|
|  | |
Találatok száma: 128 | [2005-08-29] A Katrina hurrikán 240 km/h sebességgel lépett partra New Orleanstól félszáz km-re. Megrongálta a gátakat, a várost elöntötte a tenger, nincs víz, wc, villany, telefon, közlekedés, reptér. A megelőző kiürítéskor egymillió ember menekült el, de így is többszáz halálos áldozat. Több kisebb város teljesen rombadőlt. 1,3 millió háztartás maradt áram nélkül. „Ilyen lehetett Hirosima 60 éve” - mondta Mississippi állam kormányzója. Rögtönítélő bíróságot vezettek be a fosztogatók miatt.
Az USA történetének eddigi legpusztítóbb hurrikánja a Katrina. A Floyd hurrikán 1992-ben Floridában és Lousianaban 52 embert ölt meg, és százezer házat semmisített meg. 1965-ben New Orleans felét lepte el a Betsy hurrikán, amely 74 áldozatot követelt.
[Részletek...] | [2004-12-26] Tengerrengés okozta cunami árhullám pusztított el számos települést az Indiai óceán partjainál és ölt meg több mint negyedmillió embert 11 országban (főleg Indonézia, Sri Lanka, India).
Ha nem pusztították volna el a partokat védő korallzátonyokat és a mangróve-erdőket (hogy ráktenyészeteket, falvakat, strandokat luxushotelekkel csináljanak a helyükre), nem halt volna meg ennyi ember. A cunami jelensége jól ismert a térség lakói számára, az utóbbi évtizedekig a helybéliek sohasem építkeztek a tengerpart közelében.
[Részletek...] | [2003-08-30] Ismét elsüllyedt egy orosz atomtengeralattjáró a Barents-tengeren. A már kiselejtezett hajót kikötőbe akarták vontatni, amikor a baleset történt. A 10 fős legénységből egyet sikerült csak kimenteni. A hajó atomhajtóműve állítólag nem volt bekapcsolva és nukleáris fegyverek sem voltak rajta.
[Részletek...] | [2002-08-15] Balogh János Széchenyi- és Kossuth-díjas zoológus, akadémikus születése (+2002. aug. 15.). A Corvin-lánc kitüntetettje. Egyetemi tanárként az MTA Botanikai és Ökológiai Kutatóintézetének tudományos tanácsadója, állatrendszertannal, ökológiával, talajzoológiával és zoocönológiával foglalkozott. 1963-78 között 28 tengerentúli expedíciót vezetett. Kutatási területe a trópusi őserdők nagyrészt ismeretlen talajfaunája. 1959-től rádiós sorozatokat írt, két televíziós sorozat szerzője, illetve tudományos tanácsadója volt. Ismertebb művei: A zoocönológia alapjai (1952), Haldokló őserdők nyomában (1984), Megsebzett bolygó (1980), Érdekes szigetek (1982).
(halál) [Részletek...] | [2001-11-23] A számítástechnikai bűnözés elleni nemzetközi egyezményt Budapesten írta alá 26 európai és 4 tengerentúli ország (Kanada, Japán, a Dél-afrikai Köztársaság és az USA).
(egyezmény) [Részletek...] | [2000-10-20] [idezet] Megjelent a Living Planet Report (Élő Bolygó Jelentés) a WWF Svájc, az UNDP Anglia, a Centre for Sustainability Studies (Fenntarthatóság Központ, Mexico), és a Redefining Progress (A haladás átértelmezése, USA) kiadásában.
Az emberiség ökológiai lábnyoma legalább 30 %-kal meghaladja a Föld eltartó és regenerálódó képességét és az ökoszisztémák egyharmadát elvesztettük 1970-hez képest (amikortól túlterheltük a Földet). A tengeri és szárazföldi élőlények populációja 30 százalékkal, az édesvízi élőlényeké pedig 50 százalékkal csökkent 1970 óta. Ez az emberiség táplálék-, szövet-, energia- és vízigényének közvetlen következménye. Az "ökológiai lábnyom" legnagyobb ütemben növekvő komponense az energiaigény, ami 1961 és 2000 között 700 százalékkal emelkedett. Az észak-amerikai polgárok különösen "nagy lábon" élnek. A Föld felszínére gyakorolt lenyomatuk duplája az európai polgárokénak és hétszerese az afrikai és ázsiai átlagnak. panda.org/livingplanet
(megjelent) [Részletek...] | [2000-08-12] A Barents-tengeren elsüllyedt a Kurszk orosz atom-tengeralattjáró. A fedélzeten tartózkodó 118 ember mindegyike életét vesztette.
(Még ki tudja hány halált okoz a következő évezredek alatt – hiszen a sugárzó anyagok rádióaktivitása nagyon lassan csökken -, s mennyi pusztulást a tengerek élővilágában. Ez legalább a hetedik elsüllyedt atomtengeralattjáró.)
[Részletek...] | [2000-08-12] [sms] A Barents-tengeren elsüllyedt a Kurszk orosz atom-tengeralattjáró. A 118 tengerész meghalt.
[Részletek...] | [2000-08-08] Felszínre hozták a H. L. Hunley tengeralattjárót 136 év után. 1864-ben süllyedt el. Ez volt az első elsüllyedt tengeralattjáró.
[Részletek...] | [1999-12-12] A francia-atlanti Bretagne partjainál elsüllyedt a Total 30 ezer tonna kőolajat szállító Erika tankhajója. 13 ezer tonna nehéz dízelolaj ömlött a tengerbe. Húszezer tengeri madártetemet szedtek össze.
[Részletek...] | [1998-02-20] [idezet] Az amerikai haditengerészet 160 esztendő után befejezettnek nyilvánította antarktiszi "küldetését" és kivonult a földrészről.
[Részletek...] | [1997-06-25] Jacques-Yves Cousteau francia óceanográfus születése (+1997. jún. 25.). Calypso nevű hajóján 1952-től számtalan tudományos expedíciót vezetett, beutazta a világtengereket. Kutatásai közben - az általa kifejlesztett víz alatti filmezési eljárással - filmeket is forgatott. Az 1960-as évektől figyelme egyre inkább a környezetvédelem felé fordult, már akkor felemelte a szavát a tengerek tisztaságáért, amikor az ökológia még a gyermekkorát élte. Legnagyobb érdeme a tudományos életben oly gyakran lenézett népszerűsítő tevékenység volt: minden ismeretét azonnal közkinccsé tette.
(halál) [Részletek...] | [1997-06-25] Jacques-Yves Cousteau francia oceanográfus halála (szül. 1910. jún. 11.). Calypso nevű hajóján 1952-től számos tudományos expedíciót vezetett a világtengereken, s az általa kifejlesztett víz alatti filmezési eljárással a kutatás mellett filmeket is forgatott. Az 1960-as évektől figyelme egyre inkább a környezetvédelem felé fordult, már akkor felemelte a szavát a tengerek tisztaságáért, amikor az ökológia még a gyermekkorát élte. Legnagyobb érdeme a tudományos életben oly gyakran lenézett népszerűsítő tevékenység volt: minden ismeretét azonnal közkinccsé tette.
(halál) [Részletek...] | [1997-04-29] Hatályba lépett a vegyi fegyverek általános és teljes tilalmáról szóló nemzetközi egyezmény, amelyet 165 ország írt alá s 87 állam parlamentje már ratifikálta.
(1993. jan. 13-án Párizsban született az egyezmény, a magyar parlament 1996. október 31-én ratifikálta. Csak az első csapást tiltja. A meglévő készletek minden életet el tudnak pusztítani a Földön.
Sajnos az első és a második világháborúból származó vegyi lőszerkészleteket sok országban elástak (pl. Cornwall, Nagy-Britannia) vagy a tengerbe süllyesztettek (pl. Bornholm, Balti-tenger) az elmúlt évtizedekben, emiatt kiszabadulásuk potenciális ökológiai katasztrófával fenyeget.
Az USA többek között a csendes-óceáni Johnston-atollon hozott létre hamvasztásos elven működő megsemmisítő művet, valamint egy vegyi technológián alapuló közömbösítő üzemet az Utah állambeli Toole-ban. Az amerikai készletek megsemmisítésének becsült költsége 8 milliárd dollár.
A volt szovjet vegyifegyver-arzenál megsemmisítését Novo-Csebokszáriban (Csuvas-föld), Kambarkában (Udmurtia körzet) és Gorniban (Szaratovi körzet) végzik, de még csak a kezdetén járnak.
A feltételezések szerint vegyi fegyverrel rendelkező országok: USA, Oroszország, Franciaország, Nagy-Britannia, Irán, Szíria, Egyiptom, Líbia, Szerbia, Örményország, Azerbajdzsán, Angola, Mozambik, Kína, Izrael. Sajnos ezeket a fegyvereket egyre olcsóbb és egyszerűbb előállítani, így terroristák kezébe is kerülhetnek. Azonos létszámú katonai élőerő megsemmisítése 1 km2 területen hagyományos fegyverrel 2000 dollár, atomfegyverrel 800 dollár, vegyi fegyverrel 600 dollár, biológiai fegyverrel csupán 1 dollár.)
(egyezmény, háború, tilt) [Részletek...] | [1993-01-13] Hatályba lépett a vegyi fegyverek általános és teljes tilalmáról szóló nemzetközi egyezmény, amelyet 165 ország írt alá s 87 állam parlamentje már ratifikálta.
(1993. jan. 13-án Párizsban született az egyezmény, a magyar parlament 1996. október 31-én ratifikálta. Csak az első csapást tiltja. A meglévő készletek minden életet el tudnak pusztítani a Földön.
Sajnos az első és a második világháborúból származó vegyi lőszerkészleteket sok országban elástak (pl. Cornwall, Nagy-Britannia) vagy a tengerbe süllyesztettek (pl. Bornholm, Balti-tenger) az elmúlt évtizedekben, emiatt kiszabadulásuk potenciális ökológiai katasztrófával fenyeget.
Az USA többek között a csendes-óceáni Johnston-atollon hozott létre hamvasztásos elven működő megsemmisítő művet, valamint egy vegyi technológián alapuló közömbösítő üzemet az Utah állambeli Toole-ban. Az amerikai készletek megsemmisítésének becsült költsége 8 milliárd dollár.
A volt szovjet vegyifegyver-arzenál megsemmisítését Novo-Csebokszáriban (Csuvas-föld), Kambarkában (Udmurtia körzet) és Gorniban (Szaratovi körzet) végzik, de még csak a kezdetén járnak.
A feltételezések szerint vegyi fegyverrel rendelkező országok: USA, Oroszország, Franciaország, Nagy-Britannia, Irán, Szíria, Egyiptom, Líbia, Szerbia, Örményország, Azerbajdzsán, Angola, Mozambik, Kína, Izrael. Sajnos ezeket a fegyvereket egyre olcsóbb és egyszerűbb előállítani, így terroristák kezébe is kerülhetnek. Azonos létszámú katonai élőerő megsemmisítése 1 km2 területen hagyományos fegyverrel 2000 dollár, atomfegyverrel 800 dollár, vegyi fegyverrel 600 dollár, biológiai fegyverrel csupán 1 dollár.)
(egyezmény, háború, tilt) [Részletek...] | [1992-12-03] Az Aegean Sea nevű görög tankhajó zátonyra futott, és 80 000 tonna olaj ömlött a tengerbe a spanyol vizeken.
[Részletek...] | [1992-07-31] A Duna-Majna-Rajna csatorna utolsó szakaszának elárasztásával összekapcsolták az európai földrészt közrefogó Északi- és Fekete-tengert.
[Részletek...] | [1992-04-11] George Zabelka (szül. 1915) halála. A michigeni Lansing egyházmegye katolikus papja volt fél évszázadon keresztül. Motoros, gitáros, ejtőernyős katona-pap volt, számos kitüntetést kapott az amerikai légierőnél. Ő volt a 509th Composite Group tábori lelkésze 1945 nyarán a Tinian szigeten, így ő áldotta meg az atombombákkal induló pilótákat és gépeket az út előtt.
A Hirosimáról és Nagaszakiról szóló beszámolókat hallva rádöbbent, mekkora bűnt követett el, s attól kezdve földi érdekeit feladva kereste a Szentírás valódi értelmét. Küzdött az agymosás ellen, amelynek hatása alatt cselekedett. Együtt dolgozott Martin Luther Kinggel. 1975-től meggyőződéssel hirdette Jézus erőszakmentesség tanítását. 1982-83-ban (67 évesen) 12 ezer km-t gyalogolt egy washingtoni atomtengeralattjáró támaszponttól Betlehemig. 1984. aug. 6-án és 9-én Hirosimában és Nagaszakiban kért nyilvánosan bocsánatot.
(halál, tüntetés) [Részletek...] | [1991-11-05] Titokzatos körülmények között a tengerbe fulladt a Kanári szigeteken Robert Maxwell cseh származású brit sajtómágnás (szül. 1923. jún. 10.). Birodalmához tartozott a Daily Mirror és a New York-i Daily News. Az elsők között fektetett be tőkét Magyarországon napilapokba.
Csak halála után derült ki, hogy a nehézségekkel küzdő Maxwell elsikkasztotta alkalmazottainak nyugdíjalapját is.
(halál) [Részletek...] | [1991-03-03] Megkezdődött (s 9 hónapig tartott) az I. Öbölháború után égő 732 kuwaiti olajkút oltása. Napi 5 millió hordó (a világtermelés egytizede) égett el, sötét füst borította az eget, a kiömlő olaj elszennyezte a sivatagot és a tengert.
A békéért küzdő írók világnapja.
1984 júniusában a Nemzetközi Pen Club hirdette meg.
- - - - - - - - - -
(háború) [Részletek...] | [1990-12-14] Friedrich Dürrenmatt svájci német író születése (+1990. dec. 14.). A XX. század második felének legjellegzetesebb és legsikeresebb színpadi szerzőinek egyike. Világhírű drámái A fizikusok és Az öreg hölgy látogatása című tragikus komédia.
- + -
Az atombomba ledobása rettenetes erővel dobta felszínre a fizikusok, a tudósok felelősségét: félelmetes tudásukat kinek bocsátják rendelkezésére. Legvilágosabban talán Dürrenmatt A fizikusok c. drámája veti föl a problémát:
"Tudományunk iszonyatossá, kutatásunk veszélyessé, ismereteink halálossá váltak. Nekünk, fizikusoknak, egyetlen lehetőségünk maradt: ... vissza kell vennünk a tudásunkat!"
De azóta kiszélesedett a felelősség: nemcsak a tudósoknak van felelősségük, hanem minden embernek, aki a maga kis mindennapi munkájával ugyanazt a gazdasági-tudományos-technikai folyamatot (szándékosan nem írok fejlődést vagy haladást!) viszi előre, amelyet a tudósok nagy lépésekkel lendítenek meg. Mert ez a folyamat még békés úton is katasztrófába visz.
"Kérdésessé vált a reneszánszra visszamenő fenntartás nélküli bizalom egy olyan tudományban, amely a természet uraivá és birtokosaivá tesz bennünket. Főleg 1968 után nyilvánvalóvá váltak a természeti forrásokban keletkezett rombolások, az ember elidegenedése és manipulációja, a környezet halált hozó elszennyeződése, és a fejlődésben való vak hit rabszolgává tevő illúziói! Életünknek és történelmünknek többé nem lehet értelmes célja ez a tudományos-technikai-gazdasági növekedés!" (Roger Garaudy: A "bázis" a marxizmusban és a kereszténységben, Concilium 1975/4.)
"Még egyetlen társadalom sem hirdette ily mértékben a maga termelésének fontosságát, s ugyanakkor egyetlen társadalom sem rombolta szét ily mértékben a földgolyó biológiai harmóniáját, zsákmányolta ki a földgolyó ásványi gazdagságát, szennyezte be kontinenseit és tengereit piszokkal és kártékony, megsemmisíthetetlen melléktermékekkel, melyektől az emberiség aligha tud többé megszabadulni." (Hubert Lepargneur: Az egyház kritikai funkciója a társadalom által elrendelt halállal szemben, Concilium 1974/4.)
Sajnos a fizikusok döntési szabadsága csupán annyi, hogy szerencsés esetben eldönthetik, melyik hatalmat akarják szolgálni. Hiszen ma már a kutatás olyan eszközöket és beruházásokat, annyi pénzt igényel, hogy azt csak valamely hatalomtól lehet megkapni. Az sem megoldás, ha a fizikus visszaveszi a tudását, hiszen "minden kigondolhatót előbb-utóbb kigondolnak"! (Dürrenmatt, Utószó 19. pont)
(Simonyi Gyula: Töprengések a bérmunkáról, 1979)
(halál) [Részletek...] | [1989-04-07] Elsüllyedt a Komszomoleszk szovjet atomtengeralattjáró. Egyik torpedója felrobbant, a fedőlemezek szétnyíltak, az 1600 méter mélyen fekvő roncs atomtöltetei ki vannak téve a korróziónak és a tengervíz áramlásának. 4 kg plutónium juthat a tengervízbe. (A plutónium nagyon vegyülékeny és rendkívül mérgező radioaktív fém, felezési ideje - ami alatt a radioaktív sugárzás erőssége a felére csökken - 24 ezer év.)
(Az óceánokban heverő féltucat atomtengeralattjáró-roncs közt van két amerikai is, több mint 4 ezer méter mélységben.)
[Részletek...] | [1988-07-03] [idezet] A Perzsa-öböl fölött az amerikai haditengerészet Vincennes nevű romboló cirkálója véletlenül lelőtte az Iran Air iráni légitársaság Airbus A-300 típusú utasszállító repülőgépét. Mind a 290 utas meghalt.
(I. George Bush, aki éppen nyakig volt a választási kampányban, újságírói kérdésre így kommentálta az eseményt: "Soha nem fogok mentegetőzni az Egyesült Államok nevében. Nem érdekelnek a tények."
Összehasonlításként: Líbiát sok évre kizárták a nemzetközi életből és óriási kártérítést kellett fizetnie egy hasonló eset miatt.)
[Részletek...] | [1988-03-16] Kurdok tömegeit ölték meg mustárgázzal és ideggázzal Irakban (Halabja).
+ - - - +
1521: Fernao de Magalhaes (Magellán) spanyol szolgálatban álló portugál tengerész felfedezte a Fülöp-szigeteket, ahol később a bennszülötteknek sikerült őt megölniük, de az európaiak beözönlése megállíthatatlan volt.
[Részletek...] | [1988-03-13] Megnyitották Japánban a világ leghosszabb víz alatti alagútját. A 24 éven át épített, 54 km hosszú Szeikan a Honshu-szigetet köti össze Hokkaidóval, helyenként 240 méterrel a Tsugaru-szoros alatt szeli át a tengert. A vasúti közlekedés mellett másik két alagút kiegészítő feladatokat lát el.
[Részletek...] | [1984-11-12] Feltárult a Beremendi kristálybarlang a mészkőbánya egyik robbantásakor. Húsz év alatt kb. 700 m járatot, közel 60 méter mélységet tártak fel, lenn langyos karsztvíz tóval.
(A barlangot bemutató kisfilm első díjat nyert 2003-ban a franciaországi Tengeri Show – Víz Alatti – Filmfesztiválon.)
A Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó barlangot csak tudományos kutatók látogathatják.
[Részletek...] | [1984-08-06] George Zabelka (szül. 1915) halála. A michigeni Lansing egyházmegye katolikus papja volt fél évszázadon keresztül. Motoros, gitáros, ejtőernyős katona-pap volt, számos kitüntetést kapott az amerikai légierőnél. Ő volt a 509th Composite Group tábori lelkésze 1945 nyarán a Tinian szigeten, így ő áldotta meg az atombombákkal induló pilótákat és gépeket az út előtt.
A Hirosimáról és Nagaszakiról szóló beszámolókat hallva rádöbbent, mekkora bűnt követett el, s attól kezdve földi érdekeit feladva kereste a Szentírás valódi értelmét. Küzdött az agymosás ellen, amelynek hatása alatt cselekedett. Együtt dolgozott Martin Luther Kinggel. 1975-től meggyőződéssel hirdette Jézus erőszakmentesség tanítását. 1982-83-ban (67 évesen) 12 ezer km-t gyalogolt egy washingtoni atomtengeralattjáró támaszponttól Betlehemig. 1984. aug. 6-án és 9-én Hirosimában és Nagaszakiban kért nyilvánosan bocsánatot.
(tüntetés) [Részletek...] | [1984-03-24] Megölték Hilda Murrell angol antinukleáris aktivistát. 78 éves volt, híres rózsakertész, halála után David Austin rózsanemesítő róla nevezte el egy új rózsafajtáját.
Hogy ki ölte meg és miért? A teóriákat összefoglalja:
http://www.greenanarchist.org.uk/Wkhm.htm
Adatokat gyűjtött a Sezewell B reaktor hibáiról, de titkos információk birtokában volt a Belgrano argentin csatahajó elsüllyesztéséről is a Falkland háborúban, unokaöccse, Rob Green révén, aki az angol haditengerészetnél a nukleáris fegyverekért felelős parancsnok volt, és aki a gyilkosság után a nukleáris fegyverek ellen kezdett kampányolni. (2004-ben került nyilvánosságra, hogy nukleáris fegyverek is voltak az angol hadihajókon a Falkland szigeteknél.)
(Más magasrangú katonai parancsnokokkal is történt ilyen fordulat: Lee Butler generális, a Stratégiai Légierő parancsnoka, az USA atomháború tervének felelőse és az elnök biztonsági tanácsadója 1995-ös nyugdíjazása után a tömegpusztító fegyverek ellen lépett fel. Hasonlóan Ramdas admirális, aki 1994-ig India haditengerészetének parancsnoka volt. Robert McNamara, az USA Védelmi Titkára, aki a vietnami háborút hajtotta és igazolta a nukleáris fegyverkezési versenyt, nyugdíjazása után a NATO atompolitikája ellen fordult.)
Naplója megjelent: Hilda Murrell's nature diaries, 1961-1983 (Collins).
Maggie Gee regényt írt róla (Grace, 1989)
Fejezet szól róla Russell Gould: Unsolved Murders (True Crime S.) c. könyvében.
Judith Cook: Unlawful Killing, The Murder of Hilda Murrell c. könyve is a titkosszolgálat szerepét vizsgálja a gyilkosságban.
Halála után vált kifejezéssé az angolban: "holtan találták az erdőben", ami azt jelenti, hogy a titkosszolgálat végzett valakivel amiatt, amit tudott.
(háború, halál, megjelent) [Részletek...] | [1983-09-01] A Szahalin-szigetek fölött egy szovjet MIG vadászgép lelőtte a dél-koreai légitársaság Boeing-747-es utasszállító gépét. A 269 utas életét vesztette. 1992-ben kiderült, hogy a lelövésre az akkori szovjet vezetés adott parancsot, kémkedés feltételezése miatt.
(Sem ezt az esetet, sem azt, amikor az amerikai haditengerészet lőtte le az iráni utasszállítót, nem nevezték terrorizmusnak, mint a skóciai Lockerbie fölötti repülőgép-robbantást, amelyben 270-en haltak meg. Vajon a Szovjetúnió és az USA is fizetett 10-10 millió dolláros kártérítést minden meghalt utas után a hozzátartozóknak, mint Libia a Lockerbie ügyben?? Vagy a hadseregek és nagyhatalmak kivételek?)
[Részletek...] | [1982-12-10] Az ENSZ tengerjogi egyezményét 119 ország ratifikálta (Nagy-Britannia és az USA nem). Az aláíró országok jogosultak a partjuktól számított 12 tenger mérföldes területi vizeiken túl még 200 tengeri mérföld szélességben kizárólagos gazdasági tevékenységre a tengerben és illetve a tengerfenéken.
(egyezmény) [Részletek...] | [1982-02-15] Felborult és elsüllyedt egy tengeri olajfúró torony Nes Founland (Kanada) partjainál. A 84 fős személyzet mind meghalt.
[Részletek...] | [1978-03-17] Az amerikai Amoco-Cadiz tartályhajóból 223 ezer tonna nyersolaj ömlött a tengerbe francia partoknál.
[Részletek...] | [1978-02-24] [sms] A tengerekről szóló nemzetközi szerződést fogadott el az ENSZ konferencia Genfben.
(konferencia) [Részletek...] | [1978-02-24] A tengerekről szóló nemzetközi szerződést fogadott el az ENSZ konferencia Genfben.
(konferencia) [Részletek...] | [1977-11-24] A Thor Heyerdahl norvég etnológus vezette nemzetközi legénység nádból épült hajóján útra kelt, bizonyítandó, hogy a sumérok tengeren át is eljuthattak Indiába és Afrikába. A négy hónapig tartó utazás az iraki Tigris folyóról indult, s a Perzsa-öbölben, majd az Arab-tengeren át Pakisztánig folytatódott, 4000 mérföld megtétele után a Vörös-tengeren ért véget.
[Részletek...] | [1977-08-17] Kilenc nap alatt a Murmanszkból elindult Arktyika szovjet atomjégtörő elérte az Északi-sarkot. Ezzel a tengerhajózás történetében elsőként törte át a sarki medence jégpáncélját, és jutott el a Föld legészakibb pontjára.
(Azóta már nyílt vízen is el lehetett jutni az Északi sarkra, ami az éghajlatváltozás sok riasztó jelének egyike.)
[Részletek...] | [1972-05-15] 27 évi amerikai megszállás után ismét japán fennhatóság alá került Okinava szigete, amely ma is az USA legjelentosebb haditengerészeti- és légi támaszpontja a Távol-Keleten.
[Részletek...] | [1971-11-06] Az USA már az 520. atombomba-robbantást hajtotta végre (Alaszka, Aleut-szigetek, az addigi legnagyobb erejű földalatti robbantás). A tengeri vidra állomány a huszadára esett. A hidegháború végeztével 1994-ben az amerikai hadsereg elhagyta a szigeteket, több tízezres elhagyatott települést és a már a II. világháború kezdete óta keletkezett rengeteg mérget hagyva maga után.
(háború) [Részletek...] | [1971-09-24] [sms] A Greenpeace első akciója az USA alaszkai tenger alatti atombomba-kísérletei ellen. greenpeace.org
[Részletek...] | [1971-09-24] A Greenpeace első akciója az USA alaszkai tenger alatti atombomba-kísérletei ellen. greenpeace.org
[Részletek...] | [1971-09-15] A kanadai Vancouver kikötőjéből egy halászhajó futott ki zöld vitorláján a Greenpeace (Zöld béke) felirattal. Bill Darnel, a fiatal kanadai szociális munkás a zöld és a béke fogalmát összekapcsolva talált ki nevet a természetvédők és a békeharcosok csoportjának. 24-én hajtották végre első akciójukat az USA alaszkai tenger alatti atombomba-kísérletei ellen.
[Részletek...] | [1969-11-19] Holdra szállt a Surveyor 3 szonda.
Kameráját leszerelte és hazahozta az 1969. nov. 19-én ugyanott landoló Apollo 12 legénysége, és egy kis szigetelő hab részén Streptococcus miti baktériumokat találtak. Az emberi száj szokásos flórájához tartozó baktériumok két és fél évig túlélték a Höldon az óriási hőmérsékletingadozást, a légkör és nyomás hiányát, a kozmikus sugárzást és a földi laborban újra szaporodásnak indultak.
A baktériumok a Földön is egész szélsőséges körülmények közt megélnek. Mélytengeri vulkanikus forrásoknál 121 fokos forróságban is szaporodnak, fény híján fotoszintézis helyett kemoszintézisből nyerik az energiát, megélnek az Antarktisz jegében három és fél km mélyen, 9 PH-s szódatavakban és 0 PH-s savas folyadékban, bazaltkőzetekben másfél km mélyen, stb.
De nagyobb élőlények is képesek különleges körülményeket elviselni. A mm nagyságú medveállatka (melynek közel nyolcszáz faját írták már le) a tengerfenéktől a legmagasabb hegyekig mindenhol megél, ahol víz van, s kiszáradva akár száz év múlva is újraéled, ha víz éri. Óriási sugárdózist is kibír. A tíz centis pompeji féreg a mélytengeri füstölőknél úgy helyezkedik el, hogy farkánál 80 C fokos, a fejénél 20 C fokos a víz.
[Részletek...] | [1969-07-20] Először lépett ember a holdra. Az Apolló-11 űrhajó Sas űrkompján Neil Armstrong parancsnok és Edwin Aldrin pilóta magyar idő szerint este 21.17 órakor a Nyugalom tengerének térségében szállt le, első emberként Neil Armstrong lépett a Holdra. A két űrhajós összesen két és negyed órát töltött a Holdon.
[Részletek...] | [1967-04-20] Holdra szállt a Surveyor 3 szonda.
Kameráját leszerelte és hazahozta az 1969. nov. 19-én ugyanott landoló Apollo 12 legénysége, és egy kis szigetelő hab részén Streptococcus miti baktériumokat találtak. Az emberi száj szokásos flórájához tartozó baktériumok két és fél évig túlélték a Höldon az óriási hőmérsékletingadozást, a légkör és nyomás hiányát, a kozmikus sugárzást és a földi laborban újra szaporodásnak indultak.
A baktériumok a Földön is egész szélsőséges körülmények közt megélnek. Mélytengeri vulkanikus forrásoknál 121 fokos forróságban is szaporodnak, fény híján fotoszintézis helyett kemoszintézisből nyerik az energiát, megélnek az Antarktisz jegében három és fél km mélyen, 9 PH-s szódatavakban és 0 PH-s savas folyadékban, bazaltkőzetekben másfél km mélyen, stb.
De nagyobb élőlények is képesek különleges körülményeket elviselni. A mm nagyságú medveállatka (melynek közel nyolcszáz faját írták már le) a tengerfenéktől a legmagasabb hegyekig mindenhol megél, ahol víz van, s kiszáradva akár száz év múlva is újraéled, ha víz éri. Óriási sugárdózist is kibír. A tíz centis pompeji féreg a mélytengeri füstölőknél úgy helyezkedik el, hogy farkánál 80 C fokos, a fejénél 20 C fokos a víz.
[Részletek...] | [1967-03-29] Vízre bocsátották az első francia atomtengeralattjárót (a Szovjetunió, az USA és Nagy-Britannia után negyedikként), amelyet 16 nukleáris rakétával szereltek fel.
[Részletek...] | [1965-03-06] Az amerikai védelmi minisztérium bejelentette, hogy 3500 haditengerészt küldött Dél-Vietnamba a kommunista partizánok ellen, mint az első amerikai harcoló csoportot.
[Részletek...] | [1963-08-30] Forródrótot' (közvetlen telefonösszeköttetést, tengeralatti kábelen) létesítettek Moszkva és Washington között, hogy csökkentsék a félreértésből adódó atomháború veszélyét.
(háború) [Részletek...] | [1963-08-05] A légköri kísérleti atombomba-robbantásokat leállító részleges atomcsend-egyezmény aláírása Moszkvában (Szovjetúnió, Nagy-Britannia, USA).
(Példátlan sietséggel hozták össze a Starfish (tengeri csillag) kódjelű másfél megatonnás, 400 km magasságban felrobbantott kísérleti atombomba rendkívüli mellékhatásai miatt: óriási területen fél napra lehetetlenné vált a rádiózás, a robbantástól több mint ezer km-re fekvő Hawaii szigetein összeomlott a közvilágítás, megbénultak az elektronikus berendezések.)
(aláírás, egyezmény) [Részletek...] | [1963-02-09] Mendlik Oszkár festő halála (szül. 1871. jún. 23.). Lotz Károly tanítványaként részt vett a Vígszínház freskóinak elkészítésében. 1891-es fiumei útja után művészetét a tenger festésének szentelte.
(halál) [Részletek...] | [1962-10-22] [idezet] Kirobbant a karibi válság: John F. Kennedy amerikai elnök bejelentette a Kuba elleni részleges tengeri blokádot, amiért Hruscsov szovjet párt és állami vezető közepes hatótávolságú rakétákat és kilövőállomásokat telepített Kubába.
Október 25-én a pápa is békefelhívással fordult a három nemzethez. A válság október 27-én tetőzött: a "fekete szombatnak" minősített napon csaknem húsz órán keresztül ülésezett a washingtoni Fehér Ház "válságstábja". A világ alighanem ezen a napon került legközelebb az atomháborúhoz.
Kemény alkudozások után a válság tárgyalások útján oldódott meg: a Szovjetunió fegyvereket vont ki Kubából, az amerikai blokád pedig november 20-án megszűnt.
(háború) [Részletek...] | [1962-04-10] Kertész Mihály (Michael Curtiz) Oscar-díjas magyar születésű amerikai filmrendező halála (szül. 1888. dec. 24.). Magyarországon összesen 38 produkciót forgatott. 1927-től élt Hollywoodban, a szórakoztató közönségfilm minden műfajában jelentékenyet alkotott. Művei: Casablanca, Blood kapitány, Robin Hood, Szerelem és vérpad, Hét tenger ördöge.
(halál) [Részletek...] | [1962-04-10] Kertész Mihály (Michael Curtiz) Oscar-díjas filmrendező születése (+1962. ápr. 10.). A II. világháború idején forgatta legendás antifasiszta filmjét, a Casablancát. További ismert művei: Blood kapitány, Robin Hood, Szerelem és vérpad, Hét tenger ördöge.
(háború, halál) [Részletek...] | [1961-06-04] Atombaleset a tenger alatt. Egy hadgyakorlat során elrepedt a Szovjetunió legelső, nukleáris fegyverekkel felszerelt, atommeghajtású tengeralattjárója, a K-19 hűtőcsöve. A hajón három nukleáris robbanófej volt, s a reaktor elszabadulása is óriási veszélyekkel járt. A hűtőrendszert az öngyilkos feladatra vállalkozók megjavították. Egy-egy ember csak 2-3 percig volt munkaképes a reaktorburkon belül, utána már haldoklott, gyors egymásutánban váltották egymást, így a 139 tagú legénységből 22 halt meg órákon belül óriási szenvedések közepette az elszenvedett sugárzástól. A reaktort sikerült lehűteni, a K-19-est egy dízelmeghajtású tengeralattjáró a Kola-félszigeten lévő támaszpontra vontatta.
[Részletek...] | [1960-10-01] Parlamenti választásokat követően kikiáltották Ciprus függetlenségét.
A Földközi-tengeri szigetország a XVI. századtól török, a XIX. század végétől brit uralom alatt állt.
A Ciprusi Köztársaság nemzeti ünnepe.
[Részletek...] | [1958-02-21] Gerald Holtom angol grafikus megalkotta a békejelet az angol CND (nukleáris leszerelés) mozgalom számára. A jelet Húsvétkor használták először nyilvánosan, a tiltakozó menetben Londonból Aldermastonba (az angol nukleáris fegyverek gyártó központjába). A jel az N és D betűk tengerészek által használt szemafor-ábécé zászlójeleinek kombinációja.
(tilt) [Részletek...] | [1958-02-05] Az amerikai hadsereg gyakorlatozása közben egy B-47-es bombázó ütközött egy F-86-os vadászgéppel, s egy élesítetlen atombomba két km magasból lezuhant.
A 3 és fél tonnás atombombát 2004. őszén találták meg magas rádioaktív sugárzást észlelve a Savannah folyó torkolatában (Georgia, USA), 15 m iszap alatt, éppen ott, ahol korábban az atlantai olimpiai vitorlásversenyeket tartották.
Tizenegy amerikai atombomba tűnt el a hidegháborús években. A Greenpeace szerint félszáz elveszett, zömmel szovjet atombomba rejlik a tengerekben.
(háború) [Részletek...] | [1954-01-21] tjára indul az első atomtengeralattjáró (USA), amit Verne után Nautilusnak neveztek el.
[Részletek...] | [1948-11-03] Auguste Piccard francia tudós automatikával vezérelt búvárhajójával végrehajtotta a világ első mélytengeri leszállását.
[Részletek...] | [1945-11-20] [idezet] A náci háborús bűnösök nürnbergi perének kezdete. 1946. október 1-jén 12 vádlottat halálra ítéltek.
(A béke elleni bűncselekményekre a "parancsra tettem" nem mentség.)
„Érdekes, ahogy Nürnbergben megalkották ezeket az elveket. Azt kellett ott Nürnbergben eldönteniük, hogy mi számítson háborús bűntettnek. És nagyon világos definíció született, tudatosan. Nem lepleztek semmit. Egy gaztett akkor háborús bűncselekmény, ha a németek követték el és nem mi.
Így például a városközpontok bombázása nem háborús bűncselekmény, mert ezt az angolok és az amerikaiak gyakrabban művelték, mint a németek. S a német tengeralattjáró-parancsnokok védekezésül az amerikai tengeralattjáró-parancsnokokra hivatkozhattak, akik kijelentették, hogy 'Na igen, mi ugyanazt csináltuk' – úgyhogy föl is mentették őket, mert ez nem volt háborús bűncselekmény.” (Chomsky: Hatalom és terror)
(háború) [Részletek...] | [1945-07-17] [idezet] Elkezdődött a potsdami konferencia, Truman, Sztálin és Churchill részvételével. A II. világháború európai eseményeit lezáró tanácskozás Churchilltől a "Terminál-akció" fedőnevet kapta.
(Pedig az igazi Terminátor-szörny még csak ezután sújtott le. A győztes szövetségesek potsdami barátságos mosolya igazából már új ellenségek egymás elleni vicsorgása volt. Hitler birodalma már több mint két hónapja összeomlott, a háborúnak rég vége, Japán is békét kért, hiszen csapatait már nem is tudta mozgatni, az óceánt a szövetségesek uralták, de még próbált tárgyalni, nem teljesen feltétel nélkül megadni magát.
Miért kellett három hét múlva (Hirosima, aug. 6.) százezer ártatlan polgári személynek, nőknek, gyermekeknek lángtengerben elégniük? S három nappal később (Nagaszaki, aug. 9.) másik százezernek? Amerika megmutatta a Szovjetuniónak, ki az úr a győztesek közt? Hogy mi a háborús bűncselekmény, meg az emberiség elleni bűntett, az attól függ, ki követi el? Nem csoda, hogy az így kezdődött békét évtizedekig hidegháborúnak hívták.
Vajon most a hidegháború, a kétpólusú világrend utáni békét minek fogják hívni utódaink, ha túlélik?)
(háború, konferencia) [Részletek...] | [1945-01-30] Az S-13 szovjet tengeralattjáró a Balti tengerbe süllyesztette a Wilhelm Gustloff német hajót, amelyen közel nyolcezer német, legtöbbjük nő és gyerek, menekült az előrenyomuló szovjet hadsereg elől. Csak ezeregyszáz embert sikerült kimenteni.
1945 február 10-én ugyanez a szovjet tengeralattjáró a vöröskereszt jel ellenére a General von Steuben nevű kórházhajót süllyesztette el fedélzetén 3500 sebesült német katonával.
1945 május 6-án a Goya német teherszállító hajót torpedózták meg a szovjetek, több mint 6 ezer keletporoszországi menekült halt meg.
[Részletek...] | [1942-06-06] A négy napos Midway-szigeteki csata és ezzel az 1941. decemberi Pearl-Harbor-i támadás után kialakult japán tengeri fölény vége.
Az öngyilkos harc az amerikai stratégiának is része volt: az amerikai repülőgép-anyahajókról felszálló gépek egy része biztos halálra volt ítélve, nem is rendelkezett elégséges üzemanyaggal a visszatéréshez - így süllyesztették el a négy legnagyobb japán repülőgép-anyahajót.
[Részletek...] | [1937-10-07] Magyarországon rendezték a balneológiai (fürdőügyi) világkongresszust, amelyen megalakult a Gyógyfürdők, Klimatikus és Tengeri Üdülők Nemzetközi Szövetsége (FITEC). A szervezet központjául Budapestet választották. Fővárosunk ekkor nyerte el hivatalosan is a fürdővárosi rangot. Ma Nemzetközi Gyógyfürdő- és Éghajlatügyi Szövetség néven működik a szervezet.
[Részletek...] | [1933-05-22] Ferenczi Sándor pszichiáter, ideggyógyász születése (+1933. máj. 22.). Az orvosi egyetemet Bécsben végezte, majd Pesten kezdett dolgozni. A különleges elmekórtani esetekre specializálta magát. Egyik elmélete szerint a személyiség fejlődésében kulcsfontosságú a szülői gyengédség, a szeretetben felnevelt ember életében ritkábban következnek be súlyos lelki traumák. 1908 után Sigmund Freud barátja és munkatársa lett. 1913-ban megalapította a Magyar Pszicho-analitikai Egyesületet, 1931-ben annak rendelőintézetét. Legismertebb munkája az 1932-ben írott Klinikai napló. A nyolcvanas évek közepétől a tengerentúlon egyre szaporodtak követői, 1994-ben New Yorkban létrehozták a Ferenczi Intézetet, amely posztgraduális képzést nyújt pszichológusok és pszichiáterek számára.
(halál, megalapít) [Részletek...] | [1932-11-09] Egyetlen túlélő sem maradt, amikor egy hurrikánban a megáradt Karib-tenger elsöpörte a kubai Santa Cruz del Sur várost.
[Részletek...] | [1930-03-12] Ghandi és követői elindultak 200 mérföldes útjukra a tengerhez, ahol a sókristályok összegyűjtésével megsértették a brit sómonopóliumot. Verések elszenvedése és letartóztatások árán is kifejezésre juttatták, hogy minden embernek joga van sót gyűjteni a tengerből. A sómenetelés néven ismertté vált cselekedet szimbolizálta India szembeszegülését a Brit Birodalommal a függetlenségért.
[Részletek...] | [1923-06-10] Titokzatos körülmények között a tengerbe fulladt a Kanári szigeteken Robert Maxwell cseh származású brit sajtómágnás (szül. 1923. jún. 10.). Birodalmához tartozott a Daily Mirror és a New York-i Daily News. Az elsők között fektetett be tőkét Magyarországon napilapokba.
Csak halála után derült ki, hogy a nehézségekkel küzdő Maxwell elsikkasztotta alkalmazottainak nyugdíjalapját is.
(születés) [Részletek...] | [1921-01-05] Friedrich Dürrenmatt svájci német író születése (+1990. dec. 14.). A XX. század második felének legjellegzetesebb és legsikeresebb színpadi szerzőinek egyike. Világhírű drámái A fizikusok és Az öreg hölgy látogatása című tragikus komédia.
- + -
Az atombomba ledobása rettenetes erővel dobta felszínre a fizikusok, a tudósok felelősségét: félelmetes tudásukat kinek bocsátják rendelkezésére. Legvilágosabban talán Dürrenmatt A fizikusok c. drámája veti föl a problémát:
"Tudományunk iszonyatossá, kutatásunk veszélyessé, ismereteink halálossá váltak. Nekünk, fizikusoknak, egyetlen lehetőségünk maradt: ... vissza kell vennünk a tudásunkat!"
De azóta kiszélesedett a felelősség: nemcsak a tudósoknak van felelősségük, hanem minden embernek, aki a maga kis mindennapi munkájával ugyanazt a gazdasági-tudományos-technikai folyamatot (szándékosan nem írok fejlődést vagy haladást!) viszi előre, amelyet a tudósok nagy lépésekkel lendítenek meg. Mert ez a folyamat még békés úton is katasztrófába visz.
"Kérdésessé vált a reneszánszra visszamenő fenntartás nélküli bizalom egy olyan tudományban, amely a természet uraivá és birtokosaivá tesz bennünket. Főleg 1968 után nyilvánvalóvá váltak a természeti forrásokban keletkezett rombolások, az ember elidegenedése és manipulációja, a környezet halált hozó elszennyeződése, és a fejlődésben való vak hit rabszolgává tevő illúziói! Életünknek és történelmünknek többé nem lehet értelmes célja ez a tudományos-technikai-gazdasági növekedés!" (Roger Garaudy: A "bázis" a marxizmusban és a kereszténységben, Concilium 1975/4.)
"Még egyetlen társadalom sem hirdette ily mértékben a maga termelésének fontosságát, s ugyanakkor egyetlen társadalom sem rombolta szét ily mértékben a földgolyó biológiai harmóniáját, zsákmányolta ki a földgolyó ásványi gazdagságát, szennyezte be kontinenseit és tengereit piszokkal és kártékony, megsemmisíthetetlen melléktermékekkel, melyektől az emberiség aligha tud többé megszabadulni." (Hubert Lepargneur: Az egyház kritikai funkciója a társadalom által elrendelt halállal szemben, Concilium 1974/4.)
Sajnos a fizikusok döntési szabadsága csupán annyi, hogy szerencsés esetben eldönthetik, melyik hatalmat akarják szolgálni. Hiszen ma már a kutatás olyan eszközöket és beruházásokat, annyi pénzt igényel, hogy azt csak valamely hatalomtól lehet megkapni. Az sem megoldás, ha a fizikus visszaveszi a tudását, hiszen "minden kigondolhatót előbb-utóbb kigondolnak"! (Dürrenmatt, Utószó 19. pont)
(Simonyi Gyula: Töprengések a bérmunkáról, 1979)
(születés) [Részletek...] | [1918-02-03] Leverték az Osztrák-Magyar Monarchia Cattaróban (ma: Kotor) állomásozó flottájában 1918. február 1-jén kitört felkelést, melyben a matrózok és katonák békekötést, emberséges szociális körülményeket és bizalmi testület engedélyezését követelték. A felkelés elfojtásában döntő szerepet játszó Horthy Miklóst március 2-án az uralkodó ellentengernaggyá léptette elő és az osztrák-magyar flotta parancsnokának nevezte ki.
[Részletek...] | [1916-11-22] Jack London (John Griffith Chaney) amerikai író születése (+1916. nov. 22.). Legismertebb regényei a Martin Eden, Országúton, A tengeri farkas és A beszélő kutya és Az éneklő kutya. Világforradalmi scifi-je a Vaspata.
(halál) [Részletek...] | [1916-02-26] A Földközi-tengeren elsüllyedt egy francia cirkáló hajó, 3100 ember vesztette életét.
(Ennek nem volt akkora romantikája, hírértéke, mint a Titanic-nak, hiszen nem az elit veszett oda, csak szegény ördögökből kétszerannyi. Ma is a repülőszerencsétlenségeknek van nemzetközi hírértékük…).
[Részletek...] | [1915-05-07] A brit Lusitania személyszállító hajót, útban New Yorkból Liverpoolba, egy német tengeralattjáró megtorpedózta. A német álláspont szerint a Lusitania lőszert és egyéb hadianyagot szállított fedélzetén, tehát hadihajó volt.
Az utasoknak alig egyharmadát sikerült kimenteni. 1195 ember vesztette életét, köztük 128 amerikai, ami szerepelt az indokok közt, amikor 1917-ben az USA belépett az első világháborúba.
(háború) [Részletek...] | [1913-09-29] Az 55 éves, 1892-ben szabadalmaztatott találmányából busásan meggazdagodott Rudolf Diesel német gépészmérnök (szül. 1858. márc. 18.) a Londonba tartó Dresden postagőzös fedélzetéről a La Manche csatornán vízbe esett (vízbe lökték?) és a tengerbe fulladt.
(A dízel hajtóműben a sűrítés közben felhevült gázolaj-levegő keverék elektromos szikra nélkül, öngyulladással robban be. Jó példája annak, hogy a mennyiségi változás minőségibe megy át, azaz a dolgok módja és mértéke a döntő.
Nem az a baj, hogy terheljük a Földet, hiszen az élővilág így működik – hanem hogy milyen mértékben és módon terheljük…)
(halál, találmány) [Részletek...] | [1913-09-29] Alfred East angol festő halála (szül. 1849. dec. 15.). Főleg tájképeket festett, az angol vidéket és a tengerpartot örökítette meg.
(Hogy ne tegyük tönkre, szeretnünk kell, gyönyörködnünk a tájban…)
(halál) [Részletek...] | [1913-02-19] Balogh János Széchenyi- és Kossuth-díjas zoológus, akadémikus születése (+2002. aug. 15.). A Corvin-lánc kitüntetettje. Egyetemi tanárként az MTA Botanikai és Ökológiai Kutatóintézetének tudományos tanácsadója, állatrendszertannal, ökológiával, talajzoológiával és zoocönológiával foglalkozott. 1963-78 között 28 tengerentúli expedíciót vezetett. Kutatási területe a trópusi őserdők nagyrészt ismeretlen talajfaunája. 1959-től rádiós sorozatokat írt, két televíziós sorozat szerzője, illetve tudományos tanácsadója volt. Ismertebb művei: A zoocönológia alapjai (1952), Haldokló őserdők nyomában (1984), Megsebzett bolygó (1980), Érdekes szigetek (1982).
(születés) [Részletek...] | [1912-04-14] A Titanic nevű 280 méter hosszú, 30 méter széles brit óriásgőzös (a világ akkori legnagyobb utasszállító hajója), útban Southamptonból New Yorkba, miközben megkísérelte megszerezni az Atlanti-óceánt leggyorsabban átszelő hajónak járó kék szalagot, egy jéghegy víz alatti párkányára futott, és másnap hajnali 2 óra 20 perckor elsüllyedt. A 2209 utas közül 1517 (elsősorban az elegendő mentőeszköz hiányában) életét vesztette. A baleset után valamivel biztonságosabbá vált a hajózás, mert elrendelték, hogy az összes nagyobb tengerjáró szikratávíróval legyen ellátva.
(A versenyző ember buta és gondatlan őrültségének példája, amiből a Földet profithajszával, népesedési versengéssel, tudományos és hatalmi dicsőségmániával, fegyverkezési versennyel tönkretevők máig sem tanultak.)
[Részletek...] | [1910-06-11] Jacques-Yves Cousteau francia óceanográfus születése (+1997. jún. 25.). Calypso nevű hajóján 1952-től számtalan tudományos expedíciót vezetett, beutazta a világtengereket. Kutatásai közben - az általa kifejlesztett víz alatti filmezési eljárással - filmeket is forgatott. Az 1960-as évektől figyelme egyre inkább a környezetvédelem felé fordult, már akkor felemelte a szavát a tengerek tisztaságáért, amikor az ökológia még a gyermekkorát élte. Legnagyobb érdeme a tudományos életben oly gyakran lenézett népszerűsítő tevékenység volt: minden ismeretét azonnal közkinccsé tette.
(születés) [Részletek...] | [1910-06-11] Jacques-Yves Cousteau francia oceanográfus halála (szül. 1910. jún. 11.). Calypso nevű hajóján 1952-től számos tudományos expedíciót vezetett a világtengereken, s az általa kifejlesztett víz alatti filmezési eljárással a kutatás mellett filmeket is forgatott. Az 1960-as évektől figyelme egyre inkább a környezetvédelem felé fordult, már akkor felemelte a szavát a tengerek tisztaságáért, amikor az ökológia még a gyermekkorát élte. Legnagyobb érdeme a tudományos életben oly gyakran lenézett népszerűsítő tevékenység volt: minden ismeretét azonnal közkinccsé tette.
(születés) [Részletek...] | [1908-04-26] Karl August Möbius német zoológus születése (+1908. ápr. 26.). A korallok és a gyökérlábúak együttélését tanulmányozva fedezte fel a tengeri gerinctelenek szimbiózisát.
(halál) [Részletek...] | [1906-05-23] Henrik Ibsen norvég író, költő halála (szül. 1828. márc. 20.). A modern drámatörténet egyik meghatározó egyénisége. Legismertebb művei: Nóra, Peer Gynt, Solness építőmester, Vadkacsa, A tenger asszonya, Hedda Gabler.
(halál) [Részletek...] | [1905-06-27] Az orosz fekete-tengeri hadiflotta Patyomkin-cirkálóján fegyveres felkelés robbant ki az 1905-1907-es polgári demokratikus forradalom idején. A közvetlen ok az volt, hogy a matrózoknak romlott húst adtak, valójában a megmozdulás a forradalom része volt. A felkelés elbukott, s a matrózok júl. 8-án a romániai Constantában átadták a hajót az ottani hatóságoknak, akik visszaszolgáltatták azt Oroszországnak.
[Részletek...] | [1903-05-08] Paul Gauguin francia festő halála (szül. 1848. jún. 7.). A posztimpresszionizmus egyik legnagyobb hatású mestere. Kezdetben tengerész, majd tőzsdeügynök volt. 1874-ben kezdett festeni, részt vett az impresszionisták kiállításain, s 1883-tól kezdve már csak a festésnek élt. Az 1880-as évek végén az akkor születő szimbolizmus vezéralakja lett. 1890-ben Tahitira utazott, és a bennszülöttek között élt. Elbűvölte ez az egzotikus világ. Noha két év múlva betegen tért vissza Franciaországba, újra Tahitire ment. 1898-ban öngyilkosságot kísérelt meg, majd 1900-ban a Marquises-szigetcsoport Fatu-Iwa szigetére költözött.
A XIX. század végének jellegzetes alakja volt, aki a civilizációtól megcsömörlött, s az egzotikus ősi kultúrákban kereste a menekülés útját. Sík, dekoratív formákkal, tiszta színekkel, kalligrafikus vonalakkal alkotott, s a fojtott misztikummal teli festési módot fejlesztette tökéletesre. Téli táj és Fekete sertések című képeit a Szépművészeti Múzeum őrzi.
(halál) [Részletek...] | [1902-05-03] Kitört a Mont Pelee vulkán a Martinique szigeten (Karib-tenger) és 3 percen belül meghalt a hegy lábánál lévő Saint Pierre városka harmincezer lakója. Egyetlen túlélő maradt, Ludger Sylbaris.
(A vulkáni kőzeteken kialakuló termékeny talaj mindig újra a vulkánok közelébe csábítja a Föld minden élhető zugát benövő emberi fajt.)
[Részletek...] | [1898-08-08] Eugéne Boudin francia festő születése (+1898. aug. 8.). Az impresszionista tájfestés mestere volt. Az 1889-i világkiállításon aranyérmet nyert. Művésztársai az egek királyának nevezték, mert remekül festette az ég, a felhők és a tenger tükrének egymásba olvadását.
(A természettől elszakadt embereknek gyakran súlyos felhőnézegetés-hiánybetegségük van. :-))
(halál) [Részletek...] | [1895-06-21] tadták a forgalomnak az Északi-tengert és a Balti-tengert összekötő Észak-keleti csatornát. A rajta áthaladó hajóknak nem kell megkerülniük Dániát. A majdnem 100 kilométeres csatorna megépítését hosszú vita előzte meg és a végső döntést katonai megfontolások gyorsították meg.
(A nagy természet-átalakításokban, rombolásokban általában nem az ésszerűség játssza a főszerepet, hanem az erő-csoportok versengése, harca.)
[Részletek...] | [1888-12-24] Kertész Mihály (Michael Curtiz) Oscar-díjas filmrendező születése (+1962. ápr. 10.). A II. világháború idején forgatta legendás antifasiszta filmjét, a Casablancát. További ismert művei: Blood kapitány, Robin Hood, Szerelem és vérpad, Hét tenger ördöge.
(háború, születés) [Részletek...] | [1888-12-24] Kertész Mihály (Michael Curtiz) Oscar-díjas magyar születésű amerikai filmrendező halála (szül. 1888. dec. 24.). Magyarországon összesen 38 produkciót forgatott. 1927-től élt Hollywoodban, a szórakoztató közönségfilm minden műfajában jelentékenyet alkotott. Művei: Casablanca, Blood kapitány, Robin Hood, Szerelem és vérpad, Hét tenger ördöge.
(születés) [Részletek...] | [1887-04-12] [idezet] Teleki Sámuel természettudós és a pozsonyi Höhnel Lajos tengerésztiszt elérték a Kilimandzsárót, s Teleki Sámuel elsőként jutott fel az örök hó határáig.
(Az globális klímaváltozás miatt talán két évtized múlva már csak emlék lesz "A Kilimandzsáró hava".)
[Részletek...] | [1884-12-20] Titius Pius Vendel algológus, az első magyar Adria-kutató születése (+1884. dec. 20.). Minorita szerzetespap, nyolc nyelven beszélt. Tábori lelkészként 1846-tól az Adria partján tengeri csigákat, kagylókat, algákat, korallokat gyűjtött. 1860-tól az Isztriai-öböl partján, a piarnoi rendházban élt a közoktatási minisztérium állandó évjáradékából. Gyűjteményei eljutottak a Monarchia minden részébe. 64 új algát ő nevezett el. Egész Európában szaktekintélynek számított.
(halál) [Részletek...] | [1883-08-26] A Krakatau vulkáni sziget elsüllyedt a tengerben.
A Szumátra és Jáva között fekvő sziget a már május 20. óta tartó vulkánkitörés során felrobbant és eltűnt. Helyén 250 méter mély a tenger. A hamu 50-80 km magasra röpült, 800 ezer km2-t borított be, de majdnem az egész Földön félhomályt okozott, amit még három évvel később is érzékeltek. A 35 m magas árhullám elpusztította az egész partmelléket, 36 ezren haltak meg.
[Részletek...] | [1876-01-12] Jack London (John Griffith Chaney) amerikai író születése (+1916. nov. 22.). Legismertebb regényei a Martin Eden, Országúton, A tengeri farkas és A beszélő kutya és Az éneklő kutya. Világforradalmi scifi-je a Vaspata.
(születés) [Részletek...] | [1873-07-07] Ferenczi Sándor pszichiáter, ideggyógyász születése (+1933. máj. 22.). Az orvosi egyetemet Bécsben végezte, majd Pesten kezdett dolgozni. A különleges elmekórtani esetekre specializálta magát. Egyik elmélete szerint a személyiség fejlődésében kulcsfontosságú a szülői gyengédség, a szeretetben felnevelt ember életében ritkábban következnek be súlyos lelki traumák. 1908 után Sigmund Freud barátja és munkatársa lett. 1913-ban megalapította a Magyar Pszicho-analitikai Egyesületet, 1931-ben annak rendelőintézetét. Legismertebb munkája az 1932-ben írott Klinikai napló. A nyolcvanas évek közepétől a tengerentúlon egyre szaporodtak követői, 1994-ben New Yorkban létrehozták a Ferenczi Intézetet, amely posztgraduális képzést nyújt pszichológusok és pszichiáterek számára.
(megalapít, születés) [Részletek...] | [1871-06-23] Mendlik Oszkár festő halála (szül. 1871. jún. 23.). Lotz Károly tanítványaként részt vett a Vígszínház freskóinak elkészítésében. 1891-es fiumei útja után művészetét a tenger festésének szentelte.
(születés) [Részletek...] | [1858-03-18] Az 55 éves, 1892-ben szabadalmaztatott találmányából busásan meggazdagodott Rudolf Diesel német gépészmérnök (szül. 1858. márc. 18.) a Londonba tartó Dresden postagőzös fedélzetéről a La Manche csatornán vízbe esett (vízbe lökték?) és a tengerbe fulladt.
(A dízel hajtóműben a sűrítés közben felhevült gázolaj-levegő keverék elektromos szikra nélkül, öngyulladással robban be. Jó példája annak, hogy a mennyiségi változás minőségibe megy át, azaz a dolgok módja és mértéke a döntő.
Nem az a baj, hogy terheljük a Földet, hiszen az élővilág így működik – hanem hogy milyen mértékben és módon terheljük…)
(születés, találmány) [Részletek...] | [1849-12-15] Alfred East angol festő halála (szül. 1849. dec. 15.). Főleg tájképeket festett, az angol vidéket és a tengerpartot örökítette meg.
(Hogy ne tegyük tönkre, szeretnünk kell, gyönyörködnünk a tájban…)
(születés) [Részletek...] | [1848-06-07] Paul Gauguin francia festő halála (szül. 1848. jún. 7.). A posztimpresszionizmus egyik legnagyobb hatású mestere. Kezdetben tengerész, majd tőzsdeügynök volt. 1874-ben kezdett festeni, részt vett az impresszionisták kiállításain, s 1883-tól kezdve már csak a festésnek élt. Az 1880-as évek végén az akkor születő szimbolizmus vezéralakja lett. 1890-ben Tahitira utazott, és a bennszülöttek között élt. Elbűvölte ez az egzotikus világ. Noha két év múlva betegen tért vissza Franciaországba, újra Tahitire ment. 1898-ban öngyilkosságot kísérelt meg, majd 1900-ban a Marquises-szigetcsoport Fatu-Iwa szigetére költözött.
A XIX. század végének jellegzetes alakja volt, aki a civilizációtól megcsömörlött, s az egzotikus ősi kultúrákban kereste a menekülés útját. Sík, dekoratív formákkal, tiszta színekkel, kalligrafikus vonalakkal alkotott, s a fojtott misztikummal teli festési módot fejlesztette tökéletesre. Téli táj és Fekete sertések című képeit a Szépművészeti Múzeum őrzi.
(születés) [Részletek...] | [1843-01-11] Francis Scott Key amerikai költő és ügyvéd halála (szül. 1779. aug. 1.). Nevét egyetlen műve tette híressé, az 1814 szeptemberében a Baltimore-t védelmező McHenry-erőd ostromakor, hazafiúi lelkesedésből megírt "Csillagsávos lobogó" című verse, amelyet névtelenül, "A McHenry megvédése" címmel tettek közzé, s szeptember 20-án a Baltimore Patriot című lapban is közöltek. Egy angol kocsmadal dallamával terjedt el, s később a szárazföldi hadsereg és a haditengerészet is nemzeti himnuszként fogadta el. 1931-ben a Kongresszus határozatával Amerika nemzeti himnuszának nyilvánították.
(halál) [Részletek...] | [1828-03-20] Henrik Ibsen norvég író, költő halála (szül. 1828. márc. 20.). A modern drámatörténet egyik meghatározó egyénisége. Legismertebb művei: Nóra, Peer Gynt, Solness építőmester, Vadkacsa, A tenger asszonya, Hedda Gabler.
(születés) [Részletek...] | [1825-02-07] Karl August Möbius német zoológus születése (+1908. ápr. 26.). A korallok és a gyökérlábúak együttélését tanulmányozva fedezte fel a tengeri gerinctelenek szimbiózisát.
(születés) [Részletek...] | [1824-07-12] Eugéne Boudin francia festő születése (+1898. aug. 8.). Az impresszionista tájfestés mestere volt. Az 1889-i világkiállításon aranyérmet nyert. Művésztársai az egek királyának nevezték, mert remekül festette az ég, a felhők és a tenger tükrének egymásba olvadását.
(A természettől elszakadt embereknek gyakran súlyos felhőnézegetés-hiánybetegségük van. :-))
(születés) [Részletek...] | [1824-01-26] Théodore Géricault francia festő és grafikus születése (+1824. jan. 26.). Legismertebb A Medúza tutaja című hatalmas képe, amely egy megtörtént hajótörés túlélőinek haldoklását ábrázolja a tengeren.
(Apró tutajunk a Föld a kozmoszban…)
(halál) [Részletek...] | [1801-10-23] Titius Pius Vendel algológus, az első magyar Adria-kutató születése (+1884. dec. 20.). Minorita szerzetespap, nyolc nyelven beszélt. Tábori lelkészként 1846-tól az Adria partján tengeri csigákat, kagylókat, algákat, korallokat gyűjtött. 1860-tól az Isztriai-öböl partján, a piarnoi rendházban élt a közoktatási minisztérium állandó évjáradékából. Gyűjteményei eljutottak a Monarchia minden részébe. 64 új algát ő nevezett el. Egész Európában szaktekintélynek számított.
(születés) [Részletek...] | [1794-03-29] Megölték a börtönben Condorcet (Marie Jean Antoine Nicolas de Caritat) márkit. Francia matematikus, akadémikus, történész, filozófus, politikus (szül. 1743. szept. 17.). A francia felvilágosodás kiemelkedő alakja, az akadémia tagja, örökös titkára, a Nemzetgyűlés tagja, később elnöke volt. A szélsőséges párt megvádolta, letartóztatták és a börtönben másnap megölték.
Részt vett az Enciklopédia közgazdasági kérdéseinek kidolgozásában. Értekezett a valószínűségről és integrálszámításról.
(Már Thomas Robert Malthus (1766-1834) előtt fölvetette, hogy a túlnépesedés a boldogság folyamatos csökkenéséhez vezethet. A még meg nem születettekkel szembeni kötelesség „nem az, hogy létrehozzák, hanem hogy boldoggá tegyék őket”. A felvilágosult emberek önként választják a kisebb szaporaságot, „semmint hogy bolond módjára haszontalan és nyomorult lényekkel terheljék a világot”.
Míg Malthus csak a gazdasági kényszert látta fékező erőnek, azaz az emberi elszaporodást csak az éhínség (vagy legalábbis az attól való félelem) fogja megállítani, addig Condorcet bízott a józan észben, hogy az oktatás nyomán az átgondolt és szabad döntések csökkentik a születési rátákat. Sokat tett a nők egyenlőségéért és oktatásáért.)
(Azóta bő két évszázad telt el, s nemhogy lassult volna a túlnépesedés, hanem még gyorsult. Mindkét fékező erő gyengének bizonyult, hiszen a túlszaporodók (amíg lehet) a gazdasági kényszerre sem családtervezéssel, hanem terjeszkedéssel válaszolnak, az élővilág, a jövő generációk öröksége és a gyenge embercsoportok kárára.)
(A lemming, a tundrák fő zsákmányállata, nagyon szapora, ezért pár évenként tömeges elvándorlásra kényszerül, amelynek végén gyakran egész csapatok vesznek a tengerbe. Tud ugyan úszni, de egy negyedóra alatt kimerül és megfullad. Sokáig értetlenül állt a tudomány e kis rágcsáló tömeges öngyilkossága előtt, de aztán kiderült, hogy elszaporodása miatt az éhhalál elől próbál a tengeren átjutni.)
(éhínség, halál) [Részletek...] | [1791-09-26] Théodore Géricault francia festő és grafikus születése (+1824. jan. 26.). Legismertebb A Medúza tutaja című hatalmas képe, amely egy megtörtént hajótörés túlélőinek haldoklását ábrázolja a tengeren.
(Apró tutajunk a Föld a kozmoszban…)
(születés) [Részletek...] | [1782-11-27] A Zong rabszolgaszállító hajó, amely szept. 6-án indult Liverpoolból, Jamaikára ért, de Luke Collingwood kapitány úgy döntött, nem köt ki. Megrémülve megbízói gazdasági veszteségétől, mert hogy gyakorlatlansága miatt túl sok rabszolga betegedett meg útközben s vált így eladhatatlanná, napokig körözött a tengeren. Végül biztosítási csalás mellett döntött és 133 beteg rabszolgát a tengerbe dobatott, mintha útközben haltak volna meg.
Az eset kiderült és megrázta a közvéleményt, de még így is csak negyedszázaddal később, 1807-ben szüntették meg a rabszolgakereskedelmet az Egyesült Királyságban.
Joseph Mallord William Turner 1840-ben Rabszolgahajó c. olajfestményén örökítette meg a betegek tengerbe dobását.
[Részletek...] | [1779-08-01] Francis Scott Key amerikai költő és ügyvéd halála (szül. 1779. aug. 1.). Nevét egyetlen műve tette híressé, az 1814 szeptemberében a Baltimore-t védelmező McHenry-erőd ostromakor, hazafiúi lelkesedésből megírt "Csillagsávos lobogó" című verse, amelyet névtelenül, "A McHenry megvédése" címmel tettek közzé, s szeptember 20-án a Baltimore Patriot című lapban is közöltek. Egy angol kocsmadal dallamával terjedt el, s később a szárazföldi hadsereg és a haditengerészet is nemzeti himnuszként fogadta el. 1931-ben a Kongresszus határozatával Amerika nemzeti himnuszának nyilvánították.
(születés) [Részletek...] | [1779-02-14] A Hawaii-szigetek benszülöttjeinek sikerül megölniük az őket "felfedező" (magyarul: megszálló) angolok vezérét, James Cook tengerészkapitányt (szül. 1728. okt. 27.), aki először hajózta körül a Földet kelet-nyugati irányban és több más csendes-óceáni szigetet is "felfedezett".
(halál) [Részletek...] | [1763-02-10] A párizsi békével véget vetett az angol-francia gyarmati háború. Anglia a világ legnagyobb tengeri hatalmává vált, megszerezte Kanadát is, míg a franciák elvesztették összes észak-amerikai birtokukat.
(háború) [Részletek...] | [1743-09-17] Megölték a börtönben Condorcet (Marie Jean Antoine Nicolas de Caritat) márkit. Francia matematikus, akadémikus, történész, filozófus, politikus (szül. 1743. szept. 17.). A francia felvilágosodás kiemelkedő alakja, az akadémia tagja, örökös titkára, a Nemzetgyűlés tagja, később elnöke volt. A szélsőséges párt megvádolta, letartóztatták és a börtönben másnap megölték.
Részt vett az Enciklopédia közgazdasági kérdéseinek kidolgozásában. Értekezett a valószínűségről és integrálszámításról.
(Már Thomas Robert Malthus (1766-1834) előtt fölvetette, hogy a túlnépesedés a boldogság folyamatos csökkenéséhez vezethet. A még meg nem születettekkel szembeni kötelesség „nem az, hogy létrehozzák, hanem hogy boldoggá tegyék őket”. A felvilágosult emberek önként választják a kisebb szaporaságot, „semmint hogy bolond módjára haszontalan és nyomorult lényekkel terheljék a világot”.
Míg Malthus csak a gazdasági kényszert látta fékező erőnek, azaz az emberi elszaporodást csak az éhínség (vagy legalábbis az attól való félelem) fogja megállítani, addig Condorcet bízott a józan észben, hogy az oktatás nyomán az átgondolt és szabad döntések csökkentik a születési rátákat. Sokat tett a nők egyenlőségéért és oktatásáért.)
(Azóta bő két évszázad telt el, s nemhogy lassult volna a túlnépesedés, hanem még gyorsult. Mindkét fékező erő gyengének bizonyult, hiszen a túlszaporodók (amíg lehet) a gazdasági kényszerre sem családtervezéssel, hanem terjeszkedéssel válaszolnak, az élővilág, a jövő generációk öröksége és a gyenge embercsoportok kárára.)
(A lemming, a tundrák fő zsákmányállata, nagyon szapora, ezért pár évenként tömeges elvándorlásra kényszerül, amelynek végén gyakran egész csapatok vesznek a tengerbe. Tud ugyan úszni, de egy negyedóra alatt kimerül és megfullad. Sokáig értetlenül állt a tudomány e kis rágcsáló tömeges öngyilkossága előtt, de aztán kiderült, hogy elszaporodása miatt az éhhalál elől próbál a tengeren átjutni.)
(éhínség, születés) [Részletek...] | [1742-01-14] Edmond Halley angol csillagász, fizikus halála (szül. 1656. nov. 8.). A greenwichi csillagvizsgáló intézet igazgatója. Ő készítette az első csillagászati térképeket. Felfedezte a csillagok saját mozgásának törvényét. 1698-1700 között tengeri expedíciót vezetett a mágneses elhajlás vizsgálatára. Az üstökösök csillagászatának összegzése című művében 24, 1337 és 1698 között megfigyelt üstökös pályáját írta le, köztük az 1682. évi nagy üstökösét is, amely róla kapta a nevét. A Halley-üstökös 76 évenként kerül földközelbe, utoljára 1986-ban közelítette meg bolygónkat.
(halál, törvény) [Részletek...] | [1737-10-07] A bengáli öbölben, a Gangesz delta Calcutta melletti Hughly-ágában dühöngő vihardagály 20 méter magas vízfala becslések szerint 300 ezer embert söpört a tengerbe.
[Részletek...] | [1728-10-27] A Hawaii-szigetek benszülöttjeinek sikerül megölniük az őket "felfedező" (magyarul: megszálló) angolok vezérét, James Cook tengerészkapitányt (szül. 1728. okt. 27.), aki először hajózta körül a Földet kelet-nyugati irányban és több más csendes-óceáni szigetet is "felfedezett".
(születés) [Részletek...] | [1703-05-27] Lerakták a leendő város, Szentpétervár első erődítményének alapkövét I. Péter orosz cár kezdeményezésére a Néva folyó Balti-tengeri torkolatánál. 1712-1918 között Oroszország fővárosa volt. 1914-től Pétervár, 1924-től Leningrád lett a neve. 1991-től népszavazás alapján ismét Szentpétervár.
[Részletek...] | [1656-11-08] Edmond Halley angol csillagász, fizikus halála (szül. 1656. nov. 8.). A greenwichi csillagvizsgáló intézet igazgatója. Ő készítette az első csillagászati térképeket. Felfedezte a csillagok saját mozgásának törvényét. 1698-1700 között tengeri expedíciót vezetett a mágneses elhajlás vizsgálatára. Az üstökösök csillagászatának összegzése című művében 24, 1337 és 1698 között megfigyelt üstökös pályáját írta le, köztük az 1682. évi nagy üstökösét is, amely róla kapta a nevét. A Halley-üstökös 76 évenként kerül földközelbe, utoljára 1986-ban közelítette meg bolygónkat.
(születés, törvény) [Részletek...] | [1628-08-10] Kifutott a tengerre Stockholmban a három éven át ácsok, kötélkészítők, szabók, kovácsok és más munkások százai által készített 69 méter hosszú Vasa, 50 méteres árbocaival és 64 ágyújával korának messze legnagyobb hadihajója, az Európa szerte rettegett hódító, II. Gustáv Adolf svéd király monumentális álma.
1300 méterre jutott a parttól, amikor a szél dagasztani kezdte vitorláit. Hirtelen oldalára dőlt és elsüllyedt, több száz fős legénységével együtt.
A király, aki a poroszokkal csatázott, csak két héttel később értesült a katasztrófáról. Szigorú és teljes vizsgálatot rendelt el, de nem találtak felelőst, nem tudták megállapítani a kudarc okát.
1961-ben kiemelték és egy hét emeletes múzeumot építettek neki, ahol évente százezrek szemlélik meg a katonai őrültség eme szimbólumát.
[Részletek...] | [1588-08-08] A spanyol Armada pusztulása, amely végzetesnek bizonyult Spanyolország tengeri hatalmára és világuralmi terveire nézve. II. Fülöp spanyol király híres hajóhada májusban indult el, hogy meghódítsa Angliát. A 130 hajóból álló flotta már az első napokban jelentős viharkárokat szenvedett és a döntő ütközet napján egy vihar újra szörnyű pusztítást végzett hajóikban.
(A globális klímamegbolondulás ellen a Nato is tehetetlen.)
[Részletek...] | [1572-08-24] Szent-Bertalan éjszakáján Medici Katalin, IX. Károly francia király anyja, hatalmát féltve vérfürdőt szervezett Párizsban a protestánsok (hugenották) kiirtására. Az 1572. augusztus 23-ról 24-re virradó éjszakán kétezer embert gyilkoltak le, elsőként Coligny tengernagyot, a hugenották vezérét. Az öldöklés vidéken folytatódott, az áldozatok teljes száma 5 és 10 ezer (más források szerint 30 és 90 ezer) között volt.
[Részletek...] | [1571-10-07] A lepantói csatában megütközött a keresztény és az iszlám birodalom, félezer hajó. Alig negyven török hajó tudott elmenekülni, az európaiak 15-öt elsüllyesztettek, 177-et zsákmányoltak, kb. 15 ezer keresztény gályarabot szabadítottak fel. Cervantes elveszítette egyik karját s a 30-40 ezres pusztulás megrázkódtatása is hozzájárult a Don Quiote megírásához. A török dominancia a Földközi tengeren csökkent, de már a következő évben visszafoglalták Kréta szigetét a velenceiektől.
[Részletek...] | [1522-09-08] Magellán öt hajójából egy, a Földet először körülhajózva, egy év után visszaért Spanyolországba.
Fernao de Magalhaes portugál tengerész 1519. szeptember 20-án indult felfedező útjára öt hajóval, 256 főnyi legénységgel. Az Atlanti-óceánt áthajózva 1520. október 21-én haladt át a később róla elnevezett szoroson, és november 28-án ért ki a Csendes-óceánra. Egy a Fülöp-szigetekhez tartozó kis szigeten a bennszülötteknek sikerült harcban megölniük az agresszort.
Egyik hajója Afrikát megkerülve 1522. szeptember 8-án visszatért. Az európaiak számára ekkor vált bizonyossá a Föld gömbölyű alakja és az egységes világtenger léte.
[Részletek...] | [1520-10-21] A Magellán-szoros fölfedezése. Fernao de Magalhaes portugál tengerész, a Földet először körülhajózó expedíció vezetőjeként 1519-ben indult felfedező útjára öt hajóval. Az Atlanti-óceánt áthajózva 1520 januárjában érte el a La Plata torkolatát, október 21-én haladt át a később róla elnevezett szoroson, és november 28-án ért ki a Csendes-óceánra.
[Részletek...] | [1512-02-22] Amerigo Vespucci firenzei tengerész, térképész, felfedező születése (+1512. febr. 22.). Ő írta le először népszerű formában az Újvilágot, elsősorban Brazíliát, s ezután kezdték a felfedezett területeket "Amerigo-földjének", majd Amerikának nevezni.
(A legsikeresebb utikönyv-író :-) Lám, ami nem szerepel a médiában, az nincs is, ami viszont a médiában szerepel, az valóságnak számít, még ha kitalálás is.)
(halál) [Részletek...] | [1500-01-26] Brazília őslakói e napon pillantottak meg először partjaiknál spanyol tengerészeket.
[Részletek...] | [1497-07-08] Vasco da Gama portugál hajós elindult Lisszabonból, hogy megkeresse az India felé vezető tengeri átjárót.
[Részletek...] | [1492-10-12] Rodrigo de Triana matróz látta meg először a szárazföldet a Nina fedélzetéről. A felfedezett sziget eredeti neve Guanahani volt, de Kolumbusz átkeresztelte San Salvadornak.
Kolumbusz Kristóf genovai tengerész 1492 augusztusában indult útnak három hajójával (Santa Maria, Pinta, Nina), hogy Afrika megkerülése nélkül, nyugat felé hajózva jusson el Indiába. Jóval később Amerigo Vespucci olasz felfedező és térképész állapította meg először, hogy Kolumbusz önálló kontinenst fedezett fel, ezért az ő keresztnevéről Amerikának nevezték el a földrészt. Kolumbusz élete végéig abban a hitben élt, hogy Indiába jutott el.
- + -
(Az Amerika megszállását követő egy évszázad alatt becslések szerint az őslakosok közel 90 %-a, 60-80 millióan pusztultak el.
Vajon amikor az ősember először eljutott erre a földrészre, mekkora pusztítást vitt végbe az élővilágban?
Amerika érdekes példa arra, hogy a győztesek mindig megoszlanak és tovább marakszanak a zsákmány fölött:
- a betolakodó fehér ember a vörösbőrűek ellen (persze különféle vörösbőrű szövetségesekkel színezve),
- aztán a győztes fehérek egymás ellen (angolok és franciák),
- aztán a győztes angolok az anyaországbeli angolok ellen (függetlenségi háború, amelyben az Amerikában vesztes Franciaország már Amerikát támogatta),
- aztán a győztes amerikaiak egymás ellen (Észak-Dél), ...
… s máig a magas erőszak-szint kifelé is, belül is…
…
A túlnépesedő, így környezetét felélő, így agresszív civilizációk sohase győzhetnek: arra vannak ítélve, hogy mások legyőzése után önmagukban hasonuljanak meg, önnön csoportjuk másik felével kerüljenek szembe, saját típusú agressziójukat szenvedjék el, minden győzelem után újra és újra…
Akinek erejére büszke vagy, mert bajtársad és együtt győztetek, annak erejétől fogsz szenvedni a következő harcban, mert akkor már szemben álltok…
S ha időnként egy birodalom meg is szilárdul egy időre – általában külső fenyegetés hatására -, csak magas erőszakszinttel tartható fenn.)
(háború) [Részletek...] | [1451-03-09] Amerigo Vespucci firenzei tengerész, térképész, felfedező születése (+1512. febr. 22.). Ő írta le először népszerű formában az Újvilágot, elsősorban Brazíliát, s ezután kezdték a felfedezett területeket "Amerigo-földjének", majd Amerikának nevezni.
(A legsikeresebb utikönyv-író :-) Lám, ami nem szerepel a médiában, az nincs is, ami viszont a médiában szerepel, az valóságnak számít, még ha kitalálás is.)
(születés) [Részletek...] | [1421-11-18] Hollandiában az Északi-tenger elöntött 72 falut. A katasztrófa mintegy 10 ezer ember halálát okozta.
(Nem véletlen, hogy a hollandok élenjárnak a környezetvédelemben, komolyan veszik a klímaváltozást.)
(katasztrófa) [Részletek...] | [1324-01-08] Marco Polo velencei utazó, útirajzíró halála (szül. 1254). 1271-ben kereskedő apjával és nagybátyjával került Ázsiába, ahol két évtizedet töltöttek. A nagykán megbízásából beutazta Kína csaknem minden tartományát. Három éves utazással 1295-ben tértek haza. Marco Polo egy tengeri csata során 1298-ban genovai fogságba került, itt diktálta le úti élményeit. Írása a középkor legjelentősebb távol-keleti kézikönyve lett. XX. századi kutatások kétségbe vonják, hogy Marco Polo valóban eljutott-e Kínába. Az inkvizíció is vizsgálódott ügyében, mert a korabeli Európát megrázta annak felismerése, hogy a keresztény szellemiségtől oly idegen kultúra is csodálatos dolgokat hozott létre.
(halál) [Részletek...] | [1116-02-03] Könyves Kálmán Árpád-házi magyar király halála (szül. 1070. körül). Húsz évig uralkodott, 1102-ben Tengerfehérvárott Horvátország, Szlavónia és Dalmácia királyává is koronázták. A trónon fia, II. István követte.
"Boszorkányok pedig nincsenek."
(halál) [Részletek...] |
|