Ahogy eddigi életemre, harminc évem utóbbi tíz-tizenkét esztendejére visszatekintek, lelki életem legalapvetőbb történését abban látom, hogy, egyedül vagy valakivel, szenvedélyesen kerestem egy nézőpontot, szemléletet, ami módot adna utat találnom e fájdalmasan és gyönyörűségesen változatos világ rejtett szívébe. Gyökeréig át akartam érezni és látni a világot, valami arra ösztönzött, hogy túljussak, átolvadjak a dolgokon, oda, "ahol" mind a megjelenő, mind a gondolati valóság egy még hatalmasabb, élő és ragyogó realitást látszott többé-kevésbé eltakarni. Eggyé akartam válni ezzel a titokkal, az életemet jelentette, hogy találjak egy szellemi megoldást, nem képletszerűen, hanem a "megoldás" szó legszorosabb értelmében. Kimeríthetetlen forrást kerestem, hegycsúcsot, tisztást a rengetegben, ahonnan kilátni, föl, az égbe, s a horizontig. Meg akartam hódítani magamban, ami csak az enyém, hogy igazán adhassam bárkinek. Ez az élményekkel tarkított keresés — 1981-ben félbeszakított díszlet-, jelmeztervezési tanulmányok után néhány évvel — egyre szisztematikusabbá vált. Különböző régi világmagyarázatok vizsgálatába fogtam: a tradicionális metafizika impozáns romjai közt sétálgattam (hinduizmus, buddhizmus, Tarot, asztrológia, arithmológia, qabbalah), majd a már ifjabb korom óta kezem ügyében lévő Evangéliumot fedeztem fel újra: szelleme ekkor vált bensőségesen elevenné számomra. Mintegy ebből fejlődött ki természetes orientációm az antropozófiai szellemtudomány felé (R. Steiner, M. Scaligero, G. Kühlewind), amelyre idővel minden fenntartás nélkül igent tudtam mondani, mert korhű és gyakorlati, azaz a dolgok és az ember belső természetének megfelelő, felfogásmódjának köszönhetően megértenem, általa mi az ember, hogyan fejlődött máig, és mit kell tennie, ha valóban a jövő és önmagát teljessége felé akar továbbfejlődni. Az antropozófia rokonértelműnek látszott azzal, ami egy huszonkét évesen lejegyzett kérdésemben bújt meg: "Hol az a pont, amelyen keresztül élet és gondolkodás összefuthat, találkozhat anélkül, hogy az életet megmerevítené a gondolkodás, vagy a gondolkodást elnyomná az élet?" Felismertem, hogy az életet a gondolkodásban kell megtalálnunk, hogy az élet élet legyen, s ha megtaláltuk, megérthetjük azt is, amit Szt. Tamás, a kételkedő és megbizonyosodó apostol írt evangéliumában: "Boldog az, aki már van, mielőtt lett volna."

Tóth Csaba