A kommunista rendszer megbukott. Egyetlen valóban saját "vívmánya" sem maradt fönn a kritika szűrőjén. Magyarország számára sem maradt más út, mint a polgári demokrácia és a piacgazdaság bevezetése, annak ellenére, hogy a politikai és gazdasági életnek ez az átszervezése is mérhetetlen áldozattal, munkával, társadalmi feszültséggel jár. E gondok közepette azonban kellően nagy figyelmet kellene szentelni egy látszólag mellékes, de a magyar átalakítás egésze szempontjából sorsdöntő problémának. Nevezetesen annak, hogy a számunkra mintául szolgáló polgári rendszerek - alapvívmányaik időtállósága ellenére - részterületeken válságba jutottak. S hiába van szó csak részválságokról! Ha ezek gyökeres megoldását elodázzuk; a polgári demokrácia és piacgazdaság egésze kerülhet vigasztalan helyzetbe.

E részválságok legsúlyosabbika az ökológiai válság, és ezzel (is) összefüggésben a hagyományos (konzervatív-szociáldemokrata) adórendszerek zsákutcába jutása, valamint az a körülmény, hogy a leggazdagabb a politikai életben és a tömegtájékoztatásban elsöprő befolyással rendelkező vállalkozói (és részben szakszervezeti) lobbik e válságok megoldásában nem érdekeltek.

Ha példaképeink e részválságait és az ezek megoldására kész - Nyugaton sem túlpublikált - terveket nem vesszük figyelembe különös gonddal politikai és gazdasági életünk új medreinek (költséges és fáradságos) kialakításakor - a nagy átalakítás nem lesz más, mint kínkeserves vonszolódás az egyik válságból a másik zsákutcába. S ha az új medrek kialakítását elhibázzuk, kétséges, hogy valaha is kilábalhatunk-e a gazdasági-politikai-ökológiai kátyúból.

A magyar demokraták között az a nézet uralkodik - s bevallom, Magyarországon élve magam is e sematikus remény rabja voltam -, hogy Nyugaton a környezet állapota jobb, mint nálunk, de legalábbis a polgári demokrácia jelenlegi formájának rendszere, természetes válaszadó készsége révén - főleg az egyéni szabadságjogok érvényesülése által mintegy automatikusan az ökológiai válságot is megoldja vagy mérsékeli. Ez a megítélés hamis és veszedelmes.

Legtöbb vonatkozásban a környezet állapota Nyugaton sem jobb, mint nálunk, s amely vonatkozásban jobb, még úgy is katasztrofális, és a különbség csak fokozati jellegű. Arról pedig nem szabad megfeledkeznünk, hogy a részben jobb fölszíni képet éppen az adja, hogy a mérgeket, veszélyes hulladékokat, a közönséges szemét tonna-millióit, a környezetkárosító gyártási folyamatokat a szegényebb országokba exportálják (például hozzánk), legyenek a célországok parlamenti demokráciák vagy diktatúrák.

*

Nyugat-Európában másfélszer, kétszer olykor háromszor annyi műtrágyát és "növényvédő" vegyszert használnak egységnyi területen, mint Magyarországon - a nyugati mezőgazdasági túltermelési válság ellenére. Az ivóvízbázis nagy része Nyugaton is elszennyeződött, maradék része progresszívan szennyeződik tovább évről-évre. Például Ausztria legnagyobb ivóvíztartaléka - mely Bécsújhely mellett található - már tönkrement. A Nyugat a veszélyes . és mérgező hulladékok, a környezetre nézve katasztrofális áruféleségek gyártása terén is megelőz bennünket, s a "szemételőállítás" mértéke maga is egyre növekszik. A szakértők jól tudják, hogy a veszélyes hulladékokat igazán biztonságban elhelyezni vagy elégetni - különösen ilyen gigantikus mennyiségben - éppoly lehetetlen, mint örökmozgót alkotni. A veszélyes hulladékok előállítását csak kikerülni, kihagyni, helyettesíteni lehetne. Ám az ez irányú arányos nyomásgyakorlásra Nyugaton nincs mód. Az autóknak és az egyéb - sokszor fölösleges - gépeknek az ember és természet fölé emelése; újabb és újabb növény - és állatfajok kiirtása, visszaszorítása, az élővilág sokféleségének rohamos elszegényítése, a maradék élőhelyek elpusztítása, az egykori erdőségek, mint ökorendszerek teljes megsemmisítése és faipari nyersanyagültetvénnyé változtatása jellemzi a nyugati demokráciák ökológiai hézagát, (Olyan erdő, mint még a Bükk nálunk; talán már egész Nyugat-Európában nem található. Ausztriában már bizonyosan nem!)

A mindenüvé betolakodó gépi zaj uralma; újabb és újabb óriási területek fölösleges leaszfaltozása, lebetonozása, szükségtelen luxuscélú beépítése, minden folyó, a legkisebb patak, csermely kiegyenlítése, "szabályozása" élettelenítése; a rétek fűmonokultúrává változtatása; a lelketlen konzum-tömegturizmus garázdálkodásai és agresszív elvárásai; a helyi kultúrák üzleti célú megsemmisítése; de legfőképpen e folyamat kíméletlen előrehaladása napról-napra; a természet maradékainak sarokbaszorítása és tizedelése; az ipari gőzhenger elöli menekvés nyomasztó lehetetlensége és az a konok kérlelhetetlenség, az a totális igény, ahogy mindez történik - a lételemeink elleni irtóháború nyugati formája.

Drámai és visszavonhatatlan következményekkel jár a környezet elárasztása a biológiailag lebonthatatlan örökítőanyag-károsító és rákkeltő vegyszerek, nehézfémsók tonna-millióival. Hasonló időzített bombákat jelent a nukleáris hulladékok tengerbe, kőzetekbe, jéghegyekbe süllyesztése. Egy nyugat-európai anya tejében háromszor annyi ipari eredetű méreganyag van, mint a tehéntejben megengedett felső határ, s hatszor annyi, mint amennyi a tehéntejben ténylegesen előfordul.

Az ózonpajzs súlyos károsodását, a trópusi őserdők őrült ütemű irtását, a világtengerek elszennyezését, az Adria és az Északi-tenger haldoklását, a Föld légkörének, éghajlatának egyensúlyvesztését, az erdők világméretű pusztulását aligha lehet egyedül a kommunista diktatúrák, vagy akár általában a diktatúrák számlájára írni...

Hadd emlékeztessek arra, hogy Ausztriában, az Alpok országában egyetlen nemzetközileg elismerhető nemzeti park létesítését sem tették lehetővé a gazdasági lobbik és propagandájuk, s az erre húsz év óta javasolt területek fölfokozott lendülettel betonozzák, aszfaltozzák, a helyi lakosságot kicsinyes adományokkal kenyerezik le, hogy a nemzeti parkká nyilvánítást a tönkreépítéssel előzzék meg, s e területek továbbra is szabad prédául szolgáljanak.

*

A polgári demokráciák jelenlegi ökológiai impotenciájának az az oka, hogy intézményes biztosítékaik rendszerének fejlődése - környezetvédelmi vonatkozásban - messze elmaradt a rendszer egészének szerves fejlődésétől és a körülmények alakulásától. A polgári demokrácia bármennyire is a létező rendszerek valóban legjobbika, a létforrások

védelme vonatkozásában a diktatúrák szintjén rekedt meg s e téren legföljebb a kádárizmus stílusára emlékeztető fölületi demokráciát tesz csak lehetővé: a mérgeket, pusztításokat a legjobb esetben is csupán odébb tologatja. A diktatúra rendőri eszközökkel kényszerít akarata végrehajtására. A polgári rendszer törvényes eszközökkel fizet le, hogy önmagad, gyermekeid és a természet ellensége légy. Nevezheti ezt a módszert bárki "demokratikusabbnak" : a galádság prémiummal együtt is galádság.

E válság megoldásának megvolnának a demokratikus jogállamba és piacgazdaságba szervesen illeszkedő intstrumentumai, melyeket független jogászok, közgazdászok, környezetvédők régen kidolgoztak, megvitattak. Nem is megoldási lehetőségek hiánya a válság oka, hanem bevezetésük akadályai:

1.) Az átállás megterhelést okoz.

2.) A meglévő nagybefolyású lobbik ellenzik a környezetvédelmi garanciák bevezetését, mert az újabb konkurrens gazdasági ágak fölemelkedését eredményezné, s ettől féltik egyeduralmukat.

3.) E pénzes lobbikkal nem igen mernek ujjat húzni a politikusok, mert támogatásuk elvesztése a választási esélyeket is jelentősen rontaná. És amely gazdasági ágak e garanciák folytán egykor megerősödnének, még nem alkothatnak ellensúlyozó erős lobbikat. Róka fogta csuka...

Mindezekből következik, hogy a magyar újrakezdés előnyeit - mert azok is vannak - ki kell használnunk, és a polgári demokráciát vívmányaival együtt nem szabad ökológiai válságukat is átvennünk. A létező demokratikus jogállamok e hézaga nem szerves tartozékuk, hanem ellentmondásuk.

Ezen ellentmondás föloldását nem is szabad a parlamenti demokrácia és piacgazdaság olajozott magyarországi működésének idejére halasztani.

Az új medrek most alakulnak ki Magyarországon, s külön áldozat és megterhelés nélkül lehetne most e medreket az ökológiai szempontok szerves és arányos figyelembevételével, azok külön strukturális biztosítékainak létrehozásával kialakítani. Most ez a gondoskodás semmibe sem kerülne, csak figyelembe és körültekintésbe. Így egy későbbi újabb válságos, kényszerű átállást takaríthatna meg az ország, s egy mechanikusan működő lobbicsapdát kerülhetne el.

Milyen garanciákról is van szó?

Olyan maguktól értetődő biztosítékokról, melyek kézenfekvő volta miatt azt hisszük, hogy Nyugaton már régóta léteznek, nálunk pedig bizonyosan előkészületben vannak, s ezért nincs külön gondunk rájuk. Ámde érdemes utánanéznünk: e demokratikus garanciákról döbbenetes módon elfelejtkeztünk, s hiányuk a születő magyar demokrácia válságát programozza be.

1.) Jogi biztosítékokat

Az ép természeti és tiszta, egészséges művi környezethez való jog alapvető jog, mely közvetlenül az élethez és az emberi méltósághoz való jog után következik. Ezen alapvető emberi jogot az alkotmánynak biztosítania kell(ene), és intézkednie kell(ene) a politikai és a gazdasági szféráról független környezetőr testület fölállításáról, mely a legfőbb ügyészhez vagy a közigazgatási bírósághoz hasonlítható státuszt kapna.

2.)A ma élő nemzedékek ne gyakorolhassanak diktatúrát a jövő nemzedékek fölött!

Ugyancsak el kellene ismernie az alkotmánynak a legdiszkrimináltabbak, a legkizsákmányoltabbak, a minden érdekvédelemtől és képviselettől megfosztottak: a még föl nem nőtt és jövendő nemzedékek emberhez méltó környezethez való alapvető jogát. Ne lehessen életföltételeiket elpusztítani, ne lehessen őket minden korlát nélkül meglopni, egészségüket már megszületésük előtt tönkretenni. A jövő nemzedékek ezen jogos érdekeit külön független szószólói intézménynek kell képviselnie a döntésmechanizmusokban, mintegy kollektív gyámhatóságként, legalább olyan jogkörrel, hogy érveit előadhassa, a nyilvánosság elé vihesse.

3.) Az ökológia legyen alaptantárgy. Létforrásaink nélkülözhetetlen ismerete, az ökológia legyen alaptantárgy az anyanyelvhez, számtanhoz, és történelemhez hasonlóan, akár más tantárgyak óraszámainak terhére!

4.) Valódi sajtószabadságot!

Alkotmányjogi, úton kell biztosítani a gazdasági hatalom és a környezetvédelem közlési esélyegyenlőségét: a formális szabadságon túl az egyik részről sem túlkiabálható valódi közlési szabadságot. A szabadpiaci rendszerben a tömegtájékoztatási eszközök nagy része vagy mindegyike magánvállalatok tulajdona, melyek a gazdasági összefonódások miatt nem érdekeltek abban, hogy a közvélemény hiteles és összefüggéseiben bemutatott képet kapjon a környezet állapotáról.

A szabadpiaci rendszer nagy tömegtájékoztatási eszközeiben valójában gazdasági érdekeltségű, kíméletlen ökológiaellenes cenzúra érvényesül. Ennek ellensúlyozására mondja ki az alkotmány vagy a sajtótörvény, hogy az állampolgároknak joguk van a létforrásaik - a természeti környezet - állapotáról a gazdasági érdekektől is független , könnyen hozzáférhető, alapos információkhoz jutni, az összefüggéseket megismerni. Ezért minden nagy tömegtájékoztatási eszköz köteles hetente egyszer az időjárás-jelentések mintájára közreadni a nemzetközi tekintélyű független környezetvédő szervezetek (WWF, Greenpeace) helyi és globális jelentéseit, fölhívásait, figyelmeztetéseit.

5.) A környezetvédelem váljék anyagi érdekeltséggé!

Az ökoszociális adórendszer a környezetvédelem leghatékonyabb módja, és e hatásán túlmenően a szociáldemokrata és konzervatív-liberális adósé- mák válságából való egyetlen értelmes kiutat jelenti: az életszínvonal rövid távon változatlan marad, néhány éven belül pedig javul; a munkanélküliség csökken; a vállalkozói kedv növekszik, a gazdasági élet fölpezsdül; az államház- tartás egyensúlya javul; a környezetvédelem nem kiadásokat, hanem bevételeket jelent stb.

E rendszert korábban az Egyesült Államok egyes államaiban, Svédországban 1989-ben vezették be, Ausztriában bevezetésének kérdése napirendre került. A tapasztalatok föltűnően meggyőzőek, de a vonatkozd irodalom nehezen hozzáférhető a gazdasági ellenérdekek erős sajtóbefolyása miatt.

A rendszer lényege, hogy nem a jövedelmek, hanem bizonyos áruféleségek, nevezetesen a környezetkárosító anyagok, eszközök, beavatkozások (forgalmi adó jellegű megadóztatására kell koncentrálni.

a.) Radikálisan csökkenteni kell a jövedelem-, nyereség- és béradókat.

b.) A környezetkímélő vagy ilyen szempontból semleges árufélék és szolgáltatások forgalmi adóját meg kell szüntetni.

c.) Drasztikusan meg kell emelni a nyilvánvalóan környezetkárosító anyagok, eszközök, szolgáltatások és beavatkozások forgalmi adóját, s a piacról való kiszorulásuk mértékének arányában újból és újból emelni kell a rájuk kivetett adót.

Magyarországon minél előbb, még az új gazdasági struktúra kialakulása előtt be kell vezetni ezt az adórendszert, hogy konfliktust ne okozzon. De legalábbis el kell kezdeni széleskörű közéleti megvitatását.

E hiányzó demokratikus, jogállami és piacgazdasági biztosítékokról nem szabad megfeledkeznünk, hogy a keleti sémák után ne a sematikus nyugati szólamok, s a mögöttük megbújó közönséges gyarmatosító érdekek áldozatává váljék az ország.

Burgenland, 1990.

Kedves Gyuri!

Ne kérj tőlem statisztikákat, bár beszerezhetők.

Amit írtam, mindennapi élmény, érzés: az ipari gőzhenger üldözi, irtja a természetet. Statisztikával nem lehet jól kifejezni azt, ami itt folyik. A sündisznók, a békák, az útszéli virágok kipusztulóban vannak Ausztriában, mert korán és sűrűn nyírják a réteket, árokszéleket. Még az erdei-mezei dűlőutak mentén és évente ötször (!) nyírják félcentiméteresre, így számos növény el sem tudja hinteni a magvát és kipusztul. A rovarok, kisállatok elveszítik életterüket. Nincs menekvés: a folyók partjára is lenyúlnak a speciális darus nyírógépek egészen a vízpartig! Az erdei-mezei dűlőutakat aszfaltozzák, minden folyót, a legkisebb patakot, eret egyenes árokba, csatornába terelnek. Reklámokkal megbolondított parasztemberek kéthetente félcentisre nyírják holdnyi gyümölcsösük füvét, majd megszárítják és elégetik... Nem folytatom. Költőzz egy osztrák erdőszélre és olyan ipari zajban élhetsz, mint egy gyár csarnokában: motorosfűrész-vijjogás, traktordübörgés, teherautók, erdőszéli fanyűvők.

Miért lakom akkor még Ausztriában?

Nagyon egyszerű a válasz: látva, hogy mit művel az ipari gőzhenger, feleségemmel céltámogatást adtunk nemzetközi környezetvédelmi szervezeteknek magyarországi gazosok, bozótosok vásárlására, hogy majd védett területté nyilváníttassuk. Ötvenezer schilling adósságunk lett, amit most nyögünk. Dél-Burgenlandban a menekültek szociális gondozójaként dolgozom, s így törlesztem a kölcsönt és kamatait. Egyúttal úgy érzem, küldetésem van: világossá kell tennem a környezetvédőknek Magyarországon, hogy MOST adottak a magyar természetvédelem lehetőségei. A privatizáció, reprivatizáció, és "önkormányzatizáció" után több védett terület nem létesül.

Üdv. Károly