Rombai Fercsi haza érkezett. Gyerekkorunk óta ismertük egymást. A teológián is együtt készültünk hivatásunk betöltésére. Nagy történelmi érdeklődése mellett nyitott volt minden új befogadására, ha az jézusi alapból nőtt ki. Nagy benső meggyőződéssel csatlakozott a BOKOR BÁZISKÖZÖSSÉGHEZ akkor, amikor ezért üldöztetés járt. Halála előtt három nappal voltam nála. Tudta, hogy meg vannak számlálva percei. Világos szavakkal tett tanúságot előttem arról, hogy ő szívvel-lélekkel ragaszkodik a KIO gondolataihoz abban a meggyőződésben, hogy e gondolatok a valódi Jézussal ismertették meg őt. Úgy búcsúztunk el egymástól, hogy tudta, elmegy oda, ahol már elkészítették számára a helyet.
Nem szomorkodom eltávozása miatt mert tudom, hogy célba érkezett.
Fercsi! Imádkozz értünk!
Dombi Feri