BOCS.HU Dokumentum - Küldő űrlap

Címzett e-mail címe: Feladó e-mail címe: Feladó neve: Üzenet: Kedves Barátom! Látogass el a http://Bocs.Hu - Fenntartható Civilizáció Portálra! Érdemes! Cikk: Benyhe István: <div align="center"><font size="+1"><strong>Globalizmus és kereszténység</strong></font></div> Európában is terjed az amerikai szocializációs modell, így elveszítheti versenyképességét a keresztény demokrácia által kínált kulturális-politikai-gazdasági szintézis. A magyar írásbeliség kialakulásának legendás-szép hagyománya, hogy Szent István királyunk és fia, Imre herceg, meglátogatta a pannonhalmi bencés monostort. Ebben az idõben a monostor falai között élt Mór, a késõbb szentté avatott pécsi püspök, aki valószínûség a latin nyelvû magyar irodalom elsõ ismert szerzõje. Imre herceg - talán isteni sugallattól vezetve - hét csókkal üdvözölte a mûvelt és szent életû szerzetest. Már az is meglepõ, hogy egy herceg hét csókot adott egy szegény szerzetesnek. Nem kevésbé érdekes, hogy a legendárium fontosnak tartotta megõrizni az eseményt. A magyar írásbeliség, a korszerû mûveltség és tudás hatalmi elismerése - a legenda szerint - egyidõs tehát keresztény államunkkal. Mai nyelven fogalmazva a politikai-hatalmi és a spirituális-kulturális elit korai egymásrautaltságát és szövetségét jelzi s jelenti ez az eset. Kialakulása óta ez a szövetség töltötte be azt az ûrt, amelyet, lovas-nomád történetünk végével a kende és a gyula kettõs hatalmának megszûnése képviselt a nemzet vezetésében. Már Julien Benda felhívta a figyelmet az Írástudók árulása címû mûvében, hogy a kultúra, elhagyva erkölcsi õrhelyét, kiszolgáltatta a társadalmakat a gazdasági-politikai hatalomnak, vagyis árulóvá lett. Erkölcsi iránytû, lelkiismeret, vallás és e világ közti kapocsszerepét feladva a gazdaság és a szekularizáció által elbizonytalanodott tömegek megnyugtatását és szórakoztatását vállalta magára. A vallás kezdettõl érzékeli a veszedelmet, és adott történelmi helyzetének megfelelõen próbál fellépni ellene. Kedvezõ idõkben sikerül is eredményeket elérnie megújulási mozgalmakkal, de a vallás-kultúra-politika harmonikus egységének helyreállításában az elmúlt évezredben nem ért el tartós sikert. A keresztény civilizációban Szent Ferenc, a cluny reform, a keresztes mozgalmak, a reformáció stb. nem volt képes összehangolni az evangéliumokat, az egyházi struktúrát, a kulturális életet és a politikai-gazdasági hatalmat. A növekvõ gazdasági erõ, a világ távoli területeinek bekapcsolódása a gazdaság vérkeringésébe, a kulturális és hatalmi ütközések térbeli kiterjedése lélektanilag egyre bizonytalanabb helyzetbe hozták a társadalmakat. Óriási tömegek életérzése vált ingataggá és bizonytalanná. A múlt században az elsõk között figyelt fel erre Ortega y Gasset spanyol filozófus, aki A tömegek lázadása címû fõ mûvében kísérletet tett a jelenség elemzõ leírására és a kivezetõ utak felderítésére. A tömegesedés mindenütt megállíthatatlanul haladt elõre, érdekes - vagy éppen nagyon is jellemzõ - módon csak a vallás maradt ki belõle. A pártrendszer is gyorsan alkalmazkodott az új életérzéshez, és a társadalmi helyzet szerinti pártosodás meghirdetésével óriási tömegpártok alakultak ki, egyszerû jelszavakká bontható ideológiák mentén. A kollektív ideológiák, többnyire nyíltan, vallásellenesek voltak, hiszen éppen a perszonalizmus visszaszorítása és a kollektív rendszerek uralomra juttatása volt a céljuk. A II. világháború kezdetére Európa nagy részén korporatív és bolsevik típusú kollektivizmusok készülõdtek tömegideológiáik gazdasági és térbeli kiterjesztésére. Benda óta ismert módon a kultúra készséges közremûködésére is biztosan számíthattak. Ebben a helyzetben a Rerum novarum szociális tanítása csak pislákoló biztatás volt az emberi természet Istentõl alkotott méltóságát ápoló, személyi elvû, egységes kultikus hagyomány búvópatakjainak mélyén. A háború végén aztán, a veszteségek számbavételekor, milliók érezték át a tömegideológiák mögül elõtörõ új-barbárság egyetemes pusztító erejét. A világ népei kivérezve, csalódottan néztek körül, és szellemi örökségük roncsai között keresgélve nem találtak mást, ami a lélek mélyéig igazságélményt adott volna, csak egy elutasítást: soha többé háborút! Ebbõl az egyetemes kívánságból indultak fejlõdésnek a "keresztény világban" azok a tömbök, amelyek már születésük pillanatában kettéváltak. Kelet önmagát túlélt, zsarnoki kollektivizmusa szembetalálta magát a Nyugat társadalmi-kulturális és vallási szintézist építõ új kísérletével, a kereszténydemokráciával. Az egyház társadalmi tanításának, az evangéliumi emberszeretetnek megjelenítése a politikai-hatalmi-gazdasági (de nem vallási) struktúrában olyan új szintéziskísérlet volt, amely teljes méltóságában és a társadalomért személy szerint felelõs, szabad individuumként értelmezte az embert, mint Isten teremtményét. Ez sokszor háttérbe szorul, amikor a háború utáni európai kereszténydemokrácia sikereit csak gazdasági eredményeivel magyarázzák. Gazdasági hatékonyságának elismerésekor azonban azokról a kereszténydemokrácia által felszínre hozott ideológiai és kulturális tartalékokról sem feledkezhetünk meg, amelyek mozgósítása az újjáépítés gazdasági sikereit is meghozta. Ludwig Erhard piacgazdasági modellje határozottan alárendeli a tõke természetét az emberi természetnek és méltóságnak. Az állam feladata a helyes arányok õrzése. Az európai kereszténydemokrácia már születése pillanatában súlyos ellentmondásokat hordozott, és külsõ nehézségekkel is szembe kellett néznie. Nem elemezte elég átfogóan a liberalizmus természetét, és nem mérte fel az emberi szabadságjogok gazdasági kiterjesztésének lehetséges következményeit. A liberális demokráciának mint uralkodó elvnek megtartása mellett képzelte el a kereszténydemokrata perszonalizmus és szubszidiaritás politikai kiterjesztését, ami úgy tagolta be a versengõ pártrendszerbe a kereszténydemokráciát, hogy társadalomképének vízióját is csak a politikai transzfer segítségével tudta megjeleníteni. Ezáltal a kereszténydemokrácia nem tudta megteremteni a háború utáni nemzedéknek a hiteles, biztos és fenntartható fejlõdés életérzését. Az Egyesült Államok szuperhatalommá válása bizonyult a legfontosabb külsõ nehézségnek. Az Egyesült Államok - történeti fejlõdése következtében - nem érti, hogy mi az a kereszténydemokrácia. Polgárainak szocializációja eltér az európaiakétól. Az Egyesült Államok hatalmi-gazdasági-politikai sikere és a vele járó kulturális terjeszkedése vonzóbb példa a jólétre oly fogékony társadalmaink számára, mint az európai szellem fejlõdésére és az emberi természetre épülõ kereszténydemokrácia. Európában is terjed az amerikai szocializációs modell, így elveszítheti versenyképességét a kereszténydemokrácia által kínált kulturális-politikai-gazdasági szintézis, az erkölcsi alapú perszonalizmus és szubszidiaritás. Háttérbe szoríthatja õket a neoliberális gazdaságpolitika és a nyomában járó kulturális és hatalomgyakorlási new age, megvetve ezzel a legújabb kor legújabb barbárságának alapját. A globalizáció olyan, mint a tornádó. Végigsöpör a világon, tölcsére mindent magával ragad, pénzt, profitot, nyersanyagot, kultúrát, értékrendet, életérzést. Uniformizáló hatása diadalérzettel tölti el azokat, akik az uniformist készítik, akik pedig belekényszerülnek a nem éppen rájuk szabott kényszerzubbonyba, csak azzal vigasztalhatják magukat, hogy bár igen kényelmetlen, mindenki ilyet visel. A háború után Európa nyugati felén a kereszténydemokrácia sok mindent helyreállított a kultúra-politika-gazdaság korábban szinte teljesen elpusztított hármas egységébõl. Mára, a bipoláris világrend felbomlása után, az egypólusú rendszer - elveszítve a szembenállásból fakadó ideológiai legitimációt - csak a jólét és a katonai biztonság garanciájával igazolhatja magát. A jóléti ideológia kiüresedett ideológia. A globalizáció, a nyugati életforma és életérzés kiterjesztése különösen azokban a társadalmakban hat irritálóan, ahol elmaradt a gazdasági siker és a jólét, a vallás pedig megerõsítette befolyását. A megjelenõ vallási fundamentalizmusok ismét új szintézis igényével lépnek föl, de a nyugati fejlõdés leegyszerûsített szemléletével és teljes elutasításával maguk is a szintézis széttipróivá válnak. A keresztény fundamentalizmusnak még semmi jele. A globalizáció vezetõ hatalmainak európai hátsó udvarában még tûrhetõ közállapotok vannak. A balkáni konfliktus azonban már jelezte, hogy az etnikai és érzelmi feszültségek még Európában is egy csapásra elsodorhatják a jóllakott, de lélektelen békét. Már a globalizálódó világban válhat valóra Barankovics István jóslata: "...a polgári demokrácia nemsokára Nyugaton is anakronizmussá lehet. Ami ma Nyugaton történik, az többé-kevésbé lassú átmenet egy új demokráciába, amelynek ma még nincs neve, de amely már egyáltalán nem 'polgári' a francia forradalom értelmében..." Daniel Quinn Izmael címû könyvében egy gondolatátvitelre képes majom szeretné elmondani az embereknek, hogy kultúrájuk, civilizációjuk a halál, az öngyilkosság és az agresszivitás világát építi, amibe elõbb-utóbb mindenki belepusztul. Quinn az állat szemével láttatja mindazt, amit mi már magunktól alig láthatunk. Ha a közjó hatalmi kifejezõdése továbbra is a tömegekre hivatkozik, szem elõl tévesztve a személyek és a családok önrendelkezési, önszervezõdési és önkormányzati jogát, akkor az egyén Isten képére teremtett méltósága ember alatti szintre szorul vissza, és a közjó - minden gazdasági siker ellenére - közrosszá válik. Már mögöttünk vannak a rendszerváltást követõ évtized kísérletei. Az átmeneti korokat jellemzõ gyakori hatalomváltások nem szabad hogy elfedjék a lényeget. Nem szabad némán a tudatalattiba temetni a morális alapokon álló politika iránti sóvárgást. A kultúra (vallás)-politika-gazdaság egysége által meghatározott kiegyensúlyozott társadalom ugyan csak a múlt vallatásakor tûnik elõ, a még csak megtorpant, de egyáltalán nem lefutott kísérlet, a kereszténydemokrácia vezérgondolata most vívja harcát a tõkés társaságok vezette globalizmussal és a fundamentalista álarcot öltött legújabb kollektivizmussal. Ma nem ismerünk olyan országot, ahol a hatalom legfõbb birtokosai hét csókkal tüntetnének ki szent életû, igaz embereket. Ha a hatalom, ezer év elteltével, újra képes lesz ilyen gesztusokra a morális értékek színe elõtt, akkor reménykedhetünk, hogy a magára talált értékrend majd a következõ ezer esztendõben is segíti túlélésünket. <div align="right"><em>A szerzõ politikai szakértõ</em> (Heti Válasz, 2002. 10. 11., II. évf. 41. szám)</div>