II. János Pál tavaszi útján felszólitotta az afrikaiakat: álljanak ellent a kábítószer és a szex csábításának. Az egyházfõ kijelentését - újságírók kérdésére válaszolva - Carlo Caffarra, a Vatikánban mûködõ Házassági és Családi Tanulmányok Intézetének bíboros dékánja értelmezte, amikor értésre adta: "egy házaspár inkább tegye ki magát az AIDS-fertõzés veszélyének, mintsem hogy óvszert használjon." (HVG X.20.)
Egyre több hír terjed arról, hogy a pápa a Humanae vitae lényegét hittétellé kívánja nyilvánítani. A mesterséges fogamzásgátlás tilalmának a dogmatizálása példa nélkül állna az egyháztörténelemben. Tovább mállasztaná a pápai tekintélyt. A pápai tévedhetetlenségrõl szóló hittétel nem azt mondja, hogy egy pápa égi sugallatra bármely szívügyét a tévedhetetlen hittételek rangjára emelheti. Ez elé az I. Vatikáni Zsinat határt húzott a következõ ünnepélyes kijelentésével: "A Szentlélek nincs megígérve Péter utódainak ahhoz, hogy kinyilatkoztatásukkal új tanítást hirdessenek ki." (Mérleg 90/3.)
Bernhard Häring, a világhírû redemptorista morálteológus néhány élesebb mondata: Nevetségesnek és egyúttal bosszantónak tartom, hogy annyi erõt kell fordítanom a szexuális rigorizmus elleni küzdelemre. A redemptorista rend alapítójának, Liguori Szent Alfonznak szexuáletikai felfogása élesen különbözik az elterjedt Ágoston-i 'szexuálpesszimizmustól'. Minden házassági aktus fejezze ki a szerelmet és erõsítse meg a hûséget, de nem kell minden aktusnak a nemzésre irányulnia. A Pápai Népesedés-, Család- és Születéskutatási Bizottság 90 %-os többséggel e felfogás mellett foglalt állást egyetlen (!) jelentésében (nem volt 'kisebbségi jelentés'). Ebben a módszerrõl egyáltalán nem kívánt nyilatkozni. A felülvizsgáló bíborosi és püspöki bizottság kétharmados többséggel elfogadta ezt a jelentést. Aki komoly megfontolás és imádság után arról van meggyõzõdve, hogy esetében a Humanae vitae tilalma nem lehet Isten akarata, belsõ békességben kövesse lelkiismeretét és eközben ne érezze magát másodosztályú katolikusnak.
A teológusok és egyházi vezetõk a történelemben és a mai napig olyan kijelentéseket tettek a nõkrõl, amelyek miatt pirulnunk kellene. Lehetetlen azt mondanunk: "Az egyház mindenkor védelmezte a nõ méltóságát és egyenjogúságát." Akik ezt tették, nagy árat fizettek érte, vagy nem hallgattak rájuk. Napjainkig uralkodva gyámkodnak az apácák fölött. A szerzetességet tárgyaló zsinati bizottságban sem vehettek részt. Az egyháznak új és rendszeres módon érvényesítenie kellene a nõk szavát. Pappászentelésük sem elvi kérdés. Az asszonyok számára eddig alig létezett valamelyest is befolyásos hely a Vatikánban. Ez az egyik, ami miatt a Vatikán nem képviseli megfelelõen a világegyházat. (Mérleg 90/3.)