BOCS Homepage 

Brigitte Kälin

Kilépve az államból

"Tütü vagyok"- mutatkozik be barátságosan mosolyogva, ha valaki megszólítja. Ö maga nem teszi meg az elsô lépést, nem akarja senkire sem ráeröltetni magát. Tütü szeretné a figyelmet ráiranyítani egy másfajta eletmodra. Ö egy forradalmár. A polgári életbe visszavezetö hidat szétzúzta maga mögött. "Mikor 16-17 éves voltam, én is úgy eltem, mint barki más. Azutan lassan elkezdtem gondolkozni. Ugy talaltam, hogy az emberek közötti kapcsolat nagyon felületes; csak a külsö megismerésére, a fogyasztásra, a pénzre szorítkozik. En azonban másként akartam élni az életemet.
Nyolc héttel az érettségi elött otthagytam az iskolát. Nem akartam karriert csinálni, inkább a felelösségteljes életet választottam. Az egyszerü élethez az elsö feltétel, hogy a tetteinknek minden hatását áttekintsük." Az abszolút eröszakmentes élet ellentétben áll még a társadalmi érvényesülési tülekedéssel is. Hasonlóan gondolkodik a most 22 éves lány az állami eröszakról is. "Az állam eröszakot gyakorol, hogy a tömegek nyugton és csendben maradjanak." Brigitte Kälin - ugyanis ez a polgári neve a sváb származásu fiatal hölgynek - feladta állampolgárságát, és visszaküldte a személyigazolványát. "Barátommal együtt megalapítottuk a Vendégbarátság Házát, ami tulajdonképpen egy falusi kommuna". A barátját "Öff!Öff!-nek" hívják. A kommuna egy olyan épületben van, melyet a tulajdonosaik használatra rájuk hagytak. Ott élnek villanyáram, vezetékes víz és pénz nélkül. Az eldobó társadalom maradékaiból látják el magukat, kimustrált bútorok között élnek. Amijük van, megosztják hajléktalanokkal. Tütü elégedett az élettel: "Azt hiszem, az ember csak akkor lehet boldog, ha a lelkiismeretét követi."
A Vendégbarátság Háza Brigitte kiindulópontja. Itt kezdte meg körülbelül egy esztendeje "zarándoklatát" - ahogy ô nevezi - szerte Németországban. Többnyire stoppal megy egyik városból a másikba, és ott abból él, amit az emberek enni adnak neki. "Hivataloktól nem fogadok el pénzt. Vannak olyan napok, amikor böjtölök, vagy a szabad ég alatt alszom. Néha szállást kínálnak nekem."
Warburgban nehéz szóbaelegyedni az emberekkel. "Sok ember csodálkozva megnéz, de aztán gyorsan továbbmennek." Azonban nem minden városban van így. "Nem a város nagyságától függ. Voltam olyan kisvársokban, ahol nagyon nyíltan fogadtak az emberek."
Tü-tü megy tovább, bár az élet nehézségeit az utcán élve jól megismerte. "Ha megbetegszem, csak abban reménykedhetek, hogy akad egy orvos, aki ellenszolgáltatás nélkül is meggyógyít. Ha az ember az illegalitás határán él, gyakran nehézségei támadnak a hatóságokkal, a rendôrséggel. Számításba veszem, hogy az utcán élni nem veszélytelen, de ha másképp csinálnám, megtagadnám a lelkiismeretem szavát."

Gemeinschaflsproject (Közösségi Project)
Öff!-öff!
"Vendégbarátság Háza"
Alte Dorfstr. 6.
19370 Dargelütz bei Parchim

Üzenet hagyható:
Monyen Luk, Ralf Rafner
Castroperstr. 236.
44791 Bochum
Tel.: 43/234/595332