Changing operation language into English
Újdonságok Rólunk
Küldetés 
Szavazás   Kérdőív
Támogatás
Előadásaink
BM Fórum
  Lemondás
ÚjdonságokBocsmagazin India Globális Képzés
 
 
Összetett keresés
WWW ITT
   Naptár
   Blog
  Keresések
Földrajzi hely
Kategória
Műfaj
Személyek
Tujajdonság
Típus
ENAPON.HU Találatlista

Találatok száma: 619

[2006-10-15] Az utcára sereglő cigányok kirángatták autójából és 14 ill. 5 éves kislányai szeme láttára agyonverték Szögi Lajos tanárt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán, miután a cigánytelepen átvezető úton látszólag elütött egy 11 éves lányt (akit a kórházból még aznap kiengedtek, mert az eleséstől csak kisebb zúzódásai lettek).
A 44 éves pedagógus a Környezetvédelmi Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetségének elnöke volt.
[Részletek...]
[2006-01-13] Alkotmányellenesnek mondta ki Orléans bírósága a genetikailag módosított szervezetek termesztését azzal, hogy fölmentette a Monsanto ültetvényeit megrongálókat. Akciójukat szükségesnek ítélte a módosított gének ellenőrizhetetlen elterjedésének veszélye miatt, s a GMO engedélyezését az egészséghez való alkotmányos joggal ellentétesnek mondta ki.
Ez lett a 2005 februárban a francia alkotmányhoz csatolt Környezet Karta első gyakorlati alkalmazása. 2006. jan. 13-án hasonlóan ítélt a Versailles bíróság egy másik ügyben.

[Részletek...]
[2005-12-11] London mellett kigyulladt és napokig égett egy üzemanyag telepen húsz tartály. A kormos füst egész Dél-Angliát beborította és Franciaországot is elérte.
[Részletek...]
[2005-12-09] Alkotmányellenesnek mondta ki Orléans bírósága a genetikailag módosított szervezetek termesztését azzal, hogy fölmentette a Monsanto ültetvényeit megrongálókat. Akciójukat szükségesnek ítélte a módosított gének ellenőrizhetetlen elterjedésének veszélye miatt, s a GMO engedélyezését az egészséghez való alkotmányos joggal ellentétesnek mondta ki.
Ez lett a 2005 februárban a francia alkotmányhoz csatolt Környezet Karta első gyakorlati alkalmazása. 2006. jan. 13-án hasonlóan ítélt a Versailles bíróság egy másik ügyben.

[Részletek...]
[2005-08-31] Joseph Rotblat halála (szül. 1908. nov. 4.). Béke Nobel-díj 1995-ben a nukleáris fegyverek politikai szerepének csökkentéséért és hosszú távon betiltásukért tett erőfeszítéseiért, közösen a Pugwash konferencia a tudományról és világügyekről (Pugwash Conferences on Science and World Affairs, 1957, Kanada) mozgalommal, melynek 1957-73 titkára, 1988-tól elnöke volt.
A második világháború idején fizikusként dolgozott az amerikai atombombát megvalósító Manhattan-terven, azonban 1944-ben morális alapon otthagyta azt, ugyanis ekkorra világossá vált, hogy Németország képtelen lesz nukleáris fegyvert el?állítani.
? volt az utolsó él? aláírója az 1955-ös Russel-Einstein nyilatkozatnak, melyben kimagasló tudósok álltak ki a nukleáris fegyverek nélküli világ mellett.
(háború, halál, konferencia, Nobel-díj, tilt)
[Részletek...]
[2005-01-06] Kína népessége elérte az 1,3 milliárdot, az 1980-ban bevezetett egy-gyermek politikának köszönhetően nem 2000-ben, csak öt évvel később.
Mivel a kínai szülők 90 %-a fiút akar, ma 100 lánycsecsemő mellett 119 fiú születik. 2020-ban 40 millió felnőtt férfinak nem jut majd feleség Kínában, akkor nyilván majd a lánygyermekek értékelődnek föl. Kína népessége várhatóan a század közepére tetőzik, másfél milliárd körül.
Kína ökológiai lábnyoma több mint 200 %, azaz duplán túlterheli területének eltartóképességét, s még élelmezni sem képes lakosságát, így már ma a világ legnagyobb gabonaimportőre (amíg van honnan vásárolni, főleg az USÁ-ból, ami politikai függőséggel jár). Gabonatermését ugyan megnégyszerezte a XX. század második felében, de az utóbbi húsz évben beépítések stb. miatt elveszítette termőföldjeinek 16%-át, beleütközött az ökológiai korlátokba, így a termés már évek óta csökken.
- + -
A kínaiak egyre terjeszkednek s eljutnak a Székelyföldig.
Felsorakozik a két sereg, s a kínai hadvezér átkiált a székely hadvezérnek:
- Nem féltek?
- Há mér félnénk?
- Mert mi 200 millióan vagyunk, ti meg csak 40 ezren.
Elkerekedik Áron szeme, feltolja a kucsmáját, megvakarja a fejét, majd hátrafordul a hadaihoz:
- Emberek! Hová a bánatba fogunk eltemetni 200 millió kínait?
[Részletek...]
[2005-01-01] rország világelsőként minden közintézményben és nyilvános helyen megtiltotta a dohányzást. Jún. 1-én Norvégia lett a második, Montenegro 2005. jan. 1-én harmadik ilyen ország.


(tilt)
[Részletek...]
[2004-09-05] Az Oroszországhoz tartozó észak-oszétiai Beszlánban kb. négyszáz halottja lett a hadsereg túszmentő akciójának egy iskolában. Az áldozatok fele gyerek.

[Részletek...]
[2004-08-12] A Rananim tájfun Kína Csöcsiang tartományában 164 ember halálát, ezernyolcszáz sebesülését okozta, félmillió lakost kellett kitelepíteni, 2 milliárd dollár kár keletkezett.

[Részletek...]
[2004-07-13] Sik Toma (szül. 1939. aug. 17.) anarchista, humanista békemozgalmárt halálra gázolta egy autó Csongrád melletti Kónya-széki tanyája közelében.
http://www.indymedia.hu/cikk.shtml?x=17603
(halál)
[Részletek...]
[2004-06-09] Magyarországon megszüntették a bevonultatást.
(Érdekes, a polgári szolgálatosokról megfeledkeztek, azokat továbbra is behívták. A civil mozgalmaknak kellett figyelmeztetniük.)

[Részletek...]
[2004-05-21] Kora hajnalban a szovjet rakétaészlelő műholdrendszer azt jelezte, hogy amerikai interkontinentális rakétát lőttek ki a Szovjetúnió felé. Stanislav Petrov (szül. 1939) ügyeletes tiszt úgy ítélte, hogy téves riasztás lehet, hiszen egy atombomba támadást az amerikaiak bizonyára számos rakéta egyszerre kilövésével indítanának. Nem értesítette nyomban a szovjet felsővezetést, amint az érvényben lévő parancs szerint kellett volna. Ekkor azonban a számítógép további négy rakéta kilövését jelezte az USÁ-ból a Szovjetúnió felé. Stanislav Petrovra iszonyú felelősség nehezedett. Ha megnyomja a szirénázva villogó Start gombot, elindul az atomtöltetű rakétaraj ellencsapás. A szovjet felsővezetésnek pár perc alatt kell döntenie, s bizonyára tényként kezelik az észlelését. Mire a földi radarok megerősíthetik a rakéták feltűnését, már semmit nem lehetne tenni.
A két szuperhatalom közt pattanásig feszült volt a helyzet, mert három héttel korábban, szept. 1-én a szovjet légvédelem lelőtt egy koreai utasszállító gépet, a 269 utas (köztük sok amerikai) mind meghalt. A CNN arról tudósított, hogy ezután a KGB üzenetet küldött nyugati ügynökeinek, hogy álljanak készen egy lehetséges atomháborúra. Az amerikai vezetés „a gonosz birodalmaként” emlegette a Szovjetúniót. Reagan elnök 1983. márc. 23-i „csillagháborús beszéde” után a szovjetek arról beszéltek, hogy az USA az ellencsapás kivédésével felborítja „az elrettentés egyensúlyát” és arra készül, hogy büntetlenül indíthasson atomcsapást. Az orosz stratégia lényege volt, hogy az amerikai rakéták kilövésének észlelésekor nyomban indítani kell az ellencsapást. Ráadásul a NATO hadgyakorlatot tartott Európában taktikai atomfegyverekkel, s a szovjet vezetés szerint ez egy invázió fedőművelete is lehetett.
Stanislav Petrov úgy döntött, hogy nem vállalja egy atomháború kirobbantását. Noha a műholdrendszer riasztása tévesnek bizonyult, hosszú vizsgálati eljárást indítottak ellene parancsmegtagadásért. Végül nem büntették meg, de kérésére leszerelték, mint alkalmatlant. Nyugdíjasként élt tovább, megromlott egészséggel s pszichológusi kezelésre szorult.
Utóirat: Aznapra nem Stanislav Petrov volt beosztva ügyeletes tisztnek, csak valami váratlan esemény miatt helyettesített.
2004. máj. 21-én World Citizen Award díjat kapott az USÁ-ban.
(háború)
[Részletek...]
[2004-05-11] Ipolyvölgyi Németh József Krizosztóm (1926-2004. máj. 11.) katolikus papot, premontrei szerzetest kényszernyugdíjazta Lékai bíboros. „Nyomatékosan kérem, hogy a jövőben tartózkodjon mindenfajta búcsújárás szervezésétől… Nem szeretném, ha ellenkező esetben komolyabb intézkedésekre kényszerítene.”
1949. jún. 19-én szentelték pappá. 1956 februárjában egyházi felettese az Állami Egyházügyi Hivatal utasítására kéthetes esztergomi palotafogságra rendelbe te, mert falujában megeskette a párttitkárt; e két hét alatt az állami megbízott agymosásnak próbálta alávetni. Megpróbálta megszervezni a KAPASSZ-t (Katolikus Papok Szabad Szakszervezete), mondván: „Minden pap védelemre szorul az egyházi vezetőség ellenében is, mert az egyházi szervezet diktatórikus jellegű, bár szereti magát hierarchikusnak becézni.” 1959-ben belépett a Premontrei Kananokrend (akkoriban persze illegális) gödöllői közösségébe, 1965. febr. 2-án Krizosztóm néven letette örökfogadalmát. 1961-ben egyházi elöljárója három évre eltiltotta a papi működéstől. 1968. szept. 19-én letartóztatták, három évre ítélték, 1970-ben amnesztiával szabadult. 1990 után kiadta a Búcsújárók könyvét és 27 füzetben imákat és énekeket. 1993-tól Balassagyarmaton templomot épített.
(tilt)
[Részletek...]
[2004-05-01] Magyarország az EU tagja lett.
(Több mint 300 millió forint állami pénzből 60 tonnás homokóra Időkerék készült ez alkalomból a Hősök terére, amit állandóan javítani kell, mégse működik. A szovjet blokk, előtte a tengely szövetség, még előbb a monarchia - vajon az EU meddig tart?)
[Részletek...]
[2004-03-29] rország világelsőként minden közintézményben és nyilvános helyen megtiltotta a dohányzást. Jún. 1-én Norvégia lett a második, Montenegro 2005. jan. 1-én harmadik ilyen ország.


(tilt)
[Részletek...]
[2003-11-07] Megalakult a HAND Szövetség (Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség) 12 tagszervezettel és 5 megfigyelővel. A hivatalos bejegyzés 2003. nov. 7.
www.hand.org.hu
A BOCS Alapítvány kezdettől, 2000 őszétől résztvett az előkészítés folyamatában, alapító és elnökségi tagja lett a HAND-nek.

[Részletek...]
[2003-09-14] Magyar lány lett Európa szépe a párizsi döntőn.
[Részletek...]
[2003-08-17] Amerikai katonák lelőtték a Reuters hírügynökség operatőrét, aki éppen a Bagdad melletti Abu Garib börtönnél elkövetett aknatámadásról készített felvételeket. A vezérkari szóvivő szerint tévedés történt, a katonák a kamerát vállról indítható rakétának nézték.
A 43 éves Mazen Dana az iraki háború 17-ik újságíró áldozata volt. Izraeli katonák 2000 májusában és októberében megsebesítették, 2002. április 30-án pedig letartóztatták felvétel készítés közben. 2001. nov. 14-én Nemzetközi Sajtószabadság díjat kapott Washingtonban.


(háború)
[Részletek...]
[2003-07-17] Egy ukrán hadgyakorlat során „eltévedt” föld-levegő rakéta lelőtte a Siberian Airlines utasszállító gépét, amely Tel-Avivból Novoszibirszkbe ment. Az utasok közt öt izraeli mikrobiológus is meghalt, akik egy orosz tudományos laboratóriumba utaztak.
Két év alatt 25 híres mikrobiológus halt meg rejtélyes körülmények közt a világon. A fenti öt mellett másik öt repülőgép-szerencsétlenségekben (pl. a 63 éves amerikai Steven Mostow fertőző-betegség specialista saját kisrepülőgépének levált az egyik motorja), ötöt a lakásukba betörők öltek meg, egyet megkéseltek, négyet lelőttek. Pl. a 24 közt az egyetlen nőt, dr. Tanya Holzmayer San Francisco-i virológust egy soha meg nem rendelt pizzaszállító csöngetett ki otthonából és a lépcsőházban lesben álló volt kollégája lőtte le. Egy szakértő a laboratóriumának zsilipkamrájában halt meg szénmonoxidtól, egyet elgázoltak, egy harvardi professzor, Don Wiley pedig „leszédült” egy Missisipi fölötti hídról.
Ketten öngyilkosok lettek. Egyikük az angol David Kelly biológiai-fegyver szakértő, 2003. júl. 17-én, miután munkahelye, az angol hadügyminisztérium bedobta a köztudatba a nevét, mint aki a BBC forrása volt a kormány iraki fegyverdossziéjának ’feltupírozását’ leleplező tudósításokhoz.
- - - - - -
Assisi Szent Ferenc, az ökológia védőszentjének ünnepe.
- + -

...Áldott légy, Uram, s minden alkotásod,
Legfôképpen urunk-bátyánk, a Nap,
Aki a nappalt adja
és aki reánk deríti a te világosságod.
És szép ô és sugárzó, nagy ragyogással ékes:
A te képed, Fölséges.
Áldjon, Uram téged Hold nénénk
és minden csillaga az égnek;
Ôket az égen alkotta kezed fényesnek,

drágaszépnek!

Áldjon, Uram, tégedet Szél öcsénk,
Levegô, felhô, jó és rút idô,
kik által élteted minden te alkotásodat.
Áldjon, Uram, tégedet Víz hugunk,
oly nagyon hasznos ô,
oly drága, tiszta és alázatos.
Áldjon, Uram, Tűz bátyánk;
Vele gyújtasz világot éjszakán.
És szép ô és erôs, hatalmas és vidám.

Áldjon, Uram, téged Földanya nénénk,
Ki minket hord és enni ad.
És mindennemű gyümölcsöt terem,

füveket és színes virágokat.
Áldjon, Uram téged minden ember,
ki szerelmedért másnak megbocsát.

És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
Boldogok, kik tűrnek békességgel,
Mert tôled nyernek majd, Fölséges, koronát.
Áldjon, Uram, nôvérünk, a testi halál,

Aki elôl élô ember el nem futhat...
(Assisi Szt. Ferenc: Naphimnusz - részlet)
- - - - - -
Nagybörzsönyi Erdei Vasút napja (infó: 27-378025)
Marosvásárhelyi Kisvasút napja (infó: +40-744-528206)
- - - - - -
Nemzetközi madármegfigyelő napok (október első hétvégéje)

Infó: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, www.mme.hu 275-6247 info@mme.hu

[Részletek...]
[2003-06-24] Megalakult a HAND Szövetség (Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség) 12 tagszervezettel és 5 megfigyelővel. A hivatalos bejegyzés 2003. nov. 7.
www.hand.org.hu
A BOCS Alapítvány kezdettől, 2000 őszétől résztvett az előkészítés folyamatában, alapító és elnökségi tagja lett a HAND-nek.

[Részletek...]
[2003-04-17] [idezet] Meggyilkolták Szergej Jusenkov orosz parlamenti képviselőt, akinek pártja, a Liberális Oroszország társadalmi bizottságot hozott létre az 1999-es moszkvai és volgodonszki lakóházrobbantások kivizsgálására. "Merénylet Oroszország ellen" című dokumentumfilmjük az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatot (FSZB) vádolta a több száz ember életét követelő merényletsorozat megszervezésével, amit hivatalosan a csecsen terroristáknak tulajdonítottak.
A Liberális Oroszország másik képviselőjét, Vlagyimir Golovlovot tavaly gyilkolták meg, szintén a lakása közelében, sokak szerint azért, nehogy ki tudja pakolni az orosz politikai és gazdasági elit csúcsáig vezető terhelő információit dollármilliós privatizációs bűncselekményekben.
Jusenkov a duma tizedik képviselője, aki merénylet áldozata lett 1994 óta.

[Részletek...]
[2002-10-27] Az észak-kínai Sanhszi tartományból egy Hosszú Menetelés 4-B rakéta segítségével felbocsátottak egy ZY-2 típusú kínai műholdat, amelynek fő feladata a természeti erőforrások feltérképezése.
(A két űrnagyhatalom mellett egy harmadik is fürkészi már, mit lehet még találni a kizsigerelt Földön. A jövő generációk raktárainak kirablása… Ők bizonyára elég „fejlettek” lesznek ahhoz, hogy kitaláljanak valami megélhetést és a rájuk hagyott veszélyek kezelését…)
[Részletek...]
[2002-07-10] Az 1976 és 1983 közötti katonai diktatúra idején elkövetett bűnök miatt az argentin igazságszolgáltatás elrendelte mintegy 30 egykori magas rangú tiszt, köztük az egykori diktátor, Leopoldo Galtieri és Carlos Suárez tábornok letartóztatását.
(Közel két évtized kellett hozzá.)

[Részletek...]
[2002-05-29] [idezet] A környezet állapota - múlt, jelen, jövő? címmel jelent meg az ENSZ harminc éves Környezetvédelmi Programjának (UNEP) előrejelzése a következő harminc évre.
- + -
Rövid ismertetés:
Az emberi terjeszkedés tönkreteszi a Földet. Harminc éven belül az emberi tevékenység a szárazföldi területeknek (a jelenlegi 50 % helyett) már több mint 70 százalékát rongálja meg (utak, bányászat, városok, infrastruktúra, talajkizsigerelés stb.). Pedig a jövő generációk élete a Föld eltartóképességétől függ. A Földre nehezedő teher gyors növekedésének fő hajtóereje a népességrobbanás: az utóbbi 30 év alatt 2 milliárd 220 millióval lettünk többen!
Az ENSZ 1972-ben, a stockholmi környezetvédelmi konferencia után hozta létre a Környezetvédelmi Programot. Azóta drámai mértékű romlás következett be. A most közzétett Globális Környezetvédelmi Szemlélet-3 (Global Environment Outlook-3, GEO-3) tanulmány több mint ezer szerzo munkáit összegzi.
Bár vannak eredmények, pl. a gazdagabb országokban jelentosen csökkent a levego és a vizek szennyezettsége, és a század közepére talán sikerül helyreállítani az ózonréteget és megállítani az üvegház gázok légköri arányának növekedését, a globális környezetünk romlik. Latin-Amerikában és Ázsiában a terület 80 ill. 75 százalékát fogja már károsítani a sebesen növekvő népesség lakhatása, megélhetése és a gyors infrastruktúra építés.

A Föld talajkészletének már 15 %-a erodálódott emberi beavatkozás miatt. Az emberiség 40 %-a él súlyosan vízhiányos területen, ez 30 év múlva 50 % fölött (Nyugat-Ázsiában és a Közel-Keleten 90 %) lesz. Az emberiség terjeszkedése már az emlosállatok egynegyedét és a madarak 12 %-át fenyegeti kihalással.
A Föld folyóinak már kb. fele szennyezett. A szennyvíz nagy része tisztítatlanul ömlik a folyókba és óceánokba. Pl. a fertozött halak miatt évente körülbelül 2.5 millió ember kap hepatitist.

Az ember okozta természeti katasztrófák a nyolcvanas években átlagosan 147 millió embert sújtottak évente, a 90-es években már 211 milliót, és csak 1999-ben több mint száz milliárd dollár kárt okoztak. Egyedül India, csak az ember okozta talajpusztulás miatt GDP-je 4.5 %-át veszíti el évente.

A tanulmány kimondja, hogy csak azonnali cselekvéssel tudjuk megállítani a környezet pusztulását. Dr. Klaus Töpfer, az UNEP vezetoje szerint "konkrét cselekedetekre, konkrét menetrendre és vasakaratra van szükségünk. Ez nem lehet egyedül a politikusok felelossége. Ennek a vállalatnak mindannyian a részvényesei vagyunk."


(konferencia)
[Részletek...]
[2002-03-27] A Vatikán létrehozta a Kárpátaljai Római Katolikus Kormányzóságot. 1995. dec. 9-én segédpüspöke, 1997. okt. 7-én pedig vezetője lett Majnek Antal ferences. 2002. márc. 27-én a kormányzóság Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyévé vált, Majnek Antal pedig megyéspüspökké.
A II. világháború után a Kárpátaljai Egyházmegye 55 plébániája Romániába, 40 a Szovjetúnióba, 13 Csehszlovákiába, 27 Magyarországra került. A kárpátaljai rész papjaiból 19-en Szibériába, a Gulágra kerültek, a többi 48-ból 8 élte meg 1989-et.



(háború)
[Részletek...]
[2002-03-08] [idezet] Az Őrség-Vendvidék tájvédelmi körzetből nemzeti park lett, amely több mint 40 ezer hektáron terül el, és 44 őrségi, illetve vend-vidéki települést érint.
Az ország első olyan nemzeti parkja, amelyet "népi kezdeményezés" hívott életre, a tájat ismerő és szerető emberek aláírásgyűjtése és lobbizása. A kezdeményező Kiszely Károly volt, aki 1976-tól katonaságmegtagadóként 33 hónapot volt börtönben, Zöld meditációk c. könyve 1985-ben szamizdatként jelent meg.

(aláírás)
[Részletek...]
[2002-02-27] Muzulmánok fölgyújtottak egy hindu fanatikusokkal zsúfolásig telt vonatot Gudzsaratban (India). A lángokban lelte halálát a Hindu Világtanács 57 tagja is.
Felbőszült hinduk véres bosszút esküdtek: becslések szerint a következő napokban több mint ezer muszlimot megöltek, s tízezreknek kellett elmenekülniük.
[Részletek...]
[2001-11-30] George Harrison angol énekes, zeneszerző, szólógitáros születése (+2001. nov. 30.). 1958-tól játszott a később Beatles néven felülmúlhatatlanná vált zenekarban, ő volt a legfiatalabb "gombafejű". Sikerdalai közé tartozik az 1968-as While My Guitar Gentle Sweeps, a Something, a Here Comes The Sun. Az 1970-es szétválást követően szólókarriert kezdett.
Ő szervezte meg a bangladesi menekültek megsegélyezésére irányuló koncertet, amelyen Bob Dylan, Eric Clapton, Leon Russel, Billy Preston és Ringo Starr is fellépett.
(Banglades másfél magyarországnyi területén lassan másfélszáz millió ember él, ökológiai lábnyomuk a nagy szegénység ellenére is 800 %-os, azaz életterük eltartóképességét nyolcszorosan túlterhelik, ráadásul a szaporodás még mindig nagyon gyors.
Az 1970-es évek elejéig Banglades ivóvizét folyók és tavak szolgáltatták. Az egyre szennyezettebb víz okozta betegségek miatt nemzetközi segélyszervezetek kútfúrási programot indítottak. Nem tudták, hogy a Gangesz víztartó rétegeiben természetes módon sok arzén található, és nem vizsgálták meg az üledéket. Minthogy a krónikus arzénmérgezés hatásai akár 15 évig is rejtve maradhatnak, a járványt nem ismerték fel, csak 1995-ben, amikor már a lakosság fele arzénmérgezéstől szenvedett. A WHO előrejelzése szerint néhány éven belül Dél-Bangladesben a halálozások egytizede az arzén okozta rák következménye lesz. Nincs megoldás, mert ennyi embernek egyszerűen nincs elég víz máshogy.)
(halál, járvány)
[Részletek...]
[2001-11-30] George Harrison angol beat-zenész halála (szül. 1943. febr. 25.). 1958-tól játszott a később Beatles néven klasszikussá vált zenekarban. John Lennon mellett ő is szívére vette az emberiség sorsát és azokon a maga eszközeivel próbált segíteni. Az egyik legszebb példája volt ennek az általa szervezett, filmen és tripla lemezen megjelent Bangladesh-koncert.
(A több mint 120 milliós Bangladesh kb. nyolcszáz százalékosan túlterheli területének eltartóképességét, így az ökológiai pusztulás egyre gyorsul. Hiába fogyasztanak keveset, mivel népsűrűsége már most sokszorosa Magyarországénak és a nők elnyomottsága miatt magas a népszaporulata, az évtizedek óta tartó katasztrófa csak erősödik.)
(halál, katasztrófa, megjelent)
[Részletek...]
[2001-11-19] A szingapúri székhelyű ún. WC Világszervezet (World Toilet Organisation) WC világnappá nyilvánította nov. 19-ét és felhívta a figyelmet, hogy minden embernek joga van megfelelő minőségű vécére. Az emberiség egyharmadának még latrinája sincs.
Évszázezredekig az emberi ürülék a természetes körfolyamatok része volt, összegyűjtötték trágyázás céljára, csak a folyóvölgyekben élők juttatták a vízbe. A vízöblítéses wc talajjavító anyagból vízszennyező anyagot csinált belőle. Kínában 1980-ig több emberi ürüléket használtak a földeken, mint műtrágyát. Az vízöblítéses wc terjedése az ipari országokban óriási vízpazarlással jár.
Vespasianus római császár 79-ben megadóztatta a nyilvános illemhelyeket, s amikor fia, Titus (később császár 79-81-ig) ezt helytelenítette, a máig is gyakran használt mondással felelt: A pénznek nincs szaga.
Az ókorban még nem különítették el a wc-ket, sem nem voltak külön női és férfi wc-k. A népsűrűség növekedése miatt kellett szabályokat hozni, hogy a városokat ne borítse el az ürülék. 1539-ben Párizsban kimondatott, hogy mindenki felelős a saját piszkáért, s kötelezővé tették a házi pöcegödröt. 1739-ben szintén Párizsban terelte először külön mellékhelyiségekbe a férfiakat és a nőket egy csapszék tulajdonosa.
[Részletek...]
[2001-11-14] Amerikai katonák lelőtték a Reuters hírügynökség operatőrét, aki éppen a Bagdad melletti Abu Garib börtönnél elkövetett aknatámadásról készített felvételeket. A vezérkari szóvivő szerint tévedés történt, a katonák a kamerát vállról indítható rakétának nézték.
A 43 éves Mazen Dana az iraki háború 17-ik újságíró áldozata volt. Izraeli katonák 2000 májusában és októberében megsebesítették, 2002. április 30-án pedig letartóztatták felvétel készítés közben. 2001. nov. 14-én Nemzetközi Sajtószabadság díjat kapott Washingtonban.


(háború)
[Részletek...]
[2001-10-04] Egy ukrán hadgyakorlat során „eltévedt” föld-levegő rakéta lelőtte a Siberian Airlines utasszállító gépét, amely Tel-Avivból Novoszibirszkbe ment. Az utasok közt öt izraeli mikrobiológus is meghalt, akik egy orosz tudományos laboratóriumba utaztak.
Két év alatt 25 híres mikrobiológus halt meg rejtélyes körülmények közt a világon. A fenti öt mellett másik öt repülőgép-szerencsétlenségekben (pl. a 63 éves amerikai Steven Mostow fertőző-betegség specialista saját kisrepülőgépének levált az egyik motorja), ötöt a lakásukba betörők öltek meg, egyet megkéseltek, négyet lelőttek. Pl. a 24 közt az egyetlen nőt, dr. Tanya Holzmayer San Francisco-i virológust egy soha meg nem rendelt pizzaszállító csöngetett ki otthonából és a lépcsőházban lesben álló volt kollégája lőtte le. Egy szakértő a laboratóriumának zsilipkamrájában halt meg szénmonoxidtól, egyet elgázoltak, egy harvardi professzor, Don Wiley pedig „leszédült” egy Missisipi fölötti hídról.
Ketten öngyilkosok lettek. Egyikük az angol David Kelly biológiai-fegyver szakértő, 2003. júl. 17-én, miután munkahelye, az angol hadügyminisztérium bedobta a köztudatba a nevét, mint aki a BBC forrása volt a kormány iraki fegyverdossziéjának ’feltupírozását’ leleplező tudósításokhoz.
- - - - - -
Assisi Szent Ferenc, az ökológia védőszentjének ünnepe.
- + -

...Áldott légy, Uram, s minden alkotásod,
Legfôképpen urunk-bátyánk, a Nap,
Aki a nappalt adja
és aki reánk deríti a te világosságod.
És szép ô és sugárzó, nagy ragyogással ékes:
A te képed, Fölséges.
Áldjon, Uram téged Hold nénénk
és minden csillaga az égnek;
Ôket az égen alkotta kezed fényesnek,

drágaszépnek!

Áldjon, Uram, tégedet Szél öcsénk,
Levegô, felhô, jó és rút idô,
kik által élteted minden te alkotásodat.
Áldjon, Uram, tégedet Víz hugunk,
oly nagyon hasznos ô,
oly drága, tiszta és alázatos.
Áldjon, Uram, Tűz bátyánk;
Vele gyújtasz világot éjszakán.
És szép ô és erôs, hatalmas és vidám.

Áldjon, Uram, téged Földanya nénénk,
Ki minket hord és enni ad.
És mindennemű gyümölcsöt terem,

füveket és színes virágokat.
Áldjon, Uram téged minden ember,
ki szerelmedért másnak megbocsát.

És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
Boldogok, kik tűrnek békességgel,
Mert tôled nyernek majd, Fölséges, koronát.
Áldjon, Uram, nôvérünk, a testi halál,

Aki elôl élô ember el nem futhat...
(Assisi Szt. Ferenc: Naphimnusz - részlet)
- - - - - -
Nagybörzsönyi Erdei Vasút napja (infó: 27-378025)
Marosvásárhelyi Kisvasút napja (infó: +40-744-528206)
- - - - - -
Nemzetközi madármegfigyelő napok (október első hétvégéje)

Infó: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, www.mme.hu 275-6247 info@mme.hu

[Részletek...]
[2001-09-15] Mátraházán, a ferences kápolna mellett elkészült Naphimnusz-parkot fr. Majnek Antal püspök és fr. Hegedűs Kolos tartományfőnök-helyettes áldotta meg.

Gyönyörű környezetben Fr. Soós Ányos faragott fa oszlopain Várkonyi Maréza kerámiaalkotásai jelenítik meg Szent Ferenc imádságának egy-egy gondolatát.
http://bocs.hu/albumok/mh_park/mh_park.html

[Részletek...]
[2001-02-19] Száj- és körömfájást fedeztek fel sertéseken Angliában. Korábban 1967-ben volt ilyen járvány, amit 5 hónap alatt 440 ezer állat elpusztításával fékeztek meg. A 2001-es járvány miatt 4 millió haszonállatot kellett elpusztítani, 30 milliárd font kárt okozott Angliának.
(járvány)
[Részletek...]
[2000-09-15] [idezet] Az olimpiai lángot Cathy Freeman, őslakos ausztrál futónő gyújtotta meg Sydneyben.

Cathy Freeman 1994-ben női 400 méteren meglepetés-győzelmet aratott a Brit Nemzetközösségi Játékokon, majd utána az ausztrál zászló helyett egy fekete-vörös, a közepén sárga körrel a napot szimbolizáló lobogóval, az aboriginik, az ausztrál őslakosok saját zászlójával futott tiszteletkört.
Az aussie-k (ejtsd: ózik) - azaz a bevándorlók - majdnem megkövezték ezért.
Ugyanis az 1770 után egyre érkező telepesek fokozatosan elvették az őslakosok földjeit, sőt irtották őket.


Tasmániában például ma már egyetlen őslakos sem él.
Az 1920-as, 30-as években a kormány hivatalos politikája az asszimiláció, a beolvasztás volt.
Az őslakosok gyermekeit ebben az időben teherautószám vadászták össze a bozótból. Elválasztották őket a szüleiktől, akiket soha többé nem láthattak, és táborokba zárva próbálták őket átnevelni.
(Egy ötvenezer éve fenntarthatóan működő civilizáció gyermekeit egy alig tízezer éve elfajult, mára teljesen pusztítóvá vált életformára.)
A 90-es évek elejéig Ausztráliában erről az intézményesített gyermekrablásról, az "ellopott nemzedékről" a fehérek mélyen hallgattak.
Akkor kezdődött egy mozgalom, melynek részéről Cathy Freeman is szót emelt.
1997-ben Athénban, 1999-ben Sevillában világbajnoki címet nyert, 2000-ben pedig - az ausztrál őslakosok közül először - olimpiai bajnok.

- + -
A görög városok egymás közti háborúikban az ünnepeken - hosszabb ünnepi periódusokban is - fegyverszünetet tartottak.


Fegyvertelennek kellett lennie négyévenként az Olümpia időszakának is. Az első olimpia, amelynél már ismerjük az egyik győztes nevét, i. e. 776-ban volt (maguk a játékok még régebbi időre nyúlnak vissza).
I. sz. 394-ig, közel ezerkétszáz éven át voltak olimpiák (293 ókori olimpia adatai maradtak ránk). A következő évben a keresztény Theodosius császár betiltotta, mint pogány szokást.
(Lám, a béke ünnepe és a vallásos intolerancia.)
(háború, tilt)
[Részletek...]
[2000-03-07] [sms] Claudia Cardinale színésznő (Volt egyszer egy vadnyugat,szül.1938) UNESCO jószolgálati követ lett.
[Részletek...]
[2000-02-19] Friedensreich Hundertwasser (Friedrich Stowasser) osztrák festő és grafikus, épülettervező halála (szül. 1928. dec. 15.). Erős színezésű, egyenes vagy spirális vonalvezetésű, dekoratív festészetével az osztrák ún. "Jugendstil" hagyományainak folytatója. Festett papírra, vászonra, fára, kőre. A bécsi "Hundertwasser-ház" egyúttal műveinek otthona. Az elidegenedett városban próbált természetközelit építeni.
(halál)
[Részletek...]
[2000-02-14] A Földtől 260 millió kilométerre az Eros kisbolygó körüli pályára állt a NEAR nevű amerikai űrszonda. Először lett ember alkotta szerkezet egy kisbolygó műholdja.
[Részletek...]
[2000-01-19] Hedy Lamarr amerikai színésznő születése Bécsben (+2000. jan. 19.). A negyvenes évek hollywoodi sztárja azzal vonult be a filmtörténetbe, hogy mint színésznő először volt meztelenül látható a filmvásznon. Hatszor volt férjnél és műszaki zseninek is bizonyult, 1941. jún. 10-én bejegyeztette a frekvencia-ugrás szabadalmát. Ez a ma is az ő nevén emlegetett eljárás az alapja a mai WiFi és Bluetooth technológiáknak. Igaz, ő nem internetre és mobiltelefonra gondolt, hanem (amerikai) hadihajók közötti lehallgathatatlan rádiókommunikációra és torpedóirányításra. Feltaláló-társa George Antheil volt, aki a Méanique balettben a tizenhat lyukszalagos zongorát szinkronizálta, s ugyanezen módszerrel oldotta meg a gyors rádiófrekvencia váltások koordinálását az adónál és vevőnél. Mivel a zongorán 88 billentyű van, a találmány megvalósításában is 88 frekvenciát használtak.

(halál, találmány)
[Részletek...]
[1999-12-28] A Gazetta dello Sport című olasz lap összeállítása alapján Puskás Ferenc lett az évszázad legjobb góllövője. Az Aranycsapat legendás csatára a válogatott mérkőzéseken 83 gólt szerzett.

[Részletek...]
[1999-12-01] [idezet] A Hortobágyi Nemzeti Park a "kulturális táj" kategóriában a Világörökség része lett. Az UNESCO Világörökség Bizottsága a marokkói Marrákesben egyhangúlag megszavazta.
[Részletek...]
[1999-10-12] Az ember-faj populációjának létszáma elérte az ötmilliárdot.
- + -
1993: India elnöke "kis család - boldog család" feliratú érmét bocsátott ki.

- + -
Népesedési világnap
Az ENSZ annak emlékére nyilvánította július 11-ét Népesedési Világnappá, hogy a Föld emberi népessége 1987-ben ezen a napon érte el az ötmilliárdot. Célja, hogy felhívja a világ - főként a harmadik világbeli országok - figyelmét a túlnépesedésre. A hatmilliárd eléréséhez már csak 12 év kellett (1999. okt. 12.).
Korábban az ENSZ 1974-et világnépesedési évnek nyilvánította.
- + -
Félő, hogy az emberi népesség robbanásszerű növekedését a környezeti korlátok, a járványok, a vízhiány és a termőföldek csökkenése fogják lelassítani (Malthus után: a népesedési kihívás 19 dimenziója - Worldwatch Institute).
- + -
A Vatikán is (először XXIII. János pápa , majd a II. Vatikáni zsinat, VI. Pál és az 1971-es Püspöki Szinódus) többször felhívta a figyelmet a gyors népességnövekedés súlyos problémájára.
(Ennek ellenére hivatalosan minden mesterséges fogamzásgátlást tilt a Vatikán. A gazdag országokban a katolikus házaspárok, sőt a papok nagy része is egyszerűen figyelmen kívül hagyja ezt a tiltást, de a szegény országokban nagyobb hatással van, és ott más vallások híveinek sincs szabadságuk semmibevenni a káros, téves törvényeskedéseket.)
- + -
"Kultúrátokban nincs jelentős erőfeszítés a globális népességszabályozás megvalósítására.
Soha nem is lesz, amíg egy olyan történetet adtok elő, mely szerint az istenek az emberért teremtették a világot, hogy úgy használja azt, ahogy neki tetszik.
Kultúra Anya megnövelt tápláléktermelést fog követelni mára, és mindig későbbre fogja ígérni a népességszabályozást.


Márpedig az élelemtermelés növelése a megnövekedett népesség táplálása érdekében a népesség további növekedését eredményezi." (Izmael)
- + -
A bocs.hu weboldal Interaktív/Szavazások menüpontjában több népesedéssel kapcsolatos kérdésben is lehet véleményt nyilvánítani.
(járvány, tilt, törvény)
[Részletek...]
[1999-04-15] A lett parlament eltörölte a halálbüntetést.

[Részletek...]
[1999-02-02] Karig Sára József Attila-díjas író, szerkesztő, műfordító halála (szül. 1914. jún. 13.). A Népek meséi és a Finn irodalom könyvtára sorozatok szerkesztője. Fordított bolgár, orosz, ukrán, lett, finn, afrikai és ausztrál irodalmi műveket.
(halál)
[Részletek...]
[1998-10-25] A bahamai Pallas tartályhajó lángba borult és megfeneklett Dánia és Németország partjainál.
[Részletek...]
[1998-08-02] Szántó Piroska Kossuth-díjas festő, grafikus halála (szül. 1913. dec. 7.). 1939-től a festészet és a grafika elemeit ötvöző képein a természet ábrázolásából indult ki. Fő művei könnyed rajzú szimbolikus jellegű kompozíciók, amelyeken a növények metamorfózisát jelenítette meg. A népművészettől inspirált Falusi corpus sorozatát a szakma szintén fő művei között tartotta számon. Számos könyvhöz készített illusztrációkat, a képzőművészet mellett prózaírással is foglalkozott. Vas István költő-műfordító felesége volt.
(halál)
[Részletek...]
[1998-05-20] A világ tíz legnagyobb aranybányája közé tartozó, 1997 óta 4400 m magasban, gleccser alatti külszini fejtésként, fagypont alatt működő kirgizisztáni Kumtor aranybányánál egy cianidot szállító teherautó egy hídról belezuhant a Barskoon-folyóba. A 20 tonnás szállítmányból 1800 kg nátrium-cianid ömlött a folyóba, a szennyeződés még a Közép-Ázsia egyik fő turista célpontjának számító Iszik-Kul tóba is bejutott.
Egy 1998. május 28-i újsághír szerint a ciánszennyezés következtében több mint ezer embert kellett orvosi ellátásban részesíteni, 93 főt kórházba kellett szállítani. Két ember meghalt, nyolc fő súlyos állapotba került. Egy nemzetközi vizsgálóbizottság ugyanakkor nem tudott halálesetről, miközben az orosz védelmi minisztérium jelentése egy halálos esetről számolt be. 1998. június 9-én 4800 embert ideiglenesen áttelepítettek. Július elején egy független szakértő csoportot hívott meg a kirgiz parlament az eset kivizsgálására, de a bányavállalat nem engedte be őket a területre. A baleset utáni időszakban kirgiz tudósok statisztikai elemzése szerint a környéken megnőtt a lakosság halálozási aránya. A kirgiz környezetvédelmi miniszter szerint a ciánszennyezés által okozott közvetlen környezeti kár elérte a kilenc millió dollárt.
A bánya Világbank és Európai Fejlesztési Bank kölcsönből épült és tíz év adómentességet kapott a kirgíz kormánytól. Az évi több tízezer tonna nátrium-cianidot használó bánya a hulladékot egy gleccser tetején tárolja, miközben a gleccserek gyorsulóan olvadnak.
A vegyesvállalatként működő kirgiz bányacég és a Cameco a térség lakóinak (többek között a turizmusból származó bevételkiesés ellentételezésére) fizetendő több millió dollár kártérítésről kötött megállapodást a kirgiz kormánnyal. Ugyanakkor a kártérítés elosztása körül visszaélésekre derült fény, s 1999 májusában fellázadt a helyi lakosság. A 2005 márciusi kirgiz forradalom után kiderült, hogy a Cameco által kártérítésre fizetett pénz magas beosztású állami vezetők zsebébe kerül.
2000. január 20-án újabb baleset történt, amikor egy vegyianyagokkal megrakott teherautó zuhant le egy hídról, s 1,5 tonna ammónium-nitrát jutott a folyóba.
(Kumtor - the Poisoned Gold - Jozsef Feiler, in: Heavy Footprint: The World Bank Group and the Environment in Europe and Central Asia: http://www.bankwatch.org/downloads/heavyfp/ch4.pdf

[Részletek...]
[1997-10-07] A Vatikán létrehozta a Kárpátaljai Római Katolikus Kormányzóságot. 1995. dec. 9-én segédpüspöke, 1997. okt. 7-én pedig vezetője lett Majnek Antal ferences. 2002. márc. 27-én a kormányzóság Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyévé vált, Majnek Antal pedig megyéspüspökké.
A II. világháború után a Kárpátaljai Egyházmegye 55 plébániája Romániába, 40 a Szovjetúnióba, 13 Csehszlovákiába, 27 Magyarországra került. A kárpátaljai rész papjaiból 19-en Szibériába, a Gulágra kerültek, a többi 48-ból 8 élte meg 1989-et.



(háború)
[Részletek...]
[1997-09-17] További 2 év börtönre ítélték Leyla Zana törökországi kurd parlamenti képviselőnőt (szül. 1961), aki ekkor már ötödik éve volt bebörtönözve, mert egy börtönből írt levelét „rasszista gyűlöletkeltésnek” találták.




Férje, Mehdi Zana a legnagyobb kurd város, Diyarbakir polgármestere volt, amikor az 1980-as katonai puccs után 42 évre bebörtönözték. Két gyermekükkel városról városra költözött, ahol férje éppen raboskodott. Mivel falusi lányként nem járhatott iskolába, felnőtt fejjel végezte el az általános iskolát, leérettségizett és újságíró lett. 1991-ben első kurd nőként került demokratikus választással a török parlamentbe, majd 1994-ben ismét. Miután három társával együtt nem volt hajlandó törökül letenni a képviselői esküt, hanem kurd nyelven mondta el, a parlament felfüggesztette mentelmi jogukat és 15 év börtönre ítélték őket hazaárulás címén.

1995-ben megkapta az Európai Parlament Szaharov-díját, 1998-ban az USA Kongresszus 150 tagja Nobel-békedíjra jelölte. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2001-ben megtámadta a Zanáékat elítélő bírósági döntést. 2004-ben még mindig börtönben van.

[Részletek...]
[1997-09-02] Viktor Frankl osztrák ideggyógyász, pszichoterapeuta halála (szül. 1905. márc. 26.). A logoterápia atyja, Freud és Jung mellett a pszichoterápia harmadik bécsi iskolája megteremtője. A II. világháború alatt három évet töltött Auschwitzban, Terezinben és más koncentrációs táborokban. A lágerekben átélt élményei hatására írta meg a nevét világszerte ismertté tevő "... mégis mondj Igent az Életre!" című könyvét, amit több mint húsz nyelvre fordítottak le. A 60-as évektől több amerikai egyetem vendégprofesszora volt és a világ különböző országaiban 29 egyetemen avatták díszdoktorrá. 32 könyvet írt, amelyeket 26 nyelvre fordítottak le.


(háború, halál)
[Részletek...]
[1997-08-31] Lady Di (Diana Francis Spencer) walesi hercegnő halála (szül. 1961. júl. 1.). Vilmos (William) és Henrik (Harry) angol királyi hercegek édesanyja. Károly herceggel 1981. július 29-én a londoni Szent Pál Székesegyházban esküdtek meg. Magánéletének kisiklása ellenére Lady Di az egész világon nagy népszerűségnek örvendett. A válást 15 évi házasság után, 1996. augusztus 28-án mondták ki. A szenzációkra éhes sajtó fáradhatatlanul követte mozgását és főként utazásait új barátjával, Dodi al-Fajeddel, aki a hercegnő mellett szintén azonnal életét vesztette a paparazzikkal folytatott tragikus végű autós versenyfutásban.
(Az aknabetiltás kampány egyik fontos támogatója volt.)
(halál, tilt)
[Részletek...]
[1997-06-25] Jacques-Yves Cousteau francia oceanográfus halála (szül. 1910. jún. 11.). Calypso nevű hajóján 1952-től számos tudományos expedíciót vezetett a világtengereken, s az általa kifejlesztett víz alatti filmezési eljárással a kutatás mellett filmeket is forgatott. Az 1960-as évektől figyelme egyre inkább a környezetvédelem felé fordult, már akkor felemelte a szavát a tengerek tisztaságáért, amikor az ökológia még a gyermekkorát élte. Legnagyobb érdeme a tudományos életben oly gyakran lenézett népszerűsítő tevékenység volt: minden ismeretét azonnal közkinccsé tette.
(halál)
[Részletek...]
[1996-12-28] Természetvédelmi terület lett a Gellért-hegy Duna felőli része, hogy megóvják a barlangok felszíni területét és a növénytársulásokat.
[Részletek...]
[1996-07-08] [idezet] A Világbíróság Akció (World Court Project, WCP) sikere: a Hágai Nemzetközi Bíróság lényegében betiltotta (a vegyi és biológiai fegyverek után) az atomfegyvereket.

"Az atomfegyverekkel való fenyegetés vagy azok használata ellentétes a fegyveres konfliktusok esetén alkalmazható nemzetközi törvényekkel".
Az atomfegyverek betiltásának követelése szinte egyidős a létrehozásukkal.
Már 1950-ben a szocialista blokk Béke Világtanácsa (World Peace Council) félmilliárd aláírásra hivatkozott. De amikor a Szovjetúnió is atomhatalom lett, ez érdekes módon feledésbe merült.
Japán békeszervezetek 1955-ben 32 millió aláírást gyűjtöttek.
A svéd népszavazásokon 1957 júniusban még csak 36 % ellenezte, hogy Svédországnak atomfegyvere legyen (40 % támogatta), 1969 őszén már 69 % ellenezte (és csak 17 % támogatta).
Az orvosok (ld. márc. 29.), az END (ld. ápr. 28.), a jogászok (ld. ápr. 9.) szerveződése vezettek a Világbíróság Akcióhoz, melynek partnere a magyar nyelvterületen a Bocs Alapítvány volt.
(aláírás, tilt, törvény)
[Részletek...]
[1995-12-14] Az 1992-ben kezdődött, több mint kétszázezer ember életét követelő boszniai háború végét jelentő daytoni békemegállapodást, amelyet 1995. november 21-én kötöttek, hivatalosan aláírták Párizsban.




A háború talán legfőbb gyökere az ún. demográfiai megszállás volt: 1961-ben Bosznia-Hercegovina lakosságának még csak 26 %-a volt muzulmán, 1991-ben már 44 %-a.
- + -
„Miért van az, hogy korunkban a muzulmánok sokkal gyakrabban keverednek erőszakos konfliktusba más muzulmánokkal ill. nem-muzulmánokkal, mint más civilizációk népei? … A legfontosabb tényező a muzulmán társadalmak demográfiai robbanása. A 15-30 év közti férfilakosság megnövekedett aránya természetes forrása lett az iszlámon belüli és kívüli instabilitásnak és erőszaknak. Bármilyen más erők is működnek még, ez a tényező önmagában is elegendő magyarázat a muzulmán erőszakhullámhoz.” (Huntington)

(háború)
[Részletek...]
[1995-12-09] A Vatikán létrehozta a Kárpátaljai Római Katolikus Kormányzóságot. 1995. dec. 9-én segédpüspöke, 1997. okt. 7-én pedig vezetője lett Majnek Antal ferences. 2002. márc. 27-én a kormányzóság Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyévé vált, Majnek Antal pedig megyéspüspökké.
A II. világháború után a Kárpátaljai Egyházmegye 55 plébániája Romániába, 40 a Szovjetúnióba, 13 Csehszlovákiába, 27 Magyarországra került. A kárpátaljai rész papjaiból 19-en Szibériába, a Gulágra kerültek, a többi 48-ból 8 élte meg 1989-et.



(háború)
[Részletek...]
[1995-11-10] Ken Saro-Wiwa írót (szül. 1941), a nemzetközi tiltakozás ellenére (a brit külügyminiszter állami gyilkosságnak nevezte) nyolc társával együtt kivégezték.
A nigériai félmilliós ogoni kisebbség életterét tönkretevő állami (30 % Shell) olajkitermelés környezetrombolása ellen küzdött. 1994: Alternatív Nobel-díj rendkívüli bátorságáért az erőszakmentes küzdelemben, 1994: Fonlon-Nichols Díj 27 könyvéért, 1995: Goldman Környezetvédelmi Díj afrikai kitüntetettje.
(Nobel-díj, tilt)
[Részletek...]
[1995-03-08] Elindult az Oroszországi Katonaanyák Bizottsága (CSMR) békemenete és a hadvezetés minden tiltása ellenére a hó végére Csecsenföldre ért. 1989-ben 300 anya fogott össze, hamarosan 50 regionális csoportjuk lett, 7000 szökevénynek és katonaság-megtagadónak segítettek, 180 ezer halasztást értek el egyetemi tanulmányok érdekében. Küzdenek a hadkötelezettség megszüntetéséért. IPB Béke-díj 1995, Béke Nobel-díj jelölés 1996, Alternatív Nobel-díj 2000.
(Nobel-díj, tilt)
[Részletek...]
[1994-02-23] Csilla Freifrau von Boeselager (Fényes Csilla) magyar származású német bárónő születése (+1994. febr. 23.). A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója. Az 1988-ban Németországban megalakult Ungarischer Malteser Caritasdienst 1989. februárban Budapesten egyesületté alakult. Körülbelül 70-80 millió márka értékű segélyt juttatott el a kelet-európai kórházakba és szociális otthonokba.
(halál)
[Részletek...]
[1994-01-15] Cziffra György zongoraművész halála (szül. 1921. nov. 5.). Virtuóz játékával már ötéves korában feltűnt. 1933-tól hangversenyezett. 1945 után tanulmányait nem folytathatta, bárokban, kocsmákban zongorázott. 1950-ben disszidálási kísérlete miatt elfogták, kezeit szétverték, ezután csak csuklószorítóval tudott játszani. 1953-ig börtönben volt, utána engedélyezték fellépéseit, belföldön, külföldön egyaránt nagy sikerei voltak. 1956 október elején Budapesten Liszt Ferenc Rákóczi-indulóját közel 10-szer játszotta ráadásként, míg végül a rendőrség ürítette ki a hangversenytermet. 1956-ban elhagyta az országot, Franciaországban telepedett le, ünnepelt zongoraművész lett. Főleg a virtuóz-jellegű romantikus zongorairodalom - Chopin, Grieg, Liszt, Schumann - mestere volt. 1968-ban megalapította a Chaise-Dieu városában azóta is rendszeresen megrendezett zenei fesztivált. Az általa létrehozott, Senlis-ben működő Cziffra Alapítvány elsősorban tehetséges ifjú zongoristákat pártol. A francia Becsületrend mellé megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Tiszti keresztjét is.

(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1993-12-29] [idezet] letbelépett az 1992-es Rio-i ENSZ konferencia biodiverzitás egyezménye.
A biodiverzitás védelmének világnapja (volt 2000-ig, amikor az ENSZ közgyűlés áthelyezte május 22-re).
A biodiverzitás, az élővilág sokfélesége gyorsan csökken: becslések szerint naponta kb. 140 állat- és növényfaj pusztul ki.
Pedig a biológiai sokféleség teszi lehetővé a természetes kiválogatódás útján a megváltozott környezethez való alkalmazkodást, az evolúciót, ami egyben az élő rendszerek viszonylagos stabilitását is eredményezi.
A mezőgazdaság feltalálása óta, kb. tízezer éven át az emberiség létszáma kb. másfélezer évenként duplázódott meg.
1650-től 1850-ig a duplázódáshoz már csak 200 év kellett (félmilliárdról 1 milliárdra), és ez a fajok kihalásának sebességét megtízszerezte.
A következő duplázódás már 80 év alatt bekövetkezett (1930-ban 2 milliárd), azután már csak 45 év kellett hozzá (1975-ben 4 milliárd), és ez a fajok kihalásának sebességét újra megtízszerezte. (vö. júl. 11. és okt. 20.)
- + -
"Valahányszor egy Elvevő pár arról beszél, milyen csodálatos lenne egy nagy család, újra és újra a Jó és Rossz Tudásának Fája alatti jelenetet játsszák el:
- Természetesen jogunkban áll úgy felosztani az életet ezen a bolygón, ahogy az nekünk tetszik.
- Miért állnánk meg... lehet akárhány gyermekünk, legfeljebb beszántunk további néhány száz hektár esőerdőt ... és kit érdekel, ha ennek következtében még egy tucat faj eltűnik?"
(Daniel Quinn: Izmael)
(egyezmény, konferencia)
[Részletek...]
[1993-12-28] A sztálini önkényt megszenvedett kalmük nép kitelepítésének ötvenedik évfordulóján Borisz Jelcin orosz elnök a Volga mellett élt nép rehabilitálására vonatkozó rendeletet hozott.
[Részletek...]
[1993-09-07] Az egy héttel korábban a labdarúgó válogatott edzésén rosszul lett és kórházba szállított Zsiborás Gábor kapus halála 36 éves korában (szül. 1957. nov. 12.). 361 NB1-es és 4 válogatott mérkőzésen védett.
(Egy svájci sportorvos könyvének címe: Az élsport egyenes út a rokkantsághoz.)


(halál)
[Részletek...]
[1993-08-14] A Vatikán létrehozta a Kárpátaljai Római Katolikus Kormányzóságot. 1995. dec. 9-én segédpüspöke, 1997. okt. 7-én pedig vezetője lett Majnek Antal ferences. 2002. márc. 27-én a kormányzóság Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyévé vált, Majnek Antal pedig megyéspüspökké.
A II. világháború után a Kárpátaljai Egyházmegye 55 plébániája Romániába, 40 a Szovjetúnióba, 13 Csehszlovákiába, 27 Magyarországra került. A kárpátaljai rész papjaiból 19-en Szibériába, a Gulágra kerültek, a többi 48-ból 8 élte meg 1989-et.



(háború)
[Részletek...]
[1993-05-26] Joseph Jr. Pulitzer amerikai sajtómágnás, műgyűjtő halála (szül. 1913. máj. 13.). A magyar Pulitzer József (aki nagy lapkiadó vállalatokat hozott létre, s megalapította a Pulitzer-díjat) unokája. Apja 1955-es halálakor lett a médiabirodalom (három lap, hét televízió és három rádió) elnöke. Lapjai elsőként ítélték el a vietnami háborút, és közöltek részleteket a CIA szerepével foglalkozó titkos Pentagon-iratokból.

(háború, halál, megalapít)
[Részletek...]
[1993-01-26] A Cseh Köztársaság első elnökévé választotta meg a parlament képviselőháza Václav Havel volt csehszlovák szövetségi államfőt.
A Kerti ünnepély (1963) c. darabját Magyarországon is bemutatták, a Leirat (1965) világszerte ismert drámaíróvá tette. A Tvár folyóirat szerkesztője, a '68-as prágai tavasz idején a Független Írók Klubjának elnöke. Utána csak szamizdatban és külföldön jelenhettek meg művei és nem játszották a szocialista színházak. 1975-ben nyílt levelet írt a cseh párt- és államfőhöz. 1977. jan. 6-án letartóztatták a Charta '77 fő szervezőivel együtt, 1979 októberében négy és fél évre ítélték. A magyar ellenzék mindkét esetben tiltakozó nyílt leveleket írt. A rendszerváltozással, 1989. dec. 29-én lett a Csehszlovák Szocialista Köztársaság államfője. Élharcosa volt a régióban legszigorúbb átvilágítási törvénynek. A kárpótlási törvénnyel ő is jelentős családi vagyont kapott vissza.
(Elnöksége legsúlyosabb mulasztásának nevezte, hogy nem emelte fel szavát időben a temelini atomerőmű építése ellen.)
(tilt, törvény)
[Részletek...]
[1993-01-13] [idezet] Az arizonai Bioszféra2 kísérletben, ahol egy kupolarendszer alatt megpróbáltak egy önfenntartó természeti rendszert működtetni két évig, már bő egy év után nagy mennyiségű oxigént kellett kívülről bevinni, mert az emberek állapota a fogyó oxigén miatt egyre romlott.
(A természet „szolgáltatásai” pótolhatatlanok, de sajnos tönkretehetők. A filozófus erre figyelmezteti a dúvadakat: ne vedd el azt, amit adni nem tudsz.
Nagy Sándornak sokan kívántak szerencsét, a filozófus Diogenészt kivéve, aki otthon maradt Kraneionban. Elment tehát hozzá a király, s megkérdezte, mit kíván, mire a hordóban élő filozófus csak annyit kért: „Állj egy kicsit odébb, ne fogd el előlem a napot!”. Ez akkora hatással volt az uralkodóra, hogy később ezt mondta: „Ha nem volnék Alexandrosz, Diogenész szeretnék lenni.")

[Részletek...]
[1992-05-06] Marlene Dietrich (Maria Magdalena von Losch) német-amerikai filmszínésznő, sanzonénekesnő születése (+1992. máj. 6.). Az 1930-as évek végén amerikai állampolgár lett. Leghíresebb filmjei: Kék angyal, Sanghaj Expressz, Szőke Vénusz, Ítélet Nürnbergben. Megkapta a francia Becsületrendet. Születésének 100. évfordulóján szülővárosa, Berlin hivatalosan bocsánatot kért azért, hogy a II. világháború idején árulónak tekintették. 2002-ben posztumusz díszpolgári címmel tüntették ki.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1992-04-06] Isaac Asimov orosz származású amerikai író, természettudós születése (+1992. ápr. 6.). A tudományos-fantasztikus irodalomban is mély társadalmi, történelmi, filozófiai kérdésekkel foglalkozott, emellett még rendkívül változatos témakörökben publikált, Shakespeare-től a biokémiáig, könyveinek száma jóval meghaladta a kétszázat.
"Az erőszak a gyengék utolsó menedéke." (A hét kötetes Alapítvány sorozat egyik mottója)
(halál)
[Részletek...]
[1991-01-25] Az 1902 óta létező Gilette borotvacéget 1975-től 16 év alatt világelsővé fejlesztő Colman Mockler vezérigazgató szívrohamban meghalt irodájában, miután kézhez kapta a Forbes magazin címlaptervét, melynek karikatúrája abszolút győztesként őt ábrázolta egy hegy tetején, óriás borotvát tartva diadalittasan a feje fölött, míg a piaci versenyben legyőzöttek a lábánál hevernek. A nyilvánosságtól irtózó Mockler nem engedte fényképét a címlapra tenni, ezért készült a karikatúra.
[Részletek...]
[1990-12-14] Hegyi Bélát, a Vigília főszerkesztőjét azonnali hatállyal kirúgta Lékai László esztergomi érsek. Hegyi Béla 16 éve dolgozott a szerkesztőségben, 1980-tól, Rónay György halála után, az ő kifejezett utódlási kívánságára lett főszerkesztő.
(A rendszerváltás után a kormány Rahabilitációs Bizottsága 1990. dec. 14-én erkölcsi elégtételt és egyszeri anyagi segélyt adott neki, de ez az egyházon belüli viszonyokra nem vonatkozott.)
[Részletek...]
[1990-11-06] Magyarország teljes jogú tagja lett az Európa Tanácsnak (24. tagként).
[Részletek...]
[1990-06-29] [idezet] ICOM (Nemzetközi Katonaság-megtagadó Találkozó) Bécs mellett egy tanyán. Először vett részt magyar katonaság-megtagadó (Simonyi Gyula).
- + -

Szent-Györgyi Albert a sorozásról és katonai kiképzésről:

"... És ha felnő, nemes tettekre készen,
szervezett mészárlásra taníttatom,
legszebb éveit erkölcsi iszapba fojtva.

Uram, mentsd meg gyermekeinket.
Mentsd meg értelmüket, hogy

romlottságunk ne rontsa meg őket..."
(Psalmus Humanus)
[Részletek...]
[1990-02-25] Tőkés László lett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tiszteletbeli elnöke.
[Részletek...]
[1990-02-11] [sms] Kiszabadult 27 évi fogságából Nelson Mandela, s hamarosan Béke Nobel-díjas dél-afrikai elnök lett.
(Nobel-díj)
[Részletek...]
[1990-02-09] Karády (Kanczler) Katalin születése (+1990. febr. 9.). Szegény budapesti család hetedik gyermeke, apja gyakran verte őket. Öt évig Svájcban járt iskolába. 17 évesen házasságba menekült, 19 évesen elvált. 1939-től filmezett, a közönség tódult a mozikba, a zeneszerzők versenyeztek mély hangjáért, a nők utánozták, igazi amerikai típusú sztár lett. Merőben új, modern nőt testesített meg. Játékát a vonzó erotika miatt sokan ítélték botrányosnak: a klérus és számos szervezet tiltakozott.
A politikában a szélsőjobboldal gyűlölte, a baloldalnak túl polgári és sztáros volt. 1944-ben, a német megszállás idején a Gestapo letartóztatta, három hónapig tartották fogva, valószínűleg Újszászy Istvánról, a hírszerzés főnökéről és ifj. Horthy Miklósról faggatták. A háború után a hivatalos művészeti irányítás nem támogatta, 1951. február 9-én elhagyta az országot, Brazíliában, majd Amerikában élt visszavonultan. Sose látogatott haza.
(háború, halál, tilt)
[Részletek...]
[1989-12-29] A Cseh Köztársaság első elnökévé választotta meg a parlament képviselőháza Václav Havel volt csehszlovák szövetségi államfőt.
A Kerti ünnepély (1963) c. darabját Magyarországon is bemutatták, a Leirat (1965) világszerte ismert drámaíróvá tette. A Tvár folyóirat szerkesztője, a '68-as prágai tavasz idején a Független Írók Klubjának elnöke. Utána csak szamizdatban és külföldön jelenhettek meg művei és nem játszották a szocialista színházak. 1975-ben nyílt levelet írt a cseh párt- és államfőhöz. 1977. jan. 6-án letartóztatták a Charta '77 fő szervezőivel együtt, 1979 októberében négy és fél évre ítélték. A magyar ellenzék mindkét esetben tiltakozó nyílt leveleket írt. A rendszerváltozással, 1989. dec. 29-én lett a Csehszlovák Szocialista Köztársaság államfője. Élharcosa volt a régióban legszigorúbb átvilágítási törvénynek. A kárpótlási törvénnyel ő is jelentős családi vagyont kapott vissza.
(Elnöksége legsúlyosabb mulasztásának nevezte, hogy nem emelte fel szavát időben a temelini atomerőmű építése ellen.)
(tilt, törvény)
[Részletek...]
[1989-12-16] A temesvári templom körül több száz ember élőláncot alkotva próbálta megakadályozni Tőkés László református lelkész kilakoltatását. Amikor a Securitate emberei erőszakkal elhurcolták Tőkést, tüntetők ezrei lepték el a város utcáit. A tüntetések később átterjedtek Bukarestre és az ország többi vidékére is, a megmozdulásokból felkelés lett, mely december 22-én megbuktatta a Ceausescu-diktatúrát.
(tüntetés)
[Részletek...]
[1989-11-26] Svájci népszavazáson 35 % a hadsereg megszüntetése mellett.
[Részletek...]
[1989-02-27] Konrad Lorenz Nobel-díjas (1973) osztrák etológus, környezetvédő születése (+1989. febr. 27.). A korszerű magatartáskutatás egyik fő iskolájának alapítója. Ő volt az impriting (bevésődés) jelenségének felfedezője, bizonyította a viselkedésformák öröklött jellegét.
Fő művei magyarul is megjelentek, többek közt A civilizált emberiség nyolc halálos bűne, a Mentsétek meg a reményt! és Ember voltunk hanyatlása.
- + -
Az emberiség nyolc halálos bűne:


1. A Föld túlnépesedik, a szociális kapcsolatok túlkínálata védekezést, agressziót vált ki.
2. A természetes életteret, megélhetésünk alapját elpusztítjuk, elveszítjük a teremtés szépségét.
3. Vakság az értékekre, a szüntelen versenyben nincs idő őszinte emberi elmélkedésre.
4. Érzelmi sivárság az elpuhulás, a technológia és a pszichogyógyszerészet következtében.
5. Genetikai problémák, a szociális viselkedést fejlesztő szelekciós nyomás zavara.
6. Szülő-gyermek kapcsolat hiánya, generációs meg-nem-értés, a tradíciók rombolása.
7. Tömeg-tudatformálás, dogmatizmus, nézet-uniformizálás, manipulálás a reklám által.
8. Atomfegyverkezés. A világvége-veszély csökkenti a jövő iránti felelősségérzetet.
(Konrad Lorenz, 1972)
- + -
"A természetes életteret elpusztítjuk, mely által nemcsak azt a külső környezetet romboljuk le, amelyben élünk, hanem az ember önmagát is megfosztja a felette álló teremtés szépségének és nagyságának a tiszteltétől.”
(halál, megjelent, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1989-02-27] Konrad Lorenz osztrák etológus, ökológus halála (szül. 1903. nov. 7.). A korszerű magatartáskutatás egyik fő iskolájának alapítója, az impriting (bevésődés) jelenségének felfedezője. 1973-ban kapott orvosi Nobel-díjat "az egyéni és társas magatartási sémák szerveződésére és előidézéseire vonatkozó felfedezéseiért".
Fő művei magyarul is megjelentek, többek közt A civilizált emberiség nyolc halálos bűne, a Mentsétek meg a reményt! és Ember voltunk hanyatlása.
- + -
Az emberiség nyolc halálos bűne:
1. A Föld túlnépesedik, a szociális kapcsolatok túlkínálata védekezést, agressziót vált ki.
2. A természetes életteret, megélhetésünk alapját elpusztítjuk, elveszítjük a teremtés szépségét.
3. Vakság az értékekre, a szüntelen versenyben nincs idő őszinte emberi elmélkedésre.
4. Érzelmi sivárság az elpuhulás, a technológia és a pszichogyógyszerészet következtében.
5. Genetikai problémák, a szociális viselkedést fejlesztő szelekciós nyomás zavara.
6. Szülő-gyermek kapcsolat hiánya, generációs meg-nem-értés, a tradíciók rombolása.
7. Tömeg-tudatformálás, dogmatizmus, nézet-uniformizálás, manipulálás a reklám által.
8. Atomfegyverkezés. A világvége-veszély csökkenti a jövő iránti felelősségérzetet.
(Konrad Lorenz, 1972)
(halál, megjelent, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1989-01-29] A Phobos nevű szovjet automatikus bolygóközi állomás a Mars mesterséges holdja lett: a nemzetközi együttműködés keretében felbocsátott űrjármű pályájára állt a Vörös Bolygó körül.
[Részletek...]
[1989-01-16] [sms] Próbaidőre szabadlábra helyezték Prágában Václav Havel drámaírót,Charta'77 vezetőt.Államelnök lett.
[Részletek...]
[1988-11-13] Doráti Antal karmester halála (szül. 1906. ápr. 9.). A budapesti Zeneakadémián Bartók, Kodály és Weiner Leó tanítványa volt. Az Operaházban 1924-ben vezényelt először. 1928-ban a Drezdai Opera segédkarmestere, majd a Münsteri Opera főzeneigazgatója lett. 1933 és 1941 között a Monte Carló-i Orosz Balettel turnézott. 1941-45 közt az újonnan alakult American Ballet Theater zeneigazgatója, majd a dallasi, a minneapolisi zenekarok vezetője. 1962-66 között a BBC Simphony Orchestra dirigense, ezután a stockholmi filharmonikusok, a Royal Philharmonic Orchestra, Amerikában a washingtoni, majd a detroiti szimfonikus zenekarok élén működött. Zeneszerzőként is jelentős, főleg gordonkaversenyeket komponált.
(halál)
[Részletek...]
[1988-07-03] [idezet] A Perzsa-öböl fölött az amerikai haditengerészet Vincennes nevű romboló cirkálója véletlenül lelőtte az Iran Air iráni légitársaság Airbus A-300 típusú utasszállító repülőgépét. Mind a 290 utas meghalt.
(I. George Bush, aki éppen nyakig volt a választási kampányban, újságírói kérdésre így kommentálta az eseményt: "Soha nem fogok mentegetőzni az Egyesült Államok nevében. Nem érdekelnek a tények."
Összehasonlításként: Líbiát sok évre kizárták a nemzetközi életből és óriási kártérítést kellett fizetnie egy hasonló eset miatt.)


[Részletek...]
[1988-03-13] Megnyitották Japánban a világ leghosszabb víz alatti alagútját. A 24 éven át épített, 54 km hosszú Szeikan a Honshu-szigetet köti össze Hokkaidóval, helyenként 240 méterrel a Tsugaru-szoros alatt szeli át a tengert. A vasúti közlekedés mellett másik két alagút kiegészítő feladatokat lát el.
[Részletek...]
[1987-12-18] Marguerite Yourcenar (Crayencour) belga írónő, akadémikus születése (+1987. dec. 18.). 1949-ben élettársával, Grace Frickkel, végleg Amerikában telepedett le. Híres történelmi regényei: Hadrianus emlékezései (1951), Opus nigrum (1968). Femina-díjat és számos más irodalmi díjat kapott, beválasztották a Belga Királyi Akadémia tagjai sorába, ő az első nő, aki a Francia Akadémia "halhatatlanjai" közé is bekerült 1980-ban. Életművének összegzése A világ útvesztője című életrajzi trilógiája. Számos műve magyarul is megjelent.
(halál, megjelent)
[Részletek...]
[1987-11-26] Rockenbauer Pál újságíró, filmes, hegymászó, világjáró születése (+1987. nov. 26., önként, Katalinpusztán). Levante vizén címmel ő rendezte az első magyar expedíciós filmsorozatot. A Televízió volt a munkahelye egész életében, első magyarként bejárta mind a hat kontinenst, forgatott Hawaii, a Pamír és a Kilimandzsáró csúcsain, s az Antarktiszon. 1979-ben Másfélmillió lépés Magyarországon címmel országismertető sorozatot készített, hét évvel később Még egymillió lépés címmel újra végigjárta az országos kék túrát. Eközben halt meg, miután megmutatta kollégáinak Zengővárkony mellett a helyet, ahová eltemetését kérte.
(halál)
[Részletek...]
[1987-07-11] [idezet] Az ember-faj populációjának létszáma elérte az ötmilliárdot.
- + -
1993: India elnöke "kis család - boldog család" feliratú érmét bocsátott ki.

- + -
Népesedési világnap
Az ENSZ annak emlékére nyilvánította július 11-ét Népesedési Világnappá, hogy a Föld emberi népessége 1987-ben ezen a napon érte el az ötmilliárdot. Célja, hogy felhívja a világ - főként a harmadik világbeli országok - figyelmét a túlnépesedésre. A hatmilliárd eléréséhez már csak 12 év kellett (1999. okt. 12.).
Korábban az ENSZ 1974-et világnépesedési évnek nyilvánította.
- + -
Félő, hogy az emberi népesség robbanásszerű növekedését a környezeti korlátok, a járványok, a vízhiány és a termőföldek csökkenése fogják lelassítani (Malthus után: a népesedési kihívás 19 dimenziója - Worldwatch Institute).
- + -
A Vatikán is (először XXIII. János pápa , majd a II. Vatikáni zsinat, VI. Pál és az 1971-es Püspöki Szinódus) többször felhívta a figyelmet a gyors népességnövekedés súlyos problémájára.
(Ennek ellenére hivatalosan minden mesterséges fogamzásgátlást tilt a Vatikán. A gazdag országokban a katolikus házaspárok, sőt a papok nagy része is egyszerűen figyelmen kívül hagyja ezt a tiltást, de a szegény országokban nagyobb hatással van, és ott más vallások híveinek sincs szabadságuk semmibevenni a káros, téves törvényeskedéseket.)
- + -
"Kultúrátokban nincs jelentős erőfeszítés a globális népességszabályozás megvalósítására.
Soha nem is lesz, amíg egy olyan történetet adtok elő, mely szerint az istenek az emberért teremtették a világot, hogy úgy használja azt, ahogy neki tetszik.
Kultúra Anya megnövelt tápláléktermelést fog követelni mára, és mindig későbbre fogja ígérni a népességszabályozást.


Márpedig az élelemtermelés növelése a megnövekedett népesség táplálása érdekében a népesség további növekedését eredményezi." (Izmael)
- + -
A bocs.hu weboldal Interaktív/Szavazások menüpontjában több népesedéssel kapcsolatos kérdésben is lehet véleményt nyilvánítani.
(járvány, tilt, törvény)
[Részletek...]
[1987-02-10] A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyesületté alakult.
[Részletek...]
[1986-10-22] Szent-Györgyi Albert orvos, biokémikus, akadémikus születése (+1986. okt. 22.). Elsőként izolált paprikából C-vitamint. 1937. okt. 28-án orvosi Nobel-díjat kapott a C-vitamin fölfedezéséért.
- + -

Századunkban a közlési sebesség 10 a 7-en (tízmilliószorosra) nőtt, az adatkezelés 10 6, az energiaforrásaink 10 3, fegyvereink ereje 10 6, a népességnövekedés 10 a 3-on (ezerszeresre) gyorsult...
Nem ehhez készült az ember. Hogy fennmarad-e, attól függ, gyorsabban tud-e alkalmazkodni, mintsem alantas erők elpusztítanák.
Pillanatnyi helyzete előnytelen. Arra kényszerültünk, hogy ősemberi aggyal nézzünk szembe ezzel a helyzettel...
Az ősembernek meg kellett ragadnia minden közvetlenül előnyös helyzetet; a hosszú távú kérdések hiányoztak.

A világ azóta megváltozott, de mi még mindig apró, közvetlen előnyökért áruljuk távolabbi létérdekeinket.
Katonai, ipari komplexumaink, melyek veszélyeztetik az emberiség jövőjét, jórészt annak köszönhetik szilárdságukat, hogy nagyon sok ember mindennapi kenyere függ ezektől.

(Szent-Györgyi Albert: Az őrült majom)
(halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1986-09-07] Szentiványi Jenő író halála (szül. 1909. júl. 18.). A modern magyar sci-fi egyik úttörője. Világjárt ember volt, már 16 évesen Jamaicában és a Fülöp-szigeteken kalandozott, Borneóban is járt. Kalandregényeivel óriási sikert aratott. Leghíresebb könyve a Kőbaltás ember, amelyben három egymás mellett élő ősembertípust elevenít meg. A regény 1937-ben jelent meg, azóta majd félmillió példányban adták ki.
(Az emberréválás ma is folyik, sokféle embertípus él egymás mellett, a fenntartható civilizáció visz tovább, az ökológiai tévutak mindig kihalnak.)

(halál)
[Részletek...]
[1986-08-31] Henry Moore ír származású angol szobrász, grafikus születése (+1986. aug. 31.). Az 1930-as évektől főleg absztrakt ábrázolással foglalkozott. Az 1950-es évektől műveiben a természeti formák monumentalitása egyesült az emberek asszociatív képével. A rajz és az akvarell ugyancsak jelentős szerepet töltött be művészi tevékenységében. Visszatérő témája a fekvő női alak. Legjelentősebb grafikai alkotása a Katakomba-rajzsorozat, melyen a bombázás elől a metróalagutakba menekült embereket ábrázolja.
(Hitler 69 napig bombázta Londont, mielőtt erőit a keleti frontra csoportosította volna. A lakosság kb. 4 %-a a metrót használta óvóhelynek.
Párizsnak 1900-ban lett metrója, a túlzsúfolt Londonban viszont már 1836-ban alagútásásra kényszerültek. A Temze alatti ún. „nagy lyuk” öt évig készült, olyan óriási pénzveszteséggel, hogy vasutat már nem építettek bele. Két évtizedig csak népünnepélyekre használták, aztán az építési költség egyharmadáért eladták a vasúttársaságnak.
Az 1863-ban indult 5 km hosszú szakasz nagyon népszerű volt, átadása utáni évben a 3 milliós Londonban 11 millióan próbálták ki, a gőzmozdony és a gázlámpák, no meg a pipázó utasok füstje miatt szinte elviselhetetlen levegő ellenére.
(halál)
[Részletek...]
[1986-05-26] Az Európai Unio hivatalos zászlója lett a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó.
[Részletek...]
[1986-03-12] Spanyolországban a NATO-csatlakozásról szóló népszavazáson a jogosultak 60 százaléka vett részt, a szavazók 52,5 százaléka a tagság mellett, 39,8 százaléka ellene voksolt.
[Részletek...]
[1986-02-25] A Fülöp-szigeteki Aguinaldo katonai táborban, a fegyveres erők főhadiszállásán katonai lázadás robbant ki, amely végül a széles néptömegek támogatását élvezve a gyűlölt Marcos-rendszer húsz éves uralmának megdöntéséhez vezetett. Ferdinand Marcos diktátor még aznap lemondott és Hawaiiba távozott. Az új államelnök Corazón Aquino lett.
[Részletek...]
[1985-12-01] A nők egyenjogúságának alkotmányban való rögzítése ellen (!) szavazott a Liechtensteini Fejedelemség lakossága - 70 százalékos részvétel mellett - csekély többséggel.
[Részletek...]
[1985-09-08] John Franklin Enders amerikai bakteriológus, víruskutató halála (szül. 1897. febr. 10.).

Izolálta a kanyaró vírusát is, amely korábban laboratóriumi körülmények között nem tenyészett. Víruskutatói munkásságáért 1954-ben megosztott orvosi Nobel-díjat kapott.
(Az emberiség átlagéletkora hirtelen megemelkedett a vírusokkal, baktériumokkal, valamint a rovarokkal szembeni csata megnyerése után. Ebben jelentős szerepük volt a II. világháború katonai fejlesztéseinek - a seregeket a betegségekkel szemben is védeni kellett. De a vírusok és rovarok elleni háború ezzel a csatával nem dőlt el. Talán egy kevésbé hadiipari hozzáállással többre mennénk...)
(háború, halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1984-10-19] Három túlbuzgó, netán parancsra cselekvő belügyi tiszt megölte Jerzy Popieluszkó lengyel katolikus papot. Sofőrje meg tudott szökni, így a rendkívüli állapotból csak nemrég kikerült Lengyelországban széles nyilvánosság előtt zajló vizsgálat zajlott, a három tisztet és közvetlen felettesüket 14-25 év börtönre ítélték. Jaruzelski tábornok az ügy kapcsán megszabadult pártbeli, túlzottan Moszkva-barát ellenzékétől.


[Részletek...]
[1984-09-09] Máté Péter zeneszerző, énekes születése (+1984. szept. 9.). Mintegy 150 népszerű dal szerzője. Saját dalait általában maga kísérte, zongorázott, gitározott, énekelt. Elmegyek című dala (1984) világsláger lett.

(halál)
[Részletek...]
[1984-02-21] Hegyi Bélát, a Vigília főszerkesztőjét azonnali hatállyal kirúgta Lékai László esztergomi érsek. Hegyi Béla 16 éve dolgozott a szerkesztőségben, 1980-tól, Rónay György halála után, az ő kifejezett utódlási kívánságára lett főszerkesztő.
(A rendszerváltás után a kormány Rahabilitációs Bizottsága 1990. dec. 14-én erkölcsi elégtételt és egyszeri anyagi segélyt adott neki, de ez az egyházon belüli viszonyokra nem vonatkozott.)
(halál)
[Részletek...]
[1984-01-20] Johnny Weissmüller amerikai úszó, filmszínész születése Magyarországon, Temesvár mellett egy kis faluban (+1984. jan. 20.). 4 éves volt, amikor kivándoroltak Amerikába. Ötször nyert olimpiai bajnokságot és 67 világrekordot állított fel. Ő úszta először 1 percen belül a 100 métert. A harmincas évektől lett a Tarzan-filmek főszereplőjeként is világhírű.
(A Las Vegas-i szerencsejátékok rabja lett, mindenét eljátszotta. Végül az egyik kaszinó portásaként tengette életet. Nyolcvan évesen teljes szegénységben halt meg.)
(halál)
[Részletek...]
[1983-09-26] Kora hajnalban a szovjet rakétaészlelő műholdrendszer azt jelezte, hogy amerikai interkontinentális rakétát lőttek ki a Szovjetúnió felé. Stanislav Petrov (szül. 1939) ügyeletes tiszt úgy ítélte, hogy téves riasztás lehet, hiszen egy atombomba támadást az amerikaiak bizonyára számos rakéta egyszerre kilövésével indítanának. Nem értesítette nyomban a szovjet felsővezetést, amint az érvényben lévő parancs szerint kellett volna. Ekkor azonban a számítógép további négy rakéta kilövését jelezte az USÁ-ból a Szovjetúnió felé. Stanislav Petrovra iszonyú felelősség nehezedett. Ha megnyomja a szirénázva villogó Start gombot, elindul az atomtöltetű rakétaraj ellencsapás. A szovjet felsővezetésnek pár perc alatt kell döntenie, s bizonyára tényként kezelik az észlelését. Mire a földi radarok megerősíthetik a rakéták feltűnését, már semmit nem lehetne tenni.
A két szuperhatalom közt pattanásig feszült volt a helyzet, mert három héttel korábban, szept. 1-én a szovjet légvédelem lelőtt egy koreai utasszállító gépet, a 269 utas (köztük sok amerikai) mind meghalt. A CNN arról tudósított, hogy ezután a KGB üzenetet küldött nyugati ügynökeinek, hogy álljanak készen egy lehetséges atomháborúra. Az amerikai vezetés „a gonosz birodalmaként” emlegette a Szovjetúniót. Reagan elnök 1983. márc. 23-i „csillagháborús beszéde” után a szovjetek arról beszéltek, hogy az USA az ellencsapás kivédésével felborítja „az elrettentés egyensúlyát” és arra készül, hogy büntetlenül indíthasson atomcsapást. Az orosz stratégia lényege volt, hogy az amerikai rakéták kilövésének észlelésekor nyomban indítani kell az ellencsapást. Ráadásul a NATO hadgyakorlatot tartott Európában taktikai atomfegyverekkel, s a szovjet vezetés szerint ez egy invázió fedőművelete is lehetett.
Stanislav Petrov úgy döntött, hogy nem vállalja egy atomháború kirobbantását. Noha a műholdrendszer riasztása tévesnek bizonyult, hosszú vizsgálati eljárást indítottak ellene parancsmegtagadásért. Végül nem büntették meg, de kérésére leszerelték, mint alkalmatlant. Nyugdíjasként élt tovább, megromlott egészséggel s pszichológusi kezelésre szorult.
Utóirat: Aznapra nem Stanislav Petrov volt beosztva ügyeletes tisztnek, csak valami váratlan esemény miatt helyettesített.
2004. máj. 21-én World Citizen Award díjat kapott az USÁ-ban.
(háború)
[Részletek...]
[1983-09-17] először lett színesbőrű hölgy (Vanessa Williams) szépségkirálynő az USÁ-ban (Miss America).
(1984-ben a – 2003-ban csődbe jutott - Penthouse férfimagazin 14 millió dolláros rekordnyereséget ért el, amikor lehozta meztelen képeit. Emiatt utólag elvették a koronáját.)
[Részletek...]
[1983-09-17] [sms] Először lett színesbőrű hölgy (Vanessa Williams) szépségkirálynő az USA-ban (Miss America).

[Részletek...]
[1983-04-15] Illyés Gyula Kossuth-díjas író, költő halála (szül. 1902. nov. 2.). Fiatalon kapcsolatba került a baloldali diákmozgalommal, 1919 után emigrált. Első versei Párizsban jelentek meg. Hazatérése után Kassák-köréhez tartozott, majd a Nyugat munkatársa, 1937-től társszerkesztője lett. 1941-ben, a Nyugat megszűnése után a Magyar Csillag című folyóiratot szerkesztette. Nagy szerepe volt a Márciusi Front szellemi előkészítésében. Költészetére a néppel, a szegényparasztság sorsával, a magyar tájjal való összefonódás jellemző. Ezt reprezentálta Puszták népe című könyve. Az 1953-ban írta Egy mondat a zsarnokságról című költeményét.
(halál)
[Részletek...]
[1983-04-15] Illyés Gyula Kossuth-díjas író, költő születése (+1983. ápr. 15.).
A Nyugat munkatársa, 1937-től társszerkesztője, Babits legközvetlenebb munkatársa, szellemi hagyatékának letéteményese lett.
A Magyar Csillag folyóirat szerkesztőjeként nagy szerepe volt a Márciusi Front szellemi előkészítésében.
Egy mondat a zsarnokságról (1953), Puszták népe, Fáklyaláng, Ozorai példa, Dózsa György, A kegyenc, Tiszták.
(halál)
[Részletek...]
[1983-03-23] Kora hajnalban a szovjet rakétaészlelő műholdrendszer azt jelezte, hogy amerikai interkontinentális rakétát lőttek ki a Szovjetúnió felé. Stanislav Petrov (szül. 1939) ügyeletes tiszt úgy ítélte, hogy téves riasztás lehet, hiszen egy atombomba támadást az amerikaiak bizonyára számos rakéta egyszerre kilövésével indítanának. Nem értesítette nyomban a szovjet felsővezetést, amint az érvényben lévő parancs szerint kellett volna. Ekkor azonban a számítógép további négy rakéta kilövését jelezte az USÁ-ból a Szovjetúnió felé. Stanislav Petrovra iszonyú felelősség nehezedett. Ha megnyomja a szirénázva villogó Start gombot, elindul az atomtöltetű rakétaraj ellencsapás. A szovjet felsővezetésnek pár perc alatt kell döntenie, s bizonyára tényként kezelik az észlelését. Mire a földi radarok megerősíthetik a rakéták feltűnését, már semmit nem lehetne tenni.
A két szuperhatalom közt pattanásig feszült volt a helyzet, mert három héttel korábban, szept. 1-én a szovjet légvédelem lelőtt egy koreai utasszállító gépet, a 269 utas (köztük sok amerikai) mind meghalt. A CNN arról tudósított, hogy ezután a KGB üzenetet küldött nyugati ügynökeinek, hogy álljanak készen egy lehetséges atomháborúra. Az amerikai vezetés „a gonosz birodalmaként” emlegette a Szovjetúniót. Reagan elnök 1983. márc. 23-i „csillagháborús beszéde” után a szovjetek arról beszéltek, hogy az USA az ellencsapás kivédésével felborítja „az elrettentés egyensúlyát” és arra készül, hogy büntetlenül indíthasson atomcsapást. Az orosz stratégia lényege volt, hogy az amerikai rakéták kilövésének észlelésekor nyomban indítani kell az ellencsapást. Ráadásul a NATO hadgyakorlatot tartott Európában taktikai atomfegyverekkel, s a szovjet vezetés szerint ez egy invázió fedőművelete is lehetett.
Stanislav Petrov úgy döntött, hogy nem vállalja egy atomháború kirobbantását. Noha a műholdrendszer riasztása tévesnek bizonyult, hosszú vizsgálati eljárást indítottak ellene parancsmegtagadásért. Végül nem büntették meg, de kérésére leszerelték, mint alkalmatlant. Nyugdíjasként élt tovább, megromlott egészséggel s pszichológusi kezelésre szorult.
Utóirat: Aznapra nem Stanislav Petrov volt beosztva ügyeletes tisztnek, csak valami váratlan esemény miatt helyettesített.
2004. máj. 21-én World Citizen Award díjat kapott az USÁ-ban.
(háború)
[Részletek...]
[1982-11-30] A televíziós képújság megkezdte rendszeres kísérleti adását. Hírek mellett közhasznú tudnivalókat is közöl.
[Részletek...]
[1982-04-02] Argentin csapatok szállták meg az Argentina partjainál fekvő, de brit fennhatóság alatt levő Falkland-szigeteket, és argentin felségterületté nyilvánították azokat.
(Az angolok az ún. Falkland-háborúban hamarosan visszafoglalták.)
(háború)
[Részletek...]
[1982-02-23] Grönland (a világ legnagyobb szigete, Dániához tartozik) lakossága népszavazáson az Európai Únióból való kiválás mellett döntött.
[Részletek...]
[1981-10-16] Várnai Zseni József Attila-díjas költő, író születése (+1981. okt. 16.). Színi diplomát szerzett, de nem játszott színpadon, tisztviselőként dolgozott. 1912-ben a Népszava közölte Katonafiamnak című híres versét, amelynek refrénje a háborúellenes mozgalom jelszava lett: "Ne lőj, fiam, mert én is ott leszek". Emiatt egyébként a Népszavát elkobozták, őt pedig vád alá helyezték. Első verseskötete 1914-ben jelent meg. Írt meséket és gyermekverseket is. Ismert önéletrajzi regénye a Nem volt hiába.


(háború, halál)
[Részletek...]
[1980-12-09] [idezet] Először osztották ki az ún. Alternatív Nobel-díjat.

A Right Livelihood Award (a helyes életvitel díja, www.rightlivelihood.se) kb. negyedmillió dolláros összeggel jár, egy svéd gyáros és zöld politikus, Jakob von Uexkull alapította 1980-ban.
A világ legsúlyosabb problémái, köztük a környezeti válság ellen legsikeresebben küzdő személyek vagy szervezetek kaphatják meg.
A Nobel-díj kiosztása előtti napon adják át Stockholmban.
- + -
A 2001-es díjazottak:
Jeuness Kamenge központ, Burundi. Keresztény ifjúsági szociális projektek polgárháborús áldozatoknak, 1991 óta.
Kvinna Till Kvinna alapítvány, svéd nők a balkáni háború női áldozataiért, 1993 óta.
Martin Almada emberjogi aktivista (Paraguay), a Juan Baptista Alberdi Intézet A Közösségi Képzésért és Fejlődésért alapítója, akit doktori disszertációja miatt a diktatúra mint "intellektuális terroristát" három évig koncentrációs táborban kínzott, miközben feleségét megölték. 1977-ben száműzték az országból. Környezeti nevelés szakemberként dolgozott az UNESCO-nak Afrikában és Latin-Amerikában. A diktatúra bukása után 1989-ben visszatért szülővárosába és újraindította az emberjogi és környezetvédő mozgalmat.
Prof. Martin Green, a Sydney egyetem napelem-szakértője, két évtizede intézetet hozott létre és nagy eredményeket ért el a tiszta energia kutatásban. 2004-től tervezik gyártani a sokkal olcsóbb, üvegen szilikonfilm napelemeket.
- + -
A legkorábbi és a legutóbbi díjazottak közül néhány:
1980:
Hassan Fathy (Egyiptom, 1900-1989) a "szegények építészetének" fejlesztéséért.
Plenty International és azt 1974-ben alapító Stephen Gaskin a szegények fenntartható életmódjának védelméért, az életterüket veszélyeztető környezetrombolás ellen (www.plenty.org).
1981:
Mike Cooley (Anglia) 1976-ban társaival kidolgozta a munkások tervét (Lucas Workers Plan) hadicégük polgárivá alakítására, hogy társadalmilag hasznos termékeket gyártson. Sokan követték példáját, írásai 20 nyelven jelentek meg.
Bill Mollison (sz. 1928, Ausztrália), a permakultúra (alacsony energiaigényű, természetes mezőgazdaság) tervezője.
Patrick van Rensburg (Dél-Afrika nagykövethelyettese Kongóban, de lemondott 1957-ben és apartheid-ellenessége miatt száműzték) és az általa alapított Képzés munkával (Education with Production, Botswana, Dél-Afrika) szervezet, a harmadik világ szegényei közt megvalósítható oktatási rendszerért.
1999:
Hermann Scheer világszerte előremozdította a napenergia használatot.
Júan Garcés a diktatúrák elleni hosszú küzdelméért.
A COAMA (Consolidation of the Amazon Region, az Amazonas régió helyrehozása), megmutatta a bennszülöttek erejét, hogy megóvják esőerdőiket és fenntartsák kultúrájukat.
A Grupo de Agricultura Organica (GAO, biogazdálkodó szövetség), mert a biogazdálkodás a környezeti fenntarthatóságnak és az élelem-biztonságnak egyaránt kulcsa.
2000:
Hermann Daly közgazdász (USA), aki a gazdasági növekedés és szabadkereskedelem uralkodó tanaival ellentétben különös hangsúlyt fektet alapvető etikai elemekre, mint az életminőség, környezet és közösség.
George Vithoulakis athéni orvos Európa szerte támogatja a homeopatikus kutatást és képzést (amit ő Dél-Afrikában és Indiában tanulmányozott).
Kerala Sastra Sahuthya Parishat (KSSP) Délkelet Indiában 2100 csoportból, 60 ezer tagból álló hálózat: képzés, környezet, fejlődés, energia, egészség, nők problémái, kommunikáció, kutatás és fejlesztés.
(háború, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1980-09-24] Hivatalosan is bejegyezték Varsóban a gdanski hajógyárban kitört sztrájk során 1980. augusztus 14-én megalakult Szolidaritás szakszervezetet, amelynek Lech Walesa lett az elnöke.
(sztrájk)
[Részletek...]
[1980-05-08] Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ünnepélyesen bejelentette, hogy az esetek 30 %-ában halált okozó variola (fekete himlő) vírus eltűnt a földkerekségről.
Ez volt az első betegség, amely ellen védőoltást alkalmaztak (1796-ban), de a már megfertőzöttek kezelésére mindmáig nincs orvosság. Hogy minek orvosság egy nemlétező betegségre? Több hadsereg halállaboratóriumaiban is őriznek víruskészleteket.
Még a XX. században is 300 millió áldozatot szedett. Utoljára 1977-ben Szomáliában okozott járványt. A tömeges védőoltást így abba lehetett hagyni. 1999-ig meg kellett (volna) semmisíteni minden variolavírus készletet a két jogosult őrzőn (az atlantai közegészségügyi központ és a szibériai Vektor kutatóintézet) kívül.

(járvány)
[Részletek...]
[1980-04-04] Pernye András Erkel Ferenc-díjas zenetörténész, zenekritikus, zenepedagógus születése (+1980. ápr. 4.). 1965-től haláláig a Zeneművészeti Főiskola docense volt. Szerepet vállalt a Ki mit tud? és a rádióbeli Dupla vagy semmi vetélkedők zsürijének munkájában is. Gyermekbénulásból eredő mozgáskorlátozottsága ellenére hihetetlen munkabírás jellemezte, de végül gyógyíthatatlan betegsége miatt saját döntésével búcsúzott el az élettől. Főbb művei: Puccini, Szabó Ferenc, Alban Berg (portrék), A német zene története 1750-ig, A jazz, Előadóművészet és zenei köznyelv.
(halál)
[Részletek...]
[1979-11-10] Kisiklott egy veszélyes anyagokat szállító, 106 vagonos tehervonat a kanadai Mississauga kisvárosban. Több tartálykocsi felrobbant, 90 tonna klór került a levegőbe, negyedmillió embert kellett kitelepíteni egy hétre.

[Részletek...]
[1979-08-30] Jean Seberg amerikai filmszínésznő születése (+1979. aug. 30.). 1957-ben a Szent Johanna című film főszereplője, 1959-ben Jean-Paul Belmondo oldalán Godard Kifulladásig című filmjével lett világhírű. Zaklatott életét tragédiák terhelték: négyszer ment férjhez, gyermeke kétnaposan meghalt. Támogatta a afroamerikaiak Fekete Párduc nevű forradalmi pártját, ezért a szövetségi hatóságok és az amerikai pletykalapok is alantas eszközökkel igyekeztek tönkretenni. 41 évesen ideg-összeroppanást kapott, s önként vetett véget életének.
(halál)
[Részletek...]
[1978-11-08] Sáska László afrikai magyar orvos halála Tanzániában (szül. 1890. szept. 26., Nagyenyed). 1931-ben kivándorolt Szomáliföldre, majd az elviselhetetlen klíma miatt Abesszíniába, ahol a császári család orvosa lett, és megszervezte az abesszín hadsereg egészségügyi szolgálatát. Ezután költözött végleges lakóhelyére, Arushába (Tanzánia), ahol évtizedeken keresztül gyógyította a maszáj és kikuju törzs tagjait, s foglalkozott a trópusi betegségek, főként a malária gyógyításával, valamint a rák elleni küzdelemmel.
(halál)
[Részletek...]
[1978-10-16] Karol Wojtyla (szül. 1920. máj. 18.) lengyel bíboros lett az első lengyel és 455 év után az első nem-olasz pápa: II. János Pál.
(halál)
[Részletek...]
[1978-09-28] Albino Luciani halála 33 nappal azután, hogy 1978. augusztus 26-án I. János Pál néven pápa lett (szül. 1912. okt. 17.). Eltörölte a koronázási szertartást és elutasította a tiara (hármas korona) viselését.
(Sokat cikkeztek halála gyanús körülményeiről.)


(halál)
[Részletek...]
[1978-09-11] A harmadik merényletben meghalt Georgi Markov bolgár író (szül. 1929. márc. 1.) Londonban, miután szept. 7-én egy KGB ügynök mérgezett esernyővel megsebesítette.
Az 1960-as években Bulgária egyik legnépszerűbb írója lett (Férfiak, Minden kilométerkőnél), de szembekerült a párttal. Nagy-Britanniában kapott politikai menedékjogot, a BBC World Service bolgár részlegénél, majd 1975-től a müncheni Szabad Európa Rádiónál dolgozott. Zsivkov 1977-ben úgy döntött: Markovot el kell hallgattatni.
(halál)
[Részletek...]
[1978-01-24] Felrobbant egy nukleáris energiával működő szovjet műhold Kanada felett.

[Részletek...]
[1977-08-18] Déry Tibor Kossuth-díjas író, műfordító halála (szül. 1894. okt. 18.). 1919-től tagja volt a Kommunista Pártnak, az 1920-as években emigrációban élt, 1945 után a párt hivatalos írója lett; 1955-1956-ban azonban szembefordult a rendszerrel, 1957-től évekig börtönben ült, hogy végül is a hatalom ironikusan csipkelődő kritikusaként, de elismert alkotóként élhesse le utolsó másfél évtizedét. Ismert regényei A befejezetlen mondat, a Képzelt riport egy popfesztiválról, a Felelet, az Ítélet nincs című önéletrajz.
(halál)
[Részletek...]
[1977-08-09] Ipolyvölgyi Németh József Krizosztóm (1926-2004. máj. 11.) katolikus papot, premontrei szerzetest kényszernyugdíjazta Lékai bíboros. „Nyomatékosan kérem, hogy a jövőben tartózkodjon mindenfajta búcsújárás szervezésétől… Nem szeretném, ha ellenkező esetben komolyabb intézkedésekre kényszerítene.”
1949. jún. 19-én szentelték pappá. 1956 februárjában egyházi felettese az Állami Egyházügyi Hivatal utasítására kéthetes esztergomi palotafogságra rendelbe te, mert falujában megeskette a párttitkárt; e két hét alatt az állami megbízott agymosásnak próbálta alávetni. Megpróbálta megszervezni a KAPASSZ-t (Katolikus Papok Szabad Szakszervezete), mondván: „Minden pap védelemre szorul az egyházi vezetőség ellenében is, mert az egyházi szervezet diktatórikus jellegű, bár szereti magát hierarchikusnak becézni.” 1959-ben belépett a Premontrei Kananokrend (akkoriban persze illegális) gödöllői közösségébe, 1965. febr. 2-án Krizosztóm néven letette örökfogadalmát. 1961-ben egyházi elöljárója három évre eltiltotta a papi működéstől. 1968. szept. 19-én letartóztatták, három évre ítélték, 1970-ben amnesztiával szabadult. 1990 után kiadta a Búcsújárók könyvét és 27 füzetben imákat és énekeket. 1993-tól Balassagyarmaton templomot épített.
(tilt)
[Részletek...]
[1977-07-13] A tízmilliós New York egy napra áram nélkül maradt, mert villám csapott egy trafóházba 50 mérfölddel arrébb. Az alagutakban, nyílt pályán ill. emeletek közt rekedtek a metrók, vonatok és liftek, forgalmi lámpák híján teljes közlekedési káosz lett, közvilágítás híján számos boltot és lakást kiraboltak, több mint félezer tűz keletkezett.
[Részletek...]
[1977-06-16] Wernher von Braun német származású amerikai fizikus halála (szül. 1912. márc. 23.). Előbb Hitlernek, aztán az amerikaiaknak fejlesztett rakétákat. A második világháború idején a peenemündei rakétakísérleti telepen fejlesztette ki a V-1 (Vergeltung 1) majd a ballisztikus V-2 rakétákat. A háború végén az amerikaiak magukkal vitték, ő fejlesztette ki az első amerikai mesterséges holdat útjára bocsátó Jupiter-C rakétát és a holdraszálláshoz, az Apolló-program végrehajtásához szükséges Saturnus-rakétákat is. 1970-ben ő lett az Amerikai Űrhajózási Hivatal, a NASA tervezési részlegének vezetője.

(háború, halál)
[Részletek...]
[1977-01-06] A Cseh Köztársaság első elnökévé választotta meg a parlament képviselőháza Václav Havel volt csehszlovák szövetségi államfőt.
A Kerti ünnepély (1963) c. darabját Magyarországon is bemutatták, a Leirat (1965) világszerte ismert drámaíróvá tette. A Tvár folyóirat szerkesztője, a '68-as prágai tavasz idején a Független Írók Klubjának elnöke. Utána csak szamizdatban és külföldön jelenhettek meg művei és nem játszották a szocialista színházak. 1975-ben nyílt levelet írt a cseh párt- és államfőhöz. 1977. jan. 6-án letartóztatták a Charta '77 fő szervezőivel együtt, 1979 októberében négy és fél évre ítélték. A magyar ellenzék mindkét esetben tiltakozó nyílt leveleket írt. A rendszerváltozással, 1989. dec. 29-én lett a Csehszlovák Szocialista Köztársaság államfője. Élharcosa volt a régióban legszigorúbb átvilágítási törvénynek. A kárpótlási törvénnyel ő is jelentős családi vagyont kapott vissza.
(Elnöksége legsúlyosabb mulasztásának nevezte, hogy nem emelte fel szavát időben a temelini atomerőmű építése ellen.)
(tilt, törvény)
[Részletek...]
[1976-06-04] Latinovits Zoltán posztumusz Kossuth-díjas színész születése (+1976. jún. 4.). 1959-től félszáz filmben játszott. Rendkívüli volt Szindbád szerepében és Ady, József Attila, Illyés Gyula verseinek előadójaként is. Szuggesztív indulatok, belső tűz, az érzelmek és az értelem harmóniájából fakadó alakábrázolás jellemezte művészetét. Magyaros karaktere, egyenessége, jelleme miatt már puszta megjelenésével is a korabeli néma, belső, nemzeti ellenállás egyik jelképe lett. Korai, tragikus halálához hozzájárult korának elvtelensége, az őt ért támadások, a pályáját kikezdő, kisszerű intrikák sorozata is. A meg nem értettség felőrölte idegeit; máig vitatott, hogy a szemesi vasútállomáson baleset történt-e vele vagy pedig öngyilkos lett.
(halál)
[Részletek...]
[1976-06-04] Latinovits Zoltán posztumusz Kossuth-díjas Színész halála (szül. 1931. szept. 9.). A magyar színházmuvészet kiemelkedo egyénisége. Több mint ötven filmben játszott. A meg nem értettség felorölte idegeit; máig vitatott, hogy a balatonszemesi vasútállomáson baleset történt-e vele vagy öngyilkos lett.
(halál)
[Részletek...]
[1976-01-12] Agatha Christie angol írónő halála (szül. 1891. szept. 15.). Regényei és bűnügyi színdarabjai, merész ötletei, szellemes megoldásai miatt igen népszerűek lettek. Angol nyelven kb. egymilliárd példányban nyomtatták ki, s kb. ugyanennyit tehetnek ki a negyvennégy nyelven eladott fordítások. Főhősei a kissé komikus, pocakos belga magándetektív, Hercule Poirot, illetve az okos vénkisasszony, Miss Marple. (Poirot 1920-tól 1975-ig szerepelt regényeiben, s valószínűleg az egyetlen irodalmi hős, akinek gyászjelentése megjelent a New York times címoldalán.) Egérfogó című darabját több mint 20 évig játszotta egy londoni színház. Mary Westmacott álnéven két nem bűnügyi regényt is írt. II. Erzsébet királynő 1971-ben lovaggá ütötte.
(halál, megjelent)
[Részletek...]
[1975-11-01] Pier Paolo Pasolini olasz filmrendező, kritikus, esztéta, költő, író születése (+1975. nov. 1.). Az olasz újhullám egyik kiemelkedő személyisége. Életműve hatalmas és sokoldalú: húsz verseskötet, tizennégy filmforgatókönyv, kilenc regény. Legjelentősebb alkotásai a Máté evangéliuma, a Dekameron, Canterbury mesék és az Ezeregyéjszaka virága című filmek. 1975-ben mindmáig nem teljesen tisztázott gyilkosság áldozata lett.
(halál)
[Részletek...]
[1975-08-09] Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics szovjet-orosz zeneszerző halála (szül. 1906. szept. 25.). Alkotásai között egyaránt megtalálhatók a zenekari művek, zongoraművek, kamarazene, valamint operák, oratóriumok és balettek is.
(halál)
[Részletek...]
[1975-05-04] Pécsi Eszter építész, statikus születése (+1975. máj. 4.). Magyarország első mérnöknője születésnapján, 1920. március 8-án kapott építész oklevelet.
1957-ben elhagyta Magyarországot, Bécsben ő készítette a statikai terveit az első belvárosi többemeletes parkolóháznak, New Yorkban pedig az első vasbetonvázas felhőkarcolónak, a Hotel Americanának, valamint a Columbia Egyetem két toronyházának. 1965-ben „az év legjobb statikusa” lett az USÁ-ban.
(halál)
[Részletek...]
[1972-09-05] A XX. nyári olimpiai játékok során Münchenben a Fekete Szeptember nevű arab terrorista csoport nyolc tagja az olimpiai faluban behatolt az izraeli csapat szálláshelyére, ahol két izraeli sportolót megöltek és kilencet túszul ejtettek. A német rendőrség sikertelen túszmentő akciója végén a drámának összesen 11 izraeli sportoló, öt terrorista és egy rendőr áldozata lett.
[Részletek...]
[1972-01-09] Hongkong kikötőjében a lángok martaléka lett az éppen átépítés alatt álló Queen Elizabeth I., az angol hajózás egykori büszkesége, a világ egykor leghíresebb és legkényelmesebb utasszállító hajója.
[Részletek...]
[1971-07-27] Bernhard Paumgartner osztrák karmester és zenetörténész születése (+1971. júl. 27.). 1920-ban közreműködött a Salzburgi Ünnepi Játékok megalapításában, melynek 1960-tól elnöke lett.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1971-07-25] Az első Bao-Bao néprajzi és környezetvédelmi tábor, amely azóta is minden évben júl. 25-én, Szent Kristófnak, a vándorok vedőszentjének napján kezdődik Kakas Zoltán, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzkutatója vezetésével az Esztelnek feletti Lassúágon, az Uzba ömlő Lassúág-patak völgyében, Kézdiszentkereszt közelében.
1999-ben a Bao-Bao-táborozók felállították Szent Ferenc, az ökológia védőszentjének emlékkeresztjét (Winkler Imre faragása).
A vidék természetvédelmében a sepsiszentgyörgyi Nemere Természetjáró Kör dolgozik sokat.
[Részletek...]
[1971-07-06] Louis Daniel Armstrong (becenéven: Satchmo) amerikai dzsessztrombitás, énekes és zeneszerző születése (+1971. júl. 6.). Nagy hangszeres tudása kimeríthetetlen rögtönző képzelettel párosult. Később rekedt torokhangjával bűvölte el a közönséget.
(What a wonderful world…)
(halál)
[Részletek...]
[1971-03-09] Jankovich Ferenc Kossuth-díjas költő, író születése (Székesfehérvár) (+1971. márc. 9.). Párizsban franciául tanított magyar nyelvet és irodalmat, 1932-ben ott születtek első versei. A Nyugat, a Válasz és a Magyar Csillag irodalmi folyóiratok munkatársa volt. Verseit két ízben Baumgarten-díjjal tüntették ki. A parasztság ügyének kötelezte el magát, csatlakozott a népi írók mozgalmához. A háború után ő írta a népi kollégiumi mozgalom indulójának szövegét, a Sej, a mi lobogónkat. Az 1950-es években elnémították.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1969-08-10] Kodolányi János posztumusz Kossuth-díjas író születése (+1969. aug. 10.). Saját kora (Süllyedő világ, Boldog békeidők, Vízválasztó) és a magyar középkor (A vas fiai, Julianus barát, Boldog Margit) mellett ősi korokat is nagyszerűen megelevenített (Égő csipkebokor, Vízözön).

(halál)
[Részletek...]
[1969-03-31] [idezet] John Lennon és Yoko Ono az amszterdami Hilton szálloda egyik 7. emeleti szobájában "béketüntetést" rendezett az ágyban, amit később Montrealban is előadtak. "Make love, not war": ez volt a Beatles együttes tagja és kedvese nyilvános produkciójának üzenete.
- + -
A magyar nyelv gazdagságának érzékeltetésére néhány lehetséges fordítás a szerkesztőtől:
Szeretkezz, ne hadakozz!
Kedveskedj, ne ellenségeskedj!
Élvezz, ne csatázz!
Szerelmeskedj, ne gyulölködj!
Hódítsd, ne megszállj!
Kedvelj, ne pusztíts!
Elbájolj, ne leigázz!
Ölelj, ne ölj!

Szeress, ne háborúzz!
Udvarolj, ne harcolj!
- + -
Olyat tégy, ami az élet tartalmát, értékét, élményét, a személyiség fejlődését jelenti, ne olyat, ami túlterheli a Földet.
Tehát: szeretkezz (és olvass, alkoss, gyönyörködj, ...), NE szaporodj, termelj, fogyassz, szennyezz, háborúzz!
- + -
(És egy játékos kedvű olvasótól :)

Bujálkodj, ne dulakodj!
Élvezd ki, ne végezd ki!
Ágyban menj el, ne menetelj!
- + -
Egy pedagógiai vizsgálat eredménye is ezt erősíti: Udvarolj, ne harcolj!
Gyerekek meseértését vizsgálták egy 4 mondatos kis történettel:
„John szerelmes volt Marybe, de ő nem akart hozzámenni. Egyszer egy sárkány elrabolta Maryt. John lóra pattant és megölte a sárkányt. Mary hajlandó lett hozzámenni feleségül.”
Hároméves kislányt kérdeznek a történetről:
- Miért lett hajlandó Mary hozzámenni Johnhoz?
- John annyit beszélt neki, hogy menjen hozzá, hogy aztán érdekelni kezdte a dolog…
(Idézi: Umberto Eco, Hat séta a fikció erdejében, Európa kiadó)
Lám, miért kellene a férfinak sárkányokkal küzdeni, pozícióra törni, vagyont halmozni, munkával és harccal tönkretenni a Földet, amikor a szép beszéd célravezetőbb… :-)
(háború, tüntetés)
[Részletek...]
[1968-06-06] Lelotte Robert Francis Kennedy amerikai ügyvédet, elnökjelöltet (szül. 1925. nov. 20.) Los Angelesben egy kampányrendezvény után Sirhan Bishara Sirhan palesztin bevándorló.
Kennedy 1957-60 között a szenátus állandó vizsgálóbizottságának alkalmazottja, a szakszervezetekbe beépült maffiák elleni harc szakértoje volt. Ezután bátyja, John F. Kennedy elnökválasztási kampányának fonöke, annak gyozelme után 1961-64-ig az Egyesült Államok igazságügy-minisztereként tevékenykedett. Határozottan lépett fel a szervezett bunözéssel szemben, s kiállt a polgárjogi mozgalmak aktivistái mellett. Fivére, az elnök meggyilkolása (1963. november 22.) után mély letargiába esett. 1964-ben nagy fölénnyel választották meg New York állam szenátorává. A liberális demokraták szószólójaként bírálta Johnson elnök vietnami politikáját. 1968-ban harcba szállt az elnökjelöltségért; a hat eloválasztásból már ötöt megnyert, amikor megölték.

(halál)
[Részletek...]
[1968-03-15] [idezet] Magyar forgatócsoport filmezett Közép-Ázsiában, a Balatonnál tízszer nagyobb Isszik-Kul tó partján. Kis József rendező naplójából két tanulságos részlet:
„Az üzbegisztáni Éhség-sztyeppet, a föld egyik legsivárabb, legnyomorúságosabb pusztaságát, amely nevét valóban joggal viselte, nemcsak felszántották és bevetették, hanem teljes egészében villamosították is. A távvezetékek sűrű hálója, a fehérlő gyapotmezők, a zöldellő legelők és kertek mindenütt bizonyították, hogy a sztyepp neve ma már - csak történelem. ...
S micsoda tájak! 5-7 ezer méteres hegyek, óriási homoksivatagok, csodálatos tavak, mint a Kaspi, az Aral, az Isszik-Kul vagy a kétezer-háromszáz méteres magasságban elterülő Iszkander-Kul. S olyan folyók, mint a rohanó vizű, s ugyanakkor szinte parttalanul széles Amu-Darja. A ritka természeti szépségek beláthatatlan sora.”
A naiv szocialista lelkesedés (amelynél csak a hazug kapitalista lelkesedés rosszabb) nem vette észre, hogy a nagy természetátalakítás, a pusztaság termővé tétele (amelyre a túlnépesedés miatt kényszerültek, de persze ezt sem fogták fel) több kárt csinál mint hasznot. A „rohanó vizű, s ugyanakkor szinte parttalanul széles Amu-Darja”, s hasonlóan a Szir-Darja folyók vizét szétöntözték a terjeszkedő gyapotföldekre, s a folyók már az Aral tó elérése előtt kiszáradtak.
Az 1966-ban még háromnegyed Magyarország méretű (66 ezer km2-es), 1090 km3 vizet tároló tóból 2000-re két darabban 24 ezer km2 és 175 km3 maradt, és háromszor sósabb lett. Fél magyarországnyi területen (a gyapotültetvényekre kiszórt rovarirtóktól) mérgezett sósivatag maradt, melynek porát a szél messze viszi és bizonyítottan genetikai károsodást okoz. Sok a torzszülött és óriási a gyermekhalandóság.
„A gyapot a mi aranyunk", így szólt a propagandadal. A nagy pénzt azonban ma is az uralkodók klikkje és a maffia fölözi le. A munkásembernek az egészségtelen munka marad és a szétrombolt gazdaság, kultúra és környezet.

[Részletek...]
[1967-03-06] Kodály Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző, népzenekutató, zenetudós, zenepedagógus, akadémikus halála (szül. 1882. dec. 16.). A népzenekutatás mellett jelentős volt munkássága a néprajz, zenetörténet, zeneesztétika, zenekritika, irodalomtörténet, a nyelvészet és nyelvművelés területén.
- + -
"Sej! verd meg Isten, aki eztet csinálta!

De még jobban, aki ezt kitalálta!
Elviszik a, elviszik a szeretőmet messzire,
Sej! Ferenc császár sajtalan kenyerére."
(Örzse éneke sorozáskor. Kodály Zoltán: Háry János)
(halál)
[Részletek...]
[1966-06-18] [idezet] Megkezdte működését az első budapesti "házgyár". A paneltechnológia elterjesztésétől a lakáshiány megoldását várták.
(Nem lakáshiány volt, hanem urbanizáció: a mezőgazdaság gépesítése és kemizálása szerte az iparosodott világban 2-3 évtized alatt a lakosság harmadáról a huszadára csökkentette a mezőgazdaságban szükséges munkaerőt. A fölöslegessé vált falusi népességből ipari munkásság lett. Ezért volt lakáshiány a városokban, miközben a falvakban üresen pusztultak a házak.)
[Részletek...]
[1966-02-15] Eisemann Mihály zeneszerző születése (+1966. febr. 15.). Több mint 30 operettet komponált, amelyek közül nem egyet a világ csaknem minden városában bemutattak. Leghíresebbek: Bástyasétány 77, Egy csók és más semmi, Én és a kisöcsém, amelyeknek dalai örök slágerek lettek. Népszerű dalai a Szeret-e még, Lesz maga juszt is az enyém.
(halál)
[Részletek...]
[1966-02-15] Eisemann Mihály zeneszerző halála (szül. 1898. jún. 19.). Több mint 30 operettet komponált, közülük nem egyet a világ csaknem minden városában bemutattak. Leghíresebbek: Bástyasétány, Egy csók és más semmi, Én és a kisöcsém. Sok dala sláger lett: Szeret-e még, Lesz maga juszt is az enyém.
(halál)
[Részletek...]
[1965-12-08] Befejeződött az 1962. október 11-én kezdődött II. Vatikáni Zsinat. A tanácskozást XXIII. János pápa hívta össze, s halála után VI. Pál pápa fejezte be. A zsinat korfordulót jelentett a katolikus egyház életében, évszázados törvényeket, szokásokat változtatott meg, és nagy mértékű erjedési folyamatot indított el.
- + -
Ezévben indult a zsinati szellemet magyar nyelven azóta is sugárzó, nyugaton szerkesztett, negyedéves Mérleg folyóirat.
"Mintha mi, magyarok még ma sem vennénk körül kellő tisztelettel azokat, akik az ősibb, magára a szelíd Jézusra visszamenő hagyomány követése miatt a pártállam idején üldözést szenvedtek. S ha akkor nyíltan nem állhattunk melléjük, akkor legalább ma, a szabadság korszakában pótoljuk mulasztásunkat" - írja a katonaság-megtagadókról a Mérleg 90/4. számának főszerkesztői bevezetője.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1965-11-12] A Szovjetunióban felbocsátották a Vénuszt kutató Venyera-2 űrállomást, amely 1966. február 27-én - feladatát teljesítve - 24 ezer kilométer távolságban elhaladt a bolygó mellett és adatokat közölt róla.
[Részletek...]
[1965-03-07] A magyar katolikus egyházban életbe lépett a liturgikus reform, az istentiszteletek nyelve magyar lett.
[Részletek...]
[1964-10-16] A Takla-Makán sivatag keleti csücskében, az azóta hírhedté vált Lop Nor sóstó körzetében robbantotta fel Kína az első atombombáját és ezzel az ötödik nukleáris hatalom lett a világon.
[Részletek...]
[1964-08-28] A háború során sokfelé betiltott, üldözött békecsoportok Svájcban megalakították a Békeszervezetek nemzetközi tanácsát (International Liaison Committee of Organisations for Peace, ILCOP). Elsősorban békekutatásban, közvetítésben, kormányközi tárgyalásokban és az ENSZ-ben volt aktív. Az IPB jogutódja volt, 1964. aug. 28-tól neve ismét IPB lett.
(háború, tilt)
[Részletek...]
[1964-05-30] Szilárd Leó magyar emigráns fizikus, biofizikus, atomtudós születése (+1964. máj. 30.). Berlinben doktorált, Einstein munkatársa volt. Hitler hatalomra kerülése után Angliában, majd Amerikában élt. Enrico Fermivel őt illette az atomreaktor szabadalma, amit jelképes 1 dollárért adott el az USÁ-nak.
Az 1940-es évek elején részt vett az atomfegyver kidolgozásában. 1945 tavaszán Einsteinnel együtt figyelmeztette az amerikai elnököt az atombomba bevetésének szükségtelen voltára, de hiába. Később az atomfegyverek korlátozásának egyik legaktívabb harcosává vált.
A második világháború után kezdte alkalmazni a fizikai kutatás módszereit a biológiában, őt szokás a biofizika megteremtőjének tekinteni.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1964-04-07] Russell Crowe új-zélandi filmszínész születése. Az Oscar-díjat 2001-ben kapta a Gladiátor című filmben nyújtott alakításáért. Az Egy csodálatos elme Golden Globe díjat hozott neki 2002-ben. Legelkötelezettebb filmje A bennfentes (The Insider) Al Pacino-val.

- + -
A bennfentes
A 90-es évek végének egyik legnagyobb vihart kavart amerikai bírósági ügye volt az a per, melynek során Mississippi és 49 másik állam 246 milliárd dolláros keresetet nvújtott be a dohányipar ellen. A nagyszabású per egyik legfontosabb tanúja Jeffrey Wigand volt, aki korábban fontos beosztást töltött be, kutatási és fejlesztési vezetőként dolgozott a Brown & Williamson cégnél. Mikor a vezetés olyan kísérletekbe kezdett, mely a nikotinfüggés felgyorsítását célozta, Wigand tiltakozott -és hamarosan kirúgták állásából. Elismert tudósnak és abszolút bennfentesnek számított tehát, hozzá hasonló ember nemigen állt még a nyilvánosság elé egy ilyen ügyben. Márpedig egy rámenős tévés pont erre igyekezett rávenni.
Lowell Bergman, a 60 minutes című műsor producere és oknyomozó riportere - Mike Wallace műsorrésze számára - elkészítette az ún. Wallace-interjút, mely a megsemmisítő tanúvallomás miatt vált híressé. Nem utolsó sorban pedig elintézte Wigand számára a jogi védelmet. Ám hiába ígérkezett az interjú a 60 minutes évek óta legizgalmasabb és legjelentősebb eseményének, mégsem került a nyilvánosság elé. Az utolsó percben a CBS News producerei, köztük Don Hewitt, lefújták az interjú adásba kerülését, mert egyik jogászuk szerint a Brown & Williamson ezért több millió dolláros pert akaszthat a társaság nyakába. Bergman előtt nyilvánvalóvá vált a műsor berkein belüli széthúzás és bizalomvesztés, de nem adta fel a küzdelmet, hogy rávegye a CBS-t a teljes interjú műsorra tűzésére.
Wigand, miután beperelték, és a lejáratására indult országos hadjárat célpontja lett, elvált, és már a börtön gondolatával is szembenézett. Ő, aki olyan sokat kockáztatott, úgy tűnt, most mégsem tudja eljuttatni vallomását az amerikai néphez. Két átlagos ember kényszerül rendkívüli körülmények közé s annyi bizonyos, akárhogy dől is el az ügy, ők ketten többé nem lesznek már ugyanazok.
(születés, tilt)
[Részletek...]
[1963-09-28] Sík Sándor Kossuth-díjas költő, irodalomtörténész, egyetemi tanár, akadémikus, szerzetespap halála (szül. 1889. jan. 20.). 1911-ben Münchenben ismerkedett meg a cserkészmozgalommal, s hazatérve a magyar cserkészet egyik alapítója, a Magyar Cserkészszövetség elnöke lett. 1946-tól ő szerkesztette a Vigiliát. 1947-től a magyar piarista rendtartomány főnöke volt.

- + -
Acélember c. nagyszerű verse a helytállás formaetikai erényéről érdekes gondolatokra indíthat, ha a helytállást a cél, a tartalometika szemszögéből vizsgáljuk:
„Ha Sík Sándor Acélembere elgondolkodna, hogy mire megy az energia az általa hordozott vezetékekben, ha átlátná, hogy ezzel működtetik a villamosszéket is, ezzel vetítik a lélekromboló filmeket is, ezt pazarolják a nemtörődömségből égve hagyott lámpák millióiban is, ezzel működteti az átlag fogyasztó az Istentől messze sodró kényelmét biztosító sok gép-rabszolgáját is, ettől csillog-villog a sok gazdag és ’nagy’ ember botrányos reprezentáció-élete is,


s ha átlátná, hogy ugyanakkor a nyomorgó városperemek körül száz kilométeres körzetben kipusztulnak az erdők és még a napon szárított trágyát is eltüzelik (a talaj meg tönkremegy), mert a nyomor valójában energiahiány is,
s ha átlátná, hogy nincs hatalmában a vezetékeket oda irányítani, ahol valóban szükség lenne az energiára -,


akkor talán kiszakítaná magát a csillogó vezetékek szemet gyönyörködtető vonalából és elmenne az emberekhez, hogy emberségre ’rázza’ föl őket (amire valószínűleg nagyobb esélye lenne azokban az otthonokban, ahol csillár helyett gyertyafény, porszívó helyett seprű van), vagy elmenne a szegényekhez, akiknek még ócskavasként is nagyobb hasznukra lenne talán, mint a csillogó vezetékek büszke hordozójaként.”

(Simonyi Gyula: Töprengések a bérmunkáról, 1980)
(halál)
[Részletek...]
[1963-06-03] XXIII. János pápa (Angelo Giuseppe Roncalli) halála. 77 évesen lett pápa, de jelszavával (aggiornamento, azaz megújulás) és a II. Vatikáni Zsinat összehívásával óriási hatása lett a katolikus egyházra.

(halál)
[Részletek...]
[1963-04-25] Szántó Judit szavalóművész halála (szül. 1903. jan. 6.). 1928-tól hat évig volt József Attila élettársa. A költő halála után ő volt az, aki minden róla szóló dokumentumot, értéket igyekezett összegyűjteni és megmenteni az utókor számára. 1948-ban létrehozta a József Attila Múzeumot, majd a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársaként lett József Attila örökségének gondozója.
(halál)
[Részletek...]
[1962-03-16] Kiközösítés terhe mellett kötelező titkolni és eltussolni a papok szexuális bűneit – írta elő egy Alfredo Ottaviani bíboros által szignált bizalmas vatikáni dokumentum a hívőknek.
[Részletek...]
[1961-09-17] Dag Hammarskjöd Nobel-békedíjas svéd politikus, diplomata születése (+1961. szept. 17.). 1953-tól haláláig az ENSZ főtitkára. Repülőgép szerencsétlenség áldozata lett Zambiában, halála után 1961-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki.
(halál)
[Részletek...]
[1961-07-01] Lady Di (Diana Francis Spencer) walesi hercegnő halála (szül. 1961. júl. 1.). Vilmos (William) és Henrik (Harry) angol királyi hercegek édesanyja. Károly herceggel 1981. július 29-én a londoni Szent Pál Székesegyházban esküdtek meg. Magánéletének kisiklása ellenére Lady Di az egész világon nagy népszerűségnek örvendett. A válást 15 évi házasság után, 1996. augusztus 28-án mondták ki. A szenzációkra éhes sajtó fáradhatatlanul követte mozgását és főként utazásait új barátjával, Dodi al-Fajeddel, aki a hercegnő mellett szintén azonnal életét vesztette a paparazzikkal folytatott tragikus végű autós versenyfutásban.
(Az aknabetiltás kampány egyik fontos támogatója volt.)
(születés, tilt)
[Részletek...]
[1961-04-12] [idezet] Felbocsátották a Szovjetunióban a világ első, embert szállító űrhajóját, fedélzetén Jurij Alekszejevics Gagarin őrnaggyal. A Vosztok-1 181 327 kilométer sugarú, nyújtott ellipszis alakú Föld körüli pályán 108 perc alatt megkerülte a Földet, majd sikeresen visszatért.
- + -
Az űrhajózás napja
- + -
"...az észlelhető világegyetem azelőtt soha nem sejtett méretekre tágult. Az új megismerésében új törvényszerűségek, a meglepetések olyan halmaza tárult fel, hogy mellettük eltörpül és lemarad minden fantáziaregény." (Bay Zoltán fizikus)
(törvény)
[Részletek...]
[1960-12-14] Párizsban elhatározták a 24 legfejlettebb országot tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) létrehozását.
[Részletek...]
[1960-05-30] Borisz Leonyidovics Paszternak Nobel-díjas szovjet-orosz költő, író halála (szül. 1890. febr. 10.). Legismertebb műve, a Doktor Zsivago 1957 végén jelent meg. Politikai nyomásra le kellett mondania az 1958-ban neki ítélt irodalmi Nobel-díjról.

(halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1959-11-20] [idezet] A Gyermek Jogairól szóló ENSZ Nyilatkozat.
1989: A gyermekek jogairól szóló ENSZ egyezmény (Magyarország 1990. március 19-én írta alá).
- + -
A gyermekek jogainak világnapja
(Magyarországon 1997-ben ünnepelték először.)
- + -
"A gyermeknek... különös védelemre és gondozásra van szüksége, megfelelő jogi védelemre, születése előtt" (is)... (Az Egyezmény idézete az 1959-es Nyilatkozatból. A jövő generációk iránt kötelezettségeink vannak.)
"Az Egyezményben részes államok... alkalmas intézkedéseket tesznek különösen arra, hogy... fejlesszék a szülői tanácsadást, valamint a családtervezési nevelést és szolgálatokat. (24. cikk 2/f)
A szülőket "cselekedeteikben mindenekelőtt a gyermek mindenek felett álló érdekének kell vezetnie."
- + -
Minden jövendő emberi lénynek joga,
hogy kívánt gyermekként foganjon meg
és számára kívánatosnak bizonyuló szülei legyenek!
(Kívánt gyermek, kívánt szülő elv)
- + -
Kb. 246 millió gyermek dolgozik a világon iskolába járás helyett, mert szülei nem tartják el, sőt sokszor a kiskorú gyermekek tartják el szüleiket.
(egyezmény)
[Részletek...]
[1959-08-21] Hawaii lett az USA 50. állama.

[Részletek...]
[1959-01-03] Alaszka lett az USA 49. állama. 1867-ig orosz terület volt, akkor az USA 7,2 millió dollárért megvette a cári Oroszországtól. 1912-1959 között jogilag territórium volt. A több mint másfél millió négyzetkilométernyi, de csak 530 ezer lakosú területen aranyat, 1968-ban pedig olajat is találtak.
[Részletek...]
[1958-05-26] Francis Carco francia költő, író halála (szül. 1886. júl. 3.). Párizsban megalapította a Pan című folyóiratot. 1922-ben A hurok című apacsregénye elnyerte az Académie Francaise nagydíját. 1937-ben az Académie Goncourt tagja lett. 1957-ben megkapta Párizs városa nagydíját, 1958-ban a haladó írók neki ítélték a Prix de l´Unanimitét. Kiváló pszichológiai érzékkel, mély együttérzéssel ábrázolta a nagyváros számkivetett alvilágát, majd a II. világháború borzalmait.
(háború, halál, megalapít)
[Részletek...]
[1958-02-19] Candido Mariano da Silva Rondon brazil felfedező, néprajzkutató halála (szül. 1865). A hadsereg őrnagyaként ő vezette 1907-ben a Cuiabá-Porto Velho távíróvonal kiépítését. 1910-ben megalapította az Indiánvédő Szolgálatot (SPI), amelyet Amerika leghumánusabb ilyenfajta szervezetévé fejlesztett. 1913-ban a Theodore Roosevelt volt amerikai elnökkel szervezett expedíción fedezték fel a rejtélyes Rio Duvidát. A New York-i Földrajzi Társaság kiadványa Rondon nevét Amundsen mellett említette, s a trópusi őserdők legnagyobb kutatójának tartotta. Többször jelölték Nobel-békedíjra, hazája is megbecsülte, 1955-ben megkapta a marsall címet, 1956-ban pedig Guaporé szövetségi területet Rondoniának nevezték el.
(Az indiánoknak is, a természetnek is jobb lett volna, ha nem fedezik fel őket. Hosszútávon egész civilizációnkat is ez szolgálta volna jobban.)
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1958-01-15] Földes Gábor színházi főrendező halála (szül. 1923. máj. 31.). A világháború után sokat tett a vidéki színjátszás, elsősorban a győri Kisfaludy Színház színvonalának emeléséért, amelynek főrendezője lett. 1956-ban Petőfi Kör mintájára létrehozta a győri Petőfi Kört, melynek ő lett az elnöke. November 4-e után cikkeket írt a Hazánk című lapba. Színházi és egyéb kulturális rendezvényeken próbálta meg ébren tartani 1956 szellemét. Sikerült kiharcolnia, hogy a színház első premierje a Bánk bán című tragédia legyen. 1957 májusában letartóztatták, szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélték, és kivégezték.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1957-11-12] Az egy héttel korábban a labdarúgó válogatott edzésén rosszul lett és kórházba szállított Zsiborás Gábor kapus halála 36 éves korában (szül. 1957. nov. 12.). 361 NB1-es és 4 válogatott mérkőzésen védett.
(Egy svájci sportorvos könyvének címe: Az élsport egyenes út a rokkantsághoz.)


(születés)
[Részletek...]
[1957-10-25] [idezet] Megkezdődött a Kádár-kormány egyik legnagyobb nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós pere, a "nagy íróper". A tanácsvezető ugyanaz a Vida Ferenc volt, aki később a Nagy Imre-per vérbírójaként vált ismertté. Az elsőrendű vádlott Déry Tibor mellett Háy Gyula, Tardos Tibor és Zelk Zoltán találtatott bűnösnek "a népi demokratikus államrend megdöntésének kísérletében". Déry 9, Háy 6, Zelk 3 évet, Tardos 18 hónapot kapott. A fővádlottakat 1960-ban szabadon bocsátották.
[Részletek...]
[1956-12-03] Százötven diákot zártak ki a Lomonoszov Egyetemről, mert bírálni merészelték a magyarországi események hivatalos szovjet verzióját, ill. részt vettek az 1956. november 30.-i és december 1.-i diáktüntetésben. Formailag a diákok kizárását huliganizmusukkal indokolták.
Leningrádban is volt egy hasonló diákmegmozdulás, egy külön lapban, a Rózsaszín Bimbóban is kifejtették véleményüket. A diákok a Szovjetúnió több főiskoláján, így Kijev, Harkov, Szverdlovszk, Novoszibirszk valamint a közép-ázsiai köztársaságok egyetemein is mozgolódtak.
A Szovjetunióban lesújtottak a katonákra, akik Magyarországon a forradalom idején a magyar felkeléssel rokonszenveztek, vagy nem voltak hajlandók lőni, és a civilekre, diákokra, akik a magyar forradalmárok iránti együttérzésüket nem rejtették véka alá. A mordvin Autonóm Köztársaság területén Moszkvától mintegy 300 kilométerre keletre, a Dubrovlak helység melletti 3857-es számú lágert “magyar tábor”-nak nevezték, mivel kb. tizenötezer foglya mind a magyar eseményekkel kapcsolatosan került a büntetőtelepre, a KGB vallatója mindannyiunknak feltette a kérdést: Budapesten a barikád melyik oldalán állt volna?
Zsenja Milin kezdetleges elemi oktatásban részesült egy istenhátamögötti tanyán, aztán a hadseregben kitanították tankágyú-kezelőnek. Ezredét 1956 novemberében Budapestre irányították. A tankparancsnok egy célpontra mutat és tüzet vezényel. “Hadnagy elvtárs, itt valami tévedés van, ezek az emberek egy üzlet előtt állnak sort.” A tiszt megismétli a parancsot, mire Zsenja Milin a tisztre tesz nem éppen tiszteletteljes megjegyzést. A parancsmegtagadásért tíz évi szigorított büntetőtáborra ítélték. A táborban Zsenja Milin tettét soha sem bánta meg, újságot nem olvasott, csak a szülőfalujáról mesélt.
A parancsmegtagadó Alexander Katust, akit Kárpátaljáról soroztak be a Vörös Hadseregbe, társai végezték ki a hajdúszoboszlói MÁV-állomáson és a Szováti út mellé temették. Húsz év múlva kihantolták és az adminisztráció kuszasága következtében a köztemetőben a hősök parcellájában újratemették.

A Magyar Honvéd 1956. november 2-i számában a Honvédelmi Minisztérium közlésére hivatkozva írja, hogy egy szovjet zászlóalj Gyöngyös határában átadta fegyvereit a polgári lakosságnak, és a szovjet katonák bejelentették, hogy nem hajlandók a magyar nép ellen harcolni.
A Kommunizmus Fekete Könyvében a kínai Gulággal, a laokajjal kapcsolatban megemlítik a 612. oldalon, hogy egy Harry Wo nevű ember tizenkilenc évet töltött börtön-üzemben, mert bírálta a magyarországi szovjet beavatkozást.
(tüntetés)
[Részletek...]
[1956-11-28] Gundel Károly vendéglős és gasztronómiai író születése (+1956. nov. 28.). 1910-ben átvette a városligeti Wampetich-vendéglőt, majd 1920-25 között a Royal Szálló, 1927-től pedig a Gellért Szálloda éttermeinek bérlője lett. Gasztronómiai könyvei a legjobb és legismertebb ilyen tárgyú munkák közé tartoznak. Idegennyelvű munkáival, valamint szakácskiállításokon és bemutatókon népszerűsítette a magyar konyhát és fellendítette az idegenforgalmat.
(halál)
[Részletek...]
[1955-04-18] Albert Einstein német fizikus, békemozgalmár születése (+1955. ápr. 18.). 1916. máj. 11-én jelent meg Az általános relativitáselmélet. 1925-ben és 1930-ban aláírta a hadkötelezettség elleni nemzetközi kiáltványokat. 1931. aug. 2-án felhívta a világ tudósait, hogy tagadják meg a háborúért folytatott munkát. Egyik védnöke volt az 1932. aug. 27-29-i háborúellenes kongresszusnak Amszterdamban (Károlyi Mihály is ott volt).
1939 őszén Hitler atombomba-fejlesztésének hírére Fermi, Wigner Jenő, Szilárd Leó és Teller Ede mellett aláírta azt az amerikai elnöknek szóló levelet, amely sürgette az amerikai atomprogramot. Békemozgalmár barátai és rajongói súlyos csalódottságukat fejezték ki és Einstein számára is komoly lelkiismereti konfliktus maradt ezt a lépése. 1945-ben megpróbálta megakadályozni (Szilárd Leóval együtt, aki a láncreakció felfedezője volt), hogy bevessék az atombombát, de az amerikai elnök ebben bezzeg nem hallgatott rá.
- + -
"A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék." (Einstein)
- + -
Nemzetközi Pí nap (márc. 14 = 3,14), Einsteins születése emlékére.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1955-04-10] Teilhard de Chardin (szül. 1881. máj. 1.) francia biológus, geológus, paleontológus, filozófus, jezsuita pap halála, vágya szerint Húsvét vasárnap. Matematikai, filozófiai és teológiai diplomákkal szentelték pappá 1911-ben, később a biológia és geológia professzora lett. Számtalan konferencián és egyetemen adott elő, rengeteg könyvet írt. Sok ázsiai és afrikai országban kutatott, ő fedezte fel a pekingi előembert.
Azzal az egyházi megbízással tanult biológiát, hogy harcoljon a darwini evolúciós elmélet ellen, de pont ellenkezőleg, az evolúció misztikus filozófusa lett. Publikációs tilalmat róttak ki rá, ezért írásai csak halála után jelenhettek meg. A II. Vatikáni Zsinat rehabilitálta.
Szerinte Isten nem csak teremtette és vonzza fölfelé az evolúciót, de megtestesülve maga is részt vesz benne. Sürgette a vallások fejlődését, evolúcióját is. Az evolúció céljának a teremtmények szeretetben való egységesülését látta, planetáris méretben, ugyanakkor a személyiségeket megerősítve. Ennek legláthatóbb jele a férfi és nő közti szeretet. Az emberi ideált a szüzességben látni, ahogy ezt sok vallás még mindig hirdeti, ellene mond az evolúciónak. A nemzést nem tartotta a nemiség lényegéhez tartozónak. 1934-ben így írt a Tisztaság evolúciójában szerelmének, Lucile Swannak: A lelki termékenységet kell egyre inkább az anyagi termékenység helyére állítani, és végül egyedül általa az egyesülést igazolni. A test ilyen szellemi használatát sok valódi teremtő zseni ösztönösen felfedezte és alkalmazta, tekintet nélkül a moralistákra.
(halál)
[Részletek...]
[1954-07-04] [idezet] Bernben Németország labdarúgó válogatottja a svájci világbajnokság döntőjében 3:2 arányban legyőzte a magyar csapatot (noha a csoportmérkőzéseken a magyarok 8:3-ra megverték a németeket), az évek óta veretlen Aranycsapat "csak" második lett.
A vereség miatti elkeseredés a kommunizmus alatt először (!) utcai tömegtüntetéshez vezetett Budapesten.
Korabeli filmfelvételek szerint a magyarok les miatt meg nem adott gólja valószínűleg érvényes volt.
(tüntetés)
[Részletek...]
[1953-03-05] Szergej Szergejevics Prokofjev orosz-szovjet zeneszerző halála (szül. 1891. ápr. 23.). 1914-ben Pétervárott a konzervatóriumban diplomája átadásakor Anton Rubinstein-díjjal is kitüntették első nagy műve, a Desz-dúr zongoraverseny előadásáért. 1916-ban fejezte be Dosztojevszkij A játékos című elbeszélésének zeneszínpadra állítását. 1918-1933 közt nyugaton élt. 1935-ben írta a g-moll hegedűversenyt, s a Rómeó és Júlia balettzenéjét, 1938-ban Eizenstein filmjéhez, A jégmezők lovagjához a kísérőzenét. 1936-ban keletkezett a Péter és a farkas meseszvit. A világháború alatt Tolsztoj Háború és békéjéből tervezett operáján dolgozott.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1953-02-08] Kormányrendelet a gyermektelenségi adóról. A 20. évét betöltött, önálló jövedelemmel rendelkező gyermektelen személyek adóalapjuk 4 százalékát (háztartási alkalmazottak havi 15 forintot) fizettek gyermektelenek adója címen. Emellett emelték a családi pótlékot, bevezették a „szoptatási szabadságot”. Adminisztratív intézkedéseket is hoztak a születésszám növelésére. A gyermektelenségi adó intézménye 1957-ig állt fenn. Egyik legjellegzetesebb intézkedése volt (a Rákosi rendszer abortuszrendeletének Gerő Ernő általi kiagyalásával egyébként tévesen azonosított) Ratkó Anna egészségügyi miniszterről hírhedtté vált Ratkó-korszaknak.
[Részletek...]
[1952-10-03] Felrobbantották az első brit atombombát, Ausztrália partjai mellett, Monte Bello szigetén.
[Részletek...]
[1952-04-02] Molnár Ferenc író, újságíró születése (+1952. ápr. 2.). Első színdarabját 1902-ben mutatták be, s azt követően szinte minden évben új darabbal jelentkezett, amelyeket nemcsak a magyar, hanem a külföldi színházakban is állandóan játszottak. Szórakoztató színműveit (Liliom, A hattyú, Olympia, Egy, kettő, három, Játék a kastélyban) egy részéből tévéjáték is készült. Regényei közül a Pál utcai fiúk a legsikeresebb, nagyon sok nyelvre lefordították, magyar-amerikai film is készült belőle. Összes művei 1928-ban 20 kötetben jelentek meg. 1931-ben Svájcba, majd 62. születésnapján, 1940. jan. 12-én az USÁ-ba költözött, New York-ban halt meg.
Vészi Margit és Fedák Sári után Darvas Lili volt Molnár Ferenc harmadik felesége, akivel (már a házasságkötés előtt megegyezve) nyitott házasságban éltek. Darvas Lili jó barátságot ápolt férje titkárnő-kedvesével, a négy nyelven beszélő, nagy műveltségű, vele egykorú elvált asszonnyal, Bartha Wandával. Közben Molnár tudtával ő is hosszú szerelmi viszonyt folytatott egy nála négy évvel fiatalabb osztrák szinésszel. Fedák Sári viszont sztár-szinésznőként még azt sem engedte, hogy amikor Berlinben szerepel, ott egyidejűleg más színházban Molnár-darabot játsszanak, vagy feleség-utódja, Darvas Lili fellépjen. A színházigazgatóknak el kellett kerülniük az ilyen időbeli egybeeséseket.
- + -
"...rendesen a legostobább egyszersmind a leglármásabb is" - írta Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című művében.
(halál)
[Részletek...]
[1951-10-06] William Keith Kellogg amerikai vállalkozó halála (ugyanott, ahol született, 1860. ápr. 7. Battle Creek). A gabonapehely kikísérletezője. 1894-ben véletlenül állítottak elő gabonapelyhet: egy adag főtt búzát éjszakára kint felejtettek a szabadban, s nem a várt összeszáradt anyag lett belőle, hanem különálló, száraz pehely.
- + -
1930. dec. elsején W. K. Kellog bevezette a 3x8 óra helyett a 4x6 órás munkaidőt michigani gabonapehely gyárában. Így a gazdasági válság közepette több embernek adott kevesebb fizetéssel kevesebb munkát. A kísérlet óriási sikert hozott, a kevesebb pénz ellenére a több szabadidő miatt a munkások és családjaik sokkal boldogabbnak érezték magukat. A gyár termelékenysége is nőtt, a rövidebb munkaidőben jobb kedvvel dolgoztak.
Ennek ellenére a cég igazgatósága nem rokonszenvezett Kellog munkásbarát vezetési filozófiájával és egy évtized múltán, a II. világháború kitörésekor megragadták az alkalmat és visszaállították a 3x8 órás munkabeosztást. A munkások azonban nem felejtették el a boldogabb "kevesebb pénz de több idő" korszakot, 1946-ban újra kiharcolták a 4x6 órás munkarendet és a fenyegetések, elbocsátások, lejárató kampányok ellenére közel négy évtizedig, 1984-ig meg tudták őrizni ezt a vívmányt.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1951-08-23] [idezet] A Mennonita Egyház általános konferenciája nyilatkozata: "Keresztény hit és elkötelezettség a béke és ellent-nem-állás mellett."
[Részletek...]
[1950-11-16] [idezet] A Béke Világtanács megalakulása (nov. 16-22) Varsóban (Londonban lett volna, de az angol kormány sok küldöttnek nem adott vízumot).
A hidegháború (1949 ápr. a NATO létrejötte) veszélyt hozott a békemozgalomra.
Mivel a Szovjetunió több éves lemaradásban volt a nukleáris fegyverkezésben (első kísérleti robbantás 1949, 2. és 3. 1951-ben), a szocialista tábor diktatórikusan megszervezte "békemozgalmát": 1949-ben Párizsban 600 millió tagról beszéltek (pl. Észak-Koreából 31 millió tag, több mint a teljes népesség).
A Varsóban megalakult Béke Világtanács (WPC, World Peace Council), támogatva a szovjet külpolitikát és fegyverkezést - és a civil szervezetekhez képest mérhetetlen állami forrásokkal rendelkezve (mely ingatlanokat és anyagi előnyt sok tagszervezete a rendszerváltások után is meg tudott tartani) - lejáratta a békemozgalom kifejezést.
Magyarországon a békepapi mozgalom is fokozta a szavak ellenkezőjére fordítását.

(háború)
[Részletek...]
[1950-03-14] Az amerikai szenátusban Edwin Johnson szenátor javasolta, hogy ne engedjék többet az USA földjére lépni Ingrid Bergman svéd Oscar-díjas szinésznőt, mert az elhagyta férjét és Rómában mással él.
(Bergman 21 évesen ment férjhez Petter Lindstrom svéd fogorvoshoz, akivel 1948-ban 33 évesen, hollywoodi sztárként az USÁ-ban élt. 1949 márciusában Rómába ment és hét évig élt Roberto Rossellini olasz filmrendezovel. 1950 februárjában fiuk, 1952-ben ikerlányaik születtek. 1956-ban különváltak és Bergman visszatért az USÁ-ba.)
[Részletek...]
[1950-01-21] George Arthur Orwell (Eric Blair) angol író, kritikus, újságíró halála (szül. 1903. jún. 25.).
1945-ben jelent meg politikai szatírája, az Animal Farm (Állatfarm). Szerencséjére a Nyugat antikommunizmusa ezt fölkapta, így világhíru lett az 1949-ben írt, a világ minden birodalmát és bármilyen színu diktatúráját leleplezo sci-fije is, a Nineteen Eighty-four (1984).
(halál)
[Részletek...]
[1950-01-21] George Arthur/Eric Blair Orwell angol író, kritikus, újságíró születése (+1950. jan. 21.). Akárcsak Kipling, Indiában született, ahol apja gyarmati tisztviselő volt. A burmai brit rendőrség tagja lett, de a gyarmati politikától megundorodva visszatért Angliába, ahol tanítóként és bolti eladóként dolgozott.
1945-ben jelent meg politikai szatírája, az Animal Farm (Állatfarm). Szerencséjére a Nyugat antikommunizmusa ezt fölkapta, így világhíru lett az 1949-ben írt, a világ minden birodalmát és bármilyen színu diktatúráját leleplezo sci-fije is, a Nineteen Eighty-four (1984).
- + -
„Azért írok, mert előttem van valami hazugság, amit le akarok leplezni, valami tény, amire föl akarom hívni a figyelmet.”
"Mindenki egyenlő, de vannak, akik egyenlőbbek."
(halál)
[Részletek...]
[1949-09-13] A háború során sokfelé betiltott, üldözött békecsoportok Svájcban megalakították a Békeszervezetek nemzetközi tanácsát (International Liaison Committee of Organisations for Peace, ILCOP). Elsősorban békekutatásban, közvetítésben, kormányközi tárgyalásokban és az ENSZ-ben volt aktív. Az IPB jogutódja volt, 1964. aug. 28-tól neve ismét IPB lett.
(háború, tilt)
[Részletek...]
[1949-06-19] Ipolyvölgyi Németh József Krizosztóm (1926-2004. máj. 11.) katolikus papot, premontrei szerzetest kényszernyugdíjazta Lékai bíboros. „Nyomatékosan kérem, hogy a jövőben tartózkodjon mindenfajta búcsújárás szervezésétől… Nem szeretném, ha ellenkező esetben komolyabb intézkedésekre kényszerítene.”
1949. jún. 19-én szentelték pappá. 1956 februárjában egyházi felettese az Állami Egyházügyi Hivatal utasítására kéthetes esztergomi palotafogságra rendelbe te, mert falujában megeskette a párttitkárt; e két hét alatt az állami megbízott agymosásnak próbálta alávetni. Megpróbálta megszervezni a KAPASSZ-t (Katolikus Papok Szabad Szakszervezete), mondván: „Minden pap védelemre szorul az egyházi vezetőség ellenében is, mert az egyházi szervezet diktatórikus jellegű, bár szereti magát hierarchikusnak becézni.” 1959-ben belépett a Premontrei Kananokrend (akkoriban persze illegális) gödöllői közösségébe, 1965. febr. 2-án Krizosztóm néven letette örökfogadalmát. 1961-ben egyházi elöljárója három évre eltiltotta a papi működéstől. 1968. szept. 19-én letartóztatták, három évre ítélték, 1970-ben amnesztiával szabadult. 1990 után kiadta a Búcsújárók könyvét és 27 füzetben imákat és énekeket. 1993-tól Balassagyarmaton templomot épített.
(tilt)
[Részletek...]
[1948-01-30] Móhandász Karamcsand Gandhi születése India Gujarat államában (+1948. jan. 30.). Londonban szerzett ügyvédi képesítést, majd 1893-tól a Dél-Afrikában élő indiai közösség vezetője volt. Hazatérése után (1914) békés küzdelmet hirdetett az angol gyarmatosítók ellen. Az Indiai Nemzeti Kongresszus elnöke (1924-1937).
Az indiai nép még életében a Mahátma - Nagy Lélek - névvel tüntette ki.
India 1947-es függetlenné válása után egy reakciós, fanatikus hindu gyilkos merényletének áldozata lett. (A békességet keresőket gyakran árulónak tartják és üldözik saját közösségük fanatikusai.)
Az erőszak, a kasztrendszer, a vallási ellenségeskedések ellen, a faluközösségek és a kézműipar érdekében lépett fel.


Az erőszakmentességet (az "ahimsa" - nem-ártás - és a "satiagraha" - az igazsághoz ragaszkodás - harmóniáját) politikai, társadalmi és vallási hatóerővé, mozgalommá tette.

(halál)
[Részletek...]
[1947-07-10] A Szovjetunió és a kommunista párt nyomására a Minisztertanács a kisgazdapárti miniszterek ellenében úgy döntött, hogy Magyarország más kelet-európai országokhoz hasonlóan távol marad a Marshall-tervet (a háború utáni európai újjáépítés bő 10 milliárd dolláros amerikai segélyét) elindító, július 12-én kezdődő párizsi értekezlettől.
(háború)
[Részletek...]
[1947-02-04] Máté Péter zeneszerző, énekes születése (+1984. szept. 9.). Mintegy 150 népszerű dal szerzője. Saját dalait általában maga kísérte, zongorázott, gitározott, énekelt. Elmegyek című dala (1984) világsláger lett.

(születés)
[Részletek...]
[1947-01-04] [idezet] Megjelent a Der Spiegel első száma. Kiadója és főszerkesztője Rudolf Augstein (1923-2002), akit a Hannovert megszállva tartó brit katonai hatóságok korábban a németek politikai átnevelésére bíztak meg hetilap készítésével, de rendre megszegte a katonai cenzúra szabályait és végül önálló lapot indított.
1962-ben 103 napig volt letartóztatásban államtitok-sértés vádjával egy a német hadseregről közölt cikke miatt, de Adeanauer kancellár hiába szónokolt hazaárulásról a parlamentben, végül kiengedték és a hadügyminiszternek kellett az eset miatt lemondania.
2000-ben Németországban az évszázad újságírójának választották, és elnyerte a Nemzetközi Sajtóintézet "A sajtószabadság hőse" díját.
(megjelent)
[Részletek...]
[1946-08-13] Herbert George Wells angol író, újságíró halála (szül. 1866. szept. 21.). Regényei Az időgép, A láthatatlan ember, Világok háborúja, Dr. Moreau szigete. 1880-1883 között rőfös-segéd Windsorban és Southsea-ben: utált munkáját 1905-ös Kipps című regényében írta le. Egy évig magániskolában tanított, majd ösztöndíjjal a Royal College of Science hallgatójaként a híres tudós, Thomas Henry Huxley tanítványa lett. 1887-től biológiát oktatott, ilyen tárgyú tankönyvet is írt. 1903 után egy ideig tagja a Fabiánusok Társaságának, itt szívta magába a reformista, evolucionista szocializmus eszméit, melyek évtizedeken át inspirálták. Sokat utazott, járt Oroszországban és az Egyesült Államokban is.

(háború, halál)
[Részletek...]
[1946-04-06] Moszkvában aláírták a szovjet-magyar jóvátételi egyezményt. Magyarországnak 300 millió dollár értékben kellett jóvátételt fizetnie a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának.
(egyezmény)
[Részletek...]
[1945-11-29] Kikiáltották a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságot, amelyhez Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Crna Gora (Montenegró) tartozott. A miniszterelnök és a külügyminiszter Joszip Broz Tito lett.

[Részletek...]
[1945-11-20] [idezet] A náci háborús bűnösök nürnbergi perének kezdete. 1946. október 1-jén 12 vádlottat halálra ítéltek.
(A béke elleni bűncselekményekre a "parancsra tettem" nem mentség.)
„Érdekes, ahogy Nürnbergben megalkották ezeket az elveket. Azt kellett ott Nürnbergben eldönteniük, hogy mi számítson háborús bűntettnek. És nagyon világos definíció született, tudatosan. Nem lepleztek semmit. Egy gaztett akkor háborús bűncselekmény, ha a németek követték el és nem mi.
Így például a városközpontok bombázása nem háborús bűncselekmény, mert ezt az angolok és az amerikaiak gyakrabban művelték, mint a németek. S a német tengeralattjáró-parancsnokok védekezésül az amerikai tengeralattjáró-parancsnokokra hivatkozhattak, akik kijelentették, hogy 'Na igen, mi ugyanazt csináltuk' – úgyhogy föl is mentették őket, mert ez nem volt háborús bűncselekmény.” (Chomsky: Hatalom és terror)
(háború)
[Részletek...]
[1945-09-02] A II. világháború vége. Kb. 50 millió halott.
(A civil áldozatok száma először haladta meg a katonákét. Ma már több mint 90 %-ban civilek halnak meg a fegyveres konfliktusokban, a katonák nem egymással küzdenek, hanem egymás népének életterét és infrastuktúráját pusztítják, egymás népét irtják, s a népük elleni rémtetteket a másik nép elleni rémtettekkel bosszulják meg.)
(háború)
[Részletek...]
[1945-07-17] [idezet] Elkezdődött a potsdami konferencia, Truman, Sztálin és Churchill részvételével. A II. világháború európai eseményeit lezáró tanácskozás Churchilltől a "Terminál-akció" fedőnevet kapta.
(Pedig az igazi Terminátor-szörny még csak ezután sújtott le. A győztes szövetségesek potsdami barátságos mosolya igazából már új ellenségek egymás elleni vicsorgása volt. Hitler birodalma már több mint két hónapja összeomlott, a háborúnak rég vége, Japán is békét kért, hiszen csapatait már nem is tudta mozgatni, az óceánt a szövetségesek uralták, de még próbált tárgyalni, nem teljesen feltétel nélkül megadni magát.
Miért kellett három hét múlva (Hirosima, aug. 6.) százezer ártatlan polgári személynek, nőknek, gyermekeknek lángtengerben elégniük? S három nappal később (Nagaszaki, aug. 9.) másik százezernek? Amerika megmutatta a Szovjetuniónak, ki az úr a győztesek közt? Hogy mi a háborús bűncselekmény, meg az emberiség elleni bűntett, az attól függ, ki követi el? Nem csoda, hogy az így kezdődött békét évtizedekig hidegháborúnak hívták.
Vajon most a hidegháború, a kétpólusú világrend utáni békét minek fogják hívni utódaink, ha túlélik?)
(háború, konferencia)
[Részletek...]
[1945-06-26] Az ENSZ alapokmányát két hónap tanácskozás után elfogadták San Franciscóban, június 26-án 50 állam képviselője írta alá (1945. október 24-én lépett hatályba). A közgyűlés mellett felállították a Biztonsági Tanácsot.
[Részletek...]
[1945-06-23] Az Okinava sziget központi bunkerében több mint négyezer japán katona és tiszt követett el egyszerre rituális öngyilkosságot, köztük Usidzsima tábornok, a sziget parancsnoka.
Az Okinavai csata ápr. 1-től jún. 23-ig tartott, amíg az amerikaiak 180 ezres serege (12 ezres veszteséggel, köztük a főparancsnok Buckner altábornagy is meghalt) a 100x30 km-es japán szigetet bevette. A 130 ezer japán katonából 102 ezer meghalt vagy öngyilkos lett. Sebesültjeik egy részét is megölték, mert nem akartak a barbárnak tartott amerikaiak fogságába kerülni. Csak hétezer katona esett hadifogságba. A civil lakosság egyharmada, 150 ezer japán is meghalt vagy öngyilkos lett.
[Részletek...]
[1945-06-15] Budapesten aláírták a jóvátételi egyezményt, amely szerint hat év alatt kb. 200 millió dollár értékű árut kellett Magyarországnak szállítania a Szovjetuniónak háborús jóvátételként.

(egyezmény, háború)
[Részletek...]
[1945-04-28] Menekülés közben olasz partizánok elfogták Benito Mussolini olasz fasiszta diktátort (szül. 1883. júl. 29.), barátnőjével, Clara Petaccival együtt kivégezték, és holttestüket Milánóban közszemlére tették.
Mussolini 1922-ben feketeingesei élén bevonult Rómába, átvette a hatalmat, s fasiszta diktatúrát épített ki. 1935-től fokozatosan közeledett Hitlerhez. Gyengébben felszerelt csapatainak állandóan a németekre kellett támaszkodnia, politikájában is egyre inkább Hitler igényeinek kiszolgálójává vált. 1943-ban megbuktatták, internálták, de a németek kiszabadították és a rövid időre létrehozott észak-olasz bábállam, a Salói Köztársaság miniszterelnöke lett.

(halál)
[Részletek...]
[1945-02-13] A szövetségesek légitámadása lerombolta Drezdát. A 772 brit és 311 amerikai repülőgép összesen több mint hétezer tonna bombát dobott a városra, amelynek belső, 12 négyzetkilométernyi területe teljesen elpusztult. A civil áldozatok számát a becslések 35 ezer és 135 ezer közé teszik.

(Az NDK-ban a dóm romjait megőrizték, mint a Nyugat háborús bűneinek egyik emlékművét. A német újraegyesítés után nyugati gyűjtésből újjáépítették, hiszen nem illett a fasizmust leverő jóságos szövetségesi haderő mítoszába.)
(háború)
[Részletek...]
[1944-12-27] Salkaházi (Schalkházi) Sára szociális nővér, tanító, újságírónő halála (szül. 1899. máj. 11.). Állandó munkatársa volt a kassai lapoknak, majd a Prágai Magyar Hírlapnak. 1929-ben Kassán lépett a szociális testvérek közé, majd a katolikus karitászban dolgozott. 1941-től a Katolikus Dolgozó Leányok és Nők Országos Szövetségének központi vezetője lett. Ő alapította az első magyar munkásnő főiskolát. 1944 őszétől Budapesten, a szövetség kezelésében lévő Katolikus Nővédő Otthonban a származásuk miatt üldözötteket és katonaszökevényeket bújtatott. Ezért feljelentésre a nyilasok elhurcolták és több üldözött mellett a Dunaparton kivégezték.
2006-ban XVI. Benedek pápa boldoggá avatta.
(halál)
[Részletek...]
[1944-08-28] Ernst Thalmannt (szül. 1886. ápr. 16.) 11 év fogvatartás után a fasiszták titokban agyonlőtték a buchenwaldi koncentrációs táborban.
A német és a nemzetközi munkásmozgalom tagja. 1925-ben megválasztották a kommunista párt elnökévé, s 1928-ban tagja lett a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának. Hitler hatalomra jutása után is Németországban maradt, s az illegális harcot irányította. A Gestapo 1933-ban tartóztatta le.
(halál)
[Részletek...]
[1944-02-26] Az amerikai hadseregben először neveztek ki nőt parancsnokká. Sue Dauser egy nővéralakulat vezetője lett.
[Részletek...]
[1943-03-29] Vangelisz Papathanossziou görög zeneszerző születése. 1968-71 között az Aphrodite's Child együttes tagja volt, itt énekelt a később szintén sikeres szólókarriert befutott Demis Roussos. Szólólemezei és a Yes énekesével, Jon Andersonnal közösen kiadott albumai mellett számos híres film zenéjét is ő komponálta, ezek közül kiemelkedik az 1982-ben Oscar-díjat nyert Tűzszekerek és az 1492 A Paradicsom meghódítása. 1989 óta ismét hazájában él. Első Grammy-díját 1981-ben kapta; 1992-ben a Művészetek Lovágjává ütötték Franciaországban.
(születés)
[Részletek...]
[1943-03-19] Mario Jose Molina kémikus születése Mexikóvárosban. Amerikai kutató lett, 1995-ben megosztva elnyerte a kémiai Nobel-díjat az ózonréteg bomlásának tanulmányozásáért. Felismerése nyomán indult meg a nemzetközi mozgalom a freongázok korlátozása érdekében.
(Nobel-díj)
[Részletek...]
[1943-02-25] George Harrison angol beat-zenész halála (szül. 1943. febr. 25.). 1958-tól játszott a később Beatles néven klasszikussá vált zenekarban. John Lennon mellett ő is szívére vette az emberiség sorsát és azokon a maga eszközeivel próbált segíteni. Az egyik legszebb példája volt ennek az általa szervezett, filmen és tripla lemezen megjelent Bangladesh-koncert.
(A több mint 120 milliós Bangladesh kb. nyolcszáz százalékosan túlterheli területének eltartóképességét, így az ökológiai pusztulás egyre gyorsul. Hiába fogyasztanak keveset, mivel népsűrűsége már most sokszorosa Magyarországénak és a nők elnyomottsága miatt magas a népszaporulata, az évtizedek óta tartó katasztrófa csak erősödik.)
(katasztrófa, megjelent, születés)
[Részletek...]
[1943-02-25] George Harrison angol énekes, zeneszerző, szólógitáros születése (+2001. nov. 30.). 1958-tól játszott a később Beatles néven felülmúlhatatlanná vált zenekarban, ő volt a legfiatalabb "gombafejű". Sikerdalai közé tartozik az 1968-as While My Guitar Gentle Sweeps, a Something, a Here Comes The Sun. Az 1970-es szétválást követően szólókarriert kezdett.
Ő szervezte meg a bangladesi menekültek megsegélyezésére irányuló koncertet, amelyen Bob Dylan, Eric Clapton, Leon Russel, Billy Preston és Ringo Starr is fellépett.
(Banglades másfél magyarországnyi területén lassan másfélszáz millió ember él, ökológiai lábnyomuk a nagy szegénység ellenére is 800 %-os, azaz életterük eltartóképességét nyolcszorosan túlterhelik, ráadásul a szaporodás még mindig nagyon gyors.
Az 1970-es évek elejéig Banglades ivóvizét folyók és tavak szolgáltatták. Az egyre szennyezettebb víz okozta betegségek miatt nemzetközi segélyszervezetek kútfúrási programot indítottak. Nem tudták, hogy a Gangesz víztartó rétegeiben természetes módon sok arzén található, és nem vizsgálták meg az üledéket. Minthogy a krónikus arzénmérgezés hatásai akár 15 évig is rejtve maradhatnak, a járványt nem ismerték fel, csak 1995-ben, amikor már a lakosság fele arzénmérgezéstől szenvedett. A WHO előrejelzése szerint néhány éven belül Dél-Bangladesben a halálozások egytizede az arzén okozta rák következménye lesz. Nincs megoldás, mert ennyi embernek egyszerűen nincs elég víz máshogy.)
(járvány, születés)
[Részletek...]
[1943-02-21] Entz Géza zoológus, egyetemi tanár, akadémikus halála (szül. 1875. máj. 30.). 1920-ban Utrechtbe ment, ahol oktató, később professzor lett. Hazatérése után 1929-től vezette a tihanyi Biológiai Kutatóintézetet. A Nemzeti Múzeum Állattárának igazgatója, majd 1934-től a budapesti tudományegyetemen a zoológia professzora volt. Főként az egysejtűekkel foglalkozott. Jelentősek a Balaton élővilágára vonatkozó korszerű hidrobiológiai vizsgálatai.
(halál)
[Részletek...]
[1943-01-15] Eric Knight angol író születése (+1943. jan. 15.). Világhírű lett a Lassie hazatér és a Légy hű önmagadhoz c. háborúellenes regénye.


(háború, halál)
[Részletek...]
[1943-01-15] A II. világháborúban Holland-Guyana felett egy katonai repülőgéppel lezuhant és meghalt Eric Knight angol író (szül. 1897. ápr. 10.). Az amerikai hadsereg filmosztályánál szolgált, alapvetően háborúellenes volt.

Világhírű a Lassie hazatér és a Légy hű magadhoz című háborúellenes regénye. Rádiójátékok és filmek sora is készült belőlük.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1942-12-02] [sms] Beindult a világ első atomreaktora Chicagóban.1943-ban le kellett állítani: túl eros a sugárzás.
[Részletek...]
[1942-06-10] A németek lerombolták a cseh Lidice községet. A Reinhard Heydrich, a Cseh-Morva Birodalmi Protektorátus német helytartója elleni 1942. május 28-án elkövetett merénylet megtorlásaként a rögtönítélő bíróságok szeptember 1-jéig 1357 férfit és nőt ítéltek halálra.
A Kladno melletti Lidicét, ahol a merénylők egyike eltöltött egy éjszakát, június 10-én a németek földig lerombolták: a 95 házból álló helységet teljesen felégették, 199, tizenötödik életévét betöltött férfi lakost a helyszínen agyonlőttek, 184 nőt koncentrációs táborba, a gyerekeket máshová hurcolták. A községet 1946-ban újjáépítették, ma nemzeti emlékhely.
[Részletek...]
[1942-01-17] Muhammad Ali (Cassius Marcellus Clay) amerikai ökölvívó születése. 1960-ban a római olimpián félnehézsúlyban olimpiai bajnok, 1964-től a nehézsúlyú profik között háromszor lett világbajnok.
1964-ben belépett a Fekete Muszlimok mozgalmába és akkor vette fel a Muhammad Ali nevet. 1967-ben megtagadta a vietnami katonai szolgálatot, amiért elítélték és megfosztották világbajnoki címétől. 1974-ben visszanyerte a bajnokságot. Hosszú ideje Parkinson-kórban szenved.
(születés)
[Részletek...]
[1941-12-08] A nácik a Lodz melletti Chalmnóban megnyitották az első haláltábort, az első olyan létesítményt, amelyet kifejezetten emberek tömeges megsemmisítésére hoztak létre.
[Részletek...]
[1941-08-04] Babits Mihály akadémikus, költő, író, irodalomtörténész, szerkesztő, műfordító születése (+1941. aug. 4.).
Fortissimo c. háborúellenes verse miatt elkobozták a Nyugat 1917. márc. 1-jei számát és istenkáromlás vádjával eljárást indítottak ellene. 1933-41 között egyedül szerkesztette a Nyugatot. 1940-ben jelent meg a Jónás könyve.
- + -
"...csöpp szőlőszemnek születtem,
mely a nagy naptól édesedve romlott.
...
Rossz végzet tölté fürtömet tömötté,
mert szomszéd szemek szögletes-zömökké
nyomtak, ki szépnek, szabadnak születtem,
s nemes-rohadni napmagányt szerettem. ..."
(Babits: Magamról)
(háború, halál)
[Részletek...]
[1941-06-10] Hedy Lamarr amerikai színésznő születése Bécsben (+2000. jan. 19.). A negyvenes évek hollywoodi sztárja azzal vonult be a filmtörténetbe, hogy mint színésznő először volt meztelenül látható a filmvásznon. Hatszor volt férjnél és műszaki zseninek is bizonyult, 1941. jún. 10-én bejegyeztette a frekvencia-ugrás szabadalmát. Ez a ma is az ő nevén emlegetett eljárás az alapja a mai WiFi és Bluetooth technológiáknak. Igaz, ő nem internetre és mobiltelefonra gondolt, hanem (amerikai) hadihajók közötti lehallgathatatlan rádiókommunikációra és torpedóirányításra. Feltaláló-társa George Antheil volt, aki a Méanique balettben a tizenhat lyukszalagos zongorát szinkronizálta, s ugyanezen módszerrel oldotta meg a gyors rádiófrekvencia váltások koordinálását az adónál és vevőnél. Mivel a zongorán 88 billentyű van, a találmány megvalósításában is 88 frekvenciát használtak.

(találmány)
[Részletek...]
[1941-05-17] Csilla Freifrau von Boeselager (Fényes Csilla) magyar származású német bárónő születése (+1994. febr. 23.). A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója. Az 1988-ban Németországban megalakult Ungarischer Malteser Caritasdienst 1989. februárban Budapesten egyesületté alakult. Körülbelül 70-80 millió márka értékű segélyt juttatott el a kelet-európai kórházakba és szociális otthonokba.
(születés)
[Részletek...]
[1941-03-17] Iszaak Emmanuilovics Babel orosz író, újságíró, műfordító születése (+1941. márc. 17. ?). Vallásos zsidó családban nőtt fel. Novellái főleg a polgárháborúban játszódtak, amelyben Bugyonnij seregének tagjaként részt vett. Híres regénye a Lovashadsereg. A sztálinizmus áldozata lett.
- + -
„Mindenki azt állítja, hogy az igazságért háborúzik, és mindenki rabol.”
(háború, halál)
[Részletek...]
[1940-06-17] A Szovjetunió elfoglalta Litvániát, Lettországot és Észtországot.

[Részletek...]
[1940-02-29] Hattie McDaniel lett az első fekete bőrű nő, aki Oscar díjat nyert.
[Részletek...]
[1940-01-12] Molnár Ferenc író, újságíró születése (+1952. ápr. 2.). Első színdarabját 1902-ben mutatták be, s azt követően szinte minden évben új darabbal jelentkezett, amelyeket nemcsak a magyar, hanem a külföldi színházakban is állandóan játszottak. Szórakoztató színműveit (Liliom, A hattyú, Olympia, Egy, kettő, három, Játék a kastélyban) egy részéből tévéjáték is készült. Regényei közül a Pál utcai fiúk a legsikeresebb, nagyon sok nyelvre lefordították, magyar-amerikai film is készült belőle. Összes művei 1928-ban 20 kötetben jelentek meg. 1931-ben Svájcba, majd 62. születésnapján, 1940. jan. 12-én az USÁ-ba költözött, New York-ban halt meg.
Vészi Margit és Fedák Sári után Darvas Lili volt Molnár Ferenc harmadik felesége, akivel (már a házasságkötés előtt megegyezve) nyitott házasságban éltek. Darvas Lili jó barátságot ápolt férje titkárnő-kedvesével, a négy nyelven beszélő, nagy műveltségű, vele egykorú elvált asszonnyal, Bartha Wandával. Közben Molnár tudtával ő is hosszú szerelmi viszonyt folytatott egy nála négy évvel fiatalabb osztrák szinésszel. Fedák Sári viszont sztár-szinésznőként még azt sem engedte, hogy amikor Berlinben szerepel, ott egyidejűleg más színházban Molnár-darabot játsszanak, vagy feleség-utódja, Darvas Lili fellépjen. A színházigazgatóknak el kellett kerülniük az ilyen időbeli egybeeséseket.
- + -
"...rendesen a legostobább egyszersmind a leglármásabb is" - írta Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című művében.
[Részletek...]
[1939-08-17] Sik Toma (szül. 1939. aug. 17.) anarchista, humanista békemozgalmárt halálra gázolta egy autó Csongrád melletti Kónya-széki tanyája közelében.
http://www.indymedia.hu/cikk.shtml?x=17603
(születés)
[Részletek...]
[1939-04-01] Anton Szemjonovics Makarenko orosz pedagógus, író születése (+1939. ápr. 1.). Az 1920-as években kiskorú, csavargó gyerekek számára megalapította a Gorkij-telepet, 1931-ben pedig a Dzerzsinszkij Kommuna vezetője lett, ahol fiatalkorú bűnözők nevelésével foglalkozott. Tapasztalatait számos neveléselméleti- és módszertani könyvben tette közzé.

(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1938-11-13] Jean Seberg amerikai filmszínésznő születése (+1979. aug. 30.). 1957-ben a Szent Johanna című film főszereplője, 1959-ben Jean-Paul Belmondo oldalán Godard Kifulladásig című filmjével lett világhírű. Zaklatott életét tragédiák terhelték: négyszer ment férjhez, gyermeke kétnaposan meghalt. Támogatta a afroamerikaiak Fekete Párduc nevű forradalmi pártját, ezért a szövetségi hatóságok és az amerikai pletykalapok is alantas eszközökkel igyekeztek tönkretenni. 41 évesen ideg-összeroppanást kapott, s önként vetett véget életének.
(születés)
[Részletek...]
[1937-12-28] Maurice Ravel francia zeneszerző halála (szül. 1875. márc. 7.). Ismert zongoradarabjai a Pavane egy infásnő halálára (1899), a Spanyol rapszódia, a Szonatina, a Tükörképek, színpadi alkotásai a Daphnis és Chloé (1912), a Pásztoróra és a Lúdanyó meséi. Jelentős műve még Sheherezade nyitány (1898), Prélude (1903) Cigány rapszódia (1922). Egyik legismertebb szerzeménye a Bolero (1928), amelyben a változatlanul ismételt dallam- és hangzásanyag mellett csak a hangszín változik.
(halál)
[Részletek...]
[1937-12-03] József Attila költő halála (szül. 1905. ápr. 11.).
Juhász Gyula segítségével és előszavával jelent meg első verseskötete, a Szépség koldusa (1922). 1923-ban a Nyugat is közölte verseit. 1924-ben beiratkozott a szegedi egyetem magyar-francia szakára, de 1925-ben Tiszta szívvel című verséért eltanácsolták. Ezután a bécsi egyetemen hallgatott előadásokat, 1926-27-ben pedig a Sorbonne-on. 1937-ben öngyilkos lett. 1938-ban posztumusz Baumgarten-díjat kapott. 2001-ben posztumusz Magyar Örökség-díjjal ismerték el költészetét.
- + -
Lesznek, akik majd kinevetnek.



Ti ne hallgassatok azokra.
Olyanok ők, mint a cserepes
Urasági kastély gyermekei:
Nevetik a durvaorrú parasztot,

Mikor trágyás szekerén elindul,
Hogy kenyérré kovászolja a földet.
És lesznek, akik elszörnyülködvén
Ilyesféléket beszélnek egymásnak:
Miket össze nem fecseg ez az ember!
Hisz ez bolond, zárjuk el hamar,
Lázas hitét lehűti majd a magányosság.
Erre pedig csak azt mondhatom,
Az én akarásom nem bolondság,
Hanem tövigkalászos táblája
a tibennetek még csak csirázó búzaszemeknek.
Az én hitem a földnek melegsége
És miként a föld szétosztja melegét
Gyenge füveknek, rengeteg erdőknek egyaránt,
Az én hitemet úgy osztom szét közöttetek.

Ti mégse hallgassatok a szörnyülködőkre

És meg ne vessétek őket:
Mindannyian és egyformán
Testvéreim vagytok.
(József Attila: Tanítások 1)
(halál)
[Részletek...]
[1937-10-28] [idezet] Szent-Györgyi Albert biokémikus élettani Nobel-díjat kap "a biológiai égési folyamatok terén tett felfedezéséért, különösen a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis vonatkozásában".

A legelső és máig egyetlen olyan magyar kutató, aki Magyarországon dolgozva, hazai eredményeiért kapta a megtisztelő elismerést.
- + -
"Több évszázados hagyomány bennünket, magyarokat, arra tanított, hogy ha hadba hívnak, semmi se kérdezzünk. Ilyesformán cselekedtem én is, de a háború első három éve alatt égető vágy kerített lassan hatalmába, hogy a tudományhoz visszatérjek. Ugyanakkor mindinkább undorított a katonai szolgálat erkölcsi gyalázata is... Ezért egyik nap kinn a csatamezőn fogtam a puskámat és átlőttem a karcsontomat... Így visszakerültem a fővárosba, ahol doktorátust szereztem..."
(Szent-Györgyi Albert: Válogatott tanulmányok, Gondolat, 1983.).

(háború, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1937-10-28] [sms] Szent-Györgyi Albert biokémikus-máig egyetlen,aki nem külföldön kutatott-élettani Nobel-díjat kap.
(Nobel-díj)
[Részletek...]
[1937-10-28] Szent-Györgyi Albert orvos, biokémikus, akadémikus születése (+1986. okt. 22.). Elsőként izolált paprikából C-vitamint. 1937. okt. 28-án orvosi Nobel-díjat kapott a C-vitamin fölfedezéséért.
- + -

Századunkban a közlési sebesség 10 a 7-en (tízmilliószorosra) nőtt, az adatkezelés 10 6, az energiaforrásaink 10 3, fegyvereink ereje 10 6, a népességnövekedés 10 a 3-on (ezerszeresre) gyorsult...
Nem ehhez készült az ember. Hogy fennmarad-e, attól függ, gyorsabban tud-e alkalmazkodni, mintsem alantas erők elpusztítanák.
Pillanatnyi helyzete előnytelen. Arra kényszerültünk, hogy ősemberi aggyal nézzünk szembe ezzel a helyzettel...
Az ősembernek meg kellett ragadnia minden közvetlenül előnyös helyzetet; a hosszú távú kérdések hiányoztak.

A világ azóta megváltozott, de mi még mindig apró, közvetlen előnyökért áruljuk távolabbi létérdekeinket.
Katonai, ipari komplexumaink, melyek veszélyeztetik az emberiség jövőjét, jórészt annak köszönhetik szilárdságukat, hogy nagyon sok ember mindennapi kenyere függ ezektől.

(Szent-Györgyi Albert: Az őrült majom)
(Nobel-díj)
[Részletek...]
[1937-09-02] Pierre de Coubertin francia sportpedagógus születése (+1937. szept. 2.). 1894-ben Párizsban a javaslatára összehívott nemzetközi kongresszuson határozatot hoztak az újkori olimpiai játékok megrendezéséről. Az abban az évben megalakult Nemzetközi Olimpiai Bizottság titkára lett, majd 1896-1925 között a NOB elnöki tisztét töltötte be. 1912-ben az olimpiai művészeti versenyeken az irodalmi kategóriában aranyérmet nyert "Óda a sporthoz" című versével.
(halál)
[Részletek...]
[1937-07-21] A lángszóró magyar feltalálójának halála. Az égő folyadékot kilövelő fegyvert már az I. világháborúban alkalmazták. 1920-ban háborús bűnösként bíróság elé akarták állítani, de külföldre ment. Később újra szükség lett rá, hazajött és laboratóriumot rendezett be haditechnikai találmányai kidolgozására.
(háború, halál, találmány)
[Részletek...]
[1937-05-06] A New York melletti Lakehurst légikikötő felett 63. atlanti óceán átkelése után felrobbant és lezuhant a hitleri Németország büszkesége, a Hindenburg nevét viselő Zeppelin léghajó.
Az angol léghajózás már az 1933. aug. 13-i hasonló katasztrófával végetért (amelyben a légügyi miniszter is meghalt), de a német hadászat még erőltette, hiszen egyfajta légi repülőgép-anyahajó volt, hat harci repülőgép függeszkedett rajta, s tudott indulni és visszatérni rá. A hidrogén gyúlékonysága miatt túlzottan sebezhető volt az időjárás, a szabotázsok és harci cselekmények szempontjából. A katasztrófa után gyakorlatilag megszűnt a nagytestű (utasszállító vagy hadi) léghajók karrierje.

(katasztrófa)
[Részletek...]
[1937-04-26] A spanyol polgárháborúban résztvevő német légierő kötelékei teljesen rommá bombázták Guernica városát, ahol pedig semmilyen katonai célpont nem volt. Picasso képének címe lett.
(háború)
[Részletek...]
[1937-01-09] Az olasz minisztertanács megtiltotta az élettársi viszonyt az észak-afrikai olasz gyarmatokon fehérek és sötétbőrűek között.
(tilt)
[Részletek...]
[1936-08-19] Federico Garcia Lorca spanyol költő, író, drámaíró halála (szül. 1898. jún. 5.). A falangisták gyilkolták meg a spanyol polgárháború első napjaiban. 1914-től a granadai egyetemen tanult filozófiát és jogot, de foglalkozott festészettel és zenével is. Verseskötetei is megjelentek (Versek könyve, Dalok, Andalúz dalok, Cigányrománcok), figyelme 1931-től fordult a színház felé, s egy vándor színtársulat igazgatója lett. Fő színpadi művei: Bernarda Alba háza, Vérnász, Yerma. Egy fiatal torreádor emlékére írta a Torreádorsiratót.
(háború, halál, megjelent)
[Részletek...]
[1936-08-19] Federico Garcia Lorca spanyol költo, író, drámaíró születése (+1936. aug. 19.). A XX. századi spanyol irodalom világirodalmi rangú képviseloje. Muvészetében a legosibb népköltészet egyesült a legmodernebb lírával. Elso könyvét Granadában publikálta 1918-ban Impressziók és tájak címen. 1920-ban bemutatták A halálthozó pillangó címu drámáját. Verseskötetei: Versek könyve, Dalok, Andalúz dalok. Cigányrománcok címu muvében összegyujtötte Spanyolország különbözo ihletésu dalait, majd eloadó-körutat tett az Egyesült Államokban. 1931-tol figyelme a színház felé fordult, s egy vándor színtársulat igazgatója lett. Jelentos drámai trilógiája: Vérnász, Yerma, Bernarda Alba háza. Falangisták a spanyol polgárháború elso napjaiban meggyilkolták.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1935-03-21] Perzsia neve hivatalosan Irán lett.
[Részletek...]
[1934-10-24] Csinszka (Boncza Berta) költő születése (+1934. okt. 24.). A Csinszka becéző nevet, amelyet később írói névként is használt, férjétől, Ady Endrétől kapta. Svájci nevelőintézetben nevelkedett, levelezés útján ismerkedett meg Adyval, 1915-ben házasodtak össze. Ady halála után Márffy Ödön festőművész felesége lett.
(halál)
[Részletek...]
[1934-10-24] Boncza Berta (Csinszka) költő halála (szül. 1894. jún. 7.). 1915-től Ady Endre felesége. A Csinszka becéző nevet Adytól kapta, amelyet később írói névként is használt. Ady halála után Márffy Ödön festőművész felesége lett.
(halál)
[Részletek...]
[1934-02-08] Móra Ferenc író, újságíró halála (szül. 1879. júl. 19.). 1905-től 1922-ig több mint ezer írása jelent meg az Én Újságom című gyermeklapban, s ezen művei az ifjúsági irodalom klasszikusaivá lettek.

„Szegény rokon mindig távoli rokon.”
(halál)
[Részletek...]
[1933-08-13] A New York melletti Lakehurst légikikötő felett 63. atlanti óceán átkelése után felrobbant és lezuhant a hitleri Németország büszkesége, a Hindenburg nevét viselő Zeppelin léghajó.
Az angol léghajózás már az 1933. aug. 13-i hasonló katasztrófával végetért (amelyben a légügyi miniszter is meghalt), de a német hadászat még erőltette, hiszen egyfajta légi repülőgép-anyahajó volt, hat harci repülőgép függeszkedett rajta, s tudott indulni és visszatérni rá. A hidrogén gyúlékonysága miatt túlzottan sebezhető volt az időjárás, a szabotázsok és harci cselekmények szempontjából. A katasztrófa után gyakorlatilag megszűnt a nagytestű (utasszállító vagy hadi) léghajók karrierje.

(katasztrófa)
[Részletek...]
[1933-05-22] Ferenczi Sándor pszichiáter, ideggyógyász halála (szül. 1873. júl. 7.). A személyiség fejlődésében kulcsfontosságú a szülői gyengédség, a szeretetben felnevelt ember életében ritkábban következnek be súlyos lelki traumák. 1908 után Sigmund Freud barátja és munkatársa lett. 1913-ban megalapította a Magyar Pszicho-analitikai Egyesületet, 1931-ben annak rendelőintézetét. Legismertebb munkája az 1932-ben írott Klinikai napló. 1994-ben New Yorkban létrehozták a Ferenczi Intézetet.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1933-05-22] Ferenczi Sándor pszichiáter, ideggyógyász születése (+1933. máj. 22.). Az orvosi egyetemet Bécsben végezte, majd Pesten kezdett dolgozni. A különleges elmekórtani esetekre specializálta magát. Egyik elmélete szerint a személyiség fejlődésében kulcsfontosságú a szülői gyengédség, a szeretetben felnevelt ember életében ritkábban következnek be súlyos lelki traumák. 1908 után Sigmund Freud barátja és munkatársa lett. 1913-ban megalapította a Magyar Pszicho-analitikai Egyesületet, 1931-ben annak rendelőintézetét. Legismertebb munkája az 1932-ben írott Klinikai napló. A nyolcvanas évek közepétől a tengerentúlon egyre szaporodtak követői, 1994-ben New Yorkban létrehozták a Ferenczi Intézetet, amely posztgraduális képzést nyújt pszichológusok és pszichiáterek számára.

(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1933-02-28] Koncentrációs táborba zárták Carl von Ossietzky német pacifista újságírót (szül. 1889. okt. 3.), ahol súlyosan megbetegedett. Katonaként élte át az első világháborút, ezért pacifista lett, a Weltbühne főszerkesztőjeként küzdött a német katonai szellem ellen. 1931-ben hazaárulásért másfél év börtönre ítélték, kiszabadulása után pedig hamarosan jött a koncentrációs tábor. 1935-ben Béke Nobel-díjat kapott, de nem engedték átvennie. Szanatóriumi házi őrizetben halt meg 1938. május 4-én.
(háború, halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1933-02-27] A német nemzetiszocialisták 1933 január végi hatalomra jutásukat követően felgyújtották a berlini parlament épületét, a Reichstagot.
A következő nap Hitler felfüggesztette az alkotmányt és feloszlatta a pártokat. A merénylettel a kommunistákat gyanúsították meg, akik ellen hajtóvadászat indult. Letartóztatták a német kommunista párt több tagját, majd Georgi Dimitrovot és a bolgár kommunista párt Berlinben tartózkodó másik két tagját is. A szept. 21-től dec. 23-ig zajló lipcsei perben Dimitrovot bizonyítékok hiányában felmentették. A bűncselekményben részes holland Marinus van der Lubbét, aki bevallotta a gyújtogatást, halálra ítélték és 1934. január 10-én kivégezték.
[Részletek...]
[1933-01-14] Rockenbauer Pál újságíró, filmes, hegymászó, világjáró születése (+1987. nov. 26., önként, Katalinpusztán). Levante vizén címmel ő rendezte az első magyar expedíciós filmsorozatot. A Televízió volt a munkahelye egész életében, első magyarként bejárta mind a hat kontinenst, forgatott Hawaii, a Pamír és a Kilimandzsáró csúcsain, s az Antarktiszon. 1979-ben Másfélmillió lépés Magyarországon címmel országismertető sorozatot készített, hét évvel később Még egymillió lépés címmel újra végigjárta az országos kék túrát. Eközben halt meg, miután megmutatta kollégáinak Zengővárkony mellett a helyet, ahová eltemetését kérte.
(születés)
[Részletek...]
[1932-08-27] Albert Einstein német fizikus, békemozgalmár születése (+1955. ápr. 18.). 1916. máj. 11-én jelent meg Az általános relativitáselmélet. 1925-ben és 1930-ban aláírta a hadkötelezettség elleni nemzetközi kiáltványokat. 1931. aug. 2-án felhívta a világ tudósait, hogy tagadják meg a háborúért folytatott munkát. Egyik védnöke volt az 1932. aug. 27-29-i háborúellenes kongresszusnak Amszterdamban (Károlyi Mihály is ott volt).
1939 őszén Hitler atombomba-fejlesztésének hírére Fermi, Wigner Jenő, Szilárd Leó és Teller Ede mellett aláírta azt az amerikai elnöknek szóló levelet, amely sürgette az amerikai atomprogramot. Békemozgalmár barátai és rajongói súlyos csalódottságukat fejezték ki és Einstein számára is komoly lelkiismereti konfliktus maradt ezt a lépése. 1945-ben megpróbálta megakadályozni (Szilárd Leóval együtt, aki a láncreakció felfedezője volt), hogy bevessék az atombombát, de az amerikai elnök ebben bezzeg nem hallgatott rá.
- + -
"A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék." (Einstein)
- + -
Nemzetközi Pí nap (márc. 14 = 3,14), Einsteins születése emlékére.
(háború)
[Részletek...]
[1932-07-22] Ludwig Haberlandt osztrák pszichológus születése (+1932. júl. 22.). „A pirula nagyapja”, 1901-ben ő fedezte fel a petefészek-hormon fogamzásgátló hatását.
Hajszálon múlott, hogy nem magyar gyártmányú gyógyszer lett a világ első antibébi-tablettája: 1931-ben Ludwig Haberlandt bécsi élettanprofesszor éppen Richter Gedeonnak tanácsolta, próbáljanak meg „ipari méretekben" előállítani petefészek-kivonatot. Nem sokra rá útmutatásai alapján a budapesti gyárban már rendelkezésre is állt a kívánt mennyiségű anyag - még nevet is kapott: infecundinnak hívták -, ám Haberlandt a kísérletek folytatása előtt meghalt. Mellesleg ekkor még nem tudtak hormonokat szintetikusan előállítani, így az anyag egy grammja 200 dollárba került. A Richter végül csak a világpremiert hét évvel lekésve, 1967-ben dobta piacra saját első generációs antibébi-tablettáját, az Infecundint, amit a magyar piacon már négy évvel később felváltottak a korszerűbb tabletták.
(halál)
[Részletek...]
[1932-01-24] Spanyolországban kormányrendelettel feloszlatták a jezsuita rendet, javaikat elkobozták, tagjaikat kiutasították az országból.
[Részletek...]
[1931-09-09] Latinovits Zoltán posztumusz Kossuth-díjas színész születése (+1976. jún. 4.). 1959-től félszáz filmben játszott. Rendkívüli volt Szindbád szerepében és Ady, József Attila, Illyés Gyula verseinek előadójaként is. Szuggesztív indulatok, belső tűz, az érzelmek és az értelem harmóniájából fakadó alakábrázolás jellemezte művészetét. Magyaros karaktere, egyenessége, jelleme miatt már puszta megjelenésével is a korabeli néma, belső, nemzeti ellenállás egyik jelképe lett. Korai, tragikus halálához hozzájárult korának elvtelensége, az őt ért támadások, a pályáját kikezdő, kisszerű intrikák sorozata is. A meg nem értettség felőrölte idegeit; máig vitatott, hogy a szemesi vasútállomáson baleset történt-e vele vagy pedig öngyilkos lett.
(születés)
[Részletek...]
[1931-09-09] Latinovits Zoltán posztumusz Kossuth-díjas Színész halála (szül. 1931. szept. 9.). A magyar színházmuvészet kiemelkedo egyénisége. Több mint ötven filmben játszott. A meg nem értettség felorölte idegeit; máig vitatott, hogy a balatonszemesi vasútállomáson baleset történt-e vele vagy öngyilkos lett.
(születés)
[Részletek...]
[1931-08-02] Albert Einstein német fizikus, békemozgalmár születése (+1955. ápr. 18.). 1916. máj. 11-én jelent meg Az általános relativitáselmélet. 1925-ben és 1930-ban aláírta a hadkötelezettség elleni nemzetközi kiáltványokat. 1931. aug. 2-án felhívta a világ tudósait, hogy tagadják meg a háborúért folytatott munkát. Egyik védnöke volt az 1932. aug. 27-29-i háborúellenes kongresszusnak Amszterdamban (Károlyi Mihály is ott volt).
1939 őszén Hitler atombomba-fejlesztésének hírére Fermi, Wigner Jenő, Szilárd Leó és Teller Ede mellett aláírta azt az amerikai elnöknek szóló levelet, amely sürgette az amerikai atomprogramot. Békemozgalmár barátai és rajongói súlyos csalódottságukat fejezték ki és Einstein számára is komoly lelkiismereti konfliktus maradt ezt a lépése. 1945-ben megpróbálta megakadályozni (Szilárd Leóval együtt, aki a láncreakció felfedezője volt), hogy bevessék az atombombát, de az amerikai elnök ebben bezzeg nem hallgatott rá.
- + -
"A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék." (Einstein)
- + -
Nemzetközi Pí nap (márc. 14 = 3,14), Einsteins születése emlékére.
(háború)
[Részletek...]
[1931-02-18] [idezet] Megszületett Toni Morrison amerikai írónő, aki "Beloved" című regényéért Pulitzer-díjat kapott, 1993-ban pedig az első színesbőrű nő lett az irodalmi Nobel-díjasok közt.
(Nobel-díj)
[Részletek...]
[1930-04-04] Kolozsvárott megtiltották a magyar nyelv használatát a megyei és a községi tanácsokban. A hivatali nyelv a döntő többségében magyarlakta területeken kizárólag a román lett.
(tilt)
[Részletek...]
[1930-03-02] David Herbert Lawrence angol költő, író, esszéista, kritikus születése (+1930. márc. 2.). Egy alacsonyabb osztályból származó brit szénbányász fia. A természet volt a legfontosabb dolog az életében. Lawrence a szex és az ökológia kapcsolatának nagy felfedezője.
Legismertebb regénye a Lady Chatterley szeretője (film is készült belőle). Sokáig be volt tiltva, csak elmarasztaló kritikákat kapott, amiért "pornografikus" regényt ír, miközben haldoklik.
- + -
"Ó, micsoda katasztrófa, micsoda megcsonkítása a szerelemnek, mikor pusztán személyes érzéssé tették, elszakítva a nap keltétől és nyugtától, a napforduló és a napéjegyenlőség mágikus kapcsolatától! Ez hát a baj velünk, a gyökereknél vérezünk, mert el vagyunk vágva a földtől, a naptól, a csillagoktól, és a szerelem vigyorgó utánzat, mert, szegény virág, letéptük a száráról az Élet fáján és vártuk, hogy viruljon tovább civilizált vázánkban az asztalon."

(D. H. Lawrence)

- + -




A http://bocs.hu messze legkeresettebb fordítása, a mélyökológiai "Megszentelt szexualitás" c. könyvfejezet, így kapcsolja össze Lawrence nyomán a szexet és az ökológiát:
"Ha az embereknek nem sikerült gyermekeik számát azon határokhoz igazítani, amelyeket az adott terület eltartóképessége szabott meg, akkor természetesen elpusztították saját életük alapját. Egy-egy civilizáció ilyenkor vagy kihalt, vagy elköltözött (megszállva egy másik területet), vagy megtanulták azokat a rituálékat, amelyek képessé tették őket a természettel egyensúlyban élni. Ez a 'megszentelt szex' alapja." (Dolores LaCapelle)

- + -
"Lawrence a krízis elérésének pillanatában szimbolizálta civilizációját ... a népesség és a gazdaság krízisekor."

"Ami ma (a második világháború kitörése előtt írta ezt - a szerk.) Európában történik, és ami kétségtelenül meg fog történni a jövőben, nagy részben a tömegemberiség brutális reakciója azokra a problémákra, amelyeket ez a kivételes ember, a zseniális D. H. Lawrence érzékelt, amelyekkel szembeszállt és harcolt a maga módján."
"Még ma is kevesen látják Lawrence-hez hasonló élességgel a világot ma gyötrő problémák szexuális gyökereit." (Sigrid Undset, skandináv regényírónő)
- + -
Rolf Gardiner, angol farmer, erdész és a Föld Szolgálata ifjúsági táborok úttörője úgy gondolta, hogy az ökológia fiatal tudományának "egyre fontosabb szerepet kell játszania a reformerek javaslataiban". Miután elolvasta Lawrence egyik könyvét, így írt 1919-ben:
"Lawrence lett a fáklyavivő, fiatalságomnak vezérfénye. S ment előre, felfedezve a sötétet, eloszlatva elavult, kimerült látásmódunkat, elszakadva a véges ideák absztrakcióitól, elnyűtt koncepcióktól, terméketlen szavaktól és kihűlt szimbólumoktól... Mindig úgy tűnt nekem, hogy a táj Lawrence által beszél. Valóban a sötét, termékeny nottinghami erdők voltak azok, amelyek újra és újra keresztültörtek a korai könyveiben, megtöltve azokat ... a táj titkos, elrejtett isteneivel, hogy szóljanak hozzánk és követeljenek minket ... A hely szelleme (Olaszország, Ausztrália, Mexikó), ez uralta és táplálta erejével. Minden könyve lüktet ettől a sötét és izgalmas szellemtől... tanítva minket, hogy érezzük és éljük át elemi erővel a földben lakó istenek ősi hatalmát... Tudta, hogy a földből erőt nyerhetünk és értelmesen élhetünk, ha különleges tájakon, a föld múltjának hatalmaival közösségben dolgozunk... Hosszú ideje érzem, hogy valamennyire érvényesíteni kell Lawrence tanítását és meglátását, nem irodalmi kritikákkal, hanem azáltal, hogy az emberek az ő szemlélete szerint próbálnak élni."
- + -
"Az emberiség utolsó háromezer éve egy kirándulás az ideálokba, testetlenségbe és tragédiába, és most a kirándulásnak vége... ez gyakorlatilag kapcsolat kérdése. Vissza kell találnunk a kapcsolathoz, élénk és tápláló kapcsolathoz a kozmosszal... Az út a naponkénti rituálén, az újraébredésen át vezet. Újra gyakorolnunk kell a hajnal, a dél, a napszállat rítusát, a tűzgyújtás és a vízöntés rítusát, az első és az utolsó lélegzet rítusát... Vissza kell térnünk 'a tudásra az együttlét jegyében', amelyben a test, a szex, az érzelmek, a szenvedélyek együtt léteznek a földdel és a nappal és a csillagokkal."
(Lawrence: Lady Chatterley szeretőjének apropói)

(háború, halál, katasztrófa, tilt)
[Részletek...]
[1929-09-29] [idezet] Rádióélet címmel megjelent a Magyar Rádió hetilapja, amely "szépirodalmi és műszaki műsoros képes hetilap"-nak nevezte magát, de hamarosan a Rádió hivatalos műsorlapja lett.
(megjelent)
[Részletek...]
[1929-06-12] Anne Frank német zsidó diáklány születése. 1933-ban szüleivel Amszterdamba emigrált, 1942-től 1944-ig egy amszterdami ház titkos szobáiban rejtőzött nyolcadmagával. Itt vezetett, holland nyelven írt naplója világhírű lett. 1944. augusztus 4-én a rendőrség betört a búvóhelyre és az üldözötteket koncentrációs táborba hurcolták. A rejtekhely lakói közül csak Anne apja élte túl. Anne 1945. márciusában a Bergen-Belseni haláltáborban halt meg.
(születés)
[Részletek...]
[1929-03-01] A harmadik merényletben meghalt Georgi Markov bolgár író (szül. 1929. márc. 1.) Londonban, miután szept. 7-én egy KGB ügynök mérgezett esernyővel megsebesítette.
Az 1960-as években Bulgária egyik legnépszerűbb írója lett (Férfiak, Minden kilométerkőnél), de szembekerült a párttal. Nagy-Britanniában kapott politikai menedékjogot, a BBC World Service bolgár részlegénél, majd 1975-től a müncheni Szabad Európa Rádiónál dolgozott. Zsivkov 1977-ben úgy döntött: Markovot el kell hallgattatni.
(születés)
[Részletek...]
[1928-12-15] Friedensreich Hundertwasser (Friedrich Stowasser) osztrák festő és grafikus, épülettervező halála (szül. 1928. dec. 15.). Erős színezésű, egyenes vagy spirális vonalvezetésű, dekoratív festészetével az osztrák ún. "Jugendstil" hagyományainak folytatója. Festett papírra, vászonra, fára, kőre. A bécsi "Hundertwasser-ház" egyúttal műveinek otthona. Az elidegenedett városban próbált természetközelit építeni.
(születés)
[Részletek...]
[1928-11-19] Pernye András Erkel Ferenc-díjas zenetörténész, zenekritikus, zenepedagógus születése (+1980. ápr. 4.). 1965-től haláláig a Zeneművészeti Főiskola docense volt. Szerepet vállalt a Ki mit tud? és a rádióbeli Dupla vagy semmi vetélkedők zsürijének munkájában is. Gyermekbénulásból eredő mozgáskorlátozottsága ellenére hihetetlen munkabírás jellemezte, de végül gyógyíthatatlan betegsége miatt saját döntésével búcsúzott el az élettől. Főbb művei: Puccini, Szabó Ferenc, Alban Berg (portrék), A német zene története 1750-ig, A jazz, Előadóművészet és zenei köznyelv.
(születés)
[Részletek...]
[1928-09-09] [idezet] Felemelkedett Kispest mellett az első pilóta irányította helikopter, amelynek konstruktőre és vezetője Asbóth Oszkár volt. Az AH-jelű "óriási szitakötő" nagy sebességet ért el, s a világon először ez a gép volt képes hosszú ideig egy helyben lebegni, s a pilóta irányításával tetszőleges irányban haladni.
[Részletek...]
[1928-03-06] Gabriel García Márquez Nobel-díjas kolumbiai író születése. 1955-ben Párizsban járt, itt érte a hír, hogy Rojas diktatúrája megszüntette lapját, s így állás nélkül maradt. 1959-ben Kubában a Prensa Latina hírügynökség tudósítója lett. 1961-ben Mexikóba költözött, újságoknál és a filmnél dolgozott. 1962-ben megjelent A balszerencsés óra című regényével hazájában elnyerte a regény nemzeti díját. 1967-ben Barcelonába költözött. Itt adta közre 1977-ben Száz év magány című regényét, amelyet sok millió példányban, közel 30 nyelven adtak ki a világ minden részében. Ismertebb könyvei még: A pátriárka alkonya, A söpredék, Egy hajótörött elbeszélései, Az ezredes úrnak nincs aki írjon, Mamá Grande temetése, Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája, Szerelem a kolera idején. Regényében reális és abszurd elemek keverednek, mítoszokba kevert hétköznapi realitásokkal kényszerít a konvencionális értékrend felülvizsgálatára.
(megjelent, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1927-02-08] Koch Antal geológus, akadémikus születése (+1927. febr. 8.). A Földtani Intézetben dolgozott, majd a kolozsvári és 1895-től a budapesti egyetemen oktatott földtant és őslénytant. Az Erdélyi-medence harmadkori képződményeit tanulmányozta. A hazai geológusok közül utolsóként még egyaránt művelte valamennyi szervetlen természettudományt. Alapvető munkát végzett az ország számos területének ásványtani, kőzettani, őslénytani, földtani és barlangtani leírásában. A Magyar Tudományos Akadémiának 1875-ben levelező, 1894-ben rendes tagja lett.
(halál)
[Részletek...]
[1927-01-01] Az emberiség létszáma elérte a kétmilliárdot.
(Ehhez 123 év kellett az 1804-es egymilliárd után. A harmadik milliárdhoz már csak 33 év kellett 1960-ig. A negyedik milliárdhoz 14 év 1974-ig, az ötödikhez 13 év 1987-ig, a hatodikhoz 12 év 1999-ig.)
[Részletek...]
[1926-10-31] Harry Houdini (Weisz Erik) bűvész, illuzionista születése Budapesten (+1926. okt. 31., Detroit). Amerikában lett híres "szabaduló-mutatványaival", kimenekült börtöncellából, folyó medréből, ládából, szekrényből, jégtömbből. Híres szabadulásainak titkát sohasem fejtették meg.
(halál)
[Részletek...]
[1926-04-16] György Lajos orvos, az orvostudományok doktora (1975), környezetvédő születése. Az ELTE Természetvédelmi Klubjának vezetője, s 1983-tól a Klub által kiadott Gaia Sajtószemle szerkesztője. Ökofilozófiával, általános rendszerelmélettel és környezetvédelemmel foglalkozik. Főbb művei: A jót választanod kell (1996), Vissza a kozmikus rendhez (2000).
György Lajos, akit a zöld mozgalmakban Piros néven ismernek, "a magyarországi környezetvédelem nagy öregje, aki bátor, de meggondolt kiállásával, másrészt a környezetvédelem, mint életszemlélet fáradhatatlan propagálásával és megélésével példakép ma is." (Sólyom László köztársasági elnök köszöntötte így 80. születésnapján.)
(születés)
[Részletek...]
[1925-11-20] Lelotte Robert Francis Kennedy amerikai ügyvédet, elnökjelöltet (szül. 1925. nov. 20.) Los Angelesben egy kampányrendezvény után Sirhan Bishara Sirhan palesztin bevándorló.
Kennedy 1957-60 között a szenátus állandó vizsgálóbizottságának alkalmazottja, a szakszervezetekbe beépült maffiák elleni harc szakértoje volt. Ezután bátyja, John F. Kennedy elnökválasztási kampányának fonöke, annak gyozelme után 1961-64-ig az Egyesült Államok igazságügy-minisztereként tevékenykedett. Határozottan lépett fel a szervezett bunözéssel szemben, s kiállt a polgárjogi mozgalmak aktivistái mellett. Fivére, az elnök meggyilkolása (1963. november 22.) után mély letargiába esett. 1964-ben nagy fölénnyel választották meg New York állam szenátorává. A liberális demokraták szószólójaként bírálta Johnson elnök vietnami politikáját. 1968-ban harcba szállt az elnökjelöltségért; a hat eloválasztásból már ötöt megnyert, amikor megölték.

(születés)
[Részletek...]
[1923-11-15] Giesswein Sándor katolikus pap, keresztényszocialista politikus, akadémikus halála (szül. 1856. febr. 4.). 1878-ban szentelték pappá, 1909-ben lett pápai prelátus. A keresztényszocialista mozgalom egyik megalapítója volt Magyarországon. 1904-től a Keresztényszociális Egyesületek Szövetségének elnöke, 1905-től pedig mint néppárti képviselő a társadalmi igazságosság mellett szólalt fel beszédeiben, sürgette a nemzetiségi jogok megadását, a sztrájkjogot, a nyomor felszámolását. Prohászka Ottokár szellemi elődjének tartják.
(halál, megalapít, sztrájk)
[Részletek...]
[1923-05-31] Földes Gábor színházi főrendező halála (szül. 1923. máj. 31.). A világháború után sokat tett a vidéki színjátszás, elsősorban a győri Kisfaludy Színház színvonalának emeléséért, amelynek főrendezője lett. 1956-ban Petőfi Kör mintájára létrehozta a győri Petőfi Kört, melynek ő lett az elnöke. November 4-e után cikkeket írt a Hazánk című lapba. Színházi és egyéb kulturális rendezvényeken próbálta meg ébren tartani 1956 szellemét. Sikerült kiharcolnia, hogy a színház első premierje a Bánk bán című tragédia legyen. 1957 májusában letartóztatták, szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélték, és kivégezték.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1923-03-07] A trianoni békediktátum értelmében 1921-ben elcsatolt nyugat-magyarországi községekből tízben szavazást rendeztek, s ezen a lakosság az Ausztriához való csatlakozás helyett a Magyarországhoz való visszacsatolás mellett döntött.
[Részletek...]
[1923-01-03] Jaroslav Hasek cseh író halála (szül. 1883. ápr. 30.). A cseh irodalom legkiválóbb szatirikusa. Művelt, de elszegényedett polgári család gyermeke volt, így fiatalon munkába kellett állnia. Üres zsebbel bejárta a Monarchia és a Balkán valamennyi táját, országát. Prágába visszatérve a bohémvilág ismert figurája lett. 1911-ben "A törvény keretein belül működő mérsékelt haladás pártja" elnevezéssel provokatív pszeudopártot alakított. 1915-ben bevonult, és még abban az évben csatlakozott az oroszokhoz. Harcolt a cári hadsereg oldalán álló csehszlovák légióban, majd 1918-ban átállt a Vörös Hadsereghez. Fő műve a Svejk, a derék katona. 53 nyelven jelent meg a regény, amely ízes népi nyelve, erőteljes humora révén a világirodalom szatirikus remekművei közé emelkedett.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1922-12-23] Megnyílt az első operettszínház, a Nagymező utcában a Fővárosi Orfeum helyén. Elsőként Földes-Buttykay: Olívia hercegnő című operettjét adták elő. 1923-tól Fővárosi, majd Budapesti Operettszínház néven működik és 1936 - a Királyi Színház megszűnése - óta a magyar operettjátszás fő otthona. Többször átépítették, legutoljára 2000-2001-ben a hét épületegységből álló, ezerháromszáz négyzetméter alapterületű színházban ötszáz helyiséget alakítottak ki, köztük zenekari próbatermet, balett-termet, négy és hatszemélyes páholyokat, reprezentatív különtermet.
[Részletek...]
[1922-11-26] A Luxor menti Királyok Völgyében Howard Carter brit régész és megbízója, Lord Carnarvon beléptek a november 5-én felfedezett királysírba, ahol 3300 éves kincshegyre bukkantak. Ezúttal első alkalommal találtak olyan egyiptomi uralkodói temetkezési helyet, amely teljes egészében épségben megmaradt. A felfedezett múmia, az ismeretlen Tutanhamon ezzel a legismertebb fáraó lett.
[Részletek...]
[1922-03-05] Pier Paolo Pasolini olasz filmrendező, kritikus, esztéta, költő, író születése (+1975. nov. 1.). Az olasz újhullám egyik kiemelkedő személyisége. Életműve hatalmas és sokoldalú: húsz verseskötet, tizennégy filmforgatókönyv, kilenc regény. Legjelentősebb alkotásai a Máté evangéliuma, a Dekameron, Canterbury mesék és az Ezeregyéjszaka virága című filmek. 1975-ben mindmáig nem teljesen tisztázott gyilkosság áldozata lett.
(születés)
[Részletek...]
[1921-12-03] Mathiász János szőlőnemesítő születése (+1921. dec. 3.). Kassa mellett kétholdas kertet rendezett be csemegeszőlő-gyűjteménnyel. Az 1873-as bécsi világkiállításon fajtagyűjteményével első díjat nyert. Az 1880-as években filoxéra-járvány miatt áttelepítette növényeit Kecskemét közelébe. A futóhomokon kimagasló eredményeket ért el mind csemege-, mind borszőlőivel. 1300 új szőlőfajtát, köztük 180 igen kiválót hozott létre, közülük több világszerte elterjedt. Alföldi csemegeborai világhírnevet szereztek.
(halál, járvány)
[Részletek...]
[1921-11-05] Cziffra György zongoraművész halála (szül. 1921. nov. 5.). Virtuóz játékával már ötéves korában feltűnt. 1933-tól hangversenyezett. 1945 után tanulmányait nem folytathatta, bárokban, kocsmákban zongorázott. 1950-ben disszidálási kísérlete miatt elfogták, kezeit szétverték, ezután csak csuklószorítóval tudott játszani. 1953-ig börtönben volt, utána engedélyezték fellépéseit, belföldön, külföldön egyaránt nagy sikerei voltak. 1956 október elején Budapesten Liszt Ferenc Rákóczi-indulóját közel 10-szer játszotta ráadásként, míg végül a rendőrség ürítette ki a hangversenytermet. 1956-ban elhagyta az országot, Franciaországban telepedett le, ünnepelt zongoraművész lett. Főleg a virtuóz-jellegű romantikus zongorairodalom - Chopin, Grieg, Liszt, Schumann - mestere volt. 1968-ban megalapította a Chaise-Dieu városában azóta is rendszeresen megrendezett zenei fesztivált. Az általa létrehozott, Senlis-ben működő Cziffra Alapítvány elsősorban tehetséges ifjú zongoristákat pártol. A francia Becsületrend mellé megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Tiszti keresztjét is.

(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1921-07-23] Az erdélyi származású gróf Bethlen István miniszterelnöki rendelettel zárta le Magyarország új, trianoni határát a főleg Erdélyből és Felvidékről érkező menekültáradat előtt.

Eddigre már kb. négyszázezer ún. repatriáló érkezett, akiknek szállást, munkahelyet, egészségügyi ellátást, oktatást a háború utáni társadalom még évekig képtelen volt megoldani. A vasútállomásokon vagonokban laktak tízezrek hosszú évekig.

Aki ott maradt, automatikusan egy másik állam polgára lett és közszolgálatban csak akkor maradhatott, ha fölesküdött az új hatalomra. Aki átjött, azt itt se pártolták (a nemzeti érdek egy a vitás területi kérdéseket kedvezőbben megítélő időre várva nem pártolni a beözönlést – mondta a bethleni menekültpolitika), ott se becsülték („Aki fél, aki gyáva, aki nem bízik, aki nem hisz, aki gyenge … az menjen” – Kós Károly: Kiáltó szó).
(háború)
[Részletek...]
[1920-05-18] Karol Wojtyla (szül. 1920. máj. 18.) lengyel bíboros lett az első lengyel és 455 év után az első nem-olasz pápa: II. János Pál.
(születés)
[Részletek...]
[1920-02-10] Az okmányok kicserélésével érvénybe lépett az 1919-ben aláírt, az I. világháborút lezáró versailles-i békeszerződés. A Német Birodalom 700 ezer négyzetkilométerrel lett kisebb, népessége öt és fél millió fővel csökkent.
(háború)
[Részletek...]
[1920-01-02] Isaac Asimov orosz származású amerikai író, természettudós születése (+1992. ápr. 6.). A tudományos-fantasztikus irodalomban is mély társadalmi, történelmi, filozófiai kérdésekkel foglalkozott, emellett még rendkívül változatos témakörökben publikált, Shakespeare-től a biokémiáig, könyveinek száma jóval meghaladta a kétszázat.
"Az erőszak a gyengék utolsó menedéke." (A hét kötetes Alapítvány sorozat egyik mottója)
(születés)
[Részletek...]
[1919-12-03] Pierre Auguste Renoir francia festő halála (szül. 1841. febr. 25.). Késői korszakában szinte kizárólag aktokat festett, az impresszionista festők közt kivételesen főként figurális festő volt. Le Moulin de la Galette, Páholy, Pázsiton heverő lány.
(halál)
[Részletek...]
[1919-06-20] Csontváry Kosztka Tivadar festő születése (+1919. jún. 20.). Gyógyszerész volt, 41 éves korában belső sugallat hatására lett festő. A nyugat-európai festészetet a helyszínen tanulmányozta, és megjárta a Közel-Keletet is. Műveit 1905-ben Budapesten, 1907-ben Párizsban mutatta be, de a remélt siker elmaradt. 1909-ben végleg szakított a festészettel. Magányos cédrus, Görög színház Taorminában, Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban.
(halál)
[Részletek...]
[1919-05-29] A teljes napfogyatkozás alkalmával Arthur Eddington csillagász Angliában kimutatta, hogy a nap tömegétől elhajlik a fény, azaz a pereme mögött lévő csillagok a nap mellett látszanak. Ezzel kísérletileg igazolta Einstein relativitás-elméletét. Eredményét nov. 6-án ismertette a Royal Society előtt és a másnapi óriási médiavisszhang által lett Einstein világhírű.
[Részletek...]
[1919-01-06] Theodore Roosevelt politikus halála (szül. 1858. okt. 27.). New York állam rendőrfőnöke majd kormányzója, 1901-ben mindmáig legfiatalabbként lett USA elnök (1909-ig), nem választással, hanem alelnökként McKinley elnök meggyilkolása után. Agresszív politika Latin-Amerikában, a Panama-földszoros megszerzése, Kuba megszállása. Még aktív elnökként Nobel-békedíjat kapott 1906-ban "az orosz-japán háború befejezéséért folytatott közvetítő tevékenységéért".
(Ma az USA hatalmi szóval dönthet el viszályokat, de Roosevelt elnöksége idején még egyáltalán nem volt a mai világhatalom. A két világháborúban az európaiak összeverték egymást, az USA pedig nevető harmadikként, távoli hátországgal sértetlenül és győztesen került ki mindkettőből.)
(háború, halál)
[Részletek...]
[1918-11-11] A 10 millió áldozatot követelő I. világháború vége.
November 11-én Németország képviselőinek a franciaországi Compiégne-ben kellett aláírni a fegyverszünetet az antant előtt.

Németországban a vesztes háború végén forradalmi helyzet alakult ki. Elmenekültek a tartományok uralkodói, s országszerte forradalmi tanácsok alakultak. November 9-én Berlinben kikiáltották a köztársaságot, II Vilmos császár lemondott, és 10-én elmenekült.
Megalakult az önálló Ausztria. E napon mondott le I. Károly felségjogai Ausztriában való gyakorlásáról. Másnap megalakult az új, önálló köztársaság, melynek demokratikus alkotmányát 1920-ban dolgozták ki és fogadták el.
Lengyelország 120 éves idegen uralom után visszanyerte önállóságát. November elején Lublinban ideiglenes kormány alakult, november 11-én kikiáltották a köztársaságot.
(háború)
[Részletek...]
[1918-11-09] Annak az amerikai repülősnek a születése (nevét meg se említjük), aki 1945. augusztus 6-án kioldotta az atombombát Hirosima felett és így egy perc alatt százezer ártatlan polgári áldozat, nők, gyerekek, öregek iszonyú halálát, más tízezrek lassú rákos haldoklását okozta.
[Részletek...]
[1918-04-09] Kikiáltották Lettország függetlenségét.

[Részletek...]
[1918-03-25] Claude Debussy francia zeneszerző, zongoraművész, karmester születése (+1918. márc. 25.). Legismertebb műve az Egy faun délutánja és a Pelléas és Mélisande című opera, emellett számos szimfonikus művet, dalt komponált, s két balettet írt.
(halál)
[Részletek...]
[1918-03-05] Moszkva lett Petrográd helyett a Szovjetunió fővárosa.
[Részletek...]
[1918-02-14] Szovjet-Oroszországban is bevezették a Gergely naptárt. A Népbiztosok Tanácsa február 1-jei keltezéssel elfogadta az új időszámítást, így aznap február 14-e lett. 1918-ra már 14 nap eltérés mutatkozott a naptár és a Föld mozgása között.
[Részletek...]
[1918-01-18] Tiltakozásul a készülő breszt-litovszki békediktátum ellen, azonnali békét, a Wekerle-kormány távozását követelve sztrájkba lépett a munkásság a főváros összes üzemében. A munkabeszüntetéshez a vidéki munkásság is csatlakozott. Január 20-án a Budapesten rendezett szociáldemokrata gyűlésen százezren tüntettek az igazságos béke és az orosz forradalom mellett. Ezután a pártvezetőség a miniszterelnök ígéretére hivatkozva a munka felvételére szólította fel a dolgozókat.
(sztrájk, tilt)
[Részletek...]
[1917-12-17] George Demeny magyar származású francia fizikus halála (szül. 1850. jún. 12.). A filmezés egyik úttörője, 1893-ban szabadalmaztatta a Phonoscop-ot, filmszalaggal működő mozgóképfelvevő gépet.
Tudományos alapossággal foglalkozott a mozgáselmélettel. 1880-ban "Nation" névvel tornászegyletet alapított. Őt tekintik a korszerű francia testnevelés-oktatás megteremtőjeként.
(halál)
[Részletek...]
[1917-11-17] Auguste Rodin francia szobrász születése (+1917. nov. 17.). Az impresszionista szobrászat legnagyobb hatású képviselője. Életművében egyesült a realizmus és a romantika. Leghíresebb alkotásai a Calais-i polgárok, a Gondolkodó és A csók. 1880-tól haláláig dolgozott a monumentális, de befejezetlenül maradt Pokol kapuján.
- + -
"Hódoló tisztelettel szeressétek azokat a mestereket, akik előttetek jártak."

(halál)
[Részletek...]
[1917-10-15] Mata Hari (Margaretha Gertrude Zelle) holland táncosnő, kém kivégzése (szül. 1876. aug. 7.). Évekig élt férjével a Távol-Keleten, majd válása után hazatért, és táncosnő lett. Fellépett Berlinben, Londonban, Párizsban és Madridban, s több magas rangú politikus szeretője volt. Ez játszott közre abban, hogy sokan kémnek hitték, s ha volt is némi alapja a feltételezésnek, közel sem volt szuperkém. Döntő bizonyítékok nélkül fogták perbe a franciák a németek javára végzett kémkedés vádjával. Halálra ítélték, és kivégezték. Színpadi neve, a Mata Hari malájul a nap szemét jelenti.
(halál)
[Részletek...]
[1917-04-24] Tömörkény István író, régész és etnográfus születése (+1917. ápr. 24.). 1904-től a szegedi városi múzeum igazgatója volt. Sok könyvet és elbeszélést írt, amelyek határainkon túl is népszerűek voltak.
- + -
"Tömörkény, mint szegedi múzeumigazgató egy torontáli szerb-magyar vegyes lakosságú község határában ásatás közben elbeszélget a munkásokkal, köztük a 82 éves, szerb Vászó bácsival.
Vászó bácsi: Az úr szerbül beszél és mégse szerbül beszél. Hát milyen nyelven beszél?

Kiderül, hogy Tömörkény mint katona Boszniában tanult meg - bosnyákul.
Tömörkény: A maguk kedvéért voltunk odalent. hogy a görögkeleti keresztényeket felszabadítsuk a török uralom alól... azután az a hála érte, hogy nagyon sok rác ellensége a magyarnak.

Vászó bácsi: Az nem úgy van! Itt nincs ellenség! Nálunk mindenki megvan békén. Itt a szerb meg a magyar úgy él a faluban egymás mellett, mint a birka... (bárányt akar mondani - hangzik egy másik gödörbol) mint a kis fehér, szelíd birka. Békesség van.
Tömörkény: ... Az nagyon szép... hanem negyvennyolcban maga sem lehetett ilyen fehér kis birka. Mert akkor maguk odaát Zentán a piacon a szent szobrát a magyar emberfejekkel rakták körül.
Vászó bácsi: Nem mink csináltuk. Úgy éltünk akkor is, mint a kis birka. Nem mink csináltuk, hanem a papok csinálták... Szerb pap felment a templomba és prédikálta: gyünnek a magyarok, és megölnek minden szerbet. Akkor magyar pap is fölment templomba és prédikálta: gyünnek a szerviányok, és megölnek minden magyart. No, aztán addig prédikáltak, hogy összevesztünk."
(Tömörkény: Faj és felekezet, 1911. In: Bulányi György: Egyházak és kisebbségek)
(halál)
[Részletek...]
[1917-03-01] Babits Mihály akadémikus, költő, író, irodalomtörténész, szerkesztő, műfordító születése (+1941. aug. 4.).
Fortissimo c. háborúellenes verse miatt elkobozták a Nyugat 1917. márc. 1-jei számát és istenkáromlás vádjával eljárást indítottak ellene. 1933-41 között egyedül szerkesztette a Nyugatot. 1940-ben jelent meg a Jónás könyve.
- + -
"...csöpp szőlőszemnek születtem,
mely a nagy naptól édesedve romlott.
...
Rossz végzet tölté fürtömet tömötté,
mert szomszéd szemek szögletes-zömökké
nyomtak, ki szépnek, szabadnak születtem,
s nemes-rohadni napmagányt szerettem. ..."
(Babits: Magamról)
(háború)
[Részletek...]
[1917-01-10] Buffalo Bill (William Frederick Cody) amerikai vadász, mutatványos, akrobata, író születése (+1917. jan. 10.). A XIX. század végi Amerika legnépszerűbb hőse volt.
(Különösen a milliószám pusztított bölények meg az életterüket elvesztő indiánok körében volt népszerű. :-( )
(halál)
[Részletek...]
[1916-05-11] Albert Einstein német fizikus, békemozgalmár születése (+1955. ápr. 18.). 1916. máj. 11-én jelent meg Az általános relativitáselmélet. 1925-ben és 1930-ban aláírta a hadkötelezettség elleni nemzetközi kiáltványokat. 1931. aug. 2-án felhívta a világ tudósait, hogy tagadják meg a háborúért folytatott munkát. Egyik védnöke volt az 1932. aug. 27-29-i háborúellenes kongresszusnak Amszterdamban (Károlyi Mihály is ott volt).
1939 őszén Hitler atombomba-fejlesztésének hírére Fermi, Wigner Jenő, Szilárd Leó és Teller Ede mellett aláírta azt az amerikai elnöknek szóló levelet, amely sürgette az amerikai atomprogramot. Békemozgalmár barátai és rajongói súlyos csalódottságukat fejezték ki és Einstein számára is komoly lelkiismereti konfliktus maradt ezt a lépése. 1945-ben megpróbálta megakadályozni (Szilárd Leóval együtt, aki a láncreakció felfedezője volt), hogy bevessék az atombombát, de az amerikai elnök ebben bezzeg nem hallgatott rá.
- + -
"A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék." (Einstein)
- + -
Nemzetközi Pí nap (márc. 14 = 3,14), Einsteins születése emlékére.
(háború)
[Részletek...]
[1916-01-07] Mocsáry Lajos író, publicista halála (szül. 1826. okt. 26.). A dualizmus korának kiemelkedő politikusa, a nemzetiségi kultúrák egyenjogúsításáért küzdött. Neve a nemzetiségi megbékélés jelképe lett, 1947-ben róla nevezték el a budapesti főiskolai román kollégiumot.
(halál)
[Részletek...]
[1914-12-27] Herman Ottó természettudós, néprajzkutató, polihisztor, politikus halála (szül. 1835. jún. 26.). 1887-ben megindította és tíz évig szerkesztette a Természetrajzi Füzeteket. Természettudományos munkássága mellett érdeklődése kiterjedt a magyar ősfoglalkozások, a néprajz és a nyelvészet, a régészet területén pedig a paleolitikum körére. Nevéhez fűződött Magyarországon az ősemberkutatás megkezdése. Ő alapította a Magyar Ornitológiai Központot.
(halál)
[Részletek...]
[1914-11-09] Hedy Lamarr amerikai színésznő születése Bécsben (+2000. jan. 19.). A negyvenes évek hollywoodi sztárja azzal vonult be a filmtörténetbe, hogy mint színésznő először volt meztelenül látható a filmvásznon. Hatszor volt férjnél és műszaki zseninek is bizonyult, 1941. jún. 10-én bejegyeztette a frekvencia-ugrás szabadalmát. Ez a ma is az ő nevén emlegetett eljárás az alapja a mai WiFi és Bluetooth technológiáknak. Igaz, ő nem internetre és mobiltelefonra gondolt, hanem (amerikai) hadihajók közötti lehallgathatatlan rádiókommunikációra és torpedóirányításra. Feltaláló-társa George Antheil volt, aki a Méanique balettben a tizenhat lyukszalagos zongorát szinkronizálta, s ugyanezen módszerrel oldotta meg a gyors rádiófrekvencia váltások koordinálását az adónál és vevőnél. Mivel a zongorán 88 billentyű van, a találmány megvalósításában is 88 frekvenciát használtak.

(születés, találmány)
[Részletek...]
[1914-08-03] Leplombált vagonokban kitoloncolták Németországból a Konstanzban aug. 1-én kezdődött találkozó 11 más országból érkezett küldöttségeit, akik ott megalakították a Világszövetséget a nemzetközi barátság elősegítésére az egyházak által.
A háború alatt az egyes országokban kifejlődő Kiengesztelődés szövetségek 1919 októberben (Bilthoven, Hollandia) hozzák létre a Kiengesztelődés Nemzetközi Szövetségét (International Fellowship of Reconciliation, IFOR) minden vallás békecsoportjai számára.
Az IFOR tagjai közül máig hatan kaptak Béke Nobel-díjat (vö. jan. 8., 10., 14., 15., aug 14., és 1980-ban Adolfo Perez Esquival argentin tag).
A 60-as években eroszakmentesség tréningeket tartottak egész Latin-Amerikában, ahol ennek eredményeképpen megszületett a Servicio Paz y Justicia (Serpaj), a latin-amerikai mozgalom az igazságosságért és békéért. 1993-tól egyik gazdája a Balkán Békecsoportnak.
Amikor a boszniai NATO akciót IFOR-nak (Implementing FORce) nevezték el, az igazi IFOR széleskörű tiltakozó kampányt folytatott, melynek eredményeként egyrészt sokkal ismertebb lett, másrészt a NATO akciót átnevezték SFOR-nak.
www.ifor.org
(háború, Nobel-díj, tilt)
[Részletek...]
[1914-06-28] [idezet] Szarajevóban egy szerb diák lelőtte az osztrák trónörököst és feleségét.
- + -
Ferenc József császárnak nem volt kedvére való a trónörökös, mert rangon alul házasodott, meg is kellett esküdnie az esküvője előtt, hogy felesége, gyermekei és unokái sohasem fognak igényt tartani a trónra. (Ugyanakkor Erzsébet császárné azt tanácsolta, hogy idegen vérrel házasodjon, , mert a császári családban „a férfiak és a nők legalább hússzorosan rokonai egymásnak, ezért a gyerekek fele trotli vagy epilepsziás”.) A Bécsben jelenlévők szerint a császár jéghidegen, sőt némi megkönnyebbüléssel reagált unokaöccse halálának hírére, egyes visszaemlékezések szerint égi akaratot emlegetett, amely helyére tette azt, amit ő nem mert. Lányának prózaian azt mondta, hogy megszabadult egy nagyon nagy gondtól.


"A telegráf előtti, lassúléptű időszakban felnőtt szerb diplomaták nem tudtak megfelelni a Monarchia ultimátumának, hogy 48 órán belül adjanak magyarázatot a lövésre. A háború kitört." (Időökológia - ld. bocs.hu)






"Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam" – mondta imazsámolyáról fölkelve az agg Ferenc József és elindította az első világháborút. A végére a Monarchiából semmi nem maradt.
Ugyanazért a császárért, aki a magyar szabadságharcot leverte és megtorolta, aki az aradi vértanúkat kivégeztette, öregkorában dalolva mentek a könnyen felejtő magyarok háborúba. "Mire az őszi levelek lehullanak..." - mondták. Aztán tartott öt évig és teljes kivérzésig.
- + -
1919: Pontosan öt évvel később írta alá Németország a békeszerződést Versailles-ben. Elzász és Lotharingia visszakerült Franciaországhoz. A Saar-vidéken átmenetileg francia közigazgatást vezettek be a Népszövetség égisze alatt. A szerződés megtiltotta Ausztria csatlakozását Németországhoz és ez utóbbi elvesztette gyarmatait. A békefeltételek Németországot, mint a háború előidézésében bűnös hatalmat jóvátétel fizetésére is kötelezték.
(háború, tilt)
[Részletek...]
[1914-06-13] Karig Sára József Attila-díjas író, szerkesztő, műfordító halála (szül. 1914. jún. 13.). A Népek meséi és a Finn irodalom könyvtára sorozatok szerkesztője. Fordított bolgár, orosz, ukrán, lett, finn, afrikai és ausztrál irodalmi műveket.
(születés)
[Részletek...]
[1913-12-18] Willy Brandt német politikus (Béke Nobel díj 1971) születése. A fasizmus elől Norvégiába, majd Svédországba menekült. NSZK kormányfőként a hidegháború ellen, békés egymás mellett élés, szovjet-nyugatnémet szerződés.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1913-12-07] Szántó Piroska Kossuth-díjas festő, grafikus halála (szül. 1913. dec. 7.). 1939-től a festészet és a grafika elemeit ötvöző képein a természet ábrázolásából indult ki. Fő művei könnyed rajzú szimbolikus jellegű kompozíciók, amelyeken a növények metamorfózisát jelenítette meg. A népművészettől inspirált Falusi corpus sorozatát a szakma szintén fő művei között tartotta számon. Számos könyvhöz készített illusztrációkat, a képzőművészet mellett prózaírással is foglalkozott. Vas István költő-műfordító felesége volt.
(születés)
[Részletek...]
[1913-05-26] Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvtudós, Kelet-kutató halála (szül. 1844. márc. 13., Szentkatolna, Háromszék m.). Már gimnazistaként megtanulta az angol, arab, francia, héber, latin, német, olasz, perzsa, török, újgörög nyelveket. A bécsi egyetemen jogot tanult, Vámbéry Ármin ajánlatára az Akadémia megbízásából ázsiai tanulmányútra indult, ahol 15 év alatt megtanulta a keleti mongol, mandzsu, tamil, kabard nyelveket is. Több könyvet írt: Török nyelvtan, Párhuzam a magyar és mongol nyelv területén, Kazáni tatár nyelvtanulmányok, Kabard szótár, Tamil tanulmányok. Itthon keleti nyelveket és eszperantót tanított a kolozsvári egyetemen. A hun-székely-magyar rokonság mellett szállt síkra A honfoglalás revíziója című könyvében.
(halál)
[Részletek...]
[1913-05-13] Joseph Jr. Pulitzer amerikai sajtómágnás, műgyűjtő halála (szül. 1913. máj. 13.). A magyar Pulitzer József (aki nagy lapkiadó vállalatokat hozott létre, s megalapította a Pulitzer-díjat) unokája. Apja 1955-es halálakor lett a médiabirodalom (három lap, hét televízió és három rádió) elnöke. Lapjai elsőként ítélték el a vietnami háborút, és közöltek részleteket a CIA szerepével foglalkozó titkos Pentagon-iratokból.

(háború, megalapít, születés)
[Részletek...]
[1912-12-08] Karády (Kanczler) Katalin születése (+1990. febr. 9.). Szegény budapesti család hetedik gyermeke, apja gyakran verte őket. Öt évig Svájcban járt iskolába. 17 évesen házasságba menekült, 19 évesen elvált. 1939-től filmezett, a közönség tódult a mozikba, a zeneszerzők versenyeztek mély hangjáért, a nők utánozták, igazi amerikai típusú sztár lett. Merőben új, modern nőt testesített meg. Játékát a vonzó erotika miatt sokan ítélték botrányosnak: a klérus és számos szervezet tiltakozott.
A politikában a szélsőjobboldal gyűlölte, a baloldalnak túl polgári és sztáros volt. 1944-ben, a német megszállás idején a Gestapo letartóztatta, három hónapig tartották fogva, valószínűleg Újszászy Istvánról, a hírszerzés főnökéről és ifj. Horthy Miklósról faggatták. A háború után a hivatalos művészeti irányítás nem támogatta, 1951. február 9-én elhagyta az országot, Brazíliában, majd Amerikában élt visszavonultan. Sose látogatott haza.
(háború, születés, tilt)
[Részletek...]
[1912-10-17] Albino Luciani halála 33 nappal azután, hogy 1978. augusztus 26-án I. János Pál néven pápa lett (szül. 1912. okt. 17.). Eltörölte a koronázási szertartást és elutasította a tiara (hármas korona) viselését.
(Sokat cikkeztek halála gyanús körülményeiről.)


(születés)
[Részletek...]
[1912-08-15] Steinschneider Lilly (Coudenhove-Kalergi grófné), az első magyar pilótanő születése (+1977). A Magyar Aero Club bizottsága előtt 1912. aug. 15-én tette le a kötelező vizsgát és lett az egész Osztrák-Magyar Monarchia első pilótanője.
[Részletek...]
[1912-04-16] Először repült keresztül nő (Harriet Quimby) a La Manche-csatorna felett.
[Részletek...]
[1912-03-23] Wernher von Braun német származású amerikai fizikus halála (szül. 1912. márc. 23.). Előbb Hitlernek, aztán az amerikaiaknak fejlesztett rakétákat. A második világháború idején a peenemündei rakétakísérleti telepen fejlesztette ki a V-1 (Vergeltung 1) majd a ballisztikus V-2 rakétákat. A háború végén az amerikaiak magukkal vitték, ő fejlesztette ki az első amerikai mesterséges holdat útjára bocsátó Jupiter-C rakétát és a holdraszálláshoz, az Apolló-program végrehajtásához szükséges Saturnus-rakétákat is. 1970-ben ő lett az Amerikai Űrhajózási Hivatal, a NASA tervezési részlegének vezetője.

(háború, születés)
[Részletek...]
[1912-02-12] Kínában megbukott a mandzsu Csing-dinasztia. A köztársaság a dinasztia tagjait sérthetetlennek nyilvánította és életjáradékot biztosított számukra. A köztársaság elnöke Szun Jat-szen lett.
[Részletek...]
[1910-10-17] Julia Ward Howe amerikai költő és írónő születése New York-ban (+1910. okt. 17.). Vak férjével - aki abolicionista reformer politikus volt - együtt szerkesztette a rabszolga-felszabadításért szót emelő Commonwealth című folyóiratot; emellett a női választójogról is írt. Költészetének legismertebb darabja a magyarul "János bácsi a csatában" kezdetű ironikus harci dal.
(halál)
[Részletek...]
[1910-06-11] Jacques-Yves Cousteau francia oceanográfus halála (szül. 1910. jún. 11.). Calypso nevű hajóján 1952-től számos tudományos expedíciót vezetett a világtengereken, s az általa kifejlesztett víz alatti filmezési eljárással a kutatás mellett filmeket is forgatott. Az 1960-as évektől figyelme egyre inkább a környezetvédelem felé fordult, már akkor felemelte a szavát a tengerek tisztaságáért, amikor az ökológia még a gyermekkorát élte. Legnagyobb érdeme a tudományos életben oly gyakran lenézett népszerűsítő tevékenység volt: minden ismeretét azonnal közkinccsé tette.
(születés)
[Részletek...]
[1909-07-18] Szentiványi Jenő író halála (szül. 1909. júl. 18.). A modern magyar sci-fi egyik úttörője. Világjárt ember volt, már 16 évesen Jamaicában és a Fülöp-szigeteken kalandozott, Borneóban is járt. Kalandregényeivel óriási sikert aratott. Leghíresebb könyve a Kőbaltás ember, amelyben három egymás mellett élő ősembertípust elevenít meg. A regény 1937-ben jelent meg, azóta majd félmillió példányban adták ki.
(Az emberréválás ma is folyik, sokféle embertípus él egymás mellett, a fenntartható civilizáció visz tovább, az ökológiai tévutak mindig kihalnak.)

(születés)
[Részletek...]
[1908-11-04] Joseph Rotblat halála (szül. 1908. nov. 4.). Béke Nobel-díj 1995-ben a nukleáris fegyverek politikai szerepének csökkentéséért és hosszú távon betiltásukért tett erőfeszítéseiért, közösen a Pugwash konferencia a tudományról és világügyekről (Pugwash Conferences on Science and World Affairs, 1957, Kanada) mozgalommal, melynek 1957-73 titkára, 1988-tól elnöke volt.
A második világháború idején fizikusként dolgozott az amerikai atombombát megvalósító Manhattan-terven, azonban 1944-ben morális alapon otthagyta azt, ugyanis ekkorra világossá vált, hogy Németország képtelen lesz nukleáris fegyvert el?állítani.
? volt az utolsó él? aláírója az 1955-ös Russel-Einstein nyilatkozatnak, melyben kimagasló tudósok álltak ki a nukleáris fegyverek nélküli világ mellett.
(háború, konferencia, Nobel-díj, születés, tilt)
[Részletek...]
[1908-07-03] Joel Chandler Harris amerikai író halála (szül. 1848. dec. 9.). Nyomdászinas volt, majd újságíró lett, s az "Atlanta Constitution"-ban jelentek meg humoros karcolatai. Legnagyobb sikerét Rémusz bácsi meséivel aratta.
(halál)
[Részletek...]
[1907-12-23] Pierre Jules Janssen francia csillagász halála (szül. 1824. febr. 22.). Az 1868-as teljes napfogyatkozás idején ő és az angol asztrofizikus, Joseph Norman Lockyer fedezte fel a napszínképben megjelenő fényes vonalakat, s felismerte, hogy a Nap protuberanciái izzó hidrogénből állnak. Janssen dolgozta ki a napkitörések napfogyatkozástól független megfigyelési módszerét. 1875-ben kezdte meg a Nap felületének naponkénti fényképezését, amit azóta is folytatnak. 1874-ben Japánban a Vénusz átvonulásának megfigyelésénél alkalmazta először a fotoheliográfot. 1876-ban Meudonban obszervatóriumot létesített, amely később a párizsi csillagvizsgáló asztrofizikai részlege lett. 1891-ben a Mont Blanc csúcsán állíttatott fel obszervatóriumot, s bár már béna volt, felvitette magát, hogy a városi szennyeződésektől távol dolgozhasson.
(halál)
[Részletek...]
[1907-11-29] Jankovich Ferenc Kossuth-díjas költő, író születése (Székesfehérvár) (+1971. márc. 9.). Párizsban franciául tanított magyar nyelvet és irodalmat, 1932-ben ott születtek első versei. A Nyugat, a Válasz és a Magyar Csillag irodalmi folyóiratok munkatársa volt. Verseit két ízben Baumgarten-díjjal tüntették ki. A parasztság ügyének kötelezte el magát, csatlakozott a népi írók mozgalmához. A háború után ő írta a népi kollégiumi mozgalom indulójának szövegét, a Sej, a mi lobogónkat. Az 1950-es években elnémították.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1907-09-04] Edvard Hagerup Grieg norvég zeneszerző születése (+1907. szept. 4.). A XIX. századi Norvégia egyik vezető alakja. Apja brit konzul volt Bergenben. 1897-ben a berlini akadémia tagja lett. A norvég népi hagyományokban gyökerező zenéjét kifinomult líraiság jellemzi.
(halál)
[Részletek...]
[1906-09-25] Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics szovjet-orosz zeneszerző halála (szül. 1906. szept. 25.). Alkotásai között egyaránt megtalálhatók a zenekari művek, zongoraművek, kamarazene, valamint operák, oratóriumok és balettek is.
(születés)
[Részletek...]
[1906-04-09] Doráti Antal karmester halála (szül. 1906. ápr. 9.). A budapesti Zeneakadémián Bartók, Kodály és Weiner Leó tanítványa volt. Az Operaházban 1924-ben vezényelt először. 1928-ban a Drezdai Opera segédkarmestere, majd a Münsteri Opera főzeneigazgatója lett. 1933 és 1941 között a Monte Carló-i Orosz Balettel turnézott. 1941-45 közt az újonnan alakult American Ballet Theater zeneigazgatója, majd a dallasi, a minneapolisi zenekarok vezetője. 1962-66 között a BBC Simphony Orchestra dirigense, ezután a stockholmi filharmonikusok, a Royal Philharmonic Orchestra, Amerikában a washingtoni, majd a detroiti szimfonikus zenekarok élén működött. Zeneszerzőként is jelentős, főleg gordonkaversenyeket komponált.
(születés)
[Részletek...]
[1905-07-29] Dag Hammarskjöd Nobel-békedíjas svéd politikus, diplomata születése (+1961. szept. 17.). 1953-tól haláláig az ENSZ főtitkára. Repülőgép szerencsétlenség áldozata lett Zambiában, halála után 1961-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki.
(születés)
[Részletek...]
[1905-04-11] József Attila költő halála (szül. 1905. ápr. 11.).
Juhász Gyula segítségével és előszavával jelent meg első verseskötete, a Szépség koldusa (1922). 1923-ban a Nyugat is közölte verseit. 1924-ben beiratkozott a szegedi egyetem magyar-francia szakára, de 1925-ben Tiszta szívvel című verséért eltanácsolták. Ezután a bécsi egyetemen hallgatott előadásokat, 1926-27-ben pedig a Sorbonne-on. 1937-ben öngyilkos lett. 1938-ban posztumusz Baumgarten-díjat kapott. 2001-ben posztumusz Magyar Örökség-díjjal ismerték el költészetét.
- + -
Lesznek, akik majd kinevetnek.



Ti ne hallgassatok azokra.
Olyanok ők, mint a cserepes
Urasági kastély gyermekei:
Nevetik a durvaorrú parasztot,

Mikor trágyás szekerén elindul,
Hogy kenyérré kovászolja a földet.
És lesznek, akik elszörnyülködvén
Ilyesféléket beszélnek egymásnak:
Miket össze nem fecseg ez az ember!
Hisz ez bolond, zárjuk el hamar,
Lázas hitét lehűti majd a magányosság.
Erre pedig csak azt mondhatom,
Az én akarásom nem bolondság,
Hanem tövigkalászos táblája
a tibennetek még csak csirázó búzaszemeknek.
Az én hitem a földnek melegsége
És miként a föld szétosztja melegét
Gyenge füveknek, rengeteg erdőknek egyaránt,
Az én hitemet úgy osztom szét közöttetek.

Ti mégse hallgassatok a szörnyülködőkre

És meg ne vessétek őket:
Mindannyian és egyformán
Testvéreim vagytok.
(József Attila: Tanítások 1)
(születés)
[Részletek...]
[1905-03-26] Viktor Frankl osztrák ideggyógyász, pszichoterapeuta halála (szül. 1905. márc. 26.). A logoterápia atyja, Freud és Jung mellett a pszichoterápia harmadik bécsi iskolája megteremtője. A II. világháború alatt három évet töltött Auschwitzban, Terezinben és más koncentrációs táborokban. A lágerekben átélt élményei hatására írta meg a nevét világszerte ismertté tevő "... mégis mondj Igent az Életre!" című könyvét, amit több mint húsz nyelvre fordítottak le. A 60-as évektől több amerikai egyetem vendégprofesszora volt és a világ különböző országaiban 29 egyetemen avatták díszdoktorrá. 32 könyvet írt, amelyeket 26 nyelvre fordítottak le.


(háború, születés)
[Részletek...]
[1904-06-02] Johnny Weissmüller amerikai úszó, filmszínész születése Magyarországon, Temesvár mellett egy kis faluban (+1984. jan. 20.). 4 éves volt, amikor kivándoroltak Amerikába. Ötször nyert olimpiai bajnokságot és 67 világrekordot állított fel. Ő úszta először 1 percen belül a 100 métert. A harmincas évektől lett a Tarzan-filmek főszereplőjeként is világhírű.
(A Las Vegas-i szerencsejátékok rabja lett, mindenét eljátszotta. Végül az egyik kaszinó portásaként tengette életet. Nyolcvan évesen teljes szegénységben halt meg.)
(születés)
[Részletek...]
[1903-11-07] Konrad Lorenz osztrák etológus, ökológus halála (szül. 1903. nov. 7.). A korszerű magatartáskutatás egyik fő iskolájának alapítója, az impriting (bevésődés) jelenségének felfedezője. 1973-ban kapott orvosi Nobel-díjat "az egyéni és társas magatartási sémák szerveződésére és előidézéseire vonatkozó felfedezéseiért".
Fő művei magyarul is megjelentek, többek közt A civilizált emberiség nyolc halálos bűne, a Mentsétek meg a reményt! és Ember voltunk hanyatlása.
- + -
Az emberiség nyolc halálos bűne:
1. A Föld túlnépesedik, a szociális kapcsolatok túlkínálata védekezést, agressziót vált ki.
2. A természetes életteret, megélhetésünk alapját elpusztítjuk, elveszítjük a teremtés szépségét.
3. Vakság az értékekre, a szüntelen versenyben nincs idő őszinte emberi elmélkedésre.
4. Érzelmi sivárság az elpuhulás, a technológia és a pszichogyógyszerészet következtében.
5. Genetikai problémák, a szociális viselkedést fejlesztő szelekciós nyomás zavara.
6. Szülő-gyermek kapcsolat hiánya, generációs meg-nem-értés, a tradíciók rombolása.
7. Tömeg-tudatformálás, dogmatizmus, nézet-uniformizálás, manipulálás a reklám által.
8. Atomfegyverkezés. A világvége-veszély csökkenti a jövő iránti felelősségérzetet.
(Konrad Lorenz, 1972)
(megjelent, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1903-11-07] Konrad Lorenz Nobel-díjas (1973) osztrák etológus, környezetvédő születése (+1989. febr. 27.). A korszerű magatartáskutatás egyik fő iskolájának alapítója. Ő volt az impriting (bevésődés) jelenségének felfedezője, bizonyította a viselkedésformák öröklött jellegét.
Fő művei magyarul is megjelentek, többek közt A civilizált emberiség nyolc halálos bűne, a Mentsétek meg a reményt! és Ember voltunk hanyatlása.
- + -
Az emberiség nyolc halálos bűne:


1. A Föld túlnépesedik, a szociális kapcsolatok túlkínálata védekezést, agressziót vált ki.
2. A természetes életteret, megélhetésünk alapját elpusztítjuk, elveszítjük a teremtés szépségét.
3. Vakság az értékekre, a szüntelen versenyben nincs idő őszinte emberi elmélkedésre.
4. Érzelmi sivárság az elpuhulás, a technológia és a pszichogyógyszerészet következtében.
5. Genetikai problémák, a szociális viselkedést fejlesztő szelekciós nyomás zavara.
6. Szülő-gyermek kapcsolat hiánya, generációs meg-nem-értés, a tradíciók rombolása.
7. Tömeg-tudatformálás, dogmatizmus, nézet-uniformizálás, manipulálás a reklám által.
8. Atomfegyverkezés. A világvége-veszély csökkenti a jövő iránti felelősségérzetet.
(Konrad Lorenz, 1972)
- + -
"A természetes életteret elpusztítjuk, mely által nemcsak azt a külső környezetet romboljuk le, amelyben élünk, hanem az ember önmagát is megfosztja a felette álló teremtés szépségének és nagyságának a tiszteltétől.”
(megjelent, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1903-06-25] George Arthur/Eric Blair Orwell angol író, kritikus, újságíró születése (+1950. jan. 21.). Akárcsak Kipling, Indiában született, ahol apja gyarmati tisztviselő volt. A burmai brit rendőrség tagja lett, de a gyarmati politikától megundorodva visszatért Angliába, ahol tanítóként és bolti eladóként dolgozott.
1945-ben jelent meg politikai szatírája, az Animal Farm (Állatfarm). Szerencséjére a Nyugat antikommunizmusa ezt fölkapta, így világhíru lett az 1949-ben írt, a világ minden birodalmát és bármilyen színu diktatúráját leleplezo sci-fije is, a Nineteen Eighty-four (1984).
- + -
„Azért írok, mert előttem van valami hazugság, amit le akarok leplezni, valami tény, amire föl akarom hívni a figyelmet.”
"Mindenki egyenlő, de vannak, akik egyenlőbbek."
(születés)
[Részletek...]
[1903-06-25] George Arthur Orwell (Eric Blair) angol író, kritikus, újságíró halála (szül. 1903. jún. 25.).
1945-ben jelent meg politikai szatírája, az Animal Farm (Állatfarm). Szerencséjére a Nyugat antikommunizmusa ezt fölkapta, így világhíru lett az 1949-ben írt, a világ minden birodalmát és bármilyen színu diktatúráját leleplezo sci-fije is, a Nineteen Eighty-four (1984).
(születés)
[Részletek...]
[1903-06-11] [idezet] Belgrádban meggyilkolták Obrenovics Sándor szerb királyt és feleségét, Draga királynét, továbbá a főhadsegédet, a hadügyminisztert és a királyné egyik öccsét.
A gyilkosságot Dragutin Dimitijevics vezérkari százados (fedőneve Apis) szervezte meg. Később ezredesként ő hozta létre és vezette a "Fekete Kéz" nevű terrorszervezetet, amely 1914. június 28-án végzett a Boszniába látogató Ferenc Ferdinánd trónörökössel és feleségével is, ami közvetlen előzménye volt az első világháború kitörésének.
A Monarchiával békés egymás mellett élésre törekvő király meggyilkolása után az akkor Genfben tartózkodó Karagyorgyevics Péter lett a szerb uralkodó.
(háború)
[Részletek...]
[1903-06-08] Marguerite Yourcenar (Crayencour) belga írónő, akadémikus születése (+1987. dec. 18.). 1949-ben élettársával, Grace Frickkel, végleg Amerikában telepedett le. Híres történelmi regényei: Hadrianus emlékezései (1951), Opus nigrum (1968). Femina-díjat és számos más irodalmi díjat kapott, beválasztották a Belga Királyi Akadémia tagjai sorába, ő az első nő, aki a Francia Akadémia "halhatatlanjai" közé is bekerült 1980-ban. Életművének összegzése A világ útvesztője című életrajzi trilógiája. Számos műve magyarul is megjelent.
(megjelent, születés)
[Részletek...]
[1903-05-08] Paul Gauguin francia festő halála (szül. 1848. jún. 7.). A posztimpresszionizmus egyik legnagyobb hatású mestere. Kezdetben tengerész, majd tőzsdeügynök volt. 1874-ben kezdett festeni, részt vett az impresszionisták kiállításain, s 1883-tól kezdve már csak a festésnek élt. Az 1880-as évek végén az akkor születő szimbolizmus vezéralakja lett. 1890-ben Tahitira utazott, és a bennszülöttek között élt. Elbűvölte ez az egzotikus világ. Noha két év múlva betegen tért vissza Franciaországba, újra Tahitire ment. 1898-ban öngyilkosságot kísérelt meg, majd 1900-ban a Marquises-szigetcsoport Fatu-Iwa szigetére költözött.
A XIX. század végének jellegzetes alakja volt, aki a civilizációtól megcsömörlött, s az egzotikus ősi kultúrákban kereste a menekülés útját. Sík, dekoratív formákkal, tiszta színekkel, kalligrafikus vonalakkal alkotott, s a fojtott misztikummal teli festési módot fejlesztette tökéletesre. Téli táj és Fekete sertések című képeit a Szépművészeti Múzeum őrzi.
(halál)
[Részletek...]
[1903-01-06] Szántó Judit szavalóművész halála (szül. 1903. jan. 6.). 1928-tól hat évig volt József Attila élettársa. A költő halála után ő volt az, aki minden róla szóló dokumentumot, értéket igyekezett összegyűjteni és megmenteni az utókor számára. 1948-ban létrehozta a József Attila Múzeumot, majd a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársaként lett József Attila örökségének gondozója.
(születés)
[Részletek...]
[1902-11-02] Illyés Gyula Kossuth-díjas író, költő halála (szül. 1902. nov. 2.). Fiatalon kapcsolatba került a baloldali diákmozgalommal, 1919 után emigrált. Első versei Párizsban jelentek meg. Hazatérése után Kassák-köréhez tartozott, majd a Nyugat munkatársa, 1937-től társszerkesztője lett. 1941-ben, a Nyugat megszűnése után a Magyar Csillag című folyóiratot szerkesztette. Nagy szerepe volt a Márciusi Front szellemi előkészítésében. Költészetére a néppel, a szegényparasztság sorsával, a magyar tájjal való összefonódás jellemző. Ezt reprezentálta Puszták népe című könyve. Az 1953-ban írta Egy mondat a zsarnokságról című költeményét.
(születés)
[Részletek...]
[1902-11-02] Illyés Gyula Kossuth-díjas író, költő születése (+1983. ápr. 15.).
A Nyugat munkatársa, 1937-től társszerkesztője, Babits legközvetlenebb munkatársa, szellemi hagyatékának letéteményese lett.
A Magyar Csillag folyóirat szerkesztőjeként nagy szerepe volt a Márciusi Front szellemi előkészítésében.
Egy mondat a zsarnokságról (1953), Puszták népe, Fáklyaláng, Ozorai példa, Dózsa György, A kegyenc, Tiszták.
(születés)
[Részletek...]
[1901-12-27] Marlene Dietrich (Maria Magdalena von Losch) német-amerikai filmszínésznő, sanzonénekesnő születése (+1992. máj. 6.). Az 1930-as évek végén amerikai állampolgár lett. Leghíresebb filmjei: Kék angyal, Sanghaj Expressz, Szőke Vénusz, Ítélet Nürnbergben. Megkapta a francia Becsületrendet. Születésének 100. évfordulóján szülővárosa, Berlin hivatalosan bocsánatot kért azért, hogy a II. világháború idején árulónak tekintették. 2002-ben posztumusz díszpolgári címmel tüntették ki.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1901-12-02] Gillette szabadalmaztatta az első eldobható borotvát.
[Részletek...]
[1901-01-27] Giuseppe Verdi olasz zeneszerző halála (szül. 1813. okt. 10.). Első hazafias operái (Nabuccó, Lombardok, Ernani) nagy sikert arattak, az osztrák elnyomás elleni tiltakozást fejezték ki. Főbb művei: Rigolettó, Traviata, Simone Boccanegra, Álarcosbál, Don Carlos, Aida, Otelló, Falstaff.
(halál, tilt)
[Részletek...]
[1900-07-04] Louis Daniel Armstrong (becenéven: Satchmo) amerikai dzsessztrombitás, énekes és zeneszerző születése (+1971. júl. 6.). Nagy hangszeres tudása kimeríthetetlen rögtönző képzelettel párosult. Később rekedt torokhangjával bűvölte el a közönséget.
(What a wonderful world…)
(születés)
[Részletek...]
[1899-11-14] A kolozsvári Tudományegyetem Bölcsészeti Kara egyhangúlag tiszteletbeli doktorává választotta Torma Zsófia autodidakta régész, antropológus, paleontológust (szül. 1840, +1899. nov. 14.). Magyarországon ő volt az első nő, akit a tudós férfiak így körükbe fogadtak. Az 1876. évi budapesti Nemzetközi Régészeti és Antropológiai Kongresszuson szenzációt keltett a Tordos melletti, általa feltárt, 4500 éves őstelep.
[Részletek...]
[1899-05-24] A kolozsvári Tudományegyetem Bölcsészeti Kara egyhangúlag tiszteletbeli doktorává választotta Torma Zsófia autodidakta régész, antropológus, paleontológust (szül. 1840, +1899. nov. 14.). Magyarországon ő volt az első nő, akit a tudós férfiak így körükbe fogadtak. Az 1876. évi budapesti Nemzetközi Régészeti és Antropológiai Kongresszuson szenzációt keltett a Tordos melletti, általa feltárt, 4500 éves őstelep.
[Részletek...]
[1899-05-11] Salkaházi (Schalkházi) Sára szociális nővér, tanító, újságírónő halála (szül. 1899. máj. 11.). Állandó munkatársa volt a kassai lapoknak, majd a Prágai Magyar Hírlapnak. 1929-ben Kassán lépett a szociális testvérek közé, majd a katolikus karitászban dolgozott. 1941-től a Katolikus Dolgozó Leányok és Nők Országos Szövetségének központi vezetője lett. Ő alapította az első magyar munkásnő főiskolát. 1944 őszétől Budapesten, a szövetség kezelésében lévő Katolikus Nővédő Otthonban a származásuk miatt üldözötteket és katonaszökevényeket bújtatott. Ezért feljelentésre a nyilasok elhurcolták és több üldözött mellett a Dunaparton kivégezték.
2006-ban XVI. Benedek pápa boldoggá avatta.
(születés)
[Részletek...]
[1899-03-13] Kodolányi János posztumusz Kossuth-díjas író születése (+1969. aug. 10.). Saját kora (Süllyedő világ, Boldog békeidők, Vízválasztó) és a magyar középkor (A vas fiai, Julianus barát, Boldog Margit) mellett ősi korokat is nagyszerűen megelevenített (Égő csipkebokor, Vízözön).

(születés)
[Részletek...]
[1899-03-06] Szabadalmaztatta az aszpirint Berlinben, a császári Szabadalmi Hivatalban Felix Hoffmann. 1904 óta kapható tabletta formájában. Láz- és fájdalomcsillapító, valamint gyulladásgátló hatása mellett hatékonyan használható még számos betegség megelőzésében és gyógyításában is.
[Részletek...]
[1898-12-16] Pavel Mihajlovics Tretyakov orosz műgyűjtő, kereskedő halála (szül. 1832. dec. 27.). A régi orosz művészet kincsei mellett főképpen a Vándorkiállítási Társaság tagjainak haladó szellemű műveit gyűjtötte össze, majd Moszkva városának adományozta 1892-ben. E gyűjteménnyel megvetette a róla elnevezett Galéria alapjait.
(halál)
[Részletek...]
[1898-09-10] Erzsébet királynét (szül. 1837. dec. 24.) Genfben megölte egy olasz anarchista.
1854. április 24-én lett Ferenc József Habsburg-császár felesége. Sokat törődött Magyarországgal. Nemcsak szépségével, hanem bölcsességével, liberális gondolkodásával, sokoldalúságával, természetes viselkedésével is nagy tekintélyre tett szert. Rudolf fia öngyilkossága után egyre visszavonultabban élt. Szobra áll Budapesten. Életéről készült a Sissi című film.

(halál)
[Részletek...]
[1898-09-10] Erzsébet Amália Eugénia, elterjedtebb nevén Sissi, osztrák császárné, magyar királyné születése (+1898. szept. 10.). 1854. április 24-én lett Ferenc József Habsburg-császár felesége. Szívén viselte Magyarország sorsát, helyzetét. Jelentős érdeme volt az 1867-es kiegyezés létrehozásában. Európa egyik legszebb asszonya volt, aki nemcsak bájával, hanem bölcsességével, liberális gondolkodásával, sokoldalúságával, természetes viselkedésével is nagy tekintélyre tett szert. Rudolf fia öngyilkossága után egyre visszavonultabban élt. 1898. szeptember 10-én Genfben szíven szúrta egy olasz anarchista. Szobra áll Budapesten, emlékét őrzi a János-hegyi kilátó is.
(halál)
[Részletek...]
[1898-07-30] Henry Moore ír származású angol szobrász, grafikus születése (+1986. aug. 31.). Az 1930-as évektől főleg absztrakt ábrázolással foglalkozott. Az 1950-es évektől műveiben a természeti formák monumentalitása egyesült az emberek asszociatív képével. A rajz és az akvarell ugyancsak jelentős szerepet töltött be művészi tevékenységében. Visszatérő témája a fekvő női alak. Legjelentősebb grafikai alkotása a Katakomba-rajzsorozat, melyen a bombázás elől a metróalagutakba menekült embereket ábrázolja.
(Hitler 69 napig bombázta Londont, mielőtt erőit a keleti frontra csoportosította volna. A lakosság kb. 4 %-a a metrót használta óvóhelynek.
Párizsnak 1900-ban lett metrója, a túlzsúfolt Londonban viszont már 1836-ban alagútásásra kényszerültek. A Temze alatti ún. „nagy lyuk” öt évig készült, olyan óriási pénzveszteséggel, hogy vasutat már nem építettek bele. Két évtizedig csak népünnepélyekre használták, aztán az építési költség egyharmadáért eladták a vasúttársaságnak.
Az 1863-ban indult 5 km hosszú szakasz nagyon népszerű volt, átadása utáni évben a 3 milliós Londonban 11 millióan próbálták ki, a gőzmozdony és a gázlámpák, no meg a pipázó utasok füstje miatt szinte elviselhetetlen levegő ellenére.
(születés)
[Részletek...]
[1898-06-19] Eisemann Mihály zeneszerző halála (szül. 1898. jún. 19.). Több mint 30 operettet komponált, közülük nem egyet a világ csaknem minden városában bemutattak. Leghíresebbek: Bástyasétány, Egy csók és más semmi, Én és a kisöcsém. Sok dala sláger lett: Szeret-e még, Lesz maga juszt is az enyém.
(születés)
[Részletek...]
[1898-06-19] Eisemann Mihály zeneszerző születése (+1966. febr. 15.). Több mint 30 operettet komponált, amelyek közül nem egyet a világ csaknem minden városában bemutattak. Leghíresebbek: Bástyasétány 77, Egy csók és más semmi, Én és a kisöcsém, amelyeknek dalai örök slágerek lettek. Népszerű dalai a Szeret-e még, Lesz maga juszt is az enyém.
(születés)
[Részletek...]
[1898-06-05] Federico Garcia Lorca spanyol költő, író, drámaíró halála (szül. 1898. jún. 5.). A falangisták gyilkolták meg a spanyol polgárháború első napjaiban. 1914-től a granadai egyetemen tanult filozófiát és jogot, de foglalkozott festészettel és zenével is. Verseskötetei is megjelentek (Versek könyve, Dalok, Andalúz dalok, Cigányrománcok), figyelme 1931-től fordult a színház felé, s egy vándor színtársulat igazgatója lett. Fő színpadi művei: Bernarda Alba háza, Vérnász, Yerma. Egy fiatal torreádor emlékére írta a Torreádorsiratót.
(háború, megjelent, születés)
[Részletek...]
[1898-06-05] Federico Garcia Lorca spanyol költo, író, drámaíró születése (+1936. aug. 19.). A XX. századi spanyol irodalom világirodalmi rangú képviseloje. Muvészetében a legosibb népköltészet egyesült a legmodernebb lírával. Elso könyvét Granadában publikálta 1918-ban Impressziók és tájak címen. 1920-ban bemutatták A halálthozó pillangó címu drámáját. Verseskötetei: Versek könyve, Dalok, Andalúz dalok. Cigányrománcok címu muvében összegyujtötte Spanyolország különbözo ihletésu dalait, majd eloadó-körutat tett az Egyesült Államokban. 1931-tol figyelme a színház felé fordult, s egy vándor színtársulat igazgatója lett. Jelentos drámai trilógiája: Vérnász, Yerma, Bernarda Alba háza. Falangisták a spanyol polgárháború elso napjaiban meggyilkolták.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1898-05-15] Reményi Ede hegedumuvész, zeneszerzo halála (szül. 1828. jan. 17.). A szabadságharc után emigrálni kényszerült. Az USA-ból 1852-ben tért vissza Európába, s korának egyik vezeto muzsikusa lett. O fedezte fel Brahmsot, s vitte Weimarba Liszthez. Évekig az angol királyi zenekar szólóhegeduse volt. 1860-ban hazatért, s részt vett a Zeneakadémia megalapításában. Az 1870-es évek végén az USA-ban telepedett le. Külföldi körutakon a magyar zene lelkes népszerusítoje volt.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1898-03-08] Pécsi Eszter építész, statikus születése (+1975. máj. 4.). Magyarország első mérnöknője születésnapján, 1920. március 8-án kapott építész oklevelet.
1957-ben elhagyta Magyarországot, Bécsben ő készítette a statikai terveit az első belvárosi többemeletes parkolóháznak, New Yorkban pedig az első vasbetonvázas felhőkarcolónak, a Hotel Americanának, valamint a Columbia Egyetem két toronyházának. 1965-ben „az év legjobb statikusa” lett az USÁ-ban.
(születés)
[Részletek...]
[1898-02-11] Szilárd Leó magyar emigráns fizikus, biofizikus, atomtudós születése (+1964. máj. 30.). Berlinben doktorált, Einstein munkatársa volt. Hitler hatalomra kerülése után Angliában, majd Amerikában élt. Enrico Fermivel őt illette az atomreaktor szabadalma, amit jelképes 1 dollárért adott el az USÁ-nak.
Az 1940-es évek elején részt vett az atomfegyver kidolgozásában. 1945 tavaszán Einsteinnel együtt figyelmeztette az amerikai elnököt az atombomba bevetésének szükségtelen voltára, de hiába. Később az atomfegyverek korlátozásának egyik legaktívabb harcosává vált.
A második világháború után kezdte alkalmazni a fizikai kutatás módszereit a biológiában, őt szokás a biofizika megteremtőjének tekinteni.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1897-11-16] Menyhárt László jezsuita tanár, botanikus halála Afrikában (szül. 1849. máj. 30.). 1885-től Kalocsán tanár, felfedezett néhány új növényfajt. 1889-től misszionáriusként a Zambezi mellett botanikai gyűjtést és meteorológiai megfigyeléseket is végzett. Az Afrikából küldött növényeket H. Schinz svájci egyetemi tanár határozta meg és írta le a bécsi akadémia kiadásában megjelent művében (Zambezi flórájáról).
(halál, megjelent)
[Részletek...]
[1897-11-03] Schwarz Dávid, az 1897 elején elhunyt magyar feltaláló első merev vázú, alumíniumból készült, kormányozható léghajója felszállt a Berlin melletti tempelhofi repülőtéren. A műszakilag nem kellően képzett vezető miatt a földetérés során összetört a gép, ennek ellenére bebizonyosodott a konstrukció életképessége. A találmányt Schwarz özvegye eladta Zeppelinnek, aki ezt felhasználva alkotta meg a róla elnevezett léghajót.
(találmány)
[Részletek...]
[1897-04-10] Eric Knight angol író születése (+1943. jan. 15.). Világhírű lett a Lassie hazatér és a Légy hű önmagadhoz c. háborúellenes regénye.


(háború, születés)
[Részletek...]
[1897-04-10] A II. világháborúban Holland-Guyana felett egy katonai repülőgéppel lezuhant és meghalt Eric Knight angol író (szül. 1897. ápr. 10.). Az amerikai hadsereg filmosztályánál szolgált, alapvetően háborúellenes volt.

Világhírű a Lassie hazatér és a Légy hű magadhoz című háborúellenes regénye. Rádiójátékok és filmek sora is készült belőlük.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1897-04-08] Leövey (Löwey) Klára pedagógus, publicista halála (szül. 1821. márc. 25.). A magyar nőnevelés egyik úttörője. 1846-tól Teleki Blanka pesti nőnevelő intézetében volt tanítónő, majd 1849 elején Debrecenben sebesülteket ápolt, majd a bujdosókat segítette. Erdélyben lett nevelőnő, de hazafias tetteiért elfogták, 5 évi várfogságra ítélték és Teleki Blankával a kufsteini várbörtönben raboskodott. Szabadulása után Máramarosszigeten leánynevelő intézetet alapított.
(halál)
[Részletek...]
[1897-02-10] John Franklin Enders amerikai bakteriológus, víruskutató halála (szül. 1897. febr. 10.).

Izolálta a kanyaró vírusát is, amely korábban laboratóriumi körülmények között nem tenyészett. Víruskutatói munkásságáért 1954-ben megosztott orvosi Nobel-díjat kapott.
(Az emberiség átlagéletkora hirtelen megemelkedett a vírusokkal, baktériumokkal, valamint a rovarokkal szembeni csata megnyerése után. Ebben jelentős szerepük volt a II. világháború katonai fejlesztéseinek - a seregeket a betegségekkel szemben is védeni kellett. De a vírusok és rovarok elleni háború ezzel a csatával nem dőlt el. Talán egy kevésbé hadiipari hozzáállással többre mennénk...)
(háború, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1897-01-12] Sir Isaac Pitman, a gyorsírás brit feltalálójának születése (+1897. jan. 12.). Tanári állásából elbocsátották, mert csatlakozott egy új (swedenbogárius) egyházhoz. A gyorsírás és a helyesírási reform szakembere lett. 1840-ben megjelent a Phonography című könyve, amelyet sok kiadás követett. Bathban létrehozta a Fonetikai Intézetet, 1842-ben megjelentette a Phonetic Journal (Fonetikai Napló) című szakfolyóiratát. 1894-ben lovaggá ütötték.
(halál, megjelent)
[Részletek...]
[1896-10-08] Dow Jones elkezdte közölni az ipari részvények átlagát. Ez lett a mai napig is létező Dow Jones index.
(Kőkorszaki elmaradottság, a 21. században 19. századi gondolkodásmód.)
[Részletek...]
[1895-01-15] Szentpéterváron bemutatták Csajkovszkij balettjét, a Hattyúk tavát.
[Részletek...]
[1894-12-09] Kötelező lett a polgári házasság (XXXI. sz. tv.) és állami anyakönyvvezetés (XXXIII. sz. tv.) Magyarországon.
[Részletek...]
[1894-10-18] Déry Tibor Kossuth-díjas író, műfordító halála (szül. 1894. okt. 18.). 1919-től tagja volt a Kommunista Pártnak, az 1920-as években emigrációban élt, 1945 után a párt hivatalos írója lett; 1955-1956-ban azonban szembefordult a rendszerrel, 1957-től évekig börtönben ült, hogy végül is a hatalom ironikusan csipkelődő kritikusaként, de elismert alkotóként élhesse le utolsó másfél évtizedét. Ismert regényei A befejezetlen mondat, a Képzelt riport egy popfesztiválról, a Felelet, az Ítélet nincs című önéletrajz.
(születés)
[Részletek...]
[1894-07-13] Iszaak Emmanuilovics Babel orosz író, újságíró, műfordító születése (+1941. márc. 17. ?). Vallásos zsidó családban nőtt fel. Novellái főleg a polgárháborúban játszódtak, amelyben Bugyonnij seregének tagjaként részt vett. Híres regénye a Lovashadsereg. A sztálinizmus áldozata lett.
- + -
„Mindenki azt állítja, hogy az igazságért háborúzik, és mindenki rabol.”
(háború, születés)
[Részletek...]
[1894-06-07] Boncza Berta (Csinszka) költő halála (szül. 1894. jún. 7.). 1915-től Ady Endre felesége. A Csinszka becéző nevet Adytól kapta, amelyet később írói névként is használt. Ady halála után Márffy Ödön festőművész felesége lett.
(születés)
[Részletek...]
[1894-06-07] Csinszka (Boncza Berta) költő születése (+1934. okt. 24.). A Csinszka becéző nevet, amelyet később írói névként is használt, férjétől, Ady Endrétől kapta. Svájci nevelőintézetben nevelkedett, levelezés útján ismerkedett meg Adyval, 1915-ben házasodtak össze. Ady halála után Márffy Ödön festőművész felesége lett.
(születés)
[Részletek...]
[1893-10-19] Indiában az angolok kivonták csapataikat Csampanir tartományból, és a tartománynak 3 évig nem kellett adót fizetnie, mert a parancsnok fogadott a falusiakkal és azok megverték az angolokat krikettben (ld. a Lagaan c. filmet, http://bocs.hu/index.php?&t=/fdk/minden.php?d=566).
[Részletek...]
[1893-09-16] Szent-Györgyi Albert orvos, biokémikus, akadémikus születése (+1986. okt. 22.). Elsőként izolált paprikából C-vitamint. 1937. okt. 28-án orvosi Nobel-díjat kapott a C-vitamin fölfedezéséért.
- + -

Századunkban a közlési sebesség 10 a 7-en (tízmilliószorosra) nőtt, az adatkezelés 10 6, az energiaforrásaink 10 3, fegyvereink ereje 10 6, a népességnövekedés 10 a 3-on (ezerszeresre) gyorsult...
Nem ehhez készült az ember. Hogy fennmarad-e, attól függ, gyorsabban tud-e alkalmazkodni, mintsem alantas erők elpusztítanák.
Pillanatnyi helyzete előnytelen. Arra kényszerültünk, hogy ősemberi aggyal nézzünk szembe ezzel a helyzettel...
Az ősembernek meg kellett ragadnia minden közvetlenül előnyös helyzetet; a hosszú távú kérdések hiányoztak.

A világ azóta megváltozott, de mi még mindig apró, közvetlen előnyökért áruljuk távolabbi létérdekeinket.
Katonai, ipari komplexumaink, melyek veszélyeztetik az emberiség jövőjét, jórészt annak köszönhetik szilárdságukat, hogy nagyon sok ember mindennapi kenyere függ ezektől.

(Szent-Györgyi Albert: Az őrült majom)
(Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1891-09-15] Agatha Christie angol írónő halála (szül. 1891. szept. 15.). Regényei és bűnügyi színdarabjai, merész ötletei, szellemes megoldásai miatt igen népszerűek lettek. Angol nyelven kb. egymilliárd példányban nyomtatták ki, s kb. ugyanennyit tehetnek ki a negyvennégy nyelven eladott fordítások. Főhősei a kissé komikus, pocakos belga magándetektív, Hercule Poirot, illetve az okos vénkisasszony, Miss Marple. (Poirot 1920-tól 1975-ig szerepelt regényeiben, s valószínűleg az egyetlen irodalmi hős, akinek gyászjelentése megjelent a New York times címoldalán.) Egérfogó című darabját több mint 20 évig játszotta egy londoni színház. Mary Westmacott álnéven két nem bűnügyi regényt is írt. II. Erzsébet királynő 1971-ben lovaggá ütötte.
(megjelent, születés)
[Részletek...]
[1891-04-23] Szergej Szergejevics Prokofjev orosz-szovjet zeneszerző halála (szül. 1891. ápr. 23.). 1914-ben Pétervárott a konzervatóriumban diplomája átadásakor Anton Rubinstein-díjjal is kitüntették első nagy műve, a Desz-dúr zongoraverseny előadásáért. 1916-ban fejezte be Dosztojevszkij A játékos című elbeszélésének zeneszínpadra állítását. 1918-1933 közt nyugaton élt. 1935-ben írta a g-moll hegedűversenyt, s a Rómeó és Júlia balettzenéjét, 1938-ban Eizenstein filmjéhez, A jégmezők lovagjához a kísérőzenét. 1936-ban keletkezett a Péter és a farkas meseszvit. A világháború alatt Tolsztoj Háború és békéjéből tervezett operáján dolgozott.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1891-01-13] Steinschneider Lilly (Coudenhove-Kalergi grófné), az első magyar pilótanő születése (+1977). A Magyar Aero Club bizottsága előtt 1912. aug. 15-én tette le a kötelező vizsgát és lett az egész Osztrák-Magyar Monarchia első pilótanője.
[Részletek...]
[1890-09-26] Sáska László afrikai magyar orvos halála Tanzániában (szül. 1890. szept. 26., Nagyenyed). 1931-ben kivándorolt Szomáliföldre, majd az elviselhetetlen klíma miatt Abesszíniába, ahol a császári család orvosa lett, és megszervezte az abesszín hadsereg egészségügyi szolgálatát. Ezután költözött végleges lakóhelyére, Arushába (Tanzánia), ahol évtizedeken keresztül gyógyította a maszáj és kikuju törzs tagjait, s foglalkozott a trópusi betegségek, főként a malária gyógyításával, valamint a rák elleni küzdelemmel.
(születés)
[Részletek...]
[1890-07-29] Vincent van Gogh holland festő és grafikus születése (+1890. júl. 29.). Kálvinista lelkipásztor családból származott, kezdetben képkereskedelmi alkalmazott volt. Teológiát tanult, prédikátornak képezték ki, és a belga bányavidékre küldték. Az itt szerzett élmények felkeltették művészi képzeletét, festeni kezdett, képein komor realizmussal ábrázolta a bányászok nyomorát, a parasztok nehéz életét. 1880-83-ban Brüsszelben végzett művészeti tanulmányokat ezután Párizsban megismerkedett az impresszionistákkal, pointillistákkal. Színei világosabbak, élénkebbek lettek, de ezek a képek sem voltak sikeresebbek, mint sötétebb tónusú vásznai. 1888-ban Arles-ba költözött, a déli napsütésben a ragyogó színektől elragadtatva a posztimpresszionista művek remekeit alkotta meg. A fogadtatás értetlensége, a sikertelenség felőrölte idegrendszerét, többször kezelték ideggyógyintézetben, végül öngyilkos lett. Életében csak egyetlen képet adott el, ma azonban már Cézanne és Gauguin mellett a posztimpresszionizmus egyik legjelentősebb mesterévé vált.
(halál)
[Részletek...]
[1890-05-25] Várnai Zseni József Attila-díjas költő, író születése (+1981. okt. 16.). Színi diplomát szerzett, de nem játszott színpadon, tisztviselőként dolgozott. 1912-ben a Népszava közölte Katonafiamnak című híres versét, amelynek refrénje a háborúellenes mozgalom jelszava lett: "Ne lőj, fiam, mert én is ott leszek". Emiatt egyébként a Népszavát elkobozták, őt pedig vád alá helyezték. Első verseskötete 1914-ben jelent meg. Írt meséket és gyermekverseket is. Ismert önéletrajzi regénye a Nem volt hiába.


(háború, születés)
[Részletek...]
[1890-02-10] Borisz Leonyidovics Paszternak Nobel-díjas szovjet-orosz költő, író halála (szül. 1890. febr. 10.). Legismertebb műve, a Doktor Zsivago 1957 végén jelent meg. Politikai nyomásra le kellett mondania az 1958-ban neki ítélt irodalmi Nobel-díjról.

(Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1889-10-03] Koncentrációs táborba zárták Carl von Ossietzky német pacifista újságírót (szül. 1889. okt. 3.), ahol súlyosan megbetegedett. Katonaként élte át az első világháborút, ezért pacifista lett, a Weltbühne főszerkesztőjeként küzdött a német katonai szellem ellen. 1931-ben hazaárulásért másfél év börtönre ítélték, kiszabadulása után pedig hamarosan jött a koncentrációs tábor. 1935-ben Béke Nobel-díjat kapott, de nem engedték átvennie. Szanatóriumi házi őrizetben halt meg 1938. május 4-én.
(háború, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1889-10-03] Carl von Ossietzky újságíró születése. Béke Nobel-díj 1935.
Katonaként élte át az első világháborút, ezért pacifista lett, a Weltbühne főszerkesztőjeként küzdött a német katonai szellem ellen.
1931-ben hazaárulásért másfél év börtönre ítélték.
1933-ban koncentrációs táborba zárták, ahol súlyosan megbetegedett.
A Béke Nobel-díját sem engedték átvennie. Szanatóriumi házi őrizetben halt meg 1938. május 4-én.
(háború, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1889-04-17] Rónay [1848-ig Leitzinger] Jácint születése (Székesfehérváron, a mai Ady E. u. 4. sz. házban) (+1889. ápr. 17).
1836. május 24-én tett fogadalmat a bencés rendben, 1839. július 20-án szentelték pappá. 1847. december 29-én a MTA levelező tagja lett. Az 1848-49-es szabadságharc tábori lelkésze, utána 1866-ig Angliában élt. Hazatérése után a Magyar Tudományos Akadémia titkára, és Rudolf trónörökös nevelője volt. A darwinizmus magyarországi úttörője.
[Részletek...]
[1889-01-20] Sík Sándor Kossuth-díjas költő, irodalomtörténész, egyetemi tanár, akadémikus, szerzetespap halála (szül. 1889. jan. 20.). 1911-ben Münchenben ismerkedett meg a cserkészmozgalommal, s hazatérve a magyar cserkészet egyik alapítója, a Magyar Cserkészszövetség elnöke lett. 1946-tól ő szerkesztette a Vigiliát. 1947-től a magyar piarista rendtartomány főnöke volt.

- + -
Acélember c. nagyszerű verse a helytállás formaetikai erényéről érdekes gondolatokra indíthat, ha a helytállást a cél, a tartalometika szemszögéből vizsgáljuk:
„Ha Sík Sándor Acélembere elgondolkodna, hogy mire megy az energia az általa hordozott vezetékekben, ha átlátná, hogy ezzel működtetik a villamosszéket is, ezzel vetítik a lélekromboló filmeket is, ezt pazarolják a nemtörődömségből égve hagyott lámpák millióiban is, ezzel működteti az átlag fogyasztó az Istentől messze sodró kényelmét biztosító sok gép-rabszolgáját is, ettől csillog-villog a sok gazdag és ’nagy’ ember botrányos reprezentáció-élete is,


s ha átlátná, hogy ugyanakkor a nyomorgó városperemek körül száz kilométeres körzetben kipusztulnak az erdők és még a napon szárított trágyát is eltüzelik (a talaj meg tönkremegy), mert a nyomor valójában energiahiány is,
s ha átlátná, hogy nincs hatalmában a vezetékeket oda irányítani, ahol valóban szükség lenne az energiára -,


akkor talán kiszakítaná magát a csillogó vezetékek szemet gyönyörködtető vonalából és elmenne az emberekhez, hogy emberségre ’rázza’ föl őket (amire valószínűleg nagyobb esélye lenne azokban az otthonokban, ahol csillár helyett gyertyafény, porszívó helyett seprű van), vagy elmenne a szegényekhez, akiknek még ócskavasként is nagyobb hasznukra lenne talán, mint a csillogó vezetékek büszke hordozójaként.”

(Simonyi Gyula: Töprengések a bérmunkáról, 1980)
(születés)
[Részletek...]
[1888-03-20] Somogyi Károly esztergomi kanonok, könyvgyűjtő, egyházi író, akadémikus halála (szül. 1811. ápr. 1.). 1849-ben indította el a Katholikus Iskolai Lap című hetilapot. Hazafias és szabadelvű cikkei miatt a szabadságharc után bujdosnia kellett. Nagy értékű könyvtárat gyűjtött, amelyet 1880-ban az árvíz sújtotta Szeged városának adományozott. Az intézmény ma az ő nevét viseli.
(árvíz, halál)
[Részletek...]
[1888-03-13] Anton Szemjonovics Makarenko orosz pedagógus, író születése (+1939. ápr. 1.). Az 1920-as években kiskorú, csavargó gyerekek számára megalapította a Gorkij-telepet, 1931-ben pedig a Dzerzsinszkij Kommuna vezetője lett, ahol fiatalkorú bűnözők nevelésével foglalkozott. Tapasztalatait számos neveléselméleti- és módszertani könyvben tette közzé.

(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1887-11-14] Bernhard Paumgartner osztrák karmester és zenetörténész születése (+1971. júl. 27.). 1920-ban közreműködött a Salzburgi Ünnepi Játékok megalapításában, melynek 1960-tól elnöke lett.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1886-07-31] Liszt Ferenc zongoraművész, zeneszerző halála (szül. 1811. okt. 22.). A zenei romantika egyik legnagyobb alakja. Az 1840-es években a weimari udvari színház karmestere lett. Mint pedagógus, a világ minden részéből érkező tanítványait a zongorajáték újfajta technikájával ismertette meg. Élete utolsó évtizedeit Weimar, Róma és Budapest között megosztva töltötte. 1875-ben kinevezték a Budapesti Zeneakadémia elnökévé.
(halál)
[Részletek...]
[1886-07-03] Francis Carco francia költő, író halála (szül. 1886. júl. 3.). Párizsban megalapította a Pan című folyóiratot. 1922-ben A hurok című apacsregénye elnyerte az Académie Francaise nagydíját. 1937-ben az Académie Goncourt tagja lett. 1957-ben megkapta Párizs városa nagydíját, 1958-ban a haladó írók neki ítélték a Prix de l´Unanimitét. Kiváló pszichológiai érzékkel, mély együttérzéssel ábrázolta a nagyváros számkivetett alvilágát, majd a II. világháború borzalmait.
(háború, megalapít, születés)
[Részletek...]
[1886-04-16] Ernst Thalmannt (szül. 1886. ápr. 16.) 11 év fogvatartás után a fasiszták titokban agyonlőtték a buchenwaldi koncentrációs táborban.
A német és a nemzetközi munkásmozgalom tagja. 1925-ben megválasztották a kommunista párt elnökévé, s 1928-ban tagja lett a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának. Hitler hatalomra jutása után is Németországban maradt, s az illegális harcot irányította. A Gestapo 1933-ban tartóztatta le.
(születés)
[Részletek...]
[1885-09-11] David Herbert Lawrence angol költő, író, esszéista, kritikus születése (+1930. márc. 2.). Egy alacsonyabb osztályból származó brit szénbányász fia. A természet volt a legfontosabb dolog az életében. Lawrence a szex és az ökológia kapcsolatának nagy felfedezője.
Legismertebb regénye a Lady Chatterley szeretője (film is készült belőle). Sokáig be volt tiltva, csak elmarasztaló kritikákat kapott, amiért "pornografikus" regényt ír, miközben haldoklik.
- + -
"Ó, micsoda katasztrófa, micsoda megcsonkítása a szerelemnek, mikor pusztán személyes érzéssé tették, elszakítva a nap keltétől és nyugtától, a napforduló és a napéjegyenlőség mágikus kapcsolatától! Ez hát a baj velünk, a gyökereknél vérezünk, mert el vagyunk vágva a földtől, a naptól, a csillagoktól, és a szerelem vigyorgó utánzat, mert, szegény virág, letéptük a száráról az Élet fáján és vártuk, hogy viruljon tovább civilizált vázánkban az asztalon."

(D. H. Lawrence)

- + -




A http://bocs.hu messze legkeresettebb fordítása, a mélyökológiai "Megszentelt szexualitás" c. könyvfejezet, így kapcsolja össze Lawrence nyomán a szexet és az ökológiát:
"Ha az embereknek nem sikerült gyermekeik számát azon határokhoz igazítani, amelyeket az adott terület eltartóképessége szabott meg, akkor természetesen elpusztították saját életük alapját. Egy-egy civilizáció ilyenkor vagy kihalt, vagy elköltözött (megszállva egy másik területet), vagy megtanulták azokat a rituálékat, amelyek képessé tették őket a természettel egyensúlyban élni. Ez a 'megszentelt szex' alapja." (Dolores LaCapelle)

- + -
"Lawrence a krízis elérésének pillanatában szimbolizálta civilizációját ... a népesség és a gazdaság krízisekor."

"Ami ma (a második világháború kitörése előtt írta ezt - a szerk.) Európában történik, és ami kétségtelenül meg fog történni a jövőben, nagy részben a tömegemberiség brutális reakciója azokra a problémákra, amelyeket ez a kivételes ember, a zseniális D. H. Lawrence érzékelt, amelyekkel szembeszállt és harcolt a maga módján."
"Még ma is kevesen látják Lawrence-hez hasonló élességgel a világot ma gyötrő problémák szexuális gyökereit." (Sigrid Undset, skandináv regényírónő)
- + -
Rolf Gardiner, angol farmer, erdész és a Föld Szolgálata ifjúsági táborok úttörője úgy gondolta, hogy az ökológia fiatal tudományának "egyre fontosabb szerepet kell játszania a reformerek javaslataiban". Miután elolvasta Lawrence egyik könyvét, így írt 1919-ben:
"Lawrence lett a fáklyavivő, fiatalságomnak vezérfénye. S ment előre, felfedezve a sötétet, eloszlatva elavult, kimerült látásmódunkat, elszakadva a véges ideák absztrakcióitól, elnyűtt koncepcióktól, terméketlen szavaktól és kihűlt szimbólumoktól... Mindig úgy tűnt nekem, hogy a táj Lawrence által beszél. Valóban a sötét, termékeny nottinghami erdők voltak azok, amelyek újra és újra keresztültörtek a korai könyveiben, megtöltve azokat ... a táj titkos, elrejtett isteneivel, hogy szóljanak hozzánk és követeljenek minket ... A hely szelleme (Olaszország, Ausztrália, Mexikó), ez uralta és táplálta erejével. Minden könyve lüktet ettől a sötét és izgalmas szellemtől... tanítva minket, hogy érezzük és éljük át elemi erővel a földben lakó istenek ősi hatalmát... Tudta, hogy a földből erőt nyerhetünk és értelmesen élhetünk, ha különleges tájakon, a föld múltjának hatalmaival közösségben dolgozunk... Hosszú ideje érzem, hogy valamennyire érvényesíteni kell Lawrence tanítását és meglátását, nem irodalmi kritikákkal, hanem azáltal, hogy az emberek az ő szemlélete szerint próbálnak élni."
- + -
"Az emberiség utolsó háromezer éve egy kirándulás az ideálokba, testetlenségbe és tragédiába, és most a kirándulásnak vége... ez gyakorlatilag kapcsolat kérdése. Vissza kell találnunk a kapcsolathoz, élénk és tápláló kapcsolathoz a kozmosszal... Az út a naponkénti rituálén, az újraébredésen át vezet. Újra gyakorolnunk kell a hajnal, a dél, a napszállat rítusát, a tűzgyújtás és a vízöntés rítusát, az első és az utolsó lélegzet rítusát... Vissza kell térnünk 'a tudásra az együttlét jegyében', amelyben a test, a szex, az érzelmek, a szenvedélyek együtt léteznek a földdel és a nappal és a csillagokkal."
(Lawrence: Lady Chatterley szeretőjének apropói)

(háború, katasztrófa, születés, tilt)
[Részletek...]
[1885-06-19] Megérkezett New Yorkba a Szabadság-szobor Franciaországból (Rouenból) a francia nép ajándékaként, 212 darabban. 1886-os felavatása óta az USA egyik jelképe lett.
(felavat)
[Részletek...]
[1885-02-01] Ludwig Haberlandt osztrák pszichológus születése (+1932. júl. 22.). „A pirula nagyapja”, 1901-ben ő fedezte fel a petefészek-hormon fogamzásgátló hatását.
Hajszálon múlott, hogy nem magyar gyártmányú gyógyszer lett a világ első antibébi-tablettája: 1931-ben Ludwig Haberlandt bécsi élettanprofesszor éppen Richter Gedeonnak tanácsolta, próbáljanak meg „ipari méretekben" előállítani petefészek-kivonatot. Nem sokra rá útmutatásai alapján a budapesti gyárban már rendelkezésre is állt a kívánt mennyiségű anyag - még nevet is kapott: infecundinnak hívták -, ám Haberlandt a kísérletek folytatása előtt meghalt. Mellesleg ekkor még nem tudtak hormonokat szintetikusan előállítani, így az anyag egy grammja 200 dollárba került. A Richter végül csak a világpremiert hét évvel lekésve, 1967-ben dobta piacra saját első generációs antibébi-tablettáját, az Infecundint, amit a magyar piacon már négy évvel később felváltottak a korszerűbb tabletták.
(születés)
[Részletek...]
[1884-01-06] Gregor Johann Mendel osztrák biológus, szerzetes születése (+1884. jan. 6.). 1847-ben szentelték pappá, majd fizika és természettan tanár lett. A tulajdonságok öröklődésére vonatkozó, borsószemeken végzett genetikai kísérletei tették híressé - de csak halála után. 1900-ban fedezték fel az azóta Mendel-szabályoknak nevezett örökléstani alaptörvényeket az 1866-ban egy egyesületi évkönyvben közreadott írásában.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1883-11-26] Babits Mihály akadémikus, költő, író, irodalomtörténész, szerkesztő, műfordító születése (+1941. aug. 4.).
Fortissimo c. háborúellenes verse miatt elkobozták a Nyugat 1917. márc. 1-jei számát és istenkáromlás vádjával eljárást indítottak ellene. 1933-41 között egyedül szerkesztette a Nyugatot. 1940-ben jelent meg a Jónás könyve.
- + -
"...csöpp szőlőszemnek születtem,
mely a nagy naptól édesedve romlott.
...
Rossz végzet tölté fürtömet tömötté,
mert szomszéd szemek szögletes-zömökké
nyomtak, ki szépnek, szabadnak születtem,
s nemes-rohadni napmagányt szerettem. ..."
(Babits: Magamról)
(háború, születés)
[Részletek...]
[1883-09-23] Gundel Károly vendéglős és gasztronómiai író születése (+1956. nov. 28.). 1910-ben átvette a városligeti Wampetich-vendéglőt, majd 1920-25 között a Royal Szálló, 1927-től pedig a Gellért Szálloda éttermeinek bérlője lett. Gasztronómiai könyvei a legjobb és legismertebb ilyen tárgyú munkák közé tartoznak. Idegennyelvű munkáival, valamint szakácskiállításokon és bemutatókon népszerűsítette a magyar konyhát és fellendítette az idegenforgalmat.
(születés)
[Részletek...]
[1883-07-29] Menekülés közben olasz partizánok elfogták Benito Mussolini olasz fasiszta diktátort (szül. 1883. júl. 29.), barátnőjével, Clara Petaccival együtt kivégezték, és holttestüket Milánóban közszemlére tették.
Mussolini 1922-ben feketeingesei élén bevonult Rómába, átvette a hatalmat, s fasiszta diktatúrát épített ki. 1935-től fokozatosan közeledett Hitlerhez. Gyengébben felszerelt csapatainak állandóan a németekre kellett támaszkodnia, politikájában is egyre inkább Hitler igényeinek kiszolgálójává vált. 1943-ban megbuktatták, internálták, de a németek kiszabadították és a rövid időre létrehozott észak-olasz bábállam, a Salói Köztársaság miniszterelnöke lett.

(születés)
[Részletek...]
[1883-04-30] Jaroslav Hasek cseh író halála (szül. 1883. ápr. 30.). A cseh irodalom legkiválóbb szatirikusa. Művelt, de elszegényedett polgári család gyermeke volt, így fiatalon munkába kellett állnia. Üres zsebbel bejárta a Monarchia és a Balkán valamennyi táját, országát. Prágába visszatérve a bohémvilág ismert figurája lett. 1911-ben "A törvény keretein belül működő mérsékelt haladás pártja" elnevezéssel provokatív pszeudopártot alakított. 1915-ben bevonult, és még abban az évben csatlakozott az oroszokhoz. Harcolt a cári hadsereg oldalán álló csehszlovák légióban, majd 1918-ban átállt a Vörös Hadsereghez. Fő műve a Svejk, a derék katona. 53 nyelven jelent meg a regény, amely ízes népi nyelve, erőteljes humora révén a világirodalom szatirikus remekművei közé emelkedett.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1883-02-13] Richard Wagner német zeneszerző születése (+1883. febr. 13.).
Első szimfóniája 1833-ban hangzott el Lipcsében. Főbb művei: A bolygó hollandi, A Rajna kincse, A walkür, Siegfried, Trisztán és Izolda, A nürnbergi mesterdalnokok, A Ring, Az istenek alkonya.
Valamennyi operájának szövegét maga írta. 1842-ben szász királyi karmester lett. A Tannha:user 1845-ös bemutatója bukást hozott, csak a Liszt Ferenc vezényelte 1850-es weimari előadáson aratott sikert.
Részt vett az 1848-49-es német forradalomban, ezért nyolc évig zürichi emigrációban kellett élnie.
Szeretője lett a sok művét vezénylő Bülow feleségének, Liszt lányának, Cosimának. Miután már három gyerekük született, Cosima elvált férjétől és 1870-ben összeházasodtak.
Művei előadására a megfelelő helyszínt Bayreuthban lelte meg, A tetralógiát 1876-ban mutatták be a Festpsielhausban, a díszletek és a kosztümök is az ő művei voltak. Utolsó művét, a Parsifalt 1882-ben adták elő Bayreuthban.
(halál)
[Részletek...]
[1882-12-16] Kodály Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző, népzenekutató, zenetudós, zenepedagógus, akadémikus halála (szül. 1882. dec. 16.). A népzenekutatás mellett jelentős volt munkássága a néprajz, zenetörténet, zeneesztétika, zenekritika, irodalomtörténet, a nyelvészet és nyelvművelés területén.
- + -
"Sej! verd meg Isten, aki eztet csinálta!

De még jobban, aki ezt kitalálta!
Elviszik a, elviszik a szeretőmet messzire,
Sej! Ferenc császár sajtalan kenyerére."
(Örzse éneke sorozáskor. Kodály Zoltán: Háry János)
(születés)
[Részletek...]
[1882-06-29] Vész (Weiss) János Ármin mérnök, matematikus, akadémikus születése (+1882. jún. 29.). 1859-ben Pest-Budán ő alapította az első magyar sakk-kört, amelynek elnöke a nagy zeneszerző, Erkel Ferenc lett.
(halál)
[Részletek...]
[1881-06-10] A Magyar Athletikai Club folyami úszóversenyt rendezett a Váctól a Margit-hídig terjedő Duna-szakaszon, amely egyben az első hazai nemzetközi sportesemény is volt. A versenyen heten indultak, s a győztes egy bécsi sportoló, Bachmayer Emánuel lett.
[Részletek...]
[1881-05-01] Teilhard de Chardin (szül. 1881. máj. 1.) francia biológus, geológus, paleontológus, filozófus, jezsuita pap halála, vágya szerint Húsvét vasárnap. Matematikai, filozófiai és teológiai diplomákkal szentelték pappá 1911-ben, később a biológia és geológia professzora lett. Számtalan konferencián és egyetemen adott elő, rengeteg könyvet írt. Sok ázsiai és afrikai országban kutatott, ő fedezte fel a pekingi előembert.
Azzal az egyházi megbízással tanult biológiát, hogy harcoljon a darwini evolúciós elmélet ellen, de pont ellenkezőleg, az evolúció misztikus filozófusa lett. Publikációs tilalmat róttak ki rá, ezért írásai csak halála után jelenhettek meg. A II. Vatikáni Zsinat rehabilitálta.
Szerinte Isten nem csak teremtette és vonzza fölfelé az evolúciót, de megtestesülve maga is részt vesz benne. Sürgette a vallások fejlődését, evolúcióját is. Az evolúció céljának a teremtmények szeretetben való egységesülését látta, planetáris méretben, ugyanakkor a személyiségeket megerősítve. Ennek legláthatóbb jele a férfi és nő közti szeretet. Az emberi ideált a szüzességben látni, ahogy ezt sok vallás még mindig hirdeti, ellene mond az evolúciónak. A nemzést nem tartotta a nemiség lényegéhez tartozónak. 1934-ben így írt a Tisztaság evolúciójában szerelmének, Lucile Swannak: A lelki termékenységet kell egyre inkább az anyagi termékenység helyére állítani, és végül egyedül általa az egyesülést igazolni. A test ilyen szellemi használatát sok valódi teremtő zseni ösztönösen felfedezte és alkalmazta, tekintet nélkül a moralistákra.
(születés)
[Részletek...]
[1880-12-28] A Magyar Távirati Irodát magánvállalkozásként alapította meg Maszák Hugó és Egyesy Géza gyorsíró. A kormány 1880. dec. 28-án hagyta jóvá az MTI működését. 1882-ben félhivatalos hírügynökség lett, 1920-ban részvénytársasággá alakult. Az 1930-as években az MTI érdekkörébe került a Magyar Hírmondó és Rádió Rt. 1945 után levált a Rádiótól, s mai helyére költözött. 1950-ben ismét államosították. Az MTI Rt. ma nemzeti hírügynökség, tulajdonosa a magyar Országgyűlés.
[Részletek...]
[1880-10-20] A Magyar Távirati Irodát magánvállalkozásként alapította meg Maszák Hugó és Egyesy Géza gyorsíró. A kormány 1880. dec. 28-án hagyta jóvá az MTI működését. 1882-ben félhivatalos hírügynökség lett, 1920-ban részvénytársasággá alakult. Az 1930-as években az MTI érdekkörébe került a Magyar Hírmondó és Rádió Rt. 1945 után levált a Rádiótól, s mai helyére költözött. 1950-ben ismét államosították. Az MTI Rt. ma nemzeti hírügynökség, tulajdonosa a magyar Országgyűlés.
[Részletek...]
[1880-04-28] [idezet] A király szentesítette a Szeged város újjáépítéséről szóló törvénycikket. Ez állami kölcsönt biztosított a Tisza menti vízszabályozó és ármentesítő társulatok számára, valamint az 1879. márciusi árvíz sújtotta város újjáépítésére.
(A Tisza felső részét már szűkre szabályozták, a víz gyorsan lerohant a "csatornává" lett folyón, így lejjebb is muszáj volt gátakat építeni.)
(árvíz, törvény)
[Részletek...]
[1879-07-19] Móra Ferenc író, újságíró halála (szül. 1879. júl. 19.). 1905-től 1922-ig több mint ezer írása jelent meg az Én Újságom című gyermeklapban, s ezen művei az ifjúsági irodalom klasszikusaivá lettek.

„Szegény rokon mindig távoli rokon.”
(születés)
[Részletek...]
[1879-03-14] Albert Einstein német fizikus, békemozgalmár születése (+1955. ápr. 18.). 1916. máj. 11-én jelent meg Az általános relativitáselmélet. 1925-ben és 1930-ban aláírta a hadkötelezettség elleni nemzetközi kiáltványokat. 1931. aug. 2-án felhívta a világ tudósait, hogy tagadják meg a háborúért folytatott munkát. Egyik védnöke volt az 1932. aug. 27-29-i háborúellenes kongresszusnak Amszterdamban (Károlyi Mihály is ott volt).
1939 őszén Hitler atombomba-fejlesztésének hírére Fermi, Wigner Jenő, Szilárd Leó és Teller Ede mellett aláírta azt az amerikai elnöknek szóló levelet, amely sürgette az amerikai atomprogramot. Békemozgalmár barátai és rajongói súlyos csalódottságukat fejezték ki és Einstein számára is komoly lelkiismereti konfliktus maradt ezt a lépése. 1945-ben megpróbálta megakadályozni (Szilárd Leóval együtt, aki a láncreakció felfedezője volt), hogy bevessék az atombombát, de az amerikai elnök ebben bezzeg nem hallgatott rá.
- + -
"A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék." (Einstein)
- + -
Nemzetközi Pí nap (márc. 14 = 3,14), Einsteins születése emlékére.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1878-06-17] Szőnyi Pál pedagógus, pedagógiai író halála (szül. 1808. 4. 22.). 1846-ban az Akadémia levelező tagja lett. A szabadságharc idején Eötvös József vallás-és nevelésügyi miniszter mellett titkár, majd osztálytanácsos. 1850-ben fiúnevelő intézetet alapított Pesten, Pestalozzi elvei szerint. A Természettudományi Társulat elnöke 1851-1858 közt, sokat utazott. Hatalmas ásványgyűjteményét az Akadémiára, a Természettudományi Társulatra és a Debreceni Református Egyházközségre hagyta. Fontosabb művei: Alaktan, magyar szülék, nevelők és tanítók számára (1846-47), A Pesten felállítandó protestáns preparandia terve (1846).
(halál)
[Részletek...]
[1878-01-12] Molnár Ferenc író, újságíró születése (+1952. ápr. 2.). Első színdarabját 1902-ben mutatták be, s azt követően szinte minden évben új darabbal jelentkezett, amelyeket nemcsak a magyar, hanem a külföldi színházakban is állandóan játszottak. Szórakoztató színműveit (Liliom, A hattyú, Olympia, Egy, kettő, három, Játék a kastélyban) egy részéből tévéjáték is készült. Regényei közül a Pál utcai fiúk a legsikeresebb, nagyon sok nyelvre lefordították, magyar-amerikai film is készült belőle. Összes művei 1928-ban 20 kötetben jelentek meg. 1931-ben Svájcba, majd 62. születésnapján, 1940. jan. 12-én az USÁ-ba költözött, New York-ban halt meg.
Vészi Margit és Fedák Sári után Darvas Lili volt Molnár Ferenc harmadik felesége, akivel (már a házasságkötés előtt megegyezve) nyitott házasságban éltek. Darvas Lili jó barátságot ápolt férje titkárnő-kedvesével, a négy nyelven beszélő, nagy műveltségű, vele egykorú elvált asszonnyal, Bartha Wandával. Közben Molnár tudtával ő is hosszú szerelmi viszonyt folytatott egy nála négy évvel fiatalabb osztrák szinésszel. Fedák Sári viszont sztár-szinésznőként még azt sem engedte, hogy amikor Berlinben szerepel, ott egyidejűleg más színházban Molnár-darabot játsszanak, vagy feleség-utódja, Darvas Lili fellépjen. A színházigazgatóknak el kellett kerülniük az ilyen időbeli egybeeséseket.
- + -
"...rendesen a legostobább egyszersmind a leglármásabb is" - írta Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című művében.
(születés)
[Részletek...]
[1877-10-28] tadták a forgalomnak Budapest új pályaudvarát, amelyet az Osztrák Államvasút Társaság részben a francia Eiffel-cég tervei alapján építtetett meg. 1891-től (amikor a Középponti pályaudvar Keleti lett) a neve Nyugati Pályaudvar.
[Részletek...]
[1876-08-07] Mata Hari (Margaretha Gertrude Zelle) holland táncosnő, kém kivégzése (szül. 1876. aug. 7.). Évekig élt férjével a Távol-Keleten, majd válása után hazatért, és táncosnő lett. Fellépett Berlinben, Londonban, Párizsban és Madridban, s több magas rangú politikus szeretője volt. Ez játszott közre abban, hogy sokan kémnek hitték, s ha volt is némi alapja a feltételezésnek, közel sem volt szuperkém. Döntő bizonyítékok nélkül fogták perbe a franciák a németek javára végzett kémkedés vádjával. Halálra ítélték, és kivégezték. Színpadi neve, a Mata Hari malájul a nap szemét jelenti.
(születés)
[Részletek...]
[1875-07-17] Mátray Gábor akadémikus, zenetörténész, zeneszerző, zenepedagógus születése (+1875. júl. 17.). 1833-ban megalapította, 1841-ig szerkesztette a Regélő című lapot. 1840-ben a hangászegyesületi Énekiskola - amely később konzervatóriummá (Nemzeti Zenede) fejlődött - igazgatója lett.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1875-05-30] Entz Géza zoológus, egyetemi tanár, akadémikus halála (szül. 1875. máj. 30.). 1920-ban Utrechtbe ment, ahol oktató, később professzor lett. Hazatérése után 1929-től vezette a tihanyi Biológiai Kutatóintézetet. A Nemzeti Múzeum Állattárának igazgatója, majd 1934-től a budapesti tudományegyetemen a zoológia professzora volt. Főként az egysejtűekkel foglalkozott. Jelentősek a Balaton élővilágára vonatkozó korszerű hidrobiológiai vizsgálatai.
(születés)
[Részletek...]
[1875-03-07] Maurice Ravel francia zeneszerző halála (szül. 1875. márc. 7.). Ismert zongoradarabjai a Pavane egy infásnő halálára (1899), a Spanyol rapszódia, a Szonatina, a Tükörképek, színpadi alkotásai a Daphnis és Chloé (1912), a Pásztoróra és a Lúdanyó meséi. Jelentős műve még Sheherezade nyitány (1898), Prélude (1903) Cigány rapszódia (1922). Egyik legismertebb szerzeménye a Bolero (1928), amelyben a változatlanul ismételt dallam- és hangzásanyag mellett csak a hangszín változik.
(születés)
[Részletek...]
[1874-03-24] Harry Houdini (Weisz Erik) bűvész, illuzionista születése Budapesten (+1926. okt. 31., Detroit). Amerikában lett híres "szabaduló-mutatványaival", kimenekült börtöncellából, folyó medréből, ládából, szekrényből, jégtömbből. Híres szabadulásainak titkát sohasem fejtették meg.
(születés)
[Részletek...]
[1873-09-25] Az egyesített Budapesten első ízben tartottak helyhatósági választásokat. 25-26-án 8 és 20 óra között adhatta le szavazatát a kb. tízezer választó. A szavazóköröket kerületenként alakították ki. A részvétel nem érte el az ötven százalékot. Budapest első főpolgármestere Ráth Károly lett.

[Részletek...]
[1873-07-07] Ferenczi Sándor pszichiáter, ideggyógyász születése (+1933. máj. 22.). Az orvosi egyetemet Bécsben végezte, majd Pesten kezdett dolgozni. A különleges elmekórtani esetekre specializálta magát. Egyik elmélete szerint a személyiség fejlődésében kulcsfontosságú a szülői gyengédség, a szeretetben felnevelt ember életében ritkábban következnek be súlyos lelki traumák. 1908 után Sigmund Freud barátja és munkatársa lett. 1913-ban megalapította a Magyar Pszicho-analitikai Egyesületet, 1931-ben annak rendelőintézetét. Legismertebb munkája az 1932-ben írott Klinikai napló. A nyolcvanas évek közepétől a tengerentúlon egyre szaporodtak követői, 1994-ben New Yorkban létrehozták a Ferenczi Intézetet, amely posztgraduális képzést nyújt pszichológusok és pszichiáterek számára.

(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1873-07-07] Ferenczi Sándor pszichiáter, ideggyógyász halála (szül. 1873. júl. 7.). A személyiség fejlődésében kulcsfontosságú a szülői gyengédség, a szeretetben felnevelt ember életében ritkábban következnek be súlyos lelki traumák. 1908 után Sigmund Freud barátja és munkatársa lett. 1913-ban megalapította a Magyar Pszicho-analitikai Egyesületet, 1931-ben annak rendelőintézetét. Legismertebb munkája az 1932-ben írott Klinikai napló. 1994-ben New Yorkban létrehozták a Ferenczi Intézetet.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1869-10-02] Móhandász Karamcsand Gandhi születése India Gujarat államában (+1948. jan. 30.). Londonban szerzett ügyvédi képesítést, majd 1893-tól a Dél-Afrikában élő indiai közösség vezetője volt. Hazatérése után (1914) békés küzdelmet hirdetett az angol gyarmatosítók ellen. Az Indiai Nemzeti Kongresszus elnöke (1924-1937).
Az indiai nép még életében a Mahátma - Nagy Lélek - névvel tüntette ki.
India 1947-es függetlenné válása után egy reakciós, fanatikus hindu gyilkos merényletének áldozata lett. (A békességet keresőket gyakran árulónak tartják és üldözik saját közösségük fanatikusai.)
Az erőszak, a kasztrendszer, a vallási ellenségeskedések ellen, a faluközösségek és a kézműipar érdekében lépett fel.


Az erőszakmentességet (az "ahimsa" - nem-ártás - és a "satiagraha" - az igazsághoz ragaszkodás - harmóniáját) politikai, társadalmi és vallási hatóerővé, mozgalommá tette.

(születés)
[Részletek...]
[1868-09-06] Szendrey Júlia (Petőfi Sándorné) írónő halála (szül. 1828. dec. 29.). 1846-ban ismerkedett meg Petőfi Sándorral, 1847-ben házasodtak össze, férjét 1849-ben látta utoljára. Ezután Kolozsvárott, Endrődön és Pesten megpróbált fényt deríteni Petőfi sorsára.
1850-ben Horvát Árpád történész felesége lett, második házasságát pletykák sora és nemzeti felháborodás kísérte. Három közös gyermekük született.
Néhány elbeszélést, verset írt, naplót vezetett, s lefordította Andersen néhány meséjét. Szomorú élete számos regény és dráma ihletője lett.
(halál)
[Részletek...]
[1868-08-05] Jacques Boucher de Crevecoeur de Perthes francia régész, történész, író születése (+1868. aug. 5.). Bejárta Európát, az őstörténeti kutatások úttörőjévé vált. Legfontosabb felfedezése: a Somme folyó kavicsteraszain végzett ásatások során a kihalt állatok csontmaradványai mellett embertől származó pattintott kőeszközöket talált. Megcáfolta a vízözön-elméletet vallók rövid ősmúltat bizonygató időrendjét. Nézeteit sikerült széles körben elterjesztenie, igen termékeny szerző volt, kutatási eredményeit többkötetes, vaskos művekben adta közre.
(halál)
[Részletek...]
[1867-07-01] Kanada egységes állammá alakult (a brit birodalom önkormányzattal rendelkező szövetségi állama lett). 1931 óta a Nemzetközösség független tagja.
[Részletek...]
[1867-04-16] A porosz alkotmányozó birodalmi gyűlés jóváhagyásával létrejött a 19 német államot és 3 szabad várost magába foglaló Észak-német Szövetség, amely alapja lett az 1871-ben létrejött császárságnak.
- + -
1871: Létrejött az egységes Németország. A Német Birodalmi Gyűlés elfogadta az alkotmányt, ezzel Németország 25 állam és Elzász-Lotharingia alkotta szövetségi állammá alakult. Államfője a porosz királyból lett német császár, a végrehajtó hatalom a birodalmi kancellár kezében összpontosult.
[Részletek...]
[1867-03-30] Az amerikai kormány 7,2 millió dollárért megvásárolta Oroszországtól Alaszkát. Az amerikaiak elhanyagolták a földet, míg a 19. század végén aranyat nem találtak, s ez tömeges bevándorlást eredményezett. Ennek hatására Alaszka előbb területi státust kapott, majd 1959-ben az Egyesült Államok 49. állama lett.
[Részletek...]
[1866-12-21] Tömörkény István író, régész és etnográfus születése (+1917. ápr. 24.). 1904-től a szegedi városi múzeum igazgatója volt. Sok könyvet és elbeszélést írt, amelyek határainkon túl is népszerűek voltak.
- + -
"Tömörkény, mint szegedi múzeumigazgató egy torontáli szerb-magyar vegyes lakosságú község határában ásatás közben elbeszélget a munkásokkal, köztük a 82 éves, szerb Vászó bácsival.
Vászó bácsi: Az úr szerbül beszél és mégse szerbül beszél. Hát milyen nyelven beszél?

Kiderül, hogy Tömörkény mint katona Boszniában tanult meg - bosnyákul.
Tömörkény: A maguk kedvéért voltunk odalent. hogy a görögkeleti keresztényeket felszabadítsuk a török uralom alól... azután az a hála érte, hogy nagyon sok rác ellensége a magyarnak.

Vászó bácsi: Az nem úgy van! Itt nincs ellenség! Nálunk mindenki megvan békén. Itt a szerb meg a magyar úgy él a faluban egymás mellett, mint a birka... (bárányt akar mondani - hangzik egy másik gödörbol) mint a kis fehér, szelíd birka. Békesség van.
Tömörkény: ... Az nagyon szép... hanem negyvennyolcban maga sem lehetett ilyen fehér kis birka. Mert akkor maguk odaát Zentán a piacon a szent szobrát a magyar emberfejekkel rakták körül.
Vászó bácsi: Nem mink csináltuk. Úgy éltünk akkor is, mint a kis birka. Nem mink csináltuk, hanem a papok csinálták... Szerb pap felment a templomba és prédikálta: gyünnek a magyarok, és megölnek minden szerbet. Akkor magyar pap is fölment templomba és prédikálta: gyünnek a szerviányok, és megölnek minden magyart. No, aztán addig prédikáltak, hogy összevesztünk."
(Tömörkény: Faj és felekezet, 1911. In: Bulányi György: Egyházak és kisebbségek)
(születés)
[Részletek...]
[1866-09-21] Herbert George Wells angol író, újságíró halála (szül. 1866. szept. 21.). Regényei Az időgép, A láthatatlan ember, Világok háborúja, Dr. Moreau szigete. 1880-1883 között rőfös-segéd Windsorban és Southsea-ben: utált munkáját 1905-ös Kipps című regényében írta le. Egy évig magániskolában tanított, majd ösztöndíjjal a Royal College of Science hallgatójaként a híres tudós, Thomas Henry Huxley tanítványa lett. 1887-től biológiát oktatott, ilyen tárgyú tankönyvet is írt. 1903 után egy ideig tagja a Fabiánusok Társaságának, itt szívta magába a reformista, evolucionista szocializmus eszméit, melyek évtizedeken át inspirálták. Sokat utazott, járt Oroszországban és az Egyesült Államokban is.

(háború, születés)
[Részletek...]
[1866-07-03] Königgrätznél az osztrákok megsemmisítő vereséget szenvedtek a poroszoktól, akik június 14-én indítottak háborút Ausztria és szövetségesei ellen a Németország feletti uralomért.
(Ld. Folytatásos regényünk.)



(háború)
[Részletek...]
[1865-07-09] Bugát Pál orvos, egyetemi tanár, akadémikus születése (+1865. júl. 9.).
1824-1848 közt tanszékvezető a pesti egyetemen. Tankönyvek fordításával, írásaival és orvosi műszótár szerkesztésével jelentősen fejlesztette a magyar orvosi műnyelvet. 1831-ben Toldy Ferenccel megalapította a Magyar Orvosi Tár című folyóiratot. 1841-ben megalakította a Természettudományi Társulatot, amelynek első elnöke lett.
A szabadságharc idején, 1848 végén Magyarország főorvosává nevezték ki. Világos után egy ideig bujkált, s csak 1850-ben térhetett vissza Pestre, de szigorú rendőri felügyelet alatt állt. Az önkényuralom nemcsak tanszékétől, hanem nyugdíjigényétől is véglegesen megfosztotta, ezért hátralévő éveit igazságtalan mellőzésben és nélkülözésben töltötte.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1863-01-01] Pierre de Coubertin francia sportpedagógus születése (+1937. szept. 2.). 1894-ben Párizsban a javaslatára összehívott nemzetközi kongresszuson határozatot hoztak az újkori olimpiai játékok megrendezéséről. Az abban az évben megalakult Nemzetközi Olimpiai Bizottság titkára lett, majd 1896-1925 között a NOB elnöki tisztét töltötte be. 1912-ben az olimpiai művészeti versenyeken az irodalmi kategóriában aranyérmet nyert "Óda a sporthoz" című versével.
(születés)
[Részletek...]
[1862-08-22] Claude Debussy francia zeneszerző, zongoraművész, karmester születése (+1918. márc. 25.). Legismertebb műve az Egy faun délutánja és a Pelléas és Mélisande című opera, emellett számos szimfonikus művet, dalt komponált, s két balettet írt.
(születés)
[Részletek...]
[1861-05-08] Teleki László politikus, író, akadémikus születése (+1861. máj. 8.). 1852-ben távollétében halálra ítélték 1848-49-es szerepléséért. 1861-ben tért haza, országgyűlési képviselő és az 1848-as jogalapon álló Határozati Párt vezetője lett. Az erkölcsi felelősség fokozódó súlya alatt összeroppanva öngyilkos lett. Irodalmi munkásságának legmaradandóbb műve a Kegyenc című történelmi tragédiája.

- + -
"Csak bosszút ne... - egy csapásra sújt le bűnöst és büntetőt!" (Teleki László: Kegyenc)
(halál)
[Részletek...]
[1861-01-17] [sms] Szabadalmaztatták a vízöblítős toalettet. A talajnak tápanyag volt, ma a vizeknek szennyezés.
[Részletek...]
[1861-01-17] Szabadalmaztatták az öblítős toalettet (külön víztartállyal és lehúzó lánccal).
(Ami addig visszajuttatta a talajba a növényeknek szükséges anyagokat, azóta milliárdos mennyiségben a vizeket szennyezi.)
- + -

A természet egyensúly-szabályozásának ismert példája, hogy amikor a vizilovak túlszaporodnak egy területen – vagy egy szárazság miatt csökkenő vizes élőhely eltartóképességéhez viszonyítva a meglévő viziló állomány túlszaporodottá minősül -, akkor a vizek öntisztulási képességét meghaladó viziló ürülék mennyiség miatt egy vöröses, mérgező alga szaporodik el, amelytől a vizilovak egy része elpusztul és így az élőhely egyensúlya helyreáll.
[Részletek...]
[1860-11-06] A köztársaságpárti, rabszolgaság-ellenes Abraham Lincolnt választották az Egyesült Államok elnökévé, amire válaszul 11 déli állam kilépett az Unióból, és új konföderációt alakított.
- + -
Az Észak rabszolgaság-ellenességének a morális indíték mellett természetesen jelentős gazdasági és katonai okai voltak. 1860-ban a Dél 3,5 milliós rabszolgahadának ’piaci értéke’ a becslések szerint háromszorosa volt annak, amennyit az akkori USA összes ipari üzeme és vasúthálózata együttesen ért. A rabszolgafelszabadítás elérte, hogy e hatalmas gazdasági fölényét a Dél nem tudta érvényre juttatni a háborúban.
1865. április 14-én, öt nappal azután, hogy Robert E. Lee, a déli konföderáció főparancsnoka megadta magát a hatszázezer életet követelő észak-dél polgárháborúban, a washingtoni Ford Színházban a neves Shakespeare-színész, John Wilkes Booth (akit 12 nappal később emiatt kivégeztek) agyonlőtte az előadással is a győzelmét ünneplő Abraham Lincoln elnököt.
A déliek ellenállása miatt 1877-ben az utolsó unionista katonák is kivonultak a volt lázadó államokból és gyakorlatilag visszaállt a polgárháború előtti megosztottság, azaz Délen az 1950-es évekig a feketék jogfosztottságát konzerváló szegregáció, de ez már nem volt érdekes, hiszen eltűnt a Dél gazdasági fölénye. A hatalmas birtokok sokkal kevesebbet hoztak rabszolgák nélkül.
A déli konföderáció államaiban 138 évig egyetlen szobrot sem állítottak az annakidején az egyes államok függetlenségét eltipró jenki megszállónak tekintett Lincoln-nak, s az első ilyen szobor felállítását 2003 áprilisában, a virginiai Richmondban óriási tiltakozások kísérték.
(háború, tilt)
[Részletek...]
[1860-04-07] William Keith Kellogg amerikai vállalkozó halála (ugyanott, ahol született, 1860. ápr. 7. Battle Creek). A gabonapehely kikísérletezője. 1894-ben véletlenül állítottak elő gabonapelyhet: egy adag főtt búzát éjszakára kint felejtettek a szabadban, s nem a várt összeszáradt anyag lett belőle, hanem különálló, száraz pehely.
- + -
1930. dec. elsején W. K. Kellog bevezette a 3x8 óra helyett a 4x6 órás munkaidőt michigani gabonapehely gyárában. Így a gazdasági válság közepette több embernek adott kevesebb fizetéssel kevesebb munkát. A kísérlet óriási sikert hozott, a kevesebb pénz ellenére a több szabadidő miatt a munkások és családjaik sokkal boldogabbnak érezték magukat. A gyár termelékenysége is nőtt, a rövidebb munkaidőben jobb kedvvel dolgoztak.
Ennek ellenére a cég igazgatósága nem rokonszenvezett Kellog munkásbarát vezetési filozófiájával és egy évtized múltán, a II. világháború kitörésekor megragadták az alkalmat és visszaállították a 3x8 órás munkabeosztást. A munkások azonban nem felejtették el a boldogabb "kevesebb pénz de több idő" korszakot, 1946-ban újra kiharcolták a 4x6 órás munkarendet és a fenyegetések, elbocsátások, lejárató kampányok ellenére közel négy évtizedig, 1984-ig meg tudták őrizni ezt a vívmányt.
(háború)
[Részletek...]
[1859-10-04] Karl Baedeker német könyvkiadó halála (szül. 1801. nov. 3.). 1827-ben Koblenzben alapította meg kiadóját, itt jelentette meg koblenzi útikalauzát, s lett ezzel az útikönyv műfajának megteremtője.


(A tömegturizmus épp azt a szépséget, természetességet teszi tönkre, ami miatt odacsődül. Az útleírás, az utifilm és természetfilm sokkal többet nyújt, mint amit a sok fáradsággal, költséggel, szennyezéssel a helyszínre tódulók a számukra kialakított mesterkélt karámokból láthatnak.)
(halál)
[Részletek...]
[1859-08-28] A kőolajbányászat kezdete. Közel egy évi előkészület után 1859. április 1-én kezdődött a Pennsylvaniai Titusville mellett a munka, amely eredményeként 1859. augusztus 28-ára virradó éjjel a 21 méter mély lyukból olaj került felszínre.

(Évszázmilliók alatt föld alá került irdatlan mennyiségű szénvegyületet egymilliomod-annyi idő alatt 'visszarobbantottunk' a bioszférába és ezzel teljesen megváltoztattuk a világot, amelyben évmilliók alatt kialakultunk, amelyhez természetünk passzolt. Most már nem passzol...)


[Részletek...]
[1859-03-19] Először mutatták be Párizsban Charles Francois Gounod Faust című operáját, amely akkor a nemzetek közötti békés megértés melletti kiállást jelentette.
[Részletek...]
[1859-02-20] Irinyi József újságíró, műfordító halála (szül. 1822). A márciusi ifjak egyike. Országgyűlési képviselő, Teleki László mellett tanácsos Párizsban. Haynau halálra ítéltette, de kegyelmet kapott. Ő fordította Beecher Stowe Tamás bátya kunyhója és Dumas A gyöngyös hölgy című regényét.
(halál)
[Részletek...]
[1858-10-27] Theodore Roosevelt politikus halála (szül. 1858. okt. 27.). New York állam rendőrfőnöke majd kormányzója, 1901-ben mindmáig legfiatalabbként lett USA elnök (1909-ig), nem választással, hanem alelnökként McKinley elnök meggyilkolása után. Agresszív politika Latin-Amerikában, a Panama-földszoros megszerzése, Kuba megszállása. Még aktív elnökként Nobel-békedíjat kapott 1906-ban "az orosz-japán háború befejezéséért folytatott közvetítő tevékenységéért".
(Ma az USA hatalmi szóval dönthet el viszályokat, de Roosevelt elnöksége idején még egyáltalán nem volt a mai világhatalom. A két világháborúban az európaiak összeverték egymást, az USA pedig nevető harmadikként, távoli hátországgal sértetlenül és győztesen került ki mindkettőből.)
(háború, születés)
[Részletek...]
[1858-10-14] [idezet] Megnyílt a Gerbeaud Cukrászda. Alapítója a soproni születésű Kugler Henrik (1830-1905), a magyar cukrászipar egyik úttörője volt, aki 1858-ban a József tér 12. (ma József nádor tér 2.) alatt nyitott cukrászdáját 1870-ben helyezte a mai helyére, az V. kerület Vörösmarty tér 7-9. alá. Üzletét 1884-ben a genfi születésű Gerbeaud Emil (1854-1919) vette át. Gerbeaud újszerű süteményei a Kugler Cukrászdára utalva kuglerek-ként váltak híressé. A később már Gerbeaud-ként ismert cukrászdát 1908-tól a Gerbeaud Emil és családtagjainak igazgatósági tagsága mellett életre hívott rt. tartotta fenn, s 1881-ben "az elegáns világ találkozóhelyének" nevezték. 1945 után államosították a cukrászdát, s neve - a térre utalva - Vörösmarty Cukrászda lett. 1984 márciusában visszakapta a Gerbeaud nevet.
[Részletek...]
[1856-02-17] Kitaibel Pál biológus, ásvány és gyógyvíz kutató halála.
+ - - - +
1797: Heinrich Heine német költő, író születése (+1856. febr. 17.). Nem kötelezte el magát sem vallásilag, sem a németek vagy a franciák mellett, mindig a saját igazságát és meggyőződését hirdette. Elsősorban a feudális német hagyományok, az önkényuralom és a beszűkült kispolgári gondolkodásmód ellen küzdött. A 19. század kiemelkedő német költője volt, az igazi lírikus, aki minden kis eseményből, benyomásból, élményből dalt írt.
(halál)
[Részletek...]
[1856-02-04] Giesswein Sándor katolikus pap, keresztényszocialista politikus, akadémikus halála (szül. 1856. febr. 4.). 1878-ban szentelték pappá, 1909-ben lett pápai prelátus. A keresztényszocialista mozgalom egyik megalapítója volt Magyarországon. 1904-től a Keresztényszociális Egyesületek Szövetségének elnöke, 1905-től pedig mint néppárti képviselő a társadalmi igazságosság mellett szólalt fel beszédeiben, sürgette a nemzetiségi jogok megadását, a sztrájkjogot, a nyomor felszámolását. Prohászka Ottokár szellemi elődjének tartják.
(megalapít, sztrájk, születés)
[Részletek...]
[1855-03-31] Charlotte Bronte angol írónő halála (szül. 1816. ápr. 21.). Testvérei Emily Jane és Anne Bronte. Önéletrajzi elemekkel színezett társadalmi regénye A tanár, a Shirley és a Villette, leghíresebb műve azonban a Jane Eyre című regény.
(halál)
[Részletek...]
[1854-01-31] Silvio Pellico olasz író, újságíró, költő halála (szül. 1789. jún. 25.). A karbonári mozgalom aktív szervezője volt, ezért 1822-től 1830-ig a spielbergi várbörtönben sínylődött. 1832-ben adta közre Börtöneim című regényét, melyben egyszerű, keresetlen őszinteséggel, keserűség és vádaskodás nélkül, a hatásvadászat eszközeit kerülve számolt be az átélt nehéz időkről, testi és lelki szenvedéseiről, de a célzatosság hiánya, a soraiból áradó türelem és belenyugvás annál meggyőzőbb erővel rázta meg a közvéleményt. Szállóigévé lett, hogy könyve többet ártott a megszálló Ausztriának, mint egy vesztett csata.
(halál)
[Részletek...]
[1853-07-05] Csontváry Kosztka Tivadar festő születése (+1919. jún. 20.). Gyógyszerész volt, 41 éves korában belső sugallat hatására lett festő. A nyugat-európai festészetet a helyszínen tanulmányozta, és megjárta a Közel-Keletet is. Műveit 1905-ben Budapesten, 1907-ben Párizsban mutatta be, de a remélt siker elmaradt. 1909-ben végleg szakított a festészettel. Magányos cédrus, Görög színház Taorminában, Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban.
(születés)
[Részletek...]
[1853-03-30] Vincent van Gogh holland festő és grafikus születése (+1890. júl. 29.). Kálvinista lelkipásztor családból származott, kezdetben képkereskedelmi alkalmazott volt. Teológiát tanult, prédikátornak képezték ki, és a belga bányavidékre küldték. Az itt szerzett élmények felkeltették művészi képzeletét, festeni kezdett, képein komor realizmussal ábrázolta a bányászok nyomorát, a parasztok nehéz életét. 1880-83-ban Brüsszelben végzett művészeti tanulmányokat ezután Párizsban megismerkedett az impresszionistákkal, pointillistákkal. Színei világosabbak, élénkebbek lettek, de ezek a képek sem voltak sikeresebbek, mint sötétebb tónusú vásznai. 1888-ban Arles-ba költözött, a déli napsütésben a ragyogó színektől elragadtatva a posztimpresszionista művek remekeit alkotta meg. A fogadtatás értetlensége, a sikertelenség felőrölte idegrendszerét, többször kezelték ideggyógyintézetben, végül öngyilkos lett. Életében csak egyetlen képet adott el, ma azonban már Cézanne és Gauguin mellett a posztimpresszionizmus egyik legjelentősebb mesterévé vált.
(születés)
[Részletek...]
[1852-03-12] [idezet] Megjelent Harriet Beecher Stowe amerikai írónő regénye, a "Tamás bátya kunyhója, avagy a négerek élete Észak-Amerika rabszolgatartó államaiban". Bestseller lett és nagy hatása volt a rabszolgafelszabadításra.
(megjelent)
[Részletek...]
[1850-06-12] George Demeny magyar származású francia fizikus halála (szül. 1850. jún. 12.). A filmezés egyik úttörője, 1893-ban szabadalmaztatta a Phonoscop-ot, filmszalaggal működő mozgóképfelvevő gépet.
Tudományos alapossággal foglalkozott a mozgáselmélettel. 1880-ban "Nation" névvel tornászegyletet alapított. Őt tekintik a korszerű francia testnevelés-oktatás megteremtőjeként.
(születés)
[Részletek...]
[1849-09-25] Bécsben megszületett id. Johann Baptist Strauss osztrák zeneszerző és karmester (+1849. szept. 25.). 1825-ben alapított együttese Bécs legkitűnőbb tánczenekarává fejlődött. Több mint 150 keringőt, számos indulót, polkát és egyveleget írt. Három fia szintén népszerű zeneszerző és karmester lett, s közülük ifjabb Johann, a keringőkirály.
[Részletek...]
[1849-09-25] id. Johann Baptist Strauss osztrák zeneszerző és karmester halála (szül. 1804. márc. 14.). A bécsi keringő első igazi mestere. Több mint 150 keringőt, számos indulót, polkát és egyveleget írt. Három fia szintén népszerű zeneszerző és karmester lett, közülük az ifjabb Johann a keringőkirály.
(halál)
[Részletek...]
[1849-05-30] Menyhárt László jezsuita tanár, botanikus halála Afrikában (szül. 1849. máj. 30.). 1885-től Kalocsán tanár, felfedezett néhány új növényfajt. 1889-től misszionáriusként a Zambezi mellett botanikai gyűjtést és meteorológiai megfigyeléseket is végzett. Az Afrikából küldött növényeket H. Schinz svájci egyetemi tanár határozta meg és írta le a bécsi akadémia kiadásában megjelent művében (Zambezi flórájáról).
(megjelent, születés)
[Részletek...]
[1848-12-09] Joel Chandler Harris amerikai író halála (szül. 1848. dec. 9.). Nyomdászinas volt, majd újságíró lett, s az "Atlanta Constitution"-ban jelentek meg humoros karcolatai. Legnagyobb sikerét Rémusz bácsi meséivel aratta.
(születés)
[Részletek...]
[1848-08-12] A képviselőház elfogadta az elemi oktatásról szóló törvényjavaslatot. Ezzel ingyenes és kötelező lett az iskolai oktatás 12, illetve a lányok számára 10 éves korig. A jogszabály tárgyalását azonban - a feszült politikai viszonyok miatt - a felsőház elhalasztotta, majd augusztus 25-én levette a napirendről. A dokumentum - bár nem emelkedett törvényerőre - a reformnemzedék oktatáspolitikai irányelveinek megfogalmazásával fontos szerepet kapott.
(törvény)
[Részletek...]
[1848-06-07] Paul Gauguin francia festő halála (szül. 1848. jún. 7.). A posztimpresszionizmus egyik legnagyobb hatású mestere. Kezdetben tengerész, majd tőzsdeügynök volt. 1874-ben kezdett festeni, részt vett az impresszionisták kiállításain, s 1883-tól kezdve már csak a festésnek élt. Az 1880-as évek végén az akkor születő szimbolizmus vezéralakja lett. 1890-ben Tahitira utazott, és a bennszülöttek között élt. Elbűvölte ez az egzotikus világ. Noha két év múlva betegen tért vissza Franciaországba, újra Tahitire ment. 1898-ban öngyilkosságot kísérelt meg, majd 1900-ban a Marquises-szigetcsoport Fatu-Iwa szigetére költözött.
A XIX. század végének jellegzetes alakja volt, aki a civilizációtól megcsömörlött, s az egzotikus ősi kultúrákban kereste a menekülés útját. Sík, dekoratív formákkal, tiszta színekkel, kalligrafikus vonalakkal alkotott, s a fojtott misztikummal teli festési módot fejlesztette tökéletesre. Téli táj és Fekete sertések című képeit a Szépművészeti Múzeum őrzi.
(születés)
[Részletek...]
[1848-04-27] Franciaországban kormányrendelettel eltörölték a rabszolgaságot, ezzel mintegy 250 ezer rabszolgát szabadítottak föl a gyarmatokon.


[Részletek...]
[1848-02-24] Párizsban megdöntötték Lajos Fülöp királyságát, Franciaország ismét köztársaság lett (második köztársaság).
[Részletek...]
[1847-06-19] Magyar nevet kaptak Buda városának dűlői, hegyei, völgyei és forrásai. Az addig német nyelvű települési elnevezések magyarosításában, a régi magyar nevek feltámasztásában a legfőbb érdem Döbrentei Gábor íróé volt. Például a Kleine Schwabenbergből Istenhegy, az Adlerbergből Sashegy, az Urbainbergből Orbánhegy, a Brunnenthalból Kútvölgy lett.
[Részletek...]
[1846-08-27] Megkezdődött a Tisza szabályozása Vásárhelyi Pál vízimérnök, majd korai halála után Pietro Paleocapa lombard-velencei mérnök, valamint Széchenyi István tervei alapján. A munkák később félbeszakadtak, majd 1850-ben császári rendelet intézkedett a folytatásról. Akkortól, közel 30 éven át már Herrich Károly mérnök vezette a munkálatokat. A szabályozás során, 1890-ig a kanyargós Tisza 112 leglomhább nagy kanyarját vágták át a folyó alföldi, 1212 kilométer hosszú szakaszán, s így 452 kilométerrel rövidült meg a meder.
(A felső részen megcsinálták, a víz nem terült szét, hanem lerohant, erre lett Szegeden nagy árvíz. A föld utáni mohóságban túl szűkre szabták a medret, a helyi földesurak meg még a terveknél is beljebb építtették a gátat.)
(árvíz, halál)
[Részletek...]
[1846-02-26] Buffalo Bill (William Frederick Cody) amerikai vadász, mutatványos, akrobata, író születése (+1917. jan. 10.). A XIX. század végi Amerika legnépszerűbb hőse volt.
(Különösen a milliószám pusztított bölények meg az életterüket elvesztő indiánok körében volt népszerű. :-( )
(születés)
[Részletek...]
[1845-05-12] Batsányi János költő, akadémikus születése (+1845. máj. 12.). A magyar felvilágosodás jelentős költője, a francia polgári forradalom eszméit követte. Kazinczy Ferenccel és Baróti Szabó Dáviddal együtt ő alapította az első magyar irodalmi folyóiratot, a Magyar Museumot. Ebben jelent meg „A franciaországi változásokra” című híres forradalmi eszmeiségű költeménye. Napóleon bukása után az osztrákok letartóztatták, majd Linzbe internálták. Hazájától s a magyar irodalmi élettől elszakadva élte le életének jelentős részét.

(halál)
[Részletek...]
[1844-10-06] A magyar ipar támogatása érdekében megalakult a Védegylet, elnöke Batthyány Kázmér, igazgatója Kossuth Lajos lett. Célja a külföldi áruk kiszorítása volt a hazai piacról. A tagok kötelezték magukat, hogy csak magyar mestereknél dolgoztatnak és nem vesznek olyan külföldi árut, amelyből belföldit is lehet kapni.
[Részletek...]
[1844-03-13] Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvtudós, Kelet-kutató halála (szül. 1844. márc. 13., Szentkatolna, Háromszék m.). Már gimnazistaként megtanulta az angol, arab, francia, héber, latin, német, olasz, perzsa, török, újgörög nyelveket. A bécsi egyetemen jogot tanult, Vámbéry Ármin ajánlatára az Akadémia megbízásából ázsiai tanulmányútra indult, ahol 15 év alatt megtanulta a keleti mongol, mandzsu, tamil, kabard nyelveket is. Több könyvet írt: Török nyelvtan, Párhuzam a magyar és mongol nyelv területén, Kazáni tatár nyelvtanulmányok, Kabard szótár, Tamil tanulmányok. Itthon keleti nyelveket és eszperantót tanított a kolozsvári egyetemen. A hun-székely-magyar rokonság mellett szállt síkra A honfoglalás revíziója című könyvében.
(születés)
[Részletek...]
[1843-06-15] Edvard Hagerup Grieg norvég zeneszerző születése (+1907. szept. 4.). A XIX. századi Norvégia egyik vezető alakja. Apja brit konzul volt Bergenben. 1897-ben a berlini akadémia tagja lett. A norvég népi hagyományokban gyökerező zenéjét kifinomult líraiság jellemzi.
(születés)
[Részletek...]
[1843-01-07] Koch Antal geológus, akadémikus születése (+1927. febr. 8.). A Földtani Intézetben dolgozott, majd a kolozsvári és 1895-től a budapesti egyetemen oktatott földtant és őslénytant. Az Erdélyi-medence harmadkori képződményeit tanulmányozta. A hazai geológusok közül utolsóként még egyaránt művelte valamennyi szervetlen természettudományt. Alapvető munkát végzett az ország számos területének ásványtani, kőzettani, őslénytani, földtani és barlangtani leírásában. A Magyar Tudományos Akadémiának 1875-ben levelező, 1894-ben rendes tagja lett.
(születés)
[Részletek...]
[1842-08-29] Lezárult az első ópium-háború, a hódító Anglia megszerezte Kínától Hong Kong szigetét a nankingi szerződéssel. A sziget folyamatos viszálykodások alapja lett. 1997-ben került vissza véglegesen Kínához, ahol speciális igazgatási területként kezelik.
(háború)
[Részletek...]
[1841-02-25] Pierre Auguste Renoir francia festő halála (szül. 1841. febr. 25.). Késői korszakában szinte kizárólag aktokat festett, az impresszionista festők közt kivételesen főként figurális festő volt. Le Moulin de la Galette, Páholy, Pázsiton heverő lány.
(születés)
[Részletek...]
[1840-11-12] Auguste Rodin francia szobrász születése (+1917. nov. 17.). Az impresszionista szobrászat legnagyobb hatású képviselője. Életművében egyesült a realizmus és a romantika. Leghíresebb alkotásai a Calais-i polgárok, a Gondolkodó és A csók. 1880-tól haláláig dolgozott a monumentális, de befejezetlenül maradt Pokol kapuján.
- + -
"Hódoló tisztelettel szeressétek azokat a mestereket, akik előttetek jártak."

(születés)
[Részletek...]
[1840-02-11] Lenhossék Mihály Ignác orvos születése (+1840. febr. 11.). Széchenyi István háziorvosa és barátja volt. Országos főorvosként ő rendelte el a himlő elleni védőoltást. Jelentős érdemeket szerzett az 1831. évi kolerajárvány megfékezésében.
Az életjelenségeket a szervezet alaki és kémiai tulajdonságaira vezette vissza. A betegségek keletkezésében és gyógyításában nagy fontosságot tulajdonított a lelki jelenségeknek. Tudományos munkáiban élettannal és pszichológiával foglalkozott.
(halál, járvány)
[Részletek...]
[1840-02-06] j-Zéland maori törzsfőnöke szerződésben vetette alá magát a brit gyarmati hatalomnak. A Csendes-óceán két szigetén fekvő területet 1642-ben a hollandok fedezték fel; 1769-ben James Cook angol felfedező brit tulajdonná nyilvánította. 1853-ban a gyarmat önkormányzatot kapott, 1907-től a brit birodalom önkormányzattal rendelkező állama lett, 1931 óta a Nemzetközösség tagállama.
[Részletek...]
[1838-02-22] Mathiász János szőlőnemesítő születése (+1921. dec. 3.). Kassa mellett kétholdas kertet rendezett be csemegeszőlő-gyűjteménnyel. Az 1873-as bécsi világkiállításon fajtagyűjteményével első díjat nyert. Az 1880-as években filoxéra-járvány miatt áttelepítette növényeit Kecskemét közelébe. A futóhomokon kimagasló eredményeket ért el mind csemege-, mind borszőlőivel. 1300 új szőlőfajtát, köztük 180 igen kiválót hozott létre, közülük több világszerte elterjedt. Alföldi csemegeborai világhírnevet szereztek.
(járvány, születés)
[Részletek...]
[1837-12-24] Erzsébet királynét (szül. 1837. dec. 24.) Genfben megölte egy olasz anarchista.
1854. április 24-én lett Ferenc József Habsburg-császár felesége. Sokat törődött Magyarországgal. Nemcsak szépségével, hanem bölcsességével, liberális gondolkodásával, sokoldalúságával, természetes viselkedésével is nagy tekintélyre tett szert. Rudolf fia öngyilkossága után egyre visszavonultabban élt. Szobra áll Budapesten. Életéről készült a Sissi című film.

(születés)
[Részletek...]
[1837-12-24] Erzsébet Amália Eugénia, elterjedtebb nevén Sissi, osztrák császárné, magyar királyné születése (+1898. szept. 10.). 1854. április 24-én lett Ferenc József Habsburg-császár felesége. Szívén viselte Magyarország sorsát, helyzetét. Jelentős érdeme volt az 1867-es kiegyezés létrehozásában. Európa egyik legszebb asszonya volt, aki nemcsak bájával, hanem bölcsességével, liberális gondolkodásával, sokoldalúságával, természetes viselkedésével is nagy tekintélyre tett szert. Rudolf fia öngyilkossága után egyre visszavonultabban élt. 1898. szeptember 10-én Genfben szíven szúrta egy olasz anarchista. Szobra áll Budapesten, emlékét őrzi a János-hegyi kilátó is.
(születés)
[Részletek...]
[1837-02-10] Párbajban meghalt Alekszandr Szergejevics Puskin orosz romantikus költő, novellista és drámaíró (szül. 1799. jún. 6.). Halhatatlan műve az Anyegin című verses regény. Ismert alkotásai még: Ruszlán és Ludmilla, A kaukázusi fogoly, Cigányok, Borisz Godunov, A bronzlovas, A kapitány lánya, Pikk dáma. Költeményei számos zeneszerzőt ihlettek (Csajkovszkij, Muszorgszkij, Glinka, Rimszkij-Korszakov, Aszafjev stb.). Műveit a világ szinte minden nyelvére lefordították.

(halál)
[Részletek...]
[1836-11-12] Toldy Ferenc kezdeményezésére megalakult a Kisfaludy Károly tiszteletére létrehozott emléktársaság. A Kisfaludy Társaság a XIX. század végétől kezdve egyre inkább a konzervatív irodalmi törekvések támogatója és a hivatalos akadémizmus szerve lett, 1952-ben megszűnt.
[Részletek...]
[1836-10-25] Kétszázezer néző és a királyi család jelenlétében háromszáz hadfi állította fel egy gőzgép segítségével Párizsban az obeliszket, amelyet két és fél évig szállítottak Egyiptomból.
(A megérkezés után három évvel állították csak fel, mert új talapzatot kellett csinálni hozzá, a prűd párizsiak ugyanis nem tűrhették, hogy az eredetin látható nagy phalloszú majmok köztéren mutogassák magukat.)
Más nagyvárosok is zsákmányoltak egyiptomi obeliszkeket, már Augustus császár féltucatnyit vitetett Rómába, majd Caligula és Konstantin is, 390-ben I. Theodosius pedig az új fővárosba, Konstantinápolyba. A birodalom ledőlését az obeliszkek is követték az idők során, Rómában csak a 16. század végén, V. Sixtus pápa ötlete alapján kezdték őket a bazilikák előtt felállítani, keresztet téve csúcsukra, hogy a zarándokokat hívogassák.

Londonban 1878 szeptemberében állítottak alexandriai obeliszket, New Yorkban 1880-ban a Central Parkban (ahová négy hónapon át vonszolták a kikötőből).
A Mussolini által 1937-ben Rómába hurcolt 24 méteres, 178 tonnás obeliszk hamarosan visszakerül eredeti helyére, Etiópiába.
[Részletek...]
[1835-06-26] Herman Ottó természettudós, néprajzkutató, polihisztor, politikus halála (szül. 1835. jún. 26.). 1887-ben megindította és tíz évig szerkesztette a Természetrajzi Füzeteket. Természettudományos munkássága mellett érdeklődése kiterjedt a magyar ősfoglalkozások, a néprajz és a nyelvészet, a régészet területén pedig a paleolitikum körére. Nevéhez fűződött Magyarországon az ősemberkutatás megkezdése. Ő alapította a Magyar Ornitológiai Központot.
(születés)
[Részletek...]
[1833-11-25] Eszterházy Miklós herceg születése (+1833. nov. 25.). Támogatta a művészeteket, újjáalakította a kismartoni zenekart, ennek élén Joseph Haydn állt. Megrendelésére komponálta Beethoven a C-dúr misét. Képtárát az állam vásárolta meg, gyűjteménye lett az alapja a Szépművészeti Múzeumnak.

(halál)
[Részletek...]
[1832-12-27] Pavel Mihajlovics Tretyakov orosz műgyűjtő, kereskedő halála (szül. 1832. dec. 27.). A régi orosz művészet kincsei mellett főképpen a Vándorkiállítási Társaság tagjainak haladó szellemű műveit gyűjtötte össze, majd Moszkva városának adományozta 1892-ben. E gyűjteménnyel megvetette a róla elnevezett Galéria alapjait.
(születés)
[Részletek...]
[1832-12-17] Megjelent az Országgyűlési Tudósítások az 1832-36-os országgyűlés második napján Pozsonyban, a nyomtatott sajtó cenzúrája miatt kéziratos formában, egy fiatal, Zemplén megyei ügyvéd, Kossuth Lajos szerkesztésében. 25, később 40 országgyűlési ifjú másolta és juttatta el az előfizetőknek. 1836. május 15-ig 344 száma jelent meg, azután a neve Törvényhatósági Tudósítások lett.
(megjelent, törvény)
[Részletek...]
[1832-07-01] Haberle Károly botanikus születése (+1832. júl. 1.). Németországban született, az 1810-es években költözött Magyarországra. A pesti egyetem növénytan tanára volt, és orvosi diplomát is szerzett. Jelentős szerepe volt a pesti botanikus kert állományának gyarapításában, a fajállományt közel 10 ezerre növelte. Foglalkozott ásványtani, földrajzi, csillagászati és meteorológiai kutatásokkal is. Gyilkosság áldozata lett.
(halál)
[Részletek...]
[1832-03-22] Johann Wolfgang Goethe német költő, író, természettudós, hegymászó születése (+1832. márc. 22.).
1791 és 1817 között a weimari udvari színház igazgatója. 1823-tól visszavonultan élt. 83 éve alatt munkássága az irodalom mellett a természettudomány, színház, képzőművészet, politika területére is kiterjedt. Legfontosabb művei: Az ifjú Werther szenvedései, A vándor vihardala, Mohamed éneke, Prométheusz, Ganümedész, a német irodalmi lázadók mozgalmának, a Sturm und Dragnak és a természetrajongásnak lírai kifejezői. Három fontos drámája: az Egmont, az Iphigénia Tauriszban és a Torquato Tasso. Élete fő műve a Faust.



(halál)
[Részletek...]
[1828-12-29] Szendrey Júlia (Petőfi Sándorné) írónő halála (szül. 1828. dec. 29.). 1846-ban ismerkedett meg Petőfi Sándorral, 1847-ben házasodtak össze, férjét 1849-ben látta utoljára. Ezután Kolozsvárott, Endrődön és Pesten megpróbált fényt deríteni Petőfi sorsára.
1850-ben Horvát Árpád történész felesége lett, második házasságát pletykák sora és nemzeti felháborodás kísérte. Három közös gyermekük született.
Néhány elbeszélést, verset írt, naplót vezetett, s lefordította Andersen néhány meséjét. Szomorú élete számos regény és dráma ihletője lett.
(születés)
[Részletek...]
[1828-04-16] Francisco José de y Lucientes Goya spanyol festő és grafikus halála (szül. 1746. márc. 30.). 1789-től a madridi királyi udvar festője volt. Leleplezően éles megfigyelésekkel, szinte nyílt gúnnyal ábrázolta a királyi családot.
A 19. század elején megsüketült, művészete megváltozott, az egyszerű emberek forradalmi megmozdulásai, az 1808-as spanyol függetlenségi háború ihlették. A reakció üldözése miatt el kellett hagynia hazáját, Bordeaux-ban keresett menedéket és ott is halt meg.
Leghíresebb vásznai (pl. A meztelen Maya, A felöltözött Maya) a madriri Pradóban találhatók, de jelentős gyűjteménye van a budapesti Szépművészeti Múzeumnak is.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1828-02-23] Fazekas Mihály költő és botanikus halála (szül. 1766. jan. 6.). 1793-96-ban részt vett a francia háborúkban, 1796-ban főhadnagy lett, de lemondott rangjáról. Hazatérése után Debrecenben gazdálkodott, 1806-tól részt vett a város közéletében. 1819-től szerkesztette, jórészt maga írta a Debreceni Magyar Kalendáriumot. 1804-ben készült el fő műve, a Lúdas Matyi című elbeszélő költeménye, amelyben életszerűen ábrázolta az akkori magyar társadalom legfontosabb problémáját, a nemesség és a parasztság ellentétét. Sógorával, Diószegi Sámuellel 1807-ben adták ki Debrecenben a Magyar Fűvészkönyvet.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1828-01-17] Reményi Ede hegedumuvész, zeneszerzo halála (szül. 1828. jan. 17.). A szabadságharc után emigrálni kényszerült. Az USA-ból 1852-ben tért vissza Európába, s korának egyik vezeto muzsikusa lett. O fedezte fel Brahmsot, s vitte Weimarba Liszthez. Évekig az angol királyi zenekar szólóhegeduse volt. 1860-ban hazatért, s részt vett a Zeneakadémia megalapításában. Az 1870-es évek végén az USA-ban telepedett le. Külföldi körutakon a magyar zene lelkes népszerusítoje volt.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1827-03-26] Ludwig van Beethoven német zeneszerző megkeresztelése (születése valószínűleg előző nap, +1827. márc. 26.). A bécsi klasszicizmus és a német romantika kezdeteinek fő képviselője. Kilenc szimfóniát, zongora- és hegedűversenyeket, nyitányokat, baletteket, dalokat, kísérőzenéket, kórusműveket komponált. Egyetlen operája a Fidelio.
- + -
"Nincs tűrhetetlenebb dolog, mint amikor az ember önmagának kénytelen szemrehányást tenni saját hibái miatt."
[Részletek...]
[1826-10-26] Mocsáry Lajos író, publicista halála (szül. 1826. okt. 26.). A dualizmus korának kiemelkedő politikusa, a nemzetiségi kultúrák egyenjogúsításáért küzdött. Neve a nemzetiségi megbékélés jelképe lett, 1947-ben róla nevezték el a budapesti főiskolai román kollégiumot.
(születés)
[Részletek...]
[1826-05-07] Vész (Weiss) János Ármin mérnök, matematikus, akadémikus születése (+1882. jún. 29.). 1859-ben Pest-Budán ő alapította az első magyar sakk-kört, amelynek elnöke a nagy zeneszerző, Erkel Ferenc lett.
(születés)
[Részletek...]
[1825-07-26] Megrendezte az első Anna-bált Szentgyörgyi Horváth Zsigmond a balatonfüredi fogadójában, lánya tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina itt ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernővel (aki az 1848-as szabadságharc altábornagya, aradi vértanú lett). Az Anna-bálok legújabbkori reneszánsza 1954-ben kezdődött.
[Részletek...]
[1825-01-18] Megnyitották a Moszkvai Nagy Színházat, a legnagyobb és legrangosabb orosz opera- és balettegyüttes otthonát.
[Részletek...]
[1824-02-22] Pierre Jules Janssen francia csillagász halála (szül. 1824. febr. 22.). Az 1868-as teljes napfogyatkozás idején ő és az angol asztrofizikus, Joseph Norman Lockyer fedezte fel a napszínképben megjelenő fényes vonalakat, s felismerte, hogy a Nap protuberanciái izzó hidrogénből állnak. Janssen dolgozta ki a napkitörések napfogyatkozástól független megfigyelési módszerét. 1875-ben kezdte meg a Nap felületének naponkénti fényképezését, amit azóta is folytatnak. 1874-ben Japánban a Vénusz átvonulásának megfigyelésénél alkalmazta először a fotoheliográfot. 1876-ban Meudonban obszervatóriumot létesített, amely később a párizsi csillagvizsgáló asztrofizikai részlege lett. 1891-ben a Mont Blanc csúcsán állíttatott fel obszervatóriumot, s bár már béna volt, felvitette magát, hogy a városi szennyeződésektől távol dolgozhasson.
(születés)
[Részletek...]
[1824-01-26] Théodore Géricault francia festő és grafikus halála (szül. 1791. szept. 26.). Delacroix mellett a francia romantika nagy mestere.
(halál)
[Részletek...]
[1823-08-23] [idezet] Megnyílt Miskolcon a Nemzeti Színház. Az első előadáson Kisfaludy Károly A tatárok Magyarországon című drámáját mutatták be. Az ország első, állandó "kőszinházát" Kun János helyi kőművesmester építette fel. A színház 20 éves működés után tűzvész martaléka lett.
[Részletek...]
[1822-07-22] Gregor Johann Mendel osztrák biológus, szerzetes születése (+1884. jan. 6.). 1847-ben szentelték pappá, majd fizika és természettan tanár lett. A tulajdonságok öröklődésére vonatkozó, borsószemeken végzett genetikai kísérletei tették híressé - de csak halála után. 1900-ban fedezték fel az azóta Mendel-szabályoknak nevezett örökléstani alaptörvényeket az 1866-ban egy egyesületi évkönyvben közreadott írásában.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1822-06-25] Ernst Theodor Amadeus Hoffmann német író és zeneszerző születése (+1822. jún. 25.). A német romantika nagyhatású alakja. Delibes Coppélia és Csajkovszkij A diótörő című balettjei Hoffmann egy-egy történetén alapulnak, Offenbach Hoffmann meséinek maga a költő a hőse.
(halál)
[Részletek...]
[1821-03-25] Leövey (Löwey) Klára pedagógus, publicista halála (szül. 1821. márc. 25.). A magyar nőnevelés egyik úttörője. 1846-tól Teleki Blanka pesti nőnevelő intézetében volt tanítónő, majd 1849 elején Debrecenben sebesülteket ápolt, majd a bujdosókat segítette. Erdélyben lett nevelőnő, de hazafias tetteiért elfogták, 5 évi várfogságra ítélték és Teleki Blankával a kufsteini várbörtönben raboskodott. Szabadulása után Máramarosszigeten leánynevelő intézetet alapított.
(születés)
[Részletek...]
[1820-12-13] Széchényi Ferenc főispán születése (+1820. dec. 13.). A Magyar Nemzeti Múzeum és Könyvtár alapítója. 1802. november 25-én a nemzetnek ajándékozta könyvtárát, s ezzel megalapítója lett a később már az ő nevét viselő könyvtárnak, amely az 1808-ban életre hívott Magyar Nemzeti Múzeum alapintézményévé vált.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1820-06-25] Georg Wilhelm Friedrich Hegel Berlinben befejezte A jogfilozófia alapvonalai c. kézikönyvét.
- + -
„Csak vesd meg a tudományt meg az észt, / Az ember legfőbb erejét! / S ha az ördögnek magát el nem is adta volna, / Mégis el kell majd buknia.” (Goethe, Faust. I. rész)
„Igaz ugyan, hogy a jámborság is a … széttagolódott igazságot az érzelem egyszerűbb szemléletévé egybe göngyölíti, de ha ez a helyes jámborság, akkor feladja e régió formáját, mihelyt a belsőből kilépve az eszme kibontakozásának és kinyilatkoztatott gazdagságának nappalába lép, s belső istentiszteletéből magával hozza a tiszteletet egy önmagában létező, az érzelem szubjektív formája felett álló igazság és törvények iránt.”
(törvény)
[Részletek...]
[1819-05-27] Julia Ward Howe amerikai költő és írónő születése New York-ban (+1910. okt. 17.). Vak férjével - aki abolicionista reformer politikus volt - együtt szerkesztette a rabszolga-felszabadításért szót emelő Commonwealth című folyóiratot; emellett a női választójogról is írt. Költészetének legismertebb darabja a magyarul "János bácsi a csatában" kezdetű ironikus harci dal.
(születés)
[Részletek...]
[1818-04-25] Tolnay Sándor állatorvos, egyetemi tanár halála (szül. 1748. szept. 8.). 1787-ben a pesti egyetem orvosi karán szervezett állatgyógyászati tanszék vezetője lett, s irányításával indult meg a magyar állatorvosi szakoktatás.
(halál)
[Részletek...]
[1818-04-25] Tolnay Sándor állatorvos, egyetemi tanár születése (+1818. ápr. 25.).
1787-ben a pesti egyetem orvosi karán szervezett állatgyógyászati tanszék vezetője lett, s irányításával indult meg a magyar állatorvosi szakoktatás.
(halál)
[Részletek...]
[1817-12-13] Kitaibel Pál biológus, ásvány és gyógyvíz kutató halála.
+ - - - +
1797: Heinrich Heine német költő, író születése (+1856. febr. 17.). Nem kötelezte el magát sem vallásilag, sem a németek vagy a franciák mellett, mindig a saját igazságát és meggyőződését hirdette. Elsősorban a feudális német hagyományok, az önkényuralom és a beszűkült kispolgári gondolkodásmód ellen küzdött. A 19. század kiemelkedő német költője volt, az igazi lírikus, aki minden kis eseményből, benyomásból, élményből dalt írt.
(születés)
[Részletek...]
[1817-06-12] Báró Karl Drais fából megalkotta a kerékpár ősét, a futógépet Mannheimben (Németország). Tíz mérföld/óra sebességgel tudott futni vele, de 1829-ben már 14 mérföld/órát értek el. Viszont csak jól karbantartott utakon lehetett használni, pl. úri parkokban.

A párhuzamosan futó két kerék egy tengelyen már ősidők óta ismert volt, de két kerék egymás után? Meglehetősen drámai körülmények kényszerítették ki ezt a találmányt. 1815-ben a Bali szigeteken a Tambora vulkán annyi port lövelt a légkörbe, hogy 1816 „nyár nélküli év” lett. Éhínség, egekbe szökő árak, a lovakat levágták. Amikor újra jó termés jött, a futógépet betiltották.

1839-ben az angol K. Macmillan feltalálta a pedálhajtást. A francia E. Michaux az 1867. évi párizsi világkiállításon mutatta be a velocipedet (gyors láb). A fémfeldolgozás fejlődése létrehozta a bicycles-t (kétkerék) könnyű s szilárd acélból, de az ára egy munkás fél évnyi fizetése volt. A felfújható gumitömlőt J. B. Dunlop skót állatorvos találta ki kisfia számára 1888-ban. A láncos áttétel szabadalmak közül az angol H. J. Lawsoné (1897) terjedt el leginkább. Ugyancsak a hetvenes években vezették be az acélküllőket (W. A. Cowper). 1896-ban Susan B. Anthony azt nyilatkozta, hogy a kerékpár többet segített a nők emancipációjában, mint odáig bármi más.
(találmány, tilt)
[Részletek...]
[1817-04-25] Joseph Sonnenfels osztrák közgazdász, jogtudós halála (szül. 1733). Részben az ő szorgalmazására törölték el Ausztriában a kínvallatást. Közgazdászként ő is kora elterjedt tévedését vallotta, mely szerint a gazdasági fejlődés alapja a népességnövekedés lett volna.

(halál)
[Részletek...]
[1816-04-21] Charlotte Bronte angol írónő halála (szül. 1816. ápr. 21.). Testvérei Emily Jane és Anne Bronte. Önéletrajzi elemekkel színezett társadalmi regénye A tanár, a Shirley és a Villette, leghíresebb műve azonban a Jane Eyre című regény.
(születés)
[Részletek...]
[1814-05-13] Rónay [1848-ig Leitzinger] Jácint születése (Székesfehérváron, a mai Ady E. u. 4. sz. házban) (+1889. ápr. 17).
1836. május 24-én tett fogadalmat a bencés rendben, 1839. július 20-án szentelték pappá. 1847. december 29-én a MTA levelező tagja lett. Az 1848-49-es szabadságharc tábori lelkésze, utána 1866-ig Angliában élt. Hazatérése után a Magyar Tudományos Akadémia titkára, és Rudolf trónörökös nevelője volt. A darwinizmus magyarországi úttörője.
[Részletek...]
[1813-10-10] Giuseppe Verdi olasz zeneszerző halála (szül. 1813. okt. 10.). Első hazafias operái (Nabuccó, Lombardok, Ernani) nagy sikert arattak, az osztrák elnyomás elleni tiltakozást fejezték ki. Főbb művei: Rigolettó, Traviata, Simone Boccanegra, Álarcosbál, Don Carlos, Aida, Otelló, Falstaff.
(születés, tilt)
[Részletek...]
[1813-05-22] Richard Wagner német zeneszerző születése (+1883. febr. 13.).
Első szimfóniája 1833-ban hangzott el Lipcsében. Főbb művei: A bolygó hollandi, A Rajna kincse, A walkür, Siegfried, Trisztán és Izolda, A nürnbergi mesterdalnokok, A Ring, Az istenek alkonya.
Valamennyi operájának szövegét maga írta. 1842-ben szász királyi karmester lett. A Tannha:user 1845-ös bemutatója bukást hozott, csak a Liszt Ferenc vezényelte 1850-es weimari előadáson aratott sikert.
Részt vett az 1848-49-es német forradalomban, ezért nyolc évig zürichi emigrációban kellett élnie.
Szeretője lett a sok művét vezénylő Bülow feleségének, Liszt lányának, Cosimának. Miután már három gyerekük született, Cosima elvált férjétől és 1870-ben összeházasodtak.
Művei előadására a megfelelő helyszínt Bayreuthban lelte meg, A tetralógiát 1876-ban mutatták be a Festpsielhausban, a díszletek és a kosztümök is az ő művei voltak. Utolsó művét, a Parsifalt 1882-ben adták elő Bayreuthban.
(születés)
[Részletek...]
[1813-01-04] Sir Isaac Pitman, a gyorsírás brit feltalálójának születése (+1897. jan. 12.). Tanári állásából elbocsátották, mert csatlakozott egy új (swedenbogárius) egyházhoz. A gyorsírás és a helyesírási reform szakembere lett. 1840-ben megjelent a Phonography című könyve, amelyet sok kiadás követett. Bathban létrehozta a Fonetikai Intézetet, 1842-ben megjelentette a Phonetic Journal (Fonetikai Napló) című szakfolyóiratát. 1894-ben lovaggá ütötték.
(megjelent, születés)
[Részletek...]
[1811-10-22] Liszt Ferenc zongoraművész, zeneszerző halála (szül. 1811. okt. 22.). A zenei romantika egyik legnagyobb alakja. Az 1840-es években a weimari udvari színház karmestere lett. Mint pedagógus, a világ minden részéből érkező tanítványait a zongorajáték újfajta technikájával ismertette meg. Élete utolsó évtizedeit Weimar, Róma és Budapest között megosztva töltötte. 1875-ben kinevezték a Budapesti Zeneakadémia elnökévé.
(születés)
[Részletek...]
[1811-04-01] Somogyi Károly esztergomi kanonok, könyvgyűjtő, egyházi író, akadémikus halála (szül. 1811. ápr. 1.). 1849-ben indította el a Katholikus Iskolai Lap című hetilapot. Hazafias és szabadelvű cikkei miatt a szabadságharc után bujdosnia kellett. Nagy értékű könyvtárat gyűjtött, amelyet 1880-ban az árvíz sújtotta Szeged városának adományozott. Az intézmény ma az ő nevét viseli.
(árvíz, születés)
[Részletek...]
[1811-02-11] Teleki László politikus, író, akadémikus születése (+1861. máj. 8.). 1852-ben távollétében halálra ítélték 1848-49-es szerepléséért. 1861-ben tért haza, országgyűlési képviselő és az 1848-as jogalapon álló Határozati Párt vezetője lett. Az erkölcsi felelősség fokozódó súlya alatt összeroppanva öngyilkos lett. Irodalmi munkásságának legmaradandóbb műve a Kegyenc című történelmi tragédiája.

- + -
"Csak bosszút ne... - egy csapásra sújt le bűnöst és büntetőt!" (Teleki László: Kegyenc)
(születés)
[Részletek...]
[1808-04-22] Szőnyi Pál pedagógus, pedagógiai író halála (szül. 1808. 4. 22.). 1846-ban az Akadémia levelező tagja lett. A szabadságharc idején Eötvös József vallás-és nevelésügyi miniszter mellett titkár, majd osztálytanácsos. 1850-ben fiúnevelő intézetet alapított Pesten, Pestalozzi elvei szerint. A Természettudományi Társulat elnöke 1851-1858 közt, sokat utazott. Hatalmas ásványgyűjteményét az Akadémiára, a Természettudományi Társulatra és a Debreceni Református Egyházközségre hagyta. Fontosabb művei: Alaktan, magyar szülék, nevelők és tanítók számára (1846-47), A Pesten felállítandó protestáns preparandia terve (1846).
(születés)
[Részletek...]
[1807-01-28] A londoni Pall Mall lett az első gázlánggal világított utca a világon.
[Részletek...]
[1804-03-14] id. Johann Baptist Strauss osztrák zeneszerző és karmester halála (szül. 1804. márc. 14.). A bécsi keringő első igazi mestere. Több mint 150 keringőt, számos indulót, polkát és egyveleget írt. Három fia szintén népszerű zeneszerző és karmester lett, közülük az ifjabb Johann a keringőkirály.
(születés)
[Részletek...]
[1804-03-14] Bécsben megszületett id. Johann Baptist Strauss osztrák zeneszerző és karmester (+1849. szept. 25.). 1825-ben alapított együttese Bécs legkitűnőbb tánczenekarává fejlődött. Több mint 150 keringőt, számos indulót, polkát és egyveleget írt. Három fia szintén népszerű zeneszerző és karmester lett, s közülük ifjabb Johann, a keringőkirály.
[Részletek...]
[1804-02-06] Joseph Priestley angol természettudós és filozófus halála (szül. 1733. márc. 24.). 1755-ben presbiteriánus lelkész lett, majd az Erdélyből származó unitárius egyház egyik angliai vezetője (noha 1844-ig az áttérést börtönnel büntették vagy megvonták az állampolgárságot az unitáriusoktól, ezért azok inkább radikális máskéntgondolkodóknak nevezték magukat). Gázkémiai kutatásai és az oxigén felfedezése (1774) tette híressé. Angol nyelvtankönyvet, valamint oktatási és politikai könyveket is írt. Vallási és politikai nézetei miatt (pl. támogatta a francia forradalmat és a munkásosztály fölemelkedéséért küzdött) 1794-ben (mivel élete veszélyben forgott) az USA-ba utazott, ahol szívesen fogadták.

(Bartók Béla is unitárius volt. Mivel ma már számos protestáns felekezetben szabad vita folyik arról, hogy Jézus isten volt-e, a szentháromság helyett egyetlen Istenben hívő unitárius különállás jelentősége lecsökkent. Mára Angliában csak kb. ötezren maradtak, ennek fele 65 éven felüli, s 180 templomuk fenntartása egyre nehezebb.)
(halál)
[Részletek...]
[1801-11-03] Karl Baedeker német könyvkiadó halála (szül. 1801. nov. 3.). 1827-ben Koblenzben alapította meg kiadóját, itt jelentette meg koblenzi útikalauzát, s lett ezzel az útikönyv műfajának megteremtője.


(A tömegturizmus épp azt a szépséget, természetességet teszi tönkre, ami miatt odacsődül. Az útleírás, az utifilm és természetfilm sokkal többet nyújt, mint amit a sok fáradsággal, költséggel, szennyezéssel a helyszínre tódulók a számukra kialakított mesterkélt karámokból láthatnak.)
(születés)
[Részletek...]
[1799-07-19] Megtalálták a Rosetta-követ, amely segített a hieroglifák megfejtésében. Ezen a kövön egymás mellett található egy görög és egy egyiptomi szöveg, a tartalmuk ugyanaz, így a görög szavakból tudtak következtetni a hieroglifa-jelek értelmére.
[Részletek...]
[1799-06-06] Párbajban meghalt Alekszandr Szergejevics Puskin orosz romantikus költő, novellista és drámaíró (szül. 1799. jún. 6.). Halhatatlan műve az Anyegin című verses regény. Ismert alkotásai még: Ruszlán és Ludmilla, A kaukázusi fogoly, Cigányok, Borisz Godunov, A bronzlovas, A kapitány lánya, Pikk dáma. Költeményei számos zeneszerzőt ihlettek (Csajkovszkij, Muszorgszkij, Glinka, Rimszkij-Korszakov, Aszafjev stb.). Műveit a világ szinte minden nyelvére lefordították.

(születés)
[Részletek...]
[1797-11-23] Mátray Gábor akadémikus, zenetörténész, zeneszerző, zenepedagógus születése (+1875. júl. 17.). 1833-ban megalapította, 1841-ig szerkesztette a Regélő című lapot. 1840-ben a hangászegyesületi Énekiskola - amely később konzervatóriummá (Nemzeti Zenede) fejlődött - igazgatója lett.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1794-03-29] Condorcet (Marie Jean Antoine Nicolas de Caritat márki) francia matematikus, akadémikus, történész, filozófus, politikus születése (+1794. márc. 29.). A francia felvilágosodás kiemelkedő alakja, az akadémia tagja, örökös titkára. A forradalom után a girondista többségű Nemzetgyűlés tagjává, majd elnökévé választották. Nem tudta megakadályozni a király kivégzését, majd amikor a jakobinusok kerültek hatalomra, menekülnie kellett. Rejtőzése idején írta híres filozófiai értekezését: Esquisse d'un tableau historique des progres de l'esprit humain. 1794. márc. 27-én letartóztatták és a börtönben másodnapra meghalt, feltehetően megölték.
Részt vett az Enciklopédia közgazdasági kérdéseinek kidolgozásában. Matematikusként a valószínűségszámításban és integrálszámításban alkotott maradandót.
Már Malthus előtt fölvetette, hogy a túlnépesedés a boldogság folyamatos csökkenéséhez vezethet. A még meg nem születettekkel szembeni kötelesség „nem az, hogy létrehozzák, hanem hogy boldoggá tegyék őket”. A felvilágosult emberek önként választják a kisebb szaporaságot, „semmint hogy bolond módjára haszontalan és nyomorult lényekkel terheljék a világot”.
Míg Malthus csak a gazdasági kényszert látta fékező erőnek, azaz az emberi elszaporodást csak az éhínség fogja megállítani, addig Concordet bízott a józan észben, hogy az oktatás nyomán az átgondolt és szabad döntések csökkentik a születési rátákat. Sokat tett a nők oktatásáért. Kidolgozta a francia népoktatás tervét.
(Azóta bő két évszázad telt el, s nemhogy lassult volna a túlnépesedés, hanem még gyorsult. Mindkét fékező erő gyengének bizonyult, hiszen a túlszaporodók (amíg lehet) a gazdasági kényszerre sem családtervezéssel, hanem terjeszkedéssel válaszolnak, az élővilág, a jövő generációk öröksége és a gyenge embercsoportok kárára. Az ésszerű családtervezés a statisztikai elemzések szerint elsősorban nem a gazdasági helyzettől, hanem a nők oktatásától, munkalehetőségeitől és döntési szabadságától függ.)
(éhínség, halál)
[Részletek...]
[1794-03-27] Condorcet (Marie Jean Antoine Nicolas de Caritat márki) francia matematikus, akadémikus, történész, filozófus, politikus születése (+1794. márc. 29.). A francia felvilágosodás kiemelkedő alakja, az akadémia tagja, örökös titkára. A forradalom után a girondista többségű Nemzetgyűlés tagjává, majd elnökévé választották. Nem tudta megakadályozni a király kivégzését, majd amikor a jakobinusok kerültek hatalomra, menekülnie kellett. Rejtőzése idején írta híres filozófiai értekezését: Esquisse d'un tableau historique des progres de l'esprit humain. 1794. márc. 27-én letartóztatták és a börtönben másodnapra meghalt, feltehetően megölték.
Részt vett az Enciklopédia közgazdasági kérdéseinek kidolgozásában. Matematikusként a valószínűségszámításban és integrálszámításban alkotott maradandót.
Már Malthus előtt fölvetette, hogy a túlnépesedés a boldogság folyamatos csökkenéséhez vezethet. A még meg nem születettekkel szembeni kötelesség „nem az, hogy létrehozzák, hanem hogy boldoggá tegyék őket”. A felvilágosult emberek önként választják a kisebb szaporaságot, „semmint hogy bolond módjára haszontalan és nyomorult lényekkel terheljék a világot”.
Míg Malthus csak a gazdasági kényszert látta fékező erőnek, azaz az emberi elszaporodást csak az éhínség fogja megállítani, addig Concordet bízott a józan észben, hogy az oktatás nyomán az átgondolt és szabad döntések csökkentik a születési rátákat. Sokat tett a nők oktatásáért. Kidolgozta a francia népoktatás tervét.
(Azóta bő két évszázad telt el, s nemhogy lassult volna a túlnépesedés, hanem még gyorsult. Mindkét fékező erő gyengének bizonyult, hiszen a túlszaporodók (amíg lehet) a gazdasági kényszerre sem családtervezéssel, hanem terjeszkedéssel válaszolnak, az élővilág, a jövő generációk öröksége és a gyenge embercsoportok kárára. Az ésszerű családtervezés a statisztikai elemzések szerint elsősorban nem a gazdasági helyzettől, hanem a nők oktatásától, munkalehetőségeitől és döntési szabadságától függ.)
(éhínség)
[Részletek...]
[1793-04-12] Bugát Pál orvos, egyetemi tanár, akadémikus születése (+1865. júl. 9.).
1824-1848 közt tanszékvezető a pesti egyetemen. Tankönyvek fordításával, írásaival és orvosi műszótár szerkesztésével jelentősen fejlesztette a magyar orvosi műnyelvet. 1831-ben Toldy Ferenccel megalapította a Magyar Orvosi Tár című folyóiratot. 1841-ben megalakította a Természettudományi Társulatot, amelynek első elnöke lett.
A szabadságharc idején, 1848 végén Magyarország főorvosává nevezték ki. Világos után egy ideig bujkált, s csak 1850-ben térhetett vissza Pestre, de szigorú rendőri felügyelet alatt állt. Az önkényuralom nemcsak tanszékétől, hanem nyugdíjigényétől is véglegesen megfosztotta, ezért hátralévő éveit igazságtalan mellőzésben és nélkülözésben töltötte.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1791-09-26] Théodore Géricault francia festő és grafikus halála (szül. 1791. szept. 26.). Delacroix mellett a francia romantika nagy mestere.
(születés)
[Részletek...]
[1791-03-02] John Wesley angol teológus születése (+1791. márc. 2.). A methodista egyház alapítója. Az oxfordi egyetemen tanult, pap édesapjának segédkezett, s 1728-ban ő is anglikán pap lett. Eközben Oxfordban testvére, Charles "Szent Klub" néven közösséget szervezett, amelynek tagjai szabályozott életmódjuk - methodus vitae - miatt methodistáknak nevezték magukat. Oxfordba visszatérve John is csatlakozott a társasághoz. Ezután a klub tagjai másokat is megtérésre buzdítottak, ezért az anglikán klérus kitiltotta őket a templomokból. Ma kb. 43 millió a metodisták száma a világon.
(halál, tilt)
[Részletek...]
[1789-06-25] Silvio Pellico olasz író, újságíró, költő halála (szül. 1789. jún. 25.). A karbonári mozgalom aktív szervezője volt, ezért 1822-től 1830-ig a spielbergi várbörtönben sínylődött. 1832-ben adta közre Börtöneim című regényét, melyben egyszerű, keresetlen őszinteséggel, keserűség és vádaskodás nélkül, a hatásvadászat eszközeit kerülve számolt be az átélt nehéz időkről, testi és lelki szenvedéseiről, de a célzatosság hiánya, a soraiból áradó türelem és belenyugvás annál meggyőzőbb erővel rázta meg a közvéleményt. Szállóigévé lett, hogy könyve többet ártott a megszálló Ausztriának, mint egy vesztett csata.
(születés)
[Részletek...]
[1788-09-10] Jacques Boucher de Crevecoeur de Perthes francia régész, történész, író születése (+1868. aug. 5.). Bejárta Európát, az őstörténeti kutatások úttörőjévé vált. Legfontosabb felfedezése: a Somme folyó kavicsteraszain végzett ásatások során a kihalt állatok csontmaradványai mellett embertől származó pattintott kőeszközöket talált. Megcáfolta a vízözön-elméletet vallók rövid ősmúltat bizonygató időrendjét. Nézeteit sikerült széles körben elterjesztenie, igen termékeny szerző volt, kutatási eredményeit többkötetes, vaskos művekben adta közre.
(születés)
[Részletek...]
[1782-11-27] A Zong rabszolgaszállító hajó, amely szept. 6-án indult Liverpoolból, Jamaikára ért, de Luke Collingwood kapitány úgy döntött, nem köt ki. Megrémülve megbízói gazdasági veszteségétől, mert hogy gyakorlatlansága miatt túl sok rabszolga betegedett meg útközben s vált így eladhatatlanná, napokig körözött a tengeren. Végül biztosítási csalás mellett döntött és 133 beteg rabszolgát a tengerbe dobatott, mintha útközben haltak volna meg.

Az eset kiderült és megrázta a közvéleményt, de még így is csak negyedszázaddal később, 1807-ben szüntették meg a rabszolgakereskedelmet az Egyesült Királyságban.
Joseph Mallord William Turner 1840-ben Rabszolgahajó c. olajfestményén örökítette meg a betegek tengerbe dobását.
[Részletek...]
[1776-07-11] Portsmouth kikötőjéből harmadik, utolsó útjára indult az angol James Cook kapitány, hogy Resolution nevű hajójával átjárót keressen a Csendes-óceánról Amerika északi partjai mentén.


(A túlnépesedett Európa kirajzott, elfoglalta más embercsoportok és élőlények életterét, és szolgáivá tette vagy kiirtotta őket.)
[Részletek...]
[1776-01-24] Ernst Theodor Amadeus Hoffmann német író és zeneszerző születése (+1822. jún. 25.). A német romantika nagyhatású alakja. Delibes Coppélia és Csajkovszkij A diótörő című balettjei Hoffmann egy-egy történetén alapulnak, Offenbach Hoffmann meséinek maga a költő a hőse.
(születés)
[Részletek...]
[1773-05-11] Lenhossék Mihály Ignác orvos születése (+1840. febr. 11.). Széchenyi István háziorvosa és barátja volt. Országos főorvosként ő rendelte el a himlő elleni védőoltást. Jelentős érdemeket szerzett az 1831. évi kolerajárvány megfékezésében.
Az életjelenségeket a szervezet alaki és kémiai tulajdonságaira vezette vissza. A betegségek keletkezésében és gyógyításában nagy fontosságot tulajdonított a lelki jelenségeknek. Tudományos munkáiban élettannal és pszichológiával foglalkozott.
(járvány, születés)
[Részletek...]
[1771-12-26] Claude Adrien Helvétius francia filozófus halála (szül. 1715. jan. 26.). Párizs környéki birtoka az enciklopédisták találkozóhelye volt, szoros barátság fűzte Voltaire-hez és Montesquieu-höz. Az elméről című műve a francia forradalmat előkészítő ideológia manifesztuma lett, amelyet a pápa és a király is elégettetett. Angliában és Poroszországban azonban megbecsülték. Később visszavonult, és magányában átdolgozta híres művét, amelyet ő maga is posztumusz kiadásnak szánt, s valóban halála után jelent meg. Filozófiájában mechanikus materialista nézeteket vallott.
(halál)
[Részletek...]
[1770-12-17] [idezet] Ludwig van Beethoven német zeneszerző megkeresztelése (születése valószínűleg előző nap, +1827. márc. 26.). A bécsi klasszicizmus és a német romantika kezdeteinek fő képviselője. Kilenc szimfóniát, zongora- és hegedűversenyeket, nyitányokat, baletteket, dalokat, kísérőzenéket, kórusműveket komponált. Egyetlen operája a Fidelio.
- + -
"Nincs tűrhetetlenebb dolog, mint amikor az ember önmagának kénytelen szemrehányást tenni saját hibái miatt."
[Részletek...]
[1770-11-14] Etiópiában felfedezte a Kék-Nílus forrását, a Tana tavat Jack Bruce skót utazó.
- + -
(Mit jelent felfedezni? Az ott lakók bizonyára ismerték és éltek vele.
Felfedezni annyi, mint távoli, a maguk életterét túlhasználó, túlszaporodott, erőszakos civilizáció számára kiszipolyozhatóvá tenni egy újabb életteret?)
[Részletek...]
[1770-08-24] Thomas Chatterton angol költő halála (szül. 1752. nov. 29.). Tizenévesen saját verseiről azt állította, hogy egy (általa kitalált) régi költő, Thomas Rowley írta őket, így akarta azokat elfogadtatni. Csalása ugyan hamar kiderült, de az "ősi versekről" is, hogy remekművek. Ezt azonban az ifjú már nem érte meg; tizennyolc évesen öngyilkos lett.

(halál)
[Részletek...]
[1766-01-06] Fazekas Mihály költő és botanikus halála (szül. 1766. jan. 6.). 1793-96-ban részt vett a francia háborúkban, 1796-ban főhadnagy lett, de lemondott rangjáról. Hazatérése után Debrecenben gazdálkodott, 1806-tól részt vett a város közéletében. 1819-től szerkesztette, jórészt maga írta a Debreceni Magyar Kalendáriumot. 1804-ben készült el fő műve, a Lúdas Matyi című elbeszélő költeménye, amelyben életszerűen ábrázolta az akkori magyar társadalom legfontosabb problémáját, a nemesség és a parasztság ellentétét. Sógorával, Diószegi Sámuellel 1807-ben adták ki Debrecenben a Magyar Fűvészkönyvet.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1765-12-11] Eszterházy Miklós herceg születése (+1833. nov. 25.). Támogatta a művészeteket, újjáalakította a kismartoni zenekart, ennek élén Joseph Haydn állt. Megrendelésére komponálta Beethoven a C-dúr misét. Képtárát az állam vásárolta meg, gyűjteménye lett az alapja a Szépművészeti Múzeumnak.

(születés)
[Részletek...]
[1764-04-15] Madame Pompadour (Jeanne-Antoinette Poisson) halála (szül. 1721. dec. 29.). Egy egyszerű polgár törvénytelen leányaként lett XV. Lajos francia király kedvese, aki őt márkinői rangra emelte. Rokonszenvezett a felvilágosodással, segítette az Enciklopédia kiadását.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1764-02-11] Haberle Károly botanikus születése (+1832. júl. 1.). Németországban született, az 1810-es években költözött Magyarországra. A pesti egyetem növénytan tanára volt, és orvosi diplomát is szerzett. Jelentős szerepe volt a pesti botanikus kert állományának gyarapításában, a fajállományt közel 10 ezerre növelte. Foglalkozott ásványtani, földrajzi, csillagászati és meteorológiai kutatásokkal is. Gyilkosság áldozata lett.
(születés)
[Részletek...]
[1763-05-09] Batsányi János költő, akadémikus születése (+1845. máj. 12.). A magyar felvilágosodás jelentős költője, a francia polgári forradalom eszméit követte. Kazinczy Ferenccel és Baróti Szabó Dáviddal együtt ő alapította az első magyar irodalmi folyóiratot, a Magyar Museumot. Ebben jelent meg „A franciaországi változásokra” című híres forradalmi eszmeiségű költeménye. Napóleon bukása után az osztrákok letartóztatták, majd Linzbe internálták. Hazájától s a magyar irodalmi élettől elszakadva élte le életének jelentős részét.

(születés)
[Részletek...]
[1761-10-02] Mikes Kelemen memoáríró, műfordító halála Rodostóban (szül. 1690. aug.). A XVIII. századi magyar prózairodalom legnagyobb alakja. 1707-ben lett II. Rákóczi Ferenc apródja, akit elkísért a száműzetésbe. 1717-től Törökországban négy évtizeden át volt szemtanúja az emigráció életének. Erről adott képet Rodostóból írt Törökországi levelek című, fiktív személyhez címzett levélgyűjteményében, melyet először 1794-ben adtak ki Szombathelyen.
(halál)
[Részletek...]
[1754-04-28] Széchényi Ferenc főispán születése (+1820. dec. 13.). A Magyar Nemzeti Múzeum és Könyvtár alapítója. 1802. november 25-én a nemzetnek ajándékozta könyvtárát, s ezzel megalapítója lett a később már az ő nevét viselő könyvtárnak, amely az 1808-ban életre hívott Magyar Nemzeti Múzeum alapintézményévé vált.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1752-11-29] Thomas Chatterton angol költő halála (szül. 1752. nov. 29.). Tizenévesen saját verseiről azt állította, hogy egy (általa kitalált) régi költő, Thomas Rowley írta őket, így akarta azokat elfogadtatni. Csalása ugyan hamar kiderült, de az "ősi versekről" is, hogy remekművek. Ezt azonban az ifjú már nem érte meg; tizennyolc évesen öngyilkos lett.

(születés)
[Részletek...]
[1749-08-28] Johann Wolfgang Goethe német költő, író, természettudós, hegymászó születése (+1832. márc. 22.).
1791 és 1817 között a weimari udvari színház igazgatója. 1823-tól visszavonultan élt. 83 éve alatt munkássága az irodalom mellett a természettudomány, színház, képzőművészet, politika területére is kiterjedt. Legfontosabb művei: Az ifjú Werther szenvedései, A vándor vihardala, Mohamed éneke, Prométheusz, Ganümedész, a német irodalmi lázadók mozgalmának, a Sturm und Dragnak és a természetrajongásnak lírai kifejezői. Három fontos drámája: az Egmont, az Iphigénia Tauriszban és a Torquato Tasso. Élete fő műve a Faust.



(születés)
[Részletek...]
[1748-09-08] Tolnay Sándor állatorvos, egyetemi tanár halála (szül. 1748. szept. 8.). 1787-ben a pesti egyetem orvosi karán szervezett állatgyógyászati tanszék vezetője lett, s irányításával indult meg a magyar állatorvosi szakoktatás.
(születés)
[Részletek...]
[1748-09-08] Tolnay Sándor állatorvos, egyetemi tanár születése (+1818. ápr. 25.).
1787-ben a pesti egyetem orvosi karán szervezett állatgyógyászati tanszék vezetője lett, s irányításával indult meg a magyar állatorvosi szakoktatás.
(születés)
[Részletek...]
[1746-03-30] Francisco José de y Lucientes Goya spanyol festő és grafikus halála (szül. 1746. márc. 30.). 1789-től a madridi királyi udvar festője volt. Leleplezően éles megfigyelésekkel, szinte nyílt gúnnyal ábrázolta a királyi családot.
A 19. század elején megsüketült, művészete megváltozott, az egyszerű emberek forradalmi megmozdulásai, az 1808-as spanyol függetlenségi háború ihlették. A reakció üldözése miatt el kellett hagynia hazáját, Bordeaux-ban keresett menedéket és ott is halt meg.
Leghíresebb vásznai (pl. A meztelen Maya, A felöltözött Maya) a madriri Pradóban találhatók, de jelentős gyűjteménye van a budapesti Szépművészeti Múzeumnak is.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1744-10-17] Giuseppe Antonio Guarneri olasz hegedűkészítő születése (+1744. okt. 17.). Stradivari mellett a legnagyobb mester, a híres család legtekintélyesebb hegedűkészítője volt. Sokféle formával kísérletezett.
(halál)
[Részletek...]
[1743-09-17] Condorcet (Marie Jean Antoine Nicolas de Caritat márki) francia matematikus, akadémikus, történész, filozófus, politikus születése (+1794. márc. 29.). A francia felvilágosodás kiemelkedő alakja, az akadémia tagja, örökös titkára. A forradalom után a girondista többségű Nemzetgyűlés tagjává, majd elnökévé választották. Nem tudta megakadályozni a király kivégzését, majd amikor a jakobinusok kerültek hatalomra, menekülnie kellett. Rejtőzése idején írta híres filozófiai értekezését: Esquisse d'un tableau historique des progres de l'esprit humain. 1794. márc. 27-én letartóztatták és a börtönben másodnapra meghalt, feltehetően megölték.
Részt vett az Enciklopédia közgazdasági kérdéseinek kidolgozásában. Matematikusként a valószínűségszámításban és integrálszámításban alkotott maradandót.
Már Malthus előtt fölvetette, hogy a túlnépesedés a boldogság folyamatos csökkenéséhez vezethet. A még meg nem születettekkel szembeni kötelesség „nem az, hogy létrehozzák, hanem hogy boldoggá tegyék őket”. A felvilágosult emberek önként választják a kisebb szaporaságot, „semmint hogy bolond módjára haszontalan és nyomorult lényekkel terheljék a világot”.
Míg Malthus csak a gazdasági kényszert látta fékező erőnek, azaz az emberi elszaporodást csak az éhínség fogja megállítani, addig Concordet bízott a józan észben, hogy az oktatás nyomán az átgondolt és szabad döntések csökkentik a születési rátákat. Sokat tett a nők oktatásáért. Kidolgozta a francia népoktatás tervét.
(Azóta bő két évszázad telt el, s nemhogy lassult volna a túlnépesedés, hanem még gyorsult. Mindkét fékező erő gyengének bizonyult, hiszen a túlszaporodók (amíg lehet) a gazdasági kényszerre sem családtervezéssel, hanem terjeszkedéssel válaszolnak, az élővilág, a jövő generációk öröksége és a gyenge embercsoportok kárára. Az ésszerű családtervezés a statisztikai elemzések szerint elsősorban nem a gazdasági helyzettől, hanem a nők oktatásától, munkalehetőségeitől és döntési szabadságától függ.)
(éhínség, születés)
[Részletek...]
[1737-10-07] A bengáli öbölben, a Gangesz delta Calcutta melletti Hughly-ágában dühöngő vihardagály 20 méter magas vízfala becslések szerint 300 ezer embert söpört a tengerbe.
[Részletek...]
[1733-03-24] Joseph Priestley angol természettudós és filozófus halála (szül. 1733. márc. 24.). 1755-ben presbiteriánus lelkész lett, majd az Erdélyből származó unitárius egyház egyik angliai vezetője (noha 1844-ig az áttérést börtönnel büntették vagy megvonták az állampolgárságot az unitáriusoktól, ezért azok inkább radikális máskéntgondolkodóknak nevezték magukat). Gázkémiai kutatásai és az oxigén felfedezése (1774) tette híressé. Angol nyelvtankönyvet, valamint oktatási és politikai könyveket is írt. Vallási és politikai nézetei miatt (pl. támogatta a francia forradalmat és a munkásosztály fölemelkedéséért küzdött) 1794-ben (mivel élete veszélyben forgott) az USA-ba utazott, ahol szívesen fogadták.

(Bartók Béla is unitárius volt. Mivel ma már számos protestáns felekezetben szabad vita folyik arról, hogy Jézus isten volt-e, a szentháromság helyett egyetlen Istenben hívő unitárius különállás jelentősége lecsökkent. Mára Angliában csak kb. ötezren maradtak, ennek fele 65 éven felüli, s 180 templomuk fenntartása egyre nehezebb.)
(születés)
[Részletek...]
[1721-12-29] Madame Pompadour (Jeanne-Antoinette Poisson) halála (szül. 1721. dec. 29.). Egy egyszerű polgár törvénytelen leányaként lett XV. Lajos francia király kedvese, aki őt márkinői rangra emelte. Rokonszenvezett a felvilágosodással, segítette az Enciklopédia kiadását.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1715-01-26] Claude Adrien Helvétius francia filozófus halála (szül. 1715. jan. 26.). Párizs környéki birtoka az enciklopédisták találkozóhelye volt, szoros barátság fűzte Voltaire-hez és Montesquieu-höz. Az elméről című műve a francia forradalmat előkészítő ideológia manifesztuma lett, amelyet a pápa és a király is elégettetett. Angliában és Poroszországban azonban megbecsülték. Később visszavonult, és magányában átdolgozta híres művét, amelyet ő maga is posztumusz kiadásnak szánt, s valóban halála után jelent meg. Filozófiájában mechanikus materialista nézeteket vallott.
(születés)
[Részletek...]
[1705-05-30] Kassa, Lőcse és Bártfa felvidéki városokban megjelent az első magyarországi hírlap: a Mercurius Hungaricus, melynek alapítója Gróf Esterházy Antal kuruc generális volt.

(A média, mint hírközlés: ehhez mindig pénz és hatalom kellett. A sajtószabadságnak a hatalmi ágak megosztásával van esélye. A média ma a negyedik hatalmi ág, annak előnyeivel és hátrányaival.
Egy másfajta média az, ami szinte csupán termék, nem közölni akar, csak elkelni. Tartalmának ezért nincs feltétlen köze a valósághoz.)
(megjelent)
[Részletek...]
[1703-06-17] John Wesley angol teológus születése (+1791. márc. 2.). A methodista egyház alapítója. Az oxfordi egyetemen tanult, pap édesapjának segédkezett, s 1728-ban ő is anglikán pap lett. Eközben Oxfordban testvére, Charles "Szent Klub" néven közösséget szervezett, amelynek tagjai szabályozott életmódjuk - methodus vitae - miatt methodistáknak nevezték magukat. Oxfordba visszatérve John is csatlakozott a társasághoz. Ezután a klub tagjai másokat is megtérésre buzdítottak, ezért az anglikán klérus kitiltotta őket a templomokból. Ma kb. 43 millió a metodisták száma a világon.
(születés, tilt)
[Részletek...]
[1703-05-27] Lerakták a leendő város, Szentpétervár első erődítményének alapkövét I. Péter orosz cár kezdeményezésére a Néva folyó Balti-tengeri torkolatánál. 1712-1918 között Oroszország fővárosa volt. 1914-től Pétervár, 1924-től Leningrád lett a neve. 1991-től népszavazás alapján ismét Szentpétervár.
[Részletek...]
[1698-08-21] Giuseppe Antonio Guarneri olasz hegedűkészítő születése (+1744. okt. 17.). Stradivari mellett a legnagyobb mester, a híres család legtekintélyesebb hegedűkészítője volt. Sokféle formával kísérletezett.
(születés)
[Részletek...]
[1695-04-13] Jean de La Fontaine francia író halála (szül. 1621. júl. 8.). Állatmeséiben éles iróniával bírálta kora erkölcseit és az emberi gyarlóságokat. Sokat merített Aiszóposz állatmeséiből, de fő művével, 12 kötetes meséivel eredeti költészeti formát teremtett. Az első hat könyv jobbára a rövid, hagyományos példákat követte, majd a későbbiekben a műfajt szatírikus színezettel ötvözte, amely idilli, elégikus, végül politikai töltetű lett. Felhívta a figyelmet az állatok intelligenciájára is.
- + -

Aesopus (Aiszóposz) i. e. 620 körül született Sardisban (a görög Samos szigeten), vagy talán Cotiaeum-ban, Phrygia fővárosában. Rabszolgaként élt Samos szigetén, de bölcsessége és ékesszólása miatt gazdája felszabadította. A hagyomány szerint Athénban a kisemberek védője lett és meséivel leleplezte a zsarnokok igazságtalanságát. Az athéni uralkodó Peisistratus, aki a szólásszabadság esküdt ellensége volt, i. e. 560-ban halálra ítélte a Delphi Jósda megszentségtelenítésének vádjával, és levetették egy szikláról Hypaniaban.
Noha a hagyomány szerint torz, rút és beszédhibás ember volt, Plutarchos szerint az athéni nép emlékművet emelt a tiszteletére. Herodotos, Aristophanes, Platon, Xenophon és Aristoteles is beszél róla. Életrajza először „A filozófus Xanthus és rabszolgája, Aesopus könyve” című kötetben jelent meg. Összegyűjtött meséi már i. e. 300 körül megvoltak az Alexandriai Könyvtárban. Latinra egy Phaedrus nevű görög rabszolga fordította, más indiai és líbiai mesékkel együtt. Sokak meséi számára szolgált mintául, pl. Jonathan Swift, Benjamin Franklin, Leo Tolsztoj, Oscar Wilde.
(halál)
[Részletek...]
[1666-09-02] Hajnalban tűz ütött ki Londonban a Puding utcai sütödében. A helyszínre érkező polgármester a szokásos napi tűzesetek egyikének vélte, „ezt még a nő is le tudná pisilni” nyilatkozattal távozott. A zsúfoltan épült Londonban a száraz meleg szélben négy nap alatt 13 ezer lakóház, 87 templom és számos középület égett le.
Wenceslaus Hollar (1607 Prága – 1677 London) cseh metszetkészítő, aki 1637-től élt London egy óratornyában s negyven éven át készítette apró részletekig pontos látképeit a városról, megörökítette a tűzvészt is.

London története kicsiben az emberi túlnépesedés és környezetszennyezés okozta katasztrófák története is. A várost Kr. u. 43-ban alapították a terjeszkedő római hódítók kereskedőközpontként. Kegyetlenkedéseik miatt az elnyomottak 60-ban fellázadtak Budika királynő vezetésével, Tacitus szerint 70 ezer ember halt meg, Londont felégették. A rómaiak leverték a lázadást, 80-ra újjáépítették és várfallal vették körül a várost. A birodalom hanyatlásával 410-ben elhagyták.

A XII. századra Anglia legnagyobb, 20 ezres városa lett, majd másfél évszázad alatt megnégyszereződött a lakosság a római várfalak közt (még a fahídra is házak épültek). Noha 1345-től már büntették a szemétlerakást és fizetett takarítók és szemetesek dolgoztak (az éjjeliőrök pedig ürítették a köz-pöcegödröket), a zsúfolt London a patkányok és bolhák paradicsoma, a Temze pedig szennyvízcsatorna lett. A lakosság mégis ezt itta, ritkán mosakodtak és váltottak ruhát (pedig abban is aludtak), a testszag és a mészárszékek, ipari műhelyek bűze rátelepedett a városra (még a király is az elviselhetetlen bűzre panaszkodott). Népbetegség volt a vérhas és a bélférgek. Nem csoda, hogy a 80 ezres lakosság fele meghalt az 1348-as nagy pestisjárványban. Ennek ellenére még félezer év telt el a csatornázásig.
A város csak kétszáz év múlva érte el újra a 80 ezres létszámot, de aztán egy újabb évszázad alatt meghatszorozódott, félmilliós lett, ami közrejátszott a polgárháború kitörésében 1642-ben. I. Károly kivégzése után Cromwell és a puritánok köztársasága lerombolta a színházakat (köztük a 3 és fél ezres befogadóképességű Globe-ot, ahol Shakespeare darabjai megtestesültek), eltörölte a Karácsonyt, megszigorította a női öltözködést és viselkedést, betiltotta a táncot és a sportot. 1660-ban visszaállították a monarchiát, de a politikai változások nemigen érintették a környezetszennyezést és a közegészségügyet. 1665 májusban újra pestisjárvány tört ki, az év végére a félmilliós lakosság ötöde meghalt.
(háború, járvány, tilt)
[Részletek...]
[1666-01-02] Sáh Dzsahán Jehan indiai nagymogul születése (+1666. jan. 2.). Neje, a 15. gyermekének szülésébe belehalt Mumtaz-i-Mahal emlékére építtette Agra mellett a Tadzs Mahalt, a világ egyik legnagyszerűbb építészeti alkotását, szerelmi emlékművét, síremlékét.
(A nagymogult élete utolsó évtizedében fogságban tartotta az egyik fia, aki erőszakkal átvette az uralmat. Viszont olyan helyen őriztette, ahonnan az ablakból láthatta a Tadzs Mahalt, és halála után felesége mellé temették.)
(halál)
[Részletek...]
[1657-04-02] III. Ferdinánd Habsburg-házi magyar király születése (+1657. ápr. 2.).

1637. február 15-én lépett trónra. Szívesebben foglalkozott a művészetekkel, mint a politikával. Az 1645-ös linzi békében elismerte a magyar rendek jogait és a protestánsok szabad vallásgyakorlását. A 30 éves háborút lezáró 1648-as vesztfáliai békében lemondott a német államok feletti hegemóniáról.

(háború, halál)
[Részletek...]
[1648-04-24] Frölich Dávid matematikus, csillagász halála (szül. 1595). Az első rendszeres magyar földrajzkönyv írója. 1630-tól a késmárki kollégium tanára volt. Irodalmi munkássága mellett kalendáriumokat szerkesztett, matematikát és történelmet tanított. III. Ferdinánd császári matematikus címmel ruházta fel. 1615-ben elsőként mászta meg a Magas Tátra csúcsait. Ezt két könyvében (Medulla Geographiae, 1639 és Cynosura Viatorum, 1664) is leírta.
(halál)
[Részletek...]
[1647-11-16] Batthyány Ádámot levélben értesítették, hogy Koppányi Ali egy fogát, Váli Ramadán egy ujját, Zsámboki Durát egy fülét áldozza, ha Zsámboki Mehmed rab sarcot gyűjtő vándorútján netán meg találna lépni.
A sarcért (váltságdíjért) való rabszedés (emberrablás) kölcsönösen és általánosan, már a mohácsi vész előtt egy évszázaddal is jellemző volt a török-magyar harcokban. Ha rabtársai a fenti módon kezességet vállaltak érte, a rabot feltételes szabadlábra helyezték, hogy rokoni baráti körében összekoldulja a kialkudott sarcot. Ormándy Péter palotai alkapitány túszként maga ment a székesfehérvári Hamza vég tömlöcébe az 1570-es években, hogy fivére, János, elindulhasson összegyűjteni váltságdíját.
Batthyány Boldizsár az egyik előkelő török rabját a Magyarországon akkor még ritkasága okán nagy értéket képviselő tulipánért és török szegfűért bocsátotta szabadon. Maróthi János macsói bán négyéves török fogság után 40 ezer aranyforintért szabadult ki az 1410-es években.


A rab-biznisz olyan haszonnal járt, hogy olykor magyar végváriak is segítettek keresztény rabok ejtésében, kellő nyereségrészesedésért. Egy 1567-ben hozott törvény karóba húzással fenyegette meg az ilyet elkövetőket.
A drinápolyi béke megegyezése szerint a szökéssel szabadult rabot egyik fél sem tartozott visszaadni a másiknak, még akkor sem, ha szökés közben netán megölte őrzőit.
A szegény rabokat, akikért nem reméltek váltságdíjat, eladták. A költő Zrínyi Miklós horvát bán a kor egyik leggazdagabb exportőre volt, sok törököt szállított a velencei kereskedőgályák evezőspadsoraiba. Balassi János, a költő Balassi Bálint apja is ismert volt ilyen jövedelmeiről.
Török Bálintért nagy váltságot reméltek, kényelemben élhetett Isztambulban 1545-ös elfogása után, de a megegyezés nem jött létre 1550-es haláláig.
A muzulmánok az 1530 és 1780 közti negyed évezred alatt csak Észak-Afrikába több mint egymillió keresztényt hurcoltak rabszolgaként. A több tízezer magyar rab kisebb része került csak ilyen messzire (janicsárnak, gályarabnak, a nők hivatalnokok szolgaseregébe), a többség a helyi rab-biznisz keretében pénzért vagy fogolycsere során visszanyerte szabadságát.
A messzire hurcoltak sorsa sanyarú volt. A ritka kivételek egyike Szokollu Mehmed pasa, aki Boszniából elhurcolt fiúként janicsár, majd nagyvezír lett. A mohácsi csatában fogságba esett Somlyai Balázs áttért a muzulmán hitre, Murád néven szultáni tolmács lett és vallási műveket írt, bár a mértéktelen borszeretetétől nem tudott megválni. Egri Ferenc egri vitéz évekig volt gályarab, de rabtársait megszervezve lefegyverezték őreiket és hajójukat Szicíliába kormányozták, ahol 62 török foglyukat eladták és Egri a spanyol udvarban élt, csak öregkorában tért haza a kevéssé biztonságos Magyarországra.
(törvény)
[Részletek...]
[1637-08-06] Ben Jonson angol költő, író, kritikus és színész születése (+1637. aug. 6.). Vándorszínész volt, majd 1598-ban aratta első sikerét a "Mindenki a maga kedélye szerint" című darabjával, Shakespeare főszereplésével. 1619-ben koszorús költő lett, zenés-táncos udvari játékokat, tragédiákat és pásztorjátékokat mutatott be, de hírnevét ún. "jellem-komédiáinak" köszönhette: Volpone, Az alkimista, Bertalan-napi vásár, A szótlan asszony, A hallgatag hölgy.
(halál)
[Részletek...]
[1626-11-18] A világ (egy afrikai uralkodó által építtetett templom mögött ma már csak második) legnagyobb templomát, a római Szent Péter Székesegyházat felszentelte VIII. Orbán pápa. A templombelső alapterülete 15.160 négyzetméter, ahol mintegy 60 ezer ember kényelmesen elfér. A székesegyházban 44 oltárt helyeztek el, a főoltárnál - amely Szent Péter feltételezett sírja felett helyezkedik el - csak a pápa misézhet.
[Részletek...]
[1622-12-28] Szalézi Szt. Ferenc francia püspök, vallási író születése (+1622. dec. 28.). Előbb ügyvéd volt, majd 1593-ban pappá szentelték, 1602-ben pedig genfi püspök lett. 1610-ben ő alapította az ún. salesita apácarendet. A türelmes keresztény humanista megtestesítője volt, segítette a szegényeket, az Isten és az ember közötti kölcsönös bizalmat hirdette. Nagy műveltségű ember volt, könyveit is rendkívüli műgonddal írta. Ő az újságírók, szerkesztők, írók és a katolikus sajtó védőszentje.
(halál)
[Részletek...]
[1622-01-01] A pápaság január 1-jét nyilvánította évkezdetnek, március 25. helyett.
(Európában a XV. századtól fokozatosan egyre több országban ez lett az újév napja.)
[Részletek...]
[1621-07-08] Jean de La Fontaine francia író halála (szül. 1621. júl. 8.). Állatmeséiben éles iróniával bírálta kora erkölcseit és az emberi gyarlóságokat. Sokat merített Aiszóposz állatmeséiből, de fő művével, 12 kötetes meséivel eredeti költészeti formát teremtett. Az első hat könyv jobbára a rövid, hagyományos példákat követte, majd a későbbiekben a műfajt szatírikus színezettel ötvözte, amely idilli, elégikus, végül politikai töltetű lett. Felhívta a figyelmet az állatok intelligenciájára is.
- + -

Aesopus (Aiszóposz) i. e. 620 körül született Sardisban (a görög Samos szigeten), vagy talán Cotiaeum-ban, Phrygia fővárosában. Rabszolgaként élt Samos szigetén, de bölcsessége és ékesszólása miatt gazdája felszabadította. A hagyomány szerint Athénban a kisemberek védője lett és meséivel leleplezte a zsarnokok igazságtalanságát. Az athéni uralkodó Peisistratus, aki a szólásszabadság esküdt ellensége volt, i. e. 560-ban halálra ítélte a Delphi Jósda megszentségtelenítésének vádjával, és levetették egy szikláról Hypaniaban.
Noha a hagyomány szerint torz, rút és beszédhibás ember volt, Plutarchos szerint az athéni nép emlékművet emelt a tiszteletére. Herodotos, Aristophanes, Platon, Xenophon és Aristoteles is beszél róla. Életrajza először „A filozófus Xanthus és rabszolgája, Aesopus könyve” című kötetben jelent meg. Összegyűjtött meséi már i. e. 300 körül megvoltak az Alexandriai Könyvtárban. Latinra egy Phaedrus nevű görög rabszolga fordította, más indiai és líbiai mesékkel együtt. Sokak meséi számára szolgált mintául, pl. Jonathan Swift, Benjamin Franklin, Leo Tolsztoj, Oscar Wilde.
(születés)
[Részletek...]
[1613-01-28] Galileo Galilei felfedezte a Neptunuszt a Jupiter mellett, bár még akkor azt hitte, hogy egy csillagot talált.
[Részletek...]
[1610-07-18] Michelangelo da Caravaggio olasz festőművész születése (+1610. júl. 18.). Kezdettől fogva remekműveket alkotott (Lanton játszó fiú). Több templomot festett ki. Realista képei azonban sokszor nem nyerték el a megrendelők tetszését, Kígyós madonna és Mária halála című képét ki sem állították.
1606-ban egy utcai verekedés során megölt egy embert, ezért menekülnie kellett Rómából.
Legismertebb képei: Az emmausi vacsora, Keresztelő Szt. János lefejezése, Jézus születése, Fiatal Bacchus, Hamiskártyások, Máté elhivatása.
(halál)
[Részletek...]
[1608-07-13] III. Ferdinánd Habsburg-házi magyar király születése (+1657. ápr. 2.).

1637. február 15-én lépett trónra. Szívesebben foglalkozott a művészetekkel, mint a politikával. Az 1645-ös linzi békében elismerte a magyar rendek jogait és a protestánsok szabad vallásgyakorlását. A 30 éves háborút lezáró 1648-as vesztfáliai békében lemondott a német államok feletti hegemóniáról.

(háború, születés)
[Részletek...]
[1592-01-05] Sáh Dzsahán Jehan indiai nagymogul születése (+1666. jan. 2.). Neje, a 15. gyermekének szülésébe belehalt Mumtaz-i-Mahal emlékére építtette Agra mellett a Tadzs Mahalt, a világ egyik legnagyszerűbb építészeti alkotását, szerelmi emlékművét, síremlékét.
(A nagymogult élete utolsó évtizedében fogságban tartotta az egyik fia, aki erőszakkal átvette az uralmat. Viszont olyan helyen őriztette, ahonnan az ablakból láthatta a Tadzs Mahalt, és halála után felesége mellé temették.)
(születés)
[Részletek...]
[1585-04-10] Ugo Boncompagni, a későbbi XIII. Gergely pápa (1572-1585) születése (+1585. ápr. 10.). A bolognai egyetemen tanult, majd jogot oktatott (1531-39). Szabad életet élt, volt egy fia, 40 éves korában lett pap, 70 évesen pápa. Ő vitte keresztül a hosszú ideje vajúdó naptárreformot.
(halál)
[Részletek...]
[1573-09-28] Michelangelo da Caravaggio olasz festőművész születése (+1610. júl. 18.). Kezdettől fogva remekműveket alkotott (Lanton játszó fiú). Több templomot festett ki. Realista képei azonban sokszor nem nyerték el a megrendelők tetszését, Kígyós madonna és Mária halála című képét ki sem állították.
1606-ban egy utcai verekedés során megölt egy embert, ezért menekülnie kellett Rómából.
Legismertebb képei: Az emmausi vacsora, Keresztelő Szt. János lefejezése, Jézus születése, Fiatal Bacchus, Hamiskártyások, Máté elhivatása.
(születés)
[Részletek...]
[1572-06-11] Ben Jonson angol költő, író, kritikus és színész születése (+1637. aug. 6.). Vándorszínész volt, majd 1598-ban aratta első sikerét a "Mindenki a maga kedélye szerint" című darabjával, Shakespeare főszereplésével. 1619-ben koszorús költő lett, zenés-táncos udvari játékokat, tragédiákat és pásztorjátékokat mutatott be, de hírnevét ún. "jellem-komédiáinak" köszönhette: Volpone, Az alkimista, Bertalan-napi vásár, A szótlan asszony, A hallgatag hölgy.
(születés)
[Részletek...]
[1568-07-24] Don Carlos spanyol trónörökös születése (+1568. júl. 24.). II. Fülöp király fia. Súlyos betegségei miatt alkalmatlan lett az uralkodásra, helyet kapott ugyan az államtanácsban, de szigorú felügyelet alatt élt. El akart szökni az országból, mire a király elmebaja indokán elfogatta s fiatalon a fogságban halt meg. Rabságáról és haláláról később romantikus legendák születtek; életét, sorsát többen is feldolgozták, a leghíresebb Friedrich Schiller német költő alkotása.
(halál)
[Részletek...]
[1567-08-21] Szalézi Szt. Ferenc francia püspök, vallási író születése (+1622. dec. 28.). Előbb ügyvéd volt, majd 1593-ban pappá szentelték, 1602-ben pedig genfi püspök lett. 1610-ben ő alapította az ún. salesita apácarendet. A türelmes keresztény humanista megtestesítője volt, segítette a szegényeket, az Isten és az ember közötti kölcsönös bizalmat hirdette. Nagy műveltségű ember volt, könyveit is rendkívüli műgonddal írta. Ő az újságírók, szerkesztők, írók és a katolikus sajtó védőszentje.
(születés)
[Részletek...]
[1559-07-10] II. Henrik (francia király 1547-59) egy lovagi tornán halálos balesetet szenvedett. A szerencsétlenség a bajvívás végleges betiltását eredményezte.
(Nostredamus pontosan megjósolta előre a király halálának módját, ezért az esemény után a király megátkozásának vádjával perbe fogta az inkvizíció, de megúszta, sőt 1564-ben IX. Károly (uralkodott 1560-1574) udvari orvosa lett.)
(tilt)
[Részletek...]
[1552-12-02] Xavéri Szent Ferenc spanyol jezsuita (Francisco de Jassu y Javier) halála Kínába tartó útján, Szan-csao szigetén (szül. 1506. ápr. 7.). A két India és Japán apostola. India, Pakisztán, külső Mongólia, a spanyol turizmus és a baszk pelote nevű labdajáték védőszentje.
1542. május 6-án, közel másfél év hajózás után (1541. jan. 1-én indult Lisszabonból) ért Indiába, Goaba (ahol sírját ma is tisztelet övezi). Mylaporéban telepedett le, ahol rátalált Tamás apostol sírjára.
1549. jan. 25-én érkezett Japánba, ahol szintén sok ezren lettek keresztények prédikációi hatására. III. János portugál király elrendelte, hogy hazaküldött leveleit olvassák fel a szentbeszédek után a templomokban.

(halál)
[Részletek...]
[1551-01-03] Martin Bucer német reformátor halála (szül. 1491. nov. 11.). 1518-ban lett Luther híve és munkatársa. Kálvinnal együttműködött, amikor az Genfből Strassbourgba menekült, de Luther és Zwingli híveit nem sikerült összebékítenie. 1549-ben Angliába menekült, a Cambridge-i egyetem tanára lett. Az ellenreformáció 1556-ban pert indított ellene, földi maradványait kiásták és elégették. Erzsébet királynő alatt rehabilitálták.
(halál)
[Részletek...]
[1549-01-25] Xavéri Szent Ferenc spanyol jezsuita (Francisco de Jassu y Javier) halála Kínába tartó útján, Szan-csao szigetén (szül. 1506. ápr. 7.). A két India és Japán apostola. India, Pakisztán, külső Mongólia, a spanyol turizmus és a baszk pelote nevű labdajáték védőszentje.
1542. május 6-án, közel másfél év hajózás után (1541. jan. 1-én indult Lisszabonból) ért Indiába, Goaba (ahol sírját ma is tisztelet övezi). Mylaporéban telepedett le, ahol rátalált Tamás apostol sírjára.
1549. jan. 25-én érkezett Japánba, ahol szintén sok ezren lettek keresztények prédikációi hatására. III. János portugál király elrendelte, hogy hazaküldött leveleit olvassák fel a szentbeszédek után a templomokban.

[Részletek...]
[1545-07-08] Don Carlos spanyol trónörökös születése (+1568. júl. 24.). II. Fülöp király fia. Súlyos betegségei miatt alkalmatlan lett az uralkodásra, helyet kapott ugyan az államtanácsban, de szigorú felügyelet alatt élt. El akart szökni az országból, mire a király elmebaja indokán elfogatta s fiatalon a fogságban halt meg. Rabságáról és haláláról később romantikus legendák születtek; életét, sorsát többen is feldolgozták, a leghíresebb Friedrich Schiller német költő alkotása.
(születés)
[Részletek...]
[1541-01-01] Xavéri Szent Ferenc spanyol jezsuita (Francisco de Jassu y Javier) halála Kínába tartó útján, Szan-csao szigetén (szül. 1506. ápr. 7.). A két India és Japán apostola. India, Pakisztán, külső Mongólia, a spanyol turizmus és a baszk pelote nevű labdajáték védőszentje.
1542. május 6-án, közel másfél év hajózás után (1541. jan. 1-én indult Lisszabonból) ért Indiába, Goaba (ahol sírját ma is tisztelet övezi). Mylaporéban telepedett le, ahol rátalált Tamás apostol sírjára.
1549. jan. 25-én érkezett Japánba, ahol szintén sok ezren lettek keresztények prédikációi hatására. III. János portugál király elrendelte, hogy hazaküldött leveleit olvassák fel a szentbeszédek után a templomokban.

[Részletek...]
[1525-02-24] A történelemben először használtak kézi lőfegyvereket. Az Itália birtoklásáért küzdő spanyol és francia seregek Pavia melletti csatájában 14 ezren haltak meg.
[Részletek...]
[1506-04-07] Xavéri Szent Ferenc spanyol jezsuita (Francisco de Jassu y Javier) halála Kínába tartó útján, Szan-csao szigetén (szül. 1506. ápr. 7.). A két India és Japán apostola. India, Pakisztán, külső Mongólia, a spanyol turizmus és a baszk pelote nevű labdajáték védőszentje.
1542. május 6-án, közel másfél év hajózás után (1541. jan. 1-én indult Lisszabonból) ért Indiába, Goaba (ahol sírját ma is tisztelet övezi). Mylaporéban telepedett le, ahol rátalált Tamás apostol sírjára.
1549. jan. 25-én érkezett Japánba, ahol szintén sok ezren lettek keresztények prédikációi hatására. III. János portugál király elrendelte, hogy hazaküldött leveleit olvassák fel a szentbeszédek után a templomokban.

(születés)
[Részletek...]
[1502-06-07] Ugo Boncompagni, a későbbi XIII. Gergely pápa (1572-1585) születése (+1585. ápr. 10.). A bolognai egyetemen tanult, majd jogot oktatott (1531-39). Szabad életet élt, volt egy fia, 40 éves korában lett pap, 70 évesen pápa. Ő vitte keresztül a hosszú ideje vajúdó naptárreformot.
(születés)
[Részletek...]
[1492-08-02] E napig el kellett hagynia Spanyolországot valamennyi zsidónak és marannónak (azaz a kereszténységre áttért, de titkos judaizmussal vádolt zsidónak), mondta ki az 1492. márciusában a Szent Törvényszék és a királyi pár (Don Ferdinánd és Donna Izabella) által közösen hozott rendelet „valamennyi zsidó és maranno vagyonának elkobzásáról és kiűzetésükről Spanyolországból.
A háromnegyed évezredes mór uralom után visszafoglalt ibériai félszigeten több évszázados tisztogatás következett. Az 1480-ban IV. Sixtus pápa bullája alapján megszervezett spanyol inkvizíció jegyzőkönyvei 320 év alatt 31.912 elevenen elégetett, 17.659 távollétében jelképesen elégetett és 291.450 igen szigorúan megbüntetett személyről tudósítanak. A titkos iratokat Antonio Lhorente fedte fel először, aki 1792-98 között volt a madridi inkvizíció titkára.
(törvény)
[Részletek...]
[1491-11-11] Martin Bucer német reformátor halála (szül. 1491. nov. 11.). 1518-ban lett Luther híve és munkatársa. Kálvinnal együttműködött, amikor az Genfből Strassbourgba menekült, de Luther és Zwingli híveit nem sikerült összebékítenie. 1549-ben Angliába menekült, a Cambridge-i egyetem tanára lett. Az ellenreformáció 1556-ban pert indított ellene, földi maradványait kiásták és elégették. Erzsébet királynő alatt rehabilitálták.
(születés)
[Részletek...]
[1444-05-20] Sienai Szt. Bernardin ferences születése (+1444. máj. 20.). Amikor 1400-ban Sienában kitört a pestis és mások elmenekültek, ő a városban maradt és ápolta a betegeket. 1404-ben lett ferences szerzetes pap. IV. Jenő pápa börtönbe vetette. Nem sokkal halála előtt kapta csak vissza a prédikálás jogát. Már hat évvel halála után szentté avatták.
(halál)
[Részletek...]
[1398-05-13] Boldog Magyar Antal ferences szerzetes halála (szül. 1300 körül). 1350-ben Rómába zarándokolt, meglátogatta Assisit és Szt. Ferenc sírját. 1371-ben súlyos beteg lett, és Foligno városában ápolták a Szentlélek tiszteletére alapított ispotályban. Felgyógyulása után fogadalma szerint élete fogytáig az ispotály betegeit ápolta. Testét az ispotály templomának egyik kápolnájában temették el. Sírja nyomban halála után zarándokhely lett.
(halál)
[Részletek...]
[1382-05-19] Egy londoni zsinat elítélte John Wycliffe (1324-1384) angol bibliafordítót és betiltotta a népnyelvű bibliát. Wycliffe az üldöztetésben agyvérzést kapott, megbénult, majd hamarosan meghalt.
Tiltott bibliája azonban makacsul terjedt (még máig is százhatvan kézzel másolt példány fennmaradt). Közel másfél évszázaddal később, 1521. május 21-én újra elítélték, csontjait püspöki felügyelet mellett kiásták, máglyán elégették és egy kis folyóba szórták.
Ma a Wycliffe Társaság sok apró, írásbeliség nélküli nyelvre is igyekszik lefordítani a Bibliát.
(tilt)
[Részletek...]
[1380-09-08] Sienai Szt. Bernardin ferences születése (+1444. máj. 20.). Amikor 1400-ban Sienában kitört a pestis és mások elmenekültek, ő a városban maradt és ápolta a betegeket. 1404-ben lett ferences szerzetes pap. IV. Jenő pápa börtönbe vetette. Nem sokkal halála előtt kapta csak vissza a prédikálás jogát. Már hat évvel halála után szentté avatták.
(születés)
[Részletek...]
[1375-12-21] Giovanni Boccaccio itáliai író, költő, humorista halála (szül. 1313. jún. 16.). Törvénytelen gyermek volt, autodidakta. Dantéval és Petrarcával együtt alkotja a "firenzei hármas koronát", hatásuk az egész európai civilizációra kiterjedt.

Az 1348-as nagy pestisjárvány után írta meg főművét, a Dekameron-t. Hiteles kézírott példány is maradt ránk.
A Firenzében dühöngő, minden intézményes keretet, törvényes rendet szétromboló pestis elől hét leány és három ifjú, akiknek egész családja elpusztult, a firenzei dombvidék egy kertes villájába vonul el, életüket megmenteni és élvezetes foglalatosságokkal tölteni az időt. Minden nap mindegyikük egy-egy történetet mond el, amelynek témáját a mindennap megválasztott király/nő jelöli ki. A fiatalok ideális formában teremtik újjá az elveszett rendet, amely nemes udvari etika és eleven, bölcs polgári értékrend ötvözete. Test és lélek derűje virágzó természet keretében. A szerelem a természet gyermeke, a természet pedig Isten gyermeke, s ami Istentől származó, az nem lehet bűn.
- + -
Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas biológusunk írta Az őrült majom c. könyvében (1970) a fiataloknak:
"Minden, aminek valamilyen köze van a házasságon kívüli nemi élethez, az bűnös: ez az érzés az örökség, melyet a vallás hagyott reánk. De úgy látszik, fiataljaink ma lerázták magukról ezt a természetellenes örökséget, ennek eredményeképpen remélhetőleg már a közeljövőben helyesebben, fogékonyabban, ésszerűbben ítéli meg a világ a nemiséget...
Fiatal koromban nemi kapcsolatokat házasságon kívül fenntartani bűnnek számított, a szűzesség erénynek... Mindezek a szokások az erkölcsösség igényével léptek fel, de véget nem érő szenvedéseknek voltak az okozói...
Azután jött a penicillin és a 'pirula', és világszerte fellazult az egész erkölcsi szerkezet. Úgy látszik, régi erkölcseink alapja a terhességtől és a nemi betegségektől való félelem volt... Egy nemi betegségekkel és törvénytelen gyermekekkel terhelt társadalom nem lehetett volna szilárd...
A gyötrő szexuális korlátainktól való felszabadulás lényeges fordulópontja az emberiség élettörténetének.
Szememben fiatalságunknak egyik legnagyobb érdeme - hatalmas erkölcsi bátorságának jele - az, hogy az egyik legerősebb emberi érzésnek, a szexuális vonzódásnak képes volt visszaadni a tisztaságát és méltóságát.
Ezzel sokkal gazdagabbá és derűsebbé tették az emberi életet, és engem személy szerint arra késztettek, hogy sajnáljam, miért nem születtem ötven vagy hatvan esztendővel később...
Ha ifjúságunk képes volt egy új, egészségesebb szexuális kódot alkotni, ha képes volt elvetni a nemiséggel kapcsolatos mélyen gyökerező, hagyományos színlelést és szemforgatást az őszinteségért, becsületességért és méltóságért, nincs okunk kételkedni abban, miért ne lehetne új erkölcsi szemlélet kialakítója minden más - számunkra létkérdést jelentő - területen.

Az ifjúság megpróbálja helyettesíteni a szűk látókörű nacionalizmust az emberi szolidaritással, a háborút a békével...
Sohase adják meg magukat, tartsanak ki mindig, a fenyegetések és megtorlások dacára."
(háború, halál, járvány, Nobel-díj, törvény)
[Részletek...]
[1329-07-22] Cangrande della Scala (Scaligeri) születése (+1329. júl. 22.). 1308-ban lett Verona fejedelme. Ő vette pártfogásába 1303-ban a száműzött Dantét, aki híres művében meg is örökítette a nemes lelkű urat. A nép ma is úgy emlegeti, mint Magyarországon Mátyás királyt.
(halál)
[Részletek...]
[1324-01-08] Marco Polo velencei utazó, útirajzíró halála (szül. 1254). 1271-ben kereskedő apjával és nagybátyjával került Ázsiába, ahol két évtizedet töltöttek. A nagykán megbízásából beutazta Kína csaknem minden tartományát. Három éves utazással 1295-ben tértek haza. Marco Polo egy tengeri csata során 1298-ban genovai fogságba került, itt diktálta le úti élményeit. Írása a középkor legjelentősebb távol-keleti kézikönyve lett. XX. századi kutatások kétségbe vonják, hogy Marco Polo valóban eljutott-e Kínába. Az inkvizíció is vizsgálódott ügyében, mert a korabeli Európát megrázta annak felismerése, hogy a keresztény szellemiségtől oly idegen kultúra is csodálatos dolgokat hozott létre.
(halál)
[Részletek...]
[1313-06-16] Giovanni Boccaccio itáliai író, költő, humorista halála (szül. 1313. jún. 16.). Törvénytelen gyermek volt, autodidakta. Dantéval és Petrarcával együtt alkotja a "firenzei hármas koronát", hatásuk az egész európai civilizációra kiterjedt.

Az 1348-as nagy pestisjárvány után írta meg főművét, a Dekameron-t. Hiteles kézírott példány is maradt ránk.
A Firenzében dühöngő, minden intézményes keretet, törvényes rendet szétromboló pestis elől hét leány és három ifjú, akiknek egész családja elpusztult, a firenzei dombvidék egy kertes villájába vonul el, életüket megmenteni és élvezetes foglalatosságokkal tölteni az időt. Minden nap mindegyikük egy-egy történetet mond el, amelynek témáját a mindennap megválasztott király/nő jelöli ki. A fiatalok ideális formában teremtik újjá az elveszett rendet, amely nemes udvari etika és eleven, bölcs polgári értékrend ötvözete. Test és lélek derűje virágzó természet keretében. A szerelem a természet gyermeke, a természet pedig Isten gyermeke, s ami Istentől származó, az nem lehet bűn.
- + -
Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas biológusunk írta Az őrült majom c. könyvében (1970) a fiataloknak:
"Minden, aminek valamilyen köze van a házasságon kívüli nemi élethez, az bűnös: ez az érzés az örökség, melyet a vallás hagyott reánk. De úgy látszik, fiataljaink ma lerázták magukról ezt a természetellenes örökséget, ennek eredményeképpen remélhetőleg már a közeljövőben helyesebben, fogékonyabban, ésszerűbben ítéli meg a világ a nemiséget...
Fiatal koromban nemi kapcsolatokat házasságon kívül fenntartani bűnnek számított, a szűzesség erénynek... Mindezek a szokások az erkölcsösség igényével léptek fel, de véget nem érő szenvedéseknek voltak az okozói...
Azután jött a penicillin és a 'pirula', és világszerte fellazult az egész erkölcsi szerkezet. Úgy látszik, régi erkölcseink alapja a terhességtől és a nemi betegségektől való félelem volt... Egy nemi betegségekkel és törvénytelen gyermekekkel terhelt társadalom nem lehetett volna szilárd...
A gyötrő szexuális korlátainktól való felszabadulás lényeges fordulópontja az emberiség élettörténetének.
Szememben fiatalságunknak egyik legnagyobb érdeme - hatalmas erkölcsi bátorságának jele - az, hogy az egyik legerősebb emberi érzésnek, a szexuális vonzódásnak képes volt visszaadni a tisztaságát és méltóságát.
Ezzel sokkal gazdagabbá és derűsebbé tették az emberi életet, és engem személy szerint arra késztettek, hogy sajnáljam, miért nem születtem ötven vagy hatvan esztendővel később...
Ha ifjúságunk képes volt egy új, egészségesebb szexuális kódot alkotni, ha képes volt elvetni a nemiséggel kapcsolatos mélyen gyökerező, hagyományos színlelést és szemforgatást az őszinteségért, becsületességért és méltóságért, nincs okunk kételkedni abban, miért ne lehetne új erkölcsi szemlélet kialakítója minden más - számunkra létkérdést jelentő - területen.

Az ifjúság megpróbálja helyettesíteni a szűk látókörű nacionalizmust az emberi szolidaritással, a háborút a békével...
Sohase adják meg magukat, tartsanak ki mindig, a fenyegetések és megtorlások dacára."
(háború, járvány, Nobel-díj, születés, törvény)
[Részletek...]
[1312-03-22] A vienne-i zsinaton V. Kelemen pápa feloszlatta a templomos lovagrendet.
1118 körül a Champagne-ból származó Hugue de Payens lovag nyolc társával együtt megalapította a templomos lovagrendet. Elsődleges célja volt a keresztény hit és a Szentföldre zarándoklók megvédése a muzulmánokkal szemben. A rend létrejöttét a pápa néhány évvel később hivatalosan elismerte.
A katonai-szerzetesi lovagrend komoly pénzügyi szerepet is betöltött Európában, uralkodók számára folyósítottak kölcsönöket, majd ők lettek a francia államkincstár felügyelői. IV. Szép Fülöp francia király e függőség felszámolása és az egyházi hatalom letörése érdekében 1307. október 13-án Franciaországban száznegyven templomos lovagot börtönbe vettetett. Eretnekséggel, homoszexualitással, boszorkánysággal vádolták őket. A legtöbb templomos a szörnyű kínzások hatására mindent bevallott, amit csak akartak hallani a vádlók.
A hosszú éveken át tartó per során, hogy az egyház tekintélyét helyreállítsa, V. Kelemen pápa átvette a kezdeményezést és 1312. március 22-én a vienne-i zsinaton feloszlatta a lovagrendet. A rend vagyonának nagy része a francia királyságra szállt. A per végső akkordjaként 1314. március 19-én a lovagrend nagymesterét, Jacques de Molay-t egy társával együtt nyilvánosan megégették. A legenda szerint a templomos nagymester ekkor megjövendölte, hogy a pápa és a király még abban az évben követni fogják őt a halálba. Tény, hogy IV. Fülöp és V. Kelemen pápa 1314-ben halt meg.
(megalapít)
[Részletek...]
[1294-06-11] Roger Bacon angol filozófus és természettudós halála (szül. 1214). Az empirikus természetvizsgálat korai előfutára. Kísérletei miatt kortársai a "doctor mirabilis" jelzővel illették. Ő találta fel a nagyítóüveget, és értékes optikai megfigyeléseket végzett. Kísérletei során sok későbbi technikai találmány (pl. a repülőgép és a tükrös teleszkóp) elvét világította meg. Közel 300 művet írt.
(halál, találmány)
[Részletek...]
[1291-03-09] Cangrande della Scala (Scaligeri) születése (+1329. júl. 22.). 1308-ban lett Verona fejedelme. Ő vette pártfogásába 1303-ban a száműzött Dantét, aki híres művében meg is örökítette a nemes lelkű urat. A nép ma is úgy emlegeti, mint Magyarországon Mátyás királyt.
(születés)
[Részletek...]
[1270-01-18] rpádházi Szt. Margit domonkos-rendi apáca halála (szül. 1242).
1241 áprilisában, amikor a betörő tatárok a Sajó melletti Muhi-pusztán szétverték IV. Béla seregét, a királyi pár fogadalmat tett, hogy ha a pogány ellenségtől megszabadulnak, születendő gyermeküket örökös szolgálatra Istennek ajánlják. Margit hároméves korában előbb a veszprémi, majd 1252-ben a Domonkos-rendi apácák új, a Nyulak Szigetén (Margit-sziget) épített kolostorába került. Itt élt a legszegényebbekkel tudatos közösséget vállalva, egészen haláláig. 1641-ben boldoggá, majd 1944-ben szentté avatták.
(halál)
[Részletek...]
[1265-01-25] III. Henrik angol király először hívta össze a parlamentet, amely az urak és a püspökök mellett a megyék és a városok követeiből állt. Az angol történelemben ez volt az első parlament, amelyben a közrend képviselői is helyet kaptak a főrendek mellett.
[Részletek...]
[1227-08-24] Dzsingisz kán (Temüdzsin) mongol uralkodó és birodalomalapító halála (szül. 1155 ?). Létrehozta a Mongol Birodalmat, s mivel a törzsek egyesítésével a belső háborúk - mint a vagyonszerzés egyik módja - megszűntek, a mongol tatárok rablóhadjárataikkal a környező népek ellen fordultak. Birodalma, mely halálakor Európától a Csendes óceánig ért, hamar szétesett. Tatár csoportok maradtak szerte a meghódított területeken és olvadtak be vagy éltek tovább kisebbségként.
Unokája, Batu kán pusztította el a volgai magyarokat és 1241-ben Muhinál IV. Béla király seregét is.
A túlszaporodó pásztornépek állandóan ütköztek állataiknak új és új legelőt kereső vándorlásaik során Ázsia sztyeppéin, így Ázsia ontotta magából a rabló seregeket. A népvándorlás hullámai pár évszázad alatt összetörték a Római Birodalmat is.
Az újonnan jött népek kénytelenek voltak letelepedni, áttérni egy a természetből több eltartóképességet kizsaroló földműves életformára.
A földművelés sokkal több robotot jelentett, gyengébb élelmezést, alacsonyabb és betegesebb népet, valamint a birtoklás, a harcok és társadalmi egyenlőtlenség ugrásszerű fölerősödését (a földet védeni kellett vetéstől aratásig). A munkaerő igény és fegyveres erő igény tovább hajtotta a túlnépesedést.
A magyarok e folyamat részeként menekültek a besenyők elől, ütköztek bele a nyugati birodalmakba, nyomták le az avarokat, olvasztották be a kunokat, szenvedték el a tatárokat…
(háború, halál)
[Részletek...]
[1226-10-03] Assisi Szt. Ferenc (Giovanni Bernardone, szül. 1181. jan. 12.) olasz katolikus rendalapító, költő halála. Ünnepe: okt. 4.
Apja dúsgazdag posztókereskedő volt, de Ferenc sem az üzleti élet, sem a tanulás iránt nem érdeklődött. Két kézzel szórta apja pénzét, részt vett több háborúban, többször megsebesült. Spoletoi betegsége idején egy látomás hatására megtért. Felhagyott a léha élettel, s nem törődve azzal, hogy apja kitagadta, rendbe hozta a bencések Assisi közelében lévő templomát, és szegénységet hirdető követőivel rendalapítási kérelemmel fordult III Ince pápához, aki ezt meg is adta. Misszióik eljutottak Angliába, spanyol, német és magyar földre is.
1980-tól az ökológia hivatalos egyházi patrónusa. A szegények, szociális munkások mellett a környezetvédők védelmezője is.

- + -
Élete vége felé rendje leváltotta a vezetői posztról. Már halála után két évvel szentté avatták, de a harmadrendieknek szóló regulájából kivették a fegyverfogás tiltását, mert az erőszakmentesség csak a klerikusok esetében fért bele kora egyházi tanításába. Leghűségesebb követői kisebbségbe kerültek és felmorzsolódtak. Magyarországon a Szent Ferenc-i erőszakmentesség helyett inkább Kapisztrán János inkvizíciós és törökellenes harcossága lett ismertebb. Szent Ferenc ezzel szemben megpróbálta békességre bírni a keresztes hadakat, és sikertelensége után átment a szembenálló táborba is, hogy a szultánt tanítsa erőszakmentességre, aki nagy tisztelettel hallgatta - de ő sem hallgatott rá.
- + -
"Békességet hirdet, prédikál a madaraknak, megszelídíti a farkast, Naphimnuszában a természet csodáit magasztalja, a halált testvérének nevezi, társait az öröm ajándékára és a tökéletes vigasságra: a szenvedésnek és bántalomnak elviselésére tanítja." (Ehrenfeld-Jókai kódex, XIV. század)
(háború, halál, tilt)
[Részletek...]
[1181-01-12] Assisi Szt. Ferenc (Giovanni Bernardone, szül. 1181. jan. 12.) olasz katolikus rendalapító, költő halála. Ünnepe: okt. 4.
Apja dúsgazdag posztókereskedő volt, de Ferenc sem az üzleti élet, sem a tanulás iránt nem érdeklődött. Két kézzel szórta apja pénzét, részt vett több háborúban, többször megsebesült. Spoletoi betegsége idején egy látomás hatására megtért. Felhagyott a léha élettel, s nem törődve azzal, hogy apja kitagadta, rendbe hozta a bencések Assisi közelében lévő templomát, és szegénységet hirdető követőivel rendalapítási kérelemmel fordult III Ince pápához, aki ezt meg is adta. Misszióik eljutottak Angliába, spanyol, német és magyar földre is.
1980-tól az ökológia hivatalos egyházi patrónusa. A szegények, szociális munkások mellett a környezetvédők védelmezője is.

- + -
Élete vége felé rendje leváltotta a vezetői posztról. Már halála után két évvel szentté avatták, de a harmadrendieknek szóló regulájából kivették a fegyverfogás tiltását, mert az erőszakmentesség csak a klerikusok esetében fért bele kora egyházi tanításába. Leghűségesebb követői kisebbségbe kerültek és felmorzsolódtak. Magyarországon a Szent Ferenc-i erőszakmentesség helyett inkább Kapisztrán János inkvizíciós és törökellenes harcossága lett ismertebb. Szent Ferenc ezzel szemben megpróbálta békességre bírni a keresztes hadakat, és sikertelensége után átment a szembenálló táborba is, hogy a szultánt tanítsa erőszakmentességre, aki nagy tisztelettel hallgatta - de ő sem hallgatott rá.
- + -
"Békességet hirdet, prédikál a madaraknak, megszelídíti a farkast, Naphimnuszában a természet csodáit magasztalja, a halált testvérének nevezi, társait az öröm ajándékára és a tökéletes vigasságra: a szenvedésnek és bántalomnak elviselésére tanítja." (Ehrenfeld-Jókai kódex, XIV. század)
(háború, tilt)
[Részletek...]
[1038-08-15] I. István (Szt. István) Árpád-házi fejedelem halála (szül. 969.). Az első magyar király, államalapító. Géza fejedelem és Sarolt fia atyja halála után, 997-ben vette át a hatalmat, 1000-ben koronázták. 1083-ban szentté avatták. Három lányunokájának egyike, Margit skót királynő, Skócia védőszentje lett.
(halál)
[Részletek...]
[1002-10-09] Leif Erikson viking harcos partraszállt Észak-Amerikában (más forrás szerint 1000-ben).
(Kolumbus előtt fél évezreddel még nem volt olyan fejlett a hajózás és akkora a népesség-túlnyomás Európában, hogy elözönlötték volna Amerikát.)
[Részletek...]
[0925-10-27] Abu Bekr Mohammed ibn Zakarijá al-Rázi RHÁZESZ perzsa származású muszlim orvos születése (+925. okt. 27.). Legnagyobb, leghíresebb műve az orvostudomány enciklopédiája, amely 70 könyvből állt és Contineus néven lett közismert. Ő írta az egyik legrégebbi gyermekgyógyászati értekezést is. Őt tartják a középkor első nagy muszlim orvosának.
(halál)
[Részletek...]
[0865-08-28] Abu Bekr Mohammed ibn Zakarijá al-Rázi RHÁZESZ perzsa származású muszlim orvos születése (+925. okt. 27.). Legnagyobb, leghíresebb műve az orvostudomány enciklopédiája, amely 70 könyvből állt és Contineus néven lett közismert. Ő írta az egyik legrégebbi gyermekgyógyászati értekezést is. Őt tartják a középkor első nagy muszlim orvosának.
(születés)
[Részletek...]
[0337-05-22] Flavius Valerius Aurelius Claudius Constantinus római császár halála (szül. 280. körül). A köztudatban ő az, aki államvallássá tette a kereszténységet Rómában.
- + -
A legenda szerint csata előtt a Milvius hídnál keresztény jelképet látott feltűnni az égen – mely egybeesett egy rendkívüli csillagzatnak 312. okt. 10-i feltűnésével - és az “E jelben győzni fogsz” szózatot hallotta, ezért a győzelem után a keresztényüldözést megszüntető türelmi rendeletet adott ki. Valójában ellenfele, Licinius már korábban így rendelkezett, de hát a történelmet nem a vesztesek írják.
Konstantin csak halálos ágyán keresztelkedett meg, annak a hiedelemnek megfelelően, hogy a keresztség lemos minden korábbi bűnt. Volt mit lemosni, pl. Konstantin hatalma érdekében számos rokonát ölette meg, többségüket az államvallási fordulat után:

- Bassianus cézárt, egyik nővére férjét 314-ben,
- Liciniust (Constantia nevű nővérének a férjét) és annak fiát, Licinianust (saját ifjú unokaöccsét) 324-ben,

- második feleségét, Faustát 326-ban (noha 307-ben ezzel a házassággal került be a császári családba, miután eltaszította érte első feleségét, Minervinát),

- apósát, Fausta apját, Maximianust már 310-ben (ezzel nyílt meg előtte az út a legfőbb hatalomhoz),
- Fausta bátyját, Maxentiust 312-ben (ő volt az egyetlen, akit csatában öltek meg),
- első feleségétől, Minervinától született fiát, Crispust 326-ban.
Keresztelkedése előtt még végrendelkezett, hogy fiai tegyék el láb alól testvéreit, akiket felelősnek tartott saját haláláért. A fiúk nem is hibáztak a nagybátyjaiktól és azok családjaitól való megszabadulás tekintetében, így az öröklés kérdése radikálisan leegyszerűsödött. A mészárlástól megmenekült két személy egyike volt Julianus, aki későbbi császársága alatt küzdött a római vallás helyreállításáért, hiszen érthetően kevés csodálatot érzett az effajta kereszténység iránt. (A rövid háttérbe szorítottság után újból államvallássá lett kereszténység emiatt Julianus apostata, azaz hitehagyó melléknévvel látta el a történetírásban.)
(halál)
[Részletek...]
[0270-02-14] [idezet] Szent Valentin kivégzése. Keresztény hite miatt II. Claudius császár börtönében sínylődött, s a börtönőr vak lányának imádságával visszaadta a látását. Kivégzése előtt szerelmes üzenetet küldött a lánynak s így írta alá: A Te Valentinod. Más hagyomány szerint miközben kivégzésre vitték, azt kiáltotta a tömegnek: "Ne felejtsétek Valentint! Szeretlek benneteket!"
Bizonyos nézetek szerint Valentint azért ítélték halálra, mert megszöktette üldözött keresztény társait a börtönből, más források szerint titokban párokat adott össze, noha ezt a császár tiltotta, mondván: a nőtlen katona lojálisabb a nősnél.
496-ban Gelasius pápa rendelte el Szent Valentin ünnepét.
- + -
A Valentine nap megünneplése régi hagyomány, már a Hamlet 4. felvonás 5. szín is említi. A szerelmesek, a jóbarátok és mindazok ünnepe, akik szeretik egymást.
Az ókori Rómában február közepén volt a várva várt Lupercalia, a szerelemünnep, amikor mindent szabad. A római erdőisten, a farkas alakjában elképzelt Faunus asszonyát, Luperca istennőt dicsőítették ezen a napon, s Faunusról köztudott, hogy féktelen, kifogyhatatlan szerelmi erővel (ma potenciának neveznénk) rendelkezett. Ekkor Róma fiataljai, akik épp, hogy csak a látszat kedvéért elrejtették szemérmüket egy rongydarabbal (a bátrabbja még ezt sem), véletlenszerű névkihúzás nyomán párt kerestek maguknak. Ilyenkor az is szokás volt, hogy a lányok körbe futották a Palatinus dombot, a város papjai pedig egy kecskebőrből készült szíjjal meglegyintették őket.(A szíjat februa-nak hívták, ebből lett a február.)
- + -
Bálint napján régi magyar hagyomány, hogy az udvar, porta olyan részére, ahová nem fér oda az aprójószág, az ég madarainak magvakat, aszaltgyümölcsöt szórnak (ha hó van, előbb csíkot söprenek).
A horvát néphit szerint a madarak e napon tartják menyegzőjüket.
(tilt)
[Részletek...]
[0000-00-00] [idezet] A kérdés[Részletek...]
Az ENAPON.HU portállá alakítása az Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával történt!

Lap teteje , Vissza a főoldalra , Levél a szerkesztőnek , Levél az Webmasternek!


TÁMOGATÓINK
Nemzeti Civil Alapprogram , Külügyminisztérium , Környezetvédelmi Minisztérium , C3 , Socrates
Az oldalon található információk bármilyen formában történő ismételt megjelenítése vagy másolása csak az üzemeltető előzetes engedélyével és a forrás (http://bocs.hu - Fenntartható Civilizáció Portál) megjelölésével lehetséges!
Copyright © 1995 Bocs.hu, Minden jog fenntartva.

Keretrendszer, kereső: © Fülep Dávid