BOCS Homepage 

Hans-Anton Ederer:

Kelet-Nyugat párbeszéd

Rejtett akadályok

"Mi az igazság?" A "kérdések kérdésére", amely már az Újszövetségben elhangzott, a nyugati keresztények egészen más választ adnak, mint a keleti hívôk.
"Hogyan mutatkozik meg az igazság? Mihez igazodjunk?" - Erre a második alapkérdésre a különbözô európai szellemi és kulturális keretek között már három különbözô választ találunk.
A párbeszédhez rejtett filozofikus akadályok vannak. Érzékenységet, óvatos ôszinteséget kell létrehozni, és olyan beszédkultúrát, amely a másik nézôpontból is képes megvizsgálni a témát. Különben zátonyra fut a beszélgetés. Mert nagyon sok veszélyes lehetôség van arra, hogy egymás mellett elbeszéljünk. Mindez a keleti és nyugati beszélgetôpartner egymásnak idegen hagyományából fakad: mindegyiküket saját történelme formálja és határolja be. Ez az egyesekre és a közösségre egyaránt vonatkozik.
A nyugati keresztények és kortársak számára az igazság valami dinamikus, életteli, nem statikus dolog. Az igazság olykor-olykor felvillan. Isten nyitottságának felel meg, ahogyan az feltárja magát Mózesnek: "Én vagyok, aki vagyok." A nyugatiak számára az igazság mindebbôl fakadóan közös, dinamikus folyamat, amely abból áll, hogy az emberek tetteikben a jóra törekszenek, az így szerzett tapasztalataikat átgondolják, egymással megbeszélik. Az igazság a nyugatiak számára szorosan összefügg a tettekkel, az átgondolással, a szóval és a megértéssel. Nyitott a jövôre és fejlôdôképes, változásra kész. Szellemtörténeti szempontból Isten Mózes elôtti feltárulkozásához, de a görög filozófushoz, Arisztotelészhez is (i. e. 384-322) köthetô.

Ezzel szemben az igazság a kelet-európai ortodox egyházak és a Kelet számára - akárcsak az iszlám számára - máshogy fogalmazódik meg. Nem változtatható, hanem elôre meghatározott. Biblikusan és képileg megformált. "Az örökkévalóhoz" kötôdik, "aki a trónon ül és a szerafimok dicsôítik", és alig van köze ahhoz az Istenhez, aki "együtt vándorolt" a néppel, aki Mózesnek megnyilvánult, aki választott népét a vándorúton kísérte (Exodus). Szellemtörténetileg a keleti keresztények elképzelése az igazságról a Biblia bizonyos hagyományaiban és Platón (i.e. 427-347), Arisztotelész tanítója eszméiben gyökerezik.
A legtöbb egyház - a protestáns, az anglikán, vagy az ellentétes oldalon az ortodox - az igazság kérdésében határozottan vagy a keleti, vagy a nyugati elképzelésre hajlik. Mégis marad két hitközösség, amelyekben mindkét igazság-pólus jelen van - a zsidóság és a katolicizmus. A nyugati és keleti zsidóságban és a teológiájukban, s a katolikus egyházban is (amely keleti és nyugati részre tagolódik) az antagonizmus érvényesül. A zsinatok által formált, reformokra nyitott katolikusok az igazság nyitottságát és dinamikáját hangsúlyozzák. Az ellentétes, a "péteri" pólust, a megváltoztathatatlanságot, a keleti (östliche) igazságelképzelést a keletiek (Orientalen) és a katolikus világegyházon belül a nyugati konzervatívok hangsúlyozzák.
Az ökumené jövôjét illetôen a katolikus egyház elôtt az a nehéz feladat áll, hogy - a történelmi terhek, köztük az "egyesült" keleti katolikusok miatti veszekedés ellenére - hidat építsenek kelet és nyugat között.
Hogyan mutatkozik meg az igazság? Mihez igazodjunk? A németül beszélô, Martin Luther reformációja által alakított Észak-Közép-Európában jellemzôen az írott, nyomtatott szóban. Az újlatin Nyugat- és Kelet-Európában másra tevôdik a hangsúly: az igazság és a döntô ott nem papíron, hanem sokkal inkább a beszédben, a szájhagyományban nyilvánul meg. A szellemi elôdök az antik szónokok, Cicero és a római polgárok, a zsidók és pogányok apostola, Pál.
Végül még egy módon mutatkozik meg keleten az igazság: a képeken, az ikonokon. Ez az ikonhagyomány szellemtörténetileg az ortodox kelet-római bizánci császárra, és ôsrégi keleti uralkodók képeinek hagyományára vezethetô vissza. Az igazság tehát megmutatkozhat egy mûvészien megfestett ikonon, amely a keleti egyházak teológiai tanai nyomán az istenit és a szentet nemcsak egyszerûen ábrázolja, hanem sokkal inkább magában foglalja. Az igazság éppígy megmutatkozhat egy szó- és beszédképben is, például: "A mi szent orosz egyházunk, amely már több mint ezer éve az igaz Krisztust dicsôíti".
A filozófia- és szellemtörténettôl csak egy lépés a mai hétköznapi ökumené: a nyugatiak többnyire nem értik, hogy a keletiek mit akarnak történelmi képeikkel kifejezni. Nem is csókolják meg a keletieknek szent képeket. Többnyire már nem térdelnek le a szent jelképek elôtt. Ezzel szemben a keletiek kevéssé értik, mit csiszolgatják annyit a makacs nyugatiak a szövegeket, mennyit veszekszenek a leírt szavakon - amint az például az Ökumenikus Európai Találkozón is történt. Több mint 40 nemzet képviseltette itt magát. Mégis, a Grazban eldöntésre, elfogadásra váró szövegek, papírok kétharmadát (!) a német anyanyelvû küldöttek hozták, amit sok újlatin vagy keleti küldött nevetségesnek vagy lehangolónak talált. Így mutatkozik meg az európai kultúrák közti különbség.