(7K)

Elhatároztuk, hogy e 3. konferencián közelítünk skót honfitársainkhoz - úgy értem, brit honfitársainkhoz. Szerencsések voltunk, Lake District szívében megtaláltuk a legszebb környezetet, szó szerint egy kõhajításnyira William Wordsworth otthonától. Rydal Hall az anglikán Carliste egyházmegyéhez tartozik és egy kis helyi keresztény közösségnek ad otthont.
Negyven résztvevõt sikerült idevonzani Angliából, Wales-bõl, Skóciából - sajnos egyet sem Írországból - és néhányat más európai országokból. Teljesen ökumenikus gyûlés volt ez, katolikusok, anglikánok, baptisták, metodisták, kvékerek és mennoniták gyûltek össze, hogy körüljárják ezt a létfontosságú témát.
Meg kell kérdeznünk magunktól, hogy a Church and Peace európai tevékenységének keretében egy ilyen regionális konferencia mire törekszik. A válasz sokrétû.
A politikai konfliktusok miatt a nemzeti identitás sok európai elméjében elkerülhetetlenül kapcsolódik a vérontáshoz.
Demonstráljuk keresztény, pacifista meggyõzõdésünket, de természetesen nem várjuk el a konferenciára jövõktõl, hogy elfogadják ezt a meggyõzõdést, még kevésbé törekszünk meg- vagy áttérítésükre. Az adott témát kiindulópontnak véve bemutatjuk azt, és keresztény közösség módjára elmélkedünk róla. Reméljük, hogy ezáltal az emberek megértik a Church and Peace ökumenikus szerepének értékét és fontosságát: a békéért dolgozó európai közösségek és csoportok hálózataként inkább tetteink, mint szavaink segítségével vonunk be másokat törekvéseinkbe. Ahogyan a hálózat nõ, egyre nagyobb szükség van regionális események kezdeményezésére.
Ez évi témaválasztásunkat a komoly valóság diktálta, mellyel jelenleg minden európainak szembe kell néznie. A politikai konfliktusok miatt a nemzeti identitás sok európai elméjében elkerülhetetlenül összekapcsolódik a vérontással. A volt Jugoszlávia etnikumai közötti viszály fényében, az írországi nacionalista és szektás erõszak, Katalónia, a baszk területek és a csecsenek szeparatizmusa láttán... hogyan tudnak a keresztények egyáltalán hozzáfogni a béke megteremtéséhez ?
Ezt a kérdést vetettük fel mi és négy szónokunk. Szerencsésnek éreztük magunkat, hogy négy ilyen jelentõs személy érkezett hozzánk. Széleskörû tapasztalatot szereztek a konfliktusok terén, szilárd meggyõzõdést és megkapó hitet hoztak magukkal a konferenciára.
Alan Pleydell, a nyitó szónok a kvéker "Béke és Szolgálat"-nál végzett munkája tapasztalatából összeállított beszédében "egy európai szemével nézve" rámutatott az Európában az elmúlt évtized alatt zajló szuverenitáshoz és államisághoz való visszatérésre, hangsúlyozta a tapintat fontosságát azokkal szemben, akik küszködnek ezek eléréséért. Fel kell ismernünk a fizikai és szellemi "területnek", és az otthon biztonságának, magányának nagy szükségét. Érintette a boszniai konfliktust, kimutatta, hogy olyan tapasztalatok után, mint az "etnikai tisztogatás", a közösségeket el kell választani, hogy legyen idejük felépülni az ellenségeskedés elkerülhetetlen érzelmi viharaiból. Ha a kívülállók érzéketlenek ez iránt, eredménytelen maradhat segítõ szándékuk. Alan két önkéntes példáját hozta fel Szarajevóban, akik megpróbálták a béketeremtést demonstrálni azzal, hogy fegyvertelenül mentek át egy hídon, békejeleket mutogatva. Mindkettõt lelõtték, áldozatukat hiábavalónak nyilvánították azok, akiken segíteni akartak.
Helen Steven, szombat reggeli meghívott szónokunk elõadásának a "Bogáncsba kapaszkodva" címet adta - elmésen utalván ezzel Skócia nemzeti virágjára, egyidejûleg olyan nehéz kérdés megvitatására, mint a nemzeti identitás.
Helen elutasította azt a lehetõséget, melyet az angol írónõ, Virginia Woolf vetett fel, hogy csak "világpolgár" legyen valaki. ("Nincs hazám; az én hazám az egész világ"). Õ skótnak vallja magát, ezen belül Glaswegiannak, vagyis glasgow-inak. Helen otthon, hegymászó édesapjától és gael népi énekes mostohaanyjától szívta magába nacionalizmusát és internacionalizmusát és nem találta összeférhetetlennek õket. 1972-tõl két évet töltött Vietnamban. A háborúról alkotott elfogadott nézettel szemben, mely szerint a kommunizmus ellen irányult, Helen rájött, hogy a vietnamiak számára ez a nemzeti identitásért folytatott sikeres küzdelem volt. Ugyanúgy azt is látta, hogy Skóciában az elkövetkezõ választás is hozzájárul az elszakadáshoz. Kimutatta, hogy a nemzetek nem tudnak történelmüktõl megszabadulni, de helytelenítette e történelem "hollywoodi mázzal" és turistaiparral való bemocskolását. Szükséges volt a csatákra emlékezni - miért fájdalmas? miért emlékezetes? - hogy valamiféle valódi kiengesztelõdés jöhessen létre.
Történelmileg Skócia mindig inkább európai volt, mint a többi brit országok, s ez a kifelé tekintõ jellemvonás jelenleg is sajátja az országnak. A Szövetségi Egyezmény (Skócia és Anglia között) egyenlõ felek egyezménye volt, és Skócia büszke volt független identitására és autonómiájára. Így amikor az Öböl-háború kitört, Skóciában minden egyházi vezetõ egyértelmûen elítélte, ellentétben az angolokkal.
Helen érintette a kulturális identitás kérdését, valamint ennek kapcsolatát a nemzeti nyelvhez és földhöz. Skóciában erõs újjáéledés figyelhetõ meg, de a skótot, az angol nyelv skót változatát elhanyagolták, vagy szándékosan elfojtották. Skóciában a földtörvények széleskörû külföldi tulajdonjogot engedélyeznek, melynek eredményeként olyan anomália is létrejöhet, mint pl. hogy egy gazdag arab Dubaiból 26.000 acre nagyságú területtel rendelkezik a skót felföldön, melyért 80 fontot fizet négyszög-yardonként. Ezzel a mellõzött területtel az Egyesült Királyság semmit nem csinál, az épületek romosak, a föld elvadult. Az ehhez hasonló képtelenségek teszik valóban sürgõssé a skót elszakadást.
A beszéd sok kérdést és hozzáállást felvetett, olyan gondolatokat is, hogy a nemzeti öntudat esetleg a kereszténység útjában van, vagy túl sok energiát vesz el, amikor maga az emberiség van válságban, például a túlnépesedés, a szennyezõdés és a természeti erõforrások elpazarlása miatt.
Simonyi Katalin és Simonyi Cecília tartotta utolsó vitaindító elõadásunkat. Ez a két fiatal magyarországi nõ mélyen átérzett és alaposan átgondolt hitvallást tett, mely a hallgatóságot teljesen lekötötte és meghatotta.
Kati és Cili egy katolikus család tagjai, édesapjuk a Church and Peace ismertté tételén is fáradozik Kelet-Európában. A magyar Bokor közösségi mozgalomhoz tartoznak, melyet Bulányi György alapított, akinek pacifista beállítottsága a magyar római katolikus egyház nacionalista hierarchiájának ellenzésére nevelte õket. Elmesélték, hogy Bulányi atya eredetileg azzal a gondolattal lett pap, hogy harcol az országért. De aztán megértette, hogy Jézus "aranyszabálya" az ellenség szeretetérõl - másokkal is úgy cselekedjünk, ahogyan szeretnénk, hogy õk cselekedjenek velünk - olyan tanítás, mely a keresztények számára lehetetlenné teszi, hogy harcoljanak, s éppen ezért leértékelõdött az egyház története során. Jézus üzenetének egyszerûsége és egyenessége eltorzult. Tanítása a nemzeti öntudatot nem zárta ki, de kizárta a nemzeti hadsereget.
A századok során, Konstantintól kezdõdõen kialakult a keresztény király fogalma. Magyarországon I. István volt az a király, aki bátorította az egyházi vezetõket, hogy katonai vezetõkként is mûködjenek.
Az uralkodók hazafias támogatásának tradíciója ma is folytatódik a magyar katolikus egyházban. A 2. Vatikáni Zsinat után is, melyben jóváhagyták a lelkiismereti katonaságmegtagadást, Magyarországon a lelkiismereti megtagadók börtönbüntetést kaptak - köztük Kati és Cili édesapja, Gyula is. A katolikus püspökök visszautasították, hogy segítsenek a lelkiismereti megtagadóknak; s ezáltal - ahogyan Gyula lányai kifejezték - "Jézus viselkedése nem-katolikussá vált".
Kimutatták, hogy a haza védelmének régi eszméje, mely még mindig hierarchikus beállítottságú, már elvesztette minden értelmét, hiszen a modern fegyverek nincsenek tekintettel a nemzeti határokra. Ez volt az egyik ok, amiért a BOCS Alapítvány (a Bokor egyik, béke- és környezeti ügyekben tevékeny csoportja) Magyarországon aláírásokat kezdett gyûjteni az azóta sikerrel végzõdött Világbíróság Akció támogatására, mely azt célozta, hogy a nukleáris fegyvereket törvénytelennek mondják ki. A keresztényeknek meg kell kérdezniük magukat, "mi volt Isten terve" azzal, hogy az emberiséget végtelen törekvéseivel egy véges bolygóra telepítette?
Kati és Cili ezután a Bokor néhány pozitív cselekedetérõl mesélt. A kommunizmus alatt egy fizetésbõl megélt egy család, így a Bokor-tagok 10 %-ot félretettek a 3. világ segítésére. Ez mintegy 16.000 dollárt eredményezett évente. Közremûködtek abban, hogy családok cserelátogatást tehessenek Magyarország és Románia között, valamint egészségügyi készleteket csempésztek Romániába és Vojvodinába. 1996. márciusában Katinak lehetõsége volt Gujaratba látogatni, ezzel segítvén a "Népek terve a 21. századra" (PP21) mozgalom munkáját Pakisztánban és Nepálban, Cedric Prakash Indiában dolgozó jezsuita pap meglátogatásával összekötve. Elõzõ évben Cili volt az egyetlen kelet-európai képviselõ Japánban, a kyotói egyetemista béke-világkonferencián.
A két fiatal nõ végül felhívta a figyelmet az "Élet kenyere" (egy menekültekért dolgozó szerb szervezet) kézzel festett képeslapjaira, melyeknek bevételét egy menekültek lakta falu támogatására fordítják Szerbiában.
E két figyelemre méltó fiatal keresztény - koruk együtt alig 40 év - nyíltsága, izzó õszintesége és természetes ékesszólása mindannyiunkra mély benyomást tett. Reméljük, hogy meggyõzhetjük õket, hogy ismét Angliába jöjjenek, talán saját korcsoportjukkal való beszélgetésre.

Ahogyan az várható volt, az istentisztelet fontos szerepet kapott a hétvégi konferencián. Két ülés elmaradt ezért, egy egyszerû szertartás volt szombaton este a Rydal Hall-beli közösséggel és vasárnap reggel egy ökumenikus istentiszteletet tartottunk. Néhányan, Tessa Hughes nõvér (Ammerdownból) vezetésével kívántak részt venni a szertartáson. Ez a csendes óra a konferencia formális részének illõ befejezést adott, csend, közös ima, olvasás és zene váltotta egymást.

Csoportmunka: Tapasztalatcsere és felvetõdõ gondolatok

Az egyik csoport, amikor meghatározta, mit ért egyénileg az identitáson, rájött, hogy a beszélgetés a félelemrõl (amely agressziót vált ki) és a bûntudatról való eszmecseréhez vezetett.

Egy másik csoport felismerte és helyeselte a kulturális identitást, de ellenezte a "nemzeti állam" fogalmát. Kétértelmûnek találták az "angolság"-ot és felismerték azt a dilemmát, hogy el kell-e fojtani a kisebb konfliktusokat az internacionalizmusra való törekvés során.

A harmadik csoport, elfogadva azt, hogy minden egyénnek sok különbözõ identitása van, elítélte az emberek "megbélyegzését", míg felismerte, hogy a nemzeti identitást nem lehet kizárni. Ez ahhoz a kérdéshez vezetett, hogy felelõsséget tudnának-e vállalni ill. kellene-e vállalniuk államuk cselekedeteiért.

A keresztényeknek "ellen-kultúrának kellene lenniük a társadalmunkon belül", mondta egy másik csoport, idézve az Ekevas (Ploughshares) tüntetõk sikeres akcióját, amikor szándékosan rongáltak meg egy harci repülõgépet, melyet Indonéziának akartak eladni. A kereszténység nemzeteken túlmutató, de nem célja az egyéni identitás elnyomása.

Egy másik csoport tagjai úgy találták, hogy értelmetlen egy nemzetrõl beszélni, amikor mindenkinek mások a gyökerei. Hitték, hogy az "én" túlhangsúlyozása a többiek kizárásához vezethet. Így jutottak el az "Európa Erõdítmény" fogalma megbeszéléséhez és elutasításához.