Changing operation language into English
Újdonságok Rólunk
Küldetés 
Szavazás   Kérdőív
Támogatás
Előadásaink
BM Fórum
  Lemondás
ÚjdonságokBocsmagazin India Globális Képzés
 
 
Összetett keresés
WWW ITT
   Naptár
   Blog
  Keresések
Földrajzi hely
Kategória
Műfaj
Személyek
Tujajdonság
Típus
ENAPON.HU Találatlista

Találatok száma: 268

[2005-08-29] A Katrina hurrikán 240 km/h sebességgel lépett partra New Orleanstól félszáz km-re. Megrongálta a gátakat, a várost elöntötte a tenger, nincs víz, wc, villany, telefon, közlekedés, reptér. A megelőző kiürítéskor egymillió ember menekült el, de így is többszáz halálos áldozat. Több kisebb város teljesen rombadőlt. 1,3 millió háztartás maradt áram nélkül. „Ilyen lehetett Hirosima 60 éve” - mondta Mississippi állam kormányzója. Rögtönítélő bíróságot vezettek be a fosztogatók miatt.

Az USA történetének eddigi legpusztítóbb hurrikánja a Katrina. A Floyd hurrikán 1992-ben Floridában és Lousianaban 52 embert ölt meg, és százezer házat semmisített meg. 1965-ben New Orleans felét lepte el a Betsy hurrikán, amely 74 áldozatot követelt.

[Részletek...]
[2004-08-13] A Református Egyházak 24. világtalálkozójának zárónapján Ghana fővárosában (Accra) a kapitalista ideológiát bálványimádásnak es bűnnek nyilvánították.

[Részletek...]
[2004-08-02] Több mint háromszázan meghaltak és kb. ennyien megsebesültek egy asuncióni bevásárlóközpont tűzvészében, Paraguay fővárosában. A tűz kitörésekor a bevásárlóközpont vezetése bezáratta a kijáratokat, hogy a vevők ne távozhassanak fizetés nélkül.
[Részletek...]
[2003-02-15] Európa összes fővárosában tüntetést tartottak a civil szervezetek az Irakkal szemben tervezett háború ellen. A megmozduláshoz Budapesten a Magyar Szociális Fórum és a Civilek a Békéért tömörülés szervezetei is csatlakoztak.
- - - - - - - - - -
(háború, tüntetés)
[Részletek...]
[2002-12-01] A világon mintegy hatvan város világította ki híres épületeit, tiltakozva a sok országban még törvényes halálbüntetés ellen.
(Az USA börtöneiben közel 3 és fél ezer halálraítélt várja a kivégzést, van aki már három évtizede.)

(tilt, törvény)
[Részletek...]
[2002-10-26] [idezet] A "Nem a mi nevünkben" elnevezésű pacifista mozgalom és más szervezetek Washingtonban a vietnami háború óta a legnagyobb, több mint százezres háborúellenes tüntetést tartották. A háborúellenesek nemzetközi koalíciója, az ANSWER egyidejűleg San Franciscóban, Rómában, Berlinben, Koppenhágában, Tokióban és Mexikóvárosban is megmozdulásokat tartott.
(háború, tüntetés)
[Részletek...]
[2002-09-25] Gandhinagarban, Gudzsarat f?városában kalasnyikovokkal és kézigránátokkal fölszerelkezett fegyveresek megtámadták a Svaminarayan-templomot, ahol válogatás nélkül lövöldözni kezdték a gyülekezet tagjait, akik közül körülbelül 30-at megöltek, és több mint 100-at megsebesítettek. Másnap pirkadatkor er?szakkal betörtek egy hindu templomba, és az ott lev? két ?rt megölték.
Tavasszal Gudzsaratban súlyos zavargások voltak, miután muzulmánok fölgyújtottak egy hindu fanatikusokkal zsúfolásig telt vonatot. A lángokban lelte halálát a Hindu Világtanács 57 tagja is. Felb?szült hittestvéreik véres bosszút esküdtek: becslések szerint ezer muszlimot megöltek, tízezren pedig menekülttáborokba kerültek.

[Részletek...]
[2002-05-29] [idezet] A környezet állapota - múlt, jelen, jövő? címmel jelent meg az ENSZ harminc éves Környezetvédelmi Programjának (UNEP) előrejelzése a következő harminc évre.
- + -
Rövid ismertetés:
Az emberi terjeszkedés tönkreteszi a Földet. Harminc éven belül az emberi tevékenység a szárazföldi területeknek (a jelenlegi 50 % helyett) már több mint 70 százalékát rongálja meg (utak, bányászat, városok, infrastruktúra, talajkizsigerelés stb.). Pedig a jövő generációk élete a Föld eltartóképességétől függ. A Földre nehezedő teher gyors növekedésének fő hajtóereje a népességrobbanás: az utóbbi 30 év alatt 2 milliárd 220 millióval lettünk többen!
Az ENSZ 1972-ben, a stockholmi környezetvédelmi konferencia után hozta létre a Környezetvédelmi Programot. Azóta drámai mértékű romlás következett be. A most közzétett Globális Környezetvédelmi Szemlélet-3 (Global Environment Outlook-3, GEO-3) tanulmány több mint ezer szerzo munkáit összegzi.
Bár vannak eredmények, pl. a gazdagabb országokban jelentosen csökkent a levego és a vizek szennyezettsége, és a század közepére talán sikerül helyreállítani az ózonréteget és megállítani az üvegház gázok légköri arányának növekedését, a globális környezetünk romlik. Latin-Amerikában és Ázsiában a terület 80 ill. 75 százalékát fogja már károsítani a sebesen növekvő népesség lakhatása, megélhetése és a gyors infrastruktúra építés.

A Föld talajkészletének már 15 %-a erodálódott emberi beavatkozás miatt. Az emberiség 40 %-a él súlyosan vízhiányos területen, ez 30 év múlva 50 % fölött (Nyugat-Ázsiában és a Közel-Keleten 90 %) lesz. Az emberiség terjeszkedése már az emlosállatok egynegyedét és a madarak 12 %-át fenyegeti kihalással.
A Föld folyóinak már kb. fele szennyezett. A szennyvíz nagy része tisztítatlanul ömlik a folyókba és óceánokba. Pl. a fertozött halak miatt évente körülbelül 2.5 millió ember kap hepatitist.

Az ember okozta természeti katasztrófák a nyolcvanas években átlagosan 147 millió embert sújtottak évente, a 90-es években már 211 milliót, és csak 1999-ben több mint száz milliárd dollár kárt okoztak. Egyedül India, csak az ember okozta talajpusztulás miatt GDP-je 4.5 %-át veszíti el évente.

A tanulmány kimondja, hogy csak azonnali cselekvéssel tudjuk megállítani a környezet pusztulását. Dr. Klaus Töpfer, az UNEP vezetoje szerint "konkrét cselekedetekre, konkrét menetrendre és vasakaratra van szükségünk. Ez nem lehet egyedül a politikusok felelossége. Ennek a vállalatnak mindannyian a részvényesei vagyunk."


(konferencia)
[Részletek...]
[2001-11-19] A szingapúri székhelyű ún. WC Világszervezet (World Toilet Organisation) WC világnappá nyilvánította nov. 19-ét és felhívta a figyelmet, hogy minden embernek joga van megfelelő minőségű vécére. Az emberiség egyharmadának még latrinája sincs.
Évszázezredekig az emberi ürülék a természetes körfolyamatok része volt, összegyűjtötték trágyázás céljára, csak a folyóvölgyekben élők juttatták a vízbe. A vízöblítéses wc talajjavító anyagból vízszennyező anyagot csinált belőle. Kínában 1980-ig több emberi ürüléket használtak a földeken, mint műtrágyát. Az vízöblítéses wc terjedése az ipari országokban óriási vízpazarlással jár.
Vespasianus római császár 79-ben megadóztatta a nyilvános illemhelyeket, s amikor fia, Titus (később császár 79-81-ig) ezt helytelenítette, a máig is gyakran használt mondással felelt: A pénznek nincs szaga.
Az ókorban még nem különítették el a wc-ket, sem nem voltak külön női és férfi wc-k. A népsűrűség növekedése miatt kellett szabályokat hozni, hogy a városokat ne borítse el az ürülék. 1539-ben Párizsban kimondatott, hogy mindenki felelős a saját piszkáért, s kötelezővé tették a házi pöcegödröt. 1739-ben szintén Párizsban terelte először külön mellékhelyiségekbe a férfiakat és a nőket egy csapszék tulajdonosa.
[Részletek...]
[2001-11-14] gerházi Imre festőművész halála (szül. 1925. szept. 2.). A Hortobágyi Nemzetközi Alkotótábor alapítója éa vezetője volt. Szülővárosában (Hajdúhadház) alkotóházat hozott létre.
(halál)
[Részletek...]
[2001-04-11] [idezet] Rómában a 2001. év legjobb operatőrének járó, "olasz Oscar-díjnak" is nevezett David di Donatello-díjat Koltai Lajos nyerte a Maléna című olasz film fényképezéséért (rendezője: Giuseppe Tornatore).
- + -
Maléna a napsütötte, álmos szicíliai kisváros szépe, ellenállhatatlanul vonzó fiatal nő. Nemrég költözött ide, a férje a fronton van, és amikor csak végigmegy az utcán, férfiak és tizenéves srácok vágyakozó tekintete és feleségek irigy pletykái kísérik minden lépését. Amikor férje halálhíre érkezik, elszabadul a pokol, családi és baráti kapcsolatai szertefoszlanak, erkölcstelenséggel vádolják…
[Részletek...]
[2001-04-03] Pierre Székely magyar származású francia szobrász születése Budapesten (+2001. ápr. 3.). A modern szobrászművészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Monumentális alkotásai francia városok tereit, parkjait, lakónegyedeit díszítik, de művei megtalálhatók a világ csaknem minden táján. Alkotásai között szerepelnek még kisplasztikák és érmek is. A magyar közönség 1972-ben láthatta monumentális alkotásainak makettjeiből, kerámia szobraiból és grafikáiból rendezett kiállítását, valamint 1982-ben néhány művét a Műcsarnokban rendezett "Tisztelet a Szülőföldnek" című kiállításon. 1991-ben öt alkotásával berendezett kőkertet nyitottak Pécsett.
(halál)
[Részletek...]
[2000-09-15] [idezet] Az olimpiai lángot Cathy Freeman, őslakos ausztrál futónő gyújtotta meg Sydneyben.

Cathy Freeman 1994-ben női 400 méteren meglepetés-győzelmet aratott a Brit Nemzetközösségi Játékokon, majd utána az ausztrál zászló helyett egy fekete-vörös, a közepén sárga körrel a napot szimbolizáló lobogóval, az aboriginik, az ausztrál őslakosok saját zászlójával futott tiszteletkört.
Az aussie-k (ejtsd: ózik) - azaz a bevándorlók - majdnem megkövezték ezért.
Ugyanis az 1770 után egyre érkező telepesek fokozatosan elvették az őslakosok földjeit, sőt irtották őket.


Tasmániában például ma már egyetlen őslakos sem él.
Az 1920-as, 30-as években a kormány hivatalos politikája az asszimiláció, a beolvasztás volt.
Az őslakosok gyermekeit ebben az időben teherautószám vadászták össze a bozótból. Elválasztották őket a szüleiktől, akiket soha többé nem láthattak, és táborokba zárva próbálták őket átnevelni.
(Egy ötvenezer éve fenntarthatóan működő civilizáció gyermekeit egy alig tízezer éve elfajult, mára teljesen pusztítóvá vált életformára.)
A 90-es évek elejéig Ausztráliában erről az intézményesített gyermekrablásról, az "ellopott nemzedékről" a fehérek mélyen hallgattak.
Akkor kezdődött egy mozgalom, melynek részéről Cathy Freeman is szót emelt.
1997-ben Athénban, 1999-ben Sevillában világbajnoki címet nyert, 2000-ben pedig - az ausztrál őslakosok közül először - olimpiai bajnok.

- + -
A görög városok egymás közti háborúikban az ünnepeken - hosszabb ünnepi periódusokban is - fegyverszünetet tartottak.


Fegyvertelennek kellett lennie négyévenként az Olümpia időszakának is. Az első olimpia, amelynél már ismerjük az egyik győztes nevét, i. e. 776-ban volt (maguk a játékok még régebbi időre nyúlnak vissza).
I. sz. 394-ig, közel ezerkétszáz éven át voltak olimpiák (293 ókori olimpia adatai maradtak ránk). A következő évben a keresztény Theodosius császár betiltotta, mint pogány szokást.
(Lám, a béke ünnepe és a vallásos intolerancia.)
(háború, tilt)
[Részletek...]
[2000-02-19] Friedensreich Hundertwasser (Friedrich Stowasser) osztrák festő és grafikus, épülettervező halála (szül. 1928. dec. 15.). Erős színezésű, egyenes vagy spirális vonalvezetésű, dekoratív festészetével az osztrák ún. "Jugendstil" hagyományainak folytatója. Festett papírra, vászonra, fára, kőre. A bécsi "Hundertwasser-ház" egyúttal műveinek otthona. Az elidegenedett városban próbált természetközelit építeni.
(halál)
[Részletek...]
[1998-09-27] Az eddig mért legerősebb gammasugárzás érte a Földet. A jelenséget földrengéshez hasonló „csillagrengés” okozta egy neutroncsillagon, húszezer fényévnyire. A csillag szupernehéz anyagból áll, csupán városnyi méretű, de mágneses mezeje a legnagyobb az eddig ismert kozmoszban. A földi atmoszféra felső rétegei teljesen felfogták a kozmikus csapást.
[Részletek...]
[1997-12-29] [idezet] A taizéi ökumenikus szerzetesközösség 20. európai ifjúsági találkozóját "Nem sejtett öröm" jelmondattal Bécsben rendezték. Mintegy 100 ezer fiatal vett részt.
(A többnapos taizei találkozót szilveszterkor minden évben Európa más nagyvárosában rendezik. A mozgalom kiszélesedése az 1974-es Ifjúsági Zsinattal kezdődött a francia Taize falucskában. Korabeli napló olvasható róla: bocs.hu)
A pontos cím: http://bocs.hu/eletharm/ev/ev02512.htm
[Részletek...]
[1997-10-27] Hongkongi tőzsdekrach, 6 %-ot, másnap pedig 13,7 %-ot zuhant a tőzsde ármozgását jelző ún. Hang-Seng index.

(Amint a Föld klímája is sokkal bonyolultabb rendszer, sem hogy akár a szuperszámítógépekkel modellezhető legyen néhány napnál távolabbra, hasonlóan a „pénzviharok” természete is csak utólag magyarázható úgy-ahogy. Ennek a krachnak a magyarázatában a következő tényezőket emlegették: a kínai részvények körüli bizonytalanság, a papírok túlértékeltsége, a spekulációs nyomás, a július óta Kína részévé vált városállam belső gazdasági gondjai, főleg az egészségtelenül nagy befolyással bíró ingatlanszektor.)
[Részletek...]
[1997-10-01] 100.000 ember békés tüntetése Pristinában, Koszovó fővárosában, hogy az egyetem újra nyíljon meg a koszovói albánok számára.
(tüntetés)
[Részletek...]
[1997-09-17] További 2 év börtönre ítélték Leyla Zana törökországi kurd parlamenti képviselőnőt (szül. 1961), aki ekkor már ötödik éve volt bebörtönözve, mert egy börtönből írt levelét „rasszista gyűlöletkeltésnek” találták.




Férje, Mehdi Zana a legnagyobb kurd város, Diyarbakir polgármestere volt, amikor az 1980-as katonai puccs után 42 évre bebörtönözték. Két gyermekükkel városról városra költözött, ahol férje éppen raboskodott. Mivel falusi lányként nem járhatott iskolába, felnőtt fejjel végezte el az általános iskolát, leérettségizett és újságíró lett. 1991-ben első kurd nőként került demokratikus választással a török parlamentbe, majd 1994-ben ismét. Miután három társával együtt nem volt hajlandó törökül letenni a képviselői esküt, hanem kurd nyelven mondta el, a parlament felfüggesztette mentelmi jogukat és 15 év börtönre ítélték őket hazaárulás címén.

1995-ben megkapta az Európai Parlament Szaharov-díját, 1998-ban az USA Kongresszus 150 tagja Nobel-békedíjra jelölte. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2001-ben megtámadta a Zanáékat elítélő bírósági döntést. 2004-ben még mindig börtönben van.

[Részletek...]
[1997-09-06] Solti György (Sir George Solti) karmester, zongoraművész születése (+1997. szept. 6.). Az 1930-as évek végén eltávozott Magyarországról. Volt a Bajor Állami Operaház zeneigazgatója, a Frankfurti Városi Operaház művészeti igazgatója, a londoni Covent Garden zeneigazgatója, a chicagói szimfonikus zenekar főigazgatója, a berlini, majd a londoni Filharmonikusok vezető karmestere. 1972-ben az angol királynő lovaggá avatta. A klasszikus és a romantikus zene kiváló tolmácsolójaként vált világhírűvé.
(halál)
[Részletek...]
[1994-11-11] II János Pál pápa és IV. Mar Dinka iraki pátriárka, a keleti szír egyház feje Vatikánvárosban közös nyilatkozatban semmisnek mondta ki a kölcsönös kiátkozást.
[Részletek...]
[1994-11-02] Az egyiptomi Duranca városkában félezer ember halt meg és ezrek otthona égett le, amikor villám csapott egy olajtartályba.
[Részletek...]
[1994-01-15] Cziffra György zongoraművész halála (szül. 1921. nov. 5.). Virtuóz játékával már ötéves korában feltűnt. 1933-tól hangversenyezett. 1945 után tanulmányait nem folytathatta, bárokban, kocsmákban zongorázott. 1950-ben disszidálási kísérlete miatt elfogták, kezeit szétverték, ezután csak csuklószorítóval tudott játszani. 1953-ig börtönben volt, utána engedélyezték fellépéseit, belföldön, külföldön egyaránt nagy sikerei voltak. 1956 október elején Budapesten Liszt Ferenc Rákóczi-indulóját közel 10-szer játszotta ráadásként, míg végül a rendőrség ürítette ki a hangversenytermet. 1956-ban elhagyta az országot, Franciaországban telepedett le, ünnepelt zongoraművész lett. Főleg a virtuóz-jellegű romantikus zongorairodalom - Chopin, Grieg, Liszt, Schumann - mestere volt. 1968-ban megalapította a Chaise-Dieu városában azóta is rendszeresen megrendezett zenei fesztivált. Az általa létrehozott, Senlis-ben működő Cziffra Alapítvány elsősorban tehetséges ifjú zongoristákat pártol. A francia Becsületrend mellé megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Tiszti keresztjét is.

(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1992-12-01] A finnugor népek első világkongresszusát tartották az oroszországi Komi Köztársaság fővárosában, Sziktivkarban.

[Részletek...]
[1992-06-14] Befejeződött a Föld Csúcstalálkozó Rio de Janeiroban. A Greenpeace a hegytetőn hatalmas transparenst állított fel, amely a Földet ábrázolta, rápecsételve a SOLD (eladva, elárulva) szót.
A fiatalok (a népesség 60 %-a) a csúcstalálkozó hivatalos idejéből 22 percet kaptak, 10 pontjukat nem fogadták el.
A konferencia 12 napja alatt 3.3 millióval nőtt a Föld népessége, közel ezer faj halt ki, 200 ezer hektár vált sivataggá, félmillió hektár esőerdőt irtottak ki.
Az 1972-es stockholmi csúcs óta eltelt két évtized alatt a népesség 3.8 milliárdról 5.5-re, az atomreaktorok száma 100-ról 428-ra, az autóké 200 millióról 480-ra, a széndioxid-koncentráció 327 ezrelékről 356-ra, a tízmilliós városok száma 3-ról 13-ra nőtt.
(konferencia)
[Részletek...]
[1992-05-06] Marlene Dietrich (Maria Magdalena von Losch) német-amerikai filmszínésznő, sanzonénekesnő születése (+1992. máj. 6.). Az 1930-as évek végén amerikai állampolgár lett. Leghíresebb filmjei: Kék angyal, Sanghaj Expressz, Szőke Vénusz, Ítélet Nürnbergben. Megkapta a francia Becsületrendet. Születésének 100. évfordulóján szülővárosa, Berlin hivatalosan bocsánatot kért azért, hogy a II. világháború idején árulónak tekintették. 2002-ben posztumusz díszpolgári címmel tüntették ki.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1991-12-05] A Fővárosi Önkormányzat közgyűlése döntött a pártállami rendszer politikai tartalmú budapesti köztéri alkotásainak eltávolításáról. Egy szoborparkban helyezték el őket a XXII. kerületben.
[Részletek...]
[1991-11-12] 273 embert mészároltak le gépfegyverekkel az indonéz katonák egy békés tüntetésen Kelet-Timor fővárosában.
Rengeteg ember sérült meg és tűnt el nyomtalanul. A katonák a következő hónapokban felkutattak és kivégeztek szemtanúkat. (vö. dec. 26.)
(tüntetés)
[Részletek...]
[1989-12-16] A temesvári templom körül több száz ember élőláncot alkotva próbálta megakadályozni Tőkés László református lelkész kilakoltatását. Amikor a Securitate emberei erőszakkal elhurcolták Tőkést, tüntetők ezrei lepték el a város utcáit. A tüntetések később átterjedtek Bukarestre és az ország többi vidékére is, a megmozdulásokból felkelés lett, mely december 22-én megbuktatta a Ceausescu-diktatúrát.
(tüntetés)
[Részletek...]
[1989-11-09] A Berlini Fal felállítása. 1989. nov. 9-én omlott le.
1958-ban Hruscsov megkísérelte, hogy a nyugati hatalmakat eltávolítsa Nyugat-Berlinből. Amikor ez meghiúsult, 1961 nyarán jóváhagyta, hogy felépítsék a falat. Nyugat-Berlint 185 kilométer hosszú fallal vették körül, amelyből 46 kilométer a városon belül húzódott.

A falat később folyamatosan "modernizálták": tulajdonképpen két, 3,5-4 méter magas betonfalat építettek, amelyek között megfigyelőtornyok, bunkerek, jelzőkészülékek, kutyák, különböző akadályrendszerek nehezítették a menekülést.
A fal fennállása alatt 192 menekülőt lőttek le, mintegy ötezer főnek sikerült átjutnia, s körülbelül ugyanennyit fogtak el menekülés közben.


[Részletek...]
[1989-07-16] Herbert von Karajan osztrák karmester születése (+1989. júl. 16.). 1929-ben első karmesternek szerződtette az ulmi városi színház. 30 éves korában Berlinben Wagner Trisztán és Izoldájával ért el igazi világsikert. A nácik hatalomra jutása után belépett a nemzetiszocialista pártba. Hamarosan főzeneigazgatóvá nevezték ki Aachenben. Dirigált a Salzburgi Ünnepi Játékokon, miután nagy példaképe, Arturo Toscanini az Anschluss miatt lemondta ottani fellépéseit. A Harmadik Birodalomban állami karmesterré nevezték ki. Karmesteri pályafutása a II. világháború után teljesedett ki, miután megbocsátották neki együttműködését a nácikkal. 1948-ban vezényelte első ízben a Bécsi Filharmonikusokat, és ebben az évben kezdett operát rendezni a milánói Scalában. 1955-től 1989-ig a Berlini Filharmonikusok élén állt, 1956 és 1964 között a bécsi Staatsoper vezetője, majd a Salzburgi Ünnepi Játékok teljhatalmú irányítója. Operakarmesterként és koncert-dirigensként egyaránt a XX. század legkiválóbbjai közé tartozott. Többször vendégszerepelt Budapesten is.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1989-06-10] [sms] Megalakult a Tisza Kör (Szeged). 1897:Miskolc (Magyaro-n 3. városként) villamosközlekedést indít.
[Részletek...]
[1988-06-27] [idezet] Több mint 30 ezren tüntettek a budapesti Hősök terén Ceausescu román diktátor falurombolási terve ellen. Falvak százait akarta templomaikkal, temetőikkel együtt eltüntetni, hogy azután lakóikat városi lakótelepek panelházaiba zsúfolja össze.
A bukaresti sajtó és a román vezetés "irredenta megmozdulásként" és a "román belügyekbe való beavatkozásként" bélyegezte meg a demonstrációt. Bukarestben hamarosan közölték: "Románia azonnali hatállyal megszüntetettnek tekinti a kolozsvári magyar főkonzulátus működését".
(Az urbanizáció szerte az iparosodó világban hasonló hatással volt, diktatúra nélkül is.
A román diktátor harmincmilliós Romániáról álmodott, tiltott minden fogamzásgátlást és családtervezést. Eredményként elszaporodtak a zsúfolt államigondozott nyomortanyák. Népesedési verseny, fegyverkezési verseny, gazdasági-természetkizsigerelési verseny, a harmonikus, nem-versenyző falusi-törzsi-bennszülött kultúrák lerombolása...)
(tilt)
[Részletek...]
[1987-09-15] ENSZ Béke Nap, 300 civil szervezet és 60 város kapott Béke Követ elismerést.

[Részletek...]
[1985-11-13] Kolumbiában kitört a Nevado del Ruiz vulkán, és csaknem teljesen elpusztította az Armero nevű kisvárost. A katasztrófa legalább 23 ezer emberéletet követelt és 20 ezren váltak hajléktalanná.
(A vulkáni kőzeteken kialakuló termékeny talaj mindig újra a vulkánok közelébe csábítja a Föld minden élhető zugát benövő emberi fajt.)
(katasztrófa)
[Részletek...]
[1984-01-13] A kambodzsai Kok Trap faluban felavatták a magyarok által felépített 1.4 hektáros gyermekvárost, ahol óvodáskortól 16 éves korig gondozzák, oktatják, nevelik az árva gyerekeket.
(felavat)
[Részletek...]
[1983-08-18] A budapesti Városligetben bemutatták a Szörényi Levente - Bródy János István, a király című rockoperáját, amelynek szövegkönyve Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján készült.
(A suttogások szerint Kádár azért engedélyezte, mert saját ‘56-os szereplésére fölmentést adó párhuzamokat lehet találni benne, hiszen István is reálpolitikusként, idegen nagyhatalom zsoldosaival veri le a megmaradás érdekében saját véreit.)
[Részletek...]
[1983-04-20] Mezei Mária színésznő halála (szül. 1909. okt. 16.). Apja ügyvéd volt, édesanyja nem sokkal a szülés után meghalt. A Kecskemétet sújtó nagy földrengés összedöntötte házukat, ezután előbb Erdélyben, majd Szegeden éltek. Érettségi után férjhez ment. 1935-től a Kamara, a Belvárosi és a Vígszínház tagja volt, főként a végzet asszonya típusú szerepeket játszott. 1944-ben, a német megszállás alatt nem vállalt fellépést. 1956-ig méltatlanul mellőzték: kabarékban, esztrádműsorokban lépett fel. 1964-1970 között a Nemzeti Színház művésze volt.
(halál)
[Részletek...]
[1980-12-09] [idezet] Először osztották ki az ún. Alternatív Nobel-díjat.

A Right Livelihood Award (a helyes életvitel díja, www.rightlivelihood.se) kb. negyedmillió dolláros összeggel jár, egy svéd gyáros és zöld politikus, Jakob von Uexkull alapította 1980-ban.
A világ legsúlyosabb problémái, köztük a környezeti válság ellen legsikeresebben küzdő személyek vagy szervezetek kaphatják meg.
A Nobel-díj kiosztása előtti napon adják át Stockholmban.
- + -
A 2001-es díjazottak:
Jeuness Kamenge központ, Burundi. Keresztény ifjúsági szociális projektek polgárháborús áldozatoknak, 1991 óta.
Kvinna Till Kvinna alapítvány, svéd nők a balkáni háború női áldozataiért, 1993 óta.
Martin Almada emberjogi aktivista (Paraguay), a Juan Baptista Alberdi Intézet A Közösségi Képzésért és Fejlődésért alapítója, akit doktori disszertációja miatt a diktatúra mint "intellektuális terroristát" három évig koncentrációs táborban kínzott, miközben feleségét megölték. 1977-ben száműzték az országból. Környezeti nevelés szakemberként dolgozott az UNESCO-nak Afrikában és Latin-Amerikában. A diktatúra bukása után 1989-ben visszatért szülővárosába és újraindította az emberjogi és környezetvédő mozgalmat.
Prof. Martin Green, a Sydney egyetem napelem-szakértője, két évtizede intézetet hozott létre és nagy eredményeket ért el a tiszta energia kutatásban. 2004-től tervezik gyártani a sokkal olcsóbb, üvegen szilikonfilm napelemeket.
- + -
A legkorábbi és a legutóbbi díjazottak közül néhány:
1980:
Hassan Fathy (Egyiptom, 1900-1989) a "szegények építészetének" fejlesztéséért.
Plenty International és azt 1974-ben alapító Stephen Gaskin a szegények fenntartható életmódjának védelméért, az életterüket veszélyeztető környezetrombolás ellen (www.plenty.org).
1981:
Mike Cooley (Anglia) 1976-ban társaival kidolgozta a munkások tervét (Lucas Workers Plan) hadicégük polgárivá alakítására, hogy társadalmilag hasznos termékeket gyártson. Sokan követték példáját, írásai 20 nyelven jelentek meg.
Bill Mollison (sz. 1928, Ausztrália), a permakultúra (alacsony energiaigényű, természetes mezőgazdaság) tervezője.
Patrick van Rensburg (Dél-Afrika nagykövethelyettese Kongóban, de lemondott 1957-ben és apartheid-ellenessége miatt száműzték) és az általa alapított Képzés munkával (Education with Production, Botswana, Dél-Afrika) szervezet, a harmadik világ szegényei közt megvalósítható oktatási rendszerért.
1999:
Hermann Scheer világszerte előremozdította a napenergia használatot.
Júan Garcés a diktatúrák elleni hosszú küzdelméért.
A COAMA (Consolidation of the Amazon Region, az Amazonas régió helyrehozása), megmutatta a bennszülöttek erejét, hogy megóvják esőerdőiket és fenntartsák kultúrájukat.
A Grupo de Agricultura Organica (GAO, biogazdálkodó szövetség), mert a biogazdálkodás a környezeti fenntarthatóságnak és az élelem-biztonságnak egyaránt kulcsa.
2000:
Hermann Daly közgazdász (USA), aki a gazdasági növekedés és szabadkereskedelem uralkodó tanaival ellentétben különös hangsúlyt fektet alapvető etikai elemekre, mint az életminőség, környezet és közösség.
George Vithoulakis athéni orvos Európa szerte támogatja a homeopatikus kutatást és képzést (amit ő Dél-Afrikában és Indiában tanulmányozott).
Kerala Sastra Sahuthya Parishat (KSSP) Délkelet Indiában 2100 csoportból, 60 ezer tagból álló hálózat: képzés, környezet, fejlődés, energia, egészség, nők problémái, kommunikáció, kutatás és fejlesztés.
(háború, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1980-05-18] A dél-koreai Gwangju városban demokratikus fölkelés tört ki. Egy hét alatt leverték, 154 fölkelőt megöltek, 64 eltűnt. 1993-ban hivatalosan elismerték. www.518.org
[Részletek...]
[1979-11-10] Kisiklott egy veszélyes anyagokat szállító, 106 vagonos tehervonat a kanadai Mississauga kisvárosban. Több tartálykocsi felrobbant, 90 tonna klór került a levegőbe, negyedmillió embert kellett kitelepíteni egy hétre.

[Részletek...]
[1979-08-31] Egy elhaladó teherautóból babakocsijára dobott kővel megölték Adeline Schwartz Amish kislányt. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy az autóban ülő négy fiú számos más bűntettet is elkövetett az Amish közösség ellen.
A szülők és a közösség megbocsátott.
- + -
A kb. százezer fős Amish erőszakmentes keresztény közösség az USA több államában él önálló farmokon, egy-két száz fős falvakban a természettel összhangban. Az Európából a katolikus és protestáns üldözések elől menekült, legalább vallási nyelvként ma is egy ónémet dialektust használó egyház teljesen elkülönül az államtól. Semmiféle állami támogatást nem fogadnak el. A katonáskodást megtagadják.
Gyermekeik külön engedéllyel együtt dolgozhatnak szüleikkel (hiszen a gyermekmunka egyébként tiltott az USÁ-ban). Saját iskoláikban hivatalos képesítés nélküli tanítóik oktatják gyermekeiket, továbbtanulás nincs. Az ötvenes években számos szülő töltött le többhetes elzárást amiatt, hogy gyermekeiket nem engedték állami iskolákba, de 1972-ben a Legfelsőbb Bíróság az ún. Wisconsin állam kontra Jordan perben a javukra döntött.
A társadalombiztosítás fizetését is megtagadták, mondván hogy ez nem adó, hanem biztosítás, márpedig a bajba kerülőkről, öregekről, betegekről az egyház dolga gondoskodni, nem az államé. Az adóhivatal 1961-ben elkezdte behajtani rajtuk a tb-t, de közfelháborodást váltott ki és 1965-ben a Legfelsőbb Bíróság az Amish egyháznak adott igazat.
A fotózás, filmezés előtt elhúzódnak. Csak maguk közt házasodnak, emiatt némileg gyakoribb körükben néhány genetikai probléma (törpeség, nagyothallás). A vallás nem különül el az életüktől, nincs templom, imaház, hittan. Az istentiszteletet minden második vasárnap a családi otthonokban tartják.
A technikai változásokat társadalmi hatásaik alapján szelektálják, tiltják. Nem kapcsolódnak rá a villamos energia hálózatra (amióta a tej hűtését a gazdaságokban kötelezővé tették, szélkerekes és aggregátoros áramfejlesztőket használnak, de csak a hűtőtornyokhoz). Nincs autójuk, mert az az individualizmus eszközeként (mint a magántelefon is) szétzilálja a közösséget (de taxit, bérautót használhatnak szükség esetén).
A csűrben használnak gépeket a nehéz munkákhoz, de a földeken nem használnak traktort, mert az elvenné a fiatalok munkáját és azok a városi gyárakba kényszerülnének menni dolgozni. (A XX. század harmadik negyedében szerte az ipari országokban a mezőgazdaságból élő lakosság kb. a népesség egyharmadáról egyharmincadára csökkent, óriási tömegek kényszerültek a városi munkáséletbe.)
Az Amish egyházban (ellentétben pl. a mennonitákkal) szigorú kiközösítés van, ha egy megkeresztelt tag nem tartja be a szabályokat. Viszont az Amish fiatalok 20-22 éves korukban szabadon dönthetnek az Amish egyházba való belépésükről, megkeresztelkedésükről, és 85 %-uk ezt választja. A többi 15 % nincs kiközösítve, jó kapcsolatban maradhat a közösséggel, barátaival, kultúrájával, gazdaságával.
(tilt)
[Részletek...]
[1979-08-24] A Vezúv kitörése eltemette Pompeji (20 ezer lakos), Herkulanum és Stabiae városokat.

[Részletek...]
[1979-07-16] A kínai Tangsan városban 240 ezer ember életét követelte egy 7,6-os földrengés.
[Részletek...]
[1978-09-29] Országh Lili festő halála (szül. 1926. aug. 8.). Visszatérő motívumai az ősi, történelmi múlt, a letűnt kultúrák tárgyi-szellemi maradványai, töredékei, az enyészetté vált, fényes múltat idéző romvárosok. Fő műve a szürrealitás és szimbólumsugalló jelképiség elemeit egyesítő olajmonotípia sorozat (Requiem 7 képben, elpusztult emberek és városok emlékére) és a városmetamorfózis képei. Egész életművének összegzése, a 48 táblából álló Labirintus-sorozat.
(halál)
[Részletek...]
[1977-08-25] Kós Károly építész, író, grafikus, könyvkiadó halála (szül. 1883. dec. 16.). Ő tervezte a budapesti Állatkert pavilonjait és a Városmajor utcai iskolát, a zebegényi templomot, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot. Regényei és elbeszélései Erdély múltját dolgozták fel. Jelentős szerepet játszott Erdély politikai és művészeti életében, otthona az erdélyi magyar szellemi élet egyik központja volt. Erdély c. kultúrtörténeti művét saját maga illusztrálta. A szecessziós népi-nemzeti irányzat egyik vezetője volt, pátriája, a Székelyföld, Kalotaszeg népművészetét épületeinek díszítésekor és grafikai munkáiban felhasználta.

(halál)
[Részletek...]
[1976-11-15] Jean Gabin francia színész halála (szül. 1904. máj. 17.). Nyomorultak, Mire megvirrad, A nagy ábránd, A szicíliaiak klánja, Két férfi a városban, Maigret-sorozat.
(halál)
[Részletek...]
[1976-08-14] Betty Williams (szül. 1943. máj. 22.) és Mairead Corrigan (szül. 1944. jan. 27., IFOR tag) megalapították a Békés emberek közösségét (Community of Peace People) szülővárosukban, Belfastban (Észak-Írország). Béke Nobel-díjat kaptak közösen 1976-ban.
(halál, megalapít, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1976-06-10] Zukor Adolf magyar származású amerikai filmgyáros születése (+1976. jún. 10.). Tizenöt éves korában kivándorolt Amerikába. 1912-ben megalakította a Paramount Pictures elődjét, 1914-ben már évi harminc film készítésére képes csoportot verbuvált, s a Broadway-n megnyílt 3500 személyes mozipalotája, a Standard. Los Angeles külvárosában, Hollywoodban rendezte be az első stúdiót. 1916-ban elnökletével létrejött a Paramount Pictures Corporation. Zukor 1949-ben életművéért Oscar-díjat kapott.
(halál)
[Részletek...]
[1975-06-02] Szato, Eiszaku japán politikus halála (szül. 1901. márc. 27.). 1974-ben Nobel-békedíjat kapott megosztva az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásáért folytatott tevékenysége és az atomsorompó-szerződés japán aláírása elismeréséül.


Zöld Város Napok (Európában Brüsszel, Amerikában Los Angeles központtal):
http://www.urbangreendays.org
- - - - - - - - - -
(aláírás, halál)
[Részletek...]
[1975-05-04] Pécsi Eszter építész, statikus születése (+1975. máj. 4.). Magyarország első mérnöknője születésnapján, 1920. március 8-án kapott építész oklevelet.
1957-ben elhagyta Magyarországot, Bécsben ő készítette a statikai terveit az első belvárosi többemeletes parkolóháznak, New Yorkban pedig az első vasbetonvázas felhőkarcolónak, a Hotel Americanának, valamint a Columbia Egyetem két toronyházának. 1965-ben „az év legjobb statikusa” lett az USÁ-ban.
(halál)
[Részletek...]
[1975-03-26] Hatályba lépett a biológiai (bakteriológiai) fegyverek fejlesztésének, gyártásának és felhalmozásának tilalmáról, valamint megsemmisítésükről szóló egyezmény, amit az ENSZ-közgyűlés 1971. dec. 18-án fogadott el.
- + -
Katonai kísérletek során lépfene, anthrax került a levegőbe 1979-ben Szverdlovszk térségében és 68 ember halálát okozta.
2001-ben az USÁ-ban öten haltak meg ismeretlenek által feladott postai küldeményekben érkezett olyan anthrax törzstől, amelyet amerikai hadi laboratóriumban fejlesztettek ki.
A II. világháborúban a japánok kísérleteket folytattak amerikai és kínai hadifoglyokon pestis és kolera baktériumokkal, és megpróbáltak pestis és kolera járványt terjeszteni kínai városokban.
Ricint először a Szovjetúnióban gyártottak, bombát belőle brit tudósok készítettek a II. világháború után, de nem került sor kipróbálására.

Az amerikai gyarmatosítók már a XVII. században biológiai fegyvert használtak, amikor himlővel fertőzött takarókat ajándékoztak az indiánoknak.
(egyezmény, háború, járvány)
[Részletek...]
[1974-01-11] A dél-afrikai Fokvárosban Sue Rosenkovitz hatos ikreknek adott életet, akik (a világon először) mind életben is maradtak.
[Részletek...]
[1972-01-30] szak-Írország véres vasárnapja: Derry városában a brit katonaság tüzet nyitott a felvonuló többezernyi civil békeaktivistára, tizenhárman meghaltak.
(Ld. Véres vasárnap – angol filmdráma.)
[Részletek...]
[1972-01-03] Frans Masereel belga grafikus, festő halála (szül. 1889. júl. 30.). Fametszetsorozatai közül A város, Napjaim könyve a legjelentősebbek, ezekben a modern nagyvárosi élet ellentmondásait, az ember magányosságát ábrázolta. A világirodalom számos klasszikus művét illusztrálta. Tájképeket, matróz- és kikötői jeleneteket festett. 1950-ben elnyerte a Velencei Biennálé nagydíját. Grafikáiból 1964-ben a budapesti Szépművészeti Múzeumban kiállítást rendeztek.
(halál)
[Részletek...]
[1971-12-18] Hatályba lépett a biológiai (bakteriológiai) fegyverek fejlesztésének, gyártásának és felhalmozásának tilalmáról, valamint megsemmisítésükről szóló egyezmény, amit az ENSZ-közgyűlés 1971. dec. 18-án fogadott el.
- + -
Katonai kísérletek során lépfene, anthrax került a levegőbe 1979-ben Szverdlovszk térségében és 68 ember halálát okozta.
2001-ben az USÁ-ban öten haltak meg ismeretlenek által feladott postai küldeményekben érkezett olyan anthrax törzstől, amelyet amerikai hadi laboratóriumban fejlesztettek ki.
A II. világháborúban a japánok kísérleteket folytattak amerikai és kínai hadifoglyokon pestis és kolera baktériumokkal, és megpróbáltak pestis és kolera járványt terjeszteni kínai városokban.
Ricint először a Szovjetúnióban gyártottak, bombát belőle brit tudósok készítettek a II. világháború után, de nem került sor kipróbálására.

Az amerikai gyarmatosítók már a XVII. században biológiai fegyvert használtak, amikor himlővel fertőzött takarókat ajándékoztak az indiánoknak.
(egyezmény, háború, járvány)
[Részletek...]
[1970-08-19] Elkészült a magyar főváros egyik nevezetessége, a Libegő. Az építkezés 1969-ben kezdődött el, a főváros legmagasabb pontja, a János-hegy közelébe 102 darab, kétüléses függőszék szállítja az utasokat, 260 méter szintkülönbséget győzve le.

[Részletek...]
[1970-01-11] Latabár Kálmán Kossuth-díjas színész, komikus születése (+1970. jan. 11.). 1927-33 között testvérével, Árpáddal sok országot beutaztak zenés artistaszámaikkal. Hazatérve több fővárosi színházban játszott, 1937-től filmezett is.

(halál)
[Részletek...]
[1967-07-23] Detroitban, az USA ötödik legnagyobb városában példátlan méretű néger zendülés kezdődött. Július 24-én a városban elrendelték a szükségállapotot. A több napig tartó faji zavargásoknak összesen 39 halálos áldozata volt.
[Részletek...]
[1967-04-24] A Szojuz-1 űrhajó a Föld 14-szeri megkerülése után nem tudott fékezni, égve csapódott be Orszk városka közelében. Vlagyimir Mihajlovics Komarov (szül. 1927. márc. 16.) szovjet űrhajós, aki 1964-ben a Voszhod-1 űrhajó parancsnoka volt, életét vesztette.


(halál)
[Részletek...]
[1966-06-18] [idezet] Megkezdte működését az első budapesti "házgyár". A paneltechnológia elterjesztésétől a lakáshiány megoldását várták.
(Nem lakáshiány volt, hanem urbanizáció: a mezőgazdaság gépesítése és kemizálása szerte az iparosodott világban 2-3 évtized alatt a lakosság harmadáról a huszadára csökkentette a mezőgazdaságban szükséges munkaerőt. A fölöslegessé vált falusi népességből ipari munkásság lett. Ezért volt lakáshiány a városokban, miközben a falvakban üresen pusztultak a házak.)
[Részletek...]
[1966-06-18] [idezet, sms] Muködni kezdett az első budapesti "házgyár". A városokban lakáshiány, a falvak kiürültek, pusztultak.
[Részletek...]
[1966-02-15] Eisemann Mihály zeneszerző születése (+1966. febr. 15.). Több mint 30 operettet komponált, amelyek közül nem egyet a világ csaknem minden városában bemutattak. Leghíresebbek: Bástyasétány 77, Egy csók és más semmi, Én és a kisöcsém, amelyeknek dalai örök slágerek lettek. Népszerű dalai a Szeret-e még, Lesz maga juszt is az enyém.
(halál)
[Részletek...]
[1966-02-15] Eisemann Mihály zeneszerző halála (szül. 1898. jún. 19.). Több mint 30 operettet komponált, közülük nem egyet a világ csaknem minden városában bemutattak. Leghíresebbek: Bástyasétány, Egy csók és más semmi, Én és a kisöcsém. Sok dala sláger lett: Szeret-e még, Lesz maga juszt is az enyém.
(halál)
[Részletek...]
[1964-08-09] Bárczi Gusztáv Kossuth-díjas orvos, gyógypedagógus születése (+1964. aug. 9.). Török Bélával közösen létrehozta Budapesten a Nagyothallók Iskoláját, részt vett a fővárosi iskolaorvosi intézmény megszervezésében is. Az ő nevét viseli a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, amely 2000-től az ELTE karaként működik.
(halál)
[Részletek...]
[1963-11-30] tadták a forgalomnak az Astoria aluljárót, amely 11 hónap alatt készült el. A főváros első gyalogos aluljárója 600 négyzetméter alapterületű. 1970-ben metrólejárattal bővült.
(Az utcákat az emberek elől elfoglalták a büdös, zajos, koszos, veszélyes gépek. Az Európai Unióban minden harmadik ember élete során megsérül közlekedési balesetben.)
[Részletek...]
[1963-09-28] Sík Sándor Kossuth-díjas költő, irodalomtörténész, egyetemi tanár, akadémikus, szerzetespap halála (szül. 1889. jan. 20.). 1911-ben Münchenben ismerkedett meg a cserkészmozgalommal, s hazatérve a magyar cserkészet egyik alapítója, a Magyar Cserkészszövetség elnöke lett. 1946-tól ő szerkesztette a Vigiliát. 1947-től a magyar piarista rendtartomány főnöke volt.

- + -
Acélember c. nagyszerű verse a helytállás formaetikai erényéről érdekes gondolatokra indíthat, ha a helytállást a cél, a tartalometika szemszögéből vizsgáljuk:
„Ha Sík Sándor Acélembere elgondolkodna, hogy mire megy az energia az általa hordozott vezetékekben, ha átlátná, hogy ezzel működtetik a villamosszéket is, ezzel vetítik a lélekromboló filmeket is, ezt pazarolják a nemtörődömségből égve hagyott lámpák millióiban is, ezzel működteti az átlag fogyasztó az Istentől messze sodró kényelmét biztosító sok gép-rabszolgáját is, ettől csillog-villog a sok gazdag és ’nagy’ ember botrányos reprezentáció-élete is,


s ha átlátná, hogy ugyanakkor a nyomorgó városperemek körül száz kilométeres körzetben kipusztulnak az erdők és még a napon szárított trágyát is eltüzelik (a talaj meg tönkremegy), mert a nyomor valójában energiahiány is,
s ha átlátná, hogy nincs hatalmában a vezetékeket oda irányítani, ahol valóban szükség lenne az energiára -,


akkor talán kiszakítaná magát a csillogó vezetékek szemet gyönyörködtető vonalából és elmenne az emberekhez, hogy emberségre ’rázza’ föl őket (amire valószínűleg nagyobb esélye lenne azokban az otthonokban, ahol csillár helyett gyertyafény, porszívó helyett seprű van), vagy elmenne a szegényekhez, akiknek még ócskavasként is nagyobb hasznukra lenne talán, mint a csillogó vezetékek büszke hordozójaként.”

(Simonyi Gyula: Töprengések a bérmunkáról, 1980)
(halál)
[Részletek...]
[1963-05-25] Burghardt Rezső Munkácsy-díjas festő halála (szül. 1884. márc. 28.). Reális portrékat, intim hangulatú aktkompozíciókat, a természet gazdagságát tükröző ízes csendéleteket és tájképeket, valamint friss benyomásait rögzítő városképeket festett.

(halál)
[Részletek...]
[1962-05-15] dám Zsigmond pedagógus halála (szül. 1906. jún. 19.). A magyarországi gyermekvárosok egyik szervezoje. A II. világháború után a Pedagógus Szakszervezet megbízásából kezdett foglalkozni az elhagyott gyermekek ügyével. 1946-ban a Hajdúhadházán létesített otthonnal megteremtette az elso magyarországi gyermekvárost, amelynek vezetoje volt.
(Vajon hogyan gondolkodott a probléma megelozo enyhítésérol, a családtervezésrol?)

(háború, halál)
[Részletek...]
[1961-08-13] [idezet] A Berlini Fal felállítása. 1989. nov. 9-én omlott le.
1958-ban Hruscsov megkísérelte, hogy a nyugati hatalmakat eltávolítsa Nyugat-Berlinből. Amikor ez meghiúsult, 1961 nyarán jóváhagyta, hogy felépítsék a falat. Nyugat-Berlint 185 kilométer hosszú fallal vették körül, amelyből 46 kilométer a városon belül húzódott.

A falat később folyamatosan "modernizálták": tulajdonképpen két, 3,5-4 méter magas betonfalat építettek, amelyek között megfigyelőtornyok, bunkerek, jelzőkészülékek, kutyák, különböző akadályrendszerek nehezítették a menekülést.
A fal fennállása alatt 192 menekülőt lőttek le, mintegy ötezer főnek sikerült átjutnia, s körülbelül ugyanennyit fogtak el menekülés közben.


[Részletek...]
[1958-05-26] Francis Carco francia költő, író halála (szül. 1886. júl. 3.). Párizsban megalapította a Pan című folyóiratot. 1922-ben A hurok című apacsregénye elnyerte az Académie Francaise nagydíját. 1937-ben az Académie Goncourt tagja lett. 1957-ben megkapta Párizs városa nagydíját, 1958-ban a haladó írók neki ítélték a Prix de l´Unanimitét. Kiváló pszichológiai érzékkel, mély együttérzéssel ábrázolta a nagyváros számkivetett alvilágát, majd a II. világháború borzalmait.
(háború, halál, megalapít)
[Részletek...]
[1957-04-28] Megalakul a Testvérvárosok világszövetsége (UTO) a franciaországi Aix-les-Bains-ban. Emlékére április utolsó vasárnapja világnap a városok közötti együttműködés előmozdítása érdekében.
[Részletek...]
[1956-11-28] Gundel Károly vendéglős és gasztronómiai író születése (+1956. nov. 28.). 1910-ben átvette a városligeti Wampetich-vendéglőt, majd 1920-25 között a Royal Szálló, 1927-től pedig a Gellért Szálloda éttermeinek bérlője lett. Gasztronómiai könyvei a legjobb és legismertebb ilyen tárgyú munkák közé tartoznak. Idegennyelvű munkáival, valamint szakácskiállításokon és bemutatókon népszerűsítette a magyar konyhát és fellendítette az idegenforgalmat.
(halál)
[Részletek...]
[1956-10-26] S. G. Akopjan szovjet őrnagy, aki 1945-ben résztvett a fasizmus szétzúzásában, és akit Hódmezővásárhelyről vezényelték egységével Budapestre, elhagyta a belvárosban őrjáratot teljesítő páncélos szakaszát és átállt a magyarokhoz. A forradalom második hetében egész propaganda-törzs alakult ki körülötte, amely hangosbeszélőn, röplapokon és egyéni beszélgetéseken tájékoztatta a Budapestre vezényelt és az események valódi állását nem ismerő egyszerű szovjet katonákat a magyar forradalom lényegéről. S. G. Akopjan őrnagy három katonájával november 8-án, többórás tűzharc után Óbudán szovjet golyóktól esett el.
[Részletek...]
[1955-04-29] Nagy Imrét, aki 1953. július 4-től volt kormányfő, 1955. április 18-án eltávolították miniszterelnöki tisztségéből, e napon pedig lemondatták képviselői mandátumáról, fővárosi tanácsi tagságáról, a Hazafias Népfront alelnöki tisztéről, akadémiai tagságáról és egyetemi tanári állásáról is.
[Részletek...]
[1951-09-23] Budapesten felrobbantották a Városliget szélén álló Regnum Marianum templomot, Rákosi Mátyás kommunista pártvezető parancsára.
(A templomnak politikai jelleget adott, hogy a Tanácsköztársaság leverése kapcsán épült.)
[Részletek...]
[1950-02-27] A budapesti Városi Színházban díszelőadáson mutatták be az első magyar színes filmet, a Nádasdy Kálmán és Ranódy László rendezte Lúdas Matyit.
[Részletek...]
[1948-06-23] Berlini válság. A szovjet hatóságok lezárták a Berlin és Nyugat-Németország közti utakat. A nyugati hatalmak június 26-án légihidat nyitottak a nyugati városrész ellátására. A két szektorban külön közigazgatás alakult.
[Részletek...]
[1948-03-15] Megfosztották Budapest díszpolgára címétől Haynau-t.
(Viszont a megelőző évben ’közfelkiáltással’ Budapest díszpolgárává választotta Sztálint a Székesfőváros Törvényhatósági Bizottsága – amit hivatalosan csak 2004-ben nyilvánítottak semmissé.)
(törvény)
[Részletek...]
[1945-11-20] [idezet] A náci háborús bűnösök nürnbergi perének kezdete. 1946. október 1-jén 12 vádlottat halálra ítéltek.
(A béke elleni bűncselekményekre a "parancsra tettem" nem mentség.)
„Érdekes, ahogy Nürnbergben megalkották ezeket az elveket. Azt kellett ott Nürnbergben eldönteniük, hogy mi számítson háborús bűntettnek. És nagyon világos definíció született, tudatosan. Nem lepleztek semmit. Egy gaztett akkor háborús bűncselekmény, ha a németek követték el és nem mi.
Így például a városközpontok bombázása nem háborús bűncselekmény, mert ezt az angolok és az amerikaiak gyakrabban művelték, mint a németek. S a német tengeralattjáró-parancsnokok védekezésül az amerikai tengeralattjáró-parancsnokokra hivatkozhattak, akik kijelentették, hogy 'Na igen, mi ugyanazt csináltuk' – úgyhogy föl is mentették őket, mert ez nem volt háborús bűncselekmény.” (Chomsky: Hatalom és terror)
(háború)
[Részletek...]
[1945-03-08] Jahn Ferenc orvos születése (+1945. márc. 8.). A modern város-szociográfia úttörője. A munkásokat gyógyította, részt vett a kommunista párt munkájában. Politikai tevékenysége miatt 1942-ben elítélték. A jugoszláv partizánok támogatása miatt 1944-ben koncentrációs táborba vitték, Dachauban halt meg.
(halál)
[Részletek...]
[1945-02-13] A szövetségesek légitámadása lerombolta Drezdát. A 772 brit és 311 amerikai repülőgép összesen több mint hétezer tonna bombát dobott a városra, amelynek belső, 12 négyzetkilométernyi területe teljesen elpusztult. A civil áldozatok számát a becslések 35 ezer és 135 ezer közé teszik.

(Az NDK-ban a dóm romjait megőrizték, mint a Nyugat háborús bűneinek egyik emlékművét. A német újraegyesítés után nyugati gyűjtésből újjáépítették, hiszen nem illett a fasizmust leverő jóságos szövetségesi haderő mítoszába.)
(háború)
[Részletek...]
[1945-02-13] [idezet] Budapestet kb. ötven napos elkeseredett küzdelem után ellenséges városként bevették (hivatalosan nem "felszabadították") a szovjet erők (a 2. Ukrán Front katonái). A harcokban mintegy 25 ezer civil halt meg, 52 ezren megsebesültek. A szovjetek csaknem 80 ezer katonát veszítettek, a sebesültek száma meghaladta a 240 ezret. A német-magyar katonai veszteség (halottak és sebesültek) is elérte a százezret.
[Részletek...]
[1944-12-30] [idezet] Bezárult a szovjet csapatok gyűrűje Budapest körül, megkezdődött a főváros ostroma, amely 1945. február 13-án Buda szovjet elfoglalásával ért véget.
(A lakosság és a város mennyivel kevesebbet szenvedett volna, ha nem "védik"...)
[Részletek...]
[1944-12-29] A Budapestet körülzáró 2. és 3. szovjet Ukrán Front főparancsnokai fegyverletételre szólították fel a fővárost védő német és magyar csapatokat. Vecsésnél a felhívást vivő szovjet parlamentert, Steinmetz Miklós kapitányt, Budaörsnél pedig az elutasító válasszal visszaútban levő Ilja Afanaszjevics Osztapenko kapitányt máig tisztázatlan körülmények között meggyilkolták. Az ekkor kezdődött városostrom a II. világháború történetében az egyik leghosszabb, legnagyobb áldozatokkal járó ostrom volt, Budapest történelme során példátlan károkat szenvedett.
(háború)
[Részletek...]
[1944-11-19] Horvay János szobrász születése (+1944. nov. 19.). Gárdonyi Géza szobor (Bartók B. út), Beethoven szobor (Városliget).
(halál)
[Részletek...]
[1944-06-02] Szolnok bombázása. Az olaszországi támaszpontokról felszállt 600 szövetséges nehéz- és vadászbombázó több hullámban támadt a Tisza menti városra. Több mint ezer katona, és több száz civil halt meg.
[Részletek...]
[1944-01-27] Betty Williams (szül. 1943. máj. 22.) és Mairead Corrigan (szül. 1944. jan. 27., IFOR tag) megalapították a Békés emberek közösségét (Community of Peace People) szülővárosukban, Belfastban (Észak-Írország). Béke Nobel-díjat kaptak közösen 1976-ban.
(megalapít, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1943-09-03] Olaszország a szövetségek szicíliai partraszállása és Mussolini uralmának megdöntése után letette a fegyvert a szövetségesek előtt és aláírta a fegyverszüneti megállapodást. Az ország 1943. október 13-án hadat üzent Németországnak.
- - - - - -
Brüsszelben a Mannekenpis (pisilő kisfiú) szobrocska a Welszi Gárda egyenruháját ölti fel e napon annak emlékére, hogy e szövetségesek felszabadították a várost. A közel négyszáz éves szobrocskának közel négyszáz ruhája van a Broodhuis múzeumban.


[Részletek...]
[1943-05-22] Betty Williams (szül. 1943. máj. 22.) és Mairead Corrigan (szül. 1944. jan. 27., IFOR tag) megalapították a Békés emberek közösségét (Community of Peace People) szülővárosukban, Belfastban (Észak-Írország). Béke Nobel-díjat kaptak közösen 1976-ban.
(megalapít, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1943-03-19] Mario Jose Molina kémikus születése Mexikóvárosban. Amerikai kutató lett, 1995-ben megosztva elnyerte a kémiai Nobel-díjat az ózonréteg bomlásának tanulmányozásáért. Felismerése nyomán indult meg a nemzetközi mozgalom a freongázok korlátozása érdekében.
(Nobel-díj)
[Részletek...]
[1941-06-27] [idezet] Bárdossy László miniszterelnök a képviselőházban a június 26-i (sokak által provokációnak tekintett) kassai bombázásra hivatkozva bejelentette, hogy Magyarország "hadban állónak tekinti magát a Szovjetunióval szemben". Már ezt megelőzően, hajnalban a magyar légierő szovjet városokat és katonai célpontokat támadott. A magyar csapatok június 28-án átlépték a szovjet határt. Így Magyarország "belelépett a ..." II. világháborúba.
(háború)
[Részletek...]
[1940-11-14] Az angliai Coventry 15. századi katedrálisa teljesen rombadőlt és ezer ember meghalt a város bombázása során.
[Részletek...]
[1940-06-14] [idezet] A "nyílt várossá" nyilvánított Párizsba bevonultak a német csapatok.
[Részletek...]
[1940-04-06] A magyar kormány bevezette a cukor- és zsír-jegyeket. Ennek értelmében a cukor havi fejadagja Budapesten 1 kg, a törvényhatósági városokban 0,5 kg, míg másutt 0,3 kg. A zsírjegyet akkor még csak Budapesten vezették be: 24 dkg/fő.
(törvény)
[Részletek...]
[1937-12-13] A kelet-kínai Nancsingot megszállta a japán hadsereg és több mint háromszázezer kínai katonát és polgári lakost gyilkolt le. Nancsing akkor (Nanking néven) az ország fővárosa volt.
[Részletek...]
[1937-10-28] [idezet] Szent-Györgyi Albert biokémikus élettani Nobel-díjat kap "a biológiai égési folyamatok terén tett felfedezéséért, különösen a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis vonatkozásában".

A legelső és máig egyetlen olyan magyar kutató, aki Magyarországon dolgozva, hazai eredményeiért kapta a megtisztelő elismerést.
- + -
"Több évszázados hagyomány bennünket, magyarokat, arra tanított, hogy ha hadba hívnak, semmi se kérdezzünk. Ilyesformán cselekedtem én is, de a háború első három éve alatt égető vágy kerített lassan hatalmába, hogy a tudományhoz visszatérjek. Ugyanakkor mindinkább undorított a katonai szolgálat erkölcsi gyalázata is... Ezért egyik nap kinn a csatamezőn fogtam a puskámat és átlőttem a karcsontomat... Így visszakerültem a fővárosba, ahol doktorátust szereztem..."
(Szent-Györgyi Albert: Válogatott tanulmányok, Gondolat, 1983.).

(háború, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1937-10-07] Magyarországon rendezték a balneológiai (fürdőügyi) világkongresszust, amelyen megalakult a Gyógyfürdők, Klimatikus és Tengeri Üdülők Nemzetközi Szövetsége (FITEC). A szervezet központjául Budapestet választották. Fővárosunk ekkor nyerte el hivatalosan is a fürdővárosi rangot. Ma Nemzetközi Gyógyfürdő- és Éghajlatügyi Szövetség néven működik a szervezet.
[Részletek...]
[1937-04-26] A spanyol polgárháborúban résztvevő német légierő kötelékei teljesen rommá bombázták Guernica városát, ahol pedig semmilyen katonai célpont nem volt. Picasso képének címe lett.
(háború)
[Részletek...]
[1932-11-09] Egyetlen túlélő sem maradt, amikor egy hurrikánban a megáradt Karib-tenger elsöpörte a kubai Santa Cruz del Sur várost.
[Részletek...]
[1931-10-07] Desmond Mpilo Tutu anglikán egyházi vezető születése. Dél-Afrikában az első fekete püspök, nős, Fokváros érseke, az apartheid-rendszer elleni polgárjogi harc egyik vezetője. 1984-ben kapta a Nobel-békedíjat a faji megkülönböztetés elleni, erőszakmentes eszközökkel vívott küzdelméért.
(születés)
[Részletek...]
[1931-04-21] A Fővárosi Könyvtár a Baross utcai volt Wenckheim-palotában nyert elhelyezést, ahol jelenleg is működik (1946-tól Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár néven, annak emlékére, hogy 1904-18 között a könyvtár első vezetője Szabó Ervin volt).
Az 1903-ban létrejött Fővárosi Könyvtárt a főváros közgyűlésének 1911. július 5-i határozata alapján Budapest nyilvános közművelődési könyvtárává fejlesztették. Kiépítették fiókkönyvtári hálózatát, amely a közművelődésben mind a mai napig jelentős szerepet játszik.
[Részletek...]
[1928-12-15] Friedensreich Hundertwasser (Friedrich Stowasser) osztrák festő és grafikus, épülettervező halála (szül. 1928. dec. 15.). Erős színezésű, egyenes vagy spirális vonalvezetésű, dekoratív festészetével az osztrák ún. "Jugendstil" hagyományainak folytatója. Festett papírra, vászonra, fára, kőre. A bécsi "Hundertwasser-ház" egyúttal műveinek otthona. Az elidegenedett városban próbált természetközelit építeni.
(születés)
[Részletek...]
[1928-12-13] Megkezdődött Budapest utcai telefonhálózatának kiépítése. A belső városrészek színfoltjaként megjelentek a telefonfülkék.
(megjelent)
[Részletek...]
[1927-03-16] A Szojuz-1 űrhajó a Föld 14-szeri megkerülése után nem tudott fékezni, égve csapódott be Orszk városka közelében. Vlagyimir Mihajlovics Komarov (szül. 1927. márc. 16.) szovjet űrhajós, aki 1964-ben a Voszhod-1 űrhajó parancsnoka volt, életét vesztette.


(születés)
[Részletek...]
[1926-11-20] Megnyílt a Városligetben az ország első műjégpályája 5600 négyzetméteren.
[Részletek...]
[1926-08-08] Országh Lili festő halála (szül. 1926. aug. 8.). Visszatérő motívumai az ősi, történelmi múlt, a letűnt kultúrák tárgyi-szellemi maradványai, töredékei, az enyészetté vált, fényes múltat idéző romvárosok. Fő műve a szürrealitás és szimbólumsugalló jelképiség elemeit egyesítő olajmonotípia sorozat (Requiem 7 képben, elpusztult emberek és városok emlékére) és a városmetamorfózis képei. Egész életművének összegzése, a 48 táblából álló Labirintus-sorozat.
(születés)
[Részletek...]
[1925-09-02] gerházi Imre festőművész halála (szül. 1925. szept. 2.). A Hortobágyi Nemzetközi Alkotótábor alapítója éa vezetője volt. Szülővárosában (Hajdúhadház) alkotóházat hozott létre.
(születés)
[Részletek...]
[1923-06-11] Pierre Székely magyar származású francia szobrász születése Budapesten (+2001. ápr. 3.). A modern szobrászművészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Monumentális alkotásai francia városok tereit, parkjait, lakónegyedeit díszítik, de művei megtalálhatók a világ csaknem minden táján. Alkotásai között szerepelnek még kisplasztikák és érmek is. A magyar közönség 1972-ben láthatta monumentális alkotásainak makettjeiből, kerámia szobraiból és grafikáiból rendezett kiállítását, valamint 1982-ben néhány művét a Műcsarnokban rendezett "Tisztelet a Szülőföldnek" című kiállításon. 1991-ben öt alkotásával berendezett kőkertet nyitottak Pécsett.
(születés)
[Részletek...]
[1922-12-23] Megnyílt az első operettszínház, a Nagymező utcában a Fővárosi Orfeum helyén. Elsőként Földes-Buttykay: Olívia hercegnő című operettjét adták elő. 1923-tól Fővárosi, majd Budapesti Operettszínház néven működik és 1936 - a Királyi Színház megszűnése - óta a magyar operettjátszás fő otthona. Többször átépítették, legutoljára 2000-2001-ben a hét épületegységből álló, ezerháromszáz négyzetméter alapterületű színházban ötszáz helyiséget alakítottak ki, köztük zenekari próbatermet, balett-termet, négy és hatszemélyes páholyokat, reprezentatív különtermet.
[Részletek...]
[1922-12-22] [sms] Dr. Radó Dezső születése (+2002). A városi zöldterületek szakértője és védelmezője.
[Részletek...]
[1922-12-22] Dr. Radó Dezső születése (+2002). A városi zöldterületek szakértője és védelmezője.

[Részletek...]
[1921-11-05] Cziffra György zongoraművész halála (szül. 1921. nov. 5.). Virtuóz játékával már ötéves korában feltűnt. 1933-tól hangversenyezett. 1945 után tanulmányait nem folytathatta, bárokban, kocsmákban zongorázott. 1950-ben disszidálási kísérlete miatt elfogták, kezeit szétverték, ezután csak csuklószorítóval tudott játszani. 1953-ig börtönben volt, utána engedélyezték fellépéseit, belföldön, külföldön egyaránt nagy sikerei voltak. 1956 október elején Budapesten Liszt Ferenc Rákóczi-indulóját közel 10-szer játszotta ráadásként, míg végül a rendőrség ürítette ki a hangversenytermet. 1956-ban elhagyta az országot, Franciaországban telepedett le, ünnepelt zongoraművész lett. Főleg a virtuóz-jellegű romantikus zongorairodalom - Chopin, Grieg, Liszt, Schumann - mestere volt. 1968-ban megalapította a Chaise-Dieu városában azóta is rendszeresen megrendezett zenei fesztivált. Az általa létrehozott, Senlis-ben működő Cziffra Alapítvány elsősorban tehetséges ifjú zongoristákat pártol. A francia Becsületrend mellé megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Tiszti keresztjét is.

(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1918-09-30] Szabó Ervin könyvtáros, szociológus halála (szül. 1877. aug. 23.). 1911-től volt a Fővárosi Könyvtár igazgatója, amelyet korszerű társadalomtudományi szakkönyvtárrá alakított át és létrehozta a fiókkönyvtári hálózatot. A könyvtár jelenleg is az ő nevét viseli.
(halál)
[Részletek...]
[1918-06-26] Peter Rosegger osztrák író halála (szül. 1843. júl. 31.). Témáit szűkebb stájer hazájából merítette; a paraszti hétköznapok valóságát belső derűvel és humorral ábrázolta. Műveiben védelmébe vette a paraszti hagyományokat a gépies, nagyvárosi életformával szemben. Kötetei óriási példányszámban jelentek meg, s nagyon népszerűek voltak.
(halál)
[Részletek...]
[1918-03-05] Moszkva lett Petrográd helyett a Szovjetunió fővárosa.
[Részletek...]
[1918-01-18] Tiltakozásul a készülő breszt-litovszki békediktátum ellen, azonnali békét, a Wekerle-kormány távozását követelve sztrájkba lépett a munkásság a főváros összes üzemében. A munkabeszüntetéshez a vidéki munkásság is csatlakozott. Január 20-án a Budapesten rendezett szociáldemokrata gyűlésen százezren tüntettek az igazságos béke és az orosz forradalom mellett. Ezután a pártvezetőség a miniszterelnök ígéretére hivatkozva a munka felvételére szólította fel a dolgozókat.
(sztrájk, tilt)
[Részletek...]
[1917-12-06] A benzint és robbanóanyagot szállító Mont Blanc gőzös a kanadai Halifax kikötőjében összeütközött egy másik hajóval. Az ezt követő robbanásnak kétezer halálos áldozata, közel tízezer sebesültje volt és két km2 területen megsemmisült a város északi része is.


[Részletek...]
[1917-04-24] Tömörkény István író, régész és etnográfus születése (+1917. ápr. 24.). 1904-től a szegedi városi múzeum igazgatója volt. Sok könyvet és elbeszélést írt, amelyek határainkon túl is népszerűek voltak.
- + -
"Tömörkény, mint szegedi múzeumigazgató egy torontáli szerb-magyar vegyes lakosságú község határában ásatás közben elbeszélget a munkásokkal, köztük a 82 éves, szerb Vászó bácsival.
Vászó bácsi: Az úr szerbül beszél és mégse szerbül beszél. Hát milyen nyelven beszél?

Kiderül, hogy Tömörkény mint katona Boszniában tanult meg - bosnyákul.
Tömörkény: A maguk kedvéért voltunk odalent. hogy a görögkeleti keresztényeket felszabadítsuk a török uralom alól... azután az a hála érte, hogy nagyon sok rác ellensége a magyarnak.

Vászó bácsi: Az nem úgy van! Itt nincs ellenség! Nálunk mindenki megvan békén. Itt a szerb meg a magyar úgy él a faluban egymás mellett, mint a birka... (bárányt akar mondani - hangzik egy másik gödörbol) mint a kis fehér, szelíd birka. Békesség van.
Tömörkény: ... Az nagyon szép... hanem negyvennyolcban maga sem lehetett ilyen fehér kis birka. Mert akkor maguk odaát Zentán a piacon a szent szobrát a magyar emberfejekkel rakták körül.
Vászó bácsi: Nem mink csináltuk. Úgy éltünk akkor is, mint a kis birka. Nem mink csináltuk, hanem a papok csinálták... Szerb pap felment a templomba és prédikálta: gyünnek a magyarok, és megölnek minden szerbet. Akkor magyar pap is fölment templomba és prédikálta: gyünnek a szerviányok, és megölnek minden magyart. No, aztán addig prédikáltak, hogy összevesztünk."
(Tömörkény: Faj és felekezet, 1911. In: Bulányi György: Egyházak és kisebbségek)
(halál)
[Részletek...]
[1915-03-01] Hét busszal megindult Budapesten a rendszeres autóbusz-közlekedés. A rikító sárga színű, 34 ülőhelyes elektromos járművek félóránként közlekedtek a Városliget és a Kiskörút között.
[Részletek...]
[1913-08-10] Az észak-olaszországi Verona hatalmas arénájában Giuseppe Verdi születésének 100. évfordulója alkalmából az Aidát adták elő. Ezzel indult el a világ legnagyobb operafesztiválja. Az első idényben nyolc előadást tartottak, ma már nyaranta közel 50 este játszanak operát. A város főterén lévő arénában 20 ezer ember fér el.
[Részletek...]
[1913-05-19] Korányi Frigyes báró, belgyógyász, akadémikus születése (+1913. máj. 19.). A szabadságharcban főorvosként vett részt, ezért Nagykállóra száműzték. 1864-ben Pesten előbb a tifusz-fiókkórház, majd 1865-től a Rókus Kórház idegosztály vezetője volt. Ezután megszervezte az I. számú belklinikát, melynek nyugdíjba vonulásáig vezetője, 1886-87-ben a pesti egyetem rektora volt. Részt vett az egészségügyi reformintézkedések kidolgozásában. A belklinikán bevezette a laboratóriumi kutatást, a vegyi, bakteriológiai és röntgenvizsgálatokat, indítványára létesítették a gyakornoki intézményt. Önálló tudományos eredményei főleg a mellkasi betegségekkel kapcsolatosak. Kezdeményezésére jött létre Budakeszin a TBC-szanatórium, később az első fővárosi tüdőbeteg-gondozó.

(halál)
[Részletek...]
[1912-10-21] Solti György (Sir George Solti) karmester, zongoraművész születése (+1997. szept. 6.). Az 1930-as évek végén eltávozott Magyarországról. Volt a Bajor Állami Operaház zeneigazgatója, a Frankfurti Városi Operaház művészeti igazgatója, a londoni Covent Garden zeneigazgatója, a chicagói szimfonikus zenekar főigazgatója, a berlini, majd a londoni Filharmonikusok vezető karmestere. 1972-ben az angol királynő lovaggá avatta. A klasszikus és a romantikus zene kiváló tolmácsolójaként vált világhírűvé.
(születés)
[Részletek...]
[1910-05-28] Mikszáth Kálmán író, akadémikus születése (+1910. máj. 28.). A magyar kritikai realista próza nagymestere. Legjellemzőbb művei a nemesi középosztály értékvesztését és lecsúszását bemutató regények (A gavallérok, A Noszty fiú esete Tóth Marival). Szarkasztikus gúnnyal ábrázolta a század politikai életét (Új Zrínyiász, Két választás Magyarországon). Írásai főként anekdotákra épültek. További ismert művei: A két koldusdiák, A beszélő köntös, Szelistyei asszonyok, Akli Miklós, Szent Péter esernyője, Különös házasság, A fekete város.
(halál)
[Részletek...]
[1909-12-31] Budapesten elkészült a város első villamos közvilágítása a Kerepesi (ma Rákóczi) úton.
[Részletek...]
[1909-10-16] Mezei Mária színésznő halála (szül. 1909. okt. 16.). Apja ügyvéd volt, édesanyja nem sokkal a szülés után meghalt. A Kecskemétet sújtó nagy földrengés összedöntötte házukat, ezután előbb Erdélyben, majd Szegeden éltek. Érettségi után férjhez ment. 1935-től a Kamara, a Belvárosi és a Vígszínház tagja volt, főként a végzet asszonya típusú szerepeket játszott. 1944-ben, a német megszállás alatt nem vállalt fellépést. 1956-ig méltatlanul mellőzték: kabarékban, esztrádműsorokban lépett fel. 1964-1970 között a Nemzeti Színház művésze volt.
(születés)
[Részletek...]
[1909-01-10] A Felvidéken - különösen Bereg megyében - éhínség pusztított. A rossz termés, az általános munkanélküliség miatt sok család képtelen volt élelemről gondoskodni. A fővárosi sajtó híradása nyomán a kormányzat - megkésve - intézkedett arról, hogy az érintett településeken ingyenes gabonát és vetőmagot osszanak szét.
(éhínség)
[Részletek...]
[1908-12-28] Földrengés pusztította el Messina várost Szicíliában, 75 ezer halott.
[Részletek...]
[1908-07-22] Sir William Randal Cremer angol ács születése (+1908. júl. 22.). A Nemzetközi Békebírósági Liga alapítója és titkára. A Nemzetközi Békekonferenciák Szervezetének társalapítója (az első békekonferencia 1888 Párizs, majd évenként más-más fővárosban). Béke Nobel-díjat kapott 1903-ban.
(halál, konferencia, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1908-04-05] Herbert von Karajan osztrák karmester születése (+1989. júl. 16.). 1929-ben első karmesternek szerződtette az ulmi városi színház. 30 éves korában Berlinben Wagner Trisztán és Izoldájával ért el igazi világsikert. A nácik hatalomra jutása után belépett a nemzetiszocialista pártba. Hamarosan főzeneigazgatóvá nevezték ki Aachenben. Dirigált a Salzburgi Ünnepi Játékokon, miután nagy példaképe, Arturo Toscanini az Anschluss miatt lemondta ottani fellépéseit. A Harmadik Birodalomban állami karmesterré nevezték ki. Karmesteri pályafutása a II. világháború után teljesedett ki, miután megbocsátották neki együttműködését a nácikkal. 1948-ban vezényelte első ízben a Bécsi Filharmonikusokat, és ebben az évben kezdett operát rendezni a milánói Scalában. 1955-től 1989-ig a Berlini Filharmonikusok élén állt, 1956 és 1964 között a bécsi Staatsoper vezetője, majd a Salzburgi Ünnepi Játékok teljhatalmú irányítója. Operakarmesterként és koncert-dirigensként egyaránt a XX. század legkiválóbbjai közé tartozott. Többször vendégszerepelt Budapesten is.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1907-12-23] Pierre Jules Janssen francia csillagász halála (szül. 1824. febr. 22.). Az 1868-as teljes napfogyatkozás idején ő és az angol asztrofizikus, Joseph Norman Lockyer fedezte fel a napszínképben megjelenő fényes vonalakat, s felismerte, hogy a Nap protuberanciái izzó hidrogénből állnak. Janssen dolgozta ki a napkitörések napfogyatkozástól független megfigyelési módszerét. 1875-ben kezdte meg a Nap felületének naponkénti fényképezését, amit azóta is folytatnak. 1874-ben Japánban a Vénusz átvonulásának megfigyelésénél alkalmazta először a fotoheliográfot. 1876-ban Meudonban obszervatóriumot létesített, amely később a párizsi csillagvizsgáló asztrofizikai részlege lett. 1891-ben a Mont Blanc csúcsán állíttatott fel obszervatóriumot, s bár már béna volt, felvitette magát, hogy a városi szennyeződésektől távol dolgozhasson.
(halál)
[Részletek...]
[1906-12-26] Zichy Jenő politikus, Ázsia-kutató, akadémikus halála (szül. 1837. júl. 5.). Országgyűlési képviselőként sokat tett a magyar mezőgazdaság és ipar fejlesztése érdekében. Erőfeszítései nyomán indult meg az ország 86 városában az alsó fokú iparoktatás. Három tudományos expedíciót szervezett Ázsiába, a magyarság őshazájának felkutatására. Útjairól könyvekben számolt be. Az utazásai során összegyűjtött anyagból létrehozott magánmúzeumát és könyvtárát a fővárosra hagyta.
(halál)
[Részletek...]
[1906-10-22] Paul Cézanne francia festő születése (+1906. okt. 22.). A posztimpresszionizmus legnagyobb alakja. 1874-ben részt vett az impresszionisták első kiállításán, majd szülővárosában csak a festészetnek élt. Ötvenéves volt, amikor tájképeivel első sikereit aratta.
(halál)
[Részletek...]
[1906-06-19] dám Zsigmond pedagógus halála (szül. 1906. jún. 19.). A magyarországi gyermekvárosok egyik szervezoje. A II. világháború után a Pedagógus Szakszervezet megbízásából kezdett foglalkozni az elhagyott gyermekek ügyével. 1946-ban a Hajdúhadházán létesített otthonnal megteremtette az elso magyarországi gyermekvárost, amelynek vezetoje volt.
(Vajon hogyan gondolkodott a probléma megelozo enyhítésérol, a családtervezésrol?)

(háború, születés)
[Részletek...]
[1904-09-26] tadták az evangélikus Fasori Gimnáziumot a mai Városligeti fasorban. Tanulói között volt Lukács György, Wigner Jenő, Neumann János, Bókay János, Doráti Antal.

[Részletek...]
[1904-05-17] Jean Gabin francia színész halála (szül. 1904. máj. 17.). Nyomorultak, Mire megvirrad, A nagy ábránd, A szicíliaiak klánja, Két férfi a városban, Maigret-sorozat.
(születés)
[Részletek...]
[1904-02-07] Baltimore városa (USA) csaknem teljesen leégett. A tűzben sokan életüket vesztették, az anyagi kár több mint 50 millió dollár volt.
[Részletek...]
[1903-11-13] Camille Pissarro francia festő születése Kelet-Indiában (+1903. nov. 13.). Főként tájképeket, majd szinte kizárólag apró színfoltokból komponált városképeket festett.


(halál)
[Részletek...]
[1902-11-24] Latabár Kálmán Kossuth-díjas színész, komikus születése (+1970. jan. 11.). 1927-33 között testvérével, Árpáddal sok országot beutaztak zenés artistaszámaikkal. Hazatérve több fővárosi színházban játszott, 1937-től filmezett is.

(születés)
[Részletek...]
[1902-05-03] Kitört a Mont Pelee vulkán a Martinique szigeten (Karib-tenger) és 3 percen belül meghalt a hegy lábánál lévő Saint Pierre városka harmincezer lakója. Egyetlen túlélő maradt, Ludger Sylbaris.
(A vulkáni kőzeteken kialakuló termékeny talaj mindig újra a vulkánok közelébe csábítja a Föld minden élhető zugát benövő emberi fajt.)
[Részletek...]
[1902-02-07] Jahn Ferenc orvos születése (+1945. márc. 8.). A modern város-szociográfia úttörője. A munkásokat gyógyította, részt vett a kommunista párt munkájában. Politikai tevékenysége miatt 1942-ben elítélték. A jugoszláv partizánok támogatása miatt 1944-ben koncentrációs táborba vitték, Dachauban halt meg.
(születés)
[Részletek...]
[1901-12-27] Marlene Dietrich (Maria Magdalena von Losch) német-amerikai filmszínésznő, sanzonénekesnő születése (+1992. máj. 6.). Az 1930-as évek végén amerikai állampolgár lett. Leghíresebb filmjei: Kék angyal, Sanghaj Expressz, Szőke Vénusz, Ítélet Nürnbergben. Megkapta a francia Becsületrendet. Születésének 100. évfordulóján szülővárosa, Berlin hivatalosan bocsánatot kért azért, hogy a II. világháború idején árulónak tekintették. 2002-ben posztumusz díszpolgári címmel tüntették ki.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1901-03-27] Szato, Eiszaku japán politikus halála (szül. 1901. márc. 27.). 1974-ben Nobel-békedíjat kapott megosztva az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásáért folytatott tevékenysége és az atomsorompó-szerződés japán aláírása elismeréséül.


Zöld Város Napok (Európában Brüsszel, Amerikában Los Angeles központtal):
http://www.urbangreendays.org
- - - - - - - - - -
(aláírás, születés)
[Részletek...]
[1900-11-30] A magyar autóklub elődje, a Magyar Királyi Automobil Club ötven taggal megalakult. A fővárosban 38 autónak volt rendszáma és 49 vezetőnek jogosítványa.



[Részletek...]
[1899-05-03] Megalakult a Ferencvárosi Torna Club.
[Részletek...]
[1898-12-16] Pavel Mihajlovics Tretyakov orosz műgyűjtő, kereskedő halála (szül. 1832. dec. 27.). A régi orosz művészet kincsei mellett főképpen a Vándorkiállítási Társaság tagjainak haladó szellemű műveit gyűjtötte össze, majd Moszkva városának adományozta 1892-ben. E gyűjteménnyel megvetette a róla elnevezett Galéria alapjait.
(halál)
[Részletek...]
[1898-06-19] Eisemann Mihály zeneszerző születése (+1966. febr. 15.). Több mint 30 operettet komponált, amelyek közül nem egyet a világ csaknem minden városában bemutattak. Leghíresebbek: Bástyasétány 77, Egy csók és más semmi, Én és a kisöcsém, amelyeknek dalai örök slágerek lettek. Népszerű dalai a Szeret-e még, Lesz maga juszt is az enyém.
(születés)
[Részletek...]
[1898-06-19] Eisemann Mihály zeneszerző halála (szül. 1898. jún. 19.). Több mint 30 operettet komponált, közülük nem egyet a világ csaknem minden városában bemutattak. Leghíresebbek: Bástyasétány, Egy csók és más semmi, Én és a kisöcsém. Sok dala sláger lett: Szeret-e még, Lesz maga juszt is az enyém.
(születés)
[Részletek...]
[1898-06-07] Az utolsó fővárosi lóvasút kocsi járat a Déli pályaudvar és a Széna tér között. Magyarországon Európában hatodikként indult meg a lóvasút 1866-ban, s 32 év után kiszorította a ‘lóerő’. (A Margitszigeten még 1928-ig fennmaradt.)
[Részletek...]
[1898-03-08] Pécsi Eszter építész, statikus születése (+1975. máj. 4.). Magyarország első mérnöknője születésnapján, 1920. március 8-án kapott építész oklevelet.
1957-ben elhagyta Magyarországot, Bécsben ő készítette a statikai terveit az első belvárosi többemeletes parkolóháznak, New Yorkban pedig az első vasbetonvázas felhőkarcolónak, a Hotel Americanának, valamint a Columbia Egyetem két toronyházának. 1965-ben „az év legjobb statikusa” lett az USÁ-ban.
(születés)
[Részletek...]
[1897-06-10] Miskolc első villamosa végighaladt a Tiszai Pályaudvartól a Veres templomig. A korabeli Magyarországon Budapest és Pozsony után Miskolc volt a harmadik város, ahol villamosközlekedés indult.

[Részletek...]
[1895-12-17] Irinyi János vegyész halála (szül. 1817. máj. 17.). A 'veszélytelenül használható' biztonsági gyújtó kidolgozója. A kor modern vegytanának terjesztője és magyarországi meghonosítója, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat egyik alapító tagja és munkatársa volt.
(Veszélytelenül használható? Már az ősembert a legjelentősebb természetátalakítóvá tette a tűzgyújtás képessége, mert szándéktalanul is a természetesnél sokkal gyakoribb erdőtüzeket okozott. Mennyi ház, város, erdő égett már le a százmilliók gondatlan kezeügyében lévő gyufától.)
(halál)
[Részletek...]
[1893-01-31] Megszületett Freya Stark francia-angol felfedező, kutató, utazó és írónő, aki egyedül bejárta a Közel-Keletet Perzsiától Jemenig, elveszett városokat fedezett fel és útközben megalkotott egy náciellenes hírszerző módszert.
[Részletek...]
[1891-05-07] A Városligetben megnyílt az első állandó jellegű budapesti cirkusz.

[Részletek...]
[1890-09-13] Bárczi Gusztáv Kossuth-díjas orvos, gyógypedagógus születése (+1964. aug. 9.). Török Bélával közösen létrehozta Budapesten a Nagyothallók Iskoláját, részt vett a fővárosi iskolaorvosi intézmény megszervezésében is. Az ő nevét viseli a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, amely 2000-től az ELTE karaként működik.
(születés)
[Részletek...]
[1890-04-19] Orbán Balázs székely utazó, báró, néprajzi gyűjtő, akadémikus, író halála (szül. 1829. febr. 3.). Leghíresebb műve a hat kötetes A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s néprajzi szempontból, valamint a Torda város és környéke.
(halál)
[Részletek...]
[1890-04-19] Orbán Balázs báró, néprajzi gyűjtő, akadémikus, író, székely kutató születése (+1890. ápr. 19.). Leghíresebb műve a hat kötetes A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s néprajzi szempontból, valamint a Torda város és környéke.
(halál)
[Részletek...]
[1889-07-30] Frans Masereel belga grafikus, festő halála (szül. 1889. júl. 30.). Fametszetsorozatai közül A város, Napjaim könyve a legjelentősebbek, ezekben a modern nagyvárosi élet ellentmondásait, az ember magányosságát ábrázolta. A világirodalom számos klasszikus művét illusztrálta. Tájképeket, matróz- és kikötői jeleneteket festett. 1950-ben elnyerte a Velencei Biennálé nagydíját. Grafikáiból 1964-ben a budapesti Szépművészeti Múzeumban kiállítást rendeztek.
(születés)
[Részletek...]
[1889-01-20] Sík Sándor Kossuth-díjas költő, irodalomtörténész, egyetemi tanár, akadémikus, szerzetespap halála (szül. 1889. jan. 20.). 1911-ben Münchenben ismerkedett meg a cserkészmozgalommal, s hazatérve a magyar cserkészet egyik alapítója, a Magyar Cserkészszövetség elnöke lett. 1946-tól ő szerkesztette a Vigiliát. 1947-től a magyar piarista rendtartomány főnöke volt.

- + -
Acélember c. nagyszerű verse a helytállás formaetikai erényéről érdekes gondolatokra indíthat, ha a helytállást a cél, a tartalometika szemszögéből vizsgáljuk:
„Ha Sík Sándor Acélembere elgondolkodna, hogy mire megy az energia az általa hordozott vezetékekben, ha átlátná, hogy ezzel működtetik a villamosszéket is, ezzel vetítik a lélekromboló filmeket is, ezt pazarolják a nemtörődömségből égve hagyott lámpák millióiban is, ezzel működteti az átlag fogyasztó az Istentől messze sodró kényelmét biztosító sok gép-rabszolgáját is, ettől csillog-villog a sok gazdag és ’nagy’ ember botrányos reprezentáció-élete is,


s ha átlátná, hogy ugyanakkor a nyomorgó városperemek körül száz kilométeres körzetben kipusztulnak az erdők és még a napon szárított trágyát is eltüzelik (a talaj meg tönkremegy), mert a nyomor valójában energiahiány is,
s ha átlátná, hogy nincs hatalmában a vezetékeket oda irányítani, ahol valóban szükség lenne az energiára -,


akkor talán kiszakítaná magát a csillogó vezetékek szemet gyönyörködtető vonalából és elmenne az emberekhez, hogy emberségre ’rázza’ föl őket (amire valószínűleg nagyobb esélye lenne azokban az otthonokban, ahol csillár helyett gyertyafény, porszívó helyett seprű van), vagy elmenne a szegényekhez, akiknek még ócskavasként is nagyobb hasznukra lenne talán, mint a csillogó vezetékek büszke hordozójaként.”

(Simonyi Gyula: Töprengések a bérmunkáról, 1980)
(születés)
[Részletek...]
[1888-03-20] Somogyi Károly esztergomi kanonok, könyvgyűjtő, egyházi író, akadémikus halála (szül. 1811. ápr. 1.). 1849-ben indította el a Katholikus Iskolai Lap című hetilapot. Hazafias és szabadelvű cikkei miatt a szabadságharc után bujdosnia kellett. Nagy értékű könyvtárat gyűjtött, amelyet 1880-ban az árvíz sújtotta Szeged városának adományozott. Az intézmény ma az ő nevét viseli.
(árvíz, halál)
[Részletek...]
[1887-08-07] Megindult a közlekedés a budapesti helyiérdekű vasút első vonalán, a Budapest-Soroksár közötti 10 kilométer hosszú szakaszon, Budapest környékének rohamos beépülése miatt. A legnagyobb fővárosi közlekedési vállalat, a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság a forgalmat gőzmozdonyokkal és személykocsikkal vasútszerűen bonyolította le. A vonalat 1906-14 között villamosították. A helyi érdekű forgalom 1968. január 1-jétől a BKV keretei között üzemel.
[Részletek...]
[1886-07-03] Francis Carco francia költő, író halála (szül. 1886. júl. 3.). Párizsban megalapította a Pan című folyóiratot. 1922-ben A hurok című apacsregénye elnyerte az Académie Francaise nagydíját. 1937-ben az Académie Goncourt tagja lett. 1957-ben megkapta Párizs városa nagydíját, 1958-ban a haladó írók neki ítélték a Prix de l´Unanimitét. Kiváló pszichológiai érzékkel, mély együttérzéssel ábrázolta a nagyváros számkivetett alvilágát, majd a II. világháború borzalmait.
(háború, megalapít, születés)
[Részletek...]
[1884-03-28] Burghardt Rezső Munkácsy-díjas festő halála (szül. 1884. márc. 28.). Reális portrékat, intim hangulatú aktkompozíciókat, a természet gazdagságát tükröző ízes csendéleteket és tájképeket, valamint friss benyomásait rögzítő városképeket festett.

(születés)
[Részletek...]
[1883-12-16] Kós Károly építész, író, grafikus, könyvkiadó halála (szül. 1883. dec. 16.). Ő tervezte a budapesti Állatkert pavilonjait és a Városmajor utcai iskolát, a zebegényi templomot, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot. Regényei és elbeszélései Erdély múltját dolgozták fel. Jelentős szerepet játszott Erdély politikai és művészeti életében, otthona az erdélyi magyar szellemi élet egyik központja volt. Erdély c. kultúrtörténeti művét saját maga illusztrálta. A szecessziós népi-nemzeti irányzat egyik vezetője volt, pátriája, a Székelyföld, Kalotaszeg népművészetét épületeinek díszítésekor és grafikai munkáiban felhasználta.

(születés)
[Részletek...]
[1883-09-23] Gundel Károly vendéglős és gasztronómiai író születése (+1956. nov. 28.). 1910-ben átvette a városligeti Wampetich-vendéglőt, majd 1920-25 között a Royal Szálló, 1927-től pedig a Gellért Szálloda éttermeinek bérlője lett. Gasztronómiai könyvei a legjobb és legismertebb ilyen tárgyú munkák közé tartoznak. Idegennyelvű munkáival, valamint szakácskiállításokon és bemutatókon népszerűsítette a magyar konyhát és fellendítette az idegenforgalmat.
(születés)
[Részletek...]
[1883-09-16] Városi ipari tanonciskola indult Székesfehérváron a Hiemer házban.
[Részletek...]
[1881-02-09] Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij orosz író halála (szül. 1821. nov. 11.). 1849. ápr. 23-án letartóztatták, mert titkos nyomda felállítását és forradalmi felhívások közzétételét tervezte. (A magyar szabadságharcot épp ekkortájt verte le a cári beavatkozás.) A még csak tervezett tettért társaival együtt halálra ítélték. (Ez aztán a sajtószabadság!) Több mint fél év magánzárka után dec. 22-én az elítélteket a vesztőhelyre vezették. Azután következett a szadista komédia fináléja: hintón megjelent a cár segédtisztje és kihirdette a cár "kegyelmét": négy év szibériai kényszermunka, aztán kényszerkatonáskodás. A szibériai évekből született Följegyzések a holtak házából című világhírű regénye. Tolsztoj így írt levelében egy közös ismerősüknek: "Egész nap gyönyörködtem benne, könyv régen szerzett nekem ennyi örömet. Ha találkozik Dosztojevszkijjel, mondja meg neki, hogy szeretem őt."
Legtöbb regénye (A Félkegyelmű, Ördögök, Bűn és bűnhődés, Karamazov testvérek) elsősorban az eszmék világában játszódik. Mély önismerettel, rendkívül érzékenyen reagált az emberi lélek konfliktusaira. Eltorzult, eltorzított hőseiben sok mindent megsejtett a modern nagyvárosi ember pszichikai sorsából, lelki katasztrófáiból, és általában a tudattalan szerepéről.
"Az ember legjobb meghatározása: kétlábú és hálátlan élőlény."
(halál, megjelent)
[Részletek...]
[1880-04-28] [idezet] A király szentesítette a Szeged város újjáépítéséről szóló törvénycikket. Ez állami kölcsönt biztosított a Tisza menti vízszabályozó és ármentesítő társulatok számára, valamint az 1879. márciusi árvíz sújtotta város újjáépítésére.
(A Tisza felső részét már szűkre szabályozták, a víz gyorsan lerohant a "csatornává" lett folyón, így lejjebb is muszáj volt gátakat építeni.)
(árvíz, törvény)
[Részletek...]
[1879-03-12] Szegedi árvíz. Éjszaka áttörte a Tisza a töltést, s majd az egész várost elöntötte. 151 ember halt meg, öt és fél ezer ház romba dőlt, csak 300 maradt lakható.
(A Tisza felsőbb szakaszain ekkorra már sok árteret elvettek a folyótól, hogy termőföldet nyerjenek, így a víz gyorsan lerohant a gátak közti szűk csatornában.)
(árvíz)
[Részletek...]
[1877-08-23] Szabó Ervin könyvtáros, szociológus halála (szül. 1877. aug. 23.). 1911-től volt a Fővárosi Könyvtár igazgatója, amelyet korszerű társadalomtudományi szakkönyvtárrá alakított át és létrehozta a fiókkönyvtári hálózatot. A könyvtár jelenleg is az ő nevét viseli.
(születés)
[Részletek...]
[1874-06-23] Megindult a fogaskerekű vasút a Városmajortól a Svábhegyig. A 2,8 km hosszú pálya a harmadik ilyen vasút volt a világon. A vonalat 1890-ben a Széchenyi-hegyig meghosszabbították, majd 1929-ben villamosították.
[Részletek...]
[1873-11-17] Buda és Pest szabad királyi városok, valamint Óbuda és a Margitsziget egyesült az 1872. december 22-i törvénycikk alapján indult közel egy éves folyamat végén. A lakosság 1890-re 492 ezerre emelkedett. 1870-ben Pest-Buda még 17. volt az európai nagyvárosok sorrendjében, 1900-ban Budapest már a 8.
Budapest ünnepnapja (1991 óta).
(törvény)
[Részletek...]
[1873-07-10] Latabár Endre színész, karnagy, színiigazgató halála (szül. 1811. nov. 16.). A XIX. századi magyar színipedagógia egyik első és legnagyobb hatású alakja. 1842-től haláláig számos városban aratott sikert, prózát, operát és (az 1860-as évektől) operettet is játszó önálló társulatával. Híres színészek egész sora játszott nála, így Paulay Ede és Újházi Ede.
(A rabszolgafelszabadításért küzdő, 1852-ben Amerikában íródott Tamás bátya kunyhója c. regényt már 3 évvel később, 1855. jún. 16-án hat felvonásos drámaként adta elő Latabár Endre igazgató színészgárdája Székesfehérváron.)
(halál)
[Részletek...]
[1873-05-29] Horvay János szobrász születése (+1944. nov. 19.). Gárdonyi Géza szobor (Bartók B. út), Beethoven szobor (Városliget).
(születés)
[Részletek...]
[1873-01-07] Zukor Adolf magyar származású amerikai filmgyáros születése (+1976. jún. 10.). Tizenöt éves korában kivándorolt Amerikába. 1912-ben megalakította a Paramount Pictures elődjét, 1914-ben már évi harminc film készítésére képes csoportot verbuvált, s a Broadway-n megnyílt 3500 személyes mozipalotája, a Standard. Los Angeles külvárosában, Hollywoodban rendezte be az első stúdiót. 1916-ban elnökletével létrejött a Paramount Pictures Corporation. Zukor 1949-ben életművéért Oscar-díjat kapott.
(születés)
[Részletek...]
[1870-06-09] Charles Dickens angol író (írói álneve: BOZ) halála (szül. 1812. febr. 7.). Műveiből a korabeli Anglia nagyvárosi élete rajzolódott ki: nyomor, adósok börtöne, londoni alvilág. Jó szemű megfigyelő volt, képzeletének teremtő ereje groteszk módon felnagyított komikus jellemalakjaiban nyilvánul meg a legjobban. Fontosabb regényei: Twist Oliver, Copperfield Dávid, Nicholas Nickleby, A Pickwick Klub, Dombey és fia, Karácsonyi ének, Kis Dorrit. Műveiben a szegényeket, elesetteket ábrázolta nagy beleérzéssel. Újságíró, szerkesztő is volt, írásaiból felolvasóesteket tartott.

(halál)
[Részletek...]
[1870-06-09] Charles Dickens angol író születése (+1870. jún. 9.). Műveiben a nagyvárosi életet, a nyomort, az alvilágot mutatta be (Twist Oliver, Copperfield Dávid).
(halál)
[Részletek...]
[1870-02-01] Szolgálatba állt a magyar fővárosban az első hivatásos tűzoltócsapat.
[Részletek...]
[1870-01-20] Az előző év végén alakult Pesti Korcsolyázó Egylet a városligeti tó jegén megtartotta megnyitóját. A mai csarnok helyén akkor egy fabódé állt melegedővel, korcsolyacsatolóval, büfével.
[Részletek...]
[1868-11-15] Zsigmondy Vilmos bányamérnök, geológus megkezdte a városligeti artézi kút fúrását. A szükséges 970,5 méteres mélységet kilenc és fél év alatt érték el, akkor ez volt a világ legmélyebb artézi kútja.
[Részletek...]
[1867-04-16] A porosz alkotmányozó birodalmi gyűlés jóváhagyásával létrejött a 19 német államot és 3 szabad várost magába foglaló Észak-német Szövetség, amely alapja lett az 1871-ben létrejött császárságnak.
- + -
1871: Létrejött az egységes Németország. A Német Birodalmi Gyűlés elfogadta az alkotmányt, ezzel Németország 25 állam és Elzász-Lotharingia alkotta szövetségi állammá alakult. Államfője a porosz királyból lett német császár, a végrehajtó hatalom a birodalmi kancellár kezében összpontosult.
[Részletek...]
[1866-12-21] Tömörkény István író, régész és etnográfus születése (+1917. ápr. 24.). 1904-től a szegedi városi múzeum igazgatója volt. Sok könyvet és elbeszélést írt, amelyek határainkon túl is népszerűek voltak.
- + -
"Tömörkény, mint szegedi múzeumigazgató egy torontáli szerb-magyar vegyes lakosságú község határában ásatás közben elbeszélget a munkásokkal, köztük a 82 éves, szerb Vászó bácsival.
Vászó bácsi: Az úr szerbül beszél és mégse szerbül beszél. Hát milyen nyelven beszél?

Kiderül, hogy Tömörkény mint katona Boszniában tanult meg - bosnyákul.
Tömörkény: A maguk kedvéért voltunk odalent. hogy a görögkeleti keresztényeket felszabadítsuk a török uralom alól... azután az a hála érte, hogy nagyon sok rác ellensége a magyarnak.

Vászó bácsi: Az nem úgy van! Itt nincs ellenség! Nálunk mindenki megvan békén. Itt a szerb meg a magyar úgy él a faluban egymás mellett, mint a birka... (bárányt akar mondani - hangzik egy másik gödörbol) mint a kis fehér, szelíd birka. Békesség van.
Tömörkény: ... Az nagyon szép... hanem negyvennyolcban maga sem lehetett ilyen fehér kis birka. Mert akkor maguk odaát Zentán a piacon a szent szobrát a magyar emberfejekkel rakták körül.
Vászó bácsi: Nem mink csináltuk. Úgy éltünk akkor is, mint a kis birka. Nem mink csináltuk, hanem a papok csinálták... Szerb pap felment a templomba és prédikálta: gyünnek a magyarok, és megölnek minden szerbet. Akkor magyar pap is fölment templomba és prédikálta: gyünnek a szerviányok, és megölnek minden magyart. No, aztán addig prédikáltak, hogy összevesztünk."
(Tömörkény: Faj és felekezet, 1911. In: Bulányi György: Egyházak és kisebbségek)
(születés)
[Részletek...]
[1866-08-09] Budapesten megnyílt az Állatkert. Részvénytársasági formában működött, 1907-től a főváros vette kezelésbe, amely 1912-ben a Városligetben építtetett új állatkertet.
(Eleinte a városi embernek hoztak látványosságot a távoli természetből. Ma már a tönkretett élőhelyek, kipusztított fajok múzeumai.)
- + -
Állatkertek napja
[Részletek...]
[1865-01-15] [idezet] Megnyitották a Vigadót, akkori nevén "Pest városi Redoute termek"-et, Feszl Frigyes alkotását. Az épület freskóit Than Mór és Lotz Károly készítették.
[Részletek...]
[1856-12-24] Megkezdődött a közvilágítás Budapesten. A Kerepesi (ma Rákóczi) úton, a Belváros utcáiban és középületeiben összesen 838, míg főleg bel- és lipótvárosi polgárok lakásában, üzleteiben, irodáiban 9148 gázlámpa gyulladt ki karácsonykor. A gázgyárat a Triesti Általános Osztrák Gáztársulat építette meg a Lóvásár (ma: Köztársaság) téren.
[Részletek...]
[1856-05-22] [idezet] Pavel Mihajlovics Tretyakov gazdag moszkvai kereskedő megvásárolta gyűjteményének első darabját - N. Silder orosz festő "Kísértés" című képét -, s ezzel megvetette az orosz képzőművészet legjelentősebb múzeumának alapját. 1892-ben Moszkva városának adományozta gyűjteményét.


[Részletek...]
[1855-06-16] Latabár Endre színész, karnagy, színiigazgató halála (szül. 1811. nov. 16.). A XIX. századi magyar színipedagógia egyik első és legnagyobb hatású alakja. 1842-től haláláig számos városban aratott sikert, prózát, operát és (az 1860-as évektől) operettet is játszó önálló társulatával. Híres színészek egész sora játszott nála, így Paulay Ede és Újházi Ede.
(A rabszolgafelszabadításért küzdő, 1852-ben Amerikában íródott Tamás bátya kunyhója c. regényt már 3 évvel később, 1855. jún. 16-án hat felvonásos drámaként adta elő Latabár Endre igazgató színészgárdája Székesfehérváron.)
[Részletek...]
[1853-07-21] A Central Park létrehozása New Yorkban. A törvényhozás vett meg egy 800x4000 m2-es területet Manhattan jobbára lakatlan részén közpark céljára, mert a kevés parkot a gazdagok elkerítették, hiszen a megelőző két évtized alatt 60 ezerről félmilliósra dagadt a város lakossága (főleg az éhínség elől kivándorolt írek miatt).
A sziklás és ingoványos területre tízmillió szekérnyi termőföldet hoztak New Yerseyből. Csak közel negyed évszázad múlva, 1876-ban nyitották meg teljesen a közönség előtt. Frederick Law Olmsted, aki ezután a szintén manhattani Riverside Parkot, a washingtoni Capitolium körüli zöldövezetet is építette, kétszer is idegösszeomlást kapott és 1903-ban egy idegklinikán halt meg.
A XX. század első harmadában a parkot tönkretette a közlekedés a körbeépítés, a szemét és a vandalizmus. 1934-ben helyreállították. 1960 után újra tönkrement, 1979-86 között 35 gyilkosság történt a parkban. Jelenleg különös gonddal vigyázzák, 6 tó, 26 ezer fa, 275-féle madár él benne.
- + -

(A korábbi lakosság jogosan védte a a parkjait a bevándorlóktól? A római birodalom a népvándorlástól? Az avarok és a Nyugat a honfoglaló magyaroktól? Az indiánok az őket “fölfedező” fehérektől?

Miért is éheztek az írek otthon, miért ontotta Ázsia a nomád népeket, Európa meg a fehér nyomorgókat? A szüntelen túlnépesedés…)
(éhínség, törvény)
[Részletek...]
[1849-04-23] Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij orosz író halála (szül. 1821. nov. 11.). 1849. ápr. 23-án letartóztatták, mert titkos nyomda felállítását és forradalmi felhívások közzétételét tervezte. (A magyar szabadságharcot épp ekkortájt verte le a cári beavatkozás.) A még csak tervezett tettért társaival együtt halálra ítélték. (Ez aztán a sajtószabadság!) Több mint fél év magánzárka után dec. 22-én az elítélteket a vesztőhelyre vezették. Azután következett a szadista komédia fináléja: hintón megjelent a cár segédtisztje és kihirdette a cár "kegyelmét": négy év szibériai kényszermunka, aztán kényszerkatonáskodás. A szibériai évekből született Följegyzések a holtak házából című világhírű regénye. Tolsztoj így írt levelében egy közös ismerősüknek: "Egész nap gyönyörködtem benne, könyv régen szerzett nekem ennyi örömet. Ha találkozik Dosztojevszkijjel, mondja meg neki, hogy szeretem őt."
Legtöbb regénye (A Félkegyelmű, Ördögök, Bűn és bűnhődés, Karamazov testvérek) elsősorban az eszmék világában játszódik. Mély önismerettel, rendkívül érzékenyen reagált az emberi lélek konfliktusaira. Eltorzult, eltorzított hőseiben sok mindent megsejtett a modern nagyvárosi ember pszichikai sorsából, lelki katasztrófáiból, és általában a tudattalan szerepéről.
"Az ember legjobb meghatározása: kétlábú és hálátlan élőlény."
(megjelent)
[Részletek...]
[1847-06-19] Magyar nevet kaptak Buda városának dűlői, hegyei, völgyei és forrásai. Az addig német nyelvű települési elnevezések magyarosításában, a régi magyar nevek feltámasztásában a legfőbb érdem Döbrentei Gábor íróé volt. Például a Kleine Schwabenbergből Istenhegy, az Adlerbergből Sashegy, az Urbainbergből Orbánhegy, a Brunnenthalból Kútvölgy lett.
[Részletek...]
[1847-06-19] [sms] Magyar nevet kaptak Buda városának dűlői, hegyei, völgyei és forrásai.Döbrentei Gábor író érdeme.
[Részletek...]
[1847-01-16] Mikszáth Kálmán író, akadémikus születése (+1910. máj. 28.). A magyar kritikai realista próza nagymestere. Legjellemzőbb művei a nemesi középosztály értékvesztését és lecsúszását bemutató regények (A gavallérok, A Noszty fiú esete Tóth Marival). Szarkasztikus gúnnyal ábrázolta a század politikai életét (Új Zrínyiász, Két választás Magyarországon). Írásai főként anekdotákra épültek. További ismert művei: A két koldusdiák, A beszélő köntös, Szelistyei asszonyok, Akli Miklós, Szent Péter esernyője, Különös házasság, A fekete város.
(születés)
[Részletek...]
[1845-07-10] Christian Frederik Hansen dán építész születése (+1845. júl. 10.). Koppenhága az ő hatása alatt nyerte el klasszicista városképét.
(halál)
[Részletek...]
[1844-03-08] Királyság humanitásért: a gyermektelen svéd király a parlament egyetértésével utódjává (koronaherceggé) választotta Napóleon egyik francia tábornokát, Jean Baptiste Bernadotte-t (1763. jan. 27. - 1844. márc. 8.). Az 1818-ben trónra lépett Karl XIV Johan király (akinek családja máig is a svéd királyi dinasztia) azzal nyerte el a svéd és norvég nép szeretetét, hogy a Hanza városok kormányzójaként nagyon humánusan bánt a korábbi dán-svéd háború svéd hadifoglyaival.
(háború)
[Részletek...]
[1843-07-31] Peter Rosegger osztrák író halála (szül. 1843. júl. 31.). Témáit szűkebb stájer hazájából merítette; a paraszti hétköznapok valóságát belső derűvel és humorral ábrázolta. Műveiben védelmébe vette a paraszti hagyományokat a gépies, nagyvárosi életformával szemben. Kötetei óriási példányszámban jelentek meg, s nagyon népszerűek voltak.
(születés)
[Részletek...]
[1839-01-19] Paul Cézanne francia festő születése (+1906. okt. 22.). A posztimpresszionizmus legnagyobb alakja. 1874-ben részt vett az impresszionisták első kiállításán, majd szülővárosában csak a festészetnek élt. Ötvenéves volt, amikor tájképeivel első sikereit aratta.
(születés)
[Részletek...]
[1838-03-18] Sir William Randal Cremer angol ács születése (+1908. júl. 22.). A Nemzetközi Békebírósági Liga alapítója és titkára. A Nemzetközi Békekonferenciák Szervezetének társalapítója (az első békekonferencia 1888 Párizs, majd évenként más-más fővárosban). Béke Nobel-díjat kapott 1903-ban.
(konferencia, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1838-03-13] Minden addigit felülmúló árvíz pusztított Pesten. A szokatlanul hideg tél és a sok csapadék következtében januárban a folyó egész magyarországi szakaszán beállt, magas vízállással. A Csepel-sziget csúcsánál jégtorlasz keletkezett. A Kisoroszinál, majd Vácnál képződött torlasz mögött összegyűlt víztömeg március 13-án délben érkezett Pestre. A hevenyészve épített, homokból és trágyából emelt védgátak még aznap este átszakadtak: a jeges víz több irányból zúdult a városra. Mire március 18-ra elvonult a 927 cm-rel tetőzött ár, a város 4200 házából 2200 összedőlt, és a megmaradtak nagy része is megrongálódott. A katasztrófának 438 halálos áldozata volt. A bátorság és önfeláldozás jelképévé vált ezekben a napokban Wesselényi Miklós báró, aki több betegségtől gyötörten, félvakon mentette napokon át az embereket.
(árvíz)
[Részletek...]
[1837-07-05] Zichy Jenő politikus, Ázsia-kutató, akadémikus halála (szül. 1837. júl. 5.). Országgyűlési képviselőként sokat tett a magyar mezőgazdaság és ipar fejlesztése érdekében. Erőfeszítései nyomán indult meg az ország 86 városában az alsó fokú iparoktatás. Három tudományos expedíciót szervezett Ázsiába, a magyarság őshazájának felkutatására. Útjairól könyvekben számolt be. Az utazásai során összegyűjtött anyagból létrehozott magánmúzeumát és könyvtárát a fővárosra hagyta.
(születés)
[Részletek...]
[1836-10-25] Kétszázezer néző és a királyi család jelenlétében háromszáz hadfi állította fel egy gőzgép segítségével Párizsban az obeliszket, amelyet két és fél évig szállítottak Egyiptomból.
(A megérkezés után három évvel állították csak fel, mert új talapzatot kellett csinálni hozzá, a prűd párizsiak ugyanis nem tűrhették, hogy az eredetin látható nagy phalloszú majmok köztéren mutogassák magukat.)
Más nagyvárosok is zsákmányoltak egyiptomi obeliszkeket, már Augustus császár féltucatnyit vitetett Rómába, majd Caligula és Konstantin is, 390-ben I. Theodosius pedig az új fővárosba, Konstantinápolyba. A birodalom ledőlését az obeliszkek is követték az idők során, Rómában csak a 16. század végén, V. Sixtus pápa ötlete alapján kezdték őket a bazilikák előtt felállítani, keresztet téve csúcsukra, hogy a zarándokokat hívogassák.

Londonban 1878 szeptemberében állítottak alexandriai obeliszket, New Yorkban 1880-ban a Central Parkban (ahová négy hónapon át vonszolták a kikötőből).
A Mussolini által 1937-ben Rómába hurcolt 24 méteres, 178 tonnás obeliszk hamarosan visszakerül eredeti helyére, Etiópiába.
[Részletek...]
[1832-12-27] Pavel Mihajlovics Tretyakov orosz műgyűjtő, kereskedő halála (szül. 1832. dec. 27.). A régi orosz művészet kincsei mellett főképpen a Vándorkiállítási Társaság tagjainak haladó szellemű műveit gyűjtötte össze, majd Moszkva városának adományozta 1892-ben. E gyűjteménnyel megvetette a róla elnevezett Galéria alapjait.
(születés)
[Részletek...]
[1832-07-01] [idezet] Elindult a mai Vörösmarty térről a Városligetbe az első "társaskocsi", az omnibusz őse.
[Részletek...]
[1831-11-21] A Lyon-i takácsok felkelése béremelési követelésük megtagadása miatt. Az első nagyobb arányú tőkésellenes mozgalmak egyike, a város munkásai között általánossá vált. Dec. 3-án jelentős katonai erővel verték le.
[Részletek...]
[1831-07-10] Camille Pissarro francia festő születése Kelet-Indiában (+1903. nov. 13.). Főként tájképeket, majd szinte kizárólag apró színfoltokból komponált városképeket festett.


(születés)
[Részletek...]
[1829-02-03] Orbán Balázs székely utazó, báró, néprajzi gyűjtő, akadémikus, író halála (szül. 1829. febr. 3.). Leghíresebb műve a hat kötetes A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s néprajzi szempontból, valamint a Torda város és környéke.
(születés)
[Részletek...]
[1829-02-03] Orbán Balázs báró, néprajzi gyűjtő, akadémikus, író, székely kutató születése (+1890. ápr. 19.). Leghíresebb műve a hat kötetes A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s néprajzi szempontból, valamint a Torda város és környéke.
(születés)
[Részletek...]
[1828-02-23] Fazekas Mihály költő és botanikus halála (szül. 1766. jan. 6.). 1793-96-ban részt vett a francia háborúkban, 1796-ban főhadnagy lett, de lemondott rangjáról. Hazatérése után Debrecenben gazdálkodott, 1806-tól részt vett a város közéletében. 1819-től szerkesztette, jórészt maga írta a Debreceni Magyar Kalendáriumot. 1804-ben készült el fő műve, a Lúdas Matyi című elbeszélő költeménye, amelyben életszerűen ábrázolta az akkori magyar társadalom legfontosabb problémáját, a nemesség és a parasztság ellentétét. Sógorával, Diószegi Sámuellel 1807-ben adták ki Debrecenben a Magyar Fűvészkönyvet.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1827-12-10] Korányi Frigyes báró, belgyógyász, akadémikus születése (+1913. máj. 19.). A szabadságharcban főorvosként vett részt, ezért Nagykállóra száműzték. 1864-ben Pesten előbb a tifusz-fiókkórház, majd 1865-től a Rókus Kórház idegosztály vezetője volt. Ezután megszervezte az I. számú belklinikát, melynek nyugdíjba vonulásáig vezetője, 1886-87-ben a pesti egyetem rektora volt. Részt vett az egészségügyi reformintézkedések kidolgozásában. A belklinikán bevezette a laboratóriumi kutatást, a vegyi, bakteriológiai és röntgenvizsgálatokat, indítványára létesítették a gyakornoki intézményt. Önálló tudományos eredményei főleg a mellkasi betegségekkel kapcsolatosak. Kezdeményezésére jött létre Budakeszin a TBC-szanatórium, később az első fővárosi tüdőbeteg-gondozó.

(születés)
[Részletek...]
[1824-02-22] Pierre Jules Janssen francia csillagász halála (szül. 1824. febr. 22.). Az 1868-as teljes napfogyatkozás idején ő és az angol asztrofizikus, Joseph Norman Lockyer fedezte fel a napszínképben megjelenő fényes vonalakat, s felismerte, hogy a Nap protuberanciái izzó hidrogénből állnak. Janssen dolgozta ki a napkitörések napfogyatkozástól független megfigyelési módszerét. 1875-ben kezdte meg a Nap felületének naponkénti fényképezését, amit azóta is folytatnak. 1874-ben Japánban a Vénusz átvonulásának megfigyelésénél alkalmazta először a fotoheliográfot. 1876-ban Meudonban obszervatóriumot létesített, amely később a párizsi csillagvizsgáló asztrofizikai részlege lett. 1891-ben a Mont Blanc csúcsán állíttatott fel obszervatóriumot, s bár már béna volt, felvitette magát, hogy a városi szennyeződésektől távol dolgozhasson.
(születés)
[Részletek...]
[1821-11-11] Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij orosz író halála (szül. 1821. nov. 11.). 1849. ápr. 23-án letartóztatták, mert titkos nyomda felállítását és forradalmi felhívások közzétételét tervezte. (A magyar szabadságharcot épp ekkortájt verte le a cári beavatkozás.) A még csak tervezett tettért társaival együtt halálra ítélték. (Ez aztán a sajtószabadság!) Több mint fél év magánzárka után dec. 22-én az elítélteket a vesztőhelyre vezették. Azután következett a szadista komédia fináléja: hintón megjelent a cár segédtisztje és kihirdette a cár "kegyelmét": négy év szibériai kényszermunka, aztán kényszerkatonáskodás. A szibériai évekből született Följegyzések a holtak házából című világhírű regénye. Tolsztoj így írt levelében egy közös ismerősüknek: "Egész nap gyönyörködtem benne, könyv régen szerzett nekem ennyi örömet. Ha találkozik Dosztojevszkijjel, mondja meg neki, hogy szeretem őt."
Legtöbb regénye (A Félkegyelmű, Ördögök, Bűn és bűnhődés, Karamazov testvérek) elsősorban az eszmék világában játszódik. Mély önismerettel, rendkívül érzékenyen reagált az emberi lélek konfliktusaira. Eltorzult, eltorzított hőseiben sok mindent megsejtett a modern nagyvárosi ember pszichikai sorsából, lelki katasztrófáiból, és általában a tudattalan szerepéről.
"Az ember legjobb meghatározása: kétlábú és hálátlan élőlény."
(megjelent, születés)
[Részletek...]
[1817-05-17] Irinyi János vegyész halála (szül. 1817. máj. 17.). A 'veszélytelenül használható' biztonsági gyújtó kidolgozója. A kor modern vegytanának terjesztője és magyarországi meghonosítója, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat egyik alapító tagja és munkatársa volt.
(Veszélytelenül használható? Már az ősembert a legjelentősebb természetátalakítóvá tette a tűzgyújtás képessége, mert szándéktalanul is a természetesnél sokkal gyakoribb erdőtüzeket okozott. Mennyi ház, város, erdő égett már le a százmilliók gondatlan kezeügyében lévő gyufától.)
(születés)
[Részletek...]
[1812-06-28] Napóleon seregével átkelt a Nyemenen, 4 nap alatt elérte Vilnát és bevonult a városba. Az orosz hadsereg nem bocsátkozott harcba, megkezdte a visszavonulást.
(Napóleon egymilliós seregének katonailag nem volt ellenfele. A környezeti válság - éhség és hideg - verte meg.)

[Részletek...]
[1812-02-07] Charles Dickens angol író születése (+1870. jún. 9.). Műveiben a nagyvárosi életet, a nyomort, az alvilágot mutatta be (Twist Oliver, Copperfield Dávid).
(születés)
[Részletek...]
[1812-02-07] Charles Dickens angol író (írói álneve: BOZ) halála (szül. 1812. febr. 7.). Műveiből a korabeli Anglia nagyvárosi élete rajzolódott ki: nyomor, adósok börtöne, londoni alvilág. Jó szemű megfigyelő volt, képzeletének teremtő ereje groteszk módon felnagyított komikus jellemalakjaiban nyilvánul meg a legjobban. Fontosabb regényei: Twist Oliver, Copperfield Dávid, Nicholas Nickleby, A Pickwick Klub, Dombey és fia, Karácsonyi ének, Kis Dorrit. Műveiben a szegényeket, elesetteket ábrázolta nagy beleérzéssel. Újságíró, szerkesztő is volt, írásaiból felolvasóesteket tartott.

(születés)
[Részletek...]
[1811-11-16] Latabár Endre színész, karnagy, színiigazgató halála (szül. 1811. nov. 16.). A XIX. századi magyar színipedagógia egyik első és legnagyobb hatású alakja. 1842-től haláláig számos városban aratott sikert, prózát, operát és (az 1860-as évektől) operettet is játszó önálló társulatával. Híres színészek egész sora játszott nála, így Paulay Ede és Újházi Ede.
(A rabszolgafelszabadításért küzdő, 1852-ben Amerikában íródott Tamás bátya kunyhója c. regényt már 3 évvel később, 1855. jún. 16-án hat felvonásos drámaként adta elő Latabár Endre igazgató színészgárdája Székesfehérváron.)
(születés)
[Részletek...]
[1811-04-01] Somogyi Károly esztergomi kanonok, könyvgyűjtő, egyházi író, akadémikus halála (szül. 1811. ápr. 1.). 1849-ben indította el a Katholikus Iskolai Lap című hetilapot. Hazafias és szabadelvű cikkei miatt a szabadságharc után bujdosnia kellett. Nagy értékű könyvtárat gyűjtött, amelyet 1880-ban az árvíz sújtotta Szeged városának adományozott. Az intézmény ma az ő nevét viseli.
(árvíz, születés)
[Részletek...]
[1810-09-05] Budán a Tabán városrészt egy hatalmas tűzvész szinte teljesen elpusztította.
(Nem volt pénz újjáépítésre, így szerencsére megmaradt a város egyik legszebb zöldterületének.)
[Részletek...]
[1810-08-21] Királyság humanitásért: a gyermektelen svéd király a parlament egyetértésével utódjává (koronaherceggé) választotta Napóleon egyik francia tábornokát, Jean Baptiste Bernadotte-t (1763. jan. 27. - 1844. márc. 8.). Az 1818-ben trónra lépett Karl XIV Johan király (akinek családja máig is a svéd királyi dinasztia) azzal nyerte el a svéd és norvég nép szeretetét, hogy a Hanza városok kormányzójaként nagyon humánusan bánt a korábbi dán-svéd háború svéd hadifoglyaival.
(háború)
[Részletek...]
[1809-11-23] Winterl József Jakab botanikus, vegyész halála (szül. 1739. ápr. 15.). Az alföldi gyümölcstermesztés egyik úttörője. 1784-ben a Józsefvárosban saját pénzén vásárolt telken megalapította a pesti botanikus kertet.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1799-07-03] A Nagyszentmiklósi kincs megtalálása. A Bánátban, Torontál vármegyében, Nagyszentmiklóson egy szőlősgazda árokásás közben aranyból készült korsókat, csészéket, tálkákat, poharakat talált. Helyi kereskedők és egy bécsi görög gyapjúkereskedő közvetítésével jutottak Pestre, ahol Boráros János városbírónál összegyűlt a kincs 23 darabja. 1799. október 1-jén Ferenc császár intézkedése nyomán az aranyedények a bécsi császári és királyi Régiségtárba kerültek.


A kinccsel tudósok és amatőrök kétszáz éve foglalkoznak. Az egyik felfogás szerint a kincs 8. századi és az avar művészet terméke.

[Részletek...]
[1799-03-13] Weszprémi István író, orvostörténész születése (+1799. márc. 13.). A XVIII. század egyik kiemelkedő tudású polihisztora. Tanult a debreceni főiskolán, 1756-ban Utrechtben szerzett orvosdoktori címet. 1755-ben világviszonylatban is úttörő munkájában pestis elleni védőoltást javasolt. 1757-től 43 éven át Debrecen város orvosa volt. Mária Terézia, mint a "nép egészségügyi gondozóját" aranyéremmel tüntette ki.
Négykötetes biobibliográfiai gyűjteménye a magyar orvostörténet enciklopédiájává szélesült, gazdag irodalom- és művelődéstörténeti anyaggal. Emlékére a Magyar Orvostörténeti Társaság róla elnevezett kitüntetést alapított, amellyel minden évben a legkiemelkedőbb orvostörténeti kutatást jutalmazzák.
(halál, tüntetés)
[Részletek...]
[1790-12-17] Egy kőbe vésett azték naptárat fedeztek fel Mexikóvárosban.
(A ma használt naptárunknál is pontosabban mérték az időt.)
[Részletek...]
[1789-03-11] Hell József Károly bányafőgépész születése (+1789. márc. 11.). A magyarországi bányagépesítés úttöroje. Jelentős találmánya volt az 1753-ban Selmecbányán üzembe helyezett léggép, amelynél elsőként használt vízemelésre sűrített levegőt.

(A bányászat a robbanásszerű természet-átalakítás kezdete.
Pl. Tata a vizek városa volt, míg többszáz forrása el nem apadt a bányászat miatt.)
(halál, találmány)
[Részletek...]
[1783-06-05] Az elso holégballon, Joseph és Jacques Montgolfier vászonból készített, papirral bélelt, kenderhálóval körbefont személyzet nélküli találmánya 1500 láb magasra emelkedett Annonay francia város foterérol.
(találmány)
[Részletek...]
[1769-08-18] A bresciai St. Nazaire-templom tornyába villám csapott, a kriptában tárolt több mint száz tonna puskapor felrobbanása lerombolta a város egyhatodát és megölte 3000 lakóját.
[Részletek...]
[1766-01-06] Fazekas Mihály költő és botanikus halála (szül. 1766. jan. 6.). 1793-96-ban részt vett a francia háborúkban, 1796-ban főhadnagy lett, de lemondott rangjáról. Hazatérése után Debrecenben gazdálkodott, 1806-tól részt vett a város közéletében. 1819-től szerkesztette, jórészt maga írta a Debreceni Magyar Kalendáriumot. 1804-ben készült el fő műve, a Lúdas Matyi című elbeszélő költeménye, amelyben életszerűen ábrázolta az akkori magyar társadalom legfontosabb problémáját, a nemesség és a parasztság ellentétét. Sógorával, Diószegi Sámuellel 1807-ben adták ki Debrecenben a Magyar Fűvészkönyvet.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1763-01-27] Királyság humanitásért: a gyermektelen svéd király a parlament egyetértésével utódjává (koronaherceggé) választotta Napóleon egyik francia tábornokát, Jean Baptiste Bernadotte-t (1763. jan. 27. - 1844. márc. 8.). Az 1818-ben trónra lépett Karl XIV Johan király (akinek családja máig is a svéd királyi dinasztia) azzal nyerte el a svéd és norvég nép szeretetét, hogy a Hanza városok kormányzójaként nagyon humánusan bánt a korábbi dán-svéd háború svéd hadifoglyaival.
(háború)
[Részletek...]
[1756-02-29] Christian Frederik Hansen dán építész születése (+1845. júl. 10.). Koppenhága az ő hatása alatt nyerte el klasszicista városképét.
(születés)
[Részletek...]
[1739-04-15] Winterl József Jakab botanikus, vegyész halála (szül. 1739. ápr. 15.). Az alföldi gyümölcstermesztés egyik úttörője. 1784-ben a Józsefvárosban saját pénzén vásárolt telken megalapította a pesti botanikus kertet.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1730-09-09] A favágók fejszéi által 353, a fákat átölelő, a kivágás ellen saját testével védő ember halt meg a bisnoi törzs Khedsadali falujában (Észak-India, Radzsasztán Dzsodhpur város közelében).

A fákat Adzsit Szingh maharadzsa palotaépítéséhez vágták ki.
A tömegmészárlás okozta népfölkelés hatására a maharadzsa törvényben tiltotta meg, hogy a bisnoi települések körzetében bárki állatot öljön vagy fát vágjon ki.

Ma a Himalája vidékének híres Chipko-mozgalma (jelentése: öleld át a fát) hasonlóan küzd az erdőirtások ellen. 1987-ben Alternatív Nobel-díjat kaptak.
(Nobel-díj, tilt, törvény)
[Részletek...]
[1723-08-13] Weszprémi István író, orvostörténész születése (+1799. márc. 13.). A XVIII. század egyik kiemelkedő tudású polihisztora. Tanult a debreceni főiskolán, 1756-ban Utrechtben szerzett orvosdoktori címet. 1755-ben világviszonylatban is úttörő munkájában pestis elleni védőoltást javasolt. 1757-től 43 éven át Debrecen város orvosa volt. Mária Terézia, mint a "nép egészségügyi gondozóját" aranyéremmel tüntette ki.
Négykötetes biobibliográfiai gyűjteménye a magyar orvostörténet enciklopédiájává szélesült, gazdag irodalom- és művelődéstörténeti anyaggal. Emlékére a Magyar Orvostörténeti Társaság róla elnevezett kitüntetést alapított, amellyel minden évben a legkiemelkedőbb orvostörténeti kutatást jutalmazzák.
(születés, tüntetés)
[Részletek...]
[1713-05-15] Hell József Károly bányafőgépész születése (+1789. márc. 11.). A magyarországi bányagépesítés úttöroje. Jelentős találmánya volt az 1753-ban Selmecbányán üzembe helyezett léggép, amelynél elsőként használt vízemelésre sűrített levegőt.

(A bányászat a robbanásszerű természet-átalakítás kezdete.
Pl. Tata a vizek városa volt, míg többszáz forrása el nem apadt a bányászat miatt.)
(születés, találmány)
[Részletek...]
[1708-05-27] Két kuruccsapat összetűzésekor halt meg Esze Tamás (szül. 1666) tarpai jobbágy, kuruc brigadéros, a Rákóczi-szabadságharc hadvezére.
Családjával együtt nemesi rangot kapott, s szülőfaluját hajdúvárossá nyilvánították.
[Részletek...]
[1705-05-30] Kassa, Lőcse és Bártfa felvidéki városokban megjelent az első magyarországi hírlap: a Mercurius Hungaricus, melynek alapítója Gróf Esterházy Antal kuruc generális volt.

(A média, mint hírközlés: ehhez mindig pénz és hatalom kellett. A sajtószabadságnak a hatalmi ágak megosztásával van esélye. A média ma a negyedik hatalmi ág, annak előnyeivel és hátrányaival.
Egy másfajta média az, ami szinte csupán termék, nem közölni akar, csak elkelni. Tartalmának ezért nincs feltétlen köze a valósághoz.)
(megjelent)
[Részletek...]
[1703-05-27] Lerakták a leendő város, Szentpétervár első erődítményének alapkövét I. Péter orosz cár kezdeményezésére a Néva folyó Balti-tengeri torkolatánál. 1712-1918 között Oroszország fővárosa volt. 1914-től Pétervár, 1924-től Leningrád lett a neve. 1991-től népszavazás alapján ismét Szentpétervár.
[Részletek...]
[1695-04-13] Jean de La Fontaine francia író halála (szül. 1621. júl. 8.). Állatmeséiben éles iróniával bírálta kora erkölcseit és az emberi gyarlóságokat. Sokat merített Aiszóposz állatmeséiből, de fő művével, 12 kötetes meséivel eredeti költészeti formát teremtett. Az első hat könyv jobbára a rövid, hagyományos példákat követte, majd a későbbiekben a műfajt szatírikus színezettel ötvözte, amely idilli, elégikus, végül politikai töltetű lett. Felhívta a figyelmet az állatok intelligenciájára is.
- + -

Aesopus (Aiszóposz) i. e. 620 körül született Sardisban (a görög Samos szigeten), vagy talán Cotiaeum-ban, Phrygia fővárosában. Rabszolgaként élt Samos szigetén, de bölcsessége és ékesszólása miatt gazdája felszabadította. A hagyomány szerint Athénban a kisemberek védője lett és meséivel leleplezte a zsarnokok igazságtalanságát. Az athéni uralkodó Peisistratus, aki a szólásszabadság esküdt ellensége volt, i. e. 560-ban halálra ítélte a Delphi Jósda megszentségtelenítésének vádjával, és levetették egy szikláról Hypaniaban.
Noha a hagyomány szerint torz, rút és beszédhibás ember volt, Plutarchos szerint az athéni nép emlékművet emelt a tiszteletére. Herodotos, Aristophanes, Platon, Xenophon és Aristoteles is beszél róla. Életrajza először „A filozófus Xanthus és rabszolgája, Aesopus könyve” című kötetben jelent meg. Összegyűjtött meséi már i. e. 300 körül megvoltak az Alexandriai Könyvtárban. Latinra egy Phaedrus nevű görög rabszolga fordította, más indiai és líbiai mesékkel együtt. Sokak meséi számára szolgált mintául, pl. Jonathan Swift, Benjamin Franklin, Leo Tolsztoj, Oscar Wilde.
(halál)
[Részletek...]
[1692-08-19] A Massachusetts állambeli Salem városában a boszorkányhisztéria tetőpontján kivégezték a boszorkánysággal vádolt papot és öt nőt. A boszorkányperről, amelyben összesen 19 embert akasztottak fel, Arthur Miller írt világsikerű drámát.
[Részletek...]
[1666-09-02] Hajnalban tűz ütött ki Londonban a Puding utcai sütödében. A helyszínre érkező polgármester a szokásos napi tűzesetek egyikének vélte, „ezt még a nő is le tudná pisilni” nyilatkozattal távozott. A zsúfoltan épült Londonban a száraz meleg szélben négy nap alatt 13 ezer lakóház, 87 templom és számos középület égett le.
Wenceslaus Hollar (1607 Prága – 1677 London) cseh metszetkészítő, aki 1637-től élt London egy óratornyában s negyven éven át készítette apró részletekig pontos látképeit a városról, megörökítette a tűzvészt is.

London története kicsiben az emberi túlnépesedés és környezetszennyezés okozta katasztrófák története is. A várost Kr. u. 43-ban alapították a terjeszkedő római hódítók kereskedőközpontként. Kegyetlenkedéseik miatt az elnyomottak 60-ban fellázadtak Budika királynő vezetésével, Tacitus szerint 70 ezer ember halt meg, Londont felégették. A rómaiak leverték a lázadást, 80-ra újjáépítették és várfallal vették körül a várost. A birodalom hanyatlásával 410-ben elhagyták.

A XII. századra Anglia legnagyobb, 20 ezres városa lett, majd másfél évszázad alatt megnégyszereződött a lakosság a római várfalak közt (még a fahídra is házak épültek). Noha 1345-től már büntették a szemétlerakást és fizetett takarítók és szemetesek dolgoztak (az éjjeliőrök pedig ürítették a köz-pöcegödröket), a zsúfolt London a patkányok és bolhák paradicsoma, a Temze pedig szennyvízcsatorna lett. A lakosság mégis ezt itta, ritkán mosakodtak és váltottak ruhát (pedig abban is aludtak), a testszag és a mészárszékek, ipari műhelyek bűze rátelepedett a városra (még a király is az elviselhetetlen bűzre panaszkodott). Népbetegség volt a vérhas és a bélférgek. Nem csoda, hogy a 80 ezres lakosság fele meghalt az 1348-as nagy pestisjárványban. Ennek ellenére még félezer év telt el a csatornázásig.
A város csak kétszáz év múlva érte el újra a 80 ezres létszámot, de aztán egy újabb évszázad alatt meghatszorozódott, félmilliós lett, ami közrejátszott a polgárháború kitörésében 1642-ben. I. Károly kivégzése után Cromwell és a puritánok köztársasága lerombolta a színházakat (köztük a 3 és fél ezres befogadóképességű Globe-ot, ahol Shakespeare darabjai megtestesültek), eltörölte a Karácsonyt, megszigorította a női öltözködést és viselkedést, betiltotta a táncot és a sportot. 1660-ban visszaállították a monarchiát, de a politikai változások nemigen érintették a környezetszennyezést és a közegészségügyet. 1665 májusban újra pestisjárvány tört ki, az év végére a félmilliós lakosság ötöde meghalt.
(háború, járvány, tilt)
[Részletek...]
[1639-05-21] Tommaso Campanella olasz filozófus, író, dominikánus szerzetes születése (+1639. máj. 21.). Egy politikai összeesküvésben való részvételért 26 évet töltött börtönben. VIII. Orbán pápa szabadította ki, majd Párizsba menekült. Fő műve a Napváros című párbeszédes, Morus Tamás Utópiájával rokon filozófiai értekezés. Filozófiája az utópista szocializmus előfutárának számít.
(halál)
[Részletek...]
[1639-05-21] Tommaso Campanella itáliai filozófus, író halála (szül. 1568. szept. 5.). Fő műve a Napváros című párbeszédes filozófiai értekezés, amely Morus Tamás Utópiájával rokon, filozófiája az utópista szocializmus előfutárának számít.
(halál)
[Részletek...]
[1626-05-04] Peter Minnewit, a holland Új-Németalföld gyarmat első kormányzója 60 guldenért megvásárolta Manhattan szigetét az indiánoktól, s megalapította rajta Új-Amszterdam (ma New York) városát.
(megalapít)
[Részletek...]
[1621-07-08] Jean de La Fontaine francia író halála (szül. 1621. júl. 8.). Állatmeséiben éles iróniával bírálta kora erkölcseit és az emberi gyarlóságokat. Sokat merített Aiszóposz állatmeséiből, de fő művével, 12 kötetes meséivel eredeti költészeti formát teremtett. Az első hat könyv jobbára a rövid, hagyományos példákat követte, majd a későbbiekben a műfajt szatírikus színezettel ötvözte, amely idilli, elégikus, végül politikai töltetű lett. Felhívta a figyelmet az állatok intelligenciájára is.
- + -

Aesopus (Aiszóposz) i. e. 620 körül született Sardisban (a görög Samos szigeten), vagy talán Cotiaeum-ban, Phrygia fővárosában. Rabszolgaként élt Samos szigetén, de bölcsessége és ékesszólása miatt gazdája felszabadította. A hagyomány szerint Athénban a kisemberek védője lett és meséivel leleplezte a zsarnokok igazságtalanságát. Az athéni uralkodó Peisistratus, aki a szólásszabadság esküdt ellensége volt, i. e. 560-ban halálra ítélte a Delphi Jósda megszentségtelenítésének vádjával, és levetették egy szikláról Hypaniaban.
Noha a hagyomány szerint torz, rút és beszédhibás ember volt, Plutarchos szerint az athéni nép emlékművet emelt a tiszteletére. Herodotos, Aristophanes, Platon, Xenophon és Aristoteles is beszél róla. Életrajza először „A filozófus Xanthus és rabszolgája, Aesopus könyve” című kötetben jelent meg. Összegyűjtött meséi már i. e. 300 körül megvoltak az Alexandriai Könyvtárban. Latinra egy Phaedrus nevű görög rabszolga fordította, más indiai és líbiai mesékkel együtt. Sokak meséi számára szolgált mintául, pl. Jonathan Swift, Benjamin Franklin, Leo Tolsztoj, Oscar Wilde.
(születés)
[Részletek...]
[1612-10-22] Moszkva felszabadulása a lengyel uralom alól. Az orosz egyház e napon ma is ünnepli a városnak a Szűzanya közbenjárására történt megszabadulását. A várost ostromló Pozsarszkij herceg ugyanis az orosz táborba hozatta a Kazanyi Kegyképet, s a végső, győztes ostrom előtt három napig imádkoztak és böjtöltek előtte.
(Vajon a lengyelek vagy az oroszok tisztelik jobban a Szűzanyát?)
[Részletek...]
[1568-09-05] Tommaso Campanella itáliai filozófus, író halála (szül. 1568. szept. 5.). Fő műve a Napváros című párbeszédes filozófiai értekezés, amely Morus Tamás Utópiájával rokon, filozófiája az utópista szocializmus előfutárának számít.
(születés)
[Részletek...]
[1568-09-05] Tommaso Campanella olasz filozófus, író, dominikánus szerzetes születése (+1639. máj. 21.). Egy politikai összeesküvésben való részvételért 26 évet töltött börtönben. VIII. Orbán pápa szabadította ki, majd Párizsba menekült. Fő műve a Napváros című párbeszédes, Morus Tamás Utópiájával rokon filozófiai értekezés. Filozófiája az utópista szocializmus előfutárának számít.
(születés)
[Részletek...]
[1566-09-29] Győr városát tűzvész pusztította el.
[Részletek...]
[1566-07-02] Michel de Notre-Dame Nostradamus francia orvos, asztrológus születése (+1566. júl. 2.). Avignonban filozófiát, Montpellierben orvostudományt tanult, orvosi praxisát 1529-ben Agen városában kezdte. 1544-ben Salonba költözött, s itt nagy hírnevet szerzett új gyógymódjaival, melyeket az 1546-47-es, Lyont és Aix-t sújtó pestisjárvány idején alkalmazott. Jövendöléseit 1547 táján kezdte, 1555-ben, Les Prophéties (Nostradamus próféciái) címmel adta ki Lyonban. Művét négysoros rímes strófák alkotják, melyeket százanként csoportosított. Közel ezer verse maradt fenn.
(halál, járvány)
[Részletek...]
[1564-05-27] Kálvin János (Jean Calvin) francia származású svájci vallásreformátor halála (szül. 1509. júl. 10.). 1536-38 között Genfben megvetette későbbi tevékenységének alapjait, de elűzték a városból. 1541-ben visszahívták a városba, s ott is maradt élete végéig. A lutheri reformáció hatására önálló vallási rendszert alakított ki, a kálvinizmust.
(halál)
[Részletek...]
[1533-11-14] A spanyol hódítók elfoglalták az inka birodalom fővárosát, Cuzcót.
[Részletek...]
[1521-08-29] A török elfoglalta Nándorfehérvárt.

1526: Mohácsi vész.
1541: A török elfoglalta Budát. A város 145 évig marad török megszállás alatt.
- + -
(A török birodalom átlagos népsűrűsége még Egyiptom, Bizánc, Mezopotámia és a Balkán bekebelezése után is 14 fő/km2 volt (Magyarországé akkor kb. 10), ami a kor termelési szintjén jelentősen meghaladta a terület eltartóképességét. A túlnépesedés óhatatlanul további agresszív terjeszkedéshez vezetett. A magyar királyságnak nem volt esélye a nála ötször nagyobb birodalommal szemben.
Ma az emberiség népsűrűsége kb. 50 fő/km2, ami a mai, a természet kizsigerelésében jelentősen hatékonyabb termelési szinten is bőven meghaladja a Föld eltartóképességét – nem véletlen tehát a sok erőszakos konfliktus a szűkös erőforrásokért.)
[Részletek...]
[1521-08-13] Hernando Cortez spanyol konkvisztádor bevette és lerombolta Tenochtitlánt, a meghódított azték birodalom fővárosát, amelynek helyén épült Mexikóváros, az új gyarmatbirodalom fővárosa.
(Kb. annyian laknak Mexikóvárosban, ahány magyar él a Földön. A gyerekek a rajzaikon szürke vagy fekete eget festenek, sose jutnak ki a városszörnyből, a levegőszennyezés miatt nem is tudják, hogy az ég kék.)
[Részletek...]
[1509-07-10] Kálvin János (Jean Calvin) francia származású svájci vallásreformátor halála (szül. 1509. júl. 10.). 1536-38 között Genfben megvetette későbbi tevékenységének alapjait, de elűzték a városból. 1541-ben visszahívták a városba, s ott is maradt élete végéig. A lutheri reformáció hatására önálló vallási rendszert alakított ki, a kálvinizmust.
(születés)
[Részletek...]
[1503-12-14] Michel de Notre-Dame Nostradamus francia orvos, asztrológus születése (+1566. júl. 2.). Avignonban filozófiát, Montpellierben orvostudományt tanult, orvosi praxisát 1529-ben Agen városában kezdte. 1544-ben Salonba költözött, s itt nagy hírnevet szerzett új gyógymódjaival, melyeket az 1546-47-es, Lyont és Aix-t sújtó pestisjárvány idején alkalmazott. Jövendöléseit 1547 táján kezdte, 1555-ben, Les Prophéties (Nostradamus próféciái) címmel adta ki Lyonban. Művét négysoros rímes strófák alkotják, melyeket százanként csoportosított. Közel ezer verse maradt fenn.
(járvány, születés)
[Részletek...]
[1469-05-03] Mátyás király cseh királlyá koronáztatta magát, miután 1468-ban bevonult Brünnbe, majd elfoglalta Olmütz városát.

[Részletek...]
[1456-06-29] III. Callixtus pápa a Nándorfehérvár elleni török támadás kivédésére irányuló könyörgésként elrendelte a déli harangozást.
(Az a közhiedelem, miszerint a július 22-i nándorfehérvári diadal emlékére rendelte el a pápa a déli harangozást, azért terjedt el, mert Európa városaiba szinte egyszerre érkezett meg a győzelem híre és a korábbi pápai felszólítás.)
[Részletek...]
[1444-05-20] Sienai Szt. Bernardin ferences születése (+1444. máj. 20.). Amikor 1400-ban Sienában kitört a pestis és mások elmenekültek, ő a városban maradt és ápolta a betegeket. 1404-ben lett ferences szerzetes pap. IV. Jenő pápa börtönbe vetette. Nem sokkal halála előtt kapta csak vissza a prédikálás jogát. Már hat évvel halála után szentté avatták.
(halál)
[Részletek...]
[1398-05-13] Boldog Magyar Antal ferences szerzetes halála (szül. 1300 körül). 1350-ben Rómába zarándokolt, meglátogatta Assisit és Szt. Ferenc sírját. 1371-ben súlyos beteg lett, és Foligno városában ápolták a Szentlélek tiszteletére alapított ispotályban. Felgyógyulása után fogadalma szerint élete fogytáig az ispotály betegeit ápolta. Testét az ispotály templomának egyik kápolnájában temették el. Sírja nyomban halála után zarándokhely lett.
(halál)
[Részletek...]
[1388-03-31] Evrard ’t Serclares kivégzése Brüsszel főterén, amit az angolszász helytartó a 8. számú ház balkonjáról nézett végig. A város jogait védelmező hős karja ma is fényes a domborművén, mert azt tartja a legenda, aki megsimítja, egy évig boldog lesz, ha pedig leány, egy éven belül férjhez megy.
(Egy leánynak az a legfőbb boldogság, hogy asszonysor(s)ba kerül?)
[Részletek...]
[1380-09-08] Sienai Szt. Bernardin ferences születése (+1444. máj. 20.). Amikor 1400-ban Sienában kitört a pestis és mások elmenekültek, ő a városban maradt és ápolta a betegeket. 1404-ben lett ferences szerzetes pap. IV. Jenő pápa börtönbe vetette. Nem sokkal halála előtt kapta csak vissza a prédikálás jogát. Már hat évvel halála után szentté avatták.
(születés)
[Részletek...]
[1357-07-09] Lerakták a prágai Károly-híd alapkövét IV. Károly cseh király, német-római császár városépítési programjának részeként, a korábbi Judit-híd helyén, amelyet 1342-ben elsodort az árvíz. Az építkezést a XV. században fejezték be. A híd hossza 520 méter, szélessége majd 10 méter, 16 pillér tartja. A kőhíd a prágai Óvárost és a várba vezető Kisoldalt köti össze, a királyok koronázási menetének útja volt. Ma a város egyik fő nevezetessége, a turisták kedvelt sétahelye.
(árvíz)
[Részletek...]
[1291-12-02] III. András városi kiváltságot adott Pozsonynak. A kiváltságlevél egyebek között árumegállító jogot tartalmazott, és megtiltotta, hogy megakadályozzák a jobbágyoknak a városba költözését.
(tilt)
[Részletek...]
[1273-12-17] Mauláná Dzsalál-ad-Dín Rúmi békeszerető iszlám filozófus és költő halála (szül. 1207).
1219 körül Rúmi családja a mongol Dzsingisz kán elől menekülve az afgán Balh városából Bagdadon és Mekkán át Medinába, majd Damaszkuszba mentek, végül az anatóliai Konyában telepedtek le. Messze földről jöttek ide az emberek, hogy a híres tudós, Rúmi előadásait hallják. Konya ma is a szúfizmus szent földje. Rumi sírjára az van írva: Ez itt a szerelmesek kábaköve.
- + -
Törökországban e nap Rumi ünnepe. A kerengő dervisek (csak 140 van Törökországban, mert csak 1001 nap gyakorlás után válhat valaki azzá) nádsíp hangjára forogva-táncolva kántálják a Korán szövegeit, az eget ölelve megtisztulnak az evilágiságtól. A szúfik befelé fordulnak, a szív fényét keresik. Azt keresik, hogyan ismerhető meg Allah az ember szívében. A zene és a tánc a mennybe vezető kapu, az egyén feloldódik és egy lesz mindenséggel.

(halál)
[Részletek...]
[1265-01-25] III. Henrik angol király először hívta össze a parlamentet, amely az urak és a püspökök mellett a megyék és a városok követeiből állt. Az angol történelemben ez volt az első parlament, amelyben a közrend képviselői is helyet kaptak a főrendek mellett.
[Részletek...]
[1187-10-02] A Szaladin szultán seregei által szorongatott keresztes lovagok feladták a Jeruzsálemi Királyság székvárosát.
(Az európaiak közel-keleti hatalmának nem csak az iszlám vetett véget. A mongol birodalom is Damaszkuszig hatolt.)
[Részletek...]
[0809-03-24] Hárún ar-Rasid abbászida kalifa halála (szül. 766. febr., Rajj, Irán). Az Ezeregyéjszaka legendás uralkodója, az igazság és a nagylelkűség mintaképe. Al-Mahdi kalifa másodszülött fiaként testvérét követte a trónon 786-ban. Uralma az Abbászida Kalifátus aranykora. A birodalom politikailag, gazdaságilag és kulturálisan is fejlődött. Az Ar-Rasíd (helyes úton járó) melléknevet apjától kapta, mivel a Boszporuszig hatolva békére kényszerítette VI. Konsztantinosz császárt. A világ legcsodáltabb városává tette Bagdadot, mely vonzotta a tudósokat és művészeket.
(halál)
[Részletek...]
[0476-09-04] Róma birodalmának, 1229 évvel a város alapítása után, vége. Odoaker germán hadvezér megfosztotta trónjától Romulus Augustulust, a Nyugat-római Birodalom utolsó császárát.

(A fenntarthatatlan civilizáció tipikus példája.)
[Részletek...]
[0421-03-25] Megalapították Velence városát.
(megalapít)
[Részletek...]
[0270-02-14] [idezet] Szent Valentin kivégzése. Keresztény hite miatt II. Claudius császár börtönében sínylődött, s a börtönőr vak lányának imádságával visszaadta a látását. Kivégzése előtt szerelmes üzenetet küldött a lánynak s így írta alá: A Te Valentinod. Más hagyomány szerint miközben kivégzésre vitték, azt kiáltotta a tömegnek: "Ne felejtsétek Valentint! Szeretlek benneteket!"
Bizonyos nézetek szerint Valentint azért ítélték halálra, mert megszöktette üldözött keresztény társait a börtönből, más források szerint titokban párokat adott össze, noha ezt a császár tiltotta, mondván: a nőtlen katona lojálisabb a nősnél.
496-ban Gelasius pápa rendelte el Szent Valentin ünnepét.
- + -
A Valentine nap megünneplése régi hagyomány, már a Hamlet 4. felvonás 5. szín is említi. A szerelmesek, a jóbarátok és mindazok ünnepe, akik szeretik egymást.
Az ókori Rómában február közepén volt a várva várt Lupercalia, a szerelemünnep, amikor mindent szabad. A római erdőisten, a farkas alakjában elképzelt Faunus asszonyát, Luperca istennőt dicsőítették ezen a napon, s Faunusról köztudott, hogy féktelen, kifogyhatatlan szerelmi erővel (ma potenciának neveznénk) rendelkezett. Ekkor Róma fiataljai, akik épp, hogy csak a látszat kedvéért elrejtették szemérmüket egy rongydarabbal (a bátrabbja még ezt sem), véletlenszerű névkihúzás nyomán párt kerestek maguknak. Ilyenkor az is szokás volt, hogy a lányok körbe futották a Palatinus dombot, a város papjai pedig egy kecskebőrből készült szíjjal meglegyintették őket.(A szíjat februa-nak hívták, ebből lett a február.)
- + -
Bálint napján régi magyar hagyomány, hogy az udvar, porta olyan részére, ahová nem fér oda az aprójószág, az ég madarainak magvakat, aszaltgyümölcsöt szórnak (ha hó van, előbb csíkot söprenek).
A horvát néphit szerint a madarak e napon tartják menyegzőjüket.
(tilt)
[Részletek...]
Az ENAPON.HU portállá alakítása az Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával történt!

Lap teteje , Vissza a főoldalra , Levél a szerkesztőnek , Levél az Webmasternek!


TÁMOGATÓINK
Nemzeti Civil Alapprogram , Külügyminisztérium , Környezetvédelmi Minisztérium , C3 , Socrates
Az oldalon található információk bármilyen formában történő ismételt megjelenítése vagy másolása csak az üzemeltető előzetes engedélyével és a forrás (http://bocs.hu - Fenntartható Civilizáció Portál) megjelölésével lehetséges!
Copyright © 1995 Bocs.hu, Minden jog fenntartva.

Keretrendszer, kereső: © Fülep Dávid