Annotáció: Mély benyomást kelt Casaroli bíboros (június 9-én halt meg, 84 éves korában) életmûvének egyértelmûsége. 1990 decemberében mentették fel az egykori államtitkárt, VI. Pál keleti politikájának (nyitás Kelet felé) fáradhatatlan mûvészét. Magára vonta a Kúria intranzigens köreinek néma ellenségeskedését. Nem bocsátották meg, hogy befolyását és lojalitását XXIII. János szolgálatának áldozta, aki olyan nyitottnak mutatta magát Moszkva irányában. A rá jellemzõ visszafogott fogalmazásban, de meg volt gyõzõdve, hogy a párbeszéd inkább erodálja a szovjet sziklát, mint a keresztes hadjárat.

Utalva arra az értetlenségre, melyet a nyitás politikája kiváltott, VI. Pál megkérdezte õt: "A Szentszék a dicsõségért készül-e dolgozni?" Így válaszolt: "Igen. Az eredmények nem kitûnõek, de a Szentszék nem kis áldozatok árán valóban történeti szolgálatot tesz az Egyháznak és az emberiségnek mind a kettõ szabadságának érdekében. S ez bizony jogcím a dicsõségre".

Jól tudta, s nem habozott kifejezésre juttatni, hogy a kommunizmus "belsõ repedéseket" hordoz mélyében, és elkerülhetetlen az összeomlás. Az a triumfalista mitológia, amely a felbomlás érdemét a lengyel pápának tulajdonította, nem áll meg a történelmi analízis színe elõtt. Casaroli monsignorénak nem volt könnyû együttdolgoznia II. János Pállal. Miután elérte célkitûzéseit, ti. a vallásgyakorlatra vonatkozó törvény elfogadását Moszkvában, valamint a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását Gorbacsov Szovjet Uniójával, Casaroli monsignore megvált hivatalától a történeti kihallgatást követõen, melyet a pápa 1990. dec. 1-én adott a szovjet vezetõknek. Magánemberként nem habozott kifejezni kételyeit és gondjait a Vatikán politikájáról a keleti és balkáni államok vonatkozásában. Hibásnak ítélte, hogy a Szentszék sietve adott diplomáciai elismerést Szlovéniának és Horvátországnak. Igen nagy áldozatok révén sikerült újra érvényesíteni a lengyel pápa által támogatott intranzigens vonalat, ami a párbeszéd végét eredményezte. Utódjának, Sodano bíborosnak halotti beszéde így minõsítette õt: "nagy mester és példakép, amely mindig inspirált engem", ugyanakkor az integrista körök elógiumai problémákat vetettek fel másként gondolkodásuk ténye alapján. Az Avvenire jún. 10-i száma pl. "a Pápa által akart intranzigens diplomácia végrehajtójának" mondta õt. Ez számomra nem bóknak tetszik, hanem kísérletnek, hogy egyszerûen besorolják õt egy olyan vonalba, amely nem volt az övé.