|
|  | |
Találatok száma: 131 | [2006-10-15] Az utcára sereglő cigányok kirángatták autójából és 14 ill. 5 éves kislányai szeme láttára agyonverték Szögi Lajos tanárt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán, miután a cigánytelepen átvezető úton látszólag elütött egy 11 éves lányt (akit a kórházból még aznap kiengedtek, mert az eleséstől csak kisebb zúzódásai lettek).
A 44 éves pedagógus a Környezetvédelmi Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetségének elnöke volt.
[Részletek...] | [2006-01-12] Meghalt Nógrád megyében egy lajosmizsei vendégvadász, vadásztársa lőtte fejbe vaddisznóhajtás közben.
A vadászatokon általában nyugatiak és hazai tehetősebbek szedik le az élők sorából a vadgazdaság direkt erre a célra óvott vadállatait. A nem ritkán illuminált állapotba kerülő hobbivadászok veszélyt jelenthetnek, havonta több baleset is történik.
Vadászati idényben ne egyedül kiránduljunk, háziállatainkra az erdőben jól vigyázzunk. Viseljünk élénkszínű (kék, piros, sárga) ruhákat. Vigyünk zseblámpát, sebkötözőt, mobiltelefont.
[Részletek...] | [2004-05-25] Haiti szigetén az esőzések miatt a folyók megáradtak, kétezren meghaltak, 13 ezer ember otthona semmisült meg.
(A média természetesen az esőzéseket okolta, senki nem beszélt arról, hogy az erdőket kiirtották, a talaj lemosódott, nincs ami természetes módon fékezze/tárolja a csapadékot. A Magyarországnál háromszor sűrűbben lakott sziget erdeit a 17-18. században a francia gyarmatosítók pusztították, hogy helyet csináljanak a cukornádültetvényeknek s tüzifát a cukorfinomítóknak, majd az európai bútorgyártás mahagóni iránti éhsége tizedelte meg a faállományt. Még 1950-ben is a sziget területének 25 %-a erdő volt, de a túlnépesedés miatt kell a terület a szántóföldeknek, kell a tüzifa, így ma már csak 2 % az erdő. Haiti korunk „Húsvét szigete”.)
[Részletek...] | [2003-10-10] Sirin Ebadi iráni ügyvédnő, emberjogi aktivista kapta a Béke Nobel-díjat.
(Élőben közvetítette a lengyel televízió a Nobel-békedíj odaítélésének ceremóniáját, várva az egyértelmű döntést, hogy a pápasága 25. évfordulóját ünneplő, a díjra már sokadszor jelölt, lengyel II. János Pál lesz kitüntetve. A döntés bizonyára a nők jogairól is szólt – hiszen a katolikus egyház ebben igen gyenge, sőt a születésszabályozás tiltásával kifejezetten destruktív, de közel sem annyira, mint az iszlám, különben egy katolikus ellenzéki nőt is választhattak volna.
De negatív elemeket is lehet sejteni a döntés mögött, hiszen a Nobel-bizottság már többször hozott politikailag motivált, néha kifejezetten rossz döntéseket - mint pl. az amerikai külügyminiszter vagy a dél-afrikai fehér elnök kitüntetése, amiért végre hajlandók voltak abbahagyni Vietnam irtását, ill. a faji megkülönböztetést. Lehet hogy a pápa – a Vatikán politikájában jelentős változást hozva - számukra túlzottan is elítélte Amerika háborúit?)
(háború, Nobel-díj, tilt, tüntetés) [Részletek...] | [2002-11-06] Iránban halálra ítélték Hasem Agadzsari liberális egyetemi oktatót, amiért megkérdőjelezte a papság jogát a hatalomgyakorlásra.
[Részletek...] | [2001-11-30] George Harrison angol énekes, zeneszerző, szólógitáros születése (+2001. nov. 30.). 1958-tól játszott a később Beatles néven felülmúlhatatlanná vált zenekarban, ő volt a legfiatalabb "gombafejű". Sikerdalai közé tartozik az 1968-as While My Guitar Gentle Sweeps, a Something, a Here Comes The Sun. Az 1970-es szétválást követően szólókarriert kezdett.
Ő szervezte meg a bangladesi menekültek megsegélyezésére irányuló koncertet, amelyen Bob Dylan, Eric Clapton, Leon Russel, Billy Preston és Ringo Starr is fellépett.
(Banglades másfél magyarországnyi területén lassan másfélszáz millió ember él, ökológiai lábnyomuk a nagy szegénység ellenére is 800 %-os, azaz életterük eltartóképességét nyolcszorosan túlterhelik, ráadásul a szaporodás még mindig nagyon gyors.
Az 1970-es évek elejéig Banglades ivóvizét folyók és tavak szolgáltatták. Az egyre szennyezettebb víz okozta betegségek miatt nemzetközi segélyszervezetek kútfúrási programot indítottak. Nem tudták, hogy a Gangesz víztartó rétegeiben természetes módon sok arzén található, és nem vizsgálták meg az üledéket. Minthogy a krónikus arzénmérgezés hatásai akár 15 évig is rejtve maradhatnak, a járványt nem ismerték fel, csak 1995-ben, amikor már a lakosság fele arzénmérgezéstől szenvedett. A WHO előrejelzése szerint néhány éven belül Dél-Bangladesben a halálozások egytizede az arzén okozta rák következménye lesz. Nincs megoldás, mert ennyi embernek egyszerűen nincs elég víz máshogy.)
(halál, járvány) [Részletek...] | [2000-01-19] Hedy Lamarr amerikai színésznő születése Bécsben (+2000. jan. 19.). A negyvenes évek hollywoodi sztárja azzal vonult be a filmtörténetbe, hogy mint színésznő először volt meztelenül látható a filmvásznon. Hatszor volt férjnél és műszaki zseninek is bizonyult, 1941. jún. 10-én bejegyeztette a frekvencia-ugrás szabadalmát. Ez a ma is az ő nevén emlegetett eljárás az alapja a mai WiFi és Bluetooth technológiáknak. Igaz, ő nem internetre és mobiltelefonra gondolt, hanem (amerikai) hadihajók közötti lehallgathatatlan rádiókommunikációra és torpedóirányításra. Feltaláló-társa George Antheil volt, aki a Méanique balettben a tizenhat lyukszalagos zongorát szinkronizálta, s ugyanezen módszerrel oldotta meg a gyors rádiófrekvencia váltások koordinálását az adónál és vevőnél. Mivel a zongorán 88 billentyű van, a találmány megvalósításában is 88 frekvenciát használtak.
(halál, találmány) [Részletek...] | [1999-07-01] j alkotmányozási korszak kezdődött Nagy-Britanniában: Európa egyik leginkább központosított állama hatalmi jogköreinek lebontásával az Angliával uniót alkotó Skócia és Wales önálló törvényhozására szállt át a két térség életének irányítása.
(törvény) [Részletek...] | [1999-02-18] Spanyolországban megszüntették a hadkötelezettséget és max. 168 ezer fős hivatásos hadsereg felállítását irányozták elő.
[Részletek...] | [1997-04-29] Hatályba lépett a vegyi fegyverek általános és teljes tilalmáról szóló nemzetközi egyezmény, amelyet 165 ország írt alá s 87 állam parlamentje már ratifikálta.
(1993. jan. 13-án Párizsban született az egyezmény, a magyar parlament 1996. október 31-én ratifikálta. Csak az első csapást tiltja. A meglévő készletek minden életet el tudnak pusztítani a Földön.
Sajnos az első és a második világháborúból származó vegyi lőszerkészleteket sok országban elástak (pl. Cornwall, Nagy-Britannia) vagy a tengerbe süllyesztettek (pl. Bornholm, Balti-tenger) az elmúlt évtizedekben, emiatt kiszabadulásuk potenciális ökológiai katasztrófával fenyeget.
Az USA többek között a csendes-óceáni Johnston-atollon hozott létre hamvasztásos elven működő megsemmisítő művet, valamint egy vegyi technológián alapuló közömbösítő üzemet az Utah állambeli Toole-ban. Az amerikai készletek megsemmisítésének becsült költsége 8 milliárd dollár.
A volt szovjet vegyifegyver-arzenál megsemmisítését Novo-Csebokszáriban (Csuvas-föld), Kambarkában (Udmurtia körzet) és Gorniban (Szaratovi körzet) végzik, de még csak a kezdetén járnak.
A feltételezések szerint vegyi fegyverrel rendelkező országok: USA, Oroszország, Franciaország, Nagy-Britannia, Irán, Szíria, Egyiptom, Líbia, Szerbia, Örményország, Azerbajdzsán, Angola, Mozambik, Kína, Izrael. Sajnos ezeket a fegyvereket egyre olcsóbb és egyszerűbb előállítani, így terroristák kezébe is kerülhetnek. Azonos létszámú katonai élőerő megsemmisítése 1 km2 területen hagyományos fegyverrel 2000 dollár, atomfegyverrel 800 dollár, vegyi fegyverrel 600 dollár, biológiai fegyverrel csupán 1 dollár.)
(egyezmény, háború, tilt) [Részletek...] | [1997-03-15] Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző) festő halála Párizsban (szül. 1908. ápr. 9., Pécs) Az op art irányzat képviselője.
(halál) [Részletek...] | [1996-11-05] Bognár József halála (szül. 1917. febr. 5.). Állami díjas közgazdász, akadémikus, a gazdaságirányítási reform egyik kezdeményezője. Elsők között ismerte fel és elemezte a világgazdaság globális kihívásait, mindenekelőtt a környezetvédelem és a világélelmezés problémakörét.
- - - - - - - - - -
(halál) [Részletek...] | [1994-05-14] [idezet] Tábornoki rangot kapott az új magyar katolikus tábori püspök.
Elődje, Dr. Hász István, az 1942-ben teljes egyházi jóváhagyással kiadott katona-imakönyvben (vö. jún. 23.) kárhozattal fenyegette a katonaság-megtagadókat.
- + -
"Végtelenül elszomorító és sajnálatraméltó az a körülmény, hogy a hadsereg kötelékében még mindig találhatók olyan egyének, kik hutlenül, esküszegoen, önként elhagyják azt a zászlót, amelyre felesküdtek. Megfeledkeznek a Haza iránti nagy kötelességeikrol, azt hiszik, hogy így büntetlenül boldogan élhetnek. A mardosó lelkiismeret azonban nem ad nyugtot, bármerre mész, nyugalmat sehol sem találsz. Helyzeted minden pillanatban szörnyubb és szörnyubb lesz, - üldözoidet mindig ott fogod látni magad körül. Testvérem, ne engedd magad senkitol félrevezettetni... Ne feledd azt, hogy ha itt a földön az igazságszolgáltatás sújtó keze nem érintene, az igazságos Istentol, az örök bírótól méltó büntetésed elnyered!"
[Részletek...] | [1994-01-10] [idezet] Aláírták a Vatikán és Magyarország közötti államközi megállapodást a tábori lelkészi szolgálat felállításáról.
(Az új tábori püspökség még nem kért bocsánatot a legutóbbi tábori püspök, Dr. Hász István által 1942-ben teljes egyházi jóváhagyással kiadott imakönyvért, amelyben a katonaságmegtagadókat kárhozattal fenyegette és a hitleri agressziót a szovjet ateizmus elleni szent háborúnak állította be:
"Kedves Honvéd hívem! Tábori Püspökatyád szól hozzád...
Ennek a világháborúnak az a célja, hogy ezeréves szentföldünket, véren szerzett és folytonos harcokkal fönntartott édes Hazánkat megvédjük, vele együtt egész Európát megoltalmazzuk, Szentséges vallásunkat és Egyházunkat megmentsük a vörös veszedelemtől ... attól a gonosz, alattomos, kegyetlen és irgalmatlan vörös hatalomtól, amely itt Európában mindent, de legelsősorban édes Hazánkat akarja elpusztítani és rabigába hajtani!
Ebben a Szent-háborúban a mi győzelmünket és a vörös hatalom megsemmisítését akarja, kívánja és szolgálja minden igaz magyar, minden igaz európai ember, minden hívő lélek az egész világon - sőt a nemzetek megdicsőült fiai, köztük a Magyar Szentek serege, Nagyasszonyunk, Szűz Mária és maga az egy igaz élő Isten is."
"Végtelenül elszomorító és sajnálatraméltó az a körülmény, hogy a hadsereg kötelékében még mindig találhatók olyan egyének, kik hűtlenül, esküszegően, önként elhagyják azt a zászlót, amelyre felesküdtek. Megfeledkeznek a Haza iránti nagy kötelességeikről, azt hiszik, hogy így büntetlenül boldogan élhetnek. A mardosó lelkiismeret azonban nem ad nyugtot, bármerre mész, nyugalmat sehol sem találsz. Helyzeted minden pillanatban szörnyűbb és szörnyűbb lesz, - üldözőidet mindig ott fogod látni magad körül. Testvérem, ne engedd magad senkitől félrevezettetni... Ne feledd azt, hogy ha itt a földön az igazságszolgáltatás sújtó keze nem érintene, az igazságos Istentől, az örök bírótól méltó büntetésed elnyered!")
(háború) [Részletek...] | [1993-01-13] Hatályba lépett a vegyi fegyverek általános és teljes tilalmáról szóló nemzetközi egyezmény, amelyet 165 ország írt alá s 87 állam parlamentje már ratifikálta.
(1993. jan. 13-án Párizsban született az egyezmény, a magyar parlament 1996. október 31-én ratifikálta. Csak az első csapást tiltja. A meglévő készletek minden életet el tudnak pusztítani a Földön.
Sajnos az első és a második világháborúból származó vegyi lőszerkészleteket sok országban elástak (pl. Cornwall, Nagy-Britannia) vagy a tengerbe süllyesztettek (pl. Bornholm, Balti-tenger) az elmúlt évtizedekben, emiatt kiszabadulásuk potenciális ökológiai katasztrófával fenyeget.
Az USA többek között a csendes-óceáni Johnston-atollon hozott létre hamvasztásos elven működő megsemmisítő művet, valamint egy vegyi technológián alapuló közömbösítő üzemet az Utah állambeli Toole-ban. Az amerikai készletek megsemmisítésének becsült költsége 8 milliárd dollár.
A volt szovjet vegyifegyver-arzenál megsemmisítését Novo-Csebokszáriban (Csuvas-föld), Kambarkában (Udmurtia körzet) és Gorniban (Szaratovi körzet) végzik, de még csak a kezdetén járnak.
A feltételezések szerint vegyi fegyverrel rendelkező országok: USA, Oroszország, Franciaország, Nagy-Britannia, Irán, Szíria, Egyiptom, Líbia, Szerbia, Örményország, Azerbajdzsán, Angola, Mozambik, Kína, Izrael. Sajnos ezeket a fegyvereket egyre olcsóbb és egyszerűbb előállítani, így terroristák kezébe is kerülhetnek. Azonos létszámú katonai élőerő megsemmisítése 1 km2 területen hagyományos fegyverrel 2000 dollár, atomfegyverrel 800 dollár, vegyi fegyverrel 600 dollár, biológiai fegyverrel csupán 1 dollár.)
(egyezmény, háború, tilt) [Részletek...] | [1992-12-26] John Kemeny (Kemény János) matematikus halála (szül. 1926. máj. 31.). 1940-ben került Amerikába. Egyetemistaként Albert Einstein munkatársa volt. A második világháború idején Los Alamosban részt vett az atombomba létrehozására irányuló ún. "Manhattan-terv" elméleti munkálataiban. 1964-ben kollégájával, Thomas Kurtz professzorral kidolgozták a Basic néven ismert számítógépes programnyelvet.
(háború, halál) [Részletek...] | [1992-06-10] A Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) nyilatkozata: "A katonai szolgálat kötelezettségét nem lehet elutasítani vagy elítélni."
(A bíróságok a katolikus katonaságmegtagadók elítélésekor hivatkoztak e nyilatkozatra.)
A püspöki kar 1990-ben (a rendszerváltás és bíborosváltás után!!) megismételte e nyilatkozatát.
Csak 1992. jún. 10-én "engedélyezték" a polgári szolgálat választását, "egyéb", a katolikus hiten kívülálló lelkiismereti okból.
Ezzel szemben pl. az NDK (szocialista ország!) katolikus püspökeinek pásztorlevele már 1983-ban (messze a szoc. tábor bomlása előtt!) így ír:
"Szeretnénk kifejezni tiszteletünket azok iránt, akik vallási okokból a fegyveres katonai szolgálatot megtagadják."
(E pásztorlevél hátteréről Hans-H. Hücking tanulmányát fordításban közölte az Egyházfórum - az 1986 júniusában Svájcban indult, a politikai változás után hazaköltözött katolikus folyóirat - első száma. Ld. bocs.hu)
[Részletek...] | [1990-02-09] Karády (Kanczler) Katalin születése (+1990. febr. 9.). Szegény budapesti család hetedik gyermeke, apja gyakran verte őket. Öt évig Svájcban járt iskolába. 17 évesen házasságba menekült, 19 évesen elvált. 1939-től filmezett, a közönség tódult a mozikba, a zeneszerzők versenyeztek mély hangjáért, a nők utánozták, igazi amerikai típusú sztár lett. Merőben új, modern nőt testesített meg. Játékát a vonzó erotika miatt sokan ítélték botrányosnak: a klérus és számos szervezet tiltakozott.
A politikában a szélsőjobboldal gyűlölte, a baloldalnak túl polgári és sztáros volt. 1944-ben, a német megszállás idején a Gestapo letartóztatta, három hónapig tartották fogva, valószínűleg Újszászy Istvánról, a hírszerzés főnökéről és ifj. Horthy Miklósról faggatták. A háború után a hivatalos művészeti irányítás nem támogatta, 1951. február 9-én elhagyta az országot, Brazíliában, majd Amerikában élt visszavonultan. Sose látogatott haza.
(háború, halál, tilt) [Részletek...] | [1989-07-16] Herbert von Karajan osztrák karmester születése (+1989. júl. 16.). 1929-ben első karmesternek szerződtette az ulmi városi színház. 30 éves korában Berlinben Wagner Trisztán és Izoldájával ért el igazi világsikert. A nácik hatalomra jutása után belépett a nemzetiszocialista pártba. Hamarosan főzeneigazgatóvá nevezték ki Aachenben. Dirigált a Salzburgi Ünnepi Játékokon, miután nagy példaképe, Arturo Toscanini az Anschluss miatt lemondta ottani fellépéseit. A Harmadik Birodalomban állami karmesterré nevezték ki. Karmesteri pályafutása a II. világháború után teljesedett ki, miután megbocsátották neki együttműködését a nácikkal. 1948-ban vezényelte első ízben a Bécsi Filharmonikusokat, és ebben az évben kezdett operát rendezni a milánói Scalában. 1955-től 1989-ig a Berlini Filharmonikusok élén állt, 1956 és 1964 között a bécsi Staatsoper vezetője, majd a Salzburgi Ünnepi Játékok teljhatalmú irányítója. Operakarmesterként és koncert-dirigensként egyaránt a XX. század legkiválóbbjai közé tartozott. Többször vendégszerepelt Budapesten is.
(háború, halál) [Részletek...] | [1989-03-07] [idezet] Irán bejelentette, hogy megszakította diplomáciai kapcsolatait Nagy-Britanniával Salman Rushdie indiai származású brit író "Sátáni versek" című könyvének kiadása miatt. Khomeini ajatollah, Irán vallási vezetője az iszlám hívők érzelmeinek megsértése címén Rushdie-t halálra ítélte.
[Részletek...] | [1989-02-27] Konrad Lorenz Nobel-díjas (1973) osztrák etológus, környezetvédő születése (+1989. febr. 27.). A korszerű magatartáskutatás egyik fő iskolájának alapítója. Ő volt az impriting (bevésődés) jelenségének felfedezője, bizonyította a viselkedésformák öröklött jellegét.
Fő művei magyarul is megjelentek, többek közt A civilizált emberiség nyolc halálos bűne, a Mentsétek meg a reményt! és Ember voltunk hanyatlása.
- + -
Az emberiség nyolc halálos bűne:
1. A Föld túlnépesedik, a szociális kapcsolatok túlkínálata védekezést, agressziót vált ki.
2. A természetes életteret, megélhetésünk alapját elpusztítjuk, elveszítjük a teremtés szépségét.
3. Vakság az értékekre, a szüntelen versenyben nincs idő őszinte emberi elmélkedésre.
4. Érzelmi sivárság az elpuhulás, a technológia és a pszichogyógyszerészet következtében.
5. Genetikai problémák, a szociális viselkedést fejlesztő szelekciós nyomás zavara.
6. Szülő-gyermek kapcsolat hiánya, generációs meg-nem-értés, a tradíciók rombolása.
7. Tömeg-tudatformálás, dogmatizmus, nézet-uniformizálás, manipulálás a reklám által.
8. Atomfegyverkezés. A világvége-veszély csökkenti a jövő iránti felelősségérzetet.
(Konrad Lorenz, 1972)
- + -
"A természetes életteret elpusztítjuk, mely által nemcsak azt a külső környezetet romboljuk le, amelyben élünk, hanem az ember önmagát is megfosztja a felette álló teremtés szépségének és nagyságának a tiszteltétől.”
(halál, megjelent, Nobel-díj) [Részletek...] | [1989-02-27] Konrad Lorenz osztrák etológus, ökológus halála (szül. 1903. nov. 7.). A korszerű magatartáskutatás egyik fő iskolájának alapítója, az impriting (bevésődés) jelenségének felfedezője. 1973-ban kapott orvosi Nobel-díjat "az egyéni és társas magatartási sémák szerveződésére és előidézéseire vonatkozó felfedezéseiért".
Fő művei magyarul is megjelentek, többek közt A civilizált emberiség nyolc halálos bűne, a Mentsétek meg a reményt! és Ember voltunk hanyatlása.
- + -
Az emberiség nyolc halálos bűne:
1. A Föld túlnépesedik, a szociális kapcsolatok túlkínálata védekezést, agressziót vált ki.
2. A természetes életteret, megélhetésünk alapját elpusztítjuk, elveszítjük a teremtés szépségét.
3. Vakság az értékekre, a szüntelen versenyben nincs idő őszinte emberi elmélkedésre.
4. Érzelmi sivárság az elpuhulás, a technológia és a pszichogyógyszerészet következtében.
5. Genetikai problémák, a szociális viselkedést fejlesztő szelekciós nyomás zavara.
6. Szülő-gyermek kapcsolat hiánya, generációs meg-nem-értés, a tradíciók rombolása.
7. Tömeg-tudatformálás, dogmatizmus, nézet-uniformizálás, manipulálás a reklám által.
8. Atomfegyverkezés. A világvége-veszély csökkenti a jövő iránti felelősségérzetet.
(Konrad Lorenz, 1972)
(halál, megjelent, Nobel-díj) [Részletek...] | [1989-02-14] Az indiai születésű Salman Rushdie írót Sátáni versek című művéért az iráni iszlám fundamentalista rendszer (Khomeini ayatollah) halálra ítélte és felszólították a világban élő mohamedánokat, hogy öljék meg az írót.
[Részletek...] | [1988-08-08] Az ENSZ közvetítésével Irak és Irán kormánya is elfogadta a tűzszünetet, amely augusztus 20-án lépett életbe. Ezzel befejeződött az 1980. szeptember 22-én kitört irak-iráni háború. A nyolc évig tartó harcok több mint egymillió áldozatot követeltek.
(háború) [Részletek...] | [1988-07-18] Irak és Irán tűzszünetet kötött, véget ér a nyolc éves, 1980. szeptember 22-én kirobbant, egymillió áldozatot követelő háború.
(háború) [Részletek...] | [1988-07-03] [idezet] A Perzsa-öböl fölött az amerikai haditengerészet Vincennes nevű romboló cirkálója véletlenül lelőtte az Iran Air iráni légitársaság Airbus A-300 típusú utasszállító repülőgépét. Mind a 290 utas meghalt.
(I. George Bush, aki éppen nyakig volt a választási kampányban, újságírói kérdésre így kommentálta az eseményt: "Soha nem fogok mentegetőzni az Egyesült Államok nevében. Nem érdekelnek a tények."
Összehasonlításként: Líbiát sok évre kizárták a nemzetközi életből és óriási kártérítést kellett fizetnie egy hasonló eset miatt.)
[Részletek...] | [1986-10-17] [idezet] A Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) nyilatkozata: "A katonai szolgálat kötelezettségét nem lehet elutasítani vagy elítélni."
(A bíróságok a katolikus katonaságmegtagadók elítélésekor hivatkoztak e nyilatkozatra.)
A püspöki kar 1990-ben (a rendszerváltás és bíborosváltás után!!) megismételte e nyilatkozatát.
Csak 1992. jún. 10-én "engedélyezték" a polgári szolgálat választását, "egyéb", a katolikus hiten kívülálló lelkiismereti okból.
Ezzel szemben pl. az NDK (szocialista ország!) katolikus püspökeinek pásztorlevele már 1983-ban (messze a szoc. tábor bomlása előtt!) így ír:
"Szeretnénk kifejezni tiszteletünket azok iránt, akik vallási okokból a fegyveres katonai szolgálatot megtagadják."
(E pásztorlevél hátteréről Hans-H. Hücking tanulmányát fordításban közölte az Egyházfórum - az 1986 júniusában Svájcban indult, a politikai változás után hazaköltözött katolikus folyóirat - első száma. Ld. bocs.hu)
[Részletek...] | [1986-02-28] Sven Olof Joachim Palme svéd miniszterelnököt (szül. 1927. jan. 30.) Stockholmban meggyilkolták, a tettes és az indíték azóta is ismeretlen. 1969-1976-ig vezette a kormányt, majd ellenzékben eltöltött hat év után 1982-ben újra őt nevezték ki kormányfőnek. Életműve a nemzetközi politikában is maradandó; minden igyekezete a világ tűzfészkeinek felszámolására irányult.
(halál) [Részletek...] | [1984-03-21] John Lennon iránti tiszteletből elnevezték a new-yorki Central Park egy részét Strawberry Fields-nek (eperföldnek).
[Részletek...] | [1983-10-10] Aláírták a Bős-Nagymaros 1977-es magyar-csehszlovák államközi szerződés módosítását Prágában, amely új határidőt szabott és előirányozta, hogy az energetikai létesítményeket 1990-94-ben helyezzék üzembe.
[Részletek...] | [1983-09-01] A Szahalin-szigetek fölött egy szovjet MIG vadászgép lelőtte a dél-koreai légitársaság Boeing-747-es utasszállító gépét. A 269 utas életét vesztette. 1992-ben kiderült, hogy a lelövésre az akkori szovjet vezetés adott parancsot, kémkedés feltételezése miatt.
(Sem ezt az esetet, sem azt, amikor az amerikai haditengerészet lőtte le az iráni utasszállítót, nem nevezték terrorizmusnak, mint a skóciai Lockerbie fölötti repülőgép-robbantást, amelyben 270-en haltak meg. Vajon a Szovjetúnió és az USA is fizetett 10-10 millió dolláros kártérítést minden meghalt utas után a hozzátartozóknak, mint Libia a Lockerbie ügyben?? Vagy a hadseregek és nagyhatalmak kivételek?)
[Részletek...] | [1980-12-08] John Lennont meggyilkolták New Yorkban (szül. 1940. okt. 9.). Angol beatzenész, a legendás Beatles együttes gitárosa, énekese, zene- és szövegírója. A Beatles 1970-es felbomlása után sikeres szólókarriert futott be. Japán feleségével együtt számos békeakcióban vettek részt. "Nem akarok katona lenni" c. dala is jól kifejezi életművének irányultságát.
- + -
... Imagine all the people / Living life in peace...
Imagine no possessions / I wonder if you can
No need for greed or hunger / A brotherhood of man
Imagine all the people / Sharing all the world...
You may say I'm a dreamer / But I'm not the only one
I hope someday you'll join us / And the world will be as one
(John Lennon: Imagine)
(Képzeld el az embereket, hogy békében élnek, nincs tulajdon, nincs szükség kapzsiságra, éhezésre, az emberek testvérek, megosztják a világot. Mondhatod hogy álmodozó vagyok, de nem én vagyok az egyetlen, remélem egy nap csatlakozol te is és a világ egységes lesz.)
(halál) [Részletek...] | [1979-04-11] Egyezmény a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a nemzetközi jelentőségű vizes területekről, különösen mint vízimadarak élőhelyéről (Ramsar, Irán). Hatályba lépett 1975. dec. 21.
Az ún. Ramsari Egyezményt Magyarország 1979. ápr. 11-én ratifikálta, hatályba lépés aug. 11. 2001-ig 21 területet (köztük a Fertő-tavat, a Balatont, a kiskunsági szikes tavakat, a Hortobágy egyes részeit, a tatai Öreg-tó környékét) jelöltünk a nemzetközi jelentőségű, ún. ramsari területek közé.
- + -
A vizes élőhelyek világnapja
(egyezmény) [Részletek...] | [1979-04-01] Két és fél ezer év után megszűnt a perzsa császárság: a februári forradalmat követő népszavazás eredményeként kikiáltották az Iráni Iszlám Köztársaságot.
[Részletek...] | [1978-09-08] 3000 fegyvertelen tüntetőt mészárolt le a katonaság Teheránban (Irán).
[Részletek...] | [1977-08-25] Kós Károly építész, író, grafikus, könyvkiadó halála (szül. 1883. dec. 16.). Ő tervezte a budapesti Állatkert pavilonjait és a Városmajor utcai iskolát, a zebegényi templomot, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot. Regényei és elbeszélései Erdély múltját dolgozták fel. Jelentős szerepet játszott Erdély politikai és művészeti életében, otthona az erdélyi magyar szellemi élet egyik központja volt. Erdély c. kultúrtörténeti művét saját maga illusztrálta. A szecessziós népi-nemzeti irányzat egyik vezetője volt, pátriája, a Székelyföld, Kalotaszeg népművészetét épületeinek díszítésekor és grafikai munkáiban felhasználta.
(halál) [Részletek...] | [1975-12-21] Egyezmény a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a nemzetközi jelentőségű vizes területekről, különösen mint vízimadarak élőhelyéről (Ramsar, Irán). Hatályba lépett 1975. dec. 21.
Az ún. Ramsari Egyezményt Magyarország 1979. ápr. 11-én ratifikálta, hatályba lépés aug. 11. 2001-ig 21 területet (köztük a Fertő-tavat, a Balatont, a kiskunsági szikes tavakat, a Hortobágy egyes részeit, a tatai Öreg-tó környékét) jelöltünk a nemzetközi jelentőségű, ún. ramsari területek közé.
- + -
A vizes élőhelyek világnapja
(egyezmény) [Részletek...] | [1971-02-02] Egyezmény a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a nemzetközi jelentőségű vizes területekről, különösen mint vízimadarak élőhelyéről (Ramsar, Irán). Hatályba lépett 1975. dec. 21.
Az ún. Ramsari Egyezményt Magyarország 1979. ápr. 11-én ratifikálta, hatályba lépés aug. 11. 2001-ig 21 területet (köztük a Fertő-tavat, a Balatont, a kiskunsági szikes tavakat, a Hortobágy egyes részeit, a tatai Öreg-tó környékét) jelöltünk a nemzetközi jelentőségű, ún. ramsari területek közé.
- + -
A vizes élőhelyek világnapja
(egyezmény) [Részletek...] | [1968-05-27] Megkezdődött a Contergan-per Németországban. A Chemie Grünenthal cég altatója feltehetően gyermekek ezreinél okozott fejlődési rendellenességet, akiknek anyja a terhesség alatt használta.
(Noha altató volt, a köztudatban nem annyira a vegyipar, gyógyszeripar iránti gyanakvást keltette föl, inkább - tévesen - a családtervezési vitákban használták ellenérzés keltésére.)
[Részletek...] | [1966-10-08] Veszélyes és illegális kábítószerré nyilvánította az amerikai kormány az LSD-t.
(Az alkohol sokkal több kárt okoz, de a nagy amerikai szesztilalom nem járt sikerrel – mint ahogy Gorbacsov vodka-tiltása sem -, csak a feketegazdaságba vitte át a szesz iránti hatalmas fizetőképes keresletet. A dohányzás radikális visszaszorulása Amerikában viszont azt mutatja, hogy lehetségesek jó megoldások.)
(tilt) [Részletek...] | [1963-09-28] Sík Sándor Kossuth-díjas költő, irodalomtörténész, egyetemi tanár, akadémikus, szerzetespap halála (szül. 1889. jan. 20.). 1911-ben Münchenben ismerkedett meg a cserkészmozgalommal, s hazatérve a magyar cserkészet egyik alapítója, a Magyar Cserkészszövetség elnöke lett. 1946-tól ő szerkesztette a Vigiliát. 1947-től a magyar piarista rendtartomány főnöke volt.
- + -
Acélember c. nagyszerű verse a helytállás formaetikai erényéről érdekes gondolatokra indíthat, ha a helytállást a cél, a tartalometika szemszögéből vizsgáljuk:
„Ha Sík Sándor Acélembere elgondolkodna, hogy mire megy az energia az általa hordozott vezetékekben, ha átlátná, hogy ezzel működtetik a villamosszéket is, ezzel vetítik a lélekromboló filmeket is, ezt pazarolják a nemtörődömségből égve hagyott lámpák millióiban is, ezzel működteti az átlag fogyasztó az Istentől messze sodró kényelmét biztosító sok gép-rabszolgáját is, ettől csillog-villog a sok gazdag és ’nagy’ ember botrányos reprezentáció-élete is,
s ha átlátná, hogy ugyanakkor a nyomorgó városperemek körül száz kilométeres körzetben kipusztulnak az erdők és még a napon szárított trágyát is eltüzelik (a talaj meg tönkremegy), mert a nyomor valójában energiahiány is,
s ha átlátná, hogy nincs hatalmában a vezetékeket oda irányítani, ahol valóban szükség lenne az energiára -,
akkor talán kiszakítaná magát a csillogó vezetékek szemet gyönyörködtető vonalából és elmenne az emberekhez, hogy emberségre ’rázza’ föl őket (amire valószínűleg nagyobb esélye lenne azokban az otthonokban, ahol csillár helyett gyertyafény, porszívó helyett seprű van), vagy elmenne a szegényekhez, akiknek még ócskavasként is nagyobb hasznukra lenne talán, mint a csillogó vezetékek büszke hordozójaként.”
(Simonyi Gyula: Töprengések a bérmunkáról, 1980)
(halál) [Részletek...] | [1960-08-30] Szőnyi István Kossuth-díjas festő születése (+1960. aug. 30.). A harmincas évektől fő témája Zebegény festői környezete, a Duna-kanyar, a parasztok élete volt. A plein-air irányzat jelentős képviselője. Zebegényi műterme ma múzeum.
(halál) [Részletek...] | [1959-11-20] [idezet] A Gyermek Jogairól szóló ENSZ Nyilatkozat.
1989: A gyermekek jogairól szóló ENSZ egyezmény (Magyarország 1990. március 19-én írta alá).
- + -
A gyermekek jogainak világnapja
(Magyarországon 1997-ben ünnepelték először.)
- + -
"A gyermeknek... különös védelemre és gondozásra van szüksége, megfelelő jogi védelemre, születése előtt" (is)... (Az Egyezmény idézete az 1959-es Nyilatkozatból. A jövő generációk iránt kötelezettségeink vannak.)
"Az Egyezményben részes államok... alkalmas intézkedéseket tesznek különösen arra, hogy... fejlesszék a szülői tanácsadást, valamint a családtervezési nevelést és szolgálatokat. (24. cikk 2/f)
A szülőket "cselekedeteikben mindenekelőtt a gyermek mindenek felett álló érdekének kell vezetnie."
- + -
Minden jövendő emberi lénynek joga,
hogy kívánt gyermekként foganjon meg
és számára kívánatosnak bizonyuló szülei legyenek!
(Kívánt gyermek, kívánt szülő elv)
- + -
Kb. 246 millió gyermek dolgozik a világon iskolába járás helyett, mert szülei nem tartják el, sőt sokszor a kiskorú gyermekek tartják el szüleiket.
(egyezmény) [Részletek...] | [1959-01-02] A Szovjetunióban fellőtték az első, Hold felé irányított rakétát, a Luna-1-et, amely január 4-én 6 ezer kilométerre megközelítette a Holdat. A Hold felszínét 1959. szeptember 13-án a Luna-2 érte el elsőként.
[Részletek...] | [1956-12-03] Százötven diákot zártak ki a Lomonoszov Egyetemről, mert bírálni merészelték a magyarországi események hivatalos szovjet verzióját, ill. részt vettek az 1956. november 30.-i és december 1.-i diáktüntetésben. Formailag a diákok kizárását huliganizmusukkal indokolták.
Leningrádban is volt egy hasonló diákmegmozdulás, egy külön lapban, a Rózsaszín Bimbóban is kifejtették véleményüket. A diákok a Szovjetúnió több főiskoláján, így Kijev, Harkov, Szverdlovszk, Novoszibirszk valamint a közép-ázsiai köztársaságok egyetemein is mozgolódtak.
A Szovjetunióban lesújtottak a katonákra, akik Magyarországon a forradalom idején a magyar felkeléssel rokonszenveztek, vagy nem voltak hajlandók lőni, és a civilekre, diákokra, akik a magyar forradalmárok iránti együttérzésüket nem rejtették véka alá. A mordvin Autonóm Köztársaság területén Moszkvától mintegy 300 kilométerre keletre, a Dubrovlak helység melletti 3857-es számú lágert “magyar tábor”-nak nevezték, mivel kb. tizenötezer foglya mind a magyar eseményekkel kapcsolatosan került a büntetőtelepre, a KGB vallatója mindannyiunknak feltette a kérdést: Budapesten a barikád melyik oldalán állt volna?
Zsenja Milin kezdetleges elemi oktatásban részesült egy istenhátamögötti tanyán, aztán a hadseregben kitanították tankágyú-kezelőnek. Ezredét 1956 novemberében Budapestre irányították. A tankparancsnok egy célpontra mutat és tüzet vezényel. “Hadnagy elvtárs, itt valami tévedés van, ezek az emberek egy üzlet előtt állnak sort.” A tiszt megismétli a parancsot, mire Zsenja Milin a tisztre tesz nem éppen tiszteletteljes megjegyzést. A parancsmegtagadásért tíz évi szigorított büntetőtáborra ítélték. A táborban Zsenja Milin tettét soha sem bánta meg, újságot nem olvasott, csak a szülőfalujáról mesélt.
A parancsmegtagadó Alexander Katust, akit Kárpátaljáról soroztak be a Vörös Hadseregbe, társai végezték ki a hajdúszoboszlói MÁV-állomáson és a Szováti út mellé temették. Húsz év múlva kihantolták és az adminisztráció kuszasága következtében a köztemetőben a hősök parcellájában újratemették.
A Magyar Honvéd 1956. november 2-i számában a Honvédelmi Minisztérium közlésére hivatkozva írja, hogy egy szovjet zászlóalj Gyöngyös határában átadta fegyvereit a polgári lakosságnak, és a szovjet katonák bejelentették, hogy nem hajlandók a magyar nép ellen harcolni.
A Kommunizmus Fekete Könyvében a kínai Gulággal, a laokajjal kapcsolatban megemlítik a 612. oldalon, hogy egy Harry Wo nevű ember tizenkilenc évet töltött börtön-üzemben, mert bírálta a magyarországi szovjet beavatkozást.
(tüntetés) [Részletek...] | [1950-11-02] George Bernard Shaw ír származású Nobel-díjas angol drámaíró, kritikus születése (+1950. nov. 2.). Élénken érdeklődött a társadalmi problémák iránt. 1898-ban nősült meg, és felesége jelentős vagyona lehetővé tette számára, hogy csak az írásnak éljen. Az 1910-es években már elismert és sikeres drámaíró, a szatírikus vígjátékok mestere, a díjakat és kitüntetéseket azonban sorra visszautasította, a lordi címet csakúgy, mint a Becsületrendet.
(halál, Nobel-díj, tüntetés) [Részletek...] | [1948-12-26] Letartóztatták Mindszenty József hercegprímást a belügyi szervek hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény, kémkedés és valutaüzérkedés vádjával. 1949. február 8-án koncepciós perben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
(Tarnai Imre későbbi nagyoroszi plébános ministrált neki utolsó miséjén, 26-án reggel a házikápolnájában.)
[Részletek...] | [1948-08-23] Az Egyházak Világtanácsa (WCC, World Council of Churches) megalakulása Amszterdamban.
Ma 337 tagegyházában 400 millió keresztény él. A római katolikus egyház megfigyelői státuszban vesz részt. www.wcc-coe.org
A XX. század elején indult el a ma ökumenikus mozgalomnak nevezett irányzat, amelynek fő célja a reformáció idején szétszakadt egyház egységesítése, egyrészt a hit tanítása, az istentisztelet és a papi szolgálat kérdéseiben, másrészt a társadalmi tevékenységben. Például jelentős szerepet játszott az apartheid elleni küzdelemben, és jelenleg is folyik a JPIC (Justice, Peace and Integrity of Creation, Igazságosság, béke és a Teremtés megőrzése) folyamat és az Overcoming Violence (az erőszak leküzdése) program.
[Részletek...] | [1947-04-16] [idezet] A népbíróság ítéletet hirdetett az első nagy "köztársaság-ellenes összeesküvési" koncepciós perben. Hét csoportban 221 vádlott állt a bíróság előtt, a legfőbb vád az államrend és a demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés. Első fokon 3 halálos ítélet született, Donáth Györgyöt ki is végezték.
[Részletek...] | [1945-11-21] Roosevelt amerikai elnök elrendelte koncentrációs táborok felállítását és a japán származású amerikaiak internálását az USÁ-ban. Aug. 12-re százhúsz ezer japánt (kétharmaduk amerikai állampolgár, sokuk fia amerikai katona volt) zártak öt nyugati államban tíz táborba. A latrinák wc-kagylói közt nem voltak elválasztó falak. A táborok 1945 végéig működtek. Az elsőként létrehozott, a spanyolul almáskertet jelentő Manzanar nevű tábort 1945. nov. 21-én oszlatták fel. 1972-ben Kalifornia múzeummá (Történelmi Nevezetességű Hely) nyilvánította. 1988-ban az USA Civil Liberties Act bocsánatot kért. A Harper’s Magazine 1947-ben megállapította, hogy egyetlen olyan eset sem ismert, amely alátámasztotta volna az USÁ-ban élő japánok iránti gyanakvást.
Manzanar virágzó gyümölcsös régió volt, amíg 1929-ben a tőle kétszáz mérföldre délre fekvő növekvő Los Angeles a vízigénye érdekében el nem vette a régió vízjogait. A tönkrement klímájú terület már csak koncentrációs tábornak volt jó.
[Részletek...] | [1944-10-15] [idezet] A rádióban beolvasták Horthy Miklós kormányzó proklamációját, mely szerint a Német Birodalom elvesztette a háborút, ezért a további vérontás elkerülése érdekében az államfő előzetes fegyverszünetet köt. A "kiugrás" sikertelen maradt, mert katonailag nem volt előkészítve: még a kormányhű tábornokokat és tiszteket is váratlanul érte, ugyanakkor a hadsereg németbarát vezetői azonnal átvették az irányítást. A németek megszállták a budai Várat és Horthyt lemondásra kényszerítették.
(háború) [Részletek...] | [1944-08-28] Ernst Thalmannt (szül. 1886. ápr. 16.) 11 év fogvatartás után a fasiszták titokban agyonlőtték a buchenwaldi koncentrációs táborban.
A német és a nemzetközi munkásmozgalom tagja. 1925-ben megválasztották a kommunista párt elnökévé, s 1928-ban tagja lett a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának. Hitler hatalomra jutása után is Németországban maradt, s az illegális harcot irányította. A Gestapo 1933-ban tartóztatta le.
(halál) [Részletek...] | [1943-02-25] George Harrison angol énekes, zeneszerző, szólógitáros születése (+2001. nov. 30.). 1958-tól játszott a később Beatles néven felülmúlhatatlanná vált zenekarban, ő volt a legfiatalabb "gombafejű". Sikerdalai közé tartozik az 1968-as While My Guitar Gentle Sweeps, a Something, a Here Comes The Sun. Az 1970-es szétválást követően szólókarriert kezdett.
Ő szervezte meg a bangladesi menekültek megsegélyezésére irányuló koncertet, amelyen Bob Dylan, Eric Clapton, Leon Russel, Billy Preston és Ringo Starr is fellépett.
(Banglades másfél magyarországnyi területén lassan másfélszáz millió ember él, ökológiai lábnyomuk a nagy szegénység ellenére is 800 %-os, azaz életterük eltartóképességét nyolcszorosan túlterhelik, ráadásul a szaporodás még mindig nagyon gyors.
Az 1970-es évek elejéig Banglades ivóvizét folyók és tavak szolgáltatták. Az egyre szennyezettebb víz okozta betegségek miatt nemzetközi segélyszervezetek kútfúrási programot indítottak. Nem tudták, hogy a Gangesz víztartó rétegeiben természetes módon sok arzén található, és nem vizsgálták meg az üledéket. Minthogy a krónikus arzénmérgezés hatásai akár 15 évig is rejtve maradhatnak, a járványt nem ismerték fel, csak 1995-ben, amikor már a lakosság fele arzénmérgezéstől szenvedett. A WHO előrejelzése szerint néhány éven belül Dél-Bangladesben a halálozások egytizede az arzén okozta rák következménye lesz. Nincs megoldás, mert ennyi embernek egyszerűen nincs elég víz máshogy.)
(járvány, születés) [Részletek...] | [1942-02-19] Roosevelt amerikai elnök elrendelte koncentrációs táborok felállítását és a japán származású amerikaiak internálását az USÁ-ban. Aug. 12-re százhúsz ezer japánt (kétharmaduk amerikai állampolgár, sokuk fia amerikai katona volt) zártak öt nyugati államban tíz táborba. A latrinák wc-kagylói közt nem voltak elválasztó falak. A táborok 1945 végéig működtek. Az elsőként létrehozott, a spanyolul almáskertet jelentő Manzanar nevű tábort 1945. nov. 21-én oszlatták fel. 1972-ben Kalifornia múzeummá (Történelmi Nevezetességű Hely) nyilvánította. 1988-ban az USA Civil Liberties Act bocsánatot kért. A Harper’s Magazine 1947-ben megállapította, hogy egyetlen olyan eset sem ismert, amely alátámasztotta volna az USÁ-ban élő japánok iránti gyanakvást.
Manzanar virágzó gyümölcsös régió volt, amíg 1929-ben a tőle kétszáz mérföldre délre fekvő növekvő Los Angeles a vízigénye érdekében el nem vette a régió vízjogait. A tönkrement klímájú terület már csak koncentrációs tábornak volt jó.
[Részletek...] | [1941-08-01] Utoljára jelent meg a Nyugat című irodalmi folyóirat, mert Babits halálakor a nevére szóló lapengedély megszűnt. Utódaként 1941 októberében indult meg a Magyar Csillag Illyés Gyula szerkesztésében.
Az 1908. jan. elsején indult, egyharmad évszázadot élt lap címlapján Beck Ö. Fülöp Mikes-plakettjét viselte, címe a tájékozódás irányát, a világirodalmi mértéket jelezte. Létét jórészt Hatvany Lajos támogatásának köszönhette. Szerkesztői Ignotus, Fenyő Miksa, Osvát Ernő, Ady Endre, Babits Mihály, Gellért Oszkár, Móricz Zsigmond, Schöpflin Aladár és Illyés Gyula voltak. Első korszakát (1908-19) Hatvany és Osvát ellentéte jellemezte, majd az 1919-24 közötti időszakban a magyar folyóiratok közt a legszínvonalasabb és legerősebb, az akkori jobboldallal leginkább szembenálló volt. Az 1925-29 közötti éveket visszahúzódás, kiegyezés jellemezte a kor liberális, konzervatív erőivel. 1930-33-ban, Osvát halála után Móricz Zsigmond irányzata a riportot, a nyers valóságot hozta be a lapba, míg Babits a színvonalra, az európaiságra figyelt. 1933-41 között már egyre inkább a humanizmus, antifasizmus jellemezte a lapot.
(halál) [Részletek...] | [1941-06-10] Hedy Lamarr amerikai színésznő születése Bécsben (+2000. jan. 19.). A negyvenes évek hollywoodi sztárja azzal vonult be a filmtörténetbe, hogy mint színésznő először volt meztelenül látható a filmvásznon. Hatszor volt férjnél és műszaki zseninek is bizonyult, 1941. jún. 10-én bejegyeztette a frekvencia-ugrás szabadalmát. Ez a ma is az ő nevén emlegetett eljárás az alapja a mai WiFi és Bluetooth technológiáknak. Igaz, ő nem internetre és mobiltelefonra gondolt, hanem (amerikai) hadihajók közötti lehallgathatatlan rádiókommunikációra és torpedóirányításra. Feltaláló-társa George Antheil volt, aki a Méanique balettben a tizenhat lyukszalagos zongorát szinkronizálta, s ugyanezen módszerrel oldotta meg a gyors rádiófrekvencia váltások koordinálását az adónál és vevőnél. Mivel a zongorán 88 billentyű van, a találmány megvalósításában is 88 frekvenciát használtak.
(találmány) [Részletek...] | [1940-10-09] John Lennont meggyilkolták New Yorkban (szül. 1940. okt. 9.). Angol beatzenész, a legendás Beatles együttes gitárosa, énekese, zene- és szövegírója. A Beatles 1970-es felbomlása után sikeres szólókarriert futott be. Japán feleségével együtt számos békeakcióban vettek részt. "Nem akarok katona lenni" c. dala is jól kifejezi életművének irányultságát.
- + -
... Imagine all the people / Living life in peace...
Imagine no possessions / I wonder if you can
No need for greed or hunger / A brotherhood of man
Imagine all the people / Sharing all the world...
You may say I'm a dreamer / But I'm not the only one
I hope someday you'll join us / And the world will be as one
(John Lennon: Imagine)
(Képzeld el az embereket, hogy békében élnek, nincs tulajdon, nincs szükség kapzsiságra, éhezésre, az emberek testvérek, megosztják a világot. Mondhatod hogy álmodozó vagyok, de nem én vagyok az egyetlen, remélem egy nap csatlakozol te is és a világ egységes lesz.)
(születés) [Részletek...] | [1940-09-24] Iványi Grünwald Béla festő születése (+1940. szept. 24.). A nagybányai művésztelep alapító tagja volt. A legszebb magyar tájképek közé tartozik Itatás és Tavaszi kirándulás című festménye.
(halál) [Részletek...] | [1940-03-10] Mihail Afanaszjevics Bulgakov ukrán-orosz író, újságíró születése (+1940. márc. 10.). A groteszk szatíra irányában tett kísérleteit fo muvében A Mester és Margarita címu filozófiai regényében összegezte.
(halál) [Részletek...] | [1940-03-10] Mihail Afanaszjevics Bulgakov orosz regény- és drámaíró, újságíró halála (szül. 1891. máj. 15.). A groteszk szatíra irányában tett kísérleteit fő művében, A Mester és Margarita című filozófiai regényében összegezte.
(halál) [Részletek...] | [1939-09-23] Sigmund Freud osztrák idegorvos, pszichiáter halála (szül. 1856. máj. 6. London). A mélylélektani irányzat, pszichoanalízis megteremtője. A neurózis gyógyítására új módszert dolgozott ki - a szabad asszociációt. Nagy hatással volt a korabeli polgári szemléletre és művészetre.
(halál) [Részletek...] | [1935-03-21] Perzsia neve hivatalosan Irán lett.
[Részletek...] | [1933-11-03] Amartya Kumar Sen indiai közgazdász, filozófus születése. 1963-tól a delhi egyetemen, 1971-től 1977-ig Londonban, majd 1988-ig Oxfordban, 1998-ig a Harvard Egyetemen, azóta Cambridge-ben tanít. 1985-95 között az ENSZ-Egyetem keretében az általa kezdeményezett Szegénység és éhség programhoz tartozó kutatásokat irányította. Az 1998. évi közgazdasági Nobel-díjat az éhezést és a szegénységet okozó gazdasági mechanizmusok vizsgálatáért, valamint azért kapta, mert a közgazdasági gondolkodásba visszahozta az etikai dimenziót.
(Nobel-díj, születés) [Részletek...] | [1931-06-14] Franciaországban elsüllyedt egy kirándulóhajó a Loire folyón. A több száz halálos áldozatot követelő vízi katasztrófa a legnagyobb volt a Titanic elmerülése (1912) óta.
(katasztrófa) [Részletek...] | [1930-03-02] David Herbert Lawrence angol költő, író, esszéista, kritikus születése (+1930. márc. 2.). Egy alacsonyabb osztályból származó brit szénbányász fia. A természet volt a legfontosabb dolog az életében. Lawrence a szex és az ökológia kapcsolatának nagy felfedezője.
Legismertebb regénye a Lady Chatterley szeretője (film is készült belőle). Sokáig be volt tiltva, csak elmarasztaló kritikákat kapott, amiért "pornografikus" regényt ír, miközben haldoklik.
- + -
"Ó, micsoda katasztrófa, micsoda megcsonkítása a szerelemnek, mikor pusztán személyes érzéssé tették, elszakítva a nap keltétől és nyugtától, a napforduló és a napéjegyenlőség mágikus kapcsolatától! Ez hát a baj velünk, a gyökereknél vérezünk, mert el vagyunk vágva a földtől, a naptól, a csillagoktól, és a szerelem vigyorgó utánzat, mert, szegény virág, letéptük a száráról az Élet fáján és vártuk, hogy viruljon tovább civilizált vázánkban az asztalon."
(D. H. Lawrence)
- + -
A http://bocs.hu messze legkeresettebb fordítása, a mélyökológiai "Megszentelt szexualitás" c. könyvfejezet, így kapcsolja össze Lawrence nyomán a szexet és az ökológiát:
"Ha az embereknek nem sikerült gyermekeik számát azon határokhoz igazítani, amelyeket az adott terület eltartóképessége szabott meg, akkor természetesen elpusztították saját életük alapját. Egy-egy civilizáció ilyenkor vagy kihalt, vagy elköltözött (megszállva egy másik területet), vagy megtanulták azokat a rituálékat, amelyek képessé tették őket a természettel egyensúlyban élni. Ez a 'megszentelt szex' alapja." (Dolores LaCapelle)
- + -
"Lawrence a krízis elérésének pillanatában szimbolizálta civilizációját ... a népesség és a gazdaság krízisekor."
"Ami ma (a második világháború kitörése előtt írta ezt - a szerk.) Európában történik, és ami kétségtelenül meg fog történni a jövőben, nagy részben a tömegemberiség brutális reakciója azokra a problémákra, amelyeket ez a kivételes ember, a zseniális D. H. Lawrence érzékelt, amelyekkel szembeszállt és harcolt a maga módján."
"Még ma is kevesen látják Lawrence-hez hasonló élességgel a világot ma gyötrő problémák szexuális gyökereit." (Sigrid Undset, skandináv regényírónő)
- + -
Rolf Gardiner, angol farmer, erdész és a Föld Szolgálata ifjúsági táborok úttörője úgy gondolta, hogy az ökológia fiatal tudományának "egyre fontosabb szerepet kell játszania a reformerek javaslataiban". Miután elolvasta Lawrence egyik könyvét, így írt 1919-ben:
"Lawrence lett a fáklyavivő, fiatalságomnak vezérfénye. S ment előre, felfedezve a sötétet, eloszlatva elavult, kimerült látásmódunkat, elszakadva a véges ideák absztrakcióitól, elnyűtt koncepcióktól, terméketlen szavaktól és kihűlt szimbólumoktól... Mindig úgy tűnt nekem, hogy a táj Lawrence által beszél. Valóban a sötét, termékeny nottinghami erdők voltak azok, amelyek újra és újra keresztültörtek a korai könyveiben, megtöltve azokat ... a táj titkos, elrejtett isteneivel, hogy szóljanak hozzánk és követeljenek minket ... A hely szelleme (Olaszország, Ausztrália, Mexikó), ez uralta és táplálta erejével. Minden könyve lüktet ettől a sötét és izgalmas szellemtől... tanítva minket, hogy érezzük és éljük át elemi erővel a földben lakó istenek ősi hatalmát... Tudta, hogy a földből erőt nyerhetünk és értelmesen élhetünk, ha különleges tájakon, a föld múltjának hatalmaival közösségben dolgozunk... Hosszú ideje érzem, hogy valamennyire érvényesíteni kell Lawrence tanítását és meglátását, nem irodalmi kritikákkal, hanem azáltal, hogy az emberek az ő szemlélete szerint próbálnak élni."
- + -
"Az emberiség utolsó háromezer éve egy kirándulás az ideálokba, testetlenségbe és tragédiába, és most a kirándulásnak vége... ez gyakorlatilag kapcsolat kérdése. Vissza kell találnunk a kapcsolathoz, élénk és tápláló kapcsolathoz a kozmosszal... Az út a naponkénti rituálén, az újraébredésen át vezet. Újra gyakorolnunk kell a hajnal, a dél, a napszállat rítusát, a tűzgyújtás és a vízöntés rítusát, az első és az utolsó lélegzet rítusát... Vissza kell térnünk 'a tudásra az együttlét jegyében', amelyben a test, a szex, az érzelmek, a szenvedélyek együtt léteznek a földdel és a nappal és a csillagokkal."
(Lawrence: Lady Chatterley szeretőjének apropói)
(háború, halál, katasztrófa, tilt) [Részletek...] | [1929-10-28] Osvát Ernő író halála (szül. 1877. ápr. 7.). A Nyugattal a modern magyar irodalom európai szintű folyóiratát teremtette meg. Megszállott fölfedező volt, iránytmutató írónevelő, a "jól megírtság" és a politikamentesség jegyében.
- + -
"Miért erőszakos valaki? Mert nem tud belenyugodni abba, hogy nem erős." (Osvát Ernő: Az elégedetlenség könyvéből.)
(halál) [Részletek...] | [1928-09-09] [idezet] Felemelkedett Kispest mellett az első pilóta irányította helikopter, amelynek konstruktőre és vezetője Asbóth Oszkár volt. Az AH-jelű "óriási szitakötő" nagy sebességet ért el, s a világon először ez a gép volt képes hosszú ideig egy helyben lebegni, s a pilóta irányításával tetszőleges irányban haladni.
[Részletek...] | [1927-01-30] Sven Olof Joachim Palme svéd miniszterelnököt (szül. 1927. jan. 30.) Stockholmban meggyilkolták, a tettes és az indíték azóta is ismeretlen. 1969-1976-ig vezette a kormányt, majd ellenzékben eltöltött hat év után 1982-ben újra őt nevezték ki kormányfőnek. Életműve a nemzetközi politikában is maradandó; minden igyekezete a világ tűzfészkeinek felszámolására irányult.
(születés) [Részletek...] | [1926-05-31] John Kemeny (Kemény János) matematikus halála (szül. 1926. máj. 31.). 1940-ben került Amerikába. Egyetemistaként Albert Einstein munkatársa volt. A második világháború idején Los Alamosban részt vett az atombomba létrehozására irányuló ún. "Manhattan-terv" elméleti munkálataiban. 1964-ben kollégájával, Thomas Kurtz professzorral kidolgozták a Basic néven ismert számítógépes programnyelvet.
(háború, születés) [Részletek...] | [1917-02-05] Bognár József halála (szül. 1917. febr. 5.). Állami díjas közgazdász, akadémikus, a gazdaságirányítási reform egyik kezdeményezője. Elsők között ismerte fel és elemezte a világgazdaság globális kihívásait, mindenekelőtt a környezetvédelem és a világélelmezés problémakörét.
- - - - - - - - - -
(születés) [Részletek...] | [1915-04-24] [idezet] Letartóztatták és kivégezték a konstantinápolyi örmény elitet. Ezzel kezdetét vette a rövid, de a törökországi kétmilliós örmény kisebbség nagy részét kiirtó genocídium, a Metz Yeghern (Nagy Rossz). A szíriai sivatagba deportálás során hónapok alatt másfél millió örmény férfit, nőt, gyermeket, öreget öltek meg. A tömegmészárlást az Egység és Haladás pártja, az Ifjú Törökök politikai irányzata vitte végbe, nacionalista és iszlám uszítással, és természetesen gazdasági motiválással (a meggyilkolt többszázezer család vagyonának elrablása).
Az 'emberiség elleni bűn' fogalmát ennek hatására vezették be az I. világháború után a nemzetközi jogba.
Törökország hivatalosan mindmáig nem ismerte el a népirtást.
"Ki emlékszik manapság az örmény genocídiumra?" - torkollta le Hitler 1939-ben azokat, akik az általa tervezett népirtások következményei miatt aggódtak.
Például Franz Werfel: Musa Dagh negyven napja c. regénye emlékszik.
A független Örményország 1991-ben jött létre a volt Szovjetunió területéből kiszakadva. Függetlenségének ünnepe szept. 21.
- + -
Az örmények gyásznapja.
Szerte a világon gyászmisét, megemlékezést tartanak.
Franciaországban munkaszüneti napot kaptak az örmények.
A magyarországi örmények 2001-ben állítottak fel egy kőkeresztet a Dunakorzón a Petőfi téren, ezen a napon koszorúzzák meg.
(háború) [Részletek...] | [1914-11-09] Hedy Lamarr amerikai színésznő születése Bécsben (+2000. jan. 19.). A negyvenes évek hollywoodi sztárja azzal vonult be a filmtörténetbe, hogy mint színésznő először volt meztelenül látható a filmvásznon. Hatszor volt férjnél és műszaki zseninek is bizonyult, 1941. jún. 10-én bejegyeztette a frekvencia-ugrás szabadalmát. Ez a ma is az ő nevén emlegetett eljárás az alapja a mai WiFi és Bluetooth technológiáknak. Igaz, ő nem internetre és mobiltelefonra gondolt, hanem (amerikai) hadihajók közötti lehallgathatatlan rádiókommunikációra és torpedóirányításra. Feltaláló-társa George Antheil volt, aki a Méanique balettben a tizenhat lyukszalagos zongorát szinkronizálta, s ugyanezen módszerrel oldotta meg a gyors rádiófrekvencia váltások koordinálását az adónál és vevőnél. Mivel a zongorán 88 billentyű van, a találmány megvalósításában is 88 frekvenciát használtak.
(születés, találmány) [Részletek...] | [1912-12-08] Karády (Kanczler) Katalin születése (+1990. febr. 9.). Szegény budapesti család hetedik gyermeke, apja gyakran verte őket. Öt évig Svájcban járt iskolába. 17 évesen házasságba menekült, 19 évesen elvált. 1939-től filmezett, a közönség tódult a mozikba, a zeneszerzők versenyeztek mély hangjáért, a nők utánozták, igazi amerikai típusú sztár lett. Merőben új, modern nőt testesített meg. Játékát a vonzó erotika miatt sokan ítélték botrányosnak: a klérus és számos szervezet tiltakozott.
A politikában a szélsőjobboldal gyűlölte, a baloldalnak túl polgári és sztáros volt. 1944-ben, a német megszállás idején a Gestapo letartóztatta, három hónapig tartották fogva, valószínűleg Újszászy Istvánról, a hírszerzés főnökéről és ifj. Horthy Miklósról faggatták. A háború után a hivatalos művészeti irányítás nem támogatta, 1951. február 9-én elhagyta az országot, Brazíliában, majd Amerikában élt visszavonultan. Sose látogatott haza.
(háború, születés, tilt) [Részletek...] | [1908-04-09] Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző) festő halála Párizsban (szül. 1908. ápr. 9., Pécs) Az op art irányzat képviselője.
(születés) [Részletek...] | [1908-04-05] Herbert von Karajan osztrák karmester születése (+1989. júl. 16.). 1929-ben első karmesternek szerződtette az ulmi városi színház. 30 éves korában Berlinben Wagner Trisztán és Izoldájával ért el igazi világsikert. A nácik hatalomra jutása után belépett a nemzetiszocialista pártba. Hamarosan főzeneigazgatóvá nevezték ki Aachenben. Dirigált a Salzburgi Ünnepi Játékokon, miután nagy példaképe, Arturo Toscanini az Anschluss miatt lemondta ottani fellépéseit. A Harmadik Birodalomban állami karmesterré nevezték ki. Karmesteri pályafutása a II. világháború után teljesedett ki, miután megbocsátották neki együttműködését a nácikkal. 1948-ban vezényelte első ízben a Bécsi Filharmonikusokat, és ebben az évben kezdett operát rendezni a milánói Scalában. 1955-től 1989-ig a Berlini Filharmonikusok élén állt, 1956 és 1964 között a bécsi Staatsoper vezetője, majd a Salzburgi Ünnepi Játékok teljhatalmú irányítója. Operakarmesterként és koncert-dirigensként egyaránt a XX. század legkiválóbbjai közé tartozott. Többször vendégszerepelt Budapesten is.
(háború, születés) [Részletek...] | [1903-11-07] Konrad Lorenz osztrák etológus, ökológus halála (szül. 1903. nov. 7.). A korszerű magatartáskutatás egyik fő iskolájának alapítója, az impriting (bevésődés) jelenségének felfedezője. 1973-ban kapott orvosi Nobel-díjat "az egyéni és társas magatartási sémák szerveződésére és előidézéseire vonatkozó felfedezéseiért".
Fő művei magyarul is megjelentek, többek közt A civilizált emberiség nyolc halálos bűne, a Mentsétek meg a reményt! és Ember voltunk hanyatlása.
- + -
Az emberiség nyolc halálos bűne:
1. A Föld túlnépesedik, a szociális kapcsolatok túlkínálata védekezést, agressziót vált ki.
2. A természetes életteret, megélhetésünk alapját elpusztítjuk, elveszítjük a teremtés szépségét.
3. Vakság az értékekre, a szüntelen versenyben nincs idő őszinte emberi elmélkedésre.
4. Érzelmi sivárság az elpuhulás, a technológia és a pszichogyógyszerészet következtében.
5. Genetikai problémák, a szociális viselkedést fejlesztő szelekciós nyomás zavara.
6. Szülő-gyermek kapcsolat hiánya, generációs meg-nem-értés, a tradíciók rombolása.
7. Tömeg-tudatformálás, dogmatizmus, nézet-uniformizálás, manipulálás a reklám által.
8. Atomfegyverkezés. A világvége-veszély csökkenti a jövő iránti felelősségérzetet.
(Konrad Lorenz, 1972)
(megjelent, Nobel-díj, születés) [Részletek...] | [1903-11-07] Konrad Lorenz Nobel-díjas (1973) osztrák etológus, környezetvédő születése (+1989. febr. 27.). A korszerű magatartáskutatás egyik fő iskolájának alapítója. Ő volt az impriting (bevésődés) jelenségének felfedezője, bizonyította a viselkedésformák öröklött jellegét.
Fő művei magyarul is megjelentek, többek közt A civilizált emberiség nyolc halálos bűne, a Mentsétek meg a reményt! és Ember voltunk hanyatlása.
- + -
Az emberiség nyolc halálos bűne:
1. A Föld túlnépesedik, a szociális kapcsolatok túlkínálata védekezést, agressziót vált ki.
2. A természetes életteret, megélhetésünk alapját elpusztítjuk, elveszítjük a teremtés szépségét.
3. Vakság az értékekre, a szüntelen versenyben nincs idő őszinte emberi elmélkedésre.
4. Érzelmi sivárság az elpuhulás, a technológia és a pszichogyógyszerészet következtében.
5. Genetikai problémák, a szociális viselkedést fejlesztő szelekciós nyomás zavara.
6. Szülő-gyermek kapcsolat hiánya, generációs meg-nem-értés, a tradíciók rombolása.
7. Tömeg-tudatformálás, dogmatizmus, nézet-uniformizálás, manipulálás a reklám által.
8. Atomfegyverkezés. A világvége-veszély csökkenti a jövő iránti felelősségérzetet.
(Konrad Lorenz, 1972)
- + -
"A természetes életteret elpusztítjuk, mely által nemcsak azt a külső környezetet romboljuk le, amelyben élünk, hanem az ember önmagát is megfosztja a felette álló teremtés szépségének és nagyságának a tiszteltétől.”
(megjelent, Nobel-díj, születés) [Részletek...] | [1900-08-25] Friedrich Wilhelm Nietzsche német filozófus születése (+1900. aug. 25.). Az ún. életfilozófia jelentős képviselőjeként tagadta a haladás elméletét, s a "minden dolog örök visszatérésé"-nek mítoszát állította vele szembe. Úgy vélte, hogy a kultúrát a nem anyagi természetű "életerő" irányítja.
(halál) [Részletek...] | [1898-03-20] Ivan Ivanovics Siskin orosz festő halála (szül. 1832. jan. 25.). A XIX. századi orosz realista festészet jelentős alakja. A Vándorkiállítási Társaság alapító tagja volt. 1873-tól a pétervári akadémia professzoraként dolgozott. Műveinek központi témája a természet. Az orosz táj fenségességét adta vissza, ugyanakkor azonban a részletek iránt is beható figyelmet tanúsított. Legnépszerűbb műve a "Reggel a fenyvesben".
(halál) [Részletek...] | [1894-01-17] Szőnyi István Kossuth-díjas festő születése (+1960. aug. 30.). A harmincas évektől fő témája Zebegény festői környezete, a Duna-kanyar, a parasztok élete volt. A plein-air irányzat jelentős képviselője. Zebegényi műterme ma múzeum.
(születés) [Részletek...] | [1893-02-01] [idezet] Megnyílt a világ első filmstúdiója Amerikában, a New Yersey állambeli West Orange-ban. Miután Thomas A. Edison 1891-ben szabadalmaztatta a kinetoszkópot, "a mozgó tárgyak fényképeinek bemutatására" való készüléket, megkezdődhetett a filmek gyártása. Ehhez volt szükség filmstúdióra, amelyet egy faházból alakítottak ki és tetszés szerint lehetett forgatni függőleges tengely körül. Így mindig a napsütés irányába állíthatták, s hogy a legnagyobb fényerővel folyjanak a felvételek, a stúdió tetejét egyszerűen felhajtották.
[Részletek...] | [1892-05-30] Keleti Károly statisztikus, akadémikus halála (szül. 1833. júl. 18.). Az Országos Statisztikai Hivatal első igazgatója, az 1869-es népszámlálás szervezője.
- + -
("A sátán rászedte Dávidot, hogy számlálja meg népét. ... De fővezére ellene vetette: ... Miért követeli az én uram ezt? Miért terhelje ez a bűn Izraelt?
De a király szava kötelezte Joábot, bejárta tehát egész Izraelt, és átadta a népszámlálás eredményét Dávidnak. Egész Izraelben egymillió-százezer kardforgató ember volt.
Istennek nem tetszett a népszámlálás, ezért megbüntette Izraelt.
Gád, a látóember elment Dávidhoz és elmondta az Úr üzenetét: Válassz, hogy három évig éhség dühöngjön, vagy három hónapig ellenség pusztítson, vagy három napig pestis."
Krónikák első könyve 21. fej., ld. még Sámuel második könyve 24. fej.)
- + -
Nem maradt fenn, hogy a gyűjtögető vagy nomád állattenyésztő népcsoportok mit gondoltak kényszerű vándorlásaik okairól. Konfucius - i.e. 551-479 -, Platón i.e. 427-343 - és Aristoteles - i.e. 384-322 - viszont már foglalkoztak a népesség és a terület eltartóképessége közti ideális aránnyal, melynek megbomlása - különösen a túlszaporodás - szegénységhez, éhséghez, lázadáshoz és egyéb bajokhoz vezethet.
Ezzel szemben pl. a Római birodalomban Augustus császársága alatt - i.e.31-i.sz.14. - expanzív, a népesség növelését célzó állami népesedéspolitika, a születésszám emelkedését kívánó családjog és örökösödési jog jelent meg, hatalmi szempont, a népességszám és a katonai erő közti, akkor még merev összefüggés miatt. Hiszen a gyorsan terjeszkedő birodalomban a római népesség részaránya rohamosan visszaesett a leigázottakhoz képest.
Európában és más kontinenseken is - elsősorban hatalmi, katonai szempontok miatt - a népességnövekedés előnyeit hangoztató szemlélet volt irányadó. Ezt támogatta a merkantilista közgazdasági irányzat is a 17-18. században, mely szerint a gazdagság forrása a népesség ill. annak munkaereje. A gyarmatosítás a népesség egy részének Európából való kiáramlását lehetővé, sőt szükségessé tette, így a népességnövekedést pártoló szemlélet a 20. század közepéig általánosan fennmaradt. Pedig olyan gondolkodók, mint Morus, Machiavelli, Montesquieu, Adam Smith egyaránt hangsúlyozták a nem-növekvő népességszám szükségességét a gazdaság és társadalom előnyös fejlődése érdekében.
Az USA bevándorlási politikáját is a növekedés-mánia határozta meg sokáig: az óriási mezőgazdasági területeknek és természeti kincseknek kiaknázását a népesség növekedése tette lehetővé, különösen a fiatal, de már munkaképes korú és képzett bevándorlók, akik felnevelésének költségeit más országok állták.
(A természet romlása, a romlás természete, 125. old.)
(Az indiánoknak és az élővilágnak nyilván nem volt "szükséges és áldásos" a bevándorlás. Környezeti válságunk fő okát, az emberiség katasztrofális túlnépesedésbe sodródását hatalmi és profit érdekek mozgatták évezredek óta - csak ma már kiáramolni sincs hová, akár leigázó-gyarmatosító módon, a népességnek.)
(halál) [Részletek...] | [1891-05-15] Mihail Afanaszjevics Bulgakov orosz regény- és drámaíró, újságíró halála (szül. 1891. máj. 15.). A groteszk szatíra irányában tett kísérleteit fő művében, A Mester és Margarita című filozófiai regényében összegezte.
(születés) [Részletek...] | [1891-05-15] Mihail Afanaszjevics Bulgakov ukrán-orosz író, újságíró születése (+1940. márc. 10.). A groteszk szatíra irányában tett kísérleteit fo muvében A Mester és Margarita címu filozófiai regényében összegezte.
(születés) [Részletek...] | [1889-01-20] Sík Sándor Kossuth-díjas költő, irodalomtörténész, egyetemi tanár, akadémikus, szerzetespap halála (szül. 1889. jan. 20.). 1911-ben Münchenben ismerkedett meg a cserkészmozgalommal, s hazatérve a magyar cserkészet egyik alapítója, a Magyar Cserkészszövetség elnöke lett. 1946-tól ő szerkesztette a Vigiliát. 1947-től a magyar piarista rendtartomány főnöke volt.
- + -
Acélember c. nagyszerű verse a helytállás formaetikai erényéről érdekes gondolatokra indíthat, ha a helytállást a cél, a tartalometika szemszögéből vizsgáljuk:
„Ha Sík Sándor Acélembere elgondolkodna, hogy mire megy az energia az általa hordozott vezetékekben, ha átlátná, hogy ezzel működtetik a villamosszéket is, ezzel vetítik a lélekromboló filmeket is, ezt pazarolják a nemtörődömségből égve hagyott lámpák millióiban is, ezzel működteti az átlag fogyasztó az Istentől messze sodró kényelmét biztosító sok gép-rabszolgáját is, ettől csillog-villog a sok gazdag és ’nagy’ ember botrányos reprezentáció-élete is,
s ha átlátná, hogy ugyanakkor a nyomorgó városperemek körül száz kilométeres körzetben kipusztulnak az erdők és még a napon szárított trágyát is eltüzelik (a talaj meg tönkremegy), mert a nyomor valójában energiahiány is,
s ha átlátná, hogy nincs hatalmában a vezetékeket oda irányítani, ahol valóban szükség lenne az energiára -,
akkor talán kiszakítaná magát a csillogó vezetékek szemet gyönyörködtető vonalából és elmenne az emberekhez, hogy emberségre ’rázza’ föl őket (amire valószínűleg nagyobb esélye lenne azokban az otthonokban, ahol csillár helyett gyertyafény, porszívó helyett seprű van), vagy elmenne a szegényekhez, akiknek még ócskavasként is nagyobb hasznukra lenne talán, mint a csillogó vezetékek büszke hordozójaként.”
(Simonyi Gyula: Töprengések a bérmunkáról, 1980)
(születés) [Részletek...] | [1886-04-16] Ernst Thalmannt (szül. 1886. ápr. 16.) 11 év fogvatartás után a fasiszták titokban agyonlőtték a buchenwaldi koncentrációs táborban.
A német és a nemzetközi munkásmozgalom tagja. 1925-ben megválasztották a kommunista párt elnökévé, s 1928-ban tagja lett a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának. Hitler hatalomra jutása után is Németországban maradt, s az illegális harcot irányította. A Gestapo 1933-ban tartóztatta le.
(születés) [Részletek...] | [1885-09-11] David Herbert Lawrence angol költő, író, esszéista, kritikus születése (+1930. márc. 2.). Egy alacsonyabb osztályból származó brit szénbányász fia. A természet volt a legfontosabb dolog az életében. Lawrence a szex és az ökológia kapcsolatának nagy felfedezője.
Legismertebb regénye a Lady Chatterley szeretője (film is készült belőle). Sokáig be volt tiltva, csak elmarasztaló kritikákat kapott, amiért "pornografikus" regényt ír, miközben haldoklik.
- + -
"Ó, micsoda katasztrófa, micsoda megcsonkítása a szerelemnek, mikor pusztán személyes érzéssé tették, elszakítva a nap keltétől és nyugtától, a napforduló és a napéjegyenlőség mágikus kapcsolatától! Ez hát a baj velünk, a gyökereknél vérezünk, mert el vagyunk vágva a földtől, a naptól, a csillagoktól, és a szerelem vigyorgó utánzat, mert, szegény virág, letéptük a száráról az Élet fáján és vártuk, hogy viruljon tovább civilizált vázánkban az asztalon."
(D. H. Lawrence)
- + -
A http://bocs.hu messze legkeresettebb fordítása, a mélyökológiai "Megszentelt szexualitás" c. könyvfejezet, így kapcsolja össze Lawrence nyomán a szexet és az ökológiát:
"Ha az embereknek nem sikerült gyermekeik számát azon határokhoz igazítani, amelyeket az adott terület eltartóképessége szabott meg, akkor természetesen elpusztították saját életük alapját. Egy-egy civilizáció ilyenkor vagy kihalt, vagy elköltözött (megszállva egy másik területet), vagy megtanulták azokat a rituálékat, amelyek képessé tették őket a természettel egyensúlyban élni. Ez a 'megszentelt szex' alapja." (Dolores LaCapelle)
- + -
"Lawrence a krízis elérésének pillanatában szimbolizálta civilizációját ... a népesség és a gazdaság krízisekor."
"Ami ma (a második világháború kitörése előtt írta ezt - a szerk.) Európában történik, és ami kétségtelenül meg fog történni a jövőben, nagy részben a tömegemberiség brutális reakciója azokra a problémákra, amelyeket ez a kivételes ember, a zseniális D. H. Lawrence érzékelt, amelyekkel szembeszállt és harcolt a maga módján."
"Még ma is kevesen látják Lawrence-hez hasonló élességgel a világot ma gyötrő problémák szexuális gyökereit." (Sigrid Undset, skandináv regényírónő)
- + -
Rolf Gardiner, angol farmer, erdész és a Föld Szolgálata ifjúsági táborok úttörője úgy gondolta, hogy az ökológia fiatal tudományának "egyre fontosabb szerepet kell játszania a reformerek javaslataiban". Miután elolvasta Lawrence egyik könyvét, így írt 1919-ben:
"Lawrence lett a fáklyavivő, fiatalságomnak vezérfénye. S ment előre, felfedezve a sötétet, eloszlatva elavult, kimerült látásmódunkat, elszakadva a véges ideák absztrakcióitól, elnyűtt koncepcióktól, terméketlen szavaktól és kihűlt szimbólumoktól... Mindig úgy tűnt nekem, hogy a táj Lawrence által beszél. Valóban a sötét, termékeny nottinghami erdők voltak azok, amelyek újra és újra keresztültörtek a korai könyveiben, megtöltve azokat ... a táj titkos, elrejtett isteneivel, hogy szóljanak hozzánk és követeljenek minket ... A hely szelleme (Olaszország, Ausztrália, Mexikó), ez uralta és táplálta erejével. Minden könyve lüktet ettől a sötét és izgalmas szellemtől... tanítva minket, hogy érezzük és éljük át elemi erővel a földben lakó istenek ősi hatalmát... Tudta, hogy a földből erőt nyerhetünk és értelmesen élhetünk, ha különleges tájakon, a föld múltjának hatalmaival közösségben dolgozunk... Hosszú ideje érzem, hogy valamennyire érvényesíteni kell Lawrence tanítását és meglátását, nem irodalmi kritikákkal, hanem azáltal, hogy az emberek az ő szemlélete szerint próbálnak élni."
- + -
"Az emberiség utolsó háromezer éve egy kirándulás az ideálokba, testetlenségbe és tragédiába, és most a kirándulásnak vége... ez gyakorlatilag kapcsolat kérdése. Vissza kell találnunk a kapcsolathoz, élénk és tápláló kapcsolathoz a kozmosszal... Az út a naponkénti rituálén, az újraébredésen át vezet. Újra gyakorolnunk kell a hajnal, a dél, a napszállat rítusát, a tűzgyújtás és a vízöntés rítusát, az első és az utolsó lélegzet rítusát... Vissza kell térnünk 'a tudásra az együttlét jegyében', amelyben a test, a szex, az érzelmek, a szenvedélyek együtt léteznek a földdel és a nappal és a csillagokkal."
(Lawrence: Lady Chatterley szeretőjének apropói)
(háború, katasztrófa, születés, tilt) [Részletek...] | [1883-12-16] Kós Károly építész, író, grafikus, könyvkiadó halála (szül. 1883. dec. 16.). Ő tervezte a budapesti Állatkert pavilonjait és a Városmajor utcai iskolát, a zebegényi templomot, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot. Regényei és elbeszélései Erdély múltját dolgozták fel. Jelentős szerepet játszott Erdély politikai és művészeti életében, otthona az erdélyi magyar szellemi élet egyik központja volt. Erdély c. kultúrtörténeti művét saját maga illusztrálta. A szecessziós népi-nemzeti irányzat egyik vezetője volt, pátriája, a Székelyföld, Kalotaszeg népművészetét épületeinek díszítésekor és grafikai munkáiban felhasználta.
(születés) [Részletek...] | [1877-04-07] Osvát Ernő író halála (szül. 1877. ápr. 7.). A Nyugattal a modern magyar irodalom európai szintű folyóiratát teremtette meg. Megszállott fölfedező volt, iránytmutató írónevelő, a "jól megírtság" és a politikamentesség jegyében.
- + -
"Miért erőszakos valaki? Mert nem tud belenyugodni abba, hogy nem erős." (Osvát Ernő: Az elégedetlenség könyvéből.)
(születés) [Részletek...] | [1875-06-29] V. Ferdinánd magyar és cseh király, Habsburg-házi osztrák császár halála Prágában (szül. 1793. ápr. 19.). 1830-ban koronázták magyar királlyá, 1835. március 2-án lépett trónra, de helyette az államügyeket Metternich kancellár irányította. 1848-ban szentesítette az áprilisi törvényeket, ezért (hogy a törvények legitimitását kétségbe vonják) 1848. december 2-án gyengeelméjűség miatt lemondatták, a trónon unokaöccse, I. Ferenc József követte.
(Lemondatták, mert lazított a hatalom szorításán. Vajon Ferenc Jóska, aki véresen megtorolta a szabadságharcot, aki kirobbantotta az első világháborút és elvesztette a birodalmat, nem volt gyengeelméjűbb?)
(háború, halál, törvény) [Részletek...] | [1867-05-06] Iványi Grünwald Béla festő születése (+1940. szept. 24.). A nagybányai művésztelep alapító tagja volt. A legszebb magyar tájképek közé tartozik Itatás és Tavaszi kirándulás című festménye.
(születés) [Részletek...] | [1856-07-26] George Bernard Shaw ír származású Nobel-díjas angol drámaíró, kritikus születése (+1950. nov. 2.). Élénken érdeklődött a társadalmi problémák iránt. 1898-ban nősült meg, és felesége jelentős vagyona lehetővé tette számára, hogy csak az írásnak éljen. Az 1910-es években már elismert és sikeres drámaíró, a szatírikus vígjátékok mestere, a díjakat és kitüntetéseket azonban sorra visszautasította, a lordi címet csakúgy, mint a Becsületrendet.
(Nobel-díj, születés, tüntetés) [Részletek...] | [1856-05-06] Sigmund Freud osztrák idegorvos, pszichiáter halála (szül. 1856. máj. 6. London). A mélylélektani irányzat, pszichoanalízis megteremtője. A neurózis gyógyítására új módszert dolgozott ki - a szabad asszociációt. Nagy hatással volt a korabeli polgári szemléletre és művészetre.
(születés) [Részletek...] | [1855-11-17] [idezet] A Zambézi folyó 61-108 méter magas, 1688 méter széles, öt nagyobb zuhatagból álló vízesését "fölfedezte" és az akkori brit királynőről átnevezte David Livingstone skót misszionárius, utazó.
- + -
A világ legnagyobb vízesését az őslakosok "Mosi oa Tunya"-nak, azaz Mennydörgő Füstnek nevezték: a zuhatagot permetfelhő veszi körül s gyakori a szivárvány is.
A természeti népek a természet iránti csodálatot és tiszteletet kifejező neveket szoktak adni, a "fölfedezők" pedig a hatalmi függőségüket kifejező neveket. Pl. a világ legmagasabb csúcsának neve Csomolungma, a hegyek/világ anyja, de az illetékes térképkészítő a saját főnökéről nevezte át.
[Részletek...] | [1851-01-11] [idezet] A Tajpingi felkelés Kínában. A XIX. század közepén alakult antifeudális, mandzsú-ellenes, külföldi agresszió ellen irányuló mozgalom bejelentette, hogy fegyveres harcot indít, melynek célja a "Nagy Egyenlőség Mennyei Birodalmának" megvalósítása. A felkelők 1853-ban Nanking központtal létrehozták paraszti demokratikus államukat. Később a belső viszály, a külföldi (angol-francia) intervenció és a kínai hatalom erői legyőzték őket, s a mozgalmat 1865-ig felszámolták.
[Részletek...] | [1848-08-12] A képviselőház elfogadta az elemi oktatásról szóló törvényjavaslatot. Ezzel ingyenes és kötelező lett az iskolai oktatás 12, illetve a lányok számára 10 éves korig. A jogszabály tárgyalását azonban - a feszült politikai viszonyok miatt - a felsőház elhalasztotta, majd augusztus 25-én levette a napirendről. A dokumentum - bár nem emelkedett törvényerőre - a reformnemzedék oktatáspolitikai irányelveinek megfogalmazásával fontos szerepet kapott.
(törvény) [Részletek...] | [1848-06-08] [idezet] Megjelent a Közlöny, az első felelős magyar kormány hivatalos napilapja. Szemere Bertalan belügyminiszter irányításával Gyurmán Adolf szerkesztette és az Egyetemi Nyomda állította elő.
A kormány rendeleteit közölte és beszámolt az országgyűlés eseményeiről. "Történeti hitelességű" belföldi tudósításokat is tartalmazott. A külföld hírei közül elsősorban a Habsburg-monarchiában, Németországban és Franciaországban történt eseményeket ismertette.
(megjelent) [Részletek...] | [1844-10-15] Friedrich Wilhelm Nietzsche német filozófus születése (+1900. aug. 25.). Az ún. életfilozófia jelentős képviselőjeként tagadta a haladás elméletét, s a "minden dolog örök visszatérésé"-nek mítoszát állította vele szembe. Úgy vélte, hogy a kultúrát a nem anyagi természetű "életerő" irányítja.
(születés) [Részletek...] | [1839-01-07] [idezet] A fényképezés születésnapja. Párizsban Jacques Mandé Daguerre-nek (az azonos irányban kutató Joseph Nicéphore Niépce eredményeit felhasználva) sikerült olyan készüléket szerkesztenie, amely "tükörként" adta vissza az arcmásokat. Francois Arago fizikus ezen a napon jelentette be a francia akadémián a találmányt, majd 1839. augusztus 19-én nyilvánosságra is hozták.
(találmány) [Részletek...] | [1838-03-13] Minden addigit felülmúló árvíz pusztított Pesten. A szokatlanul hideg tél és a sok csapadék következtében januárban a folyó egész magyarországi szakaszán beállt, magas vízállással. A Csepel-sziget csúcsánál jégtorlasz keletkezett. A Kisoroszinál, majd Vácnál képződött torlasz mögött összegyűlt víztömeg március 13-án délben érkezett Pestre. A hevenyészve épített, homokból és trágyából emelt védgátak még aznap este átszakadtak: a jeges víz több irányból zúdult a városra. Mire március 18-ra elvonult a 927 cm-rel tetőzött ár, a város 4200 házából 2200 összedőlt, és a megmaradtak nagy része is megrongálódott. A katasztrófának 438 halálos áldozata volt. A bátorság és önfeláldozás jelképévé vált ezekben a napokban Wesselényi Miklós báró, aki több betegségtől gyötörten, félvakon mentette napokon át az embereket.
(árvíz) [Részletek...] | [1833-07-18] Keleti Károly statisztikus, akadémikus halála (szül. 1833. júl. 18.). Az Országos Statisztikai Hivatal első igazgatója, az 1869-es népszámlálás szervezője.
- + -
("A sátán rászedte Dávidot, hogy számlálja meg népét. ... De fővezére ellene vetette: ... Miért követeli az én uram ezt? Miért terhelje ez a bűn Izraelt?
De a király szava kötelezte Joábot, bejárta tehát egész Izraelt, és átadta a népszámlálás eredményét Dávidnak. Egész Izraelben egymillió-százezer kardforgató ember volt.
Istennek nem tetszett a népszámlálás, ezért megbüntette Izraelt.
Gád, a látóember elment Dávidhoz és elmondta az Úr üzenetét: Válassz, hogy három évig éhség dühöngjön, vagy három hónapig ellenség pusztítson, vagy három napig pestis."
Krónikák első könyve 21. fej., ld. még Sámuel második könyve 24. fej.)
- + -
Nem maradt fenn, hogy a gyűjtögető vagy nomád állattenyésztő népcsoportok mit gondoltak kényszerű vándorlásaik okairól. Konfucius - i.e. 551-479 -, Platón i.e. 427-343 - és Aristoteles - i.e. 384-322 - viszont már foglalkoztak a népesség és a terület eltartóképessége közti ideális aránnyal, melynek megbomlása - különösen a túlszaporodás - szegénységhez, éhséghez, lázadáshoz és egyéb bajokhoz vezethet.
Ezzel szemben pl. a Római birodalomban Augustus császársága alatt - i.e.31-i.sz.14. - expanzív, a népesség növelését célzó állami népesedéspolitika, a születésszám emelkedését kívánó családjog és örökösödési jog jelent meg, hatalmi szempont, a népességszám és a katonai erő közti, akkor még merev összefüggés miatt. Hiszen a gyorsan terjeszkedő birodalomban a római népesség részaránya rohamosan visszaesett a leigázottakhoz képest.
Európában és más kontinenseken is - elsősorban hatalmi, katonai szempontok miatt - a népességnövekedés előnyeit hangoztató szemlélet volt irányadó. Ezt támogatta a merkantilista közgazdasági irányzat is a 17-18. században, mely szerint a gazdagság forrása a népesség ill. annak munkaereje. A gyarmatosítás a népesség egy részének Európából való kiáramlását lehetővé, sőt szükségessé tette, így a népességnövekedést pártoló szemlélet a 20. század közepéig általánosan fennmaradt. Pedig olyan gondolkodók, mint Morus, Machiavelli, Montesquieu, Adam Smith egyaránt hangsúlyozták a nem-növekvő népességszám szükségességét a gazdaság és társadalom előnyös fejlődése érdekében.
Az USA bevándorlási politikáját is a növekedés-mánia határozta meg sokáig: az óriási mezőgazdasági területeknek és természeti kincseknek kiaknázását a népesség növekedése tette lehetővé, különösen a fiatal, de már munkaképes korú és képzett bevándorlók, akik felnevelésének költségeit más országok állták.
(A természet romlása, a romlás természete, 125. old.)
(Az indiánoknak és az élővilágnak nyilván nem volt "szükséges és áldásos" a bevándorlás. Környezeti válságunk fő okát, az emberiség katasztrofális túlnépesedésbe sodródását hatalmi és profit érdekek mozgatták évezredek óta - csak ma már kiáramolni sincs hová, akár leigázó-gyarmatosító módon, a népességnek.)
(születés) [Részletek...] | [1832-01-25] Ivan Ivanovics Siskin orosz festő halála (szül. 1832. jan. 25.). A XIX. századi orosz realista festészet jelentős alakja. A Vándorkiállítási Társaság alapító tagja volt. 1873-tól a pétervári akadémia professzoraként dolgozott. Műveinek központi témája a természet. Az orosz táj fenségességét adta vissza, ugyanakkor azonban a részletek iránt is beható figyelmet tanúsított. Legnépszerűbb műve a "Reggel a fenyvesben".
(születés) [Részletek...] | [1823-08-15] Schwartner Márton történész, statisztikus születése (+1823. aug. 15.). A magyar statisztika első európai hírű művelője. Kiemelkedő jelentőségű, Statistik des Königreichs Ungarn című könyvében a német egyetemi statisztika leíró módszerét az angol politikai aritmetika kutató irányzatával ötvözte. Ez volt az első statisztikai mű, amely Magyarország népességét és gazdasági helyzetét rendszerbe foglalva ismertette a felvilágosodás eszméitől ösztönözve.
(halál) [Részletek...] | [1820-06-25] Georg Wilhelm Friedrich Hegel Berlinben befejezte A jogfilozófia alapvonalai c. kézikönyvét.
- + -
„Csak vesd meg a tudományt meg az észt, / Az ember legfőbb erejét! / S ha az ördögnek magát el nem is adta volna, / Mégis el kell majd buknia.” (Goethe, Faust. I. rész)
„Igaz ugyan, hogy a jámborság is a … széttagolódott igazságot az érzelem egyszerűbb szemléletévé egybe göngyölíti, de ha ez a helyes jámborság, akkor feladja e régió formáját, mihelyt a belsőből kilépve az eszme kibontakozásának és kinyilatkoztatott gazdagságának nappalába lép, s belső istentiszteletéből magával hozza a tiszteletet egy önmagában létező, az érzelem szubjektív formája felett álló igazság és törvények iránt.”
(törvény) [Részletek...] | [1818-04-25] Tolnay Sándor állatorvos, egyetemi tanár halála (szül. 1748. szept. 8.). 1787-ben a pesti egyetem orvosi karán szervezett állatgyógyászati tanszék vezetője lett, s irányításával indult meg a magyar állatorvosi szakoktatás.
(halál) [Részletek...] | [1818-04-25] Tolnay Sándor állatorvos, egyetemi tanár születése (+1818. ápr. 25.).
1787-ben a pesti egyetem orvosi karán szervezett állatgyógyászati tanszék vezetője lett, s irányításával indult meg a magyar állatorvosi szakoktatás.
(halál) [Részletek...] | [1793-04-19] V. Ferdinánd magyar és cseh király, Habsburg-házi osztrák császár halála Prágában (szül. 1793. ápr. 19.). 1830-ban koronázták magyar királlyá, 1835. március 2-án lépett trónra, de helyette az államügyeket Metternich kancellár irányította. 1848-ban szentesítette az áprilisi törvényeket, ezért (hogy a törvények legitimitását kétségbe vonják) 1848. december 2-án gyengeelméjűség miatt lemondatták, a trónon unokaöccse, I. Ferenc József követte.
(Lemondatták, mert lazított a hatalom szorításán. Vajon Ferenc Jóska, aki véresen megtorolta a szabadságharcot, aki kirobbantotta az első világháborút és elvesztette a birodalmat, nem volt gyengeelméjűbb?)
(háború, születés, törvény) [Részletek...] | [1792-04-14] Hell Miksa csillagász születése (+1792. ápr. 14.). A bécsi csillagvizsgáló igazgatója volt. O irányította a kolozsvári, az egri, a budai és a nagyszombati csillagvizsgáló építését, s megindította az "Ephemerides Astronomicea" címu csillagászati folyóiratot.
(halál) [Részletek...] | [1783-11-21] A francia Montgolfier testvérek első ember által irányított légballonja Párizs fölött 5,5 mérföldet (9 kilométert) szállt, kb. 25 perc alatt.
[Részletek...] | [1779-02-14] A Hawaii-szigetek benszülöttjeinek sikerül megölniük az őket "felfedező" (magyarul: megszálló) angolok vezérét, James Cook tengerészkapitányt (szül. 1728. okt. 27.), aki először hajózta körül a Földet kelet-nyugati irányban és több más csendes-óceáni szigetet is "felfedezett".
(halál) [Részletek...] | [1759-03-01] Schwartner Márton történész, statisztikus születése (+1823. aug. 15.). A magyar statisztika első európai hírű művelője. Kiemelkedő jelentőségű, Statistik des Königreichs Ungarn című könyvében a német egyetemi statisztika leíró módszerét az angol politikai aritmetika kutató irányzatával ötvözte. Ez volt az első statisztikai mű, amely Magyarország népességét és gazdasági helyzetét rendszerbe foglalva ismertette a felvilágosodás eszméitől ösztönözve.
(születés) [Részletek...] | [1748-09-08] Tolnay Sándor állatorvos, egyetemi tanár születése (+1818. ápr. 25.).
1787-ben a pesti egyetem orvosi karán szervezett állatgyógyászati tanszék vezetője lett, s irányításával indult meg a magyar állatorvosi szakoktatás.
(születés) [Részletek...] | [1748-09-08] Tolnay Sándor állatorvos, egyetemi tanár halála (szül. 1748. szept. 8.). 1787-ben a pesti egyetem orvosi karán szervezett állatgyógyászati tanszék vezetője lett, s irányításával indult meg a magyar állatorvosi szakoktatás.
(születés) [Részletek...] | [1728-10-27] A Hawaii-szigetek benszülöttjeinek sikerül megölniük az őket "felfedező" (magyarul: megszálló) angolok vezérét, James Cook tengerészkapitányt (szül. 1728. okt. 27.), aki először hajózta körül a Földet kelet-nyugati irányban és több más csendes-óceáni szigetet is "felfedezett".
(születés) [Részletek...] | [1720-05-15] Hell Miksa csillagász születése (+1792. ápr. 14.). A bécsi csillagvizsgáló igazgatója volt. O irányította a kolozsvári, az egri, a budai és a nagyszombati csillagvizsgáló építését, s megindította az "Ephemerides Astronomicea" címu csillagászati folyóiratot.
(születés) [Részletek...] | [1541-09-24] Paracelsus (teljes neve: Philippus Aureolus Theophrastus Bombastus von Hohenheim) német orvos, természettudós és filozófus születése (+1541. szept. 24.). A baseli egyetemen a gyógyászat tanára volt, s egyben csodadoktor hírében állt. Ő indította meg az első orvosi-kémiai irányzatot, az iatrokémiát. A gyógyszerek készítését tekintette fő feladatának. A betegségek okát a szervezet kémiai folyamatainak zavarában kereste. Tanainak nagy befolyása volt az orvostudomány további fejlődésére. Természetfilozófiája a reneszánsz szellemét tükrözte. Felismerte, hogy a gyógyuláshoz nagyban hozzájárul a beteg akarata is.
"Az ember tudja és értse meg, hogy ha Isten nem adott volna neki természetes orvost és gyógyszert belülről, a külső orvostól nem maradhatna életben."
(halál) [Részletek...] | [1528-04-06] Albrecht Dürer német festő és grafikus születése (+1528. ápr. 6.). A német gótikus festészet eredményeit, rajzbeli hagyományait fejlesztette tovább a valóság teljes megismerésére irányuló reneszánsz törekvések szellemében.
(halál) [Részletek...] | [1493-11-10] Paracelsus (teljes neve: Philippus Aureolus Theophrastus Bombastus von Hohenheim) német orvos, természettudós és filozófus születése (+1541. szept. 24.). A baseli egyetemen a gyógyászat tanára volt, s egyben csodadoktor hírében állt. Ő indította meg az első orvosi-kémiai irányzatot, az iatrokémiát. A gyógyszerek készítését tekintette fő feladatának. A betegségek okát a szervezet kémiai folyamatainak zavarában kereste. Tanainak nagy befolyása volt az orvostudomány további fejlődésére. Természetfilozófiája a reneszánsz szellemét tükrözte. Felismerte, hogy a gyógyuláshoz nagyban hozzájárul a beteg akarata is.
"Az ember tudja és értse meg, hogy ha Isten nem adott volna neki természetes orvost és gyógyszert belülről, a külső orvostól nem maradhatna életben."
(születés) [Részletek...] | [1471-05-21] Albrecht Dürer német festő és grafikus születése (+1528. ápr. 6.). A német gótikus festészet eredményeit, rajzbeli hagyományait fejlesztette tovább a valóság teljes megismerésére irányuló reneszánsz törekvések szellemében.
(születés) [Részletek...] | [1456-06-29] III. Callixtus pápa a Nándorfehérvár elleni török támadás kivédésére irányuló könyörgésként elrendelte a déli harangozást.
(Az a közhiedelem, miszerint a július 22-i nándorfehérvári diadal emlékére rendelte el a pápa a déli harangozást, azért terjedt el, mert Európa városaiba szinte egyszerre érkezett meg a győzelem híre és a korábbi pápai felszólítás.)
[Részletek...] | [1226-10-03] Assisi Szt. Ferenc (Giovanni Bernardone, szül. 1181. jan. 12.) olasz katolikus rendalapító, költő halála. Ünnepe: okt. 4.
Apja dúsgazdag posztókereskedő volt, de Ferenc sem az üzleti élet, sem a tanulás iránt nem érdeklődött. Két kézzel szórta apja pénzét, részt vett több háborúban, többször megsebesült. Spoletoi betegsége idején egy látomás hatására megtért. Felhagyott a léha élettel, s nem törődve azzal, hogy apja kitagadta, rendbe hozta a bencések Assisi közelében lévő templomát, és szegénységet hirdető követőivel rendalapítási kérelemmel fordult III Ince pápához, aki ezt meg is adta. Misszióik eljutottak Angliába, spanyol, német és magyar földre is.
1980-tól az ökológia hivatalos egyházi patrónusa. A szegények, szociális munkások mellett a környezetvédők védelmezője is.
- + -
Élete vége felé rendje leváltotta a vezetői posztról. Már halála után két évvel szentté avatták, de a harmadrendieknek szóló regulájából kivették a fegyverfogás tiltását, mert az erőszakmentesség csak a klerikusok esetében fért bele kora egyházi tanításába. Leghűségesebb követői kisebbségbe kerültek és felmorzsolódtak. Magyarországon a Szent Ferenc-i erőszakmentesség helyett inkább Kapisztrán János inkvizíciós és törökellenes harcossága lett ismertebb. Szent Ferenc ezzel szemben megpróbálta békességre bírni a keresztes hadakat, és sikertelensége után átment a szembenálló táborba is, hogy a szultánt tanítsa erőszakmentességre, aki nagy tisztelettel hallgatta - de ő sem hallgatott rá.
- + -
"Békességet hirdet, prédikál a madaraknak, megszelídíti a farkast, Naphimnuszában a természet csodáit magasztalja, a halált testvérének nevezi, társait az öröm ajándékára és a tökéletes vigasságra: a szenvedésnek és bántalomnak elviselésére tanítja." (Ehrenfeld-Jókai kódex, XIV. század)
(háború, halál, tilt) [Részletek...] | [1181-01-12] Assisi Szt. Ferenc (Giovanni Bernardone, szül. 1181. jan. 12.) olasz katolikus rendalapító, költő halála. Ünnepe: okt. 4.
Apja dúsgazdag posztókereskedő volt, de Ferenc sem az üzleti élet, sem a tanulás iránt nem érdeklődött. Két kézzel szórta apja pénzét, részt vett több háborúban, többször megsebesült. Spoletoi betegsége idején egy látomás hatására megtért. Felhagyott a léha élettel, s nem törődve azzal, hogy apja kitagadta, rendbe hozta a bencések Assisi közelében lévő templomát, és szegénységet hirdető követőivel rendalapítási kérelemmel fordult III Ince pápához, aki ezt meg is adta. Misszióik eljutottak Angliába, spanyol, német és magyar földre is.
1980-tól az ökológia hivatalos egyházi patrónusa. A szegények, szociális munkások mellett a környezetvédők védelmezője is.
- + -
Élete vége felé rendje leváltotta a vezetői posztról. Már halála után két évvel szentté avatták, de a harmadrendieknek szóló regulájából kivették a fegyverfogás tiltását, mert az erőszakmentesség csak a klerikusok esetében fért bele kora egyházi tanításába. Leghűségesebb követői kisebbségbe kerültek és felmorzsolódtak. Magyarországon a Szent Ferenc-i erőszakmentesség helyett inkább Kapisztrán János inkvizíciós és törökellenes harcossága lett ismertebb. Szent Ferenc ezzel szemben megpróbálta békességre bírni a keresztes hadakat, és sikertelensége után átment a szembenálló táborba is, hogy a szultánt tanítsa erőszakmentességre, aki nagy tisztelettel hallgatta - de ő sem hallgatott rá.
- + -
"Békességet hirdet, prédikál a madaraknak, megszelídíti a farkast, Naphimnuszában a természet csodáit magasztalja, a halált testvérének nevezi, társait az öröm ajándékára és a tökéletes vigasságra: a szenvedésnek és bántalomnak elviselésére tanítja." (Ehrenfeld-Jókai kódex, XIV. század)
(háború, tilt) [Részletek...] | [1142-04-21] Pierre Abélard (Petrus Abaelardus) francia filozófus, teológus halála (szül. 1079). A skolasztika alternatívájaként fellépő konceptualizmus megalapítója volt. Fő művét, a Theologiát és nézeteinek egészét hivatalos egyházi körök többször elítélték. Héloise iránti tragikus szerelmét több irodalmi műben megörökítették.
(halál, megalapít) [Részletek...] | [1048-12-13] Abu Raihán Muhammad Ibn Ahmad al Biruni (Albirúni) arab nyelvű perzsa író, tudós születése (+1048. dec. 13.). Az arab tudományos próza mestere. Az iszlám tudósai közül kiemelkedik nagy szaktudásával és kritikai szellemével. Stílusa egyszerű, világos, nem követi a korában divatos retorikus irányzatot. A régi népek történetéről és Indiáról szóló írásai a korabeli kultúra legérdekesebb alkotásai.
(halál) [Részletek...] | [1007-12-30] Boldog Sebestyén halála. Esztergomi érsek, "Asztrik társa a bencés rendben és a katolikus hit magyarországi terjesztésében". Nagy valószínűséggel azonosítható a Géza udvarába menekült Radla nevű szerzetessel. Bizonyára a Szt. Márton-monostorban, Pannonhalmán is élt, és igen nagy része volt Vajk neveltetésében. Pannonhalma első apátja is ő lehetett. Haláláig irányította a magyar egyházat.
(halál) [Részletek...] | [0973-09-04] Abu Raihán Muhammad Ibn Ahmad al Biruni (Albirúni) arab nyelvű perzsa író, tudós születése (+1048. dec. 13.). Az arab tudományos próza mestere. Az iszlám tudósai közül kiemelkedik nagy szaktudásával és kritikai szellemével. Stílusa egyszerű, világos, nem követi a korában divatos retorikus irányzatot. A régi népek történetéről és Indiáról szóló írásai a korabeli kultúra legérdekesebb alkotásai.
(születés) [Részletek...] | [0809-03-24] Hárún ar-Rasid abbászida kalifa halála (szül. 766. febr., Rajj, Irán). Az Ezeregyéjszaka legendás uralkodója, az igazság és a nagylelkűség mintaképe. Al-Mahdi kalifa másodszülött fiaként testvérét követte a trónon 786-ban. Uralma az Abbászida Kalifátus aranykora. A birodalom politikailag, gazdaságilag és kulturálisan is fejlődött. Az Ar-Rasíd (helyes úton járó) melléknevet apjától kapta, mivel a Boszporuszig hatolva békére kényszerítette VI. Konsztantinosz császárt. A világ legcsodáltabb városává tette Bagdadot, mely vonzotta a tudósokat és művészeket.
(halál) [Részletek...] | [0565-11-13] I. Justinianus (Flavius Petrus Sabbatius) bizánci császár halála (szül. 482). 45 évesen, 527-ben lépett trónra (akkor ez már idős embernek számított) és 83 éves koráig uralkodott. Legfőbb célja a római birodalom régi nagyságának visszaállítása volt: visszafoglalta Afrikát, Itáliát és Hispánia egy részét. Személyes irányításával készítették el a római jog, valamennyi rendelet és törvény hatalmas gyűjteményét, a Codex Justinianust.
(halál, törvény) [Részletek...] | [0397-11-08] Toursi Szt. Márton halála (szül. 316/317 körül).
A 80 évet megért, korábban katonaság-megtagadó püspök Pannóniában (Savaria) született, a szombathelyi, kárpátaljai, kismartoni egyházmegyék és a pannonhalmi (mártonhegyi) apátság patrónusa.
- + -
Szt. Mártonnak leginkább az a tette ismert, hogy katonaköpenyét kettévágta és felét a koldusnak adta.
Apja (pogány római tiszt) bilincsbe verve vitette sorozásra 15 éves korában, hogy eltávolítsa keresztény barátaitól.
18 évesen megkeresztelkedett és később egy csata előestéjén bejelentette a császárnak, hogy kilép a hadseregből: "Krisztus katonája vagyok, számomra törvénytelen harcolni!" (vö. Hornus Nem harcolhatok! c. könyve, bocs.hu).
Ezt a jelenetet ábrázolja Simone Martini 1320 körül festett, Szt. Márton elutasítja a fegyvereket c. freskója az Assisi Szt. Ferenc bazilika altemplomában a Szt. Márton kápolna falán.
Mivel gyávasággal vádolták, követelte, hogy reggel fegyvertelenül a sereg előtt mehessen, hogy békét érjen el.
A barbárok másnap reggel csata nélkül békét kértek.
A nyugati szerzetesség megalapítója 360 körül.
Hogy még fél évszázaddal a konstantini fordulat után is mekkora ellenérzés volt az egyházban a katonáskodás iránt, mutatja, hogy fennmaradt az a történet, mely során egy szerzetestársa egy vita hevében az arcába vágta a sértést: "Ifjúságodat a hadsereg bűnei közt töltötted!"
(halál, megalapít, törvény) [Részletek...] | [0337-05-22] Flavius Valerius Aurelius Claudius Constantinus római császár halála (szül. 280. körül). A köztudatban ő az, aki államvallássá tette a kereszténységet Rómában.
- + -
A legenda szerint csata előtt a Milvius hídnál keresztény jelképet látott feltűnni az égen – mely egybeesett egy rendkívüli csillagzatnak 312. okt. 10-i feltűnésével - és az “E jelben győzni fogsz” szózatot hallotta, ezért a győzelem után a keresztényüldözést megszüntető türelmi rendeletet adott ki. Valójában ellenfele, Licinius már korábban így rendelkezett, de hát a történelmet nem a vesztesek írják.
Konstantin csak halálos ágyán keresztelkedett meg, annak a hiedelemnek megfelelően, hogy a keresztség lemos minden korábbi bűnt. Volt mit lemosni, pl. Konstantin hatalma érdekében számos rokonát ölette meg, többségüket az államvallási fordulat után:
- Bassianus cézárt, egyik nővére férjét 314-ben,
- Liciniust (Constantia nevű nővérének a férjét) és annak fiát, Licinianust (saját ifjú unokaöccsét) 324-ben,
- második feleségét, Faustát 326-ban (noha 307-ben ezzel a házassággal került be a császári családba, miután eltaszította érte első feleségét, Minervinát),
- apósát, Fausta apját, Maximianust már 310-ben (ezzel nyílt meg előtte az út a legfőbb hatalomhoz),
- Fausta bátyját, Maxentiust 312-ben (ő volt az egyetlen, akit csatában öltek meg),
- első feleségétől, Minervinától született fiát, Crispust 326-ban.
Keresztelkedése előtt még végrendelkezett, hogy fiai tegyék el láb alól testvéreit, akiket felelősnek tartott saját haláláért. A fiúk nem is hibáztak a nagybátyjaiktól és azok családjaitól való megszabadulás tekintetében, így az öröklés kérdése radikálisan leegyszerűsödött. A mészárlástól megmenekült két személy egyike volt Julianus, aki későbbi császársága alatt küzdött a római vallás helyreállításáért, hiszen érthetően kevés csodálatot érzett az effajta kereszténység iránt. (A rövid háttérbe szorítottság után újból államvallássá lett kereszténység emiatt Julianus apostata, azaz hitehagyó melléknévvel látta el a történetírásban.)
(halál) [Részletek...] | [0301-06-17] A keresztény hitet államvallássá tette Trdat örmény király.
- + -
2001: A kereszténység felvételének 1700. évfordulóját az ENSZ az örmények napjának nyilvánította.
A történelem során perzsák, rómaiak, irániak, bizánciak, arabok és törökök viaskodtak Örményországért. Végül 1915 és 1922 között - gondos tervezés után s hidegvérrel történt végrehajtással - az ifjútörökök Törökország két és fél milliós örmény lakosságából másfél milliót kiirtottak. (Franz Werfel: A Musza Dag negyven napja c. regénye erről szól.) Holokausztjukat ott ma sem akarják hivatalosan elismerni.
[Részletek...] |
|