Changing operation language into English
Újdonságok Rólunk
Küldetés 
Szavazás   Kérdőív
Támogatás
Előadásaink
BM Fórum
  Lemondás
ÚjdonságokBocsmagazin India Globális Képzés
 
 
Összetett keresés
WWW ITT
   Naptár
   Blog
  Keresések
Földrajzi hely
Kategória
Műfaj
Személyek
Tujajdonság
Típus
ENAPON.HU Találatlista

Találatok száma: 200

[2002-12-01] A világon mintegy hatvan város világította ki híres épületeit, tiltakozva a sok országban még törvényes halálbüntetés ellen.
(Az USA börtöneiben közel 3 és fél ezer halálraítélt várja a kivégzést, van aki már három évtizede.)

(tilt, törvény)
[Részletek...]
[2002-11-30] A nigériai zavargások miatt Abuja helyett Londonban kezdődött a Miss World szépségverseny döntője.
Nigériában iszlám szélsőségesek zavargásokat robbantottak ki, mert a szépségversenyt erkölcstelenségnek tartották. Több mint kétszázan meghaltak, 22 keresztény templom, 8 mecset és 10 szálloda rongálódott meg.
A mintegy 250 népcsoportban 120 millió lakosú Nigéria 12 északi szövetségi államában 2000-ben bevezették a rendkívül szigorú iszlám törvénykezést, a saríát. A keresztény népesség tiltakozásai során többezren estek áldozatul.
A muszlimok ellenszenvét fokozta, hogy a szépségkirálynők egy része bojkottot hirdetett, amiért júliusban Nigériában a saría nevében megkövezés általi halálra ítéltek egy anyát, akinek házasságon kívüli gyermeke született, és augusztusban az iszlám fellebbviteli bíróság helybenhagyta a döntést. Csak miután az államminiszter megakadályozta a kivégzést, utaztak el a versenyzők Nigériába, ahonnan vasárnapra virradó éjjel menekítették ki őket.
(Az ember azzal kerül majd ki a kőkorszakból, amikor már nem csupán biológiai lényként viszonyul a szexualitásához és a termékenységéhez.)
(tilt, törvény)
[Részletek...]
[2002-11-20] Nigériában iszlám szélsőségesek zavargásokat robbantottak ki, mert a dec. 7-ére tervezett Miss World szépségversenyt (amit ezért végül Londonban tartottak meg) erkölcstelenségnek tartották. Több mint kétszázan meghaltak, 22 keresztény templom, 8 mecset és 10 szálloda rongálódott meg.
A mintegy 250 népcsoportban 120 millió lakosú Nigéria 12 északi szövetségi államában 2000-ben bevezették a rendkívül szigorú iszlám törvénykezést, a saríát. A keresztény népesség tiltakozásai során többezren estek áldozatul.
A muszlimok ellenszenvét fokozta, hogy a szépségkirálynők egy része bojkottot hirdetett, amiért júliusban Nigériában a saría nevében megkövezés általi halálra ítéltek egy anyát, akinek házasságon kívüli gyermeke született, és augusztusban az iszlám fellebbviteli bíróság helybenhagyta a döntést. Csak miután az államminiszter megakadályozta a kivégzést, utaztak el a versenyzők Nigériába.
(Az ember azzal kerül majd ki a kőkorszakból, amikor már nem csupán biológiai lényként viszonyul a szexualitásához és a termékenységéhez.)

(tilt, törvény)
[Részletek...]
[2002-10-02] a környezetvédelmi bizottság tárgyalta a Sólyom László (az Alkotmánybíróság volt elnöke, 2005. június 7-től a Magyar Köztársaság elnöke) által készített törvényjavaslatot a jövő nemzedékek ombudsmanjáról, aki a törvények, döntések több évtizedes hatását vizsgálná. www.vedegylet.hu
(törvény)
[Részletek...]
[2002-09-23] Belgiumban életbe lépett a kegyes halálról, az eutanáziáról szóló törvény, amelynek értelmében az orvosok véget vethetnek betegük életének, ha ezt a beteg kifejezetten kéri tőlük.
(törvény)
[Részletek...]
[2002-07-10] Az orosz parlament felsőháza megváltoztatta a földtörvényt, így 1917 óta először újra magántulajdonba kerülhet termőföld.

(törvény)
[Részletek...]
[2002-02-25] A jugoszláv törvényhozás alsóháza általánosságban elfogadta a kisebbségi jogok védelméről szóló törvényt.

(törvény)
[Részletek...]
[2001-11-23] A hágai Nemzetközi Törvényszék vádat emelt Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök ellen népirtás és népirtásban való bűnrészesség vádpontok alapján az 1992-95-ös boszniai háborúban játszott szerepe miatt.
(háború, törvény)
[Részletek...]
[2000-11-28] A holland képviselőház törvényben engedélyezte az eutanáziát, a gyógyíthatatlan betegek jó szándékú halálba segítését kifejezett és megerősített kérésükre.

(törvény)
[Részletek...]
[1999-11-01] Hatályba lépett a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló törvény.
(törvény)
[Részletek...]
[1999-10-12] Az ember-faj populációjának létszáma elérte az ötmilliárdot.
- + -
1993: India elnöke "kis család - boldog család" feliratú érmét bocsátott ki.

- + -
Népesedési világnap
Az ENSZ annak emlékére nyilvánította július 11-ét Népesedési Világnappá, hogy a Föld emberi népessége 1987-ben ezen a napon érte el az ötmilliárdot. Célja, hogy felhívja a világ - főként a harmadik világbeli országok - figyelmét a túlnépesedésre. A hatmilliárd eléréséhez már csak 12 év kellett (1999. okt. 12.).
Korábban az ENSZ 1974-et világnépesedési évnek nyilvánította.
- + -
Félő, hogy az emberi népesség robbanásszerű növekedését a környezeti korlátok, a járványok, a vízhiány és a termőföldek csökkenése fogják lelassítani (Malthus után: a népesedési kihívás 19 dimenziója - Worldwatch Institute).
- + -
A Vatikán is (először XXIII. János pápa , majd a II. Vatikáni zsinat, VI. Pál és az 1971-es Püspöki Szinódus) többször felhívta a figyelmet a gyors népességnövekedés súlyos problémájára.
(Ennek ellenére hivatalosan minden mesterséges fogamzásgátlást tilt a Vatikán. A gazdag országokban a katolikus házaspárok, sőt a papok nagy része is egyszerűen figyelmen kívül hagyja ezt a tiltást, de a szegény országokban nagyobb hatással van, és ott más vallások híveinek sincs szabadságuk semmibevenni a káros, téves törvényeskedéseket.)
- + -
"Kultúrátokban nincs jelentős erőfeszítés a globális népességszabályozás megvalósítására.
Soha nem is lesz, amíg egy olyan történetet adtok elő, mely szerint az istenek az emberért teremtették a világot, hogy úgy használja azt, ahogy neki tetszik.
Kultúra Anya megnövelt tápláléktermelést fog követelni mára, és mindig későbbre fogja ígérni a népességszabályozást.


Márpedig az élelemtermelés növelése a megnövekedett népesség táplálása érdekében a népesség további növekedését eredményezi." (Izmael)
- + -
A bocs.hu weboldal Interaktív/Szavazások menüpontjában több népesedéssel kapcsolatos kérdésben is lehet véleményt nyilvánítani.
(járvány, tilt, törvény)
[Részletek...]
[1999-07-01] j alkotmányozási korszak kezdődött Nagy-Britanniában: Európa egyik leginkább központosított állama hatalmi jogköreinek lebontásával az Angliával uniót alkotó Skócia és Wales önálló törvényhozására szállt át a két térség életének irányítása.

(törvény)
[Részletek...]
[1997-04-08] Az Országgyűlés elfogadta a polgári szolgálatról szóló törvényt. Először szabályozták külön törvényben, a hadkötelezettséggel teljesen egyenrangúan a katonáskodást elutasító állampolgárok számára biztosított lehetőséget.
(törvény)
[Részletek...]
[1996-07-08] [idezet] A Világbíróság Akció (World Court Project, WCP) sikere: a Hágai Nemzetközi Bíróság lényegében betiltotta (a vegyi és biológiai fegyverek után) az atomfegyvereket.

"Az atomfegyverekkel való fenyegetés vagy azok használata ellentétes a fegyveres konfliktusok esetén alkalmazható nemzetközi törvényekkel".
Az atomfegyverek betiltásának követelése szinte egyidős a létrehozásukkal.
Már 1950-ben a szocialista blokk Béke Világtanácsa (World Peace Council) félmilliárd aláírásra hivatkozott. De amikor a Szovjetúnió is atomhatalom lett, ez érdekes módon feledésbe merült.
Japán békeszervezetek 1955-ben 32 millió aláírást gyűjtöttek.
A svéd népszavazásokon 1957 júniusban még csak 36 % ellenezte, hogy Svédországnak atomfegyvere legyen (40 % támogatta), 1969 őszén már 69 % ellenezte (és csak 17 % támogatta).
Az orvosok (ld. márc. 29.), az END (ld. ápr. 28.), a jogászok (ld. ápr. 9.) szerveződése vezettek a Világbíróság Akcióhoz, melynek partnere a magyar nyelvterületen a Bocs Alapítvány volt.
(aláírás, tilt, törvény)
[Részletek...]
[1996-07-04] [sms] A CPTI(Lelkiismeret s Békeadó)adómegtagadó nemzetközi mozgalmat Belgiumban elismerték törvényesnek.

(törvény)
[Részletek...]
[1996-07-04] A CPTI (Conscience and Peace Tax International - Lelkiismeret és Békeadó) nemzetközi mozgalmat (amely 1971-ben az USÁ-ban indult) Belgiumban törvényesnek ismerték el, így később az ENSZ-nél konzultatív státuszt kapott.
peacetax.com, bocs.hu/war-h.htm

(törvény)
[Részletek...]
[1995-05-25] Egy kis falu győzelme egy nagy cég ellen: az Alkotmánybíróság megsemmisítette a bányászati törvény egy paragrafusát és megvédte az ócsai önkormányzat rendeletét a természetvédelmi terület létesítéséről. (vö. szept. 9.)

(törvény)
[Részletek...]
[1995-04-20] Pierre Curie francia fizikus halála (szül. 1859. máj. 15.). Fizikai Nobel-díjat kapott 1903-ban megosztva feleségével, Marie Sklodowska-Curie-vel és Henri Becquerellel az utóbbi által felfedezett sugárzás tanulmányozásáért. Ő az ún. Curie-törvény megalkotója. Feleségével együtt ő fedezte fel a polóniumot és a rádiumot. A becsületrendet viszont visszautasította. 1995. ápr. 20-án hamvait a Pantheonban helyezték el.
(Mennyi áldást és mennyi átkot hozott a rádióaktivitás fölfedezése?)

(Nobel-díj, törvény)
[Részletek...]
[1994-07-08] Németországban első ízben törvénybe iktatták az ipar termékfelelősségét a hulladékok vonatkozásában.
(törvény)
[Részletek...]
[1993-03-09] Cyril Northcote Parkinson angol történész, publicista születése (+1993. márc. 9.). A bürokráciát kipellengérező, humoros és ugyanakkor ésszerű, szociológiai és közgazdasági témájú ún. "Parkinson törvények" névadója. Számos nyelven számtalan példányban kavart nagy vitákat.
"Egy munka mindig kitölti az elvégzésére rendelkezésre álló időt, bármilyen sok is legyen az."
"A bizottságok létszámának növekedése egyben hatékonyságuk csökkenése."
"Minél elképzelhetetlenebbül nagy egy pénzösszeg, annál felületesebben döntenek róla."
"Amikor egy intézmény megépíti a tökéletes tervrajzú új székházát, akkor már javában hanyatlik."
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1993-03-09] Cyril Northcote Parkinson angol történész, publicista halála (szül. 1909. júl. 30.). A világháború után Szingapúrba költözött, 1960-ban az angliai Guernsey szigetén telepedett le.
A Parkinson törvénye című szatirikus könyve 1958-ban jelent meg és egy csapásra híressé tette nevét. A mű ironikus, szellemes kommentárok és aforizmák gyűjteménye a bürokráciáról és a korrupcióról. Összesen hatvan könyvet írt, közöttük törvénykönyvének folytatásait, novellákat, szakcikkeket. Közben évekig tanított Amerikában is, ottani egyetemek vendégprofesszoraként. Életének vége felé cikkeivel elsősorban a jövedelemadó és egyéb adófajták ellen vívott szenvedélyes harcot.
(háború, halál, törvény)
[Részletek...]
[1993-01-28] Kazahsztán 250 évi orosz uralom után függetlenné vált, az Alma-Ata-i törvényhozás egyhangúlag jóváhagyta az első önálló alkotmányt.
(törvény)
[Részletek...]
[1993-01-26] A Cseh Köztársaság első elnökévé választotta meg a parlament képviselőháza Václav Havel volt csehszlovák szövetségi államfőt.
A Kerti ünnepély (1963) c. darabját Magyarországon is bemutatták, a Leirat (1965) világszerte ismert drámaíróvá tette. A Tvár folyóirat szerkesztője, a '68-as prágai tavasz idején a Független Írók Klubjának elnöke. Utána csak szamizdatban és külföldön jelenhettek meg művei és nem játszották a szocialista színházak. 1975-ben nyílt levelet írt a cseh párt- és államfőhöz. 1977. jan. 6-án letartóztatták a Charta '77 fő szervezőivel együtt, 1979 októberében négy és fél évre ítélték. A magyar ellenzék mindkét esetben tiltakozó nyílt leveleket írt. A rendszerváltozással, 1989. dec. 29-én lett a Csehszlovák Szocialista Köztársaság államfője. Élharcosa volt a régióban legszigorúbb átvilágítási törvénynek. A kárpótlási törvénnyel ő is jelentős családi vagyont kapott vissza.
(Elnöksége legsúlyosabb mulasztásának nevezte, hogy nem emelte fel szavát időben a temelini atomerőmű építése ellen.)
(tilt, törvény)
[Részletek...]
[1992-01-08] Az 1991. évi levéltári törvény életbe lépésének másnapján zárolták a korábbi Magyar Dolgozók Pártja (MDP) és a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) iratait. A még meglevő egykori pártdokumentumok az Országos Levéltárba kerültek.
(törvény)
[Részletek...]
[1991-06-03] Két és fél ezer pályamű közül Daniel Quinn Ishmael c. regénye nyerte el a Turner Tomorrow Társaság díját és a velejáró félmillió dollárt (átadás az Amerikai Természettörténeti Múzeum Óceáni Élet termében).
ishmael.org
- + -
Határtalanul fogok növekedni. Behatároltnak lenni rossz. Lehet, hogy széttaposom és romba döntöm a kertet. Lehet, hogy az ivadékaim úgy fognak hemzsegni a Földön, mint a sáskák, letarolják azt, amíg bele nem fulladnak a saját szennyükbe, végül már ki nem állhatják egymás látását sem, és megőrülnek. Mégis folytatniuk kell, mert korlátlanul növekedni jó, a törvény korlátait elfogadni pedig rossz. (Quinn: Izmael)
(törvény)
[Részletek...]
[1990-10-15] Hivatalosan is érvényét vesztette a dél-afrikai faji megkülönböztetés egyik alappillérének számító törvény, amely megakadályozta a feketéket abban, hogy a fehérekkel közösen jelenhessenek meg nyilvános létesítményekben.
(törvény)
[Részletek...]
[1990-03-19] Németh Miklós miniszterelnök és négy magyarországi egyház, illetve felekezet vezetői felbontották a Magyar Köztársaság kormánya és az érintett egyházak, felekezetek között 1948 októberében, illetve decemberében kötött megállapodásokat, mivel azok ellentétesek voltak a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló törvény szellemével.
(törvény)
[Részletek...]
[1990-01-18] Kormányhatározattal megszűnt a Belügyminisztérium III/III-as csoportfőnöksége, teendőit a nemzetbiztonsági feladatokról szóló törvény hatályba lépéséig a BM kémelhárítási csoportfőnöksége látta el.
(törvény)
[Részletek...]
[1989-12-29] A Cseh Köztársaság első elnökévé választotta meg a parlament képviselőháza Václav Havel volt csehszlovák szövetségi államfőt.
A Kerti ünnepély (1963) c. darabját Magyarországon is bemutatták, a Leirat (1965) világszerte ismert drámaíróvá tette. A Tvár folyóirat szerkesztője, a '68-as prágai tavasz idején a Független Írók Klubjának elnöke. Utána csak szamizdatban és külföldön jelenhettek meg művei és nem játszották a szocialista színházak. 1975-ben nyílt levelet írt a cseh párt- és államfőhöz. 1977. jan. 6-án letartóztatták a Charta '77 fő szervezőivel együtt, 1979 októberében négy és fél évre ítélték. A magyar ellenzék mindkét esetben tiltakozó nyílt leveleket írt. A rendszerváltozással, 1989. dec. 29-én lett a Csehszlovák Szocialista Köztársaság államfője. Élharcosa volt a régióban legszigorúbb átvilágítási törvénynek. A kárpótlási törvénnyel ő is jelentős családi vagyont kapott vissza.
(Elnöksége legsúlyosabb mulasztásának nevezte, hogy nem emelte fel szavát időben a temelini atomerőmű építése ellen.)
(tilt, törvény)
[Részletek...]
[1989-05-20] Galgóczi Erzsébet Kossuth-díjas író születése (+1989. máj. 20.). Kinek a törvénye, Pókháló, A közös bűn, Közel a kés, Törvényen kívül és belül, Vidravas.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1988-02-02] [idezet] Katonaság-megtagadás témában Miklós Imre, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke először hátrált meg nyilvánosan (bécsi sajtókonferencián föltett kérdésre): "Lehet törvényes megoldást találni."
(törvény)
[Részletek...]
[1987-07-11] [idezet] Az ember-faj populációjának létszáma elérte az ötmilliárdot.
- + -
1993: India elnöke "kis család - boldog család" feliratú érmét bocsátott ki.

- + -
Népesedési világnap
Az ENSZ annak emlékére nyilvánította július 11-ét Népesedési Világnappá, hogy a Föld emberi népessége 1987-ben ezen a napon érte el az ötmilliárdot. Célja, hogy felhívja a világ - főként a harmadik világbeli országok - figyelmét a túlnépesedésre. A hatmilliárd eléréséhez már csak 12 év kellett (1999. okt. 12.).
Korábban az ENSZ 1974-et világnépesedési évnek nyilvánította.
- + -
Félő, hogy az emberi népesség robbanásszerű növekedését a környezeti korlátok, a járványok, a vízhiány és a termőföldek csökkenése fogják lelassítani (Malthus után: a népesedési kihívás 19 dimenziója - Worldwatch Institute).
- + -
A Vatikán is (először XXIII. János pápa , majd a II. Vatikáni zsinat, VI. Pál és az 1971-es Püspöki Szinódus) többször felhívta a figyelmet a gyors népességnövekedés súlyos problémájára.
(Ennek ellenére hivatalosan minden mesterséges fogamzásgátlást tilt a Vatikán. A gazdag országokban a katolikus házaspárok, sőt a papok nagy része is egyszerűen figyelmen kívül hagyja ezt a tiltást, de a szegény országokban nagyobb hatással van, és ott más vallások híveinek sincs szabadságuk semmibevenni a káros, téves törvényeskedéseket.)
- + -
"Kultúrátokban nincs jelentős erőfeszítés a globális népességszabályozás megvalósítására.
Soha nem is lesz, amíg egy olyan történetet adtok elő, mely szerint az istenek az emberért teremtették a világot, hogy úgy használja azt, ahogy neki tetszik.
Kultúra Anya megnövelt tápláléktermelést fog követelni mára, és mindig későbbre fogja ígérni a népességszabályozást.


Márpedig az élelemtermelés növelése a megnövekedett népesség táplálása érdekében a népesség további növekedését eredményezi." (Izmael)
- + -
A bocs.hu weboldal Interaktív/Szavazások menüpontjában több népesedéssel kapcsolatos kérdésben is lehet véleményt nyilvánítani.
(járvány, tilt, törvény)
[Részletek...]
[1987-03-10] [idezet] Az ENSZ a katonaság-megtagadást az emberi jogok közé sorolta.
"A katonai szolgálat lelkiismereti okból történő megtagadását tekintsék az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata valamint a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezménye által elismert gondolatszabadsághoz, lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jog törvényes gyakorlásának." (E/CN.4/1987/L.73). A szocialista országok tartózkodtak a szavazásnál.
1989-ben megerősítették (ekkor már Magyarország is - egyetlenként a szocialista táborból - támogatta).
A folyamat 1967-ben indult, amikor az IPB (International Peace Bureau), az AI (Amnesty International), a WRI (War Resisters International), a Kvékerek és a Service Civil International közös kampányt indított a katonaság-megtagadás jogáért. Az eredmény főleg a Kvékerek hosszú, kitartó munkájának köszönhető.
(egyezmény, törvény)
[Részletek...]
[1978-04-01] Ignotus Pál író, publicista, szerkesztő halála (szül. 1901. júl. 1.). 1936-ban József Attilával alapította és szerkesztette a Szép Szó című folyóiratot. 1938 végén Angliába emigrált. 1949 szeptemberében törvénysértő módon letartóztatták, s csak 1956-ban rehabilitálták. 1956 után Angliában telepedett le, ahol 1962-ig az Irodalmi Újság főszerkesztője volt.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1977-01-06] A Cseh Köztársaság első elnökévé választotta meg a parlament képviselőháza Václav Havel volt csehszlovák szövetségi államfőt.
A Kerti ünnepély (1963) c. darabját Magyarországon is bemutatták, a Leirat (1965) világszerte ismert drámaíróvá tette. A Tvár folyóirat szerkesztője, a '68-as prágai tavasz idején a Független Írók Klubjának elnöke. Utána csak szamizdatban és külföldön jelenhettek meg művei és nem játszották a szocialista színházak. 1975-ben nyílt levelet írt a cseh párt- és államfőhöz. 1977. jan. 6-án letartóztatták a Charta '77 fő szervezőivel együtt, 1979 októberében négy és fél évre ítélték. A magyar ellenzék mindkét esetben tiltakozó nyílt leveleket írt. A rendszerváltozással, 1989. dec. 29-én lett a Csehszlovák Szocialista Köztársaság államfője. Élharcosa volt a régióban legszigorúbb átvilágítási törvénynek. A kárpótlási törvénnyel ő is jelentős családi vagyont kapott vissza.
(Elnöksége legsúlyosabb mulasztásának nevezte, hogy nem emelte fel szavát időben a temelini atomerőmű építése ellen.)
(tilt, törvény)
[Részletek...]
[1976-04-01] Az 1976/II. sz. törvény az emberi környezet védelméről.
(törvény)
[Részletek...]
[1973-01-23] [sms] Az USA legfelsőbb bírósága alkotmányellenesnek mondta ki Texas állam abortuszt tiltó törvényét.

(tilt, törvény)
[Részletek...]
[1973-01-23] Az USA legfelsőbb bírósága alkotmányellenesnek mondta ki Texas állam abortuszt tiltó törvényét, így számos szövetségi államban legálissá vált az addig tiltott művi terhességmegszakítás.

(tilt, törvény)
[Részletek...]
[1970-12-01] Elfogadták a válásról szóló törvényt Olaszországban, közel nyolcvan évi küzdelem után (az 1890-es években tiltották meg a házasság felbontását).
(tilt, törvény)
[Részletek...]
[1968-11-12] [idezet] Susan Eperson 24 éves biológiatanárnő az USA Legfelső Bíróságánál az utolsó "majomperben" elérte, hogy törölték Arkansas 1927-es törvényét, amely tiltotta az evolúció tanítását.
(tilt, törvény)
[Részletek...]
[1966-11-16] Megalakult a Nemzetközi Törvényszék Londonban, amelynek feladata az volt, hogy az amerikaiak vietnami agressziójával kapcsolatos tényeket és bizonyítékokat összegyűjtse. A 16 tagból álló bíróság tiszteletbeli elnöke Bertrand Russel angol filozófus és közéleti személyiség, elnöke pedig Jean-Paul Sartre francia író volt.
(törvény)
[Részletek...]
[1965-12-08] Elkezdődött II. Vatikáni Zsinat. A tanácskozást XXIII. János pápa hívta össze, s halála után VI. Pál pápa fejezte be 1965. dec. 8-án. A zsinat korfordulót jelentett a katolikus egyház életében, évszázados törvényeket, szokásokat változtatott meg, és nagy mértékű erjedési folyamatot indított el.
(törvény)
[Részletek...]
[1965-12-08] Befejeződött az 1962. október 11-én kezdődött II. Vatikáni Zsinat. A tanácskozást XXIII. János pápa hívta össze, s halála után VI. Pál pápa fejezte be. A zsinat korfordulót jelentett a katolikus egyház életében, évszázados törvényeket, szokásokat változtatott meg, és nagy mértékű erjedési folyamatot indított el.
- + -
Ezévben indult a zsinati szellemet magyar nyelven azóta is sugárzó, nyugaton szerkesztett, negyedéves Mérleg folyóirat.
"Mintha mi, magyarok még ma sem vennénk körül kellő tisztelettel azokat, akik az ősibb, magára a szelíd Jézusra visszamenő hagyomány követése miatt a pártállam idején üldözést szenvedtek. S ha akkor nyíltan nem állhattunk melléjük, akkor legalább ma, a szabadság korszakában pótoljuk mulasztásunkat" - írja a katonaság-megtagadókról a Mérleg 90/4. számának főszerkesztői bevezetője.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1962-10-11] Elkezdődött II. Vatikáni Zsinat. A tanácskozást XXIII. János pápa hívta össze, s halála után VI. Pál pápa fejezte be 1965. dec. 8-án. A zsinat korfordulót jelentett a katolikus egyház életében, évszázados törvényeket, szokásokat változtatott meg, és nagy mértékű erjedési folyamatot indított el.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1961-04-12] [idezet] Felbocsátották a Szovjetunióban a világ első, embert szállító űrhajóját, fedélzetén Jurij Alekszejevics Gagarin őrnaggyal. A Vosztok-1 181 327 kilométer sugarú, nyújtott ellipszis alakú Föld körüli pályán 108 perc alatt megkerülte a Földet, majd sikeresen visszatért.
- + -
Az űrhajózás napja
- + -
"...az észlelhető világegyetem azelőtt soha nem sejtett méretekre tágult. Az új megismerésében új törvényszerűségek, a meglepetések olyan halmaza tárult fel, hogy mellettük eltörpül és lemarad minden fantáziaregény." (Bay Zoltán fizikus)
(törvény)
[Részletek...]
[1961-03-15] [idezet] A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele (700. sz.):
"A Püspöki Kar tudomást szerzett arról, hogy katolikus papok és szerzetesek ellen államellenes szervezkedésben való részvétel miatt eljárás indult. ... Minden egyházi személyt, aki államellenes szervezkedésben részt vesz, vagy ilyen tevékenységet támogat, mint a magyar nép ellen vétőt, elítél. Akik a Magyar Népköztársaság törvényeibe ütköző államellenes szervezkedést kezdeményeztek, bűnös tevékenységükkel a katolikus egyház kárára is cselekszenek. Sajnálatos, hogy az érintett személyek többsége az államhatalom részéről több alkalommal tapasztalt türelem és amnesztiák ellenére újból okot adott arra, hogy ítélet alá kerüljön. ...
Az MKPK úgy magát, mint a hazáját becsületesen szolgáló, törvényeit tiszteletben tartó katolikus papságot elhatárolni kívánja az ilyen felelőtlen egyházi személyek cselekményeitől és bízik abban, hogy a jövőben ki-ki a maga területén elő fogja mozdítani a Magyar Állam és a Katolikus egyház között kialakult jó viszonyt."
(törvény)
[Részletek...]
[1958-06-16] Gimes Miklós újságíró születése (+1958. jún. 16.). Nagy Imre reformjainak híve volt, 1955 májusában egy párttaggyűlésen követelte a koholt perek felülvizsgálatát. Ezért kizárták a pártból és állásából is elbocsátották. A forradalom alatt napilapot alapított Magyar Szabadság címmel, november 4. után a szellemi ellenállás egyik vezéralakja volt. 1956. december 5-én a szovjetek letartóztatták. 1958. június 15-én a fellebbezés lehetősége nélkül halálra ítélték, egy nappal később több társával együtt kivégezték. Teljes rehabilitálása és ünnepélyes újratemetése csak 1989. június 16-án, sok tízezer ember jelenlétében zajlott le. 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság felmentette a törvénysértő vád alól.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1958-06-16] Kivégezték Nagy Imrét, az 1956. évi forradalom és szabadságharc törvényes miniszterelnökét, Maléter Pált, a forradalom honvédelmi miniszterét és Gimes Miklós újságírót a Budapesti Országos Börtönben.
A törvénysértő per két további vádlottja közül Losonczy Géza a börtönben tisztázatlan körülmények között meghalt, míg Szilágyi József ügyét elkülönítve tárgyalták, majd 1958. április 24-én kivégezték.
1989. június 16-án méltó körülmények között újratemették őket, majd a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa 1989. július 6-án felmentette őket a hamis vádak alól.

(törvény)
[Részletek...]
[1957-09-10] [idezet] Az ENSZ Közgyűlése megvitatta a "magyar kérdést", és 14-én elfogadta az öttagú vizsgálóbizottság jelentését. Ez az 1956. októberi eseményeket népforradalomnak nevezte, és törvénytelennek nyilvánította a szovjet intervenciót. Magyarország ENSZ-tagságát felfüggesztették, s a Közgyűlés évente felvette napirendjére a "magyar kérdést". 1962 őszén a készülő általános magyar politikai amnesztia hírére levették a napirendről a magyar kérdést, a magyar ENSZ-delegáció visszakapta jogait.
(törvény)
[Részletek...]
[1957-01-09] [idezet] Az 1956-os forradalom leverése után az ENSZ Közgyűlésében megkezdődött a "magyar kérdés" vitája. A világszervezet által kiküldött vizsgálóbizottságot a Kádár-kormány nem engedte be az országba. A Közgyűlés 1957. szeptember 10-én rendkívüli ülésszakot tartott, amelyen az 1956 októberi eseményeket népforradalomnak nevezték és törvénytelennek nyilvánították a szovjet intervenciót. Magyarország ENSZ-tagságát felfüggesztették, a Közgyűlés 1962-ig évente felvette napirendjére a "magyar kérdést".
(törvény)
[Részletek...]
[1956-10-31] Kiszabadították felsőpetényi fogságából Mindszenty József hercegprímást, esztergomi érseket. A katolikus vezetőt 1948 decemberében - törvénysértő perben - életfogytiglani fegyházra ítélték, mert nem volt hajlandó együttműködni a kommunista hatalommal. 1956-ban a forradalom oldalára állt katonák a bíborost a házi őrizetből hozták fel Budapestre.
(törvény)
[Részletek...]
[1955-10-26] Bécsben az osztrák Nemzeti Tanács elfogadta az örökös semlegességről szóló alkotmánytörvényt, amely rögzítette, hogy Ausztria nem lép be semmiféle katonai szövetségbe, és nem engedélyezi területén idegen támaszpontok felállítását.
Az Osztrák Köztársaság nemzeti ünnepe.
(törvény)
[Részletek...]
[1955-10-26] [sms] Az örökös semlegességről szóló osztrák alkotmánytörvény. Ausztria nem lép be katonai szövetségbe.
(törvény)
[Részletek...]
[1955-04-18] Albert Einstein Nobel-díjas fizikus, békemozgalmár halála (szül. 1874. márc. 14.). Németországban született, 1933-tól az USA-ban élt. 1921-ben kapta meg a fizikai Nobel-díjat "érdemdús matematikai-fizikai kutatásaiért, különös tekintettel a fotoelektromos-effektus törvényének felfedezésére". Küzdött a hadkötelezettség ellen (ld. nov. 13.).
(Feleségétől öt évig próbált elválni, végül úgy sikerült, hogy neki adta a Nobel díj teljes összegét.)
(halál, Nobel-díj, törvény)
[Részletek...]
[1955-03-18] Az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletet hozott a Németországgal való hadiállapot megszüntetéséről.
(törvény)
[Részletek...]
[1954-08-24] Egy USA törvény betiltotta a kommunista tevékenységet.

(tilt, törvény)
[Részletek...]
[1953-06-19] A New York állambeli Sing Sing börtönben kivégezték a Rosenberg házaspárt. Julius és Ethel Rosenberget 1950-ben tartóztatták le az atomtitok ellopásának és a Szovjetunió számára történt kiszolgáltatásának vádjával, majd 1951-ben a bíróság kémkedésért halálra ítélte őket. Két éven át sorozatosan tűztek ki kivégzési dátumokat, majd az utolsó pillanatban mindig elhalasztották az ítélet végrehajtását, hogy e lelki kínzással beismerő vallomás csikarjanak ki az elítéltekből. Végül az óriási nemzetközi tiltakozás ellenére kivégezték őket. Később bebizonyosodott a feleség ártatlansága, és hogy a férj jelentéktelen kém volt.
(A hidegháborús szovjetellenes légkört számos törvény és a McCarthy szenátor nevével fémjelzett hajsza alakította ki. A koreai háború kitörése után, 1950. szeptember 20-án az amerikai kongresszus elfogadta a McCarran-Wood féle belbiztonsági törvényt, megkezdődött a kommunista párt és más baloldali szervezetek tagjainak kötelező jegyzékbe foglalása és munkahelyükről való elbocsátása, külföldre utazásukat megtiltották. 1952. december 24-én hatályba lépett a bevándorlásról és honosításról szóló McCarran-Walter-törvény, amely 3 millió amerikai állampolgársággal nem rendelkező és 11 millió honosított személy jogait korlátozta.

A Joseph McCarthy szenátor nevével fémjelzett Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság vádjaival és nyilvános meghallgatásaival további antidemokratikus törvényeket kényszerített ki. Még Truman „lojalitásvizsgálati” parancsát is túlszárnyalta az 1953. április 27-én, már Eisenhower elnöksége alatt meghozott 10450. számú utasítás az összes állami alkalmazottak politikai hovatartozásának vizsgálatáról.
Az összes szabad országokban a szabad emberek azt csinálják, amit szabad…)
(háború, tilt, törvény)
[Részletek...]
[1951-01-12] letbe lépett a fajirtás elleni nemzetközi törvény.
(törvény)
[Részletek...]
[1950-10-29] Az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete november 7-ét Magyarországon állami ünneppé nyilvánította. Ez a rendelkezés 1989-ig maradt érvényben.
(törvény)
[Részletek...]
[1948-11-26] A nők egyenjogúságáról szóló XLIII. törvény.
(törvény)
[Részletek...]
[1948-04-28] llamosítottak 594 vállalatot 160 ezer munkással. Az Országgyűlés törvényt hozott az ipari vállalatok köztulajdonba vételéről. A külföldi érdekeltségű üzemeket a törvény mentesítette.
(törvény)
[Részletek...]
[1948-03-15] Megfosztották Budapest díszpolgára címétől Haynau-t.
(Viszont a megelőző évben ’közfelkiáltással’ Budapest díszpolgárává választotta Sztálint a Székesfőváros Törvényhatósági Bizottsága – amit hivatalosan csak 2004-ben nyilvánítottak semmissé.)
(törvény)
[Részletek...]
[1947-12-04] Az Országgyűlés elfogadta a vallásfelekezetek közötti megkülönböztetés megszüntetéséről, a teljes egyenjogúsításukról szóló törvénycikket.
(törvény)
[Részletek...]
[1947-10-29] A magyar parlament elfogadta a bankok államosításáról szóló törvényt.
(törvény)
[Részletek...]
[1947-09-29] Az Országgyűlés elfogadta a bankok államosításáról szóló törvényt.
(Amit az államosítással elvettek, most privatizációval eladják. Lassan már nincs mit eladni, az államháztartást privatizációs bevételek nélkül kell egyensúlyban tartani…)
(törvény)
[Részletek...]
[1947-01-14] A Nemzetgyűlés elfogadta a földreform befejezéséről szóló törvényt. Az 1945-ben megkezdett földreform során felosztottak 3 258 738 kat. hold földet 642 432 földigénylő között, akiknek 90 százaléka cseléd, mezőgazdasági munkás vagy törpebirtokos volt. Egy igényjogosult átlagban 5,1 kat. hold földet kapott.
(törvény)
[Részletek...]
[1947-01-14] [idezet] Kihirdették az egyes rangok és címek megszüntetéséről szóló, ma is hatályos törvényt. Eszerint "a magyar nemesi és főnemesi rang (herceg, őrgróf, gróf, báró, nemes, primor, lófő) megszűnik". A szabályozás nem vonatkozott az egyházi személyek kizárólag egyház természetű címzéseire.

(törvény)
[Részletek...]
[1946-08-29] Magyarországon törvényben szabályozták a nők szabad bejutását az egyetemekre.

(törvény)
[Részletek...]
[1946-04-21] John Maynard Keynes angol közgazdász születése (+1946. ápr. 21.). A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete címu muvében új gazdaságtani-gazdaságpolitikai elméletet fejtett ki, lefektetve az állammonopolista kapitalizmus gazdaságelmélet alapját. 1941-ben az angol központi bank igazgatójává nevezték ki, 1942-ben bárói rangot kapott. Fontos szerepet játszott 1944-ben a Bretton Woodsban folyó konferencián, az új kapitalista nemzetközi pénzügyi rendszer és intézményei (a Nemzetközi Valuta Alap és Világbank) kialakításában.
- + -
Érdekes, hogy Smith és Keynes, ez a két híres kapitalista közgazdász egy napon született.
Keynes így foglalta össze etikai szemléletét: "Megmaradtam, és mindig is meg fogok maradni morál nélkülinek."
1930-ban így ír: "Talán még száz évig kell magunknak és egymásnak mondanunk, hogy a becsületesség aljas dolog és a hitványság becsületesség. Az aljasság, fukarság hasznos és szükséges, míg a becsületesség nem. Csak a hitványság, irigység, kapzsiság és versengés tud végleg kivezetni bennünket a hiány sötét alagútjából. ...

Amikor az a nap eljönne, lehetőség lenne az erkölcsi törvények megváltoztatására is. Meg tudunk majd szabadulni sok álerkölcsös elvünktől, melyek kétszáz éven át kísértettek bennünket, s amik miatt néhány ilyen utálatos emberi tulajdonságot legmagasabb erénnyé magasztaltunk. A pénz, mint vagyon szeretete valamiféle utálatos betegségként lesz ismert, egyikeként a félig bűnös, félig beteges hajlamoknak, melyeket az elmebeteg ember undorodva vall be a szakorvosoknak. Amikor a hiányt legyőzzük, vissza tudunk majd térni az emberiség hagyományos erényeihez. Tisztelni fogjuk azokat, akik most képesek megtanítani minket, hogyan használjuk ki erényesen és jól a napot, az órát."
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1945-05-06] [idezet] A mai Ferenciek terén népi kollégisták ledöntötték az 1517-ben kiadott törvénykönyvéről elhíresült Werbőczy István márványszobrát, majd ráfirkálták: "Ugye, mostan lóg az orrod, meghozták a földreformot!"
(törvény)
[Részletek...]
[1940-04-06] A magyar kormány bevezette a cukor- és zsír-jegyeket. Ennek értelmében a cukor havi fejadagja Budapesten 1 kg, a törvényhatósági városokban 0,5 kg, míg másutt 0,3 kg. A zsírjegyet akkor még csak Budapesten vezették be: 24 dkg/fő.
(törvény)
[Részletek...]
[1938-06-25] Megnyitotta Horthy Miklós kormányzó a Szent István-évet. Ebben az időszakban a Bethlen István vezette konzervatív-liberális, az ország függetlenségét elsősorban Németországtól féltő erők jelszava az alkotmány és a magyar szuverenitás védelme volt. Ezt a Szent István-tradícióval kívánták megszilárdítani, amelyben a katolikus egyház teljes támogatását élvezték. Ennek keretén belül került sor erre az ünnepségre, ahol felvonult az egész hivatalos Magyarország. Szent István emlékét törvénycikkben is megörökítették.
(törvény)
[Részletek...]
[1938-05-29] A XV. Törvénycikk szerint a sajtó, az ügyvédi, a mérnöki és az orvosi kamara tagjainak, az üzleti és kereskedelmi alkalmazottaknak legfeljebb 20 százaléka lehetett zsidó származású és izraelita vallású.
(törvény)
[Részletek...]
[1935-04-25] Az első magyar természetvédelmi törvény megszületése.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1935-04-14] Fekete vasárnap: a kb. 100 km/h szél által létrehozott óriási porvihar miatt a Dust Bowl (Por Medence) elnevezést kapta az USA Oklahoma, Texas, Kansas, Colorado államait érintő terület. A talajtakarót a túlzott mezőgazdasági talajterhelés tette tönkre. 1932-ben 14 porvihart jegyeztek fel, 1933-ban már 38-at, 1934-ben már meghaladta a 100 millió acre-t a termőrétegüket elvesztett földek mennyisége. A szél a talajjal együtt elfújta az elvetett magot, a por eltemette a traktorokat. Milliók menekültek el a terméketlenné vált vidékről (Oklahomáról Okies-nek nevezték el őket). Mivel a por még Washingtonig is eljutott, még abban az évben megszavazták a talajvédelmi törvényt.
(törvény)
[Részletek...]
[1935-02-26] Törökországban törvényben rendelték el a családnevek használatát.
(törvény)
[Részletek...]
[1933-04-04] A Budapesti Büntető Törvényszék elrendelte József Attila: Döntsd a tőkét (1931) című verseskötetének elkobzását.
(törvény)
[Részletek...]
[1932-09-21] A törvényszék vádat emelt József Attila és társai ügyében, mert Sallai Imre és Fürst Sándor kommunista vezetők életéért 1932 júliusában tiltakozó aláírásokat gyűjtöttek és röplapokat írtak. A bíróság 1935 márciusában bűnösnek mondta ki és pénzbírságra ítélte József Attiláékat.
(aláírás, tilt, törvény)
[Részletek...]
[1930-08-27] Galgóczi Erzsébet Kossuth-díjas író születése (+1989. máj. 20.). Kinek a törvénye, Pókháló, A közös bűn, Közel a kés, Törvényen kívül és belül, Vidravas.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1923-01-03] Jaroslav Hasek cseh író halála (szül. 1883. ápr. 30.). A cseh irodalom legkiválóbb szatirikusa. Művelt, de elszegényedett polgári család gyermeke volt, így fiatalon munkába kellett állnia. Üres zsebbel bejárta a Monarchia és a Balkán valamennyi táját, országát. Prágába visszatérve a bohémvilág ismert figurája lett. 1911-ben "A törvény keretein belül működő mérsékelt haladás pártja" elnevezéssel provokatív pszeudopártot alakított. 1915-ben bevonult, és még abban az évben csatlakozott az oroszokhoz. Harcolt a cári hadsereg oldalán álló csehszlovák légióban, majd 1918-ban átállt a Vörös Hadsereghez. Fő műve a Svejk, a derék katona. 53 nyelven jelent meg a regény, amely ízes népi nyelve, erőteljes humora révén a világirodalom szatirikus remekművei közé emelkedett.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1920-12-28] A Budapesti Királyi Büntető Törvényszék gyorsított tanácsa a Tanácsköztársaság 1919 őszén letartóztatott tíz népbiztosa elleni perben Ágoston Pétert, Bokányi Dezsőt, Haubrich Józsefet és Vántus Károlyt halálra, Bajáki Ferencet, Dovcsák Antalt, Kalmár Henriket, Kelen Józsefet, Nyisztor Györgyöt és Szabados Sándort életfogytig tartó fegyházra ítélte.
(törvény)
[Részletek...]
[1920-01-17] Az USÁ-ban életbe lépett a ún. szesztilalmi törvény.
(törvény)
[Részletek...]
[1918-11-23] Választójog Magyarországon férfiaknak betöltött 21. évtől, írni-olvasni tudó nőknek 24. évtől (1918. évi I. néptörvény).
(törvény)
[Részletek...]
[1918-02-09] [idezet] Az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság elfogadta "A föld szocializálásáról" szóló törvényt, mely lehetővé tette, hogy elkobozzák a nem dolgozók magángazdaságait, és minden földet államosítsanak.
(törvény)
[Részletek...]
[1917-12-22] Gimes Miklós újságíró születése (+1958. jún. 16.). Nagy Imre reformjainak híve volt, 1955 májusában egy párttaggyűlésen követelte a koholt perek felülvizsgálatát. Ezért kizárták a pártból és állásából is elbocsátották. A forradalom alatt napilapot alapított Magyar Szabadság címmel, november 4. után a szellemi ellenállás egyik vezéralakja volt. 1956. december 5-én a szovjetek letartóztatták. 1958. június 15-én a fellebbezés lehetősége nélkül halálra ítélték, egy nappal később több társával együtt kivégezték. Teljes rehabilitálása és ünnepélyes újratemetése csak 1989. június 16-án, sok tízezer ember jelenlétében zajlott le. 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság felmentette a törvénysértő vád alól.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1916-05-17] Angliában a Lordok Háza megszavazta a nyári időszámítás törvényét, melynek célja a takarékosság volt a világításhoz szükséges szénnel.

(törvény)
[Részletek...]
[1910-11-20] Lev Tolsztoj pacifista orosz író, a világirodalom egyik legnagyobbjának születése (+1910. nov. 20.).
Előkelő származása széles műveltséggel párosult. Jasznaja Poljana-i birtokán iskolát szervezett a parasztgyermekeknek. Még fiatalon részt vett a krími háborúban, amely élményeinek hatására később az 1812-es Napóleon elleni háborút jelenítette meg a Háború és béke című hatalmas regényében. A mű világsikerét jellemábrázolásával, a társadalom és az egyén viszonyának tükrözésével érte el. Másik nagy műve az Anna Karenina, amelyben az emberek egyéni boldogságát hirdette korának társadalmi törvényeit bírálva. Feltámadás című utolsó nagy regényében az egyházat támadta, amiért ki is közösítették az orosz egyházból.

Válaszul ezt írta a zsinatnak: "Hiszem, hogy mindnyájunk életének értelme a bennünk levő szeretet növelése. Hiszem, hogy a szeretet növekedése minden más erőnél jobban mozdítja elő Isten Országának földi megalakulását, vagyis annak a szervezetnek a helyébe, melyben mindenható a széthúzás, a hazugság és az erőszak, új rend lép majd, az egyetértés, az igazság és a testvériség."
Műveire a valóság kíméletlen ábrázolása, a fokozott társadalombírálat volt jellemző. Regényeit színpadra állították, később számos filmet is készítettek belőlük. Élete végén az ifjúság bálványozta, birtoka zarándokhellyé vált. Egy novemberi éjszakán elmenekült a ’kispolgári’ létből, családjától, s Asztapovo vasútállomásán halt meg.
- + -
"- Hát te hogyan kényszeríted rá a gyilkolásra annak a tanítványait, aki azt mondta, hogy ne torold meg rosszal a rosszat, szeresd ellenségeidet? - kérdezte Belzebub.
- Felkeltjük az emberekben a haszonhajhászást, az izgágaságot, a gyűlöletet, a bosszúszomjat, a büszkeséget - felelte fülsértő, recsegő hangon a vérvörös ördög. - Azt sugalljuk az emberek tanítóinak, hogy azzal lehet az embereket legbiztosabban leszoktatni a gyilkosságokról, hogy maguk a tanítómesterek megölik nyilvánosan azokat, akik gyilkoltak...
- És a háborúban elkövetett gyilkosságok? Hogyan veszítek rá ezekre annak tanítványait, aki minden embert egy atyának fiává nyilvánított, és azt parancsolta, hogy ki-ki szeresse ellenségeit?

A vörös ördög elvigyorodott, láng- és füstsugarak lövelltek ki szájából, és vastag farkával boldogan csapkodta a hátát.
- Minden néppel elhitetjük, hogy ők a legkülönb nép az egész világon, ezért nekik kell uralkodniuk. S mivel minden népnek ugyanazt sugalljuk, ők állandó fenyegetést éreznek szomszédaik részéről, szüntelenül készülnek a védelemre és agyarkodnak egymásra..."
(Tolsztoj: Legenda. 1902.)
- + -
"A hazafiság érzése a hatalom támasza, durva, kártékony, erkölcstelen érzés...
Erkölcstelen, mert akiben a hazafiság érzése él, hazája gyermekének, kormánya szolgájának tartja magát, ahelyett hogy Isten gyermeke vagy értelmi életet élő szabad ember volna.
Így aztán lelkiismeretével és eszével ellentétesen cselekszik..."

(Tolsztoj: A hazafiságról. 1900. máj. 23.)
(háború, halál, törvény)
[Részletek...]
[1909-07-30] Cyril Northcote Parkinson angol történész, publicista halála (szül. 1909. júl. 30.). A világháború után Szingapúrba költözött, 1960-ban az angliai Guernsey szigetén telepedett le.
A Parkinson törvénye című szatirikus könyve 1958-ban jelent meg és egy csapásra híressé tette nevét. A mű ironikus, szellemes kommentárok és aforizmák gyűjteménye a bürokráciáról és a korrupcióról. Összesen hatvan könyvet írt, közöttük törvénykönyvének folytatásait, novellákat, szakcikkeket. Közben évekig tanított Amerikában is, ottani egyetemek vendégprofesszoraként. Életének vége felé cikkeivel elsősorban a jövedelemadó és egyéb adófajták ellen vívott szenvedélyes harcot.
(háború, születés, törvény)
[Részletek...]
[1909-07-30] Cyril Northcote Parkinson angol történész, publicista születése (+1993. márc. 9.). A bürokráciát kipellengérező, humoros és ugyanakkor ésszerű, szociológiai és közgazdasági témájú ún. "Parkinson törvények" névadója. Számos nyelven számtalan példányban kavart nagy vitákat.
"Egy munka mindig kitölti az elvégzésére rendelkezésre álló időt, bármilyen sok is legyen az."
"A bizottságok létszámának növekedése egyben hatékonyságuk csökkenése."
"Minél elképzelhetetlenebbül nagy egy pénzösszeg, annál felületesebben döntenek róla."
"Amikor egy intézmény megépíti a tökéletes tervrajzú új székházát, akkor már javában hanyatlik."
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1908-11-21] Az elemi népiskolai oktatás ingyenességéről szóló 1908:XLVI. törvény.
(törvény)
[Részletek...]
[1906-05-23] Henrik Ibsen norvég író, költő születése (+1906. máj. 23.). A modern drámatörténet egyik meghatározó egyénisége. Ibsen hősei az "örök emberi" erkölcsi törvényének és a kicsinyes polgári életforma, a komfortizmus összeütközésében vergődnek; Nórája, Peer Gyntje, Solness építőmestere az egyetemes kultúrkincsben egy-egy emberi magatartásforma jelképes alakjaivá váltak. Érett műveinek központi témája: előnyben kell-e részesíteni az igazsággal szemben a hazugságot, amely lehetővé teszi a megmaradást, vagy fel kell áldozni az életet az eszméért?

"Az átlagember boldogtalanná válik, ha öncsalásából kizökkentjük." (Ibsen: A vadkacsa)
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1906-04-19] Pierre Curie francia fizikus halála (szül. 1859. máj. 15.). Fizikai Nobel-díjat kapott 1903-ban megosztva feleségével, Marie Sklodowska-Curie-vel és Henri Becquerellel az utóbbi által felfedezett sugárzás tanulmányozásáért. Ő az ún. Curie-törvény megalkotója. Feleségével együtt ő fedezte fel a polóniumot és a rádiumot. A becsületrendet viszont visszautasította. 1995. ápr. 20-án hamvait a Pantheonban helyezték el.
(Mennyi áldást és mennyi átkot hozott a rádióaktivitás fölfedezése?)

(halál, Nobel-díj, törvény)
[Részletek...]
[1902-05-18] Kézmárszky Tivadar szülész, nőgyógyász, egyetemi tanár születése (+1902. máj. 18.). Ő szervezte meg a magyar bábaügyi ellátást és indítványozta a korszerű szülésznői oktatás bevezetését. Megalapította a Bábaképző Intézetet, segédkezett a bábatörvény előkészítésében.
(halál, megalapít, törvény)
[Részletek...]
[1901-07-01] Ignotus Pál író, publicista, szerkesztő halála (szül. 1901. júl. 1.). 1936-ban József Attilával alapította és szerkesztette a Szép Szó című folyóiratot. 1938 végén Angliába emigrált. 1949 szeptemberében törvénysértő módon letartóztatták, s csak 1956-ban rehabilitálták. 1956 után Angliában telepedett le, ahol 1962-ig az Irodalmi Újság főszerkesztője volt.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1901-03-19] Fodor József akadémikus születése (+1901. márc. 19.). Európa első iskolaegészségügyi törvényének szellemi atyja, az Országos Közegészségügyi Egyesület létrehozója, Cambridge egyetem díszdoktora.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1900-05-23] Lev Tolsztoj pacifista orosz író, a világirodalom egyik legnagyobbjának születése (+1910. nov. 20.).
Előkelő származása széles műveltséggel párosult. Jasznaja Poljana-i birtokán iskolát szervezett a parasztgyermekeknek. Még fiatalon részt vett a krími háborúban, amely élményeinek hatására később az 1812-es Napóleon elleni háborút jelenítette meg a Háború és béke című hatalmas regényében. A mű világsikerét jellemábrázolásával, a társadalom és az egyén viszonyának tükrözésével érte el. Másik nagy műve az Anna Karenina, amelyben az emberek egyéni boldogságát hirdette korának társadalmi törvényeit bírálva. Feltámadás című utolsó nagy regényében az egyházat támadta, amiért ki is közösítették az orosz egyházból.

Válaszul ezt írta a zsinatnak: "Hiszem, hogy mindnyájunk életének értelme a bennünk levő szeretet növelése. Hiszem, hogy a szeretet növekedése minden más erőnél jobban mozdítja elő Isten Országának földi megalakulását, vagyis annak a szervezetnek a helyébe, melyben mindenható a széthúzás, a hazugság és az erőszak, új rend lép majd, az egyetértés, az igazság és a testvériség."
Műveire a valóság kíméletlen ábrázolása, a fokozott társadalombírálat volt jellemző. Regényeit színpadra állították, később számos filmet is készítettek belőlük. Élete végén az ifjúság bálványozta, birtoka zarándokhellyé vált. Egy novemberi éjszakán elmenekült a ’kispolgári’ létből, családjától, s Asztapovo vasútállomásán halt meg.
- + -
"- Hát te hogyan kényszeríted rá a gyilkolásra annak a tanítványait, aki azt mondta, hogy ne torold meg rosszal a rosszat, szeresd ellenségeidet? - kérdezte Belzebub.
- Felkeltjük az emberekben a haszonhajhászást, az izgágaságot, a gyűlöletet, a bosszúszomjat, a büszkeséget - felelte fülsértő, recsegő hangon a vérvörös ördög. - Azt sugalljuk az emberek tanítóinak, hogy azzal lehet az embereket legbiztosabban leszoktatni a gyilkosságokról, hogy maguk a tanítómesterek megölik nyilvánosan azokat, akik gyilkoltak...
- És a háborúban elkövetett gyilkosságok? Hogyan veszítek rá ezekre annak tanítványait, aki minden embert egy atyának fiává nyilvánított, és azt parancsolta, hogy ki-ki szeresse ellenségeit?

A vörös ördög elvigyorodott, láng- és füstsugarak lövelltek ki szájából, és vastag farkával boldogan csapkodta a hátát.
- Minden néppel elhitetjük, hogy ők a legkülönb nép az egész világon, ezért nekik kell uralkodniuk. S mivel minden népnek ugyanazt sugalljuk, ők állandó fenyegetést éreznek szomszédaik részéről, szüntelenül készülnek a védelemre és agyarkodnak egymásra..."
(Tolsztoj: Legenda. 1902.)
- + -
"A hazafiság érzése a hatalom támasza, durva, kártékony, erkölcstelen érzés...
Erkölcstelen, mert akiben a hazafiság érzése él, hazája gyermekének, kormánya szolgájának tartja magát, ahelyett hogy Isten gyermeke vagy értelmi életet élő szabad ember volna.
Így aztán lelkiismeretével és eszével ellentétesen cselekszik..."

(Tolsztoj: A hazafiságról. 1900. máj. 23.)
(háború, törvény)
[Részletek...]
[1898-04-11] Hivatalos 1848 ünnepet alkotott e napra a parlament a félszázados évfordulón. „Ez volt az egyetlen állomás, ahol velünk volt a király is” – írta a kormánypárti Mikszáth Kálmán által főszerkesztett Országos Hírlap vezércikke a márciusi törvények királyi szentesítésének napjáról.
Noha a nép továbbra is a nem-hivatalos márc. 15-ét ünnepelte, az csak 1928-ban vált hivatalos ünneppé. Az ápr. 11. egy évtizeddel túlélte még a monarchia háborús összeomlását is.
(háború, törvény)
[Részletek...]
[1898-03-01] [idezet] Az agrárszocialista mozgalmak megtorlásaként ezen a napon lépett életbe a hírhedt "rabszolgatörvény", amely a földmunkások munkaviszonyát szabályozta.

(törvény)
[Részletek...]
[1898-02-15] A IV. törvénycikk szerint minden településnek csak egy hivatalos neve lehetett. A névmegállapító bizottságok egész vármegyék területén változtatták, gyakran magyarosították meg a helynévanyagot.
(törvény)
[Részletek...]
[1895-11-22] Vallásszabadság Magyarországon: szabadon követhető bármely vallás, a felekezetenkívüliség is elismert, a politikai jogok gyakorlása nem függ a vallási hovatartozástól (XLIII. törvény).
(törvény)
[Részletek...]
[1892-05-09] Baross Gábor miniszter halála (szül. 1848. jún. 6.). A magyar államvasút megteremtője. Létrehozta az úttörvényt, a Postatakarékpénztárt, a fiumei kikötőt. Ő volt az első magyar miniszter, aki felismerte az idegenforgalom jelentőségét.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1892-01-10] Gönczy Pál pedagógus, oktatáspolitikus születése (+1892. jan. 10.). A pesti református főgimnázium alapító igazgatója. A főrendiház tagjaként jelentős szerepet játszott az 1868-as népiskolai törvény végrehajtásában. Egyik megszervezője volt a zeleméri árvagyermek-nevelőintézetnek.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1891-04-09] I. Ferenc József szentesítette az 1891. XIII. és XIV. törvénycikket, az ipari munka vasárnapi szüneteléséről, az ipari és gyári alkalmazottak betegség esetén való segélyezéséről.


(törvény)
[Részletek...]
[1885-04-12] Kolozsváron megalakult az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), amely az erdélyi magyarság közművelődésének és népjólétének fejlesztését tűzte ki célul. 1947-ben a román hivatalos szervek önkényesen törvényen kívül helyezték. 1991. április 20-án Brassóban újjáalakult a szervezet.
(törvény)
[Részletek...]
[1884-02-12] Lewis Edson Waterman amerikai feltaláló szabadalmaztatta a töltőtollat, amelyben a tinta a hajszálcsövesség törvénye alapján egyenletesen jut el a tollszemhez.
(törvény)
[Részletek...]
[1884-01-06] Gregor Johann Mendel osztrák biológus, szerzetes születése (+1884. jan. 6.). 1847-ben szentelték pappá, majd fizika és természettan tanár lett. A tulajdonságok öröklődésére vonatkozó, borsószemeken végzett genetikai kísérletei tették híressé - de csak halála után. 1900-ban fedezték fel az azóta Mendel-szabályoknak nevezett örökléstani alaptörvényeket az 1866-ban egy egyesületi évkönyvben közreadott írásában.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1883-06-05] John Maynard Keynes angol közgazdász születése (+1946. ápr. 21.). A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete címu muvében új gazdaságtani-gazdaságpolitikai elméletet fejtett ki, lefektetve az állammonopolista kapitalizmus gazdaságelmélet alapját. 1941-ben az angol központi bank igazgatójává nevezték ki, 1942-ben bárói rangot kapott. Fontos szerepet játszott 1944-ben a Bretton Woodsban folyó konferencián, az új kapitalista nemzetközi pénzügyi rendszer és intézményei (a Nemzetközi Valuta Alap és Világbank) kialakításában.
- + -
Érdekes, hogy Smith és Keynes, ez a két híres kapitalista közgazdász egy napon született.
Keynes így foglalta össze etikai szemléletét: "Megmaradtam, és mindig is meg fogok maradni morál nélkülinek."
1930-ban így ír: "Talán még száz évig kell magunknak és egymásnak mondanunk, hogy a becsületesség aljas dolog és a hitványság becsületesség. Az aljasság, fukarság hasznos és szükséges, míg a becsületesség nem. Csak a hitványság, irigység, kapzsiság és versengés tud végleg kivezetni bennünket a hiány sötét alagútjából. ...

Amikor az a nap eljönne, lehetőség lenne az erkölcsi törvények megváltoztatására is. Meg tudunk majd szabadulni sok álerkölcsös elvünktől, melyek kétszáz éven át kísértettek bennünket, s amik miatt néhány ilyen utálatos emberi tulajdonságot legmagasabb erénnyé magasztaltunk. A pénz, mint vagyon szeretete valamiféle utálatos betegségként lesz ismert, egyikeként a félig bűnös, félig beteges hajlamoknak, melyeket az elmebeteg ember undorodva vall be a szakorvosoknak. Amikor a hiányt legyőzzük, vissza tudunk majd térni az emberiség hagyományos erényeihez. Tisztelni fogjuk azokat, akik most képesek megtanítani minket, hogyan használjuk ki erényesen és jól a napot, az órát."
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1883-04-30] Jaroslav Hasek cseh író halála (szül. 1883. ápr. 30.). A cseh irodalom legkiválóbb szatirikusa. Művelt, de elszegényedett polgári család gyermeke volt, így fiatalon munkába kellett állnia. Üres zsebbel bejárta a Monarchia és a Balkán valamennyi táját, országát. Prágába visszatérve a bohémvilág ismert figurája lett. 1911-ben "A törvény keretein belül működő mérsékelt haladás pártja" elnevezéssel provokatív pszeudopártot alakított. 1915-ben bevonult, és még abban az évben csatlakozott az oroszokhoz. Harcolt a cári hadsereg oldalán álló csehszlovák légióban, majd 1918-ban átállt a Vörös Hadsereghez. Fő műve a Svejk, a derék katona. 53 nyelven jelent meg a regény, amely ízes népi nyelve, erőteljes humora révén a világirodalom szatirikus remekművei közé emelkedett.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1882-04-19] Charles Robert Darwin angol természettudós halála (szül. 1809. febr. 12.). A modern biológia egyik legjelentősebb alakja, a korszerű származáselmélet megteremtője. Ő alapozta meg az evolúció, a fajok fejlődésének a természetes kiválasztódáson alapuló nagyszabású elméletét, amelynek alaptételeit a fajok eredetéről szóló, 1859. november 24-én megjelent művében fejtette ki. 1871-ben kiadott másik munkájában az ember állati ősöktől való származását bizonyította.
- + -
Irts ki mindent, amit nem tudsz megenni! Irts ki bármit, ami azt eszi, amit te eszel! Irts ki mindent, ami nem táplálja azt, amit te eszel! Ez szent munka az Elvevők kultúrájában. Minél több vetélytársat pusztítotok el, annál több embert hozhattok a világra s így a pusztítás a létező legszentebb munkává válik. Amint kivonjátok magatokat a korlátozott verseny törvényének kényszere alól, a táplálékotok és annak tápláléka kivételével a világon minden megsemmisítendő ellenséggé válik. (Quinn: Izmael)
- + -
"Mi állat él tehát még a világon?
Él ami hasznos, és mit ekkorig a tudomány pótolni nem tudott.
...
Im itt van az utolsó rózsa, mely nyilt a világon. Hasztalan virág, más százezer testvérrel foglalá el a legbujább tért a lengő kalásztól...

(Madách: Az ember tragédiája, Falanszter szín)
- + -
A Föld panaszkodik a Marsnak:
- Képzeld, homosapiensem van.

- Ne aggódj, hamar elmúlik.
(halál, megjelent, törvény)
[Részletek...]
[1881-11-19] Lelia Robinson, az első nő az USÁ-ban, aki jogászi gyakorlatot akart folytatni, nem nyugodott bele a Legfelső Bíróság elutasító ítéletébe, hanem a Woman's Journal (Nők Lapja) e napi számában kikelt a döntés jogtalansága ellen. Két év múlva engedélyezték neki a jogi pályát.
„A női nemet a természeti törvény arra rendeli és arra teszi képessé, hogy az emberi faj gyermekeit megszülje, táplálja és őrizze világunk otthonait… A nők egyetlen egész életre szóló hivatása (mint pl. a jogi hivatás) sem egyeztethető össze nemük radikális és szent kötelességeivel. Az ilyen hivatás a természet rendjétől való eltérés, és amikor szándékosan választják, akkor ennek a rendnek az elárulása… A nőt jellegeztes sajátosságai, nemes bájai, gyors érzékenysége, gyenge fogékonysága, tisztasága, gyengédsége, érzelmi ösztönzései, az hogy alárendeli a szigorú észt az együttérző érzelmeknek, nyilvánvalóan nem képesítik a bírósági küzdelemre. A természet a nőt éppoly kevéssé edzette meg a tárgyalóterem jogi konfliktusaira, mint a csatamező fizikai összecsapásaira…” (In re Goddell, 39 Wisc. 1875)
(törvény)
[Részletek...]
[1880-04-28] [idezet] A király szentesítette a Szeged város újjáépítéséről szóló törvénycikket. Ez állami kölcsönt biztosított a Tisza menti vízszabályozó és ármentesítő társulatok számára, valamint az 1879. márciusi árvíz sújtotta város újjáépítésére.
(A Tisza felső részét már szűkre szabályozták, a víz gyorsan lerohant a "csatornává" lett folyón, így lejjebb is muszáj volt gátakat építeni.)
(árvíz, törvény)
[Részletek...]
[1879-06-11] [sms] Magyar Erdőgazdálkodási törvény.1910: Jacques-Yves Cousteau óceanográfus, környezetvédo születése

(törvény)
[Részletek...]
[1879-06-11] Erdőgazdálkodási törvény lépett életbe Magyarországon.
(törvény)
[Részletek...]
[1879-05-22] Az 1879:XVIII. törvénycikk kötelezővé tette a magyar nyelv tanítását valamennyi népiskolában és tanítóképző intézetben.


(törvény)
[Részletek...]
[1878-06-27] [idezet] Megszületett az Osztrák-Magyar Bank létesítéséről és szabadalmáról szóló törvénycikk. Az intézmény vezetésében magyarok is helyet kaptak, de csak a "részleges paritás", tehát nem az egyenlőség alapján. A bank Magyarországot kétnyelvű bankjegyekkel látta el: a pénzek egyik oldala német, a másik magyar volt. Önálló magyar jegybank felállítását a kiegyezést követően is hiába követelték a magyarok.
(törvény)
[Részletek...]
[1876-04-03] A király szentesítette az 1876. XIII. törvénycikket, biztosította a földbirtokosoknak a szerződéses cselédekkel szemben a hatósági támogatást és a testi fenyítés jogát.
(törvény)
[Részletek...]
[1876-01-01] Magyarországon bevezették a méter-rendszert (1874 januárjában benyújtott és április 20-án törvényerőre emelkedett törvény alapján).
A métert a francia Tudományos Akadémia 1792-ben tette nemzetközi hosszmértékegységgé, s az a Föld délkörének negyvenmilliomod részét jelentette. Itália egyes államaiban már 1803-ban, Belgiumban 1816-ban, Hollandiában 1821-ben vezették be. A gyakorlati fokméréseket a franciaországi Dunkerque és a spanyolországi Barcelona között végezték. A méter előtt a hosszúságot az emberi testrészekhez kapcsolódó fogalmakkal (lépés, láb, arasz, könyök, hüvelyk) határozták meg.
1889. szeptember 24-én Párizsban értekezletet tartott a Nemzetközi Méterbizottság, s a méterrendszert bevezető államok - sorshúzással - megkapták az új platina-iridium méterrudakat, illetve a kilogrammetalonokat. Magyarországnak a 14-es számú méterrúd és a 16-os számú súlymérték jutott. Ezeket 1891-ben nyilvánították törvényes alapmértékké hazánkban.
(törvény)
[Részletek...]
[1875-06-29] V. Ferdinánd magyar és cseh király, Habsburg-házi osztrák császár halála Prágában (szül. 1793. ápr. 19.). 1830-ban koronázták magyar királlyá, 1835. március 2-án lépett trónra, de helyette az államügyeket Metternich kancellár irányította. 1848-ban szentesítette az áprilisi törvényeket, ezért (hogy a törvények legitimitását kétségbe vonják) 1848. december 2-án gyengeelméjűség miatt lemondatták, a trónon unokaöccse, I. Ferenc József követte.
(Lemondatták, mert lazított a hatalom szorításán. Vajon Ferenc Jóska, aki véresen megtorolta a szabadságharcot, aki kirobbantotta az első világháborút és elvesztette a birodalmat, nem volt gyengeelméjűbb?)
(háború, halál, törvény)
[Részletek...]
[1874-03-14] Albert Einstein Nobel-díjas fizikus, békemozgalmár halála (szül. 1874. márc. 14.). Németországban született, 1933-tól az USA-ban élt. 1921-ben kapta meg a fizikai Nobel-díjat "érdemdús matematikai-fizikai kutatásaiért, különös tekintettel a fotoelektromos-effektus törvényének felfedezésére". Küzdött a hadkötelezettség ellen (ld. nov. 13.).
(Feleségétől öt évig próbált elválni, végül úgy sikerült, hogy neki adta a Nobel díj teljes összegét.)
(Nobel-díj, születés, törvény)
[Részletek...]
[1873-11-17] Buda és Pest szabad királyi városok, valamint Óbuda és a Margitsziget egyesült az 1872. december 22-i törvénycikk alapján indult közel egy éves folyamat végén. A lakosság 1890-re 492 ezerre emelkedett. 1870-ben Pest-Buda még 17. volt az európai nagyvárosok sorrendjében, 1900-ban Budapest már a 8.
Budapest ünnepnapja (1991 óta).
(törvény)
[Részletek...]
[1872-07-03] Balázsfalván (Blaj) az erdélyi románok értekezlete emlékiratot intézett a kormányhoz a románok nemzeti kívánságairól: a román nyelv hivatalos használatának elismerése; Erdély új felosztása a három nemzeti elem szerint; új választási törvény, amely kizárja a feudális eredetű választási előjogokat.
(törvény)
[Részletek...]
[1871-12-22] [idezet] Az LIII. törvénycikk kimondta, hogy a parasztok birtokaikat "teljes tulajdoni és szabad rendelkezési joggal" birtokolják. Ezzel megszüntette a volt jobbágyföldek feudális korlátait, amelyek még az 1848. évi törvények által megszüntetett úrbéri viszonyból fennmaradtak.

(törvény)
[Részletek...]
[1871-04-10] Az Országos Képtárat megalapító 1871:X. törvénycikk. Ezután az Esterházy-képtár megvásárlásával létrejött az állami képtár, a Szépművészeti Múzeum elődje.
(megalapít, törvény)
[Részletek...]
[1871-02-02] Eötvös József író, költő, államférfi születése (+1871. febr. 2.). A magyar realista regény első mestere (A falu jegyzője, Magyarország 1514-ben). 1848-ban az első kormány vallás- és nevelésügyi minisztere volt, majd emigrált. 1853-ban hazatért, 1867-71 közt vallás- és közoktatási miniszter volt. Nevéhez fűződött az általános és kötelező népoktatásról, valamint a zsidók egyenjogúsításáról szóló törvény megalkotása.
(A falu jegyzője c. regényében Vándory Boldizsár, az Isten teremtett világát féltő lelkipásztor az állatok kínzását, kegyetlen üldözését és lemészárlását is keserű szavakkal ítéli el.)


(halál, törvény)
[Részletek...]
[1869-07-14] A bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869:IV. törvénycikk elválasztotta az igazságszolgáltatást a közigazgatástól és általánossá tette a bírák kinevezését.
(törvény)
[Részletek...]
[1868-12-06] A XLIV. törvénycikk kimondta, hogy Magyarország minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is, egyenjogú. Az államnyelv magyar, de a nemzetiségek használhatják anyanyelvüket minden területen.

(törvény)
[Részletek...]
[1867-12-27] [idezet] A király szentesítette a dec. 22-én elfogadott (XVIII.) emancipációs törvényt. "Az ország izraelita lakosai minden polgári jog gyakorlására a keresztény lakosokkal egyaránt jogosultak." A törvénycikk minden ezzel ellenkező törvényt, szokást, vagy rendeletet azonnali hatállyal megszüntetett. A zsidók emancipációját Németországban csak két évre rá, 1869-ben iktatták törvénybe.
(törvény)
[Részletek...]
[1867-12-22] [idezet] Báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter az országgyűlés elé terjesztette az emancipációs törvényt, amely kimondta, hogy "az ország izraelita lakosai minden polgári és politikai jog gyakorlására a keresztény lakosokkal egyaránt jogosultak".
(törvény)
[Részletek...]
[1863-06-20] A londoni Rothschild beruházó-bankház bizalmas közlést küldött egyik társult bankjának New York-ba:
„Azok a kevesek, akik megértik a rendszert,* vagy annyira érdekeltek lesznek maguk is annak a hasznában, vagy annyira függenek majd e rendszer kegyeitől, hogy ettől a társadalmi csoporttól nem kell ellenkezésre számítani. Közben a lakosság túlnyomó többsége, amely szellemileg képtelen e pénzrendszer működését felfogni, zokszó nélkül fogja elviselni a terheit.”
*(azt a rendszert, hogy miként lehet a levegőből előállított kamatozó banki hitelpénzt normál pénzként használni a forgalomban)
1863 februárjában fogadták el az Egyesült Államok Nemzeti Banki Törvényét (National Bank Act), amelyet Lincoln kényszerűségből nem vétózott meg. Lincoln ellenezte ezt a törvényt, de szüksége volt pártjának, a Köztársasági Pártnak a támogatására a törvényhozás és az elnöki hatalom egységének a fenntartására a polgárháború idején. Lincoln személyes véleményét abban a levélben fejtette ki, amelyet William Elkinshez írt 1864-ben:
„A pénzhatalom békeidőben élősködik a nemzeten, és összeesküszik ellene az ellenségeskedések idején. Despotikusabb, mint a monarchia; arcátlanabb, mint az autokrácia; önzőbb, mint a bürokrácia. Olyan, válság közeledtét látom a közel jövőben, amely megbénít, és arra kényszerít, hogy remegjek hazám biztonságáért. A cégek kerülnek uralomra és a korrupció korszaka köszönt ránk. Az országunkra telepedett pénzhatalom mindent elkövet, hogy meghosszabbítsa uralmát, felhasználva a lakosság tájékozatlanságát, egészen addig, amíg a vagyon néhány kézben halmozódik fel, és a köztársaság összeomlik.”
(háború, törvény)
[Részletek...]
[1861-07-05] [idezet] A törvénytelen fogvatartás paragrafust 4 évre hatályon kívül helyezték az USÁ-ban. 18 ezer "felforgatót" és békeaktivistát tartóztattak le.


(törvény)
[Részletek...]
[1859-05-15] Pierre Curie francia fizikus halála (szül. 1859. máj. 15.). Fizikai Nobel-díjat kapott 1903-ban megosztva feleségével, Marie Sklodowska-Curie-vel és Henri Becquerellel az utóbbi által felfedezett sugárzás tanulmányozásáért. Ő az ún. Curie-törvény megalkotója. Feleségével együtt ő fedezte fel a polóniumot és a rádiumot. A becsületrendet viszont visszautasította. 1995. ápr. 20-án hamvait a Pantheonban helyezték el.
(Mennyi áldást és mennyi átkot hozott a rádióaktivitás fölfedezése?)

(Nobel-díj, születés, törvény)
[Részletek...]
[1853-08-09] Három fehér férfi megvert egy kínai bányászt Kaliforniában, majd egyikük (George Hall) agyonlőtte az unokatestvére szeme láttára. Az unokatestvér följelentésére elítélték és lecsukták Hallt, de ő föllebbezett a Kaliforniai Legfelsőbb Bírósághoz és ott fölmentették, mondván hogy az esetet nem bizonyítja fehér tanú. A kaliforniai törvénykönyv 394. paragrafusára hivatkoztak, mely szerint mulattok, indiánok és feketék nem tanúskodhatnak gyilkossági ügyekben. A Legfelsőbb Bíróság úgy foglalt állást, hogy a kínaiak az indián etnikumhoz tartoznak, mivel mindkettő az ázsiai földhídon érkezett Amerikába, Alaszkán keresztül.
A kínaiak büntetőügyekben nem tanúskodhatnak fehér emberek ellen, mert „olyan emberfajhoz tartoznak, melynek természete alsóbbrendűnek bizonyult, s egy bizonyos ponton túl képtelen arra, hogy előrelépjen vagy szellemileg fejlődjön… Köztük és köztünk áthidalhatatlan különbséget teremtett a természet.” (People v. Hall, 1954)
Az USA Legfelsőbb Bírósága alig másfél évszázaddal ezelőtt nem csak a kínaiakat tartotta alacsonyabbrendű emberfajnak. Egy 1856-os döntés (Dred Scott v. Sandford) szerint a feketéktől „mint alárendelt és alacsonyabb rendű lények azon osztályától, melyet az uralkodó faj leigázott” helyesen tagadták meg az állampolgári jogokat. Egy 1857-es döntésben kimondta, hogy a kongresszusnak nincs felhatalmazása a rabszolgaság betiltására.

(tilt, törvény)
[Részletek...]
[1853-07-21] A Central Park létrehozása New Yorkban. A törvényhozás vett meg egy 800x4000 m2-es területet Manhattan jobbára lakatlan részén közpark céljára, mert a kevés parkot a gazdagok elkerítették, hiszen a megelőző két évtized alatt 60 ezerről félmilliósra dagadt a város lakossága (főleg az éhínség elől kivándorolt írek miatt).
A sziklás és ingoványos területre tízmillió szekérnyi termőföldet hoztak New Yerseyből. Csak közel negyed évszázad múlva, 1876-ban nyitották meg teljesen a közönség előtt. Frederick Law Olmsted, aki ezután a szintén manhattani Riverside Parkot, a washingtoni Capitolium körüli zöldövezetet is építette, kétszer is idegösszeomlást kapott és 1903-ban egy idegklinikán halt meg.
A XX. század első harmadában a parkot tönkretette a közlekedés a körbeépítés, a szemét és a vandalizmus. 1934-ben helyreállították. 1960 után újra tönkrement, 1979-86 között 35 gyilkosság történt a parkban. Jelenleg különös gonddal vigyázzák, 6 tó, 26 ezer fa, 275-féle madár él benne.
- + -

(A korábbi lakosság jogosan védte a a parkjait a bevándorlóktól? A római birodalom a népvándorlástól? Az avarok és a Nyugat a honfoglaló magyaroktól? Az indiánok az őket “fölfedező” fehérektől?

Miért is éheztek az írek otthon, miért ontotta Ázsia a nomád népeket, Európa meg a fehér nyomorgókat? A szüntelen túlnépesedés…)
(éhínség, törvény)
[Részletek...]
[1850-05-09] Joseph Louis Gay-Lussac francia fizikus és kémikus születése (+1850. máj. 9.). Felfedezte a vegyülő gázok róla elnevezett térfogati törvényét. Bátor ember volt, egyik kísérletéhez léggömbbel 8 ezer méteres magasságba emelkedett.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1850-04-21] Wesselényi Miklós író halála (szül. 1796. dec. 30.). Ellenzéki politikusként követelte a paraszti tulajdont, az örökváltságot és a robot eltörlését, a törvény előtti egyenlőséget, az emberi alapjogokat. Az 1838-as pesti árvízkor a mentés hőse volt.
(árvíz, halál, törvény)
[Részletek...]
[1849-10-06] Batthyány Lajos gróf születése (+1849. okt. 6.). Az első felelős magyar kormány miniszterelnöke. 1848. március 17-én István nádor nevezte ki miniszterelnökké, kormánya április 10-én tette le az esküt. Október 2-án mondott le véglegesen, miután kiegyezést célzó politikája háttérbe szorult. Windischgratz 1849. január 8-án Pesten elfogatta, 1849 nyarán törvénysértő módon halálra ítélték, Haynau 1849. október 6-án kivégeztette.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1849-02-13] A képviselőház öttagú vésztörvényszékek felállításáról döntött az árulók megbüntetésére. Nyilvános tárgyaláson csak felmentő vagy halálos ítéletet hozhattak, csak egyhangú határozattal. 1849 márc-jún. közt 18 vésztörvényszék 367 ügyet tárgyalt, 122 halálos és 107 felmentő ítélet, a többi ügyet áttették rendes bírósághoz. A vésztörvényszékeket megszüntette a minisztertanács 1849. június 2-án, június 8-án pedig „az ítélkezési egyformaság tekintetéből” egy központi vésztörvényszék létrehozásáról döntöttek.
(törvény)
[Részletek...]
[1848-08-12] A képviselőház elfogadta az elemi oktatásról szóló törvényjavaslatot. Ezzel ingyenes és kötelező lett az iskolai oktatás 12, illetve a lányok számára 10 éves korig. A jogszabály tárgyalását azonban - a feszült politikai viszonyok miatt - a felsőház elhalasztotta, majd augusztus 25-én levette a napirendről. A dokumentum - bár nem emelkedett törvényerőre - a reformnemzedék oktatáspolitikai irányelveinek megfogalmazásával fontos szerepet kapott.
(törvény)
[Részletek...]
[1848-07-19] [idezet] A New York államban lévő Seneca Fallsban a nők jogaival foglalkozó konferenciát tartottak az egyenlő jogokért.
A történelmi feminizmus az 1650-es években kezdődött Amerikában, ahol a földtulajdonos hölgyek (pl. Margaret Bent) - hivatkozva Angliára, ahol nő lehet a király - kísérletet tettek arra, hogy képviselőként bejussanak a Törvényhozásba. Angliában Mary Wollstonecraft indította sikeres útjára az újkori nőjogi mozgalmakat, akinek 1792-ben megjelent "A Vindication of the Rights of Woman" című munkája komoly feltűnést keltett Londonban. Később a legfelső szellemi körökben is terjeszteni tudta álláspontját, de forradalmi hangvételű követelései miatt sokáig elfogadhatatlan volt. Az 1789-es francia forradalom idején sem foglalták törvénybe a női republikánus klubok követeléseit: a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség mindenkire való kiterjesztését nemtől függetlenül. Az Amerikai Egyesült Államokban Lucretia Mott és Elizabeth Cady Stanton ezt a harci szellemet követték. 1848-ban a New York államban lévő Seneca Fallsban konferenciát hívtak össze, megszervezték a női jogvédő mozgalmat (Women's Right Convention). A Seneca Falls-i nyilatkozat síkraszállt a nők választójogáért, a tulajdonhoz való jogért, a válóperi szabályok megváltoztatásáért, s hogy a nők bárhol tanulhassanak, bármely pályán működhessenek.
(megjelent, törvény)
[Részletek...]
[1848-06-06] Baross Gábor miniszter halála (szül. 1848. jún. 6.). A magyar államvasút megteremtője. Létrehozta az úttörvényt, a Postatakarékpénztárt, a fiumei kikötőt. Ő volt az első magyar miniszter, aki felismerte az idegenforgalom jelentőségét.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1843-07-16] Fodor József akadémikus születése (+1901. márc. 19.). Európa első iskolaegészségügyi törvényének szellemi atyja, az Országos Közegészségügyi Egyesület létrehozója, Cambridge egyetem díszdoktora.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1842-05-02] Kézmárszky Tivadar szülész, nőgyógyász, egyetemi tanár születése (+1902. máj. 18.). Ő szervezte meg a magyar bábaügyi ellátást és indítványozta a korszerű szülésznői oktatás bevezetését. Megalapította a Bábaképző Intézetet, segédkezett a bábatörvény előkészítésében.
(megalapít, születés, törvény)
[Részletek...]
[1833-07-29] William Wilberforce angol mozgalmár születése (+1833. júl. 29.). A rabszolgafelszabadítás élharcosa, hatására 1807. március 25-én törvényerőre emelkedett a rabszolgakereskedés eltörlése a brit gyarmat Nyugat-Indiákon. A rabszolgaság teljes megszüntetéséről szóló törvény 1833-ban, egy hónappal halála után lépett életbe Angliában.

(halál, törvény)
[Részletek...]
[1832-12-17] Megjelent az Országgyűlési Tudósítások az 1832-36-os országgyűlés második napján Pozsonyban, a nyomtatott sajtó cenzúrája miatt kéziratos formában, egy fiatal, Zemplén megyei ügyvéd, Kossuth Lajos szerkesztésében. 25, később 40 országgyűlési ifjú másolta és juttatta el az előfizetőknek. 1836. május 15-ig 344 száma jelent meg, azután a neve Törvényhatósági Tudósítások lett.
(megjelent, törvény)
[Részletek...]
[1828-09-09] Lev Tolsztoj pacifista orosz író, a világirodalom egyik legnagyobbjának születése (+1910. nov. 20.).
Előkelő származása széles műveltséggel párosult. Jasznaja Poljana-i birtokán iskolát szervezett a parasztgyermekeknek. Még fiatalon részt vett a krími háborúban, amely élményeinek hatására később az 1812-es Napóleon elleni háborút jelenítette meg a Háború és béke című hatalmas regényében. A mű világsikerét jellemábrázolásával, a társadalom és az egyén viszonyának tükrözésével érte el. Másik nagy műve az Anna Karenina, amelyben az emberek egyéni boldogságát hirdette korának társadalmi törvényeit bírálva. Feltámadás című utolsó nagy regényében az egyházat támadta, amiért ki is közösítették az orosz egyházból.

Válaszul ezt írta a zsinatnak: "Hiszem, hogy mindnyájunk életének értelme a bennünk levő szeretet növelése. Hiszem, hogy a szeretet növekedése minden más erőnél jobban mozdítja elő Isten Országának földi megalakulását, vagyis annak a szervezetnek a helyébe, melyben mindenható a széthúzás, a hazugság és az erőszak, új rend lép majd, az egyetértés, az igazság és a testvériség."
Műveire a valóság kíméletlen ábrázolása, a fokozott társadalombírálat volt jellemző. Regényeit színpadra állították, később számos filmet is készítettek belőlük. Élete végén az ifjúság bálványozta, birtoka zarándokhellyé vált. Egy novemberi éjszakán elmenekült a ’kispolgári’ létből, családjától, s Asztapovo vasútállomásán halt meg.
- + -
"- Hát te hogyan kényszeríted rá a gyilkolásra annak a tanítványait, aki azt mondta, hogy ne torold meg rosszal a rosszat, szeresd ellenségeidet? - kérdezte Belzebub.
- Felkeltjük az emberekben a haszonhajhászást, az izgágaságot, a gyűlöletet, a bosszúszomjat, a büszkeséget - felelte fülsértő, recsegő hangon a vérvörös ördög. - Azt sugalljuk az emberek tanítóinak, hogy azzal lehet az embereket legbiztosabban leszoktatni a gyilkosságokról, hogy maguk a tanítómesterek megölik nyilvánosan azokat, akik gyilkoltak...
- És a háborúban elkövetett gyilkosságok? Hogyan veszítek rá ezekre annak tanítványait, aki minden embert egy atyának fiává nyilvánított, és azt parancsolta, hogy ki-ki szeresse ellenségeit?

A vörös ördög elvigyorodott, láng- és füstsugarak lövelltek ki szájából, és vastag farkával boldogan csapkodta a hátát.
- Minden néppel elhitetjük, hogy ők a legkülönb nép az egész világon, ezért nekik kell uralkodniuk. S mivel minden népnek ugyanazt sugalljuk, ők állandó fenyegetést éreznek szomszédaik részéről, szüntelenül készülnek a védelemre és agyarkodnak egymásra..."
(Tolsztoj: Legenda. 1902.)
- + -
"A hazafiság érzése a hatalom támasza, durva, kártékony, erkölcstelen érzés...
Erkölcstelen, mert akiben a hazafiság érzése él, hazája gyermekének, kormánya szolgájának tartja magát, ahelyett hogy Isten gyermeke vagy értelmi életet élő szabad ember volna.
Így aztán lelkiismeretével és eszével ellentétesen cselekszik..."

(Tolsztoj: A hazafiságról. 1900. máj. 23.)
(háború, születés, törvény)
[Részletek...]
[1828-03-20] Henrik Ibsen norvég író, költő születése (+1906. máj. 23.). A modern drámatörténet egyik meghatározó egyénisége. Ibsen hősei az "örök emberi" erkölcsi törvényének és a kicsinyes polgári életforma, a komfortizmus összeütközésében vergődnek; Nórája, Peer Gyntje, Solness építőmestere az egyetemes kultúrkincsben egy-egy emberi magatartásforma jelképes alakjaivá váltak. Érett műveinek központi témája: előnyben kell-e részesíteni az igazsággal szemben a hazugságot, amely lehetővé teszi a megmaradást, vagy fel kell áldozni az életet az eszméért?

"Az átlagember boldogtalanná válik, ha öncsalásából kizökkentjük." (Ibsen: A vadkacsa)
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1822-07-22] Gregor Johann Mendel osztrák biológus, szerzetes születése (+1884. jan. 6.). 1847-ben szentelték pappá, majd fizika és természettan tanár lett. A tulajdonságok öröklődésére vonatkozó, borsószemeken végzett genetikai kísérletei tették híressé - de csak halála után. 1900-ban fedezték fel az azóta Mendel-szabályoknak nevezett örökléstani alaptörvényeket az 1866-ban egy egyesületi évkönyvben közreadott írásában.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1820-06-25] Georg Wilhelm Friedrich Hegel Berlinben befejezte A jogfilozófia alapvonalai c. kézikönyvét.
- + -
„Csak vesd meg a tudományt meg az észt, / Az ember legfőbb erejét! / S ha az ördögnek magát el nem is adta volna, / Mégis el kell majd buknia.” (Goethe, Faust. I. rész)
„Igaz ugyan, hogy a jámborság is a … széttagolódott igazságot az érzelem egyszerűbb szemléletévé egybe göngyölíti, de ha ez a helyes jámborság, akkor feladja e régió formáját, mihelyt a belsőből kilépve az eszme kibontakozásának és kinyilatkoztatott gazdagságának nappalába lép, s belső istentiszteletéből magával hozza a tiszteletet egy önmagában létező, az érzelem szubjektív formája felett álló igazság és törvények iránt.”
(törvény)
[Részletek...]
[1817-12-26] Gönczy Pál pedagógus, oktatáspolitikus születése (+1892. jan. 10.). A pesti református főgimnázium alapító igazgatója. A főrendiház tagjaként jelentős szerepet játszott az 1868-as népiskolai törvény végrehajtásában. Egyik megszervezője volt a zeleméri árvagyermek-nevelőintézetnek.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1813-09-03] Eötvös József író, költő, államférfi születése (+1871. febr. 2.). A magyar realista regény első mestere (A falu jegyzője, Magyarország 1514-ben). 1848-ban az első kormány vallás- és nevelésügyi minisztere volt, majd emigrált. 1853-ban hazatért, 1867-71 közt vallás- és közoktatási miniszter volt. Nevéhez fűződött az általános és kötelező népoktatásról, valamint a zsidók egyenjogúsításáról szóló törvény megalkotása.
(A falu jegyzője c. regényében Vándory Boldizsár, az Isten teremtett világát féltő lelkipásztor az állatok kínzását, kegyetlen üldözését és lemészárlását is keserű szavakkal ítéli el.)


(születés, törvény)
[Részletek...]
[1809-10-25] Wesselényi Miklós erdélyi báró születése (+1809. okt. 25.). 1794-95-ben jakobinusság vádjával törvény elé állították, pedig csak nemesi alapon akarta Erdélyt függetleníteni. Támogatta az iskolák fejlesztését és az önálló magyar színjátszás megteremtését, különösen Erdélyben.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1809-02-12] Charles Robert Darwin angol természettudós halála (szül. 1809. febr. 12.). A modern biológia egyik legjelentősebb alakja, a korszerű származáselmélet megteremtője. Ő alapozta meg az evolúció, a fajok fejlődésének a természetes kiválasztódáson alapuló nagyszabású elméletét, amelynek alaptételeit a fajok eredetéről szóló, 1859. november 24-én megjelent művében fejtette ki. 1871-ben kiadott másik munkájában az ember állati ősöktől való származását bizonyította.
- + -
Irts ki mindent, amit nem tudsz megenni! Irts ki bármit, ami azt eszi, amit te eszel! Irts ki mindent, ami nem táplálja azt, amit te eszel! Ez szent munka az Elvevők kultúrájában. Minél több vetélytársat pusztítotok el, annál több embert hozhattok a világra s így a pusztítás a létező legszentebb munkává válik. Amint kivonjátok magatokat a korlátozott verseny törvényének kényszere alól, a táplálékotok és annak tápláléka kivételével a világon minden megsemmisítendő ellenséggé válik. (Quinn: Izmael)
- + -
"Mi állat él tehát még a világon?
Él ami hasznos, és mit ekkorig a tudomány pótolni nem tudott.
...
Im itt van az utolsó rózsa, mely nyilt a világon. Hasztalan virág, más százezer testvérrel foglalá el a legbujább tért a lengő kalásztól...

(Madách: Az ember tragédiája, Falanszter szín)
- + -
A Föld panaszkodik a Marsnak:
- Képzeld, homosapiensem van.

- Ne aggódj, hamar elmúlik.
(megjelent, születés, törvény)
[Részletek...]
[1807-02-11] Batthyány Lajos gróf születése (+1849. okt. 6.). Az első felelős magyar kormány miniszterelnöke. 1848. március 17-én István nádor nevezte ki miniszterelnökké, kormánya április 10-én tette le az esküt. Október 2-án mondott le véglegesen, miután kiegyezést célzó politikája háttérbe szorult. Windischgratz 1849. január 8-án Pesten elfogatta, 1849 nyarán törvénysértő módon halálra ítélték, Haynau 1849. október 6-án kivégeztette.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1805-01-07] Napóleon sorozási törvénye, amelyben nem volt tekintettel semmiféle vallási, lelkiismereti ellenvetésre.
(Napóleon háborúiban negyed évszázad alatt több mint 2 millió ember halt meg.)
(háború, törvény)
[Részletek...]
[1804-03-21] A Polgári törvénykönyv életbe lépett Franciaországban, Napóleon alatt.
(törvény)
[Részletek...]
[1796-12-30] Wesselényi Miklós író halála (szül. 1796. dec. 30.). Ellenzéki politikusként követelte a paraszti tulajdont, az örökváltságot és a robot eltörlését, a törvény előtti egyenlőséget, az emberi alapjogokat. Az 1838-as pesti árvízkor a mentés hőse volt.
(árvíz, születés, törvény)
[Részletek...]
[1795-01-29] Az Amerikai Egyesült Államokban kihírdették a honosítási törvényt, melynek értelmében öt év ott-tartózkodás az alapfeltétele az állampolgárság engedélyezésének.
(törvény)
[Részletek...]
[1793-04-19] V. Ferdinánd magyar és cseh király, Habsburg-házi osztrák császár halála Prágában (szül. 1793. ápr. 19.). 1830-ban koronázták magyar királlyá, 1835. március 2-án lépett trónra, de helyette az államügyeket Metternich kancellár irányította. 1848-ban szentesítette az áprilisi törvényeket, ezért (hogy a törvények legitimitását kétségbe vonják) 1848. december 2-án gyengeelméjűség miatt lemondatták, a trónon unokaöccse, I. Ferenc József követte.
(Lemondatták, mert lazított a hatalom szorításán. Vajon Ferenc Jóska, aki véresen megtorolta a szabadságharcot, aki kirobbantotta az első világháborút és elvesztette a birodalmat, nem volt gyengeelméjűbb?)
(háború, születés, törvény)
[Részletek...]
[1789-07-14] A párizsiak bevették a Bastille várbörtönt. A forradalom első napja.
1790: A népet képviselő nemzeti gárda 14 ezer tagja a párizsi Mars-mezőn hűséget esküdött a nemzetnek, a törvénynek és a királynak. Cserébe XVI. Lajos megfogadta, hogy tiszteletben tartja az alkotmányt. A szövetség ünnepe.
1880-tól a franciák függetlenségi napja. (Ekkortól nemzeti himnusz az 1792 áprilisában komponált Marseillaise is.)
(törvény)
[Részletek...]
[1788-06-21] letbe lépett a ma is érvényben lévő legrégibb írott alaptörvény, az amerikai alkotmány, miután 9 állam már ratifikálta. Az Angliától elszakadt 12 volt észak-amerikai gyarmat konföderációját kimondó törvény széles körű jogokat biztosított az Unió tagállamainak, így akadályozva meg a túlzott központosító törekvéseket.
(törvény)
[Részletek...]
[1787-09-17] Aláírták (s a következő évben elfogadták) az Egyesült Államok alkotmányát, a még ma is érvényben lévő legrégibb írott alaptörvényt.
Az alkotmány komoly súlyt helyezett a hatalmi ágak szétválasztására, de kevés teret szentelt az alapvető emberi jogok megfogalmazásának. Ezt a hiányt pótolta a Bill of Rights, az alkotmányhoz csatolt 'első tíz kiegészítô módosítás', amely 1791-ben lépett hatályba.
(S hatálya ma ... ?)
(törvény)
[Részletek...]
[1778-12-06] Joseph Louis Gay-Lussac francia fizikus és kémikus születése (+1850. máj. 9.). Felfedezte a vegyülő gázok róla elnevezett térfogati törvényét. Bátor ember volt, egyik kísérletéhez léggömbbel 8 ezer méteres magasságba emelkedett.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1764-04-15] Madame Pompadour (Jeanne-Antoinette Poisson) halála (szül. 1721. dec. 29.). Egy egyszerű polgár törvénytelen leányaként lett XV. Lajos francia király kedvese, aki őt márkinői rangra emelte. Rokonszenvezett a felvilágosodással, segítette az Enciklopédia kiadását.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1759-08-24] William Wilberforce angol mozgalmár születése (+1833. júl. 29.). A rabszolgafelszabadítás élharcosa, hatására 1807. március 25-én törvényerőre emelkedett a rabszolgakereskedés eltörlése a brit gyarmat Nyugat-Indiákon. A rabszolgaság teljes megszüntetéséről szóló törvény 1833-ban, egy hónappal halála után lépett életbe Angliában.

(születés, törvény)
[Részletek...]
[1755-02-10] Charles-Louis de Secondat Montesquieu francia deista filozófus és író születése (+1755. febr. 10.). A francia felvilágosodás első képviselője. Fő műve A törvények szelleme.
(Szerinte a népességnek nem szabad növekednie, mert ha túlterheljük a terület eltartóképességét, nem tud a gazdaság és a társadalom megfelelően fejlődni.)
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1750-12-11] Wesselényi Miklós erdélyi báró születése (+1809. okt. 25.). 1794-95-ben jakobinusság vádjával törvény elé állították, pedig csak nemesi alapon akarta Erdélyt függetleníteni. Támogatta az iskolák fejlesztését és az önálló magyar színjátszás megteremtését, különösen Erdélyben.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1744-02-04] Elfogadták az első rabszolgaságot eltörlő törvényt Latin-Amerikában (Haiti).
(törvény)
[Részletek...]
[1742-01-14] Edmond Halley angol csillagász, fizikus halála (szül. 1656. nov. 8.). A greenwichi csillagvizsgáló intézet igazgatója. Ő készítette az első csillagászati térképeket. Felfedezte a csillagok saját mozgásának törvényét. 1698-1700 között tengeri expedíciót vezetett a mágneses elhajlás vizsgálatára. Az üstökösök csillagászatának összegzése című művében 24, 1337 és 1698 között megfigyelt üstökös pályáját írta le, köztük az 1682. évi nagy üstökösét is, amely róla kapta a nevét. A Halley-üstökös 76 évenként kerül földközelbe, utoljára 1986-ban közelítette meg bolygónkat.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1730-09-09] A favágók fejszéi által 353, a fákat átölelő, a kivágás ellen saját testével védő ember halt meg a bisnoi törzs Khedsadali falujában (Észak-India, Radzsasztán Dzsodhpur város közelében).

A fákat Adzsit Szingh maharadzsa palotaépítéséhez vágták ki.
A tömegmészárlás okozta népfölkelés hatására a maharadzsa törvényben tiltotta meg, hogy a bisnoi települések körzetében bárki állatot öljön vagy fát vágjon ki.

Ma a Himalája vidékének híres Chipko-mozgalma (jelentése: öleld át a fát) hasonlóan küzd az erdőirtások ellen. 1987-ben Alternatív Nobel-díjat kaptak.
(Nobel-díj, tilt, törvény)
[Részletek...]
[1727-03-31] Isaac Newton angol fizikus, matematikus, csillagász születése (+1727. márc. 31.). Cambridge-ben tanított, majd közel 25 évig volt a Royal Society elnöke. Megalkotta a tömegvonzás, a gravitáció törvényét, s erre vezette vissza a bolygók mozgását és az ár-apály jelenséget is. Kiszámította a Hold gyorsulását, kimutatta, hogy a fehér fény a szivárvány színeire bontható. Kidolgozta a differenciál- és integrálszámítást. Megalapozta a klasszikus elméleti fizikát. Fő műve az Optika két kötete és a Philsosophiae Naturalis Principia Mathematica.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1727-03-31] Sir Isaac Newton angol fizikus, matematikus, csillagász halála (szül. 1643. jan. 4.). Kiszámította a Hold gyorsulását és kimutatta, hogy a fehér fény a szivárvány színeire bontható. Kidolgozta a differenciál- és integrálszámítást, valamint az egyetemes tömegvonzás törvényét, a bolygórendszer kialakulását is a gravitációval indokolta. A mechanika általa alkotott és az ő nevét viselő alaptörvényeivel megalapozta a klasszikus elméleti fizikát.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1721-12-29] Madame Pompadour (Jeanne-Antoinette Poisson) halála (szül. 1721. dec. 29.). Egy egyszerű polgár törvénytelen leányaként lett XV. Lajos francia király kedvese, aki őt márkinői rangra emelte. Rokonszenvezett a felvilágosodással, segítette az Enciklopédia kiadását.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1689-02-13] Az angol parlament elfogadta a Bill of Rights néven ismertté vált törvényt, az állampolgári jogok alkotmányos iratokba foglalt gyűjteményét.
(törvény)
[Részletek...]
[1689-01-18] Charles-Louis de Secondat Montesquieu francia deista filozófus és író születése (+1755. febr. 10.). A francia felvilágosodás első képviselője. Fő műve A törvények szelleme.
(Szerinte a népességnek nem szabad növekednie, mert ha túlterheljük a terület eltartóképességét, nem tud a gazdaság és a társadalom megfelelően fejlődni.)
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1682-12-07] Pennsylvania (ma USA tagállam) alaptörvénye megtiltotta a háborúzást.
(háború, tilt, törvény)
[Részletek...]
[1665-01-12] Pierre Fermat francia matematikus és fizikus halála (szül. 1601. aug. 17.). Számelméleti eredményeivel messze túlszárnyalta korának tudományos színvonalát. A matematikai elemzés (szélsőérték-feladatok) és a valószínűség-számítás egyik előkészítője. A fizikában is jelentőset alkotott, nevét viseli a geometriai optika alaptörvénye.
Lapszélre firkantott ún. Nagy Fermat-sejtését évszázadok erőfeszítései után csak pár éve sikerült bebizonyítani.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1656-11-08] Edmond Halley angol csillagász, fizikus halála (szül. 1656. nov. 8.). A greenwichi csillagvizsgáló intézet igazgatója. Ő készítette az első csillagászati térképeket. Felfedezte a csillagok saját mozgásának törvényét. 1698-1700 között tengeri expedíciót vezetett a mágneses elhajlás vizsgálatára. Az üstökösök csillagászatának összegzése című művében 24, 1337 és 1698 között megfigyelt üstökös pályáját írta le, köztük az 1682. évi nagy üstökösét is, amely róla kapta a nevét. A Halley-üstökös 76 évenként kerül földközelbe, utoljára 1986-ban közelítette meg bolygónkat.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1647-11-16] Batthyány Ádámot levélben értesítették, hogy Koppányi Ali egy fogát, Váli Ramadán egy ujját, Zsámboki Durát egy fülét áldozza, ha Zsámboki Mehmed rab sarcot gyűjtő vándorútján netán meg találna lépni.
A sarcért (váltságdíjért) való rabszedés (emberrablás) kölcsönösen és általánosan, már a mohácsi vész előtt egy évszázaddal is jellemző volt a török-magyar harcokban. Ha rabtársai a fenti módon kezességet vállaltak érte, a rabot feltételes szabadlábra helyezték, hogy rokoni baráti körében összekoldulja a kialkudott sarcot. Ormándy Péter palotai alkapitány túszként maga ment a székesfehérvári Hamza vég tömlöcébe az 1570-es években, hogy fivére, János, elindulhasson összegyűjteni váltságdíját.
Batthyány Boldizsár az egyik előkelő török rabját a Magyarországon akkor még ritkasága okán nagy értéket képviselő tulipánért és török szegfűért bocsátotta szabadon. Maróthi János macsói bán négyéves török fogság után 40 ezer aranyforintért szabadult ki az 1410-es években.


A rab-biznisz olyan haszonnal járt, hogy olykor magyar végváriak is segítettek keresztény rabok ejtésében, kellő nyereségrészesedésért. Egy 1567-ben hozott törvény karóba húzással fenyegette meg az ilyet elkövetőket.
A drinápolyi béke megegyezése szerint a szökéssel szabadult rabot egyik fél sem tartozott visszaadni a másiknak, még akkor sem, ha szökés közben netán megölte őrzőit.
A szegény rabokat, akikért nem reméltek váltságdíjat, eladták. A költő Zrínyi Miklós horvát bán a kor egyik leggazdagabb exportőre volt, sok törököt szállított a velencei kereskedőgályák evezőspadsoraiba. Balassi János, a költő Balassi Bálint apja is ismert volt ilyen jövedelmeiről.
Török Bálintért nagy váltságot reméltek, kényelemben élhetett Isztambulban 1545-ös elfogása után, de a megegyezés nem jött létre 1550-es haláláig.
A muzulmánok az 1530 és 1780 közti negyed évezred alatt csak Észak-Afrikába több mint egymillió keresztényt hurcoltak rabszolgaként. A több tízezer magyar rab kisebb része került csak ilyen messzire (janicsárnak, gályarabnak, a nők hivatalnokok szolgaseregébe), a többség a helyi rab-biznisz keretében pénzért vagy fogolycsere során visszanyerte szabadságát.
A messzire hurcoltak sorsa sanyarú volt. A ritka kivételek egyike Szokollu Mehmed pasa, aki Boszniából elhurcolt fiúként janicsár, majd nagyvezír lett. A mohácsi csatában fogságba esett Somlyai Balázs áttért a muzulmán hitre, Murád néven szultáni tolmács lett és vallási műveket írt, bár a mértéktelen borszeretetétől nem tudott megválni. Egri Ferenc egri vitéz évekig volt gályarab, de rabtársait megszervezve lefegyverezték őreiket és hajójukat Szicíliába kormányozták, ahol 62 török foglyukat eladták és Egri a spanyol udvarban élt, csak öregkorában tért haza a kevéssé biztonságos Magyarországra.
(törvény)
[Részletek...]
[1643-01-04] Isaac Newton angol fizikus, matematikus, csillagász születése (+1727. márc. 31.). Cambridge-ben tanított, majd közel 25 évig volt a Royal Society elnöke. Megalkotta a tömegvonzás, a gravitáció törvényét, s erre vezette vissza a bolygók mozgását és az ár-apály jelenséget is. Kiszámította a Hold gyorsulását, kimutatta, hogy a fehér fény a szivárvány színeire bontható. Kidolgozta a differenciál- és integrálszámítást. Megalapozta a klasszikus elméleti fizikát. Fő műve az Optika két kötete és a Philsosophiae Naturalis Principia Mathematica.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1643-01-04] Sir Isaac Newton angol fizikus, matematikus, csillagász halála (szül. 1643. jan. 4.). Kiszámította a Hold gyorsulását és kimutatta, hogy a fehér fény a szivárvány színeire bontható. Kidolgozta a differenciál- és integrálszámítást, valamint az egyetemes tömegvonzás törvényét, a bolygórendszer kialakulását is a gravitációval indokolta. A mechanika általa alkotott és az ő nevét viselő alaptörvényeivel megalapozta a klasszikus elméleti fizikát.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1635-05-13] Gyulafehérváron az erdélyi országgyűlés előírta a szombatosoknak, hogy karácsonyig valamelyik bevett vallásra térjenek át. A szombatosok keresztény közösség volt, amely a zsidó vallás törvényeit alkalmazta.
(törvény)
[Részletek...]
[1633-02-13] Galileo Galilei Rómába érkezett a Szent Törvényszék kihallgatására. Itt a megjelent könyvében hirdetett kopernikuszi tanok, vagyis a Föld forog a Nap körül, kijelentéseinek visszavonására kényszerítették.
(Az emberiség nem pusztult bele abba, hogy nem ismerte a naprendszert. De a mai egyik legveszélyesebb probléma, a túlnépesedés terén katasztrofális következményük van a tudományos megértés nélküli vallási és moralista kinyilatkoztatásoknak.)
(megjelent, törvény)
[Részletek...]
[1630-11-15] Johannes Kepler német csillagász és matematikus, egyetemi tanár születése (+1630. nov. 15.). 1609-ben ismertette első két törvényét, 1619-ben a harmadikat: 1. A bolygók pályái olyan ellipszisek, amelyeknek egyik fókuszában a Nap áll. 2. A Napot a bolygóval összekötő vektor által súrolt terület arányos az idővel. 3. A bolygók keringési idejének négyzete arányos pályájuk nagytengelyének köbével.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1630-11-15] Johannes Kepler német csillagász és matematikus halála (szül. 1571. dec. 27.). A bolygómozgás törvényeinek megalkotója.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1618-05-15] Johannes Kepler megalkotta a bolygók mozgásával kapcsolatos törvényeit. Szerinte a bolygók ellipszis alakú pályán keringenek a Nap körül.
(törvény)
[Részletek...]
[1601-08-17] Pierre Fermat francia matematikus és fizikus halála (szül. 1601. aug. 17.). Számelméleti eredményeivel messze túlszárnyalta korának tudományos színvonalát. A matematikai elemzés (szélsőérték-feladatok) és a valószínűség-számítás egyik előkészítője. A fizikában is jelentőset alkotott, nevét viseli a geometriai optika alaptörvénye.
Lapszélre firkantott ún. Nagy Fermat-sejtését évszázadok erőfeszítései után csak pár éve sikerült bebizonyítani.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1571-12-27] Johannes Kepler német csillagász és matematikus halála (szül. 1571. dec. 27.). A bolygómozgás törvényeinek megalkotója.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1571-12-27] Johannes Kepler német csillagász és matematikus, egyetemi tanár születése (+1630. nov. 15.). 1609-ben ismertette első két törvényét, 1619-ben a harmadikat: 1. A bolygók pályái olyan ellipszisek, amelyeknek egyik fókuszában a Nap áll. 2. A Napot a bolygóval összekötő vektor által súrolt terület arányos az idővel. 3. A bolygók keringési idejének négyzete arányos pályájuk nagytengelyének köbével.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1568-01-06] Tordán tartották a vallási türelmet a világon elsőként meghirdető, törvényben szabályozó erdélyi országgyűlést jan. 6-13. közt, János Zsigmond fejedelemsége idején. Ekkortól számítható az Unitárius Egyház megalapitása is.
(törvény)
[Részletek...]
[1535-06-06] Morus Tamás (Sir Thomas More) angol filozófus, író, politikus születése (+1535. jún. 6.). Fő műve az 1518-ban megjelent "Utópia", egy elképzelt tökéletes állam képét rajzolta meg benne. Műve nagy hatást gyakorolt a későbbi korokra. 1529-től VIII. Henrik király lord-kancellárja volt. Katolicizmusa okán szembeszállt a királlyal házassága érvénytelenítése és Boleyn Annával kötött újabb házassága ügyében, ezért árulóként lefejezték. 1886-ban boldoggá, 1935-ben szentté avatták. Az ügyvédek védőszentje.
(Az Utópia szerzője Anglia kancellárjaként értett egy ország gazdaságához, szerinte napi 6 óra munka még sok is lenne, ha nem lenne luxusfogyasztás és pusztítás, és nem népesedne túl az ember.)
"...igazságtalan, hogy az embereket számosabb törvényre kötelezik, mint amennyit elolvashatnának, és azok homályosabbak, semhogy bárki megérthetné." (Utópia)
- + -
e-képeslapként is elküldhető a bocs.hu weboldalról a népességrobbanást ábrázoló grafikon!
http://bocs.hu/index.php?&t=/fdk/minden.php?d=518
(halál, megjelent, törvény)
[Részletek...]
[1523-04-24] A király őfelsége, mint katolikus uralkodó, valamennyi lutheránust, úgyszintén pártfogóikat és párthíveiket, mint nyilvános eretnekeket és a szentséges Szűz Mária ellenségeit, fejvétellel és jószágvesztéssel büntesse!” (Budai Országgyűlés, 54. törvénycikk)
(törvény)
[Részletek...]
[1492-08-02] E napig el kellett hagynia Spanyolországot valamennyi zsidónak és marannónak (azaz a kereszténységre áttért, de titkos judaizmussal vádolt zsidónak), mondta ki az 1492. márciusában a Szent Törvényszék és a királyi pár (Don Ferdinánd és Donna Izabella) által közösen hozott rendelet „valamennyi zsidó és maranno vagyonának elkobzásáról és kiűzetésükről Spanyolországból.
A háromnegyed évezredes mór uralom után visszafoglalt ibériai félszigeten több évszázados tisztogatás következett. Az 1480-ban IV. Sixtus pápa bullája alapján megszervezett spanyol inkvizíció jegyzőkönyvei 320 év alatt 31.912 elevenen elégetett, 17.659 távollétében jelképesen elégetett és 291.450 igen szigorúan megbüntetett személyről tudósítanak. A titkos iratokat Antonio Lhorente fedte fel először, aki 1792-98 között volt a madridi inkvizíció titkára.
(törvény)
[Részletek...]
[1478-02-07] Morus Tamás (Sir Thomas More) angol filozófus, író, politikus születése (+1535. jún. 6.). Fő műve az 1518-ban megjelent "Utópia", egy elképzelt tökéletes állam képét rajzolta meg benne. Műve nagy hatást gyakorolt a későbbi korokra. 1529-től VIII. Henrik király lord-kancellárja volt. Katolicizmusa okán szembeszállt a királlyal házassága érvénytelenítése és Boleyn Annával kötött újabb házassága ügyében, ezért árulóként lefejezték. 1886-ban boldoggá, 1935-ben szentté avatták. Az ügyvédek védőszentje.
(Az Utópia szerzője Anglia kancellárjaként értett egy ország gazdaságához, szerinte napi 6 óra munka még sok is lenne, ha nem lenne luxusfogyasztás és pusztítás, és nem népesedne túl az ember.)
"...igazságtalan, hogy az embereket számosabb törvényre kötelezik, mint amennyit elolvashatnának, és azok homályosabbak, semhogy bárki megérthetné." (Utópia)
- + -
e-képeslapként is elküldhető a bocs.hu weboldalról a népességrobbanást ábrázoló grafikon!
http://bocs.hu/index.php?&t=/fdk/minden.php?d=518
(megjelent, születés, törvény)
[Részletek...]
[1375-12-21] Giovanni Boccaccio itáliai író, költő, humorista halála (szül. 1313. jún. 16.). Törvénytelen gyermek volt, autodidakta. Dantéval és Petrarcával együtt alkotja a "firenzei hármas koronát", hatásuk az egész európai civilizációra kiterjedt.

Az 1348-as nagy pestisjárvány után írta meg főművét, a Dekameron-t. Hiteles kézírott példány is maradt ránk.
A Firenzében dühöngő, minden intézményes keretet, törvényes rendet szétromboló pestis elől hét leány és három ifjú, akiknek egész családja elpusztult, a firenzei dombvidék egy kertes villájába vonul el, életüket megmenteni és élvezetes foglalatosságokkal tölteni az időt. Minden nap mindegyikük egy-egy történetet mond el, amelynek témáját a mindennap megválasztott király/nő jelöli ki. A fiatalok ideális formában teremtik újjá az elveszett rendet, amely nemes udvari etika és eleven, bölcs polgári értékrend ötvözete. Test és lélek derűje virágzó természet keretében. A szerelem a természet gyermeke, a természet pedig Isten gyermeke, s ami Istentől származó, az nem lehet bűn.
- + -
Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas biológusunk írta Az őrült majom c. könyvében (1970) a fiataloknak:
"Minden, aminek valamilyen köze van a házasságon kívüli nemi élethez, az bűnös: ez az érzés az örökség, melyet a vallás hagyott reánk. De úgy látszik, fiataljaink ma lerázták magukról ezt a természetellenes örökséget, ennek eredményeképpen remélhetőleg már a közeljövőben helyesebben, fogékonyabban, ésszerűbben ítéli meg a világ a nemiséget...
Fiatal koromban nemi kapcsolatokat házasságon kívül fenntartani bűnnek számított, a szűzesség erénynek... Mindezek a szokások az erkölcsösség igényével léptek fel, de véget nem érő szenvedéseknek voltak az okozói...
Azután jött a penicillin és a 'pirula', és világszerte fellazult az egész erkölcsi szerkezet. Úgy látszik, régi erkölcseink alapja a terhességtől és a nemi betegségektől való félelem volt... Egy nemi betegségekkel és törvénytelen gyermekekkel terhelt társadalom nem lehetett volna szilárd...
A gyötrő szexuális korlátainktól való felszabadulás lényeges fordulópontja az emberiség élettörténetének.
Szememben fiatalságunknak egyik legnagyobb érdeme - hatalmas erkölcsi bátorságának jele - az, hogy az egyik legerősebb emberi érzésnek, a szexuális vonzódásnak képes volt visszaadni a tisztaságát és méltóságát.
Ezzel sokkal gazdagabbá és derűsebbé tették az emberi életet, és engem személy szerint arra késztettek, hogy sajnáljam, miért nem születtem ötven vagy hatvan esztendővel később...
Ha ifjúságunk képes volt egy új, egészségesebb szexuális kódot alkotni, ha képes volt elvetni a nemiséggel kapcsolatos mélyen gyökerező, hagyományos színlelést és szemforgatást az őszinteségért, becsületességért és méltóságért, nincs okunk kételkedni abban, miért ne lehetne új erkölcsi szemlélet kialakítója minden más - számunkra létkérdést jelentő - területen.

Az ifjúság megpróbálja helyettesíteni a szűk látókörű nacionalizmust az emberi szolidaritással, a háborút a békével...
Sohase adják meg magukat, tartsanak ki mindig, a fenyegetések és megtorlások dacára."
(háború, halál, járvány, Nobel-díj, törvény)
[Részletek...]
[1313-06-16] Giovanni Boccaccio itáliai író, költő, humorista halála (szül. 1313. jún. 16.). Törvénytelen gyermek volt, autodidakta. Dantéval és Petrarcával együtt alkotja a "firenzei hármas koronát", hatásuk az egész európai civilizációra kiterjedt.

Az 1348-as nagy pestisjárvány után írta meg főművét, a Dekameron-t. Hiteles kézírott példány is maradt ránk.
A Firenzében dühöngő, minden intézményes keretet, törvényes rendet szétromboló pestis elől hét leány és három ifjú, akiknek egész családja elpusztult, a firenzei dombvidék egy kertes villájába vonul el, életüket megmenteni és élvezetes foglalatosságokkal tölteni az időt. Minden nap mindegyikük egy-egy történetet mond el, amelynek témáját a mindennap megválasztott király/nő jelöli ki. A fiatalok ideális formában teremtik újjá az elveszett rendet, amely nemes udvari etika és eleven, bölcs polgári értékrend ötvözete. Test és lélek derűje virágzó természet keretében. A szerelem a természet gyermeke, a természet pedig Isten gyermeke, s ami Istentől származó, az nem lehet bűn.
- + -
Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas biológusunk írta Az őrült majom c. könyvében (1970) a fiataloknak:
"Minden, aminek valamilyen köze van a házasságon kívüli nemi élethez, az bűnös: ez az érzés az örökség, melyet a vallás hagyott reánk. De úgy látszik, fiataljaink ma lerázták magukról ezt a természetellenes örökséget, ennek eredményeképpen remélhetőleg már a közeljövőben helyesebben, fogékonyabban, ésszerűbben ítéli meg a világ a nemiséget...
Fiatal koromban nemi kapcsolatokat házasságon kívül fenntartani bűnnek számított, a szűzesség erénynek... Mindezek a szokások az erkölcsösség igényével léptek fel, de véget nem érő szenvedéseknek voltak az okozói...
Azután jött a penicillin és a 'pirula', és világszerte fellazult az egész erkölcsi szerkezet. Úgy látszik, régi erkölcseink alapja a terhességtől és a nemi betegségektől való félelem volt... Egy nemi betegségekkel és törvénytelen gyermekekkel terhelt társadalom nem lehetett volna szilárd...
A gyötrő szexuális korlátainktól való felszabadulás lényeges fordulópontja az emberiség élettörténetének.
Szememben fiatalságunknak egyik legnagyobb érdeme - hatalmas erkölcsi bátorságának jele - az, hogy az egyik legerősebb emberi érzésnek, a szexuális vonzódásnak képes volt visszaadni a tisztaságát és méltóságát.
Ezzel sokkal gazdagabbá és derűsebbé tették az emberi életet, és engem személy szerint arra késztettek, hogy sajnáljam, miért nem születtem ötven vagy hatvan esztendővel később...
Ha ifjúságunk képes volt egy új, egészségesebb szexuális kódot alkotni, ha képes volt elvetni a nemiséggel kapcsolatos mélyen gyökerező, hagyományos színlelést és szemforgatást az őszinteségért, becsületességért és méltóságért, nincs okunk kételkedni abban, miért ne lehetne új erkölcsi szemlélet kialakítója minden más - számunkra létkérdést jelentő - területen.

Az ifjúság megpróbálja helyettesíteni a szűk látókörű nacionalizmust az emberi szolidaritással, a háborút a békével...
Sohase adják meg magukat, tartsanak ki mindig, a fenyegetések és megtorlások dacára."
(háború, járvány, Nobel-díj, születés, törvény)
[Részletek...]
[1253-04-28] Nichiren Dai Shonin buddhista mester Japánban megalapította a Nam Myoho Renge Kyo gyakorlatot (az élet misztikus törvényének való átadottság, múlt jelen jövő folyamatossága, ok és okozat összefüggése, a boldogság és teljesség Buddha-állapota, az univerzum bölcsessége és együttérzése). Milliók vallásgyakorlásává vált és azóta megszakítás nélkül ápolják Taisekiji főtemplomában.
(megalapít, törvény)
[Részletek...]
[1215-06-15] [sms] A Magna Charta először tette jogszerűvé az alattvalói ellenállást a törvényszegő uralkodóval szemben.
(törvény)
[Részletek...]
[1215-06-15] A Földnélküli János angol király ellen lázadó nemesség kompromisszumos dokumentum, a Magna Charta (The Great Charter) aláírására kényszerítette az uralkodót. Ez volt az angol nemesség szabadságlevele, A Nagy Okirat, mely először foglalta törvénybe a jogszerű alattvalói ellenállást a törvényszegő uralkodóval szemben.

(aláírás, törvény)
[Részletek...]
[0565-11-13] I. Justinianus (Flavius Petrus Sabbatius) bizánci császár halála (szül. 482). 45 évesen, 527-ben lépett trónra (akkor ez már idős embernek számított) és 83 éves koráig uralkodott. Legfőbb célja a római birodalom régi nagyságának visszaállítása volt: visszafoglalta Afrikát, Itáliát és Hispánia egy részét. Személyes irányításával készítették el a római jog, valamennyi rendelet és törvény hatalmas gyűjteményét, a Codex Justinianust.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[0397-11-08] Toursi Szt. Márton halála (szül. 316/317 körül).
A 80 évet megért, korábban katonaság-megtagadó püspök Pannóniában (Savaria) született, a szombathelyi, kárpátaljai, kismartoni egyházmegyék és a pannonhalmi (mártonhegyi) apátság patrónusa.
- + -
Szt. Mártonnak leginkább az a tette ismert, hogy katonaköpenyét kettévágta és felét a koldusnak adta.
Apja (pogány római tiszt) bilincsbe verve vitette sorozásra 15 éves korában, hogy eltávolítsa keresztény barátaitól.
18 évesen megkeresztelkedett és később egy csata előestéjén bejelentette a császárnak, hogy kilép a hadseregből: "Krisztus katonája vagyok, számomra törvénytelen harcolni!" (vö. Hornus Nem harcolhatok! c. könyve, bocs.hu).

Ezt a jelenetet ábrázolja Simone Martini 1320 körül festett, Szt. Márton elutasítja a fegyvereket c. freskója az Assisi Szt. Ferenc bazilika altemplomában a Szt. Márton kápolna falán.
Mivel gyávasággal vádolták, követelte, hogy reggel fegyvertelenül a sereg előtt mehessen, hogy békét érjen el.
A barbárok másnap reggel csata nélkül békét kértek.
A nyugati szerzetesség megalapítója 360 körül.
Hogy még fél évszázaddal a konstantini fordulat után is mekkora ellenérzés volt az egyházban a katonáskodás iránt, mutatja, hogy fennmaradt az a történet, mely során egy szerzetestársa egy vita hevében az arcába vágta a sértést: "Ifjúságodat a hadsereg bűnei közt töltötted!"
(halál, megalapít, törvény)
[Részletek...]
Az ENAPON.HU portállá alakítása az Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával történt!

Lap teteje , Vissza a főoldalra , Levél a szerkesztőnek , Levél az Webmasternek!


TÁMOGATÓINK
Nemzeti Civil Alapprogram , Külügyminisztérium , Környezetvédelmi Minisztérium , C3 , Socrates
Az oldalon található információk bármilyen formában történő ismételt megjelenítése vagy másolása csak az üzemeltető előzetes engedélyével és a forrás (http://bocs.hu - Fenntartható Civilizáció Portál) megjelölésével lehetséges!
Copyright © 1995 Bocs.hu, Minden jog fenntartva.

Keretrendszer, kereső: © Fülep Dávid