Introduction: Az afrikai nő titokban készül fogamzásgátló módszer alkalmazására, miközben indiai sorstársának gyermeke az utcára jár iskolába. Magyarországon egy feleség éppen számot vet: nem tudnak második gyermeket vállalni, eközben valahol Európában egy asszony elkeseredetten küzd azért, hogy gyermeke születhessen. Mi a közös bennük?

A fent említett nők mindegyikének családtervezéshez való joga sérült – ám különböző okokból. A fejlődő országokban sokszor egy nőnek sem joga, sem tudása, sem lehetősége nincsen a családtervezésre, még akkor sem, ha saját élete forog kockán. Eközben konganak a vészharangok: hazánk és Európa demográfiai krízist él meg, a tervezett gyermekek nem születnek meg, a lakosság szépen (és nem is olyan lassan) elöregszik. Arról, hogyan függ össze a két jelenség, és mit tudunk tenni azért, hogy mindkét probléma mérséklődjék, Simonyi Gyulával, a BOCS Alapítvány elnökével beszélgettünk.

Ha Kínában megrebbenti a szárnyát egy pillangó...

A közgazdász-ökológus szerint a két jelenség szorosan összefügg egymással, ezért ha kezeljük az egyiket, megoldhatjuk a másikat is. Globalizálódott világunk egyik fő jellemzője, hogy a földgolyó egyik felén keletkező munkaerő-túlkínálat a világ távoli országában is okozhat munkanélküliséget. Ha például Kínában sok a fiatal munkaerő és emiatt a kínai import ruha olcsó és a kereskedelmi versenyben előnyt élvez, az a magyar textilmunkásoktól veszi el a munkát. Innen már csak egy ugrás, hogy itthon kevesebben mernek gyermeket vállalni, mert kevés és bizonytalan a munkahely. Mindeközben a világon évente százmillióra tehető a nem tervezett, nem akart, véletlen nemzések száma. Így a munkaerő egyre olcsóbb a globalizálódott munkaerőpiacon, s csak akkor vagyunk versenyképesek, ha egyre többet dolgozunk egyre kevesebbért. A képzettség előnyünk is egyre fogy: negyven éve az emberiség egyharmada volt érettségizett és diplomás, ma már a kétharmada. A munkahelyeink elmennek és ezt határőrséggel nem lehet megakadályozni.

Ha nem segítünk, az erősen visszahat ránk...

A közgazdász szerint ha nem segítjük a szegény világban azokat a nőket, akik szeretnének családtervezési módszert alkalmazni, az erősen visszahat ránk. De mit is jelent mindez a gyakorlatban? Sokszor csak annyit, hogy a lányoknak lehetőséget nyújtunk a tanulásra, hogy jobban kézbevehessék a sorsukat. A BOCS Alapítvány már 35 éve támogatja lányok tanulását indiai dzsungeliskolákban. Az írni-olvasni tudó nőknek ugyanis fele-, az érettségizett nőknek csak harmadannyi gyermeke születik, mint azoknak, akik nem járhatnak iskolába. Minden országban úgy kell segíteni a családtervezést, ahogyan az adott körülmények között, az adott kultúrában szükség van rá.

Nem tolerálható, ha a nőket szülőgép-helyzetre kárhoztatják!

Afrikában például sok helyen a nőknek nincs beleszólásuk abba, hány gyermekük legyen. Ezért ott sokan kérnek fogamzásgátló implantátumot, mert így titkolhatják a férjük előtt, nem kell nyíltan szembemenniük az elnyomással és szokásokkal, ráadásul a módszer elhagyása után azonnal lehet újra gyermekük. S hogy mi a helyzet a férfiak családtervezési jogaival? Simonyi Gyula egy drasztikus példával válaszol: véleménye szerint a káros kulturális gyakorlatokat – például a női nemi szerv csonkítását – a nemzetközi közösség egyre kevésbé tolerálja. Hasonlóan nem tolerálható, amikor a nőket szülőgép-helyzetre kárhoztatják – idézi Amartya Sen indiai-amerikai Nobel-díjas közgazdász erős kifejezését -, és semmilyen beleszólásuk nincs abba, hogy hányszor és mikor termékenyítik meg a testüket. Ha a férfi több gyereket akar, mint a nő – ami a szegény világban gyakori -, azt nem erőltetheti rá a nőre! Természetesen a nőnek sem szabad átvernie a férfit, ha az nem akar nemzeni.

Jog, lehetőség, tudás - pénz

S hogy mit tehetünk, mit teszünk mi innen a jó öreg kontinensről azért, hogy ezeknek az embereknek, áttételesen pedig saját magunknak is jobban menjen a sora? Magyarországnak OECD országként kötelessége a költségvetés egy kicsi részét nemzetközi fejlesztésre, azaz szegény országok segítésére fordítani. A BOCS Alapítvány régóta sürgeti a Külügyminisztérium Társadalmi tanácsadó testületének tagjaként, hogy a szegény országokra költött összegek nagyobb hányadát a családtervezés emberi jogának biztosítására költsük. Jelenleg ugyanis az évente kb. 150 milliárd dollár segélynek csupán három ezreléke megy erre, pedig az ENSZ már 1968-ban az emberi jogok közé sorolta a családtervezést. Vannak ugyan pozitív példák: az idei Népesedési Világnapon (júl. 11.) tartott londoni tanácskozáson például 2,6 milliárd dollárt ajánlottak fel arra a célra, hogy csökkentsék azoknak a nőknek a (ma még többszázmilliós) számát, akik szeretnének családtervezési módszert használni, de nincsen joguk, lehetőségük, tudásuk hozzá.

Tanóra az utcán

Simonyi Gyula szerint ez a legésszerűbb és leghatékonyabb módja a fejlődő országok támogatásának. A családtervezés támogatására fordított pénzzel ugyanis többszörös megtakarítás érhető el az oktatási, szociális és egészségügyi rendszerekben, amelyeket a végletekig túlterhel a népességrobbanás. Indiában például gyakran látni gyerekcsoportokat, akik egyszerűen az utcán tanulnak. Megelőzni sokkal olcsóbb, mint az ellátás lyukait tömködni: ezer családtervezésre fordított dollárral 5-10 ezer dollár megtakarítás érhető el a közgazdász szerint. Hazánk tavaly kb. 30 milliárd forintot fordított nemzetközi fejlesztésre, ami az éves költségvetés 1,1 ezreléke, de az előírt kvóta ennél jóval több, 7 ezrelék lenne. Ebben a 12 újabb tagország messze el van maradva az EU-ban, ahol pl. a skandináv országok még túl is teljesítik a rátát.

A kevesebb ma több?

A régi hagyomány szerint ahol sok a gyerek, ott gazdagság, szorgos kezek és nyugodt öregkor várható. Ám napjainkban épp az ellenkezője igaz: a kevesebb, de éppen ezért jóltáplált, egészséges és iskolázott gyermek biztosítja a család boldogságát és a szeretettel körülvett időskort. Hiszen ma a legrosszabb afrikai körülmények közt is sokkal alacsonyabb a gyermekhalandóság, mint akár a 19. századi Európában. A gondolkodás, a tradíció viszont nem tudja követni a változások villámgyors tempóját – fogalmaz az ökológus. S hogy hol a legnehezebb? Simonyi Gyula szerint a legrosszabb a helyzet a szubszaharai országokban van, itt a legerősebb a demográfiai robbanás. Nem véletlen, hogy a világ félszáz legszegényebb országának háromnegyede itt található – állítja a közgazdász.

Author: Simonyi, Gyula