BOCS.HU Document       Send this in an email! Printable version
magyar/hungarian [20060203] [besz?lget?s] Time to read: 15 minutes Beszélgetések a túlnépesedésről (Ecology, Christianity, Population)
Alulról fölfelé kell időrend szerint olvasni a hozzászólásokat. A virtuális beszélgetés 2003-ban zajlott a bocs.hu egyik fórumán.
Beszélgetések a túlnépesedésről

© Admin 2003. máj. 25. 11:54 | Válasz | #6

Szia Ágó, köszönöm a gondolataidat, nagyon közel állnak hozzám. Lényegében mindenben egyetértek, csak a kozmoszt érzem tágasabbnak, ezért nem gondolom hogy a születendők akarata dominálna a földiek akarata vagy akár ösztönössége fölött.

Úgy sejtem, hogy a kozmosz a százmilliárdnyi galaxisával, mindegyikben százmilliárdnyi csillagával egy olyan soktantermes iskolarendszer, amelyben nincs mennyiségi szűk-ség, ami nyomást gyakorolna erre a kis tanteremre, a Földre. Tehát a jövő lelkek nem tolonganak, van elég sok és sokféle osztály.
Attól sem kell tartaniuk, hogy ha a Föld ideiglenesen lakhatatlanná válna, akkor nem lesz hová születniük.

Érzésem szerint tehát a születések száma nagyrészt élőlényi, biológiai ösztönösségben dől el, mint az állatoknál, növényeknél. Isten ilyesmikbe valószínűleg kevéssé szól bele, a jövő lelkeknek pedig van elég lehetőségük, nem kell ráerőltetniük magukat egy-egy nőre, akaratuk érvényesülhet anélkül, hogy a Földön élők akaratát le kéne törniük (hiszen a földiek fejlődése is a saját tudatosságuk magasabb szintjét igényli). Nem kell hogy anya és magzata érdekellentétben legyen, hogy a jövő lélek akarata jobban érvényesüljön.

Az emberréválás evolúciós folyamatának egyik fontos jelenkori lépcsője, hogy a szaporodás tudatosabbá váljék. Egyénileg nézve az itt élők saját személyiségfejlődésének fontos lépcsője. A teknős lerakja a sok tojást, aztán sorsukra hagyja őket, nagy részük kikelve még a tengert sem éri el vagy parti sekélyesen sem jut túl. Az emberréválás ezen az élőlényi szinten kell felülemelkedjen a tudatosság, felelősség, gondoskodás felé. Meg az embertúltermelést erőltető hatalmi és profit struktúrák sodrásától való szabadság felé, mert ez a legfőbb történelmi tényező.

A végkövetkeztetéseidben megint csak egyetértek :)
Gyusza


© Admin 2003. máj. 25. 11:48 | Válasz | #5

Szia Marci, bocs hogy ilyen sokára válaszolok.

> A megfelelő szabadsággal és tudatossággal vállalt több gyerekből álló család nem adhat-e természeténél fogva (persze nem kivétel nélkül, de jellemzően) felelősségteljesebb, egymás, illetve a szélesebb közösség érdekeit jobban figyelembe vevő embereket?


Természetesen az ökológiai lábnyom nem csak a létszámtól függ, hanem háromtagú szorzatok súlyozott összege:

szumma (i=1-től n-ig) létszám * fogyasztás * ügyesség

ahol az ügyesség azt mutatja, hogy az adott fogyasztást milyen környezetkímélően oldják meg (pl. x km autózást nem mindegy milyen fogyasztású autóval oldunk meg),
és ahol i a fogyasztás*ügyesség szorzatban homogénnek tekinthető csoportokon fut végig.

A Föld egy főre eső eltartó kapacitása 2,18. Az egy főre eső ökológiai lábnyom az USA, Szingapur, Arab Emirségek, Kuwait átlaglakosánál van 10 fölött. Magyarországon 5 (ezen belül a bokros családok gyerekei az átlagnál jobbak-e, nehéz lenne megbecsülni). Számos afrikai és ázsiai országnál csak 1 körül van a lábnyom.

De a nagyobb szegénység nem jelent automatikusan nagyobb harmóniát a Teremtéssel. Pl. a bangladesi átlaglakos lábnyoma csak 0,6 de a másfél magyarországnyi területüket 800 %-osan túlterhelik, mert már több mint 120 millióan vannak.

Vajon eszmény lenne, hogy afrikai szinten próbáljunk élni? Nem hinném, hogy a szegénységet Jézus úgy gondolta, hogy ha túl is szaporodjuk a Föld eltartóképességét, sebaj, egyre nagyobb nyomorral ellensúlyozhatjuk a szorzatot.
A Jóisten valószínűleg nem a tömegnyomort idealizálja, hanem a nem túlszaporodó tisztes megélhetést.

Nagyon érdekes lenne egy általad fölvetett vizsgálat, sajnos nem tudok ilyenről.


> A nagyobb szeretet valószínűleg jobb fenntarthatóságot eredményez, de fordítva - hogy a jobb fenntarthatóságot célzó küzdelem szükségképpen több szeretetet eredményez - ezt nem látom igazoltnak.

Elég az, hogy szeretetből a fenntarthatóságot kell előmozdítanunk.


> akár az is lehetne a teendő, hogy minél gyorsabban növeljük a hozzánk hasonlóan gondolkodók számát, beleértve a gyerekeinket is.

Természetesen. De felmérésről e téren se tudok és úgy sejtem, nem igazolódott a gyakorlatban Gyurka bácsi elképzelése, hogy a bokorgyerekek
köréből majd sokkal nagyobb arányban kerülnek felnőttközösségbe, mint más halászterületekről.


> Most, hogy ezt leírtam, jöttem rá, hogy ami talán legjobban érdekelne, az az, hogy az általad elmondottakból kire nézve milyen cselekvési program következik.

A cselekvési programot mindenkinek magának kell megtalálnia a saját helyzetére.
Szlogenszerű felületességgel azt mondhatnám: ne nagyon szaporodj, ne nagyon termelj-fogyassz-szennyezz, ne nagyon védekezz, inkább törekedj a nem-anyagi gazdagságra, személyiségfejlődésre, lelki élményekre, szellemi kincsekre, természetközelségre, szeretetkapcsolatokra.

De már az maga remek cselekvési program, hogy erről a témáról ésszerűen lehessen beszélgetni, hiszen oly mértékű a tudatlanság, a nacionalizmus, a szex és a szaporodás körüli neurózisok, vallási ópium stb., és némely körökben a nagycsaládok ugyanolyan érzékeny pont, mint az erőszakmentesség témában a katolikus és nemzeti körökben a hősi halottak.

Gyusza

Válasz 'gymarci' üzenetére (#2)


© jerke 2003. máj. 13. 12:53 | Válasz | #4

Kedves Gyusza barátom!

"Jót tesz, ki a mának füvet vet, még inkább ki a jövőnek fát ültet", írod.
Azt hiszem semmi más értelmes feladat nincs a világon, mint az élet fenntartása. "A jelen azért van, hogy a múlt hibáit kijavítsuk, és a jövőt előkészítsük" idézet is erről szól. Bizonyára Te is tudod, hogy sohasem az idézeteknek voltunk híján, hanem a megfelelő időben megtett tetteknek. Talán annak sem, mert hiszen írod a börtön-polgári szolgálat-hadkötelezettség megszűnése folyamatot. De írhattad volna a baráti beszélgetés-kisközösség-lelkiségi mozgalmak folyamatot is.

Ugyanakkor itt van egy nagyon szomorú idézet:
"Az érzelmi központ nem születik negatív résszel, nincs rá szükség. Azonban megszerzi ezt azoknak az embereknek a hatására, akik negatív beállítottságúak. A felnőttek hatására a gyerek megtanul szánakozni magán, szomorúságot érezni, mellébeszélni, megsértődni, hosszasan fejtegetni szerencsétlenségét, kedvetlennek, ingerlékenynek, féltékenynek lenni, másokat megsérteni, stb. A gyerek borzalmas megfertőzése ellen semmi sem tehető, mert nem is tudunk róla, hogy megfertőzzük. Ez a fertőzés hozza létre az érzelmi központban a negatív részt. És ez a fertőzés generációról-generációra átadódik."

Mi az oka, hogy nem tudunk normális embereket nevelni? Miért nem tud az ember józanul gondolkozni? Vagy úgy is kérdezhetem: miért nem működik a halászás és a halásszá tevés? Megítélésem szerint az egész fertőzés az ember helytelen önértékelésén alapszik.

Az ember azt gondolja, ha elvégezte az iskolát nincs más dolga, mint megélhetést szerezni, dolgozni, családot alapítani, mert kész felnőtt ember. Az első résszel nincs is baj, mert arra tényleg kész, hogy dolgozzon, gyereket szüljön, vagy nemzzen, és hogy fenntartsa ezt a helyzetet a körülményekhez képest szükséges szinten. Ha később tanul is még valamit, az csak az újabb és újabb technikák és módszerek elsajátítására szorítkozik, ami szintén a megélhetés biztosításának része. Fel sem merül benne, mert szüleiben, nagyszüleiben sem merült fel, hogy még közel sem nőtt fel. Még csak egy „szamár” szintjén áll, ha áll, vagyis dolgozik, eszik, utódaival foglalkozik és kergeti a fülével és a farkával a legyeket. Nem is merülhet fel benne, mert körülötte mindenki kész felnőttnek hiszi magát és ugyanezt csinálja. Még a legnagyobbak is, akikre felnéz sem mondanak neki mást, mint dolgozzál, légy jó, adj, szolgálj és légy szelíd. És látja, hogy akik mondják, azok sem jutnak sehová, mert bár nagyon tiszteletreméltók, üldözötté, szegénnyé válnak, de nem változik semmi, mert nincs mögöttük erő, azaz hatalom. Bár nagyon jól tudják, hogy mitől lenhetne hatalmuk, mivel józanul gondolkoznak tudják azt is, hogy annak megszerzése teljesen értelmetlen. Akiknek pedig hatalmuk van, azok a józan gondolkozás csírájával sem rendelkeznek. S ebből arra következtetnek, hogy ezekre a szép tanácsokra sem az embereknek, sem a Természetnek nincs szüksége. Az embereknek csak élettérre (étel, ital, fedél) és szórakozásra van szükségük, a Természetnek pedig emberi és egyéb életekre.

Írásodban Te az emberek életterével foglalkozol, azonban ezen keresztül, áttételesen a Természet szükségleteivel is, mert a kettő nem létezik egymástól függetlenül. Ez utóbbi szükségletének mennyisége – úgy tűnik számomra – összefügg annak minőségével. A fizika törvénye is azt mondja, hogy egy nagyobb rezgésszámú energia egy munka során ki tud váltani egy nagyobb mennyiségű alacsonyabb rezgésszámú energiát. A nagyobb rezgésszám az emberek esetében a nagyobb tudatossággal, a józanabb gondolkodással függ össze. Megítélésem szerint Te is erről beszélsz, ha más szavakkal is. Azonban nem elég, ha az anyák, gyermekeik, a Föld, vagy az emberiség fennmaradását féltve nem szülnek, hanem ahogy a fenti idézetből kiderül valami alapvetőnek, valami évezredek óta belénk rögződöttnek kell megváltoznia. Az ember helye, szerepe, önismerete és a világról való ismerete kellene, hogy megváltozzon ahhoz, hogy lássa, még csak egy „szamár” sem, amíg az agyát képzelgésre és nem arra használja, amire a Teremtő megalkotta. Ez a látás csak olyanoktól jöhet, akik maguk már tisztán látnak. És itt a legnagyobb baj. Mindenki úgy gondolja, hogy ő lát, és tud és ismer. Pedig amit látni kell éppen az, hogy ebben a borzalmas helyzetben, amiben vagyunk és voltunk nincs más fontosabb tennivaló, mint egy objektív lelkiismeret megszerzése. Ez a lelkiismeret (együtt tudás, együtt látás volt az ógörög szerint) nem a mai józan ész, a mai becsület, a mai erkölcsös magatartás szerinti, mert ezek igazi tartalmát már régen elfelejtettük, hanem valamilyen egészen más fajta látás, amiben nem én látok, nem én tudok, nem én cselekszem, hanem látva vagyok, mert beengedek egy olyan tudást, ami tényleg együtt tud, együtt lát és amely általam, ha hagyom cselekszik.

A nők normális életvitelre oktatása tényleg kulcskérdés, mert bennük van egy sokkal nagyobb realitásérzék. Azonban sokkal fontosabb kérdés, hogyan lehet a látást megszerezni és a látó oktatókat szaporítani. Szerencsésnek tartanám, ha minden országban létre jönne egy olyan „központ” (nem intézmény), melyben ezeket a jövendő, látó oktatókat (halászok) képeznék ma élő látó oktatók (halászokká nevelők), hogy aztán ők már együttműködve más, ilyen „központok” látóival az érdeklődő nőket – esetleg férfiakat – arra oktatnák, hogyan válhat belőlük először „szamárból” Ember, majd látást oktató saját környezetükben. Ugye milyen ismerős a képlet? A kérdés mindig a közös nyelven, az idő előtt elkezdett okoskodások továbbadásán, vagy az ész-nélküli, reagálásszerű cselekvéseken bukik meg. A Természetnek azonban minden jó. A bukást is felhasználja a céljaira.

Lehet, hogy ez az egész már késő és tényleg összedől minden, de ha egyszer majd újra indul az ember élete, akkor sem látok más „módszert” a normális földi emberi élet kialakítására, mint a minőség olyan tudatos javítását, ami egy „újjászületést” eredményez. (Ne értsd félre, nem egyre jobbá válni, hanem egészen mássá, mint ma). A Természet akkor beérné kevesebb emberélettel és emberhalállal is. S akkor megszűnne a túlnépesedés és a háború is.

Az oktatási program első pontjának javaslom annak ismertetését, hogy az ember jelenlegi állapotában nem Isten fia, hanem egy „szamár” szintjén állna, ha nem használná a fejét úgy, ahogy ma használja, hanem úgy, ahogy egy igazi szamár. Így azonban rosszabb a helyzete. Pont azt oktatnám, hogyan tudná mindazt elfelejteni, amit ma önmagáról képzel. Második pontnak pedig azt, hogyan válhatna először szamárrá, hogy végül, majd egyszer emberré válásán is dolgozni kezdhessen, s itt a földön, egy életen belül még akár Teremtőnk szeretett fiává is válhasson.

Szeretettel ölellek
Jerke

U.i.
"A legfőbb jó a vízhez hasonló:
mindennek hasznos, de nem harcos,
az alantasban is jelenlévő:
a víz az út-hoz hasonló.
Az élet a földet kövesse,
a szív a benső mélyet kövesse,
a barátság az emberit kövesse,
a beszéd a valót kövesse,
az uralom a rendet kövesse,
a szolgálat a lehetőt kövesse,
a tett a kellő időt kövesse.
Ha készséges, de nem erőszakos:
nem kél zúgolódás semerre."
Lao-cse)


© Ago 2003. ápr. 28. 12:18 | Válasz | #3

Kedves Gyusza!

Köszönöm, hogy nekem is elküldted a béketüntetésen mondott beszédedet! "Szokás szerint" igen velős, mély és koherens gondolatok - ezúttal, számomra meglepő módon, nem mindenben tudok azonosulni velük.

Beszédedből úgy olvasom ki, hogy a népesség növekedésének motorját a földön élő emberek (tudatos vagy - többnyire - tudattalan) akarati szférájában látod. Ennek értelmében emberek születhetnének a földre Isten és a saját akaratuk ellenére, "csak" azért, mert a szüleik akarják, vagy tudatos akarat nélkül rosszul bánnak a nemzőképességükkel.

Én az élet alapvető kérdéseinek teljesebb magyarázatát találom abban a felfogásban, amely szerint a születés az emberi lélek előzetes elhatározására történik. Ezen elhatározás részét képezik azok a kiindulási feltételek is, amelyekkel, mind adottságokkal nekivágunk az életnek: szüleink, hazánk, fizikai és kulturális körülményeink. Első megközelítésben érthetetlennek tűnik, hogy miért választ a legtöbb ember ennyire mostoha körülményeket földi életéhez. Lehet ennek részben magyarázata az, hogy az adott választékból ez adódik. Én azonban ennél mélyebb és tartalmasabb magyarázatot találok abban a szempontban, hogy az élet célja és értelme nem az, hogy minél kevesebb kellemetlenséggel átvergődjünk rajta, születéstől a halálig. Az élet célja és értelme alighanem több ennél: tartalmaz valamiféle felelősségvállalást és szerény álláspontom szerint egy törekvést az Istenhez való közelebb jutásra. Ezt pedig, mint számos példa bizonyítja, a nehéz sors vállalása inkább segíti.

Mitől függ ezek után az, hogy hány ember születik a földre? Hogy hány ember akar egyszerre leszületni a földre?

Ha minden emberi lélek csak egyetlen egyszer járhatja meg a földi életet, akkor nem tudom mitől függ a "babamenyország"-beliek tolakodásának mértéke. Talán attól, hogy félnek, később már nem lesz lakható Föld, ahová leszülethetnek?

Ha viszont az emberi lélek útja nem kivétel a teremtés összes többi folyamatának ciklikus törvényszerűsége alól, és minden lélek több lehetőséget is kap, hogy leszálljon a Földre és itt tehesse meg Istenhez vezető fejlődési útjának olyan lépéseit, amelyek csak az anyagi világban tehetők meg, akkor összetettebb magyarázatok is kínálkoznak. Ha egy lélek a másvilágra visszatérve azt ismeri fel, hogy földi életében elmulasztotta a tervezett feladatát, mert csak a földi, anyagi dolgokra figyelt egész életében és nem ismerte fel ég és föld közötti hídépítő küldetését, érthető módon jut arra a következtetésre, hogy hamar szeretne újra "alászállni", újra próbálkozni.

Ha valami igaz ebből, ha az élet mögött meghúzódó folyamatok valami hasonló törvényszerűségek mentén történnek, akkor a túlnépesedés elkerülésének eszköze az embereket hozzásegíteni még földi életükben ahhoz, hogy minél többet felismerjenek életük céljából és értelméből.

Nehogy félreérthető legyek: egyáltalán nem azt mondom, hogy bárki is megmondhatná a másik embernek, hogy mi az ő életének az értelme és célja. Éppen ellenkezőleg: a kozmikus törvényszerűségek talaján állva a legtöbb amit tehetünk, ha a nekünk adatott eszközökkel (és felelősséggel) ahhoz segítjük hozzá az embereket, hogy a saját életútjukat járják, ne pedig a mások által a mások tökéletlenségével számukra kigondolt utat. Mint pl. fogyasztói életmódot, vagy jobb ötlet híján szexorgiákat....

Egy szó, mint száz: maximálisan egyetértek azzal, hogy az emberek oktatáson-nevelésen keresztül történő felemelése a legszükségesebb, amit tehetünk, egyben tulajdonképpen a legtöbb is. De ennek visszahatása a túlnépesedésre nem a családtervezés tudatosságán keresztül, egy lépésben testesül meg, hanem egy kozmikus hurkon keresztül: a teljesebb életutak bejárásának következményeként.

Leírtam ezt, mert megfogalmazódott bennem. Kiváltotta a beszéded. Nem vita-kezdeménynek szánom, de azért nagyon is érdekelne a véleményed...

Szeretettel:

Ágó


© gymarci 2003. ápr. 28. 10:17 | Válasz | #2

Kedves Gyusza!

Természetesen egyetértek azzal a céllal, hogy minél teljesebb körben szabad és felelős személyi döntés alapján születhessenek a gyerekek, s a gyerekvállalást ne tekintsük minden további kritérium nélküli önértéknek, pláne csúcsértéknek. Azzal is, hogy ezt a döntést ne csak az egyéni és családi teherbírás (anyagi és emberi tényezőket is ide számítva), ne is csak a szülők egyéb felelősségteljes tevékenységével (munka, apostolkodás) való harmónia, hanem minél szélesebb közösség érdekének figyelembe vételével hozzuk-hozzák meg.

Egyoldalúnak látom azonban a család létszámát pusztán a fogyasztók számának növekedésével azonosítani, vagy lényegében csak ilyen tényezőként figyelembe venni. Legalábbis meg kellene vizsgálni, hogy a megfelelő
szabadsággal és tudatossággal vállalt több gyerekből álló család nem adhat-e természeténél fogva (persze nem kivétel nélkül, de jellemzően) felelősségteljesebb, egymás, illetve a szélesebb közösség érdekeit jobban figyelembe vevő embereket. (Nem állítom, hogy így van, de tényezőként számolni lehetne ezzel.)

Ugyancsak nem látom explicit módon alátámasztva azt az egyébként magától értetődőnek látszó állítást, hogy az a fő érték, ha minél tovább élhet az emberiség a földön. Ez azért nem triviális számomra, mert az egyén és a közösség élete egyaránt véges a Földön, Naprendszerben, és ha két-három nemzedék él még szeretetben, az nagyobb érték lehet(ne), mint hogyha harminc nemzedék él egymást marva. Persze én is a minél hosszabb fenntarthatóságot látom nagyobb értéknek, csak nem látom a bizonyítását, illetve szoros összefüggését a szeretettel mindkét irányban. Azt látom, hogy a nagyobb szeretet valószínűleg jobb fenntarthatóságot eredményez, de fordítva - hogy a jobb fenntarthatóságot célzó küzdelem szükségképpen több szeretetet eredményez - ezt nem látom igazoltnak.

Ha igaz lenne az széles körben hangoztatott (de tudtommal az emberekre vonatkozóan még nem igazolt) állítás, hogy ha egy populációban egy bizonyos módon gondolkodó (vagy bizonyos tudással rendelkező) egyedek száma (vagy aránya?) elér egy kritikus szintet, akkor az egész populáció ugrásszerűen
fogékonyabb lesz az adott tudásra vagy gondolkodásra - szóval, ha ez igaz, akkor akár az is lehetne a teendő, hogy minél gyorsabban növeljük a hozzánk hasonlóan gondolkodók számát, beleértve a gyerekeinket is.

Most, hogy ezt leírtam, jöttem rá, hogy ami talán legjobban érdekelne, az az, hogy az általad elmondottakból kire nézve milyen cselekvési program következik.

Szeretettel

Gy. Marci

© Admin 2003. ápr. 21. 13:19 | Válasz | #1


"Jót tesz ki a mának füvet vet, még inkább ki a jövőnek fát ültet."

A múlt rendszerben börtönbe kerültünk a katonáskodás megtagadásáért. Ma van polgári szolgálat, lassan megszűnik a hadkötelezettség is, de a békéért cselekedni égetőbb mint valaha.

Emelkedjünk föl egy kicsit a napi aktuálpolitikából és vegyük szemügyre legalább pár évtizeddel vissza és előre tekintve a háborúk egyik legalapvetőbb okát.

A Húsvét sziget civilizációja összeomlott, amikor a túlnépesedéssel agyonterhelték a magányos, elhagyhatatlan sziget eltartóképességét. Kivágták az erdőket, a talaj lepusztult, a szűkössé vált erőforrásokért egyre keményebb harcok folytak s ezek a háborúk aztán végképp tönkretettek mindent.

Már az ókori bölcsek, pl. Platon és Konfúcius is figyelmeztettek, hogy a túlnépesedés ökológiai pusztuláshoz és a szűkös forrásokért folyó háborúkhoz vezet. Minden korban túlnépesedett az ember a kor gazdasági lehetőségeihez képest. Ez a természetes, minden élőlény korlátlanul szaporodik, létszámát csak az éhség, a betegségek, a természetes ellenségek és a belső küzdelmek korlátozzák. Ha az emberiség nem akar a haszonnövényein s állatain kívül minden más lényt kiszorítani a Földről, és nem akarja, hogy éhínségek, járványok és háborúk szabályozzák a népesedését, akkor meg kell tanulnia saját magának szabályoznia. Mára az emberiség ökológiai lábnyoma már 30 %-kal túlnőtte a magányos, elhagyhatatlan Földet.

1994-ben a hétmilliós, teljesen keresztény Ruandában három hónap alatt közel egymillió ember halt meg egy társadalmi összeomlásban, amikor mindenki mindenki ellen harcolt. A média és a világ nem tanult belőle, nem is nagyon foglalkozott vele. A fő ok: Ruanda népessége 1950-től negyven év alatt megháromszorozódott, az egy főre eső termőterület 300 négyzetméterre (a világátlag negyedére) csökkent.

Az elmúlt 50 évben a világon az egy főre eső termőterület felére csökkent, és a jelenlegi népesedési tendenciák mellett a következő 50 év alatt újra feleződni fog. Egyre több ország jut majd Ruanda sorsára?

Jelenleg a gazdaság az embernél gyengébb állat- és növényvilágot szorítja ki a szűkös, túlterhelt földgolyóról, a háborúk pedig a gyengébb embercsoportokat. A túlnépesedés elkerülhetetlenül háborúkhoz és erőszakhoz vezet. Miért kényszerítjük bele a következő generációt egy olyan zsúfoltságba és szűkösségbe, ahol már az alapvető létfeltételekért folyik a harc?

A 19. században az aranyért háborúztak, a 20. században az olajért. A 21. században már a vízért, élelemért, termőföldért fognak. (Az USA azért ér rá még az olajért háborúzni, mert termőföldje és vize sokkal több van, mint a világátlag.)

Ma a világon évente közel százmillió nem-kívánt foganás történik. Ennek egy része abortusszal végződik, más része nem-kívánt gyermekek megszületésével, akik szeretethiányukat anyagi fogyasztással próbálják gyógyítani, vagy éheznek, gyerekfejjel dolgoznak, utcán árulják magukat, sokszor szüleiket is ők tartják el, fegyveres hordákban harcolják ki helyüket a bolygón, stb.

Ha az emberiség megtanulja, hogy felelősen bánjon a nemző képességével, s csak kívánt gyermekek fogannak, akkor a gyerekek szeretetben és normális körülmények közt nőnek majd föl és így rengeteg probléma elhalványul, mellesleg pedig az emberi faj létszáma visszacsökken a normális szintre, amennyinek a Földet a Teremtő tervezte, amennyi harmóniában tud élni a természettel és önmagával ezen a bolygón.

De az uralkodóknak sok alattvaló kell (gondoljunk Caucescu harmincmilliós Románia álmára, esztelen családtervezés-tiltására, amitől tele lettek az árvaházak, vagy Dávid király népszámlálására 3 évezrede, amiért Isten megbüntette őt). A hadvezéreknek sok olcsó katona kell, a gazdaságnak pedig sok olcsó rabszolga, ezért a világ legnagyobb mozgatóerői ösztönözték a történelem során az ember-túltermelést, mert amiből túl sok van, az olcsó. S
persze a nemzetek és vallások is mindig növelni akarják létszámukat.

Szerencsére mostanában ébred a felismerés, hogy bevertük a fejünket a plafonba, s a globális összeomlás a hatalmaknak sem érdekük.

A leendő anyáknak és apáknak kell ellenállni ezeknek az érdekeknek, ideológiáknak. Nem mondhatjuk: akarunk egy gyereket! Egy jövendő élet nem egy bútor a lakásunkba, amiről kényünk-kedvünk szerint dönthetünk. Csak azt kérdezhetjük: kíván-e egy gyermek a mi családunkba, erre a vidékre és most
megfoganni? S felnőve azt mondja-e majd: jobb családot, helyet és történelmi időt nem is kívánhatott volna? S nem csak túlzsúfolt nyomortelepekre nem kívánkoznak a babamenyországból. Az USA népessége sem a Teremtő szándéka szerint nől, hiszen egy amerikai gyerek 400-szor akkora teher a Földnek, mint egy afrikai.

A nem-kívánt foganások oka nem csak a butaság. Sok nő nem dönthet a teherbeeséséről, a férj, a nagycsalád, a törzs, a vallás, az állam, az iskolázottság és családtervezési lehetőség hiánya szabja meg sorsát. Vagy egy pohár wisky, ahogy John Lennon mondta. A nők oktatása és felszabadítása a felelős népesedés kulcskérdése.

Magyarország ezévi költségvetésében van először fejlődési együttműködés tétel: másfél milliárd forint a szegény országok segítésére. Küzdjünk érte, hogy ez öko-projektekre, lányok oktatására és egészségügyi tanácsadásra menjen, ne környezetpusztító beruházásokra a magyar gazdaság érdekei mentén.

Az óriási India már most háromszor olyan sűrűn lakott, mint Magyarország és évente többel szaporodik, mint ahány magyar a világon él. Barátainkkal negyedszázada támogatunk egy indiai iskolahálózatot, ahol falusi szegény családok lányait oktatják. A béke olajfáit ilyen helyeken ültetik a jövőnek.

Simonyi Gyula

Author: Simonyi, Gyula