Bartos Tibor

EGYETEM -BEGYETEM

Tertia Kiadó, Budapest, 1993., 143 lap, ára 342 Ft."

Szirmai Imre doktor a pesti egyetem Neurológiai Intézetének tanszékvezető professzora lett. Beiktatása után, első tisztelgő látogatásom alkalmával már ott láttam íróasztalán könyve korrektúráját. Belelapoztam és elszörnyedtem. Hiszen ez az Egyetemi Intézetek Összehasonlító Viselkedéstana! Hogy merészeli? Meg se melegedett még a tanszékében!

Nem hangoztatja ő, de kiderül a napnál világosabban: az Intézetek tudós férge is állat, akár az, amelyik ketrecében kísérletre vár épp ott. S az oktalan állat, ha ketrecbe zárják többedmagával, viselkedik úgy, mint az okos tudós, ha többedmagával zárják intézetbe. E szembeötlő hasonlatosságra csupán az ajánlott irodalom jegyzéke céloz, az etológia és szociobiológia nálunk szinte titkos klasszikusaival, Konrad Lorenz, Robert Ardrey és E.O. Wilson műveivel.

Mikor már a könyvet olvashattam el a cím ajánlása szerint, először EGYETEM, elejétől a végéig, majd METEYGEB, végétől az elejéig, csillapodtam. Ha egy ötvenéves férfit pályája delelőjén beiktatnak mondjuk a pesti egyetem elméleti matematikai tanszékének professzorává, és első könyve, amit a taláros szertartás után az asztalra tesz, az arról szólna, miféle hízelkedéssel és csalással /csak a Költőt idézzük!/ jutott idáig a tudományos ranglétra és az egymásnak támasztott intézeti ranglétrák megmászásában – akkor bizony a professzor úr a fészkébe piszkit. Neurológusnak viszont szakmájába vág az élveboncolás. Ha tudományos státusharcának évtizedeiben nem tett szakszerű megfigyeléseket a státusharc természetéről, neurológusnak sem sokat ér. Ha tett, de megtartotta magának, vagy éppen franciául írta meg és pornográf képek alá süllyeszti professzori íróasztala mélyére a vihogó utókornak – akkor annyit nem ér, mint egy ijedős kritikus.

Szirmai professzor könyvét tehát szakkönyvként kell forgatnunk, mint ahogyan remélem a tyúkok forgatják T.Schjelderut-Ebbe 1922-ben napvilágot látott művét a tyúkudvar csipkedési rendjéről. És ugyancsak remélem, tyúkeszükbe vésik a norvég tudósnak véres státusharcukból leszűrt következtetését: " A világot zsarnokság forgatja a sarkában: a lét minden nyilvánulásában benne a zsarnokság." Egy mondat. Egy törvény. A zsarnokság nem átmeneti idő két szabadságharc között. A szabadságharcok is csak pillanatok az állatemberi csatapiacgazdaságban, végül a zsarnokság mindent legyőz.

Nem is ám a szerelem! Ha akvárium vizét hűtjük annyira, hogy halai a szerelemről úgy felejtkezzenek el, mint a tanszemélyzet az intézetben, attól még státusharcukat mondjuk a professzorságért zavartalanul vívják tovább. Hódoltságunk korában efféle tételek nem válhattak ismertté nálunk, bár a demokrácia zsarnokságának országaiban sem fordítottak a közgondolkodáson. Aki a három ajánlott tudóst megjelenésük idején, huszonvalahány éve olvashatta, ujjongott, hogy kezdődik végre a huszadik század a százhatvanvalahány évesre nyúlt tizenkilencedik után. Aztán dehogy kezdődött. S már azt is látni, miért nem. Ha teszem azt, én a félszívemmel azért szorítok Szirmai professzornak, hogy jaj, csak valami baja ne történjen, kívánságom érthető úgy, hogy bár a könyvét ne olvasná senki, maradna hatástalan. Ha igazán megértik az előtte járt három tudóst, akkor sem a huszadik század kezdődik el, hanem őket szedik miszlikre.

Szakkönyvét Szirmai professzor az Elsőknek ajánlja, a státusharc bajnokainak, azoknak a zsarnokoknak, akik idejük fogytával, már a hűdésnek tartóan, de éppen ezért az örök Hivatal számára a leghasználhatóbban kerülnek az élre. Továbbá ajánlja a feleségének. Kitetszik ebből, hogy akadnak az összehasonlító viselkedéstan birodalmában nagyobb hatalmak is az Alfának nevezett tyúkudvari győzteseknél. Például a gazdasszony, aki késsel a kezében kimegy szétnézni vasárnapi ebédért.

Az Elsőknek, Alfáknak győzniük csakis Másodikak és Harmadikok, Béták és Gammák fölött lehetséges. Tudja ezt a neurológus hivatalból, ezért jön a találkozónkra olyan micisapkában, amilyet én ugyan a fejemre nem tennék. De velem szemben nem Alfa ő. Én a barátja vagyok, mint látni a megjegyzésemből is. Nem Alfa ő az utcán sem, s főként nem a Hivatal előtt, mert az csupán a legjobb hírközvetítőt tekinti benne. Bölcsen. Japáni viselkedésvizsgálók majomhordák közt fordították volna meg azt a hírt, hogy a cukor jó. Azért adtak az egyik horda Alfájának, a másik Gammájának. Az Alfa teljes hordája megjelent három órán belül újabb cukorért, a Gammáé csupán három hét múltán.

A szerencsétlen végű társadalmi darwinizmusra tekintettel tilos máig az emberre vonatkoztatás az állattársadalmakkal foglalkozó biológiai tudományokban. Szirmai professzor fordít a tilalmon és csak az Elsőket boncolja illogikus szikéjével, az Alfák mintha nem is volnának. Húsz év távolában már, hogy intézeti karrierjére vonatkozó visszatérő kérdésemet e szóval hárította el: "Darutánc." Mégis , ha a biológia szóba hozta, eltűnődhetünk a könyv olvastán, hogy az állatvilágban, ahol nem kinevezéssel és nem demokratikus választással jutnak felelős vezetőkhöz, vagyis Alfákhoz, milyen tulajdonságaikért emelik zsarnokként maguk fölé? Miről ismerszik meg az alfa hal vagy majom-alfa? Erejéről, bátorságáról, áldozatkészségéről? Küldetéstudatáról vagy éppen simulékonyságáról? Netán ő az Első Sumákoló? A faj versenyszáma válogatja az etológusok szerint. Az egyik Alfája ilyen, a másik olyan. Akadnak köztük elvétve Első Hazugok is, bár olyan állatfaj nem ismert, amelyik saját magának is hazudna. Ha az Isten nagy állatkertjében egyetlen vezér-tulajdonság megnevezésére szorítják őket, kibökik: a jellem az. Nem antropomorfizálnak-e véletlen? Hát nem, ha Szirmai professzor sorai közül olvassuk ki az emberi, intézeti Első erkölcsét: a fondorlatosságot.

Jó tudnunk akkor, ha a hálapénz csúsztatójának gyenge alkuhelyzetébe kerülünk. Mert ugye nem felejtettük el, hogy akik ebben a könyvben státusharcukat vívják, azok az orvosaink? Harcuk szertartásos bonyodalmait tekintve miránk voltaképpen nincs is szükségük. A bonyodalmak közepette mégis meg kell keresnünk a magunk tanulságát. Kerülhetünk orvoskézre előbb-utóbb. A kritikus sem úszhatja meg azzal a gyakorlati tanáccsal, hogy tessék szíves egészségesnek megmaradni, ameddig csak lehet. A tárgyhoz mérten fondorlatosabb tanács már, hogy a beteg válasszon magának buta orvost, aki Szirmai professzort ésszel föl nem érheti. Van választék. Megfontolandó az is, hogy inkább csinos, fiatal és naiv orvosnő fogja le az ember szemét, mint a státusharc veteránja. Ezek persze hirtelen tanácsok elesetteknek, tehetetleneknek, akik már semmiképpen nem ülnének le sakkozni Machiavellivel. De aki még fiatalsága virágjában választja hivatásul a betegséget, az akár ráverheti a partit egy intézeti Elsőre is, ha a könyv vezérfonala nyomán lát a dolgához.

Nem is csoda, ha az elmúlt néhány év során a bizalmunk megcsappant az egyetemi orvoslásban. Egyre többen folyamodnak a természetgyógyászat, csontkovácsolás, ráolvasás, ördögűzés és elátkozás új tudományaihoz. Azonban sokasodnak az információk. Ezeken az új területeken is hamarosan megkezdődik a küzdelem az álhírért, álnévért, tehát Elsőkre lesz szükség. A babvetés begyeteme a kertek alatt.