I.

Tapasztaljuk, hogy a világ gyors változásban van. Egyes helyeken a felvirágzás jelei, máshol a veszélyek szaporodnak.

A keresztények helyzetét a mai világban gyakran a bátortalanság, az ellehetetlenülés és a terméketlenség jellemzi. Ez nem mindenütt van így. Ahol a keresztények most jutnak elõször lélegzethez, ott szaporodnak a remény jelei. De éppen ott, ahol úgy tûnt, hogy már eddig is tért adott számukra a szabadság, a letörésnek több jele figyelhetõ meg, mint a felvirágzásnak. A saját hatalmi apparátusba történõ befagyás veszélye az egyházban nem hagyható figyelmen kívül.

A római monokultúra jelenléte az egész világ katolikus egyházában, valamint azok a jelzések, melyek ebbõl a monokultúrából indulnak ki, inkább fékezik az egyház élõ megmozdulásait. Példa erre a latin-amerikai bázisközösségek sorsa.

Saját keresztény bûneink belátása következtében vissza kell utasítanunk minden abszolutizmust, minden fundamentalizmust és minden vallási fanatizmust. Az értelmi belátást a vallásos lelkület nem rombolhatja le, csak elõmozdíthatja.

"Ugrás elõre", erre van szükség, ahogyan azt XXIII. János a II. Vatikáni Zsinat megnyitásakor követelte. Szavai, melyeket az új szabadságról az egyházban és a magát feltáró igazságba vetett bizalomról mondott, még ma is felszabadító módon hatnak a keresztények szívére. Egyértelmû nemet mondunk az egyházi gettóba és a megmerevedett zsinat elõtti struktúrákhoz történõ visszatérésre.

II.

A részvétel, a dialógus és a nyílt "communio" szellemének erõsítését célzó néhány kísérletet csak félszívvel hajtották végre, s azok ma is stagnálnak. Ez igaz minden szinten:

- A püspökök kollegialitását veszélyezteti, ha meg nem szünteti az a struktúra, ahogy elõkészítik és lebonyolítják a római püspöki szinódusokat. Veszélyezteti a püspökök tekintélyi úton történõ kinevezése és hogy figyelmen kívül hagyják a részegyházakban zajló tudatfejlõdést és újításokat.

- Azzal, hogy uniformizálódásra szorítják az egyházat, feladják annak esélyét, hogy az egyházmegyékben több önálló kezdeményezést, több együttmûködést és több közös döntéshozatalt fejlesszenek ki. E nyomás következtében még a sikeres egyházmegyei zsinatoknak is alig van lehetõségük arra, hogy valami hatást gyakoroljanak az egyházban és a világban.

- A laikusok fokozott részvételét az egyházban megfojtják a kicsinyes jogi megkötésekkel, a hivatali kiváltságok újabb elmélyítésével (pl. a homíliában), vagy a hivatalos döntési illetékességgel.

- A nõk státusát illetõen az egyház válaszút elõtt áll: kivonulás következik be, vagy újraébredés? Ha a nõket továbbra is kizárják a hivatalból és akadályozzák õket a hit kifejtésében (pl. nõi teológusként), akkor a férfi egyház egyre terméketlenebbé és elmeszesedettebbé válik.

- Ökumenizmus nélkül a részvétel szelleme nem létezik. Fájlaljuk a katolikus egyház sajnálatos visszahúzódását a zsinati folyamatból, valamint azt az új felekezetiséget, mely gerjed a katolikus egyházon belül és kívül egyaránt, s mely Auschwitz után érezhetõen zavarja a keresztények és zsidók közötti új viszonyt is.

- Ezért ellenezzük, hogy a keresztény hitvallást római igény szerint újabb hitvallásokkal és eskükkel egészítsék ki. Ellenezzük a világkatekizmus új skolasztikus, doktrinér tervezetét.

- Követeljük a papság megnyitását a hiteles személyiségû házas és magányos férfiak és nõk számára. Követeljük, hogy bátorítsák és támogassák a bázisközösségeket és az "alulról épülõ egyház" életét.

- Felhívjuk a hivatalviselõket, hogy Isten népének szolgái és ne a kúria hivatalnokai legyenek.

- Követeljük az egyházi hivatalok ökumenikus felfogását.

- Tiszteletet követelünk az egyházban meglévõ pluralitás és a világban élõ laikusok - férfiak és nõk - különleges illetékessége iránt fõleg azokban a kérdésekben, melyek õket érintik közvetlenül: a társadalmi, családi és szexuáletikai kérdésekben.

Az élõ teológia a reményteljes és a világra nyitott katolicizmus kifejezõdése. Ahol az emberek a gyakorlati Jézus-követés során síkra szállnak a legszegényebbek és -veszélyeztetettebbek életéért, ott felélénkülnek a hittel kapcsolatos reflexiók is. Ez érvényes mind a felszabadítási teológia felvirágzására, mind az Észak új szociális teológiájára, amint az teológiai tanok sokféle erõfeszítésében, püspöki szociális pásztorlevelekben (pl. többek között az USA-ban, Kanadában, Ausztriában) és a pápa legújabb szociális enciklikáiban kifejezésre jut.

III.

Elismerjük, hogy a teológia az egyházhoz kötött és hogy az egyház tanítóhivatala kell, hogy irányítsa és elõmozdítsa azt. De a teológia újra és újra szenved az érzéketlen szabályozástól.

A morálteológusok megfélemlítése úgynevezett "disszenzusuk" (eltérõ véleményük) miatt mindenekelõtt a fogamzásszabályozás kérdéseiben, a felszabadítási teológusok korlátozása, a feminista teológusnõk diszkriminálása, a "Kölni nyilatkozat" egyes aláíróinak kicsinyes megbüntetése mind példái annak a szûk látókörû szellemnek, mely akadályozza a teológia életét.

- Egyértelmûen elítélünk minden olyan kísérletet, mely a katolikus teológiát a tanítóhivatal puszta funkciójának tekinti. A teológia csak az egész egyház életének teljes megvalósulásában él, ugyanúgy, mint a tanítóhivatal, amit a teológia tiszteletben tart.

- Felhívjuk a püspököket, gyakorolják bátrabban saját tevékenységüket az egyház tanítóhivatalában és a kölcsönös bátorítás szellemében mûködjenek együtt a teológus férfiakkal és nõkkel.

- Felhívjuk a helyi egyházakat, hogy regionális problémáikat saját teológiai kutatásaik és tanácskozásaik alapján dolgozzák fel, s ezzel teljesítsék pótolhatatlan szolgálatukat a világegyház számára.

- Követeljük, hogy a római kúria a teológiai különbözõségeket világméretekben vegye komolyabban, s ennek megfelelõen bizottságainak összetételét kiegyensúlyozottabban válassza meg (Teológiai Bizottság, Világkatekizmus Bizottság stb.). Laikus teológusok és teológusnõk részére is lehetõvé kell tenni, hogy felismeréseikkel hozzájáruljanak a munkához.

Az itt összegyûlt teológusok különös figyelemmel és készültséggel vannak az etikai kérdések iránt, melyek egyéb területekhez képest fokozottabban függenek az emberi gyakorlat szigorú feltárásától és a történelmi adottságoktól. Nemcsak a teológia, hanem az egyház hitelreméltósága számára is katasztrófát jelentene, ha a jelenlegi vitát tekintélyi úton vágnák el olyan döntésekhez folyamodván, melyek a "megváltoztathatatlanság" és "tévedhetetlenség" státusának igényével lépnek fel.

Bátorítjuk világszerte a fiatal teológusokat és teológusnõket, leendõ papokat, szerzeteseket és laikusokat, nõket és férfiakat, ne engedjék, hogy bármi is megingassa õket örömükben, valamint a tanulás és kutatás iránti elkötelezettségükben. Gyakran hosszú az út ahhoz az egyházhoz, melyrõl álmodnak, s a világ olyan változásához, melyben reménykednek. De egy új "évezred" küszöbén nem szûnünk meg felkínálni a választ azok számára, akik reményünk felõl érdeklõdnek. "Mindig legyetek készek megfelelni..." (vö. 1Pét 3,15).

Bátorítjuk a keresztényeket, nõket és férfiakat mindenütt a világon, hogy mondjanak ellent a szabadság minden elnyomásának, annak, hogy bármely formában elnyomják a jogot az emberhez méltó életre és a politikai felelõsségre. Meg akarjuk õrizni a teremtést, ki akarjuk bontakoztatni a békét és síkraszállunk a nagyobb igazságosságért (pl. a harmadik világ adósságának válságában). A Biblia szavaival: a halál helyett az életet akarjuk választani.