Szeretném néhány szóval elmondani saját véleményemet e témáról, amellyel egész életemen át foglalkoztam és ma is aktívan dolgozom.

Olvastam egy cikket az általam igen becsült 3. Part-ban – Paulinyi barátom írta -, amelynek egyik alcíme így hangzik :

"Az összefüggésekről állásfoglalás nélkül". Ezt én semmiképp nem tudom tenni. Most, hogy minél több összefüggést ismerek meg a felmérhetetlenül sokból, annál alázatosabban kell bevallanom, milyen keveset tudok a lét átfoghatatlan és örök misztériumáról. Mégis, az a kevés azonban, amelyet megismertem belőle, egyetlen dologban feltétlenül bizonyossá tett:

A halál képtelenség, halál nincs, az élet megszüntethetetlen folyamatosság, minden élőlény elvehetetlen tulajdona. Ezt nem valamiféle hitéletből, vallásból – amelyeket egyébként nagyon tisztelek – tudtam meg, hanem a tudományok, hagyományok, bölcseletek, művészetek, az egyetemes emberi szellem legnagyobb értékeiből. Mindezt persze nekem se adták ingyen. Mindmáig átutazó zarándok vagyok e végtelenből végtelenbe tartó ösvényen, s naponta tanulok. Arról meggyőződtem, hogy valamennyien, akik halandó emberként születtünk meg e kis kék bolygóra, állandó történésben vagyunk. Ahhoz, hogy megérkezzünk rejtélyes, időtlen célunkhoz, nagyon sok tűzön kell még átégnünk a mentális alkímia tégelyében. S e megérkezésig célunk maga az Út.

Az útnak, a megismerésnek része, éppúgy a fizika, mint a filozófia is. Az alábbi részlet a Smaragdtábla című könyvemből való.

Az életjelenségek szellemi eredete, a " látható dolgok láthatatlan gyökere " minden fejlődési periódus döntő szakaszában felveti a metafizikai összefoglalás szükségességét. S éppen az egzakt tudományok kísérleti tényei sürgetik leginkább a filozófiai konklúziót, amely nélkül a megnyilvánuló fenomének összefüggéstelen, értelmetlen tünetek maradnak, s okukhoz, tehát irányításukhoz nem juthat hozzá emberi értelem.

Nyugaton, korunk egyik leghíresebb fizikusa, Heisenberg olyan tételek egész sorozatát fogalmazza meg "vakmerő alázattal", amelyek nyílt visszatérést jelentenek az időben hullámszerűen újra és újra megjelenő alapformulákhoz. Az ilyen és ehhez hasonló tézisek jellemzője, hogy lényegük mindig ugyanazt a kozmikus egyensúlyt és egyszerűséget mutatja, mint a természet alapábrái.

Korszakunk e nagy erővel visszatérő "dimenzió-logosza", vezéreszméje azokon a perifériákon érvényesül leghatásosabban, ahol eluralkodását rövid néhány évvel ezelőtt még senki sem merte volna feltételezni. Ugyanis az "új hullám" felvevő antennáit, médiumait, kiváló európai és amerikai kollégáik mellett éppen a modern, orosz tudomány úttörői között találhatjuk meg. Az ő kíváncsi, merész szellemük néz szembe legkonzekvensebben minden tudományos előítélettel. Az ő agyuk hangolja ki a legbizarrabb teóriákat, s ők ismerik fel azokat a fantasztikus összefüggéseket, amelyek megfogalmazása, mágikus varázsigeként, utat nyit dimenziótudományok egész skálájának.

E különös jelenség magyarázata a racionális szemlélet viszonylatából paradoxnak tűnik. De a többkiterjedésű látásmód optikájának segítségével világos képet nyerhetünk róla. Filozófiai konklúziója így hangzik: "Minden erőnek szüksége van az ellentétre, hogy kifejthesse lényegét"! Illetve: " Minden erő egy gyengeségre támaszkodik."

A mentális, pszichikai miliő a volt Szovjetunióban szellemi katalizátorként hatott. A dialektikus materializmus, a szellemre nehezedő maximális teljesítményeket kikényszerítő nyomás, s a végletek egymásba törvényszerűen átlendülő dinamikája éppen az anyag fellegvárában készítette elő a tudományos idealizmus új győzelmét.

Heisenberg tudományos definícióinak jelentősége abban áll, hogy amit meghatároz, az a fizikai világkép szinte hivatalos fázisértékévé válik; főként az önállótlan, tekintélyekre támaszkodó agyak részére. Így történt ez a "bizonytalansági faktor", a határozatlansági elv esetében is, amelyből olyan következtetések adódtak, amelyek óriási erjedést indítottak el a modern fizikában.

Tételét általában annyira bizonyító erejűnek fogadták el, hogy valósággal elrekesztette vele a kutatás egyik fontos irányát. Szerencsére őt magát nem köti saját doktrínája, s azóta már több "szentségtörést" követett el.

Heisenberg bebizonyította, hogy sem kísérletileg, sem elvileg nem lehetséges az elektron helyét és sebességét egy időpillanatban abszolút pontossággal meghatározni. Kísérleteinek és spekulációinak ezt az alapvető eredményét nevezi határozatlansági elvnek.

Ilyenformán, ha valóban lehetetlen az elektron és más részecskék helyét és sebességét pontosan meghatározni; akkor a fizikai folyamatokat is lehetetlen előre megjósolni, úgy, ahogyan az a klasszikus fizikában szokásban volt. Ezek szerint nem elképzelhetetlen, hogy az előzmények nem határozzák meg pontosan a jelenségeket, amint azt a klasszikus fizikában hitték. Ebből látható, milyen mély probléma vetődött fel itt, amely alapjában érinti magát a kauzalitás elvét is!

Szellemessége, és a fizikai síkra vonatkozó, érvényes megállapításai ellenére, hátránya ennek a tételnek, hogy a fizika, Heisenberg nyomán, egyszerűen lemondott az egzakt meghatározásokról -az atomformák specifikus viszonylatait illetően. Pedig az elemek atomösszetételénél pl. félelmetesen pontos eredmények mutatkoznak, ahol egy teljesen "véletlen", statisztikai törvényszerűség által diktált kompozitum kimeríthetetlen bonyodalmai, mindig azonos szerkezetű elektron szisztémákat adnak, ami a kémiai azonosságot jelenti.

A szén atomjában kerengő neutronok és protonok, minden "meghatározhatatlanságuk" ellenére sem lépnek ki pályájukról, és a többi elem alapkomponenseit is acélnál szilárdabb rendező faktor tartja előírt pályájukon.

Ez a rendező faktor, ez a becsületes kutató és kísérletező előtt világosan megmutatkozó, titokzatos, intelligens elv az, amely Heisenberget is eljuttatta a metafizika küszöbéig.

Kijelentette, hogy a fizika, saját ellentéte, a filozófia nélkül nem válhat teljes megismeréssé! Legzseniálisabb igazságai is először zavaró rébuszként hatnak. Heisenberg végső következtetéseinek levonásával egyszerre ott állt a plátói ideák, modern terminológiával meghatározott teóriája mellett. Mert a két kiindulásból végigjárt út, mindkét intellektust a "mentális ábra" forrásához vezette. Plátó mély filozófiai kontemplációban, Heisenberg gyakorlati kísérletek és számítások fonalán érkezett el ugyanahhoz a végeredményhez, amelyet így fogalmazott meg:

"Az élet mögött a Plátó-i ideákhoz hasonló, absztrakt, matematikai formulák állnak."

Ez a tétel ma harcok, viták, görcsös tagadás és lelkes helyeslés középpontjában áll, mert nem kevesebbet jelent, mint a Demokritosz-i és Plátó-i szemlélet döntő csatáját.

Az erőviszonyokat, s az új dimenzió világtudatba betörő alkímiai folyamatát figyelve, nem tűnik kétségesnek, melyik tendencia győzött máris a kettő közül. A pusztán matériára épült, háromdimenziós tudomány koncepcióját kirágták belül a fokozódó erővel ható, mentális doktrínák: az új dimenzió-filozófia "termeszei". Külső szilárdsága, bázisának mozdulatlan tömörsége: látszat! Ábrái a szellem dimenzióiban máris porrá hulltak széjjel. Mert a fundamentum, amire támaszkodik: nincs! Hiszen az anyag minden konfigurációja az atom három alapelemére egyszerűsíthető: a proton, neutron, elektron részeire. S ezek közül, a misztikus, individualizáló és kiegyensúlyozó szerepet betöltő elektron már nem anyagi fogalom!

A modern tudomány kétségtelenné tett egy másik ősi, metafizikai tételt is: az élet elpusztíthatatlanságának elvét. Az életnek e halhatatlan lényege, kísérleti tapasztalat szerint, különféle halmazállapotokká variálódik, de soha nem semmisül meg.

Einstein, a relativitás elméletéből levezette az anyag és az energia azonosságát. Ezzel az anyag és az energia megmaradásának elve szoros kapcsolatba került.

Mivel a tömeg nem semmisül meg, hanem átalakul energiává, kétségtelen, hogy az anyag nem más, mint az energia egyik megjelenési formája.

A modern spekuláció ezzel a tétellel is óriási szakaszt futott be a megismerés mentális "térgörbéjén", is megközelítette a hermetikus filozófia ideakörét, az eszmék párhuzamosságának vízióját, amely szerint: az anyag és energia nem más, mint a szellem teremtő intelligenciájának megjelenési formái!

Heisenberg "absztrakt matematikai formulái" már ezt az "anyagszervező, intelligens életerőt" idézik, egyszerűen azért, mert a fizika gyakorlati experimentumainak tételei ehhez a végkövetkeztetéshez vezetnek.

A szavakkal való ideológiai játék, hogy az energia éppúgy, mint a természet minden elvontnak tűnő megnyilvánulása tulajdonképpen anyag, s az univerzum anyagi egységének nincs matériától független pszichikai-szellemi szubsztanciája, tarthatatlan szofizma, kísérleti eredmények és matematikai bizonyítékok mellett, amelyek következtetései magából az anyagból erednek. Ennek folytán a helyzet ma az, hogy a materializmus legbuzgóbb hívei válnak sorra veszedelmes eretnekekké.