Introduction: VI. A megapopuláció és a globalizáció

Az emberi kultúrára való készség olyan sikeres biológiai tulajdonságnak bizonyult, hogy fajunk meghódította az egész bolygót, megteremtve a maga mesterséges környezetét valamennyi, az életre akár csak éppen alkalmas területen, még a homok- és jégsivatagokban is. Miután biológiai agresszivitása tetemesen lecsökkent, a populáció szabályozása a kultúrára maradt, ami minden stabil társadalomban megteremtette a népességszabályozás eszközeit, de a kulturális evolúció olyan gyorsan cseréli, változtatja a társadalmakat, hogy láthatóan ez a szabályozás elégtelennek bizonyult (10. ábra: a népességrobbanás görbéje, ld. mellékelve).

A nagy populációnövekedés egyik következménye a csoporttársadalmak izolációjának megszûnése. A különbözõ nyelvû, kultúrájú csoportok már nem tudnak eltávolodni egymástól, más-más egyezségek alapján, egymás mellett élnek még akkor is, ha esetenként az egyezségek helyett háborúznak egymással. Az egyezségek hamarosan törzseket, törzsi szövetségeket, az újabb korokban államokat hoznak létre, amelyekben a csoportkultúrák tagjai gyakran egymással keveredve élnek. Megtanulják egymás nyelvét, ellesik egymás szokásait, keverednek a csoportok. Hatalmas kihívás ez a csoporttársadalom számára, mert amíg a csoport izolált volt, a tökéletes szocializációban részesült csoporttagnak nem voltak választási, döntési problémái. A csoport kultúrájában minden adva volt, amirõl egyáltalán gondolkodni, beszélgetni lehetett. A csoport mindent tudott, a gyakorlati tevékenységek lehetséges módjaitól az elképzelhetõ világok lehetséges változatáig. Mindenre volt biztos válasz, mert a csoport kultúráját kialakító eszmék sokgenerációs evolúciós folyamatban csiszolódtak egymáshoz. A különbözõ csoportok eszméi egy-egy lehetséges, vagyis a gyakorlatban bevált eszmecsoporthoz, ideaorganizációhoz tartoztak. A kultúrák nagy keveredése nemcsak az embereket keverte össze, hanem az ideákat is. A tennivalók módját, a fontos tabukat, az ehetõ és ehetetlen ételeket, a szokásokat, a tündéreket és a démonokat, az isteneket. Nagyon sok jó is származott a keveredésbõl, új kombinációk jelentek meg, hihetetlenül felgyorsult az eszmék evolúciója. Ugyanakkor egy teljesen ismeretlen kihívás lépett fel az egyén, a csoport tagja számára. Melyik eszme jó és melyik rossz? Melyik módon a legjobb vetni és aratni? Melyik a leghelyesebb eljárás a halottak temetésére? Milyen istenek vannak, és hogyan kell velük bánni? Megjelent a jó és a rossz. Az egyénnek döntenie kellett, ez volt valójában a bibliai bûnbeesés történelmi ideje. És erre nem készített fel bennünket az evolúció (Csányi 1999).

Az emberi szocializáció akkor tökéletes, akkor eredményez harmonikus személyiséget, ha a gyermeket kétely nélküli, kiegyensúlyozott világ veszi körül. Ez volt a helyzet a csoporttársadalomban. A csoportkultúra védõburkában élõ ember nem igényelt fontolgatást, a jó és a rossz megkülönböztetését, egyéni döntést és egyéni felelõsséget. A döntéskényszer hiánya nemcsak az eszmékre vonatkozott, hanem magára a csoporthoz tartozásra is. A tökéletesen szocializált ember nem kívánja elhagyni csoportját, és nem tud beilleszkedni másikba. A tökéletlenül szocializált egyén viszont keresi a saját csoportját. A csoporthoz történõ kötõdés, valamint a saját csoport felismerése két különbözõ folyamat. A csoportfelismerés régen nem sok szerepet játszott az ember életében. A csoporttársadalom tagja, ha elvesztette csoportját, maga is elpusztult, választási lehetõsége nem volt. A csoporthoz fûzõdõ biológiai kötõdéseink oly erõsek, hogy azokat minden körülmények között ki kell elégítenünk a csoporthoz kötõdés elképzelésével. Kötõdnünk kell valamilyen létezõ vagy elképzelt csoporthoz, vagy akár egy elképzeltetett pszeudo-csoporthoz.

Az ember kultúrateremtõ biológiai képessége hosszú evolúciós folyamat eredménye, és nagyon leegyszerûsítve kifejezhetõ úgy, hogy a társas kapcsolatokban élõ ember fajspecifikus adottsága a szociális rendszerek szervezésének képessége. Ez megnyilvánul abban, hogy szeretünk társainkkal közös akciókban részt venni, közös konstrukciókat létrehozni, és mindezt közös elvek, közös moralitás alapján tesszük a leghatékonyabban. Ha a közös aktivitás eredményeképpen létrejött rendszer - az adott kultúra - kialakult, ahhoz lojálisak, hûségesek leszünk, ha beleszületünk. A megfelelõ korai szocializáció ennek elengedhetetlen feltétele. Ez a biológiai képességünk a régi csoportkultúrákban mûködött optimálisan. Ötven-száz ember által kialakított nyelv és kultúra minden eleme ismert és közös volt, a kulturális invenciók csak a generációk idõtartományában jelentkeztek, és ott is csak ritkán. A tradíció fontos tároló, megõrzõ struktúrája volt a tudásnak (Csányi 1989b, 1991).

A szociális rendszer a maga egészében méretett meg a csoportok versenyében. A csoportkultúra akkor mûködött hatékonyan, ha megfelelõ választ adott arra, hogy "kik vagyunk, honnan jöttünk, hová megyünk" hiszen ezek az alapkérdések nem a filozófia kialakulásával vetõdtek fel elõször. Minden kultúra alapvetõ funkciója az, hogy ezekre a kérdésekre válaszoljon, és minden kultúra rendelkezik a megfelelõ válaszok mitikus konstrukcióival. A mítoszokba foglalt válaszok hatékonysága nem attól függött, hogy objektíve, valami külsõ szemlélõ ítélete alapján mennyire feleltek meg a valóságnak vagy valamiféle a csoport felett álló igazságnak. Hanem attól, hogy a mitikus konstrukció rendelkezett-e megfelelõ érzelmi töltettel, és konstrukcióit a szocializáció folyamán kielégítõen sajátította-e el a következõ nemzedék.

Ezt is segíti néhány biológiai alapú emberi tulajdonság. Ilyen az indoktrinálhatóság, vagyis az a csoporttulajdonság, hogy az elfogadott közös elvek és a közös moralitás a lehetõ legegyszerûbb konstrukciók formájában jelennek meg. Funkciója éppen az, hogy a csoport leggyengébb képességû tagjai is áttekinthessék és elfogadhassák a közös kultúrát. A közös moralitás, az elfogadott mítosz tehát nem lehet külsõ kritériumok alapján végzett "objektív" vizsgálat tárgya, nem tárgyiasítható logikai, hanem érzelmi struktúra. A rábeszélhetõség, a leegyszerûsített elvek könnyû elfogadása, kiegészül a csoportban élõ ember szubmisszióra való hajlandóságával. A közös cselekvést az teszi hatékonnyá, hogy a csoporthûség elkötelezettje nem kérdõjelezi meg minden alkalommal a közös cselekvés indítékát, logikáját, értelmét, hanem hajlandó a közös akciókban feltétel nélkül alárendeltként is részt venni.

A csoporttársadalmak sikeres képzõdmények voltak, és az egész bolygó benépesült emberekkel. Az evolúciós folyamatban kialakult biológia alapok megváltozása nélkül jöttek létre a mai megatársadalmak, amelyekben az ember csoporthoz tartozása alapvetõen megváltozott. Megszûnt az az egyszerû helyzet, hogy beleszületünk egy adott kultúrába, amelyet belülrõl senki sem vitat, amelynek elvei, belsõ igazságai, mítoszai minden létezõ kérdésre megnyugtató válaszokat szolgáltatnak. A mai ember egyidejûleg számos csoport lazán kötõdõ vagy csak odasorolt tagja. Tagja lehet egy családnak, amely esetleg csak belõle és egy szülõbõl áll, tagja lehet egy iskolának, egy munkahelynek, egy vállalatnak, egy pártnak, egy egyháznak, egy sportegyesületnek, egy városnak, egy országnak, egy nemzetnek, egy kultúrának és csak néhányat soroltam fel az egymásba fonódó csoportok közül. Melyekkel fog közös aktivitásba, melyekkel lesznek közös konstrukciói, és mely csoportok elvei, moralitása lesz kötelezõ számára? Melyikhez lesz hûséges? Milyen tudást hordoz számára a tradíció?

Nehezen megválaszolható kérdések ezek, ha egy-egy konkrét személyrõl van szó, és tovább bonyolítja a helyzetet, hogy minden olyan szociális struktúra, amely némi autonómiára tesz szert, azonnal kulturális rendszerré kezd szervezõdni. Tagjai között kialakul egy közös nyelv, megindul az indoktrináció, és megjelennek a mítoszok mini-ideológiák formájában, amelyek a csoport létének értelmezését végzik el.

---

(A teljes elõadást ld. a megadott linken, a mindentudas.hu weboldalon.)

Historical period: 21st century

Date of creation or issue: 2003. 12. 08.

Possible usage (method, occasion): adult education, school education, training, group meeting