Miért erőszak?

Miért nem béke?

Útmutató, ami segít a különböző egyházakhoz tartozó egyéneknek és csoportoknak, hogy elmélkedjenek és cselekedjenek az Erőszak Legyőzésének Évtizedében.

Tartalom

Hogyan használjuk ezt az útmutatót 4

Elkerülhetetlen az erőszak? 6

Hogyan használjuk a hatalmat? 10

Hogyan cselekszünk igazságosan? 14

Miféle identitás? 18

Mit fogunk tenni? 22

Az erőszak legyőzéséről szóló további források 24

Az útmutatóban közzétett vélemények a szerzők véleményét tükrözik, és nem az Egyházak Világtanácsának hivatalos álláspontját. Ezt az anyagot azért állítottuk össze, hogy másokat is ösztönözzünk arra, hogy aktívan részt vegyenek az Erőszak Legyőzésének Évtizedében (ELÉ) [angolul: Decade to Overcome Violence (DOV)].

Írta Diana Mavunduse és Simon Oxley.

ISBN 2-8254-1371-2

Kiadja az Egyházak Világtanácsa.

150, route de Ferney

PO Box 2100

1211 Geneva 2

Switzerland

Tel +41 22 791 6111

Fax +41 22 791 0361

www.wcc-coe.org

© World Council of Churches 2002

Második utánnyomás: 2003. május

Arculatterv: L’IV Com Sàrl, Morges, Svájc

Borító: Irene R Lengui fényképei.

Hátsó borító: az itt található imák az Egyházak Világtanácsának 1983-as, vancouveri gyűlésén hangzottak el.

Hogyan használjuk ezt az útmutatót?

Ez az útmutató abban segít majd, hogy elgondolkozzunk az Erőszak Legyőzésének Évtizedéről (ELÉ), és hogy aktívan részt vehessünk a béke és a megbékélés elősegítésében.

Ebben az útmutatóban a következők találhatók:

. egy az ELÉ-ről szóló általános bevezetés;

. négy fejezet, amelyek az elmélkedést segítő anyagokat tartalmaznak;

. egy fejezet arról, hogy mit lehet a továbbiakban tenni;

. információ a további forrásokról;

. két ima a könyv hátsó borítóján.

Minden elmélkedést segítő fejezet három részt tartalmaz:

. feladatokat, melyek segítenek abban, hogy a saját tapasztalatainkból kiindulva közelíthessük meg a témát;

. a témával kapcsolatos eszmecserét segítő anyagokat;

. javaslatokat a Biblia tanulmányozására.

Ahhoz, hogy ezt az anyagot saját magunk is használhassuk, mindhárom részt komolyan kell vennünk.

Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az elmélkedés után gondolkozzunk el azon, mit tegyünk a továbbiakban.

Ez az útmutató egyéni elmélkedésre is használható, de szívből ajánljuk csoportos megvitatásra is.

Ehhez figyelmes felkészülésre van szükség. A csoportból legalább egy embernek alaposan ismernie kell az útmutatót ahhoz, hogy segíthesse a csoport többi tagját. A csoportmunkához nyugodt, baráti légkörre van szükség. Segíti a kommunikációt, ha a csoport tagjai kör alakban foglalnak helyet. A saját életünkből, tapasztalatainkból kiindulva kezdjük el a beszélgetést.

Hagyjunk időt arra, hogy a résztvevők beszélhessenek saját tapasztalataikról, bár ne felejtsük el, hogy ez esetleg fájdalmas lehet egyeseknek. Ne feledkezzünk el arról sem, hogy a hallgatás ugyanannyira fontos, mint a beszéd, és hogy a durva szavak ugyanolyan romboló hatásúak lehetnek, mint a fizikai erőszak. Legyen idő a közös imára.

Békesség mindnyájatoknak az elmélkedéshez,

a beszélgetéshez és a cselekvéshez!

Kérjük, csatlakozz!

„A béke nem olyasvalami, amire vágyunk, hanem valami, amit mi magunk teremtünk, amiért teszünk valamit, ami mi magunk vagyunk, amivel másokat megajándékozunk.” (Teréz anya)

Ez az idézet felhívás arra, hogy teremtsünk békét, és ajándékozzunk meg ezzel másokat.

Arra is emlékeztet bennünket, hogy a béke bennünk lakozik. Ahhoz azonban, hogy béke legyen, együttes munkára van szükség, amit már ma el kell kezdenünk. Ez az, amire az Erőszak Legyőzésének Évtizede, az egyházak békéért és megbékélésért folytatott programja felszólít bennünket.

A közös erőfeszítés lehetővé teszi majd számunkra, hogy világosabban megértsük az erőszak összefüggéseit, annak helyi szintű és globális megjelenési formáit, és hogy felismerjük, mi magunk, anélkül hogy tudnánk erről, milyen módon járulunk hozzá az erőszakhoz. Világméretű ökumenikus családunk segítségével újabb béketeremtést célzó modellekkel kísérletezhetünk.

Mivel az erőszak annyira áthat mindent és annyira sokrétű, minden egyháznak meg kell találnia, milyen módon tud részt venni az Erőszak Legyőzésében, legyen az helyi, országos, regionális vagy nemzetközi szinten.

Az ELÉ-vel kapcsolatosan feltett kérdések közül az egyik leggyakoribb az, hogy hogyan lehet az erőszak folytonosságát megtörni? Ez az útmutató részben választ ad a kérdésre: ugyanúgy, ahogy a tudatlanság folytonosságát is megtörjük: az emberek oktatásával.

Miért van szükség az Erőszak Legyőzésének Évtizedére?

Miközben lehet, hogy azt gondoltuk, hogy a 20. század lenyűgöző technikai fejlődése az emberek közötti tisztelet erősödéséhez is vezetett, szomorúan látjuk, hogy a faji, az etnikai, a gazdasági, a környeztünk elleni és a nemek közötti erőszak tovább burjánzik.

Ha létezik egy olyan pillanat a történelem során, amikor meg kell állnunk, és vissza kell tekintenünk az előző évszázadra, akkor ez a pillanat most eljött.

Az ELÉ, aminek gondolata az Egyházak Világtanácsának 1998-ban a zimbabwei Harareben összehívott Nyolcadik Gyűlésén született meg, a jövő generációk békéjéért szóló felhívásra adott válasz. Ez arra is felszólít bennünket, hogy tekintsünk vissza az elmúlt évszázadra. Az üzenet, amit az EVT Központi Bizottsága tett közzé az ELÉ elindítására 2001. február 4-én Berlinben az alábbi reményt fogalmazta meg az új évszázadra tekintve: „A világ négy sarkából gyűltünk össze, tudva, hogy égető szükség van arra, hogy legyőzzük az erőszakot, ami áthatja életünket, közösségünket, világunkat és az egész mindenséget. Azért indítjuk útjára ezt az évtizedet, hogy eleget tegyünk népeink azon mélységes vágyának, hogy igazságon alapuló, tartós békét teremtsünk.”

Az Évtized azonban nem egy meghatározott program szerint zajlik majd, hanem felkérnek minden keresztény szervezetet, hogy tegyék meg a béke megteremtésére irányuló felajánlásaikat saját elhivatottságuk szerint, hogy tanuljunk egymástól, és hogy közösen cselekedjünk. Ez több, mint az egyéni viselkedés megváltoztatásának kérdése. A cél az, hogy megtaláljuk a személyes erőszak gyökerét. Arról szól, hogy hogyan lehet legyőzni a rendszer egyenlőtlenségeit, amelyek elsősorban erőszakhoz vezetnek.

A legfontosabb gondolat: ideje, hogy az egyházak és az egyének a Biblia alapján újból megvizsgálják Isten igazságra és megbékélésre szóló felhívását.

Azzal, hogy megértjük, hogy miért jött létre az erőszak, tudni fogjuk, mit kell és mit nem szabad tennünk, azért, hogy csökkentsük az erőszakot saját magunkban és a világban, hogy megteremtsük és elősegítsük a megértést, a megbékélést és a megbocsátást.

Az ELÉ-vel kapcsolatos elmélkedés és cselekvés segítése érdekében az EVT négy olyan témát határozott meg, amelyekben az erőszak gyökerezik.

Ezeket egy az egyházak közötti 2000–2001-es felmérés során adott válaszok alapján határozták meg.

A négy téma a következő:

. az erőszak szelleme és logikája;

. a hatalom gyakorlása, az azzal való visszaélés és annak rossz célra történő felhasználása;

. az igazság problémája;

. a vallási identitás és pluralitás.

Ezeket a témákat nemcsak tudományos tanulmányozás céljára határozták meg, hanem azért is, hogy ezeken keresztül az egyházak jobban felismerhessék, hogy az erőszak leküzdése során milyen kihívásokkal kell majd szembenézniük, és így segítsék őket abban, hogy tartós megoldásokat találjanak.

Világos azonban, hogy a négy jelenség vonásai, dinamikája és kölcsönhatása az egyes egyházak megítélése szerint változhat.

Ezért szükség van arra, hogy ezeket a témákat továbbvizsgáljuk minden egyes egyházon belül is.

Elkerülhetetlen az erőszak?

Először is

Nézzünk bele az egyik helyi újságba! Hány cikk számol be erőszakról?

Miféle erőszakról számolnak be? Szerinted az újság pontos képet ad a lakóhelyeden elkövetett erőszakról?

Azután beszámolhatunk olyan erőszakos cselekményről, aminek tanúja vagy részese voltál a lakóhelyeden. Legyünk tekintettel azokra, akik erőszak áldozatául estek, és esetleg nem akarnak beszélni róla!

Kísérjük figyelemmel a világhíradót a televízióban vagy a rádióban! Mely tudósítások szólnak erőszakról?

Miféle erőszakról tudósítanak?

Mit gondolsz, miért ezek az események váltak hírré?

Milyen filmeket játszanak a moziban vagy a televízióban?

Milyen számítógépes játékokkal játszanak a fiatalok? Mennyi erőszakkal találkozunk a szórakozás, kikapcsolódás során?

Gondolkozzunk el az erőszak kérdésén!

Az erőszak visszataszító számunkra, de ugyanakkor vonz is minket.

Az erőszak riaszt, de ugyanakkor szórakoztat is minket.

Az erőszak elpusztít, de ugyanakkor meg is véd minket.

Emberekként, úgy tűnik, kettős érzéssel viseltetünk az erőszak iránt.

Mégis sokan úgy érezzük, hogy az erőszak elkerülhetetlen. Amikor a világra, helyi közösségünkre vagy magunkra tekintünk, nem meglepő, hogy erre a következtetésre jutunk. Könnyű pesszimistának lenni az emberi természet kapcsán, amikor látjuk, hogy mi mindent vagyunk képesek egymással megtenni.

A hit arra tanít, hogy másképp is lehet az emberi természetre tekinteni.

Amikor azon gondolkozunk, hogy az emberiség hol foglal helyet a teremtésben, a zsoltáríró azt a választ adja, hogy mi vagyunk az isteni teremtés koronája (Zsolt 8). Ha az embert Isten a maga képmására teremtetette (1 Móz 1.27), ez feljogosít bennünket, hogy keressük magunkban az istenit. Amennyiben behódolunk egy olyan nézetnek, ami az emberiséget negatív színben tünteti fel, egy olyan istent imádunk, aki gonosz, bosszúvágyó és az erőszakot magasztalja, és nem azt az Istent, aki Krisztusban is jelen volt.

Ez nem azt jelenti, hogy meg kellene próbálnunk egy olyan fantáziavilágban élni, ahol minden jó és örömteli. Azért, hogy a mostani erőszak kultúrája a béke kultúrájává válhasson, el kellene képzelnünk, hogy milyen lehetne az emberiség. Ahhoz, hogy ezt megtegyük, teljes mértékig realistának és bizakodónak kell lennünk.

Lehet, hogy először el kell fogadnunk, hogy mi magunk is hozzájárultunk az erőszakhoz, és felelősséget kell vállalnunk ezért. Mindig nagy a kísértés, hogy másokat okoljunk a rossz dolgokért. Ez a családtagjaim hibája. Ez az egyház hibája. Ez a kormány hibája. Ez a globális kapitalizmus hibája. Az is lehet, hogy a génjeinket vagy a környezetünket okoljuk. Ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség arra, hogy világosan elemezzük ezek szerepét egy erőszakos világ létrejöttében, de ez nem lehet kifogás arra, hogy elismerjük saját felelősségünket. Az, hogy áldozatoknak érezzük magunkat, két problémához vezet. Az egyik, hogy nem érzünk elég erőt magunkban, hogy megváltoztassuk a dolgokat, és így a jóslat beteljesíti önmagát. A másik, hogy az emberi lélekben úgy tűnik, van valami, ami miatt az áldozatból elkövető lesz – így a gyermekből, akivel rosszul bántak, olyan szülő lesz, aki rosszul bánik a gyermekeivel; egy korábban elnyomás alatt álló csoport később zsarnokká válik. A gondolkodás és a cselekvés alternatív módjainak keresésére nézzünk meg néhány példát arra, hogy miért élünk az erőszak eszközével:

Azért, hogy elérjük, hogy mások a mi saját érdekeinket szolgálják

A rabszolgaság talán a legjobb példa erre, és sok ember számára a rabszolgaság még mindig létezik. Ahhoz, hogy az egyik ember csak azért éljen, hogy a másik igényeit kielégítse, nem kell embereket az egyik földrészről a másikra szállítani.

Mi hogyan vélekedünk a kölcsönös függésről?

Azért, hogy elérjük, hogy mások ránk hasonlítsanak

Akár azért, hogy „megmentse mások lelkét”, akár azért, hogy megossza velük a saját társadalmi és gazdasági rendszerének „előnyeit”, az ember az erőszak különféle formáit használja, hogy mások átvegyék a hitét, a viselkedését, és azt tegyék, amit ő.

Mi hogyan vélekedünk a sokféleségről?

Azért, hogy elvegyünk valamit másoktól

Azok közül, akik ezt a könyvecskét a kezükbe veszik, kevesen lesznek bankrablók, de sajnos mindnyájan a globális gazdasági kapcsolatok egy olyan rendszerében kell, hogy éljünk, amiben az emberek egy kisebb csoportja a többség kizsákmányolásával jut nyereséghez. Korunk számos háborúja és konfliktusa gyémántok vagy olajmezők megszerzéséért dúl.

Mi mit gondolunk arról,

hogy a teremtett világ ránk van bízva?

Azért, hogy megbüntessük a gonosztevőket

Amikor valakit megbüntetnek azért, mert a társadalom ellen vétett, általában két okot szoktak emlegetni: a megtorlást és a megjavulást, de az előbbi általában elsőbbséget élvez. Úgy tűnik, mintha jobban éreznénk magunkat, ha az elkövetők szenvednek. Ahogy Mahatma Gandhi mondta, „a szemet szemért felfogás csak oda vezet, hogy végül mindenki elveszíti a szeme világát.”

Mi hogyan vélekedünk az igazságról,

ami miatt az áldozatból elkövető lesz?

Azért, hogy megvédjük magunkat és a védteleneket

Ez az a probléma, amit az erőszak elkerülhetetlensége mellett állók érvként használnak fel véleményük alátámasztására. Bármit tesz egy egyén vagy egy közösség egy adott helyzetben, hosszú távon az erőszak alkalmazásával önmagukat győzik le.

Mi hogyan vélekedünk az egyén és a közösség biztonságáról?

Biztosan fel tudnánk sorolni további okokat is, és további példákat is tudnánk hozni a saját vagy a közösségünk életéből. Ezekre a problémákra majd egy későbbi fejezetben még visszatérünk.

Az erőszak alkalmazása csak azért tűnik úgy, hogy ez a dolgok természetes rendje, mert az egyéb megoldásokat nem vesszük elég komolyan, pedig használhatnánk a hitünk forrásait, hogy bátorítsanak, ösztönözzenek és támogassanak bennünket.

Melyek a hitünk azon forrásai – a Bibliában, a hagyományokban, az istentiszteletben, a lelkiségben, a tapasztalatokban, a cselekvésben és a kapcsolatokban – amelyek más perspektívát adhatnak számunkra?

Tanulmányozzuk a Bibliát!

Jeremiás próféta egy meglepő levelet írt Jeruzsálem népének, melyet Nebukadneccar Babilóniába száműzött.

_ Jeremiás könyve 29. 4–7

Jeremiás nem azt mondta a száműzötteknek, hogy csak azért a napért éljenek, amikor száműzetésük majd véget ér, hanem azt, hogy érezzék otthon magukat a száműzetésben – építsenek házakat, kerteket, és folytassák a megszokott életet. Ha ez meglepte őket, Jeremiás további szavai valószínűleg még inkább megdöbbentőek lehettek. A 7. versben azt írta nekik, hogy imádkozzanak és fáradozzanak annak a városnak a békességéért, sőt (egyes fordítások szerint) megváltásáért, ahová fogságba vitték őket, mert annak békességétől függ az ő békességük is.

Gondoljunk csak bele a helyzetükbe! Bántotta őket a politikai rendszer, amiben mostantól élniük kellett; arra kényszeríttették őket, hogy együtt éljenek az ellenségükkel, akinek a vallását megvetették. Érthető lett volna hát, hogyha keresték volna az alkalmat, hogy ellenszegüljenek, és bosszút álljanak. Ennek ellenére valaki azt mondja nekik, hogy saját érdekükben dolgozzanak azért, hogy az ellenség békében élhessen.

_ Pál levele a rómaiakhoz 12. 9–20

Pál olyan keresztényekhez szólt, akik tudták, mit jelent az üldöztetés. Könnyű dolog Jézus szavait idézni, melyek azt mondják, tartsuk oda a másik orcánkat is (Mt 5.39), viszont nehezebb azt meg is tenni, és még ennél is nehezebb követni Jézus azon utasítását, hogy szeressük az ellenségeinket (Mt 5.44). Pál világosan rámutat, hogy a bosszú nem a mi eszközünk; inkább a jóságot használjuk a gonosz legyőzésére. Ez a megbékélés Istentől származó tana az erőszak tanával szemben.

Amikor ösztöneink azt súgják, hogy álljunk bosszút azokon, akik minket fenyegetnek vagy bántanak, a hit miért szólít fel bennünket, hogy szeressük az ellenségünket?

Hogyan találjuk meg a saját békénket azok békéjében, akiktől félünk, akiket megvetünk vagy gyűlölünk?

Hogyan használjuk a hatalmat?

Először is

Gondoljunk az elektromosságra! Mi mindenre vagyunk képesek az elektromosság segítségével? Milyen kockázattal jár, ha elektromos áramot használunk? (Csoportmunka esetén a csoport egyik fele az egyik, a másik fele a másik kérdést vitatja meg, majd közösen megbeszélik a válaszokat.) Milyen más dolgokat ismerünk, amelyek hasznosak, de veszélyesek?

Ki dönti el, hogy mi történik a családodban, az egyházban, a helyi közösségben és az országban? Ez lehet egyéni vagy csoportos döntés. Ki adta nekik a felhatalmazást, hogy döntsenek? Hogyan döntjük el, hogy a döntések jók vagy rosszak?

Gondolkozzunk el a hatalom kérdésén!

Leegyszerűsítve, a hatalom azt jelenti, hogy képesek vagyunk irányítani és elérni dolgokat. Azért, hogy megtudjuk, vajon a hatalom jó-e vagy rossz, tudnunk kell, honnan származik, milyen szándékkal használják, és mi lesz majd az eredménye. Az elektromosságról szóló bevezető beszélgetés során lehet, hogy szóba kerültek olyan tényezők, mint például, hogy a villamos energia megújuló energiaforrásból származik-e vagy környezetszennyező erőművekből, vagy hogy milyen veszélyeket rejt – pl. áramütés vagy elektromos tűz –, illetve, hogy a világosságnak, a fűtésnek, a háztartási és ipari gépeknek milyen előnyei lehetnek.

Az elektromosság jó példa a hatalom kérdésére – hasznos és veszélyes egyszerre, és összetett problémákat is felvet.

Az erőszakot tekinthetjük a hatalom rossz célra történő felhasználásának vagy az azzal való visszaélésnek. Ez nem jelenti azt, hogy meg kell tagadnunk vagy vissza kell utasítanunk, hogy éljünk a hatalmunkkal. Ezen a ponton a hatalom eltér az erőszaktól. Lehet, hogy bizalommal tekintünk a jövőbe, egy olyan világra, ahol nincs erőszak, de hatalom nélkül nem tudunk élni. Még akkor is, ha gyengének és jelentéktelennek érezzük magunkat, mindannyian, együtt vagy külön, rendelkezünk hatalommal. Hatalomra van szükségünk ahhoz, hogy helyrehozzunk dolgokat, ahhoz, hogy javulást és megbékélést teremtsünk. A hatalom gyakorlása nélkül semmi jó nem történne. Ahogy a mondás tartja, a gonosz győz, ha tétlenek a jók.

Honnan származik a hatalom? Az egyik válasz az, hogy Istentől. Ezzel azt ismerhetjük el, hogy Istentől származik minden, illetve, hogy a hatalom a Szentlélek ajándéka. Néhányan lehet, hogy kapcsolatba hozzák a hatalmat és Isten természetét. Találhatunk olyan bibliai utalásokat, amelyek látszólag a hatalom erőszakos célra történő felhasználását igazolják, mert Isten így akarja. Az is lehet, hogy amikor a hatalmat rossz célra használjuk, Istenre hivatkozunk, hogy igazoljuk annak jogosságát. Ha ezt tesszük, a hitet a feje tetejére állítjuk, Istent pedig a saját erőszakos képmásunkra formáljuk át. A feltámadás hatalma azonban nem hasonlít az ököl, a rakéták vagy egy gazdasági rendszer erejéhez.

Van egy hatalom, amivel mindnyájan rendelkezünk – talán ez az egyik dolog, amiben hasonlítunk Istenhez. Együtt nagyobb a hatalmunk. Példát találunk erre az Ószövetség és az Újszövetség lapjain is. Olykor azt mondjuk, hogy felhatalmazunk embereket, mintha a hatalom a tulajdonunk lenne, és azt szívesen másokra ruháznánk. A felhatalmazás helyett inkább azt kellene mondanunk, hogy segítünk másokat abban, hogy megtanuljanak élni a hatalmukkal.

A hatalom azt jelenti, hogy mindnyájan felelősséget vállalunk azért, ahogyan azt gyakoroljuk. Arra is utal, hogy el kell számolnunk annak, akitől a hatalmunk származik, és azoknak, akikre hatással van.

Ne felejtsük, hogy korábban azt mondtuk, hogy a hatalom attól függően jó vagy rossz, hogy mi az a szándék, amivel gyakoroljuk, és mi az eredmény; ezért most nézzük meg a hatalom öt egymással összefüggő típusát!

Fizikai erő

Elősegíthetünk, de meg is akadályozhatunk dolgokat, ha fizikai erő alkalmazásával fenyegetünk másokat, vagy azt alkalmazzuk. A fegyveres rabló és a fegyveres rendőr is ugyanazon elv alapján cselekszenek – ha fegyvert fognak ránk, akkor kevésbé hajlunk arra, hogy ellenálljunk. Az iskola fenegyereke a játszótéren és a nemzetközi szuperhatalom is ugyanezt a megközelítést alkalmazza – nagyobb vagyok nálad, tehát azt kell tenned, amit mondok. Ettől talán most néhányan kellemetlenül érzik magukat, pedig még más példákat is említhetnénk.

Amikor másként már nem sikerül, miért fordulunk a fizikai erőszak eszközéhez? Mi lehetne egy másik megoldás?

Az erőforrás birtoklása

Ha én birtoklok vagy irányítok valamit, amire másnak szüksége van, akkor hatalmam van felette. Használhatom az erőforrásaimat arra, hogy arra késztessem, hogy bizonyos módon viselkedjen. A szülők néha ezt alkalmazzák a gyerekekkel, hogy azok jól viselkedjenek; jutalmat ígérnek nekik, vagy azzal fenyegetik őket, hogy megfosztják őket valamely élvezetes dologtól. A világ gazdasági intézményei ugyanezt teszik az országokkal, azt kérve tőlük, hogy alkalmazzanak bizonyos irányelveket, amiért pénzbeli jutalmat ígérnek, vagy épp a segítség megvonásával fenyegetnek. Az erőforrások közé tartoznak a természeti kincsek is. Az erőforrás birtoklása csak akkor jelent hatalmat, ha mindössze kevesen birtokolják azokat az erőforrásokat, amelyekre a többségnek szüksége van. Milyen alternatívát kellene kínálnunk?

A tudás hatalma

A tudás hatalma szorosan összefügg az erőforrás birtoklásának hatalmával. Amit tudunk, azt megtarthatjuk magunknak, hogy hasznot húzzunk belőle. A tudás is árucikké válik, és ugyanúgy védi a nemzetközi jog, mint más termékeket, így áruba lehet bocsátani – még akkor is, ha az a tudás eredetileg valaki más tulajdona. A hatalom másik fajtája a média hatalma, ami úgy közvetíti vagy torzítja a tudást, ahogy az a céljainak megfelel

A pozíció hatalma

Vannak, akik a pozíciójukból adódóan rendelkeznek hatalommal – például elnök és miniszterelnök; püspök és lelkész; igazgató és menedzser; férj és szülő. Végső soron a pozíció hatalma csak a „kormányzott” emberek beleegyezésével képes működni. Néhány kultúrában az időseknek hatalmuk van, mert tisztelik őket. Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy akik kiváltságos helyzetben vannak, felelősségre vonhatók a mások beleegyezésével hozott döntéseikért és tetteikért?

Azt is meg kell jegyeznünk, hogy néha az egyházak is rendelkeznek pozíciójukból adódó hatalommal a társalomban játszott alkotmányos vagy elfogadott szerepük miatt. A kiváltsággal kapcsolatos kérdést azonban ebben az esetben is ugyanúgy feltehetnénk.

Erkölcsi hatalom

Az erkölcsi hatalmat azok gyakorolják, akik személyiségük puszta erejével kivívják figyelmünket. Az ő befolyásuk lehet jó, de ugyanannyira lehet rossz is.

Hogyan ítéljük meg a hatalom gyakorlását, amikor tapasztaljuk és megfigyeljük?

Tanulmányozzuk a Bibliát!

Dávid király személye a köztudatban két dolog miatt él – egy hősi cselekedet és a hatalommal való szörnyű visszaélés miatt. Betsabé, Dávid és Úriás története nem igazán a szexuális kicsapongásról szól. Végül is Dávidnak sok kapcsolata volt, de az akkori kultúrában ezek elfogadottak voltak. Amikor Dávid megpillantotta Betsabét, és a szobájába vitette, szörnyű dolgok elé nézett. Betsabé teherbe esett. Hogy ezt leplezze, Dávid megpróbálta rávenni Betsabé férjét, Úriást, aki oda volt a háborúban, hogy jöjjön haza, azért, hogy a gyermekről azt gondolják, hogy az övé. A bajtársaiért érzett felelősség miatt Úriás megtagadta ezt. Így Dávid megparancsolta, hogy a következő csatában Úriás az első sorban harcoljon, aki ezért el is esett a csatában, Dávid pedig feleségül vette Betsabét.

_ Sámuel második könyve 12. 1–7a

Milyen módon élt vissza Dávid a hatalmával?

Mit gondolunk, miért próbálta meg Dávid arra használni a hatalmát, hogy jóvátegye a Nátán történetében hallott bűnt, de mégis képtelen volt arra, hogy ne éljen vissza vele?

_ Pál levele a filippiekhez 2. 5–11

Ez egy csodálatos részlet, amiben Pál valószínűleg egy egészen korai himnuszból idéz. Itt sok olyan dolgot mond Krisztusról, amin érdemes elgondolkodni. Most azonban próbáljunk meg arra figyelni, hogy mit mond a hatalomról!

Ez a szövegrész mit mond nekünk a hatalom gyakorlásáról?

Ez a két szöveg mit árul el arról, ahogy a kapcsolatainkban gyakoroljuk a hatalmat?

Hogyan cselekszünk igazságosan?

Először is

Emlékezzünk vissza egy olyan alkalomra, amikor azt mondtuk: „ez nem igazságos”, vagy „ez nem helyes”! Ez lehetett olyan dolog, ami velünk, vagy ami mással történt. Mi mondatta velünk azt, hogy az nem volt igazságos, vagy helyes? Hogyan jutottunk erre a véleményre? Hogyan éreztünk, és hogyan éreztek mások a történtek miatt?

Milyen hírekről beszélnek a helyi közösségben, az országban vagy a világban? Ezek közül melyik kapcsolatos valamiféle igazságtalansággal? Miért vagyunk érzékenyebbek az igazságtalanság egyes formáira, mint másokra?

Gondolkozzunk el az igazságszolgáltatás kérdésén!

Amikor az igazságszolgáltatásról beszélünk, lehet, hogy a bíróság, a bírák sora, ügyvédek, jogászok, tanúk és védencek jutnak eszünkbe. Fontos, hogy a bíróságok igazságot szolgáltassanak, de az igazság ennél többet is jelenthet. Az igazság erkölcsi vagy etikai, és nem pusztán jogi kérdés. Az igazságszolgáltatás a kapcsolatokat helyrehozó helyes cselekvésről szól. Vitatható, hogy mi a „helyes” szó jelentése, de fontos, hogy ne csak az intézményesített igazságszolgáltatásra gondoljunk.

Az Ó- és az Újszövetségben Isten két különböző képével találkozhatunk. Az egyik úgy mutatja be Istent, mint egy bíróságon ítéletet hirdető bírót. A másik pedig úgy mutatja be Istent, mint valakit, aki igazságot szolgáltat. Az első megtartja Istent azon szerepében, hogy ő az, aki végül eldönti, hogy mi a jó és helyes. Isten nem semleges szemlélője annak, hogy mi zajlik a földön, hanem el is számoltat bennünket azzal, hogy hogyan bánunk egymással. A másik kép olyannak festi meg Istent, mint aki nem vár a végtelenségig, hogy a jó kapcsolatok diadalmaskodjanak, hanem arra készteti az embereket, hogy most cselekedjenek. Ezért gondoljuk, hogy az igazság és a kegyelem összetartoznak. A cél nem csupán az, hogy megbüntessük a bűnösöket és hogy megakadályozzuk a jövőbeli bűnöket. A cél inkább az, hogy új és megújult kapcsolatokat hozzunk létre.

Az Ószövetség egyik könyvét a „bírák” könyvének nevezzük. Ez olyan történeteket tartalmaz, melyekben Isten férfiakat és nőket választott ki, hogy elrendezzenek és helyrehozzanak dolgokat. A szerepük az volt, hogy igazságot szolgáltassanak, bár a saját szemszögünkből nézve lehet, hogy megkérdőjelezzük szándékukat és cselekedeteiket. Az Ószövetség prófétái igazságot követeltek. Minden nemzedékben az emberek Isten hívó szavára az igazságért cselekedtek. Isten szava hozzánk is szól. Az igazságtalanság az erőszak egyik formája. Ugyancsak erőszakot szül, ha az embereknek erőt kell alkalmazniuk, hogy helyrehozzanak dolgokat. Az igazságtalanság sokszor a politikai, etnikai és faji erőszak táptalaja. Annak ellenére, hogy megrémítenek minket azok az atrocitások, amelyeket azok követnek el, akik a jogos helyüket keresik ebben a világban, mégis felismerjük az igazságtalanságot, ami ezt kiváltotta. A helyes kapcsolatokat azonban nem lehet végül igazságtalan eszközökkel létrehozni.

Amikor az igazság és a béke közötti kapcsolatról gondolkozunk, segíthet, ha végiggondoljuk, hányféleképpen használjuk a „béke” szót. Egy bizonyos helyzetben alkalmazott fizikai erőszak beszüntetése békét eredményez. Addig azonban nem beszélhetünk teljes békéről, ameddig az erőszak egyéb formái, az igazságtalanságok meg nem oldódnak és a megbékélés létre nem jön. Azt is fel kell ismernünk, hogy az igazság bizonyos formáinak keresése, például hogy az emberiség ellen elkövetett bűnökért felelős embereket bíróság elé állítsuk, erőszakos reakciót eredményezhet.

Az igazság Isten vagy az emberi törvények szerint a helyes vagy helytelen kérdése, vagy a jó kapcsolatok létrehozásáról vagy helyrehozásáról szól?

A válaszunk mennyiben változtatja meg, hogy hogyan kellene cselekednünk?

Elgondolkodhatunk azután az igazságtalanság sokféle formája közül arról a négyről, amelyek egyrészt emberek elleni erőszaknak minősülnek, és az erőszak melegágya is.

Gazdasági igazságtalanság

Az országokon belül és az országok között egyenlőtlenül oszlik el a vagyon. Egy ország vagy régió lehet, hogy gazdag természeti kincsekben, de lakosságának nagyobbik része mégis szegénységben él. A népek természetes képességeit is kizsákmányolhatják, így nem tudják fenntartani magukat. A történelem során láttunk példát arra, hogy tehetős társadalmi osztályok felemelkedtek a többség rovására. A gazdasági globalizáció ezt az igazságtalanságot globális szintűvé növelte.

Politikai és társadalmi igazságtalanság

Sokan hiszünk a képviseleten alapuló demokrácia valamely formájában és abban, hogy a nemzetállamok képesek megteremteni a megfelelő környezetet, amiben az emberek élhetnek. Viszont még a legerősebb nemzetek is úgy találják, hogy többé nem képesek alakítani sorsukat, akármennyi energiát is fektetnek bele. Az országokon belül a politikai és társadalmi jogok megtagadását tapasztaljuk, gyakran azzal a mentséggel, hogy a nemzet biztonságát akarják megteremteni. Néhol azt tapasztaljuk, hogy az állampolgárok nem vesznek részt felelősséggel a választásokon, mert úgy érzik, hogy a helyi és nemzeti döntéshozó testületek se nem képviselik őket, se nem érzékenyek a problémáikra. A büntető és polgárjogi eljárások során főként azok javára döntenek, akiknek megvannak a forrásaik ahhoz, hogy fellépjenek, illetve, hogy megvédjék magukat. Még az olyan országokban is, ahol a törvénytiszteletnek hosszú időkre visszamenő hagyománya van, a befolyást meg lehet vásárolni és a politikai megalkuvás lehetővé teszi a hatalommal rendelkezőknek, hogy kibújjanak cselekedeteik következményei alól.

Kulturális igazságtalanság

Az imperializmus és a gyarmatosítás továbbra is fenyegeti az emberek vallási és kulturális identitását a kényszer és a média ravasz befolyásán keresztül. Mindazt, ami szabaddá tesz bennünket, ami igenli az életet, ami közösségi és jellegzetes a helyi kultúrákban elpusztítják, csak azért, hogy átvehesse a helyét egy kereskedelem-központú globális kultúra. Egy olyan életmódot hirdetnek, ami az egyén önmegvalósítását, a gazdasági sikert és az erőszak magasztalását hangoztatja.

Faji igazságtalanság

A faji igazságtalanság emberi mivoltuktól fosztja meg az embereket a külső megjelenésük és a faji sztereotípiák alapján. Hosszú időn át a színes bőrű embereket elnyomóik alacsonyabb rendűeknek tekintették, és erőszakos módon megalázták őket.

Ahogy már említettük, ezek mindegyike megsérti az embereket, és erőszakot szül azok részéről, akik úgy érzik, hogy ez az egyetlen hatásos reakció.

Mit teszünk, hogy az igazságtalanságokat helyrehozzuk?

Hogyan szolgáltathatunk igazságot?

Tanulmányozzuk a Bibliát!

Úgy tűnik, mások kizsákmányolása a történelem egésze során jelenlévő emberi tulajdonság. Izrael népe tudta, hogyan kell egymáshoz viszonyulniuk. A prófétáknak mégis állandóan emlékeztetni kellett őket arra: Isten utasítása, hogy csakis igazságosan cselekedjenek.

_ Ámósz próféta könyve 8. 4–7

A piac manipulálása az eladó javára ugyanazt jelenti, akár gabonát adunk el, akár a tőzsdén kereskedünk. Az eredmény az, hogy a szegények járnak rosszul. Ha rossz minőségű terméket úgy árulunk, mintha az lenne az igazi, mindig helytelen, akár ha pelyvát próbálunk rásózni valakire búza gyanánt, akár ha üdítőitalt forgalmazunk. Ennél csak még rosszabb azoknak a vallásos embernek a képmutatása, akik az istentiszteleten ülve már alig várják, hogy folytathassák az igazságtalan üzleti tevékenységüket.

Milyen kapcsolat van az igazság és a vallásunk között?

Mintegy 800 évvel később Jézus felállt názáreti zsinagógában és Ézsaiás próféta szavait tette szolgálata alapjává.

_ Lukács evangéliuma 4.17–21

Lukács ezt a beszámolót Jézus sivatagban történt megkísértése utánra teszi időben. Jézus ellenállt egy önmagát szolgáló felszínes szolgálat kísértésének. Ahelyett, hogy elítélné vagy büntetést kérne azoknak, akik szegénységet, szolgaságot, vakságot és elnyomást hoztak az emberekre, a dolgok helyrehozásáról beszél. Jézus egy olyan igazságot helyesel, ami helyreállítja a dolgokat.

Egy külső szemlélő is ezekkel a szavakkal írná le az egyházunk rendjét?

Mit mond nekünk ez a két szöveg arról, hogy hogyan tegyünk igazságot?

Miféle identitás?

Először is

Gyűjtsünk össze olyan dolgokat, amelyek elárulnak valamit arról, hogy kik vagyunk!

A születési anyakönyvi kivonat, az útlevél vagy a jogosítvány mind elárulnak valamit rólunk. Mi szimbolizálja mindazt, ami mi vagyunk – kapcsolatok, meggyőződés, tevékenységek, érdeklődési kör, személyiség?

(Csak csoportoknak) Mindenki készítsen egy listát, ami tíz olyan szót tartalmaz, ami őt jellemzi! Gyűjtsük össze a listákat, majd osszuk ki találomra. Mindenkinek ki kell találnia, ha szükséges, a csoport többi tagjának segítségével, hogy kit jellemez a nála lévő lista.

Gondolkozzunk el az identitás kérdésén!

Lehet, hogy meglepetten tapasztaljuk, hogy mások nem úgy látnak minket, mint ahogy mi látjuk magunkat. Két ok van, ami miatt ezt fel kellene ismernünk. Az első ok, hogy a kapcsolatok gyakran nehézségbe ütköznek, amikor nem ismerjük fel, hogy mások esetleg másként látnak minket, mint ahogy mi látjuk magunkat. A másik, hogy néha nem sikerül megkülönböztetni azt az ideált, amilyennek lennünk kellene, és azt, amilyenek valójában vagyunk. Hogy egy nagyon egyszerű példával éljünk, egy egyház lehet, hogy barátságos és szívélyes közösségnek tartja magát. Az odalátogató, aki azt tapasztalja, hogy senki sem szól hozzá, épp ellenkező véleménnyel lehet a közösségről. A jó kapcsolatok elősegítése érdekében nekünk, egyházaknak meg kell vizsgálnunk önmagunkat, és azt, hogy mások hogyan látnak minket. Ahhoz, hogy elismerjük hibáinkat, őszintének kell lennünk. Garantálnunk kell, hogy az identitásunkat nem veszélyezteti bármiféle zsarnokságon alapuló politikai rendszerekkel vagy elnyomó erőkkel fenntartott közeli kapcsolat. Az egyház Isten királyságának ígéretét jelképezi. Elveszíti identitását, ha létével nem ezt a királyságot tükrözi. Az vallásunkat kozmikus magasságokba emeli, miközben gyökerét a mindennapjainkba helyezi.

A közösségek és nemzetek közötti erőszak legnagyobb részének egyik tényezője a vallási identitás, vagyis az emberek saját maguk által és mások által meghatározott vallási identitása.

Talán jobb, ha ezt tényezőnek nevezzük, és nem oknak, az erőszak és a vallási identitás komplexitása miatt is. Ennek megfelelően a közösségen belüli erőszakban számos dolog együttesen is szerepet játszhat, köztük a munkával, lakással, jóléttel, szolgáltatások nyújtásával, oktatással, rendfenntartással, rasszizmussal és egyéb mással összefüggő problémák. Még akkor is, ha csak egy tényező játszik szerepet ebben, a vallási különbségek képesek az egymás ellen küzdő csoportokat identitás szempontjából egymástól elválasztani.

Így a konfliktuson nem változtat, ha az egyik felet „almának” a másikat „narancsnak” nevezzük, mivel a vita tárgya ezzel nem változna. Az igazság azonban az, hogy az identitást a vallás alapján határozzák meg. A konfliktusokat úgy tekintik, hogy azok a keresztények és a muzulmánok, a kereszttények és a zsidók, a muzulmánok és zsidók, a hinduk és a szikhek között állnak fenn, de a sort még folytathatnánk. Azok, akik azt gondolnák esetleg, hogy egy bizonyos konfliktus nem keresztény kérdés mint olyan, azokkal találnák szembe magukat, akik erről azt gondolják, hogy ez pont a kereszténységük lényegéből adódik.

Feltehetnénk a kérdést, hogy létezik-e pusztán vallási identitás. A vallási identitás összefügg azzal, amiben hiszünk, de annál több is. A keresztények lehet, hogy egyetértenek bizonyos alapvető dolgokban, amelyekben hiszünk. Ettől azonban nem lesz azonos az identitása az összes egyháznak és a hozzájuk tartozóknak. Távolról sem.

Az egyházak valójában vitatnák, hogy milyen mértékben adott, vagyis egy adott kontextuson belül létrejövő dolog az identitás, vagy hogy vajon az identitás fejlődésen megy-e keresztül, és így hat rá a kontextus. Ha azt állítjuk, hogy vallási identitásunk elválasztható a nemzeti, etnikai és politikai identitásunktól vagy a kapcsolataink és tevékenységünk által meghatározott identitásunktól, akkor esetleg fennállhat annak a veszélye, hogy egy olyan hitet nyilvánítunk ki, ami nem foglalja magában létünk egészét.

Az identitás kialakítása egy közösségen belül történik, mivel, ahogy korábban már láttuk, identitásunk egyik része a másokkal való kapcsolatunkból ered, és ha vallási identitásról beszélünk, akkor az Istennel való kapcsolatunkból. A korábbi fejezetekben már utaltunk arra, hogy szoros kapcsolat van aközött, hogy miként fogjuk fel az erőszakot, a hatalmat és az igazságot és aközött, hogy miként fogjuk fel Istent. Ahelyett, hogy a Krisztusban létező Istennel összefüggésben alakítanánk ki identitásunkat, lehet, hogy önös érdekeinktől vezérelve alakítunk ki egy identitást.

Ahhoz, hogy megalkossuk identitásunkat, fel kell fedeznünk, hogy kik is vagyunk, és mi a kapcsolatunk egymással. Az EVT-ben folyt már vita az ökumenikus tér gondolatáról – ez egy olyan hely, ahol azok, akik mások, nyugodtan mások lehetnek. Ez azt jelenti, hogy tisztelik őket, és nem fenyegeti őket az elnyomás veszélye.

Ha a vallások olyan kapcsolatot létesítenének, amelyben kölcsönösen elfogadják egymást, ezzel egyesek szerint túl messzire mennének. Talán az identitás fontos része az, ha nem fogadjuk el azokat, akik másban hisznek. A szekták és fundamentalista csoportok létrehozása gyakran válasz az identitás elleni fenyegetésekre, amikor is élesebben elválnak egymástól az egyes csoportok – ez az identitás eltorzítása.

A küldetésen alapuló teológiánk számára fontos, hogy pozitívan tekintsünk másokra. Az agresszív misszionárius tevékenység sértheti azokat, akiket érint. A keresztény misszionáriusok nem mindig voltak tekintettel az őshonos kultúrákra, inkább egy nyugati jellegű keresztény identitást próbáltak az emberekre ráerőltetni. Ha megbánjuk ezt, az segíthet abban, hogy mindannyian egy pozitív kapcsolatot hozzunk létre a világ különböző részein élő keresztények között.

Mást jelent elfogadni az embereket a pozitív emberi kapcsolatok szintjén és elfogadni azt, amiben hisznek? Hogyan egyeztetjük össze mélységes meggyőződésünket a másságra való nyitottsággal? Hogyan gazdagíthat hitünk azzal, ha azokban, akik másban hisznek, nem az identitásunk elleni fenyegetést, hanem lehetőséget látunk?

Tanulmányozzuk a Bibliát!

Isten kiválasztott népének lenni egyszerre kiváltság és felelősség. Mózes erről beszélt Izrael népének gyülekezete előtt.

_ Mózes ötödik könyve 10. 12–22

A kiváltsággal két gond van – lehet, hogy annyira élvezzük kiváltságos helyzetünket, hogy megfeledkezünk a felelősségünkről és lehet, hogy csak egy szűk kör számára tartjuk fenn ezt a kiváltságot. Úgy tűnik, hogy az Ószövetségben és a keresztény egyház történelmében szinte túl sok példa létezik ezekre a problémákra. Talán ez az oka, amiért Mózest úgy emlegetjük, mint aki folyton a kiváltság és a felelősség kérdését hangoztatta, amely témát a későbbi próféták is gyakran átvették. A kettő között erőteljes kapcsolat van, és nem csupán az az egyszerű tanítás, hogy „tartsd meg az Úr parancsolatait” azért, hogy „elnyerd az Úr kegyét”.

Izrael kiváltsága és a felelőssége alá tartoztak azonban azok az idegenek is, akik közöttük éltek – azok, akik máshonnan származtak, azok, akik nem igazán tartoztak közéjük, és azok, akiknek más volt a kultúrájuk. Isten törődött velük és azokkal is, akik gyengék voltak, vagy akiknek nem volt társadalmi rangjuk.

Az egyházak kiváltsága és felelőssége alá tartoznak-e azok, akik nem a közösségünkben élnek? Mit jelent Isten számára, hogy velük annyira törődik, mint velünk, akik hiszünk benne?

_ Pál levele az efezusiakhoz 2.13–18

Az itt szereplő állítás nem csak azt mondja, hogy Krisztus ledönti a falakat, még a keresztények és a zsidók közti falakat is. Ez már magában jó hír lenne. Pál levele azonban ennél tovább megy, és azt mondja, hogy Krisztus radikális fordulatot hoz azzal, hogy egy újfaja emberséget teremt?

Hogyan találhatjuk meg identitásunkat a krisztusi újfaja emberségben, és nem az egyházat és a társadalmunkat megosztó ellenségeskedés falai mögött?

Mit fogunk tenni?

Az ebben az útmutatóban felvetett kérdésekkel kapcsolatos elmélkedés az első lépés egy hosszabb úton. Reméljük, hogy mindaz, ami szóba került, bepillantást adott a témába, és további kérdéseket is felvetett, valamint segített abban, hogy felismerjük, a dolgok jelenlegi állása nem kielégítő, és abban is, hogy meglássuk: a keresztény hit hatalmas erővel rendelkezik. Tehetünk erőfeszítéseket, hogy megváltoztassuk magunkat, az egyházunkat és a társadalmunkat?

Összpontosítsunk egy dologra, és ismerjük meg alaposabban a kérdést!

Az ilyen rövid kis könyvben, mint ez, nem tudtunk mindenről szólni, ami az erőszak legyőzésével, a béke és megbékélés kérdésével összefügghet. Azért, hogy erőfeszítéseink sikeresek legyenek, összpontosítanunk kell. Találjunk egy vagy két olyan kérdést, amelyeket fontosak lehetnek! Ezek lehetnek helyi vagy világméretű problémák. Például néhány gyülekezet a helyi közösségük lakóhelyén tapasztalt erőszak kérdésével kezdett el foglalkozni; mások a gazdaságilag legszegényebb országok adósságának eltörléséért folytatott kampányhoz csatlakoztak. Bármit is választottunk, fontos, hogy mélyebben megismerjük a problémát, átgondoljuk a probléma gyökerét is, és tanuljunk abból is, hogy mások mit tettek a hasonló probléma megoldására.

Tudjuk, hogy mit akarunk tenni!

Le akarjuk győzni az erőszakot. Nem elég azt mondani például az embereknek, hogy ne bánjanak rosszul a gyermekeikkel, vagy hogy szüntessék be az etnikai konfliktusokat. Az erőszak sokszor valamilyen mélyebben gyökerező probléma megoldására tett kísérlet. Végig kell gondolnunk, hogyan reagálhatunk bizonyos problémákra nem erőszakos módon, és hogyan találhatunk igazságos megoldást az erőszak okainak megszüntetésére vagy csökkentésére. Tudnunk kell az erőszak helyett alkalmazható pozitív alternatívákat javasolni, és rávenni a feleket, hogy új kapcsolatot alakítsanak ki egymással. A világban tapasztalható erőszak talán túl óriásinak tűnhet, és azt gondoljuk, tehetetlenek vagyunk. De ha kiválasztunk valami kis dolgot, amiről hisszük, hogy képesek vagyunk sikeresen megváltozatni, akkor megtehetjük az első lépéseket. Ne arra gondoljunk, hogy mit nem tudunk megtenni az erőszak legyőzésére! Olyan dologba kezdjünk, amit meg tudunk valósítani!

Vonjunk be másokat is!

A gyülekezet tagjai közül kit tudnánk még bevonni? Számos gyülekezetben vannak csoportok – nők, fiatalok –, akiknek van energiájuk és képzelőerejük. Van bibliatanulmányozó csoport, akik mélyebben meg tudnák vizsgálni a megbékélés kérdését? A gyülekezet lelkipásztori szolgálata hogyan támogatja az erőszak áldozatait? Van egy olyan hely, ahol nyugodtan beszélhetnek a szenvedéseikről és azokról, akik okozták? Be tudnánk vonni a lakóhelyünkön más gyülekezeteket és felekezeteket is a munkába? Milyen egyéb, az erőszak problémájával foglalkozó kampányprogramok, csoportok, szervezetek léteznek már a lakóhelyünkön és az országban? Hogyan vehetnénk fel velük a kapcsolatot?

Ima

Az ima veszélyes! Ha azt várjuk, hogy Isten majd megváltoztatja ezt a helyzetet anélkül, hogy megváltoztatna minket, akkor csalódni fogunk. Ahogy az előző oldalakon már láttuk, az erőszak problémájában mi is szerepet játszunk, és nem csak kívülállóként szemléljük. Ima közben, egyénként és egyházként, megnyílunk Istennek. Az ima spirituális fegyelme által képesek leszünk egyénként és gyülekezetként olyan élet élni, ami előmozdítja a békét és a megbékélést. Ehhez az is kell, hogy megváltoztassuk a másokkal való kapcsolatunkat – bocsássunk meg másoknak, és nekünk is bocsássanak meg. Az ima hatásos eszköze annak, hogy szolidaritást vállaljunk az erőszak áldozataival.

Osszuk meg másokkal is ötleteinket, terveinket!

Mondjuk el másoknak is, mit tudtunk meg, és mit fogunk tenni! Az Erőszak Legyőzésének Évtizede az egyházak kezdeményezése, így egymást kell, hogy ösztönözzük azzal, hogy megosztjuk elképzeléseinket, és együtt tevékenykedünk. Számoljunk be az egyháznak és az egyházi tanácsnak arról, hogy részt veszünk a programban!

Lépjünk kapcsolatba az Egyházak Világtanácsával is!

„Nem elég beszélni a békéről. Hinni is kell benne. És nem elég hinni benne. Tenni is kell érte valamit.” (Eleanor Roosevelt)

Az erőszak legyőzéséről szóló további források

_ He Came Singing Peace: Songs to Overcome Violence

Összeállította és kiadta a New Zealand Hymnbook Trust,

2002. április. Kapható angolul.

Megrendelhető: [email protected], or Tel: +46 644 902 8855.

_ Overcoming Violence: Teachers’ Manuals for Nursery/Kindergarten

3–6,Middle Elementary 9–10,Older Elementary 10–12

Kiadta a National Council of Churches in the Philippines,

2002. Kapható angolul.

Megrendelhető: [email protected], or Tel: +63 2 928 8636.

_ Learning Peace

Kiadta Swiss Ecumenical Peace Programme, 2001.

Kapható németül és franciául.

Megrendelhető: [email protected], or Tel: +41 62 844 3907.

_ Youth Peace Training Manual

Kiadta az All Africa Conference of Churches, 1999.

Kapható angolul.

Megrendelhető: [email protected], or Tel: +254 2 444 1338.

_ Overcoming Violence: The Challenges to the Churches in All Places

by Margot Kässmann, 2^nd revised printing 2000.

Kapható angolul és németül.

Megrendelhető: [email protected], or Tel: +41 22 791 6111.

Látogass el a DOV weboldalra:www.wcc-coe.org/dov

Itt történeteket olvashatunk, és fényképeket találhatunk arról, hogy a világ különböző részein élő emberek és csoportok mit tesznek az erőszak legyőzéséért. Ugyancsak itt található más helyi, országos és nemzetközi békemozgalmak DOV-val kapcsolatos weboldalainak egyre bővülő listája. Ezen kívül megtalálható itt a programhoz kapcsolódó eseménynaptár is.

Ha szeretnél megosztani másokkal bármiféle, a programmal kapcsolatos történetet vagy információt rendezvényekről, tanfolyamokról, könyvekről, akkor ezt megteheted e-mailben:

[email protected]

Imák

Az éhség és a háború közepette

a bőség és a béke ígéretét ünnepeljük.

Az elnyomás és a zsarnokság közepette

a szolgálat és a szabadság ígéretét ünnepeljük.

A kétség és a kétségbeesés közepette

a hit és a remény ígéretét ünnepeljük.

A félelem és az árulás közepette

az öröm és a hűség ígéretét ünnepeljük.

A gyűlölet és a halál közepette

a szeretet és az élet ígéretét ünnepeljük.

A bűn és a pusztulás közepette

a megváltás és a megújulás ígéretét ünnepeljük.

Amikor minden oldalról a halál vesz körül minket,

az élő Krisztus ígéretét ünnepeljük.

Országod békéjéért

Az erőszak áldozataiért

A békéért és az igazságért küszködőkért

A konfliktusok közötti egyházakért

A háború és erőszak nélküli világért

Vezess a halálból az életre, a hamisságból az igazságra

Vezess a kétségbeesésből a reménybe, a félelemből a bizalomba

Vezess a gyűlöletből a szeretetbe, a háborúból a békébe

Töltse meg a béke lényünket, világunkat és világegyetemünket!

Ámen