SIMONYI GYULA

Teljes fordulat a fejlõdésben

(Gazdaság, erkölcs, társadalmi igazságosság)

A Miskolci Nyári Egyetemen 1996-ban elhangzott előadás. Megjelent az Új Holnap 1997. januári számában.

VIGYÁZAT, MINDANNYIAN ÕRÜLTEK VAGYUNK! Nemzetközileg is jól ismert Szent-Györgyi Albertnek az Õrült majom címû könyve. Õ mint Nobel-díjas biológus vizsgálja, miért viselkedik az ember õrült módon. Miért van egyre több pusztulás miattunk, és miért pusztítja el végsõként még önmagát is az emberiség?

Szerinte azért vagyunk "õrült majmok", mert az évmilliók során kifejlõdött agyunk olyan körülmények közé került, amelyek közt értelmi fogyatékosnak számít. Nem arra készült, amire jelenleg szükség lenne. A légy többnyire elrepül, ha kézzel próbáljuk agyoncsapni, és a medve a barlangjába húzódik, amikor a fagy veszi át az uralmat a Földön. Észlelõ rendszerük és reagálásaik alkalmasak a veszély felfogására és kivédésére. Ezzel szemben a járókelõk Szarajevó utcáin nem tudtak elugrani az orvlövészek golyói elõl, sem a csernobili emberek nem vándoroltak el ösztönösen a halálosan sugárzó zónából. A szemünk nem képes követni a puskagolyót, mert annak túl gyors a mozgása, és nincs érzékszervünk a halálos sugárzás észlelésére sem.

Hasonlóan, az agyunk képtelen követni a jelen változásait. Túl gyorsak. Egyszerûen képtelenek vagyunk felfogni a helyzetünket és tetteink következményeit. Gyakran még akkor sem döbbenünk rá, amikor már bekövetkezik a baj, mert az nem közvetlenül minket érint.

De vajon be tudja-e látni egy õrült emberiség a saját õrült voltát?

GIGANTOMÁNIA HELYETT STABILITÁSRA-TÖREKVÉS

Az erkölcs egyik legfontosabb funkciója, hogy figyelmeztessen bennünket tetteink azon következményeire, amelyek másokat érintenek illetve amelyek óvatosságot és önmérsékletet kívánnak. Az erkölcs dolga megállítani a cselekvõt, hogy eszmélõdjön az akció elõtt, döbbenjen rá, hogy mennyire képtelen a helyzet súlyosságát és a változások horderejét fölfogni. Az erkölcs feladata állandóan figyelmeztetni az embert a saját értelmi fogyatékosságára.

Nem könnyû a tudósokkal beláttatni észbeli korlátainkat. Pedig a tudomány története a tudósok rövidlátásának és (a becsületesek részérõl) utólagos rádöbbenéseinek története is. Gondoljunk csak Nobel vagy az atomtudósok utólagos erõfeszítéseire, hogy fölfedezéseik elõre nem látott szörnyû következményeit mérsékelni próbálják.

Hát még mennyivel nehezebb a politikusokkal, pénzemberekkel, menedzserekkel, a nagy horderejû döntések meghozóival beláttatni, hogy mindnyájan értelmi fogyatékosok vagyunk! Hogy a média irányítóiról, az újságírókról, a reklámszakemberekrõl, valamint a hatalommal és gazdagsággal fertõzõdött vallási vezetõkrõl ne is beszéljünk.

Mivel századunk második felében a világ irányítását a globális és eszközeiben mérhetetlenül erõssé vált gazdaság vette át, az erkölcsnek ez a funkciója a gazdasági életben a legfontosabb. Állandóan figyelmeztetnie kell a felelõsöket, hogy ne hozzanak nagy horderejû döntéseket, mert nem képesek felfogni, hogy mit csinálnak és mit okoznak. Nem föltétlenül csak azért, mert buták, korruptak és lusták. Hanem mert a kezükben lévõ erõk kezelésének kívánalmaihoz képest értelmi fogyatékosok. Ez egyszerûen a kor tudományának, technikájának, gazdaságának a következménye. A szibériai folyók visszafordításához hasonló gigantomániás projektumok mutatják, hogy az egész fogyasztói világgazdaság ugyanolyan õrült, mint Sztalin volt.

Kényszerít valami bennünket a gigantomániára? Mi kényszerítette Nagy Sándort és a történelem ezernyi hasonló tömeggyilkosát, hogy pusztítson és rabigába hajtson népeket és területeket? Egy halálkultúra, amelyben ez nem gonosztettnek számított, hanem dicsõségnek, gyakran szentségnek. Egy halálkultúra, amely a saját(!) fogyasztás, a szaporodás és az erõszak korlátlan növelésének csaló bûvöletében pusztít.

Az erkölcs dolga a haladás hazug mítoszát, a fejlõdés hamis értelmét leleplezni, s helyébe - a stabilitás anyagi alapján virágzó - lelki, szellemi, személyiségbeni, közösségi fejlõdés eszményét állítani.

ÕRÜLT FEGYVERESEK

A civil áldozatok aránya már az I. világháborúban jelentõs volt, de a másodikban már több mint 50%, és a mai fegyveres konfliktusokban 90% felett van. A precíziós lézerirányítású fegyverekkel sem tudnak a katonák célba lõni, ámokfutókként az ártatlan lakosságot lövik halomra.

Történik mindez egy olyan korban, amikor csupán a már rég betiltott vegyi fegyverekbõl annyi van fölhalmozva, amennyi minden életet nyomtalanul kiölhet a Földrõl. Taposóaknából kétszáz millió lapul kiélesítve szerte a világon, és évente további egy-két milliót telepítenek, miközben csak kb. ötvenezret szednek föl. Ez nem is csoda, mivel egy akna hatástalanítása többszázszor annyiba kerül, mint a gyártása és telepítése. A felhalmozott atomfegyverek többszörösen elegendõk a Föld teljes elpusztításához. Még háború sem kell a katasztrófához, csak a hadsereg szokásos buta és gondatlan mûködése: például a jelenlegi plutónium-arzenál ezredrésze elegendõ az egész emberiség rákos megbetegítéséhez.

Atudósok butaságát jól mutatja, hogy képtelenek megoldani az általuk kifejlesztett pusztító eszközök semlegesítését.

Azt gondolhatnánk, hogy a hatalmasságok kezében lévõ erõk és veszélyek növekedésével nõ a gondosság, a felelõsségérzet is. Úgy tûnik, éppen ellenkezõleg. Legalább ebben a században a történelmi egyházak sem vallják már az igazságos háború elméletét. Annak alapvetõ sarkpontja volt például, hogy a nem-harcolókat nem szabad bántani. Ezt természetesen mindig megszegték, de a tömegpusztító fegyverek kialakulásával magát az elvet is nyíltan feladták, hadicéllá vált a népirtás az ellenség hátországában. Ma már az igazságos háború elméletét legföljebb a nem-pacifista katonaságmegtagadók vallják. A háború olyanná vált, mint amikor két részeg ember nem az utcán verekszik össze, hanem elmennek egymás házába és egymás családját verik agyon. A katonák már rég nem egymással harcolnak, hanem egymás népét pusztítják.

A PÉNZ ÉS A TULAJDON ÕRÜLTSÉGE

ABiblia ószövetségi részétõl kezdve egészen a XVIII. századig a valláserkölcs tiltotta a rászorulóknak adott segítség utáni kamatszedést. Ennek megváltozásával mára világméretû adósságválság keletkezett. A horribilis visszafizetések ellenére a harmadik világ adóssága egyre nõ. De a kormányok és önkormányzatok is óriási adósságokba süllyednek, a gazdag országokban is. A gazdagság egyre kevesebbek kezében koncentrálódik, amint a világot pénzügyi, kereskedelmi, jogi, gazdasági eszközökkel kiszipolyozzák.

Ezek a múltbeliekhez képest iszonyatosan hatékony kizsákmányolási formák egyben a természet és a jövõ generációk kizsákmányolásai, az emberiség létének veszélyeztetõ is. Soha nem volt még ilyen aktuális a Jubileumi Év bibliai, de vallástól független követelménye (de soha nem volt még ilyen abszurd sem, mint a mai õrült ember szemében): helyre kell állítani a testvériesen osztozó társadalmat, el kell engedni a rabszolgákat és a szegények adósságait, a nemanyagi dimenziókban kell új irányt adni az ember fejlõdési és birtoklási vágyának. A Biblia és a józan ész tulajdon-fogalma teljesen más, mint a kapitalizmusé: a tulajdonos csak gondnok, nincs feljogosítva visszaélésre (mint a római jogban, amit a kapitalizmus abszolutizál). A személyi (a megélhetést szolgáló) tulajdonon túlmenõ magántulajdon: jogtalan.

A PROFITRA IRÁNYULÓ PIACGAZDASÁG AZ ÕRÜLTSÉG RÉSZE

Talán furcsán hangzik, de a piacgazdaság jelen formája elvileg rossz. Ezt már Arisztotelész megállapította, amikor kétféle gazdaságot különböztetett meg. Az egyik az emberi szükségletek kielégítésére irányul, a másik profithalmozásra. Ez utóbbit akkor õ három területen észlelte: a kalózkodásban {amennyiben ezt gazdasági tevékenységnek tekintjük), a fegyverkereskedelemben és a luxusjavak nagytávolságú kereskedelmében. Arisztotelész "megjövendölte", hogy ha ez a fajta gazdaság egyszer eluralkodik, az az emberiség végét jelentheti.

Korunkra a profit vált a gazdaság mozgatójává. Ez a piacgazdaság csak fizetõképes keresletet elégít ki. Ha a gazdagnak bérgyilkosra van szûksége, kap a pénzéért. Ha a szegénynek kenyérre van szüksége, nem kap, mert nem fizetõképes a kereslete. A vállalkozó azon töri a fejét, ugyan mit tudna még eladni a gazdagoknak, hogy milyen reklámmal keltsen fel bennük újabb igényeket. A szegény országok azon igyekeznek, hogy élelmet tudjanak eladni a gazdagoknak, akik már úgyis betegek a túltápláltságtól, miközben saját lakosságuk éhenhal. Ez a piacgazdaság elvileg rossz.

Szembetûnõ a legfõbb gazdasági mérõszám ostobasága: a GDP nõ, amikor fegyvereket gyártanak, n8, amikor leszerelik õket, és nõ, amikor helyreállítják, amit a bevetésükkel elpusztítottak.

NE MAGUNKÉRT TÜNTESSÜNK, HANEM A JÖVENDÕ GENERÁCIÓKÉRT!

A szakszervezetek küzdenek, a munkások sztrájkolnak, mindenki tárgyal. Ha ez azt jelenti, hogy mindenki magasabb bért akar, több fogyasztást, akkor ez is az õrültség része. Ha felismerjük a helyzetünket, ha kõkorszaki agyunkkal mégis sikerül megsejtenünk a folyamatok irányát és súlyát, akkor majd nem több fogyasztást akarunk! A dáridónak vége. Amit századunknak különösen a második felében az észak-atlanti civilizáció csinált, a fogyasztás ezen orgiájának vége. Földünk túlterhelõdött és a nyomor világméretûvé vált. Nincs több talaj, víz, levegõ, energiaforrás, ásványkincs, szemétlerakóhely, ép immunrendszer. Anyagilag csak rosszabb lesz, amíg az emberiség életstílusa meg nem változik! Hiába küzdünk magasabb bérért.

Azért kell küzdenünk, hogy az emberiség élõsdi rétege, kb. egyötöde, amely több mint 80 %-át fogyasztja el az anyagi javaknak, és több mint 80 %-át okádja ki a szennyezésnek, ne folytathassa ezt. Nem azért kell küzdenünk, hogy mi is beszállhassunk ebbe, mert akkor végképp tönkremegy a Föld, hanem azért, hogy õk se tehessék meg.

Tévedés ne essék, a világ nyomorultjaira, akiknek az az elemi anyagi szint sincs meg, ami elõsegíti a nem-anyagi gazdagságot, nem ez az okfejtés vonatkozik. Természetesen nem a harmadik világ országainak vékony milliomosrétegérõl van szó, akik a nemzetközi porondon országaik szegénységére hivatkozva saját maguknak szereznek még többet, hanem a nyomorgókról. Jézus, az egyik legnagyobb erkölcsi tanító a szegényeket boldognak mondta, de az éhezõket nem. Azokat mondta boldognak, akik enni adnak az éhezõknek. És a gazdagokat sem mondta boldogoknak, ellenkezõleg, azt kiáltotta feléjük, hogy jaj nekik!

A"Dallas" a legnézettebb televíziómûsor Magyarországon. Követendõ eszmény a bálványozott gazdagok élete. Fel kell ismernünk, hogy ezek az emberiség gonosztevõi, vérszívói, zsarnokai, õrültjei. Az a fejlõdés, ha nem "Európához' akarunk csatlakozni, hanem a világ bölcseihez, és Európát is erre akarjuk megtéríteni.

AZ EMBERI FAJ JELEN DOMINANCIASZINTJÉN A LÉTHARC ÖNGYILKOSSÁG

Az élõvilágban a létharc és az együttmûködés egyensúlyban van. Az emberi faj viszont olyan dominánssá vált, hogy nem engedheti meg magának a létharc jelenlegi szintjét. A vegyi, biológiai vagy atomfegyverek jól mutatják, hogy ilyen "fejlettségi" szinten már nincs gyõztes: a marakodás az összes feleket és magát a bolygót veszélyezteti. Kõkorszaki agyunk ezt nehezen ismeri fel, hát még azt, hogy ma már háború sem kell a teljes pusztuláshoz: elég hozzá a gazdasági "aki kapja marja" harc vagy a nemzetek illetve vallások közti biológiai szaporodási verseny is.

Csak egy olyan emberiség maradhat meg ezen a véges bolygón, amely egyensúlyba hozza szaporodását és fogyasztását a Föld eltartóképességével, és amely megtanul békében élni, aminek része az igazságosság, a testvéri osztozás. "Ha az elefántok egymással harcolnak, szenved a fú" (keleti mondás). Ez a kis bolygó már nem képes tovább viselni az õrült majom dulakodását, tönkremegy, és akkor kihal az õrült majom is, mint annakidején a mai politikai és gazdasági hadvezérekhez hasonló "sok páncél, kevés ész' dinoszauruszok.

NEM AZ ANYAGIAK BÕSÉGÉBEN ÁLL AZ EMBER ÉLETE

Make love, not war! Szeress, ne háborúzz! Ölelj, ne ölj! Kedveskedj, ne ellenségeskedj! Kedvelj, ne pusztíts! Udvarolj, ne harcolj! Szeretkezz, ne hadakozz! Szerelmeskedj, ne gyûlölködj! Élvezz, ne csatázz! Elbájolj, ne leigázz! Hódíts, ne megszállj!

Látszólag szomorú, hogy nincs többé fogyasztás azon a szinten, ahogy az a világ mai három grófi uradalmában (Európai Közösség, Észak-Amerika, Japán és az ázsiai kistigrisek) folyik. De ennél jobb alternatívánk van: a szeretet-örömök.

Az anyagi és létszámbeli stabilitás mellett a lélek, az intellektus, a szerelem, barátság, közösség, az alkotás, a természet, a csend, a mûvészet, még hosszan sorolhatnám: a nem-anyagi dimenziók kimeríthetetlen kincsei, határtalan fejlõdési lehetõségei állnak rendelkezésünkre. Ezt kell megtanulnia az emberiségnek, mert csak ez az útja annak, hogy az ember végtelen haladási vágya ne harchoz és környezetpusztuláshoz vezessen.

"A VÁLTOZATOSSÁG GYÖNYÖRKÖDTET"

E latin bölcsesség jellemzi a fenti nem-anyagi örömök világát. A tömegtermelés ezzel szemben a költséghatékonyság érdekében uniformizálni törekszik a fogyasztást. A reklámhadjáratok eredményeként a Coca-cola-civilizáció valójában Coca-in-civilizáció: a fogyasztás szenvedélybetegséggé válik. De az emberiség sokféleségének pusztulása más szempontból is igen veszélyes folyamat.

Nézzünk egy párhuzamot. Az élõvilágot fenyegetõ egyik legnagyobb veszély a fajgazdagság (biodiverzitás) rohamos csökkenése. Gyorsuló ütemben halnak ki a fajok. Egy sokmillió fajból álló ökoszisztéma meglehetõsen stabil, szinte minden katasztrófát kibír, mert mindig akad néhány százezer faj, amely képes alkalmazkodni a változó körülményekhez. Egy kis változatosságú ökoszisztéma ezzel szemben nagyon sérülékeny, egy nagyobb környezeti változás az egész rendszer pusztulását okozhatja.

Hasonlóképpen, az emberiségnek, hogy fennmaradjon, szüksége van csodálatos sokféleségére. Gazdaságilag a tömegtermelés, politikailag pedig a birodalmak - ezzel szemben - tönkreteszik az élettereket és kultúrákat. Minden törzsre, nyelvre, õsi mûvészetre, játékra, az egyszerû és örömteli élet minden szokására, a szeretet, nevelés, családi és közösségi élet mindenféle bölcsességére, a természettel való harmonikus együttélés minden mesterfogására, minden kis nemzetiség kultúrájára óriási szükség van.

REMÉNY

Nem szabad hurrá-optimistáknak lennünk. Iszonyú bajok vannak, csak a kis kõkorszaki agyunk nehezen fogja fel. De pesszimisták sem lehetünk, mert az megbénítja a globális és távlati cselekvést.

Kis bolygónk bajai közepette reményt meríthetünk például a Teremtés mérhetetlen nagyságából. Milyen gazdagnak éreznek az emberek egy multimilliomost, ha van például egy szigete. Nos, mindannyiunkra, a Földön élõ összes emberre csak a mi Tejútrendszerünkben jut legalább 10-20 naprendszer. És ha valakinek ez nem elég, még 20-30 más galaxis is jut fejenként a kozmosznak abban a részében, amit jelenleg észlelni tudunk. Többmilliárd éven át alakult élõvé a Föld, és millió évek óta fejlõdik az ember. Bízhatunk e mérhetetlen idõ és mérhetetlen világ alkotójában, hogy ebben a hatalmas, nagystílû teremtésben megvannak az eszközei, hogy az õrült majmot valamilyen módon tovább nevelgesse, a szeretetre tanítsa. De ez a remény nem arra való, hogy belenyugodjunk a katasztrófákba, hanem hogy erõt adjon megtenni a magunk dolgát.