Changing operation language into English
Újdonságok Rólunk
Küldetés 
Szavazás   Kérdőív
Támogatás
Előadásaink
BM Fórum
  Lemondás
ÚjdonságokBocsmagazin India Globális Képzés
 
 
Összetett keresés
WWW ITT
   Naptár
   Blog
  Keresések
Földrajzi hely
Kategória
Műfaj
Személyek
Tujajdonság
Típus
ENAPON.HU Találatlista

Találatok száma: 60

[2005-08-23] III. Mswati, Szváziföld királya érvénytelenítette négy évvel korábbi rendeletét, amivel az AIDS visszaszorítása érdekében megtiltotta a 18 éven aluli lányoknak a szexuális örömöket.
A rendelet nem érte el célját, az alig egymilliós dél-afrikai kis országban a lakosság közel fele, a terhesek 42 %-a, a gyermekek harmada HIV fertőzött, ez a világon a legmagasabb arány.

(tilt)
[Részletek...]
[2003-10-10] Sirin Ebadi iráni ügyvédnő, emberjogi aktivista kapta a Béke Nobel-díjat.
(Élőben közvetítette a lengyel televízió a Nobel-békedíj odaítélésének ceremóniáját, várva az egyértelmű döntést, hogy a pápasága 25. évfordulóját ünneplő, a díjra már sokadszor jelölt, lengyel II. János Pál lesz kitüntetve. A döntés bizonyára a nők jogairól is szólt – hiszen a katolikus egyház ebben igen gyenge, sőt a születésszabályozás tiltásával kifejezetten destruktív, de közel sem annyira, mint az iszlám, különben egy katolikus ellenzéki nőt is választhattak volna.
De negatív elemeket is lehet sejteni a döntés mögött, hiszen a Nobel-bizottság már többször hozott politikailag motivált, néha kifejezetten rossz döntéseket - mint pl. az amerikai külügyminiszter vagy a dél-afrikai fehér elnök kitüntetése, amiért végre hajlandók voltak abbahagyni Vietnam irtását, ill. a faji megkülönböztetést. Lehet hogy a pápa – a Vatikán politikájában jelentős változást hozva - számukra túlzottan is elítélte Amerika háborúit?)

(háború, Nobel-díj, tilt, tüntetés)
[Részletek...]
[2003-06-28] lőben közvetített hirtelen halál a focipályán, a Kamerun-Kolumbia meccsen Lyonban összeesett és meghalt az afrikai csapat középpályása, a 28 éves Marc-Vivien Foé.
[Részletek...]
[2002-08-26] [idezet] Megnyílt (és szept. 4-ig tartott) a Föld-csúcstalálkozó a dél-afrikai Johannesburgban. A végén a résztvevők elfogadták a "Johannesburgi Nyilatkozat a Fenntartható Fejlődésről" elnevezésű dokumentumot.


[Részletek...]
[2001-11-23] A számítástechnikai bűnözés elleni nemzetközi egyezményt Budapesten írta alá 26 európai és 4 tengerentúli ország (Kanada, Japán, a Dél-afrikai Köztársaság és az USA).


(egyezmény)
[Részletek...]
[2000-10-20] [idezet] Megjelent a Living Planet Report (Élő Bolygó Jelentés) a WWF Svájc, az UNDP Anglia, a Centre for Sustainability Studies (Fenntarthatóság Központ, Mexico), és a Redefining Progress (A haladás átértelmezése, USA) kiadásában.
Az emberiség ökológiai lábnyoma legalább 30 %-kal meghaladja a Föld eltartó és regenerálódó képességét és az ökoszisztémák egyharmadát elvesztettük 1970-hez képest (amikortól túlterheltük a Földet). A tengeri és szárazföldi élőlények populációja 30 százalékkal, az édesvízi élőlényeké pedig 50 százalékkal csökkent 1970 óta. Ez az emberiség táplálék-, szövet-, energia- és vízigényének közvetlen következménye. Az "ökológiai lábnyom" legnagyobb ütemben növekvő komponense az energiaigény, ami 1961 és 2000 között 700 százalékkal emelkedett. Az észak-amerikai polgárok különösen "nagy lábon" élnek. A Föld felszínére gyakorolt lenyomatuk duplája az európai polgárokénak és hétszerese az afrikai és ázsiai átlagnak. panda.org/livingplanet
(megjelent)
[Részletek...]
[1999-02-02] Karig Sára József Attila-díjas író, szerkesztő, műfordító halála (szül. 1914. jún. 13.). A Népek meséi és a Finn irodalom könyvtára sorozatok szerkesztője. Fordított bolgár, orosz, ukrán, lett, finn, afrikai és ausztrál irodalmi műveket.
(halál)
[Részletek...]
[1998-11-18] Az első „EU bővítés és a Harmadik világot segítő civil szervezetek” c. Trialog konferencia Bécsben.
Az EU-ban közel ezer ilyen NGDO van, a csatlakozni kívánó országokban egyedülállóan ősi volt a Bokor, amely már a hatvanas évek végétől támogatott indiai, afrikai, dél-amerikai oktatást és szociális munkát. bocs.hu

(konferencia)
[Részletek...]
[1998-03-21] Globális Menet a gyermekmunka ellen (Dél-Afrika)
[Részletek...]
[1996-03-15] [idezet] Az ENSZ addig példa nélkül álló, 25 milliárd dollárt megmozgató tervet jelentett be a legelesettebb kontinens, Afrika támogatására. A "Különleges Afrika-kezdeményezés" nevet viselő, tíz évre szóló projekt fő célja az oktatás és az egészségügy fejlesztése.
(S lám, tíz évvel később Afrika még szegényebb és betegebb.)
[Részletek...]
[1995-11-10] Ken Saro-Wiwa írót (szül. 1941), a nemzetközi tiltakozás ellenére (a brit külügyminiszter állami gyilkosságnak nevezte) nyolc társával együtt kivégezték.
A nigériai félmilliós ogoni kisebbség életterét tönkretevő állami (30 % Shell) olajkitermelés környezetrombolása ellen küzdött. 1994: Alternatív Nobel-díj rendkívüli bátorságáért az erőszakmentes küzdelemben, 1994: Fonlon-Nichols Díj 27 könyvéért, 1995: Goldman Környezetvédelmi Díj afrikai kitüntetettje.
(Nobel-díj, tilt)
[Részletek...]
[1993-10-15] Nelson Mandela, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) elnöke (akit közel negyedszázadon át tartottak börtönben a fehér elnyomók) kapta az 1993. évi Nobel-békedíjat (a dél-afrikai fehér államfővel megosztva – akit azért jutalmaztak, mert végre megszüntette a faji megkülönböztetést).
[Részletek...]
[1993-10-08] Az ENSZ Közgyűlése feloldotta a Dél-afrikai Köztársaság elleni szankciókat. A vita nélkül elfogadott határozattal a testület azt a látványos fejlődést kívánta elismerni, amelyet Dél-Afrika elért a faji elkülönítés rendszerének a felszámolásában.
[Részletek...]
[1992-02-10] Alex Haley afro-amerikai író halála (szül. 1922). A "Gyökerek" tette híressé, amely az afrikaiak Amerikába hurcolásáról szól.
(Becslések szerint kb. húszmillió élő fekete rabszolga érkezett meg Amerikába. Kb. ötvenmillió pusztult el a rabszolgavadászatok és a szállítás során.)

(halál)
[Részletek...]
[1990-10-15] Hivatalosan is érvényét vesztette a dél-afrikai faji megkülönböztetés egyik alappillérének számító törvény, amely megakadályozta a feketéket abban, hogy a fehérekkel közösen jelenhessenek meg nyilvános létesítményekben.
(törvény)
[Részletek...]
[1990-04-16] Nelson Mandela, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) alelnöke beszédet mondott a londoni Wembley stadionban az ő tiszteletére rendezett nagyszabású koncerten.
[Részletek...]
[1990-02-11] Kiszabadult 27 évi fogságából Nelson Mandela, dél-afrikai fekete aktivista (később Béke Nobel-díjas, dél-afrikai elnök).
(Nobel-díj)
[Részletek...]
[1990-02-11] [sms] Kiszabadult 27 évi fogságából Nelson Mandela, s hamarosan Béke Nobel-díjas dél-afrikai elnök lett.
(Nobel-díj)
[Részletek...]
[1989-08-20] Elefántcsont-csempészek meggyilkolták George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét, aki folytatta a természetvédelmi munkát azután is, hogy 1980. jan. 4-én szőrmecsempészek meggyilkolták Kenyában feleségét, az afrikai macskaféle nagyragadozók kutatóját és védelmük megszervezőjét.
[Részletek...]
[1980-12-09] [idezet] Először osztották ki az ún. Alternatív Nobel-díjat.

A Right Livelihood Award (a helyes életvitel díja, www.rightlivelihood.se) kb. negyedmillió dolláros összeggel jár, egy svéd gyáros és zöld politikus, Jakob von Uexkull alapította 1980-ban.
A világ legsúlyosabb problémái, köztük a környezeti válság ellen legsikeresebben küzdő személyek vagy szervezetek kaphatják meg.
A Nobel-díj kiosztása előtti napon adják át Stockholmban.
- + -
A 2001-es díjazottak:
Jeuness Kamenge központ, Burundi. Keresztény ifjúsági szociális projektek polgárháborús áldozatoknak, 1991 óta.
Kvinna Till Kvinna alapítvány, svéd nők a balkáni háború női áldozataiért, 1993 óta.
Martin Almada emberjogi aktivista (Paraguay), a Juan Baptista Alberdi Intézet A Közösségi Képzésért és Fejlődésért alapítója, akit doktori disszertációja miatt a diktatúra mint "intellektuális terroristát" három évig koncentrációs táborban kínzott, miközben feleségét megölték. 1977-ben száműzték az országból. Környezeti nevelés szakemberként dolgozott az UNESCO-nak Afrikában és Latin-Amerikában. A diktatúra bukása után 1989-ben visszatért szülővárosába és újraindította az emberjogi és környezetvédő mozgalmat.
Prof. Martin Green, a Sydney egyetem napelem-szakértője, két évtizede intézetet hozott létre és nagy eredményeket ért el a tiszta energia kutatásban. 2004-től tervezik gyártani a sokkal olcsóbb, üvegen szilikonfilm napelemeket.
- + -
A legkorábbi és a legutóbbi díjazottak közül néhány:
1980:
Hassan Fathy (Egyiptom, 1900-1989) a "szegények építészetének" fejlesztéséért.
Plenty International és azt 1974-ben alapító Stephen Gaskin a szegények fenntartható életmódjának védelméért, az életterüket veszélyeztető környezetrombolás ellen (www.plenty.org).
1981:
Mike Cooley (Anglia) 1976-ban társaival kidolgozta a munkások tervét (Lucas Workers Plan) hadicégük polgárivá alakítására, hogy társadalmilag hasznos termékeket gyártson. Sokan követték példáját, írásai 20 nyelven jelentek meg.
Bill Mollison (sz. 1928, Ausztrália), a permakultúra (alacsony energiaigényű, természetes mezőgazdaság) tervezője.
Patrick van Rensburg (Dél-Afrika nagykövethelyettese Kongóban, de lemondott 1957-ben és apartheid-ellenessége miatt száműzték) és az általa alapított Képzés munkával (Education with Production, Botswana, Dél-Afrika) szervezet, a harmadik világ szegényei közt megvalósítható oktatási rendszerért.
1999:
Hermann Scheer világszerte előremozdította a napenergia használatot.
Júan Garcés a diktatúrák elleni hosszú küzdelméért.
A COAMA (Consolidation of the Amazon Region, az Amazonas régió helyrehozása), megmutatta a bennszülöttek erejét, hogy megóvják esőerdőiket és fenntartsák kultúrájukat.
A Grupo de Agricultura Organica (GAO, biogazdálkodó szövetség), mert a biogazdálkodás a környezeti fenntarthatóságnak és az élelem-biztonságnak egyaránt kulcsa.
2000:
Hermann Daly közgazdász (USA), aki a gazdasági növekedés és szabadkereskedelem uralkodó tanaival ellentétben különös hangsúlyt fektet alapvető etikai elemekre, mint az életminőség, környezet és közösség.
George Vithoulakis athéni orvos Európa szerte támogatja a homeopatikus kutatást és képzést (amit ő Dél-Afrikában és Indiában tanulmányozott).
Kerala Sastra Sahuthya Parishat (KSSP) Délkelet Indiában 2100 csoportból, 60 ezer tagból álló hálózat: képzés, környezet, fejlődés, energia, egészség, nők problémái, kommunikáció, kutatás és fejlesztés.
(háború, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1980-01-04] Szőrmecsempészek meggyilkolták Kenyában Joy Adamsont, az afrikai macskaféle nagyragadozók kutatóját és védelmük megszervezőjét.

[Részletek...]
[1980-01-04] Elefántcsont-csempészek meggyilkolták George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét, aki folytatta a természetvédelmi munkát azután is, hogy 1980. jan. 4-én szőrmecsempészek meggyilkolták Kenyában feleségét, az afrikai macskaféle nagyragadozók kutatóját és védelmük megszervezőjét.
[Részletek...]
[1978-11-08] Sáska László afrikai magyar orvos halála Tanzániában (szül. 1890. szept. 26., Nagyenyed). 1931-ben kivándorolt Szomáliföldre, majd az elviselhetetlen klíma miatt Abesszíniába, ahol a császári család orvosa lett, és megszervezte az abesszín hadsereg egészségügyi szolgálatát. Ezután költözött végleges lakóhelyére, Arushába (Tanzánia), ahol évtizedeken keresztül gyógyította a maszáj és kikuju törzs tagjait, s foglalkozott a trópusi betegségek, főként a malária gyógyításával, valamint a rák elleni küzdelemmel.
(halál)
[Részletek...]
[1977-09-12] Pretoriai börtönében meggyilkolták Steve Bikot, a Dél-afrikai Diákszövetség egyik alapítóját.

[Részletek...]
[1974-01-11] A dél-afrikai Fokvárosban Sue Rosenkovitz hatos ikreknek adott életet, akik (a világon először) mind életben is maradtak.
[Részletek...]
[1973-10-16] Botrányos Béke Nobel-díjat kapott Henry Kissinger amerikai külügyminiszter (szül. 1923. máj. 27.) a vietnami háború abbahagyásáért. A másik díjazott, Le Duc Tho vietnami vezető hivatalosan visszautasította a Béke Nobel-díjat.
(Hosszadalmas, nagy konfliktusok befejezéséért - pl. Vietnam, Dél-Afrika, Közel-Kelet, Korea - a szembenálló felek megosztott Nobel-békedíjat szoktak kapni, bár egyikük vagy mindketten részesei is lehettek az erőszaknak. A díjazás ráadásul néha idő előttinek tűnik, egy látványos esemény ellenére a konfliktus mégsem oldódik meg.)
(háború, halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1972-06-16] [sms] Nők és gyerekek tüntettek a vietnámi háború ellen a Kongresszusnál. Az afrikai gyerekek napja.
(háború)
[Részletek...]
[1971-09-25] Mészáros Kálmán orvos, Afrika-kutató, szakíró, vadász halála (szül. 1894. máj. 8.). Élményeit az Abesszínia a vadászok paradicsoma és az Afrikai vadászemlékek című könyveiben írta meg. Gyűjteményével és felvételeivel a Természettudományi Múzeum kiállítási anyagát bővítette.

(Ahová a felfedezők, lőfegyveres vadászok eljutottak, oda az élővilágot pusztító civilizáció jutott el, így a felfedezők épp egy általuk pusztulásnak kitett élővilág emlékeit „mentik meg”.)

(halál)
[Részletek...]
[1967-07-21] Albert John Luthuli dél-afrikai politikus és író halála (szül. 1898. Rhodesia). Egy zulu törzs főnöke volt, az Afrikai Nemzeti Kongresszus párt tagja, 1952-től elnöke. A párt betiltásakor, 1960-ban letartóztatták. Ugyanebben az évben Béke Nobel-díjat kapott.

(halál, Nobel-díj, tilt)
[Részletek...]
[1965-09-04] Albert Schweitzer német polihisztor, orvos, teológus, orgonaművész, zenetudós, író halála (szül. 1875. jan. 14.) 90 éves korában Lambarénéban (Afrika, Gabon), ahol 1913-ban kórházat alapított. 1952-ben Béke Nobel-díjat kapott, amelyből leprásokat gondozó telepet hozott létre.
Életem és gondolataim címmel önéletrajza magyarul is megjelent.
(halál, megjelent, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1964-04-16] Visszaérkezett az USÁ-ba Geraldina Mock, az első nő, aki egyedül körülrepülte a Földet. Március 19-én indult el, Ohio, Észak-Afrika, Elő-Ázsia, India, Indonézia útvonalon.
[Részletek...]
[1960-10-01] Nagy-Britannia hozzájárult a Nigériai Államszövetség függetlenedéséhez.
A nyugat-afrikai terület a XIX. században került angol befolyás alá. Az 1950-es években indult meg a gyarmatosítás elleni harc.
A Nigériai Szövetségi Köztársaság nemzeti ünnepe.

[Részletek...]
[1960-03-21] A sharpeville-i mészárlás Dél-Afrikában.


- + -
1966: Az ENSZ-közgyűlés 21. ülésszakán március 21-ét a faji megkülönböztetés elleni nemzetközi küzdelem napjává nyilvánították, annak a véres rendőrsortűznek az emlékére, amely 1960. március 21-én dördült el a békésen tüntetőkre a dél-afrikai Sharpeville-ben.
- + -
A faji megkülönböztetés elleni nemzetközi küzdelem napja
[Részletek...]
[1958-01-04] Kittenberger Kálmán Afrika-kutató, állattani gyűjtő, író halála (szül. 1881. okt. 10.). Hatszor kereste fel Afrika keleti részének Egyenlítő vidéki, állatföldrajzi szempontból leggazdagabb és legértékesebb területeit. Gyűjtött és vadászott a Kilimandzsáró környékének őserdeiben, a Viktória-Nyanza partvidékén, Ugandában. Az első világháború kitörésekor internálták és Indiába toloncolták, ahonnan csak a háború befejezése után, 1919-ben szabadult. Ezután még kétszer tért vissza Ugandába. Több mint 60 ezer példányból álló anyagot hozott haza útjairól a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A gyűjtemény mintegy 300 új állatfajt tartalmaz, közel negyvenet róla neveztek el. Szerkesztője volt a Nimród című vadászújságnak. Élményeiből több irodalmi értékű könyvet írt, melyek máig népszerűek.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1955-04-10] Teilhard de Chardin (szül. 1881. máj. 1.) francia biológus, geológus, paleontológus, filozófus, jezsuita pap halála, vágya szerint Húsvét vasárnap. Matematikai, filozófiai és teológiai diplomákkal szentelték pappá 1911-ben, később a biológia és geológia professzora lett. Számtalan konferencián és egyetemen adott elő, rengeteg könyvet írt. Sok ázsiai és afrikai országban kutatott, ő fedezte fel a pekingi előembert.
Azzal az egyházi megbízással tanult biológiát, hogy harcoljon a darwini evolúciós elmélet ellen, de pont ellenkezőleg, az evolúció misztikus filozófusa lett. Publikációs tilalmat róttak ki rá, ezért írásai csak halála után jelenhettek meg. A II. Vatikáni Zsinat rehabilitálta.
Szerinte Isten nem csak teremtette és vonzza fölfelé az evolúciót, de megtestesülve maga is részt vesz benne. Sürgette a vallások fejlődését, evolúcióját is. Az evolúció céljának a teremtmények szeretetben való egységesülését látta, planetáris méretben, ugyanakkor a személyiségeket megerősítve. Ennek legláthatóbb jele a férfi és nő közti szeretet. Az emberi ideált a szüzességben látni, ahogy ezt sok vallás még mindig hirdeti, ellene mond az evolúciónak. A nemzést nem tartotta a nemiség lényegéhez tartozónak. 1934-ben így írt a Tisztaság evolúciójában szerelmének, Lucile Swannak: A lelki termékenységet kell egyre inkább az anyagi termékenység helyére állítani, és végül egyedül általa az egyesülést igazolni. A test ilyen szellemi használatát sok valódi teremtő zseni ösztönösen felfedezte és alkalmazta, tekintet nélkül a moralistákra.
(halál)
[Részletek...]
[1951-03-22] Gróf Almásy László Ede Afrika-felfedező születése (+1951. márc. 22.). Legjelentősebb felfedezései a Líbia, Egyiptom és Szudán határán fekvő Uweinat-hegység sziklafestményei. 1935-ben megtalálta az Egyiptom déli határvidékén, a Nílus szigetén élő, a XVI. században a törökök által elhurcolt magyarok leszármazottait, a magyarabokat. Életéről készült Az angol beteg című amerikai film, amely 1997-ben kilenc Oscar-díjat kapott.
(halál)
[Részletek...]
[1951-03-22] Almásy László Ede Afrika-kutató, felfedező halála (szül. 1895. aug. 22.). Felfedezte a Zarzura-oázist és az Uweinat-hegység sziklafestményeit. Életéről 1996-ban Az angol beteg címmel nagysikerű amerikai film készült.
(halál)
[Részletek...]
[1938-04-08] Kofi Annan Nobel-békedíjas ghanai diplomata születése Aranypart fante törzsének főnöki családjában. 1962-től az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a Menekültügyi Főbiztosság és Hivatal (UNHCR) és más ENSZ-adminisztrációk alkalmazottja. 1993-tól 1995-ig az ENSZ békefenntartó műveletekért felelős főtitkár-helyettese volt. 1996. december 17-én az egyiptomi Butrosz Gáli utódjaként, első fekete-afrikaiként az ENSZ hetedik főtitkárává választották. 2001-ben neki és az általa vezetett ENSZ-nek ítélték oda a Nobel-békedíjat az emberi jogokért és a globális konfliktusok rendezése érdekében kifejtett erőfeszítésekért.
[Részletek...]
[1937-01-09] Az olasz minisztertanács megtiltotta az élettársi viszonyt az észak-afrikai olasz gyarmatokon fehérek és sötétbőrűek között.
(tilt)
[Részletek...]
[1923-05-27] Botrányos Béke Nobel-díjat kapott Henry Kissinger amerikai külügyminiszter (szül. 1923. máj. 27.) a vietnami háború abbahagyásáért. A másik díjazott, Le Duc Tho vietnami vezető hivatalosan visszautasította a Béke Nobel-díjat.
(Hosszadalmas, nagy konfliktusok befejezéséért - pl. Vietnam, Dél-Afrika, Közel-Kelet, Korea - a szembenálló felek megosztott Nobel-békedíjat szoktak kapni, bár egyikük vagy mindketten részesei is lehettek az erőszaknak. A díjazás ráadásul néha idő előttinek tűnik, egy látványos esemény ellenére a konfliktus mégsem oldódik meg.)
(háború, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1921-05-30] Jamie Uys délafrikai rendező, forgatókönyvíró, operatőr, producer, vágó születése. Ismertebb filmjei: Sivatagi show; Az istenek a fejükre estek 1-2.; Dirkie Lost in the Desert. A legtöbb filmjében kisebb szerepeket is játszott.
(Filmjeiben a bushman a fenntarthatóság, a természetbe illeszkedés szép példája az őrült civilizációval szemben.)
(születés)
[Részletek...]
[1918-07-18] Nelson Mandela születése. 1964-től 1990-ig börtönben volt. Béke Nobel Díj (Fredrik Willem De Klerkkel közösen) 1993-ban a dél-afrikai apartheid rendszer megszüntetéséért. 1998-ban, 80 éves születésnapján harmadszor is megnősült.
(születés)
[Részletek...]
[1914-06-13] Karig Sára József Attila-díjas író, szerkesztő, műfordító halála (szül. 1914. jún. 13.). A Népek meséi és a Finn irodalom könyvtára sorozatok szerkesztője. Fordított bolgár, orosz, ukrán, lett, finn, afrikai és ausztrál irodalmi műveket.
(születés)
[Részletek...]
[1904-10-04] A német katonák parancsnokaként azt üzenem a herero népnek, hogy hagyja el ezt a földet, különben asszonyt, gyereket nem kímélve megölöm őket” – üzente Német Délnyugat-Afrika parancsnoka, Lothar von Trotha a gyarmati uralom ellen fellázadtaknak. A tábornok tízezer katonája Waterberg hegyeinél közrefogta a menekülő családokat és a becslések szerint 65-105 ezer embert mészárolt le (a herero törzs négyötödét, és kb. tízezer Nama és tizenhétezer Damara törzsbelit). A túlélőket elűzték földjükről és állataikat elrabolták.
A népirtásért „mély sajnálatát” később többször is kifejezésre juttató Németország a mészárlás centenáriumán hivatalosan is bocsánatot kért, de kártérítést nem fizet. Viszont évi 14 millió dolláros segéllyel a jórészt elsivatagosodott, gyéren lakott, 2 milliós (ebből 8 % a Herero törzs), 20 % HIV fertőzöttségű Namíbia legbőkezűbb támogatója.
[Részletek...]
[1895-08-22] Almásy László Ede Afrika-kutató, felfedező halála (szül. 1895. aug. 22.). Felfedezte a Zarzura-oázist és az Uweinat-hegység sziklafestményeit. Életéről 1996-ban Az angol beteg címmel nagysikerű amerikai film készült.
(születés)
[Részletek...]
[1895-08-22] Gróf Almásy László Ede Afrika-felfedező születése (+1951. márc. 22.). Legjelentősebb felfedezései a Líbia, Egyiptom és Szudán határán fekvő Uweinat-hegység sziklafestményei. 1935-ben megtalálta az Egyiptom déli határvidékén, a Nílus szigetén élő, a XVI. században a törökök által elhurcolt magyarok leszármazottait, a magyarabokat. Életéről készült Az angol beteg című amerikai film, amely 1997-ben kilenc Oscar-díjat kapott.
(születés)
[Részletek...]
[1894-05-08] Mészáros Kálmán orvos, Afrika-kutató, szakíró, vadász halála (szül. 1894. máj. 8.). Élményeit az Abesszínia a vadászok paradicsoma és az Afrikai vadászemlékek című könyveiben írta meg. Gyűjteményével és felvételeivel a Természettudományi Múzeum kiállítási anyagát bővítette.

(Ahová a felfedezők, lőfegyveres vadászok eljutottak, oda az élővilágot pusztító civilizáció jutott el, így a felfedezők épp egy általuk pusztulásnak kitett élővilág emlékeit „mentik meg”.)

(születés)
[Részletek...]
[1894-01-31] Czímermann István jezsuita hittérítőt (szül. 1849. márc. 29.) Mozambikban egy helybeli törzsfő megmérgezte. 1884-ben ment Afrikába a Zambezi-misszió vezetőjeként. Ő volt a nyungve írásbeliség megteremtője. Ez a nyelv Afrika egyik leginkább kiművelt és legsokoldalúbban használt kultúrnyelvévé vált.
(halál)
[Részletek...]
[1890-09-26] Sáska László afrikai magyar orvos halála Tanzániában (szül. 1890. szept. 26., Nagyenyed). 1931-ben kivándorolt Szomáliföldre, majd az elviselhetetlen klíma miatt Abesszíniába, ahol a császári család orvosa lett, és megszervezte az abesszín hadsereg egészségügyi szolgálatát. Ezután költözött végleges lakóhelyére, Arushába (Tanzánia), ahol évtizedeken keresztül gyógyította a maszáj és kikuju törzs tagjait, s foglalkozott a trópusi betegségek, főként a malária gyógyításával, valamint a rák elleni küzdelemmel.
(születés)
[Részletek...]
[1881-10-10] Kittenberger Kálmán Afrika-kutató, állattani gyűjtő, író halála (szül. 1881. okt. 10.). Hatszor kereste fel Afrika keleti részének Egyenlítő vidéki, állatföldrajzi szempontból leggazdagabb és legértékesebb területeit. Gyűjtött és vadászott a Kilimandzsáró környékének őserdeiben, a Viktória-Nyanza partvidékén, Ugandában. Az első világháború kitörésekor internálták és Indiába toloncolták, ahonnan csak a háború befejezése után, 1919-ben szabadult. Ezután még kétszer tért vissza Ugandába. Több mint 60 ezer példányból álló anyagot hozott haza útjairól a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A gyűjtemény mintegy 300 új állatfajt tartalmaz, közel negyvenet róla neveztek el. Szerkesztője volt a Nimród című vadászújságnak. Élményeiből több irodalmi értékű könyvet írt, melyek máig népszerűek.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1881-05-01] Teilhard de Chardin (szül. 1881. máj. 1.) francia biológus, geológus, paleontológus, filozófus, jezsuita pap halála, vágya szerint Húsvét vasárnap. Matematikai, filozófiai és teológiai diplomákkal szentelték pappá 1911-ben, később a biológia és geológia professzora lett. Számtalan konferencián és egyetemen adott elő, rengeteg könyvet írt. Sok ázsiai és afrikai országban kutatott, ő fedezte fel a pekingi előembert.
Azzal az egyházi megbízással tanult biológiát, hogy harcoljon a darwini evolúciós elmélet ellen, de pont ellenkezőleg, az evolúció misztikus filozófusa lett. Publikációs tilalmat róttak ki rá, ezért írásai csak halála után jelenhettek meg. A II. Vatikáni Zsinat rehabilitálta.
Szerinte Isten nem csak teremtette és vonzza fölfelé az evolúciót, de megtestesülve maga is részt vesz benne. Sürgette a vallások fejlődését, evolúcióját is. Az evolúció céljának a teremtmények szeretetben való egységesülését látta, planetáris méretben, ugyanakkor a személyiségeket megerősítve. Ennek legláthatóbb jele a férfi és nő közti szeretet. Az emberi ideált a szüzességben látni, ahogy ezt sok vallás még mindig hirdeti, ellene mond az evolúciónak. A nemzést nem tartotta a nemiség lényegéhez tartozónak. 1934-ben így írt a Tisztaság evolúciójában szerelmének, Lucile Swannak: A lelki termékenységet kell egyre inkább az anyagi termékenység helyére állítani, és végül egyedül általa az egyesülést igazolni. A test ilyen szellemi használatát sok valódi teremtő zseni ösztönösen felfedezte és alkalmazta, tekintet nélkül a moralistákra.
(születés)
[Részletek...]
[1875-01-14] Albert Schweitzer német polihisztor, orvos, teológus, orgonaművész, zenetudós, író halála (szül. 1875. jan. 14.) 90 éves korában Lambarénéban (Afrika, Gabon), ahol 1913-ban kórházat alapított. 1952-ben Béke Nobel-díjat kapott, amelyből leprásokat gondozó telepet hozott létre.
Életem és gondolataim címmel önéletrajza magyarul is megjelent.
(megjelent, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1864-11-09] Magyar László utazó, földrajzi író, akadémikus születése (+1864. nov. 9.). Az Afrika -kutatás úttörője. Sokat küzdött a rabszolgaság ellen. Sok kaland után egy afrikai néger fejedelem szolgálatába állott, és bejárta Kongót. Később Dél-Afrikában telepedett le, és feleségül vette a bihéi néger fejedelem leányát. Számos olyan területre is eljutott expedíciói során, ahol ő volt az első európai utazó.
(halál)
[Részletek...]
[1849-03-29] Czímermann István jezsuita hittérítőt (szül. 1849. márc. 29.) Mozambikban egy helybeli törzsfő megmérgezte. 1884-ben ment Afrikába a Zambezi-misszió vezetőjeként. Ő volt a nyungve írásbeliség megteremtője. Ez a nyelv Afrika egyik leginkább kiművelt és legsokoldalúbban használt kultúrnyelvévé vált.
(születés)
[Részletek...]
[1818-11-13] Magyar László utazó, földrajzi író, akadémikus születése (+1864. nov. 9.). Az Afrika -kutatás úttörője. Sokat küzdött a rabszolgaság ellen. Sok kaland után egy afrikai néger fejedelem szolgálatába állott, és bejárta Kongót. Később Dél-Afrikában telepedett le, és feleségül vette a bihéi néger fejedelem leányát. Számos olyan területre is eljutott expedíciói során, ahol ő volt az első európai utazó.
(születés)
[Részletek...]
[1626-11-18] A világ (egy afrikai uralkodó által építtetett templom mögött ma már csak második) legnagyobb templomát, a római Szent Péter Székesegyházat felszentelte VIII. Orbán pápa. A templombelső alapterülete 15.160 négyzetméter, ahol mintegy 60 ezer ember kényelmesen elfér. A székesegyházban 44 oltárt helyeztek el, a főoltárnál - amely Szent Péter feltételezett sírja felett helyezkedik el - csak a pápa misézhet.
[Részletek...]
[1619-08-20] Az első afrikai rabszolgák áthurcolása Észak-Amerikába.
[Részletek...]
[1498-05-20] Vasco da Gama portugál hajós Afrika megkerülésével elérte India partjait és kikötött Kalikutnál, India délnyugati részén. Kereskedelmi telepet hozott létre és megkezdődött a portugál gyarmatosítás.
(Szegény Indiára távoli agresszív rablók találtak rá.)
[Részletek...]
[1492-10-12] Rodrigo de Triana matróz látta meg először a szárazföldet a Nina fedélzetéről. A felfedezett sziget eredeti neve Guanahani volt, de Kolumbusz átkeresztelte San Salvadornak.
Kolumbusz Kristóf genovai tengerész 1492 augusztusában indult útnak három hajójával (Santa Maria, Pinta, Nina), hogy Afrika megkerülése nélkül, nyugat felé hajózva jusson el Indiába. Jóval később Amerigo Vespucci olasz felfedező és térképész állapította meg először, hogy Kolumbusz önálló kontinenst fedezett fel, ezért az ő keresztnevéről Amerikának nevezték el a földrészt. Kolumbusz élete végéig abban a hitben élt, hogy Indiába jutott el.
- + -

(Az Amerika megszállását követő egy évszázad alatt becslések szerint az őslakosok közel 90 %-a, 60-80 millióan pusztultak el.
Vajon amikor az ősember először eljutott erre a földrészre, mekkora pusztítást vitt végbe az élővilágban?
Amerika érdekes példa arra, hogy a győztesek mindig megoszlanak és tovább marakszanak a zsákmány fölött:
- a betolakodó fehér ember a vörösbőrűek ellen (persze különféle vörösbőrű szövetségesekkel színezve),
- aztán a győztes fehérek egymás ellen (angolok és franciák),
- aztán a győztes angolok az anyaországbeli angolok ellen (függetlenségi háború, amelyben az Amerikában vesztes Franciaország már Amerikát támogatta),
- aztán a győztes amerikaiak egymás ellen (Észak-Dél), ...
… s máig a magas erőszak-szint kifelé is, belül is…

A túlnépesedő, így környezetét felélő, így agresszív civilizációk sohase győzhetnek: arra vannak ítélve, hogy mások legyőzése után önmagukban hasonuljanak meg, önnön csoportjuk másik felével kerüljenek szembe, saját típusú agressziójukat szenvedjék el, minden győzelem után újra és újra…
Akinek erejére büszke vagy, mert bajtársad és együtt győztetek, annak erejétől fogsz szenvedni a következő harcban, mert akkor már szemben álltok…
S ha időnként egy birodalom meg is szilárdul egy időre – általában külső fenyegetés hatására -, csak magas erőszakszinttel tartható fenn.)
(háború)
[Részletek...]
[0386-01-06] [idezet] Siricius pápa levélben közölte a római zsinat döntését az afrikai püspökökkel: "Aki a bűnbocsánat után fölveszi a földi hadsereg övét, azt nem szabad fölvenni a klérusba." (3. kánon)
(Évtizedekkel a konstantini fordulat, az államvallássá válás után is hatott még az ősegyház erőszakmentes hagyománya.)
[Részletek...]
Az ENAPON.HU portállá alakítása az Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával történt!

Lap teteje , Vissza a főoldalra , Levél a szerkesztőnek , Levél az Webmasternek!


TÁMOGATÓINK
Nemzeti Civil Alapprogram , Külügyminisztérium , Környezetvédelmi Minisztérium , C3 , Socrates
Az oldalon található információk bármilyen formában történő ismételt megjelenítése vagy másolása csak az üzemeltető előzetes engedélyével és a forrás (http://bocs.hu - Fenntartható Civilizáció Portál) megjelölésével lehetséges!
Copyright © 1995 Bocs.hu, Minden jog fenntartva.

Keretrendszer, kereső: © Fülep Dávid