Forian Szabó István

Bateson tudománya

Az előző oldalakon Gregory Bateson (1904-1980) híres művének, a (Steps to an Ecology of Mind) A szellem és a rend tudománya c. könyvének bevezetőjét olvashatták. Az 1972-ben megjelent, azóta több nyelven sok kiadást megélt tanulmánygyűjtemény korábbi 35 éves munkásságából válogat. Bár a tanulmányok – tematikusan – a bali szigetlakók festészetétől a cetfélék kommunikációjáig, a skizofrén elmebetegségtől az ismeretelméleti problémákig szinte "mindenről" szólnak, a kötet összefüggő és egységes olvasmány. Szerzője maga is elcsodálkozik azon a "kovászon", ami a sokféle tanulmányt összefogja. Bevezetőjében e "lényegről" próbál szólni: úgy olvashatjuk tehát, mint munkálkodásának, gondolati-teoretikus törekvéseinek önmaga által párolt kvintesszenciáját.

Batesont itthon (nem)sokan ismerik és (nem)sokat idézik, s ha mégis, főként a pszichológiai-pszichiátriai (néha szociológiai) irodalomban. Neve többnyire a skizofrénia kettős- kötés (doubble bind) elmélete kapcsán hangzik el – sajnálatos módon sokszor a hamisításig egyszerűsített interpretációban. Bár az évek során egyes szakterületek munkásai számára (pl. rendszerszemléletű pszichoterápia) afféle gogoli köpenyeggé vált, ahonnan mindannyian kibújtunk, munkássága érdemben alig ismert, legföljebb hírből vagy egyéb hivatkozásokból. "Hivatalosan" egyetlen sora meg nem jelent magyarul. Hazai befogadtatása – már amennyiben egyáltalán beszélhetünk erről – még e csekélyke szinten is ellentmondásos. A szakirodalmi hivatkozásokban sokszor felismerhetetlenné torzul, vagy meg sem jelenik a bateson-i gondolkodásmód "specifikuma" – ugyanakkor (mondhatnánk úgy is, hogy ennek ellenére) munkásságát itthon is körüllengi egy sajátságos mítosz: Bateson valami "alapvetőt" (kikerülhetetlent, korszaknyitót, stb.) alkotott. Mint e cikkéből megtudjuk, saját, igencsak pezsgőnek tűnő szellemi környezetében hasonló ellentmondásos mítoszt érzett maga körül lengeni. Szerénységére – meg tán józan humorára – vall, hogy ezt nem csak az "értetlen környezet" számlájára írta, hanem a maga "többiekétől eltérő gondolkodási szokásainak" tulajdonította – valójában az általa felismert, nem egykönnyen kezelhető tudományterület velejáró nehézségének tekintette. "Az elmúlt két évezred során ez volt a legtetemesebb falat, amit az emberiség a tudás almájából harapott; ámde – mindenekelőtt kibernetikai okokra visszavezethetően – képtelen volt megemészteni" – mondja egy helyütt a kibernetikáról, ami saját ismeretelméleti tudománya egyik bázisául szolgált. (A kibernetika felfedezését egyébként a XX. század egyik legjelentősebb eseményének tartotta. Másik ilyen eseményként – egy rá jellemző fordulattal – a versailles-i békeszerződést említi; hasonlóságukat, gondolom, a fontossághoz társuló emészthetetlenségükben látta.)

Bateson nem pszichiáter volt, ám kommunikáció és rendszerelméleti kutatásai csakugyan a freudi korszakfordulóhoz hasonlítható paradigmaváltást alapoztak meg a pszichológiai-pszichiátriai gondolkodásban (és praxisban). E sajátos gondolkodásmód alkalmasint épp az individuum-központú, és a scientizmus hagyományos ("lineáris") ok- okozati összefüggéseit alkalmazó analitikus gondolkodásmód ellenében is interpretálható; merítenek is belőle jócskán Freud késői kritikusai. Abban is hasonló nagy elődjéhez – és ez egy végül is szakmai "outsider" esetében eléggé szokatlan jelenség – , hogy munkálkodásával egy világszerte tömegesen gyakorolható praxist indított útjára: ez a családterápia, melynek azóta is gombamód szaporodnak különféle "iskolái" és napi munkában praktizáló szakemberei. (Ám sohasem tartozott ehhez a mozgalomhoz.)

Mert, aminthogy Bateson nem volt pszichiáter (még anti-pszichiáter sem), nem volt családterapeuta sem. "Viselkedéskutatónak" ugyan vallotta magát, de – tanulmányai témaköréből következően – épp így lehetne genetikusnak, biológusnak, etológusnak, ökológusnak, antropológusnak, etnográfusnak, kibernetikusnak, pszichológusnak, vagy épp esztétának vagy filozófusnak tekinteni. (És így nem utaltunk még leginkább irodalminak nevezhető munkásságára, aholis – mint pl. platóni ihletésű "metalógusaiban" – szakemberek számára is újdonságként ható kérdésköröket feszegetett mindennapi újságolvasó közönség számára.) A különös az, hogy noha a szakterületeket szinte tetszés szerint tovább sorjázhatnánk, olvasása nyomán mégsem az a benyomásunk, hogy szokványos múlti- (vagy inter-) diszciplináris kutatásokról van szó, vagy hogy egy manapság ritkuló tudósfélével, egy soktudású "polihisztorral" találkoztunk.

Mint alábbi írásában oly plasztikusan kifejti, úgy 1969 táján "rájött", hogy szerteágazó kutatásaiban mindig is egyvalami érdekelte, tanulmányai egyvalamiről szóltak – olyas valamiről, ami e sokféle területen, egyszóval természetben/kultúrában egyaránt érvényes és alapvető ... valami. De micsoda ez a "valami" ?

Elébemenve cikkének, az Olvasó megnyugtatására rögtön közöljük, nem csak bennünk, hanem Bateson hallgatóiban, munkatársaiban, sőt, magában Batesonban is felmerült ez a zavarba ejtő kérdés: miről is beszél ő voltaképpen ? Állítása szerint egy növény levélzetének morfogenetikus elrendeződésében, a teremtésmítoszok értelmezésében, a fegyverkezési versenyben, skizofrén családok kommunikációjában, de még az olyan irodalmi "csevelyekben" is, melyek mondjuk a rendről és rendetlenségről vagy a franciák gesztikulációjáról szólnak, ugyanarról. Valami meta-tudományról lenne szó ? Kétségtelen: erről is. Tudomásom szerint soha nem fejtette ki, mint "rendszeres" filozófiát vagy effélét.

Ha mindenképp el akarjuk helyezni, őhozzá kell forduljunk mégis. Egy lakonikus mellékmondatában "az ismeretelmélet egy leágazásának" nevezi tudományát, mely "korábban nem létezett". Folyamatosan találunk utalásokat arra, mennyire elégedetlen azokkal a tudományos elméletalkotásokkal és kutatói praxissal, azon oktatásban is megjelenő "gondolkodási szokásokkal", melyekkel nap mint nap találkozik. De-konstruktőr: meggyőződése, hogy a szokványos klisékkel mindig ugyanoda (sehova sem) juthatunk, hogy gondolkodásunkat újra és újra "szét kell szedni" ahhoz, hogy adekvátabb valóságismeretre (és valóság- kezelésre) szert tegyünk. (Nem volt, legfeljebb magán-alkotóműhelyében, "dekonstrukcio- nista".) Egyes – alkalmasint a tudományos gondolkodás számára kezelhetetlen – jelenségek boncolása közben a hermeneutikus valóságfejtés terepgyakorlatán érezhetjük magunkat (nem volt hermeneutikus). A király vetkőztetéséhez hasonlóan mulatságos, ahogyan demonstrálja a tudományos igényekre törő viselkedéskutatások sokszor merőben tudománytalan, a tudományos metodikáknak fittyet hányó módszereit. És felháborodik azon, ahogy tudós kortársai képesek a sutba vágni, negligálni "az emberiség 3000 évének filozófiai és humanisztikus reflexióit". S míg egyrészről így "szétszedi" gondolkodásunkat, másrészről "rendmániás"; méghozzá univerzalisztikus igénnyel. Ezen "vakmerőségében" az antik görög gondolkodók frissességére emlékeztet.

Egy bizonyos: mintha elege lenne abból (vagy azokból) a professzionalizmus(ok)ból, melyek mentén egész világképünk kaotikus, összeegyeztethetetlen darabkákká töredezik szét. Továbbá: a világ természetéhez tartozónak tekinti, hogy emberi "működésünk" során nem csak megismerjük, hanem teremtjük a világban való rendet (avagy rendetlenséget); amit megismerünk. Ám, hogy melyiket tekintsük elsődlegesnek ...

De ne vágjunk tovább cikkének elébe; ítélje meg az olvasó, mi is az a valami, amit Bateson ígér nekünk; hiszen – mint mindig – efelé kívánja vezetni (a rögös úton megejtően könnyed léptekkel) érdeklődő olvasóit.

Végül két utalást a fordítói-olvasói gondokról. Az egyik: a fentebbi "valami" végül is már kezdetben, a könyv címében megneveztetik, u.m. "Ecology of Mind". A mind bármelyik magyar szótári fordítása (értelem, elme, stb.) ezen összetételben szokatlanul cseng; számunkra a legelfogadhatóbb a "szellem ökológiája". A könyv címe tehát, melynek bevezetője olvasható itt: A szellem ökológiája felé. A másik: a kötet tanulmányaira vonatkozó néhány utalás remélhetőleg nem hat zavaróan, Bateson írói vénájának köszönhetően bevezetője érthető és kerek egész, a tanulmányok konkrét ismerete nélkül is.*

* A kötetből két Metalógus a 3.Part 1993 Téli, 17. számában olvasható.