|
|  | |
Találatok száma: 204 | [2006-11-05] [blog] A magyar külügyminiszterasszony többnapos indiai látogatása végén fogadást ad ma este a magyar nagykövetségen Delhiben. Az út elõkészítésekor a KÜM Ázsia fõosztályának vezetõje részletes tájékoztatást kért tõlem egy beszélgetésben indiai munkánkról, és így Cedric Prakash SJ, alapítványunk indiai partnerszervezetének vezetõje is meghívást kapott a mai fogadásra. Dr. Göncz Kinga még szociális miniszterként találkozott már vele tavaly májusban Budapesten.
Prakash személyének ismertsége meghökkentõ. Októberben Tokyoban az IFOR négyévenkénti zsinatán a két indiai résztvevõnek említettem, hogy novemberben megyünk Gujaratba tanártovábbképzést tartani, és egybõl tudták, kirõl van szó, ami egy több mint egymilliárdos országban nem kis dolog :) (konferencia) [Részletek...] | [2005-08-31] Joseph Rotblat születése (+2005. aug. 31.). Béke Nobel-díj 1995-ben a nukleáris fegyverek politikai szerepének csökkentéséért és hosszú távon betiltásukért tett erőfeszítéseiért, közösen a Pugwash konferencia a tudományról és világügyekről (Pugwash Conferences on Science and World Affairs, 1957, Kanada) mozgalommal, melynek 1957-73 titkára, 1988-tól elnöke volt.
(halál, konferencia, Nobel-díj, tilt) [Részletek...] | [2005-08-31] Joseph Rotblat (1908. nov. 4. - 2005. aug. 31.), a leszerelést támogató Pugwash Konferencia elnöke és mozgalma nyerte el az 1995. évi Nobel-békedíjat.
www.pugwash.org
(konferencia) [Részletek...] | [2005-08-31] Joseph Rotblat halála (szül. 1908. nov. 4.). Béke Nobel-díj 1995-ben a nukleáris fegyverek politikai szerepének csökkentéséért és hosszú távon betiltásukért tett erőfeszítéseiért, közösen a Pugwash konferencia a tudományról és világügyekről (Pugwash Conferences on Science and World Affairs, 1957, Kanada) mozgalommal, melynek 1957-73 titkára, 1988-tól elnöke volt.
A második világháború idején fizikusként dolgozott az amerikai atombombát megvalósító Manhattan-terven, azonban 1944-ben morális alapon otthagyta azt, ugyanis ekkorra világossá vált, hogy Németország képtelen lesz nukleáris fegyvert el?állítani.
? volt az utolsó él? aláírója az 1955-ös Russel-Einstein nyilatkozatnak, melyben kimagasló tudósok álltak ki a nukleáris fegyverek nélküli világ mellett.
(háború, halál, konferencia, Nobel-díj, tilt) [Részletek...] | [2004-10-08] [idezet] Wangari Maathai kenyai környezetvédő kapta a Nobel Béke Díjat. Az általa 1977-ben alapított Green Belt (Zöldövezet) mozgalom (www.greenbeltmovement.org) keretében szegény asszonyok már több mint 30 millió fát ültettek Afrikában.
Ez az első alkalom, hogy nem fegyveres konfliktus kapcsán, hanem környezetvédő tevékenységért kapott valaki Nobel Béke Díjat. Maathai szerint a kettő összetartozik: "Az emberek a vízért, élelemért és más természeti forrásokért harcolnak, amikor ezek szűkösek. A fenntartható fejlődés a béke magva."
Maathai vezetőségi tagja az Ökolábnyom Hálózatnak (Global Footprint Network, www.footprintnetwork.org).
[Részletek...] | [2004-07-13] Sik Toma (szül. 1939. aug. 17.) anarchista, humanista békemozgalmárt halálra gázolta egy autó Csongrád melletti Kónya-széki tanyája közelében.
http://www.indymedia.hu/cikk.shtml?x=17603
(halál) [Részletek...] | [2004-06-09] Magyarországon megszüntették a bevonultatást.
(Érdekes, a polgári szolgálatosokról megfeledkeztek, azokat továbbra is behívták. A civil mozgalmaknak kellett figyelmeztetniük.)
[Részletek...] | [2004-04-21] Seán Mac Bride ír jogász születése (+1988). Az ír függetlenségi mozgalom tagjaként számtalanszor letartóztatták. Később külügyminiszter, az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának elnöke, ENSZ főtitkár-helyettes. Az Amnesty International (ld. jún. 19.) társalapítója és (1961-74) elnöke, 1968-85 az IPB (Nemzetközi Békeiroda, ld. dec. 1.) elnöke. Tanácsadó a Pápai Igazságosság és Béke Bizottságban. Az egyetlen Béke Nobel-díjas (1974), aki Lenin Béke-díjat is kapott. 1992-ben az IPB békedíjat nevezett el róla.
- + -
IPB békedíjasok:
1992: Michael D. Higgins ír emberi jogok ügyvéd, később művészetek miniszter.
1993: Hilda Lini, Vanuatu-i egészségügyi miniszter, aki elérte, hogy a békemozgalom kérdését az atomfegyverek jogszerűségéről az ENSZ Egészségügyi Világszervezet (WHO) föltegye a Hágai Nemzetközi bíróságnak (csak országok és ENSZ szervezetek fordulhatnak Hágához).
1994: Mordechai Vanunu, izraeli nukleáris mérnök, akit 18 év börtönre ítéltek (ebből tíz évet magánzárkában töltött, 2004. ápr. 21-én szabadult), amiért bizonyítékokat hozott nyilvánosságra az izraeli atomfegyverkezésről.
1995: Oroszországi Katonaanyák (ld. márc. 8.).
1996: Selim Beslagic, Tuzla polgármestere, a többnemzetiségű megoldás kidolgozója a boszniai válságban.
1997: A Remény magvai csoport (ld. jan. 29.).
1998: John Hume, Európa Parlament tag (ld. jan. 18.).
1999: Barbera Gladysch, Anyák a Békéért (Németország), sokéves küzdelmükért a leszerelésért és a háborúk áldozataiért.
(háború, Nobel-díj) [Részletek...] | [2004-04-21] [idezet] Mordechai Vanunu izraeli nukleáris technikus 18 évnyi börtönbüntetése (amiből tíz évet magánzárkában töltött) véget ért. Az izraeli titkosszolgálat rabolta el Rómában, mert bizonyítékokat hozott nyilvánosságra az izraeli atomfegyverkezésről.
(A békemozgalomban egy viccel illusztrálják az USA kétszínű külpolitikáját, amikor lerohanta Irakot a nemlétező tömegpusztító fegyverek vádjával, miközben Izrael atomfegyverkezhet:
„A sötét moziban egy nő felkiált: Hé, vigye innen a mancsát! Nem maga, hanem maga!”
Az izraeli "Ma'ariv" újság online angol változata a szabadulás kapcsán olvasói szavazást indított: Mit kell tenni Vanunu-val? Az egyik megadott válaszlehetőség: Meg kell ölni. Az olvasók közül sokan ezt választották és a lap ezt is közölte.)
[Részletek...] | [2004-01-16] Az első Európai Szociális Fórumot Firenzében tartották nov. 6-10-én.
(2003-ban Párizsban volt nov. 11-16-án, 2004-ben Londonban. A II. Világ Szociális Fórumon Bombay-ben 2004. jan. 16-21-én a BOCS küldötte is részt vett.)
- + -
Noam Chomsky világhírű amerikai médiakutató szerint "a 'globalizáció' kifejezést a hatalmi pozícióban lévők kisajátították, ... a globalizáció egyéb formáinak híveit 'anti-globalizációsnak' nevezik ... Ez egy tisztán propaganda-fogalom, amit mint nevetségest kéne elutasítani. Egészséges ember nem ellenezheti a globalizációt, azaz a nemzetközi integrációt. Bizonyosan nem tehetik ezt a baloldali- és munkásmozgalmak, melyek éppen a nemzetközi szolidaritás elvére épülnek, vagyis a globalizáció egy olyan formájára, mely az emberek, és nem a magán-hatalmi rendszerek jogait veszi figyelembe."
[Részletek...] | [2002-11-06] [idezet] Az első Európai Szociális Fórumot Firenzében tartották nov. 6-10-én.
(2003-ban Párizsban volt nov. 11-16-án, 2004-ben Londonban. A II. Világ Szociális Fórumon Bombay-ben 2004. jan. 16-21-én a BOCS küldötte is részt vett.)
- + -
Noam Chomsky világhírű amerikai médiakutató szerint "a 'globalizáció' kifejezést a hatalmi pozícióban lévők kisajátították, ... a globalizáció egyéb formáinak híveit 'anti-globalizációsnak' nevezik ... Ez egy tisztán propaganda-fogalom, amit mint nevetségest kéne elutasítani. Egészséges ember nem ellenezheti a globalizációt, azaz a nemzetközi integrációt. Bizonyosan nem tehetik ezt a baloldali- és munkásmozgalmak, melyek éppen a nemzetközi szolidaritás elvére épülnek, vagyis a globalizáció egy olyan formájára, mely az emberek, és nem a magán-hatalmi rendszerek jogait veszi figyelembe."
[Részletek...] | [2002-10-26] [idezet] A "Nem a mi nevünkben" elnevezésű pacifista mozgalom és más szervezetek Washingtonban a vietnami háború óta a legnagyobb, több mint százezres háborúellenes tüntetést tartották. A háborúellenesek nemzetközi koalíciója, az ANSWER egyidejűleg San Franciscóban, Rómában, Berlinben, Koppenhágában, Tokióban és Mexikóvárosban is megmozdulásokat tartott.
(háború, tüntetés) [Részletek...] | [2000-10-13] [sms] Praful Bidwai és Achin Vanaik(Indiai Nukleáris Leszerelés Mozgalom- MIND)kapják az IPB Béke-díjat.
[Részletek...] | [2000-10-13] [idezet] Praful Bidwai és Achin Vanaik, India "két legbátrabb és legradikálisabb újságírója", az Indiai Nukleáris Leszerelés Mozgalom (MIND) vezetői kapták az IPB Béke-díjat.
[Részletek...] | [2000-09-15] [idezet] Az olimpiai lángot Cathy Freeman, őslakos ausztrál futónő gyújtotta meg Sydneyben.
Cathy Freeman 1994-ben női 400 méteren meglepetés-győzelmet aratott a Brit Nemzetközösségi Játékokon, majd utána az ausztrál zászló helyett egy fekete-vörös, a közepén sárga körrel a napot szimbolizáló lobogóval, az aboriginik, az ausztrál őslakosok saját zászlójával futott tiszteletkört.
Az aussie-k (ejtsd: ózik) - azaz a bevándorlók - majdnem megkövezték ezért.
Ugyanis az 1770 után egyre érkező telepesek fokozatosan elvették az őslakosok földjeit, sőt irtották őket.
Tasmániában például ma már egyetlen őslakos sem él.
Az 1920-as, 30-as években a kormány hivatalos politikája az asszimiláció, a beolvasztás volt.
Az őslakosok gyermekeit ebben az időben teherautószám vadászták össze a bozótból. Elválasztották őket a szüleiktől, akiket soha többé nem láthattak, és táborokba zárva próbálták őket átnevelni.
(Egy ötvenezer éve fenntarthatóan működő civilizáció gyermekeit egy alig tízezer éve elfajult, mára teljesen pusztítóvá vált életformára.)
A 90-es évek elejéig Ausztráliában erről az intézményesített gyermekrablásról, az "ellopott nemzedékről" a fehérek mélyen hallgattak.
Akkor kezdődött egy mozgalom, melynek részéről Cathy Freeman is szót emelt.
1997-ben Athénban, 1999-ben Sevillában világbajnoki címet nyert, 2000-ben pedig - az ausztrál őslakosok közül először - olimpiai bajnok.
- + -
A görög városok egymás közti háborúikban az ünnepeken - hosszabb ünnepi periódusokban is - fegyverszünetet tartottak.
Fegyvertelennek kellett lennie négyévenként az Olümpia időszakának is. Az első olimpia, amelynél már ismerjük az egyik győztes nevét, i. e. 776-ban volt (maguk a játékok még régebbi időre nyúlnak vissza).
I. sz. 394-ig, közel ezerkétszáz éven át voltak olimpiák (293 ókori olimpia adatai maradtak ránk). A következő évben a keresztény Theodosius császár betiltotta, mint pogány szokást.
(Lám, a béke ünnepe és a vallásos intolerancia.)
(háború, tilt) [Részletek...] | [1997-12-29] [idezet] A taizéi ökumenikus szerzetesközösség 20. európai ifjúsági találkozóját "Nem sejtett öröm" jelmondattal Bécsben rendezték. Mintegy 100 ezer fiatal vett részt.
(A többnapos taizei találkozót szilveszterkor minden évben Európa más nagyvárosában rendezik. A mozgalom kiszélesedése az 1974-es Ifjúsági Zsinattal kezdődött a francia Taize falucskában. Korabeli napló olvasható róla: bocs.hu)
A pontos cím: http://bocs.hu/eletharm/ev/ev02512.htm
[Részletek...] | [1997-08-31] Diana Francis Spencer (Lady Di) születése (+1997. aug. 31.). Walesi hercegnő, Vilmos (William) és Henrik (Harry) angol királyi hercegek édesanyja. Több jó ügy közt támogatta pl. az aknabetiltás mozgalmat.
(halál, tilt) [Részletek...] | [1996-11-25] Az IMWAC (International Movement We Are Church, Mi is az egyház volnánk) nemzetközi katolikus megújulási mozgalom megalakulása.
A papok nősülhessenek, a nők is lehessenek papok, a papoknak legyen beleszólásuk püspökök választásába, az egyházi vezetők ne szóljanak bele az emberek szexuális életébe (pl. családtervezés), bátrabban álljanak ki az igazságosságért, békéért és a környezet megóvásáért: we-are-church.org
[Részletek...] | [1996-07-04] [sms] A CPTI(Lelkiismeret s Békeadó)adómegtagadó nemzetközi mozgalmat Belgiumban elismerték törvényesnek.
(törvény) [Részletek...] | [1996-07-04] A CPTI (Conscience and Peace Tax International - Lelkiismeret és Békeadó) nemzetközi mozgalmat (amely 1971-ben az USÁ-ban indult) Belgiumban törvényesnek ismerték el, így később az ENSZ-nél konzultatív státuszt kapott.
peacetax.com, bocs.hu/war-h.htm
(törvény) [Részletek...] | [1995-12-05] Országgyűlési határozat: 500 fős magyar műszaki kontingens vesz részt a délszláv válság békés rendezésének végrehajtását biztosító erők (IFOR) munkájában.
(Nem sokkal később az igazi IFOR, a 77 éve működő világméretű vallásos békemozgalom (A Kiengesztelődés Nemzetközi Szövetsége, International Fellowship of Reconciliation) tiltakozására a Nato balkáni műveletét átnevezték SFOR-nak. A tiltakozó akcióban az IFOR magyarországi csoportja, a Bocs Alapítvány is részt vett.)
(tilt) [Részletek...] | [1995-10-13] Joseph Rotblat (1908. nov. 4. - 2005. aug. 31.), a leszerelést támogató Pugwash Konferencia elnöke és mozgalma nyerte el az 1995. évi Nobel-békedíjat.
www.pugwash.org
(konferencia) [Részletek...] | [1993-11-13] Budapesten megalakult a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája. Egy évtized alatt siker :-)
- + -
1925-ben és 1930-ban a hadkötelezettség elleni kiáltványokat az egész világról sok híres ember, pl. Martin Buber, Albert Einstein, Sigmund Freud, Gandhi, Kéthly Anna, Selma Lagerlöf, Thomas Mann, Romain Rolland, Bertrand Russel, Rabindranath Tagore, H. G. Wells, Stefan Zweig írta alá.
- + -
A francia forradalomban feltörő népi tömegerő Napóleon kezében lerohanta Európát, ezért vezették be mindenhol a sorozást. Mára a haditechnikának nincs szüksége néphadseregre, a tömegeket és infrastruktúrát pusztító csúcstechnikához csak kisebb létszámú, de profin kiképzett és jól fizetett zsoldos kell.
A hadkötelezettséget végigkísérő lelkiismereti tiltakozás, katonaságmegtagadás továbbra is felbukkan a profi zsoldosok közt is, amikor látják, hogy támadásaiknak kilencven százalékban ártatlan civilek esnek áldozatul (a II. világháborúban ez még csak ötven százalék, az I. világháborúban csak húsz százalék volt).
A tiltakozás nem elég: a békemozgalomnak az erőszak gyökereit is kutatnia és orvosolnia kell.
(háború, tilt) [Részletek...] | [1991-09-25] [idezet] Pax Christi konferencia, Utrecht, amelyen már magyar résztvevők is voltak a Bokorból.
A Pax Christi katolikus békemozgalom Marthe Dortel-Claudot tanárnőnek (aki családjával Dél-Franciaországban élt a II. világháború alatt) az ellenségért imádkozó közösségéből nőtt ki.
Saját megyéspüspökénél először nem talált támogatásra, de Pierre-Marie Théas francia püspök (akit 1944-ben pár hétre bebörtönöztek, amiért a háború alatt folyamatosan tiltakozott a deportálások ellen, és aki a börtönben "Szeressétek ellenségeiteket" találkozókat tartott a többi rabokkal) 1945 márciusában elvállalta a mozgalom védnökségét.
Ma 30 országban 60 ezer tagja van.
1983-ban UNESCO Békére Nevelés Díjat, 1987-ben ENSZ Béke Követ Kitüntetést kapott.
paxchristi.net
(háború, konferencia, tilt, tüntetés) [Részletek...] | [1990-11-19] KivĂ©geztĂ©k Franz Reinischt, aki szerzetespapkĂ©nt tagadta meg a katonai eskĂĽt.
1942. ápr. 20-án (Ă©ppen a "FĂĽhrer szĂĽletĂ©snapján") elöljárĂłja a rendbõl valĂł kizárással fenyegette meg: "Abban a pillanatban, amikor ezt a tervĂ©t tĂ©nylegesen megvalĂłsĂtja, Ă–n a kötelessĂ©gem Ă©s hatalmam szerint, a 210. pont alapján minden további nĂ©lkĂĽl a közössĂ©gbõl el van bocsátva Ă©s Ă–ntõl a közössĂ©gi ruha meg van vonva."
Ma a Schönstatt mozgalom és a Palottiner rend a boldoggá avatását sürgeti.
Cesare Orsenigo, a pápai nuncius HitlernĂ©l, 1940-ben a Himmelspforten kolostorban ezt mondta a Harmadik Birodalom katolikus katonaság-megtagadĂłirĂłl: "Ok a saját butaságuk mártĂrjai."
[Részletek...] | [1990-04-16] A Pax Romana (Katolikus Értelmiségi Mozgalom) és az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem éves találkozója (Borken-Gemen, Németország), melyen az itthoniak is végre szabadon résztvehettek.
[Részletek...] | [1990-03-29] A Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom indulása.
[Részletek...] | [1989-12-29] Prágában a parlament rendkívüli ülésén egyhangúlag Václav Havelt, a Polgári Fórum vezető személyiségét, az 1977-es Charta '77 egyik aláíróját választották meg a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökévé.
(Az illegális mozgalmak kapcsolattartásának megnehezítése érdekében a Charta '77 aláírása után Magyarországon éjszaka a rendőrök számos mozgalmi vezetőnél, papnál megjelentek és bevonták a piros útlevelet is, amivel szocialista országokba lehetett utazni.)
(aláírás, megjelent) [Részletek...] | [1989-12-06] A montreali Műszaki Fôiskolán 14 fiatal női hallgatót mészárolt le gépfegyverrel egy 25 éves, állásából épp elbocsátott és a főiskolai felvételin elutasított férfi, majd „Gyűlölöm a feministákat!” felkiáltással végzett magával is.
A mészárlás okozta sokk hatására 1991-ben elindult Kanadában a Fehér Szalag mozgalom, amely férfiak kezdeményezése a nők elleni agresszióval szemben. A mozgalom különféle nôi programokat, segélyszolgálatokat, menedék- és krizisotthonokat, képzéseket, kiadványokat támogat.
[Részletek...] | [1989-06-10] Aláírták az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal, valamint több társadalmi szervezet és mozgalom megállapodását az érdemi politikai tárgyalások megkezdéséről.
[Részletek...] | [1988-07-13] Gobbi Hilda Kossuth-díjas színészno születése (+1988. júl. 13.). 1945 elott részt vett a munkásszínjátszásban és az ellenállási mozgalomban. A háború után fizikai munkával járult hozzá a megsérült Nemzeti Színház újjáépítéséhez, és széles köru társadalmi tevékenységet fejtett ki. 1947-ben a munkás- és parasztszármazású színinövendékek számára megszervezte a Horváth Árpád Kollégiumot, az idos és magányos színészek számára pedig a Jászai Mari Színészotthont. Szívós és kitartó munkával létrehozta a Bajor Gizi Színészmúzeumot. Több filmben is szerepelt, s népszeru rádiószerepe révén o volt mindenki "Szabó néni"-je.
(háború, halál) [Részletek...] | [1987-10-17] A Negyedik Világ mozgalom által összehívott 100.000 szegény tüntetése (Párizs).
- + -
A szegénység felszámolásáért világnap
1992 decemberi ENSZ közgyűlés döntés a Negyedik Világ mozgalom kezdeményezésére. Magyarországon 1996-tól tartják.
- + -
(Ha a gazdagok mind elhagynák esztelenül pazarló életformájukat és szegényen élnének, ha az OECD országok mind leszállnának a harmadik világ átlag-életszínvonalára, az emberiség ökológiai lábnyoma akkor is meghaladná a Föld eltartóképességét. Hatmilliárd embert a Föld csak szegényen tud eltartani.
Az igazságosság önmagában kevés: a népességrobbanás megállítása nélkül a szegénység nem számolható fel.)
(tüntetés) [Részletek...] | [1986-11-18] Bárdos Lajos Kossuth-díjas zeneszerző, karnagy halála (szül. 1899. okt. 1.). Sokat tett a népzenén alapuló új művek elterjesztéséért és a magyar dalosmozgalom megújításáért, megszervezte az Éneklő Ifjúság mozgalmat. Számos dalát, vegyes- és gyermekkari művét ma is oktatják.
(halál) [Részletek...] | [1986-01-15] Dömötör Sándor néprajzkutató születése (+1986. jan. 15.). Múzeumigazgató, a honismereti mozgalom megalapítója.
(halál, megalapít) [Részletek...] | [1985-07-10] A francia titkosszolgálat emberei az új-zélandi Auckland kikötőjében felrobbantották a Greenpeace környezetvédő mozgalom hajóját, a Rainbow Warriort (Szivárvány-harcos). A robbanásban meghalt Fernando Pereira, a Greenpeace fényképésze. A hajó utasai a francia atomrobbantási kísérletek színhelyére kívántak utazni, hogy tiltakozzanak a robbantások ellen.
(tilt) [Részletek...] | [1984-04-08] Pjotr Leonyidovics Kapica szovjet atomfizikus, akadémikus születése (+1984. ápr. 8.). Fizikai Nobel-díjat kapott 1978-ban megosztva az alacsony hőmérsékletek fizikája terén végzett, úttörő jellegű kutatásaiért. A Pugwash-konferenciák (1995-ben Béke Nobel-díjat kapott tudósmozgalom az atomfegyverek betiltásáért) egyik kezdeményezője.
(halál, Nobel-díj, tilt) [Részletek...] | [1983-04-15] Illyés Gyula Kossuth-díjas író, költő halála (szül. 1902. nov. 2.). Fiatalon kapcsolatba került a baloldali diákmozgalommal, 1919 után emigrált. Első versei Párizsban jelentek meg. Hazatérése után Kassák-köréhez tartozott, majd a Nyugat munkatársa, 1937-től társszerkesztője lett. 1941-ben, a Nyugat megszűnése után a Magyar Csillag című folyóiratot szerkesztette. Nagy szerepe volt a Márciusi Front szellemi előkészítésében. Költészetére a néppel, a szegényparasztság sorsával, a magyar tájjal való összefonódás jellemző. Ezt reprezentálta Puszták népe című könyve. Az 1953-ban írta Egy mondat a zsarnokságról című költeményét.
(halál) [Részletek...] | [1981-10-16] Várnai Zseni József Attila-díjas költő, író születése (+1981. okt. 16.). Színi diplomát szerzett, de nem játszott színpadon, tisztviselőként dolgozott. 1912-ben a Népszava közölte Katonafiamnak című híres versét, amelynek refrénje a háborúellenes mozgalom jelszava lett: "Ne lőj, fiam, mert én is ott leszek". Emiatt egyébként a Népszavát elkobozták, őt pedig vád alá helyezték. Első verseskötete 1914-ben jelent meg. Írt meséket és gyermekverseket is. Ismert önéletrajzi regénye a Nem volt hiába.
(háború, halál) [Részletek...] | [1980-12-09] [idezet] Először osztották ki az ún. Alternatív Nobel-díjat.
A Right Livelihood Award (a helyes életvitel díja, www.rightlivelihood.se) kb. negyedmillió dolláros összeggel jár, egy svéd gyáros és zöld politikus, Jakob von Uexkull alapította 1980-ban.
A világ legsúlyosabb problémái, köztük a környezeti válság ellen legsikeresebben küzdő személyek vagy szervezetek kaphatják meg.
A Nobel-díj kiosztása előtti napon adják át Stockholmban.
- + -
A 2001-es díjazottak:
Jeuness Kamenge központ, Burundi. Keresztény ifjúsági szociális projektek polgárháborús áldozatoknak, 1991 óta.
Kvinna Till Kvinna alapítvány, svéd nők a balkáni háború női áldozataiért, 1993 óta.
Martin Almada emberjogi aktivista (Paraguay), a Juan Baptista Alberdi Intézet A Közösségi Képzésért és Fejlődésért alapítója, akit doktori disszertációja miatt a diktatúra mint "intellektuális terroristát" három évig koncentrációs táborban kínzott, miközben feleségét megölték. 1977-ben száműzték az országból. Környezeti nevelés szakemberként dolgozott az UNESCO-nak Afrikában és Latin-Amerikában. A diktatúra bukása után 1989-ben visszatért szülővárosába és újraindította az emberjogi és környezetvédő mozgalmat.
Prof. Martin Green, a Sydney egyetem napelem-szakértője, két évtizede intézetet hozott létre és nagy eredményeket ért el a tiszta energia kutatásban. 2004-től tervezik gyártani a sokkal olcsóbb, üvegen szilikonfilm napelemeket.
- + -
A legkorábbi és a legutóbbi díjazottak közül néhány:
1980:
Hassan Fathy (Egyiptom, 1900-1989) a "szegények építészetének" fejlesztéséért.
Plenty International és azt 1974-ben alapító Stephen Gaskin a szegények fenntartható életmódjának védelméért, az életterüket veszélyeztető környezetrombolás ellen (www.plenty.org).
1981:
Mike Cooley (Anglia) 1976-ban társaival kidolgozta a munkások tervét (Lucas Workers Plan) hadicégük polgárivá alakítására, hogy társadalmilag hasznos termékeket gyártson. Sokan követték példáját, írásai 20 nyelven jelentek meg.
Bill Mollison (sz. 1928, Ausztrália), a permakultúra (alacsony energiaigényű, természetes mezőgazdaság) tervezője.
Patrick van Rensburg (Dél-Afrika nagykövethelyettese Kongóban, de lemondott 1957-ben és apartheid-ellenessége miatt száműzték) és az általa alapított Képzés munkával (Education with Production, Botswana, Dél-Afrika) szervezet, a harmadik világ szegényei közt megvalósítható oktatási rendszerért.
1999:
Hermann Scheer világszerte előremozdította a napenergia használatot.
Júan Garcés a diktatúrák elleni hosszú küzdelméért.
A COAMA (Consolidation of the Amazon Region, az Amazonas régió helyrehozása), megmutatta a bennszülöttek erejét, hogy megóvják esőerdőiket és fenntartsák kultúrájukat.
A Grupo de Agricultura Organica (GAO, biogazdálkodó szövetség), mert a biogazdálkodás a környezeti fenntarthatóságnak és az élelem-biztonságnak egyaránt kulcsa.
2000:
Hermann Daly közgazdász (USA), aki a gazdasági növekedés és szabadkereskedelem uralkodó tanaival ellentétben különös hangsúlyt fektet alapvető etikai elemekre, mint az életminőség, környezet és közösség.
George Vithoulakis athéni orvos Európa szerte támogatja a homeopatikus kutatást és képzést (amit ő Dél-Afrikában és Indiában tanulmányozott).
Kerala Sastra Sahuthya Parishat (KSSP) Délkelet Indiában 2100 csoportból, 60 ezer tagból álló hálózat: képzés, környezet, fejlődés, energia, egészség, nők problémái, kommunikáció, kutatás és fejlesztés.
(háború, Nobel-díj) [Részletek...] | [1980-11-29] Dorothy Day születése (+1980. nov. 29.).
A Catholic Worker (Katolikus munkás) amerikai pacifista mozgalom alapítója.
Utoljára 75 éves korában volt letartóztatva.
catholicworker.org
(halál) [Részletek...] | [1980-10-11] Maria és Matthias Reichl létrehozta Bad Ischl-ben (Ausztria) a Begegnungszentrum für aktive Gewaltlosigkeit erőszakmentesség infóközpontot. Hírlevelük nemzetközi eseménynaptárral, széleskörű könyvszemlével, elemzésekkel segíti a mozgalmi munkát.
www.begegnungszentrum.at
[Részletek...] | [1980-04-28] [idezet] Az END (European Nuclear Disarmament, Európai Nukleáris Leszerelés, angol mozaikszóként VÉG, "legyen vége") kampány indító sajtótájékoztatója (válaszul az amerikai és orosz atomrakéta telepítésekre). Az END-nek csak magában Angliában negyedmillió tagja volt. Bekapcsolódtak a szakszervezetek, zöldek, szociális- és nőmozgalmak, oktatási és vállalkozói szervezetek, politikusok sőt katonák is. Kelet-Európából is (miközben a hivatalos "békeszervezetek", sőt a nagyegyházak is "megértették" a szovjet "válaszlépéseket") résztvett néhány független csoport: pl. a Dialógus, a Bokor és a 4-6-0 (Magyarország), a Charta 77 (Csehszlovákia), a Szabadság és Béke (Lengyelország), az Ekevasat a kardokból (NDK) és a Bizalom (USSR).
[Részletek...] | [1980-04-15] Jean-Paul Sartre francia író, filozófus, az egzisztencializmus vezéralakjának születése (+1980. ápr. 15). Kísérletet tett az egzisztencializmus, a marxizmus és freudizmus összekapcsolására. Szépíró munkásságában filozófiai nézetei kaptak irodalmi megformálást.
Irodalmi Nobel-díjat kapott 1964-ben, de visszautasította, mert pacifista meggyőződését nem tartotta összeegyeztethetőnek a díj adományozója tevékenységével (ui. Nobel főleg a dinamit feltalálásával és gyártásával szerezte vagyonát). Sartre az algériai háború idején is szembefordult a háborús közvéleménnyel. Aktív volt a nemzetközi békemozgalomban.
(háború, Nobel-díj) [Részletek...] | [1979-03-11] Hont Ferenc Kossuth-díjas színházi rendező, irodalomtörténész halála (szül. 1907. ápr. 4.). Az 1920-as évektől részt vett a munkás-kultúrmozgalomban, s antifasiszta műsorokat is szervezett. 1933-ban létrehozta a Szegedi Szabadtéri Játékokat. 1945-1949 a Színház- és Filmművészeti Főiskola főigazgatója, a Madách Színház igazgatója, később az Országos Színháztörténeti Múzeum főigazgatója, 1957-1969 a Színháztudományi Intézet igazgatója volt. A Nagy Magyar Színészek és a Magyar Színháztörténet, valamint a Színházi Kislexikon szerkesztője volt és számos önálló kötete is megjelent.
(halál, megjelent) [Részletek...] | [1977-11-05] Alekszej Sztahanov szovjet bányász születése (+1977. nov. 5.) Ő kezdeményezte az első szovjet ötéves tervek munkaverseny-mozgalmát, amely a Szovjetunióban gyorsan elterjedt. 1945 után Magyarországon is számos iparágban alkalmazták.
(A munka ethosza mára épp az ellenkezőjére fordul: ha nem akarjuk teljesen széttúrni ezt a kis sártekét, ne sokat dolgozz, ne sokat fogyassz, ne sokat szennyezz...)
(halál) [Részletek...] | [1977-01-07] Prágában megjelent a Charta '77, amellyel kísérletet tettek arra, hogy a kommunista kormányt a Csehszlovákia által is aláírt helsinki záróokmányban rögzített emberi jogok tiszteletben tartására bírják. Aláírók között voltak Jiri Hájek volt külügyminiszter, Václav Havel író (a rendszerváltás után cseh államfő), Jan Patocka filozófus, Pavel Kohout író és még 253-an. A Charta ellen indított kampány során az aláírók közül sokat letartóztattak.
(Hogy a földalatti mozgalmak közti kapcsolattartást nehezítsék, a rendőrség Magyarországon is kiment éjszaka papokhoz, mozgalmi vezetőkhöz és bevonta a piros útlevelüket is, amivel a szocialista országok közt lehetett utazni.)
(megjelent) [Részletek...] | [1976-07-23] A WOW (Women's Ordination Worldwide, Nők fölszentelése) megalakulása. Nemzetközi mozgalom a nők részvételéért a katolikus vezetésben.
[Részletek...] | [1975-10-09] Andrej Szaharov, a szovjet hidrogénbomba atyja, aki később szembefordult a hidegháborús rendszerrel és békemozgalmat szervezett, Béke Nobel-díjat kapott. A szovjet hatóságok természetesen felháborodottan tiltakoztak, és nem adtak neki kiutazási engedélyt, hogy átvegye a díjat.
(A tudomány történetében is általános a fiatalkori okosság és ambíció által létrehozott találmányok és művek megbánása a bölcsebb idős korban.)
(háború, Nobel-díj, találmány, tilt) [Részletek...] | [1975-01-03] Carlo Levi olasz író, festő, orvos születése (+1975. jan. 3.). A "Hat torinói festő"-csoport tagja volt. Antifasiszta írásai miatt bebörtönözték, az Abesszínia elleni olasz agresszióval szembeni fellépése miatt 1935-ben száműzték. 1939-ben Párizsban részt vett az olasz ellenállási mozgalom megszervezésében. A háború alatt hazájában illegalitásban élt, az ellenállás jelentős alakja volt. Ahol a madár se jár című 1948-ban megjelent első regénye száműzetésének naplója. Műveit a szociográfiai hűség, a drámai szerkesztésmód jellemzi.
(háború, halál, megjelent) [Részletek...] | [1973-01-27] Fegyverszünet a vietnami háborúban. A hatalmas belső és nemzetközi tiltakozó mozgalom hatására Párizsban aláírták a fegyverszüneti egyezményt a Vietnami Demokratikus Köztársaság (VDK), az USA, a Vietnami Köztársaság és a Dél-Vietnami Köztársaság Ideiglenes Forradalmi Kormánya között. Az 1960-as években kibontakozó amerikai beavatkozás a VDK ellen sorozatos katonai vereségeket hozott az USA számára. A 23 cikkelyből álló egyezmény az amerikai katonák 60 napon belüli kivonását helyezte kilátásba. Válaszul Hanoi szabadon engedte az amerikai foglyokat. Nemzetközi ellenőrző bizottságot állítottak fel, s közös tanács készítette elő Dél-Vietnamban a szabad választásokat. (A vietnami háború 1975-ben a VDK győzelmével ért véget, majd a kettészakított ország ismét egyesült.)
(egyezmény, háború, tilt) [Részletek...] | [1971-12-20] [sms] Orvosok határok nélkül nemzetközi mozgalom indult Franciaországban.Béke Nobel-díj 1999. www.msf.org
(Nobel-díj) [Részletek...] | [1971-12-20] Az Orvosok határok nélkül (Doctors Without Borders, Médecins Sans Frontiéres) nemzetközi mozgalom megalakulása Franciaországban. Ma Brüsszel központtal működik. Béke Nobel-díj 1999-ben. www.msf.org
(Nobel-díj) [Részletek...] | [1971-04-12] Jean Vanier nemzetközi zarándoklatára tizenkétezer értelmi fogyatékos személy, szüleik és barátaik jöttek el Lourdes-ba. Ezen a húsvéthétfőn született a Hit és Fény mozgalom, amely az értelmi fogyatékosokat segíti.
Magyarországon 1986-ban alakult meg.
[Részletek...] | [1971-03-09] Jankovich Ferenc Kossuth-díjas költő, író születése (Székesfehérvár) (+1971. márc. 9.). Párizsban franciául tanított magyar nyelvet és irodalmat, 1932-ben ott születtek első versei. A Nyugat, a Válasz és a Magyar Csillag irodalmi folyóiratok munkatársa volt. Verseit két ízben Baumgarten-díjjal tüntették ki. A parasztság ügyének kötelezte el magát, csatlakozott a népi írók mozgalmához. A háború után ő írta a népi kollégiumi mozgalom indulójának szövegét, a Sej, a mi lobogónkat. Az 1950-es években elnémították.
(háború, halál) [Részletek...] | [1968-06-06] Lelotte Robert Francis Kennedy amerikai ügyvédet, elnökjelöltet (szül. 1925. nov. 20.) Los Angelesben egy kampányrendezvény után Sirhan Bishara Sirhan palesztin bevándorló.
Kennedy 1957-60 között a szenátus állandó vizsgálóbizottságának alkalmazottja, a szakszervezetekbe beépült maffiák elleni harc szakértoje volt. Ezután bátyja, John F. Kennedy elnökválasztási kampányának fonöke, annak gyozelme után 1961-64-ig az Egyesült Államok igazságügy-minisztereként tevékenykedett. Határozottan lépett fel a szervezett bunözéssel szemben, s kiállt a polgárjogi mozgalmak aktivistái mellett. Fivére, az elnök meggyilkolása (1963. november 22.) után mély letargiába esett. 1964-ben nagy fölénnyel választották meg New York állam szenátorává. A liberális demokraták szószólójaként bírálta Johnson elnök vietnami politikáját. 1968-ban harcba szállt az elnökjelöltségért; a hat eloválasztásból már ötöt megnyert, amikor megölték.
(halál) [Részletek...] | [1968-04-04] Martin Luther King amerikai baptista lelkész, a fekete polgárjogi mozgalom vezetőjének születése (+1968. ápr. 4.). 1955-ben lépett fel, az az autóbuszokon érvényben levő, a feketéket sújtó ülőhely-elkülönítés ellen buszbojkottot szervezett Montgomeryben, sikerrel. 1957-ben megalapította és elnökként vezette a Southern Christian Leadership Conference-t, a száz egyházi és polgári szervezetet tömörítő erőszakmentes ellenállási mozgalmat. IFOR tag volt, a vietnami háború ellen is küzdött. Béke Nobel-díjat kapott 1964-ben. Többszöri fenyegetés és merénylet-kísérlet után Memphisben lelőtték. Születésnapja nemzeti ünnep az USÁ-ban.
(háború, halál, megalapít, Nobel-díj) [Részletek...] | [1967-03-18] Baghy Gyula (Julio) eszperantó nyelven alkotó költő és író halála (szül. 1891. jan. 13.). A magyarországi eszperantó mozgalom egyik úttörője.
(halál) [Részletek...] | [1967-03-18] Baghy Gyula (Julio) eszperantó nyelven alkotó költő és író születése (+1967. márc. 18.). A magyarországi eszperantó mozgalom egyik úttörője.
(halál) [Részletek...] | [1966-06-07] Hans-Jean Arp halála (szül. 1887. szept. 16. Strasbourg). Német és francia nyelven alkotó költő, festő, szobrász. A nonfiguratív szobrászat egyik legjelentősebb mestere. 1916-ban Zürichben részt vett a dadaista mozgalom alapításában, majd 1925-től a szürrealistákhoz csatlakozott. Az I. világháború, a kor értelmetlensége jelenik meg szélsőségesen nyelvbontó költészetében.
(háború, halál) [Részletek...] | [1964-05-30] Szilárd Leó fizikus halála (szül. 1898. febr. 11.). A biofizika megteremtője. Az USÁ-ban élt, 1939-től az atomreaktor és az atombomba egyik kifejlesztője - azután pedig nyomban az atomfegyverek elleni tudósmozgalom egyik fő szervezője.
(halál) [Részletek...] | [1963-09-28] Sík Sándor Kossuth-díjas költő, irodalomtörténész, egyetemi tanár, akadémikus, szerzetespap halála (szül. 1889. jan. 20.). 1911-ben Münchenben ismerkedett meg a cserkészmozgalommal, s hazatérve a magyar cserkészet egyik alapítója, a Magyar Cserkészszövetség elnöke lett. 1946-tól ő szerkesztette a Vigiliát. 1947-től a magyar piarista rendtartomány főnöke volt.
- + -
Acélember c. nagyszerű verse a helytállás formaetikai erényéről érdekes gondolatokra indíthat, ha a helytállást a cél, a tartalometika szemszögéből vizsgáljuk:
„Ha Sík Sándor Acélembere elgondolkodna, hogy mire megy az energia az általa hordozott vezetékekben, ha átlátná, hogy ezzel működtetik a villamosszéket is, ezzel vetítik a lélekromboló filmeket is, ezt pazarolják a nemtörődömségből égve hagyott lámpák millióiban is, ezzel működteti az átlag fogyasztó az Istentől messze sodró kényelmét biztosító sok gép-rabszolgáját is, ettől csillog-villog a sok gazdag és ’nagy’ ember botrányos reprezentáció-élete is,
s ha átlátná, hogy ugyanakkor a nyomorgó városperemek körül száz kilométeres körzetben kipusztulnak az erdők és még a napon szárított trágyát is eltüzelik (a talaj meg tönkremegy), mert a nyomor valójában energiahiány is,
s ha átlátná, hogy nincs hatalmában a vezetékeket oda irányítani, ahol valóban szükség lenne az energiára -,
akkor talán kiszakítaná magát a csillogó vezetékek szemet gyönyörködtető vonalából és elmenne az emberekhez, hogy emberségre ’rázza’ föl őket (amire valószínűleg nagyobb esélye lenne azokban az otthonokban, ahol csillár helyett gyertyafény, porszívó helyett seprű van), vagy elmenne a szegényekhez, akiknek még ócskavasként is nagyobb hasznukra lenne talán, mint a csillogó vezetékek büszke hordozójaként.”
(Simonyi Gyula: Töprengések a bérmunkáról, 1980)
(halál) [Részletek...] | [1962-08-09] Hermann Hesse német író, költő születése (+1962. aug. 9.). Háborúellenes magatartása miatt elhagyni kényszerült hazáját, Svájcban telepedett le. Irodalmi Nobel-díjat kapott 1946-ban.
Több művében az indiai és a kínai gondolkodásmódot igyekezett egybekapcsolni az európai kultúra világképével. Üveggyöngyjáték című regényét Thomas Mann goethei kifejezéssel élve, összemérhetetlennek nevezte. A pusztai farkas című regénye az amerikai hippi-mozgalom szellemi ősének bizonyult, még rock-együttes is alakult Steppenwolf néven.
(háború, halál, Nobel-díj) [Részletek...] | [1961-07-01] Diana Francis Spencer (Lady Di) születése (+1997. aug. 31.). Walesi hercegnő, Vilmos (William) és Henrik (Harry) angol királyi hercegek édesanyja. Több jó ügy közt támogatta pl. az aknabetiltás mozgalmat.
(születés, tilt) [Részletek...] | [1958-02-21] Gerald Holtom angol grafikus megalkotta a békejelet az angol CND (nukleáris leszerelés) mozgalom számára. A jelet Húsvétkor használták először nyilvánosan, a tiltakozó menetben Londonból Aldermastonba (az angol nukleáris fegyverek gyártó központjába). A jel az N és D betűk tengerészek által használt szemafor-ábécé zászlójeleinek kombinációja.
(tilt) [Részletek...] | [1955-04-18] Albert Einstein Nobel-díjas fizikus, békemozgalmár halála (szül. 1874. márc. 14.). Németországban született, 1933-tól az USA-ban élt. 1921-ben kapta meg a fizikai Nobel-díjat "érdemdús matematikai-fizikai kutatásaiért, különös tekintettel a fotoelektromos-effektus törvényének felfedezésére". Küzdött a hadkötelezettség ellen (ld. nov. 13.).
(Feleségétől öt évig próbált elválni, végül úgy sikerült, hogy neki adta a Nobel díj teljes összegét.)
(halál, Nobel-díj, törvény) [Részletek...] | [1955-04-18] Albert Einstein német fizikus, békemozgalmár születése (+1955. ápr. 18.). 1916. máj. 11-én jelent meg Az általános relativitáselmélet. 1925-ben és 1930-ban aláírta a hadkötelezettség elleni nemzetközi kiáltványokat. 1931. aug. 2-án felhívta a világ tudósait, hogy tagadják meg a háborúért folytatott munkát. Egyik védnöke volt az 1932. aug. 27-29-i háborúellenes kongresszusnak Amszterdamban (Károlyi Mihály is ott volt).
1939 őszén Hitler atombomba-fejlesztésének hírére Fermi, Wigner Jenő, Szilárd Leó és Teller Ede mellett aláírta azt az amerikai elnöknek szóló levelet, amely sürgette az amerikai atomprogramot. Békemozgalmár barátai és rajongói súlyos csalódottságukat fejezték ki és Einstein számára is komoly lelkiismereti konfliktus maradt ezt a lépése. 1945-ben megpróbálta megakadályozni (Szilárd Leóval együtt, aki a láncreakció felfedezője volt), hogy bevessék az atombombát, de az amerikai elnök ebben bezzeg nem hallgatott rá.
- + -
"A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék." (Einstein)
- + -
Nemzetközi Pí nap (márc. 14 = 3,14), Einsteins születése emlékére.
(háború, halál) [Részletek...] | [1954-06-30] A svájci foci világbajnokságon a magyar aranycsapat 4:2-re megverte a kétszeres világbajnok Uruguay-t. A FIFA 2000-ben a XX. század tíz legjobb meccse közé sorolta ezt a találkozót.
A Dél-Amerika Svájcaként is emlegetett, (például az 1953-ig tartó koreai háború hadiszállításainak is köszönhetően) virágzó gazdaságú Uruguay hanyatlását sokan ettől a vereségtől számították. Pedig a hagyományosan élőállat-, bőr- és gyapjúexportból élő országot az induló kőolaj- és műanyagkorszak szorította perifériára. A növekvő infláció és munkanélküliség 1958-tól jobboldali hatalomátvételbe, majd terrorba torkollott. Az ellene küzdő Tupamaros gerillamozgalom egyik vezetője, a csak 1984-ben helyreállt demokratikus viszonyokban már parlamenti képviselővé vált José Pepe Mújica a hatvanas évek közepén így buzdította harcosait: „Minden a svájci vereséggel kezdődött és a forradalommal ér majd véget.”
(háború) [Részletek...] | [1952-02-23] Karácsony Sándor író, egyetemi tanár születése (+1952. febr. 23.). Sajátos pedagógai-filozófiai rendszert, nevelési programot, művelődési reformtervet dolgozott ki. A magyar cserkészmozgalom egyik fő vezetője volt.
(halál) [Részletek...] | [1950-11-16] [idezet] A Béke Világtanács megalakulása (nov. 16-22) Varsóban (Londonban lett volna, de az angol kormány sok küldöttnek nem adott vízumot).
A hidegháború (1949 ápr. a NATO létrejötte) veszélyt hozott a békemozgalomra.
Mivel a Szovjetunió több éves lemaradásban volt a nukleáris fegyverkezésben (első kísérleti robbantás 1949, 2. és 3. 1951-ben), a szocialista tábor diktatórikusan megszervezte "békemozgalmát": 1949-ben Párizsban 600 millió tagról beszéltek (pl. Észak-Koreából 31 millió tag, több mint a teljes népesség).
A Varsóban megalakult Béke Világtanács (WPC, World Peace Council), támogatva a szovjet külpolitikát és fegyverkezést - és a civil szervezetekhez képest mérhetetlen állami forrásokkal rendelkezve (mely ingatlanokat és anyagi előnyt sok tagszervezete a rendszerváltások után is meg tudott tartani) - lejáratta a békemozgalom kifejezést.
Magyarországon a békepapi mozgalom is fokozta a szavak ellenkezőjére fordítását.
(háború) [Részletek...] | [1950-10-09] Jody Williams, az Aknabetiltás Kampány (ld. márc. 1.) alapítójának születése. Ő és mozgalma Béke Nobel-díjat kapott 1997-ben.
(Kelet-Európából elsőként csatlakozott a Bocs Alapítvány a kampányhoz 1995-ben.)
(Nobel-díj, születés, tilt) [Részletek...] | [1950-02-25] Budapesten tartották a sztahanovisták első országos találkozóját. Sztahanovistának nevezték a szocialista munkaversenyekben a termelési normákat túlteljesítő üzemi dolgozót. A mozgalom nevét A. G. Sztahanov szovjet bányamunkásról kapta.
[Részletek...] | [1948-08-23] Az Egyházak Világtanácsa (WCC, World Council of Churches) megalakulása Amszterdamban.
Ma 337 tagegyházában 400 millió keresztény él. A római katolikus egyház megfigyelői státuszban vesz részt. www.wcc-coe.org
A XX. század elején indult el a ma ökumenikus mozgalomnak nevezett irányzat, amelynek fő célja a reformáció idején szétszakadt egyház egységesítése, egyrészt a hit tanítása, az istentisztelet és a papi szolgálat kérdéseiben, másrészt a társadalmi tevékenységben. Például jelentős szerepet játszott az apartheid elleni küzdelemben, és jelenleg is folyik a JPIC (Justice, Peace and Integrity of Creation, Igazságosság, béke és a Teremtés megőrzése) folyamat és az Overcoming Violence (az erőszak leküzdése) program.
[Részletek...] | [1948-01-30] Móhandász Karamcsand Gandhi születése India Gujarat államában (+1948. jan. 30.). Londonban szerzett ügyvédi képesítést, majd 1893-tól a Dél-Afrikában élő indiai közösség vezetője volt. Hazatérése után (1914) békés küzdelmet hirdetett az angol gyarmatosítók ellen. Az Indiai Nemzeti Kongresszus elnöke (1924-1937).
Az indiai nép még életében a Mahátma - Nagy Lélek - névvel tüntette ki.
India 1947-es függetlenné válása után egy reakciós, fanatikus hindu gyilkos merényletének áldozata lett. (A békességet keresőket gyakran árulónak tartják és üldözik saját közösségük fanatikusai.)
Az erőszak, a kasztrendszer, a vallási ellenségeskedések ellen, a faluközösségek és a kézműipar érdekében lépett fel.
Az erőszakmentességet (az "ahimsa" - nem-ártás - és a "satiagraha" - az igazsághoz ragaszkodás - harmóniáját) politikai, társadalmi és vallási hatóerővé, mozgalommá tette.
(halál) [Részletek...] | [1948-01-30] j-Delhiben egy vele egy valláson lévő meggyilkolta Gandhit (szül. 1869. okt. 2.), mint vallási közössége harcának árulóját.
(Mohandász Karamcsand) Mahátma Gandhi indiai politikus, az indiai függetlenségi mozgalom kezdeményezője és legjelentősebb vezetője. A brit gyarmati hatóságok többször bebörtönözték, ő pedig több ízben folytatott éhségsztrájkot. Az erőszak alkalmazása helyett az angol hatóságokkal való "együtt nem működés" békés harcát hirdette.
(A békét keresőket saját közösségük szélsőségesei gyakran árulónak tekintik.)
- + -
"Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd."
(halál, sztrájk) [Részletek...] | [1945-01-11] Ada Negri olasz író- és költőnő halála (szül. 1870. febr. 3.). A XX. századi olasz líra egyik kiváló képviselője. Ő volt a szocialista munkásmozgalom első európai hírű költőnője. Hajnalcsillag című önéletrajzi prózájában gyermekkorát meséli el.
(halál) [Részletek...] | [1944-08-28] Ernst Thalmannt (szül. 1886. ápr. 16.) 11 év fogvatartás után a fasiszták titokban agyonlőtték a buchenwaldi koncentrációs táborban.
A német és a nemzetközi munkásmozgalom tagja. 1925-ben megválasztották a kommunista párt elnökévé, s 1928-ban tagja lett a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának. Hitler hatalomra jutása után is Németországban maradt, s az illegális harcot irányította. A Gestapo 1933-ban tartóztatta le.
(halál) [Részletek...] | [1943-08-24] Simone Weil francia filozófusnő halála (szül. 1909. febr. 3.). Vidéken filozófiát tanított és közben fizikai munkásként is dolgozott, hogy megismerje a munkások életét. Harcolt a spanyol polgárháborúban. A németek elől Amerikába menekült, majd Londonban dolgozott a Szabad Franciaország Mozgalomban. A háborús nélkülözések közepette sem vette igénybe a neki járó kedvezményeket. Legyengült szervezete csak 34 évig bírta, s már nem érhette meg szülőhazájának felszabadulását.
A katolikus misztika óriásának tartják, bár soha sem vette fel a keresztséget, s tagadta annak dogmáit. A "lemondás szentje" írásaiban azt vallotta, hogy "a katolikus hit az elnyomottak hite és mindenki katolikus keresztény, aki elnyomott". Írásai csak halála után jelentek meg.
(háború, halál) [Részletek...] | [1943-03-19] Mario Jose Molina kémikus születése Mexikóvárosban. Amerikai kutató lett, 1995-ben megosztva elnyerte a kémiai Nobel-díjat az ózonréteg bomlásának tanulmányozásáért. Felismerése nyomán indult meg a nemzetközi mozgalom a freongázok korlátozása érdekében.
(Nobel-díj) [Részletek...] | [1942-08-21] [idezet] Kivégezték Franz Reinischt, aki szerzetespapként tagadta meg a katonai esküt.
1942. ápr. 20-án (éppen a "Führer születésnapján") elöljárója a rendből való kizárással fenyegette meg: "Abban a pillanatban, amikor ezt a tervét ténylegesen megvalósítja, Ön a kötelességem és hatalmam szerint, a 210. pont alapján minden további nélkül a közösségből el van bocsátva és Öntől a közösségi ruha meg van vonva."
Ma a Schönstatt mozgalom és a Palottiner rend a boldoggá avatását sürgeti.
Cesare Orsenigo, a pápai nuncius Hitlernél, 1940-ben a Himmelspforten kolostorban ezt mondta a Harmadik Birodalom katolikus katonaság-megtagadóiról: "Ok a saját butaságuk mártírjai."
[Részletek...] | [1942-01-17] Muhammad Ali (Cassius Marcellus Clay) amerikai ökölvívó születése. 1960-ban a római olimpián félnehézsúlyban olimpiai bajnok, 1964-től a nehézsúlyú profik között háromszor lett világbajnok.
1964-ben belépett a Fekete Muszlimok mozgalmába és akkor vette fel a Muhammad Ali nevet. 1967-ben megtagadta a vietnami katonai szolgálatot, amiért elítélték és megfosztották világbajnoki címétől. 1974-ben visszanyerte a bajnokságot. Hosszú ideje Parkinson-kórban szenved.
(születés) [Részletek...] | [1939-10-11] Roosevelt amerikai elnök nyilvánosságra hozta az Albert Einsteintől kapott levelet, amiben Einstein sürgette az amerikai atomprogram fejlesztését.
(A teljesen háborúellenes Einstein a nácik zsidóüldözésének hatására és a több anyagi támogatást kívánó atomtudósok sürgetésére írta meg ezt a levelet, hogy ne Hitlernek legyen előbb atombombája. Békemozgalmár barátai és rajongói súlyos csalódottságukat fejezték ki és Einstein számára is komoly lelkiismereti konfliktus maradt ezt a lépése.)
(háború) [Részletek...] | [1939-08-17] Sik Toma (szül. 1939. aug. 17.) anarchista, humanista békemozgalmárt halálra gázolta egy autó Csongrád melletti Kónya-széki tanyája közelében.
http://www.indymedia.hu/cikk.shtml?x=17603
(születés) [Részletek...] | [1937-02-07] Elihu Root Nobel-békedíjas (1912) amerikai politikus születése (+1937. febr. 7.). 1905-1909 között Theodor Roosevelt kormányában külügyminiszter, az amerikai békemozgalom elismert vezetője, a nemzetközi békét támogató Carnegie-alapítvány elnöke volt.
(halál) [Részletek...] | [1935-07-01] Az FBI amerikai nyomozóhivatal létrehozása (Special Agent Force, 1935. júl. 1-től Federal Bureau of Investigation).
(Művészeket, politikusokat, mozgalmárokat, egyháziakat, tudósokat ... mindenkit megfigyeltek. Pl. Albert Einsteinről ezernégyszáz oldalas archívumot őriz.)
[Részletek...] | [1933-08-16] Véget ért az 1933. augusztus 2-16. között Gödöllőn megrendezett IV. Jamboree, a cserkészmozgalom világtalálkozója, amelyen 47 országból 15 ezer cserkész, velük 20 ezer magyar társuk vett részt.
(Az Angliából indult cserkészmozgalom a XX. század elején terjedt el világszerte. Magyarországon 1912 körül bontakozott ki.)
[Részletek...] | [1933-06-20] Klara Zetkin német tanítónő, feminista, békemozgalmár születése (+1933. jún. 20.). 1915-ben Bernben megszervezte az első nőkonferenciát az I. világháború ellen. 1910. márc. 8-án az ő javaslatára nyilvánította a nemzetközi szocialista nőmozgalom II. kongresszusa Koppenhágában a kongresszus nyitónapját Nemzetközi Nőnappá.
(háború, halál) [Részletek...] | [1933-05-01] A Catholic Worker (Katolikus Munkás) pacifista mozgalom lapjának alapítása az USÁ-ban. catholicworker.org
[Részletek...] | [1932-08-27] Albert Einstein német fizikus, békemozgalmár születése (+1955. ápr. 18.). 1916. máj. 11-én jelent meg Az általános relativitáselmélet. 1925-ben és 1930-ban aláírta a hadkötelezettség elleni nemzetközi kiáltványokat. 1931. aug. 2-án felhívta a világ tudósait, hogy tagadják meg a háborúért folytatott munkát. Egyik védnöke volt az 1932. aug. 27-29-i háborúellenes kongresszusnak Amszterdamban (Károlyi Mihály is ott volt).
1939 őszén Hitler atombomba-fejlesztésének hírére Fermi, Wigner Jenő, Szilárd Leó és Teller Ede mellett aláírta azt az amerikai elnöknek szóló levelet, amely sürgette az amerikai atomprogramot. Békemozgalmár barátai és rajongói súlyos csalódottságukat fejezték ki és Einstein számára is komoly lelkiismereti konfliktus maradt ezt a lépése. 1945-ben megpróbálta megakadályozni (Szilárd Leóval együtt, aki a láncreakció felfedezője volt), hogy bevessék az atombombát, de az amerikai elnök ebben bezzeg nem hallgatott rá.
- + -
"A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék." (Einstein)
- + -
Nemzetközi Pí nap (márc. 14 = 3,14), Einsteins születése emlékére.
(háború) [Részletek...] | [1931-08-02] Albert Einstein német fizikus, békemozgalmár születése (+1955. ápr. 18.). 1916. máj. 11-én jelent meg Az általános relativitáselmélet. 1925-ben és 1930-ban aláírta a hadkötelezettség elleni nemzetközi kiáltványokat. 1931. aug. 2-án felhívta a világ tudósait, hogy tagadják meg a háborúért folytatott munkát. Egyik védnöke volt az 1932. aug. 27-29-i háborúellenes kongresszusnak Amszterdamban (Károlyi Mihály is ott volt).
1939 őszén Hitler atombomba-fejlesztésének hírére Fermi, Wigner Jenő, Szilárd Leó és Teller Ede mellett aláírta azt az amerikai elnöknek szóló levelet, amely sürgette az amerikai atomprogramot. Békemozgalmár barátai és rajongói súlyos csalódottságukat fejezték ki és Einstein számára is komoly lelkiismereti konfliktus maradt ezt a lépése. 1945-ben megpróbálta megakadályozni (Szilárd Leóval együtt, aki a láncreakció felfedezője volt), hogy bevessék az atombombát, de az amerikai elnök ebben bezzeg nem hallgatott rá.
- + -
"A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék." (Einstein)
- + -
Nemzetközi Pí nap (márc. 14 = 3,14), Einsteins születése emlékére.
(háború) [Részletek...] | [1930-03-11] Mahatma Gandhi meghirdette polgári engedetlenségi mozgalmát Indiában az angolok ellen.
[Részletek...] | [1929-01-15] [sms] Martin Luther King lelkész,fekete mozgalmi vezető szül.USA ünnep.Béke Nobel-díj 1964.Megölték 1968.
(Nobel-díj) [Részletek...] | [1929-01-15] Martin Luther King amerikai baptista lelkész, a fekete polgárjogi mozgalom vezetőjének születése (+1968. ápr. 4.). 1955-ben lépett fel, az az autóbuszokon érvényben levő, a feketéket sújtó ülőhely-elkülönítés ellen buszbojkottot szervezett Montgomeryben, sikerrel. 1957-ben megalapította és elnökként vezette a Southern Christian Leadership Conference-t, a száz egyházi és polgári szervezetet tömörítő erőszakmentes ellenállási mozgalmat. IFOR tag volt, a vietnami háború ellen is küzdött. Béke Nobel-díjat kapott 1964-ben. Többszöri fenyegetés és merénylet-kísérlet után Memphisben lelőtték. Születésnapja nemzeti ünnep az USÁ-ban.
(háború, megalapít, Nobel-díj, születés) [Részletek...] | [1926-04-16] György Lajos orvos, az orvostudományok doktora (1975), környezetvédő születése. Az ELTE Természetvédelmi Klubjának vezetője, s 1983-tól a Klub által kiadott Gaia Sajtószemle szerkesztője. Ökofilozófiával, általános rendszerelmélettel és környezetvédelemmel foglalkozik. Főbb művei: A jót választanod kell (1996), Vissza a kozmikus rendhez (2000).
György Lajos, akit a zöld mozgalmakban Piros néven ismernek, "a magyarországi környezetvédelem nagy öregje, aki bátor, de meggondolt kiállásával, másrészt a környezetvédelem, mint életszemlélet fáradhatatlan propagálásával és megélésével példakép ma is." (Sólyom László köztársasági elnök köszöntötte így 80. születésnapján.)
(születés) [Részletek...] | [1925-11-20] Lelotte Robert Francis Kennedy amerikai ügyvédet, elnökjelöltet (szül. 1925. nov. 20.) Los Angelesben egy kampányrendezvény után Sirhan Bishara Sirhan palesztin bevándorló.
Kennedy 1957-60 között a szenátus állandó vizsgálóbizottságának alkalmazottja, a szakszervezetekbe beépült maffiák elleni harc szakértoje volt. Ezután bátyja, John F. Kennedy elnökválasztási kampányának fonöke, annak gyozelme után 1961-64-ig az Egyesült Államok igazságügy-minisztereként tevékenykedett. Határozottan lépett fel a szervezett bunözéssel szemben, s kiállt a polgárjogi mozgalmak aktivistái mellett. Fivére, az elnök meggyilkolása (1963. november 22.) után mély letargiába esett. 1964-ben nagy fölénnyel választották meg New York állam szenátorává. A liberális demokraták szószólójaként bírálta Johnson elnök vietnami politikáját. 1968-ban harcba szállt az elnökjelöltségért; a hat eloválasztásból már ötöt megnyert, amikor megölték.
(születés) [Részletek...] | [1925-04-18] Joseph Cardijn belga pap (1882. nov. 13. - 1967, 1912-ben szentelték pappá) megalapította a JOC (Jeunesse Ouvriére Chrétienne, Keresztény Munkásfiatalok) mozgalmat, amely hamarosan az egész világegyházban elterjedt. 1916-tól a háború végéig börtönben volt, mert szembeszállt a belga munkások Németországba deportálásával. Hatvan éves korában a náci megszállók is lecsukták. VI. Pál pápa bíborossá nevezte ki.
(háború, megalapít) [Részletek...] | [1923-11-15] Giesswein Sándor katolikus pap, keresztényszocialista politikus, akadémikus halála (szül. 1856. febr. 4.). 1878-ban szentelték pappá, 1909-ben lett pápai prelátus. A keresztényszocialista mozgalom egyik megalapítója volt Magyarországon. 1904-től a Keresztényszociális Egyesületek Szövetségének elnöke, 1905-től pedig mint néppárti képviselő a társadalmi igazságosság mellett szólalt fel beszédeiben, sürgette a nemzetiségi jogok megadását, a sztrájkjogot, a nyomor felszámolását. Prohászka Ottokár szellemi elődjének tartják.
(halál, megalapít, sztrájk) [Részletek...] | [1923-10-01] A Páneurópai Unió megalakulása Bécsben. A mozgalom végső célja egy európai államszövetség, az Egyesült Európa létrehozása. 1972 óta a szervezet elnöke Habsburg Ottó.
[Részletek...] | [1922-01-22] Fredrik Bajer dán képviselő születése (+1922. jan. 22.). Katonatiszt volt a német-dán háborúban (1864), de utána a békemozgalomról és semlegességről írt könyveket. Létrehozta az Egyesült Dánia Semlegességéért Ligát, majd a Berni Állandó Nemzetközi Békeirodát (vö. dec. 1.). Béke Nobel-díjat kapott 1908-ban.
(háború, halál, Nobel-díj) [Részletek...] | [1921-05-05] Alfred Hermann Fried osztrák újságíró születése (+1921. máj. 5.). Béke Nobel-díjat kapott 1911-ben. Fő műve A békemozgalom kézikönyve (1913). IPB vezetőségi tag volt.
(halál, Nobel-díj) [Részletek...] | [1920-12-08] Szegeden létrejött az első népfőiskola. Az 1930-as évek igen fontos szellemi mozgalma volt, amely a parasztság iskolán kívüli népművelését szolgálta.
[Részletek...] | [1918-07-10] James Harold Edward Aldridge angol író, publicista születése. A világháború alatt haditudósítóként járta a norvég, görög, és közel-keleti hadszíntereket. A háború után a nemzetközi békemozgalomban vállalt jelentős szerepet.
(háború, születés) [Részletek...] | [1916-05-11] Albert Einstein német fizikus, békemozgalmár születése (+1955. ápr. 18.). 1916. máj. 11-én jelent meg Az általános relativitáselmélet. 1925-ben és 1930-ban aláírta a hadkötelezettség elleni nemzetközi kiáltványokat. 1931. aug. 2-án felhívta a világ tudósait, hogy tagadják meg a háborúért folytatott munkát. Egyik védnöke volt az 1932. aug. 27-29-i háborúellenes kongresszusnak Amszterdamban (Károlyi Mihály is ott volt).
1939 őszén Hitler atombomba-fejlesztésének hírére Fermi, Wigner Jenő, Szilárd Leó és Teller Ede mellett aláírta azt az amerikai elnöknek szóló levelet, amely sürgette az amerikai atomprogramot. Békemozgalmár barátai és rajongói súlyos csalódottságukat fejezték ki és Einstein számára is komoly lelkiismereti konfliktus maradt ezt a lépése. 1945-ben megpróbálta megakadályozni (Szilárd Leóval együtt, aki a láncreakció felfedezője volt), hogy bevessék az atombombát, de az amerikai elnök ebben bezzeg nem hallgatott rá.
- + -
"A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék." (Einstein)
- + -
Nemzetközi Pí nap (márc. 14 = 3,14), Einsteins születése emlékére.
(háború) [Részletek...] | [1914-08-03] Leplombált vagonokban kitoloncolták Németországból a Konstanzban aug. 1-én kezdődött találkozó 11 más országból érkezett küldöttségeit, akik ott megalakították a Világszövetséget a nemzetközi barátság elősegítésére az egyházak által.
A háború alatt az egyes országokban kifejlődő Kiengesztelődés szövetségek 1919 októberben (Bilthoven, Hollandia) hozzák létre a Kiengesztelődés Nemzetközi Szövetségét (International Fellowship of Reconciliation, IFOR) minden vallás békecsoportjai számára.
Az IFOR tagjai közül máig hatan kaptak Béke Nobel-díjat (vö. jan. 8., 10., 14., 15., aug 14., és 1980-ban Adolfo Perez Esquival argentin tag).
A 60-as években eroszakmentesség tréningeket tartottak egész Latin-Amerikában, ahol ennek eredményeképpen megszületett a Servicio Paz y Justicia (Serpaj), a latin-amerikai mozgalom az igazságosságért és békéért. 1993-tól egyik gazdája a Balkán Békecsoportnak.
Amikor a boszniai NATO akciót IFOR-nak (Implementing FORce) nevezték el, az igazi IFOR széleskörű tiltakozó kampányt folytatott, melynek eredményeként egyrészt sokkal ismertebb lett, másrészt a NATO akciót átnevezték SFOR-nak.
www.ifor.org
(háború, Nobel-díj, tilt) [Részletek...] | [1914-06-21] Bertha von Suttner osztrák írónő, békemozgalmár halála (szül. 1843. jún. 9.). Béke Nobel-díjat kapott 1905-ben. Die Waffen nieder c. önéletrajzi ihletésű regényét szerte Európában kiadták (magyarul 1905-ben: Le a fegyvert!), németül 33 kiadást ért meg. A Berni Állandó Nemzetközi Békeiroda elnöke. Nobel az ő hatására döntött úgy, hogy Béke Nobel-díj is legyen.
(halál, Nobel-díj) [Részletek...] | [1914-06-21] Bertha von Suttner osztrák írónő, újságíró, békemozgalmár születése (+1914. jún. 21.). 1891-ben megalapította az osztrák békemozgalmárok társaságát. A Berni Állandó Nemzetközi Békeiroda elnöke volt. Béke Nobel-díjat kapott 1905-ben.
Nobel az ő hatására döntött úgy, hogy Béke Nobel-díj is legyen.
Die Waffen nieder c. önéletrajzát szerte Európában kiadták (magyarul 1905-ben: Le a fegyvert!), németül 33 kiadást ért meg.
(Jó lenne kiadni e százéves bestsellert, amely ma már szinte megtalálhatatlan. A Bocsmagazinban már közölt részek olvashatók a bocs.hu weboldalunkon.)
(halál, megalapít, Nobel-díj) [Részletek...] | [1913-06-06] Gobbi Hilda Kossuth-díjas színészno születése (+1988. júl. 13.). 1945 elott részt vett a munkásszínjátszásban és az ellenállási mozgalomban. A háború után fizikai munkával járult hozzá a megsérült Nemzeti Színház újjáépítéséhez, és széles köru társadalmi tevékenységet fejtett ki. 1947-ben a munkás- és parasztszármazású színinövendékek számára megszervezte a Horváth Árpád Kollégiumot, az idos és magányos színészek számára pedig a Jászai Mari Színészotthont. Szívós és kitartó munkával létrehozta a Bajor Gizi Színészmúzeumot. Több filmben is szerepelt, s népszeru rádiószerepe révén o volt mindenki "Szabó néni"-je.
(háború, születés) [Részletek...] | [1912-12-28] Megalakult az elsősorban középiskolásokat tömörítő ifjúsági szervezet, a Magyar Cserkész Szövetség. A II. világháború után elsorvasztották, s csak 1989-ben szerveződhetett újjá.
A cserkészet a világ legnagyobb önkéntes ifjúsági nevelőmozgalma: hét ország kivételével világszerte elterjedt, jelenleg mintegy 40 millió aktív tagja van.
(háború) [Részletek...] | [1910-10-30] Jean Henry Dunant svájci író, üzletember, orvos születése (+ 1910. okt. 30.). 1863-ban Genfben megalapította a Nemzetközi Vöröskeresztet (vö. okt. 26.). Az első Béke Nobel-díjas (1901).
Az olasz szabadságharc kitörésekor a frontra utazott, s a solferinoi csatában személyesen volt tanúja az egészségügyi ellátás elégtelenségének. Ez indította arra, hogy önkéntes alakulatokat szervezzen a sebesültek ellátására. 1864-ben megalakultak az első nemzeti vöröskeresztes társaságok. Ebből fejlődött ki azután a vöröskeresztes mozgalom, amely 1901-re már valamennyi civilizált országban elterjedt. Később Vöröskereszt és Vörös Félhold szervezetre vált szét. Dunant küzdött a leszerelésért és a zsidó állam megalapításáért. Ő alapította 1889-ben az Interparlamentáris Uniót, a Népszövetség elődjét, valamint a Világ Ifjúsága Keresztény Szövetségét.
Magyarország 1881-ben csatlakozott a vöröskeresztes mozgalomhoz.
- + -
Nemzetközi Vöröskereszt nap
(megalapít, Nobel-díj) [Részletek...] | [1910-03-08] Klara Zetkin német tanítónő, feminista, békemozgalmár születése (+1933. jún. 20.). 1915-ben Bernben megszervezte az első nőkonferenciát az I. világháború ellen. 1910. márc. 8-án az ő javaslatára nyilvánította a nemzetközi szocialista nőmozgalom II. kongresszusa Koppenhágában a kongresszus nyitónapját Nemzetközi Nőnappá.
(háború) [Részletek...] | [1909-02-03] Simone Weil francia filozófusnő halála (szül. 1909. febr. 3.). Vidéken filozófiát tanított és közben fizikai munkásként is dolgozott, hogy megismerje a munkások életét. Harcolt a spanyol polgárháborúban. A németek elől Amerikába menekült, majd Londonban dolgozott a Szabad Franciaország Mozgalomban. A háborús nélkülözések közepette sem vette igénybe a neki járó kedvezményeket. Legyengült szervezete csak 34 évig bírta, s már nem érhette meg szülőhazájának felszabadulását.
A katolikus misztika óriásának tartják, bár soha sem vette fel a keresztséget, s tagadta annak dogmáit. A "lemondás szentje" írásaiban azt vallotta, hogy "a katolikus hit az elnyomottak hite és mindenki katolikus keresztény, aki elnyomott". Írásai csak halála után jelentek meg.
(háború, születés) [Részletek...] | [1908-11-04] Joseph Rotblat (1908. nov. 4. - 2005. aug. 31.), a leszerelést támogató Pugwash Konferencia elnöke és mozgalma nyerte el az 1995. évi Nobel-békedíjat.
www.pugwash.org
(konferencia) [Részletek...] | [1908-11-04] Joseph Rotblat halála (szül. 1908. nov. 4.). Béke Nobel-díj 1995-ben a nukleáris fegyverek politikai szerepének csökkentéséért és hosszú távon betiltásukért tett erőfeszítéseiért, közösen a Pugwash konferencia a tudományról és világügyekről (Pugwash Conferences on Science and World Affairs, 1957, Kanada) mozgalommal, melynek 1957-73 titkára, 1988-tól elnöke volt.
A második világháború idején fizikusként dolgozott az amerikai atombombát megvalósító Manhattan-terven, azonban 1944-ben morális alapon otthagyta azt, ugyanis ekkorra világossá vált, hogy Németország képtelen lesz nukleáris fegyvert el?állítani.
? volt az utolsó él? aláírója az 1955-ös Russel-Einstein nyilatkozatnak, melyben kimagasló tudósok álltak ki a nukleáris fegyverek nélküli világ mellett.
(háború, konferencia, Nobel-díj, születés, tilt) [Részletek...] | [1908-11-04] Joseph Rotblat születése (+2005. aug. 31.). Béke Nobel-díj 1995-ben a nukleáris fegyverek politikai szerepének csökkentéséért és hosszú távon betiltásukért tett erőfeszítéseiért, közösen a Pugwash konferencia a tudományról és világügyekről (Pugwash Conferences on Science and World Affairs, 1957, Kanada) mozgalommal, melynek 1957-73 titkára, 1988-tól elnöke volt.
(konferencia, Nobel-díj, születés, tilt) [Részletek...] | [1908-07-26] Az FBI amerikai nyomozóhivatal létrehozása (Special Agent Force, 1935. júl. 1-től Federal Bureau of Investigation).
(Művészeket, politikusokat, mozgalmárokat, egyháziakat, tudósokat ... mindenkit megfigyeltek. Pl. Albert Einsteinről ezernégyszáz oldalas archívumot őriz.)
[Részletek...] | [1908-06-21] Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov orosz zeneszerző halála (szül. 1844. márc. 18.). Az orosz nemzeti mozgalom, az Ötök csoportjának kiemelkedő tagjaként részt vett az 1860-as évek reformtörekvéseiben. Műveire a romantikus álmodozás, néhol keleties, kolorisztikus hangvétel a jellemző. Fő művei: A pszkovi lány, Cári menyasszony, Szaltán cár, valamint a Hópelyhecske és a Szadko című opera.
(halál) [Részletek...] | [1908-06-09] Szántó Kovács János földmunkás születése (+1908. jún. 9.). A viharsarki agrárszocialista mozgalom vezetője. Az 1890-es évektől vezető szerepet játszott a hódmezővásárhelyi és a környékbeli földmunkások és szegényparasztok szociáldemokrata szervezésében. 1894-ben letartóztatták. Kiszabadulása érdekében robbant ki a hódmezővásárhelyi zendülés. 1895-ben megrendezett perében öt évi fogházra ítélték.
(halál) [Részletek...] | [1908-02-25] Dömötör Sándor néprajzkutató születése (+1986. jan. 15.). Múzeumigazgató, a honismereti mozgalom megalapítója.
(megalapít, születés) [Részletek...] | [1907-11-29] Jankovich Ferenc Kossuth-díjas költő, író születése (Székesfehérvár) (+1971. márc. 9.). Párizsban franciául tanított magyar nyelvet és irodalmat, 1932-ben ott születtek első versei. A Nyugat, a Válasz és a Magyar Csillag irodalmi folyóiratok munkatársa volt. Verseit két ízben Baumgarten-díjjal tüntették ki. A parasztság ügyének kötelezte el magát, csatlakozott a népi írók mozgalmához. A háború után ő írta a népi kollégiumi mozgalom indulójának szövegét, a Sej, a mi lobogónkat. Az 1950-es években elnémították.
(háború, születés) [Részletek...] | [1907-04-04] Hont Ferenc Kossuth-díjas színházi rendező, irodalomtörténész halála (szül. 1907. ápr. 4.). Az 1920-as évektől részt vett a munkás-kultúrmozgalomban, s antifasiszta műsorokat is szervezett. 1933-ban létrehozta a Szegedi Szabadtéri Játékokat. 1945-1949 a Színház- és Filmművészeti Főiskola főigazgatója, a Madách Színház igazgatója, később az Országos Színháztörténeti Múzeum főigazgatója, 1957-1969 a Színháztudományi Intézet igazgatója volt. A Nagy Magyar Színészek és a Magyar Színháztörténet, valamint a Színházi Kislexikon szerkesztője volt és számos önálló kötete is megjelent.
(megjelent, születés) [Részletek...] | [1906-01-03] Alekszej Sztahanov szovjet bányász születése (+1977. nov. 5.) Ő kezdeményezte az első szovjet ötéves tervek munkaverseny-mozgalmát, amely a Szovjetunióban gyorsan elterjedt. 1945 után Magyarországon is számos iparágban alkalmazták.
(A munka ethosza mára épp az ellenkezőjére fordul: ha nem akarjuk teljesen széttúrni ezt a kis sártekét, ne sokat dolgozz, ne sokat fogyassz, ne sokat szennyezz...)
(születés) [Részletek...] | [1905-06-21] Jean-Paul Sartre francia író, filozófus, az egzisztencializmus vezéralakjának születése (+1980. ápr. 15). Kísérletet tett az egzisztencializmus, a marxizmus és freudizmus összekapcsolására. Szépíró munkásságában filozófiai nézetei kaptak irodalmi megformálást.
Irodalmi Nobel-díjat kapott 1964-ben, de visszautasította, mert pacifista meggyőződését nem tartotta összeegyeztethetőnek a díj adományozója tevékenységével (ui. Nobel főleg a dinamit feltalálásával és gyártásával szerezte vagyonát). Sartre az algériai háború idején is szembefordult a háborús közvéleménnyel. Aktív volt a nemzetközi békemozgalomban.
(háború, Nobel-díj) [Részletek...] | [1904-01-26] Seán Mac Bride ír jogász születése (+1988). Az ír függetlenségi mozgalom tagjaként számtalanszor letartóztatták. Később külügyminiszter, az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának elnöke, ENSZ főtitkár-helyettes. Az Amnesty International (ld. jún. 19.) társalapítója és (1961-74) elnöke, 1968-85 az IPB (Nemzetközi Békeiroda, ld. dec. 1.) elnöke. Tanácsadó a Pápai Igazságosság és Béke Bizottságban. Az egyetlen Béke Nobel-díjas (1974), aki Lenin Béke-díjat is kapott. 1992-ben az IPB békedíjat nevezett el róla.
- + -
IPB békedíjasok:
1992: Michael D. Higgins ír emberi jogok ügyvéd, később művészetek miniszter.
1993: Hilda Lini, Vanuatu-i egészségügyi miniszter, aki elérte, hogy a békemozgalom kérdését az atomfegyverek jogszerűségéről az ENSZ Egészségügyi Világszervezet (WHO) föltegye a Hágai Nemzetközi bíróságnak (csak országok és ENSZ szervezetek fordulhatnak Hágához).
1994: Mordechai Vanunu, izraeli nukleáris mérnök, akit 18 év börtönre ítéltek (ebből tíz évet magánzárkában töltött, 2004. ápr. 21-én szabadult), amiért bizonyítékokat hozott nyilvánosságra az izraeli atomfegyverkezésről.
1995: Oroszországi Katonaanyák (ld. márc. 8.).
1996: Selim Beslagic, Tuzla polgármestere, a többnemzetiségű megoldás kidolgozója a boszniai válságban.
1997: A Remény magvai csoport (ld. jan. 29.).
1998: John Hume, Európa Parlament tag (ld. jan. 18.).
1999: Barbera Gladysch, Anyák a Békéért (Németország), sokéves küzdelmükért a leszerelésért és a háborúk áldozataiért.
(háború, Nobel-díj) [Részletek...] | [1902-11-29] Carlo Levi olasz író, festő, orvos születése (+1975. jan. 3.). A "Hat torinói festő"-csoport tagja volt. Antifasiszta írásai miatt bebörtönözték, az Abesszínia elleni olasz agresszióval szembeni fellépése miatt 1935-ben száműzték. 1939-ben Párizsban részt vett az olasz ellenállási mozgalom megszervezésében. A háború alatt hazájában illegalitásban élt, az ellenállás jelentős alakja volt. Ahol a madár se jár című 1948-ban megjelent első regénye száműzetésének naplója. Műveit a szociográfiai hűség, a drámai szerkesztésmód jellemzi.
(háború, megjelent, születés) [Részletek...] | [1902-11-02] Illyés Gyula Kossuth-díjas író, költő halála (szül. 1902. nov. 2.). Fiatalon kapcsolatba került a baloldali diákmozgalommal, 1919 után emigrált. Első versei Párizsban jelentek meg. Hazatérése után Kassák-köréhez tartozott, majd a Nyugat munkatársa, 1937-től társszerkesztője lett. 1941-ben, a Nyugat megszűnése után a Magyar Csillag című folyóiratot szerkesztette. Nagy szerepe volt a Márciusi Front szellemi előkészítésében. Költészetére a néppel, a szegényparasztság sorsával, a magyar tájjal való összefonódás jellemző. Ezt reprezentálta Puszták népe című könyve. Az 1953-ban írta Egy mondat a zsarnokságról című költeményét.
(születés) [Részletek...] | [1901-09-09] Henri de Toulouse-Lautrec francia festő és grafikus halála (szül. 1864. nov. 24.). A posztimpresszionizmus egyik legnagyobb mestere és egyben legkülönösebb, mozgalmaktól és csoportosulásoktól független művészegyénisége. Leghíresebb festményei az Yvette Guilbert, A Moulin Rouge-ban, a Szeparé a "Döglött patkány"-ban, a Szalon a Rue des Moulins-ben és az Orvosi vizit a Rue des Moulins-ben.
(halál) [Részletek...] | [1899-10-01] Bárdos Lajos Kossuth-díjas zeneszerző, karnagy halála (szül. 1899. okt. 1.). Sokat tett a népzenén alapuló új művek elterjesztéséért és a magyar dalosmozgalom megújításáért, megszervezte az Éneklő Ifjúság mozgalmat. Számos dalát, vegyes- és gyermekkari művét ma is oktatják.
(születés) [Részletek...] | [1898-08-01] Arany László költő, műfordító, közgazdasági író születése (+1898. aug. 1.). Arany János fia. Népmeséit 18 évesen adta ki. A Földhitel Intézet igazgatója volt, gazdasági-jogi cikkeivel a hazai szerzői jog egyik kidolgozója. A Kisfaludy Társaság tagja. 1872-ben verses regénye, A délibábok hőse elnyerte a Társaság pályadíját, hőse, Hübele Balázs szállóigévé vált. Lermontov, Puskin, Shakespeare, Moliére fordítója. Gyulai Pállal a Magyar Népköltészeti Gyűjteményt szerkesztette. Tanulmányt írt az emigrációs mozgalmakról és Kossuthról. Verstani dolgozata a kérdéskör alapműve.
(halál) [Részletek...] | [1898-05-22] Edward Bellamy amerikai publicista, szociológus és író halála (szül. 1850. márc. 26.). Lelkészcsaládból származott. Leghíresebb regénye a Visszapillantás 2000-bôl 1887-re című utópisztikus mű, amely nagy hatással volt nemcsak az amerikai, hanem a német proletármozgalomra is. A 2000. évben egy szövetkezeti alapon szervezett államkapitalista társadalomban osztályharc nélküli béke és demokrácia van. Bellamy tanainak terjesztésére pártot és hetilapot is alapított. Gondolatainak népszerűsítésére számtalan róla elnevezett klub alakult Amerikában és Európában is.
(halál) [Részletek...] | [1898-03-01] [idezet] Az agrárszocialista mozgalmak megtorlásaként ezen a napon lépett életbe a hírhedt "rabszolgatörvény", amely a földmunkások munkaviszonyát szabályozta.
(törvény) [Részletek...] | [1898-02-11] Szilárd Leó fizikus halála (szül. 1898. febr. 11.). A biofizika megteremtője. Az USÁ-ban élt, 1939-től az atomreaktor és az atombomba egyik kifejlesztője - azután pedig nyomban az atomfegyverek elleni tudósmozgalom egyik fő szervezője.
(születés) [Részletek...] | [1897-11-08] [sms] Dorothy Day szül. A Katolikus munkás amerikai pacifista mozgalom alapítója. catholicworker.org
[Részletek...] | [1897-11-08] Dorothy Day születése (+1980. nov. 29.).
A Catholic Worker (Katolikus munkás) amerikai pacifista mozgalom alapítója.
Utoljára 75 éves korában volt letartóztatva.
catholicworker.org
(születés) [Részletek...] | [1894-12-24] A Cuyahogai Mészárlás, az amerikai munkásmozgalom történetének egyik legvéresebb eseménye. Clevelandban a Cuyahogai Híd és Vas Művek főkapuja előtt a sztrájk miatt elbocsátottak tömegét katonaság és sortűz oszlatta fel, 14 halott, 23 sebesült.
(sztrájk) [Részletek...] | [1894-07-08] Pjotr Leonyidovics Kapica szovjet atomfizikus, akadémikus születése (+1984. ápr. 8.). Fizikai Nobel-díjat kapott 1978-ban megosztva az alacsony hőmérsékletek fizikája terén végzett, úttörő jellegű kutatásaiért. A Pugwash-konferenciák (1995-ben Béke Nobel-díjat kapott tudósmozgalom az atomfegyverek betiltásáért) egyik kezdeményezője.
(Nobel-díj, születés, tilt) [Részletek...] | [1891-01-13] Baghy Gyula (Julio) eszperantó nyelven alkotó költő és író halála (szül. 1891. jan. 13.). A magyarországi eszperantó mozgalom egyik úttörője.
(születés) [Részletek...] | [1891-01-13] Baghy Gyula (Julio) eszperantó nyelven alkotó költő és író születése (+1967. márc. 18.). A magyarországi eszperantó mozgalom egyik úttörője.
(születés) [Részletek...] | [1891-01-10] Karácsony Sándor író, egyetemi tanár születése (+1952. febr. 23.). Sajátos pedagógai-filozófiai rendszert, nevelési programot, művelődési reformtervet dolgozott ki. A magyar cserkészmozgalom egyik fő vezetője volt.
(születés) [Részletek...] | [1890-05-25] Várnai Zseni József Attila-díjas költő, író születése (+1981. okt. 16.). Színi diplomát szerzett, de nem játszott színpadon, tisztviselőként dolgozott. 1912-ben a Népszava közölte Katonafiamnak című híres versét, amelynek refrénje a háborúellenes mozgalom jelszava lett: "Ne lőj, fiam, mert én is ott leszek". Emiatt egyébként a Népszavát elkobozták, őt pedig vád alá helyezték. Első verseskötete 1914-ben jelent meg. Írt meséket és gyermekverseket is. Ismert önéletrajzi regénye a Nem volt hiába.
(háború, születés) [Részletek...] | [1889-10-29] Nyikolaj Gavrilovics Csernisevszkij orosz filozófus és író születése (+1889. okt. 29.). Részt vett a forradalmi mozgalomban, ezért előbb börtönre, majd száműzetésre ítélték és közel 20 évet töltött Szibériában.
(halál) [Részletek...] | [1889-01-20] Sík Sándor Kossuth-díjas költő, irodalomtörténész, egyetemi tanár, akadémikus, szerzetespap halála (szül. 1889. jan. 20.). 1911-ben Münchenben ismerkedett meg a cserkészmozgalommal, s hazatérve a magyar cserkészet egyik alapítója, a Magyar Cserkészszövetség elnöke lett. 1946-tól ő szerkesztette a Vigiliát. 1947-től a magyar piarista rendtartomány főnöke volt.
- + -
Acélember c. nagyszerű verse a helytállás formaetikai erényéről érdekes gondolatokra indíthat, ha a helytállást a cél, a tartalometika szemszögéből vizsgáljuk:
„Ha Sík Sándor Acélembere elgondolkodna, hogy mire megy az energia az általa hordozott vezetékekben, ha átlátná, hogy ezzel működtetik a villamosszéket is, ezzel vetítik a lélekromboló filmeket is, ezt pazarolják a nemtörődömségből égve hagyott lámpák millióiban is, ezzel működteti az átlag fogyasztó az Istentől messze sodró kényelmét biztosító sok gép-rabszolgáját is, ettől csillog-villog a sok gazdag és ’nagy’ ember botrányos reprezentáció-élete is,
s ha átlátná, hogy ugyanakkor a nyomorgó városperemek körül száz kilométeres körzetben kipusztulnak az erdők és még a napon szárított trágyát is eltüzelik (a talaj meg tönkremegy), mert a nyomor valójában energiahiány is,
s ha átlátná, hogy nincs hatalmában a vezetékeket oda irányítani, ahol valóban szükség lenne az energiára -,
akkor talán kiszakítaná magát a csillogó vezetékek szemet gyönyörködtető vonalából és elmenne az emberekhez, hogy emberségre ’rázza’ föl őket (amire valószínűleg nagyobb esélye lenne azokban az otthonokban, ahol csillár helyett gyertyafény, porszívó helyett seprű van), vagy elmenne a szegényekhez, akiknek még ócskavasként is nagyobb hasznukra lenne talán, mint a csillogó vezetékek büszke hordozójaként.”
(Simonyi Gyula: Töprengések a bérmunkáról, 1980)
(születés) [Részletek...] | [1887-09-16] Hans-Jean Arp halála (szül. 1887. szept. 16. Strasbourg). Német és francia nyelven alkotó költő, festő, szobrász. A nonfiguratív szobrászat egyik legjelentősebb mestere. 1916-ban Zürichben részt vett a dadaista mozgalom alapításában, majd 1925-től a szürrealistákhoz csatlakozott. Az I. világháború, a kor értelmetlensége jelenik meg szélsőségesen nyelvbontó költészetében.
(háború, születés) [Részletek...] | [1886-04-16] Ernst Thalmannt (szül. 1886. ápr. 16.) 11 év fogvatartás után a fasiszták titokban agyonlőtték a buchenwaldi koncentrációs táborban.
A német és a nemzetközi munkásmozgalom tagja. 1925-ben megválasztották a kommunista párt elnökévé, s 1928-ban tagja lett a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának. Hitler hatalomra jutása után is Németországban maradt, s az illegális harcot irányította. A Gestapo 1933-ban tartóztatta le.
(születés) [Részletek...] | [1882-11-13] Joseph Cardijn belga pap (1882. nov. 13. - 1967, 1912-ben szentelték pappá) megalapította a JOC (Jeunesse Ouvriére Chrétienne, Keresztény Munkásfiatalok) mozgalmat, amely hamarosan az egész világegyházban elterjedt. 1916-tól a háború végéig börtönben volt, mert szembeszállt a belga munkások Németországba deportálásával. Hatvan éves korában a náci megszállók is lecsukták. VI. Pál pápa bíborossá nevezte ki.
(háború, megalapít) [Részletek...] | [1881-12-17] Lewis Henry Morgan amerikai néprajztudós és régész születése (+1881. dec. 17.). Az őstársadalom történetének világhírű kutatója. Bebizonyította, hogy a matriarchátusból a patriarchátusba való átmenet az egész emberiség történeti útjára jellemző.
(A fenntarthatatlanság kezdete? A más élőlényekre is jellemző fenntarthatatlan viselkedés – pl. túlszaporodás – csak hullámzásszerű környezetpusztuláshoz, nyomorhoz, fajon belüli küzdelemhez és populáció visszaeséshez vezet. Az emberi történelem robbanásszerű túllövését a fosszilis energiatömeg megtalálásának és elhasználásának egyedi eseménye okozta.)
A rochesteri egyetem és a Wells College intézőbizottsági tagjaként mozgalmat indított, hogy női kollégiumot vagy szemináriumot is szervezzenek. (Ezidőben Amerikában a nők még nem részesülhettek egyetemi oktatásban.) Noha életében nem sikerült ezt elérnie, vagyonát e cél kivitelezésére hagyta végrendeletileg az egyetemre.
(halál) [Részletek...] | [1879-03-14] [sms] A.Einstein német fizikus,békemozgalmár szül.Felhívta a tudósokat, hogy ne dolgozzanak a háborúért.
(háború) [Részletek...] | [1879-03-14] Albert Einstein német fizikus, békemozgalmár születése (+1955. ápr. 18.). 1916. máj. 11-én jelent meg Az általános relativitáselmélet. 1925-ben és 1930-ban aláírta a hadkötelezettség elleni nemzetközi kiáltványokat. 1931. aug. 2-án felhívta a világ tudósait, hogy tagadják meg a háborúért folytatott munkát. Egyik védnöke volt az 1932. aug. 27-29-i háborúellenes kongresszusnak Amszterdamban (Károlyi Mihály is ott volt).
1939 őszén Hitler atombomba-fejlesztésének hírére Fermi, Wigner Jenő, Szilárd Leó és Teller Ede mellett aláírta azt az amerikai elnöknek szóló levelet, amely sürgette az amerikai atomprogramot. Békemozgalmár barátai és rajongói súlyos csalódottságukat fejezték ki és Einstein számára is komoly lelkiismereti konfliktus maradt ezt a lépése. 1945-ben megpróbálta megakadályozni (Szilárd Leóval együtt, aki a láncreakció felfedezője volt), hogy bevessék az atombombát, de az amerikai elnök ebben bezzeg nem hallgatott rá.
- + -
"A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék." (Einstein)
- + -
Nemzetközi Pí nap (márc. 14 = 3,14), Einsteins születése emlékére.
(háború, születés) [Részletek...] | [1877-07-02] Hermann Hesse német író, költő születése (+1962. aug. 9.). Háborúellenes magatartása miatt elhagyni kényszerült hazáját, Svájcban telepedett le. Irodalmi Nobel-díjat kapott 1946-ban.
Több művében az indiai és a kínai gondolkodásmódot igyekezett egybekapcsolni az európai kultúra világképével. Üveggyöngyjáték című regényét Thomas Mann goethei kifejezéssel élve, összemérhetetlennek nevezte. A pusztai farkas című regénye az amerikai hippi-mozgalom szellemi ősének bizonyult, még rock-együttes is alakult Steppenwolf néven.
(háború, Nobel-díj, születés) [Részletek...] | [1877-05-09] Peter Maurin, a Catholic Worker pacifista mozgalom társalapítója születése (+1949). catholicworker.org
[Részletek...] | [1874-03-14] Albert Einstein Nobel-díjas fizikus, békemozgalmár halála (szül. 1874. márc. 14.). Németországban született, 1933-tól az USA-ban élt. 1921-ben kapta meg a fizikai Nobel-díjat "érdemdús matematikai-fizikai kutatásaiért, különös tekintettel a fotoelektromos-effektus törvényének felfedezésére". Küzdött a hadkötelezettség ellen (ld. nov. 13.).
(Feleségétől öt évig próbált elválni, végül úgy sikerült, hogy neki adta a Nobel díj teljes összegét.)
(Nobel-díj, születés, törvény) [Részletek...] | [1870-02-03] Ada Negri olasz író- és költőnő halála (szül. 1870. febr. 3.). A XX. századi olasz líra egyik kiváló képviselője. Ő volt a szocialista munkásmozgalom első európai hírű költőnője. Hajnalcsillag című önéletrajzi prózájában gyermekkorát meséli el.
(születés) [Részletek...] | [1869-10-02] Móhandász Karamcsand Gandhi születése India Gujarat államában (+1948. jan. 30.). Londonban szerzett ügyvédi képesítést, majd 1893-tól a Dél-Afrikában élő indiai közösség vezetője volt. Hazatérése után (1914) békés küzdelmet hirdetett az angol gyarmatosítók ellen. Az Indiai Nemzeti Kongresszus elnöke (1924-1937).
Az indiai nép még életében a Mahátma - Nagy Lélek - névvel tüntette ki.
India 1947-es függetlenné válása után egy reakciós, fanatikus hindu gyilkos merényletének áldozata lett. (A békességet keresőket gyakran árulónak tartják és üldözik saját közösségük fanatikusai.)
Az erőszak, a kasztrendszer, a vallási ellenségeskedések ellen, a faluközösségek és a kézműipar érdekében lépett fel.
Az erőszakmentességet (az "ahimsa" - nem-ártás - és a "satiagraha" - az igazsághoz ragaszkodás - harmóniáját) politikai, társadalmi és vallási hatóerővé, mozgalommá tette.
(születés) [Részletek...] | [1869-10-02] j-Delhiben egy vele egy valláson lévő meggyilkolta Gandhit (szül. 1869. okt. 2.), mint vallási közössége harcának árulóját.
(Mohandász Karamcsand) Mahátma Gandhi indiai politikus, az indiai függetlenségi mozgalom kezdeményezője és legjelentősebb vezetője. A brit gyarmati hatóságok többször bebörtönözték, ő pedig több ízben folytatott éhségsztrájkot. Az erőszak alkalmazása helyett az angol hatóságokkal való "együtt nem működés" békés harcát hirdette.
(A békét keresőket saját közösségük szélsőségesei gyakran árulónak tekintik.)
- + -
"Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd."
(sztrájk, születés) [Részletek...] | [1866-01-15] Lars Olof Nathan Söderblom svéd evangélikus teológus, püspök születése (+1931 júl. 12.). A skandináviai ökumenikus mozgalom vezéregyénisége. Béke Nobel-díjat kapott 1930-ban.
(Nobel-díj) [Részletek...] | [1864-11-24] Henri de Toulouse-Lautrec francia festő és grafikus halála (szül. 1864. nov. 24.). A posztimpresszionizmus egyik legnagyobb mestere és egyben legkülönösebb, mozgalmaktól és csoportosulásoktól független művészegyénisége. Leghíresebb festményei az Yvette Guilbert, A Moulin Rouge-ban, a Szeparé a "Döglött patkány"-ban, a Szalon a Rue des Moulins-ben és az Orvosi vizit a Rue des Moulins-ben.
(születés) [Részletek...] | [1864-11-11] Alfred Hermann Fried osztrák újságíró születése (+1921. máj. 5.). Béke Nobel-díjat kapott 1911-ben. Fő műve A békemozgalom kézikönyve (1913). IPB vezetőségi tag volt.
(Nobel-díj, születés) [Részletek...] | [1863-08-13] Eugéne Delacroix francia festő és grafikus születése (+1863. aug. 13.). 1822-ben a Dante bárkája című képe a romantikus mozgalom vezérévé tette. Leghíresebb alkotása a Szabadság vezeti a népet. Vihartól megvadult ló című vízfestménye a budapesti Szépművészeti Múzeumban látható.
(halál) [Részletek...] | [1859-12-02] [idezet] Fölakasztották John Brown-t, az abolicionizmus (rabszolga-felszabadítást követelő mozgalom) fanatikus hívét Charlestown-ban, amiért 1859. október 16-án el akarta foglalni a virginiai Harpers Ferry fegyverraktárát, hogy felkelést robbantson ki. Az abolicionisták a rabszolga-felszabadítás "szentjének", a déliek egyszerűen többszörös gyilkos bűnözőnek tekintették.
[Részletek...] | [1858-11-17] Robert Owen angol gyáros, utópista szocialista halála (szül. 1771. máj. 14.). A társadalom megváltoztatásáért folytatott küzdelemben ellenezte a gazdasági és politikai harcot, és az emberek átnevelését tartotta elsődlegesnek. Elképzeléseit Skóciában, majd Amerikában létesített kommunisztikus közösségeiben tette próbára, de vállalkozásai gazdaságilag sikertelenek voltak. Később aktív szerepet játszott a szakszervezeti mozgalomban.
(halál) [Részletek...] | [1857-07-05] Klara Zetkin német tanítónő, feminista, békemozgalmár születése (+1933. jún. 20.). 1915-ben Bernben megszervezte az első nőkonferenciát az I. világháború ellen. 1910. márc. 8-án az ő javaslatára nyilvánította a nemzetközi szocialista nőmozgalom II. kongresszusa Koppenhágában a kongresszus nyitónapját Nemzetközi Nőnappá.
(háború, születés) [Részletek...] | [1857-03-08] New Yorkban 40 ezer textil- és konfekcióipari munkásnő sztrájkolt béregyenlőségért és munkaidő-csökkentésért.
- + -
1910: A nemzetközi szocialista nőmozgalom II. kongresszusa Koppenhágában Clara Zetkin javaslatára az 1857. március 8-i munkásnő-sztrájk emlékére a kongresszus nyitónapját Nemzetközi Nőnappá nyilvánította.
- + -
Nemzetközi nőnap
(Magyarországon 1914-ben ünnepelték először.)
(sztrájk) [Részletek...] | [1856-02-04] Giesswein Sándor katolikus pap, keresztényszocialista politikus, akadémikus halála (szül. 1856. febr. 4.). 1878-ban szentelték pappá, 1909-ben lett pápai prelátus. A keresztényszocialista mozgalom egyik megalapítója volt Magyarországon. 1904-től a Keresztényszociális Egyesületek Szövetségének elnöke, 1905-től pedig mint néppárti képviselő a társadalmi igazságosság mellett szólalt fel beszédeiben, sürgette a nemzetiségi jogok megadását, a sztrájkjogot, a nyomor felszámolását. Prohászka Ottokár szellemi elődjének tartják.
(megalapít, sztrájk, születés) [Részletek...] | [1854-01-31] Silvio Pellico olasz író, újságíró, költő halála (szül. 1789. jún. 25.). A karbonári mozgalom aktív szervezője volt, ezért 1822-től 1830-ig a spielbergi várbörtönben sínylődött. 1832-ben adta közre Börtöneim című regényét, melyben egyszerű, keresetlen őszinteséggel, keserűség és vádaskodás nélkül, a hatásvadászat eszközeit kerülve számolt be az átélt nehéz időkről, testi és lelki szenvedéseiről, de a célzatosság hiánya, a soraiból áradó türelem és belenyugvás annál meggyőzőbb erővel rázta meg a közvéleményt. Szállóigévé lett, hogy könyve többet ártott a megszálló Ausztriának, mint egy vesztett csata.
(halál) [Részletek...] | [1852-04-27] Szántó Kovács János földmunkás születése (+1908. jún. 9.). A viharsarki agrárszocialista mozgalom vezetője. Az 1890-es évektől vezető szerepet játszott a hódmezővásárhelyi és a környékbeli földmunkások és szegényparasztok szociáldemokrata szervezésében. 1894-ben letartóztatták. Kiszabadulása érdekében robbant ki a hódmezővásárhelyi zendülés. 1895-ben megrendezett perében öt évi fogházra ítélték.
(születés) [Részletek...] | [1851-01-11] [idezet] A Tajpingi felkelés Kínában. A XIX. század közepén alakult antifeudális, mandzsú-ellenes, külföldi agresszió ellen irányuló mozgalom bejelentette, hogy fegyveres harcot indít, melynek célja a "Nagy Egyenlőség Mennyei Birodalmának" megvalósítása. A felkelők 1853-ban Nanking központtal létrehozták paraszti demokratikus államukat. Később a belső viszály, a külföldi (angol-francia) intervenció és a kínai hatalom erői legyőzték őket, s a mozgalmat 1865-ig felszámolták.
[Részletek...] | [1850-03-26] Edward Bellamy amerikai publicista, szociológus és író halála (szül. 1850. márc. 26.). Lelkészcsaládból származott. Leghíresebb regénye a Visszapillantás 2000-bôl 1887-re című utópisztikus mű, amely nagy hatással volt nemcsak az amerikai, hanem a német proletármozgalomra is. A 2000. évben egy szövetkezeti alapon szervezett államkapitalista társadalomban osztályharc nélküli béke és demokrácia van. Bellamy tanainak terjesztésére pártot és hetilapot is alapított. Gondolatainak népszerűsítésére számtalan róla elnevezett klub alakult Amerikában és Európában is.
(születés) [Részletek...] | [1848-07-19] [idezet] A New York államban lévő Seneca Fallsban a nők jogaival foglalkozó konferenciát tartottak az egyenlő jogokért.
A történelmi feminizmus az 1650-es években kezdődött Amerikában, ahol a földtulajdonos hölgyek (pl. Margaret Bent) - hivatkozva Angliára, ahol nő lehet a király - kísérletet tettek arra, hogy képviselőként bejussanak a Törvényhozásba. Angliában Mary Wollstonecraft indította sikeres útjára az újkori nőjogi mozgalmakat, akinek 1792-ben megjelent "A Vindication of the Rights of Woman" című munkája komoly feltűnést keltett Londonban. Később a legfelső szellemi körökben is terjeszteni tudta álláspontját, de forradalmi hangvételű követelései miatt sokáig elfogadhatatlan volt. Az 1789-es francia forradalom idején sem foglalták törvénybe a női republikánus klubok követeléseit: a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség mindenkire való kiterjesztését nemtől függetlenül. Az Amerikai Egyesült Államokban Lucretia Mott és Elizabeth Cady Stanton ezt a harci szellemet követték. 1848-ban a New York államban lévő Seneca Fallsban konferenciát hívtak össze, megszervezték a női jogvédő mozgalmat (Women's Right Convention). A Seneca Falls-i nyilatkozat síkraszállt a nők választójogáért, a tulajdonhoz való jogért, a válóperi szabályok megváltoztatásáért, s hogy a nők bárhol tanulhassanak, bármely pályán működhessenek.
(megjelent, törvény) [Részletek...] | [1845-02-15] Elihu Root Nobel-békedíjas (1912) amerikai politikus születése (+1937. febr. 7.). 1905-1909 között Theodor Roosevelt kormányában külügyminiszter, az amerikai békemozgalom elismert vezetője, a nemzetközi békét támogató Carnegie-alapítvány elnöke volt.
(születés) [Részletek...] | [1844-03-24] Arany László költő, műfordító, közgazdasági író születése (+1898. aug. 1.). Arany János fia. Népmeséit 18 évesen adta ki. A Földhitel Intézet igazgatója volt, gazdasági-jogi cikkeivel a hazai szerzői jog egyik kidolgozója. A Kisfaludy Társaság tagja. 1872-ben verses regénye, A délibábok hőse elnyerte a Társaság pályadíját, hőse, Hübele Balázs szállóigévé vált. Lermontov, Puskin, Shakespeare, Moliére fordítója. Gyulai Pállal a Magyar Népköltészeti Gyűjteményt szerkesztette. Tanulmányt írt az emigrációs mozgalmakról és Kossuthról. Verstani dolgozata a kérdéskör alapműve.
(születés) [Részletek...] | [1844-03-18] Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov orosz zeneszerző halála (szül. 1844. márc. 18.). Az orosz nemzeti mozgalom, az Ötök csoportjának kiemelkedő tagjaként részt vett az 1860-as évek reformtörekvéseiben. Műveire a romantikus álmodozás, néhol keleties, kolorisztikus hangvétel a jellemző. Fő művei: A pszkovi lány, Cári menyasszony, Szaltán cár, valamint a Hópelyhecske és a Szadko című opera.
(születés) [Részletek...] | [1843-06-09] Bertha von Suttner osztrák írónő, újságíró, békemozgalmár születése (+1914. jún. 21.). 1891-ben megalapította az osztrák békemozgalmárok társaságát. A Berni Állandó Nemzetközi Békeiroda elnöke volt. Béke Nobel-díjat kapott 1905-ben.
Nobel az ő hatására döntött úgy, hogy Béke Nobel-díj is legyen.
Die Waffen nieder c. önéletrajzát szerte Európában kiadták (magyarul 1905-ben: Le a fegyvert!), németül 33 kiadást ért meg.
(Jó lenne kiadni e százéves bestsellert, amely ma már szinte megtalálhatatlan. A Bocsmagazinban már közölt részek olvashatók a bocs.hu weboldalunkon.)
(megalapít, Nobel-díj, születés) [Részletek...] | [1843-06-09] Bertha von Suttner osztrák írónő, békemozgalmár halála (szül. 1843. jún. 9.). Béke Nobel-díjat kapott 1905-ben. Die Waffen nieder c. önéletrajzi ihletésű regényét szerte Európában kiadták (magyarul 1905-ben: Le a fegyvert!), németül 33 kiadást ért meg. A Berni Állandó Nemzetközi Békeiroda elnöke. Nobel az ő hatására döntött úgy, hogy Béke Nobel-díj is legyen.
(Nobel-díj, születés) [Részletek...] | [1843-06-09] [sms] Bertha von Suttner osztrák írónő, békemozgalmár szül. Elso Béke-Nobel díjas. Muve: Le a fegyvert!
[Részletek...] | [1837-04-21] Fredrik Bajer dán képviselő születése (+1922. jan. 22.). Katonatiszt volt a német-dán háborúban (1864), de utána a békemozgalomról és semlegességről írt könyveket. Létrehozta az Egyesült Dánia Semlegességéért Ligát, majd a Berni Állandó Nemzetközi Békeirodát (vö. dec. 1.). Béke Nobel-díjat kapott 1908-ban.
(háború, Nobel-díj, születés) [Részletek...] | [1833-07-29] William Wilberforce angol mozgalmár születése (+1833. júl. 29.). A rabszolgafelszabadítás élharcosa, hatására 1807. március 25-én törvényerőre emelkedett a rabszolgakereskedés eltörlése a brit gyarmat Nyugat-Indiákon. A rabszolgaság teljes megszüntetéséről szóló törvény 1833-ban, egy hónappal halála után lépett életbe Angliában.
(halál, törvény) [Részletek...] | [1832-03-22] Johann Wolfgang Goethe német költő, író, természettudós, hegymászó születése (+1832. márc. 22.).
1791 és 1817 között a weimari udvari színház igazgatója. 1823-tól visszavonultan élt. 83 éve alatt munkássága az irodalom mellett a természettudomány, színház, képzőművészet, politika területére is kiterjedt. Legfontosabb művei: Az ifjú Werther szenvedései, A vándor vihardala, Mohamed éneke, Prométheusz, Ganümedész, a német irodalmi lázadók mozgalmának, a Sturm und Dragnak és a természetrajongásnak lírai kifejezői. Három fontos drámája: az Egmont, az Iphigénia Tauriszban és a Torquato Tasso. Élete fő műve a Faust.
(halál) [Részletek...] | [1831-11-21] A Lyon-i takácsok felkelése béremelési követelésük megtagadása miatt. Az első nagyobb arányú tőkésellenes mozgalmak egyike, a város munkásai között általánossá vált. Dec. 3-án jelentős katonai erővel verték le.
[Részletek...] | [1830-01-28] Megjelent gróf Széchenyi István Hitel című műve, amely a magyar reformmozgalom programjává vált.
(megjelent) [Részletek...] | [1828-07-24] Nyikolaj Gavrilovics Csernisevszkij orosz filozófus és író születése (+1889. okt. 29.). Részt vett a forradalmi mozgalomban, ezért előbb börtönre, majd száműzetésre ítélték és közel 20 évet töltött Szibériában.
(születés) [Részletek...] | [1828-05-08] Jean Henry Dunant svájci író, üzletember, orvos születése (+ 1910. okt. 30.). 1863-ban Genfben megalapította a Nemzetközi Vöröskeresztet (vö. okt. 26.). Az első Béke Nobel-díjas (1901).
Az olasz szabadságharc kitörésekor a frontra utazott, s a solferinoi csatában személyesen volt tanúja az egészségügyi ellátás elégtelenségének. Ez indította arra, hogy önkéntes alakulatokat szervezzen a sebesültek ellátására. 1864-ben megalakultak az első nemzeti vöröskeresztes társaságok. Ebből fejlődött ki azután a vöröskeresztes mozgalom, amely 1901-re már valamennyi civilizált országban elterjedt. Később Vöröskereszt és Vörös Félhold szervezetre vált szét. Dunant küzdött a leszerelésért és a zsidó állam megalapításáért. Ő alapította 1889-ben az Interparlamentáris Uniót, a Népszövetség elődjét, valamint a Világ Ifjúsága Keresztény Szövetségét.
Magyarország 1881-ben csatlakozott a vöröskeresztes mozgalomhoz.
- + -
Nemzetközi Vöröskereszt nap
(megalapít, Nobel-díj) [Részletek...] | [1823-05-11] Podmaniczky József báró tudományos- és közíró halála (szül. 1756. júl. 29.). 1790-91-ben vezető szerepe volt a nemesi-nemzeti mozgalomban, amelynek felvilágosult, reformista szárnyát képviselte. 1791-ben az országgyűlés által kiküldött kereskedelmi bizottság tagjaként megírta az osztrák vámrendszer kritikai elemzéseit, rámutatott Magyarország alárendelt helyzetére, és a belső vám eltörlését javasolta. 1802-től Bács-Bodrog vármegye főispánja, 1815-ben pedig Ausztria párizsi megbízottja volt.
Nemzetközi hírnevét és a külföldi tudományos élet kiemelkedő képviselővel fennálló jó kapcsolatait bizonyítja, hogy a legnagyobb tekintélyű tudós társaság, a londoni Royal Society 1780. június 8-án felvette tagjai sorába. Ő volt az első magyar, aki ebben a kitüntetésben részesült.
(halál, tüntetés) [Részletek...] | [1822-12-15] Verseghy Ferenc író, költő, nyelvtudós és esztéta halála (szül. 1757. ápr. 3.). A felvilágosodás nemesi-nemzeti mozgalmának kiemelkedő alakja. Elsőként ültette át magyarra a Marseillaise-t. A Martinovics-mozgalom egyik vezetője volt, emiatt halálra ítélték, végül kilenc évig raboskodott.
- + -
"Nézd a búzakalászt, büszkén emelődik az égnek,
Míg üres; és ha megért, földre konyítja fejét.
Kérkedik éretlen kincsével az iskolagyermek,
Míg a teljes eszű bölcs megalázza magát."
(Verseghy Ferenc: Az igazi bölcs)
(halál) [Részletek...] | [1822-02-23] Berzeviczky Gergely közgazdasági író születése (+1822. febr. 23.). Haladó szellemű felvidéki birtokos, 1784-től Göttingenben tanult, majd beutazta Nyugat-Európát. Kapcsolatban volt a nemesi mozgalommal, majd a magyar jakobinusokkal, de ő elkerülte a felfedeztetést. 1795-től gazdasági tanulmányokkal foglalkozott. 1797-ben Lőcsén jelent meg első jelentős műve, s ez volt az első olyan magyarországi közgazdasági munka, amely Adam Smith angol közgazdász hatására írodott. Elsők között ismerte fel a feudális viszonyok fejlődést gátló voltát, és felhívta a nemesség figyelmét az árutermelés következtében fokozottan kizsákmányolt jobbágyság nehéz helyzetére. Közgazdasági tárgyú írásaiban a merkantilista bécsi gazdaságpolitika ellen küzdött, és rámutatott annak elnyomó jellegére Magyarországgal szemben.
(halál) [Részletek...] | [1818-11-21] Lewis Henry Morgan amerikai néprajztudós és régész születése (+1881. dec. 17.). Az őstársadalom történetének világhírű kutatója. Bebizonyította, hogy a matriarchátusból a patriarchátusba való átmenet az egész emberiség történeti útjára jellemző.
(A fenntarthatatlanság kezdete? A más élőlényekre is jellemző fenntarthatatlan viselkedés – pl. túlszaporodás – csak hullámzásszerű környezetpusztuláshoz, nyomorhoz, fajon belüli küzdelemhez és populáció visszaeséshez vezet. Az emberi történelem robbanásszerű túllövését a fosszilis energiatömeg megtalálásának és elhasználásának egyedi eseménye okozta.)
A rochesteri egyetem és a Wells College intézőbizottsági tagjaként mozgalmat indított, hogy női kollégiumot vagy szemináriumot is szervezzenek. (Ezidőben Amerikában a nők még nem részesülhettek egyetemi oktatásban.) Noha életében nem sikerült ezt elérnie, vagyonát e cél kivitelezésére hagyta végrendeletileg az egyetemre.
(születés) [Részletek...] | [1803-12-18] Johann Gottfried Herder német költő, műfordító, esztéta, történetfilozófus halála (szül. 1744. aug. 25.). A természethez való visszatérést hirdető mozgalom, továbbá a német felvilágosodás "Sturm und Drang" (vihar és előretörés) mozgalmának (radikális szakítás a merev klasszicizmussal, mindenfajta kötöttséggel, a szabadság és az énkultusz jegyében) vezető teoretikusa.
(halál) [Részletek...] | [1798-06-04] Giacomo Girolamo Casanova (Chevalier de Seingalt) itáliai író, kalandor halála (szül. 1725. ápr. 2. Velence). Az előkelő származású, művelt Casanova rendkívül mozgalmas és kalandos életet élt, volt jogász, pap, bűvész, csodadoktor, hegedűművész, lutri igazgató, könyvtáros, nemes társaságok kedvelt vendége és börtönök lakója, de mindenekelőtt utolérhetetlen szerető. "Életem története" című műve érdekes kordokumentum, amelyben gazdag körképet festett Európa szokásairól, századának jelentős eredményeiről, gáláns szerelmi kalandokról. Történeti munkákat, matematikai értekezéseket, drámákat és színműveket is alkotott.
(A szoknyavadász Don Juan-nal szemben, aki hódításainak számával dicsekedett férfitársai körében, Casanova arra volt büszke, hogy a gyönyörre talált nők suttogó propagandája terjesztette hírnevét és a dicshimnuszok hatására a nők keresték a társaságát.)
(halál) [Részletek...] | [1798-04-26] Eugéne Delacroix francia festő és grafikus születése (+1863. aug. 13.). 1822-ben a Dante bárkája című képe a romantikus mozgalom vezérévé tette. Leghíresebb alkotása a Szabadság vezeti a népet. Vihartól megvadult ló című vízfestménye a budapesti Szépművészeti Múzeumban látható.
(születés) [Részletek...] | [1795-05-20] Lefejezték (az azóta ezért Vérmezőnek nevezett helyen) felségsértésért és hazaárulásért Martinovics Ignác filozófust (szül. 1755.07.22.), az első magyar köztársasági mozgalom, a jakobinusok vezetőjét és négy társát:
Hajnóczy József jogtudós, író (szül. 1750.05.03.),
Laczkovics János költő (szül. 1754.01.13.),
Gróf Sigray Jakab (szül. 1760 körül), aki a Reformátorok Társasága titkos szervezetének igazgatója volt,
Szentmarjay Ferenc (szül. 1767 körül), aki lefordította a francia jakobinus alkotmányt s a mozgalom más dokumentumait.
[Részletek...] | [1793-01-03] Lucretia Mott születése. Az amerikai nők jogvédő mozgalmának egyik megalapítója, a rabszolgaság-ellenes mozgalom vezetője.
(megalapít, születés) [Részletek...] | [1789-06-25] Silvio Pellico olasz író, újságíró, költő halála (szül. 1789. jún. 25.). A karbonári mozgalom aktív szervezője volt, ezért 1822-től 1830-ig a spielbergi várbörtönben sínylődött. 1832-ben adta közre Börtöneim című regényét, melyben egyszerű, keresetlen őszinteséggel, keserűség és vádaskodás nélkül, a hatásvadászat eszközeit kerülve számolt be az átélt nehéz időkről, testi és lelki szenvedéseiről, de a célzatosság hiánya, a soraiból áradó türelem és belenyugvás annál meggyőzőbb erővel rázta meg a közvéleményt. Szállóigévé lett, hogy könyve többet ártott a megszálló Ausztriának, mint egy vesztett csata.
(születés) [Részletek...] | [1771-05-14] Robert Owen angol gyáros, utópista szocialista halála (szül. 1771. máj. 14.). A társadalom megváltoztatásáért folytatott küzdelemben ellenezte a gazdasági és politikai harcot, és az emberek átnevelését tartotta elsődlegesnek. Elképzeléseit Skóciában, majd Amerikában létesített kommunisztikus közösségeiben tette próbára, de vállalkozásai gazdaságilag sikertelenek voltak. Később aktív szerepet játszott a szakszervezeti mozgalomban.
(születés) [Részletek...] | [1763-06-15] Berzeviczky Gergely közgazdasági író születése (+1822. febr. 23.). Haladó szellemű felvidéki birtokos, 1784-től Göttingenben tanult, majd beutazta Nyugat-Európát. Kapcsolatban volt a nemesi mozgalommal, majd a magyar jakobinusokkal, de ő elkerülte a felfedeztetést. 1795-től gazdasági tanulmányokkal foglalkozott. 1797-ben Lőcsén jelent meg első jelentős műve, s ez volt az első olyan magyarországi közgazdasági munka, amely Adam Smith angol közgazdász hatására írodott. Elsők között ismerte fel a feudális viszonyok fejlődést gátló voltát, és felhívta a nemesség figyelmét az árutermelés következtében fokozottan kizsákmányolt jobbágyság nehéz helyzetére. Közgazdasági tárgyú írásaiban a merkantilista bécsi gazdaságpolitika ellen küzdött, és rámutatott annak elnyomó jellegére Magyarországgal szemben.
(születés) [Részletek...] | [1759-08-24] William Wilberforce angol mozgalmár születése (+1833. júl. 29.). A rabszolgafelszabadítás élharcosa, hatására 1807. március 25-én törvényerőre emelkedett a rabszolgakereskedés eltörlése a brit gyarmat Nyugat-Indiákon. A rabszolgaság teljes megszüntetéséről szóló törvény 1833-ban, egy hónappal halála után lépett életbe Angliában.
(születés, törvény) [Részletek...] | [1757-04-03] Verseghy Ferenc író, költő, nyelvtudós és esztéta halála (szül. 1757. ápr. 3.). A felvilágosodás nemesi-nemzeti mozgalmának kiemelkedő alakja. Elsőként ültette át magyarra a Marseillaise-t. A Martinovics-mozgalom egyik vezetője volt, emiatt halálra ítélték, végül kilenc évig raboskodott.
- + -
"Nézd a búzakalászt, büszkén emelődik az égnek,
Míg üres; és ha megért, földre konyítja fejét.
Kérkedik éretlen kincsével az iskolagyermek,
Míg a teljes eszű bölcs megalázza magát."
(Verseghy Ferenc: Az igazi bölcs)
(születés) [Részletek...] | [1756-07-29] Podmaniczky József báró tudományos- és közíró halála (szül. 1756. júl. 29.). 1790-91-ben vezető szerepe volt a nemesi-nemzeti mozgalomban, amelynek felvilágosult, reformista szárnyát képviselte. 1791-ben az országgyűlés által kiküldött kereskedelmi bizottság tagjaként megírta az osztrák vámrendszer kritikai elemzéseit, rámutatott Magyarország alárendelt helyzetére, és a belső vám eltörlését javasolta. 1802-től Bács-Bodrog vármegye főispánja, 1815-ben pedig Ausztria párizsi megbízottja volt.
Nemzetközi hírnevét és a külföldi tudományos élet kiemelkedő képviselővel fennálló jó kapcsolatait bizonyítja, hogy a legnagyobb tekintélyű tudós társaság, a londoni Royal Society 1780. június 8-án felvette tagjai sorába. Ő volt az első magyar, aki ebben a kitüntetésben részesült.
(születés, tüntetés) [Részletek...] | [1749-08-28] Johann Wolfgang Goethe német költő, író, természettudós, hegymászó születése (+1832. márc. 22.).
1791 és 1817 között a weimari udvari színház igazgatója. 1823-tól visszavonultan élt. 83 éve alatt munkássága az irodalom mellett a természettudomány, színház, képzőművészet, politika területére is kiterjedt. Legfontosabb művei: Az ifjú Werther szenvedései, A vándor vihardala, Mohamed éneke, Prométheusz, Ganümedész, a német irodalmi lázadók mozgalmának, a Sturm und Dragnak és a természetrajongásnak lírai kifejezői. Három fontos drámája: az Egmont, az Iphigénia Tauriszban és a Torquato Tasso. Élete fő műve a Faust.
(születés) [Részletek...] | [1744-08-25] Johann Gottfried Herder német költő, műfordító, esztéta, történetfilozófus halála (szül. 1744. aug. 25.). A természethez való visszatérést hirdető mozgalom, továbbá a német felvilágosodás "Sturm und Drang" (vihar és előretörés) mozgalmának (radikális szakítás a merev klasszicizmussal, mindenfajta kötöttséggel, a szabadság és az énkultusz jegyében) vezető teoretikusa.
(születés) [Részletek...] | [1741-09-20] Benyovszky Móric utazó születése (+1786.05.23., Madagaszkár). 1767-ben részt vett a királyellenes lengyel nemesi mozgalomban, orosz fogságba esett, Kamcsatkára száműzték. Szökésével kezdetét vették kalandos utazásai, amelynek során érintette Madagaszkár szigetét, ahol a sziget bennszülöttei királyukká választották. Kalandjait emlékirataiban örökítette meg, művét halála után először 1790-ben Londonban adták ki. Ezután számos nyelven jelent meg a könyv, és világhírnevet szerzett számára.
(halál) [Részletek...] | [1730-09-09] A favágók fejszéi által 353, a fákat átölelő, a kivágás ellen saját testével védő ember halt meg a bisnoi törzs Khedsadali falujában (Észak-India, Radzsasztán Dzsodhpur város közelében).
A fákat Adzsit Szingh maharadzsa palotaépítéséhez vágták ki.
A tömegmészárlás okozta népfölkelés hatására a maharadzsa törvényben tiltotta meg, hogy a bisnoi települések körzetében bárki állatot öljön vagy fát vágjon ki.
Ma a Himalája vidékének híres Chipko-mozgalma (jelentése: öleld át a fát) hasonlóan küzd az erdőirtások ellen. 1987-ben Alternatív Nobel-díjat kaptak.
(Nobel-díj, tilt, törvény) [Részletek...] | [1725-04-02] Giacomo Girolamo Casanova (Chevalier de Seingalt) itáliai író, kalandor halála (szül. 1725. ápr. 2. Velence). Az előkelő származású, művelt Casanova rendkívül mozgalmas és kalandos életet élt, volt jogász, pap, bűvész, csodadoktor, hegedűművész, lutri igazgató, könyvtáros, nemes társaságok kedvelt vendége és börtönök lakója, de mindenekelőtt utolérhetetlen szerető. "Életem története" című műve érdekes kordokumentum, amelyben gazdag körképet festett Európa szokásairól, századának jelentős eredményeiről, gáláns szerelmi kalandokról. Történeti munkákat, matematikai értekezéseket, drámákat és színműveket is alkotott.
(A szoknyavadász Don Juan-nal szemben, aki hódításainak számával dicsekedett férfitársai körében, Casanova arra volt büszke, hogy a gyönyörre talált nők suttogó propagandája terjesztette hírnevét és a dicshimnuszok hatására a nők keresték a társaságát.)
(születés) [Részletek...] | [1691-01-13] [sms] George Fox, kvéker egyház alapító,10 év börtön.Békemozgalom 1815.Béke Nobel-díj 1947. quaker.org
(Nobel-díj) [Részletek...] | [1691-01-13] George Fox (szül. 1624. júl.) halála. A Kvékerekként ismert Barátok társasága (Society of Friends) történelmi béke-egyház alapítója Angliában. Négyszer vetették börtönbe, összesen több mint tíz évre. www.quaker.org
A kvékerek szervezték az első békemozgalmakat a napóleoni háborúk végén (1815). Nagy szerepük volt a rabszolgaság megszüntetésében, a hadkötelezettségre válaszként az alternatív szolgálat bevezetésében, és a ma többszáz egyetemen működő Béketudomány tanszékek létrejöttében. Béke Nobel-díjat kapott a Friends' Service Committee 1947-ben.
(háború, halál, Nobel-díj) [Részletek...] | [1566-09-06] Meghalt az ostromló sereg 71 éves vezére, II. Szulejmán (Szolimán) török szultán (szül. 1495) Szigetvárnál, de halálát eltitkolták a serege elől, s a várat két nap múlva bevették. Az oszmán birodalom az ő uralma idején érte el legnagyobb kiterjedését.
(Magyarország Nato-csatlakozásának politikai előkészítésekor még szobrot is állítottak neki Szigetváron, ami nagy vitákat váltott ki. Lehet, hogy egyszer Sztálinnak is újra szobrot állítanak Magyarországon?
A törökökkel való megbékélést inkább török békemozgalmárok, békét hirdető (és ezért a maguk korában bizonyára ellenzékbe szorított, üldözött) török vallási vezetők, filozófusok, művészek, a török nők jogaiért és a túlnépesedés megállításáért küzdők magyarországi megismertetése szolgálja. Vagy Törökország nem ezekre, hanem az agresszoraira lenne büszke?)
- + -
1688: A törököket kiűzték Nándorfehérvárról (ma Belgrád) a nyugati szövetséges csapatok. (Buda ekkor már 2 éve szabad volt. Végül a szultán az 1699-es karlócai békében lemondani kényszerült minden magyarországi hódításáról.)
[Részletek...] | [1528-04-06] Albrecht Dürer német festő és grafikus halála (szül. 1471. máj. 21.). Nagyapja, Ajtósi Antal, ötvös volt Gyulán, apja pedig nürnbergben. A valóságot nagy egyszerűséggel visszaadó vízfestményei a korai tájképfestészet remekei. Rézmetszetei közt új műfajt képviselnek népi életképei. 1498-ban készült az Apokalipszis című fametszete, amelynek 15 lapja a középkort idéző mozgalmas, kavargó grafika. 1511-ben adta ki Nagy Passio és Kis Passio, valamint Mária élete című fametszetsorozatait, amelyekben a reneszánsz művészet formanyelvének teljes elsajátítása tükröződött. Szenvedélyesen foglalkozott művészetelméleti kérdésekkel, arányelméleti-geometriai kutatásokkal. 1528-ban jelent meg Tanulmány az emberi test arányairól című értekezése.
(halál) [Részletek...] | [1471-05-21] Albrecht Dürer német festő és grafikus halála (szül. 1471. máj. 21.). Nagyapja, Ajtósi Antal, ötvös volt Gyulán, apja pedig nürnbergben. A valóságot nagy egyszerűséggel visszaadó vízfestményei a korai tájképfestészet remekei. Rézmetszetei közt új műfajt képviselnek népi életképei. 1498-ban készült az Apokalipszis című fametszete, amelynek 15 lapja a középkort idéző mozgalmas, kavargó grafika. 1511-ben adta ki Nagy Passio és Kis Passio, valamint Mária élete című fametszetsorozatait, amelyekben a reneszánsz művészet formanyelvének teljes elsajátítása tükröződött. Szenvedélyesen foglalkozott művészetelméleti kérdésekkel, arányelméleti-geometriai kutatásokkal. 1528-ban jelent meg Tanulmány az emberi test arányairól című értekezése.
(születés) [Részletek...] |
|