BOCS.HU - Fenntartható Civilizáció       Elküldöm e-mail-ben! 
[1945-07-17] [idezet] Elkezdődött a potsdami konferencia, Truman, Sztálin és Churchill részvételével. A II. világháború európai eseményeit lezáró tanácskozás Churchilltől a "Terminál-akció" fedőnevet kapta.
(Pedig az igazi Terminátor-szörny még csak ezután sújtott le. A győztes szövetségesek potsdami barátságos mosolya igazából már új ellenségek egymás elleni vicsorgása volt. Hitler birodalma már több mint két hónapja összeomlott, a háborúnak rég vége, Japán is békét kért, hiszen csapatait már nem is tudta mozgatni, az óceánt a szövetségesek uralták, de még próbált tárgyalni, nem teljesen feltétel nélkül megadni magát.
Miért kellett három hét múlva (Hirosima, aug. 6.) százezer ártatlan polgári személynek, nőknek, gyermekeknek lángtengerben elégniük? S három nappal később (Nagaszaki, aug. 9.) másik százezernek? Amerika megmutatta a Szovjetuniónak, ki az úr a győztesek közt? Hogy mi a háborús bűncselekmény, meg az emberiség elleni bűntett, az attól függ, ki követi el? Nem csoda, hogy az így kezdődött békét évtizedekig hidegháborúnak hívták.
Vajon most a hidegháború, a kétpólusú világrend utáni békét minek fogják hívni utódaink, ha túlélik?)
(háború, konferencia)

Földrajzi hely (amirol szól): Amerika, Európa, Japán, Lett, óceán, tenger,

Dátum: 1945-07-17

Műfaj: idezet

Típus: háború, konferencia