BOCS Homepage


Új? Örök?

"... az új és örök szövetségé" - halljuk a szentmisében. Azt gondolhatná valaki, hogy az Ószövetséghez képest új. Olyanokat is lehet hallani, hogy azért új, mert Jézus elvetette az addigi szövetséget a 'választott nép hûtlensége' miatt. Öröknek pedig talán azért mondják, hogy senki, még Isten se merjen arra gondolni, hogy az új fõpapságot is el lehet vetni a hûtlensége miatt.
Máté evangéliumában a szövetség sem nem új, sem nem örök (Mt 26,28). Márknál ugyanígy, semmiféle jelzõje nincs a szövetség szónak a pohár körbeadásakor (Mk 14,24). János evangéliuma (noha sokkal terjedelmesebben írja le az utolsó vacsorát, mint a három szinoptikus evangélium, s Máté 13, Márk 14, Lukács 32 versével szemben 5 fejezetben 155 verset szán erre), nos, János egyáltalán nem is beszél a kenyér és bor körbeadásáról.
Pál elsõ levele a korintusiakhoz úgy idézi Jézus szavait, hogy 'új szövetségrõl' beszél (1Kor 11,25), s ugyanígy a Pál-tanítvány Lukács evangéliuma (Lk 22,20).
A reánk maradt négy leírásból tehát csak kettõben, csak a páli teológiában szerepel az 'új' jelzõ; és sehol sem szerepel az 'örök' jelzõ a szövetség szó elõtt.
Hogy került akkor az 'örök' szó a mise szövegébe? Milyen helyes és milyen helytelen jelentést lehet tulajdonítani neki?
A szövetség nyilvánvalóan örök Isten részérõl, mert Õ hûséges. S a szövetség nyilvánvalóan nem örök az ember részérõl, hiszen
- egyrészt az ember újra és újra hûtlen lehet, majd újra és újra megtérhet Istenhez;
- másrészt a történelemben mindig más emberek, újabb nemzedékek válnak Isten partnereivé a szövetségben.

Ezért a szövetség az ember részérõl újra és újra megújított. Valójában minden nemzedék, sõt minden egyes ember a maga személyében, életének egy (vagy több) döntõ pontján megújíthatja a szövetséget, új szövetséget köthet Istennel. S egy szövetségi nép ill. annak fõpapsága hûtlenné válásakor a 'szent maradék' újítja meg a szövetséget. Ez többször megtörtént Jézus elõtt és után is és ez történt Jézus életében is.

Mi következik ebbõl?
1. Nem Jézus volt az elsõ, akiben Isten új szövetséget kötött. A szövetségnek Ábrahámtól Jézusig tartó kora, amit Ószövetségnek mondunk, maga is újra és újra megújított szövetség volt.
2. Jézusban Isten nem vetette el a korábbi szövetséget. Izrael fõpapságának hûtlensége nem ingatta meg az Õ hûségét.
3. S nem is Jézus apostolai voltak az utolsók, akikkel Isten szövetséget újított. A keresztény fõpapság hûtlensége miatt az azóta eltelt kétezer évben is még jó néhány szövetségújítás történt.

Ha tehát azt halljuk a misében: 'örök szövetség', Isten hûségére értsük és ne gondoljuk magunkban: mi Ábrahám fiai vagyunk, mi a pápához hû katolikusok vagyunk, mi ezek vagy azok vagyunk, minket ezért meg azért Isten meg nem tagadhat. Van Istennek hatalma, hogy a kövekbõl teremtsen fiakat Ábrahámnak, követõket Jézusnak, ha mi hûtlenek vagyunk. Ne gondoljuk hát, hogy Isten örök hûsége a mi személyünknek, a mi csoportunknak, a mi egyházunknak szól, hanem teremjük a bûnbánat méltó gyümölcseit.
S ha azt halljuk a misében: 'új szövetség', ne gondoljuk, hogy mi jobbak vagyunk vagy többet kapunk Ábrahámnál, Izsáknál, Jákobnál, vagy az õ mai utódaiknál. Hanem arra gondoljunk, hogy a magunk személyében megújítottuk-e már Istennel az Õ örök szövetségét, hûségesek vagyunk-e ehhez a megújításhoz s ha csoportunk, egyházunk fõpapsága hûtlen, akkor mi a hûséges 'szent maradékhoz' tartozunk-e, vagy azok közé, akiket "a fõpapok és a vének rá tudnak beszélni" a hûtlenségre (vö. Mt 27,20).
Magunk pedig lehetõleg kerüljük ezt a nem egyértelmû, késõbb kialakult szóhasználatot.
rK