BOCS Homepage


Város tetôk nélkül

Khartum dél-szudáni támaszpontjai meggyengültek, de a légiveszély korántsem múlt el. A fosztogatva visszavonuló kormánycsapatok után most aknák, bombák és éhínség fenyegetik a lakosságot. A CSI június közepén légi úton 10 tonnás élelmiszersegélyt juttatott a fenyegetett Bahr El Ghazal térségébe.

Gyerekek a földig rombolt templom alapjain
Gyerekek a földig rombolt templom alapjain

�Miért nincs a házakon tetô errefelé?� � kérdezem szudáni vezetônket, aki órák óta küzd a terepjáró kormányával az úttalan utakon. Választ nem kapok, egy elôttünk tátongó páncélosakna-kráter minden figyelmét leköti. Megérkezünk Rumbekbe � egy hónapja még khartumi kormánycsapatok állomásoztak itt. Egy óriási mahagónifa árnyékába húzódunk, amit még a brit gyarmati kormányzat idején ültettek. A leveleit lengetô szél átfúj az 1920-ban épített kórház romjai között. A rumbeki kórház 34 épületébôl csak nyolcnak van teteje. A kórtermeket, mûtôket és a röntgenosztályt kifosztották. A kórház mellett áll a Misereor német segélyszervezet 1981-ben épített modern lepraháza: lerágott csontvázra emlékeztet. Összes villany- és vízvezetékét kitépték a falból.

Fedetlen templom

Az anglikán templomról is hiányzik a tetô. A padló repedéseit fölverte a gaz. Az oltárt, az összes ablakot, a fakeresztet, a padokat és a fa oromzatot a fém tetôvel együtt elszállították vagy lerombolták. Érdekelt a bádog hullámlemezbôl készült tetô sorsa. Abel Makoi, Khartum korábbi kormányzója � a szintén tetô nélküli, 1947-ben épített rumbeki középiskola elôtt állva � készségesen magyaráz: �Ez az iskola, ahová több mint ezer gyerek járt, 1985-tôl kaszárnya volt. A 70 épületbôl 45-öt földig leromboltak. A katonák a lövészárkokat fedték be a tetôlemezekkel.�

Mecseteket építettek

Miközben a bunkerek és lövészárkok végtelen rendszerét szemléljük, újra tetôgerendákba és hullámlemezekbe ütközünk. Mindent vastag földréteggel védtek a tüzérségi támadás ellen. �A kormány épített is valamit, vagy csak rombolt?� � kérdezem ismét Abal Makoit. �A város három katonai központjában mecseteket hoztak létre, az utolsót két évvel ezelôtt.� Mi volt Abel Makoi feladata? �Körülbelül 260 polgár volt itt, legtöbbjük állami alkalmazott és a családtagjaik. Egyéb dolgunk nem volt, mint a katonák latrináinak tisztítása.�

Elszállítani

Találkozunk William Kitab Tulbával, aki 1941 óta él Rumbekben és a Nemzeti Iszlám Front bírája a városi elöljáróságon. A 73 éves férfi ruházata csupa rongy, ô maga majdnem meztelen: �A kormánycsapatok katonai konvoja évente elszállított minden mozdíthatót Wauba, így a város áramfejlesztôjét is. Rumbek kereskedelme megbénult, az üzleteket be kellett zárni. Csak a havi élelmiszeradagot kaptuk meg: 0,5 kg cukrot, babot és lisztet. Tehenünk egyáltalán nincs. Azért imádkozom, hogy megmeneküljünk a kormány Antonov repülôinek támadásától. Már néhányszor itt köröztek a város fölött.�

Segítség

Három nap múlva Rumbekbe érkezett a CSI segéllyel megrakott gépe. A khartumi csapatok visszavonulása óta ez az elsô segélyszállítmány: építôanyagok a kórház és a templom tetôgerendáinak beépítéséhez és 400 kg mûanyag fólia szükségtetôk céljára. Tuba bíró ruhát és élelmiszert kapott a visszatért menekültek ellátására. Az anglikán egyháznak 2 tonna vetômagot és 36 bibliát adományoztunk. A közeli trópusi kórháznak is jutott 5 tonna túlélési élelmiszer és gyógyszer. �Ez válasz az imáinkra � mondta dr. Elijah Makender fôorvos. � Alig remélhettük ezt, amióta Khartum kiutasította Szudánból a Nemzetközi Vöröskeresztet. Jelenleg sok Yirolból származó súlyos sebesültet ápolunk itt. A város röviddel a kormánycsapatok június 14-i visszavonulása elôtt aknamezôvé vált. Most a levegôbôl bombázzák. A CSI nem is jöhetett volna jobbkor.� Visszautunkon 24 súlyos sérültet � köztük Yirol elsô aknasebesültjeit � evakuáltunk Kenyába. Miközben ôket szállítottuk, nagy magasságban fölöttünk megjelent a kormány Antonov-bombázója. Aznap ez volt Yirol ellen a harmadik légitámadás.