A koncentrációt olyan tárgy felidézése által végezzük, amelynek jelentése abszolút egyértelmű. Nem a tárgy jelentése a fontos, hanem az annak révén mozgásba hozott gondolkodás aktivitása; az aktivitás, amely annál intenzívebb lehet, minél kevésbé befolyásolja a tárgy jelentése. Ezért tanácsos könnyen felfogható, kis fontosságú tárgyat választani.

Ügyelni kell arra, hogy a koncentráció intenzitása ne a mentális feszültség révén jöjjön létre, hanem a gondolkodás mindbensőbb testetlen ereje által; ezt az erőt a gondolkodás mindig is felhasználja mozgásában, de úgy, hogy a mozgás egy téma, vagy tárgy (gondolat) formájává lesz. Bár most is a téma felé fordulunk, a tárgy felé, ezt mégis oly módon tesszük, hogy a mozgás a saját tartalmának legyen formájává: hogy a határtalan figyelem, amellyel a tárgyat kontempláljuk, fölfedje a gondolkodás igazi természetét, azt, hogy tartalomtól független: maga a gondolkodás válván tartalommá. A tárgy, mint észleleti tárgy megszűnik ugyanakkor, amikor megszűnik jelentésénél fogva valami lenni. Lévén a gondolkodás dynamis-a (ereje) a saját tartalma, többé nem igényli, hogy a jelentés által legyen értéke, hanem azáltal, ami. Ugyanúgy egy szín, vagy egy hang azáltal értékes, hogy mi a lélek számára, s nem valamely dialektikus meggondolás miatt. A tanítvány megérti, hogy a gondolkodás nem a jelentések felfogásának eszköze, hanem azon erők hordozója, amelyek azt várják, hogy inkább észrevegyük, mint megértsük őket: észrevéve őket, ők maguk feltárják jelentésüket. Ez az egyedüli jelentés, amely az igazság szerint érvényes.

Az érzeti világnak odaadott gondolkodás az, amely az én tudatát adja; de, hogy az öntudatot, mint az Én tudatának mozgását tudja adni, ahhoz a gondolkodás meg kell hogy ragadja magát, ugyanolyan akarattal, mint amivel indíttatva van önmagát akarni, egy tárgytól vagy egy érzeti tartalomtól fölkeltetten.

A koncentráció a gondolkodás intim elemének intenzifikálása, úgy, hogy kiderüljön: ebben az értelemben az Én eleven árama ez. A gondolkodást oly állhatatosan kell gondolni, hogy legyőzze a diszkurzivitás határát, amely az érzeti szintnek felel meg: határát az emberi gondolkodásnak, amely, ha felfogja a dolgokat, ez a gondolkodás mozgásának csupán vázlata.

A koncentráció nem jöhet dialektikus feszültségből, sem idegi erőfeszítésből: feszültséget és erőfeszítést az a gondolkodás igényel, amely képtelen elválni a dolgoktól, mivel nem képes magát elválasztani a dolgok jelentésétől, mégha azok tisztán szellemiek is. A tiszta gondolkodás az a mozgás, amely, hogy fölfedje magát, meg kell hogy szabaduljon mind a jelentések kényszere alól, mind az értelmezés formális meghatározottságától. Feszültség és erőfeszítés a fizikai szférába tartoznak, és ezért az igazi gondolkodás képességének az akadályai, mely képességnek mágikussága az abszolút testetlenség. Feszültség és intellektuális erőfeszítés mindazonáltal nem-tudatosan jelen lehet, a nyugalom és tudatosság ellenére, és akadályozhatja az Erő valódi megjelenését. A nemtudatos mentális feszültség annak benső határa, aki meditál: etikai határnak nevezhetjük, lévén ez a lélek mélységes kötöttsége a világi éhékekhez, mégha azok intellektuálisak vagy misztikusak is. Kötöttség, amely feloldható benső diszciplínák révén, de csak amennyiben megismerés ad értelmet az aszkézisnek.

Ha elég volna az erőfeszítés vagy az ego kitartása az Erő fölébresztéséhez, a "magolók" és a harcias vitázók beavatottak lennének. Az érzetitől való megszabadulás, ami az Erő igazi fölébredése, habár a gondolkodás maximális koncentrációját igényli, de úgy, hogy a gondolkodás felismerje az akadályt érzetfeletti dimenziójában.. Az ilyen felismerés jelenti az igazi metafizikát. A gondolkodás, amelyet oly intenzíven akarunk, hogy már nincs szükség arra, hogy akarva legyen, igazi létével ajándékoz meg: kinyilatkoztatás lesz. Nyilvánvaló, hogy a személytelenséget kell elérni, aminek fölkeltése a lélekben csak a gondolkodás számára lehetséges, a tárgyban való elmerülés képessége révén — miként ez elemi módon a kísérletes módszerben is történik -, aminek következtében az ego időlegesen eltűnik. Az ember képes igazán és tudatosan gondolni egy tárgyat, oly mértékben, amennyire önmagáról megfeledkezik a tárgyban. A gondolkodás útja a legmagasabb Mágia felé a fizikai tudományokra jellemző kutatás legegyszerűbb tevékenységéből indul el.

(M. Scaligero: Yoga, Meditazione, Magia 1971. ford. Székely György)