BOCS.HU Dokumentum       Elküldöm e-mail-ben! Nyomtatható verzió
magyar [20030912] [cikk] Olvasási ido: 5 perc India: Leszámolás a templomban (Béke, Emberi jogok, Harmadik világ, Igazságosság, Transzcendens)
Az 1991 óta megjelenő Krisztusi Szolidaritás, a CSI magyar folyóirata Cedric Prakash SJ-ről írt cikke.
India: Leszámolás a templomban

India: Leszámolás a templomban


Az indiai Gudzsarat szövetségi állam egyik hindu templomának elfoglalásakor több mint 30 embert öltek meg. A támadások következõ célpontja az összlakosság mindössze 2,4%-át alkotó, mégis mindkét fél által gyûlölt keresztény kisebbség lehet.

Gandhinagar, Gudzsarat fõvárosa, 2002. szeptember 26, szerda: egy indiai különítmény pirkadatkor erõszakkal behatolt egy hindu templomba, és az ott levõ két õrt megölte. A kalasnyikovokkal és kézigránátokkal fölszerelkezett fegyveresek elõzõ nap délután megtámadták a Svaminarayan-templomot is, ahol válogatás nélkül lövöldözni kezdték a gyülekezet tagjait, akik közül körülbelül 30-at megöltek, és több mint 100-at megsebesítettek.


Vallási háború

A nyomozó hatóságok szerint a 20-25 év körüli merénylõknél egy urdu nyelven írt nyílt levél volt. Az urdut mindenekelõtt az indiai szubkontinens muzulmán lakosai beszélik. Az írás a Tehrik-e-Kasas (Bosszúálló Különítmény) - egy eddig ismeretlen szervezet - tagjaiként azonosítja az elkövetõket. Tavasszal Gudzsaratban súlyos zavargások voltak, miután muzulmánok fölgyújtottak egy hindu fanatikusokkal zsúfolásig telt vonatot. A lángokban lelte halálát a Hindu Világtanács 57 tagja is. Felbõszült hittestvéreik véres bosszút esküdtek: becslések szerint ezer muszlimot megöltek, tízezren pedig ma is menekülttáborokban élnek.


Lerombolt mecset

Narendra Modi, Gudzsarat szövetségi állam miniszterelnöke a Delhiben is uralkodó hindi nacionalista Bharatiya Janata Párt (BJP) tagja, és hatalmát Advanitól örökölte, amikor azt a központi kormányba beválasztották. Advani 1989-ben kampányt indított egy ayodhyai Rama-templom fölépítéséért. Rama hindu istenség állítólag ugyanott pillantotta meg a világ fényét, ahol a 16. század óta a Babri-mecset állt. Hindu nacionalisták 10 évvel ezelõtt lerombolták a muzulmán szenthelyet. A Hindu Világtanács tavasszal fölgyújtott tagjai tartózkodtak az Ayodhyába utazástól, ahol a közhangulatot a templomépítés ellen szította egy legfelsõbb bírósági határozat.


Keresztények: közös ellenség?

A szélsõségesek vezette hindu RSS szervezet már két éve olyan körleveleket köröz, amelyekben 34 keresztényellenes intézkedés bevezetését sürgeti. Ezekben nõk megerõszakolását, keresztény lányok eladását prostituáltnak, orvosok beszervezését drogok forgalmazására, és a kaszton kívüli hívõk - azaz a társadalom nem-hindu tagjai - meggyilkolását követeli. A szintén fanatikus VHP (Vishva Hindu Parishad) terrorizálja a keresztény falvak évszázadok óta keresztény õslakosságát, és hinduizmusra kényszeríti õket. A VHP június 16-án - egyetlen napon! - hindire kényszerítette az oram, munda és khadia népcsoport 143 keresztény tagját. Június 30-án hindu szélsõségesek leromboltak egy katolikus templomot Ranchiban (Dzsarkand szövetségi állam egyik kerülete). A hindu fanatikusok - túlnyomó többségük magasabb kasztok tagjaként egyben a hatalom élvezõje - nacionalista alapon elleneznek minden, a szigorú kasztrendszerrel szembeni változást, így a keresztények társadalmi elkötelezettségét is. "India az indiaiaké!" - hangoztatják, a hinduizmust az indiai néppel azonosítva. A többi vallás - szerintük - "idegen az indiai lelkülettõl".

- A hindu-muzulmán vallási villongások, melyek már eddig is több mint ezer áldozatot követeltek, következõ célpontja a mindkét fél által megvetett keresztény kisebbség lehet - jelentette ki az 51 éves Cedric Prakash jezsuita atya, emberjogi aktivista, aki európai körútja során szeptember végén Budapesten járt. 90 gudzsarati keresztény iskolából álló hálózatát a magyarországi BOCS Alapítvány évek óta jelentõs összegekkel támogatja.

- Misszionáriusaink fölkészültek rá, hogy megszabadítsák az embereket elõítéleteiktõl. Azokon a területeken, ahol keresztény hittérítõk mûködnek, nyoma sincs erõszaknak. A hinduk és muzulmánok között ismételten fellángoló harcok azonban csak a megrögzött elõítéletek megváltoztatásával szüntethetõk meg.


(Krisztusi Szolidaritás, 2002. október.)



Földrajzi hely (amirol szól): India

Kirol szól (személyek): Prakash, Cedric SJ

Kikrol szól (csoport): BOCS Alapítvány, ESP India

Keletkezés ill. kiadás dátuma: 2002.

Csoport, mozgalom, irányzat (ahonnan származik): CSI

Sorozat, folyóirat, gyujtemény (amibe tartozik): Krisztusi Szolidaritás

Sorozatban elfoglalt hely:
 Év: 2002
 Hónap: 10
 Sorszám: 5
 Oldalszám: 8

Célcsoport: vallásos embereknek