Környezetvédõ-(KV)-tanácsok: A vízrõl

Olyan együttmûködésre kérjük ebben a hónapban a Bokor valamennyi tagját,
amely minden bérházban, lakótelepen is megvalósítható. Külön szabályai
vannak persze a kertes ház vízforgalmának, az esõvízgyûjtésnek, az öntözésnek,
a madáritatásnak, a csatornázásnak, stb. Aki teheti, ezzel is foglalkoznia
kell. Célunk most az értékes, életadó víz õrzése - egyszerûen takarékoskodás
és tisztántartás réven. Vagyis, ami minden lakásban megtehetõ:

- Ha csurog a WC, a legnagyobb vízfogyasztóvá válhat. Tanács: cseréljük le
rögtön egy víztakarékos tartályra. Ez árban, munkában sem lényeges többlet
a szelepcseréhez viszonyítva. A víztakarékos tartály 8 literes, de
leszabályozható 5-6 literre, és úgy kell beállítani, hogy rövid lehúzáskor
visszazárjon. (- 20-50%)

- Ha csöpög a csap, tegyünk alá egy edényt. Ha nem telik meg éjszakánként,
akkor mindig van egy kis vizünk valamit lemosni, leönteni, meglocsolni.
Ha ennél nagyobb a szivárgás, ne halogassuk a csap tömítésének cseréjét.
(- 5-10 %)

- Takarékos mosásokat indítsunk sok ruhával, kevés vízzel, kevés mosóporral.
Ne feledjük, hogy a reklámok puha-pihe holmijait nem takarékosan mosták,
hanem környezetromboló módon. Tisztasági igényünket az egészség és ne a
látszat határozza meg. Tanítsuk gyerekeinket a ruhakímélésre. (- 20-30%)

- Ne csorgó víz mellett moss fogat! Cél: kétszer annyi fogmosás, feleannyi
fogkrémmel, ötször több habverés, tizedannyi vízzel. (- 5%)

- A fürdõ- ill. tusolóvizet gyûjtsük edényekbe, és azzal leönthetjük a
WC-t, vagy felhasználhatjuk felmosáshoz. A kádban maradó többi vízben
áztassunk. Szoktassuk gyermekünket arra, hogy a fürdõvíz maradékában
kimoshatja zokniját, fehérnemûjét. (- 10%)

- A szappantartót, egyéb kacatokat tegyük a melegcsap mellé, a hideg
maradjon mindig szabadon: kevesebb (meleg)víz fog fogyni (- 1% és energia)

- Takarékosan mosogassunk edényben (nem pedig sugárban ömlõ melegvíz alatt).
Az ételmaradékokat elõtte gondosan távolítsuk el (kertes házban komposzt),
mert a tisztább edényt kevesebb mosószerrel és kevesebb (meleg)vízben
lehet elmosni. (Ha nincs vendég a háznál a mosogatás nagyját meg lehet
spórolni egy fél kenyérhéjával.) Egészségesre mosogassunk, ne csillogóra.
A kiöntött víznek már nem szabad habzania. (- 5-15%)

- Vegyszert nem szabad a csapba önteni, még hypót, durva fertõtlenítõt sem.
Orvosok és biológusok állítják, hogy a minden baktériumot megsemmisítõ
tisztítószer-reklámok téveszmét terjesztenek. A legártalmatlanabb
szerekkel (ecet, Neomagnol) is patikai tisztaságot lehet teremteni, ha
szükséges hetenként, a mechanikai tisztítást pedig nem lehet megspórolni.

- Ne használjunk WC-be lógatott illatosítókat. Olyan gyorsan oldódnak,
mint a szappan, ha a vízben felejti gyermekünk. Ugye, rászólnánk?

- Ha van vízóra, jegyezd fel a fogyasztást. Havonta egy családtagra
1000 liter (1 köbméter víz) számítható. Ez a nyugati fogyasztás hatoda,
a Harmadik Világénak kétszerese. A magyar fogyasztásnak negyede, de
figyelembe kell venni, hogy nem csak otthon fogyasztunk vizet.