Hutteri és katolikus találkozó Magyarországon
The Plough, 1993. õsz, 36. szám.
Maidi és Christoph Boller látogatása Magyarországon és Romániában
Az elmúlt néhány évben élõ és értelmes kapcsolat alakult ki a Bokor mozgalommal Magyarországon, mely családok és egyedülállók széleskörû hálózata, házankénti egyházakhoz vagy Bibliát tanulmányozó csoportokhoz tartozva. ( lásd: Plough 24. és 28. számok.) Fiatalok és házaspárok jöttek Amerikába, hogy csaknem fél évet töltsenek egy egy Bruderhofban, hogy részesedjenek életünkben és tapasztalataikat visszavigyék testvéreikhez Magyarországra. A mi oldalunkról Christoph és Maidi Boller a Woodcrest Bruderhofból ezév április és májusában látogattak el hozzájuk.
Bollerék nagyon meleg fogadtatásban részesültek Magyarországon és egy teljes napot töltöttek el azzal, hogy különbözõ tulajdonokat néztek meg, melyek megvásárolhatók egy közösség letelepedéséhez, négy Bokorbeli családdal együtt. A Bokor tagjai nem élnek teljes, mindenben osztozó közösségben, de Bulányi Györgynek, aki a lelki vezetõje és alapítója a mozgalomnak, az a reménye, hogy legalább néhány család elkezdi a közös életet az elkövetkezõ néhány évben. Igen sok akadály fekszik az ilyen fejlõdés útjában, nem nem utolsósorban a földvásárlás, amikor az állam éppen visszaadja az eredeti tulajdonosoknak azokat az értékeket, amiket a kommunista rezsim elkobozott.
A korábbi Keleti Blokkból, más egyházakhoz nem is hasonlíthatóan a Bokor mozgalom új problémák és kihívások elé nézett, a kommunizmus magyarországi befejezése óta. Az elnyomó és ateista állam elleni küzdelem a mozgalom minden tagjának összetartozási érzést adott, döntõképességet, és áldozatokat követelt. Most azonban, hogy Magyarország a piacgazdaság és a nyugati stílusú demokrácia felé halad, ez az ösztönzõ erõ és elkötelezettség valamennyit halványult. Hiányzik egy tényleges jogi szerkezet, mert egész évben egyszer találkozik az egész Bokor, s a mozgalom veszélyben van, hogy szétesik számos kis csoportra, saját eszmékkel. Ugyanakkor a mozgalom hangsúlyozza, hogy közösségben van a Katolikus Egyházzal és krisztusian nem áll ellen a türelmét próbára tevõ kapcsolatnak, mely a Katolikus Egyház püspökeivel van abban, hogy néhány egyházmegyében Bulányi írásait betiltották. Bulányi egyik állítása, melyet egy székesfehérvári konferencián tett, világosan megmutatja a különbséget a katolikus hierarchiától: "Ha puskát tartasz az egyik kezedben a másikban pedig Bibliát, hogy lehetsz keresztény? Sem pápa, sem bíboros nem lehet keresztény aki megpróbálja állítani, hogy ez lehetséges." Néhány Bokortagnak kérdéssé vált a csecsemõkeresztelés gyakorlata is. Még az egész mozgalom úgy gondolkodik magáról mint katolikus mozgalom, és várja a napot, hogy a pápa lépni fog és testvér lesz nem pedig uralkodó.
Bár sokan a Bokor mozgalomban erõsen hûségesek hazájukhoz, nagy hatással van rájuk a nyilvánvaló szabadság a nemzeti köteléktõl, melyet a Bruderhof tagok élvezhetnek, s be akarják fogadni a pozitív szempontjait ennek a szabadságnak. Mindemellett úgy érzik, mint ahogy egyik tagjuk mondta Bolleréknek, "hogy a Bokornak Magyarországon kell maradnia ugyanúgy ahogy Jézus Palesztínában maradt a népével."
"Hogy maradhat valaki hûséges Krisztushoz és saját népéhez?" érdeklõdött Szabó Márta. Christoph rámutatott, hogy Krisztus azért maradt Palesztínában, hogy betöltse az Írásbeli próféciákat, mialatt a tanítványai szétszóródtak az egész ismert világon, beszélve az evangéliumról, mely egységbe hozta az embereket, minden etnikai, faji és nemzeti akadályon át.
Bollerék Erdélyben is voltak, mely Romániának magyar anyanyelvû területe, ahol a Hutteriek 18. században letelepedtek. Egy fiatal Bokor házaspár, Simonyi Gyula és Ági társaságában utaztak városról városra és felkeresték a helyi katolikus templomokat. Gyula elõadásokat tartott a Harmadik Világbeli szegénységrõl abban a reményben hogy bátoríthatja a romániaiakat, akik nehéz feltételek között élnek, bemutatva nekik, hogy sok ember szenved ennél nagyobb nélkülözésektõl; Ezután Gyula fordította Bollerék elõadását Palmgroveról a mi nigériai közösségünkrõl, melyben megpróbálták bemutatni, hogy az igazi válasz a szegénységre, a keresztény közösségben élés. Bár az emberek néha bizalmatlanul reagáltak, egy pap nyíltan ellenséges volt, de a papok és laikusok nagyobb része õszinte melegséggel fogadta õket és élõ érdeklõdést mutatott az elõadások iránt.
Bolleréket megrázta a szörnyû szegénység Romániában. A nyugati életszínvonalhoz képest a magyarországi is viszonylagosan elszegényedett, de Románia egyszerûen nyomorog, egész családok dolgoznak a mezõn lóvontatta ekékkel és más primitív eszközökkel. Festõi szépségû helyszínek ezek, keserû valósággal mögötte. Sok családot kiszakítottak környezetükbõl évtizedekkel ezelõtt, amikor a kommunisták elkobozták farmjaikat és államosították a mezõgazdaságot. Az 1990es forradalom óta az állam visszaadja a kisajátított földeket, de egy generáció városi élete után a családoknak hiányzik a szükséges gyakorlat a földdel való munkához, valamint a pénz a vetõmagokhoz, eszközökhöz, gépekhez. Néhány esetben a kormány jóléti programjaitól függnek. Más családok pedig egyszerûen eladják a földjüket és visszaköltöznek a városba.
A romániai vidéken szekérvágta utakon átutazva, lovak és sokszor tejelõ tyehenek által vontatott kocsik között, gyakran szegényesen öltözött gyerekek csoportjai mellett hajtottak el. Maidi irja: "Az arcuk piszkos és kétségbeesett, s néhányan mezítláb mentek. Honnan jöttek? Hová mennek? Égbekiáltó kérdések és ki hallja meg? A mi gyermekeink otthon szereteben, jól táplálva és öltözve, védettségben élnek. Hálásak vagyunk Istennek ezért. De szívszorító amivel találkozunk, és ez csak egy pillantás a végnélküli szenvedésre."
A nagy és kis városokban sem jobb a helyzet. Az embereket bezsúfolták csúnya betonblokkokból készült lakásokba, egészségtelen körülmények közé. Koldusok mindenfelé, s a legtöbb gyermek. Maidi írja az egyik helyszínrõl: "Láttunk egy koldus kislányt összekuporodva egy szalmaszõnyegen, aludt a poros, zajos utcán, jobbra egy nagy templom elõtt ahol Mária és a Szentek szobrai álltak nagy pompában. Jézus igazi anyja nem menne el a kislány mellett, hanem ruháival betakarná és könnyezne miatta."
Azonban a mindent elborító szegénység közepette Bollerék nagy szeretetet és nagylelkûséget is találtak. Egyik városkában egy parasztasszony válaszul Bollerék elõadására melegen átölelte Maidit és kezébe nyomott 1000 romániai leit a nigériaiaknak és Haitiba, mely megegyezik egy napi munkabérrel. "A szegényektõl a szegényeknek." Írja Maidi a beszámolójában.
Bollerék nagyon megörültek, amikor egy idõsödõ pap felajánlotta nekik, hogy elviszi õket Alwintzba, ahol a 17. és 18. században egy fontos Bruderhof létezett. Csak a vár romjai látszottak, melyek jelezték a helyet, talán részeként az elhanyagolásnak, vagy a szándékos rombolásnak, melyet a romániai kormány mûvelt a történelmi helyszínekkel. Itt is, mint sok más helyen Romániában Bollerék tapasztalhatták az etnikai gyûlölködéseket, mely szakadással fenyegeti az országot, ahogy Jugoszláviát is szétrombolta. Mind a kommunista rezsim, mind a alig kevésbé elnyomó rezsim, mely van most Romániában, foglalkoztat egy rendõrséget a magyar kisebbség elnyomására, s szándékosan romániaiakat telepít le az évszázadok óta teljesen magyar területre. Causescu bukása óta még egy "vallásos" dimenzió is hozzáadódik ehhez az etnikai konfliktushoz: A romániaiak állami segítséget kapnak az ortodox templomaik helyreállításához, de a katolikus magyaroktól megtagadnak hasonló segítséget.
A tizenegy napos romániai utazás után Christoph és Maidi hálás volt, hogy visszatért Magyarországra, melyet most a romániai helyzettel szembeállítva fejlõdõnek, szabadnak és biztonságosnak érzett. Számos barátot szereztek Romániában, látva a jeleit az éhségnek, melyet sok ember érez a mélyebb lelki élet iránt, az uralkodó szegénység ellenére, vagy talán éppen azért.
Fordította: Kaszap Márta és Ákos, 1993 november