Simonyi Gyula

 

A(Z ÖRÖKKÉ) TÚLÉLÉS KERESZTÉNY KULTÚRÁJA

A 38. Pax Romana Kongresszuson (Siófok, 1996) elhangzott előadás, megjelent a Kultúránk - válaszúton c. kötetben (Bencés Kiadó, Pannonhalma 1997).

 

1. Vigyázat, mindannyian õrültek vagyunk!

 

Van egy jó hírünk, az evangélium, és van egy rossz hírünk is, a valóság. A médiának általában egyik sem kell. Egy varsói teológus találkozón hallottam egy ottani paptól egy ki mesét. Valami elzárt völgyben él egy nép, amelyet a körülményei azzal sújtanak, hogy a tápláléka mérgezett, és elmeelborulást okoz. Amikor erre rájönnek, akkor a papok, a vezetõk, az értelmiség összejön, és megbeszélik, hogy nekik nagyon mértékletesen kell táplálkozniuk, hogy viszonylag tiszta maradjon a fejük. És õnekik kell õrizni annak a tudatát, hogy mindannyian õrültek vagyunk. Erre mindig újra figyelmeztetniük kell önmagukat és a többieket!

Nemzetközileg is jól ismert Szent-Györgyi Albertnek az Õrült majom címû könyve. Õ, mint Nobel-díjas biológus, azt vizsgálja, miért viselke­dik az ember õrült módon. Miért pusztítja el magát az emberiség? Nem kell itt statisztikákat és riasztó jeleket sorolnom, az elmúlt hét elõadá­saiban rengeteg ponton elõkerült, hogy egy globális méretû válság van a világban, és nem túl sok a remény az emberiség túlélésére. Milyen keresztény kultúra képes a túlélés esélyeit növelni?

 

2. Négy történelmi fázis a keresztény kultúrában

Nagy vonalakban történelmileg négyfajta keresztény kultúrát külön­böztetnék meg: a kezdeti evangéliumit, utána a konstantini korszak kultúráját, a jelenlegi harmadikat úgy jellemezném, hogy beletörõdés az õrült majom kultúrájába, és végül egy negyediket, a túlélés kultúráját, amelyhez el kell érnünk. (Ezt természetesen nem pusztán evilági értelem­ben értem, hanem egy örökkévaló túléléstõl van szó.)

Mi ez a jelenkori beletörõdés az õrültségbe és miben különbözik a konstantini korszak kultúrájától?

 

3. Az örültség kiterjedése az erõszak területén

Az evangéliumi erõszakmentesség feladása után a konstantini kor teológusai megpróbálták az erõszakot szelídíteni, valamiféle szabályrend­szerbe szorítani. Ez volt az igazságos háború elmélete. Ezen jól láthatjuk, hogy annak a korszaknak vége. Legalább ebben a században már a keresz­tények nem vallják az igazságos háború elméletét sem. Annak alapvetõ sarkpontja volt, hogy a nem harcolókat nem szabad bántani. Ezt ter­mészetesen mindig megszegték, de a tömegpusztító fegyverek kialakulá­sával magát az elvet is nyíltan feladták, hadicéllá vált a népirtás az ellen­ség hátországában. Ennek következtében a civil áldozatok aránya már az I. világháborúban jelentõs volt, de a másodikban mát több mint 50%, és a mai fegyveres konfliktusokban 90% felett van.

Anyósom kétgyerekes fiatal anyaként elvesztette az egyik lábát Buda­pest bombázásakor. Számomra mindig érthetetlen volt, hogy képesek keresztény katonák ledobni egy bombát. Ágoston vagy István király han­gosan tiltakozna az ellen a hadviselés ellen, amelybe ebben a században a mai keresztények beletörõdnek. Volt egy tábori püspökünk a II. világhá­borúban, Hász Istvánnak hívták, az 1942-ben kiadott honvéd imakönyv­ben "szent" háborúra uszít, és lábbal tiporja a lelkiismereti szabadságot, amikor kárhozattal fenyegeti meg azokat a katonákat, akik szökni meré­szelnek a gyilkolás kötelezettsége elõl. Ma újra van tábori püspökség, anélkül, hogy a hitleri háborút megáldó elõdtõl elhatárolná magát. Két hónapja tartottak egy lelkigyakorlatot bevonulóknak, ahol nem engedték meg, hogy a civil szolgálat lehetõségérõl szó essen. Az indoklás az volt, hogy ez "megzavarná a fiatalok lelkiismeretét".

Tehát a konscantini kultúrának már rég vége. Ma már az igazságos há­ború elméletét legföljebb a katonaságot megtagadók egy része vallja. A háború olyanná vált, mint amikor két részeg ember nem az utcán ve­rekszik össze, hanem elmennek egymás házába és egymás családját agyon­verik. A katonák már rég nem egymással harcolnak, hanem egymás népét pusztítják.

 

4. Az őrültség kiterjedése a gazdaság területén

Egy másik mérföldkõ a konstantini kultúra és a mai õrült majom kul­túra között a pénzrõl való gondolkodás megváltozása. Például az ószövet­ségtõl kezdve egészen a XVIII. századig tiltott volt a kamat. Miért baj, hogy ma nem az? Világméterû adósságválság keletkezett. A harmadik vi­lág a 80-as évtizedben kifizette az adósságának a másfélszeresét, és köz­ben ezáltal az adóssága kétszeresére nõtt. E tekintetben Magyarország (és általában a kormányok és önkormányzatok, hiszen a világot már a mul­tik kormányozzák, nem a kormányok) éppen az adósok közé tartozik. Mit visszafizettünk már a rendszerváltás óta, és mégis folyton n8 az adós­ságunk. A világot pénzügyi, kereskedelmi, jogi, gazdasági eszközökkel szipolyozzák ki.

Az átült majom kultúra teljesen természetesnek veszi ezeket a múltbe­liekhez képese iszonyatosan hatékony kizsákmányolási formákat, amelyek egyben a természet és a jövõ generációk kizsákmányolásai is. A Bibliának ezzel szemben van egy tanítása a Jubileumról. Legalább ötven évenként helyre kell állítani a testvériesen osztozó társadalmat. El kell engedni minden adósságot. A szociális kérdésekben elkötelezett II. János Pál a 2000. évre készülésben egyre jobban hangsúlyozza a Jubileum tanítását. A Biblia tulajdon-fogalma teljesen más, mint a kapitalizmusé: csak sáfár­kodás, nem jogosít fel visszaélésre (mint a római jog), a tulajdon valójá­ban Istené, az ó céljait kell szolgálnia. A személyi tulajdonon túlmenõ magántulajdon jogtalan.

 

5. Gigantománia helyett stabilitásra törekvés

Az õrült majom kultúra halálkultúra. Látszólag jó dolgokat is tesz, de rövidlátóan. Szent-Györgyi Albert szerint azért vagyunk õrült majmok, mert az évmilliók során kifejlõdött agyunk nem arra készült, amire jelen­leg szükség lenne. A szemünk nem képes követni a puskagolyót. Túl gyors a mozgása. Az agyunk nem képes követni a jelen változásait. Túl gyorsak. Általában nem vagyunk mi rosszak, csak egyszerûen képtelenek vagyunk felfogni a helyzetünket.

Csak amikor már bekövetkezik a baj, akkor döbbenünk rá, hogy kép­telenek voltunk a helyzet súlyosságát és a változások horderejét fölfogni. Ezért a túlélés kultúrájának egyik fontos jellemzõje egyfajta önmérséklet. Állandóan figyelmeztetnünk kell magunkat és másokat, hogy ne hoz­zunk nagy horderejû döntéseket, mert nem vagyunk képesek felfogni, hogy mit csinálunk és mit okozunk. Ez egyszerûen a kor tudományának, technikájának, gazdaságának a következménye. Óvatosan bánjunk a szi­bériai folyók visszafordításával, meg a hasonló gigantomániás tetvekkel. Mondhatnék nyugati példákat is. Az egész fogyasztói világgazdaság õrült, mint Sztálin volt.

Kényszerít valami bennünket a gigantomániára? Mi kényszerítette Nagy Sándort és a történelem ezernyi hasonló tömeggyilkosát, hogy pusztítson és rabigába hajtson népeket és területeket? Egy halálkultúra, amelyben ez nem gonosztettnek számított, hanem dicsõségnek, sõt eset­leg szentségnek. Egy halálkultúra, amely a fogyasztás, a szaporodás és az erõszak korlátlan növelésének bûvöletében él.

 

6. Ne magunkért tüntessünk, hanem a jövendõ generációkért!

A szakszervezetek küzdenek, a munkások sztrájkolnak, mindenki tár­gyal. Ha ez azt jelenti, hogy mindenki magasabb bért akar, több fogyasz­tást, akkor ez is az õrültség része. Ha felismerjük a helyzetünket, ha kõ­korszaki agyunkkal mégis sikerül megsejtenünk a folyamatok irányát és súlyát, akkor nem több fogyasztást akarunk! A valóság, a rossz hír, amit az elején mondtam, az, hogy a dáridónak vége. Amit századunknak külö­nösen a második felében az észak-atlanti civilizáció csinált, a fogyasztás ezen orgiájának vége. Földünk túlterhelõdött és a nyomor világméretûvé vált. Nincs több talaj, víz, levegõ, energiaforrás, ásványkincs, szemétlera­kóhely. Ne reméljünk több fogyasztást, jobb életszínvonalat! Most már mindig csak rosszabb lesz anyagilag, amíg az emberiség életstílusa meg nem változik! Hiába küzdünk magasabb bérért.

Azért kell küzdenünk, hogy az emberiség élõsdi rétege, kb. egyötöde, amely több mint 80%-át fogyasztja el az anyagi javaknak és több mint 80%-át okádja ki a szennyezésnek, ne folytathassa ezt. Nem azért kell küzdenünk, hogy mi is beszállhassunk ebbe, mert akkor végképp tönkre­megy a Föld, hanem azért kell, hogy õk se tehessék meg.

A Dallas a legnézettebb mûsor Magyarországon. Követendõ eszmény, a bálványozott gazdagok élete. Meg kell értenünk, hogy ezek az emberi­ség gonosztevõi, vérszívói, zsarnokai, õrültjei. Az a túlélés kultúrája, ha nem csatlakozni akarunk Európához, hanem Európával együtt csatlakoz­ni akarunk a harmadik világhoz. A riói egyezmény szerint az Európai Közösség állampolgárainak az energiafogyasztásukat egyharmadára kell csökkenteniük a klímaváltozás lassítása érdekében. Maguk se tudják, hogy fogják ezt megcsinálni, de muszáj. Nincs más kiút.

 

7. Nem az anyagiak bõségében áll az ember élete

Szomorú hír, hogy nincs többé fogyasztás azon a szinten, ahogy az a világ mai három grófi uradalmában (Európai Közösség, Észak-Amerika, Japán és az ázsiai kistigrisek) folyik. Már a mi gyerekeinknek sem áll ez a rendelkezésükre. Mit mondhatunk nekik?

Mit akarhatott Isten, amikor egy véges bolygóra helyezte az embert? Egy olyan emberiség szerepelhetett a terveiben, amely egyensúlyba hozza szaporodását és fogyasztását a Föld eltartóképességével, és e stabilitás mellett a lélek, a szellem, a szerelem, barátság, közösség, az alkotás, a természet, a szépség, a csend, a mûvészet, még hosszan sorolhatnám: a nem-anyagi dimenziók végtelen kincseire törekszik.

De mit mondhatunk a nyomorultaknak, akiknek az az elemi anyagi szint sincs meg, ami elõsegíti a nem-anyagi gazdagságot? Jézus a szegé­nyeket boldognak mondta, de az éhezõket nem. Azokat mondta boldog­nak, akik enni adnak az éhezõknek. És a gazdagokat sem mondta boldo­goknak, ellenkezõleg, azt kiáltotta feléjük, hogy jaj nekik! Az Õ gondol­kodás-, beszéd- és életmódját kell követnünk. Minderrõl prófétai lendü­lettel kell beszélni, mert óriásiak az ellenerõk, még az egyházakon belül is.

 

8. Love, not war!

Szeress, ne háborúzz! Ölelj, ne ölj! A rossz hír az, hogy a fogyasztás or­giájának vége. A jó hír az, hogy ugyanakkor a nem anyagi dimenziókban végtelen lehetõségeink vannak. És ez megint nem kell a médiának, mert nem hisz benne, de mégis ezt kell megtanulnia az emberiségnek, mert csak ez az útja annak, hogy az ember végtelen fejlõdési vágya ne harchoz és környezetpusztuláshoz vezessen.

Anem anyagi örömök közt a szexualitás nagyon fontos szerepet tölt be, tehát itt is a keresztény kultúrának a konstantini antiszex berögzõdé­sekbõl a mostani zûrzavaron túl egy olyan túlélési kultúrába kell átmen­nie, ahol a szexualitást mint az egyik legfontosabb, a teremtésbõl fakadó örömforrást, szeretetörömöt, nem anyagi fogyasztói örömöt értékeljük. Ennek a Teremtés megõrzése szempontjából is nagy jelentõsége van, hi­szen az emberiségnek nemcsak a fogyasztásában, de a népesedésében is stabilitásra kell eljutnia.

 

9. A profitra irányuló piacgazdaság a halálkultúra része

Talán furcsán hangzik, de a piacgazdaság jelen formája elvileg rossz. Ezt már Arisztotelész megállapította, amikor kétféle gazdaságot külön­böztetett meg. Az egyik az emberi szükségletek kielégítésére irányul, a másik profithalmozásra. Arisztotelész szerint ezt az utóbbit akkor három területen lehetett megfigyelni: a kalózkodásban (amennyiben ezt gazda­sági tevékenységnek tekintjük), a fegyverkereskedelemben és a luxus­javak nagytávolságú kereskedelmében. Arisztotelész megjövendölte, hogy ha ez a fajta gazdaság egyszer eluralkodik, az az emberiség végét je­lentheti.

Korunkra a profit vált a gazdaság mozgatójává. Ez a piacgazdaság csak fizetõképes keresletet elégít ki. Ha a gazdagnak bérgyilkosra van szüksége, kap a pénzéért. Ha a szegénynek kenyérre van szüksége, nem kap, mert nem fizetõképes a kereslete. Ez a piacgazdaság elvileg rossz.

 

10. A nemzetiségi érzés szerepe az emberiség megmentésében

Anemzeti érzés egy normális formájának nagyon fontos szerepe van az emberiség fennmaradásában. A Coca-cola civilizáció valójában Coca-in ci­vilizáció: a fogyasztás szenvedélybetegség. Ez az észak-atlanti civilizáció uniformizálja a világot, pusztítja az emberiség sokféleségét, ami igen ve­szélyes folyamat.

Nézzünk egy páthuzamot. Az élõvilágot fenyegetõ egyik legnagyobb veszély a fajgazdaság (biodiverzitás) rohamos csökkenése. Gyorsuló ütem­ben halnak ki a fajok. Egy sokmillió fajból álló ökoszisztéma meglehetõ­sen stabil, szinte minden katasztrófát kibír, mert mindig akad néhány százezer faj, amely képes alkalmazkodni a változó körülményekhez. Egy kis változatosságú ökoszisztéma ezzel szemben nagyon sérülékeny, egy nagyobb környezeti változás az egész rendszer pusztulását okozhatja.

Hasonlóképpen, az emberiségnek, hogy fennmaradjon, hallatlan sok­féleségre van szüksége. Kétszáz állam, az semmi. A nemzetállamokban gondolkodás elsorvasztja a sokféleséget. Minden embernek, így a romá­noknak is érdekük, hogy virágozzék a csángó és a székely kultúra. Min­den embernek, így a magyaroknak is érdekük, hogy virágozzék a vend, a cigány, a palóc kultúra. Ez a mikro-nemzeti érzés, az emberiség kulturális sokféleségének õrzése, lécfontosságú. Minden törzsre, nyelvre, õsi mûvé­szetre, játékra, az egyszerû és örömteli élet minden szokására, a szerecet, nevelés, családi és közösségi élet mindenféle bölcsességére, a természettel való harmonikus együttélés minden mesterfogására, minden kis nemze­tiség kultúrájára óriási szükség van.

 

11. Az emberi faj jelen dominanciaszintjén a lécharc öngyilkosság

Aharmadik világ támogatását két évvel ezelõtt is említettem elõadá­somban a Pax Romana kongresszuson. Az egyik hozzászóló hazaárulónak becézett emiatt, hogy a rászoruló magyarok elõl Indiába küldjük a pénzt. De ma már csak akkor van túlélés, ha nem nemzetben, hanem emberi­ségben gondolkodunk. A nemzetiségi kultúrák sokféleségére is éppen az emberiség érdekében van szükség.

Az élõvilágban a lécharc és az együttmûködés egyensúlyban van. Az emberi faj viszont olyan dominánssá vált, hogy nem engedheti meg ma­gának a lécharc jelenlegi szintjét. A vegyi, biológiai vagy atomfegyverek jól mutatják, hogy ilyen "fejlettségi" szinten már nincs gyõztes: a mara­kodás az összes feleket és magát a bolygóc veszélyezteti. Kõkorszaki agyunk ezt nehezen ismeri fel, hát még azt, hogy ma mát háború sem kell a teljes pusztuláshoz: elég hozzá a gazdasági "aki kapja marja" harc vagy a nemzetek közei szaporodási verseny is.

 

12. A média görcsei

Az õrült majom kultúra és a túlélés kultúrája közt óriási a különbség, a váltás teljes gondolkodásmód-változtatást kíván. A média, s azon belül a katolikus média is, igen nehezen barátkozik a paradigmaváltás elkerül­hetetlenségével. A magyar katolikus médiában is megfigyelhetõ, hogy erõszakmentességrõl, harmadik világ támogatásáról, környezetvédelem­rõl, demográfiai stabilitásról nemigen lehet szólni. Többnyire a Bokor kö­rül kialakult görcsök hátterében is a konscantini, az õrült majom és a túlélés kultúráinak óriási különbségei és feszültsége húzódik meg.

Hogy csak az egyik legártatlanabb, hiszen karitatív témát említsem, a magyar egyházvezetésnek a túlélés kultúrájában a Nyugattól koldulásról ál kell állnia a harmadik világ támogatására. Két évtizede támogatunk egy jezsuita iskolarendszert Indiában, amelynek a vezetõje már kétszer is itt járt Magyarországon. És ez a szegény jezsuita, aki Indiában 90 bennla­kásos iskolában 15 ezer gyereket nevel, azért nem kap Magyarországon katolikus nyilvánosságot, mert a nyomorult húsz éve a Bokortól fogad el adományokat.

Ha már a Bokrot megemlítettem, hozzá kell tennem: nehogy valaki azt higgye, hogy most itt a Bokor kapott nyilvánosságot a Pax Romanán. Véleményem szerint ehhez egyszer meg kell hívni Bulányi Györgyöt elõ­adni, aki közel van a nyolcvanhoz, úgyhogy talán nem sokáig kellene ezt halasztgatni.

Még egy példa a katolikus médiának errõl a görcsérõl. Megjelent a ka­tolikus lexikon elsõ kötete, Bokor címszó nélkül. Úgy látszik, objektív tudományos tárgyilagossággal nézve a magyar egyház történetében ilyen nem is létezett. Évtizedekig megtapasztalhattuk, hogyan nyomorítja meg az ideológia nevében gyakorolt cenzúra a tudományos munkát. Kik merészelik ezt a gyakorlatot folytatni egyházunkban?

 

13. IFOR vagy NATO?

Tegnapelõtt Kaposváron láthattuk az ideiglenesen hazánkban állomá­sozó NATO-csapatokat. Akárhány amerikaival találkoztam az utcán, megkérdeztem õket, tudják-e, mi az igazi IFOR. Némelyek szinte mene­kültek (talán az a tapasztalatuk, hogy a "bennszülöttek" szitkozódnak ve­lük). Elmagyaráztam nekik, hogy az IFOR a világ egyik legnagyobb és legrégebbi vallásos békemozgalma, a Kiengesztelõdés Nemzetközi Szö­vetsége (Incernacional Fellowship of Reconciliacion), amelynek közel ötven országban száznegyvenezer tagja van és 77 éves története során hat tagja kapott Béke Nobel-díjat (köztük Albert Schweitzer és Marcin Lu­ther King), és hogy a NATO teljesen jogtalanul használja ezt a nevet. Nos, ezt a hírt már sikerült két katolikus lapba is röviden betenni, de a katolikus újságírószövetség választmányában, amikor ezt az IFOR-ügyet elmondtam, összesen három kolléga mondta a tizenötbõl azt, hogy jó, ezt le lehet közölni. Mert a kõkorszaki agy (teljesen tévesen) úgy érzi, hogy a NATO közelebb áll a Szent István-i hagyományhoz, mint az IFOR. (Hogy az evangéliumhoz mi áll közelebb, az katolikus berkekben ritkán téma.) Hasonlóan jártam az atomfegyverek betiltásáért folyó nemzetközi akció­val. Hiába szólal fel ennek érdekében az ENSZ-ben a Vatikán, a magyar katolikus lapok egyike sem hozta le az aláírható szöveget.

 

14. Igazságosság, béke és a Teremtés megõrzése

Atúlélés kultúráját jellemezhetjük ezekkel a szavakkal is. Valamikor a nyolcvanas évek második felében elindult a nyugati keresztények közt egy ökumenikus folyamat. Zsinati folyamatnak (Conciliar Process) is mondják. Hármas célkitûzésével szokták jellemezni: Igazságosság, béke és a Teremtés megõrzése. 1989-ben Bázelben volt egy összeurópai találkozója, és a második jövõ nyáron lesz Grazban. Nagyon jó lenne, ha a magyar és a kelet-európai egyházakból jelentõs részvétel lenne. Szívesen adok részletesebb tájékoztatást személyesen vagy levélben (BOCS Alapít­vány, 8003 Szfvár, Pf. 7.) azoknak, akik szeretnének részt venni a folya­matban vagy a találkozón.

 

15. Remény

Aremény Isten mérhetetlen nagyságából fakad. Nem szabad hurrá­optimistáknak lennünk. A valóság az, hogy az emberiségnek nagyon ki­csi az esélye a túlélésre. Ha ezt elfedjük, akkor nem elég riasztó, nem elég ébresztõ a szavunk. Iszonyú bajok vannak, csak a kis kõkorszaki agyunk nehezen fogja fel.

Aremény tehát Isten mérhetetlen nagyságából fakad. Milyen gazdag­nak éreznénk magunkat, ha miénk lenne egy sziget, vagy lenne egy saját Balatonunk. Nos, Isten igencsak nagystílû volt a teremtésben. Mindannyiunkra, a Földön élõ összes emberre csak a mi Tejútrendszerünkben jut legalább 10-20 naprendszer. És ha valakinek ez nem elég, még 20-30 más galaxis is jut fejenként. És Isten többmilliárd évet várt, míg élõvé alakult a Föld, és millió évek óta segíti az ember kifejlõdését. Mérhetetlen idõ és mérhetetlen világ. Ha nem is sok esélyünk van a túlélésre itt a je­len földi helyzetben, bízhatunk Istenben, hogy ebben a hatalmas, nagy­stílû teremtésben megvannak az eszközei, hogy az õrült majmot valami­lyen módon tovább nevelgesse, tanítsa a szerecetre. De ez a remény nem arra való, hogy belenyugodjunk a katasztrófákba, hanem hogy erõt adjon megtenni a magunk dolgát.