BOCS.HU - Fenntartható Civilizáció
|
[1983-09-15] Szervátiusz Jenő erdélyi szobrász születése (+1983. szept. 15.). Eredetileg kerékgyártó mester volt, első szobrát 1924-ben faragta, majd Párizsban és Kolozsvárott tanult. Első önálló tárlatát 1933-ban Kolozsvárott rendezte. 1933-34-ben Szolnay Sándorral szabadiskolát tartott fönn Kolozsváron, ezután huzamosabb ideig a nagybányai művésztelepen dolgozott. 1941-43-ig a csíksomlyói Kalot népfőiskola szobrászati tanfolyamát vezette, majd angol hadifogságból hazatérve 1949 és 1965 között a kolozsvári képzőművészeti főiskola tanára volt.Művészetének főként az Erdélyi parasztfolklór és a falvak világa volt ihletője. Kőből, márványból, de leginkább fából készítette szobrait és domborműveit. 1964-ben Bukarestben gyűjteményes kiállítása volt. Romániában többek közt érdemes művész címmel és állami díjjal ismerték el munkásságát. Szobrait 15 ország múzeumai őrzik, természetesen Magyarországon is vannak alkotásai. Élete utolsó éveiben Magyarországon élt. Fia, Szervátiusz Tibor szintén szobrász. 2003-ban posztumusz Magyar Örökség-díjat kapott. (halál) |
|
Földrajzi hely (amirol szól): Bukarest, Csík, Erdély, Erdély, Magyarország, Omán, Párizs, tó Dátum: 1983-09-15 Kategoria: Természet Kapcsolódó személy: Szervátiusz Jenő Típus: halál |