Fóti Péter

Kibuc-autónk van!!!

 

Remélem a cikk címe elég meglepő, de sokak számára azért érthető. Mármint legalább a kibuc szó. Akinek mégsem annak számára annyi magyarázat az elején, hogy a kibucok izraeli települések, ahol az emberek közösen dolgoznak és közösen használják az anyagi javakat.

 

Ha valaki most azt gondolná, hogy e sorok szerzője izraelben él, az téved. Sokkal közelebb lakom, nevezetesen Bécsben. Akkor meg hogy jön ide a kibuc kérdezheti bárki joggal!

 

Ime a magyarázat: Egy olyan egyesület tagjának csaptunk fel feleségemmel, amely azt tüzte ki magának célul, hogy enyhiteni igyekszik a városok zsúfoltságát, annak is egyik aspektusát: Azt, hogy a városokban a gépkocsik lassan kiszorítják az ott lakókat.

 

Az ötletet egy megszállott zöld barátunktól kaptuk, akinek arról vitatkoztunk, hogy szabad autót venni. Már már meggyőztük őt (ezt viccből mondom, mert ez lehetetlen), mikor előállt azzal, hogy látott egy hirdetést, amelyben egy egyesület hirdeti magát azzal a jelszóval, hogy szomszédok közösen használnak autót!

 

Ezek után jártamban keltemben valóban egy ilyen plakátra akadtam: AUTONATIVE a neve az egyesületnek, és a plakáton egy puzzle szerűen felosztott autó látható.

 

Még néhány sikertelen próbálkozás után, amikor megpróbáltunk közösen autót használni, kollégákkal, családtagokkal, egy este elmentem az AUTONATIVE heti információs estjére.

 

Itt az ideje hát, hogy a lényegre térjek: Az AUTONATIVE azoknak a mérsékelt zöldeknek való, akiknek nem életszükségletük, hogy akkor vágják be magukat egy pöfögő masinába, amikor éppen kedvük szottyan, de akik néha ezt vagy azt a bevásárlást, kirándulást szeretnék autóval megtenni. Az ötlet Berlinből származik, és ott állítólag sokkal több tagot is számlál az egyesület. Nem akarok nagyot mondani, de amennyire emlékszem Berlinben 1000 tag és 50 autó áll a tagok rendelkezésére. A mi bécsi egyesületünk 55 tagot számlál, és most vesszük a negyedik autót.

 

Az autókat abból a 7000 Ös-es kaucióból vesszük, amit mindenki belépéskor befizet, de amit kilépéskor mindenki visszakap. Az autók azután Bécs különböző pontjain állnak, fedett garázsban.

 

Ha egyáltalán nem használ valaki autót, akkor az csak a havi 70 öS tagsági dijat fizet. Ha viszont valakinek autózni támad kedve, akkor csak veszi a telefont és felhívja az éjjel nappal elérhető autófoglaló központot (ezt egy erre specializálódott cég végzi) és megkérdezi, hogy akkor és akkor attól és addig van-e autó. Csodák csodája, eddig abban a négy öt esetben amikor az elmúlt három hónap során autót kértem, mindig volt!

 

Mindez azt mutatja, hogy lehet abban valami, hogy 95% esélyed van arra, hogy kapjál autót! Mindez akkor igaz, ha minden 15 emberre jut egy autó, és a bérleti árak a szabadpiaci autóbérlési áraknál 30-40%-al olcsóbbak. Ez azt jelenti pl, hogy egy hétvégi 300-400 km-es autózás kb 1000 öS-be kerül benzinnel együtt.

 

Tudom aki ezt olvassa az rögtön elhül, és a pénztárcájához kap és belenéz. De persze azt is tudja mindenki, hogy ezt nem a magyarországon keresők számára találták ki. Az én fizetésemhez képest sem kevés ez az összeg (nettó 20.000-et keresek), és bizony meggondolom, hogy a vonat helyett autóval menjek-e. Es talán éppen ez a jó a dologban. Aki ugyanis egyszer az autójába invesztált, az aztán használja is kerül amibe kerül. Nekem viszont nagyon kellemes, hogy az autó akkor áll rendelkezésemre amikor akarom, és sem szervizbe nem kell rohangálnom vele, sem alkatrészeket nem kell hajkurásznom. (Régebben egy SKODÁM volt!!)

 

Persze mint minden dolognak vannak szükséges feltételei. Ilyen, hogy akik az autót gondozzák, ezt valóban meg is tegyék (Eddig egyszer ellenőriztem a keréknyomást és akkor pontosan stimmelt), és hogy azok akik veled együtt használják a kocsit kíméletesek és óvatosak legyenek. Másik fontos feltétel, hogy az egész szisztéma ki legyen találva. (A kulcstartó trezortól, a tagsági szerződésig, a tarifáktól a büntetésig)

 

Mindezeket szívesen bocsájtom azok rendelkezésére, akik ezután érdeklődnek (minden németül van!).

 

Befejezésül még annyit: Az AUTONATIVE most tervezi, hogy a kis és a kombi típusú autók mellé egy kisbuszt is vesz! (Közös tulajdon, közös nehézségek, közös örömök) Tehát világ zöld autóhasználói - egyesüljetek!!!

 

Bécs 1993 május 20.

VISSZA A FŐLAPRA

Harmadik Part teljességügyi értesítő 1989-1995

Utolsó javítás: 2001.04.18.