Ertsey Attila

JOSEPH BEUYS FELHÍVÁSÁRÓL

Ez a felhívás 1978-ban jelent meg először a nyilvánosság előtt. Röviddel ezután törtek be a Zöldek a nyugatnémet parlamentbe cserepes virágokkal, farmernadrágban. Az elveszett '68 után úgy tűnt, most esély nyílik, hogy a pártpolitikától megcsömörlött közvélemény teret adjon Európa keleti és nyugati felének újjáformálásához. Ma már tudjuk: a kísérlet nem sikerült. A Zöldek párttá váltak, és betagozódtak az általuk bírált tradicionális pártdemokráciába. A fiatalokat, akik újra és újra a változást sürgették, csendre intették szüleik és az adójukból fizetett rendőrség, miközben kölcsöneikkel folytonosan életben tartották a kómába zuhant kelet-európai gazdaságokat, gondosan fenntartva a status quót, a változatlanságot. Azóta csak néhány '68-as szökevény terrorista kétségbeesett és őrült robbantgatása visszhangzik.

A felhívás 1986-ban került hozzám, akkor fordítottam le. A hatalom talán már 1987-ben megengedte volna a közlését egy műegyetemi kiadványban, de emberi mulasztások miatt többszöri próbálkozásom ellenére, a publikálásra nem került sor. Miközben a kézirat valahol porosodott, az írás jónéhány kitétele aktualitását vesztette. (Milyen jelképes: a cenzúra helyét a mulasztás váltotta föl.) A felhívás javaslatai azonban máig érvényesek.

Az ezerkilencszáznyolcvankilences esztendőben Európa keleti fele felébredt, lerázta magáról a hatalmi struktúrát, de a Nyugat még alszik. Beuys ébresztése hatástalan maradt. 1984-ben jósolta: még ebben az évszázadban bekövetkezik az összeomlás. Nos, a fele már megvalósult. Vajon a nyugatiak elhiszik-e azt, amit sajnos mi is elhittünk, hogy a rendszer örökké tart? Amint láttuk, napok alatt széthullott.

Most az eufóriából felocsúdva azok számára, akik még megőriztek valamit történelmi emlékezőtehetségükből és levegősebb távlatokból szemlélik az eseményeket, furcsa megfigyelések adódnak: alighogy felszámoltunk egy hatalmi struktúrát, kreáltunk egy újat, ezúttal több párttal, nyugati mintára. Entellektüelek, akiket sokan évekkel ezelőtt alternatívokként tartottak számon odaát, ma lelkesen piacgazdaságot és Suzukit követelnek.

Az olyan alapvető kérdések azonban — furcsa módon — szóba sem kerülnek, mint például: mi a tőke? Mi a profit, mi a piac, mi a tulajdon, avagy: lehet-e egy államtól és multiktól megszabadított gazdaságot létrehozni? Avagy: mi az, hogy demokrácia? Pártok vetélkedésének kitett nép helyett lehet-e pártmentes népképviseletet elképzelni? Avagy: kell-e nekünk egy külön hivatal, hogy iskoláinkat működtesse, kell-e helyette profitorientált elitképzés, kell-e kommersz kultúra — egyáltalán lehetséges egy állami és gazdasági befolyástól mentes szellemi életet elképzelni? Nos, pillanatnyilag úgy tűnik, Nyugat lába elé dobtuk magunkat, önként. Lelkes kapitalizálódásunkat Liska Tibor úgy kommentálta: "a részvénytársaság a legfrissebb döglött ló".

Itt egy felhívás, mely a nyolcvanas évekre adott gondolkodnivalót. Mit fogunk csinálni, ha összeomlik — mindkét szisztéma, a jóslatok szerint húsz éven belül.

Most itt állunk, gondolatok híján az események sodrában, és titkon úgy érezzük, nem ezt a lovat szerettük volna. Mintha megint kimaradtunk volna valamiből. Fecseg a felszín, hallgat a mély.

Beuys felhívásának alapja az az 1919-es felhívás, melyet Rudolf Steiner intézett Európa vezetőihez, egy olyan Európa képét vázolva föl, mely elkerülhetővé tette volna a második világháborút. Az általa akkor jelzett szellemi-politikai-gazdasági problémák máig megoldatlanok maradtak, azonban az azóta eltelt idő során elsősorban Kelet-Európában az elviselhetetlenségig fokozódtak. 1919-ben visszhang nélkül maradt Steiner figyelmeztetése, és ez lett a sorsa Beuys itt bemutatott dokumentumának is.

Mire ez az írás megjelenik — összesen tizenkét, de legalábbis négy év késéssel -, már nyilvánosságra került egy újabb felhívás, aktualizált tartalommal, az elmúlt év fordulatával új feladatok elé állított Európa számára. Ez az írás felhívás a gondolkodásra, és figyelmeztetés a mulasztás bűnének veszélyére, ahogy Steiner zárószavai tették az I. világháború katasztrófája után: "...vagy erőt vesz magán az ember és gondolkodásával a valóság követelményeihez kapcsolódik, vagy a szerencsétlenségből semmit nem fog tanulni, hanem azt, amit okozott, a továbbiakban létrehozottakkal a végtelenségig fokozza."