Changing operation language into English
Újdonságok Rólunk
Küldetés 
Szavazás   Kérdőív
Támogatás
Előadásaink
BM Fórum
  Lemondás
ÚjdonságokBocsmagazin India Globális Képzés
 
 
Összetett keresés
WWW ITT
   Naptár
   Blog
  Keresések
Földrajzi hely
Kategória
Műfaj
Személyek
Tujajdonság
Típus
ENAPON.HU Dátum keresés     (Más időszakok)

15 esemény

[1999-10-31] [idezet] A Vatikán és a Lutheránus Világszövetség képviselői a reformáció emléknapján visszavonták a kölcsönös átkokat, s közösen nyilatkozatot adtak ki arról, hogy a megigazulás, és így az üdvözülés egyedül kegyelemből, hit által, nem pedig érdemek szerint lehetséges; vagyis – ebben – a római katolikus egyház csaknem ötszáz év után gyakorlatilag elfogadta Luther álláspontját.
Az évszázad ökumenikus eseményeként jellemezték elemzők, ezért 2000. szeptember 5-én hideg zuhanyként jött a Dominus Iesus című enciklika, amelyet ugyan nem a pápa, hanem Joseph Ratzinger bíboros jegyzett. Az enciklika a korábban még testvéregyházaknak titulált protestáns felekezeteket – mivel püspöki leszármazási vonalukat nem tudják a még Jézus által kinevezett első „pápáig", Szent Péterig visszavezetni – nem is tekinti igazi egyházaknak, legfeljebb vallási közösségeknek.
- - - - - -
Takarékossági világnap
(Okt. utolsó munkanapja, a takarékpénztárak 1924-es világtalálkozója óta.)
Mára a környezeti erőforrásokkal takarékoskodás vált létfontosságúvá!
- - - - - - - - - -
[Részletek...]
[1993-10-31] A Szabad Európa Rádió megszüntette 1951. október 6-án megkezdett rendszeres magyar nyelvű adását.
[Részletek...]
[1993-10-31] A Szabad Európa Rádió megkezdte rendszeres magyar nyelvű adását.(1993. okt. 31-én szüntette meg.)
[Részletek...]
[1993-10-31] A Szabad Európa Rádió megkezdte rendszeres magyar nyelvű adását. (1993. okt. 31-én szüntette meg.)


[Részletek...]
[1992-10-31] A római katolikus világegyház rehabilitálta Galileo Galileit, akit a Szent Inkvizíció 1633-ban ítélt életfogytiglani börtönre nézeteiért.
[Részletek...]
[1984-10-31] Meghalt Indira Gandhi (szül. 1917. nov. 19.), India (már 1966-77 között, majd 1980-tól újra) miniszterelnöknője.
Amikor áthaladt a rezidenciáját a hivatalától elválasztó fal kapuján, az ott posztoló két őr tüzet nyitott rá. Indira Gandhi azonnal meghalt, gyilkosai ellenállás nélkül hagyták, hogy társaik elvezessék őket.
(A népességrobbanást fékező intézkedései széles körű felháborodást váltottak ki vallásos és nacionalista körökben.)
(halál)
[Részletek...]
[1956-10-31] Kiszabadították felsőpetényi fogságából Mindszenty József hercegprímást, esztergomi érseket. A katolikus vezetőt 1948 decemberében - törvénysértő perben - életfogytiglani fegyházra ítélték, mert nem volt hajlandó együttműködni a kommunista hatalommal. 1956-ban a forradalom oldalára állt katonák a bíborost a házi őrizetből hozták fel Budapestre.
(törvény)
[Részletek...]
[1926-10-31] Harry Houdini (Weisz Erik) bűvész, illuzionista születése Budapesten (+1926. okt. 31., Detroit). Amerikában lett híres "szabaduló-mutatványaival", kimenekült börtöncellából, folyó medréből, ládából, szekrényből, jégtömbből. Híres szabadulásainak titkát sohasem fejtették meg.
(halál)
[Részletek...]
[1918-10-31] Tisza István gróf politikus születése (+1918. okt. 31.). 1903-1905 közt, majd 1913. június 10-től 1917. június 15-ig volt miniszterelnök. Bár sokáig ellenezte a Szerbia elleni hadüzenetet, végül az ő vezetésével került Magyarország az I. világháborúba. Az "őszirózsás forradalom" idején a harcterekről hazatérő elkeseredett katonák az otthonába betörve, családjának szeme láttára kivégezték.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1918-10-31] Az "őszirózsás forradalom" idején a lakásába behatoló, a vesztes és az egy ősznyi háborút ígérő népbutítással szemben ötévnyi szenvedést hozó frontról elkeseredetten hazatérő katonák családja szemeláttára agyonlőtték gróf Tisza István jogász és közgazdász politikust (szül. 1861. ápr. 22.), aki - akkori miniszterelnökként – Magyarországot beléptette az I. világháborúba.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1903-10-31] Bartók Béláné Pásztory Ditta zongoraművésznő halála (szül. 1903. okt. 31.). 1938-tól férjével együtt kétzongorás hangversenyeket adott Európában és az USÁ-ban. 1940-ben emigrált Bartókkal az USÁ-ba, ahonnan 1946-ban tért haza. A Bartók-zongoraművek leghűbb előadója volt.
(születés)
[Részletek...]
[1795-10-31] John Keats angol költő születése (+1821. febr. 23.). Az angol romantikus költészet kiemelkedő alakja.
- + -
Ha rádöbbenek, hogy meghalhatok,
Mielőtt agyam termését behordtam,
Mielőtt, mint dús csűrök a magot,
Megőrzöm magam tornyos könyvhalomban;
Ha nézem a csillagos éjszaka
Arcán a nagy mese jelképeit
S érzem, hogy őket lerajzolni a
Varázskezű sors nem soká segít;
S ha azt érzem - te tűnő árny, te szép! –
Hogy már nem látlak viszont, s hogy soha
Nem önti belém tündér erejét
A gondtalan csók - akkor, akkor a
Mindenség partján állok, eltünődve,
S hír s szerelem semmivé omlik össze.
(John Keats: When I have fears that I may cease to be)
(Szabó Lőrinc fordítása)
(A tihanyi temetőből, egy 23 évesen, emberi felelőtlenség miatt elhunyt fiatal tanár sírjáról)
(születés)
[Részletek...]
[1795-10-31] John Keats angol költő halála 26 évesen Rómában (szül. 1795. okt. 31.). A romantikus költészet kiemelkedő alakja. 1818-1819-ben két év alatt született versei páratlanok az angol irodalom történetében.
(születés)
[Részletek...]
[1692-10-31] Anne Claude Philippe Caylus francia régész és műpártoló halála (szül. 1692. okt. 31.). Az antik művészet kutatásának egyik úttörője. Ő tette az első lépéseket a fennmaradt régészeti anyagok összegyűjtésére és történeti rendszerezésére.
(születés)
[Részletek...]
[1620-10-31] John Evelyn angol író születése (+1706. febr. 27.). A Royal Society titkára volt. Monográfiákat írt az angol erdőpusztításról, a londoni levegőszennyezésről, erkölcsbölcseletről.
(születés)
[Részletek...]
Az ENAPON.HU portállá alakítása az Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával történt!

Lap teteje , Vissza a főoldalra , Levél a szerkesztőnek , Levél az Webmasternek!


TÁMOGATÓINK
Nemzeti Civil Alapprogram , Külügyminisztérium , Környezetvédelmi Minisztérium , C3 , Socrates
Az oldalon található információk bármilyen formában történő ismételt megjelenítése vagy másolása csak az üzemeltető előzetes engedélyével és a forrás (http://bocs.hu - Fenntartható Civilizáció Portál) megjelölésével lehetséges!
Copyright © 1995 Bocs.hu, Minden jog fenntartva.

Keretrendszer, kereső: © Fülep Dávid