BOCS Homepage


A Köztársasági Elnök levele a CSI-nek

John Eibner, a Krisztusi Szolidaritás fôszerkesztôje májusban a washingtoni kongresszus Emberi Jogi Bizottsága elôtt számolt be a keresztények helyzetérôl a Közel-Keleten. A meghallgatáson Tom Lantos kongresszusi képviselô elnökölt. John Eibner adatokkal támasztotta alá, hogy a térség egykor virágzó keresztény közösségeit ma pusztulás fenyegeti. A helyi kormányok brutális eszközökkel nyomják el és akarják kiírtani a kereszténységet a földrészen. Tömeggyilkosságok, deportálások, rabszolgaság és erôszakos iszlámosítás eseteit idézte, végül felszólította a Közel-Kelet országait, tartsák tiszteletben a keresztények és más kisebbségek emberi jogait a törvény elôtti teljes egyenlôség alapján. Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság Elnöke � akit szintén aggaszt a keresztények üldözése � levélben válaszolt John Eibner beszédére.


Kedves Barátom!

Köszönöm a CSI jelentését, amely a keresztények üldöztetésérôl szól, mindenekelôtt az iszlám országaiban. Az adatok döbbenetesek, az üldöztetések ideológiai háttere többé-kevésbé az, amire az ember számít. Nagyra becsülöm a CSI erôfeszítéseit, hogy e jelenségekre felhívja a világ közvéleményének figyelmét. Elnökségem elôtt és elnökségem idején mindvégig az volt és ma is az a véleményem, hogy az emberi méltóság ügye egy és oszthatatlan, ha azt a világ különféle tájain másként értelmezik is. Tûrhetetlen és elítélendô minden megkülönböztetés és üldöztetés, amely valakit akár bôre színe, akár a hite és meggyôzôdése miatt ér. Világéletemben küzdöttem a megkülönböztetés ellen, annál is inkább, mert én két diktatúrát is megértem, amely emberek millióit irtatta ki egymástól teljesen eltérô ideológiai indokokból. Azt hiszem, keresztény embernek, aki a krisztusi értékeket és életrendet mindennek elébe helyezi, tûrhetetlen minden olyan megkülönböztetés, amely bárkit is a mássága miatt ér. Önök, mint keresztény szervezet, nyilván velem együtt vallják, hogy Krisztus egyként mindenkiért halt kereszthalált, és ezért példaképe lehet azoknak is, akik a kereszténységrôl mit sem tudnak, mint ahogyan az �anima naturaliter Christiana�, a lélekbôl fakadó keresztény erkölcsiség és türelem a vallására való tekintet nélkül mindenkinek tulajdona lehet. Örülök, hogy felhívják a figyelmet a keresztények által elszenvedett üldöztetésre, mert ezzel felhívják a figyelmet minden más üldöztetésre is. Céljukat tôlem telhetôleg támogatom és igyekszem elôsegíti.

Budapest, 1997. június 23.

Meleg barátsággal:

(Göncz Árpád)