Bartos Tibor

Franklin Benjámin találmányai

Miért nem Graham Bell vagy Edison Alva Tamás találmányai?

Valójában választhattunk volna, ha szemfüles tolmácsok módján üres percünkben nem a könyvek közt, hanem a tárgyi világban keressük a közöst magyar és amerikai nyelv technológiájában, mert azt a rögeszménket hajtjuk, hogy az európai nemzetek a szerkesztés közös pályáján haladnak, s mivel természetük ilyen, nyelvüket is technológiává szerkesztették. A nemzetenként némiképp különböző szerkesztés, s amit a nyelvek elmondanak felőle: ezek a valóságos fogalmaink. Nem a bölcselet, nem a világszemlélet tesz európai emberré - próbáljunk csak a buddhizmushoz, taoizmushoz foghatót Európában találni, vagy ha nincs, próbáljuk fel ezeket, mint ahogy egy nemzedék éppen mostanáig próbálgatta, s milyen rosszul állt!

Csupán a szerkesztés közösségét tudjuk bizonyosan, ha negyedszázada keressük szemfüles tolmács módján, mit mond egyik európai nyelv a másiknak valójában. Amerikáról pedig Európa-járó amerikaiak ismeretsége, tolmácsolása, európai helyzetekbe való beleforgatása során annyit sikerült kideríteni éppen, mint Henry Jamesnek, az első Amerikából Európába szakadt írónak: hogy minden, amit az amerikaiak tesznek, jobban elüt az európaitól, mint amennyire az európai nemzetek bevándorlóinak teljesítménye egymásétól elüt. És bármilyen furcsa, a franciák Franklin Benjáminban már, alig született meg Amerika, Rousseau vademberét ünnepelték, aki "elragadta a villámot az égből s a jogart a zsarnok kezéből" - mert értette ugyan a kucsmás öregúr az európai nyelveket, mégis másként kezdett mindennek, mint az európaiak. Sikerre is vitte a dolgát, nem úgy mint mi, európaiak. Franklinnak e furcsaságban utóda a Messzecsuszottból megtért amerikás magyar. Annak is hiába válik arannyá a kezében minden, a falujabéliek szerint csak "különleges, mint a tejbetök". Nem ilyen aranykezűek újabbkori elvándoroltjaink. Igaz, nem is térnek meg, hanem élik valahol a Polaroid-képekről untig ismert kertvárosi boldogságukat, és amerikai-amerikai barátaink a Wiener Walzer folyosóján hüvelykujjal mutogatják, hogy lerí róluk a Cleveland, mikor mi még az agyszivattyút siratjuk. Pedig ha nekünk siratni valónk van, Amerika a légitársaságokat perelhetné, mert csakis ők szívhatták el az agyát ezeknek a nagy ígéreteknek átkelés közben, hogy odaát átlagfogyasztók lettek.

A kertvárosi és a toronyházi lakómegőrzők lakosát Belltől, Edisontól, Henry Jamestől és Franklin Benjámintól az különbözteti meg, hogy időközben a technikai szerkesztés a köznyelvet lekörözte. A múltkor idéztem Max Frischt: "A technológiával úgy rendeztük el a világot, hogy megismernünk ne kelljen." Újabb szerkesztési tapasztalatok nem forogván közszájon, a nyelvek mandarin-nyelvekké satnyultak, bürokratizálódtak: televíziók, telexek, újságok, számítógépek egymással beszélgetnek s az emberek, mivel nem tehetnek mást, boldogan fogyasztanak, fogalmuk sincs semmiről. Ez Amerikára, Európára egyaránt ráillik ma. Russel Baker, a Herald Tribune tárcaírója visszatekintvén az elmúlt évtizedre, sommásan Nothing Decade-nek nevezi. Én inkább mondanám a lakoma utoljának. Nem azért, mert a nemzetközi tudatlanság nem fogyasztana örömest, míg a világ s két nap - fekete törzsfő vekkerrel a nyakában nem boldogabb, mint az európai a színes mosógépével és az automata televíziójával -, hanem mert a nyersanyagok ára a tömegtermelés rablógazdálkodása után visszatér a valósághoz: az értékéhez. Szökik fel az arany ára, ijeszti olvasóit a világsajtó. Arról azonban nem olvasunk, hogy 1934 óta az ezüst ára megszázhatvanszorozódott, az ólomé megnegyvennégyszereződött, a rézé meg az óné megharmincszorozódott, a fémekéhez az arany áremelkedése tehát a legszerényebb. Holott ezek még nem a valóságos értékek, mert a nyersanyagok tragikus elpotyálását nem is fejezhetik ki, csupán megtermelt fogyasztanivaló drágulásához igazítják az árszintet. Az olcsóság lakomája még tombol, holott ha a vendégek tudnák, mennyire kiürült a kamra, még az amerikaiak is új Amerikát keresnének. Ha az is el nem fogyott volna.

Időszerűbb ilyenkor a lakoma jóhiszemű hirdetői, Bellek, Edisonok helyett olyan nemzedékkel foglalkozni, amelyik az óvilág jobblétéből ébredt az Új szükségeire, mint az alapító atyáknak nevezett amerikaiak nemzedéke. Mindent fel kellett találniuk új sanyarúságukban, de legelőbb magukat - Franklin Benjámin találmányainak puszta lajstromából kiderül ennyi.

Némely szentről írják kegyes életrajzok, hogy "születésétől az igaz hitért vitézkedett". Franklinnak sem hosszas a kibontakozása. Tíz éves korában kimaradt az iskolából, mert a számtan nem fért a fejébe. A villanykörte feltalálója, Edison, igaz, túltett rajta, mert ő már az első elemiből kibukott és később, villanytelepeinek megalkotása után is azt mondta: "Ha majd matematikus kell, fogadok."

Franklin apja gyertyamártó és szappanfőző műhelyében inaskodott, majd tizenhárom éves korában elszegődött bátyja nyomdájába. Tizenöt éves korában már lapszerkesztő mellette. Az észak-amerikai gyarmatok egyik legelső lapját, a New England Courant-t együtt alapítják. Egy év múlva maga ír bele (a korabeli angol elmélkedő próza nagysága, Addison modorában) oly eszesen, hogy a lapból egyre több fogy, bátyja féltékenységében összevész vele - így aztán le sem tölti inasidejét, megszökik, ami abban az időben a katonai szökéssel egyrendű vétség. Találmányainak lélektanába ekkor tekinthetünk először: Számadásának pontozó erkölcsnemesítése kamaszkorából való. Akkor sem megnyugvását kereste, hanem mindjárt az élete végső rendjét.

Philadelphiában állt nyomdászsegédnek, majd a pennsylvaniai kormányzó önállósulásra bíztatta és angliai kapcsolatait ajánlotta, hogy betűt és sajtót szerezhessen hozzá - azonban nem segített semmit, így aztán Franklin maga szerzi meg Londonban mestersége szerszámait két évi munka árán. Mielőtt hazahajózik, úszómesternek akarják megfogadni - játszik is a gondolattal, de végül csak magát tökéletesíti tovább egy találmánnyal: a békalábbal.

Hazaérkezésétől találmányai során pereg tovább az élete.

1727-ben philadelphiai iparosokból és kereskedőkből vitakört alakít kilencedmagával, s e bőrkötényes társaságból nő ki tizenöt év múltán a máig tevékeny Amerikai Filozófiai Társaság.

1729-ben New Jersey gyarmata, mint messzi vidéken legjobb nyomdászt, papírpénzének nyomásával bízza meg. Franklin, amíg a rézkarcokat készíti hozzá, traktátust ír a papírpénz szükségességéről, ilyenformán kétszázvalahány évvel megelőzi a New Deal közgazdasági érveit: munkaadó és munkavállaló viszonyát a teljes nemzetgazdaság bizalmi körévé bővíti.

1731-ben megalapítja Philadelphiában az első nyilvános amerikai kölcsönkönyvtárat.

1732-ben Richard Saunders írói néven megindítja a Poor Richard's Almanack-ját. Évente jelenik meg és huszonöt évig hordja szét a gyarmatokon a szegényember "célszörüségét", hétköznapok konyhai, házkörüli tanácsait, történelmet, helyismeretet az Újvilágba csöppenteknek. Ez a "csízió", ahogy a mindenttudó lőcsei kalendáriumot neveztük valamikor, tízezer példányban kélt - a legnagyobb nyomdai példányszám az akkori Amerikában. Talán csak az Almanack töltése jár Franklin fejében, amikor a francia, az olasz, a spanyol, majd meggyőződése ellenére a latin nyelvet kezdi tanulni, mert Cato erkölcsös Disztichonjai az Almanck-ban az első napvilágot látott fordítás Amerikában.

1736-ban a pennsylvaniai gyarmati gyűlés titkárának választják. E végrehajtó bizottság - hiszen a törvényt Angliában szabják meg - tagjaként tizenöt évig szolgál, de már beválasztása évében él a tekintélyével: megalapítja Philadelphia tűzoltóságát - s hozzá mindjárt az első amerikai tűzbiztosítási társaságot.

1737-ben a philadelphiai posta szervezésével bízták meg. Egyidejűleg szervezi rendőrségét, utcáinak kövezését, világítását.

1741-ben szerkeszti a később Franklin-kályha néven ismertté vált légkilökéses, füstkörülvezetéses, cserélhető részekből álló vaskályháját. Nem szabadalmaztatja, hanem 1744-ben élvezetes leírásával egyik vitaköri társa vállalkozását hirdeti, aki a kályhát gyártja. Pennsylvania a kormányzó-helyettesének a szabadalmazásra vonatkozó ajánlatát ezzel utasítja el: "Mivel a mások találmányainak nagy hasznát látjuk, örülnünk kell, ha hasonló szolgálatot tehetünk, ingyen, jókedvünkből." A fűtés kérdése sokat foglalkoztatja. Még 1785-ben is levelez Ingenhusz-szal a kéménykormozódás kiküszöböléséről. Másrészt a forró levegő és víz áramlásán tanulmányozza a sugárhajtást: a hajóba szerkesztett U-alakú csővezeték hajlati hevítésekor támadó vízáramlás hajtóerejét.

1749-től 1753-ig végzi legnevezetesebb villamos kísérleteit, s amikor írását a pozitív-negatív töltésről és a villámhárítóról közzé teszi, a Harvard és Yale egyetem doktorának választja, az angol tudományos akadémia, a Royal Society a legfontosabb tudományos felfedezésért kijáró Copley-éremmel jutalmazza, mint az első külföldit, XV. Lajos király pedig az emberiség nevében ír köszönő levelet érte.

Nem szabadalmaztatja a villámhárítót sem - csupán a nagyrészt fából épülő gyarmati települések tűzvédelmét szorgalmazza. A papírsárkánnyal vihart kergető Franklin képe azzal teljes, hogy nemzetközi hírnevét nyomban philadelphiai városi kórház alapításáért veti latba, s az ő buzgólkodására nyílik városában 1751-ben főiskola is, a későbbi Pennsylvania Egyetem.

Źrásai minderről annyira közérdekűek, hogy szépirodalomként olvashatók - művészet és tudomány, akár a későközépkor mester-művészeiben, benne sem válik el.

De van, aki amerikai hirdetési szakembert, az első PR mant látja munkában. Ebben is van igazság. 1753-ban az összes gyarmatok postájának szervezését bízzák rá. Húsz évig viseli a postamesteri tisztséget és megbízhatóvá, jövedelmezővé teszi a postát - hiszen lapját, a Pennsylvania Gazette-et jobban forgalmazhatja. Európában is később az útépítés és a postaforgalom javítása a sajtó érdeke volt, így lett a 19. századi ipari forradalom előkészítőjévé. Franklin tevékenységében akárhányszor a szent maga felé hajló kezét látni - aki azonban közösség embere, annak önzése is közhaszon.

Csupán kíváncsisága telhetetlen. Megfigyelte, hogy háza galambbugjában hat pár galamb fészkel mindig. A bugot kétszeresére bővítette, s mindjárt tizenkét galambra szaporodott a tenyészet. Ebből a megfigyelésből születik az országok népesedéséről szóló tanulmánya 1755-ben, Malthus 1798-ban napvilágot látott hírhedt művének elődeként - hírhedt cáfolhatatlan borulátásért mind túlnépesedéssel fenyegető korunkig. De a Konrad Lorenz-féle új biológai vigaszában sincs köszönet, hogy tudniillik egyetlen állatközösség sem szaporodik élelmezési lehetőségeinek végső határáig - mert a stressz előbb végez vele.

1754-ben, a hétéves háború kezdetén a közös védelmet javasolja a gyarmatoknak, s bár egyetlen gyűlés sem szavazta meg, mégis Franklin pendítette meg először a föderáció gondolatát.

Az albany-i gyűlés a gyarmati részvényesek adózásának ügyében fellebbezéssel küldi a királyhoz 1757-ben. Angliában Hume, Adam Smith fogadja barátjának, Edinburgh a díszpolgárának és az oxfordi egyetem a doktorának - de a koronatanácsnak már nemzektözi tanácsokat oszt a hétéves háborúval kapcsolatosan.

1761-ben hazatér és egy darabig békít a gyarmatok és Anglia vitáiban. Vádolják, hogy brittekhez szít - de amikor a "képviselet nélkül adózás sincs" elvét veszélyeztetve látja, Anglia ellen fordítja új találmányát, a hoaxot, az irodalmi műfajjá tett fapofát: A porosz király ediktuma című írásában fojtott kuncogással bizonyítja, hogy mivel Angliát normannok foglalták el és poroszok védték az elmúlt háborúban, a porosz király jogosan vethet rá adót. Egy másik hoax-ában - Fegyenctelepítés a gyarmatokra - azt ajánlja, hogy az amerikaiaknak a nyakukra szabadított fegyencek ellenében illő volna mérges kígyókat szállítaniuk Angliába. Egy harmadikban - Egy nagy birodalom kicsinyítésének szabályaiban - az angolok talán nem látták a tréfát, mert napjainkig híven követik.

Bár két évtizeden át munkál az északamerikai gyarmatok függetlenségén, a Függetlenségi Nyilatkozatnak nem feltalálója. Feltalálta viszont a róseibnit. Amikor az Anglia ellenes szövetség megteremtésének leckéjével Franciaországba küldik, a burgonya mint takarmánynövény száz éve ismeretes már Európában, de a francia konyha is csak öt évvel azelőtt kezd élni vele püré formáján. A máig nagy látogatottságnak örvendő párizsi Procope kávéház, amelynek Franklin a megérkezésétől törzsvendége, ismerteti meg közönségét a pommes frits-szel, és hiába ajánlója a vegetariánus Franklin, hiába sütik különb szakácsok máig amerikai-mogyoró olajban, angol nevén French fries.

Holott mindenfélét elneveztek róla. Nők a nyakukban viselték kucsmás képét, népszerűsége a francia udvarban, Beumarchais-val való barátsága legendás, sikeres diplomáciája Amerika önállóságának alapját vetette meg. Feltalálja a préshengeres sajtót, hogy leveleit sokszorosítva egymaga minél hatékonyabb lehessen, végül hírverése nemcsak a francia fegyvert és a francia szövetséget szerzi meg Amerikának, hanem a csodálatot a másik út iránt, amelyet Amerika járt, amíg az óvilág papsága-nemessége szorításából nem bírt kibontakozni.

Minket is ez a másik út érdekel Franklin Benjámin találmányainak örvén, főként azért, mert Európa amerikanizálódásának ötvenéves közhelye harminc éve a visszájára fordult: Amerika európaizálódott. Franklin közhasznú találmányaiból - katéteréből, bifokális szemüvegéből, vészcsengőjéből, vibrafonjából, hajókban alkalmazott vízhatlan kamrájából és a lebegő horgonyából, kálciumszulfát-gipsz-műtrágyájából nagyvállalkozások magánhaszna lett, és Amerikában is a gadgeteer, a barkácsoló tekinti benne ősét.

Franklin közhaszna egyébként csak Amerikában fért az európai fejekbe. Amikor a múlt századi székely kivándorló a fejszéjét, tiszántúli magyar az ásó-kapáját fogta s vitte, nem eresztette kéthetes fedélközi útján, majd munkához látott vele a lehetőségek hazájában, az első munkanap elmúltával elhajította. Eszmélnie kellett, hogy Amerikának nincs határa, mint a falujának. Szerszáma célirányosságához idehaza az is hozzátartozott, hogy a szomszédja rovására ne forgassa, ne nőjön vele a nyakára. A határművelésben itthon megszentelődött szerszámot Amerikában a határtalansághoz kellett igazítani, ha egyszer akkora földet fogott ki-ki, amekkorát megművelhetett.

A székelynek látnia kellett, hogy fejszéje jóval testesebb, az amerikai a köpüjétől (eye) hirtelen keskenyedik. Aki nagy fába vágja, könnyen kirántja, a szomszéd káröröme elmarad. Persze, az amerikai szerszám acélból, az európai pedig vasból készült. A magyar ásó vasára rászáradt a sár (became caked with dirt), éle-hegye egy-kettő elvásott. Az acél ásó tisztán, fényesen marad, élét megőrzi és súlya a vasnak fele. Mivel vékonyabb, kézzel a földbe nyomható - "kétannyit megforgatsz vele s még utána táncolhatsz", mint egy amerikás mesélte. A finom acél kapa köpüje éppenséggel nem is a fejében volt, hanem hajlított karon, a feszülés pontjától távolabb, hogy a kapás elébe nyúlhatott a hagyományos kapának, s a dereka sem fáradt annyira. Hihetetlennek tetszik, de az 1870-es években gyártott, mély és széles barázdát szántó angol eke átlagos súlya 120 kiló, az öntött acél amerikai eke súlya 20. Magyar gazdaember ezen a fejét csóválja, mondván, hogy ha a föld olyan, még a gyereket is felülteti a gerendelyre, hogy a szántóvas merüljön - holott a vékony vasú, éles, könnyű szerszám, ha fejsze, ha ásó, ha kapa, ha eke: erőmegtakarító és nem szükséges, hogy a súlyával hasson.

Fejcsóválás, fitymálás, lehurrogás volt az európai újító fizetsége. De az itthon megszégyenítettek boldogultak a legjobban Amerikában, és elöljártak véghetetlen határa hódításában.

A gyors technikai kibontakozás másik magyarázata, akár az európai középkor végén: a munkaerő drágasága. S hozzá még a magyar középkor végéhez hasonló lehetőség: az erőgépek, hidak, házak szerkesztéséhez való épületfa (timber) bősége. Ezért Amerika ugyanott folytatja a középkori ipari forradalmat, ahol Európában a vallásháborúk miatt elakadt. A falu határához, a céhes ipar korlátaihoz tanult ember az Újvilágban képességeit az új helyzethez mért rögtönzéssel, ezermesterkedéssel hasznosította. A fabőség és a munakerő-szükség hazájában a kulturmérnök, az erőgépek szerkesztője megint egyszer a középkor feltalálója: a faragómolnár (millwright).

Az energia fenyegető hiánya és a nyersanyag drágasága közepette ideje meggondolnunk, hogy civilizációk nem először akadnak el szertelenség miatt. Európa a fáját vas és réz kohósítására, üveggyártáshoz szükséges hamuzsír nyerésére a 14. századig fölélte. A műtörténet már hanyatlónak minősíti az európai gótikát, pedig Magyarországon a 16. század második évtizedéig épül a nagy ívközű (rossz "fesztáv": span) terem - templomok sora - ékes példájuk a Szeged-alsóvárosi. A függesztett álhálóboltozat tartószerkezete vagy a fedélszék gerendaerdeje, mint a nyírbátori református templom padlásterében látni, vagy - ha a fedélszékhez a fa hiányzott vagy később pusztult el a fedélszék - a belső térhatást rontó vonóvas. Az európai építészet végvirágzása után kőbe dermed, faltömegei a barokk korban elnehezülnek, végül a 19. századi Európában a történeti stílusok a vakolaton elevenednek meg, s ahol a mérnök munkáját befejezi, ott lát hozzá az építész, mint az épület cukrásza. A függönyfal újrafelfedezése Chicagóban, New Yorkban történt a 19. századvég felhőkarcolóinak szerkesztése közben, Európába a húszas évekre jutott vissza a Bauhaus-zal.

Az újra felfedezés mögött az amerikai faragómolnár két évszázados munkája áll. Fa-szerkezeteiben elveti az óvilági építészet kőhéját, és a fitymált "fatornyos falut", a református magyar parasztdemokráciák jelképét Amerikában újítja meg.

S amikor a vas tömeggyártása megkezdődik, az amerikaiak fából szerkesztik a vaskarikát is. Az európai kőműves épületfa szükében kőből épít tartóelemet, hidat, később vasból a követ is: teljes ívszeleteket emel be a kő-formára öntött vas-elemekből. Az amerikai építő leszabott vassíneket csavaroz a helyszínen, faragómolnár hagyományához híven, ami szegecselt vagy öntött elemek állandó kapcsolásánál jóval olcsóbb, gyorsabb, mozgathatóbb. A Niagara-híd, az első nagy ívközű függesztőműves vasúti híd építője azt írja a munka befejezésekor a vállalkozás igazgatóinak: "A megtisztelően rámbízott munka 400.000 dollárba került. Európában 4 millióért építették volna, és nem lehetne sem hosszabb életű, sem biztosabb."

A faragómolnár a tapasztalaton okul, szemre (rule of the thumb) dolgozik. Hogy a múlt század közepéig nem ismert statikai számítást, holott már régen vasból épített, sőt állt a Niagara függőhídja is, az az amerikai társadalom mozgékonyságában is nagy maradiságára, éppen nem óvilági, hanem ősvilági gondolkodására vall. Ha az európai kultúra csúcsteljesítményeihez, a székesegyházakhoz szükség lett volna matematikusra, bizonyára felfogadtak volna egyet - bár akkoriban nemigen találtak volna -, Edison meg hat évszázad múltán oly büszke szemmértékére, tapasztalatára és dilettantizmusára, hogy nem alkalmaz matematikust, holott találna. Graham Bell, a telefon feltalálója, a repülés, a hajóépítés, a genetika, az elektrotechnika kérdéseivel is foglalkozik, de egy szélvédett fapad megszerkesztését sem restelli - a kerékpár-szerelő Wright testvérek pedig feltalálják a repülőgépet. Félműveltségük ugyanolyan szembeszökő, mint Frankliné, aki Számadásában hosszasan és hiábavalóan értekezik a latin nyelv haszontalansága felől - vagy Leonardóé, aki latinul sohasem tanult meg és a humanista műveltséget szívéből megvetette. Ahogy mondottuk: a középkor végén elakadt ipari forradalom áthajózott Amerikába - Európában pedig kultúra és civilizáció elkülönül és elidegenedik.

Az "egységes reneszánsz emberrel" művészettörténészek beszélték tele a fejüket. Nem igaz, hogy Leonardónak, Michelangelónak és névtelen társaiknak tervei a kor lehetőségei előtt jártak. Igaz az, hogy nem volt irántuk érdeklődés, és a művész reneszansz dicsősége addig öregbedett, amíg díszépítészetet szerkesztett. Tavaly egy svájci műtörténész igazolta olasz erődítmények stílusán, szerkesztési elemein, hogy a kor melyik művészétől származnak. A "szükségépületeket" a reneszansz nem jegyezte. Nicholas Pevsner napjainkig standard építészettörténetének bevezetőjében olvassuk: "A fészer: építmény. A lincolni székesegyház: építészet." Franklin Benjámint a találmányai Európában ugyan nem tették volna honalapítóvá, nemzet nagyatyjává - inkább lett volna egy a minduntalan felbukkanó kínosan "nehéz emberek" közül.

Kísérjük át az Újvilágba az ipari forradalmat, mindodáig, hogy "amerikanizációnak" ismét visszatérhet. Ahogy ma látjuk, még európai találmány az előregyártott elem - a középkori építőpáholy anyakulcsa szerinti arányra a kitermelés helyén leszabott, Szeged, Jászberény, Gyöngyös, Nyírbátor, Kolozsvár szigorú ferences templomainak építkezéseihez szállított fa, kő és persze tégla - mert ne feledjük, hogy a jó tégla őrzi az épület arányát (ilyenformán előregyártottak a ll-12. századi kerektemplomok is Magyarországon. A szomszédos kiszombori hatkaréjos rotundának ikertestvérei az Ungvár melletti Gerényben, és a bodrogközi Karcsán láthatók is egy házgyár termékei). A kérdés Amerikában az lett, vajon az Európából üres kézzel érkezettek meghonosítják-e Észak-Amerika vadonában a házgyári szervezettséget - de mindazon iparágakban is, amelyek az óvilágban, a városi céhek középkori világában: szöszmötöltek. Ahogy ma kérdenénk: lesz-e gyors terítése a civilizációnak?

A kérdés nagysága, bár egy történelmi lépéssel elébb, itt a közelben is sejthető. Sétáljanak ki az Alsóvárosba és nézzék meg, mekkora a temploma. A középkori Al-Szeged lakossága mindenestől megfért benne. Majd visszafelé jövet tekintsék meg a Vár maradékában nyílt múzeum kőtárát. Jobbik neve téglatár volna. Java ugyanis a 15-16. század fordulójáról való öles formatégla, ablakrács, ajtófél, párkánytag égetett agyagból, nyilván a helyi építőkő-hiány pótlására. Kitetszik belőlük, hogy amíg az alsóvárosi templom építkezése zajlott, még legalább két ugyanekkora templom épült Szegeden. Akár az "overkill" ma, az ellenség lemészárolhatóságának többszörös lehetősége a fegyvertárban - Szeged késő középkori templomaiban több szegedi népet elhelyezhettek volna. Mire volt ez a szertelen gyülekezés? - lenne a józan érdeklődő első kérdése. A második, hogy kik gyülekeztek ilyen szertelenül. Ilyen kérdéseket sem a hazai kulturtörténet, sem a kultusztörténet nem bolygatott. S hogy kik építkeztek ilyen szertelenül, egyidőben? Legközelebb ide mindjárt Gyulán, majd a történelmi Szerémségben Újlakon (a mai vajdasági Illokon), távolabb a már többször említett városokban, csak ahol a kétségtelenül egy építőiskolára valló templomok máig állnak, arra műtörténetünk válasza annyi, hogy alighanem idegen munkaerők.

Az amerikai civilizáció első terítésének kérdéseire hasonlóképpen nincs válasz, azaz a történelem a kérdéseket sem tette fel. Kik csődültek annyira Amerikába és mire? Az utóbbi évszázad szólamai - a lehetőségek hazája, az amerikai álom, Winnetou tomahawkja, a linkre lődöző cowboyok - Donald kacsával, neon dollárjelekkel, Big Bandekkel és Fred Astaire cipőkopogásával illusztrált életforma - mintha csak kis sikkasztó banktisztviselők találhattak volna fel ennyi ízléstelenséget, ráadásul elnyomják az első kérdéseket.

Hajmeresztő megkockáztatnom, de akik itt Szegeden a középkor alkonyán megszállottan építkeztek, azok folytatták egy évszázaddal és egy illúzióval odébb Amerikában.

Érzem, igazolnom kell magam, hogy nem esett a fejemre valami a téglatárban. Az Alsóváros térítőinek, a mezítlábas ferencesek mozgalmának vadhajtása volt a Szegénység Testvérülete, másként fraticellik Európára terjedő eretneksége, akik a földön képzelték el a maguk boldog országát, és a Philadelphia nevet adták neki. Hogy veszélyességük a magyar egyházra mekkora lehetett, kitetszik abból, hogy a ferences rend főinkvizítorának, Márkai Szent Jakabnak háncs-fonatos ítélőszékét máig az alsóvárosi templom sekrestyéjében őrzik, abból az időből, amikor a szerémségi és "szögedi nemzet" eretnekjei fölött tört pálcát. Tudjuk azt is, mekkora menekülés követte tűzzel-vassal folytatott térítését.

Az eretnekségek homályos története Amerikában folytatódott, akár az Európában elakadt technikai forradalom. A fraticellik felekezete nem volt az első az Európát megrázó eretnek mozgalmak közt, a bevett protestáns felekezetek pedig nem voltak az utolsók, csak éppen rögzítették azt az arcvonalat, mely az államegyház és az ellene protestálók közt minden időkben hullámzott - katolikusok és bogumilok, katarok tamáskeresztények, pavlikánusok, waldensiek, husziták, hugenották közt, hogy csak a nálunk is honosakat említsük. A bizánci birodalomnak kedves szokása volt, hogy eretnekjeit a gyepüire telepítette: így történhetett, hogy a marosi só-út mentén annyi féle keleti hit nyomát találni. Nyugat felől meg, ha tehették, maguk is erre, Európa keleti gyepüvidékére özönlöttek. Erre indultak meg a 12-13. század flandriai textiliparának elégedetlen munkástömegei, a takácsok. Amikor Európa-szerte eretnekként üldözték őket, és azt sem tudták, eretnek-e, mert takács, vagy takács-e, mert eretnek, csupán két ország, Svájc és II. Géza Magyarországa fogadta be őket. Telepítettünk belőlük előbb Pozsony környékére, Győrbe, Esztergomba, majd Eger vidékére, későbbi hullámaikat a Szászvárostól Darócig terjedő erdélyi Királyföldre, majd a Szepességbe meg az alsó- és felsőmagyarországi bányavárosokba. Eretnekség és a reformáció kapcsolatát tehát, hogy az államvallással ellenkezőket itt sem sikerült évszázadokig semmiféle inkvizíciónak megtörni, mutatja, hogy a kálvinizmus éppen Svájcban és Magyarországon vert gyökeret, mikor tőlünk keletre sehol, még a római hit sem.

A magyar eretnek-történet teljes hiányáért azzal menthetjük magunkat, hogy az európai eretnek mozgalmak ismerete is igen hiányos. Azt pedig tudomásunk szerint senki nem kísérelte meg, hogy az Amerikába menekült eretnekek életéből és tevékenységéből - amennyit persze Amerikában is megírtak felőlük - európai életformájukra következtessen. Sejtjük inkább, mint tudjuk, hogy Magyarország középkori gazdagságának forrását, nemesfémbányáit kiaknázó népek eretnekek voltak, a selmeci és körmöcbányai, valamint a zempléni és gömöri bányavidékek kerektemplom-építőitől, szaracénoktól, kalizoktól, izmaelitáktól, akik miatt II. Endre királyt a pápa kétszer is kiátkozta, az 1525-26-os besztercebányai anabaptista-sztrájk szervezőiig legalább két népcsoport. De a keleti egyház kivetettjei, a kukurbiták, magyarán tökfejű kúnok, és a kalizok vallását követő szabad besenyők az erdélyi és felvidéki hegyeknél járhatatlanabb magyar vizi világban, az Alföldön őrizték hitüket a IV. lateráni zsinatról magyar hitkutatásra induló domokosok, ferencesek, sőt később a pálosok ellen. A fejérmegyei Sárviz-mellék egyik falvában, Kálozon a törzsökös besenyő lakosság máig Takács és Fésüs névre hallgat, mutatván, hogy mégis a mesterség örökíti tovább az eretnekséget, Liége, Gent gyapjúmosóinak, kékujjú kelmefestőinek vallását.

Az Európaszerte sikeres iparos-térítési forma, a céh, nálunk csupán a németlakta s adókkal-kiváltságokkal jól fegyelmezett városok lakói közt hódíthatott, illetve néhány magyarosodó városban, amilyen Buda, Szeged, Kolozsvár, Nagyenyed. Magyarok közt a mesterségek megmaradtak ősibb, bandázó formájukban, ahogy a székely ácsok máig dolgoznak: cimborában. Emlékeznek TIMBER szavunkra, s hogy a TIMBERWORK a ház- vagy hajóács munkája. A fedélszék CIMBORĆ-jában, CIMBORAKÖTž-jében benne visszhangzik a német ZIMMERMANN, de hogy későn tagosított erdélyi falvak gazdálkodásában a cimbora máig a közös ló-ökör-eke-borona használatot jelenti, tehát mintegy a korai gépállomást, arra utal, hogy a szerszám- és házközösségi életforma valamilyen eretnek-kapcsolatban lehet azzal a Cimber nevű északi német néptörzzsel, amely a korai középkor évszázadaiban ugyancsak szerszám- és házközösségben élt.

Az állammal szövetséges egyház az eretnekségben nem annyira a hitelveket üldözte, hiszen nem kell azt hinnünk, hogy a középkor emberei, vagy a vallásháborúk katonái csupa teológusok. Az üldözött eretnek házközösség rokontenyészet volt. Márkai Jakab szerémségi falvakat telepített szét, de már Szent László törvényéből tudunk a kalizok széttelepítéséről.

Az ács-cimborát, a halász-hadat, takácsok-bányászok felekezeteit az egyház elkülönítéssel és ellenőrzéssel igyekezett megbontani. A céh szó azt jelentette, amit ma is - szakmabelieknek a nyilvánosság kizárásával működő testületét. Ahogy a domokos inkvizíció 1256-ban az eretnekgyanús szűcsök Szent László céhét szervezi Brassóban, Kolozsvárt, Pécsett, az mintája lehetne az európai hitnyomozásnak máig: misékről, körmenetekről céhmester, segéd, inas az eretnekség gyanúja nélkül el nem maradhat, a céhtagok baráti kapcsolatait figyelik, s egy csomó különmisét, szentet, alapítványt, oltártestvérületet kapnak, bár bonyodalmas rendjükben még a papság sem igazodik el. A szentesített titkosság a cimborálás megőrzött külsősége, s a céhtagok úgy viselik, mint a szabadkőművesek együgyűbbje páholya jelvényét. Az angol nyelvben a GUILD szinonimája a MISTERY, ami beavatottságot jelent - MISTER persze a beavatott.

Szerzetesrendek energia-központjai: malom-monopóliumai tövében meghúzódó harmadrendek iparos eretnekségének műve a koraközépkor ipari forradalma. A céhek, ahol tudták, a 14. századra egységesítették eredményeit nemzetközi kapcsolataik révén, de a kibontakozást megállította szükkeblűségük, titkolózásuk Magyarországon, ahol a céhszervezet gyenge, de fa is, érc is bőséges, az ipari forradalom igazában a 15. század végén, a római irányítástól elszakadt szigorú ferencesek tevékenysége nyomában lendült neki, és haszna a sűrű mezővárosi hálózat, a nemzeti hit megannyi korai fészke.

Pennsylvánia első telepesei a reformációk-vallásháborúk korában szétszóródott, és az Új-Jeruzsálem, a "Philadelphia" megalapításának reményében ismét összeverődött eretnekek. A kvéker felekezet alapítója leicestershire-i takács fia. Előkelő angol híve, William Penn, szinte véletlenül kapja a pennsylvaniai gyarmatot, mert apja II. Károlynak nyújtott kölcsönét a Restauráció után Jakab király az északamerikai koronagyarmatból törleszti. Az Angliában üldözött kvékereknek szerencséjük volt Pennel és Pennsylvaniával. Kései felekezetükön már kiütött az agyonreformálódás fáradtsága. Nem kívántak egyebet, minthogy békén hagyják őket, mert céljukhoz, a "belső megvilágosodáshoz" a békesség hiányzott. Nem adhatta meg nekik Anglia a vallásszabadságnak ezt a minimumát? Nem, mert ahogy a reformációkon keresztülesett presbiteriánus egyház is hozzászokott az állami segédlethez, gyülekezeteit nem engedte lemondani a papi segédletről. Penn vitairata - No Cross, No Crown - címében kijelenti elhatárolódását egyháztól-államtól, mint egyébként a korakeresztény felekezetek is mind. Az 1682-ben alapított gyarmata kormányzását Penn az általános gyűlés 12 választottja útján intézi, bíróságai pedig a "12 dühös emberrel" , az esküdtekkel teljesek - mindkettőben felismerni az apostoli számot. Bálint Sándor szegedi kozmogóniájának "apostolai", a bogumilok is 12 választottal kormányozták felekezetüket, a magyar kerektemplomok ülőfülkéinek száma is 12 - mint Apostag megsemmisült kerektemplomában vagy Kisbényben - vagy karéjaik száma osztója a 12-nek. Azonban a kvéker jury nem esküdött. Nem esküdött az óhazában sem. Az állammal való közösködéstől tartózkodtak - az angol bíróságok pedig megértették, hogy az eskü megtagadása az állami bíróság illetékességének tagadása az önkormányzati felekezet szerszám- és gondosan titkolt nőközössége dolgaiban, ezért üldözték őket.

A kvékerek Amerikába szállítása királyi engedéllyel, a nagy tekintélyű Penn védnökségével, szépszerével történt. Nem minden felekezet ilyen szerencsés, hiszen az Amerikába igyekvők csekély részének volt pénze a hajóútra. A gyors betelepítés üzleti céljával dolgozó gyarmati társaságok ezért szervezték az "indentured servants", finoman szólva: szerződéses munkások rendszerét. A hajóút ugyan ingyen járt a szegődőnek, munkaerejüket azonban sokáig zálogba vetették. Megérkezésük után akár piacra is kerültek, ha a társaság a munkájuknál szívesebben látta a készpénzt. Akik közt William Penn térített Źrországban, Skóciában, Hollandiában, a Rajna mentén és a pfalzi grófságban, más választottak útján Cseh- és Morvaországban, sőt állítólag Comenius magyarországi habán hívei közt is, nyugat-európai mennonita testvéreikkel együtt a reformáció radikálisai - ilyen formán a vallásháborúkban mindenki ütött rajtuk. Igaz, szegények voltak hitvallásuk szerint is: a morva és német újrakeresztelők, akikre a gyarmat valamikori német többségének neve a "Pennsylvania Dutch" ragadt, és szelíd ágazatuk, a "Plain People"-nek nevezett, gombtól és beretvától irtózó amish-ek becsületes jómódjukban Amerika néprajzi különlegességének számítanak máig. žk lettek testületi áldozatai a hittérítő Penn nyomában járó angol gyarmati ügynököknek, akiket nem oktalanul nevezett "lélek-kufárok"-nak a német népnyelv. Összeszedésükkel nem kellett vesződni, teljes hajórakományokat tettek, de a philadelphiai fehér rabszolgapiacra az amish-ek emlékezete szerint élelem és víz híján épp olyan kevesen érkeztek meg, mint a feketék közül. Aki egyszer kikutatja majd a fehér "Gyökerek"-et is, az lesz a megmondhatója, hogyan alakultak újjá a megérkezett felekezetek: vajon hitfeleik gondoskodtak-e kiváltásukról s ilyen módon a zálog rájuk szállván, a közösségnek az Újvilágban is megvolt-e a szelíd kényszere - hiszen az érkezettek polgárjogot, az alapító levél szerint kijáró angol polgári jogvédelmet s hozzá egy darab művelni való földet csak a szerződés lejárata után kaptak, addig a társaságok törvényhatósága döntött sorsuk felől.

A házközösségben élt habánok - 18. századi nevük is a Haushaben-ből, a ház- és életközösségből ered - iparának legmaradandóbb emlékei a fehérmázas, kék-sárga figurális festésű kancsók, korsók, tálak Holicsról, Stomfáról, Modorból, Sárospatakról és az erdélyi fejedelmi birtokról, Alvincről. Erdélyi kastélyok leltáraiból, Bethlen Gábor nagyenyedi kastélya építkezésének ügyében folytatott levelezéséből tudni azonban, hogy a habánok vagy negyvenféle ipart követtek: szerszámközösségben, cimborában dolgozó takácsok, ácsok, kőművesek, kötélverők, kovácsok, szűcsök, vargák, szíjgyártók - a Sárospatakon tanító és nyomdászkodó Comenius magyar családneve is Szeges - sőt, sokféle dícséretet olvasni a "vinci újkeresztény doktorok"-ról is. Nem csoda, ha jó szakemberek lettek, hiszen gyermekeiket másfél éves korukon túl közösen nevelték közös műhelyeikben. Az amish-ek viszont máig a cimborában való földművelést tartják üdvözítőnek: nem gépesítenek, nem műtrágyáznak, villanyerőt is csak szélkerékkel gerjesztenek, lovaskocsin járnak, és gyermekeiket nem hajlandók állami iskolába adni, maguk nevelik, nem többre, mint írás-olvasásra, földművelésre. Jellemző, hogy üldöztetésük oka a 17. századi Angliában és Németországban az esküvés megtagadása volt, a katonáskodás megtagadása Amerikában a 18. században, és az állami iskolák megtagadása a 20. században. A '70-es évekig képeket lehetett látni az amerikai napi sajtóban, amint az iskolaügyi megbízottak síró-rívó nagykalapos, feketébe öltözött gyerekeket tuszkolnak az iskolabuszra, vagy a bíróságon kapcsokkal összevont talárú amish-eket (- "fekete németek"-nek is nevezett újrakeresztelő habánok kapcsokkal vonták össze, akár az erdélyi szász közösségek lelkészei és presbiterei a talárukat, mert a 17. században nemesi kiváltságnak vagy katonás hányavetiségnek ítélték a gombot -) sztoikus öregeket ítélnek el az iskolatörvény megsértéséért.

Zárkózásukban nem éppen divatosak ma, sőt a francia forradalom óta, a nemzetállamok alakulásának kora óta nem. Az amerikai földrészen való megtelepedés és gyökéreresztés nézőszögéből azonban másképp fest a dolguk. Dél- és Észak-Amerikáról tudvalévő, hogy bányakincsekkel, természeti lehetőségekkel nagyjából egyenlően megáldott földrészek. Az egyik azonban a forrongások, katonai uralmak, feneketlen nyomor színtere, a másik a világ legfejlettebb iparú államának otthona. A különbséget részben magyarázza csak az a régi bölcs szó, hogy "a spanyolok otthonhagyták a feleségüket" - értsd, hogy indiánokkal, négerekkel keveredvén a született vegyes fajtából az ipari társadalom építéséhez való állékonyság hiányzik. A magyarázat nem teljes, mert ha a kivándorlás Északamerikába házaspáronként történik, attól még lehetett volna a délamerikaihoz hasonló vége. A keleti partvidék civilizációjának alapjait azonban föld-, foglalkozás- és házközösségben élő eretnekek alapították - mondjuk úgy, hogy egy-egy foglalkozási ágnak közös hagyományú, gondolkodású és az európai üldözés évszázadaiban rostált manufakturái, és számítsuk hozzá a felekezetet is - ha tudjuk, hogy a felekezés az ómagyarságban közösülést tett.

Az amish házközösségek bomladozóban ugyan, de felekezetük istentiszteleti formája, a szeretetlakoma máig ősi életformájukra utal. Lehet, hogy erről maguk sem tudnak sokat, de még mulatságosabb az amerikai néprajzosok tájékozatlansága: az asszonyok messzeföldön híres sütés-főzésében a homogenizált konzervféléktől való irtózást és a vendégvárást látják. Holott a szeretetlakoma mindig a felekezetnek szólt, már a kerektemplomokban, sőt hihetőleg a Krisztus előtti manicheus felekezetekben is, akiktől, állítják némelyek, az Utolsó Vacsora, a kenyér és bor szeretet-áldozata, görögül agapé származik. Ugyanilyen régiségnek tetszik Pál apostolnak a Korintusbeliekhez írott Első Leveléből, hogy férj-feleség testi kapcsolatát megbocsátóan ugyan, de paráznaságnak ítéli, másrészt megkérdi, nincs-e jogunk ahhoz, hogy valamely asszonyt, mint nővérünket magunkkal vigyünk utunkra, mint a többi apostol és az úr testvérei? Szónoki kérdését meg is toldja a híres fordulattal: "Hiszen így áll a Mózes törvényében: nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!" - hiszen ez nem paráznaság, ez szeretet! A szeretetlakomával, az agapéval velejár nővérünk Krisztusban: az agapeté. A Zsinat másként látta, mint Pál apostol, és már 291-ben eltörölte a kedvesnővér intézményét. Tanulságos egybevetnünk ezt a kedvesnővért, akit Pál az útjain magával hord, néhány bibliafordításban. Károlyi Gáspár szerint "keresztény feleségünk". Luther szerint "eine Schwester als Ehefrau" - tehát homlokegyenest más, mint az előbb idézett új, katolikus változat szerint: "Valamely asszonyt, mint nővérünket". A Jakab király idejéből származó Authorized Version szerint a "sister, a wife". A fordítók nyilván kínban voltak.

Ha a felekezés nem a családban, hanem a közösségben maradt, a féltékenységet, azt egyszer kizárta. Ezek a magukban társadalmat formáló felekezetek csak a maguk fajtája és mestersége körében térítettek - mivel az idegen vér szüli a féltékenységet s azt a mindefélét, amiről az Ľszövetség annyi rosszat tud. Ezért Pennsylvania telepes csoportjai a türelmes Pennek az indiánokkal kötött példás szerződése után is irtották az indiánokat, ahol érték. A gyarmati hatóság előbb az indián fejeket díjazta, majd amikor a telepesek a skalpolást eltanulták, a skalpokat, 1689-ben tekintélyes nyolc fonttal darabját - s mire 1707-ben az indián ellenállás megszerveződött, a törvény száz fontot tűzött egyre. Gyarmatosok szállóigéje lett: every Indian is a bad Indian, only a dead Indian is a good Indian - így alakult az a statisztika, hogy Mexikónak minden fehér lakosára jut egy indián, az Egyesült Ćllamoknak csak minden hétszázadik lakosára. A kvéker békeszeretethez pedig nem árt hozzáfűznünk, hogy olyasmi volt, mint az eskü megtagadása az állami bíróságnak: nem a durva erkölcsöktől való irtózás, hanem szakítás az egyházzal összeforrt államhatalommal. Fegyvert a kvéker csak az állam kedvéért nem fogott.

Az indiánok ilyen féregirtás-szerű kipusztításának azonban voltak politikai akadályai. Nemcsak a spanyolok, a franciák sem felekeztek - s nem lévén rokontenyészetek, híveket térítéssel szereztek. Ezért türelmesebbek az őslakossággal. Jelen is voltak a színen a cimboráknál korábban. Becserkészték, birtokukba vették a vizi utakat a mai kanadai Szent Lőrinc folyón fel, a Nagy Tavakon át le a Mississippi völgyén délnek, spanyol területekig, az angol gyarmatok hátában: Detroit, St.Paul, St.Louis, New Orleans neve mutatja, merre húzódott a francia szárazföldi zár.

Bár a sietős betelepítés és a cimbora-ipar a gazdasági mérleget az angol gyarmatok javára billentette, amikor Franklin a gyarmatok politikájába beleszól, 1754-ben az egymillió gyarmatos erőmérlegét ötvenötezer francia katonával szemben még az angol flotta tartja.

Az angol gyarmatok felekezetisége magyarázza azt is, miért ragaszkodik Franklin Angliához először, majd miért fordul ellene, ha lassabban is, mint gyarmatos társai. Amíg Angliában időz, 1756-63 közt a hétéves háború dúl, amelyet Churchill az első világháborúnak nevezett, Európában Nagy Frigyes porosz király vívja a Habsburgokkal, oroszokkal, franciákkal, és egyetlen szövetségese Anglia, a háborúnak egyetlen végső nyertese is. Mivel a francia haderőt Európában, a hajóhadukat Távolkeleten leköthették, Amerikában elfoglalták Montreált és Quebecet, majd ahogy történészeik írják, "az újkori Anglia legfényesebb békéjében" megfosztották Franciaországot minden észak-amerikai birtokától. Kanada, Újskócia, Louisiana és a spanyol Florida egyaránt brit koronagyarmat lett. A béke szakértője és előkészítője Franklin Angliában. Feleinek szabadította meg a nyugati határt a francia katonai zártól.

Az igazsághoz tartozik, hogy a franciákat sem vágta földhöz a veszteség. Katonai uralmuk amúgy is kevés államhaszonnal járt. A Nagy Közember, az idősebb Pitt, Anglia háborús miniszterelnöke, akiről a hálás pennsylvaniaiak a franciáktól elfoglalt Duquesne erődöt Pittsburghnek nevezték, békét nem diktálhatott, utódai a hadászatilag fontos hódításainak jó részét elvesztegették. S a békeszerződés dicsőségét sem élvezték teljes egy évtizedig. A gyarmatosok már 1763-ban látták, hogy a francia fenyegetés elmúlt, a brit korona védelmére tovább szükségük nincsen. Az angolok viszont háborús kiadásaiknak annyi hasznát akarták igenis, hogy az áldatlan torzsalkodás alattvalóik, fehéreik és rézbőrűik közt a merkantilizmus nevében megszűnjön, ezért királyi rendelkezés jelenik meg, hogy a jövőben a Mississippi-völgy korábbi francia területe indián rezervátum legyen.

Pedig a telepesek földéhesen nyomulnának az újonnan szerzett területekre. Sok mással együtt George Washington, a franciák elleni hadviselésben kitűnt fiatal katonatiszt is fütyül a királyi rendelkezésre. "...Szerezzen részemre (az Ohio mentén) a legjobb királyi földekből - írja megbizottjának - s a bekebelezés egy idő múltán ugyis megtörténik... Én erre a királyi rendelkezésre nem tekintek másként, mint (köztünk maradjon) az indiánok szemébe hintendő porra." - S a király ráadásul amerikai háborús költségeit is amerikai gyarmatain akarta megvenni, nem éppen méltánytalanul.

Ez volt tehát "A porosz király ediktuma" mögött. Ha jobban meggondoljuk, Franklin humorán nem nevetünk olyan jóízűt. Az angol király emberségesebb a gyarmatosoknál, hiszen a Függetlenségi Nyilatkozat után jó száz évvel is egyenlő polgárok vezettek egyenlőek ellen háborút, amelynek során a déldakotai Wounded Knee-nél 1890-ben az Egyesült Ćllamok rendes hadserege kétszáz siou gyermeket, asszonyt, csecsemőt mészárolt le. Ami nagydobra ütött méltatlanság a bostoni teadélután körül csak volt, az mind eltörpült amellett, hogy 1763 után már nem a franciák, hanem az angolok állnak a gyarmatosok nyugati terjeszkedésének útjában.

A függetlenségi háború győzelme után meg is indulhatott a gyors terjeszkedés, amilyet a világ nem látott volna, ha Európából a pirimókos munkájú céhszervezet vándorol át Amerikába. Jellemző, hogy még a 13 gyarmat első "kontinentális kongresszusa" a philadelphiai "Carpenters' Hall"-ban, az ács-cimboraság földi mennyországában gyűlik össze, majd az Unió alkotmányozó gyűlése 1787-ben ugyaninnen indítja el a terjeszkedés művét.

A cimboráknak a nagy terítéshez mért termékei sorozatgyártással készülnek, szétszedhető, cserélhető alkatrészekből. Franklin kályhájának úttörő jelentősége is abban rejlik, hogy szállítható, hamar összeállítható bárhol, mindenféle tüzelő égetésére alkalmas és alkatrészei pótolhatók.

Hogy ez az egyszerűnek látszó találmány az amerikai iparnak harmadfél évszázadra irányt szabott, azt a Franklin-életrajzok meg sem említik. Ránk háramlik tehát a sorozatgyártás dícséretének nem éppen megtisztelő feladata, mikor éppen az unalmát éljük, s mikor már az amerikanizálódás visszacsapott Amerikára, amit Amerika europaizálódásának neveztünk. Holott nekünk a tökéletes sorozatgyártás még nem jöhet ki a könyökünkön. Románia újabban nem találván másutt piacra Daciáinak, Kínával kötött hosszúlejáratú szállítási szerződést. Hanem a kínai átvevő-bizottság a gyárban a második szállítmányból félreállíttatott negyven kocsit, és azt kérte, hogy ajtóit cseréljék meg. A csere nem sikerült, a kínaiak felbontották a szerződést. Oláh fegyverekkel az amerikai gyarmatok aligha nyerték volna meg függetlenségüket. Győzelmük titka ugyanis az volt, hogy az angolok egyedi, céhes készítésű fegyverei ellen cserélhető alkatrészűekkel harcoltak.

A fegyvergyártás szervezője, Eli Whitney (1765-1825) nevéhez fűződik a gyapot-magtalanító gép feltalálása is. Már az első kézi hajtású sorozatnak az addigi napi másfél kilós kézi teljesítmény helyett 50 kilós volt a teljesítménye. A híres "cotton gin" gazdaggá teszi a gyapottermelő amerikai Delet.

Samuel Slater (1768-1835), "az amerikai ipar atyja" még Angliában, Arkwright üzemében tanulta a gyapotszövést, majd amikor meghallotta, hogy Pennsylvania száz font jutalmat tűzött kártológép szerkesztésére, kivándorolt. Rajzokat nem vihetett, emlékezetből szerkesztette meg gépét és a századfordulóra már termel. Mindenfelé burjánzó üzemeibe nyilván a lakosság vegyese kerül, ezért alapítja munkásainak shaker mintára az első vasárnapi iskolákat. Nyersanyag-szüksége az iparos Északot a földműves Délhez köti, ahogy a sekély vizekhez alkalmazott amerikai gőzhajó az úttörők nyugatra telepítését s az utánpótlást, vagyis keletnek a nyugat felé "exportálását" tette lehetővé, de egyben azt is, hogy a pionirfarmerek terményei visszajussanak Keletre s ott az iparnak munkáskéz szabaduljon. A képet Cyrus Hall McCormick (1809-1884) aratógépe teszi teljessé, amely az egykorú magasztalás szerint évente harminc mérfölddel tolja nyugatra a civilizáció határát - a francia akadémia pedig azzal választja tagjai sorába a feltalálót, hogy "többet tett a mezőgazdaságért, mint bárki élő". Ilyen formán a gabonatermesztés áttelepülhetett a gyér népességű Nyugatra.

Az aratógép feltalálója egyébként shaker volt. A nyugatnak terjeszkedés egy darabig egészséges osztódással szaporította még a felekezeteket, hitüket, termelésüket. Legnevezetesebb példa a Bibiliai Kommunisták vagy perfekcionisták 1847-ben alakult felekezete, amely később Oneida-közösség néven vált ismertté. Alapítójuk, John Humphrey Noyes lelkész, evilági tökéletességre akarván kalauzolni híveit, a teljes vagyonközösséghez és a közös munkához a fehér civilizációk történetében ismeretlen rendet teremtett. Mikor jól sokszorosítható rugós állatcsapdájukkal előbb a nyugati területeken, majd Latin-Amerikában is nagy piacra tesznek szert, azután a lánckovács-munkát gépesítik, végül az élelmiszerek bádogdobozos tartósításának lesznek feltalálói 1854-ben, Noyes úgy látja, hogy technológiájuk további tökéletesítéséhez híveik minőségének is tökéletesednie kell. Az emberiség többet foglalkozott disznai szaporulatával, mint a magáéval, mondja ki, s hogy ezen változtasson, munkamegosztást teremt a szerelemben. A szerepe háromféle, magyarázza. Szaporít, örömet okoz és közösségi kapcsolatot szerez. A három nem keverhető, ha tökéletesednénk. Noyes felekezetében teljes a nőközösség, azonban csakis az öröm és a közösségi kapcsolatok szerzése erejéig, mert a szaporulat felől, hogy gyereke kinek kitől legyen, a presbitérium dönt, majd a cseperedő gyerek, akár a habánok s az amish-ek közt, a közösség nevelésében részes.

Hogy a perfekcionisták valóban tökéletesedtek-e, nem tudni, de együtt fiasodtak, tollasodtak mind az egynejűség századvégi bevezetéséig. Akkor odébbálltak a kanadai határra, ahol oneidai telepük máig virágzik. Azóta részvénytársasággá vedlettek, és Amerika ezüstözött, alpakka, majd rozsdaálló evőeszközeinek jórészét ők gyártják, emlékezetéül a híres habán késművességnek. H.G.Wells 1906-ban ellátogatott hozzájuk és boldog jólétet, nagy szabadságot, de csalatkozására semmi politikai érdeklődést nem tapasztalt körükben. Nagy kísérletüknek méltóbb emléket állít Aldous Huxley ötvenes években íródott Appendix című esszéje - de ő sem eszmél a társaság kapcsolatára a cserélhető alkatrészek tömegtermelésével, a futószalaggal és az Európában oly rossz hírre jutott taylorizmussal, amiből az angolok is csak a stopperórás teljesítményt kölcsönözték el. Holott a rendszer valójában a termelési tapasztalatok általánossá tételén sarkallik. Azon, hogy vállalkozó és munkás egyaránt részese a nemzetgazdaságnak, mert, írja Taylor, a bért a nép élvezi és fizeti. Ezzel a New Deal és a Keynes-féle gazdaságpolitika előfutára - mi azonban láttuk, hogy neki is előfutára Franklin, aki a papírpénzről szóló tanulmányában ugyancsak ezt az egyakarattal élő bizalmat teszi meg a gazdasági közösség mesterszögének. Még jószemű európaiak sem látták, hogy bizalom a céh titokzatoskodásából nem következhet.

Kvékerek, shakerek, amishek, habánok bandamunkájának tulajdonítható az a fajta dísztelenség is, amit Európa már az amerikai ipar 19. századi világkiállításain oly viszolyogva fogadott. Az amerikai gépeket nem tartották vasból öntött korinthusi oszlopok - rögtönzötteknek látszottak, viszont többrétűen voltak alkalmazhatók. Az európai erőgépek áttétele rudas-fogaskerekes volt, az amerikaiaké gépszíjas, ami a műhelyek átrendezését könnyítette. S végül bemutatkozott Európának az Európából szakadt cimbora - amerikai nevén TEAM -, amelyet a katolikus Európa gyomra máig nem vesz be. Katolikuson azt értem, hogy Európában a papi rend győzött a technológián is: egyetemet végzett technokrata eteti kanállal, és a kétkezi munkától ("fizikai"-nak mondják, nem a matematikai munka ellentétéül) éppúgy viszolyog, mint amilyen hiányos a szerkesztési tapasztalata. Az eretnek alapítású Amerikában viszont máig többnyire olyanok irányítják a termelést, akik valamikor munkapadnál dolgoztak, és bármikor odaállhatnak, hogy elgondolásaiknak érvényt szerezzenek.

A felekezetek a tervezés, munkaszervezés, végrehajtás technológiájának: a nyelvnek is szerkesztői egyben. Hogy miránk magyarokra, a céhes ipar alig hagyott nyelvemléket, azzal nem illő érvelni, hiszen a magyar nem volt városlakó, nem céhesedett - de az ősfoglalkozásnak nevezett halászatot, ácsolást, kovácsolást, tímárságot, asszonyok a szövést-fonást nálunk tovább végezték cimborában, mint Európában egyebütt - szerencsére, mert sem a toronyházak, sem a kertvárosi idillek vaskerítéses elzártságában nyelv meg nem terem.

A keménykötésű cimborák művét a nyomtatás teszi egységessé. A könyv nemcsak a tájnyelvek zsinórmértéke, hanem az első tanítógép, de az elsőtömeggyártású árucikk is.

Źgy kezd derengeni, miért élt Franklin mindvégig az óvilágban nem éppen kitüntető nyomdász címével, mikor címeztethette volna magát postaminiszternek, az angol akadémia és a francia akadémia tagjának, nagykövetnek, s utoljára Pennsylvania kormányzójának. De ő ahhoz a foglalkozásához ragaszkodott, amellyel a legnagyobb hatást érte el: a felekezetek hitelveken túli egységét.

Hűvőssége hitbéliekben nem is az európai szabadgondolkodók deizmusa. Huszonötéves korában Londonban kinyomatta élvezeteket és szenvedést elemző esszéjét, amikor felvilágosodásról még harangozni sem hallhatott - de aztán, mielőtt hazament, volt annyi esze, hogy összeszedette és megsemmísitette majd valamennyi példányát. Ez egyszer, szinte kamaszfejjel, szinte nyaraltában elfelejtkezett, hogy arra álljon, amerre a falu. "Soha nem kutattam Istent, s már nem is szándékom a kutatása - írja betegágyáról hatvan év múltán - hiszen tudomásokhoz Felőle immár rövidebb úton juthatok." Ennyit éppen tudhatott egy évvel azelőtt is, 1787-ben, mikor a veszekedő alkotmányozó gyűlésen kis híján megbomlott a fiatal Unió - ha a tekintélyes aggastyánnak az a mentőötlete nem támad, hogy imára szólítja a tanácskozókat. Franklin semleges, mint a nyomda maga, amely megbontja a tájnyelvek törzsi kötelékeit és az irodalmi nyelv közös nevezőjén tudatja a hírt, terjeszti a mindenkori információt: egységesíti a szerkesztést. A széles körben olvasott Poor Richard évenkénti Almanackja a tájnyelveket vagy éppenséggel a pennsylvaniai telepesek német tájnyelvének szólásait, közmondásait fordítja bele a közölt háztáji tanácsokba, apró leleményekbe: így teszi különféle népcsoportok, felekezetek elszigetelt termelési gyakorlatát a tömegtermelés nyomtatott futószalagjára. Ha pedig, mint Taylor óta tudjuk, a technológia a sokféle termelési információ egységesítése, Franklin író-fordító-nyomdász tevékenysége nélkül az amerikai technológia kibontakozása bajosan képzelhető.

Hogy mennyire találmány mindez, mennyire folyamat? Franklin születése idejéig, az 1700-as évek elejéig az Ľvilágban megjelent könyvek nagy többsége kegyes és klasszikus irodalom. Felfedezése után ötven-hatvan évig a nyomtatás krónikák és bibliafordítások terjesztésével nagy szolgálatot tett a nemzeti nyelveknek és tudatoknak. Számtankönyvekkel (mert ezek a legelső sajtótermékek) az arabs számokat (nálunk először V. László 1457-ben vert pénzén jelentek meg) s velük a helyiértékeket, a számtani műveletekhez való rendezhetőséget teszik általánossá - majd egy-két mű még a 15. század végén a céhekkel, építőpáholyokkal titkossá vált szerkesztési gyakorlatról lebbenti fel a fátylat, de a többi már a reneszánsz századában traktátus a művészetről általában: művészek önigazolása és művészi eulógia, ahogy a pénzért-nyalást irodalomtörténeti nyelven mondják. Ennyi a nyomtatásnak nem teljes egy évszázada. Később hitvitákat terjeszt, még később ellenreformációt, hogy az eretnekség és államegyház kettős kultúrájával élő Európa az államegyházak jogara alatt egyesülhessen.

Franklin nyomda-alkalmazásával élhetett volna éppen az óvilág is. De nem élt vele. Az Újvilág lehetőségeiben megújult cimbaraság kellett a közhaszonon való gondolkodás (találmányok), a gondolatok megvitatása (bőrkötényes bölcselők körében), majd a tapasztalatok nyomtatott terjesztése, majd a philadelphiai postamesterség a terjesztés előmozdítására, majd a pennsylvaniai postaminiszterség az utak építésére, a hírek gyorsabb, egyenletesebb és általánosabb terítéséhez - az Ľvilág megelőzéséhez egyszóval.

Aki mindezt természetesnek tekinti, meg aki fanyalog, hogy ugyan miféle találmány a rossebni, azzal Franklin értene egyet először, hiszen mint Isten, "ingyen, jókedvéből" bocsátotta mindezeket a közösség rendelkezésére. Legfeljebb a rikkancsságot nem vállalta ingyen. De amilyen járatos lehetett, sikeres feltaláló lévén, az ellenkezés legyűrésében, kandin megkérdezhetné tőlünk: mi a tudományunkat ugyan hogy hasznosítjuk? Látunk-e mi is egységet eszközeink s a cél közt - ha látjuk egyáltalán célját, hogy egy más kultúrát, egy más civilizációt honosítsunk apránként, s hogy tudjuk, milyen hírre van szükség, azt pedig úgy mondjuk el, hogy hallgatósága támadjon. Mert a mit és a hogyan, a mivégre kérdésével együtt, amikor minden hozzá-nem-értő meglengette már a véleményét, mégiscsak a tolmácstól vár feleletet.

Franklin találmányai tehát épp úgy az európai vallásháborúk roncsai alól kerültek ki, mint hasznosítóik, az eretnek cimboraságok. Sikerüknél azonban - visszájára fordítván az amerikai szólást - nincs sikertelenebb. A feltalálás nagy dilettánsok műhelyéből kutatóintézetekbe ment át: intézményesedett. A technikai fejlődés fennsíkra jutott. A Newsweek első oldalán, ahol az elsöprő erejű új találmányok ismertetését olvashattuk időtlen idők óta, hetenként ötöt-hatot is, a március 3-i számban két rövid hasábban két hosszú tétel egymás mellett. Az egyik: tojásverőgép (scrambler), amely a tojásban benn megteszi, amit a háziasszonyok eddig a héj feltörése után villával vagy a haladottabbak robotgéppel tettek. A másik: Budapesten megszületett a "bűvös kocka"! Ilyen heti műsorral Franklin egymaga nem mert volna kiállni a Gazette-jében. De ha kiáll is velük, nem szabadalmaztatja. A fennsíkra vezető út mentén pedig félbenmaradt találmányok állják a sorfalat. A villanykörte, amely az elfogyasztott villanynak csupán öt százalékát váltja fényre, kilencvenöttel fűt - de sebaj! hiszen egyetlen alumínium sörösdoboz gyártásához annyi villany kell, amennyit az 5%-os fényhatású villanykörtékkel és villanyörömgépek még rosszabb hatásfokával élő amerikai háztartás egy napján elfogyaszt - s ez az érték a sörösdoboz árában még meg sem testesül! Még tombol az olcsóság! Még átalányban dőzsölünk! S hiába volt az amerikai üzem belső mozgékonysága, a távközlés hiába tette rohamlépteit, mikor amerikaiak, még inkább, mint európaiak költséget és testi épségüket nem kímélve hatalmas utakat járnak naponta munkahelyükig - mintha a múltszázadi egy gőzkazán erőközpontja köré sereglenének! Mintha nem volna telefon, telex, és főként nem volna konnektor minden két lépésre, ahová egy kisüzem szerszámgépeinek zsinórját beköthetem, ha már onnan nyerem az esti vízióimat.

Edison és Bell anekdótáiban, a kerékpárműszerész Wright-testvérek repülésének történetében lépten-nyomon találkozunk a sárkányeresztéssel. Amerikában sárkányeresztés ma a legújabb fad: százezrek ülnek kocsiba, viszik a sárkányszakáruházban vett, plasztikból készült, sokszínű szörnyeiket a szabadba, de mire nekikészülnének a nyugalmasnak tetsző mezőn, már kocsitábor nőtt köréjük, hasonló szándékúak mind, a sárkánytömegek összebogozódnak, sárkánydugó. A fabőségben működő fűrészmalmok állványfái és deszkái meg a szögek tömeggyártása tette lehetővé még a múlt században a könnyű szerkezetű - ahogy az ácsok megvetően nevezték, léggömbvázas (baloon frame) házak tömeges és szakértelem nélküli építését, dróthálóval és stukkó-gipsszel való kitöltését a falközöknek, amelyeknek amerikai nevük a PANEL lett, hogy lássuk, honnét köszöntött ránk a búgatóketrecek boldogsága! Ami találmány a mozgékonyságot, a gyors térfoglalást célozta, az lett éppen az emberi civilizációk történetének legmerevebb és legdrágább építkezési formája.

Úgy jártak mindezek a találmányok, mint Franklin imája az alkotmányozó nemzetgyűlésben. Az aranyár maximálásának ideje előtt, tehát az 1934 előtt kibocsátott dollárokon azt a pénzt színétől és betűtípusától elütő figyelmeztetést olvastuk, hogy ez ugyan törvényes fizetési eszköz, de ellenértékét a jegybank őrzi, és ezt a nyugtatványát kérésre bármikor valóságra váltja. A felirat 1934-ben lekerült a dollárról, s a fonákjára a pénz betűtípusából félkörösen rányomták:

IN GOD WE TRUST

Franklin mentőötlete intézményesedett. Az értéke odalett.