Az Európai Közösség belsõpiacának következményei

--ha semmit sem teszünk*

1. Az EK-belsõpiac és gazdasági következményei

8. tétel

Az EK-belsõpiac az európai tõketulajdonosok és -kezelõk kísérlete, hogy a világ legnagyobb piacának létrehozásával (320 millió ember) az USÁ-val és Japánnal szembeni konkurenciahelyzetben behozzák lemaradásukat, s megnöveljék saját akkumulációs és hatalomkoncentrálási esélyeiket. A hivatalos magyarázat szerint a tõke, a javak, a munka és a szolgáltatások akadálytalan cseréje a költségek csökkenése révén mindenki jólétét növelni fogja (Cecchini-beszámoló). A tõketulajdonosok számára valóban csökkenõ költségek és növekvõ nyereségek vannak kilátásban. Ez azonban mindenekelõtt a tõkekoncentráció meggyorsulásához fog vezetni, és ahhoz, hogy a piac még inkább hatalmi szférává válik. Ám a szociális és ökológiai költségek, azaz az emberek alapigényeinek kielégítése és a teremtés megõrzése perspektivájából nézve úgy t�nik, hogy a mindeddig teljesen elégtelen keret- és védõfeltételek negatív következményekkel és nagy veszélyekkel fognak járni. Ezek nem végzetszer�ek, hanem lehet és kell harcolni ellenük. Ehhez világos követelmények felállítására és kitartó képviseletére van szükség.

Az EK tagállamai 1986-ban az ún. Egységes Európai Akták-ban foglalták össze az 1958-as "Római Szerzõdés" óta beállott változásokat és kiegészítéseket -azzal a céllal, hogy az 1992-es év végéig teljessé tegyék az EK-belsõpiacot. Az ezzel kapcsolatos tervet az EK-bizottság 1985-ben terjesztette elõ "A belsõpiac teljessé tételének fehér könyvében". A belsõpiacra irányuló "Akták" lényegi mondata így hangzik:

"A Közösség meghozza a szükséges intézkedéseket, hogy 1992. december 31-ig fokozatosan megvalósítsa a belsõpiacot. A belsõpiac egy belsõ határok nélküli teret fog át, melyben biztosítják az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tõke szabad áramlását e szerzõdés rendelkezéseinek értelmében." (Art 8a)

Ez a következõket jelenti: * A személyek szabad áramlása: a határellenõrzések megszüntetése; a beutazási-, menedék-, fegyver- és drogtörvények harmonizálása; letelepedési- és foglalkoztatási szabadság az EK polgárai számára; a külsõ ellenõrzés megerõsítése. * Az áruk szabad áramlása: a határellenõrzések megszüntetése; a normák és elõírások harmonizálása vagy kölcsönös elismerése; az adózás harmonizálása. * A szolgáltatások szabad áramlása: a fináncszolgáltatások liberalizálása; a bank- és biztosítási felügyelet harmonizálása; a szállítási és telekommunikációs piacok megnyitása. * A tõke szabad áramlása: nagyobb nagyvonalúság a pénz- és tõkemozgásokban; lépések a fináncszolgáltatások közös piacának megteremtésére; az értékpapírforgalom liberalizálása.

A belsõpiac elõnyeinek kidomborítására a bizottság egy tanulmány elkészítésére adott megbízást, melynek eredményeit az ún. Cecchini-beszámolóban mutatták be. [147] A lényegi tétel így hangzik: a bürokratikus akadályok megsz�nése révén csökkenni fognak a gazdaság költségei, és ez növeli majd mindenki jólétét. Ez a neoliberális feltételezés, hogy a kibõvített szabadpiac a maga kiépítettebb munkamegosztásával és megerõsödött gazdasági növekedésével automatikusan mindenki jólétéhez vezet, nem más, mint Adam Smith új köntösbe öltöztetett régi babonája, melyet idõközben ezerszeresen megcáfolt a történelem. A kapitalista feltételek közötti szabadpiac önmagában csak tõkekoncentrációhoz, valamint a tõkével nem rendelkezõk és a természet hátrányos helyzetbe kerüléséhez vezet. IIgy a belõspiac meghirdetését követõ fúziós hullámok tapasztalatai alapján már most világosan megállapítható, hogy a belsõpiac elsõ következménye a tõkekoncentráció és a nagy transznacionális konszernek hatalmának kiépítése.

"A 'költségek csökkenése -- árak csökkenése -- piacbõvülés' lánc, és ezzel a fogyasztók jobb ellátása helyett azt kell feltételezni, hogy -eltekintve a konjunkturális ingadozásoktól- növekednek a nyereségek, és ez több üzemi átstruktúrálódáshoz, racionalizáláshoz, diverzifikáláshoz, fináncspekulációhoz és -invesztáláshoz, valamint további kiszorításokhoz és ezzel tõkekoncentrációhoz vezet. Az ICI vegyi konszern egykori elnöke, Harvey-Jones azt prognosztizálja, hogy a következõ tíz évben az európai gyárak több mint felét be fogják zárni." [148]

A Cecchini-beszámoló maga bevallja, hogy pl. 16 mozdonygyárból 4, s a telekommunikáció területén 7 ajánlattevõbõl csak 2 marad meg, de nem reflektál erre a tényállásra és következményeire [149]. Még az is kimutatható, hogy az EK olyan saját pályázati jogot fejleszt ki, amely elõmozdítja és irányítja a nagy fúziókat, s közben kiszorítja az élesebb nemzeti pályázati és kartelljogot [150]. Ismét felismerhetõ a belsõpiac világos célja, hogy alkalmazkodjék a kapitalista világpiac tõkekoncentrációs mozgásához. Lényegi problémaként tehát megint csak az derül ki, hogy a politika alárendelõdik a gazdaság tõkeérdekeinek. E kezdeményezés során még magának a gazdaságnak a hosszú távú érdekeit is elsikkasztják. Mert a 70-es évek óta a világgazdaság struktúrális túlakkumulációs válságban van. Azaz mind nehezebbé válik az elért nyereségeket haszonnal befektetni, ami a pénzbefektetés mind kétesebb praktikáihoz és válságszer� törésekhez vezetett [151]. De a Cecchini-beszámoló és -ami rosszabb- az eddigi belsõpiaci projekt módszertani fõhibája az általa okozott "költségek" téves meghatározása, és az a kérdés, hogyan kell ezzel politikailag bánni. Itt kiváló segítséget nyújt a kritikához és az alternatív cselekvéshez a Heine-Kisker-Schikora kiadásában megjelent munka, "Az EK-belsõpiac fekete könyve". Az "institucionális közgazdaságtan" hagyományát követve K. William Kapp a "szociális költségek" fogalmához kapcsolódik [152].

"Szociális költségeken értjük mindazokat a közvetlen vagy közvetett terheket, hátrányokat vagy károkat, melyeket harmadik személyeknek vagy általánosságban a közösségnek a korlátlan gazdasági tevékenység vagy gazdaságpolitikai intézkedések következményeként viselnie kell. A szociális költségek sokkal többet jelentenek tartalmilag és formailag, mint a neoklasszicizmus 'külsõ költségei', melyeknél az értékelés alapját piaci adatok képezik." [153]

Másképp kifejezve, Cecchini csak üzemgazdaságilag számol a költségekkel a magánvállalkozásokra nézve, és nem népgazdaságilag minden emberre, a társadalomra mint egészre és a természetre nézve. Pedig voltaképpen ezekrõl a költségekrõl van szó, nem csupán módszertani-elvi okokból, hanem akkor is, ha az ember világosan fel akarja ismerni a veszélyeket, és cselekvési stratégiákat akar kifejlszteni velük szemben. Itt -hogy egészen világosan kiemeljük- nem Európa egyesülésének elvont elvetésérõl van szó, hanem arról a kérdésrõl, milyen Európát akarunk -olyan Európát, amelyben a bankok és konszernek nyereségei minden áron növekednek, vagy olyan Európát, melyben minden ember alapvetõ igényeinek (táplálék, ruházat, lakás, egészség, munka, képzés, szocio-ökonomikus és a politikai beleszólás) kielégítése és a természettel való kímélõ bánásmód a vezérlõ szempont? És ha szociálökológiai Európát akarunk, hol rejlenek a veszélyek, és melyek a lehetséges politikai fogódzópontok ahhoz, hogy tegyünk ellenük valamit? Most ezek felé a kérdések felé fordulunk. Közben szeretnénk példaszer�, különösen sürgetõ cselekvési célokat megfogalmazni.

2. A belsõpiac és a kétharmadvilág

Amennyire hallgat az EK a belsõpiacnak a kétharmadvilág országait illetõ következményeirõl, annyira örvendetesen intenzíven foglalkozott a témával a kritikus irodalom és a szolidaritási mozgalom. [154] Persze még nem lehetséges pontosan megragadni és kvantifikálni a várható hatásokat. A bankok a korábbiakhoz hasonlóan folytatják a szegények kamatai behajtásának kemény kurzusát, ami 1990-ben több mint 50 md USA dollár nettó tõkeátvitelt jelentett Délrõl a gazdag Északra. Az EK és a kormányok az 1988-as szolidaritási kampányok óta nem zárják ki a legszegényebb országok adósságainak csökkentését, ami azonban -tekintettel a világgazdasági rendszer egyéb elszegényítõ tényezõire- nem hoz alapvetõ változást ezen országok számára, fõként hogy egyébként az az EK tendenciája, hogy az elengedést a Nemzetközi Valutaalap és a világpiac értelmében vett gazdasági és politikai "jól viselkedés" feltételeihez kösse. Az egyetlen valóban új perspektívát Lengyelország adósságainak 50 %-os elengedése nyújtja, melynek nyilvánvalóan politikai motivációja volt. Ebbõl következik az

1. cselekvési cél:

Tekintettel 500 év koloniális és neokoloniális rablásaira az EK tagországai engedjék el 1992-ben az eladósodott országok adósságait, hogy Susan George adósságtalanítási modellje szerint megadják ezeknek azt a lehetõséget, hogy a szegények népi szervezeteinek részvételével az önálló szocio-közgazdasági és ökológiai fejlõdés útjára léphessenek [155].

Ezek az intézkedések azonban csak egyfajta tákolmányt jelentenek, ha nem változtatják meg alapvetõen a világgazdasági rendszer keretfeltételeit és intézményeit. A nemzetközi fináncrendszer kereteiben elsõsorban arról van szó, hogy demokratizálják a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank plutokratikusan szervezett berendezkedésit, és elszámolásra kötelezeté tegyék õket mindazon országokkal szemben, melyek részt vesznek a világgazdaságban. E tekintetben az Egyházak Ökumenikus Tanácsának canberrai teljes ülése (II. szekció) joggal támasztotta azt a követelményt, hogy kapcsolják be az ENSZ-et és a Nemzetközi Bíróságot. Azáltal, hogy az amerikai dollár gyakorlatilag elveszítette a vitathatatlanul vezetõ, irányadó valuta erejét, és az európai ECU a jövõben egyenrangú szerepet fog játszani (akárcsak a yen), Európának megvan az az esélye, hogy revideálja az USA 1944-es Bretton Woods-i diktátumát, és igazságos nemzetközi fináncrendszert követeljen. Ebbõl következik a

2. cselekvési cél:

Az EK és az európai kormányok hassanak oda, hogy új nemzetközi fináncrendszert fejlesszenek ki, melyben nemcsak az adósoknak, hanem a hitelezõknek is viselniök kell az alkalmazkodás terheit. Ehhez alapvetõen demokratizálni kell a Nemzetközi Valutaalapot és a Világbankot, és minden részt vevõ országot egyformán elszámolási kötelezettségre kell bírni. Ennek elsõ lépése lehet a Reform or Dismantle the Bretton Woods Institutions Now (Nyomban megreformálni vagy lebontani a Bretton Woods intézményeket) kampány támogatása, melyet a Latin-Amerikai és Karibi Egyházi Tanács támogat [156].

Mivel azonban a finánctõke nemzetközileg szervezett, és így folytonosan megpróbálja kivonni magát a nemzeti és nemzetközi politikai irányítás alól, ezért arról is szó van, hogy amennyire csak lehetséges, törvényekkel meg kell akadályozni, hogy a bankok hatalma a belsõpiac révén még egyszer kibõvüljön, ami már most megfigyelhetõ. A kérdés magva az, hogy érvényre jut-e az az általános bankrendszer, amely Németországban érvényben van. Eszerint a bankok lehetnek egyidej�leg takarékossági-, hitel- és befektetési bankok. Ez odavezet, hogy a nagy üzleti bankok a felügyeleti tanácsok betöltésén keresztül gyakorlatilag saját érdekükben irányíthatják és ellenõrizhetik a reálgazdaságot.

3. cselekvési cél:

A tõke területén törvényekkel kell megakadályozni, hogy az (általános) bankok egyidej�leg ellenõrizzék a finánctõkét és az ipari tõkét. Arra kell törekedni, hogy gazdasági területen is bevezessék a hatalommegosztást és a demokratikus ellenõrzést.

Az ipari tõke területén, mint megmutattuk, az EK elõmozdítja a tõkekoncentrációt, hogy javítsa konkurenciahelyzetét az USÁ-val és Japánnal szemben. Ezáltal közvetve az európai transznacionális konszernek támadóbb és agresszívebb termelési és piacosítási tevékenységét mozdítja elõ a világpiacon, amellyel szemben a kétharmadvilág országai szinte semmilyen ellenhatalmat nem tudnak szembeállítani. Ez egyfelõl abban a megnövekedett technológiai erõfeszítésben fog lecsapódni, hogy bizonyos nyersanyagokat szintetikus termékekkel pótoljanak, másfelõl a transznacionális konszernek vissza fogják vonni ezekbõl az országokból termelõegységeiket, és Európának azokon a részein fogják letelepíteni õket, ahol olcsó a munkaerõ. IIgy sok eladósodott ország kényszer�ségbõl lekapcsolódik majd a világgazdaság produktív területeirõl és lakosságuk surplus people (fölösleges nép) lesz -de arra talán még képes, hogy átvegye a gazdag országok szemetét [157].

4. cselekvési cél:

Jóllehet a kapitalista rendszer alapvetõ elfogadása esetén végsõ soron nem érhetõ el a transznacionális cégek ellenõrzése, minimális célként keményebb kartelljogot kell követelni, hogy legalább valamelyest befolyásoljuk az árak manipulálását.

A kereskedelmi tõke és a kereskedelmi intézmények területén Afrika, a Karib-szigetek és a Csendes-óceán államai képesek voltak az ún. Lomé-szerzõdésben külön feltételeket elérni, ahogyan ezeket az új világgazdasági rendrõl folytatott vita keretében a 70-es években követelték: "Loméban az EK nemcsak az ellenpreferenciák elvérõl mondott le és kötelezte magát piacai megnyitására, hanem rendelkezésre bocsátott pénzügyi eszközöket is az erõsebb nyersanyagár-ingadozások okozta exportárbevételi veszteségek kiegyenlítéseként (Stabex) és a bányászati vállakozások szanálására (Sysmin)". [158] A Lomé-szerzõdés 4. meghosszabbításakor azonban az EK mégis kizárt a megegyezésbõl sok agrárterméket, valamint félkész- és készárut. És fokozottan érvényes a nem csatlakozott országokra, melyek számára egyszer�en a GATT-szabályok vannak érvényben. Összeségében megállapítható, hogy "az EK már ma elzárja piacait olyan termékek elõl, melyeket maga nem tud konkurenciaképesen elõállítani, és/vagy megpróbálja megakadályozni, hogy potenciálisan új konkurensek keletkezzenek." [159]

5. cselekvési cél:

Fel kell szólítani az EK-t arra, hogy a Lomé-szabályokat egy új, tisztességes világgazdasági rendszer érdekében kiterjessze az összes országokra, és ne leépítse õket.

Az agrárpolitika az EK-politikának talán legnegatívabb területe a szociális költségek szempontjából, melyeket a belsõpiac még egyszer növelni fog. Ez azonban nemcsak a kétharmadvilágot érinti, hanem az európai parasztokat és felhasználókat is. Mielõtt azonban ezzel foglalkoznánk, rövid pillantást kell vetnünk az EK-belsõpiac kihatásaira Európa különbözõ régióira.

3. Európa elszegényedõ és meggazdagodó régiókra szakadása

10. tétel

A tõke nyereségre irányuló értékesítési logikája egyre kifinomultabb módon használja ki a mindenkori gyöngéket, nem csupán az egyes gazdasági szubjektumok, hanem a különbözõ régiók vonatkozásában is. Ez nemcsak a kétharmadvilág tekintetében, hanem magában Európában is a nyereségek és veszteségek lépcsõzetes hierarchiájához vezet -mind az országok között, mind az egyes országokon belül. Különösen elhanyagolják Dél-Európát és Irországot. A belsõpiac ki fogja élezni ezeket az egyenlõtlenségeket. Az EK eddigi struktúrapolitikája nem elégséges korrektúraként, hanem jelentõsen meg kell erõsíteni. Egészen sajátos és különösen súlyos problémát jelent Közép- és Kelet-Európa országainak fejlõdése.

Ahogyan nem elégséges egyszer�en az "elsõ" és a "harmadik világ" közti szakadásról beszélni, mivel A SZAKADÉKOK A KÉTHARMADVILÁG ORSZÁGAI KÖZÖTT és azokon belül egyre inkább differenciálódnak, úgy van Európában is. A belsõpiac ki fogja élezni a regionális különbségeket a gazdagabb és a szegényebb országok között, mind az EK-n belül, mind az EK és a többi európai ország között, de ugyanígy az egyes országokon belüli regionális egyenlõtlenségeket is. [160] Maguknak az EK-bizottságnak a megbízásából készített empirikus tanulmányoknak is be kellett vallaniok: "Még csak nem is túlzó fogalmazással meg lehet állapítani, hogy Európa gazdag régiói egyre gazdagabbá, szegény régiói pedig egyre szegényebbé váltak". (EK-Magazin 1989/5, 5. o.] És ezt a trendet megerõsíti majd a belsõpiac. Ennek az oka a bankok és a konszernek piaci hatalmának megerõsödése, melyek képesek kihasználni a nemzetközi munkamegosztás elõnyeit a belsõpiacon belül.

"Ezek a koncentrációs folyamatok a további internacionalizálás során a regionális egyensúlytalanságok megszilárdulásához vezetnek, amennyiben a központi üzemegységek megerõsödött helyi orientációját eredményezik azokon a területeken, melyek állják a versenyt a magas komplexitású, nagybani termelés fokozódó követelményeivel. Különösképpen a gazdaságilag már vezetõ országok fejlett régiói tartoznak ide. A perifériális területeket akkor vonják be a nemzetközi munkamegosztás formáiba, ha ott azoknak a területeknek nagy munkaigény� résztermelése folyik, melyek a viszonylag képzetlen munkaerõ teljes kimerítésére építenek és alig vannak ráutalva a térbeli környezettel való összefonódási összefüggésekre. Ezek a termelési ágak sem struktúrális javulást, sem átlagos felüli növekedési rátát nem indukálnak. Gyakran még abban a helyzetben sincsenek, hogy kompenzálják a hagyományos szektorok elvesztését." [161]

Nos, az EK már 1975 óta megpróbált reagálni erre a problémára, éspedig elõször a Regionális Fejlesztés Európai Alapjával, melyet késõbb további struktúraalapokkal egészítettek ki. Az 1987-es Egységes Európai Akták aztán ezen Alap eszközeinek további megtámogatását hozták. Ennek ellenére meg kell állapítani, hogy ezek a struktúraalapok egyáltalán nem kielégítõek, és végképp nincsenek abban a helyzetben, hogy felfogják a belsõpiacnak a szakadást megerõsítõ hatásait. Hiszen jelenleg szívesen látott szemléltetõ oktatást kapunk arról, mi történik akkor, ha két, egyenlõtlen erõsség� gazdaságot kapcsolnak össze a "szabad" piacon: az NDK példáját a gazdasági és valutaegyesülés után. Kiegészítõ problémaként természetesen ott megvan még a tervgazdaság átállítása piacgazdaságra, de sok jelenség hasonló lesz majd, amikor megszüntetik a határokat a belsõpiacon. Ez azzal is összefügg, hogy a nemzeti kormányoknak alig van már lehetõségük az ellenirányításra.

"Végeredényben a gyönge struktúrájú territóriumok abba a veszélybe kerülnek, hogy régióspecifikus különlegességeik és fejlõdési potenciáljuk figyelembe vétele nélkül, marginalizált szállító régióként vonják be õket a nemzetközi munkamegosztásba." [162]

Persze itt sem rajzolható még befejezett kép. De már most biztonsággal lehet mondani:

6. cselekvési cél:

Az EK-nak már most döntõen javítania kell regionális struktúrapolitikáján, és a mostani nemzetállamok bevonásával mindenekelõtt olyan eszközöket kell kifejlesztenie, melyek ellene hatnak az egyes országokon belüli szakadásnak is.

Érdekes lesz Svédország bevonása a belsõpiacba. A kiépített szociális állam "svéd modellje" minden valószín�ség szerint el fog halni. A másik oldalon érdekes lesz látni, hogy egy eddig mind befelé, mind kifelé viszonylag szociális irányultságú ország csatlakozása képes lesz-e megerõsíteni az EK szociális komponenseit. Sajátos fajtájú és különös mérték� problémát jelent az EK-belsõpiac kihatása Közép- és Kelet-Európa, valamint a Szovjetunió országaira és gazdaságaira. Egy példa: A Szovjetunió gazdag természeti kincsekben. Világpiaci feltételek melletti nyersanyagok -ez érdekli a Nyugatot. IIgy az EK-bizottság azon van, hogy "energia-chartát" tervezzen meg a SZU nyugati országaival kötendõ szerzõdésekhez. "A charta általános alaptételeket rögzítsen, úgymint az energiaforrásokhoz való szabad hozzájutást a befektetõk számára, a befektetések védelmét, beleértve a nyereség hazavitelét kemény valutában, a technológiai ismeretek akadálytalan cseréjét a privát licencigények figyelembe vételével a szabadalmakat illetõen, valamint az elektromosság, a földgáz és a kõolaj meglévõ vagy jövõbeni vezetékhálózatának 'tranzitjogát'." [163] Magyarul: a SZU mint a Nyugat nyersanyagszállítója, miközben a Nyugat olajtársaságai lefölözik a szovjet energiagazdaság nyereségét azzal a csábítással, hogy a SZU így devizához juthat. Az Európa Parlament zöldjei joggal kritizálták ezt a tervet "a Szovjetunió kizsákmányolásaként, megbízások szerzéseként a nyugati atomipar számára, és a decentralizált energia- és f�téselõteremtés esélyeinek további tönkretételeként." [164] Azaz a gazdagodó és szegényedõ régiókra történõ szakadás Kelet-Európát és a Szovjetuniót illetõen is alaptendencia lenne -nem beszélve az országokon belüli, nyertesekre és vesztesekre történõ szakadásról. Most feléjük fordítjuk figyelmünket.

4. A belsõpiac és az agrárpolitika áldozatai

Ha létezik nyílt botrány az EK politikájában, akkor az a mezõgazdaság területén található. Mindeddig semmi sem utal arra, hogy a belsõpiac tervei ezen bármit is változtatnának. Ellenkezõleg, félõ, hogy az eddigi hibás fejlõdés további kiélezõdésére kerül sor. [165] Vannak ennek a tényállásnak világos analízisei, mindenekelõtt azonban alternatívajavaslatok, melyeket az ún. Aacheni Nyilatkozat foglal össze, melyekbõl ezért az alábbiakban kivonatokat közlök saját ismertetésem helyett [166].

Aacheni Nyilatkozat, 1987. július 2.

Parasztok és felhasználók egy új agrárpolitikában

"...Az a kép uralkodik, hogy a Brüsszeli Bizottság nem birkózik meg az agrárproblémával, és mérhetetlen összegeket pocsékol el olyan szubvenciókra, melyek állítólag a parasztok zsebébe folynak. A valóságban az agrárpolitika célzatosan mozdította elõ a túltermelést. A szubvenciókat lényegileg nem a parasztok kapják, hanem a köréjük telepedett területek, az élelmiszeripar, az élelmiszerkereskedelem és az exportcégek. Ezek a foglalkozási ágak tekintélyes befolyást gyakorolnak a mezõgazdaságra. Két éve beszélnek már az agrárpolitika reformjáról. A széles nyilvánosság szinte észre sem vette, hogy olyan politikát erõsítettek meg, amely néhány éven belül a paraszti mezõgazdaság megsemmisüléséhez vezet. A mostani agrárpolitika nem küszöböli ki a fennálló visszásságok okait, hanem tovább élezi a problémákat. Ezért fogtak össze Németország történetében elõször paraszti, környezetvédõ, felhasználói és fejlesztéspolitikai szervezetek, hogy a brüsszeli politikával egy új, egy szociális, ökologikus és szolidáris agrárpolitika követelményeit állítsák szembe.

Az EK és a német kormány agrárpolitikájának kihatásai

...a mezõgazdaságra Az EK agrárpolitikája a kis- és középparaszti egzisztenciák megsemmisüléséhez vezetett -a környezetre

-a környezetre A 'növekedés vagy meghátrálás' kényszere a mezõgazdaság egyre erõsödõ intenzívebbé válásához vezetett, részben drámai következményekkel a környezetre és a természetre nézve -a felhasználókra Élelmiszerellátásunk fejlõdésére jellemzõ, hogy egyre kevesebb termék éri el közvetlenül a felhasználót. Az utóbbi évtizedekben egyre erõsebben csúszott be a parasztok és a felhasználók közé az élelmiszeripar és az élelmiszer-nagykereskedelem. A mezõgazdasági termékek mindinkább az ipar és a kereskedelem puszta nyersanyagaivá váltak -a harmadik világra Az EK fölöslegtermelõvé vált a legfontosabb agrártermékeket illetõen. Az EK világviszonylatban az agrártermékek második legfontosabb exportõre és a legnagyobb importõre. Csak a -jelentõs részben a harmadik világból jövõ- élelmiszerek, mezõgazdasági nyersanyagok és állati tápok importja teszi lehetõvé a fölöslegtermelést Nyugat-Európában. Ezen importok nélkül az EK éppen csak kielégítõen tudná ellátni önmagát élelmiszerrel. Az EK erõsen szubvencionált agrárexportja világviszonylatban az árak zuhanásához vezetett. A harmadik világ szállítói tekintélyes veszteségeket szenvedtek pl. a cukorexportban. Az EK és az USA agresszív exportpolitikája miatt a harmadik világ sok államának belsõpiaca besz�kült. Az EK ezáltal felelõs azért, hogy az érintett szállítóországok agrárstruktúrája egyoldalúvá vált, hogy mindinkább kiszorult a belsõpiaci irányultságú élelmiszertermelés, hogy elpusztultak a kisparaszti termelõi struktúrák és hogy kirabolják a környezetet. Piacrendi politikájával az EK elzárja piacait számos agrártermék és konkurenciaképes szállító elõl.

Kinek használ az agrárpolitika?

A felhasználóknak azt a képet közvetítik a tömegkommunikációs eszközök, hogy a parasztok hasznot húznak a szubvenciós politikából. A parasztoknak pedig megmagyarázzák, hogy a felhasználók húznak hasznot az élelmiszerek kedvezõ árából. Mindkét értékelés elvonja a figyelmet a tulajdonképpeni haszonélvezõkrõl. A mostani agrárpolitika a vegyiparnak, a mezõgazdasági gépgyártásnak, a bankoknak, különösképpen az élelmiszeripar nagyjainak, az élelmiszer-nagykereskedõknek, valamint az import- és exportcégeknek hoz hasznot.

Egy új agrárpolitikáért

Az EK-bizottságnak az 1985-ös 'zöld könyvben' közzétett megfontolásai, valamint az azokból fakadó árcsökkentési javaslatok közvetlenül a paraszti mezõgazdaság ellen irányulnak. Az EK agrárpolitikájának célja a paraszti struktúra teljes lerombolása, melynek helyébe az iparosított agrárgazdaságot szánják. A világviszonylatban kielégítõ és egészséges táplálék iránti igénynek ismét érvényre kell jutnia. Az emberi igényeknek több súllyal kell rendelkezniök, mint a közgazdasági kritériumoknakÁ

UUj agrárpolitikát a parasztok számára

A jövendõ agrárpolitikának lehetõvé kell tennie a parasztok számára, hogy megmaradjanak a mezõgazdaságban. A mezõgazdasági üzemeket nem szabad a vállalkozásvezetés szokásos elvei (nyereségmaximálás) szerint vezetni. A mezõgazdaságnak az egész társadalom ügyének kell lennie.

(7. cselekvési cél:)

A legfontosabb elõfeltétel, hogy a parasztgazdaságokban folyó munkát ismét tisztességesen megfizessék. A regionális különbségeket és az eltérõ termelési költségeket figyelembe véve, a kis- és középüzemek létének biztosítása érdekében követeljük a lépcsõzetes termelõi árak bevezetését. Pl. a tejet illetõen mindazoknak az üzemeknek, melyek nem termelnek többet 200 000 liternél, az elsõ 60 000 literre fizessenek pótlólagosan 10 pfenniget literenként. A fölöslegek kiküszöbölésére és az állatok iparosított tömegtermelésének visszaszorítására követeljük, hogy állapítsák meg az állatok számának területhez kötött felsõ határát.

UUj agrárpolitikát a természet számára

Egészséges élelmiszerek termelése mellett a mezõgazdaságnak központi jelentõsége van a talaj, ill. a növény- és állatfajok sokféleségének megõrzése szempontjából.

8. cselekvési cél:)

A kis- és középparaszti terület növekvõ struktúravesztésének megállítása, intézkedések arra, hogy a specializálódott nagyüzemek helyett megmaradjanak a kis- és középparaszti vegyes üzemek. A fölöslegek leépítése a m�trágya- és növényvédõszer-alkalmazás korlátozásával a teljes földterületen. Az állattartás mennyiségének területhez kötése. Az egyértelm�en környezetkárosító anyagok (pl. atracin, lindan stb.) betiltása, és a maradékok ellenõrzésének megszigorítása az élelmiszerek területén. Elvetendõk a talajmegm�velés-(üzem)leállítások koncepciói, valamint az agráralkoholprogramok, melyek a termelõfelület annál intenzívebb kihasználására irányulnak. Meg kell állítani az életterek további feldarabolását és a természetközeli biotópok elszigetelését. Erõteljesen elõ kell mozdítani az ökologikus termelési módot. Meg kell állítani a földfelület további mértéktelen beépítésekkel történõ megszüntetését.

UUj agrárpolitikát a felhasználók számára

Az agrárpolitikának szavatolnia kell, hogy minõségileg nagy érték� és megfelelõ árú, messzemenõen természetes élelmiszerekkel lássák el a népességet. Ezért követeljük:

(9. cselekvési cél:)

A koncentrációs folyamat befagyasztását az élelmiszerfeldolgozásban és az élelmiszerkereskedelemben. A kereskedelem decentralizálását. A tejgazdaságok és az állatvágás decentralizálását. A kereskedelmi osztályokra vonatkozó rendelkezések megszüntetését, melyekben a tárolhatóság és az optikai ismertetõjegyek állnak az elõtérben. Minden olyan ún. minõségi követelmény megszüntetését, mely nem az egészséget, hanem a feldolgozóipar követelményeit szolgálja. A közvetlen piacosítás, különösképpen a felhasználó-/termelõközösségek elõmozdítását. Az élelmiszer-kisipar elõmozdítását. Független ellenõrzõ- és tanácsadóintézmények felállítását.

UUj európai agrárpolitikát a harmadik világ számára

Tekintettel a harmadik világ emberei érdekeinek megfelelõ figyelembevételére követeljük az EK agrárkereskedelmi politikájának újrafogalmazását. Az EK agrárpolitikájának nem szabad egy világot behálózó agrárgazdasági munkamegosztásra felépülnie, melyben a harmadik világ országait mezõgazdasági nyersanyagok tetszés szerint cserélhetõ szállítóivá fokozzák le. Megfordítva, a harmadik világnak nem szabad az európai feldolgozott és megnemesített agrártermékek tetszõleges értékesítési piacának lennie. Az európai agrárpolitikának elõjogot kell biztosítania minden ország számára, hogy táplálékalapjait önállóan elõteremtse.

(10. cselekvési cél:)

Törölni kell az agrárjavak exportkiadásainak megtérítését. Az EK fölöslegtermelését meg kell szüntetni a földfelülethez kötött paraszti termelés elõmozdításával és biztosításával. Az élelmiszersegélyt a következõ évek során tisztán katasztrófasegélyre kell korlátozni, és amennyire lehetséges, a harmadik világbeli fölöslegekbõl kell fedezni (háromszögüzletek). Az EK importszívását, mindenekelõtt a tápok területén, az iparosított mezõgazdasági termelés korlátozásával meg kell szüntetni. A döntõen egyoldalú függõségi viszonyok eseteiben az EK-nak számolnia kell felelõsségével az így keletkezett struktúradeficitekért, és kiegyenlítõ kifizetéseket kell eszközölnie.

Különösképpen az EK állatitáp-importját kell fokozatosan leépíteni a következõ években. El kell vetni a világméret� tápkereskedelemnek a GATT-tárgyalások keretében megcélzott liberalizálását. A tápbehozatal leépítését a szállító országokkal kötött kétoldalú szerzõdésekkel kell szabályozni. Felelõsségébõl fakadóan az EK-nak kompenzációt kell fizetnie az érintett országoknak az elõbbiekbõl fakadó struktúraproblémák miatt, hogy játékteret biztosítsanak a belsõpiac-irányultságú fejlõdésnek.

Az agrárkereskedelmi cserének csak azon a bázison lenne szabad végbemennie, hogy minden résztvevõ számára biztosítva van az alapélelmiszerekkel való saját ellátottsága, valamint a sokféle termelési struktúra alapján. Agrárexportra csak akkor kerülhetne sor, ha fejlesztéspolitikailag értelmesek, és (az élelmiszerekkel való magas önellátási fok mellett) javára vannak a mindenkori ország összgazdasági fejlõdésének. Ilyen esetekben meg kell teremteni a könnyebb bejutást az EK-agrárpiacra. Nyugat-Európa mezõgazdasága döntõ fordulat elõtt áll. Még reális esélye van annak, hogy feltartóztassák a legrosszabbat, a paraszti mezõgazdaság végérvényes pusztulását és az agrártermelés totális iparosítását. Ennek megakadályozására és arra, hogy egyúttal új perspektívák nyíljanak a mezõgazdaságban dolgozók számára, minden tudatos ember összefogására van szükség. Ezért felszólítunk minden érintett szervezetet és személyt, hogy támogassa ezt a Nyilatkozatot, és lépjen fel közösen egy szociális, ökologikus és szolidáris mezõgazdaságért, mely egyformán szolgálja a harmadik világot, a természetet, valamint a parasztokat és a felhasználókat.

6. Környezeti politika a környezeti dömping ellen a belsõpiacon

13. tétel

Az európai környezetvédõ szervek elkészítették a belsõpiac kritikáját és a konkrét követelmények katalógusát, melyet támogatni kell. Az ökológiai dömpinggel járó, üzemgazdasági növekedés- és nyereségkoncepcióval egy sustainable development (túlélésképes fejlõdés) tervét állítják szembe. Ezt a koncepciót az energia, a közlekedés, a mezõgazdaság, a hulladék, a vegyészet, a regionális politika és a turizmus területeire vonatkozó javaslatok konkretizálják, valamint a törvényekre, az adókra és az információs kötelezetségre vonatkozó követelmények. A Nyugat-Kelet- és Észak-Dél-vonatkozások alapvetõ figyelembe vétele itt is ahhoz a következtetéshez vezet, hogy sürgetõen szükség van egy új, ökológiai-szociális világgazdasági rendre.

A belsõpiac által érintett területek vonatkozásában sehol sem t�nnek olyan jól szervezettnek az ellenerõk, mint a környezetet illetõen. Az Európai Környezeti Hivatal, az európai környezetvédõ szervezetek összefogása, 1991-ben átfogó Àfehér könyvet� adott ki az EK ökológiai gazdaságpolitikája számára ezzel a címmel: "Az EK-belsõpiac és a környezet". [186] A szerzõk annak bizonyításából indulnak ki, hogy "a belsõpiac rossz irányú fejlõdést vált ki, vagy legalábbis erõsít meg, amely drámaian rontja a környezet helyzetét a következõ évtizedekben." [187] A belsõpiac programjának konstrukciós hibájaként a következõ 6 pontot azonosítják [188]:

1. Az EK '92 projekt a töretlen növekedési és technikai optimizmusra épül. A fõ cél a növekedési ráta emelése, és nem egy "túlélésképes fejlõdés" bevezetése. Az eddigi politika nem elégséges ahhoz, hogy a fejlõdést kevésbé energia- és nyersanyagigényessé tegye. Középtávon a mai irányzatok meghosszabításával a következõ területeken rajzolható meg tekintélyes növekedés: széndioxid-kibocsátás (+48% 2010-ig), országúti közlekedés (77% 2010-ig), légi közlekedés (kb. 100% 2000-ig), különleges hulladékok, papírfelhasználás és elektromosságfogyasztás. Ezek egy pocsékoló fejlõdési út jelei.

2. Ez a belsõpiac tervének üzemgazdasági filozófiájával függ össze. A belsõpiac teljessé tételére irányuló intézkedések a lehetõ legalacsonyabb termelési árak üzemgazdasági maximáját követik. Mindenesetre éppen a környezetvédelmet illetõen kell majd csalatkoznia a súrlódásmentesen funkcionáló piacokba vetett hitnek.. Indítékok és keretfeltételek nélkül a vállalkozások egy piacgazdaságon belül arra kényszerülnek, hogy a szociális és ökológiai következményes költségeket áthárítsák a népességre. Az alacsony üzemi termelési költségek maximája sok területen ellentmond a sz�kös természeti források hatékony kihasználásának. Példák: a közlekedés, az energia és a hulladékok feldolgozása. A következményes költségek piacgazdasági eszközökkel, ösztönzésekkel vagy éppen tilalmakkal történõ internalizálásának programját az EK jobbára halogatja.

3. Az EK-ban elõjoggal bír a piacintegráció a politikai integrációval szemben. Elõször a különbözõ piacok liberalizálásának tervei készülnek el -és csak késõbb következik a közösségi politika. Az ilyen politika mindig csak kulloghat az önmaga által teremtett környezeti problémák után. A keretfeltételek létrehozására tett intézkedések csak évekkel azután születnek meg, ha egyáltalán megszületnek, hogy a struktúraváltozás már felidézte a fenyegetõ közlekedésösszeomlást, a hulladék feldolgozásának szükségállapotát vagy az üvegházhatást.

4. A belsõpiaci program egyoldalúan a tömegtermelés révén bekövetkezõ költségcsökkenésre épít. Eközben fennáll a veszély, hogy a világméretekben operáló konszernek tömegtermelésének egységesítési tendenciái során veszendõbe megy az ökológiai és kulturális sokféleség. A regionális és helyi különbségek, a regionalizált piacok és a környezeti politika regionális különbségei innovatív potenciálját szisztematikusan figyelmen kívül hagyják az egységesítési tendenciák javára. Ez akadályként hathat a környezeti politika haladása szempontjából, minthogy az európai szabványok többnyire lemaradnak a nemzetközi szinthez képest, és megnehezül a nemzeti elõretörés a termékvonatkozású környezeti politikában, de az energia- és közlekedési politikában is.

5. Az EK még mindig a nagy és kockázatos technológiákra épít. A technológiaválasztás, mely a belsõpiaccal fokozott érvényesüléssel fenyeget és amelyet politikailag masszívan támogatnak, ökológiailag nézve nem hatékony és tele van kockázattal: ez mindenekelõtt az atom- és a géntechnológiára vonatkozik.

6. A liberalizálás és a harmonizálás egybe nem esésének, a környezetpolitikai koncepció hiányosságainak és a kockázatos technológiákra történõ hangsúlytevésnek központi oka az érdekek képviseletének egyoldalúságában és az EK intézményi gyengeségében rejlik. Az EK még mindig mélyen antidemokratikus. Az EK-ban a külpolitika titkos diplomáciájának hagyománya szerint folyik a politizálás, és nem a demokratikus hatalommegosztás alaptételei szerint. Az EK környezeti politikája még mindig messzemenõen a nemzeti közigazgatások és az EK-bizottság, valamint az érdekelt ipari lobbik zárt köreiben zajlik. A minisztertanács gyakran önmagát fékezi, és félelemmel telve azon van, nehogy túl sok illetékességet adjon át egy demokratikusan legitimált fórumnak, amilyen az Európa Parlament.

Ezzel állítják szembe a környezetvédõ szervezetek a Sustainable Development (túlélésképes fejlõdés) koncepcióját. Ennek érvényesítéséhez 7 elvet fogalmaznak meg:

1. Az európai politikai integráció elsõbbsége a gazdaságival szemben.

2. A gazdasági fejlõdés új kritériumai (a növekedés céljának felváltása a "túlélésképes fejlõdés" céljával).

3.A környezeti politika integrációja a többi szektorba (az EK-testületek és hatóságok, valamint a nemzeti kormányok szektoraiba).

4.A szubszidiaritás elve (kettõs értelemben: mint a legalsóbb síkok joga a legjobb környezeti politikára, és mint az összes politikai síkok közti új kooperáció annak érdekében, hogy bõvítsék a cselekvési lehetõséget a legalsó síkok számára, és javítsák a hatékonyságot minden politikai síkon).

5. Az európai környezeti politika demokratizálása (az Európa Parlament törvényhozói hatalmának követelménye, és a környezetvédelmi szervezetek részvételének begyökereztetése a politikai rendszerbe).

6. Az oksági elv (ökológiai levonások és adók; a felelõsségi jog kibõvítése stb.).

7. Az elõretekintés elve (az -esetleg rossz- beavatkozás kockázatának, és a túl késõi beavatkozás kockázatának mérlegelése).

A környezetvédõ szervezetek részletes javaslatokat terjesztenek elõ a törvényekre, adókra és levonásokra vonatkozóan, az információ jogára és az energia, közlekedés, mezõgazdaság, hulladékok, vegyészet, regionális politika és turizmus területén bekövetkezõ fordulatra vonatkozóan. Az EFTA-országok belépésétõl pozitív impulzust várnak az EK-politikára nézve, Közép- és Kelet-Európa fejlõdésétõl inkább veszélyeket, amennyiben a fejlõdés költségeit kijátsszák a környezet elsõdlegességével szemben. Határozottan kell küzdeni a keleti gazdaságok gyöngeségének kihasználása ellen, mely azzal járhat, hogy ott helyezik el a nyugat-európai civilizáció szemetét. A kétharmadvilágra tekintve a GATT felelõsségének áthelyezését követelik az ENSZ gazdasági szervezetére, az UNCTAD-ra, a következõ 5 alapkövetelménnyel:

1. A nyilvános és magánadósságok törlése,

2. a nyugati hitelpolitika ökológiai irányultságú újjáformálása,

3. új, ökológiai világgazdasági rend,

4. agrárreform és új város-vidék kapcsolatok a harmadik világ sok országában,

5. a fenyegetett õserdei népek emberi jogainak meggyökereztetése.

Ez meggyõzõ program. Ezért a mondottakat egyszerûen össze lehet foglalni a

15. cselekvési célban:

Az európai környezetvédõ szerveknek "Az EK-belsõpiac és a környezet" c. "fehér könyvében" leírt elveit és követelményeit teljes terjedelmükben támogatni kell.

Az EK-belsõpiac 1992 annotált bibliográfiája

A következõ irodalomjegyzéket 1991 júliusában állították össze a Kairos Európa hálózat számára. Mindenekelõtt olyan anyagokat tartalmaz, melyek kritikusan vizsgálják az EK-belsõpiacot, és amellett stílusukat és árukat tekintve hozzáférhetõk az emberek számára. E válogatás szükségképpen hiányos, de a legtöbb anyag utal a továbbvezetõ irodalomra. Olyan publikációk, melyek alapvetõen pozitívan mutatják be az EK-belsõpiacot, nagy számban találhatók a piacon, és részben ingyen is kérhetõk a következõ címeken: Presse- und Informationsbüro der Kommission der Europäischen Gemeinschaften, Zitelmannstr. 22, 5300 Bonn 1. Bundesministerium für Wirtschaft, Referat Öffentlichkeitsarbeit, Postfach, 5300 Bonn. A legfontosabb érveket a belsõpiac mellett az ún. Cecchini-beszámoló tartalmazza, melynek rövidített változatát (150 oldal) 1988-ban adta ki a Nomos Verlag.

1. Általános bevezetések a belsõpiachoz

1. Wolfgang Kessler: Europäischer Binnenmarkt -Vision oder Alptraum? /Európai belsõpiac- Vízió vagy lidérces álom?/ (Publik-Forum-Materialmappe) Beszerzés: Publik-Forum, Postfach 2010, 6370 Oberursel; 50 o., 1989 vége. A szerzõ röviden ismerteti a belsõpiac tervét és kockázatait, és fontos anyagokat csatol. Igen alkalmas a gyors áttekintésre.

2. Monika Elsner: Europa Grenzelos? /Határtalan Európa?/ Beszerezhetõ a kiadónál: Arbeitsstelle für Erwachsenenbildung in der Ev. Kirche im Rheinland, Rochusstr. 44, 4000 Düsseldorf 30; 8/1990. A megnyerõ (elrendezés) és a könnyen olvasható szöveg, mely bevezet az EK és a belsõpiac problémavilágába, hasznossá teszi ezt a brosúrát mindazok számára, akik ezekkel a kérdésekkel még alig foglalkoztak.

3. M. Heine - K. P. Kisker - A. Schikora: Schwarzbuch EG-Binnenmarkt. Die vergessenen Kosten der Integration /Az EK fekete könyve. Az integráció elfeledett költségei/; Edition Stigma, 1/1991. A közgazdászok 11 szaktanulmányben vizsgálják kritikusan a belsõpiac következményeit. Kitûnõen alkalmas tapasztalt laikusok számára, akik mélyebben bele akarják dolgozni magukat az egész problematikába.

4. Stefan Welzk -Wolfgang Weinz: Europa '92 -Flop oder Fortschritt? /Európa '92- Kudarc vagy haladás?/; Kiepenheuer-Witsch 1990, 196 o. A szerzõknek sikerült a belsõpiac körüli vita érveit kihegyezett és vicces dialógusban ábrázolni. Túlteng benne a szakszervezeti perspektíva, anélkül hogy más perspektívákat elfedne.

5. Stephanie Sand: 1992 -Das Europa der Konzerne /1992 A konszernek Európája/; Heyne Verlag 1990, 191 o. A belsõpiac háttere zsurnalista esszé stílusában. Felrázó, de nem mindig rendszerezett.

6. Dietmar Bartz: Konfusion im Binnenmarkt /Konfúzió a belsõpiacon/; AV-Verlag 1990, 340 o. A mintegy 80 cikk -mely nagyrészt 1989-ben jelent meg a "tageszeitung"-ban és az 1990. tavaszi állást aktualizálja -parasztok, foglalkozási ágak és cégek példáján világítja meg a vállalkozások szaporodó összekapcsolódását a belsõpiaccal összefüggésben.

7. F. Deppe - J. Huffschmidt - K. P. Weiner: 1992 -Projekt Europa. Politik und Ökonomie in der EG /1992 -Európa-terv. Politika és közgazdaság az EK-ban/; Pahl-Rugenstein Verlag 1989, 290 o. Tizenkét cikkben, különbözõ dimenziókban tárgyalja a beslõpiac tervét és mögéje kérdez. Az ábrázolás terjengõssége néha a világosság rovására megy. Az egyik tanulmány a szociális mozgalmak befolyásolási lehetõségeivel foglalkozik.

8. Jutta Klass: Die EGmbh der Bosse & Banker. Binnenmarkt '92 /A Bosse & Banker EK-kft-je. Belsõpiac '92/; isp-Verlag Frankfurt 1989, 136 o. A kötet 7 tanulmányt tartalmaz a belsõpiac tervével kapcsolatban, többek között az EK-USA konkurenciáról, a szociális helyzetrõl és a közös hadseregrõl, és könnyedén megírt kapitalizmuskritikával kapcsolja össze ezeket.

9. Günter Renner: 1000 Chancen -1000 Risiken. Arbeitsbuch für Schule und Erwachsenenbildung /1000 esély -1000 kockázat. Segédkönyv az iskolák és a felnõttképzés számára/; Konkordia Verlag 1990, 168 o. E segédkönyv didaktikailag jól tálalva ábrázolja a belsõpiac útját, kihatásait és sajátos problémáit, és sok karikatúrát, sémát, cikket stb. tartalmaz. Az értékelésben a szerzõ kiegyensúlyozottságra törekszik, de kritikája közben rövidre sikerül.

10. Informatitonen zur politischen Bildung 213: Die Europäische Gemeinschaft /Információk a politikai képzéshez 213: Az Európai Közösség/; München 1990; ingyen beszerezhetõ a foglalkozás megadásával: Franzis-Verlag GmbH, Postfach 150740, 8000 München 15; 40 o. Összességében "kiegyensúlyozott" ábrázolás: sok történelmi tény, a belsõpiac esélyeinek bemutatása, kritika csak nagyon mellékesen. Mindenekelõtt az elsõ tájékozódásra alkalmas a hivatalos nézõpontot illetõen.

2. Az EK-belsõpiac és a Harmadik világ

11. BUKO: Zukunft Europas -auf wessen Kosten? EG '92 und die Dritte Welt /BUKO: Európa jövõje -kinek a számlájára? EK '92 és a Harmadik világ/; BUKO-Materalien 1990; beszerzés: Bundeskongress entwicklungspolitischer Aktionsgruppen, Nernstweg 32-34, 2000 Hamburg 50, 96 o. A német Harmadik világ-csoportok legfontosabb 1990-es összefogásának ajánlásra érdemes olvasókönyve 20 tanulmányt tartalmaz a belsõpiac kihatásairól a Harmadik világ egyes régióira, és megvilágítja a politika központi területeit.

12. BUKO-Agro-Koordination: Wer Hunger pflanzt und Überschuss erntet. Beiträge zu einer entwicklungspolitischen Kritik der EG-Agrarpolitik /BUKO-Agro-koordináció: Aki éhséget vet és fölösleget arat. Tanulmányok az EK agrárpolitikájának fejlesztéspolitikai kritikájához/; 2. kiadás 6/1988; beszerzés: BUKO, Nernstweg 32-34, 2000 Hamburg 50, 350 o. Ennek a kiemelkedõ könyvnek a tanulmányai az agrárkereskedelem komplexumát analizálják az EK-nak a Harmadik világ országaival folytatott kereskedelmi politikájának keretein belül. Az EK agrárpolitikájának kihatásait és alternatíváit a Harmadik világ- és környezetvédõ mozgalmak, ill. az agrárellenzék szemszögébõl mutatja be.

13. K. F. Schade: Hier Bauernnot -dort Hungertod. Auswirkungen der EG-Agrarpolitik auf die Landwirtschaft in Europa und die Dritte Welt /Itt parasztszükség -ott éhhalál. Az EK agrárpolitikájának kihatásai a mezõgazdaságra Európában és a Harmadik világban/; epd-Dritte Welt Information 5-7/88; beszerzés: epd-Entwicklungspolitik, Postfach 170361, 6000 Frankfurt 17; 36 o. Informatív és jól olvasható bevezetés az agrárproblematikába.

14. Jutta Klass: EG-Binnenmarkt und Entwicklungländer. Bausteine für Unterricht und Bildungsarbeit /Az EK-belsõpiac és a fejlõdõ országok. Építõkövek az oktatáshoz és a képzési munkához/; Horlemann Verlag 1990, 49 o. A füzet mindenekelõtt tanárnõkhöz fordul, és olyan szövegeket és rajzokat tartalmaz, melyekkel a szerzõnõ a fenyegetõ "Európa Erõdítménytõl" akar óvni. Jó áttekintés.

15. Ökumenische Initiative eine Welt: 1992: Jubeljahr oder Jobeljahr /Az egy világ ökumenikus iniciatívája: 1992: Az ujjongás éve vagy jóbelév/; beszerzés: epd-Vertrieb, Postfach 170361, 6000 Frankfurt/M 17; 76 o. Egy konferencia referátumai és munkaanyagai, valamint kiegészítõ szövegek a belsõpiac nemzetközi kihatásairól.

16. Rainer Falk: Schlechte Zeiten oder neue Chancen? Der Umbruch in Europa und die Dritte Welt /Rossz idõk vagy új esélyek? Az áttörés Európában és a Harmadik világban/; in: Blätter für deutsche und internationale Politik 3/1990, 292. kk. o. ugyanõ: EG-Binnenmarkt 1992. Festung gegen die Dritte Welt? /EK-belsõpiac 1992. Erõdítmény a Harmadik világ ellen?/; beszerzés: W & E Hoheluftchaussee 167, 2000 Hamburg 20. ugyanõ: EG und Dritte Welt /Az EK és a Harmadik világ/; in: Deppe (ld. fönt Nr. 7.), 204-224. o. -Az európai integráció Harmadik világra gyakorolt hatásainak rövid, de találó analízise.

3. Kihatások a munkavállaló nõkre

17. Wirtschafts- und Socialwiss. Institut des DGB: Europa für Arbeitnehmer /A DGB Gazdasági és Szociáltudományi Intézete: Európa a munkavállalókért/; beszerzés: bund-Verlag, Postfach 900840, 5000 Köln 90; 116 o. A szakszervezetek szemszögébõl ábrázolja a tizenkét szaktanulmány a tõke és a munka viszonyának problémáit Európában általába és a belsõpiacra való tekintettel, valamint az európai szakszervezetekre ebbõl következõ kihívásokat.

18. Gerd Siebert: Europa '92: EG-Binnenmarkt und Gewerkschaften /Európa '92: Az EK-belsõpiac és a szakszervezetek/; Nachrichten Verlag Frankfurt 1989, 111 o. Tanulmányok a gazdasági érdekek szolgálatában álló európai integráció történetérõl és az EK-belsõpiac keretein belüli szakszervezeti mozgalomról.

19. DGB-Bildungswerk: Anders arbeiten -eine Entdeckungsreise durch Genossenschaften und selbstverwaltete Betriebe in Europa oder: wie stehen europäische Gewerkschaften zur Àéconomis social� /DGB-képzés: Másképp dolgozni -felfedezõút az európai szakszervezetekben és önkormányzatú üzemekben, avagy: hogyan viszonyulnak az európai szakszervezetek az "économis social"-hoz/; ingyen beszerezhetõ: DGB, Teerstegenstr. 77, 4000 Düsseldorf 30 Jó áttekintés az üzemek más szervezési formáiról, mely részben felmutatja a más EK-országokban meglévõ alternatív gazdasági formák nagy jelentõségét.

20. DGB-Bildungswerk: Soziale Sicherung in der europäischen Gemeinschaft (DGB-képzés: Szociális biztosítás az EK-ban/; beszerzés ld. a 19. pontban. A füzet összehasonlítja a szociális biztosítási rendszereket a betegség, öregség, baleset, munkanélküliség vonatkozásában, többek között az EK országaiban.

21. epd-Dokumentation 9/1989: Soziale Auswirkungen des EG-Binnenmarktes? /epd-dokumentáció 9/1989: Az EK-belsõpiac szociális kihatásai?/; egy 1989-es akadémiai ülés dokumentációja; megvilágítja a szociális partnerek pozícióját, és áttekinthetõ diagramokon mutatja meg a Cecchini-beszámoló kritikáját.

4. Az EK-belsõpiac és a nõk

22. Susanne Schunter-Kleemann: EG-Binnenmarkt -EuroPatriarchat oder Aufbruch der Frauen /EK-belsõpiac -Europatriarchátus vagy a nõk feltörése; Hochschule Bremen, 3/1990, 263 o. Az EK-n belüli nõpolitikáról és a nõk hétköznapi helyzetérõl szóló, alapvetõ tanulmányban öt közgazdásznõ tárja föl az EK ellentmondásos nõpolitikáját. Szembesülünk azzal, hogyan hat ki az EK nõpolitikája a nõk jogaira és a munkavállaló nõkre a textil- és élelmiszeriparban.

5. A belsõpiac és a mezõgazdaság (ld. a 2. pontban is)

23. Arbeitsgemeinschaft bäuerliche Landwirtschaft e.V.: Binnenmarkt 1993 /A paraszti mezõgazdaság munkaközössége; Bejegyzett Egyesület: Belsõpiac 1993/; beszerzés: AGBL, Nordrheda 3, 4840 Rheda-Wiedenbrück. E brosúra a belsõpiacnak a mezõgazdaságra gyakorolt hatásait vizsgálja, melyek az eddigi EK-szabályozás révén nem nyúlnak túl messzire, valamint tárgyalja a várható rosszabbodásokat a fogyasztók védelmének vonatkozásában.

6. Belsõpiac és ökológia

24. Europäisches Umweltbüro: EG-Binnenmarkt und Umwelt. Weissbuch der europäischen Umweltverbände für eine ökologische Wirtschhaftspolitik in der EG /Európai Környezetvédelmi Hivatal: Az EK-belsõpiac és a környezet. Az európai környezetvédõ szervezetek fehér könyve az EK ökológiai gazdaságpolitikájáért/; beszerzés ingyen: Deutscher Naturschutzring, Kalkuhlstr. 24, 5300 Bonn 3; 3/1991, 36 o. Az Európai Környezetvédelmi Hivatal mint a 20 legfontosabb európai környezetvédõ szervezet összefogása leírja a belsõpiac tervezeteinek ökológiai hiányosságait, és felsorolja követeléseit az energia, közlekedés, mezõgazdaság, hulladék, vegyészet és turizmus területén.

------------

* Részlet a szerzõ megjelenés elõtt álló könyvébõl: Európa a világrendszerben 1492-1992. (93 oldal) A könyvre elõjegyzés küldhetõ a 3.Part szerkesztõségébe. A német kiadás címe: Europa im Weltsystem 1492-1992. Gibt es einen Weg der Gerechtigkeit nach 500 Jahren Raub, Unterdrückung und Geldver(m)ehrung? (Junge Kirche, Bremen, Germany, 1991) Az angol kiadás címe: Europe in the World System 1492-1992. Is Justice Possible? (World Council of Churches, Geneva, Switzerland, 1992) Németbõl fordította Gromon András

Ulrich Duchrow

Az Európai belsõpiac és következményei --ha semmit sem teszünk

7. Az európai biztonsági politika növekvõ elfajulása l4. tétel

Az (észak- és dél-)amerikai hadügyminiszterek konferenciája titkosszolgálatának nézete szerint e világrendszer végsõ realitása "a természeti javak és a stratégiai nyersanyagok uralmáért és elosztásáért" folytatott harc. Miután a vietnámi háborúban használhatatlannak bizonyult a nagy háború az e harcban való gyõzelem kivívására, az USA kifejlesztette a nyugati hatalmi elõnyhelyzet biztosítására az alacsonyabb intenzitású háborúskodást (LIC). A Szovjetúniónak a nyugati pozícióval kapcsolatos irányváltoztatásával immár ismét lehetségessé vált a "közepes intenzitású" háborúskodás (MIC) Délen, ahogyan ezt az Öböl-háború szemlélteti.

Ez a háború oly villámgyorsan felerõsítette azt a már régóta rejtõzõ tendenciát, hogy az EK-t katonai karral lássák el -- hogy eldöntött dolognak látszik nyugat-európai csapatok felállítása a Dél ellen folytatandó háborúkba való beavatkozáshoz. Egyidejüleg hirtelen fellendül a fegyvergyártás és -export. Belpolitikailag -- a nyilvánosság számára szinte észrevétlenül és az Európa Parlament befolyási lehetõsége nélkül -- mérhetetlen felügyeleti rendszer fejlõdik ki, melynek nemcsak az a rendeltetése, hogy megvédje a külföldiektõl az Európa Erõdítményt, hanem az európai nõket és férfiakat is megragadja.

Nyugat-Európa és különösen Németország most az elõtt a döntés elõtt áll, hogy együtt és konkurenciában az USÁ-val -- mely a 20. században eddig nagyjában-egészében elvégezte az imperialista piszkos munkát a Nyugat számára -- a világon gyakorolt európai erõszakuralom 500. évfordulóján szintén ismét nyiltan gyarmatosító nagyhatalom lesz-e, vagy a Kelet-Nyugat-konfliktus véget értével hozzá akar-e járulni az igazságosságot, a békét és a teremtés megõrzését célzó világrendhez.

A fegyverkezésnek és a háborúnak kettõs értelme van a kapitalizmusban, amint már az európai világrendszer kezdetén világossá vált. Egyfelõl könnyû és gyors tõkeakkumulációt tesz lehetõvé a hadiipar és a szállítócégek számára az adófizetõ polgárok számlájára, amint már Rosa Luxemburg világosan felismerte (vö. J. Klass, 1989, 126. o.). Különösen a recessziós idõszakokban reagálnak a kapitalista hatalmak háborúkkal, amint az USA második világháború utáni történetében kényszerítõ erõvel ki lehet mutatni (vö. A.G. Frank, 1991). Másfelõl a fegyverkezés és a háború része az össz-stratégiának "a természeti javak és a stratégiai nyersanyagok uralma és elosztása" körüli konfliktusban, ahogyan az amerikai hadügyminiszterek titkosszolgálata fejezte ki 1987-es titkos irataiban (vö. U. Duchrow, 1991, 65. o.). Ahogy föntebb megmutattuk, az össz-stratégia alacsonyabb és közepes intenzitású háborúskodásra (LIC és MIC), valamint ABC tömegpusztító fegyverekkel vívott nagy háborúra tagolódik. Ez utóbbi valószínûtlenné vált Gorbacsov békepolitikája miatt. De éppen emiatt folytathatta zavartalanul az USA alacsonyabb intenzitású háborúját, sõt az Öböl-háborúban tettekre válthatta az 1988 óta kifejlesztett közepes intenzitású stratégiát is (vö. uo. az utószó, 247. kk. o.). Ez a stratégia, mint mondtuk, a kétharmad világ felemelkedõ államai ellen irányul, melyek a nyugati technológia segítségével katonailag olyan erõssé válnak, hogy stratégiai pontokon nyomást tudnak gyakorolni a Nyugat által uralt világgazdaságra.

Ennek a háborúnak a tapasztalatai csodálatos gyorsasággal meggyorsítottak és felerõsítettek Európában olyan tendenciákat, melyeknek célja a közös EK-biztonsági politika az imperialista hatalomgyakorlás értelmében. Az EK biztonsági politikája mindeddig "a NATO mint Európa oszlopa" (amerikai álláspont) és az "Európai Biztonsági Unió" (mozgatóerõ: Franciaország, és növekvõen Németország, fékezõerõ: IIrország, Dánia, Görögország) koncepciók közti feszültségben leledzett (vö. V. Böge in F. Deppe, 1989, 236. kk. o.). Az Egységes Európai Akta immár -- együtt a belsõpiaccal -- egyértelmûen a biztonsági politikát magában foglaló politikai unió irányába állította a váltókat. A fejlõdés bizonyára továbbra is két vágányon fut majd. Ez az Öböl-háború idevágó következményeivel igazolható. Egyidejûleg szó esett annak erõltetésérõl, hogy beavatkozó csapatokat állítsanak föl a kétharmad világ országai ellen részben a NATO, részben az önálló nyugat-európai biztonsági politika keretében.

Itt végsõ veszély leselkedik. Ha a jelenlegi trend érvényesül, akkor olyan tények keletkeznek, melyek csak a pestis és a kolera közti választást teszik lehetõvé az európai férfiak és nõk számára. Vagy fizetniük kell az USA által a Dél ellen vezetett zsoldoscsapatokat, vagy maguknak kell végrehajtaniok az imperialista piszkos munkát -- az alacsonyabb intenzitású háborúskodás megerõsödött kereteiben, ahogyan a Gladio nevû titkos NATO-egység leleplezései mutatják. Különösen Németországot akarják bevonni -- alkotmánymódosításokkal -- ebbe a gyarmatosító össz-koncepcióba. A nyugat-európai védelmi unión keresztül bevonnák az atomfegyverekrõl való döntésbe is, amit idáig törvény tiltott. Német földrõl ismét (imperialista) háború indulna ki. Az Öböl-háború alatti és utáni pszichológiai hadviselés és véleménymanipuláció már mutatja hatását. És mindez demokratikus legitimáció nélkül folyik, mivel az Európa Parlamentnek ebben az ügyben (még) nincsen felhatalmazása.

Nekem úgy tûnik, a német szociális és békemozgalmak sürgetõ feladata (együtt az egyházakkal és a szakszervezetekkel), hogy rohamot indítsanak eme demokratikusan nem legitimált militarizálás és imperializálás ellen. A német lakosság megmutatta az Öböl-háború elõtt, hogy a második világháború tapasztalata alapján többségében a konfliktusok békés megoldását részesíti elõnyben. A mozgalmak, szakszervezetek és egyházak erre építhetnek. A cél: a közös biztonság össz-európai rendszere egy megreformált ENSZ-békerend keretében, mely törvényen kívül helyezi a háborúkat. Ez vezet a

16. cselekvési célhoz:

Meg kell akadályozni, hogy Európa -- a Dél ellen a belsõpiac érdekei biztosítására bevetendõ csapatok segítségével -- militarista-imperialista nagyhatalommá fejlõdjék, és kooperáljon az USA ezzel kapcsolatos alacsonyabb és közepes intenzitású háborúskodásával, és ehelyett a közös biztonság összeurópai rendszerét kell kialakítani, összefüggésben az ENSZ reformjával, mely világméretekben törvényen kívül helyezné a háborúkat, valamint követelni kell a globális béke rendjét. Törvényekkel kell betiltani az EK tagállamain túlra irányuló fegyverexportot.

A biztonság kérdése azonban nemcsak az EK kül-, hanem belpolitikáját is érinti. Nyugat-Európában valószínûleg senki sem venné a bátorságot, hogy olyan politikai írást készítsen, mint a 2. Santa Fé-dokumentum szerzõi Bush hivatalba lépésekor, akik a demokráciát a következõképpen határozták meg. (vö. U. Duchrow, 1991, 44-45. o.): A demokrácia társadalmi tartalma a vállalkozás és a tõkepiac szabadsága (mint a társadalmi szabadság lényegi kifejezése). A választott kormányokat mint demokratikus politikai intézményeket idõbeli korlátozottságuk miatt temporary governments-ként (ideiglenes kormányok) értékelték le, és a hadsereg, a civil bürokrácia meg a rendõrség és az igazságszolgáltatás "permanens kormányzati berendezkedéseit" tolták az elsõ helyre mint a demokratikus uralkodás tulajdonképpeni kifejezésformáit. Mint mondtuk, Európában ezt biztosan nem mondanák ki nyiltan a legfelsõbb szinten. Itt szívesen beszélnek a szabadság és a demokrácia magas ideáljairól. De gyakorlatilag az európai politika ugyanígy zajlik. A lényeg a piac szabadsága. A parlament politikailag teljesen alárendelt szerepet játszik, annál nagyobb hatalommal rendelkezik a bürokrácia -- és növekvõ mértékben a rendõrség és az igazságszolgáltatás.

Ezzel a kérdéssel már találkoztunk az Európa Erõdítménynek a külföldiekkel szembeni megvédése kapcsán. De az EK-n belüli személyforgalomnak a belsõpiaccal tervezett szabadsága is arra ösztönözte már a rendõrség és az igazságszolgáltatás hatóságait, hogy intenzív együttmûködéssel terveket kovácsoljanak a belsõ biztonság megerõsítésére, amint a 7. fejezet végén következõ diagram mutatja (in: Bürgerinnen kontrollieren die Polizei és más írások, 1990, 4. o.).

Itt természetesen nem vitatjuk, hogy a rendõrségnek megelõzõ intézkedéseket kell hoznia a belsõpiac új szituációjára vonatkozóan. Mégis -- a külföldiek kérdésén túlmenõen -- több ponton ok van nyugtalanságra és éberségre. Terrorizmusnak számít a Nagy-Britannia által megszállt Észak-IIrország vagy a baszkok függetlenségi mozgalma. A korábbi NSZK-ban -- és bizonyára ma is -- az állambiztonsági szerveknek joguk volt -- és van -- megfigyelni mindazokat a személyeket, akik nem viszonyulnak pozitívan a német hadsereghez. Az 1989-es bázeli "Békét igazságosságban" ökumenikus összejövetelt a svájci titkosszolgálat tartotta megfigyelés alatt. Már említettük a Gladio nevû titkos NATO-részleg aktivitását. Ha hozzávesszük egy magasan technizált európai információs szolgálat kiépítését, akkor az a tendencia jelenik meg, amely Európa polgárainak növekvõ, demokratikusan nem ellenõrzött megfigyelésére utal.

17. cselekvési cél:

A belsõ biztonság rendszereinek az EK-n belüli fejlõdését demokratikusan ellenõrizni és törvényekkel szabályozni kell.

8. Visszaesés a demokrácia elõtti állapotokba - vagy az EK politikájának demokratizálása?

l5. tétel

A belsõpiac szinte minden, eddig vizsgált következménye és veszélye a politika és a demokrácia nagy deficitjét mutatta. A piac alakitja a valóságot a tõke javára, a politika nemcsak, hogy mögötte kullog, hanem olyan eszközei sincsenek, melyek nemzeti sikon magától értetõdõnek számitanának. Két lényegi probléma bontakozik ki: az Európa Parlament hiányzó törvényhozói hatalma, és a helyileg és csoportosan érintettek, mindenekelõtt a hátrányos helyzetüek, önsegélyezõ és szolidaritási csoportjaik hiányzó lehetõsége a közvetlen hatásgyakorlásra. Ebbõl fakadfóan követelni kell az Európa Parlament reformját, a szociális mozgalmak és szervezetek együttmüködési jogát a döntéshozatalban, valamint uj, demokratikus kommunikációs strukturát.

A gazdaság hiányzó politikai keretfeltételeiben, a kétharmadvilághoz való plutokratikus viszonyulásban, a belsõ piac hatásában a régiókra, a mezógazdaságban és szociális területen, az ökológiában és végül a biztonság területén - mindenütt megmutatkozott az érvényesülni tudó demokratikus politika hiánya vagy hiányossága. A gazdaság belsõ piaca elõrefut, a politika és mindenekelõtt az érintett polgárok mögötte szaladnak.

Miután a baden-württembergi kormány korábbi sajtószóvivõje, Kleinert átváltott a Daimler-Benz konszernhez, hogy átvegye a szóvivõ szerepét, mindkét részrõl faggatták a tapasztalatairól. Válasza:" A gazdaság csinálja a valóságot, a politika a retorikát."

Ez alaptendencia a kapitalizmusban. Európa esetében azonban szélsõségesen felerõsödik azáltal, hogy az intézmények mindmáig még a reprezentatív demokráciáról sem gondoskodnak. Nem egy választott parlament hozza a törvényeket, hanem a tagállamok kormányképviselõinek minisztertanácsa. Ezt szemlélteti a mellékelt felsõ diagram (in: G. Renner, l99O.)

Ha részleteiben megnézzük az Európa Parlament szerepét, a következõ jogosítványait lehet megkülönböztetni: - Együttmûködés az EK-törvényhozásban (C-diagram) - Ellenõrzési jogok ( parlamenti interpelláció, panasztétel az Európai Bíróságnál, bizalmatlansági indítvány a Bizottsággal szemben - mindez valódi érvényesítési lehetõség nélkül, de hasznos a valamivel nagyobb átlátszóság szempontjából). - Költségvetési jogok (tulajdonképpeni határozati illetékesség csak a 3O%-nyi nem-kötelezõ kiadásokra nézve, a 7O%-nyi kötelezõ kiadásokra nézve csak változtatási jog). - Szavazati jog a társulási és belépési egyezményekben. A tulajdonképpeni törvényhozói hatalommal a minisztertanács rendelkezik, tehát a nemzeti végrehajtó hatalmak képviselõi - szemben a hatalommegosztás klasszikusan demokratikus követelményének minden szabályával. A kormányzói hatalmat a szintén nem a Parlament által választott Bizottság gyakorolja. Ezt a jövõben nem szabad elgogadni. Mert a belsõpiaccal mérhetetlen új hatalom száll az európai intézményekre, melyek a legalább reprezentatív demokráciával ellenõrzött kormányoktól mind több illetékességet vesznek el, maguknak azonban nincsen demokratikus legitimációjuk. Ezt mutatja a sürgetõ

l8.cselekvési cél:

"Az Európa Parlamentnek minden olyan illetékességet meg kell kapnia, mellyel a Közösség nemzeti parlamentjei is rendelkeznek - tehát az EK törvényhozó szervévé kell válnia (M.Heine, l99l.)

Ez azonban nem elég. Az érintett polgárok mozgalmai és szervezetei fáradsággal, de viszonylagos sikerrel is az igazságosság, a béke és a teremtés megõrzése sok területén megkisérelték befolyásolni kommunális, regionális, nemzeti politikai és társadalmi intézményeiket, hogy legalább korlátozzák a piac pusztító hatásait az emberre és a természetre. Az európai belsõpiac létrejöttével még összetettebbek lesznek a gazdasági és politikai döntési folyamatok, és még távolabbra kerülnek az érintettektõl. A transznacionális konszernek lényegükbõl fakadóan arra irányulnak, és forrásaik is megvannak ahhoz, hogy a határokat átszelve cselekedjenek és cseréljenek információkat. Ha nem akarjuk, hogy reménytelenül kimanõverezzék az embereket, akkor a reprezentatív Európa Parlament megerõsítésén kívül két cselekvési célt kell megfogalmazni:

l9.cselekvési cél:

UUj törvényeket kell hozni a gazdasági és politikai információk nyilvánosságra-hozataláról, valamint a konszernek és a bankok által uralt információs és kommunikációs struktúrák jobb nyilvános és civil ellenõrzésérõl (v.ö. C. Hamelink,l99l, és a Limai Nyilatkozat).

2O.cselekvési cél:

Az érintettek, különösképpen a hátrányos helyzetû emberek, fõként a kisebbségek (melyeknek a parlamenti többségi rendszerben nincsenek esélyeik) önszervezõdõ és szolidaritási csoportjai meghallgatási és részvételi jogának hatékony meggyökereztetése.

Ezzel már elértük az utolsó rész kérdésfeltevését: Hogyan reagálhatnak az európai emberek kontinensük felemás történelmére, jelenére és jövõjére, és mit tehetnek?

III. fejezet

LÉTEZIK-E AZ IGAZSÁGOSSÁG UUTJA ?

l. Stratégiai megfontolások

l6.tétel

Minden történelmi tapasztalat szerint valószinûtlen, hogy a fennálló politikai és gazdasági intézmények önmaguktól úgy megújulnak, hogy alavetõen megváltozzék a nyugati kapitalista rendszer egyre több emberáldozatot és természetpusztulást követõ jelenlegi tendenciája, vagy legalábbis az, hogy mindez enyhíthetõ lenne. A másik oldalon a rendszer mérhetetlen ellentmondásai növekvõ készséget produkálnak az ellenállásra, az alternatívákra és ellenstratégiákra a civil társadalomban. Igy aztán kettõs stratégia ajánlatos: l. Megtagadás és alternatívák kis sejtekben, a bázison - a rendszer hosszútávú átalakításának perspektívájával. 2. Ellenhatalom megszervezése a régi és új szociális mozgalmak koalícióiban - a rendszer rövid- és középtávú befolyásolására. Mindkettõ új nevelési és kommunikációs módokat kíván.

Minden történelmi tapasztalatnak ellentmond, különösen a nyugati kapitalista rendszer utóbbi 5OO éve folyamán, hogy a politikai és közgazdasági intézmények önmaguktól úgy reformálódhatnak, vagy transzformálódhatnak, hogy a szegények és a természet joga érvényesüljön. Ez ellentmondana az emberi bûn, és annak struktúrális, személyfölötti megszilárdulási jellegébe való teológiai belátásnak. A másik oldalon azonban éppígy létezik az ellenállás és az alternatívákért folytatott harc története. Emlékeztetek Las Casasra, az õ, és elõte sok szerzetes harcára az amerikai õslakosság jogaiért és alternatív életformáiért, a rabszolgák önfelszabadító harcára Toussaint Louverture vezetésével, a munkásmozgalom harcára a l9. század óta, valamint a népek harcára a gyarmatosítástól való megszabadulásért. Ebben az értelemben a remény jele, hogy a világon mindenütt keletkeztek szociális, ökológiai és a békéért dolgozó mozgalmak, és - ha fájdalmak és üldözések közepette is, de - ezek növekednek. Gyakran keresztény bázisközösségekkel kapcsolódnak össze. Ezek új kifejezõdései a megerõsödõ civil társadalomnak, mely a munkásmozgalom klasszikus szervezetein túlmenõen elkezdett hatni a közgazdasági és politikai intézményekre (v.ö.A.M.Frank-M.Fuentes-Frank,l99O, és J.de Santa Ana,l99O). Közös érdekbázisuk az a sok ellentmondás, melyet azx egyenlõtlen akkumuláció kapitalista modellje nemcsak a Dél perifériáin és félperifériáin, hanem a centrum régióiban is elõhív.

IIgy az EK- belsõpiac tendenciáinak és lehetséges kihatásainak szemügyre vételekor már mindenütt rábukkantunk a hátrányosan érintettek önszervezõdéseire és a szolidaritási mozgalmakra - még ha ezek nincsenek is teljesen kialakulva, és alig kapcsolódnak hálószerüen egymásba: szakszervezetek, munkanélküliek kezdeményezései, nõszervezetek, bevándorlók és menekültek képviseletei, alternatív parasztok, környezetvédelmi szervezetek, nem-kormányzati szervek (NGO-k) a kétharmadvilág támogatására. Tekintettel az 5OO éves elnyomásra és ellenállásra, Észak- és Dél-Amerikában is szövetkeztek az indián származású népek, és világos követelményeket támasztanak, mindenekelõtt földtulajdoni jogaikat és azt illetõen, hogy újraírják történetüket a saját perspektívájukból, s ne az európai és észak-amerikai elnyomóik perspektívájából.

A népnek, a civil társadalomnak ezek a mozgalmai - a legutóbbi idõknek a bevezetõben emlitett csalódásai ellenére - a felszabadítás stratégiájának kiindulópontját jelentik. Tekintetbe véve a környezet veszélyeztetettségét és a Kelet-Nyugat konfliktus lezárulása ellenére folytatódó militarizálódást és fegyverkezést, még osztályokat átfogó érdekek is vannak. Karl Marx feltételezése, hogy csak az ipari proletariátus lehet a rendszert szétrobbantó változtatások hordozója, három oldalról is meghaladott. Mert nem csak ezt a proletariátust lehet kooptálni, hanem a transzformációs folyamatban résztvehetnek egyfelõl a "lumpenproletariátus", másfelõl a középosztály "részleges áldozatai" is.

Éppen ez a kiindulópontja a legtöbb latin-amerikai teológus, társadalomtudós és 'grassroots worker'- a bázis mozgalmaiban dolgozó - leggyakoribb reakciójának a Kelet-Európában és a volt Szovjetúnióban zajló folyamatokra. Frei Betto a népi szervezeteket látja az új participatív kultúra alanyainak (F.Betto,l99O),. Xabier Gorastiaga, a nicaraguai jezsuita közgazdász kitágítja ezt a perspektívát egy nemzetközi, participatív szolidaritási mozgalom értelmében:

Arra van szükségünk, hogy újra föltaláljuk a szocializmust egy technikai forradalom környezetében, mint egy kapcsolatokkal átszõtt bolygó részét, ahol a szövetségeknek egészen más a szerepük, mint a hidegháború idején. Szövetségeket kell keresnünk a Dél és az uj északi mozgalmak között - ezek: a környezetvédõ mozgalom, a nõmozgalom, a pacifista mozgalom és Isten Igéjének az egyházakból jövõ szabadítása és emancipációja. Jelenleg egyetlen rendszerben élünk, egyetlen piaccal, amelyet meghatároz a "Hetek csoportjának" (G7) tõkéje. Ezeknek az erõknek a fényében meg kelkl alkotnunk azt, amit egy "harmadik világ szocializmusnak" nevezünk, egy 'criollo' avagy õshonos szocializmust. Egy, a Déltõl jövõ szocializmusra van szükségünk, az európai szocializmustól függetlenre, mely az én tapasztalatom szerint soha nem volt hiteles. Most van egy lehetõség egy új baloldal számára Latin-Amerikában - demokratikus, népi és résztvevõ mozgalom számára, amely kizárja a hagyományos baoldal totalitárius és vertikális természetét. (X.Gorastiaga, l99O, és in: CCPD for Change, l99O.).

A tõke hatalma transznacionális szervezettségû. Éppen ez teszi olyan nehézzé ellenõrzését. Már a Kommunista Kiáltvány ezzel a felhívással zárult: "Világ proletárjai,egyesüljetek!" Csakhogy a transznacionális tõke kijátszhatja egymással szemben a centrum országaiban és a periféria országaiban dolgozókat, mint ez idõközben kiderült. A jövõ nagy kérdése ezért az, vajjon elkerülhetõ-e ez a szociális mozgalmak fejlõdése és nemzetközi összekapcsolódása során. Ez lényegileg attól függ majd, mennyire növekszik a közös érdekek belátása, tekintettel a globális összefüggésekre, azaz annak a ténynek a belátása, hogy közös ellenhatalom nélkül egyre nagyobb lesz a vesztesek száma, és egyre kisebb a nyertesek száma.

Hogyan festhet konkrétan az ilyen alulról jövõ ellenhatalomképzõdés? 'Kettõs startégiából' indulok ki: 1. Amennyire lehetséges, távol kell tartanunk magunkat a kapitalista gazdaságtól, és kis sejtekben alternativákat kell megélni (hosszútávú, transzformatórikus perspektíva) 2. Szervezõdnünk kell, hogy nyomást gyakoroljunk a politikai-gazdasági nagyrendszerekre (rövidtávú, reformer perspektíva ).

Ez hasonló kezdeményezés ahhoz, melyet az Egyházak Ökumenikus Tanácsának egy tanulmányához kapcsolódva Pascal de Pury javasolt az alternatív technológiákra vonatkozóan: egyfelõl az egyszerû embereknek("a népnek") újra föl kell fedezniök képességüket arra, hogy alternatív módon dolgozzanak és gazdálkodjanak ("to master technologies"- a technológiák mesterévé lenni). Másfelõl, tekintettel a komplex technológiai és politikai-gazdasági rendszerekre, meg kell tanulniok ellenõrizni azokat, akik uralják ezeket a rendszereket ("to master those who master the technological systems"- mesterévé lenni azoknak, akik a technológiai rendszerek mesterei).

Az 1.ponthoz: naív dolog lenne azt vélni hogy jelenlegi világgazdasági rendünk transzformációja egyedül azáltal sikerülhetne, hogy egyesek és kis sejtek alternatív módon élnek. És mégis: egy ilyen transzformáció sosem lenne lehetséges anélkül, hogy az emberek a bázison alternatívákkal kísérleteznek, és ílymódon újra felfedezik saját erejüket arra, hogy maguk határozzák meg, vagy legalább õk is meghatározzák gazdasági és politikai sorsukat.

A pennsylvaniai Emmausban létezik az "UUjjászületés-Projekt". Errõl meséli Loren Halvorson a következõ történetet:

Az Iowa állambeli Greenfield komoly gazdasági problémákba került a vidék mezõgazdaságának depresszív helyzete miatt. Tudósok jöttek, és közölték a város lakóival, hogy l4 fõ problémájuk van. Mindannak felsorolása, ami rosszul ment náluk, a tehetetlenség érzését keltette bennük, mintha õk maguk semmit sem tudnának tenni. De hallottak az "UUjjászületés-Projektrõl", és meghívtak egy csoportot Emmausból, hogy jöjjön el Greenfieldbe. Az Emmaus-team egészen másképp nyúlt hozzá a dolgokhoz, mint a korábbi tanácsadók. Ahelyett, hogy a problémákkal kezdték volna, a lehetõségekkel kezdték. Felszólították Greenfield lakóit, állítsák össze azoknak a dolgoknak a listáját, melyeket maguk el tudnak végezni. Több, mint lOO pontig jutottak. Elkezdtek dolgozni azon, amit megtehettek, és közben felfedezték, hogy valójában már azon dolgoznak, amirõl azt mondták nekik, hogy nem tudják megtenni.

Halvorson azzal a megfigyeléssel fejezi be, hogy a gazdasági probléma nyilvánvalóan lelki probléma volt. Amikor az Emmaus-team az emberek lelkét érintette, reményt adván nekik, elkezdtek kezdemlényezni és cselekedni. Ennek a mûvészetnek a mestere Jézus volt, az egyszerû emberek között végzett munkájával. Azt a bizalmat ültette beléjük, hogy Isten müködik köztük és bennük a maga szellemi erejével, és ez gyógyulást eredményezett, egyenes járást, függetlenséget a látszólag hatalmasoktól, és egy új közösségi élet kezdetét - sõt, készséget arra, hogy szenvedve is kiálljanak az igazságért és az igazságosságért. "A hited segített neked," "az utolsók lesznek az elsõk". A gazdasági, politikai és vallási hatalom áldozataiban kezdõdik emberi megújulásunk, kultúránk, gazdaságunk és politikánk megújulása.

Ebben az értelemben nagy jelentõségûek azok a kezdeményezések, hogy az ún. informális ökonómia elemeibõl alternatív, decentralizált gazdasági egységeket fejlesszünk ki, akár a szubzisztenciagazdaság elemeinek formájában, akár részben a kapitalista gazdaságból kicsatolt termelõ-felhasználó kooperatívák vagy kommunitások formájában (v.ö.Duchrow,l988.). De e többnyire kicsi és gyönge báziskezdeményezések teljes túlterhelése lenne, ha tõlük várnánk a kapitalista nagyrendszerek legyõzését vagy ellenõrzését. Ám õk ápolják az alternatívák termõtalaját, valamint az ellenállóerõ és a nagyrendszerekkel folytatott harc szellemi forrását.

A 2.ponthoz: Hogy ezekre a nagyrendszerekre hatni tudjanak, az érintetteknek szervezõdniök kell. E tekintetben Németországban (és nyilván Magyarországon is - a szerk.) történelmi deficitet kell feldolgoznunk. Az értelmiség hajlott arra a feltételezésre, hogy elégséges azt gondolni és mondani, ami értelmes, s az illetékesek meg fogják hallani és tenni. Ha azok nem tették meg, akkor az értelmiség visszavonult a mindent jobban tudók duzzogásába. Az ökológiai és békemozgalmak viszont olyan magatartást inditottak el, melyhez csatlakozni kell. Ellenhatalom csak szervezés révén keletkezik.

Persze itt is óvni kell minden "messianizmustól". A "mindent vagy semmit" pozíció túlerõltetést és csalódást keltene az elkötelezettekben. Tekintettel a reális hatalmi viszonyokra, mindig arról van szó, hogy stratégiailag fontos kiindulási pontokat találjunk és válasszunk ki a politikai-gazdasági struktúrák és intézmények befolyásolására és a konkrét kûzdelemre.

Tekintetbe véve az új báziskultúrából kiemelkedõ ellenhatalom jellegét, fontos ezenkívül, hogy emlékeztessünk Martin Luther Kingnek Gandhi hagyományában gyökerezõ mondatára: "Az út a cél". Ez azt jelenti, hogy azoknak az eszközöknek, melyekkel a harcot vívjuk, nem szabad elárulniok a célt. Nem egyszerûen a hatalmi elit kicserélésérõl van szó. Ez volt a bürokratikus szocializmus végzetes illúziója. Az út a politikai célhoz, ti. hogy szociálisan és ökologikusan felelõs struktúrákat és intézményeket harcoljunk ki, ha csíraszerûen is, de már elõvételezi az emberlét új minõségének, valamint az ember és ember, ember és természet közti kapcsolatok fejlõdését. Ez az oka annak, miért jelentkezik ebben a munkában és ebben a harcban az új életminõség öröme.

Ha ezek a kettõs stratégiával kapcsolatos megfontolások helyesek, akkor rövid- és középtávú akciók és követelések - ahogy utaltunk rájuk a II. rész cselekvési céjaiban - összetartoznak az alapvetõ, hosszútávú változtatások stratégiájával. Igen, a konkrét ember és a Föld élete kedvéért össze kell kapcsolni ezt a két stratégiát. Ez az oka annak, miért van értelmük éppen az l992-es Európa még nem egészen lezárt helyzetében azoknak az intenzív erõfeszítéseknek, hogy alulról hassunk az intézményekre. Amilyen kevés várható a velük folytatott egyszerû dialógustól, olyan döntõ, hogy felépítsünk egy új szociális bázist, mely elkezd alulról alternatívákat megélni, és amely tartózkodásával és konkrét követelményeivel bázisdemokratikus nyomást gyakorol az intézményekre. Ez azt jelenti, hogy az önmagunkon és kis csoportjainkon a hosszútávú változások perspektívájával végzett munka mellett különbözõ kezdeményezések megszervezésérõl is szó van, hogy közösen elérhessünk rövid távú javulásokat is. Ezt csak üdvözölhetik a hivatalos intézmények olyan politikusai és politikusnõi, akik maguk is érdekeltek a jelenlegi politikai-gazdasági struktúrák szociális és ökológiai változásaiban. Mert ezek alulról jövõ nyomás nélkül kudarcra vannak ítélve.

Ebben a szellemben szervezett a KAIROS EUROPA - mint az európai marginalizáltak és szolidaritási csoportok közötti 'igazságosság-hálózat' elõmozdításának kristályosodási pontja -' alulról szervezõdõ parlamentet' ("People's Parliament) Strassbourgban, l992 nyarán. Ez csak egyike annak a sok kezdeményezésnek, melyek a szimbolikus l992-es évet indítéknak tekintették arra, hogy új szövetségeket bontakoztassanak ki az igazságosságért. Az európai keresztény bázisközösségek már l99l júliusában nagy találkozót tartottak Párizsban ezzel a témával kapcsolatban. A ferencesek a keresztény báziscsoportok nagy találkozóját hívták össze szintén l992 nyarán, Assisibe, és folytathatnánk a sort.

Mindez kicsinek és kevésnek tûnik az európai-nyugati politikai-gazdasági rendszer hatalmi tömörülései láttán. De Dávid legyõzte Góliátot annak hatalmas fegyverzete és ereje ellenére. A halánték, ahol parittyakövével eltalálta, a mi esetünkben a rendszer képtelensége arra, hogy tökéletesen ellenõrizze az embereket. Amíg az emberek - tekintettel azokra az ellentmondásokra, melyeket a kapitalizmus szükségképpen létrehoz - képesek fájdalmat érezni, addig nem zárható le a rendszer. Bár megkísérli, hogy az információnak dezinformációvá, és az életnek fogyasztássá alakításával elkábítani és félrevezetni az embereket, de ez sosem lehetséges tökéletesen. Az amerikai hadseregek titkosszolgálatainak igazuk van, hogy a másik, a keleti Góliát legyûrése után most a népi mozgalmaktól, a bázisközösségektõl, a felszabadítás teológusaitól, a szolidaritási csoportoktól, az egyházaktól félnek, amennyiben ezek a szegényekkel dolgoznak. Mert a katonai, politikai és gazdasági hatalom biztos kezekben van, de az emberek "szíve és agya" nem. Itt rejlik a mi "tõkénk".

De ezt a "tõkét", a nem-uniformizált embereket, csak akkor lehet szaporítani, ha a nevelésben és a kommunikációban szintén ellenstratégiákat fejlesztünk ki. A brazíliai és más latin-amerikai bázisközösségek és népmozgalmak csak azért váltak lehetségessé, mivel egyidejûleg érvényesült "az elnyomottak pedagógiája"(Paulo Freire), mely az embereket saját társadalmi helyzetük analízise és saját lehetõségeik felfedezése révén életalakításuk alanyaivá teszi - ahogyan ezt Greenfield lakosai is megtapasztalták. Amire Európában szükségünk lenne, a báziscsoportok megsokszorozóinak tréning-programja, ahogyan az Sao Pauloban rendelkezésre áll. Latin-Amerikában mindenütt keletkeznek információs és dokumnetációs központok is, melyek szisztematikusan fellépnek a gazdasági, politikai és katonai hatalmasok által ûzött dezinformációval szemben. Nálunk is létrejött már régebben az alternatív nevelés és a kritikus elleninformáció e kultúrája. Európai vonatkozásban megkezdõdött az alternatív információ csoportjait és intézményeit összekötõ hálózat kiépítése. (Kapcsolatfelvétel: Cees Hamelink, Institute for Social Studies, P.O.Box 9O733, NL-25O9 LS The Hague). Ezeket a kezdeményezéseket meg kell erõsíteni.

Létezik-e az igazságosság útja Európában - 5OO év rablása, elnyomása és pénzszaporító pénzimádata után (a németben szójáték: Geldver/m/ehrung)? Minden említett reményteljes jel ellenére mély kétségek fognak el bennünket. Ha cselekvési képességünket kizárólag a siker racionálisan várható fokától tennénk függõvé, valószínûleg elõõb, mint késõbb föladnánk az ügyet. Annak reális esélye, hogy pozitív választ tudunk adni a kérdéseinkre, az áttekintett idõszak történelmi, s inkább bénító tapasztalatai szerint nem túl nagy.

Kairos Európa Nemzetközi Meghívó Levél

Meghívó báziscsoportok, báziscsoportokkal dolgozó csoportok, szolidaritási csoportok felé, csatlakozzanak a Kairos Európához.

A Nyugat "új Európája" nyilvánvalóan gyõzteseket és veszteseket teremt. A struktúrákban nincs helye a vesztesek hangjának. Ezek közé tartoznak a bevándorlók, munkanélküliek, feketék, alulfizetett munkások, nõk, egyedülálló szülõk, etnikai kisebbségek, nyomorékok, kisparasztok, menekültek és sokan mások. Az alternatív látású embereknek sincs helyük. Kelet-Európában az olvadás örvénylõ és zavaros vizeket teremtett s az emberek szenvednek, míg sokféle erõ küzd az elsõbbségért. Európán kívül a Harmadik Világ népeit kizárja, tovább gyengíti és leigázza az Egyetlen Európai Piac és az európai bankok szerepe a nemzetközi pénzügyi rendszerben.

A Kairos Európa a peremre került emberek és a szolidaritási csoportok széles szövetsége egész Európában. Ahogy nõ a szövetség, úgy válik nyilvánvalóvá minden nemzetben és minden városi és vidéki szögletben a báziscsoportok és szoidaritási csoportok gazdag aljnövényzete. A kezeink és a szíveink összekapcsolódása a gazdasági állapot, a kultúrális azonosság, a hit és ideológia, valamint a negatív önkép sorompói fölött megtestesítheti és kinyilváníthatja a valóságos Európát. Ez az Európa majd akkor nyilvánul meg teljesen, amikor az elnyomás, kizárás és diszkrimináció köde fölemelkedik.

A Kairos Európa egyrészt folyamat, másrészt platform.

-- A Kairos Európa folyamata a báziscsoportok közötti szövetségek és hálózatok növekedése, ahogyan a kezek találkoznak. IIgy az emberek és csoportok szélesítik horizontjukat, mélyítik megértésüket és bátorítják, inspirálják, erõsítik egymást.

-- A Kairos Európa platformja lehetõség a kulcsidõpontok, a "kairos" idõpontok kihasználására, összejövetelek és akciók szervezésére ebben a széles szövetségben, amely felerõsíti a gyengék és elnémítottak hangját.

A Kairos Európa felkínálja ezt a lehetõséget nektek nemzeti és nemzetközi szinten.

Meghívjuk csoportodat, hogy legyen tagja a Kairos Európának. Ha csatlakoztok, csoportotok egyenlõ tagja lesz a báziscsoportok és szolidaritási csoportok Nemzeti Koordinációjának országotokban. A nemzeti testület tagjaként képviselõtök lesz egy Nemzetközi Koordináló Csoportban. (Ha nemzetközi csoport vagytok vagy nincs nemzeti koordinátor, jelentkezzetek követlenül a Kairos Európa nemzetközi irodájánál.)

A csatlakozás feltételei:

-- hogy egyetértve dolgozzatok a Kairos Európában, szolidaritásban más csoportokkal, magatokévá téve érdekeiket és gondjaikat s vigyázva arra, hogy saját csoportotok, struktúráiban és mûködésében, ne sértse ezeket az érdekeket,,
-- hogy magatokévá tegyétek a Kairos Európa lelkületét és célját, mint fentebb le van írva (s amely részletesebben megtalálható a Kairos Európa füzetben és más elérhetõ Kairos dokumentumokban),
-- hogy mint csoport egyetértsetek egy éves hozzájárulás fizetésében, amelynek mértéke a veletek való konzultációban és anyagi lehetõségeitekre való tekintettel alakul ki.

Csoportotok jogai a következõk lesznek:

-- résztvenni saját országotokban nemzeti szinten a Kairos Európa koordinációjában,,
-- megkapni a Nemzetközi Koordinációtól a saját helyzetetekre nézve lényeges információt a Kairos Európa más csoportjairól és aktivitásairól,
-- kezdeményezni, felhasználni a Kairos Európa szövetségeit nemzeti és nemzetközi szinten a saját hangotok fölerõsítésére adott kérdésekben,
-- felhasználni a Kairos Európa hálózatot új kapcsolatok teremtésére, új szövetségek építésére és hatékony lobbizásra adott hatalmi blokkok felé,
-- csatlakozni a Kairos hálózatban bárhol kezdeményezett programokhoz és akciókhoz, amikor és ahol alkalmas,
-- hallatni hangotokat a Kairos Európa nemzetközi szintjén a Nemzetközi Koordináló Csoport által, Nemzeti Koordinációtoknak joga van képviselõt küldeni ebben a csoportban.

Csoportotok kötelességei a következõk lesznek: -- aktívan résztvenni a Nemzeti Koordinációban a saját országotokban, a nemzeti résztvevõ csoportok közti megállapodás szerint, -- veletek elõre egyetértésben megállapított éves pénzügyi hozzájárulást fizetni csoportotok részérõl, -- a Kairos Európa lelkülete szerint kezdeményezni és az alkalmakat magatok megragadni, nem várva fentrõl lefelé jövõ kezdeményezésekre.

Ha csoportotok valamely okból nem szeretne teljes taggá válni a Kairos Európában, azért még lehetséges számotokra kapcsolatban maradni és informálódni azáltal, hogy kéritek, csoportotokat vegyük fel a Kairos Európa Nemzeti Koordináció postalistájára. IIgy minden postát megkaptok, ami a tagcsoportoknak megy. Ehhez egy éves összeg befizetése szükséges, ami a rezsi és postaköltségeket fedezi.

Tisztelettel: Kairos Magyarországi Koordináció, 8003 Székesfehérvár, Pf. 7.

Donella H. Meadows

MIT ÉR A FÖLD?

Ha a Föld egy lOOO lelket számláló falu lenne, lakossága így alakulna:

584 ázsiai
l24 afrikai
95 kelet- és nyugat európai
84 latin-amerikai
55 volt szovjetúnióbeli
52 észak-amerikai
6 ausztrál és új-zélandi

A falu lakóinak tetemes nyelvi nehézségei ekképp néznének ki:

l65-en valamely kínai nyelven
86-an angolul
83-an hindi nyelven
64-en spanyolul
58-an oroszul
37-en arabul beszélnének.

Ez a lista az anyanyelvek alapján csak a lakosság felét veszi számba. A többi nyelv a gyakoriság sorrendjében: bengáli, portugál, indonéz, japán, német, francia és kétszáz más nyelv.

A falucska looo lakójából

329 keresztény vallású (ebbõl l87 katolikus, 84 protestáns, 31 ortodox)
l78 mohamedán
l67 vallástalan
l32 hindu
6O buddhista
45 ateista
3 zsidó
86 egyéb valású

A világfalu lOOO-es népességének egyharmada (33O) gyerek, és mindössze hatvanan vannak a 65 év felettiek. A gyerekeknek csak a fele védett az olyan megelõzhetõ fertõzõ betegségekkel szemben, amilyen a kanyaró vagy a gyermekbénulás. Az asszonyoknak kevesebb, mint a fele jut hozzá a modern fogamzásgátló eszközökhöz.

Ebben a faluban az idén 28 csecsemõ születik. Tízen fognak meghalni, ebbõl hárman éhínségben, egy rákban és kettõ az idén született csecsemõk közül. Egy személy közülük HIV-vírussal fertõzött, de az AIDS-betegség még lappang benne. A 28 születéssel és lO halálozással a falu népessége a következõ évben lOl8 lesz.

Ebben az ezer fõs közösségben 2OO ember kapja meg jövedelmének 75 %-át, további 2OO csak jövedelme 2 %-át. Az 1OOO-bõl csupán 7O lakos rendelkezik autóval ( míg a hetvenbõl néhánynak egynél több autója van).

A lakosságnak nagyjából egyharmada jut tiszta, iható vízhez. A falu 67O felnõtt lakójának fele írástudatlan.

A 36OO hektáros földterületbõl 3,5 hektár jut egy fõre. Az egész földterületbõl

4O6 hektár termõföld
812 " legelõ
11O2 " erdõ
ll6O " sivatag
tundra, kövezet és más terméketlen föld.

Az erdõségek rohamosan pusztulnak, a kopár földterületek egyre növekednek. Az egyéb földek kiterjedése nagyjából változatlan. A rendelkezésre álló területek 83 %-a vegyszerezett, de csak 4O %-a termõföld, mely a 27O leggazdagabb és legjobban táplált emberé. E földek túlzott vegyszerezése okozza a tavak és kutak szennyezettségét. A föld fennmaradó hatvan százaléka, a vegyszerezett l7 %-ával, adja a gabona és más haszonnövények 28 %-át az emberek 73 %-a számára. Az átlagos gabonatermés egyharmadát a gazdagabb falusiak takarítják be.

A falu 1OOO lakosából

öten katonák heten tanárok egy orvos három menekült, akiket hazájukból a háború vagy az éhínség ûzött el.

A falu köz- és magáncélú évi teljes költségvetése 3 millió dollár fölött van - ebbõl 3OOO dollár jutna l fõre, ha a pénzt egyenlõen osztanák el ( de, mint láttuk, ez nem így van).

A teljes 3 millió dollárból

181 ezret fegyverekre és hadviselésre,
l59 ezret oktatásra,
l32 ezret egészségügyre költenek.

A falu többszörösen porrá tudná zúzni önmagát a földalatt felhalmozott nukleáris fegyverkészletével. A fegyverarzenál csupán lOO ember ellenõrzése alatt áll. A többi 9OO mély aggodalommal figyeli õket, hogy vajon tanulnak-e mindebbõl. S ha igen, vajon mûködésbe hozzák-e ezeket a fegyvereket nemtörõdömségbõl vagy technikai ügyetlenségbõl? És ha nem is mulasztanak el döntéseket hozni a fegyverek leszerelésérõl, a világfaluban hol helyezik el a radioaktív anyagokat, amelyekbõl a fegyverek készülnek?

-------------------------------------------------------------- (keretben:

Donella Meadows a fõ szerzõje annak a vitatkozó, felzaklató, és befolyásoló könyvnek, amely 9 millió példányban és 29 nyelven jelent meg l972-ben, THE LIMITS TO GROWTH ( A növekedés korlátai) címmel. Az itt közölt fordítás eredetije egy poszteren jelent meg, amelyet l992 júniusában a riói FÖLD CSUUCS-ra adtak ki. ford.: Tolnay Imre