A kifejezés bizonyára sokak számára furcsa és idegen. Akik csodálkoznak, valószínűleg sohasem hallottak arról a dekrétumról, amelyet az UNESCO 1978 októberében fogadott el az állati jogokról. Ezzel elismerte és kinyilvánította, hogy az állat többé nem tárgy, nem érzéketlen dolog, amellyel az ember kénye-kedve szerint bánhat, akár az egykori rabszolgákkal. A dekrétum azt is leszögezi, hogy valamennyi állat egyenlőnek születik és egyenlő joga van az élethez, valamint hogy az ember magatartása az állatok iránt szoros összefüggésben áll az emberek egymás iránt tanúsított magatartásával.

Még ugyanebben az évben a Cambridge-i Egyetem szimpóziumot rendezett az állati jogokról. Mostanában - amikor a téma rendkívül felkapottá vált - derült ki, hogy száz évvel ezelőtt Henry Salt angol reformer már kiadott egy könyvet az állati jogokról, méghozzá a társadalmi haladás viszonylatában. Ezt a művet és gondolatmenetét a korabeli természettudósok alaposan kigúnyolták, holott Salt volt az első, aki világosan szétválasztotta a viktoriánus filantróp állatvédelmet az etikai magatartástól, vagyis az állatok jogainak tiszteletben tartásától. Tételeit ma már világszerte elfogadják. Az állatokkal való bánásmód az emberi társadalom erkölcsi fejlődésének egyik központi kérdésévé és meghatározójává vált.

Nem kisebb feltűnést keltett Peter Singer filozófus 1975-ben megjelent könyve az állatok felszabadításáról. (Animal Liberation) Tulajdonképpen ezzel indult el és vált a 80-as években egyre gyakoribbá azon könyvek és szakmunkák sora, amelyek azt bizonyítják, hogy az állatot nem lehet kizárni az etikai kategóriából, és hogy az ember nem azért "felsőbbrendű", hogy más fajok életével szabadon rendelkezzék és azokat kizsákmányolja, megkínozza és megölje. Az ember nem élhet vissza nagyobb tudásával, hanem köteles azt az élővilág más fajainak is javára fordítani. E könyveket a híres Blackwell kiadó jelenteti meg. Ezek sorában az utolsóelőtti az állatok státusza című, amely az 1988-ban Nottinghamban tartott szimpózium előadásait tartalmazza. Valóságos kincsesbánya azoknak, akik az állatvédelem elméletével kívánnak foglalkozni. Az előadók között neves zoológusokat, állatorvosokat éppen úgy megtalálhatunk, mint filozófusokat vagy teológusokat.

Az immár tíz éve elkezdődött új elméleti vitasorozat legújabb állomása Oxford volt, ahol a kiváló szakelőadókat politikusok, a sajtó, rádió és televízió közismert személyiségei egészítették ki. Itt már arról is szó esett, milyen fontos szerepe van a médiának az állatvédelem új koncepciójának elterjesztésében. Ez persze nem zárja ki pl. a Greenpeace mozgalom egyedvédelmi munkájának megbecsülését, de ez csupán egy szelete az új ember-állat kapcsolat társadalmi kérdésköreinek. Az is erősen vita tárgya, vajon megengedhető-e, hogy élőlény-társainkkal az úgynevezett tudomány vélt érdekében kísérletezzünk? Az eredmények ezt semmiféleképpen sem igazolják.

Az oxfordi előadók között volt James Serpell, aki azt az elméletét fejtette ki, amelyet In the Company of Animals című könyvében már megírt, és amelyben áttekinti és elemzi az emberek állatokkal szemben mutatott magatartását a történelem folyamán. Többek között felveti a kérdést, vajon miért tesz az ember akkora különbséget állat és állat között? Vajon miért szeretjük, dédelgetjük, etetjük, gondozzuk az egyiket, míg ezek rokonait kihasználjuk, erőszakkal zárva tartjuk, megtömjük, hizlaljuk, majd levágjuk és megesszük?

Ritkán idézik állatvédelmi vonatkozásban Tolsztojt. Pedig figyelemreméltó gondolatai voltak: "Csak egy apró lépés választja el az állatölést az emberöléstől, az állatkínzást az emberkínzástól. "