|
|  | |
Találatok száma: 43 | [2002-10-23] Közel ezer embert (nézőket, színészeket és személyzetet) ejtett túszul a moszkvai Dubrovka színházban 41 csecsen fegyveres (köztük 19 nő), hogy a csecsenek elleni sokéves háború befejezésére bírják rá az orosz vezetést.
Okt. 26. szombaton az orosz kommandósok visszafoglalták az épületet, az általuk bevetett ideggáztól több mint százhúsz túsz is meghalt. (A csecsenek nem öltek meg egyetlen túszt sem.)
Az oroszok és a tőlük délre élő muzulmán népek közti civilizációs-törésvonal háborúkban szintén nagy szerepet játszik a népességrobbanás. A csecsen népességnövekedés a Szovjetúnió felbomlásakor öt-hatszorosa volt az oroszországinak. A nyolcvanas évtizedben a csecsen lakosság 26 %-kal nőtt, pedig Csecsenföld népsűrűsége korábban is igen nagy volt, így a kivándorlók és harcosok száma felszökött.
(háború) [Részletek...] | [2001-11-30] George Harrison angol beat-zenész halála (szül. 1943. febr. 25.). 1958-tól játszott a később Beatles néven klasszikussá vált zenekarban. John Lennon mellett ő is szívére vette az emberiség sorsát és azokon a maga eszközeivel próbált segíteni. Az egyik legszebb példája volt ennek az általa szervezett, filmen és tripla lemezen megjelent Bangladesh-koncert.
(A több mint 120 milliós Bangladesh kb. nyolcszáz százalékosan túlterheli területének eltartóképességét, így az ökológiai pusztulás egyre gyorsul. Hiába fogyasztanak keveset, mivel népsűrűsége már most sokszorosa Magyarországénak és a nők elnyomottsága miatt magas a népszaporulata, az évtizedek óta tartó katasztrófa csak erősödik.)
(halál, katasztrófa, megjelent) [Részletek...] | [2001-11-30] George Harrison angol énekes, zeneszerző, szólógitáros születése (+2001. nov. 30.). 1958-tól játszott a később Beatles néven felülmúlhatatlanná vált zenekarban, ő volt a legfiatalabb "gombafejű". Sikerdalai közé tartozik az 1968-as While My Guitar Gentle Sweeps, a Something, a Here Comes The Sun. Az 1970-es szétválást követően szólókarriert kezdett.
Ő szervezte meg a bangladesi menekültek megsegélyezésére irányuló koncertet, amelyen Bob Dylan, Eric Clapton, Leon Russel, Billy Preston és Ringo Starr is fellépett.
(Banglades másfél magyarországnyi területén lassan másfélszáz millió ember él, ökológiai lábnyomuk a nagy szegénység ellenére is 800 %-os, azaz életterük eltartóképességét nyolcszorosan túlterhelik, ráadásul a szaporodás még mindig nagyon gyors.
Az 1970-es évek elejéig Banglades ivóvizét folyók és tavak szolgáltatták. Az egyre szennyezettebb víz okozta betegségek miatt nemzetközi segélyszervezetek kútfúrási programot indítottak. Nem tudták, hogy a Gangesz víztartó rétegeiben természetes módon sok arzén található, és nem vizsgálták meg az üledéket. Minthogy a krónikus arzénmérgezés hatásai akár 15 évig is rejtve maradhatnak, a járványt nem ismerték fel, csak 1995-ben, amikor már a lakosság fele arzénmérgezéstől szenvedett. A WHO előrejelzése szerint néhány éven belül Dél-Bangladesben a halálozások egytizede az arzén okozta rák következménye lesz. Nincs megoldás, mert ennyi embernek egyszerűen nincs elég víz máshogy.)
(halál, járvány) [Részletek...] | [1995-04-10] Fischer Annie háromszoros Kossuth-díjas zongoraművésznő születése (+1995. ápr. 10.). Mozart, Beethoven, Schumann műveinek világszerte nagyra becsült, zseniális előadója volt.
(halál) [Részletek...] | [1995-04-10] Fischer Annie háromszoros Kossuth- díjas zongoraművésznő halála (szül. 1914. júl. 5.).
(halál) [Részletek...] | [1992-11-03] Hal Roach háromszoros Oscar-díjas amerikai filmproducer születése (+1992. nov. 3.). A Stan és Pan (Stan Laurel és Oliver Hardy) filmek "atyja" (1927), az ő felfedezettje a világhírű komikus páros. 1912-ben rövidfilmek készítésével kezdte, 1920-tól már saját stúdiójában forgatott.
(Több mint száz évig élt, lám, a jó kedély ... :-))
(halál) [Részletek...] | [1988-03-13] Megnyitották Japánban a világ leghosszabb víz alatti alagútját. A 24 éven át épített, 54 km hosszú Szeikan a Honshu-szigetet köti össze Hokkaidóval, helyenként 240 méterrel a Tsugaru-szoros alatt szeli át a tengert. A vasúti közlekedés mellett másik két alagút kiegészítő feladatokat lát el.
[Részletek...] | [1986-10-22] Szent-Györgyi Albert orvos, biokémikus, akadémikus születése (+1986. okt. 22.). Elsőként izolált paprikából C-vitamint. 1937. okt. 28-án orvosi Nobel-díjat kapott a C-vitamin fölfedezéséért.
- + -
Századunkban a közlési sebesség 10 a 7-en (tízmilliószorosra) nőtt, az adatkezelés 10 6, az energiaforrásaink 10 3, fegyvereink ereje 10 6, a népességnövekedés 10 a 3-on (ezerszeresre) gyorsult...
Nem ehhez készült az ember. Hogy fennmarad-e, attól függ, gyorsabban tud-e alkalmazkodni, mintsem alantas erők elpusztítanák.
Pillanatnyi helyzete előnytelen. Arra kényszerültünk, hogy ősemberi aggyal nézzünk szembe ezzel a helyzettel...
Az ősembernek meg kellett ragadnia minden közvetlenül előnyös helyzetet; a hosszú távú kérdések hiányoztak.
A világ azóta megváltozott, de mi még mindig apró, közvetlen előnyökért áruljuk távolabbi létérdekeinket.
Katonai, ipari komplexumaink, melyek veszélyeztetik az emberiség jövőjét, jórészt annak köszönhetik szilárdságukat, hogy nagyon sok ember mindennapi kenyere függ ezektől.
(Szent-Györgyi Albert: Az őrült majom)
(halál, Nobel-díj) [Részletek...] | [1978-01-30] Nagy László, Kossuth-díjas és háromszoros József Attila-díjas költő, műfordító, szerkesztő születése (+1978. jan. 30.). Műfordításaiért elnyerte a bolgár Cirill- és Metód-rendet. Költészete a valóság nem leíró, hanem látomásos átélése. Legismertebb költeménye a Ki viszi át a szerelmet?
(halál) [Részletek...] | [1973-06-20] Keleti Márton háromszoros Kossuth-díjas filmrendező születése (+1973. jún. 20.). A tizedes meg a többiek című filmjét a 1945 után készített tizenkét legjobb magyar film közé sorolták. Számos műve közül kiemelkedő a Butaságom története, a Civil a pályán és a Hattyúdal című alkotása.
(halál) [Részletek...] | [1966-12-15] Walt Disney harmincszoros Oscar-díjas amerikai rajzfilmrendező, producer halála (szül. 1901. dec. 5.). A trükk- és rajzfilm műfaj megteremtője és klasszikus mestere volt. Az ő nevéhez fűződik a világ leghatalmasabb szórakoztató központja, a Disneyland létrehozása is.
„Több kincs van a könyvekben, mint a kalózok minden zsákmánya a Kincses Szigeten és az bennük a legjobb, hogy e gazdagságot életed minden napján élvezheted.” (Wald Disney)
(halál) [Részletek...] | [1966-12-15] Walter Elias) Walt Disney 26-szoros Oscar-díjas amerikai filmrendező, producer születése (+1966. dec. 15.). Sok természetfilmet készített. Az ő rajzfilmjei még szépek, természetközeliek voltak.
A trükk- és rajzfilm műfaj megteremtője és klasszikus mestere. Népszerűségét a rajzfilmjeiben szereplő állat- és gyermekfigurák sajátos bájának köszönheti. Az elsők között vezette be a hangosfilmet (1928), a színes filmet (1932), és a teljes estét betöltő rajzfilmet (1937). Nevéhez fűződik a világ leghatalmasabb szórakoztató központja, a Disneyland. Az Oscar-díj történetében Walt Disney viszi a pálmát: 64 jelölésből 26 alkalommal kapta meg az aranyszobrocskát.
(halál) [Részletek...] | [1962-05-16] Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó Bécsben legyőzte a dán Chris Christensent, s ezzel megszerezte első hivatásos Európa- bajnoki címét, amelyet 1963-ban és 1964-ben is megvédett. (A világbajnoki címért az akkori politikai vezetés nem engedte indulni.)
[Részletek...] | [1944-11-04] Felrobbant a németek aláaknázta Margit híd pesti oldala. Kb. 600 halott.
A híd megmaradt budai részét a visszavonuló fasiszta csapatok 1945. január 18-án robbantották fel.
- + -
Amikor a németek először aláaknázták a hidat, Fürjesi Sándor, Nagy Ferenc és Berkó Sándor 20 éves magyar katonatisztek belopóztak a híd alá és a gyutacsokat kiszedték, de a fasiszták elfogták és statárium elé állították őket. A rögtönítélő bíróság egyik tagja halált, másik két tagja büntetőszázadot szavazott, így nem végezték ki őket, hanem a frontra, aknamezőket fölszedni kerültek. A háború után mint ludovikás tiszteket a kommunisták újra börtönbe vetették és megkínozták őket.
- + -
A Margit-híd felrobbantásakor vesztette életét a hatszáz áldozat között Kabos Endre (szül. 1906. nov. 5.), hatszoros Európa-bajnok és háromszoros olimpiai bajnok (1936-ban egyéniben, 1932-ben és 1936-ban pedig csapatban) kardvívó.
(háború, halál) [Részletek...] | [1943-02-25] George Harrison angol énekes, zeneszerző, szólógitáros születése (+2001. nov. 30.). 1958-tól játszott a később Beatles néven felülmúlhatatlanná vált zenekarban, ő volt a legfiatalabb "gombafejű". Sikerdalai közé tartozik az 1968-as While My Guitar Gentle Sweeps, a Something, a Here Comes The Sun. Az 1970-es szétválást követően szólókarriert kezdett.
Ő szervezte meg a bangladesi menekültek megsegélyezésére irányuló koncertet, amelyen Bob Dylan, Eric Clapton, Leon Russel, Billy Preston és Ringo Starr is fellépett.
(Banglades másfél magyarországnyi területén lassan másfélszáz millió ember él, ökológiai lábnyomuk a nagy szegénység ellenére is 800 %-os, azaz életterük eltartóképességét nyolcszorosan túlterhelik, ráadásul a szaporodás még mindig nagyon gyors.
Az 1970-es évek elejéig Banglades ivóvizét folyók és tavak szolgáltatták. Az egyre szennyezettebb víz okozta betegségek miatt nemzetközi segélyszervezetek kútfúrási programot indítottak. Nem tudták, hogy a Gangesz víztartó rétegeiben természetes módon sok arzén található, és nem vizsgálták meg az üledéket. Minthogy a krónikus arzénmérgezés hatásai akár 15 évig is rejtve maradhatnak, a járványt nem ismerték fel, csak 1995-ben, amikor már a lakosság fele arzénmérgezéstől szenvedett. A WHO előrejelzése szerint néhány éven belül Dél-Bangladesben a halálozások egytizede az arzén okozta rák következménye lesz. Nincs megoldás, mert ennyi embernek egyszerűen nincs elég víz máshogy.)
(járvány, születés) [Részletek...] | [1943-02-25] George Harrison angol beat-zenész halála (szül. 1943. febr. 25.). 1958-tól játszott a később Beatles néven klasszikussá vált zenekarban. John Lennon mellett ő is szívére vette az emberiség sorsát és azokon a maga eszközeivel próbált segíteni. Az egyik legszebb példája volt ennek az általa szervezett, filmen és tripla lemezen megjelent Bangladesh-koncert.
(A több mint 120 milliós Bangladesh kb. nyolcszáz százalékosan túlterheli területének eltartóképességét, így az ökológiai pusztulás egyre gyorsul. Hiába fogyasztanak keveset, mivel népsűrűsége már most sokszorosa Magyarországénak és a nők elnyomottsága miatt magas a népszaporulata, az évtizedek óta tartó katasztrófa csak erősödik.)
(katasztrófa, megjelent, születés) [Részletek...] | [1937-10-28] Szent-Györgyi Albert orvos, biokémikus, akadémikus születése (+1986. okt. 22.). Elsőként izolált paprikából C-vitamint. 1937. okt. 28-án orvosi Nobel-díjat kapott a C-vitamin fölfedezéséért.
- + -
Századunkban a közlési sebesség 10 a 7-en (tízmilliószorosra) nőtt, az adatkezelés 10 6, az energiaforrásaink 10 3, fegyvereink ereje 10 6, a népességnövekedés 10 a 3-on (ezerszeresre) gyorsult...
Nem ehhez készült az ember. Hogy fennmarad-e, attól függ, gyorsabban tud-e alkalmazkodni, mintsem alantas erők elpusztítanák.
Pillanatnyi helyzete előnytelen. Arra kényszerültünk, hogy ősemberi aggyal nézzünk szembe ezzel a helyzettel...
Az ősembernek meg kellett ragadnia minden közvetlenül előnyös helyzetet; a hosszú távú kérdések hiányoztak.
A világ azóta megváltozott, de mi még mindig apró, közvetlen előnyökért áruljuk távolabbi létérdekeinket.
Katonai, ipari komplexumaink, melyek veszélyeztetik az emberiség jövőjét, jórészt annak köszönhetik szilárdságukat, hogy nagyon sok ember mindennapi kenyere függ ezektől.
(Szent-Györgyi Albert: Az őrült majom)
(Nobel-díj) [Részletek...] | [1925-07-17] Nagy László, Kossuth-díjas és háromszoros József Attila-díjas költő, műfordító, szerkesztő születése (+1978. jan. 30.). Műfordításaiért elnyerte a bolgár Cirill- és Metód-rendet. Költészete a valóság nem leíró, hanem látomásos átélése. Legismertebb költeménye a Ki viszi át a szerelmet?
(születés) [Részletek...] | [1919-01-06] Theodore Roosevelt politikus halála (szül. 1858. okt. 27.). New York állam rendőrfőnöke majd kormányzója, 1901-ben mindmáig legfiatalabbként lett USA elnök (1909-ig), nem választással, hanem alelnökként McKinley elnök meggyilkolása után. Agresszív politika Latin-Amerikában, a Panama-földszoros megszerzése, Kuba megszállása. Még aktív elnökként Nobel-békedíjat kapott 1906-ban "az orosz-japán háború befejezéséért folytatott közvetítő tevékenységéért".
(Ma az USA hatalmi szóval dönthet el viszályokat, de Roosevelt elnöksége idején még egyáltalán nem volt a mai világhatalom. A két világháborúban az európaiak összeverték egymást, az USA pedig nevető harmadikként, távoli hátországgal sértetlenül és győztesen került ki mindkettőből.)
(háború, halál) [Részletek...] | [1918-02-09] [idezet] Az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság elfogadta "A föld szocializálásáról" szóló törvényt, mely lehetővé tette, hogy elkobozzák a nem dolgozók magángazdaságait, és minden földet államosítsanak.
(törvény) [Részletek...] | [1915-08-29] Ingrid Bergman háromszoros Oscar-díjas svéd filmszínésznő születése (és ugyanezen a napon halt meg 1982-ben 67 évesen). Leghíresebb filmjei az Akiért a harang szól, a Gázláng, a Forgószél, A diadalív árnyékában, Az öreg hölgy látogatása, a Kaktusz virága és a Casablanca.
[Részletek...] | [1914-07-05] Fischer Annie háromszoros Kossuth-díjas zongoraművésznő születése (+1995. ápr. 10.). Mozart, Beethoven, Schumann műveinek világszerte nagyra becsült, zseniális előadója volt.
(születés) [Részletek...] | [1914-07-05] Fischer Annie háromszoros Kossuth- díjas zongoraművésznő halála (szül. 1914. júl. 5.).
(születés) [Részletek...] | [1914-06-28] [idezet] Szarajevóban egy szerb diák lelőtte az osztrák trónörököst és feleségét.
- + -
Ferenc József császárnak nem volt kedvére való a trónörökös, mert rangon alul házasodott, meg is kellett esküdnie az esküvője előtt, hogy felesége, gyermekei és unokái sohasem fognak igényt tartani a trónra. (Ugyanakkor Erzsébet császárné azt tanácsolta, hogy idegen vérrel házasodjon, , mert a császári családban „a férfiak és a nők legalább hússzorosan rokonai egymásnak, ezért a gyerekek fele trotli vagy epilepsziás”.) A Bécsben jelenlévők szerint a császár jéghidegen, sőt némi megkönnyebbüléssel reagált unokaöccse halálának hírére, egyes visszaemlékezések szerint égi akaratot emlegetett, amely helyére tette azt, amit ő nem mert. Lányának prózaian azt mondta, hogy megszabadult egy nagyon nagy gondtól.
"A telegráf előtti, lassúléptű időszakban felnőtt szerb diplomaták nem tudtak megfelelni a Monarchia ultimátumának, hogy 48 órán belül adjanak magyarázatot a lövésre. A háború kitört." (Időökológia - ld. bocs.hu)
"Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam" – mondta imazsámolyáról fölkelve az agg Ferenc József és elindította az első világháborút. A végére a Monarchiából semmi nem maradt.
Ugyanazért a császárért, aki a magyar szabadságharcot leverte és megtorolta, aki az aradi vértanúkat kivégeztette, öregkorában dalolva mentek a könnyen felejtő magyarok háborúba. "Mire az őszi levelek lehullanak..." - mondták. Aztán tartott öt évig és teljes kivérzésig.
- + -
1919: Pontosan öt évvel később írta alá Németország a békeszerződést Versailles-ben. Elzász és Lotharingia visszakerült Franciaországhoz. A Saar-vidéken átmenetileg francia közigazgatást vezettek be a Népszövetség égisze alatt. A szerződés megtiltotta Ausztria csatlakozását Németországhoz és ez utóbbi elvesztette gyarmatait. A békefeltételek Németországot, mint a háború előidézésében bűnös hatalmat jóvátétel fizetésére is kötelezték.
(háború, tilt) [Részletek...] | [1906-11-05] Felrobbant a németek aláaknázta Margit híd pesti oldala. Kb. 600 halott.
A híd megmaradt budai részét a visszavonuló fasiszta csapatok 1945. január 18-án robbantották fel.
- + -
Amikor a németek először aláaknázták a hidat, Fürjesi Sándor, Nagy Ferenc és Berkó Sándor 20 éves magyar katonatisztek belopóztak a híd alá és a gyutacsokat kiszedték, de a fasiszták elfogták és statárium elé állították őket. A rögtönítélő bíróság egyik tagja halált, másik két tagja büntetőszázadot szavazott, így nem végezték ki őket, hanem a frontra, aknamezőket fölszedni kerültek. A háború után mint ludovikás tiszteket a kommunisták újra börtönbe vetették és megkínozták őket.
- + -
A Margit-híd felrobbantásakor vesztette életét a hatszáz áldozat között Kabos Endre (szül. 1906. nov. 5.), hatszoros Európa-bajnok és háromszoros olimpiai bajnok (1936-ban egyéniben, 1932-ben és 1936-ban pedig csapatban) kardvívó.
(háború, születés) [Részletek...] | [1905-04-26] Keleti Márton háromszoros Kossuth-díjas filmrendező születése (+1973. jún. 20.). A tizedes meg a többiek című filmjét a 1945 után készített tizenkét legjobb magyar film közé sorolták. Számos műve közül kiemelkedő a Butaságom története, a Civil a pályán és a Hattyúdal című alkotása.
(születés) [Részletek...] | [1904-04-13] Vaszilij Vasziljevics Verescsagin orosz festő születése (+1904. ápr. 13.).
Katonaként részt vett kora háborúiban, élményeit megfestette. A bolgár-török háború után Párizsba ment, itt készítette legismertebb, a háború kegyetlenségeit döbbenetes erővel ábrázoló festménysorozatát. Ennek legismertebb darabja A Sipka szorosban minden csendes című triptichonja. E képét 1883-ban Budapesten is kiállította. Később Moszkvában telepedett le, az 1812-es napóleoni háború eseményeit festette évekig. Az aknára futott és elsüllyedt Petro-pavlovszk csatahajón vesztette életét.
(háború, halál) [Részletek...] | [1901-12-05] Walt Disney harmincszoros Oscar-díjas amerikai rajzfilmrendező, producer halála (szül. 1901. dec. 5.). A trükk- és rajzfilm műfaj megteremtője és klasszikus mestere volt. Az ő nevéhez fűződik a világ leghatalmasabb szórakoztató központja, a Disneyland létrehozása is.
„Több kincs van a könyvekben, mint a kalózok minden zsákmánya a Kincses Szigeten és az bennük a legjobb, hogy e gazdagságot életed minden napján élvezheted.” (Wald Disney)
(születés) [Részletek...] | [1901-12-05] Walter Elias) Walt Disney 26-szoros Oscar-díjas amerikai filmrendező, producer születése (+1966. dec. 15.). Sok természetfilmet készített. Az ő rajzfilmjei még szépek, természetközeliek voltak.
A trükk- és rajzfilm műfaj megteremtője és klasszikus mestere. Népszerűségét a rajzfilmjeiben szereplő állat- és gyermekfigurák sajátos bájának köszönheti. Az elsők között vezette be a hangosfilmet (1928), a színes filmet (1932), és a teljes estét betöltő rajzfilmet (1937). Nevéhez fűződik a világ leghatalmasabb szórakoztató központja, a Disneyland. Az Oscar-díj történetében Walt Disney viszi a pálmát: 64 jelölésből 26 alkalommal kapta meg az aranyszobrocskát.
(születés) [Részletek...] | [1893-09-16] Szent-Györgyi Albert orvos, biokémikus, akadémikus születése (+1986. okt. 22.). Elsőként izolált paprikából C-vitamint. 1937. okt. 28-án orvosi Nobel-díjat kapott a C-vitamin fölfedezéséért.
- + -
Századunkban a közlési sebesség 10 a 7-en (tízmilliószorosra) nőtt, az adatkezelés 10 6, az energiaforrásaink 10 3, fegyvereink ereje 10 6, a népességnövekedés 10 a 3-on (ezerszeresre) gyorsult...
Nem ehhez készült az ember. Hogy fennmarad-e, attól függ, gyorsabban tud-e alkalmazkodni, mintsem alantas erők elpusztítanák.
Pillanatnyi helyzete előnytelen. Arra kényszerültünk, hogy ősemberi aggyal nézzünk szembe ezzel a helyzettel...
Az ősembernek meg kellett ragadnia minden közvetlenül előnyös helyzetet; a hosszú távú kérdések hiányoztak.
A világ azóta megváltozott, de mi még mindig apró, közvetlen előnyökért áruljuk távolabbi létérdekeinket.
Katonai, ipari komplexumaink, melyek veszélyeztetik az emberiség jövőjét, jórészt annak köszönhetik szilárdságukat, hogy nagyon sok ember mindennapi kenyere függ ezektől.
(Szent-Györgyi Albert: Az őrült majom)
(Nobel-díj, születés) [Részletek...] | [1892-01-14] Hal Roach háromszoros Oscar-díjas amerikai filmproducer születése (+1992. nov. 3.). A Stan és Pan (Stan Laurel és Oliver Hardy) filmek "atyja" (1927), az ő felfedezettje a világhírű komikus páros. 1912-ben rövidfilmek készítésével kezdte, 1920-tól már saját stúdiójában forgatott.
(Több mint száz évig élt, lám, a jó kedély ... :-))
(születés) [Részletek...] | [1860-11-06] A köztársaságpárti, rabszolgaság-ellenes Abraham Lincolnt választották az Egyesült Államok elnökévé, amire válaszul 11 déli állam kilépett az Unióból, és új konföderációt alakított.
- + -
Az Észak rabszolgaság-ellenességének a morális indíték mellett természetesen jelentős gazdasági és katonai okai voltak. 1860-ban a Dél 3,5 milliós rabszolgahadának ’piaci értéke’ a becslések szerint háromszorosa volt annak, amennyit az akkori USA összes ipari üzeme és vasúthálózata együttesen ért. A rabszolgafelszabadítás elérte, hogy e hatalmas gazdasági fölényét a Dél nem tudta érvényre juttatni a háborúban.
1865. április 14-én, öt nappal azután, hogy Robert E. Lee, a déli konföderáció főparancsnoka megadta magát a hatszázezer életet követelő észak-dél polgárháborúban, a washingtoni Ford Színházban a neves Shakespeare-színész, John Wilkes Booth (akit 12 nappal később emiatt kivégeztek) agyonlőtte az előadással is a győzelmét ünneplő Abraham Lincoln elnököt.
A déliek ellenállása miatt 1877-ben az utolsó unionista katonák is kivonultak a volt lázadó államokból és gyakorlatilag visszaállt a polgárháború előtti megosztottság, azaz Délen az 1950-es évekig a feketék jogfosztottságát konzerváló szegregáció, de ez már nem volt érdekes, hiszen eltűnt a Dél gazdasági fölénye. A hatalmas birtokok sokkal kevesebbet hoztak rabszolgák nélkül.
A déli konföderáció államaiban 138 évig egyetlen szobrot sem állítottak az annakidején az egyes államok függetlenségét eltipró jenki megszállónak tekintett Lincoln-nak, s az első ilyen szobor felállítását 2003 áprilisában, a virginiai Richmondban óriási tiltakozások kísérték.
(háború, tilt) [Részletek...] | [1858-10-27] Theodore Roosevelt politikus halála (szül. 1858. okt. 27.). New York állam rendőrfőnöke majd kormányzója, 1901-ben mindmáig legfiatalabbként lett USA elnök (1909-ig), nem választással, hanem alelnökként McKinley elnök meggyilkolása után. Agresszív politika Latin-Amerikában, a Panama-földszoros megszerzése, Kuba megszállása. Még aktív elnökként Nobel-békedíjat kapott 1906-ban "az orosz-japán háború befejezéséért folytatott közvetítő tevékenységéért".
(Ma az USA hatalmi szóval dönthet el viszályokat, de Roosevelt elnöksége idején még egyáltalán nem volt a mai világhatalom. A két világháborúban az európaiak összeverték egymást, az USA pedig nevető harmadikként, távoli hátországgal sértetlenül és győztesen került ki mindkettőből.)
(háború, születés) [Részletek...] | [1842-10-26] Vaszilij Vasziljevics Verescsagin orosz festő születése (+1904. ápr. 13.).
Katonaként részt vett kora háborúiban, élményeit megfestette. A bolgár-török háború után Párizsba ment, itt készítette legismertebb, a háború kegyetlenségeit döbbenetes erővel ábrázoló festménysorozatát. Ennek legismertebb darabja A Sipka szorosban minden csendes című triptichonja. E képét 1883-ban Budapesten is kiállította. Később Moszkvában telepedett le, az 1812-es napóleoni háború eseményeit festette évekig. Az aknára futott és elsüllyedt Petro-pavlovszk csatahajón vesztette életét.
(háború, születés) [Részletek...] | [1827-01-06] Charlotte von Stein német írónő halála (szül. 1742. dec. 25.). Johann Wolfgang Goethe szerelme és múzsája volt. Anna Amalia weimari hercegnő udvarhölgye 1764-ben kötött boldogtalan házasságot von Stein főlovászmesterrel. 1775 és 1784 között szoros baráti kapcsolat fűzte a nála hét évvel fiatalabb Goethéhez, aki 1700-nál több szerelmes levelet írt hozzá, s számos versében próbálta megfogalmazni annak a varázsnak a titkát, amit ez a nem különösebben szép és nem különösen okos asszony tett rá.
Charlotte von Stein 1776-ban írta Rino, 1794-ben pedig Dido című drámáját. Schiller tanácsára írta vígjátékát Újféle szabadságszisztéma avagy összeesküvés a szerelem ellen (1799) címmel. 1803-ban név nélkül jelent meg A két Emília című drámája, amelyet egy angol novella alapján írt.
(halál) [Részletek...] | [1771-12-26] Claude Adrien Helvétius francia filozófus halála (szül. 1715. jan. 26.). Párizs környéki birtoka az enciklopédisták találkozóhelye volt, szoros barátság fűzte Voltaire-hez és Montesquieu-höz. Az elméről című műve a francia forradalmat előkészítő ideológia manifesztuma lett, amelyet a pápa és a király is elégettetett. Angliában és Poroszországban azonban megbecsülték. Később visszavonult, és magányában átdolgozta híres művét, amelyet ő maga is posztumusz kiadásnak szánt, s valóban halála után jelent meg. Filozófiájában mechanikus materialista nézeteket vallott.
(halál) [Részletek...] | [1742-12-25] Charlotte von Stein német írónő halála (szül. 1742. dec. 25.). Johann Wolfgang Goethe szerelme és múzsája volt. Anna Amalia weimari hercegnő udvarhölgye 1764-ben kötött boldogtalan házasságot von Stein főlovászmesterrel. 1775 és 1784 között szoros baráti kapcsolat fűzte a nála hét évvel fiatalabb Goethéhez, aki 1700-nál több szerelmes levelet írt hozzá, s számos versében próbálta megfogalmazni annak a varázsnak a titkát, amit ez a nem különösebben szép és nem különösen okos asszony tett rá.
Charlotte von Stein 1776-ban írta Rino, 1794-ben pedig Dido című drámáját. Schiller tanácsára írta vígjátékát Újféle szabadságszisztéma avagy összeesküvés a szerelem ellen (1799) címmel. 1803-ban név nélkül jelent meg A két Emília című drámája, amelyet egy angol novella alapján írt.
(születés) [Részletek...] | [1723-08-27] Antony van Leeuwenhoek holland természettudós halála (szül. 1632. okt. 24.). Életét a mikroszkopikus tanulmányoknak szentelte. Optikai eszközeit állandóan tökéletesítette, végül 300-szoros nagyítású, tökéletes képet tudott előállítani. A mikroszkóppal a tudomány számára új világ nyílt meg, amelyben számos elemet ő írt le (a vörösvértestek, a spermiumok, a kapilláris keringés, a növények szárszerkezete, a kerekesférgek és a levéltetvek, a harántcsíkolt izom, valamint az agy szerkezete, a szemlencse, a moszatok, a harasztok felépítése).
(halál) [Részletek...] | [1715-01-26] Claude Adrien Helvétius francia filozófus halála (szül. 1715. jan. 26.). Párizs környéki birtoka az enciklopédisták találkozóhelye volt, szoros barátság fűzte Voltaire-hez és Montesquieu-höz. Az elméről című műve a francia forradalmat előkészítő ideológia manifesztuma lett, amelyet a pápa és a király is elégettetett. Angliában és Poroszországban azonban megbecsülték. Később visszavonult, és magányában átdolgozta híres művét, amelyet ő maga is posztumusz kiadásnak szánt, s valóban halála után jelent meg. Filozófiájában mechanikus materialista nézeteket vallott.
(születés) [Részletek...] | [1648-06-30] Szemjon Ivanovics Gyezsnyev orosz kozák elsőként hajózott át a Bering-szoroson (amely nevét második felfedezőjéről, az itt 1728-ban áthajózó Vitus Bering dán sarkkutatóról kapta). Gyezsnyevről van elnevezve a szoros nyugati foka, Ázsia legkeletibb pontja. A legkeskenyebb részén 92 kilométer széles Bering-szoros Ázsiát és Amerikát (Alaszkát) választja el.
[Részletek...] | [1632-10-24] Antony van Leeuwenhoek holland természettudós halála (szül. 1632. okt. 24.). Életét a mikroszkopikus tanulmányoknak szentelte. Optikai eszközeit állandóan tökéletesítette, végül 300-szoros nagyítású, tökéletes képet tudott előállítani. A mikroszkóppal a tudomány számára új világ nyílt meg, amelyben számos elemet ő írt le (a vörösvértestek, a spermiumok, a kapilláris keringés, a növények szárszerkezete, a kerekesférgek és a levéltetvek, a harántcsíkolt izom, valamint az agy szerkezete, a szemlencse, a moszatok, a harasztok felépítése).
(születés) [Részletek...] | [1522-09-08] Magellán öt hajójából egy, a Földet először körülhajózva, egy év után visszaért Spanyolországba.
Fernao de Magalhaes portugál tengerész 1519. szeptember 20-án indult felfedező útjára öt hajóval, 256 főnyi legénységgel. Az Atlanti-óceánt áthajózva 1520. október 21-én haladt át a később róla elnevezett szoroson, és november 28-án ért ki a Csendes-óceánra. Egy a Fülöp-szigetekhez tartozó kis szigeten a bennszülötteknek sikerült harcban megölniük az agresszort.
Egyik hajója Afrikát megkerülve 1522. szeptember 8-án visszatért. Az európaiak számára ekkor vált bizonyossá a Föld gömbölyű alakja és az egységes világtenger léte.
[Részletek...] | [1520-10-21] A Magellán-szoros fölfedezése. Fernao de Magalhaes portugál tengerész, a Földet először körülhajózó expedíció vezetőjeként 1519-ben indult felfedező útjára öt hajóval. Az Atlanti-óceánt áthajózva 1520 januárjában érte el a La Plata torkolatát, október 21-én haladt át a később róla elnevezett szoroson, és november 28-án ért ki a Csendes-óceánra.
[Részletek...] |
|