BOCS.HU Dokumentum       Elküldöm e-mail-ben! Nyomtatható verzió
magyar [20070725] [fesztiv?lblog] Olvasási ido: 5 perc KOTTA fesztiválról (Glob?lis k?pz?s)
... nagyon nagyon kedves volt korán reggel is :-)
KOTTA fesztiválról

Kissé megkésett tudósítás a KOTTA fesztiválról, elnézést a lemaradásért; de azóta most először vagyok itthon :)
Először is köszönöm hogy részt vehettem a rendezvényen a BOCS színeiben. Pesten felvettem a dolgokat Melindától aki nagyon nagyon kedves volt korán reggel is :-) majd BPről már együttt indultunk Márkkal Hajdúböszörményre; aki most depütált. Megérkezve igazából az első nap csak a helyfogalásról szólt a Zöld Teházban ahol együtt uralkodtunk a Zöld Körösökkel. Velük nagyon jól kijöttünk és szerintem jóhangulat uralkodott végig a 3 napban a teaházban. Késő délelöttől voltunk és vacsoráig a standunknál. Szerintem a Zöld Kör tehaáz ötlete alapból jó ötlet és elég hivogatólag hat még az ilyen globális problémákra kevésbé nyitott emberek számára is. A tea kínálat bő volt, volt sok fincsi gyógytea, természetesen ingyen; illetve egy beszélgetésért cserébe :-D Mivel jellemzően fiatalok (diákok) voltak a fesztiválon, általános tapasztalatként elmondható hogy a babláblabdának nagy sikere volt; ellenben a kalendárum meg a könyv nem fogyott. De ökolábnyomot számoltunk sokat.:-)
Én nagyon jól éreztem magam . Köszönöm a lehetőséget :-D
Janka