Rudolf Steiner

A BENSŐ KONCENTRÁCIÓRÓL

(részlet)

Benső, tudati megerősödése révén, az ember kiemelkedhet a hétköznapi tudat állapotából, miközben hasonló élménye lesz, mint amikor az álmodásból az éber képzetalkotásba megy át. Aki az álmodásból az ébrenlétbe lép, tapasztalhatja, hogyan hatol be a képzetek egymásutánjába az akarat, míg az álomban akarásmentesen átadja magát a képek sorozatának. Ami a fölébredésben nem tudatos folyamatok révén történik, más szinten a lélek tudatos ténykedése útján érhető el. Az ember a köznapi tudatos gondolkodást erősebb akaratkifejtéssel hathatja át, mint ahogy a fizikai világ hétköznapi átélésében történik. Ezen az úton áttérhet a gondolkodásról a gondolkodás tapasztalására. A közönséges tudat nem a gondolkodást tapasztalja, hanem a gondolkodáson át a gondolt gondolatot. Létezik azonban olyan belső munka, amelynek útján elérhető, hogy az ember ne a gondolatban, hanem magában a gondolkodási tevékenységében éljen. Egy gondolat, amely nem egyszerűen a szokásos élet menetéből merül fel, hanem akarattal kerül a tudatba, hogy gondolat-mivoltában éljük át, más lelkierőket mozgósít, mint az olyan, amely a föllépő külső benyomásokból vagy a mindennapi lelkiélet folyamán alakul. És ha a tudat a mindennapi életben csekély intenzitásban gyakorolt odaadó figyelmet a gondolat gondolat-mivolta irányában ismételten megújítja — a gondolatra mint gondolatra koncentrál -, akkor olyan erőket fedez föl magában, amelyeket a mindennapi életben nem vesz használatba, amelyek mintegy szunnyadnak, latensek maradnak. Olyan erők ezek, amelyeket csak tudatos alkalmazásukban lehet fölfedezni. Ezek azonban a tudatot a fölfedezésük előtt nem lehetséges tapasztalásokra hangolják. A gondolatok rájuk jellemző sajátos élettel telítődnek, amelyet a gondolkodó (meditáló) saját tudati lényével összefüggőnek érez. Az így értett látó tudat a köznapi tudatból nem testi (fiziológiai) folyamatok révén jön létre; ellentétben azzal, ahogyan az éber tudat az álomtudatból fölmerül. Az álomból a nappali tudatra ébredésben a test beállítottsága változik meg a valósággal való viszonylatában. A köznapi tudatból a látó tudatba történő felébredésben a szellemi-lelki képzetalkotás beállítottsága változik meg a szellemi világ irányában.

A gondolkodás életének ilyen fölfedezéséhez tudatos akarat szükséges. Ez azonban nem lehet azonos az akarattal, amely a köznapi tudatban mutatkozik meg. Az akarat módja és iránya is bizonyos mértékben meg kell változzék ahhoz képest, ahogyan az a pusztán érzeti világ tapasztalásában beáll. A köznapi életben az ember a középpontjában érzi magát annak, amit akar vagy kíván; a kívánásban ui. mintegy visszafogott
akarat működik. Az akarat az énből indul ki és belemerül a vágyba, a testi mozgásba, a cselekvésbe. Az ilyen irányú akarat nem hatékony a köznapi tudatból való felébredésben. Létezik azonban az akaratnak olyan irányultsága, am
ely bizonyos értelemben ellentétes az előbbivel. Ez az akarat működik, amikor tekintet nélkül a külső eredményekre, az ember saját énjét kísérli meg irányítani. A törekvésben, hogy a gondolkodás az értelemnek megfelelő legyen, az érzésvilág tökéletesítésében, az önnevelés minden impulzusában ez a második akarati irány nyilvánul meg. Az ilyen irányú akarati erők fokozatos erősítése szükséges, hogy a köznapi tudatból fölébredjünk. Hatékony segítségéje lehet az embernek e cél elérése érdekében, ha a természet életét fokozott benső érzés-intenzitással szemléli. Például megkísérelheti, hogy egy növényt szemlélve ne csak formáját foglalja gondolatokba, hanem mintegy vele érezze belső életét, ahogyan az a szárban fölfelé nyúlik, a levelekben széltében fejlik ki, a virágzatban belső lénye a külvilág felé fölnyílik, és így tovább. Az ilyen gondolkodással halkan együttrezdül az akarat; és ez az odaadottságban kifejtett akarat irányítja a tudatot; nem a lélekből származik, hanem hatása irányul arra. Természetszerűleg először azt gondolja az ember, hogy a lélekből származik; a folyamat átélésében azonban fölismeri, hogy az akarat ezen megfordulásán át a lélek egy rajta kívül álló szellemi erőt ragad meg. Ha az akarat ebben az irányban megerősödött és a gondolkodás életét az érintett módon áthatja, akkor a köznapi tudat köréből egy másfajta emelkedik ki, amely a köznapihoz úgy viszonylik, mint ez az álomképek szövődéséhez. És az ilyen látó tudat képes ama, hogy a szellemi világot tapasztalólag megismerje.

VISSZA A FŐLAPRA

Harmadik Part teljességügyi értesítő 1989-1995

Utolsó javítás: 2001. október 10.