NEHOGY AZT HIDD, hogy a jó tanár mindig többet tud, és mindig tudja a helyes választ, mindig kiegyensúlyozott és nyugodt, egyformán szereti tanulóit és nincs kedvence, eltitkolja valódi érzéseit, mert így teremt jó légkört, olyan tanulási légkört teremt, ami izgalmas, feldobó, ösztönző és mégis csendes, nyugodt, nem követ el hibákat, sohasem felejt el semmit... A jó tanár mindenekelőtt önmaga. És a gyerekek "tudják" ezt...

Csak a jutalmazás-büntetés alternatívánál nem lehet "kedvenc" tanítvány. Jutalom és büntetés, ezek "isteni" fogalmak. Fölény és megkérdőjelezhetetlen tekintély - ezt sugallják. (Így persze a jó tanár - úgymond - igazságos. Mindig tudja, mikor kinek van igaza, kit kell jutalmaznia, s kit büntetni... ) Mint kutyának a kockacukor, ha engedelmesen visszahozza az – általunk kiválasztott! – fát, s leül a lábunk elé. (Ennyit a gyerek önállóságra neveléséről.)

Ezzel szemben a bábáskodás szókratészi módszere a tanár és tanítvány közös felelősségére, és együttműködésükre épít. Nem belekényszerít, hanem világra hoz. Szókratész azt tanítja: mindenki képességét egyformán "elő kell segíteni" (bábáskodni). Nem jutalom, amiből többet kap a kedvenc és kevesebbet, aki nem. A képesség a gyermeké, a módszer a tanáré... nincs min osztozkodni. Az érzelmeket viszont nem lehet letagadni, azt úgyis megérzi minden gyerek. Szókratész korrekt volt és nem szenvtelen...

A dicséret is függővé teheti a gyermeket...

A problémát csak az tudja megoldani, akié. Ha nagyon segíteni akarsz, úgy jársz, mint az elefánt a porcelánboltban. Mire odaérnél, hogy segíts, nem lesz kinek...

Hallgatni arany...

Csak ha elfogadod a gyermeket olyannak amilyen, akkor tud megváltozni. Az erőszakos nevelési kísérletek csak leblokkolják a másikat. Ha őszintén elfogadtad őt, akkor felszabadul (a nyomás alól), s el tud mozdulni a problémájától (az általa kiküzdött megoldás felé), s csak ha ő elfogadott téged, akkor tudsz segíteni...

Minden könyvből lehet tanítani - feltéve, hogy vitaalapként és nem szentírásként kezeljük. A tankönyveknek nem a rossz, elavult ismeretanyag a legfőbb "bűnük", hanem a pont a mondat végén. A kijelentő mód. A feltételes helyett...

És természetesen nem kell az osztályban lévő összes gyermeknek mindig ugyanazt a tárgyat tanulnia vagy ugyanazzal foglalkoznia...