BOCS Homepage 
Roman English

Christa Springe

"Nem a nemzeti és nemzetközi politika megfélemlített és hangját vesztett áldozatainak sokasága vagyunk. Mi, akik eljöttünk ide, hogy hozzájáruljunk a Találkozó sikeréhez, kezünkbe vettük sorsunkat. Elutasítottuk és mindmáig elutasítjuk mindazt, amit igazságtalannak tartunk. Értékes alternatívákat dolgozunk ki. Hosszú ideje végezzük már, amit itt most bemutatunk társainknak, hogy együtt még hatékonyabbakká és eredményesebbekké váljunk."

Christa Springe lelkésznô, az Európai Ökumenikus Koalíció Graz '97 elnöke nyitotta meg a fenti szavakkal az Ökumenikus Falut, amely a grazi vásárváros 10. pavilonjában kapott helyet. Ez a hely, amely egyébként a piacgazdaság megnyilvánulásainak színtere, most öt napig nem a társadalom rombolását, hanem a problémák gyógyítását fogja szolgálni.

A megnyitó keretében bemutatkozott a Caritas és a Diakonia, amelyek most osztoznak a pavilonon az Ökumenikus Faluval. Bemutatta programját a négy Szomszédság (témáik: küzdelem a szociális igazságosságért; konfliktusmegoldás erôszakmentes formái; ökológiai felelôsségünk új gyakorlata; igazságosság és kiegyenlítôdés a világrégiók között). Az Ökumenikus Faluban kapott helyett a Történetek Terme is, amely lehetôséget ad kis csoportokban való beszélgetésre, élettörténetek megosztására, tapasztalatok átadására, egymás elkötelezettségének erôsítésére. A Falutéren zajlanak az Ökumenikus Falu belsô programjai és kulturális események. A bejárattal szemben pedig ott áll a Virtuális Falu Internet-standja.

A Találkozó másik fontos színhelye a Béke Ház, amely a minorita kultúrközpontban kapott helyet. A következô napok során kiállítások, hearingek, workshopok és kulturális események színtere lesz.