Simonyi Gyula: Bemutatkozás

 

A Pálmaág rovat szerkesztője úgy lettem, hogy Maurer Gyuri befogadott minket, akiket sem pártállami, sem pártegyházi sajtó nem fogadott be, hanem csak támadólag foglalkozott velünk. Ezért a befogadásért most is hálásak vagyunk, amikor már saját folyóiratunk is van, az "Érted vagyok".

A rovat előzménye a Pálmaág füzetek című katolikus szamizdat, amely a Bokor Karácsonyi Ajándék sorozatának egy, függeléke volt. Ezek az előzmények egészen 1945-ig a Bokor Katolikus Bázisközösség születéséig nyúlnak vissza.

Én magam öt gyermekes informatikus vagyok, 1971 óta veszek részt a katolikus katakomba egyházban, 1983-ban, háromgyermekes apaként voltam börtönben katonaságmegtagadásért. A Levelező Teológiára sem előtte, sem utána nem vettek föl. 1975-től 1981-ig hitoktathattam. Ma elsősorban öko-teológiával, erőszakmentességgel, családi témákkal és lapszerkesztéssel foglalkozom.

 

Sokféle ideológiával próbáljuk igazolni egyéni és kollektív, aktív és passzív embertelenségeinket. Ezen ideológiáink lehetnek vallásosak vagy vallástalanok.

Katolikusnak nevelkedtem, így elsősorban vallásos ideológiákkal találkoztam. Azzal, amiről Jézus így beszél: "Hagyományaitok segítségével játsszátok ki Isten parancsait."

A vallástalan ideológiák megnyugtatják az embertelenségben élőket, hogy nincs Isten, tehát nincs következménye tetteiknek. A vallásos ideológiák megnyugtatják az embertelenségben élőket, hogy Isten végső soron csak a vallási főnökség tiszteletét és eltartását kívánja.

Isten ezzel szemben Jézus-hívőnek és nem Jézus-hívőknek egyaránt ezt üzeni:

Így szól a jobbján állókhoz. Gyertek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam és adtatok ennem. Szomjas voltam és adtatok innom. Idegen voltam és befogadtatok. Nem volt ruhám és felruháztatok. Beteg voltam és meglátogattatok. Börtönben voltam és fölkerestetek.

Erre megkérdezték az igazak. Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasam, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?

Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.

Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok, ti átkozottak Mert éhes voltam s nem adtatok ennem. Szomjas voltam s nem adtatok innom. Idegen voltam s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám s nem ruháztatok fel. Beteg és fogoly voltam s nem jöttetek el meglátogatni.

Ekkor ezek is megkérdezik. Mikor láttunk éhesen vagy szomjasan, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, s nem voltunk szolgálatodra?

Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek.

(Máté evangélium, 25. fejezet, 34-45. versek)

 

Amíg ezt a "bemutatkozást", az engem éltető-sürgető erők lényegét próbáltam megfogalmazni, s amíg Te elolvastad, többszáz gyermek halt éhen a világon.

 

VISSZA A FŐLAPRA

Harmadik Part teljességügyi értesítő 1989-1995

Utolsó javítás: 2001. október 3.