20. SZÁM

HARMADIK PART

1994. ŐSZ

Bolyai János: A megvilágosodás

E számunk 23, 32, 44 és 48 oldalán Bolyai János, a zseniális magyar matematikus (1802,Kolozsvár,1860, Marosvásárhely) kevésbé ismert verseiből és feljegyzéseiből válogattunk, egy 1979-es Kriterion-kiadás alapján (szerk. Mandics György és M. Veress Zsuzsanna)

Milyen magas minden!John Seeddel beszélget Ram Dass

A mélyökológia és bioregionalizmus elveit az Earth First! mozgalom vitte elsőként az utcára. Bár a világsajtó ökoterrorizmussal vádolja őket s azzal, hogy nem bánnák az emberiség lelépését a színpadról, mégis, neves ausztrál képviselőjük, John Seed erőszakmentes elveket vall és azt, hogy már nem léphetünk le, mert magunk mögött hagyva nukleáris szemetünk, távoztunkban is kipusztítanánk a földi életet. Amit ajánl, az új öröm, a régi rombolóak helyett.

Werner Hartinger: A Gondishapuri Akadémia

Történelmi-ezoterikus elemzés a nyugati orvostudomány kialakulásában döntő szerepet játszó szellemi befolyásokról.

Fehér M.Jenő: A gyógyító sámán Képek a középkori magyar sámáninkvizíciók történetéből

"A nép, a tanúvallomások szerint nyíltan színt vallott, ha az inkvizíció tagjai olyan kérdést tettek fel, hogy miért nem mentek az orvosokhoz: a válasz szerint a sámán jobban érti a mesterségét."

A szeplőtelen fogantatástól a feltámadásig – Zubovits-Györkös Erzsébet szoborkiállítását megnyitja Bartos Tibor Decsen, 1994. Gyümölcsoltó hetében

"Szász Károlynak, a zengő szavú püspöknek és mérsékelt tehetségű műfordítónak tehát azt üzenjük innen: jobb egy gyermek a bölcsőben, mint három a központi fűtés kazánjában."

Képmuzsika, fényírás, hangrovás – Beszélgetés Hartyándi Jenővel, a győri Mediawave-fesztivál szervezőjével (Tolnay Imre)

***

Kiszely Károly: Joghézag a jogállamon

"...a rövidtávú érdekek prése statisztikai méretekben ugyanolyan kényszerítő erőnek bizonyult a demokráciákban, mint a diktatúrákban a börtön és a gumibot."

Havas Péter: Környezet-képek és nevelés

Környezetünket a tantárgyak hagyományosan tudományközpontú tantervei a tudomány logikája szerint tördelik darabokká. A környezetkép a mesetudattal válhatna ismét teljessé.

***

Menny, pokol és tisztítóhely – Portré Dr. Szász Ilmával (Bors Mari )

"...jó, hogy egy csomó ellentmondásos tanítást kapunk, hogy az embert felnevelje, felnőtté tegye."

Szűk Balázs-Bódi László: Négy pont között az ötödik – Mélyinterjú-részletek intézeti lányokkal

"Ha előttem lenne két kiló ragasztó, én elszívnám. Csak az a fő, hogy csavarlazító legyen. Mert az a legjobb."

***

Vassy Zoltán: Diákok véleménye különös jelenségekről – Egy felmérés eredményei

Para vagy tudomány – módosult tudatállapotok

Beszámolók a tavasz és a nyár paratudományos rendezvényeiről

***

Simonyi Gyula: Szemben a dollármilliárdos érdekekkel

A négy evangélium a félelemről

"Mi Atyánk, ... engedd el tartozásainkat, miképpen mi is elengedjük adósaink tartozásait. "

VISSZA A FŐLAPRA

Harmadik Part teljességügyi értesítő 1989-1995

Utolsó javítás: 2001. október 11.