FEJLESZTÉSI KÉPZÉS - A FEJLESZTÉS HOSSZÚ-TÁVÚ STRATÉGIÁJA

A fejlesztési képzés célja, hogy felkeltse a tudatosságot és annak megértését, hogy a globális ügyek hogyan hatnak az egyének, a közösségek/települések és a társadalmak mindennapi életére, és hogy mi, mindegyikünk hogyan tudja befolyásolni és ténylegesen hogyan befolyásolja a globális helyzetet.


1.Történelmi szempontból a fejlesztési képzés mindig is összekapcsolódott a fejlesztés konkrét terepmunkájával. Az 1960-as évektől néhány szakmai fejlesztési projektnek része volt a kedvezményezettek/célcsoportok tudatosságának emelése, amit gyakran úgy hívtak, hogy fejlesztési képzés, különösen Ázsiában és Latin Amerikában (lásd a FAO Fejlesztési Akció kiadványokat, amelyek akkoriban jelentek meg). Bizonyos északi országok felfogásában (ahonnan az anyagi alapok származtak) ez a kifejezés a pénzteremtő kampányok bármilyen promóciós és nyilvánosságot biztosító munkáját jelentette. Ez a rendkívül szűk értelmezés kezdettől ütközött egy mélyebb jelentéssel, amit a „Dél” szóvivői, mint Paulo Freire, Helder Camara és mások fogalmaztak meg, akiket aztán jónéhány kritikusabb csoport és szervezet követett Északon. Utóbbiak jobb szerették a tudatosítás és lelkiismeret-ébresztés kifejezéseket használni. Ezután a fejlesztési képzés egy információs és tudatosító folyamatot jelentett, melynek célja a lelkiismeret-ébresztés.

Ez a szélesedő értelmezés együtt járt egy tágabb látókörű terepmunkával. Az elszigetelt projekthez kötődő megközelítést felváltotta a helyi vagy regionális környezet figyelembevétele, majd a fejlesztési munka globális vagy világ-méretű megközelítése. Ez a kiszélesedés szinte magától értetődő eredménye lett a „fejlődés” szó értelmezése körüli vitának.

Nemrég egy palermoi szemináriumon, ahol európai NGO-k képviselői és az Európai Unió hivatalnokai találkoztak, a „fejlesztési képzés” régi kifejezése helyett a „fejlesztési tudatosság” szóösszetételt kezdték el használni, mert úgy érezték, a „tudatosság” szó kiemeli mindenki felelősségét és személyes részvételét a fejlesztésben.

No ha a régi értelmezés nem tűnik el egy nap alatt, mindenképp fel kell ismerjük mindenki személyes elkötelezettségének fontosságát a fejlődésért.


2. A fejlesztés koncepciójának mélyebb és megfelelőbb értelmezése felé
A „fejlesztés” értelmezése feletti vita a koncepció kiszélesedéséhez vezetett. Az 1980-as évekig sok támogató elsődlegesen a déli és az északi gazdasági és társadalmi feltételek összehasonlításából kiindulva érvelt. A déli országok „fejletlenségéről” beszéltek,, mintha ezek hátrébb lennének az északi országoknál. A fejlődés és az un. fejletlenség elsősorban földrajzi koncepció volt. A Délt szegénynek tekintették, Északot pedig gazdagnak. Ezért az Északot felszólították, hogy mentse meg a Délt. A közvéleménynek és a kormányzati felelősöknek címzett folytonos kérelmek hozzájárultak az északi országok lakossága felsőbbrendűségi érzéséhez a déli lakossággal szemben. Még ha nem is használnánk többé az „fejletlenség” szót, az Észak-Dél megközelítés még mindig dominál sok kormányzati és nem kormányzati intézményben.

Az utóbbi 10-15 évben egy másik szemléletmód kerül egyre inkább előtérbe, ez pedig a világtársadalom globális megközelítése, melyen belül egyenlőtlenség és igazságtalanság van minden országban és minden kontinensen. Mindenhol vannak szegények és gazdagok. A demarkációs vonal átlósan szabdalja szét a világot. Ez az egyenlőtlenség és igazságtalanság a strukturális kirekesztési mehanizmus eredménye, mely az egész világra hatással van.

Mostanában a fejlesztés elkötelezettjei a kirekesztés szóval jellemzik a szegények-gazdagok közti szakadékot. Már nem a többet (gazdagok) vagy kevesebbet (szegények) birtoklás a kérdés a társadalmon belül. A kérdés az, hogy van-e helyünk a társadalomban, vagy kirekesztettek vagyunk. Valójában a szegénység elleni küzdelem a kirekesztettség elleni, a befogadásért folytatott küzdelem.

Eszerint minden polgárnak, akárhol is éljen, a globális társadalom tagjaként tudnia kell, hogy a többi polgárral együttesen felelős a kirekesztettség elleni küzdelemben, ami a bármilyen formájú egyenlőtlenség és igazságtalanság gyökere. A globalizálódó világban ez a globális megközelítés várhatóan kiszorítja a meglehetősen földrajzi jellegű Észak-Dél megközelítést, ami elferdíti az igazi világhelyzet elemzését. Valójában nem a Dél, mint olyan, van kizárva, hanem a Dél néptömegei ugyanúgy, mint az Észak lakosságának növekvő szelete, akik a kirekesztés áldozatai.


3. A fejlesztési képzés intellektuális és morális munka, magukkal kirekesztettekkel a középpontban.

A fejlődésről felfogásának evolúciója a fejlesztési képzés természetének, jellemzőinek és céljainak definíciójára is visszahatással van.

A fejlesztési képzés két pilléren áll. Az egyik a kognitív nézet. Ismernünk, tanulmányoznunk és analizálnunk kell a tényeket, a helyi szituációk tényeit, de mindenképp a globális kontextusba helyezve, hogy biztosítsuk a különböző helyzetek erőteljesebb megértését. Ezt jelentette Paulo Freire és a hozzá hasonlók „lelkiismeret-ébresztése” az 1960-as években a brazil paraszt-munkások közt: Ez megfelel a fejlődésért síkraszállók akcióinak az 1970-es években akik felszólították az Észak népeit, hogy különösen kritikusan szemléljék a világot és köteleződjenek el a szolidaritás mellett.

A következőképpen foglalhatjuk össze a „fejlesztési képzést”: tájékozottnak lenni, megérteni és cselekedni. A tudás és megértés önmagában nem elég. Valójában minden fejlesztési képzés egy második pilléren is nyugszik, a szolidaritás magatartásán, megkérdőjelezve, sőt. megváltoztatva a mindennapi viselkedésünket. A társadalom jóllétének folyamatos figyelemmel kísérése ugyanakkor az egyén saját személyes jóllétének tartós garanciája. A fejlesztési képzés arra tanít minket, hogy a társadalom nem lehatárolható a kerületünkre, falunkra vagy országunkra, hanem kiterjed a teljes emberiségre és az egész világra. Ez efajta szolidaritás mindannyiunk mindenki iránti felelősségének szinonimája, az Északon élőké a Déliek felé és fordítva. E szempontből az „együttfejlődés” kifejezés megfelelőbb.


4. A fejlesztés bármilyen formájában a „szolidaritás kulturája” lényegi elemmé válik, amikor úgy határozzuk meg a fejlesztést, mint „mindenki számára egyenlően biztosítani az (erre a névre méltó) emberi létezéshez szükséges anyagi és szellemi feltételeket. Ez a szegénység elleni küzdelem szavainak pozitív formája. Ennek a garanciának mindinkább túl kell jutnia a nemzeti és a kontinentális határokon, hogy globálissá váljon. A mai idők kihívása: a globális szolidaritás keretében helyben dolgozni.

Már csak nevelési szempontból sem maradhat ez a globális látásmód csupán intellektuális konstrukció. Kapcsolatokban, cserékben és hálózatokban meg kell élni. A kapcsolatok és cserék elősegítése, hálózatok létrehozása egyre alapvetőbb és lényegesebb a fejlesztési képzésben. Ha csak helyi szinten dolgozunk (Északon vagy Délen) s nem látjuk át a globális helyzetet, szem elől téveszthetjük a szegénység (kirekesztettség) problémájának igazi okait és a megoldáshoz vezető utat (a befogadást). Viszont csak globálisan gondolkodni, a kirekesztés helyi valóságába gyökerezés nélkül, elköteleződés nélküli szemlélővé fokoz le minket. Valójában a fejlesztési képzés célja pont az ellenkezője: mindenkit felelőssé és aktívvá tenni.


5. Prioritás és fókuszpontok

E megfontolások segítenek felvázolni a fejlesztési képzés irányvonalát és prioritásait az előttünk álló években.

Fontos cél a kölcsönös szolidaritás kulturájának elősegítése. A egyirányú szolidaritás előbb-utóbb elbukhat. Túl kell jutnunk az anyagi adományozás puszta és egyszerű szintjén (Észak ad Délnek), és megkérdezni önmagunktól, a Dél hogyan járulhat hozzá az Észak fejlődéséhez. Így kell megerősítenünk a partnerséget, ami a cselekvés alapelve minden fejlesztési nevelési projektben. Gazdagítanunk kell a lobbizást (az északi célcsoportok bevonásával és szocializációjával) és a konkrét szolidariás új formáit szaporítanunk kell bázis szinten (a tapasztalatból származó szakértelem továbbadásával). A sokoldalú szolidaritás meg kell erősítse a szolidáris hozzáállást. Ez „gesztus-tanítás”, ami segít fenntarthatóan integrálni a szolidaritást az egyén mindennapi viselkedésébe.

Fő tennivaló az Észak/Dél hálózatok létrehozása a fejlesztési képzés terén. Ez a fejlesztési képzés a fejlődés központja. Ezek a hálózatok alap-struktúraként működhetnek, a személyek, ötletek, tapasztalatok és – a képzés terén létrehozott – termékek cseréje és aztán közös fejlesztési akciók érdekében. Igény van újfajta partnerségre, ami előmozdítja a szövetséget a világ polgárai (dolgozók, fogyasztók, befektetők, stb.) között:: pontosan ez zajlik az utóbbi években az új nemzetközi társadalmi mozgalmakban. Így ezek a hálózatok a fejlődésért való tanulás környezetét alkotják.


6. A fejlesztési képzés politikai feladat

Néha a politikai vagy gazdasági hatalommal rendelkezők a fejlesztés mellett elkötelezetteket jószándékú, de naiv embereknek tartják, akik biztonsági szelepet keresnek a saját fusztrációjukra a modern világgal szemben. Ez a felfogás szem elől téveszti, hogy az autentikus fejlesztési képzés mindig strukturális és gyakorlati változásokra törekszik a társadalomban, a helyi szinttől a globális méretekig. A politikai és gazdasági változásért dolgozni nem lehet néhány (akár kormányzati , akár üzleti vagy civil) specialista privilégiuma. A bázis-szinten végzett fejlesztési képzés, és a belőle következő „mozgósítás” legitimizálja a politikai akciókat. A fejlesztési képzésben résztvevők – gyakran a legelnyomottabbak – elkezdik kifejezni politikai, gazdasági és társadalmi véleményüket, és amit mondanak, annak hatnia kell a politikusok tetteire. Így egy újabb folyamatról beszélhetünk: a civil társadalom építéséről. A fejlesztési képzés a polgárok és politikusok találkozására hív.

(fordította: Simonyi Gyula, bocs.hu)

Fordító (az aktuális anyag nyelvére): Simonyi Gyula

Célcsoport: mozgalmi ?nk?nteseknek, nevel?knek, oktat?knak