Changing operation language into English
Újdonságok Rólunk
Küldetés 
Szavazás   Kérdőív
Támogatás
Előadásaink
BM Fórum
  Lemondás
ÚjdonságokBocsmagazin India Globális Képzés
 
 
Összetett keresés
WWW ITT
   Naptár
   Blog
  Keresések
Földrajzi hely
Kategória
Műfaj
Személyek
Tujajdonság
Típus
ENAPON.HU Találatlista

Találatok száma: 255

[2006-11-06] [blog, regény] Rushdie: Az éjfél gyermekei c. regényét olvastam, készülvén Indiára. E csodás mû elképesztõ öntudatlansággal beszél az elején (1947, India függetlenné válása kapcsán) négyszáz (a statisztikák szerint kevesebb mint 350) millió, a végén (harminc évvel késõbb) hatszáz (a statisztikák szerint 630) millió emberrõl Indiában. (A tíz évvel késõbbi, a magyar fordításhoz írt utószó már 762 milliót említ, s mire a fõhõs elérné a nyugdíjkorhatárt, az 1100 milliót is meghaladja a szám, azaz hat évtized alatt bõven megháromszorozódott India lakossága, duplán túlterhelve az ország területét, tönkretéve talaját, erdõit, vizeit, élõvilágát, egyre növelve a nyomort és az erõszakot.)

A regény mindebbõl semmit nem fog fel, noha központi helyet foglal el benne a kritika a sterilizálás erőltetésének politikája ellen. Egyetlen személynél említi (csupán két helyen, ott is parodizáló jóindulattal) a fogamzásgátlást:

„Narlikár doktor, aki nem szereti a csecsemõket, jól képzett szülészorvos. Szabad idejében elõadásokat tart, röpiratot szerkeszt, szervez, ágál, a fogamzásgátlást propagálja a nemzetnek.
- A születésszabályozás – mondja – a legégetõbb közérdek. Eljön még a nap, hogy belesulykolom a népek kemény fejébe, és akkor munka nélkül fogok maradni.” (179. o.)

„Noha Ahmed Szinai munkaóráit pucéran gépelő titkárnők fantáziaképei töltötték ki, s noha maga elé képzelte az Éva-kosztümben parádézó Fernandákat és Poppykat, kriksz-krakszos nádlenyomattal a fenekükön, a szerszáma meg se moccant, és egy nap, mikor az igazi Fernanda vagy Poppy hazament, és apám Narlikár doktorral sakkozott, a nyelvét (valamint a sakkjátékát) megoldották a dzsinnek, és sután megvallotta: - Narlikár, az gyanúm, hogy elvesztettem az érdeklődésem a tudja-micsoda iránt.
A nőorvos fénylő arcán örömsugarak ragyogtak föl, sötét szemén kiszökkent a fanatikus születésszabályozó, és ezt a beszédet vágta ki: - Bravó! Ezt már nevezem, Szinai testvér! Maga … és bátorkodom hozzátenni, én … úgy van, maga és én, Szinai Bhái, a lelki emberek ritka fajtájához tartozunk! Számunkra idegen a hús lihegős megaláztatása – nem nemesebb-é, kérdezem magától, tartózkodni a nemzéstől, nem szaporítani további nyomorúságos éltekkel ezeket az irdatlan tömegeket, amelyek koldussá teszik hazánkat – és helyette arra fordítani energiáinkat, hogy több földet adjunk a talpunk alá? Én mondom, barátom: maga és én, meg a tetrapodáink: termőtalajt fogunk elhódítani az óceántól!„ (275. o.)

Sok szubkulturában ilyen zsigeri elborzadás veszi körül a szexet és föl sem merül a szex és a nemzés elválasztásának bölcsessége, amit a természettel harmóniában élő népek már ősidők óta gyakorolnak, s ami az emberréválás elkerülhetetlenül következő evolúciós lépcsőjének alapvető ismérve.

Pedig a mém-terjedési versenyben a gén-népesedési verseny elavult, a gének lassúak, nem versenyképesek többé! A következő generáció nem a vérét, hanem a szocializációját követi. A hálátlan gyermekek és fájuktól messze esett almák szubkulturáiban a szülők be vannak csapva. A gépi energia korszakában a túlnépesedés már a hatalmasoknak sem érdekük (mint volt a történelem során végig).

[Részletek...]
[2006-11-05] [blog] A magyar külügyminiszterasszony többnapos indiai látogatása végén fogadást ad ma este a magyar nagykövetségen Delhiben. Az út elõkészítésekor a KÜM Ázsia fõosztályának vezetõje részletes tájékoztatást kért tõlem egy beszélgetésben indiai munkánkról, és így Cedric Prakash SJ, alapítványunk indiai partnerszervezetének vezetõje is meghívást kapott a mai fogadásra. Dr. Göncz Kinga még szociális miniszterként találkozott már vele tavaly májusban Budapesten.

Prakash személyének ismertsége meghökkentõ. Októberben Tokyoban az IFOR négyévenkénti zsinatán a két indiai résztvevõnek említettem, hogy novemberben megyünk Gujaratba tanártovábbképzést tartani, és egybõl tudták, kirõl van szó, ami egy több mint egymilliárdos országban nem kis dolog :)
(konferencia)
[Részletek...]
[2005-08-31] Joseph Rotblat születése (+2005. aug. 31.). Béke Nobel-díj 1995-ben a nukleáris fegyverek politikai szerepének csökkentéséért és hosszú távon betiltásukért tett erőfeszítéseiért, közösen a Pugwash konferencia a tudományról és világügyekről (Pugwash Conferences on Science and World Affairs, 1957, Kanada) mozgalommal, melynek 1957-73 titkára, 1988-tól elnöke volt.
(halál, konferencia, Nobel-díj, tilt)
[Részletek...]
[2005-08-31] Joseph Rotblat halála (szül. 1908. nov. 4.). Béke Nobel-díj 1995-ben a nukleáris fegyverek politikai szerepének csökkentéséért és hosszú távon betiltásukért tett erőfeszítéseiért, közösen a Pugwash konferencia a tudományról és világügyekről (Pugwash Conferences on Science and World Affairs, 1957, Kanada) mozgalommal, melynek 1957-73 titkára, 1988-tól elnöke volt.
A második világháború idején fizikusként dolgozott az amerikai atombombát megvalósító Manhattan-terven, azonban 1944-ben morális alapon otthagyta azt, ugyanis ekkorra világossá vált, hogy Németország képtelen lesz nukleáris fegyvert el?állítani.
? volt az utolsó él? aláírója az 1955-ös Russel-Einstein nyilatkozatnak, melyben kimagasló tudósok álltak ki a nukleáris fegyverek nélküli világ mellett.
(háború, halál, konferencia, Nobel-díj, tilt)
[Részletek...]
[2005-01-06] Kína népessége elérte az 1,3 milliárdot, az 1980-ban bevezetett egy-gyermek politikának köszönhetően nem 2000-ben, csak öt évvel később.
Mivel a kínai szülők 90 %-a fiút akar, ma 100 lánycsecsemő mellett 119 fiú születik. 2020-ban 40 millió felnőtt férfinak nem jut majd feleség Kínában, akkor nyilván majd a lánygyermekek értékelődnek föl. Kína népessége várhatóan a század közepére tetőzik, másfél milliárd körül.
Kína ökológiai lábnyoma több mint 200 %, azaz duplán túlterheli területének eltartóképességét, s még élelmezni sem képes lakosságát, így már ma a világ legnagyobb gabonaimportőre (amíg van honnan vásárolni, főleg az USÁ-ból, ami politikai függőséggel jár). Gabonatermését ugyan megnégyszerezte a XX. század második felében, de az utóbbi húsz évben beépítések stb. miatt elveszítette termőföldjeinek 16%-át, beleütközött az ökológiai korlátokba, így a termés már évek óta csökken.
- + -
A kínaiak egyre terjeszkednek s eljutnak a Székelyföldig.
Felsorakozik a két sereg, s a kínai hadvezér átkiált a székely hadvezérnek:
- Nem féltek?
- Há mér félnénk?
- Mert mi 200 millióan vagyunk, ti meg csak 40 ezren.
Elkerekedik Áron szeme, feltolja a kucsmáját, megvakarja a fejét, majd hátrafordul a hadaihoz:
- Emberek! Hová a bánatba fogunk eltemetni 200 millió kínait?
[Részletek...]
[2004-11-02] Theo van Gogh 47 éves holland filmrendezőt (a híres festő rokonát) kerékpározás közben az amszterdami utcán lelőtte egy marokkói származású holland férfi. Számos halálos fenyegetést kapott, miután vetítették filmjét, amely bemutatja a nők elleni erőszakot az iszlám társadalmakban. Alkotótársa a liberális holland politikusnő, Ayaan Hirsi Ali volt, aki Szomáliából menekült egy kényszerházasság elől. (Hollandiában közel egymillió muzulmán él, ez a lakosság 5,5 %-a.)
[Részletek...]
[2004-04-21] [idezet] Mordechai Vanunu izraeli nukleáris technikus 18 évnyi börtönbüntetése (amiből tíz évet magánzárkában töltött) véget ért. Az izraeli titkosszolgálat rabolta el Rómában, mert bizonyítékokat hozott nyilvánosságra az izraeli atomfegyverkezésről.
(A békemozgalomban egy viccel illusztrálják az USA kétszínű külpolitikáját, amikor lerohanta Irakot a nemlétező tömegpusztító fegyverek vádjával, miközben Izrael atomfegyverkezhet:
„A sötét moziban egy nő felkiált: Hé, vigye innen a mancsát! Nem maga, hanem maga!”
Az izraeli "Ma'ariv" újság online angol változata a szabadulás kapcsán olvasói szavazást indított: Mit kell tenni Vanunu-val? Az egyik megadott válaszlehetőség: Meg kell ölni. Az olvasók közül sokan ezt választották és a lap ezt is közölte.)

[Részletek...]
[2003-10-10] Sirin Ebadi iráni ügyvédnő, emberjogi aktivista kapta a Béke Nobel-díjat.
(Élőben közvetítette a lengyel televízió a Nobel-békedíj odaítélésének ceremóniáját, várva az egyértelmű döntést, hogy a pápasága 25. évfordulóját ünneplő, a díjra már sokadszor jelölt, lengyel II. János Pál lesz kitüntetve. A döntés bizonyára a nők jogairól is szólt – hiszen a katolikus egyház ebben igen gyenge, sőt a születésszabályozás tiltásával kifejezetten destruktív, de közel sem annyira, mint az iszlám, különben egy katolikus ellenzéki nőt is választhattak volna.
De negatív elemeket is lehet sejteni a döntés mögött, hiszen a Nobel-bizottság már többször hozott politikailag motivált, néha kifejezetten rossz döntéseket - mint pl. az amerikai külügyminiszter vagy a dél-afrikai fehér elnök kitüntetése, amiért végre hajlandók voltak abbahagyni Vietnam irtását, ill. a faji megkülönböztetést. Lehet hogy a pápa – a Vatikán politikájában jelentős változást hozva - számukra túlzottan is elítélte Amerika háborúit?)

(háború, Nobel-díj, tilt, tüntetés)
[Részletek...]
[2003-06-28] Cedric Prakash SJ-nek Rafi Ahmed Kidwai díjat adományozott az USÁ-ban élő muzulmán indiaiak első országos közgyűlése (Santa Clara).

Rafi Ahmed Kidwai (1894. febr. 18. – 1954. okt. 24.) indiai muzulmán politikus volt.
[Részletek...]
[2003-04-17] [idezet] Meggyilkolták Szergej Jusenkov orosz parlamenti képviselőt, akinek pártja, a Liberális Oroszország társadalmi bizottságot hozott létre az 1999-es moszkvai és volgodonszki lakóházrobbantások kivizsgálására. "Merénylet Oroszország ellen" című dokumentumfilmjük az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatot (FSZB) vádolta a több száz ember életét követelő merényletsorozat megszervezésével, amit hivatalosan a csecsen terroristáknak tulajdonítottak.
A Liberális Oroszország másik képviselőjét, Vlagyimir Golovlovot tavaly gyilkolták meg, szintén a lakása közelében, sokak szerint azért, nehogy ki tudja pakolni az orosz politikai és gazdasági elit csúcsáig vezető terhelő információit dollármilliós privatizációs bűncselekményekben.
Jusenkov a duma tizedik képviselője, aki merénylet áldozata lett 1994 óta.

[Részletek...]
[2002-05-29] [idezet] A környezet állapota - múlt, jelen, jövő? címmel jelent meg az ENSZ harminc éves Környezetvédelmi Programjának (UNEP) előrejelzése a következő harminc évre.
- + -
Rövid ismertetés:
Az emberi terjeszkedés tönkreteszi a Földet. Harminc éven belül az emberi tevékenység a szárazföldi területeknek (a jelenlegi 50 % helyett) már több mint 70 százalékát rongálja meg (utak, bányászat, városok, infrastruktúra, talajkizsigerelés stb.). Pedig a jövő generációk élete a Föld eltartóképességétől függ. A Földre nehezedő teher gyors növekedésének fő hajtóereje a népességrobbanás: az utóbbi 30 év alatt 2 milliárd 220 millióval lettünk többen!
Az ENSZ 1972-ben, a stockholmi környezetvédelmi konferencia után hozta létre a Környezetvédelmi Programot. Azóta drámai mértékű romlás következett be. A most közzétett Globális Környezetvédelmi Szemlélet-3 (Global Environment Outlook-3, GEO-3) tanulmány több mint ezer szerzo munkáit összegzi.
Bár vannak eredmények, pl. a gazdagabb országokban jelentosen csökkent a levego és a vizek szennyezettsége, és a század közepére talán sikerül helyreállítani az ózonréteget és megállítani az üvegház gázok légköri arányának növekedését, a globális környezetünk romlik. Latin-Amerikában és Ázsiában a terület 80 ill. 75 százalékát fogja már károsítani a sebesen növekvő népesség lakhatása, megélhetése és a gyors infrastruktúra építés.

A Föld talajkészletének már 15 %-a erodálódott emberi beavatkozás miatt. Az emberiség 40 %-a él súlyosan vízhiányos területen, ez 30 év múlva 50 % fölött (Nyugat-Ázsiában és a Közel-Keleten 90 %) lesz. Az emberiség terjeszkedése már az emlosállatok egynegyedét és a madarak 12 %-át fenyegeti kihalással.
A Föld folyóinak már kb. fele szennyezett. A szennyvíz nagy része tisztítatlanul ömlik a folyókba és óceánokba. Pl. a fertozött halak miatt évente körülbelül 2.5 millió ember kap hepatitist.

Az ember okozta természeti katasztrófák a nyolcvanas években átlagosan 147 millió embert sújtottak évente, a 90-es években már 211 milliót, és csak 1999-ben több mint száz milliárd dollár kárt okoztak. Egyedül India, csak az ember okozta talajpusztulás miatt GDP-je 4.5 %-át veszíti el évente.

A tanulmány kimondja, hogy csak azonnali cselekvéssel tudjuk megállítani a környezet pusztulását. Dr. Klaus Töpfer, az UNEP vezetoje szerint "konkrét cselekedetekre, konkrét menetrendre és vasakaratra van szükségünk. Ez nem lehet egyedül a politikusok felelossége. Ennek a vállalatnak mindannyian a részvényesei vagyunk."


(konferencia)
[Részletek...]
[2001-09-26] A Vatikán jóváhagyta állati szervek, szövetek és sejtek átültetését emberi szervezetbe.
(Hogy kissé későn, hiszen már széleskörűen és régóta alkalmazzák? Nagyon fontos az óvatosság elve, hogy az új tudományos lehetőségek, üzleti fogások, mérnöki megoldások, politikai döntések hatásait nagyon szigorúan, alaposan és hosszan vizsgáljuk. Persze több-kevesebb bolondság mindenhol keveredik a bölcsességbe. Maguknak a vallási előírásoknak, tiltásoknak és támogatásoknak a lényegtelen, jótékony vagy katasztrófális hatását is vizsgálni kell.)
(tilt)
[Részletek...]
[2000-12-19] Harminc fogoly és 2 katona halt meg 21 török börtönben, amikor egy éjszakai rajtaütéssel a kormány véget akart vetni a rabok már hónapok óta folyó, óriási méretű, szervezett éhségsztrájkjának. A baloldali, magukat politikai elítélteknek tartó foglyok azóta is tartó éhségsztrájkjában 2004 közepéig már 114-en haltak meg.

(sztrájk)
[Részletek...]
[2000-09-15] [idezet] Az olimpiai lángot Cathy Freeman, őslakos ausztrál futónő gyújtotta meg Sydneyben.

Cathy Freeman 1994-ben női 400 méteren meglepetés-győzelmet aratott a Brit Nemzetközösségi Játékokon, majd utána az ausztrál zászló helyett egy fekete-vörös, a közepén sárga körrel a napot szimbolizáló lobogóval, az aboriginik, az ausztrál őslakosok saját zászlójával futott tiszteletkört.
Az aussie-k (ejtsd: ózik) - azaz a bevándorlók - majdnem megkövezték ezért.
Ugyanis az 1770 után egyre érkező telepesek fokozatosan elvették az őslakosok földjeit, sőt irtották őket.


Tasmániában például ma már egyetlen őslakos sem él.
Az 1920-as, 30-as években a kormány hivatalos politikája az asszimiláció, a beolvasztás volt.
Az őslakosok gyermekeit ebben az időben teherautószám vadászták össze a bozótból. Elválasztották őket a szüleiktől, akiket soha többé nem láthattak, és táborokba zárva próbálták őket átnevelni.
(Egy ötvenezer éve fenntarthatóan működő civilizáció gyermekeit egy alig tízezer éve elfajult, mára teljesen pusztítóvá vált életformára.)
A 90-es évek elejéig Ausztráliában erről az intézményesített gyermekrablásról, az "ellopott nemzedékről" a fehérek mélyen hallgattak.
Akkor kezdődött egy mozgalom, melynek részéről Cathy Freeman is szót emelt.
1997-ben Athénban, 1999-ben Sevillában világbajnoki címet nyert, 2000-ben pedig - az ausztrál őslakosok közül először - olimpiai bajnok.

- + -
A görög városok egymás közti háborúikban az ünnepeken - hosszabb ünnepi periódusokban is - fegyverszünetet tartottak.


Fegyvertelennek kellett lennie négyévenként az Olümpia időszakának is. Az első olimpia, amelynél már ismerjük az egyik győztes nevét, i. e. 776-ban volt (maguk a játékok még régebbi időre nyúlnak vissza).
I. sz. 394-ig, közel ezerkétszáz éven át voltak olimpiák (293 ókori olimpia adatai maradtak ránk). A következő évben a keresztény Theodosius császár betiltotta, mint pogány szokást.
(Lám, a béke ünnepe és a vallásos intolerancia.)
(háború, tilt)
[Részletek...]
[1997-09-20] [idezet] A Szentszék Hittani Kongregációja és a Magyar Katolikus Püspöki Kar rehabilitálta Bulányi György piarista szerzetes atyát, akit 15 évvel korábban "elhajló nézetei" miatt eltiltottak a papi tevékenységtől. A közzétett egyházi nyilatkozat szerint a rehabilitálás azután történt, hogy Bulányi György aláírta mind a 12 hittani tétel teljes szövegét, elfogadva ezzel az egyház tanítását.
(Valójában ugyanazt írta alá, amit 15 évvel korábban is aláírt, csak akkor az eltiltása volt az egyházpolitikai érdek, 97-ben pedig a ’rehabilitálása’. Gyakorlati rehabilitálás nem történt, csak egy szégyenfoltot eltakartak.)
(tilt)
[Részletek...]
[1997-06-30] 156 éves brit uralom után Hongkong visszatért Kínához. Különleges Közigazgatási Körzet,, az “egy ország két rendszer” elv jegyében nagyfokú önállóságot élvez. Van külön zászlaja, címere, és csupán a védelmi és külpolitikai kérdésekben döntenek Pekingben.

[Részletek...]
[1994-04-07] A hétmilliós, keresztény (ami Afrikában igen ritka) Ruandában három hónap alatt kb. 800 ezer ember halt meg egy társadalmi összeomlásban, amikor mindenki mindenki ellen harcolt.

(A hutu-tuszi ellentét, a politikai helyzet, az elnök elleni merénylet csak szikra volt a robbanáshoz. A fő okok ökológiaiak: Ruanda népessége 1950-től negyven év alatt megháromszorozódott, így az egy főre eső termőterület 300 négyzetméterre, a világátlag negyedére csökkent.)

[Részletek...]
[1993-02-07] Mensáros László színész, rendező halála (szül. 1926. jan. 26.). 1949-51 közt politikai elítéltként, 1958-tól 1956-os szerepe miatt újra börtönben volt. 1961-től a szolnoki, 1964-84 közt a Madách társulatának tagja volt. Előadóművészként a XX. század című műsorával új műfajt indított el a versmondás művészetében. Számos filmszerepe volt. Játszott és rendezett a Nemzetiben is. 1956-ban és 1969-ben Jászai Mari-díjat, 1980-ban Kossuth-díjat, 1989-ben Magyar Művészetért díjat kapott.
(halál)
[Részletek...]
[1992-10-08] Willy Brandt Nobel-békedíjas német szociáldemokrata politikus halála (szül. 1913. dec. 18.). A nácik hatalomra jutása után, 1933-ban Norvégiába emigrált, 1938-47-ig norvég állampolgár volt. 1969-től az NSZK negyedik szövetségi kancellárja. A kelet-nyugati enyhülés érdekében kifejtett tevékenységét 1971-ben Nobel-békedíjjal ismerték el (az NDK létének elismerése, a német-szovjet és a német-lengyel szerződés megkötése 1970-ben, vagyis az Odera-Neisse határ véglegesítése).
(halál)
[Részletek...]
[1992-06-10] A Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) nyilatkozata: "A katonai szolgálat kötelezettségét nem lehet elutasítani vagy elítélni."
(A bíróságok a katolikus katonaságmegtagadók elítélésekor hivatkoztak e nyilatkozatra.)
A püspöki kar 1990-ben (a rendszerváltás és bíborosváltás után!!) megismételte e nyilatkozatát.
Csak 1992. jún. 10-én "engedélyezték" a polgári szolgálat választását, "egyéb", a katolikus hiten kívülálló lelkiismereti okból.
Ezzel szemben pl. az NDK (szocialista ország!) katolikus püspökeinek pásztorlevele már 1983-ban (messze a szoc. tábor bomlása előtt!) így ír:
"Szeretnénk kifejezni tiszteletünket azok iránt, akik vallási okokból a fegyveres katonai szolgálatot megtagadják."
(E pásztorlevél hátteréről Hans-H. Hücking tanulmányát fordításban közölte az Egyházfórum - az 1986 júniusában Svájcban indult, a politikai változás után hazaköltözött katolikus folyóirat - első száma. Ld. bocs.hu)
[Részletek...]
[1991-12-05] A Fővárosi Önkormányzat közgyűlése döntött a pártállami rendszer politikai tartalmú budapesti köztéri alkotásainak eltávolításáról. Egy szoborparkban helyezték el őket a XXII. kerületben.
[Részletek...]
[1991-07-01] A Varsói Szerződés feloszlatása Prágában.
Az európai szocialista országok ún. védelmi katonai-politikai szervezete, a Varsói Szerződés 1955. május 14-én jött létre. A szervezetből Albánia 1968-ban kilépett. 1990-ben, a két német állam egyesülésével az NDK tagsága megszűnt. 1991. február 25-én a szervezet budapesti ülésén aláírták a VSZ katonai szervezetének 1991. április 1-i megszűnéséről szóló dokumentumot.
- + -
„Ha kell, füvet eszünk, de megőrizzük függetlenségünket!” – mondta Enver Hodzsa elvtárs, Albánia diktátora az oroszokkal való szakítás után, és háromnegyedmillió géppuskafészek-betonbunkert építtetett, amelyek ma is rondítják az egész ország tájait.
[Részletek...]
[1991-02-25] A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének budapesti soron kívüli ülésén aláírták a VSZ katonai szervezetének felszámolását kimondó dokumentumot.
[Részletek...]
[1990-10-24] A Magyar Alkotmánybíróság 8 igen és 1 nem szavazattal alkotmányellenesnek minősítette a halálbüntetést.
(Az indoklás szerint ellenkezik az emberi méltóság tiszteletével. Gyakorlatilag pedig szinte mindig a politikai ellenfelekkel való leszámolásra használták.
Az emberi méltóságot sokszor emlegető Vatikán még az 1992 nyár végén kiadott Katolikus Katekizmusban is megengedhetőnek tartotta a halálbüntetést, de az 1997-es hivatalos latin kiadásban a széleskörű katolikus tiltakozásra ezt a jogot már „szinte” megtagadták az államtól.)
(tilt)
[Részletek...]
[1990-09-23] Ladányi László jezsuita lelkész születése (+1990. szept. 23., Hongkong). 1936-ban Budapesten lépett a jezsuita rendbe, 1939-ben telepedett le Kínában, 1943-47 között Sanghajban teológiát tanult és ott szentelték pappá. Az 1949-es kínai forradalom győzelme után távozni kényszerült az országból és attól kezdve Hongkongban élt. 1953-ban kezdte meg és 1982-ig folytatta a China News Analysis című kiadvány szerkesztését, amelyben Kína gazdasági, politikai folyamatait elemezte annak nyomán, hogy a kínai életet Hongkongból rádión követte nyomon. Három évtizedes dokumentációs munkáját összegezte, az 1988-ban angol nyelven kiadott A Kínai Kommunista Párt és a marxizmus 1921-1985 című kötete.
(halál)
[Részletek...]
[1990-02-09] Karády (Kanczler) Katalin születése (+1990. febr. 9.). Szegény budapesti család hetedik gyermeke, apja gyakran verte őket. Öt évig Svájcban járt iskolába. 17 évesen házasságba menekült, 19 évesen elvált. 1939-től filmezett, a közönség tódult a mozikba, a zeneszerzők versenyeztek mély hangjáért, a nők utánozták, igazi amerikai típusú sztár lett. Merőben új, modern nőt testesített meg. Játékát a vonzó erotika miatt sokan ítélték botrányosnak: a klérus és számos szervezet tiltakozott.
A politikában a szélsőjobboldal gyűlölte, a baloldalnak túl polgári és sztáros volt. 1944-ben, a német megszállás idején a Gestapo letartóztatta, három hónapig tartották fogva, valószínűleg Újszászy Istvánról, a hírszerzés főnökéről és ifj. Horthy Miklósról faggatták. A háború után a hivatalos művészeti irányítás nem támogatta, 1951. február 9-én elhagyta az országot, Brazíliában, majd Amerikában élt visszavonultan. Sose látogatott haza.
(háború, halál, tilt)
[Részletek...]
[1990-01-17] A Halálbüntetést Ellenzők Ligája kérte az Alkotmánybíróságtól a halálbüntetés eltörlését.
(Az Alkotmánybíróság még abban az évben, okt. 24-én eltörölte a halálbüntetést. A XX. században a Magyarországon halálra ítéltek, kivégzettek legtöbbje politikai elítélt volt.)


[Részletek...]
[1989-06-10] Aláírták az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal, valamint több társadalmi szervezet és mozgalom megállapodását az érdemi politikai tárgyalások megkezdéséről.
[Részletek...]
[1989-03-04] Kartúmban Szudán harminc politikai pártja és legnagyobb szakszervezetei békeegyezményt írtak alá, hogy megpróbáljanak véget vetni az ország déli részét hat éve sújtó polgárháborúnak.
(egyezmény, háború)
[Részletek...]
[1988-03-15] Budapesten 10-20 ezer fősre becsült tömeg tüntetett a demokráciáért és a szabadságjogokért. 1956 óta ez volt a legnagyobb, nem a hatalom által szervezett demonstráció. A rendőrség nyolc ellenzéki politikust vett rövid időre őrizetbe.
[Részletek...]
[1987-03-10] [idezet] Az ENSZ a katonaság-megtagadást az emberi jogok közé sorolta.
"A katonai szolgálat lelkiismereti okból történő megtagadását tekintsék az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata valamint a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezménye által elismert gondolatszabadsághoz, lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jog törvényes gyakorlásának." (E/CN.4/1987/L.73). A szocialista országok tartózkodtak a szavazásnál.
1989-ben megerősítették (ekkor már Magyarország is - egyetlenként a szocialista táborból - támogatta).
A folyamat 1967-ben indult, amikor az IPB (International Peace Bureau), az AI (Amnesty International), a WRI (War Resisters International), a Kvékerek és a Service Civil International közös kampányt indított a katonaság-megtagadás jogáért. Az eredmény főleg a Kvékerek hosszú, kitartó munkájának köszönhető.
(egyezmény, törvény)
[Részletek...]
[1987-02-25] Keszthelyi Zsolt 23 éves angoltanár, szamizdat szerkesztő, politikai okokból tagadta meg a katonáskodást. Az Amnesty International 1988 áprilisában a hónap politikai foglyának nyilvánította. 30 hónapot töltött a szegedi és márianosztrai börtönben.
[Részletek...]
[1986-10-17] [idezet] A Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) nyilatkozata: "A katonai szolgálat kötelezettségét nem lehet elutasítani vagy elítélni."
(A bíróságok a katolikus katonaságmegtagadók elítélésekor hivatkoztak e nyilatkozatra.)
A püspöki kar 1990-ben (a rendszerváltás és bíborosváltás után!!) megismételte e nyilatkozatát.
Csak 1992. jún. 10-én "engedélyezték" a polgári szolgálat választását, "egyéb", a katolikus hiten kívülálló lelkiismereti okból.
Ezzel szemben pl. az NDK (szocialista ország!) katolikus püspökeinek pásztorlevele már 1983-ban (messze a szoc. tábor bomlása előtt!) így ír:
"Szeretnénk kifejezni tiszteletünket azok iránt, akik vallási okokból a fegyveres katonai szolgálatot megtagadják."
(E pásztorlevél hátteréről Hans-H. Hücking tanulmányát fordításban közölte az Egyházfórum - az 1986 júniusában Svájcban indult, a politikai változás után hazaköltözött katolikus folyóirat - első száma. Ld. bocs.hu)
[Részletek...]
[1986-02-28] Sven Olof Joachim Palme svéd miniszterelnököt (szül. 1927. jan. 30.) Stockholmban meggyilkolták, a tettes és az indíték azóta is ismeretlen. 1969-1976-ig vezette a kormányt, majd ellenzékben eltöltött hat év után 1982-ben újra őt nevezték ki kormányfőnek. Életműve a nemzetközi politikában is maradandó; minden igyekezete a világ tűzfészkeinek felszámolására irányult.

(halál)
[Részletek...]
[1984-03-24] Megölték Hilda Murrell angol antinukleáris aktivistát. 78 éves volt, híres rózsakertész, halála után David Austin rózsanemesítő róla nevezte el egy új rózsafajtáját.
Hogy ki ölte meg és miért? A teóriákat összefoglalja:
http://www.greenanarchist.org.uk/Wkhm.htm
Adatokat gyűjtött a Sezewell B reaktor hibáiról, de titkos információk birtokában volt a Belgrano argentin csatahajó elsüllyesztéséről is a Falkland háborúban, unokaöccse, Rob Green révén, aki az angol haditengerészetnél a nukleáris fegyverekért felelős parancsnok volt, és aki a gyilkosság után a nukleáris fegyverek ellen kezdett kampányolni. (2004-ben került nyilvánosságra, hogy nukleáris fegyverek is voltak az angol hadihajókon a Falkland szigeteknél.)
(Más magasrangú katonai parancsnokokkal is történt ilyen fordulat: Lee Butler generális, a Stratégiai Légierő parancsnoka, az USA atomháború tervének felelőse és az elnök biztonsági tanácsadója 1995-ös nyugdíjazása után a tömegpusztító fegyverek ellen lépett fel. Hasonlóan Ramdas admirális, aki 1994-ig India haditengerészetének parancsnoka volt. Robert McNamara, az USA Védelmi Titkára, aki a vietnami háborút hajtotta és igazolta a nukleáris fegyverkezési versenyt, nyugdíjazása után a NATO atompolitikája ellen fordult.)
Naplója megjelent: Hilda Murrell's nature diaries, 1961-1983 (Collins).
Maggie Gee regényt írt róla (Grace, 1989)
Fejezet szól róla Russell Gould: Unsolved Murders (True Crime S.) c. könyvében.
Judith Cook: Unlawful Killing, The Murder of Hilda Murrell c. könyve is a titkosszolgálat szerepét vizsgálja a gyilkosságban.
Halála után vált kifejezéssé az angolban: "holtan találták az erdőben", ami azt jelenti, hogy a titkosszolgálat végzett valakivel amiatt, amit tudott.
(háború, halál, megjelent)
[Részletek...]
[1983-08-18] A budapesti Városligetben bemutatták a Szörényi Levente - Bródy János István, a király című rockoperáját, amelynek szövegkönyve Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján készült.
(A suttogások szerint Kádár azért engedélyezte, mert saját ‘56-os szereplésére fölmentést adó párhuzamokat lehet találni benne, hiszen István is reálpolitikusként, idegen nagyhatalom zsoldosaival veri le a megmaradás érdekében saját véreit.)
[Részletek...]
[1982-10-11] Jean Effel (Francois Lejeune) francia karikaturista születése (+1982. okt. 11.). Szellemes politikai karikatúráival, bájos figuráival világszerte ismertté vált. Több mint 17 ezer rajzot készített. A világ és az ember teremtését szatirikusan ábrázoló rajzgyűjteményei (Az ember teremtése, Adám és Éva) Magyarországon is megjelentek.
(halál, megjelent)
[Részletek...]
[1980-12-09] [idezet] Először osztották ki az ún. Alternatív Nobel-díjat.

A Right Livelihood Award (a helyes életvitel díja, www.rightlivelihood.se) kb. negyedmillió dolláros összeggel jár, egy svéd gyáros és zöld politikus, Jakob von Uexkull alapította 1980-ban.
A világ legsúlyosabb problémái, köztük a környezeti válság ellen legsikeresebben küzdő személyek vagy szervezetek kaphatják meg.
A Nobel-díj kiosztása előtti napon adják át Stockholmban.
- + -
A 2001-es díjazottak:
Jeuness Kamenge központ, Burundi. Keresztény ifjúsági szociális projektek polgárháborús áldozatoknak, 1991 óta.
Kvinna Till Kvinna alapítvány, svéd nők a balkáni háború női áldozataiért, 1993 óta.
Martin Almada emberjogi aktivista (Paraguay), a Juan Baptista Alberdi Intézet A Közösségi Képzésért és Fejlődésért alapítója, akit doktori disszertációja miatt a diktatúra mint "intellektuális terroristát" három évig koncentrációs táborban kínzott, miközben feleségét megölték. 1977-ben száműzték az országból. Környezeti nevelés szakemberként dolgozott az UNESCO-nak Afrikában és Latin-Amerikában. A diktatúra bukása után 1989-ben visszatért szülővárosába és újraindította az emberjogi és környezetvédő mozgalmat.
Prof. Martin Green, a Sydney egyetem napelem-szakértője, két évtizede intézetet hozott létre és nagy eredményeket ért el a tiszta energia kutatásban. 2004-től tervezik gyártani a sokkal olcsóbb, üvegen szilikonfilm napelemeket.
- + -
A legkorábbi és a legutóbbi díjazottak közül néhány:
1980:
Hassan Fathy (Egyiptom, 1900-1989) a "szegények építészetének" fejlesztéséért.
Plenty International és azt 1974-ben alapító Stephen Gaskin a szegények fenntartható életmódjának védelméért, az életterüket veszélyeztető környezetrombolás ellen (www.plenty.org).
1981:
Mike Cooley (Anglia) 1976-ban társaival kidolgozta a munkások tervét (Lucas Workers Plan) hadicégük polgárivá alakítására, hogy társadalmilag hasznos termékeket gyártson. Sokan követték példáját, írásai 20 nyelven jelentek meg.
Bill Mollison (sz. 1928, Ausztrália), a permakultúra (alacsony energiaigényű, természetes mezőgazdaság) tervezője.
Patrick van Rensburg (Dél-Afrika nagykövethelyettese Kongóban, de lemondott 1957-ben és apartheid-ellenessége miatt száműzték) és az általa alapított Képzés munkával (Education with Production, Botswana, Dél-Afrika) szervezet, a harmadik világ szegényei közt megvalósítható oktatási rendszerért.
1999:
Hermann Scheer világszerte előremozdította a napenergia használatot.
Júan Garcés a diktatúrák elleni hosszú küzdelméért.
A COAMA (Consolidation of the Amazon Region, az Amazonas régió helyrehozása), megmutatta a bennszülöttek erejét, hogy megóvják esőerdőiket és fenntartsák kultúrájukat.
A Grupo de Agricultura Organica (GAO, biogazdálkodó szövetség), mert a biogazdálkodás a környezeti fenntarthatóságnak és az élelem-biztonságnak egyaránt kulcsa.
2000:
Hermann Daly közgazdász (USA), aki a gazdasági növekedés és szabadkereskedelem uralkodó tanaival ellentétben különös hangsúlyt fektet alapvető etikai elemekre, mint az életminőség, környezet és közösség.
George Vithoulakis athéni orvos Európa szerte támogatja a homeopatikus kutatást és képzést (amit ő Dél-Afrikában és Indiában tanulmányozott).
Kerala Sastra Sahuthya Parishat (KSSP) Délkelet Indiában 2100 csoportból, 60 ezer tagból álló hálózat: képzés, környezet, fejlődés, energia, egészség, nők problémái, kommunikáció, kutatás és fejlesztés.
(háború, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1980-04-28] [idezet] Az END (European Nuclear Disarmament, Európai Nukleáris Leszerelés, angol mozaikszóként VÉG, "legyen vége") kampány indító sajtótájékoztatója (válaszul az amerikai és orosz atomrakéta telepítésekre). Az END-nek csak magában Angliában negyedmillió tagja volt. Bekapcsolódtak a szakszervezetek, zöldek, szociális- és nőmozgalmak, oktatási és vállalkozói szervezetek, politikusok sőt katonák is. Kelet-Európából is (miközben a hivatalos "békeszervezetek", sőt a nagyegyházak is "megértették" a szovjet "válaszlépéseket") résztvett néhány független csoport: pl. a Dialógus, a Bokor és a 4-6-0 (Magyarország), a Charta 77 (Csehszlovákia), a Szabadság és Béke (Lengyelország), az Ekevasat a kardokból (NDK) és a Bizalom (USSR).

[Részletek...]
[1978-09-11] A harmadik merényletben meghalt Georgi Markov bolgár író (szül. 1929. márc. 1.) Londonban, miután szept. 7-én egy KGB ügynök mérgezett esernyővel megsebesítette.
Az 1960-as években Bulgária egyik legnépszerűbb írója lett (Férfiak, Minden kilométerkőnél), de szembekerült a párttal. Nagy-Britanniában kapott politikai menedékjogot, a BBC World Service bolgár részlegénél, majd 1975-től a müncheni Szabad Európa Rádiónál dolgozott. Zsivkov 1977-ben úgy döntött: Markovot el kell hallgattatni.
(halál)
[Részletek...]
[1978-08-06] VI. Pál pápa (Giovanni Battista Montini) halála (szül. 1897. szept. 26.). 1963-ban választották pápává, befejezte a XXIII. János által összehívott II. Vatikáni Zsinatot (1962-65). Az első pápa volt, aki mind az öt világrészt felkereste.
Úgynevezett keleti politikája a kelet-közép-európai szocialista országokkal való jobb kapcsolatok kialakítását célozta volna. Ennek jegyében fogadta 1977-ben Kádár Jánost, az MSZMP akkori első titkárát a Vatikánban. 1974-ben ő mentette fel Mindszenty József bíborost – annak minden tiltakozása ellenére - esztergomi érseki és prímási méltóságából.

Kiadta a Humanae Vitae enciklikát, amelyben az általa kinevezett tudóscsoport állásfoglalását semmibevéve megerősítette minden nem-természetes fogamzásgátlás tilalmát.
(Ezt ugyan a gazdag országokban nem csak a párok, de még a papok sőt püspökök se veszik komolyan, de éppen a szegény országokban, ahol katasztrófális a népességrobbanás, az egyszerű emberek sorsát erősen befolyásolja.)

(halál, tilt)
[Részletek...]
[1977-08-25] Kós Károly építész, grafikus, író, könyvkiadó, politikus születése (+1977. aug. 25.). A szecesszió stílusáramlatának hatására tanulmányozta pátriája, a Székelyföld, Kalotaszeg népművészetét és azt épületeinek díszítésekor és grafikai munkáiban felhasználta.
(halál)
[Részletek...]
[1977-08-25] Kós Károly építész, író, grafikus, könyvkiadó halála (szül. 1883. dec. 16.). Ő tervezte a budapesti Állatkert pavilonjait és a Városmajor utcai iskolát, a zebegényi templomot, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot. Regényei és elbeszélései Erdély múltját dolgozták fel. Jelentős szerepet játszott Erdély politikai és művészeti életében, otthona az erdélyi magyar szellemi élet egyik központja volt. Erdély c. kultúrtörténeti művét saját maga illusztrálta. A szecessziós népi-nemzeti irányzat egyik vezetője volt, pátriája, a Székelyföld, Kalotaszeg népművészetét épületeinek díszítésekor és grafikai munkáiban felhasználta.

(halál)
[Részletek...]
[1976-09-07] Kéthly Anna szociáldemokrata politikus születése (+1976. szept. 7.). 1922-1948 között az MSZDP vezetőségének tagja. 1948-ban a két munkáspárt egyesülésének ellenzése miatt kizárták a pártból, 1950-ben összeesküvés és kémkedés koholt vádjával letartóztatták, 1954-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, de még ez év végén egyéni kegyelemmel szabadult. 1956-ban részt vett az SZDP újjászervezésében, november 2-4. között Nagy Imre kormányának államminisztere volt. A II. Internacionálé bécsi értekezletén értesült a szovjet intervencióról, és nem tért vissza Magyarországra. 1962-ben az 1954-es vádak alól felmentették, de egyúttal államellenes tevékenység miatt ugyanannyi évre ítélték, amennyit a börtönben töltött. 1990-ben hazahozták hamvait, és a 301-es parcellában helyezték el. 1994-ben rehabilitálták.
(1925-ben és 1930-ban is aláírta a hadkötelezettség-elleni világméretű tiltakozást.)
(halál, tilt)
[Részletek...]
[1975-06-02] Szato, Eiszaku japán politikus halála (szül. 1901. márc. 27.). 1974-ben Nobel-békedíjat kapott megosztva az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásáért folytatott tevékenysége és az atomsorompó-szerződés japán aláírása elismeréséül.


Zöld Város Napok (Európában Brüsszel, Amerikában Los Angeles központtal):
http://www.urbangreendays.org
- - - - - - - - - -
(aláírás, halál)
[Részletek...]
[1975-04-13] [idezet] Libanonban polgárháború robbant ki, amely 15 évig tartott és a valamikor a "Közel-Kelet Svájcának" tartott országot lerombolta, 150 ezer emberéletet követelt.

Libanonban az alkotmányos rend összeomlását nagymértékben az idézte elő, hogy a muzulmán síita populáció a maronita keresztényekhez képest ugrásszerűen megnőtt.
Egy csoport létszámának növekedése politikai, gazdasági, szociális és legfőképpen katonai nyomást gyakorol a népesedési versenybe nem beszálló csoportokra. (Huntington)

(háború)
[Részletek...]
[1974-01-06] Slachta Margit keresztény politikus halála Buffaloban (szül. 1884. szept. 18.). 1920-tól a magyar parlament első női képviselője volt. 1946 február 1-jén egyedül szavazott a köztársaság kikiáltása ellen. Mentelmi jogát hosszabb-rövidebb időre többször is felfüggesztették. Egy évig illegalitásban élt, majd a vasfüggöny végleges legördülése előtt Nyugatra távozott.
(halál)
[Részletek...]
[1973-04-08] Pablo Picasso spanyol festő, grafikus, szobrász halála (szül.: 1881. okt. 25.). A kubizmus egyik atyja.
Minden alkotása - legyen az hatalmas, szimbolikus, politikai tendenciájú vászon, mint a Guernica, könnyed antik szépségű rajz, mint az Ovidius-illusztrációk, kubista programkép, mint a lágy színharmóniájú Harlequin, ragasztott papír, vemhes kecskét ábrázoló szobor, dekoratív kerámia vagy a béke jelképeként rajzolt fehér galamb - magán viseli a spanyol temperamentumú, az egyik pillanatban a fasizmus ellen heroikusan küzdő, tragédiát látó, a másik pillanatban bohócként kacagó művész hallatlanul sokrétű egyéniségének jegyeit.
(halál)
[Részletek...]
[1971-01-13] Letartóztatták Pepe Beunzát, az első spanyol politikai katonaság-megtagadót.
[Részletek...]
[1969-11-25] John Lennon, a Beatles együttes tagja visszaküldte a királynőnek 1965-ben kapott kitüntetését, tiltakozásul a biafrai brit politika és az Egyesült Államok vietnami beavatkozásának londoni támogatása ellen.
(tilt, tüntetés)
[Részletek...]
[1968-06-06] Lelotte Robert Francis Kennedy amerikai ügyvédet, elnökjelöltet (szül. 1925. nov. 20.) Los Angelesben egy kampányrendezvény után Sirhan Bishara Sirhan palesztin bevándorló.
Kennedy 1957-60 között a szenátus állandó vizsgálóbizottságának alkalmazottja, a szakszervezetekbe beépült maffiák elleni harc szakértoje volt. Ezután bátyja, John F. Kennedy elnökválasztási kampányának fonöke, annak gyozelme után 1961-64-ig az Egyesült Államok igazságügy-minisztereként tevékenykedett. Határozottan lépett fel a szervezett bunözéssel szemben, s kiállt a polgárjogi mozgalmak aktivistái mellett. Fivére, az elnök meggyilkolása (1963. november 22.) után mély letargiába esett. 1964-ben nagy fölénnyel választották meg New York állam szenátorává. A liberális demokraták szószólójaként bírálta Johnson elnök vietnami politikáját. 1968-ban harcba szállt az elnökjelöltségért; a hat eloválasztásból már ötöt megnyert, amikor megölték.

(halál)
[Részletek...]
[1967-07-21] Albert John Luthuli dél-afrikai politikus és író halála (szül. 1898. Rhodesia). Egy zulu törzs főnöke volt, az Afrikai Nemzeti Kongresszus párt tagja, 1952-től elnöke. A párt betiltásakor, 1960-ban letartóztatták. Ugyanebben az évben Béke Nobel-díjat kapott.

(halál, Nobel-díj, tilt)
[Részletek...]
[1967-02-18] Robert Oppenheimer amerikai fizikus születése (+1967. febr. 18.). A II. világháború idején vezető szerepet vállalt az atombomba kifejlesztésében, de Hirosima tragédiája után szembefordult a hidegháborús politikával és tiltakozott a hidrogénbomba kifejlesztése ellen. 1954-ben megfosztották állásától, ezután már csak elméleti kutatásokkal foglalkozhatott.
(háború, halál, tilt)
[Részletek...]
[1967-02-18] Robert Oppenheimer amerikai fizikus, akadémikus halála (szül. 1904. ápr. 22.). A molekulafizika és a magfizika egyik úttörője. A II. világháború idején vezető szerepet vállalt a Manhattan-tervben, amelynek célja az volt, hogy megelőzzék a náci Németországot az atombomba kifejlesztésében. Hirosima tragédiája ráébresztette a tudósok felelősségére az emberiségért, ezért szembefordult a Pentagon hidegháborús politikájával és tiltakozott a hidrogénbomba kifejlesztése ellen.
(Hiába, Teller Ede megcsinálta. Nobel díjat ugyan nem kapott érte, de az ignoble, méltatlan szó kifacsarásával elnevezett csúfos Ig Nobel díjat, amit a bostoni Harvard egyetemen osztanak ki, megkapta Béke kategóriában. Az indoklás szerint egész életében azon munkálkodott, hogy örökre megváltozzon a béke fogalmának jelentése.)
(háború, halál, tilt)
[Részletek...]
[1966-10-04] Kádár János nehezményezte, hogy az anyákra bízták a döntést, hogy mikor és hány gyermeket kívánnak világra hozni. „Ez nem azok közé a demokratikus szabadságjogok közé tartozik, hogy írhat-e cikket vagy nem valaki!” – mondta a párt első embere a Magyar Szocialista Munkáspárt politikai bizottságának ülésén, s „jobboldali liberálisnak” nevezte az 1956-os, szabadabb szellemű, még mindig érvényben lévő szabályozást. A több gyereket amiatt erőltette, mert az 1954-es abortusz-tiltás okozta 23 ezrelékről már 1962-re 13 ezrelékre süllyedt az élveszületések száma.
(tilt)
[Részletek...]
[1963-08-20] Az ICDP (International Confederation for Disarmament and Peace, nemzetközi szövetség a leszerelésért és békéért) megalakulása.
Hangsúly a politikai akciókon és a tömeges tiltakozáson. 1983 szept. 10-én beleolvadt az IPB-be (ld. dec. 1.).
(tilt)
[Részletek...]
[1962-05-16] Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó Bécsben legyőzte a dán Chris Christensent, s ezzel megszerezte első hivatásos Európa- bajnoki címét, amelyet 1963-ban és 1964-ben is megvédett. (A világbajnoki címért az akkori politikai vezetés nem engedte indulni.)
[Részletek...]
[1961-09-17] Dag Hammarskjöd Nobel-békedíjas svéd politikus, diplomata születése (+1961. szept. 17.). 1953-tól haláláig az ENSZ főtitkára. Repülőgép szerencsétlenség áldozata lett Zambiában, halála után 1961-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki.
(halál)
[Részletek...]
[1961-07-02] Ernest Hemingway amerikai író születése (+1961. júl. 2.). Pulitzer-díj 1953, irodalmi Nobel-díj 1954. A Búcsú a fegyverektől (A Farewell to Arms, 1929) a háború értelmetlenségét gyönyörű szerelmi történetben ábrázolja.
"A politika a történelem ellenőrizhetetlen része." (Hemingway)
A Kilimandzsáró hava nemsokára már csak regényének címeként marad fenn - a valóságban rohamosan tűnik el a globális fölmelegedés miatt.
(háború, halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1961-04-17] [idezet] A Disznó-öböli incidens: azaz az USA szervezte kubai emigráns csoport inváziója Kuba ellen. A fegyvereseket megsemmisítették vagy foglyul ejtették. A Kennedy-adminisztráció első külpolitikai lépése egyértelmű baklövésnek bizonyult. Fidel Castro és a szovjetek diadalittasan jelentették be az "amerikai imperialisták" újabb kudarcát. Az akciót Kennedy az Eisenhower-kormányzattól örökölte. Kennedyt a CIA igazgatója győzte meg, hogy a partraszállás sikeres lehet, és a titkosszolgálat becslése szerint a kubaiak egyharmada azonnal a Castro-ellenes erők oldalára állna. Alapvető hibákat is elkövettek, például nem vették figyelembe a Nicaragua és Kuba közötti időeltolódást, így az akciót fedező harci gépek egyórás késéssel érkeztek a helyszínre.
[Részletek...]
[1960-05-30] Borisz Leonyidovics Paszternak Nobel-díjas szovjet-orosz költő, író halála (szül. 1890. febr. 10.). Legismertebb műve, a Doktor Zsivago 1957 végén jelent meg. Politikai nyomásra le kellett mondania az 1958-ban neki ítélt irodalmi Nobel-díjról.

(halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1958-11-24] Viscount Cecil of Chelwood angol politikus születése (+1958. nov. 24.). 1927-ben a genfi leszerelési tanácskozásokon meggyőződését és kormánya utasításait nem tudta összeegyeztetni, ezért kilépett a kormányból. 1923-1945 közt a Népszövetség elnöke volt. Béke Nobel-díjat kapott 1937-ben.


(halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1957-09-10] [idezet] Az ENSZ Közgyűlése megvitatta a "magyar kérdést", és 14-én elfogadta az öttagú vizsgálóbizottság jelentését. Ez az 1956. októberi eseményeket népforradalomnak nevezte, és törvénytelennek nyilvánította a szovjet intervenciót. Magyarország ENSZ-tagságát felfüggesztették, s a Közgyűlés évente felvette napirendjére a "magyar kérdést". 1962 őszén a készülő általános magyar politikai amnesztia hírére levették a napirendről a magyar kérdést, a magyar ENSZ-delegáció visszakapta jogait.
(törvény)
[Részletek...]
[1957-02-13] Jászi Oszkár újságíró, politikus halála (szül. 1875. márc. 2.). A magyarországi radikalizmus vezető alakja és teoretikusa. Bemutatta a nemzetiségi kérdés és a társadalmi haladás összefüggéseit. Emigrációban halt meg, hamvait 1991. június 17-én temették magyar földbe.
(halál)
[Részletek...]
[1956-11-11] A CIA jelenlegi álláspontja szerint ön ne buzdítson cselekvésre” – utasította táviratában az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség igazgatója egyik helyettesét, Frank Wisnert, aki Bécsből figyelte a magyar forradalom vérbefolytását.
Wisner évekig dolgozott óriási csapattal és pénzekkel, mégis sikertelenül a szovjet elleni felforgatáson és amikor 1956 számukra váratlanul megtörtént, az amerikai politika cserbenhagyta. Wisner mélységesen megrendült és depresszióba esett. A szigorú titokfegyelmet felrúgva egy bécsi vendéglőben hangosan kiabálva ecsetelte, hogyan hagyta cserben az USA a magyarokat, akiknek fellazításába pedig oly sok pénzt ölt. Hamarosan idegösszeroppanást kapott és a következő években is nemegyszer okozott botrányt vacsorákon, hivatalos rendezvényeken. 1962-ben elbocsátották a CIA-tól, 1965-ben főbelőtte magát.

„Magyarország a keserű pirula, amit le kell nyelnünk” – summázta a Nemzetbiztonsági Tanács nov. 8-i ülésén Eisenhower elnök. Amikor a Szabad Európa Rádió magyar adása az USA katonai beavatkozását sejtette, még vizsgálatot is rendelt el, hogy ne térjenek el a hivatalos, semleges amerikai állásponttól. A nov. 20-i jelentés megállapította, hogy a SZER „alkalomszerűen túllépte hatáskörét”.
A brit hírszerzés is Bécsbe küldött egy alakulatot, de a szuezi kalandban elmerülő londoni vezetés végül nem engedélyezte a bevetését.
[Részletek...]
[1955-02-08] Zsedényi Béla politikus, jogakadémiai tanár születése (+1955. febr. 8.). A debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés elnöke volt. 1950-ben letartóztatták és koholt vádak, hamis bizonyítékok alapján kémkedés és államellenes összeesküvés miatt életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. A börtönben halt meg. 1963-ban rehabilitálták, de erről a közvélemény csak 1989 júliusában értesülhetett.
(halál)
[Részletek...]
[1954-10-24] Cedric Prakash SJ-nek Rafi Ahmed Kidwai díjat adományozott az USÁ-ban élő muzulmán indiaiak első országos közgyűlése (Santa Clara).

Rafi Ahmed Kidwai (1894. febr. 18. – 1954. okt. 24.) indiai muzulmán politikus volt.
[Részletek...]
[1953-09-23] A Szovjetunióban egy katonai bíróság halálra ítélte és még aznap ki is végezték Walter-Erich Linse német jogászt (szül. 1903., Chemnitz).

1949-ben Nyugat-Berlinbe menekült, ahol 1951 januárjában belépett a Szabad Jogászok Vizsgálóbizottságába és erőteljesen harcolt az NDK kisajátító gazdaságpolitikája ellen. 1952. július 8-án reggel, amint elhagyta az amerikai szektorban lévő lakását, négyen rátámadtak, lábon lőtték és autóval egy előre felnyitott sorompón át a szovjet szektorba hurcolták. Szabadon bocsátása érdekében mind német, mind pedig neves külföldi személyiségek, valamint befolyásos nemzetközi szervezetek számtalan felhívással fordultak a kelet-német, illetve a megszálló szovjet hatóságokhoz. Csak 1996-ban derült ki, hogy már 1953-ban kivégezték.
A szovjet megszálló hatóságok az NDK területén, illetve a Szovjetunióban mintegy 70 ezer németet állítottak bíróság elé és ítéltek el.
[Részletek...]
[1953-06-19] A New York állambeli Sing Sing börtönben kivégezték a Rosenberg házaspárt. Julius és Ethel Rosenberget 1950-ben tartóztatták le az atomtitok ellopásának és a Szovjetunió számára történt kiszolgáltatásának vádjával, majd 1951-ben a bíróság kémkedésért halálra ítélte őket. Két éven át sorozatosan tűztek ki kivégzési dátumokat, majd az utolsó pillanatban mindig elhalasztották az ítélet végrehajtását, hogy e lelki kínzással beismerő vallomás csikarjanak ki az elítéltekből. Végül az óriási nemzetközi tiltakozás ellenére kivégezték őket. Később bebizonyosodott a feleség ártatlansága, és hogy a férj jelentéktelen kém volt.
(A hidegháborús szovjetellenes légkört számos törvény és a McCarthy szenátor nevével fémjelzett hajsza alakította ki. A koreai háború kitörése után, 1950. szeptember 20-án az amerikai kongresszus elfogadta a McCarran-Wood féle belbiztonsági törvényt, megkezdődött a kommunista párt és más baloldali szervezetek tagjainak kötelező jegyzékbe foglalása és munkahelyükről való elbocsátása, külföldre utazásukat megtiltották. 1952. december 24-én hatályba lépett a bevándorlásról és honosításról szóló McCarran-Walter-törvény, amely 3 millió amerikai állampolgársággal nem rendelkező és 11 millió honosított személy jogait korlátozta.

A Joseph McCarthy szenátor nevével fémjelzett Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság vádjaival és nyilvános meghallgatásaival további antidemokratikus törvényeket kényszerített ki. Még Truman „lojalitásvizsgálati” parancsát is túlszárnyalta az 1953. április 27-én, már Eisenhower elnöksége alatt meghozott 10450. számú utasítás az összes állami alkalmazottak politikai hovatartozásának vizsgálatáról.
Az összes szabad országokban a szabad emberek azt csinálják, amit szabad…)
(háború, tilt, törvény)
[Részletek...]
[1953-06-13] Magyar párt- és állami vezetők tárgyaltak Moszkvában. A szovjet vezetők Rákosit, Gerőt, Farkas Mihályt és Révai Józsefet tették felelőssé a gazdasági csődért és a személyi kultuszért. Utasították Rákosit, hogy a miniszterelnöki posztot adja át Nagy Imrének, távolítsák el a politikai életből Farkast és Révait, Gerő szerepe pedig csökkenjen. A személyi változásokat a párt vezetőségének június 27-28-i ülésén jelentették be.
[Részletek...]
[1951-09-23] Budapesten felrobbantották a Városliget szélén álló Regnum Marianum templomot, Rákosi Mátyás kommunista pártvezető parancsára.
(A templomnak politikai jelleget adott, hogy a Tanácsköztársaság leverése kapcsán épült.)
[Részletek...]
[1951-06-11] A kommunistaellenes hisztériát vezető McCarthy szenátor olyan beszédet mondott az USA szenátusban, amelyben George C. Marshall amerikai külügyminisztert, az ismert nemzetközi segélyprogram névadóját az amerikai érdekek elárulójának, olyan, a Kreml világpolitikáját szolgáló ügyeskedőnek tüntette fel, aki csak visszaélt az amerikai nép nagylelkűségével, jóakaratával és gondatlanságával.
[Részletek...]
[1950-12-10] Az amerikai Ralph Johnson Bunche személyében először kapta meg egy fekete bőrű politikus a Nobel-békedíjat.
[Részletek...]
[1950-11-16] [idezet] A Béke Világtanács megalakulása (nov. 16-22) Varsóban (Londonban lett volna, de az angol kormány sok küldöttnek nem adott vízumot).
A hidegháború (1949 ápr. a NATO létrejötte) veszélyt hozott a békemozgalomra.
Mivel a Szovjetunió több éves lemaradásban volt a nukleáris fegyverkezésben (első kísérleti robbantás 1949, 2. és 3. 1951-ben), a szocialista tábor diktatórikusan megszervezte "békemozgalmát": 1949-ben Párizsban 600 millió tagról beszéltek (pl. Észak-Koreából 31 millió tag, több mint a teljes népesség).
A Varsóban megalakult Béke Világtanács (WPC, World Peace Council), támogatva a szovjet külpolitikát és fegyverkezést - és a civil szervezetekhez képest mérhetetlen állami forrásokkal rendelkezve (mely ingatlanokat és anyagi előnyt sok tagszervezete a rendszerváltások után is meg tudott tartani) - lejáratta a békemozgalom kifejezést.
Magyarországon a békepapi mozgalom is fokozta a szavak ellenkezőjére fordítását.

(háború)
[Részletek...]
[1950-01-21] George Arthur Orwell (Eric Blair) angol író, kritikus, újságíró halála (szül. 1903. jún. 25.).
1945-ben jelent meg politikai szatírája, az Animal Farm (Állatfarm). Szerencséjére a Nyugat antikommunizmusa ezt fölkapta, így világhíru lett az 1949-ben írt, a világ minden birodalmát és bármilyen színu diktatúráját leleplezo sci-fije is, a Nineteen Eighty-four (1984).
(halál)
[Részletek...]
[1950-01-21] George Arthur/Eric Blair Orwell angol író, kritikus, újságíró születése (+1950. jan. 21.). Akárcsak Kipling, Indiában született, ahol apja gyarmati tisztviselő volt. A burmai brit rendőrség tagja lett, de a gyarmati politikától megundorodva visszatért Angliába, ahol tanítóként és bolti eladóként dolgozott.
1945-ben jelent meg politikai szatírája, az Animal Farm (Állatfarm). Szerencséjére a Nyugat antikommunizmusa ezt fölkapta, így világhíru lett az 1949-ben írt, a világ minden birodalmát és bármilyen színu diktatúráját leleplezo sci-fije is, a Nineteen Eighty-four (1984).
- + -
„Azért írok, mert előttem van valami hazugság, amit le akarok leplezni, valami tény, amire föl akarom hívni a figyelmet.”
"Mindenki egyenlő, de vannak, akik egyenlőbbek."
(halál)
[Részletek...]
[1948-01-30] Móhandász Karamcsand Gandhi születése India Gujarat államában (+1948. jan. 30.). Londonban szerzett ügyvédi képesítést, majd 1893-tól a Dél-Afrikában élő indiai közösség vezetője volt. Hazatérése után (1914) békés küzdelmet hirdetett az angol gyarmatosítók ellen. Az Indiai Nemzeti Kongresszus elnöke (1924-1937).
Az indiai nép még életében a Mahátma - Nagy Lélek - névvel tüntette ki.
India 1947-es függetlenné válása után egy reakciós, fanatikus hindu gyilkos merényletének áldozata lett. (A békességet keresőket gyakran árulónak tartják és üldözik saját közösségük fanatikusai.)
Az erőszak, a kasztrendszer, a vallási ellenségeskedések ellen, a faluközösségek és a kézműipar érdekében lépett fel.


Az erőszakmentességet (az "ahimsa" - nem-ártás - és a "satiagraha" - az igazsághoz ragaszkodás - harmóniáját) politikai, társadalmi és vallási hatóerővé, mozgalommá tette.

(halál)
[Részletek...]
[1948-01-30] j-Delhiben egy vele egy valláson lévő meggyilkolta Gandhit (szül. 1869. okt. 2.), mint vallási közössége harcának árulóját.
(Mohandász Karamcsand) Mahátma Gandhi indiai politikus, az indiai függetlenségi mozgalom kezdeményezője és legjelentősebb vezetője. A brit gyarmati hatóságok többször bebörtönözték, ő pedig több ízben folytatott éhségsztrájkot. Az erőszak alkalmazása helyett az angol hatóságokkal való "együtt nem működés" békés harcát hirdette.
(A békét keresőket saját közösségük szélsőségesei gyakran árulónak tekintik.)
- + -
"Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd."
(halál, sztrájk)
[Részletek...]
[1947-12-07] Nicolas Murray Butler Nobel-békedíjas (1931) amerikai újságíró, pedagógus halála (szül. 1862. ápr. 2.). Az USÁ-ban és Európában is fáradhatatlanul tevékenykedett a béke és a megértés ügyében. 1927. április 6-án a nyilvánossághoz fordult, hogy az összes állam nemzetközi szerződésben jelentse ki, hogy a háború nem alkalmas eszköz a nemzetközi politika vitás kérdéseinek eldöntésére.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1947-01-04] [idezet] Megjelent a Der Spiegel első száma. Kiadója és főszerkesztője Rudolf Augstein (1923-2002), akit a Hannovert megszállva tartó brit katonai hatóságok korábban a németek politikai átnevelésére bíztak meg hetilap készítésével, de rendre megszegte a katonai cenzúra szabályait és végül önálló lapot indított.
1962-ben 103 napig volt letartóztatásban államtitok-sértés vádjával egy a német hadseregről közölt cikke miatt, de Adeanauer kancellár hiába szónokolt hazaárulásról a parlamentben, végül kiengedték és a hadügyminiszternek kellett az eset miatt lemondania.
2000-ben Németországban az évszázad újságírójának választották, és elnyerte a Nemzetközi Sajtóintézet "A sajtószabadság hőse" díját.
(megjelent)
[Részletek...]
[1946-04-21] John Maynard Keynes angol közgazdász születése (+1946. ápr. 21.). A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete címu muvében új gazdaságtani-gazdaságpolitikai elméletet fejtett ki, lefektetve az állammonopolista kapitalizmus gazdaságelmélet alapját. 1941-ben az angol központi bank igazgatójává nevezték ki, 1942-ben bárói rangot kapott. Fontos szerepet játszott 1944-ben a Bretton Woodsban folyó konferencián, az új kapitalista nemzetközi pénzügyi rendszer és intézményei (a Nemzetközi Valuta Alap és Világbank) kialakításában.
- + -
Érdekes, hogy Smith és Keynes, ez a két híres kapitalista közgazdász egy napon született.
Keynes így foglalta össze etikai szemléletét: "Megmaradtam, és mindig is meg fogok maradni morál nélkülinek."
1930-ban így ír: "Talán még száz évig kell magunknak és egymásnak mondanunk, hogy a becsületesség aljas dolog és a hitványság becsületesség. Az aljasság, fukarság hasznos és szükséges, míg a becsületesség nem. Csak a hitványság, irigység, kapzsiság és versengés tud végleg kivezetni bennünket a hiány sötét alagútjából. ...

Amikor az a nap eljönne, lehetőség lenne az erkölcsi törvények megváltoztatására is. Meg tudunk majd szabadulni sok álerkölcsös elvünktől, melyek kétszáz éven át kísértettek bennünket, s amik miatt néhány ilyen utálatos emberi tulajdonságot legmagasabb erénnyé magasztaltunk. A pénz, mint vagyon szeretete valamiféle utálatos betegségként lesz ismert, egyikeként a félig bűnös, félig beteges hajlamoknak, melyeket az elmebeteg ember undorodva vall be a szakorvosoknak. Amikor a hiányt legyőzzük, vissza tudunk majd térni az emberiség hagyományos erényeihez. Tisztelni fogjuk azokat, akik most képesek megtanítani minket, hogyan használjuk ki erényesen és jól a napot, az órát."
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1945-04-28] Menekülés közben olasz partizánok elfogták Benito Mussolini olasz fasiszta diktátort (szül. 1883. júl. 29.), barátnőjével, Clara Petaccival együtt kivégezték, és holttestüket Milánóban közszemlére tették.
Mussolini 1922-ben feketeingesei élén bevonult Rómába, átvette a hatalmat, s fasiszta diktatúrát épített ki. 1935-től fokozatosan közeledett Hitlerhez. Gyengébben felszerelt csapatainak állandóan a németekre kellett támaszkodnia, politikájában is egyre inkább Hitler igényeinek kiszolgálójává vált. 1943-ban megbuktatták, internálták, de a németek kiszabadították és a rövid időre létrehozott észak-olasz bábállam, a Salói Köztársaság miniszterelnöke lett.

(halál)
[Részletek...]
[1945-03-08] Jahn Ferenc orvos születése (+1945. márc. 8.). A modern város-szociográfia úttörője. A munkásokat gyógyította, részt vett a kommunista párt munkájában. Politikai tevékenysége miatt 1942-ben elítélték. A jugoszláv partizánok támogatása miatt 1944-ben koncentrációs táborba vitték, Dachauban halt meg.
(halál)
[Részletek...]
[1944-12-24] Bajcsy-Zsilinszky Endre újságíró, politikus halála (szül. 1886. jún. 6.). A nyilas rögtönítélő hadbíróság halálos ítéletét végrehajtva ezen a napon Sopronkőhidán társaival együtt kivégezték.
(halál)
[Részletek...]
[1943-08-23] A Püski Sándor vezette Magyar Élet könyvbarátainak társasága és a Soli Deo Gloria Szövetség történelmi jelentőségű, egy hetes ifjúsági találkozót rendezett Balatonszárszón. A mintegy 600 résztvevő előtt többek között Németh László, Féja Géza, Kodolányi János, Erdei Ferenc, Veres Péter író, Karácsony Sándor, László Gyula és Szent-Györgyi Albert profeszszor, Nagy Ferenc és Kovács Béla kisgazdapárti politikus tartottak előadást. A találkozón megvitatták Magyarország bel- és külpolitikai helyzetét, és vázolták a háború utáni fejlődés lehetőségeit.
(háború)
[Részletek...]
[1943-05-22] Elisabeth Williams észak-ír politikus születése. Nobel-békedíjat kapott 1976-ban megosztva az észak-ír terrorizmus és polgárháború megfékezésében kifejtett tevékenységéért.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1941-04-03] Teleki Pál politikus, miniszterelnök, akadémikus születése (+1941. ápr. 3.). Először 1920-1921-ben volt kormányfő, másodszor 1939. február 16-ától volt miniszterelnök. Önkezével vetett véget életének a háborúba sodródás miatt (konkrétan nem akarta az örök barátsági szerződést megszegve átengedi a Jugoszláviát megszálló német hadsereget).
(háború, halál)
[Részletek...]
[1940-08-21] Lev Davidovics Trockij (eredeti neve: Bronstein) szovjet-orosz politikus, forradalmár születése (+1940. aug. 21.). Szembekerült Sztálinnal, külföldre távozott. Több országban élt, végül Mexikóban telepedett le, ahol egy spanyol férfi Sztálin megbízásából meggyilkolta.
(halál)
[Részletek...]
[1938-12-11] Christian Lous Lange norvég politikus halála (szül. 1869. szept. 17.). 1899-ben a IX. Interparlamentáris Konferencia titkára volt, majd a Nobel-békedíj norvég bizottságának titkára. Évtizedekig a Nobel Intézetben dolgozott, 1909-től az Interparlamentáris Unió főtitkára. Miután az I. világháború idején a brüsszeli iroda megszűnt, Lange sokat küzdött a szervezet újjáélesztéséért, mert szerinte a semleges országoknak jelentős szerepe van a tartós béke megteremtésében. 1921-ben Nobel-békedíjat kapott megosztva Karl Hjalmar Brantinggal.
(háború, halál, konferencia)
[Részletek...]
[1937-04-06] Juhász Gyula költő, újságíró születése (+1937. ápr. 6.). A Nyugat munkatársa. Anna-versei a magyar szerelmi líra legszebb gyöngyszemei közé tartoznak.
- + -
Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
Az ember és a föld csak élt tovább.
Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
És kivirítottak a violák.
A madarak vígabban énekeltek
És gondtalanul járt a szende őz,
A gólyák télre ismét útra keltek
És százszor szebben múlt a csendes ősz.
A börtönök küszöbét dudva verte,
Kivirágzottak az utcakövek,
Illat tömjéne szállt áldón az estbe

S örökre elhervad a gyűlölet.
(Juhász Gyula: Azt álmodtam)
- + -
"Az Ismeretlen Katona halálát ismerős politikusok okozták."
(halál)
[Részletek...]
[1937-03-16] Sir Joseph Austen Chamberlain Nobel-békedíjas (1925) angol konzervatív politikus születése (+1937. márc. 16.). Külügyminiszterként (1924-1929) az ő kezdeményezésére született 1925-ben a locarnói egyezmény, amelyben Olaszország és Nagy-Britannia szavatolta a német-francia és a német-belga határok sértetlenségét.
(Olaszország aztán szavatolta ..., különösen Mussolini.)
(egyezmény, halál)
[Részletek...]
[1937-02-07] Elihu Root Nobel-békedíjas (1912) amerikai politikus születése (+1937. febr. 7.). 1905-1909 között Theodor Roosevelt kormányában külügyminiszter, az amerikai békemozgalom elismert vezetője, a nemzetközi békét támogató Carnegie-alapítvány elnöke volt.
(halál)
[Részletek...]
[1935-10-20] Arthur Henderson angol politikus halála (szül. 1863. szept. 15.). Nobel-békedíjat kapott 1934-ben. Részt vett a Népszövetség megalakításában, 1932-1933-ban a genfi leszerelési konferencia elnöke volt.
(halál, konferencia)
[Részletek...]
[1935-07-01] Az FBI amerikai nyomozóhivatal létrehozása (Special Agent Force, 1935. júl. 1-től Federal Bureau of Investigation).
(Művészeket, politikusokat, mozgalmárokat, egyháziakat, tudósokat ... mindenkit megfigyeltek. Pl. Albert Einsteinről ezernégyszáz oldalas archívumot őriz.)
[Részletek...]
[1932-08-27] Háborúellenes kongresszust tartottak Amszterdamban aug. 27-29-én Romain Rolland és Henri Barbusse francia író kezdeményezésére, amelyhez csatlakozott Albert Einstein, Heinrich Mann, Makszim Gorkij és Károlyi Mihály is. A kongresszus egyhangúlag elfogadott kiadványa megbélyegezte az uralkodó osztályok fegyverkezési versenyét és agresszív politikáját.
(háború)
[Részletek...]
[1932-03-07] Aristide Briand francia politikus (Béke Nobel díj 1926) születése (+1932. márc. 7.). Hadügyminiszter is volt, de végül társszerzője a Briand-Kellogg-paktumnak (ld. aug. 27.), amely bűnténynek minősített mindenfajta háborút.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1931-03-02] Mihail Szergejevics Gorbacsov születése. 1985 márciusában az Szovjet Kommunista Párt főtitkárává választották. Meghirdette a peresztrojkát, a gazdasági-politikai élet gyökeres átalakítását, és a glasznosztyot, a nyilvánosságot. 1990 márciusától 1991. december 25-i lemondásáig a Szovjetunió első és egyben utolsó elnöke volt. 1990-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki.
(születés)
[Részletek...]
[1929-10-28] Osvát Ernő író halála (szül. 1877. ápr. 7.). A Nyugattal a modern magyar irodalom európai szintű folyóiratát teremtette meg. Megszállott fölfedező volt, iránytmutató írónevelő, a "jól megírtság" és a politikamentesség jegyében.
- + -
"Miért erőszakos valaki? Mert nem tud belenyugodni abba, hogy nem erős." (Osvát Ernő: Az elégedetlenség könyvéből.)

(halál)
[Részletek...]
[1929-03-01] A harmadik merényletben meghalt Georgi Markov bolgár író (szül. 1929. márc. 1.) Londonban, miután szept. 7-én egy KGB ügynök mérgezett esernyővel megsebesítette.
Az 1960-as években Bulgária egyik legnépszerűbb írója lett (Férfiak, Minden kilométerkőnél), de szembekerült a párttal. Nagy-Britanniában kapott politikai menedékjogot, a BBC World Service bolgár részlegénél, majd 1975-től a müncheni Szabad Európa Rádiónál dolgozott. Zsivkov 1977-ben úgy döntött: Markovot el kell hallgattatni.
(születés)
[Részletek...]
[1927-08-23] [idezet] Gyilkosság hamis vádjával - a világméretű tiltakozás ellenére - az USÁ-ban, Bostonban kivégezték Nicola Sacco és Bartolomeo Vanzetti olasz származású amerikai munkásokat, anarchistákat, akiket "radikális politikai tevékenység" vádjával 1920-ban tartóztattak le.
(tilt)
[Részletek...]
[1927-01-30] Sven Olof Joachim Palme svéd miniszterelnököt (szül. 1927. jan. 30.) Stockholmban meggyilkolták, a tettes és az indíték azóta is ismeretlen. 1969-1976-ig vezette a kormányt, majd ellenzékben eltöltött hat év után 1982-ben újra őt nevezték ki kormányfőnek. Életműve a nemzetközi politikában is maradandó; minden igyekezete a világ tűzfészkeinek felszámolására irányult.

(születés)
[Részletek...]
[1926-01-26] Mensáros László színész, rendező halála (szül. 1926. jan. 26.). 1949-51 közt politikai elítéltként, 1958-tól 1956-os szerepe miatt újra börtönben volt. 1961-től a szolnoki, 1964-84 közt a Madách társulatának tagja volt. Előadóművészként a XX. század című műsorával új műfajt indított el a versmondás művészetében. Számos filmszerepe volt. Játszott és rendezett a Nemzetiben is. 1956-ban és 1969-ben Jászai Mari-díjat, 1980-ban Kossuth-díjat, 1989-ben Magyar Művészetért díjat kapott.
(születés)
[Részletek...]
[1925-11-20] Lelotte Robert Francis Kennedy amerikai ügyvédet, elnökjelöltet (szül. 1925. nov. 20.) Los Angelesben egy kampányrendezvény után Sirhan Bishara Sirhan palesztin bevándorló.
Kennedy 1957-60 között a szenátus állandó vizsgálóbizottságának alkalmazottja, a szakszervezetekbe beépült maffiák elleni harc szakértoje volt. Ezután bátyja, John F. Kennedy elnökválasztási kampányának fonöke, annak gyozelme után 1961-64-ig az Egyesült Államok igazságügy-minisztereként tevékenykedett. Határozottan lépett fel a szervezett bunözéssel szemben, s kiállt a polgárjogi mozgalmak aktivistái mellett. Fivére, az elnök meggyilkolása (1963. november 22.) után mély letargiába esett. 1964-ben nagy fölénnyel választották meg New York állam szenátorává. A liberális demokraták szószólójaként bírálta Johnson elnök vietnami politikáját. 1968-ban harcba szállt az elnökjelöltségért; a hat eloválasztásból már ötöt megnyert, amikor megölték.

(születés)
[Részletek...]
[1925-09-29] Léon Victor Auguste Bourgeois Nobel-békedíjas (1920) francia politikus halála (szül. 1851. máj. 21.). A Népszövetség létrehozásának szorgalmazója és Franciaország főmegbízottja a Népszövetségben 1919-1920-ban, majd a Tanács első elnöke volt.
(halál)
[Részletek...]
[1925-09-29] Léon Victor Auguste Bourgeois francia politikus születése (+1925. szept. 29.). Franciaország főmegbízottja a Népszövetségben 1919-1920-ban, majd a Tanács első elnöke volt. Nobel-békedíjat kapott 1920-ban.
(halál)
[Részletek...]
[1925-02-24] Karl Hjalmar Branting svéd politikus (Béke Nobel díj 1921) születése (+1925. febr. 24.).
Miniszterelnökként küzdött a leszerelésért és a katonaidő csökkentéséért.
(halál)
[Részletek...]
[1924-02-03] Woodrow Wilson amerikai politikus születése (+1924. febr. 3.). 1913-21 között az Egyesült Államok 28. elnöke.
Az I. világháború utáni béketárgyalásokon híres 14 pontját az igazságos békéről tárgyalási alapnak tekintették a hadviselő felek, érvényesítésükre mégsem került sor, annak ellenére, hogy személyesen is jelen volt a párizsi tárgyalásokon. 1919-ben Béke Nobel-díjat kapott. Jelentős szerepe volt a Népszövetség létrehozásában és a Szovjetunió elleni intervencióban.
1920-ban agyvérzést kapott, elnökségének utolsó fél évét ágyhoz kötötten, bal oldalára lebénulva töltötte, de a Fehér Háznak ezt sikerült titokban tartania, a hatalmat szűk tanácsadói köre gyakorolta.
- + -
Nem csak a Szovjetunióban volt szokás, hogy vezetőinek, pl. Brezsnyev, Andropov, Csernyenko halálos betegségeit eltitkolták, miközben pl. folyt az európai rakétaválság.
Roosevelt a jaltai csúcs után két hónappal meghalt: vajon Európa sorsát mennyire befolyásolta, hogy gyenge alkut folytatott Sztálinnal?
Az ifjúság-szimbólum John F. Kennedy akkor sem élt volna már sokáig, ha 1963-ban Dallasban nem gyilkolják meg, mert számos kór gyötörte.
Abraham Lincoln is egy éven belül betegségben halhatott volna meg, ha 1865. ápr. 14-én színházi páholyában nem lövik le.
Ősi példa Szigetvár ostroma, ami közben a támadó sereg táborában elhunyt a szultán, de sikerült titokban tartani s a török ostrom folyt tovább a győzelemig.
Francois Mitterand már évek óta állandó orvosi kezelés alatt állt prosztatarákja miatt és gyakori depresszió jellemezte, 1988-ban mégis újra indult az elnökségért, nagy többséggel győzött is, választói nem is sejthették az igazságot államtitoknak minősíttetett egészségi állapotáról. Halála után kezelőorvosa 1996-ban kiadott könyvében elismerte: "1994 novemberétől az elnök megítélésem szerint már nem volt alkalmas tisztségére. A betegségén kívül igazán már semmi nem érdekelte." (Forrás: HVG)
(háború, halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1923-11-15] Giesswein Sándor katolikus pap, keresztényszocialista politikus, akadémikus halála (szül. 1856. febr. 4.). 1878-ban szentelték pappá, 1909-ben lett pápai prelátus. A keresztényszocialista mozgalom egyik megalapítója volt Magyarországon. 1904-től a Keresztényszociális Egyesületek Szövetségének elnöke, 1905-től pedig mint néppárti képviselő a társadalmi igazságosság mellett szólalt fel beszédeiben, sürgette a nemzetiségi jogok megadását, a sztrájkjogot, a nyomor felszámolását. Prohászka Ottokár szellemi elődjének tartják.
(halál, megalapít, sztrájk)
[Részletek...]
[1921-07-23] Az erdélyi származású gróf Bethlen István miniszterelnöki rendelettel zárta le Magyarország új, trianoni határát a főleg Erdélyből és Felvidékről érkező menekültáradat előtt.

Eddigre már kb. négyszázezer ún. repatriáló érkezett, akiknek szállást, munkahelyet, egészségügyi ellátást, oktatást a háború utáni társadalom még évekig képtelen volt megoldani. A vasútállomásokon vagonokban laktak tízezrek hosszú évekig.

Aki ott maradt, automatikusan egy másik állam polgára lett és közszolgálatban csak akkor maradhatott, ha fölesküdött az új hatalomra. Aki átjött, azt itt se pártolták (a nemzeti érdek egy a vitás területi kérdéseket kedvezőbben megítélő időre várva nem pártolni a beözönlést – mondta a bethleni menekültpolitika), ott se becsülték („Aki fél, aki gyáva, aki nem bízik, aki nem hisz, aki gyenge … az menjen” – Kós Károly: Kiáltó szó).
(háború)
[Részletek...]
[1919-11-07] Einstein, aki odáig csak tudományos körökben volt elismert, másfél évtizeddel a relativitáselmélet publikálása után, e napon világhírűvé vált. Ugyanis e napon kürtölte világgá a sajtó Arthur Eddington csillagásznak a máj. 29-i napfogyatkozás kapcsán mért, a Royal Society előző napi ülésén ismertetett, a relativitáselméletet kísérletileg igazoló bizonyítékát, hogy a nap tömege elhajlítja a fényt.
(Einstein tudatosan elfogadta a kultikus zseni imázsát, hogy humanista erkölcsi és politikai nézeteit a közvéleménnyel megismertethesse.)
[Részletek...]
[1919-01-06] Theodore Roosevelt politikus halála (szül. 1858. okt. 27.). New York állam rendőrfőnöke majd kormányzója, 1901-ben mindmáig legfiatalabbként lett USA elnök (1909-ig), nem választással, hanem alelnökként McKinley elnök meggyilkolása után. Agresszív politika Latin-Amerikában, a Panama-földszoros megszerzése, Kuba megszállása. Még aktív elnökként Nobel-békedíjat kapott 1906-ban "az orosz-japán háború befejezéséért folytatott közvetítő tevékenységéért".
(Ma az USA hatalmi szóval dönthet el viszályokat, de Roosevelt elnöksége idején még egyáltalán nem volt a mai világhatalom. A két világháborúban az európaiak összeverték egymást, az USA pedig nevető harmadikként, távoli hátországgal sértetlenül és győztesen került ki mindkettőből.)
(háború, halál)
[Részletek...]
[1918-10-31] Tisza István gróf politikus születése (+1918. okt. 31.). 1903-1905 közt, majd 1913. június 10-től 1917. június 15-ig volt miniszterelnök. Bár sokáig ellenezte a Szerbia elleni hadüzenetet, végül az ő vezetésével került Magyarország az I. világháborúba. Az "őszirózsás forradalom" idején a harcterekről hazatérő elkeseredett katonák az otthonába betörve, családjának szeme láttára kivégezték.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1918-10-31] Az "őszirózsás forradalom" idején a lakásába behatoló, a vesztes és az egy ősznyi háborút ígérő népbutítással szemben ötévnyi szenvedést hozó frontról elkeseredetten hazatérő katonák családja szemeláttára agyonlőtték gróf Tisza István jogász és közgazdász politikust (szül. 1861. ápr. 22.), aki - akkori miniszterelnökként – Magyarországot beléptette az I. világháborúba.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1918-03-05] James Tobin amerikai közgazdász születése. Az 1960-as években részt vett a Kennedy-kormányzat gazdaságpolitikájának kialakításában. 1981-ben Nobel-díjat kapott "pénzpiacok, illetve e piacoknak a kiadási döntésekkel, a foglalkoztatottsággal, a termeléssel, az árakkal való kapcsolatának elemzéséért". Az ő javaslata a ma is viták kereszttüzében álló Tobin-adó, amely a nemzetközi pénzügyi tranzakciókra kivetendő csekély adóval csillapítaná a pénzpiac "hurrikánjait", a befolyt összeg pedig szociális és környezetvédelmi célokat szolgálna.

(Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1917-10-15] Mata Hari (Margaretha Gertrude Zelle) holland táncosnő, kém kivégzése (szül. 1876. aug. 7.). Évekig élt férjével a Távol-Keleten, majd válása után hazatért, és táncosnő lett. Fellépett Berlinben, Londonban, Párizsban és Madridban, s több magas rangú politikus szeretője volt. Ez játszott közre abban, hogy sokan kémnek hitték, s ha volt is némi alapja a feltételezésnek, közel sem volt szuperkém. Döntő bizonyítékok nélkül fogták perbe a franciák a németek javára végzett kémkedés vádjával. Halálra ítélték, és kivégezték. Színpadi neve, a Mata Hari malájul a nap szemét jelenti.
(halál)
[Részletek...]
[1916-01-07] Mocsáry Lajos író, publicista halála (szül. 1826. okt. 26.). A dualizmus korának kiemelkedő politikusa, a nemzetiségi kultúrák egyenjogúsításáért küzdött. Neve a nemzetiségi megbékélés jelképe lett, 1947-ben róla nevezték el a budapesti főiskolai román kollégiumot.
(halál)
[Részletek...]
[1915-04-24] [idezet] Letartóztatták és kivégezték a konstantinápolyi örmény elitet. Ezzel kezdetét vette a rövid, de a törökországi kétmilliós örmény kisebbség nagy részét kiirtó genocídium, a Metz Yeghern (Nagy Rossz). A szíriai sivatagba deportálás során hónapok alatt másfél millió örmény férfit, nőt, gyermeket, öreget öltek meg. A tömegmészárlást az Egység és Haladás pártja, az Ifjú Törökök politikai irányzata vitte végbe, nacionalista és iszlám uszítással, és természetesen gazdasági motiválással (a meggyilkolt többszázezer család vagyonának elrablása).
Az 'emberiség elleni bűn' fogalmát ennek hatására vezették be az I. világháború után a nemzetközi jogba.
Törökország hivatalosan mindmáig nem ismerte el a népirtást.
"Ki emlékszik manapság az örmény genocídiumra?" - torkollta le Hitler 1939-ben azokat, akik az általa tervezett népirtások következményei miatt aggódtak.
Például Franz Werfel: Musa Dagh negyven napja c. regénye emlékszik.
A független Örményország 1991-ben jött létre a volt Szovjetunió területéből kiszakadva. Függetlenségének ünnepe szept. 21.
- + -
Az örmények gyásznapja.

Szerte a világon gyászmisét, megemlékezést tartanak.
Franciaországban munkaszüneti napot kaptak az örmények.
A magyarországi örmények 2001-ben állítottak fel egy kőkeresztet a Dunakorzón a Petőfi téren, ezen a napon koszorúzzák meg.
(háború)
[Részletek...]
[1914-12-27] Herman Ottó természettudós, néprajzkutató, polihisztor, politikus halála (szül. 1835. jún. 26.). 1887-ben megindította és tíz évig szerkesztette a Természetrajzi Füzeteket. Természettudományos munkássága mellett érdeklődése kiterjedt a magyar ősfoglalkozások, a néprajz és a nyelvészet, a régészet területén pedig a paleolitikum körére. Nevéhez fűződött Magyarországon az ősemberkutatás megkezdése. Ő alapította a Magyar Ornitológiai Központot.
(halál)
[Részletek...]
[1914-05-25] Kossuth Ferenc mérnök, politikus, képzőművész halála (szül. 1841. nov. 16.). Kossuth Lajos fia. Európai hírnevet szerzett a vasút-, a hídépítés, valamint az alagútfúrás területén, a Wekerle-kormányban miniszteri tisztet vállalt.
(halál)
[Részletek...]
[1914-01-14] Ladányi László jezsuita lelkész születése (+1990. szept. 23., Hongkong). 1936-ban Budapesten lépett a jezsuita rendbe, 1939-ben telepedett le Kínában, 1943-47 között Sanghajban teológiát tanult és ott szentelték pappá. Az 1949-es kínai forradalom győzelme után távozni kényszerült az országból és attól kezdve Hongkongban élt. 1953-ban kezdte meg és 1982-ig folytatta a China News Analysis című kiadvány szerkesztését, amelyben Kína gazdasági, politikai folyamatait elemezte annak nyomán, hogy a kínai életet Hongkongból rádión követte nyomon. Három évtizedes dokumentációs munkáját összegezte, az 1988-ban angol nyelven kiadott A Kínai Kommunista Párt és a marxizmus 1921-1985 című kötete.
(születés)
[Részletek...]
[1913-12-18] Willy Brandt Nobel-békedíjas német szociáldemokrata politikus halála (szül. 1913. dec. 18.). A nácik hatalomra jutása után, 1933-ban Norvégiába emigrált, 1938-47-ig norvég állampolgár volt. 1969-től az NSZK negyedik szövetségi kancellárja. A kelet-nyugati enyhülés érdekében kifejtett tevékenységét 1971-ben Nobel-békedíjjal ismerték el (az NDK létének elismerése, a német-szovjet és a német-lengyel szerződés megkötése 1970-ben, vagyis az Odera-Neisse határ véglegesítése).
(születés)
[Részletek...]
[1913-12-18] Willy Brandt német politikus (Béke Nobel díj 1971) születése. A fasizmus elől Norvégiába, majd Svédországba menekült. NSZK kormányfőként a hidegháború ellen, békés egymás mellett élés, szovjet-nyugatnémet szerződés.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1912-12-08] Karády (Kanczler) Katalin születése (+1990. febr. 9.). Szegény budapesti család hetedik gyermeke, apja gyakran verte őket. Öt évig Svájcban járt iskolába. 17 évesen házasságba menekült, 19 évesen elvált. 1939-től filmezett, a közönség tódult a mozikba, a zeneszerzők versenyeztek mély hangjáért, a nők utánozták, igazi amerikai típusú sztár lett. Merőben új, modern nőt testesített meg. Játékát a vonzó erotika miatt sokan ítélték botrányosnak: a klérus és számos szervezet tiltakozott.
A politikában a szélsőjobboldal gyűlölte, a baloldalnak túl polgári és sztáros volt. 1944-ben, a német megszállás idején a Gestapo letartóztatta, három hónapig tartották fogva, valószínűleg Újszászy Istvánról, a hírszerzés főnökéről és ifj. Horthy Miklósról faggatták. A háború után a hivatalos művészeti irányítás nem támogatta, 1951. február 9-én elhagyta az országot, Brazíliában, majd Amerikában élt visszavonultan. Sose látogatott haza.
(háború, születés, tilt)
[Részletek...]
[1912-10-06] Auguste Marie Francois Beernaert belga politikus születése (+1912. okt. 6.). Hágai Döntőbíróság, Interparlamentáris Únió. Béke Nobel díjat kapott 1909-ben.
(halál)
[Részletek...]
[1910-10-17] Julia Ward Howe amerikai költő és írónő születése New York-ban (+1910. okt. 17.). Vak férjével - aki abolicionista reformer politikus volt - együtt szerkesztette a rabszolga-felszabadításért szót emelő Commonwealth című folyóiratot; emellett a női választójogról is írt. Költészetének legismertebb darabja a magyarul "János bácsi a csatában" kezdetű ironikus harci dal.
(halál)
[Részletek...]
[1910-05-28] Mikszáth Kálmán író, akadémikus születése (+1910. máj. 28.). A magyar kritikai realista próza nagymestere. Legjellemzőbb művei a nemesi középosztály értékvesztését és lecsúszását bemutató regények (A gavallérok, A Noszty fiú esete Tóth Marival). Szarkasztikus gúnnyal ábrázolta a század politikai életét (Új Zrínyiász, Két választás Magyarországon). Írásai főként anekdotákra épültek. További ismert művei: A két koldusdiák, A beszélő köntös, Szelistyei asszonyok, Akli Miklós, Szent Péter esernyője, Különös házasság, A fekete város.
(halál)
[Részletek...]
[1908-11-04] Joseph Rotblat halála (szül. 1908. nov. 4.). Béke Nobel-díj 1995-ben a nukleáris fegyverek politikai szerepének csökkentéséért és hosszú távon betiltásukért tett erőfeszítéseiért, közösen a Pugwash konferencia a tudományról és világügyekről (Pugwash Conferences on Science and World Affairs, 1957, Kanada) mozgalommal, melynek 1957-73 titkára, 1988-tól elnöke volt.
A második világháború idején fizikusként dolgozott az amerikai atombombát megvalósító Manhattan-terven, azonban 1944-ben morális alapon otthagyta azt, ugyanis ekkorra világossá vált, hogy Németország képtelen lesz nukleáris fegyvert el?állítani.
? volt az utolsó él? aláírója az 1955-ös Russel-Einstein nyilatkozatnak, melyben kimagasló tudósok álltak ki a nukleáris fegyverek nélküli világ mellett.
(háború, konferencia, Nobel-díj, születés, tilt)
[Részletek...]
[1908-11-04] Joseph Rotblat születése (+2005. aug. 31.). Béke Nobel-díj 1995-ben a nukleáris fegyverek politikai szerepének csökkentéséért és hosszú távon betiltásukért tett erőfeszítéseiért, közösen a Pugwash konferencia a tudományról és világügyekről (Pugwash Conferences on Science and World Affairs, 1957, Kanada) mozgalommal, melynek 1957-73 titkára, 1988-tól elnöke volt.
(konferencia, Nobel-díj, születés, tilt)
[Részletek...]
[1908-07-26] Az FBI amerikai nyomozóhivatal létrehozása (Special Agent Force, 1935. júl. 1-től Federal Bureau of Investigation).
(Művészeket, politikusokat, mozgalmárokat, egyháziakat, tudósokat ... mindenkit megfigyeltek. Pl. Albert Einsteinről ezernégyszáz oldalas archívumot őriz.)
[Részletek...]
[1908-02-12] Jean Effel (Francois Lejeune) francia karikaturista születése (+1982. okt. 11.). Szellemes politikai karikatúráival, bájos figuráival világszerte ismertté vált. Több mint 17 ezer rajzot készített. A világ és az ember teremtését szatirikusan ábrázoló rajzgyűjteményei (Az ember teremtése, Adám és Éva) Magyarországon is megjelentek.
(megjelent, születés)
[Részletek...]
[1906-12-26] Zichy Jenő politikus, Ázsia-kutató, akadémikus halála (szül. 1837. júl. 5.). Országgyűlési képviselőként sokat tett a magyar mezőgazdaság és ipar fejlesztése érdekében. Erőfeszítései nyomán indult meg az ország 86 városában az alsó fokú iparoktatás. Három tudományos expedíciót szervezett Ázsiába, a magyarság őshazájának felkutatására. Útjairól könyvekben számolt be. Az utazásai során összegyűjtött anyagból létrehozott magánmúzeumát és könyvtárát a fővárosra hagyta.
(halál)
[Részletek...]
[1905-07-29] Dag Hammarskjöd Nobel-békedíjas svéd politikus, diplomata születése (+1961. szept. 17.). 1953-tól haláláig az ENSZ főtitkára. Repülőgép szerencsétlenség áldozata lett Zambiában, halála után 1961-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki.
(születés)
[Részletek...]
[1905-01-03] Szentpéterváron a Putyilov-gyárban sztrájkba léptek a munkások. A sztrájk más vállalatokra is kiterjedt és január 8-ra általánossá vált. Gazdasági és politikai követelések hangzottak el. A véres vasárnapon, január 22-én ezernél többen haltak meg a cári csapatok sortüzei miatt. Ezzel kezdődött az 1905-ös orosz forradalom.
(sztrájk)
[Részletek...]
[1904-04-22] Robert Oppenheimer amerikai fizikus születése (+1967. febr. 18.). A II. világháború idején vezető szerepet vállalt az atombomba kifejlesztésében, de Hirosima tragédiája után szembefordult a hidegháborús politikával és tiltakozott a hidrogénbomba kifejlesztése ellen. 1954-ben megfosztották állásától, ezután már csak elméleti kutatásokkal foglalkozhatott.
(háború, születés, tilt)
[Részletek...]
[1904-04-22] Robert Oppenheimer amerikai fizikus, akadémikus halála (szül. 1904. ápr. 22.). A molekulafizika és a magfizika egyik úttörője. A II. világháború idején vezető szerepet vállalt a Manhattan-tervben, amelynek célja az volt, hogy megelőzzék a náci Németországot az atombomba kifejlesztésében. Hirosima tragédiája ráébresztette a tudósok felelősségére az emberiségért, ezért szembefordult a Pentagon hidegháborús politikájával és tiltakozott a hidrogénbomba kifejlesztése ellen.
(Hiába, Teller Ede megcsinálta. Nobel díjat ugyan nem kapott érte, de az ignoble, méltatlan szó kifacsarásával elnevezett csúfos Ig Nobel díjat, amit a bostoni Harvard egyetemen osztanak ki, megkapta Béke kategóriában. Az indoklás szerint egész életében azon munkálkodott, hogy örökre megváltozzon a béke fogalmának jelentése.)
(háború, születés, tilt)
[Részletek...]
[1903-06-25] George Arthur Orwell (Eric Blair) angol író, kritikus, újságíró halála (szül. 1903. jún. 25.).
1945-ben jelent meg politikai szatírája, az Animal Farm (Állatfarm). Szerencséjére a Nyugat antikommunizmusa ezt fölkapta, így világhíru lett az 1949-ben írt, a világ minden birodalmát és bármilyen színu diktatúráját leleplezo sci-fije is, a Nineteen Eighty-four (1984).
(születés)
[Részletek...]
[1903-06-25] George Arthur/Eric Blair Orwell angol író, kritikus, újságíró születése (+1950. jan. 21.). Akárcsak Kipling, Indiában született, ahol apja gyarmati tisztviselő volt. A burmai brit rendőrség tagja lett, de a gyarmati politikától megundorodva visszatért Angliába, ahol tanítóként és bolti eladóként dolgozott.
1945-ben jelent meg politikai szatírája, az Animal Farm (Állatfarm). Szerencséjére a Nyugat antikommunizmusa ezt fölkapta, így világhíru lett az 1949-ben írt, a világ minden birodalmát és bármilyen színu diktatúráját leleplezo sci-fije is, a Nineteen Eighty-four (1984).
- + -
„Azért írok, mert előttem van valami hazugság, amit le akarok leplezni, valami tény, amire föl akarom hívni a figyelmet.”
"Mindenki egyenlő, de vannak, akik egyenlőbbek."
(születés)
[Részletek...]
[1902-02-07] Jahn Ferenc orvos születése (+1945. márc. 8.). A modern város-szociográfia úttörője. A munkásokat gyógyította, részt vett a kommunista párt munkájában. Politikai tevékenysége miatt 1942-ben elítélték. A jugoszláv partizánok támogatása miatt 1944-ben koncentrációs táborba vitték, Dachauban halt meg.
(születés)
[Részletek...]
[1901-03-27] Szato, Eiszaku japán politikus halála (szül. 1901. márc. 27.). 1974-ben Nobel-békedíjat kapott megosztva az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásáért folytatott tevékenysége és az atomsorompó-szerződés japán aláírása elismeréséül.


Zöld Város Napok (Európában Brüsszel, Amerikában Los Angeles központtal):
http://www.urbangreendays.org
- - - - - - - - - -
(aláírás, születés)
[Részletek...]
[1899-07-21] Ernest Hemingway amerikai író születése (+1961. júl. 2.). Pulitzer-díj 1953, irodalmi Nobel-díj 1954. A Búcsú a fegyverektől (A Farewell to Arms, 1929) a háború értelmetlenségét gyönyörű szerelmi történetben ábrázolja.
"A politika a történelem ellenőrizhetetlen része." (Hemingway)
A Kilimandzsáró hava nemsokára már csak regényének címeként marad fenn - a valóságban rohamosan tűnik el a globális fölmelegedés miatt.
(háború, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1899-05-18] Az első nemzetközi békekonferencia Hágában, Európa, Ázsia és Amerika 26 országának csúcstalálkozója.
(II. Miklós orosz cár kezdeményezte, noha az ő külpolitikáját is a hódítás, terjeszkedés, a befolyási övezetek kiterjesztésének igénye jellemezte.)
(konferencia)
[Részletek...]
[1897-09-26] VI. Pál pápa (Giovanni Battista Montini) halála (szül. 1897. szept. 26.). 1963-ban választották pápává, befejezte a XXIII. János által összehívott II. Vatikáni Zsinatot (1962-65). Az első pápa volt, aki mind az öt világrészt felkereste.
Úgynevezett keleti politikája a kelet-közép-európai szocialista országokkal való jobb kapcsolatok kialakítását célozta volna. Ennek jegyében fogadta 1977-ben Kádár Jánost, az MSZMP akkori első titkárát a Vatikánban. 1974-ben ő mentette fel Mindszenty József bíborost – annak minden tiltakozása ellenére - esztergomi érseki és prímási méltóságából.

Kiadta a Humanae Vitae enciklikát, amelyben az általa kinevezett tudóscsoport állásfoglalását semmibevéve megerősítette minden nem-természetes fogamzásgátlás tilalmát.
(Ezt ugyan a gazdag országokban nem csak a párok, de még a papok sőt püspökök se veszik komolyan, de éppen a szegény országokban, ahol katasztrófális a népességrobbanás, az egyszerű emberek sorsát erősen befolyásolja.)

(születés, tilt)
[Részletek...]
[1895-11-22] Vallásszabadság Magyarországon: szabadon követhető bármely vallás, a felekezetenkívüliség is elismert, a politikai jogok gyakorlása nem függ a vallási hovatartozástól (XLIII. törvény).
(törvény)
[Részletek...]
[1894-04-05] Zsedényi Béla politikus, jogakadémiai tanár születése (+1955. febr. 8.). A debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés elnöke volt. 1950-ben letartóztatták és koholt vádak, hamis bizonyítékok alapján kémkedés és államellenes összeesküvés miatt életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. A börtönben halt meg. 1963-ban rehabilitálták, de erről a közvélemény csak 1989 júliusában értesülhetett.
(születés)
[Részletek...]
[1894-02-18] Cedric Prakash SJ-nek Rafi Ahmed Kidwai díjat adományozott az USÁ-ban élő muzulmán indiaiak első országos közgyűlése (Santa Clara).

Rafi Ahmed Kidwai (1894. febr. 18. – 1954. okt. 24.) indiai muzulmán politikus volt.
[Részletek...]
[1892-05-30] Keleti Károly statisztikus, akadémikus halála (szül. 1833. júl. 18.). Az Országos Statisztikai Hivatal első igazgatója, az 1869-es népszámlálás szervezője.
- + -

("A sátán rászedte Dávidot, hogy számlálja meg népét. ... De fővezére ellene vetette: ... Miért követeli az én uram ezt? Miért terhelje ez a bűn Izraelt?
De a király szava kötelezte Joábot, bejárta tehát egész Izraelt, és átadta a népszámlálás eredményét Dávidnak. Egész Izraelben egymillió-százezer kardforgató ember volt.
Istennek nem tetszett a népszámlálás, ezért megbüntette Izraelt.

Gád, a látóember elment Dávidhoz és elmondta az Úr üzenetét: Válassz, hogy három évig éhség dühöngjön, vagy három hónapig ellenség pusztítson, vagy három napig pestis."
Krónikák első könyve 21. fej., ld. még Sámuel második könyve 24. fej.)
- + -
Nem maradt fenn, hogy a gyűjtögető vagy nomád állattenyésztő népcsoportok mit gondoltak kényszerű vándorlásaik okairól. Konfucius - i.e. 551-479 -, Platón i.e. 427-343 - és Aristoteles - i.e. 384-322 - viszont már foglalkoztak a népesség és a terület eltartóképessége közti ideális aránnyal, melynek megbomlása - különösen a túlszaporodás - szegénységhez, éhséghez, lázadáshoz és egyéb bajokhoz vezethet.
Ezzel szemben pl. a Római birodalomban Augustus császársága alatt - i.e.31-i.sz.14. - expanzív, a népesség növelését célzó állami népesedéspolitika, a születésszám emelkedését kívánó családjog és örökösödési jog jelent meg, hatalmi szempont, a népességszám és a katonai erő közti, akkor még merev összefüggés miatt. Hiszen a gyorsan terjeszkedő birodalomban a római népesség részaránya rohamosan visszaesett a leigázottakhoz képest.
Európában és más kontinenseken is - elsősorban hatalmi, katonai szempontok miatt - a népességnövekedés előnyeit hangoztató szemlélet volt irányadó. Ezt támogatta a merkantilista közgazdasági irányzat is a 17-18. században, mely szerint a gazdagság forrása a népesség ill. annak munkaereje. A gyarmatosítás a népesség egy részének Európából való kiáramlását lehetővé, sőt szükségessé tette, így a népességnövekedést pártoló szemlélet a 20. század közepéig általánosan fennmaradt. Pedig olyan gondolkodók, mint Morus, Machiavelli, Montesquieu, Adam Smith egyaránt hangsúlyozták a nem-növekvő népességszám szükségességét a gazdaság és társadalom előnyös fejlődése érdekében.

Az USA bevándorlási politikáját is a növekedés-mánia határozta meg sokáig: az óriási mezőgazdasági területeknek és természeti kincseknek kiaknázását a népesség növekedése tette lehetővé, különösen a fiatal, de már munkaképes korú és képzett bevándorlók, akik felnevelésének költségeit más országok állták.
(A természet romlása, a romlás természete, 125. old.)
(Az indiánoknak és az élővilágnak nyilván nem volt "szükséges és áldásos" a bevándorlás. Környezeti válságunk fő okát, az emberiség katasztrofális túlnépesedésbe sodródását hatalmi és profit érdekek mozgatták évezredek óta - csak ma már kiáramolni sincs hová, akár leigázó-gyarmatosító módon, a népességnek.)
(halál)
[Részletek...]
[1892-01-10] Gönczy Pál pedagógus, oktatáspolitikus születése (+1892. jan. 10.). A pesti református főgimnázium alapító igazgatója. A főrendiház tagjaként jelentős szerepet játszott az 1868-as népiskolai törvény végrehajtásában. Egyik megszervezője volt a zeleméri árvagyermek-nevelőintézetnek.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1890-02-10] Borisz Leonyidovics Paszternak Nobel-díjas szovjet-orosz költő, író halála (szül. 1890. febr. 10.). Legismertebb műve, a Doktor Zsivago 1957 végén jelent meg. Politikai nyomásra le kellett mondania az 1958-ban neki ítélt irodalmi Nobel-díjról.

(Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1889-11-16] Kéthly Anna szociáldemokrata politikus születése (+1976. szept. 7.). 1922-1948 között az MSZDP vezetőségének tagja. 1948-ban a két munkáspárt egyesülésének ellenzése miatt kizárták a pártból, 1950-ben összeesküvés és kémkedés koholt vádjával letartóztatták, 1954-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, de még ez év végén egyéni kegyelemmel szabadult. 1956-ban részt vett az SZDP újjászervezésében, november 2-4. között Nagy Imre kormányának államminisztere volt. A II. Internacionálé bécsi értekezletén értesült a szovjet intervencióról, és nem tért vissza Magyarországra. 1962-ben az 1954-es vádak alól felmentették, de egyúttal államellenes tevékenység miatt ugyanannyi évre ítélték, amennyit a börtönben töltött. 1990-ben hazahozták hamvait, és a 301-es parcellában helyezték el. 1994-ben rehabilitálták.
(1925-ben és 1930-ban is aláírta a hadkötelezettség-elleni világméretű tiltakozást.)
(születés, tilt)
[Részletek...]
[1888-08-22] Trefort Ágoston művelődéspolitikus, miniszter, akadémikus, az MTA elnöke halála (szül. 1817. febr. 6.). Az 1848-as kormányban államtitkár, 1872-től több kormányban is vallás- és közoktatásügyi miniszter. Az 1879. évi ún. népiskola-törvénnyel bevezette a magyar nyelv kötelező jellegű elemi iskolai oktatását. Érdemeket szerzett a magyar műemlékvédelemben, s a Zeneakadémia felállításában.
(halál)
[Részletek...]
[1886-06-06] Bajcsy-Zsilinszky Endre újságíró, politikus halála (szül. 1886. jún. 6.). A nyilas rögtönítélő hadbíróság halálos ítéletét végrehajtva ezen a napon Sopronkőhidán társaival együtt kivégezték.
(születés)
[Részletek...]
[1884-09-18] Slachta Margit keresztény politikus halála Buffaloban (szül. 1884. szept. 18.). 1920-tól a magyar parlament első női képviselője volt. 1946 február 1-jén egyedül szavazott a köztársaság kikiáltása ellen. Mentelmi jogát hosszabb-rövidebb időre többször is felfüggesztették. Egy évig illegalitásban élt, majd a vasfüggöny végleges legördülése előtt Nyugatra távozott.
(születés)
[Részletek...]
[1883-12-16] Kós Károly építész, grafikus, író, könyvkiadó, politikus születése (+1977. aug. 25.). A szecesszió stílusáramlatának hatására tanulmányozta pátriája, a Székelyföld, Kalotaszeg népművészetét és azt épületeinek díszítésekor és grafikai munkáiban felhasználta.
(születés)
[Részletek...]
[1883-12-16] Kós Károly építész, író, grafikus, könyvkiadó halála (szül. 1883. dec. 16.). Ő tervezte a budapesti Állatkert pavilonjait és a Városmajor utcai iskolát, a zebegényi templomot, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot. Regényei és elbeszélései Erdély múltját dolgozták fel. Jelentős szerepet játszott Erdély politikai és művészeti életében, otthona az erdélyi magyar szellemi élet egyik központja volt. Erdély c. kultúrtörténeti művét saját maga illusztrálta. A szecessziós népi-nemzeti irányzat egyik vezetője volt, pátriája, a Székelyföld, Kalotaszeg népművészetét épületeinek díszítésekor és grafikai munkáiban felhasználta.

(születés)
[Részletek...]
[1883-07-29] Menekülés közben olasz partizánok elfogták Benito Mussolini olasz fasiszta diktátort (szül. 1883. júl. 29.), barátnőjével, Clara Petaccival együtt kivégezték, és holttestüket Milánóban közszemlére tették.
Mussolini 1922-ben feketeingesei élén bevonult Rómába, átvette a hatalmat, s fasiszta diktatúrát épített ki. 1935-től fokozatosan közeledett Hitlerhez. Gyengébben felszerelt csapatainak állandóan a németekre kellett támaszkodnia, politikájában is egyre inkább Hitler igényeinek kiszolgálójává vált. 1943-ban megbuktatták, internálták, de a németek kiszabadították és a rövid időre létrehozott észak-olasz bábállam, a Salói Köztársaság miniszterelnöke lett.

(születés)
[Részletek...]
[1883-06-05] John Maynard Keynes angol közgazdász születése (+1946. ápr. 21.). A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete címu muvében új gazdaságtani-gazdaságpolitikai elméletet fejtett ki, lefektetve az állammonopolista kapitalizmus gazdaságelmélet alapját. 1941-ben az angol központi bank igazgatójává nevezték ki, 1942-ben bárói rangot kapott. Fontos szerepet játszott 1944-ben a Bretton Woodsban folyó konferencián, az új kapitalista nemzetközi pénzügyi rendszer és intézményei (a Nemzetközi Valuta Alap és Világbank) kialakításában.
- + -
Érdekes, hogy Smith és Keynes, ez a két híres kapitalista közgazdász egy napon született.
Keynes így foglalta össze etikai szemléletét: "Megmaradtam, és mindig is meg fogok maradni morál nélkülinek."
1930-ban így ír: "Talán még száz évig kell magunknak és egymásnak mondanunk, hogy a becsületesség aljas dolog és a hitványság becsületesség. Az aljasság, fukarság hasznos és szükséges, míg a becsületesség nem. Csak a hitványság, irigység, kapzsiság és versengés tud végleg kivezetni bennünket a hiány sötét alagútjából. ...

Amikor az a nap eljönne, lehetőség lenne az erkölcsi törvények megváltoztatására is. Meg tudunk majd szabadulni sok álerkölcsös elvünktől, melyek kétszáz éven át kísértettek bennünket, s amik miatt néhány ilyen utálatos emberi tulajdonságot legmagasabb erénnyé magasztaltunk. A pénz, mint vagyon szeretete valamiféle utálatos betegségként lesz ismert, egyikeként a félig bűnös, félig beteges hajlamoknak, melyeket az elmebeteg ember undorodva vall be a szakorvosoknak. Amikor a hiányt legyőzzük, vissza tudunk majd térni az emberiség hagyományos erényeihez. Tisztelni fogjuk azokat, akik most képesek megtanítani minket, hogyan használjuk ki erényesen és jól a napot, az órát."
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1883-04-04] Juhász Gyula költő, újságíró születése (+1937. ápr. 6.). A Nyugat munkatársa. Anna-versei a magyar szerelmi líra legszebb gyöngyszemei közé tartoznak.
- + -
Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
Az ember és a föld csak élt tovább.
Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
És kivirítottak a violák.
A madarak vígabban énekeltek
És gondtalanul járt a szende őz,
A gólyák télre ismét útra keltek
És százszor szebben múlt a csendes ősz.
A börtönök küszöbét dudva verte,
Kivirágzottak az utcakövek,
Illat tömjéne szállt áldón az estbe

S örökre elhervad a gyűlölet.
(Juhász Gyula: Azt álmodtam)
- + -
"Az Ismeretlen Katona halálát ismerős politikusok okozták."
(születés)
[Részletek...]
[1882-01-18] Sylvia Pankhurst angol szüfrazset születése (+1960), aki lányaival együtt küzdött a nők szavazati jogáért, a szakszervezetekért, a nemzetközi szolidaritásért. Négy folyóiratot alapított, 22 könyve jelent meg. Ő alkalmazta az első fekete újságírót (Claude McKay) Angliában. Az első világháború kitörésekor szakított az édesanyja által 1903-ban alapított WSPU-van (Nők szociális és politikai úniója), amelyben addig dolgozott, mert pacifista volt, míg a WSPU támogatta a háborút. Kimutatta, hogy amíg a háború első évében 75 ezer angol katona halt meg, Angliában százezer gyermek halt meg a háború következtében.
(háború)
[Részletek...]
[1881-10-25] Pablo Picasso spanyol festő, grafikus, szobrász halála (szül.: 1881. okt. 25.). A kubizmus egyik atyja.
Minden alkotása - legyen az hatalmas, szimbolikus, politikai tendenciájú vászon, mint a Guernica, könnyed antik szépségű rajz, mint az Ovidius-illusztrációk, kubista programkép, mint a lágy színharmóniájú Harlequin, ragasztott papír, vemhes kecskét ábrázoló szobor, dekoratív kerámia vagy a béke jelképeként rajzolt fehér galamb - magán viseli a spanyol temperamentumú, az egyik pillanatban a fasizmus ellen heroikusan küzdő, tragédiát látó, a másik pillanatban bohócként kacagó művész hallatlanul sokrétű egyéniségének jegyeit.
[Részletek...]
[1879-11-07] Lev Davidovics Trockij (eredeti neve: Bronstein) szovjet-orosz politikus, forradalmár születése (+1940. aug. 21.). Szembekerült Sztálinnal, külföldre távozott. Több országban élt, végül Mexikóban telepedett le, ahol egy spanyol férfi Sztálin megbízásából meggyilkolta.
(születés)
[Részletek...]
[1879-11-01] Teleki Pál politikus, miniszterelnök, akadémikus születése (+1941. ápr. 3.). Először 1920-1921-ben volt kormányfő, másodszor 1939. február 16-ától volt miniszterelnök. Önkezével vetett véget életének a háborúba sodródás miatt (konkrétan nem akarta az örök barátsági szerződést megszegve átengedi a Jugoszláviát megszálló német hadsereget).
(háború, születés)
[Részletek...]
[1877-04-07] Osvát Ernő író halála (szül. 1877. ápr. 7.). A Nyugattal a modern magyar irodalom európai szintű folyóiratát teremtette meg. Megszállott fölfedező volt, iránytmutató írónevelő, a "jól megírtság" és a politikamentesség jegyében.
- + -
"Miért erőszakos valaki? Mert nem tud belenyugodni abba, hogy nem erős." (Osvát Ernő: Az elégedetlenség könyvéből.)

(születés)
[Részletek...]
[1876-08-07] Mata Hari (Margaretha Gertrude Zelle) holland táncosnő, kém kivégzése (szül. 1876. aug. 7.). Évekig élt férjével a Távol-Keleten, majd válása után hazatért, és táncosnő lett. Fellépett Berlinben, Londonban, Párizsban és Madridban, s több magas rangú politikus szeretője volt. Ez játszott közre abban, hogy sokan kémnek hitték, s ha volt is némi alapja a feltételezésnek, közel sem volt szuperkém. Döntő bizonyítékok nélkül fogták perbe a franciák a németek javára végzett kémkedés vádjával. Halálra ítélték, és kivégezték. Színpadi neve, a Mata Hari malájul a nap szemét jelenti.
(születés)
[Részletek...]
[1876-01-28] Deák Ferenc politikus, jogtudós, akadémikus halála (szül. 1803. okt. 17.). "A haza bölcse" az 1830-1840-es években a reformellenzék vezéregyénisége volt. 1848-ban az első felelős kormányban igazságügyminiszterként tevékenykedett. 1850-től a passzív ellenállási politika megszemélyesítője, 1861-től a Felirati Párt vezéralakja volt. 1865 áprilisában a Pesti Naplóban jelent meg ún. "húsvéti cikke", amely az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés alapjául szolgált. Az 1870-es években az állam és az egyház szétválasztását és a polgári házasságkötés bevezetését szorgalmazta.
(halál)
[Részletek...]
[1875-03-02] Jászi Oszkár újságíró, politikus halála (szül. 1875. márc. 2.). A magyarországi radikalizmus vezető alakja és teoretikusa. Bemutatta a nemzetiségi kérdés és a társadalmi haladás összefüggéseit. Emigrációban halt meg, hamvait 1991. június 17-én temették magyar földbe.
(születés)
[Részletek...]
[1873-03-23] Megalakult a Magyarországi Munkáspárt, a hazai munkásság első politikai pártja.
[Részletek...]
[1871-02-02] Eötvös József író, költő, politikus, akadémikus halála (szül. 1813. szept. 3.). A magyar realista regényírás első nagy mestere: A falu jegyzője, Magyarország 1514-ben. Az 1840-es években a centrista ellenzék vezetőjeként harcolt a jobbágyság felszabadításáért és Magyarország demokratikus átalakulásáért. 1848 március után az első felelős kormányban vallás- és nevelésügyi miniszter volt, szeptemberben emigrált. 1853-tól ismét részt vett a közéletben. 1867-től haláláig vallás- és közoktatási miniszter volt.
(halál)
[Részletek...]
[1869-10-02] Móhandász Karamcsand Gandhi születése India Gujarat államában (+1948. jan. 30.). Londonban szerzett ügyvédi képesítést, majd 1893-tól a Dél-Afrikában élő indiai közösség vezetője volt. Hazatérése után (1914) békés küzdelmet hirdetett az angol gyarmatosítók ellen. Az Indiai Nemzeti Kongresszus elnöke (1924-1937).
Az indiai nép még életében a Mahátma - Nagy Lélek - névvel tüntette ki.
India 1947-es függetlenné válása után egy reakciós, fanatikus hindu gyilkos merényletének áldozata lett. (A békességet keresőket gyakran árulónak tartják és üldözik saját közösségük fanatikusai.)
Az erőszak, a kasztrendszer, a vallási ellenségeskedések ellen, a faluközösségek és a kézműipar érdekében lépett fel.


Az erőszakmentességet (az "ahimsa" - nem-ártás - és a "satiagraha" - az igazsághoz ragaszkodás - harmóniáját) politikai, társadalmi és vallási hatóerővé, mozgalommá tette.

(születés)
[Részletek...]
[1869-10-02] j-Delhiben egy vele egy valláson lévő meggyilkolta Gandhit (szül. 1869. okt. 2.), mint vallási közössége harcának árulóját.
(Mohandász Karamcsand) Mahátma Gandhi indiai politikus, az indiai függetlenségi mozgalom kezdeményezője és legjelentősebb vezetője. A brit gyarmati hatóságok többször bebörtönözték, ő pedig több ízben folytatott éhségsztrájkot. Az erőszak alkalmazása helyett az angol hatóságokkal való "együtt nem működés" békés harcát hirdette.
(A békét keresőket saját közösségük szélsőségesei gyakran árulónak tekintik.)
- + -
"Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd."
(sztrájk, születés)
[Részletek...]
[1869-10-02] [sms] Móhandász Karamcsand Gandhi szül.(Gujarat, India) Az eroszakmentességet politikai hatóerové tette.
[Részletek...]
[1869-09-17] Christian Lous Lange norvég politikus halála (szül. 1869. szept. 17.). 1899-ben a IX. Interparlamentáris Konferencia titkára volt, majd a Nobel-békedíj norvég bizottságának titkára. Évtizedekig a Nobel Intézetben dolgozott, 1909-től az Interparlamentáris Unió főtitkára. Miután az I. világháború idején a brüsszeli iroda megszűnt, Lange sokat küzdött a szervezet újjáélesztéséért, mert szerinte a semleges országoknak jelentős szerepe van a tartós béke megteremtésében. 1921-ben Nobel-békedíjat kapott megosztva Karl Hjalmar Brantinggal.
(háború, konferencia, születés)
[Részletek...]
[1867-12-22] [idezet] Báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter az országgyűlés elé terjesztette az emancipációs törvényt, amely kimondta, hogy "az ország izraelita lakosai minden polgári és politikai jog gyakorlására a keresztény lakosokkal egyaránt jogosultak".
(törvény)
[Részletek...]
[1865-04-14] Woodrow Wilson amerikai politikus születése (+1924. febr. 3.). 1913-21 között az Egyesült Államok 28. elnöke.
Az I. világháború utáni béketárgyalásokon híres 14 pontját az igazságos békéről tárgyalási alapnak tekintették a hadviselő felek, érvényesítésükre mégsem került sor, annak ellenére, hogy személyesen is jelen volt a párizsi tárgyalásokon. 1919-ben Béke Nobel-díjat kapott. Jelentős szerepe volt a Népszövetség létrehozásában és a Szovjetunió elleni intervencióban.
1920-ban agyvérzést kapott, elnökségének utolsó fél évét ágyhoz kötötten, bal oldalára lebénulva töltötte, de a Fehér Háznak ezt sikerült titokban tartania, a hatalmat szűk tanácsadói köre gyakorolta.
- + -
Nem csak a Szovjetunióban volt szokás, hogy vezetőinek, pl. Brezsnyev, Andropov, Csernyenko halálos betegségeit eltitkolták, miközben pl. folyt az európai rakétaválság.
Roosevelt a jaltai csúcs után két hónappal meghalt: vajon Európa sorsát mennyire befolyásolta, hogy gyenge alkut folytatott Sztálinnal?
Az ifjúság-szimbólum John F. Kennedy akkor sem élt volna már sokáig, ha 1963-ban Dallasban nem gyilkolják meg, mert számos kór gyötörte.
Abraham Lincoln is egy éven belül betegségben halhatott volna meg, ha 1865. ápr. 14-én színházi páholyában nem lövik le.
Ősi példa Szigetvár ostroma, ami közben a támadó sereg táborában elhunyt a szultán, de sikerült titokban tartani s a török ostrom folyt tovább a győzelemig.
Francois Mitterand már évek óta állandó orvosi kezelés alatt állt prosztatarákja miatt és gyakori depresszió jellemezte, 1988-ban mégis újra indult az elnökségért, nagy többséggel győzött is, választói nem is sejthették az igazságot államtitoknak minősíttetett egészségi állapotáról. Halála után kezelőorvosa 1996-ban kiadott könyvében elismerte: "1994 novemberétől az elnök megítélésem szerint már nem volt alkalmas tisztségére. A betegségén kívül igazán már semmi nem érdekelte." (Forrás: HVG)
(háború, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1864-09-14] Viscount Cecil of Chelwood angol politikus születése (+1958. nov. 24.). 1927-ben a genfi leszerelési tanácskozásokon meggyőződését és kormánya utasításait nem tudta összeegyeztetni, ezért kilépett a kormányból. 1923-1945 közt a Népszövetség elnöke volt. Béke Nobel-díjat kapott 1937-ben.


(Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1863-10-16] Sir Joseph Austen Chamberlain Nobel-békedíjas (1925) angol konzervatív politikus születése (+1937. márc. 16.). Külügyminiszterként (1924-1929) az ő kezdeményezésére született 1925-ben a locarnói egyezmény, amelyben Olaszország és Nagy-Britannia szavatolta a német-francia és a német-belga határok sértetlenségét.
(Olaszország aztán szavatolta ..., különösen Mussolini.)
(egyezmény, születés)
[Részletek...]
[1863-09-15] Arthur Henderson angol politikus halála (szül. 1863. szept. 15.). Nobel-békedíjat kapott 1934-ben. Részt vett a Népszövetség megalakításában, 1932-1933-ban a genfi leszerelési konferencia elnöke volt.
(konferencia, születés)
[Részletek...]
[1862-04-02] Nicolas Murray Butler Nobel-békedíjas (1931) amerikai újságíró, pedagógus halála (szül. 1862. ápr. 2.). Az USÁ-ban és Európában is fáradhatatlanul tevékenykedett a béke és a megértés ügyében. 1927. április 6-án a nyilvánossághoz fordult, hogy az összes állam nemzetközi szerződésben jelentse ki, hogy a háború nem alkalmas eszköz a nemzetközi politika vitás kérdéseinek eldöntésére.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1862-03-28] [sms] Aristide Briand francia politikus szül.A Briand-Kellogg-paktum bűnténynek minősít minden háborút.

(háború)
[Részletek...]
[1862-03-28] Aristide Briand francia politikus (Béke Nobel díj 1926) születése (+1932. márc. 7.). Hadügyminiszter is volt, de végül társszerzője a Briand-Kellogg-paktumnak (ld. aug. 27.), amely bűnténynek minősített mindenfajta háborút.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1861-05-08] Teleki László politikus, író, akadémikus születése (+1861. máj. 8.). 1852-ben távollétében halálra ítélték 1848-49-es szerepléséért. 1861-ben tért haza, országgyűlési képviselő és az 1848-as jogalapon álló Határozati Párt vezetője lett. Az erkölcsi felelősség fokozódó súlya alatt összeroppanva öngyilkos lett. Irodalmi munkásságának legmaradandóbb műve a Kegyenc című történelmi tragédiája.

- + -
"Csak bosszút ne... - egy csapásra sújt le bűnöst és büntetőt!" (Teleki László: Kegyenc)
(halál)
[Részletek...]
[1861-04-22] Az "őszirózsás forradalom" idején a lakásába behatoló, a vesztes és az egy ősznyi háborút ígérő népbutítással szemben ötévnyi szenvedést hozó frontról elkeseredetten hazatérő katonák családja szemeláttára agyonlőtték gróf Tisza István jogász és közgazdász politikust (szül. 1861. ápr. 22.), aki - akkori miniszterelnökként – Magyarországot beléptette az I. világháborúba.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1861-04-22] Tisza István gróf politikus születése (+1918. okt. 31.). 1903-1905 közt, majd 1913. június 10-től 1917. június 15-ig volt miniszterelnök. Bár sokáig ellenezte a Szerbia elleni hadüzenetet, végül az ő vezetésével került Magyarország az I. világháborúba. Az "őszirózsás forradalom" idején a harcterekről hazatérő elkeseredett katonák az otthonába betörve, családjának szeme láttára kivégezték.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1860-11-23] Karl Hjalmar Branting svéd politikus (Béke Nobel díj 1921) születése (+1925. febr. 24.).
Miniszterelnökként küzdött a leszerelésért és a katonaidő csökkentéséért.
(születés)
[Részletek...]
[1858-11-17] Robert Owen angol gyáros, utópista szocialista halála (szül. 1771. máj. 14.). A társadalom megváltoztatásáért folytatott küzdelemben ellenezte a gazdasági és politikai harcot, és az emberek átnevelését tartotta elsődlegesnek. Elképzeléseit Skóciában, majd Amerikában létesített kommunisztikus közösségeiben tette próbára, de vállalkozásai gazdaságilag sikertelenek voltak. Később aktív szerepet játszott a szakszervezeti mozgalomban.
(halál)
[Részletek...]
[1858-10-27] Theodore Roosevelt politikus halála (szül. 1858. okt. 27.). New York állam rendőrfőnöke majd kormányzója, 1901-ben mindmáig legfiatalabbként lett USA elnök (1909-ig), nem választással, hanem alelnökként McKinley elnök meggyilkolása után. Agresszív politika Latin-Amerikában, a Panama-földszoros megszerzése, Kuba megszállása. Még aktív elnökként Nobel-békedíjat kapott 1906-ban "az orosz-japán háború befejezéséért folytatott közvetítő tevékenységéért".
(Ma az USA hatalmi szóval dönthet el viszályokat, de Roosevelt elnöksége idején még egyáltalán nem volt a mai világhatalom. A két világháborúban az európaiak összeverték egymást, az USA pedig nevető harmadikként, távoli hátországgal sértetlenül és győztesen került ki mindkettőből.)
(háború, születés)
[Részletek...]
[1856-12-28] Woodrow Wilson amerikai politikus születése (+1924. febr. 3.). 1913-21 között az Egyesült Államok 28. elnöke.
Az I. világháború utáni béketárgyalásokon híres 14 pontját az igazságos békéről tárgyalási alapnak tekintették a hadviselő felek, érvényesítésükre mégsem került sor, annak ellenére, hogy személyesen is jelen volt a párizsi tárgyalásokon. 1919-ben Béke Nobel-díjat kapott. Jelentős szerepe volt a Népszövetség létrehozásában és a Szovjetunió elleni intervencióban.
1920-ban agyvérzést kapott, elnökségének utolsó fél évét ágyhoz kötötten, bal oldalára lebénulva töltötte, de a Fehér Háznak ezt sikerült titokban tartania, a hatalmat szűk tanácsadói köre gyakorolta.
- + -
Nem csak a Szovjetunióban volt szokás, hogy vezetőinek, pl. Brezsnyev, Andropov, Csernyenko halálos betegségeit eltitkolták, miközben pl. folyt az európai rakétaválság.
Roosevelt a jaltai csúcs után két hónappal meghalt: vajon Európa sorsát mennyire befolyásolta, hogy gyenge alkut folytatott Sztálinnal?
Az ifjúság-szimbólum John F. Kennedy akkor sem élt volna már sokáig, ha 1963-ban Dallasban nem gyilkolják meg, mert számos kór gyötörte.
Abraham Lincoln is egy éven belül betegségben halhatott volna meg, ha 1865. ápr. 14-én színházi páholyában nem lövik le.
Ősi példa Szigetvár ostroma, ami közben a támadó sereg táborában elhunyt a szultán, de sikerült titokban tartani s a török ostrom folyt tovább a győzelemig.
Francois Mitterand már évek óta állandó orvosi kezelés alatt állt prosztatarákja miatt és gyakori depresszió jellemezte, 1988-ban mégis újra indult az elnökségért, nagy többséggel győzött is, választói nem is sejthették az igazságot államtitoknak minősíttetett egészségi állapotáról. Halála után kezelőorvosa 1996-ban kiadott könyvében elismerte: "1994 novemberétől az elnök megítélésem szerint már nem volt alkalmas tisztségére. A betegségén kívül igazán már semmi nem érdekelte." (Forrás: HVG)
(háború, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1856-03-06] Bezerédj István reformpolitikus születése (+1856. márc. 6.). Az első olyan földesúr, aki 1836 után jobbágyaival örökváltsági szerződést kötött, s 1844 után önként adófizetést vállalt.
(halál)
[Részletek...]
[1856-02-04] Giesswein Sándor katolikus pap, keresztényszocialista politikus, akadémikus halála (szül. 1856. febr. 4.). 1878-ban szentelték pappá, 1909-ben lett pápai prelátus. A keresztényszocialista mozgalom egyik megalapítója volt Magyarországon. 1904-től a Keresztényszociális Egyesületek Szövetségének elnöke, 1905-től pedig mint néppárti képviselő a társadalmi igazságosság mellett szólalt fel beszédeiben, sürgette a nemzetiségi jogok megadását, a sztrájkjogot, a nyomor felszámolását. Prohászka Ottokár szellemi elődjének tartják.
(megalapít, sztrájk, születés)
[Részletek...]
[1851-05-29] Léon Victor Auguste Bourgeois francia politikus születése (+1925. szept. 29.). Franciaország főmegbízottja a Népszövetségben 1919-1920-ban, majd a Tanács első elnöke volt. Nobel-békedíjat kapott 1920-ban.
(születés)
[Részletek...]
[1851-05-21] Léon Victor Auguste Bourgeois Nobel-békedíjas (1920) francia politikus halála (szül. 1851. máj. 21.). A Népszövetség létrehozásának szorgalmazója és Franciaország főmegbízottja a Népszövetségben 1919-1920-ban, majd a Tanács első elnöke volt.
(születés)
[Részletek...]
[1850-04-21] Wesselényi Miklós író halála (szül. 1796. dec. 30.). Ellenzéki politikusként követelte a paraszti tulajdont, az örökváltságot és a robot eltörlését, a törvény előtti egyenlőséget, az emberi alapjogokat. Az 1838-as pesti árvízkor a mentés hőse volt.
(árvíz, halál, törvény)
[Részletek...]
[1850-04-21] Wesselényi Miklós politikai író, akadémikus születése (+1850. ápr. 21.). 1817-ben az erdélyi ínség-segélyakció egyik szervezője. 1820-ban barátságot kötött Széchenyivel, s 1821-22-ben együtt tettek nyugat-európai tanulmányutat. 1830-33 között a reformellenzék fő szervezője. 1833-ban a császári cenzúra miatt Bukarestben adatta ki a Balitéletekről című nagy sikerű könyvét, amely hosszú éveken keresztül tiltott könyv volt. 1838-ban a pesti nagy árvíz idején a mentési műveletek hőse.
(árvíz, halál, tilt)
[Részletek...]
[1849-10-06] Batthyány Lajos gróf születése (+1849. okt. 6.). Az első felelős magyar kormány miniszterelnöke. 1848. március 17-én István nádor nevezte ki miniszterelnökké, kormánya április 10-én tette le az esküt. Október 2-án mondott le véglegesen, miután kiegyezést célzó politikája háttérbe szorult. Windischgratz 1849. január 8-án Pesten elfogatta, 1849 nyarán törvénysértő módon halálra ítélték, Haynau 1849. október 6-án kivégeztette.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1849-07-31] Petőfi Sándor költő, politikus halála (szül. 1823. jan. 1.). 1848-ban a márciusi ifjak vezéregyénisége volt. A magyar irodalom meghatározó alakja, versei csaknem minden ismert nyelven megjelentek, költészete a világirodalom részévé vált. A segesvári ütközetben tűnt el, amikor Bem honvédei vereséget szenvedtek a túlerőben lévő cári seregtől.
(halál, megjelent)
[Részletek...]
[1848-08-12] A képviselőház elfogadta az elemi oktatásról szóló törvényjavaslatot. Ezzel ingyenes és kötelező lett az iskolai oktatás 12, illetve a lányok számára 10 éves korig. A jogszabály tárgyalását azonban - a feszült politikai viszonyok miatt - a felsőház elhalasztotta, majd augusztus 25-én levette a napirendről. A dokumentum - bár nem emelkedett törvényerőre - a reformnemzedék oktatáspolitikai irányelveinek megfogalmazásával fontos szerepet kapott.
(törvény)
[Részletek...]
[1848-07-04] Francois-René de Chateaubriand francia író és politikus születése (+1848. júl. 4.). A francia forradalom idején emigrált, a Bourbon-restauráció alatt külügyminiszter, később elutasította Lajos Fülöp rendszerét, majd teljesen visszavonult a politikától és csak az írásnak élt.
A kereszténység szelleme című művében a kereszténység évszázados intézményeit kívánta rehabilitálni. Ő teremtette meg a francia történelmi regény romantikus műfaját. A természet szépségét, az ember romantikus nyughatatlanságát és végletességét, a végtelenség, a távoli világok dicséretét rendkívül érzékletesen és metaforikusan tudta megjeleníteni. Egyik versére Liszt Ferenc kórusművet komponált. Életműve nagy hatással volt Jósika Miklósra és Eötvös Józsefre.
(halál)
[Részletek...]
[1847-01-16] Mikszáth Kálmán író, akadémikus születése (+1910. máj. 28.). A magyar kritikai realista próza nagymestere. Legjellemzőbb művei a nemesi középosztály értékvesztését és lecsúszását bemutató regények (A gavallérok, A Noszty fiú esete Tóth Marival). Szarkasztikus gúnnyal ábrázolta a század politikai életét (Új Zrínyiász, Két választás Magyarországon). Írásai főként anekdotákra épültek. További ismert művei: A két koldusdiák, A beszélő köntös, Szelistyei asszonyok, Akli Miklós, Szent Péter esernyője, Különös házasság, A fekete város.
(születés)
[Részletek...]
[1845-02-15] Elihu Root Nobel-békedíjas (1912) amerikai politikus születése (+1937. febr. 7.). 1905-1909 között Theodor Roosevelt kormányában külügyminiszter, az amerikai békemozgalom elismert vezetője, a nemzetközi békét támogató Carnegie-alapítvány elnöke volt.
(születés)
[Részletek...]
[1841-11-16] Kossuth Ferenc mérnök, politikus, képzőművész halála (szül. 1841. nov. 16.). Kossuth Lajos fia. Európai hírnevet szerzett a vasút-, a hídépítés, valamint az alagútfúrás területén, a Wekerle-kormányban miniszteri tisztet vállalt.
(születés)
[Részletek...]
[1841-01-02] Kossuth Lajos szerkesztésében megjelent a Pesti Hírlap első száma, létrejött Magyarországon a harcos politikai véleménysajtó. A bécsi kormány 1844. július 2-án Kossuthot eltávolította a szerkesztőségből, a lap 1848. július 8-án megszűnt.
(megjelent)
[Részletek...]
[1838-08-24] Kölcsey Ferenc költő, politikus, akadémikus születése (+1838. aug. 24.). A reformkor egyik vezéregyénisége, a Himnusz költője. A magyar nyelv, az örökváltság, a papi tized ügyében írott cikkei és beszédei igen nagy jelentőségűek.

(halál)
[Részletek...]
[1837-07-05] Zichy Jenő politikus, Ázsia-kutató, akadémikus halála (szül. 1837. júl. 5.). Országgyűlési képviselőként sokat tett a magyar mezőgazdaság és ipar fejlesztése érdekében. Erőfeszítései nyomán indult meg az ország 86 városában az alsó fokú iparoktatás. Három tudományos expedíciót szervezett Ázsiába, a magyarság őshazájának felkutatására. Útjairól könyvekben számolt be. Az utazásai során összegyűjtött anyagból létrehozott magánmúzeumát és könyvtárát a fővárosra hagyta.
(születés)
[Részletek...]
[1835-06-26] Herman Ottó természettudós, néprajzkutató, polihisztor, politikus halála (szül. 1835. jún. 26.). 1887-ben megindította és tíz évig szerkesztette a Természetrajzi Füzeteket. Természettudományos munkássága mellett érdeklődése kiterjedt a magyar ősfoglalkozások, a néprajz és a nyelvészet, a régészet területén pedig a paleolitikum körére. Nevéhez fűződött Magyarországon az ősemberkutatás megkezdése. Ő alapította a Magyar Ornitológiai Központot.
(születés)
[Részletek...]
[1833-07-18] Keleti Károly statisztikus, akadémikus halála (szül. 1833. júl. 18.). Az Országos Statisztikai Hivatal első igazgatója, az 1869-es népszámlálás szervezője.
- + -

("A sátán rászedte Dávidot, hogy számlálja meg népét. ... De fővezére ellene vetette: ... Miért követeli az én uram ezt? Miért terhelje ez a bűn Izraelt?
De a király szava kötelezte Joábot, bejárta tehát egész Izraelt, és átadta a népszámlálás eredményét Dávidnak. Egész Izraelben egymillió-százezer kardforgató ember volt.
Istennek nem tetszett a népszámlálás, ezért megbüntette Izraelt.

Gád, a látóember elment Dávidhoz és elmondta az Úr üzenetét: Válassz, hogy három évig éhség dühöngjön, vagy három hónapig ellenség pusztítson, vagy három napig pestis."
Krónikák első könyve 21. fej., ld. még Sámuel második könyve 24. fej.)
- + -
Nem maradt fenn, hogy a gyűjtögető vagy nomád állattenyésztő népcsoportok mit gondoltak kényszerű vándorlásaik okairól. Konfucius - i.e. 551-479 -, Platón i.e. 427-343 - és Aristoteles - i.e. 384-322 - viszont már foglalkoztak a népesség és a terület eltartóképessége közti ideális aránnyal, melynek megbomlása - különösen a túlszaporodás - szegénységhez, éhséghez, lázadáshoz és egyéb bajokhoz vezethet.
Ezzel szemben pl. a Római birodalomban Augustus császársága alatt - i.e.31-i.sz.14. - expanzív, a népesség növelését célzó állami népesedéspolitika, a születésszám emelkedését kívánó családjog és örökösödési jog jelent meg, hatalmi szempont, a népességszám és a katonai erő közti, akkor még merev összefüggés miatt. Hiszen a gyorsan terjeszkedő birodalomban a római népesség részaránya rohamosan visszaesett a leigázottakhoz képest.
Európában és más kontinenseken is - elsősorban hatalmi, katonai szempontok miatt - a népességnövekedés előnyeit hangoztató szemlélet volt irányadó. Ezt támogatta a merkantilista közgazdasági irányzat is a 17-18. században, mely szerint a gazdagság forrása a népesség ill. annak munkaereje. A gyarmatosítás a népesség egy részének Európából való kiáramlását lehetővé, sőt szükségessé tette, így a népességnövekedést pártoló szemlélet a 20. század közepéig általánosan fennmaradt. Pedig olyan gondolkodók, mint Morus, Machiavelli, Montesquieu, Adam Smith egyaránt hangsúlyozták a nem-növekvő népességszám szükségességét a gazdaság és társadalom előnyös fejlődése érdekében.

Az USA bevándorlási politikáját is a növekedés-mánia határozta meg sokáig: az óriási mezőgazdasági területeknek és természeti kincseknek kiaknázását a népesség növekedése tette lehetővé, különösen a fiatal, de már munkaképes korú és képzett bevándorlók, akik felnevelésének költségeit más országok állták.
(A természet romlása, a romlás természete, 125. old.)
(Az indiánoknak és az élővilágnak nyilván nem volt "szükséges és áldásos" a bevándorlás. Környezeti válságunk fő okát, az emberiség katasztrofális túlnépesedésbe sodródását hatalmi és profit érdekek mozgatták évezredek óta - csak ma már kiáramolni sincs hová, akár leigázó-gyarmatosító módon, a népességnek.)
(születés)
[Részletek...]
[1832-03-22] Johann Wolfgang Goethe német költő, író, természettudós, hegymászó születése (+1832. márc. 22.).
1791 és 1817 között a weimari udvari színház igazgatója. 1823-tól visszavonultan élt. 83 éve alatt munkássága az irodalom mellett a természettudomány, színház, képzőművészet, politika területére is kiterjedt. Legfontosabb művei: Az ifjú Werther szenvedései, A vándor vihardala, Mohamed éneke, Prométheusz, Ganümedész, a német irodalmi lázadók mozgalmának, a Sturm und Dragnak és a természetrajongásnak lírai kifejezői. Három fontos drámája: az Egmont, az Iphigénia Tauriszban és a Torquato Tasso. Élete fő műve a Faust.



(halál)
[Részletek...]
[1829-07-26] Auguste Marie Francois Beernaert belga politikus születése (+1912. okt. 6.). Hágai Döntőbíróság, Interparlamentáris Únió. Béke Nobel díjat kapott 1909-ben.
(születés)
[Részletek...]
[1826-10-26] Mocsáry Lajos író, publicista halála (szül. 1826. okt. 26.). A dualizmus korának kiemelkedő politikusa, a nemzetiségi kultúrák egyenjogúsításáért küzdött. Neve a nemzetiségi megbékélés jelképe lett, 1947-ben róla nevezték el a budapesti főiskolai román kollégiumot.
(születés)
[Részletek...]
[1826-02-02] Anthelme Brillat-Savarin francia jogász, politikus és gasztronómus halála (szül. 1755. ápr. 1.). A nagy francia forradalom idején Svájcba, majd az USÁ-ba menekült. Számos munkát publikált a jog és a politikai gazdaságtan témakörében, de ismertté az 1825-ben megjelent gasztronómiai értekezése, "Az ízlés fiziológiája" tette.
(halál, megjelent)
[Részletek...]
[1823-08-15] Schwartner Márton történész, statisztikus születése (+1823. aug. 15.). A magyar statisztika első európai hírű művelője. Kiemelkedő jelentőségű, Statistik des Königreichs Ungarn című könyvében a német egyetemi statisztika leíró módszerét az angol politikai aritmetika kutató irányzatával ötvözte. Ez volt az első statisztikai mű, amely Magyarország népességét és gazdasági helyzetét rendszerbe foglalva ismertette a felvilágosodás eszméitől ösztönözve.
(halál)
[Részletek...]
[1823-01-01] Petőfi Sándor költő, politikus halála (szül. 1823. jan. 1.). 1848-ban a márciusi ifjak vezéregyénisége volt. A magyar irodalom meghatározó alakja, versei csaknem minden ismert nyelven megjelentek, költészete a világirodalom részévé vált. A segesvári ütközetben tűnt el, amikor Bem honvédei vereséget szenvedtek a túlerőben lévő cári seregtől.
(megjelent, születés)
[Részletek...]
[1822-02-23] Berzeviczky Gergely közgazdasági író születése (+1822. febr. 23.). Haladó szellemű felvidéki birtokos, 1784-től Göttingenben tanult, majd beutazta Nyugat-Európát. Kapcsolatban volt a nemesi mozgalommal, majd a magyar jakobinusokkal, de ő elkerülte a felfedeztetést. 1795-től gazdasági tanulmányokkal foglalkozott. 1797-ben Lőcsén jelent meg első jelentős műve, s ez volt az első olyan magyarországi közgazdasági munka, amely Adam Smith angol közgazdász hatására írodott. Elsők között ismerte fel a feudális viszonyok fejlődést gátló voltát, és felhívta a nemesség figyelmét az árutermelés következtében fokozottan kizsákmányolt jobbágyság nehéz helyzetére. Közgazdasági tárgyú írásaiban a merkantilista bécsi gazdaságpolitika ellen küzdött, és rámutatott annak elnyomó jellegére Magyarországgal szemben.
(halál)
[Részletek...]
[1819-05-27] Julia Ward Howe amerikai költő és írónő születése New York-ban (+1910. okt. 17.). Vak férjével - aki abolicionista reformer politikus volt - együtt szerkesztette a rabszolga-felszabadításért szót emelő Commonwealth című folyóiratot; emellett a női választójogról is írt. Költészetének legismertebb darabja a magyarul "János bácsi a csatában" kezdetű ironikus harci dal.
(születés)
[Részletek...]
[1817-12-26] Gönczy Pál pedagógus, oktatáspolitikus születése (+1892. jan. 10.). A pesti református főgimnázium alapító igazgatója. A főrendiház tagjaként jelentős szerepet játszott az 1868-as népiskolai törvény végrehajtásában. Egyik megszervezője volt a zeleméri árvagyermek-nevelőintézetnek.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1817-02-06] Trefort Ágoston művelődéspolitikus, miniszter, akadémikus, az MTA elnöke halála (szül. 1817. febr. 6.). Az 1848-as kormányban államtitkár, 1872-től több kormányban is vallás- és közoktatásügyi miniszter. Az 1879. évi ún. népiskola-törvénnyel bevezette a magyar nyelv kötelező jellegű elemi iskolai oktatását. Érdemeket szerzett a magyar műemlékvédelemben, s a Zeneakadémia felállításában.
(születés)
[Részletek...]
[1813-09-03] Eötvös József író, költő, politikus, akadémikus halála (szül. 1813. szept. 3.). A magyar realista regényírás első nagy mestere: A falu jegyzője, Magyarország 1514-ben. Az 1840-es években a centrista ellenzék vezetőjeként harcolt a jobbágyság felszabadításáért és Magyarország demokratikus átalakulásáért. 1848 március után az első felelős kormányban vallás- és nevelésügyi miniszter volt, szeptemberben emigrált. 1853-tól ismét részt vett a közéletben. 1867-től haláláig vallás- és közoktatási miniszter volt.
(születés)
[Részletek...]
[1811-02-11] Teleki László politikus, író, akadémikus születése (+1861. máj. 8.). 1852-ben távollétében halálra ítélték 1848-49-es szerepléséért. 1861-ben tért haza, országgyűlési képviselő és az 1848-as jogalapon álló Határozati Párt vezetője lett. Az erkölcsi felelősség fokozódó súlya alatt összeroppanva öngyilkos lett. Irodalmi munkásságának legmaradandóbb műve a Kegyenc című történelmi tragédiája.

- + -
"Csak bosszút ne... - egy csapásra sújt le bűnöst és büntetőt!" (Teleki László: Kegyenc)
(születés)
[Részletek...]
[1810-10-10] A Humboldt egyetem alapító szenátusi ülése. A német Humboldt-fivérek által Berlinben alapított egyetem néve eleinte III. Frigyes Vilmos egyetem volt, 1949-ben kapta a nagy humanista, Wilhelm von Humboldt nevét.
(Uralkodó helyett értelmiségi – a magyar bankókról viszont eltűnt Ady, Bartók, s csupa, király, politikus – s csupa férfi - került rájuk.)



[Részletek...]
[1807-02-11] Batthyány Lajos gróf születése (+1849. okt. 6.). Az első felelős magyar kormány miniszterelnöke. 1848. március 17-én István nádor nevezte ki miniszterelnökké, kormánya április 10-én tette le az esküt. Október 2-án mondott le véglegesen, miután kiegyezést célzó politikája háttérbe szorult. Windischgratz 1849. január 8-án Pesten elfogatta, 1849 nyarán törvénysértő módon halálra ítélték, Haynau 1849. október 6-án kivégeztette.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1804-02-06] Joseph Priestley angol természettudós és filozófus halála (szül. 1733. márc. 24.). 1755-ben presbiteriánus lelkész lett, majd az Erdélyből származó unitárius egyház egyik angliai vezetője (noha 1844-ig az áttérést börtönnel büntették vagy megvonták az állampolgárságot az unitáriusoktól, ezért azok inkább radikális máskéntgondolkodóknak nevezték magukat). Gázkémiai kutatásai és az oxigén felfedezése (1774) tette híressé. Angol nyelvtankönyvet, valamint oktatási és politikai könyveket is írt. Vallási és politikai nézetei miatt (pl. támogatta a francia forradalmat és a munkásosztály fölemelkedéséért küzdött) 1794-ben (mivel élete veszélyben forgott) az USA-ba utazott, ahol szívesen fogadták.

(Bartók Béla is unitárius volt. Mivel ma már számos protestáns felekezetben szabad vita folyik arról, hogy Jézus isten volt-e, a szentháromság helyett egyetlen Istenben hívő unitárius különállás jelentősége lecsökkent. Mára Angliában csak kb. ötezren maradtak, ennek fele 65 éven felüli, s 180 templomuk fenntartása egyre nehezebb.)
(halál)
[Részletek...]
[1803-10-17] Deák Ferenc politikus, jogtudós, akadémikus halála (szül. 1803. okt. 17.). "A haza bölcse" az 1830-1840-es években a reformellenzék vezéregyénisége volt. 1848-ban az első felelős kormányban igazságügyminiszterként tevékenykedett. 1850-től a passzív ellenállási politika megszemélyesítője, 1861-től a Felirati Párt vezéralakja volt. 1865 áprilisában a Pesti Naplóban jelent meg ún. "húsvéti cikke", amely az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés alapjául szolgált. Az 1870-es években az állam és az egyház szétválasztását és a polgári házasságkötés bevezetését szorgalmazta.
(születés)
[Részletek...]
[1796-12-30] Wesselényi Miklós író halála (szül. 1796. dec. 30.). Ellenzéki politikusként követelte a paraszti tulajdont, az örökváltságot és a robot eltörlését, a törvény előtti egyenlőséget, az emberi alapjogokat. Az 1838-as pesti árvízkor a mentés hőse volt.
(árvíz, születés, törvény)
[Részletek...]
[1796-12-30] Wesselényi Miklós politikai író, akadémikus születése (+1850. ápr. 21.). 1817-ben az erdélyi ínség-segélyakció egyik szervezője. 1820-ban barátságot kötött Széchenyivel, s 1821-22-ben együtt tettek nyugat-európai tanulmányutat. 1830-33 között a reformellenzék fő szervezője. 1833-ban a császári cenzúra miatt Bukarestben adatta ki a Balitéletekről című nagy sikerű könyvét, amely hosszú éveken keresztül tiltott könyv volt. 1838-ban a pesti nagy árvíz idején a mentési műveletek hőse.
(árvíz, születés, tilt)
[Részletek...]
[1796-11-28] Bezerédj István reformpolitikus születése (+1856. márc. 6.). Az első olyan földesúr, aki 1836 után jobbágyaival örökváltsági szerződést kötött, s 1844 után önként adófizetést vállalt.
(születés)
[Részletek...]
[1794-03-29] Condorcet (Marie Jean Antoine Nicolas de Caritat márki) francia matematikus, akadémikus, történész, filozófus, politikus születése (+1794. márc. 29.). A francia felvilágosodás kiemelkedő alakja, az akadémia tagja, örökös titkára. A forradalom után a girondista többségű Nemzetgyűlés tagjává, majd elnökévé választották. Nem tudta megakadályozni a király kivégzését, majd amikor a jakobinusok kerültek hatalomra, menekülnie kellett. Rejtőzése idején írta híres filozófiai értekezését: Esquisse d'un tableau historique des progres de l'esprit humain. 1794. márc. 27-én letartóztatták és a börtönben másodnapra meghalt, feltehetően megölték.
Részt vett az Enciklopédia közgazdasági kérdéseinek kidolgozásában. Matematikusként a valószínűségszámításban és integrálszámításban alkotott maradandót.
Már Malthus előtt fölvetette, hogy a túlnépesedés a boldogság folyamatos csökkenéséhez vezethet. A még meg nem születettekkel szembeni kötelesség „nem az, hogy létrehozzák, hanem hogy boldoggá tegyék őket”. A felvilágosult emberek önként választják a kisebb szaporaságot, „semmint hogy bolond módjára haszontalan és nyomorult lényekkel terheljék a világot”.
Míg Malthus csak a gazdasági kényszert látta fékező erőnek, azaz az emberi elszaporodást csak az éhínség fogja megállítani, addig Concordet bízott a józan észben, hogy az oktatás nyomán az átgondolt és szabad döntések csökkentik a születési rátákat. Sokat tett a nők oktatásáért. Kidolgozta a francia népoktatás tervét.
(Azóta bő két évszázad telt el, s nemhogy lassult volna a túlnépesedés, hanem még gyorsult. Mindkét fékező erő gyengének bizonyult, hiszen a túlszaporodók (amíg lehet) a gazdasági kényszerre sem családtervezéssel, hanem terjeszkedéssel válaszolnak, az élővilág, a jövő generációk öröksége és a gyenge embercsoportok kárára. Az ésszerű családtervezés a statisztikai elemzések szerint elsősorban nem a gazdasági helyzettől, hanem a nők oktatásától, munkalehetőségeitől és döntési szabadságától függ.)
(éhínség, halál)
[Részletek...]
[1794-03-29] Megölték a börtönben Condorcet (Marie Jean Antoine Nicolas de Caritat) márkit. Francia matematikus, akadémikus, történész, filozófus, politikus (szül. 1743. szept. 17.). A francia felvilágosodás kiemelkedő alakja, az akadémia tagja, örökös titkára, a Nemzetgyűlés tagja, később elnöke volt. A szélsőséges párt megvádolta, letartóztatták és a börtönben másnap megölték.
Részt vett az Enciklopédia közgazdasági kérdéseinek kidolgozásában. Értekezett a valószínűségről és integrálszámításról.
(Már Thomas Robert Malthus (1766-1834) előtt fölvetette, hogy a túlnépesedés a boldogság folyamatos csökkenéséhez vezethet. A még meg nem születettekkel szembeni kötelesség „nem az, hogy létrehozzák, hanem hogy boldoggá tegyék őket”. A felvilágosult emberek önként választják a kisebb szaporaságot, „semmint hogy bolond módjára haszontalan és nyomorult lényekkel terheljék a világot”.
Míg Malthus csak a gazdasági kényszert látta fékező erőnek, azaz az emberi elszaporodást csak az éhínség (vagy legalábbis az attól való félelem) fogja megállítani, addig Condorcet bízott a józan észben, hogy az oktatás nyomán az átgondolt és szabad döntések csökkentik a születési rátákat. Sokat tett a nők egyenlőségéért és oktatásáért.)
(Azóta bő két évszázad telt el, s nemhogy lassult volna a túlnépesedés, hanem még gyorsult. Mindkét fékező erő gyengének bizonyult, hiszen a túlszaporodók (amíg lehet) a gazdasági kényszerre sem családtervezéssel, hanem terjeszkedéssel válaszolnak, az élővilág, a jövő generációk öröksége és a gyenge embercsoportok kárára.)
(A lemming, a tundrák fő zsákmányállata, nagyon szapora, ezért pár évenként tömeges elvándorlásra kényszerül, amelynek végén gyakran egész csapatok vesznek a tengerbe. Tud ugyan úszni, de egy negyedóra alatt kimerül és megfullad. Sokáig értetlenül állt a tudomány e kis rágcsáló tömeges öngyilkossága előtt, de aztán kiderült, hogy elszaporodása miatt az éhhalál elől próbál a tengeren átjutni.)
(éhínség, halál)
[Részletek...]
[1794-03-27] Condorcet (Marie Jean Antoine Nicolas de Caritat márki) francia matematikus, akadémikus, történész, filozófus, politikus születése (+1794. márc. 29.). A francia felvilágosodás kiemelkedő alakja, az akadémia tagja, örökös titkára. A forradalom után a girondista többségű Nemzetgyűlés tagjává, majd elnökévé választották. Nem tudta megakadályozni a király kivégzését, majd amikor a jakobinusok kerültek hatalomra, menekülnie kellett. Rejtőzése idején írta híres filozófiai értekezését: Esquisse d'un tableau historique des progres de l'esprit humain. 1794. márc. 27-én letartóztatták és a börtönben másodnapra meghalt, feltehetően megölték.
Részt vett az Enciklopédia közgazdasági kérdéseinek kidolgozásában. Matematikusként a valószínűségszámításban és integrálszámításban alkotott maradandót.
Már Malthus előtt fölvetette, hogy a túlnépesedés a boldogság folyamatos csökkenéséhez vezethet. A még meg nem születettekkel szembeni kötelesség „nem az, hogy létrehozzák, hanem hogy boldoggá tegyék őket”. A felvilágosult emberek önként választják a kisebb szaporaságot, „semmint hogy bolond módjára haszontalan és nyomorult lényekkel terheljék a világot”.
Míg Malthus csak a gazdasági kényszert látta fékező erőnek, azaz az emberi elszaporodást csak az éhínség fogja megállítani, addig Concordet bízott a józan észben, hogy az oktatás nyomán az átgondolt és szabad döntések csökkentik a születési rátákat. Sokat tett a nők oktatásáért. Kidolgozta a francia népoktatás tervét.
(Azóta bő két évszázad telt el, s nemhogy lassult volna a túlnépesedés, hanem még gyorsult. Mindkét fékező erő gyengének bizonyult, hiszen a túlszaporodók (amíg lehet) a gazdasági kényszerre sem családtervezéssel, hanem terjeszkedéssel válaszolnak, az élővilág, a jövő generációk öröksége és a gyenge embercsoportok kárára. Az ésszerű családtervezés a statisztikai elemzések szerint elsősorban nem a gazdasági helyzettől, hanem a nők oktatásától, munkalehetőségeitől és döntési szabadságától függ.)
(éhínség)
[Részletek...]
[1792-04-30] Lord John Montagu Sandwich angol politikus halála (szül. 1718. nov. 3.). A szendvics "feltalálója". James Cook róla nevezte el a Sandwich, mai nevükön Hawaii-szigeteket.
(halál)
[Részletek...]
[1792-04-30] Lord John Montagu Sandwich angol politikus születése (+1792. ápr. 30.). A szenvedélyes kártyajátékos lord vég nélküli kártyacsatái alatt szakácsával bárányhússal megrakott kenyérszeleteket szolgáltatott fel magának, hogy egyik keze a kártya számára szabadon maradjon. 1762-ben egy alkalommal 24 órán keresztül nem kelt fel a kártyaasztal mellől és a bárányhúsos kenyérszeletre ekkor ragadt rá a "sandwich" (szendvics) elnevezés.
(halál)
[Részletek...]
[1790-08-08] Kölcsey Ferenc költő, politikus, akadémikus születése (+1838. aug. 24.). A reformkor egyik vezéregyénisége, a Himnusz költője. A magyar nyelv, az örökváltság, a papi tized ügyében írott cikkei és beszédei igen nagy jelentőségűek.

(születés)
[Részletek...]
[1771-05-14] Robert Owen angol gyáros, utópista szocialista halála (szül. 1771. máj. 14.). A társadalom megváltoztatásáért folytatott küzdelemben ellenezte a gazdasági és politikai harcot, és az emberek átnevelését tartotta elsődlegesnek. Elképzeléseit Skóciában, majd Amerikában létesített kommunisztikus közösségeiben tette próbára, de vállalkozásai gazdaságilag sikertelenek voltak. Később aktív szerepet játszott a szakszervezeti mozgalomban.
(születés)
[Részletek...]
[1768-09-04] Francois-René de Chateaubriand francia író és politikus születése (+1848. júl. 4.). A francia forradalom idején emigrált, a Bourbon-restauráció alatt külügyminiszter, később elutasította Lajos Fülöp rendszerét, majd teljesen visszavonult a politikától és csak az írásnak élt.
A kereszténység szelleme című művében a kereszténység évszázados intézményeit kívánta rehabilitálni. Ő teremtette meg a francia történelmi regény romantikus műfaját. A természet szépségét, az ember romantikus nyughatatlanságát és végletességét, a végtelenség, a távoli világok dicséretét rendkívül érzékletesen és metaforikusan tudta megjeleníteni. Egyik versére Liszt Ferenc kórusművet komponált. Életműve nagy hatással volt Jósika Miklósra és Eötvös Józsefre.
(születés)
[Részletek...]
[1763-06-15] Berzeviczky Gergely közgazdasági író születése (+1822. febr. 23.). Haladó szellemű felvidéki birtokos, 1784-től Göttingenben tanult, majd beutazta Nyugat-Európát. Kapcsolatban volt a nemesi mozgalommal, majd a magyar jakobinusokkal, de ő elkerülte a felfedeztetést. 1795-től gazdasági tanulmányokkal foglalkozott. 1797-ben Lőcsén jelent meg első jelentős műve, s ez volt az első olyan magyarországi közgazdasági munka, amely Adam Smith angol közgazdász hatására írodott. Elsők között ismerte fel a feudális viszonyok fejlődést gátló voltát, és felhívta a nemesség figyelmét az árutermelés következtében fokozottan kizsákmányolt jobbágyság nehéz helyzetére. Közgazdasági tárgyú írásaiban a merkantilista bécsi gazdaságpolitika ellen küzdött, és rámutatott annak elnyomó jellegére Magyarországgal szemben.
(születés)
[Részletek...]
[1759-03-01] Schwartner Márton történész, statisztikus születése (+1823. aug. 15.). A magyar statisztika első európai hírű művelője. Kiemelkedő jelentőségű, Statistik des Königreichs Ungarn című könyvében a német egyetemi statisztika leíró módszerét az angol politikai aritmetika kutató irányzatával ötvözte. Ez volt az első statisztikai mű, amely Magyarország népességét és gazdasági helyzetét rendszerbe foglalva ismertette a felvilágosodás eszméitől ösztönözve.
(születés)
[Részletek...]
[1755-04-01] Anthelme Brillat-Savarin francia jogász, politikus és gasztronómus halála (szül. 1755. ápr. 1.). A nagy francia forradalom idején Svájcba, majd az USÁ-ba menekült. Számos munkát publikált a jog és a politikai gazdaságtan témakörében, de ismertté az 1825-ben megjelent gasztronómiai értekezése, "Az ízlés fiziológiája" tette.
(megjelent, születés)
[Részletek...]
[1749-08-28] Johann Wolfgang Goethe német költő, író, természettudós, hegymászó születése (+1832. márc. 22.).
1791 és 1817 között a weimari udvari színház igazgatója. 1823-tól visszavonultan élt. 83 éve alatt munkássága az irodalom mellett a természettudomány, színház, képzőművészet, politika területére is kiterjedt. Legfontosabb művei: Az ifjú Werther szenvedései, A vándor vihardala, Mohamed éneke, Prométheusz, Ganümedész, a német irodalmi lázadók mozgalmának, a Sturm und Dragnak és a természetrajongásnak lírai kifejezői. Három fontos drámája: az Egmont, az Iphigénia Tauriszban és a Torquato Tasso. Élete fő műve a Faust.



(születés)
[Részletek...]
[1743-09-17] Condorcet (Marie Jean Antoine Nicolas de Caritat márki) francia matematikus, akadémikus, történész, filozófus, politikus születése (+1794. márc. 29.). A francia felvilágosodás kiemelkedő alakja, az akadémia tagja, örökös titkára. A forradalom után a girondista többségű Nemzetgyűlés tagjává, majd elnökévé választották. Nem tudta megakadályozni a király kivégzését, majd amikor a jakobinusok kerültek hatalomra, menekülnie kellett. Rejtőzése idején írta híres filozófiai értekezését: Esquisse d'un tableau historique des progres de l'esprit humain. 1794. márc. 27-én letartóztatták és a börtönben másodnapra meghalt, feltehetően megölték.
Részt vett az Enciklopédia közgazdasági kérdéseinek kidolgozásában. Matematikusként a valószínűségszámításban és integrálszámításban alkotott maradandót.
Már Malthus előtt fölvetette, hogy a túlnépesedés a boldogság folyamatos csökkenéséhez vezethet. A még meg nem születettekkel szembeni kötelesség „nem az, hogy létrehozzák, hanem hogy boldoggá tegyék őket”. A felvilágosult emberek önként választják a kisebb szaporaságot, „semmint hogy bolond módjára haszontalan és nyomorult lényekkel terheljék a világot”.
Míg Malthus csak a gazdasági kényszert látta fékező erőnek, azaz az emberi elszaporodást csak az éhínség fogja megállítani, addig Concordet bízott a józan észben, hogy az oktatás nyomán az átgondolt és szabad döntések csökkentik a születési rátákat. Sokat tett a nők oktatásáért. Kidolgozta a francia népoktatás tervét.
(Azóta bő két évszázad telt el, s nemhogy lassult volna a túlnépesedés, hanem még gyorsult. Mindkét fékező erő gyengének bizonyult, hiszen a túlszaporodók (amíg lehet) a gazdasági kényszerre sem családtervezéssel, hanem terjeszkedéssel válaszolnak, az élővilág, a jövő generációk öröksége és a gyenge embercsoportok kárára. Az ésszerű családtervezés a statisztikai elemzések szerint elsősorban nem a gazdasági helyzettől, hanem a nők oktatásától, munkalehetőségeitől és döntési szabadságától függ.)
(éhínség, születés)
[Részletek...]
[1743-09-17] Megölték a börtönben Condorcet (Marie Jean Antoine Nicolas de Caritat) márkit. Francia matematikus, akadémikus, történész, filozófus, politikus (szül. 1743. szept. 17.). A francia felvilágosodás kiemelkedő alakja, az akadémia tagja, örökös titkára, a Nemzetgyűlés tagja, később elnöke volt. A szélsőséges párt megvádolta, letartóztatták és a börtönben másnap megölték.
Részt vett az Enciklopédia közgazdasági kérdéseinek kidolgozásában. Értekezett a valószínűségről és integrálszámításról.
(Már Thomas Robert Malthus (1766-1834) előtt fölvetette, hogy a túlnépesedés a boldogság folyamatos csökkenéséhez vezethet. A még meg nem születettekkel szembeni kötelesség „nem az, hogy létrehozzák, hanem hogy boldoggá tegyék őket”. A felvilágosult emberek önként választják a kisebb szaporaságot, „semmint hogy bolond módjára haszontalan és nyomorult lényekkel terheljék a világot”.
Míg Malthus csak a gazdasági kényszert látta fékező erőnek, azaz az emberi elszaporodást csak az éhínség (vagy legalábbis az attól való félelem) fogja megállítani, addig Condorcet bízott a józan észben, hogy az oktatás nyomán az átgondolt és szabad döntések csökkentik a születési rátákat. Sokat tett a nők egyenlőségéért és oktatásáért.)
(Azóta bő két évszázad telt el, s nemhogy lassult volna a túlnépesedés, hanem még gyorsult. Mindkét fékező erő gyengének bizonyult, hiszen a túlszaporodók (amíg lehet) a gazdasági kényszerre sem családtervezéssel, hanem terjeszkedéssel válaszolnak, az élővilág, a jövő generációk öröksége és a gyenge embercsoportok kárára.)
(A lemming, a tundrák fő zsákmányállata, nagyon szapora, ezért pár évenként tömeges elvándorlásra kényszerül, amelynek végén gyakran egész csapatok vesznek a tengerbe. Tud ugyan úszni, de egy negyedóra alatt kimerül és megfullad. Sokáig értetlenül állt a tudomány e kis rágcsáló tömeges öngyilkossága előtt, de aztán kiderült, hogy elszaporodása miatt az éhhalál elől próbál a tengeren átjutni.)
(éhínség, születés)
[Részletek...]
[1733-03-24] Joseph Priestley angol természettudós és filozófus halála (szül. 1733. márc. 24.). 1755-ben presbiteriánus lelkész lett, majd az Erdélyből származó unitárius egyház egyik angliai vezetője (noha 1844-ig az áttérést börtönnel büntették vagy megvonták az állampolgárságot az unitáriusoktól, ezért azok inkább radikális máskéntgondolkodóknak nevezték magukat). Gázkémiai kutatásai és az oxigén felfedezése (1774) tette híressé. Angol nyelvtankönyvet, valamint oktatási és politikai könyveket is írt. Vallási és politikai nézetei miatt (pl. támogatta a francia forradalmat és a munkásosztály fölemelkedéséért küzdött) 1794-ben (mivel élete veszélyben forgott) az USA-ba utazott, ahol szívesen fogadták.

(Bartók Béla is unitárius volt. Mivel ma már számos protestáns felekezetben szabad vita folyik arról, hogy Jézus isten volt-e, a szentháromság helyett egyetlen Istenben hívő unitárius különállás jelentősége lecsökkent. Mára Angliában csak kb. ötezren maradtak, ennek fele 65 éven felüli, s 180 templomuk fenntartása egyre nehezebb.)
(születés)
[Részletek...]
[1718-11-03] Lord John Montagu Sandwich angol politikus születése (+1792. ápr. 30.). A szenvedélyes kártyajátékos lord vég nélküli kártyacsatái alatt szakácsával bárányhússal megrakott kenyérszeleteket szolgáltatott fel magának, hogy egyik keze a kártya számára szabadon maradjon. 1762-ben egy alkalommal 24 órán keresztül nem kelt fel a kártyaasztal mellől és a bárányhúsos kenyérszeletre ekkor ragadt rá a "sandwich" (szendvics) elnevezés.
(születés)
[Részletek...]
[1718-11-03] Lord John Montagu Sandwich angol politikus halála (szül. 1718. nov. 3.). A szendvics "feltalálója". James Cook róla nevezte el a Sandwich, mai nevükön Hawaii-szigeteket.
(születés)
[Részletek...]
[1697-02-28] Haller János erdélyi politikus, író, műfordító halála (szül. 1626). Fogaras várában raboskodva dolgozta át latinból magyarra Nagy Sándor történetét, Trója pusztulását és a Gesta Romanorumot. A három história kiadása a régi magyar nyomdászat egyik remeke volt.
(halál)
[Részletek...]
[1695-04-13] Jean de La Fontaine francia író halála (szül. 1621. júl. 8.). Állatmeséiben éles iróniával bírálta kora erkölcseit és az emberi gyarlóságokat. Sokat merített Aiszóposz állatmeséiből, de fő művével, 12 kötetes meséivel eredeti költészeti formát teremtett. Az első hat könyv jobbára a rövid, hagyományos példákat követte, majd a későbbiekben a műfajt szatírikus színezettel ötvözte, amely idilli, elégikus, végül politikai töltetű lett. Felhívta a figyelmet az állatok intelligenciájára is.
- + -

Aesopus (Aiszóposz) i. e. 620 körül született Sardisban (a görög Samos szigeten), vagy talán Cotiaeum-ban, Phrygia fővárosában. Rabszolgaként élt Samos szigetén, de bölcsessége és ékesszólása miatt gazdája felszabadította. A hagyomány szerint Athénban a kisemberek védője lett és meséivel leleplezte a zsarnokok igazságtalanságát. Az athéni uralkodó Peisistratus, aki a szólásszabadság esküdt ellensége volt, i. e. 560-ban halálra ítélte a Delphi Jósda megszentségtelenítésének vádjával, és levetették egy szikláról Hypaniaban.
Noha a hagyomány szerint torz, rút és beszédhibás ember volt, Plutarchos szerint az athéni nép emlékművet emelt a tiszteletére. Herodotos, Aristophanes, Platon, Xenophon és Aristoteles is beszél róla. Életrajza először „A filozófus Xanthus és rabszolgája, Aesopus könyve” című kötetben jelent meg. Összegyűjtött meséi már i. e. 300 körül megvoltak az Alexandriai Könyvtárban. Latinra egy Phaedrus nevű görög rabszolga fordította, más indiai és líbiai mesékkel együtt. Sokak meséi számára szolgált mintául, pl. Jonathan Swift, Benjamin Franklin, Leo Tolsztoj, Oscar Wilde.
(halál)
[Részletek...]
[1666-09-02] Hajnalban tűz ütött ki Londonban a Puding utcai sütödében. A helyszínre érkező polgármester a szokásos napi tűzesetek egyikének vélte, „ezt még a nő is le tudná pisilni” nyilatkozattal távozott. A zsúfoltan épült Londonban a száraz meleg szélben négy nap alatt 13 ezer lakóház, 87 templom és számos középület égett le.
Wenceslaus Hollar (1607 Prága – 1677 London) cseh metszetkészítő, aki 1637-től élt London egy óratornyában s negyven éven át készítette apró részletekig pontos látképeit a városról, megörökítette a tűzvészt is.

London története kicsiben az emberi túlnépesedés és környezetszennyezés okozta katasztrófák története is. A várost Kr. u. 43-ban alapították a terjeszkedő római hódítók kereskedőközpontként. Kegyetlenkedéseik miatt az elnyomottak 60-ban fellázadtak Budika királynő vezetésével, Tacitus szerint 70 ezer ember halt meg, Londont felégették. A rómaiak leverték a lázadást, 80-ra újjáépítették és várfallal vették körül a várost. A birodalom hanyatlásával 410-ben elhagyták.

A XII. századra Anglia legnagyobb, 20 ezres városa lett, majd másfél évszázad alatt megnégyszereződött a lakosság a római várfalak közt (még a fahídra is házak épültek). Noha 1345-től már büntették a szemétlerakást és fizetett takarítók és szemetesek dolgoztak (az éjjeliőrök pedig ürítették a köz-pöcegödröket), a zsúfolt London a patkányok és bolhák paradicsoma, a Temze pedig szennyvízcsatorna lett. A lakosság mégis ezt itta, ritkán mosakodtak és váltottak ruhát (pedig abban is aludtak), a testszag és a mészárszékek, ipari műhelyek bűze rátelepedett a városra (még a király is az elviselhetetlen bűzre panaszkodott). Népbetegség volt a vérhas és a bélférgek. Nem csoda, hogy a 80 ezres lakosság fele meghalt az 1348-as nagy pestisjárványban. Ennek ellenére még félezer év telt el a csatornázásig.
A város csak kétszáz év múlva érte el újra a 80 ezres létszámot, de aztán egy újabb évszázad alatt meghatszorozódott, félmilliós lett, ami közrejátszott a polgárháború kitörésében 1642-ben. I. Károly kivégzése után Cromwell és a puritánok köztársasága lerombolta a színházakat (köztük a 3 és fél ezres befogadóképességű Globe-ot, ahol Shakespeare darabjai megtestesültek), eltörölte a Karácsonyt, megszigorította a női öltözködést és viselkedést, betiltotta a táncot és a sportot. 1660-ban visszaállították a monarchiát, de a politikai változások nemigen érintették a környezetszennyezést és a közegészségügyet. 1665 májusban újra pestisjárvány tört ki, az év végére a félmilliós lakosság ötöde meghalt.
(háború, járvány, tilt)
[Részletek...]
[1657-04-02] III. Ferdinánd Habsburg-házi magyar király születése (+1657. ápr. 2.).

1637. február 15-én lépett trónra. Szívesebben foglalkozott a művészetekkel, mint a politikával. Az 1645-ös linzi békében elismerte a magyar rendek jogait és a protestánsok szabad vallásgyakorlását. A 30 éves háborút lezáró 1648-as vesztfáliai békében lemondott a német államok feletti hegemóniáról.

(háború, halál)
[Részletek...]
[1639-05-21] Tommaso Campanella olasz filozófus, író, dominikánus szerzetes születése (+1639. máj. 21.). Egy politikai összeesküvésben való részvételért 26 évet töltött börtönben. VIII. Orbán pápa szabadította ki, majd Párizsba menekült. Fő műve a Napváros című párbeszédes, Morus Tamás Utópiájával rokon filozófiai értekezés. Filozófiája az utópista szocializmus előfutárának számít.
(halál)
[Részletek...]
[1621-07-08] Jean de La Fontaine francia író halála (szül. 1621. júl. 8.). Állatmeséiben éles iróniával bírálta kora erkölcseit és az emberi gyarlóságokat. Sokat merített Aiszóposz állatmeséiből, de fő művével, 12 kötetes meséivel eredeti költészeti formát teremtett. Az első hat könyv jobbára a rövid, hagyományos példákat követte, majd a későbbiekben a műfajt szatírikus színezettel ötvözte, amely idilli, elégikus, végül politikai töltetű lett. Felhívta a figyelmet az állatok intelligenciájára is.
- + -

Aesopus (Aiszóposz) i. e. 620 körül született Sardisban (a görög Samos szigeten), vagy talán Cotiaeum-ban, Phrygia fővárosában. Rabszolgaként élt Samos szigetén, de bölcsessége és ékesszólása miatt gazdája felszabadította. A hagyomány szerint Athénban a kisemberek védője lett és meséivel leleplezte a zsarnokok igazságtalanságát. Az athéni uralkodó Peisistratus, aki a szólásszabadság esküdt ellensége volt, i. e. 560-ban halálra ítélte a Delphi Jósda megszentségtelenítésének vádjával, és levetették egy szikláról Hypaniaban.
Noha a hagyomány szerint torz, rút és beszédhibás ember volt, Plutarchos szerint az athéni nép emlékművet emelt a tiszteletére. Herodotos, Aristophanes, Platon, Xenophon és Aristoteles is beszél róla. Életrajza először „A filozófus Xanthus és rabszolgája, Aesopus könyve” című kötetben jelent meg. Összegyűjtött meséi már i. e. 300 körül megvoltak az Alexandriai Könyvtárban. Latinra egy Phaedrus nevű görög rabszolga fordította, más indiai és líbiai mesékkel együtt. Sokak meséi számára szolgált mintául, pl. Jonathan Swift, Benjamin Franklin, Leo Tolsztoj, Oscar Wilde.
(születés)
[Részletek...]
[1608-07-13] III. Ferdinánd Habsburg-házi magyar király születése (+1657. ápr. 2.).

1637. február 15-én lépett trónra. Szívesebben foglalkozott a művészetekkel, mint a politikával. Az 1645-ös linzi békében elismerte a magyar rendek jogait és a protestánsok szabad vallásgyakorlását. A 30 éves háborút lezáró 1648-as vesztfáliai békében lemondott a német államok feletti hegemóniáról.

(háború, születés)
[Részletek...]
[1568-09-05] Tommaso Campanella olasz filozófus, író, dominikánus szerzetes születése (+1639. máj. 21.). Egy politikai összeesküvésben való részvételért 26 évet töltött börtönben. VIII. Orbán pápa szabadította ki, majd Párizsba menekült. Fő műve a Napváros című párbeszédes, Morus Tamás Utópiájával rokon filozófiai értekezés. Filozófiája az utópista szocializmus előfutárának számít.
(születés)
[Részletek...]
[1566-09-06] Meghalt az ostromló sereg 71 éves vezére, II. Szulejmán (Szolimán) török szultán (szül. 1495) Szigetvárnál, de halálát eltitkolták a serege elől, s a várat két nap múlva bevették. Az oszmán birodalom az ő uralma idején érte el legnagyobb kiterjedését.
(Magyarország Nato-csatlakozásának politikai előkészítésekor még szobrot is állítottak neki Szigetváron, ami nagy vitákat váltott ki. Lehet, hogy egyszer Sztálinnak is újra szobrot állítanak Magyarországon?
A törökökkel való megbékélést inkább török békemozgalmárok, békét hirdető (és ezért a maguk korában bizonyára ellenzékbe szorított, üldözött) török vallási vezetők, filozófusok, művészek, a török nők jogaiért és a túlnépesedés megállításáért küzdők magyarországi megismertetése szolgálja. Vagy Törökország nem ezekre, hanem az agresszoraira lenne büszke?)
- + -
1688: A törököket kiűzték Nándorfehérvárról (ma Belgrád) a nyugati szövetséges csapatok. (Buda ekkor már 2 éve szabad volt. Végül a szultán az 1699-es karlócai békében lemondani kényszerült minden magyarországi hódításáról.)
[Részletek...]
[1535-06-06] Morus Tamás (Sir Thomas More) angol filozófus, író, politikus születése (+1535. jún. 6.). Fő műve az 1518-ban megjelent "Utópia", egy elképzelt tökéletes állam képét rajzolta meg benne. Műve nagy hatást gyakorolt a későbbi korokra. 1529-től VIII. Henrik király lord-kancellárja volt. Katolicizmusa okán szembeszállt a királlyal házassága érvénytelenítése és Boleyn Annával kötött újabb házassága ügyében, ezért árulóként lefejezték. 1886-ban boldoggá, 1935-ben szentté avatták. Az ügyvédek védőszentje.
(Az Utópia szerzője Anglia kancellárjaként értett egy ország gazdaságához, szerinte napi 6 óra munka még sok is lenne, ha nem lenne luxusfogyasztás és pusztítás, és nem népesedne túl az ember.)
"...igazságtalan, hogy az embereket számosabb törvényre kötelezik, mint amennyit elolvashatnának, és azok homályosabbak, semhogy bárki megérthetné." (Utópia)
- + -
e-képeslapként is elküldhető a bocs.hu weboldalról a népességrobbanást ábrázoló grafikon!
http://bocs.hu/index.php?&t=/fdk/minden.php?d=518
(halál, megjelent, törvény)
[Részletek...]
[1527-06-22] Niccolo Machiavelli olasz politikus, író és történész halála (szül. 1469. máj. 3.). A Mandragóra az itáliai reneszánsz egyik legszellemesebb vígjátéka. A fejedelem című államtudományi munkája az uralkodók helyes és helytelen cselekedeteit, az államvezetés problémáit elemezte.
(Fölfedezte, hogy a harcokban nem az igazság győz, hanem amelyik fél gátlástalanabbul használja az erőszakot.)
(halál)
[Részletek...]
[1478-02-07] Morus Tamás (Sir Thomas More) angol filozófus, író, politikus születése (+1535. jún. 6.). Fő műve az 1518-ban megjelent "Utópia", egy elképzelt tökéletes állam képét rajzolta meg benne. Műve nagy hatást gyakorolt a későbbi korokra. 1529-től VIII. Henrik király lord-kancellárja volt. Katolicizmusa okán szembeszállt a királlyal házassága érvénytelenítése és Boleyn Annával kötött újabb házassága ügyében, ezért árulóként lefejezték. 1886-ban boldoggá, 1935-ben szentté avatták. Az ügyvédek védőszentje.
(Az Utópia szerzője Anglia kancellárjaként értett egy ország gazdaságához, szerinte napi 6 óra munka még sok is lenne, ha nem lenne luxusfogyasztás és pusztítás, és nem népesedne túl az ember.)
"...igazságtalan, hogy az embereket számosabb törvényre kötelezik, mint amennyit elolvashatnának, és azok homályosabbak, semhogy bárki megérthetné." (Utópia)
- + -
e-képeslapként is elküldhető a bocs.hu weboldalról a népességrobbanást ábrázoló grafikon!
http://bocs.hu/index.php?&t=/fdk/minden.php?d=518
(megjelent, születés, törvény)
[Részletek...]
[1469-05-03] Niccolo Machiavelli olasz politikus, író és történész halála (szül. 1469. máj. 3.). A Mandragóra az itáliai reneszánsz egyik legszellemesebb vígjátéka. A fejedelem című államtudományi munkája az uralkodók helyes és helytelen cselekedeteit, az államvezetés problémáit elemezte.
(Fölfedezte, hogy a harcokban nem az igazság győz, hanem amelyik fél gátlástalanabbul használja az erőszakot.)
(születés)
[Részletek...]
[1321-09-14] Dante (Durante) Alighieri firenzei költő, filozófiai, politikai, nyelvészeti író halála (szül. 1265. május?). Főműve az Isteni színjáték, a világirodalom egyik legnagyobb alkotása.
(halál)
[Részletek...]
[0809-03-24] Hárún ar-Rasid abbászida kalifa halála (szül. 766. febr., Rajj, Irán). Az Ezeregyéjszaka legendás uralkodója, az igazság és a nagylelkűség mintaképe. Al-Mahdi kalifa másodszülött fiaként testvérét követte a trónon 786-ban. Uralma az Abbászida Kalifátus aranykora. A birodalom politikailag, gazdaságilag és kulturálisan is fejlődött. Az Ar-Rasíd (helyes úton járó) melléknevet apjától kapta, mivel a Boszporuszig hatolva békére kényszerítette VI. Konsztantinosz császárt. A világ legcsodáltabb városává tette Bagdadot, mely vonzotta a tudósokat és művészeket.
(halál)
[Részletek...]
Az ENAPON.HU portállá alakítása az Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával történt!

Lap teteje , Vissza a főoldalra , Levél a szerkesztőnek , Levél az Webmasternek!


TÁMOGATÓINK
Nemzeti Civil Alapprogram , Külügyminisztérium , Környezetvédelmi Minisztérium , C3 , Socrates
Az oldalon található információk bármilyen formában történő ismételt megjelenítése vagy másolása csak az üzemeltető előzetes engedélyével és a forrás (http://bocs.hu - Fenntartható Civilizáció Portál) megjelölésével lehetséges!
Copyright © 1995 Bocs.hu, Minden jog fenntartva.

Keretrendszer, kereső: © Fülep Dávid